A Kendőzetlen Tükör

 

edward

heart of darkness
outfit

-...Én a kézzel fogható, tapasztalható, racionális dolgokat szeretem, meg a földi dolgokat. A babonák, horoszkópok, csillag meg teadzsuva olvasás, meg a többi csajos izé maradjon csak jóslástanra járok roxfortos kislányoknak.
Hát én kérek elnézést hogy mást merészeltem feltételezni. Ezt az egy tömény szarkasztikus mondatot fejezi ki nagyon is hűen az arcom fintora, amit vágok a szavaira. De teljesen mindegy, mert nem reagál csak pakol majd mikor felállunk az újabb neki szegezett kérdésemre is megfontolt már már óvatosnak mondható választ ad.
- Hm... Te kísértesz engem, asszony…
Nem tudom az engem illető jelző, az a hangsúly amivel kiejti vagy a felelsz-vagy mersz másabb kivitelű játékának izgalma és élvezete okozza-e de az előző fintorom helyét ravasz somolygás veszi át. Egészen addig amig el nem vigyorodik a tőle megszokott könnyed stílusban, mert így én is vele vigyorgok.
- És mint mindig, nem bírok ellenállni.
Meglep még engem is mennyire beleszédülök ebbe a nem várt fordulatba. Eddig a túlzó, féltő és óvatosból átcsapott vissza a rakoncátlan kamaszba és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nekem most pont ez kell. Hogy ne atyáskodjon felettem hanem legyen partnerem a bűnben. Na meg mert rettenetesen kíváncsi vagyok legyen bármi is, amit mutat neki a tükörszilánk.
Visszafojtott lélegzetem ott lebeg köztünk a millió kérdésemmel, amit egyelőre ugyanúgy visszatartok de szinte tapintható. Ahogy felemeli a tükröt picit közelebb húzódom hozzá. . Ennyire közel az illata bekúszik még a bőröm alá is. Magassarkú nélkül csak épphogy felérem a nyakát, pipiskedve bújok hogy lássam az ő szemmagasságának legalább az alját. Arcom az övéhez ér, így félig meddig saját magam is látom mellette bár nem célom az ő látomását megzavarni, csak a kíváncsiság hajt. Hogy mennyire torzul-e a kép miattam nem tudom. Hogy mást mutat-e mintha itt se lennék? Fogalmam sincs. Hogy láthatom-e az ő jövőjét vagy ez abszolút privát jó kérdés... Mert csak kettőnk arcát veszem ki egymás mellett.
Bedöglött volna ez a szar?
- Ja semmi, csak Te vagy benne ruha nélkül
A vigyora ha lehet ettől szélesebb ami volt, hát még inkább azzá válik. Cukkolni próbál én pedig szokás szerint mérges leszek. Sunyul, mint rendszerint szokott, ha valamit nem akar megosztani, hát jól az oldalába csípek. Ezzel oda az idilli kettősünknek tükör ide vagy oda.
- Nem vicces, Nott. De ezek szerint téged szórakoztató élet reménye vár.
Cinikusan fújok egyet mint egy durcás macska és elhúzódva tőle megfordulok. A másik, padon felejtett tükör felé lépek a zacskót a kezembe fogom és meglóbálom. Aggódhat hogy a drága lefoglalt bizonyítéka véletlenségből szinte hasonló sorsra juthat mint amit ő művelt az enyémmel, de ennek jóslásához nem kell gömb vagy tükör. Elég csak a féig felvont szemöldökömre pillantania és a kihívó ábrázatomra. Tudom hogy szavak nélkül is megért és már várom a mérgelődő, ezt nem mered Mel megszólalást... Csak rajta áll a dolog, hogy döntök.
Nos, felelsz vagy mersz Nott, felelsz vagy mersz...

