A Kendőzetlen Tükör

Mathias Montrego pennájából

Az üzlet kirakat híján elég komoran fest. Aki betéved, és körbenéz fekete leplek sokaságát találja. Mind alatt tükrök lapulnak. Van amelyik álló van, amelyik falra szerelt. Funkciójuk ugyanaz, a kommunikáció. Hasonlóan működik mint, Harry Potter tükörszilánkja, a párjával avagy párjaival (mert van, amelyiknek több testvére is akad) különböző helyeken lehet társalogni. Ha igazán speciálisat akarsz, a bolt tulajdonosa tartogat érdekességeket a tarsolyába. Van egy olyan drágára szabott széria, ami hasonlatos a hírhedt Edevis-tükréhez. Ám ez nem a leghőbb vágyadat mutatja meg, hanem a legsötétebb titkodat.

 

edward

heart of darkness
outfit

Nem tudom milyen ostoba ötlet híján keveredtem London ezen szegletébe, ráadásul kötöttem ki egy közel sem bizalomgerjesztő banya tarotkártyái előtt. Nem hittem sosem a jóslásban, hisz bizonytalan, rejtélyes tudományág s én sokkal többre tartom a tényeket no meg a biztos sziklaszilárd alapú tudást. Talán a kíváncsiság hajtott a füstös tömlyénnel és egyéb gyógyfüvekkel túlterhelt levegőjű boszorkaszobába a kártyák elé, a bizonytalan jövő még bizonytalanabb meghallgatására. Nem árulok el túl nagy titkot azzal ha azt mondom, nem lettem bölcsebb. Sőt. Még az a kevés bizonyosság is megkérdőjeleződött bennem, ami eddig a lényem alapjait adta.
Van értelme ennek a házasságnak? Magam sem tudom és a lapok is mindenféle kusza dolgokat hoztak ki. Megcsalást, bánatot, fájdalmat, szenvedélyt, halált, veszteséget, ugyanakkor örömöt, gyermeket, hazugságot, kétségeket, sikert és felszínességet. Mindez együtt olyan összeegyeztethetetlen hogy magam is beleszédültem az egészbe. A fejem zsong és máris szidom magam, amiért a kolléganőm szavaira adtam egy lyukas knútot is, mert elkértem ennek az istenverte szipirtyónak az elérhetőségét.
Lépteim automatikusan visznek előre, voltaképp nem is nézem merre, csak Nottnak firkáltam le a tőle kapott noteszbe merre is vagyok. Nem mintha elszámolással tartoznék neki, elvégre az utóbbi időben annyit dolgozik, hogy nem is látom de ez valójában rám is igaz. Ettől még hasznos kis bűvös eszközt talált ajándékba magunknak, ez könyebb mint patrónusokkal informálni a másikat és elegánsabb megoldás is.
Haragszom rá, de nem tudom a boszorkány, az ostoba jóslat vagy a magány fojtogató érzése miatt. A lelkembe tomboló vihar visszaköszön egyszer csak az egyik kirakat sötét fekete leplekkel borított arculatán. Nem akaródzna bemenni, borsózik a hátam a jelenségtől, mégis megtorpanásra késztet. Karomon végigfut a borzongás és elfog az az égető vágy hogy körbe kell néznem. Próbálom magam lebeszélni, ahogy az előbb még próbáltam magam meggyőzni hogy ostobaság minden nekem címzett jóslatnak titulált mondat. Hisz eszembe sincs gyereket szülni, pláne Edwardnak. Ő nem apa típus, nem fog sose egy porontyot pelenkázni vagy a hátán lovacskázni vele, én meg nem fogok szoptatni vagy épp nyugtatólag rütyőztetni egy hiszticunami kezeléséért. Egyszerűen ezek nem mi vagyunk. Azt már inkább el tudom képzelni hogy megcsal, vagy hazudik de ez sosem volt zsákba furkászt, hisz jól ismertem korábbi életvitelét, nőzési hóbortjait és stílusát. A halál sosem jó ómen. Ki hal meg? Ő? Én? Az egó? A kapcsolat? A szenvedély? A bizalom? A halálnak, a kudarcnak, a végnek annyi formája van, annyi lehetséges kimenetele hogy belesajdul a fejemmel együtt a szívem is. A kétely ég bennem maró savként míg zöldesbarna tekintetem a kilincset fixírozza.
Az eszem tudja hogy nem lenne szabad bemennem, tovább kellene sétálnom a hűvös nyári estébe de mégis tétovázva lenyomom a hideg antik fogantyút, ami baljós nyikordulással enged is. A hely áporodott dohos illata körbeölel és nem ereszt egyetlen másodperc alatt. Hiába hahózok, senki nem jelenik meg. Ostobaság de ettől megnyugszom és magabiztosabb leszek pedig az agyamban a piros lámpa ég és minderre még vörösebb vészjelzést ad.
A porlepte textilek alatt kikandikálnak tárgyak szélei, ezüst, kopott arany csillanásokkal a félhomályban. Tükrök. Nem kell sokat gondolkodnom, elég belenéznem az egyik darabba ami sréchen áll a falnak támasztva. Önmagam látom benne, hófehér bőröm, vörös rúzsom itt élénkebbnek hat mint reggel a harmatos fényben, de egy perc múlva már sötét füstből kibontakozó képsor villan be. Taiden áll ott kezében a pénzzel háta mögött a családi házunkkal.
- Bűvös tükrök...
Súgom, pedig nincs szüksége senkinek a szavaimra mindössze talán saját magamnak hogy elhigyjem, amit látok. Miután továbbra sem mutatkozik senki ösztönös kíváncsiságom felfedezőútra visz. Széles választék van itt, kisebb és nagyobb méretekben, női kompakt tükrök mellett sok nagy falra tehető is akad. Szemem beissza a látványt, némelyiknél látok kalandvágyat, némelyiknél félelmet, egyikben anyám savanyú tekintete pillog rám, másikban apám dorgáló fenyegetéssel beszél hozzám. Néma mind de az érzések dolgoznak bennem egész addig míg egész fura dolog nem történik.
Mintha állna mögöttem valaki, bizsergető lehelletet érzek de hiába fordulok meg, senki sincs ott. Csak egy egyszerű kézi tükör hever félig letakarva a kandallónak támasztva.
M e l ... M e l... s e g í t s...
Összevonom szemöldököm míg két talán három tétova lépéssel a kezembe nem veszem a hűvös ezüstös tárgyat. Egyetlen pillanatig saját magam homályos vonásait pillantom meg, aztán gyorsan átalakul ez valami olyanná, amit rég eltemettem magamban de elfelejteni sosem tudom. Halk sikollyal dobom el a tükröt részben a jelenség miatt és mert az ajtó ugyanebben a percben hangosan vágódik ki mögöttem a frászt hozva rám. Pontban ekkor mögöttem felharsan egy gunyoros nyekergő hang is tetézve a helyzetet.
- Nolám! Ki fogja kifizetni ha összetörik, kedvesem? Az egy különleges darab!
Kezem ajkaimhoz kapom míg a férfi suta ügyességgel megmenti a portékát a talajtól. Arcomon végiggurul egy aprócska könnycsepp és a sokktól megtántorodom, de a kezem kapaszkodóért nyúl. Talán még pont elérem a kandalló szélét hogy visszanyerjem a stabilitásom....

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Mára egy egyszerűbb munka jutott. Azon merengtem útban a Kendőzetlen Tükör felé,  hogy az elátkozott tükrös feladat kész felüdülést jelent majd a sok Renddel kapcsolatos nyomozás és helyszínelés között. Kivételesen talán haza érek vacsorára - nem mintha nagy ügy lenne későn hazaérnem, mert nincs gyerekünk, sem nem vagyunk nyuggerek - de Melanie konyhaművészetét ismerve a vacsora egy üveg jó bor lesz, desszertnek meg ő maga, szóval jó lenne egyszer már nem elkésni.
Összeszedem a tükröt, aminek a lefoglalásáért a Minisztérium küldött, aztán ennyi. Talán még virágot is veszek, bár ezeket a nyálas dolgokat szerintem Mel se bírja, de ez is olyan “páros” dolog, szóval annak a része, hogy úgy teszünk, mint akik normális (és unalmas) házasságban élnek. Húsevő növényt kéne vennem neki, hátha megenné azt az átkozott macskát. Folyton bántja a kutyámat, Hádész orra tiszta karmolásnyom.
A noteszbe érkezik egy üzenet, és nekem kétszer kell megnéznem, jól látok-e, vagy csak a munkamániás agyam javítja át arra a címre, ahova egyébként is megyek. Megszaporázom a lépteim, hátha összefutok Mellel, de már nem látom. Viszont itt állok a bolt előtt. Csak be kéne menni, letudni a melót… Utána írok neki, hátha még a környéken lesz.
Halkan nyitok be, az antik fogantyú hideg, és baljóslatú. Ahogyan az egész hely is az. Fekete leplekkel letakart lapos tárgyak sorakoznak körbe a helyen mindenütt. Én is beleolvadok a fekete öltözetemmel ebbe az összképbe. Csak egy valaki van, akinek világos ruhái, és arcának porcelánbőre szinte világít ebben a sötétségben.
Mit csinál itt Mel? Kíváncsi, kicsit kaján félmosollyal a képemen keresztbe fonom karjaim magam előtt, és félrebillentett fejjel vizslatom, mit ügyködik, várva az alkalmas pillanatra, mikor is tetten érhetem. De valaki megelőz.
- Nolám! Ki fogja kifizetni ha összetörik, kedvesem? Az egy különleges darab!
Nyilván ez az érkező alak itt valami tulajféleség, de nem foglalkozom vele addig, míg drága nejem véletlenül karomba nem omlik a riadalomtól.
- Kifizetném én, de attól tartok, talán ingyen is kénytelen lesz nekem odaadni.
Melanie-ra vigyorgok, olyan csibészes “Helló, nézd, ki van itt!” jelleggel, aztán elegánsan talpra egyensúlyozom szívem hölgyét, de el nem engedem, hacsak nem óhajt magától szabadulni.
- Jól vagy, drágám? Mit láttál?
Nyugodt érdeklődéssel kérdezem, s közben figyelem az eladó reakcióját is, mert valóban azért jöttem, hogy elkobozzak egy veszélyes tárgyat tőle. Azért reménykedem, hogy ez nem egy olyan tükör volt, ami elveszi a bele tekintő személy józan eszét.
- Jó uram, mutassa csak, milyen tükör ez, hogy ilyen rémisztő dolgokat mutat?
Azért aggaszt, hogy Melanie-t így felzaklatták a látottak. Úgy lépek a tükörért nyújtva a kezem határozottan, hogy a fickó mindenképpen láthassa az aurori jelvényemet a mellkasomon.

 

edward

heart of darkness
outfit

Egyszer csak erős karok ragadnak meg és tartanak stabilan. Ösztönösen belekapaszkodom legyen az akárki, akár egy fulldokló a felé dobott életmentő karikába. Mert az életösztön jól működik mindenkiben, így bennem is. Fenn akarok maradni azon a bizonyos vizen.
- Kifizetném én, de attól tartok, talán ingyen is kénytelen lesz nekem odaadni..
A mély ismerős hang zendül fel, közvetlen közelről, amitől a szívem a torkomba ugrik. Az eddig lehunyt szemeim rögvest kipattannak és nem más mint Edward kék szemeibe fúrom az enyémet. Az övébe szórakozottság csillan, nincs nyoma benne meglepettségnek inkább jót mulat, míg az enyém tudom jól hogy rémült és értetlen. Hogy kerül ide? Mármint igen, írtam hogy erre a környékre jöttem, de ennyire rövid idő alatt idehoppanálni...
- Mit keresel te itt?.
Suttogom. Suttogom egyáltalán? Vagy csak képzelem hogy a halk szavak elhagyják ajkaim és csak a gondolataim közt cikázik a kérdés választ remélve? Ujjaim a férjem karjaira fognak még szorosabban majd egy megkönyebbült halk sóhajjal belefúrom magam a mellkasába. Nem vagyok túlontúl érzelgős sem enyelgős típus, nem a nyíltan szerelmét hirdető kéz a kézben andalgós párocska esete a mi kettősünk, de most örülök hogy itt van. Valahogy minden kissé biztosabb, színesebb, jobb lett. Érzem a mellkasában doboló szívverését, amit reggelente néma csendbe szoktam élvezni a kora reggeli csendben egész addig míg Lucifer el nem kezd Hádésszal hadakozni és szét nem kell választanunk őket. Érzem az illatát, ami friss és markáns. Érzem a határozottságát, ami mintha belém áramolna, érzem hogy engem is megerősít.
- Jól vagy, drágám? Mit láttál?.
- Én... .
Bele akarok kezdeni, elmondani de elakadok. Elengedem Nottot és a bolttulajra pillantva ajkaimba harapok. Elmondjam? El szabad mondanom? Van ennek bármi értelme?
- Jó uram, mutassa csak, milyen tükör ez, hogy ilyen rémisztő dolgokat mutat?.
- Ne...!.
Kiáltok fel kétségbeesve, de szelíd ám sokkalta határozottabb módon nyúlok a férfi jobbjáért. Tenyerem a kézfejére simul és téríti el a tárgytól, hogy véletlen se kerüljön a birtokába.
- Nem... lenne szerencsés. Hidd el. .
- Kisasszony, amit látott az igaz. Ez egy...
Nagyot nyelek miközben rezzenetlen, már-már merev arckifejezéssel bólintok. Tudom mire gondol. Tudom mit láttam.
- Ez egy.. tértükör, ugye?.
Néma csend ereszkedik ránk. Az öreg nem siet a válasszal, de elég csak a fizimiskájára pillantani. Edward pedig jó emberismerő. Túlontúl jó. A kínos csend még baljóslatúbb mint eddig. Kiráz újra a hideg ahogy a tükör cirádás szélét fixírozom.
Az az alak... az a kiáltás...tudom ki... érzem ki...
- Úgy van. Nagyon ritka darab. Jövőtükörnek is hívják bár ez nem teljesen pontos definíció rá. Csak a jövő egy bizonyos bekövetkezhető szeletét mutatja meg vagy épp a múlt egy darabkáját. Hogy mitől függ melyiket választja, nem tudni. Az értelmezése is nehézkes ezért nem is készítenek ilyet már. Uram, nem foglalhatja le, mivel hivatalos papírral tudom bizonyítani hogy az én tulajdonomat képezi, tehát eladhatom ha óhajtom.
Edwardra pillantok. Ma nem vagyok magassarkúban így jóval alacsonyabb helyzetből fikszírozom szögletes állát. Két napja nem borotválkozott, a borostája kezd hosszabb lenni a megszokottnál, elrejti a bájgödrét, amit úgy szeretek. Főleg ha jókedvű és nevet. Most sajnálom, hogy nem vagyok képzett legillimentor és nem látom mi jár a fejében. Arcára van írva, ahogy forognak fejében a fogaskerekek, homlokán a ráncok elmélyülnek de így, gondterhelten csak még jóképűbb. Hogy nem akartam én ezt korábban tudomásul venni? Nem vak voltam, csak nem akartam elfogadni... de most, hogy az enyém már teljesen másképp látom és értékelem.
Tudom azt is, hogy a munka és a kötelesség alól nem fog kibújni, ergo letehetek arról a vágyábrándról hogy sarkon forduljon velem és távozzon, ugyanakkor meg akarom minden erőmmel gátolni azt, hogy hozzáérjem a tükörhöz. Nem azért, mert gonosz lenne vagy rossz, egyszerűen csak... nem tudhatja meg mi az, amit láttam.
Túlontúl fájdalmas. Éppen ezért valamit ki kell találnom. Méghozzá gyorsan.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Kihúzom magam, és elégedetten vigyorgok, hogy támaszthatom a kedvesem. Elmerülök kicsit a meglepett pillantásában. Van abban valami, hogy a szem a lélek tükre. Az ő íriszéből én mindenképp látom a tüzet, ami néha melegít, néha éget. Nincs itt körülöttünk sem ennél érdekesebb tükör, és keményebb sem. Mégis… Most valami kis híján összetörte, látom a nyomát, érzem a karjaim közt az utóremegéseit.
- Mit keresel te itt?.
- Dolgozom.
Visszadörmögöm halkan, nem mintha akkora titok lenne mondjuk a tulaj előtt is akár. Aki korpa közé keveredik ugye… Nem kell fekete mágiával bíró dolgokkal üzletelgetni. De vékony is a határ egy különlegesen erős és egy különlegesen gonosz bűverő között! Én nem félnék kideríteni, itt mivel állunk szemben, de Melanie féltőn csitít.
- Ne…! Nem... lenne szerencsés. Hidd el. .
Értetlenül, és kicsit nagyképűen nézek vissza rá. Hangosan szavakba öntenem nem is kell, hogy engem ugyan ne félts! Tudja ő szerintem, hogy ezt mondanám. Tisztában vagyok magammal, ha megmutatja a múltam egy borzasztó részét, azt elviselem. Láttam is már sokmindent, egy mumus-szerű, lélekbelátóan riasztó kép se rettent meg. De ahogy az árus és Mel beszélgetnek, kezdem azt hinni, hogy itt másról van szó.
- Kisasszony, amit látott az igaz. Ez egy…
- Ez egy.. tértükör, ugye?.
Tértükör… Na ez biztos azok közt a tanulmányok közt volt a Godrikon, amiket legfeljebb fél szóval elejtettek, hogy ilyennel úgysem találkozunk majd a munkánk során. Próbálok annyira értelmesen nézni, hogy ne tűnjek hülyének, de nem annyira értelmesen, hogy túl tudálékosnak látszódjak, így hála az égnek elkezdenek magyarázni. A magyarázat végére már az van a képemen, hogy: “Persze, tudtam én…”
- Uram, nem foglalhatja le, mivel hivatalos papírral tudom bizonyítani hogy az én tulajdonomat képezi, tehát eladhatom ha óhajtom.
Na most fut csak fel a fülemig a szám sarka, Melanie-t meg közben kedélyesen ölelem magamhoz, még a vállát is meglapogatom, mintha valami kolléga lenne, akivel jót mulatunk a most elhangzottakon.
- Hogyne. És ha mondjuk egy magyar menydörgője lenne ugyanilyen hivatalos papírral, akkor azt is elnézegetném, és talán megkérdezném, mi a neve.
Tartok egy kis hatásszünetet, ami arra is jó, hogy a pasi észreveheti, kicsit kevésbé kedélyesen mosolygok már.
- A Minisztériumtól jöttem, mert bejelentés érkezett, hogy magánál van egy elátkozott tükör, ami befolyásolja a tárgy használójának józan tudatát. Mivel ez technikailag az Imperio főbenjáró átok egy tárgyba bűvölt változata, ezt köteles átnyújtani nekem, hogy beviygem a parancsnokságra, ahol megvizsgálják. Az eljárásról kap egy hivatalos papírt - mer’ látom, ezeket nagyon szereti lobogtatni - és ha mindent rendben találunk, a tárgyat visszakaphatja.
Melanie-val találkozik a tekintetünk. vajon nekem is ugyanazt mutatná a tükör? Vajon közös  jövőnk van, aminek egy-egy szeglete ugyanúgy mindkettőnké? És ha így van, mi borzalom lehetett, amit ott látott?
Látom, hogy forral valamit, hogy távol tartson ettől a másik tükörtől, de én meg éppen csak azért is látni akarom, amit mutatna.
- Amíg megkeresi azt a másik tükröt, erre szívesen vigyázok. Megnézem közelebbről, hátha van az a pénz, amiért megvenném.
Az eladóra kacsintok, mert ha valami, hát a pénz csak megfogja. Egy ilyen tükör… Drága. Nem csak hétévnyi balszerencse lenne összetörni, de hetvenhét évnyi adósság is. Úgyhogy kikerüli kezem Melanie-t, és kíváncsian várom, átadja-e végre az árus ezt az érdekes bűvös tárgyat.

 

edward

heart of darkness
outfit

Edward nem szól bele a boltossal folytatott beszélgetésembe. Nem tudom hogy azért, mert nem akar vagy azért mert neki dolga van itt és inkább fontoskodónak akar látszani. Megértem ha megsértődött azon, hogy nem engedtem a tárgy közelébe elvégre más előtt törtem le az egóját. Talán ezért volt olyan kimért az ösztönösen feltörő kérdésemre. Bár testtartása és mozdulatai nem mutatnak neheztelést, azért érzem hogy valami nem teljesen kerek vele. Nem szereti a másodhegedűs szerepét, ugyan melyik férfi szeretné, de én meg azt nem szeretem ha követnek... vagy tényleg csak véletlen lett volna...?
- Hogyne. És ha mondjuk egy magyar mennydörgője lenne ugyanilyen hivatalos papírral, akkor azt is elnézegetném, és talán megkérdezném, mi a neve.
Haragszik. Egyértelműen haragszik a fickóra és tudom, hogy egyúttal rám is. Abban ugyan nem vagyok biztos mivel érdemeltem ki, de ostobának sem kell nézni. A megérzéseim nem csalnak, jobban kellene hinnem bennük mint eddig bármikor. Ha másra nem is, erre igazán jó a mai nap.
- Amíg megkeresi azt a másik tükröt, erre szívesen vigyázok. Megnézem közelebbről, hátha van az a pénz, amiért megvenném.
- Az nem ez a tükör lesz. Tudom melyikre gondol, az az amerikai házaspár jelenthette de higgye el, ostoba félreértés auror-úr...
Az öreg ezzel a lendülettel eltűnik a bolt másik oldalába húzódva így magunk maradunk Edwarddal. Felé fordulok, közé és a tükör közé helyezkedve. Lehunyom a szemem, felemelem a karom elé és mindkét tenyerem a mellkasának támasztom. Mély sóhajjal nézek fel rá nagyon komoly arcot erőltetve magara igyekezve a könyörgő kiskutyaszemeket is bevetni.
- Nott, tudom, tudom, tudooom hogy nagyon kívácsi vagy de kérlek, ismétlem.... kérlek, hagyd békén ezt a darabot és bízz bennem. Mindent... mindent megmagyarázok ha innen kimentünk.
Sziszegem és a fickó felé bökök jelezve, hogy nem előtte szeretném beavatni a dolgokba, még úgy sem hogy távolabb van tőlünk. Zöldesbarna pillantásom az ő feneketlen kékségébe fúródik, ami szebben csillog mint a legtisztább tengerpart. Egyik kezem lecsúszik a széles, kemény mellkasáról és ujjaim az övét keresik meg. Összefonódnak úgy, hogy pillantásom sziklaszilárdan tartom az övével és kicsit megszorítom nyomatékot adva kérésemnek. Szeretném minden lehetséges eszközzel meggyőzni, és ha nem lenne társaságunk talán még más egyebet is bevetnék de most diszkrétséggel kell beérnem, így mikor az öreg visszatér egy halovány mosolyt erőltetek arcomra.
- Ő lenne az uram. De ez csak egy vicces koboldtükör, ami arctorzít a hölgy pedig azt hitte rontás érte. Nyugodtan beviheti ha óhajtja. Esetleg becsomagoljam?
- Igen legyen kedves, és ezt is elvisszük. Mennyi lesz? Ugye van elég pénz nálad drágám?
Búgom a férjem felé, az öreg meghökkent arcát figyelmen kívül hagyva.
- De kisasszony, már elnézést de.. jól meggondolta? Ez... nos ez elég vaskos árú termék és az imént...
- Igen, szeretném. Drágám kérlek ne most, elvisszük és kifizetjük. A másikat meg majd a munkahelyeden lerendezed. Szóljanak ha mehetünk?
Fújom ki a levegőt dacosan, egyszerűen nem bírom a csökönyös agyú férfiakat akikkel folyamat hadakoznom kell. Elengedem Edward kezét összefűzöm magam előtt a karjaim amolyan védekezően és hátat fordítok nekik jelezve, tovább nem szándékszom vitázni, sőt. Míg az öreg elpiszmog a csomagolással, mely természetesen a bolt arculatához illően nem más mint fekete, a férjem pedig a nadrágja zsebéből előszedi a galleonok tucatját érte addig én a kinti szinte idegennek ható világot fürkészem. Agyamban ezer és egy forgatókönyv játszódik le, fel se rűnik hogy ajkaimat harapdálom mígnem a kinyíló ajtó és a szabadság érzése a meleg fuvallat tekintetében ki nem zökkent. Illedelmesen elköszönök és nem kell kétszer mondani hogy induljak utamra.
Kell jó pár perc és vagy két utcasaroknyi távolság mire összeszedem magam minden tekintetben és végül az addigi némaságot megtöröm azzal hogy az egyik padra ülve magam mellé invitálom Nottot.
- Egy vallomással tartozom neked, és kérlek téged ne szakíts félbe. Nehezemre fog esni elmondani mindezt de előtte kérdezni akarok tőled valamit, és ígérd meg hogy nem vicceskedsz, nem kertelsz, hanem őszinte leszel.
Fürkészően vizslatom arcát, széles arccsontja szokás szerint megrándul ha valami kevésbé szimpatikus dolgot kell elviselnie. Hát pedig haver, ezt muszáj lesz - ötlik fel bennem a gondolat. Homlokán a ráncok összefutnak ahogyan a fejét töri, mégis mit akarhatok. Öreg korára biztosan meghatározó barázdák lesznek ezek, de valahogy mégis szeretem őket nézni. Orrának határozott vonala árnyékot vet arca jobb felére, szája megrándul kissé ahogy szétnyílik válasz reményében.
- Miért én? Miért engem választottál annyi ember, annyi nő közül? Miért nem Chloét, Saraht vagy Brittany-t? Miért nem valami sztárocskát? Miért nem egy szupermodellt? Miért nem egy...
A kérdés halk, őszinte egyszerű és nyers valójában bukik ki belőlem, több hónapnyi, talán évnyi találgatás, bizonytalanság, értetlenség után. Csak a végén csuklik el a hangom s akadok el. Mindig is tudni akartam, de sose volt alkalom, sose volt megfelelő idő vagy hely erre. Sose volt helyénvaló, mert mi mindig csak kergettük egymást. Mint a kutya a macskát, mint a tűz a vizet. Mégis most fontos tudom, hát remegve várom a csúf igazságot. Hogy talán csak beérte velem, mert ő a hős megmentő típus... amit persze mindig le akar tagadni...
-.. ... miért? Miért én, Edward?

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Az nem ez a tükör lesz. Tudom melyikre gondol, az az amerikai házaspár jelenthette de higgye el, ostoba félreértés auror-úr…
Auror úr… Fintorgok a megnevezésen, de nem tudom, miért. Korábban mindig kihúztam magam tőle, de most nem volt kedvem hozzá, mert most inkább lettem volna csak egy egyszerű varázsló, aki ki akarja deríteni, mi titkosat látott a kedvese egy bűvös tükörben. Remélem, nem egy disznó jelenetet a múltamból… Khöm.
- Nott, tudom, tudom, tudooom hogy nagyon kívácsi vagy de kérlek, ismétlem.... kérlek, hagyd békén ezt a darabot és bízz bennem. Mindent... mindent megmagyarázok ha innen kimentünk.
Ott van az a tűz, ami megolvaszt a mellkasomtól, a keze érintésétől indulva még akkor is, ha acélból van az ember. Megpuhul tőle a vasakarat is, én meg nagy, türelmetlen sóhajjal, bosszósan, de azért rámosolygok. Az a mosoly pedig egyenes arányossággal lesz egyre szélesebb azzal, ahogy a keze halad lefelé. Oké, telerakom a hálószobát tükörrel, bevállalom még a rossz feng-shui veszélyeit is, ha ennek ez a mellékhatása… De az övnél megáll. Pech, hogy Melanie egy úrinő. Vagy szerencse, mert a tükrös pasas visszatér. Még jó, hogy Melanie kézbe veszi legalább e téren az irányítást, mert az egyikünknek se hiányzik, hogy belenézvén a tükörbe, eltorzuljon a képünk valami rettenetté.
- Van nálam, ühüm.
Hagyom, hadd sodorjon magával a lendülete, remélve, hogy a folyam végén ott lesz a válasz, ami annyira hergeli a kíváncsiságom. A fickó kezébe nyomom a papírt, amivel majd jelentkezhet a tükréért, aztán hamar az utcán találjuk magunkat a bolt előtt, kezünkben a két becsomagolt tükörrel.
Melanie menekülőre fogja, de talán nem előlem siet annyira, csak a boltban látottak emléke űzi előre. De azok elől pont annyira nem fog tudni elfutni, mint amennyire előlem sem, ez már most világos. Talán rajta is segít, ha kibeszéli. Vagy segíthetek rajta. Vagy… Csak nem hagyom magam lerázni, és ott leszek mellette, akármi is a helyzet.
Lehuppanok mellé a padra. Mel olyan könnyű, légies és törékeny, hogy vigyáznom kell, fel ne borítsam a padot nem csekély súlyommal, kikatapultálva őt a levegőbe. Kár lenne, mert akkor nem kezdene beszélni.
- Egy vallomással tartozom neked, és kérlek téged ne szakíts félbe. Nehezemre fog esni elmondani mindezt de előtte kérdezni akarok tőled valamit, és ígérd meg hogy nem vicceskedsz, nem kertelsz, hanem őszinte leszel.
Pókerarcot próbálok vágni, és általában jó is vagyok benne, de ahogy farkasszemet nézek az asszonnyal, és egymás vonásaiban próbálunk olvasni, a szemem csibészesen kikerekedik, a szám sarkával meg harcolnom kell, hogy ne induljon el felfelé. Inkább nem is mondok semmit, ami ígéretnek hangozhatna, emrt az nagy eséllyel nem volna hihető, inkább csak aprón félrebiccentem a fejem, hogy folytassa.
- Miért én? Miért engem választottál annyi ember, annyi nő közül? Miért nem Chloét, Saraht vagy Brittany-t? Miért nem valami sztárocskát? Miért nem egy szupermodellt? Miért nem egy...
Ez egy csapda? Most meg a másik oldara billen a fejem, meglepetésemben, meg azért, mert ezen aztán gondolkodnom kell. Mintha egy verbális aknamezőre tévedtem volna. Látom, mennyire ideges, élesített bomba, egy rossz húzás, és robban. Finoman nagy lapátkezembe veszem remegő, karcsú kezeit, addig is időt nyerek - nyernék, de ezzel a bombát nem hatástalanítom.
-.. ... miért? Miért én, Edward?
Az én fejemben is az zeng: “Miééért ééén?!” Mondhatnám, hogy nem is tudom szavakba önteni a választ. De hát kérte, hogy ne baromkodjam el, és érzem, hogy nem is kéne, mert ez neki fontos. Akkor meg nekem is az, és nem csak azért, mert tudni akarom, mit látott a tükörben, amitől esetleg meg kellene majd védnem. Mert hát ezért akarom annyira tudni. De hogy mi az elvárása a válaszomat illetően… fogalmam sincs, mi lesz itt s jó válasz, de csak belefogok valamibe, hátha értelmeset tudok kerekíteni abból, ami a fejemben kavarog.
- Mert Te nem csak egy vagy az "annyi nő " közül. Sok szupermodell, meg sztárokkal futkos a világban, de Te ezeknél sokkal különlegesebb vagy. Nekem nem egy nő vagy, hanem A Nő. Ennyi. Szép vagy, és okos, jó illatú a hajad, mondatnék ilyen szarságokat, és ezek igazak lennének Rád,  de igazak még kismillió másikra is. De Te egyedi is vagy, nem tudom miért, de megfogtál.  Ennyi.
Széttárom a kezeim,  jelezvén higy nem tudok ennél többet vagy okosabbak mondani, be kell érnie ezzel. És most én jövök.
- Szóval… az ígéret szép szó…
Nem mondok többet csak a tükör felé bökök, kicsit utálkozva, mert hát bántotta A Nőmet,  kevesebbért is öltek már embert , és nem átallok tükröt is törni, meg az a sokévnyi balszerencse se fog érdekelni…

 

edward

heart of darkness
outfit

Kicsit félek, hogy mint mindig, most is elüti a dolog élét valami jóféle Nott-os poénnal. És szinte ezt is várom tőle, elvégre bár szorult belé komolyság no meg felelősségtudat, jól leplezi mindezt. Az esetek többségében inkább egy csintalan ötéves gyermeteg lelki világát tükrözi mindig a viselkedése. A gyomromban azonnal pillangók százai kelnek életre és követelik szabadulásukat, ahogy belekezd mély élces baritonján mondandójába.
- Mert Te nem csak egy vagy az "annyi nő " közül. Sok szupermodell, meg sztárokkal futkos a világban, de Te ezeknél sokkal különlegesebb vagy. Nekem nem egy nő vagy, hanem A Nő.
A szívem hatalmasat dobban erre a kis nyomatékra a hangjában.
- Ennyi. Szép vagy, és okos, jó illatú a hajad, mondatnék ilyen szarságokat, és ezek igazak lennének Rád,  de igazak még kismillió másikra is.
Kuncogni kezdek, mert tudtam hogy belevisz valamiféle csavart az egészbe. Kár tagadni hogy nem szeretem ezt benne. Bosszantó de épp ezért imádnivaló is. Ám a jókedvem elszáll ahogy folytatja.
- De Te egyedi is vagy, nem tudom miért, de megfogtál.  Ennyi.
Ajkaim szétnyílnak és ahogy széttárja karját jelezve testbeszédével hogy itt kész passz feladta közelebb csúszok felé hogy a csípőink összeérjenek. Felé fordulok, karom automatikusan mozdul, kezem emelkedik ujjaim arcát érintik alul az álla vonalában húzom magamhoz. Húzom? Nem is kell mozdul ő saját magától hogy egy lágy hálás csókot adhassak őszinteségéért. Kicsit olyan ez mint a szelíd tizenévesek visszafogott első csókja, nem pedig vad és szenvedéllyel fűtött amilyen lenni szokott de nem bánom. Ennek talán nagyobb az értéke, mélyebb a vonulata mint amannak.
- Szóval… az ígéret szép szó…
Ahogy elhúzódik és felém búgja a szavakat az ajkaimba harapok. Nem mondom hogy nem reménykedtem abban hátha megúszom, de túlontúl könnyű lett volna. Mély lemondó sóhajjal húzódom kicsit hátrébb és rázom meg a fejem. Hajfürtjeim táncot járnak a rájuk csillanó napsugarakkal egy kósza pillanatig.
- Nos, nem szívesen idézem fel azokat a zavarok időket mikor te meg én hadilábon álltunk egymással és Mirol is benne volt a képben. Talán nem kell nagy kitekintés, elég csak a februári valentín-napról tudnod... hogy ő meg én... nos, több is volt közöttünk amit már bánok is félig-meddig és ugye közvetlen utána mi meg... Na hát már most nem kell nagy mágiatörténeti szaktudás ahhoz, hogy sejtsed az ember lányára rájár a rúd ha veletek kezd ki. Nem mondtam el senkinek, sem neked, sem neki, mert... ahhhhh, mert úgy éreztem nem tartozik egyikőtökre sem. De... terhes lettem. Valamelyikőtöktől. Úgy gondoltam tőle és nem tőled. De ez nem számított. Nem akartam gyereket, mert a munka és a család... egyszerűen lehetetlen helyzet volt. Lehetetlen, szar szituáció teljesen egyedül. Ostobaság tudom, de szinte biztos vagyok benne hogy ezt a baba is érezte, talán ezért ment el.
Kis szünetet tartva elnézek az utca másik oldala felé, részben mert nem akarom hogy Edward lássa a könnyeket a szememben, másrészt rettenetesen megalázónak érzem erről beszélni.
- A tükörben valójában azt hiszem őt láttam. Egy meg nem született gyereket aki segítségért kiált.
Pillantok vissza férfira majd lehunyom a szemem és a kezemmel letörlöm azokat a makacs lefele gördülő picike cseppeket az arcomról.
- Nevetséges. De ahogy belenéztem még valamire rájöttem. Hogy tévedtem hogy Henry-t hittem az apjának. Egyértelműen a te vonásaid tükröződtek vissza. Ezért lettem zaklatott. Mert már lehetne egy gyerekünk...
Reszketeg sóhajjal hagyok neki két kurva percet feldolgozni, mert nekem még nem sikerült teljesen. Majd azért egy utolsó utáni információt megosztok vele, csak hogy tiszta legyen a kép számára.
- A tükör alternatív jövőképet is mutathat. Ezt sokan nem tudják. Egy feldolgozatlan emlék hamisságát és ezt onnan tudom, hogy nagyanyámnak pont ilyen tükre volt. Ezzel játszott a bátyám sokat, túlontúl is sokat, akit ha kérdezed anyámat róla letagadja hogy valaha létezett. Beleőrült a tükör okozta illúziókba és öngyilkos lett. Tessék. Remélem kielégítő választ kaptál a kérdéseidre.
Nem tudom miért válok a vallomás végére ellenségessé, de egyszerűen csak úgy megtörténik. Ha Nott ezek után mégis a tükör rabja akar lenni minden figyelmeztetésem és jó indulatom ellenére, hát tegye... Végtére is ki vagyok én hogy megakadályozzam?

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Hm. Nem haltam bele, hogy kiszedte belőlem ezt a nyálasan komoly szösszenetet, de tartogat nekem még valamit, jelesül például azt, a tükörben amit látott.  De! Aztán megemlíti Mirol nevét. Fintorogva vigyorgok, hogy a patvarba ne emlékeznék arra a pedig emlékezetes alakra, akit imádtam utálni. Szinte már hiányozna, ha nem mondaná el Melanie közvetlen egy pillanat múlva, hogy keféltek. Most meg már hiányzik, hogy nem öltem meg őt, amíg még megtehettem.
- …De... terhes lettem.Valamelyikőtöktől.
Láthatja, hogy úgy kerekednek ki a szemgolyóim, mintha valahol máshol, másik golyóimat megszorongatnák, és ott jönne ki a túlnyomás. Gúvadó szemem előtt valahogy azonnal megjelenik a képtelen kép, Melanie kislabda formájában. Mintha egy kvaffot dugott volna csinos felsője alá, pedig oda nem való más, csak az én kezem.
- Úgy gondoltam tőle és nem tőled.
- Mirol nem tud semmit rendesen csinálni…
Sértetten morogtam, akár hagyott szünetet, akár nem. Én se tudom, hogy arra értem, nem tud védekezni, vagy arra, hogy biztos nem az ő úszói értek célba az enyémek ellenében.
- De ez nem számított. Nem akartam gyereket, mert a munka és a család... egyszerűen lehetetlen helyzet volt. Lehetetlen, szar szituáció teljesen egyedül. Ostobaság tudom, de szinte biztos vagyok benne hogy ezt a baba is érezte, talán ezért ment el.
Ahogy kijelenti, hogy nem akart gyereket, gépiesen bólogatok. Megértem őt. A miénk a jobbik rész, nem igaz? megcsinálni bárki megtudja. Fizetni a gyerektartást bárki tudja. De beáldozni a tested, az ép elméd,  jelentős mennyiségű időd az életed nem végtelen hosszából… Anyának lenni muszáj. De én… Apa képtelen lennék lenni. Nem az én terepem. Persze, egy utód, az jól jönne, de nem is tudom, a lízingelt verzió a hozzám való. Ki tudja, nem-e nézek bele és látom meg egy balul elsült éjszakám eredményét, aki talán nem fordult vissza az úton a felhő szélétől lefelé. Simán lehet, csak még nem tudok róla.
- Nem vagy hibás benne. Biztos az enyém volt, Mirolénak nem lett volna ennyi esze, hogy időben elmeneküljön.
Szerencsétlenül lapogatom meg vékonyka vállát, amit úgy igyekszik nem remegtetni, pedig látom, hogy kiborult. Kellett nekem az előbb őszintének lenni. Mégis inkább eltrollkodhattam volna azt a választ…
- A tükörben valójában azt hiszem őt láttam. Egy meg nem született gyereket aki segítségért kiált. Nevetséges. De ahogy belenéztem még valamire rájöttem. Hogy tévedtem hogy Henry-t hittem az apjának. Egyértelműen a te vonásaid tükröződtek vissza. Ezért lettem zaklatott. Mert már lehetne egy gyerekünk...
- Picsába…
Nagyot sóhajtok, megértőn. Köcsög tükör.
- Dehogy lehetne. Mi nem… Mármint én biztos nem vagyok erre alkalmas. Legfeljebb fizetném a bébisittert. Meg a bentlakásos iskolát, amíg be nem kerül a Roxforba.
- A tükör alternatív jövőképet is mutathat. Ezt sokan nem tudják. Egy feldolgozatlan emlék hamisságát és ezt onnan tudom, hogy nagyanyámnak pont ilyen tükre volt. Ezzel játszott a bátyám sokat, túlontúl is sokat, akit ha kérdezed anyámat róla letagadja hogy valaha létezett. Beleőrült a tükör okozta illúziókba és öngyilkos lett. Tessék. Remélem kielégítő választ kaptál a kérdéseidre.
Ez egyszerre egy újabb súlyos titok, amit megoszt velem, én pedig megfogom a kezét, és megszorítom. Érezheti, hogy rám teheti a terheit, segítek velük.
- Sajnálom, hogy ilyen nehéz volt a válasz - dörmögöm félszegen, aztán tekintetem a tükörre siklik. Becsomagolt, ártalmatlannak tűnő tárgy. Ő viszont olyan ellenségesen néz rá, mint a macskája a porszívóra. Hiába hasznos, ha felzaklatja…
Azért én odanyúlok érte, és elveszem. Bocsánatkérőn nézek Melanie-ra, de hát esendő ember vagyok, és ez az átkozott tükör rengeteget mutathatna nekem a múltam és a jövőm azon részeiből, amit hasznos lenne tudnom. Aztán egy öles mozdulattal elhajítom a picsába. Jól hallható, ahogy a csomagoláson belül apró szilánkokra robban. És mivel ez erősen mágikus kacat, varázslattal nem megjavítható.
Még megrántom a vállam, aztán rá se nézek többet, visszafordulok Melanie felé.
- Bántott Téged az a szar. Vállalom a balszerencsét miatta. Egy pillantás épp elég volt egy órányi őrülethez, de ettől már nem kell tartanunk. Sajnálom a bátyádat. Ez a mi lett volna, ha… Varázspálca lettem volna, ha nagyanyám bodzafa lett volna.
Vajon kikapok most? Lehet, mérges lesz a sok pénzér… Nem baj, majd megmondom neki, hogy elfenekelhet. Ma már több komoly mondatot ki nem szed belőlem, az előzővel is hogy jártam…

 

edward

heart of darkness
outfit

- Mirol nem tud semmit rendesen csinálni…
A mély dörmögés olyan szívet melengetően őszinte és igaz, hogy ha talán nem ilyen körülmények között lennénk hangosan felnevetnék. Ritkaság az, ha őszintén szívből nevetek, de Edward egyre többször éri ezt el nálam. Ám most ettől mélyebb tartalom és bánat ami lehúz mint egy örvény a feneketlen mélységébe, így mindössze egy halovány mosolyszerű bujkál megnyilvánulására ajkaim szegletében. Meg hát persze hogy ő mindent jobban tud mint más, pláne Henry....
- Dehogy lehetne. Mi nem… Mármint én biztos nem vagyok erre alkalmas. Legfeljebb fizetném a bébisittert. Meg a bentlakásos iskolát, amíg be nem kerül a Roxforba.
Igyekszem tartani magam, de azért megrökönyödök amilyen elemi erővel szíven ütnek szavai. És annak minden egyes szótaga. Nem gondoltam, hogy idilli vagy tökéletes életem lesz, valójában minden egyes porcikámmal ellenkeztem a nekem szánt, szüleim által kijelölt képzeletvilágot. Nem volt tehát konkrétum, elvárás, vagy terv... de azért valahol szerettem volna egyfajta teljességet. Nem tudom alkalmas lennék-e valaha az anya szerepre, valószínű nem igazán, de ettől még távoli végcélként csak megjelent az én lelki szemem előtt is hogy majd esetleg. Hát ezt az esetleget mint egy törékeny kis pillangót most csapta agyon Nott erőteljes keze egyetlen kósza másodperc alatt. És ahogy benne a megkönnyebbülés tör fel, -nem is kell mondani, ennyire már jól ismerem, rá van írva az arcára, - addig bennem ott a maró csalódottság fullasztó érzése.
Nem kérhetem számon, mert sose volthamis ígéret a mi kapcsolatunkban. Nem árult zsábafurkászt mikor komolyabbra fordult közöttünk a dolog, és voltaképp nekem egészen eddig a pontig jó is volt ez így. De most, hogy a jövőképek eltérően hatnak vajon elég lesz ez? Vagy tényleg jobb ha külön utakra tévedünk? Van ennek a házasságnak egyártalán bármi értelme vagy csak tényleg egy mámoros éjszaka megbánt történése...? Szerettem volna hinni hogy az előbbi, de kezdem azt érezni amit első perctől kezdve hogy sokkalta inkább az utóbbi. Mint egy lassított felvétel, nézem ahogy szelíd engedélykérő somolygással a becsomagolt tükör felé nyúl. Hagyom, mert bár meg tudnám akadályozni nem lenne sok értelme. Ha bele akar nézni hát tegye. Ám ehelyett egyetlen széles mozdulattal elhajítja. Nagy ívet ír le mígnem tőlünk jó pár méterre földet ér és ezernyi parány darabra törik a klasszikus csilingelő hangvihar kíséretében.
- Bántott Téged az a szar. Vállalom a balszerencsét miatta. Egy pillantás épp elég volt egy órányi őrülethez, de ettől már nem kell tartanunk. Sajnálom a bátyádat. Ez a mi lett volna, ha… Varázspálca lettem volna, ha nagyanyám bodzafa lett volna.
Elképedve nézem az egész abszurd jelenetet, majd felpattanok kétségbeesve.
- EDWARD, MIT MŰVELTÉL? DEHOGY BÁNTOTT
Felüvöltök félig fájdalmasan, félig hisztérikusan és lendületből akkora pofont tekerek le neki hogy ha valamitől hát ettől kigúvad újra a szeme.
- EZ AJÁNDÉK LETT VOLNA ANYÁMNAK, TE TUSKÓ!
Nem, nem azért mert utálom hanem mert ezer éve akar egy olyan vagyis ilyen tükröt, mint ami nagyanyámnak is volt. Az én kedves férjem meg épp csak egy kisebb vagyont hagyott ott érte de hát úgy látszik vagy előléptették vagy megunta az életét. Még nem ocsúdtam fel teljesen, és szerencséjére nem vele foglalkozom mert lehet úgy járna mint egy filézett hal. Egyelőre az utca kövére térdelek az apró darabkák mellé, melyek kiszakadtak a szétcincálódott csomagolás védelméből és a kárt próbálom valami formában szemrevételezni. Már igazából pálcát vethetek rá, de én egy nagyobb darabot csak a kezembe veszek mert mire másra nem jó mint arra hogy jól a tenyerem húsába vájjon?
Felszisszenek ügyetlenkedésem folytán de nem kérek Nott segítségéből.
Annyi féle fájdalom van az életben és annyi féle kín. Most örülök kicsit ennek a fizikális szenvedésnek, mert elvonja a figyelmem arról az elcseszett tényről hogy talán közel sem egymásnak valóak vagyunk, elvégre én vagyok a tűz ő meg a víz. És ezt igazolja a szeme kékje is, aminek végtelenjében mindig el tudok veszni. Ahogy épp most is teszem.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Olyan ez, mint valami szerencsejték. Mondok valamit, és fogalmam sincs, jól vagy rosszul sül-e el. Én meg szerencsére a megszállottja vagyok.
Ahog Melanie szeme elkerekedik a csörömpölés hallatán, még azt gondolom, van esélyem nyerni. Hát most mondta el a családi drámát, meg hogy milyen szarágokat mutatott neki. Mocsok, sötét varázstárgy. Akkor most sikerült valamit jól csináljak?
- EDWARD, MIT MŰVELTÉL? DEHOGY BÁNTOTT
Most én is szemeket meresztek, meg félrehúzott szájjal vágok olyan képet, mint egy hároméves, aki nem érti, miért szidják. A szemem sarkából gúvadok Melaniera, és lassan, nagyon lassan és óvatosan én is felállok, mintha sárkányt látnék, aki elől jobb nem azonnal elfutni. Csak szép, lassan… De talán még van esély. Még nem mondott semmilyen jelzőt.
Csak lekever egy sallert. Jó, hát nem egy gyenéd simogatás, de amilyen fafejem van, karatemesternek kellene lennie ahhoz, hogy érdemi kárt okozzon benne. Azért kicsit elfordítom a fejem, és tovább pislogok értetlenül, a pirosodásnak induló tenyérnyom felett.
- EZ AJÁNDÉK LETT VOLNA ANYÁMNAK, TE TUSKÓ!
- Picsába…
Halkan dörmögök, közben nézem, ahogy letérdel, és a rommá tett csomaggal babrál. De hát most mondta… És az előbb még úgy ki volt borulva…
Végülis, ha másra nem, ez a “dobásom” arra biztosan jó, hogy szívem hölgye többet nem kesereg a jeleneteken, amiket látia kellett. Legalább adtam neki sokkal nyomósabb okot arra, hogy kiakadjon. Hiába, igazi tehetségem van.
Ahogy felveszi azt a nagyobb darabot, esküszöm, érzem, ahogy a nyakamba vágja a hegyét, mint valami fura késlő eszközt.
- Azt nem mondtad, hogy ajándék lesz, csak elmesélted azösszes rohadékságát ennek az izének, én meg azt hittem, szívességet teszek a világnak… Vigyázz, mert meg fog vágni…
Persze, meg is vágja.
- Mondtam, hogy csak bajt okoz az a szar… Tedd le, Anyuka majd kap valami vázát, vagy ilyesmi.
Nagyot sóhajtok, mondjuk lehet, beszéd közben nem kellene mellé guggolnom, mert fordíthatom oda mindjárt a másik orcám egy véresebb pofonra is. De csak meg kell nézzem, nem-e vágott ütőeret.
Még nincs vérfürdő, szóval az egyik kezembe pálcát veszek, a másikkal meg az ő sérült tenyere után kapok. Vágott tenyérrel nem lehet pofozkodni. Akár hagyja meggyógyítani magát, akár orrbaver vele, én most megfogom a kezét, és úriemberes csókot nyomok rá.
- Akkor is összetörök mindent, ami Téged ilyen csúnyán megsebez - vigyorgom a keze felett csibészesen, aztán ha már úgy is olyan közel van, csókot lopok a keze mellé. Lehet, hogy most azt mondja, törhetem magamat, de én még azt se bánom…

 

edward

heart of darkness
outfit

Miért is lepődök meg hogy olyan meredező, bambán értetlen kikerekedő szemekkel mered rám mint ahogy egy ostoba ötéves teszi akinek negyvenszer mondod el ugyanazt mégis megteszi. Hát ezért jobb is hogy nem akarok gyereket, Edward maga egy nagy gyerek ha nem épp a macsó hős megmentőt vagy a lusta, unatkozó énjét ráncigálja elő.
Annyira szélsőségesen értetlen hogy az már fizikálisan is fáj, bár ez utóbbit saját magamnak köszönhetem. A tükör darabkája belemar a húsomba, érzem de nem foglalkozom azzal hogy a szoknyám vagy a blúzom esetleg olyan lesz. Mérhetetlen haragom levezetéseként, mert nem oh bőven nem volt elég az az egy erőteljes saller, amit lekevertem neki, jól összeszorítom a markom. Az üveg teszi a dolgát, teljesen szétszabdalja a tenyerem, de ez csak aprócska pontnak hat a füstölve dühöngő zakatoló agyamban meg a csikorgó fogaim mellett.
Persze azért Edward halk káromkodása mély hangján beleivódik lelkembe és megpendít ott valamiféle szeretetszerű húrt. Imádom, amikor így megfeledkezve magáról ösztönösen káromkodik egyet, van benne valami vad és zabolázatlan. Más esetben talán nevetnék is rajta egy jót de jelen esetben csak az érzékreceptoraim nyújtanak fókuszt a kezemben fellépő lüktető fájdalomról.
- Azt nem mondtad, hogy ajándék lesz, csak elmesélted az összes rohadékságát ennek az izének, én meg azt hittem, szívességet teszek a világnak… Vigyázz, mert meg fog vágni…
- Persze, mert neked mindent el kell magyarázni! Kérdezni sem vagy képes vagy esetleg kettőnél tovább gondolkodni, egye meg a sárkánytetű, wáh! Nagylány vagyok EDWARD, a pálcámat is magam választottam ki, köszönöm szépen!
Mérgelődök egy sort, s fel sem fogom mikor kerül mellém, de hirtelen ott van ugyanúgy félig térdelve velem szemben ahogy én magam is, az utca porában, mocskában a nyári melegben.
- Mondtam, hogy csak bajt okoz az a szar… Tedd le, Anyuka majd kap valami vázát, vagy ilyesmi.
Már szóra nyitnám a szám hogy hevesen kiosszam anyukáról, meg a ő kurva vázájáról aminek nemhogy haszna nincs a merlinadtaégvilágon de még sértő is anyám szemében, mikor közbevágva belém fojtja a szót elsődlegesen inkább a mozdulatával semmint a szavaival.
- Akkor is összetörök mindent, ami Téged ilyen csúnyán megsebez...
Nehéz erre mit mondani, füstölögve fújom ki a bennem rekedt levegőt, ráadásul átalakul ez a végére valamiféle megadó sóhajjá, mikor ajkai a sérült kezem érintik. A pálcával pillanatok alatt halovány fénysugár kíséretében begyógyul a heg, mert ügyes varázsló rutinos alap gyógyítóvarázslatokkal.
- Már több mint tíz éve keresek egy ilyen tükröt aminek a tanulmányozása választ adhatna sok mindenre. És te épp ezt tetted tönkre csak azért mert... - lehunyom a szemem, mert tudom nem szabadna haragudnom rá. - ... mert bántott engem.
Nincs terem és helyem mást közölni mert magához von egy újabb csókra, ami ellen bár akarnék mégse tud a testem igazán védekezni. Elpárolog belőlem minden ellenállás, ahogy legtöbbször szokott ha ő van a környezetemben. Tudom hogy tudja hogy utálom ezt és tudom hogy tudja, direkt él vissza a helyzet adta előnyével. Ott vagyunk hát a tér kellős közepén siető honfitársaink környezetében akik ügyet sem vetnek egy ölelkező párocskára egy ócska összetört tükör felett.
- Valld be... féltél belenézni. Ezt jobban elhinném és bölcsebbnek is tűnnél. Nem kell adnod a nagymenő bátor hősies aurort aki semmitől se riad vissza.
Mélyen a szemébe nézek, remélve hogy őszinte lesz. Szeretem nézni, nemcsak azért mert jóképű hanem mert rejtélyesek a vonásai és nehéz kiigazodni rajta de a finom rezdülései sokat sejtetnek ha koncentrál az ember.
- Most mi a szarhoz kezdek? Tutira nem lehet megjavítani már. Mekkora az esély hogy találjak még egy ugyanilyet? Ez is kábé lehetetlennek tűnt...
Nem tudom leplezni a csalódottságom, bár nem akarom a férjem sem megbántani hogy forrófejűsége ennyi galibát okozott még akkor is ha nemes szándék övezte.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Persze, mert neked mindent el kell magyarázni! Kérdezni sem vagy képes vagy esetleg kettőnél tovább gondolkodni, egye meg a sárkánytetű, wáh! Nagylány vagyok EDWARD, a cipőmet is magam kötöm be, köszönöm szépen!
Nagyot sóhajtok, helyette is, mert szerintem a szidalomáradat közben nem vesz levegőt. Ha venne, talán már láng jönne a torkából, lévén az oxigén táplálja az égést. De hát nevezhetjük ezt az egészet munkahelyi ártalomnak nálam, a fenyegetésre azonnal válaszolok. Melanie többet ér, mint egy vacak tükör, még akkor is, ha most úgy tűnik, ez volt a rosszabb hózás. Nehogy nekem ő, vagy az anyja is belefejeljen ebbe a tükörbe… Épp elég baj, hogy a kezét elvágja.
Ahogy dünnyögök neki, szép lassan elhallgat, mint ahogy a tűz ropogása is néma füstölgéssé szelídül idővel. Nem is volt nagy vágás, nyoma sem marad, ahogy szépen összehegesztem.
- Már több mint tíz éve keresek egy ilyen tükröt aminek a tanulmányozása választ adhatna sok mindenre. És te épp ezt tetted tönkre csak azért mert… mert bántott engem.
Nagy bólintással, szemtelenül őszintén adok igazat mondanivalójának, s ezt még meg is pecsételjük egy csókkal, mint egy ponttal a mondat végén. Hangsúlyozzuk akár kétféleképp is azt a mondatot, de mindenhogy igaz.
- Valld be... féltél belenézni. Ezt jobban elhinném és bölcsebbnek is tűnnél. Nem kell adnod a nagymenő bátor hősies aurort aki semmitől se riad vissza.
- Igazad van. Reeeeettentően féltem.
És mivel elég közelről, elég nyíltan nézünk egymás szemébe, pontosan tudhatja, hogy egy szavam se igaz. De attól még jó nézni, és látni, ahogy olvas bennem, és igazából mindegy is, mit mondok.
- Most mi a szarhoz kezdek? Tutira nem lehet megjavítani már. Mekkora az esély hogy találjak még egy ugyanilyet? Ez is kábé lehetetlennek tűnt…
- Helyrehozom, nyugi. Szerintem van ilyesmi a bűnjel-tárban, odabenn a Minisztériumban. De ne nézz bele, mert ha újra így kiakaszt, én újra földhöz verem - kuncogom gonoszan, és újra kap egy gyors szájrapuszit, és azért gyorsat, mert ha esetleg megint pofozkodna, legyen időm elmenekülni.
- Szóval, szerinted én mit láttam volna a tükörben, ami olyan félelmetes? - kérdezem aztán, és felsegítem a földről, magam is talpra emelkedve.

 

edward

heart of darkness
outfit

edward

heart of darkness
outfit

Sok mindent lehet mondani egy emberre, de Edwardra egyedül a szívtelen jelző nem illik. Bár néhanapján próbálja elhitetni mennyire kőből van, azért nem érzéketlen típus. Inkább egy mamlasz arany lélekkel. És meglehet túl a macska-egér játékon amelyet űztünk sőt néhanapján a mai napig űzünk pont ez fogott meg benne. Nevetséges, hogy egy részeg Las Vegasi éjszaka kellett hozzá, hogy mindez beismerést nyerjen közöttünk. Lássuk be, minden nő álma, legyen akármennyire is talpraesett és leleményes, hogy egy pasi így és ennyire óvja és vigyázzon rá. Hát miért is büntetem én őt ennyire? Rejtély a válasz saját magam előtt is.
- Igazad van. Reeeeettentően féltem....
Félig gyerekes hangszínt megütve válaszol mély, dömrögős hangján. Ajkam szegletében mosoly bújik meg, bár kissé szomorkás elvégre megint egy poénnal próbálja elütni a véleményem súlyát. Nem fog változni ez, jobb elfogadnom.
Ujjaim szelíden végigsimítanak állkapcsa szélén a csókját követően, orrom az övét érinti miközben lehunyt szemmel élvezem biztonságot adó közelségét egy mély, hosszú pillanatig miközben homlokom az övének támaszkodik. Aztán elhúzódok inkább öleléséből és aggodalmaskodom egy sort a javítás miatt, mert hát egy reparo itt gurgyalagpiszkot sem ér, ez holtbiztos.
- Helyrehozom, nyugi. Szerintem van ilyesmi a bűnjel-tárban, odabenn a Minisztériumban. De ne nézz bele, mert ha újra így kiakaszt, én újra földhöz verem.
- Komolyan mondod? Tényleg lenne?
Úgy kapom fel a fejem reménykedve, mint egy kisgyermek a karácsonyi ajándékok láttám. A szívem megdobban, újra meg újra. Részben a lehetőségtől részben a mély baritonjától. Imádom a hangját, szinte képes a bőröm alá bekúszni. Libabőrös leszek rögtön. És ha már Nott ilyen rejtett kincseket őrizget, lehet körbe kellene néznem egyszer az aurorparancsnokságon. Ki tudja mi mindent találnék ott amit fel lehetne használni Nellie ellen is...
- Jó-jó! Nem fogok. Ígérem!
Fintorgok egyet válasz közben és csak azért nem teszem hozzá hogy "apu", mert tuti kiakadna a jelzőn. Elvégre ebben a témakörben egyértelmű állást foglalt.
- Még jó hogy nem vagy túlzottan babonás...
Somolyogva ugratom, de arcomra újra a gondterheltség ül ki a nem várt kérdést követően. Egy percig csak a szél motoz közöttünk, amit a másik keze tör meg azzal, ahogy felsegít. A törött tükördarabokat hagyom, hogy ő szedje össze a sérült csomagolással együtt elvégre megígértem valahol, úgy érzem kimondatlan szavak nélkül is, hogy nem nyúlok hozzá többet.
- Akár a múltadból, hisz neked sem volt felhőtlen gyerekkorod, bár sosem mesélsz róla.
Közelebb lépek felé és kicsit neki támaszkodom. Élvezem a közelségét.
- ...vagy meglehet a jövődből. Jövőnkből. Lehet így is működik darabjaira hullottan...
A kísértés ott lebeg körülöttünk, hogy az egyik törött rész felé nyúljak, de egyelőre nem teszem. Kíváncsi vagyok ő mennyire bír ellenállni. Vannak esetek mikor tudom hogy esélytelen, de vajon mennyivel másabb ez ba szituáció? Alsó ajkamba harapva figyelem hogy dönt. Kukába vágja, visszatömi a zacskóba vagy szembenéz azzal a szilánkkal, ami olyasmit mutat amit fel kellene dolgoznia.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Persze, mert neked mindent el kell magyarázni! Kérdezni sem vagy képes vagy esetleg kettőnél tovább gondolkodni, egye meg a sárkánytetű, wáh! Nagylány vagyok EDWARD, a pálcámat is magam választottam ki, köszönöm szépen!
Ez már nem életveszély okozta adrenalin-függést okozó állapot, ez már az a csendes füstölgés, amire úgy vigyorgok, mint egy rossz gyerek.
- Amúgy… nem a pálca választja a varázslót? - kérdezem ártatlanul, aztán jobb, ha azt már elhallgatom, hogy nálam is van egy pálca, amit bizony vagy ő választott, vagy nem, de mindenesetre most már az övé, akár a bosszantóan hülyét adom neki, akár nem. Mert azért, persze van mentőtervem a törött tükörajándék esetére.
- Komolyan mondod? Tényleg lenne?
Csendben bólogatok. Azért mondtam. Azt inkább elhallgatom, hogy ez valószínűleg némi sunnyogással fog járni, no meg el kell tüntetnem pár papírt a jelraktárból, de ez egyrészt nem nagy ügy, másrészt nem ez lesz az első. Khm… Csak nehogy balszerencsém legyen.
- Még jó hogy nem vagy túlzottan babonás...
- Kicsit sem - vágom rá. Neeeem… Én a kézzel fogható, tapasztalható, racionális dolgokat szeretem, meg a földi dolgokat. A babonák, horoszkópok, csillag meg teadzsuva olvasás, meg a többi csajos izé maradjon csak jóslástanra járok roxfortos kislányoknak.
ELkezdem elakolászni a most már szemétnek minősülő szakadt csomagot, mert azt nem akarom, hogy ő, vagy más esetleg a lábát is elvágja velük.
- Akár a múltadból, hisz neked sem volt felhőtlen gyerekkorod, bár sosem mesélsz róla.
Megáll a kezem a szavak hallatán, de csak egy másodpercre. Ez az elakadás a fejemben szerencsére olyan, amit szépen ki tudok kerülni. De azért félelmetes, milyen igaza van. Nem volt felhőtlen, biztos a női megérzése vagy mije vezette rá. Vagy esetleg a Nottoknál töltött bál, ahol kinyírtak egy embert. Vagy a tény, hogy sose vittem haza, nem mintha én gyakran látogatnék vissza a gyökereimhez, mert valószínűleg ki is tépném őket tövestül. Inkább pakolok tovább csendben, de csak üti tovább a vasat.
- ...vagy meglehet a jövődből. Jövőnkből. Lehet így is működik darabjaira hullottan…
Az utolsó szónál megint megtorpanok. Pont egy nagyobb darab van a kezemben, tükröződő felével lefelé, s hajítanám a kukába azt is, de ez a szó megállít. Jövőnk… Közös jövő, igen, elvégre már elég régen tart a viccesen indult házasságunk. Valahogy mintha azt fojtattam volna, kellemes részegségben, csak a jelenben gondolkodtam rólunk. De hogy ez a dolog örökre szól… Hogy szólhat örökre egy ilyen ködös emlékű szertartásnak csúfolt poén.
- Hm.
Mordultam egyet, aztán a szilánk felett rásandítottam.
- Te kísértesz engem, asszony… - morogtam játékos bosszússággal, aztán a képemen megint elterjedt a csibészes vigyor.
- És mint mindig, nem bírok ellenállni.
Nagyot sóhajtottam, aztán elegáns mozdulattal megforgattam ujjaim közt a törött darabot, és belebámultam, hogy meglássam, milyen titkot tartogat számomra.
Melák arcommal bámultam szembe először, és azt hittem, a tükör nem működik. Már épp elhajítottam volna, mikor mellettem Melanie tűnt fel. Ahogy Vegasban voltunk. Az a ruha, a kaszinó háttere. És a kép változott, ott volt az olcsó és agyonra csicsázott kápolna a poros művirágokkal telebaszott műanyag oltárral, rózsaablaknak álcázott nagy, világító panelekkel, egy enyhén szipus homelessznek kinéző szertartásvezető faszival. Talán nem a tükör erejéből, csak a felszabadulü elékekből következően még a gagyi, dobozhangzású nászindulót is hallani véltem, s annak forrása is ott volt a tükörben, egy régi mugli hifi formájában.
Rájöttem, hogy egy perce mélán vigyorgok magamban, és talán magyarázkodnom kéne Melnek.
- Ja semmi, csak Te vagy benne ruha nélkül - füllentettem, de hogy egyértelmű volt a lódításom, intettem neki, hogy jöjjön ide mellém, mert ezt látni érdemes neki is, nézzük együtt.