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Nem vicces, Nott. De ezek szerint téged szórakoztató élet reménye vár.
- Remény az mindig van, az hal meg utoljára. Hacsak meg nem gyilkolják. Mezteenséggel nem viccelünk - kacsintok még rá, a fújása meglibbenti a képembe lógó rakonátlan tincseim egyikét, és kellemese végigborzongok tőle.
Aztán már nem kellemesen borzongok, ahogy a kis galád a másik tükörhöz lép. Szemet szemért, mi? Hát, pedig ez itt pont, hogy szemtelenkedés akart lenni. De ő mindig tudja, hogy szorongassa meg a tökeimet. Képletesen. Is.
- Na, na, na…
Mélyen dörmögök, mint valami bamba medve, és odakullogok hozzá, kezemben a darabbal, bár nem tudom, azt látja-e benne, amit én. De akkor már bevallom.
- Az esküvőnket láttam. Szép menyasszony voltál - sóhajtok szabadjára engedett szentimentalizmussal, és megpróbálom átölelni, meg elvenni azt a tükröt. De csk nem ejti el, mert velem ellentétben ő pontosan tudja, hogy az egy fontos darab, mi több, lehet, hogy tárgyi bizonyíték is.
- Szórakoztató élet, az egyszer biztos. Nézz bele, hátha Te is látod, miről maradtunk le - mondom, és felé nyújtom. De ha belenéz, ő talán egy másik esküvőt lát majd… Egy olyat, amelyikben nem vagyunk matt részegek, ahol hosszú hónapokig válogattuk a ruhát, meg a virágokat, meg a többi csajos izét.
Én meg hosszú évekig válogattam a megfelelő nejt. Csak nem tudtam róla, mit is csinálok. Végülis összeszedem minden bátorságom, és merek felelni még pontosabban a ki nem mondott kérdésére.
- Szóval, ha volna kedved… Ez akár lehetne egy biztosabb jövő, nem csak egy sunyi törött tükör mutatta bizonytalan jóslat képe…
Rávillantom kissé tanácstalannak álcázott félmosolyom, amolyan: “Nekem mindegy, de nem lenne rossz” üzenettel.

 

edward

heart of darkness
outfit

- Remény az mindig van, az hal meg utoljára. Hacsak meg nem gyilkolják. Meztelenséggel nem viccelünk…
- Kacc- kacc…
Közlöm epésen, egy savanyúnak szánt szájhúzással. Bár tény, hogy igaza van azért nem adom meg azt a kegyet neki hogy nyíltan egyet is értsek s így növeljem a magabiztosságát. Így is akkora az egója, hogy csoda hogy be tud vele jönni az ajtón.
- Na, na, na…
Na ez viszont már jobban tetszik. A szolíd kétségbe esés, mert ismer jól és tudja képes vagyok minden galádságra ha épp olyan a hangulatom. Szeszélyes vagyok, mint egy megáradt folyó amit nem lehet egykönnyen nyugodt mederbe terelni vagy irányítani. És persze ennél a három egyszerű szócskánál, amit kiejt a száján mély szexi hangján már érzem, újra én irányítok nem pedig ő. Mámorító ez az érzés, a hatalom vagy legalábbis annak az ígérete. Ez bizonyítja, ez a tompa bizsergés, hogy élek. Igazán élek. Szinte bele is borzongok de épp az előtte való másodpercben szólal meg a férfi, amitől még a szám is tátva marad.
- Az esküvőnket láttam. Szép menyasszony voltál.
Csend. Csend. És csend. Hosszú, már-már kínossá váló pillanatig. Becsukom a szám majd kinyitom és végül meggondolva újra becsukom. A fejemben millió kérdés, felvetés és fikció suhan át.
- Hogy a…. mit?
Nyögöm ki végül az abszolút ostoba kérdést, mert az előbb maga válaszolta meg, de ez igazából a számtalan egyebet akarja csak magába foglalni, de hát.. így sikerült na.
- Szórakoztató élet, az egyszer biztos. Nézz bele, hátha Te is látod, miről maradtunk le
Ahogy felém lép a sokk hatása miatt nem tiltakozom, így könnyű szerrel ki tudja húzni ujjaim közül a másik tükör papírzacskójának vékonyra sodort fogókáit. Az én tekintetem a kezében lévő szilánkot fixírozza és végül nemet intek a fejemmel. Nem akarom látni. Ha Las Vegas-ról van szó akkor már amúgy is mindegy. Nézzem ahogy matt részegen igent mondok, mint egy ostoba mugli videofilmben? Kösz inkább kihagyom.
- Szóval, ha volna kedved… Ez akár lehetne egy biztosabb jövő, nem csak egy sunyi törött tükör mutatta bizonytalan jóslat képe…
Csend. Csend. És újra csend. Megint az a kínossá válósan hosszú fajta. Kell egy perc mire rendezem az érzéseim, a megdöbbenésem és a gombóc is felold a torkomból. Már házasok vagyunk, megnyert minden csatát és háborút minek ezt firtatni? Miért lovagolunk ugyanezen a témán újra meg újra? Mi nem kerek benne? Bennünk? Velünk? Mert bizony úgy érzem ugyanazokat a köröket futjuk. Vagy talán mégsem?
- Most akkor te… másik esküvőt akarsz? Anyámat összeeresztenéd a családoddal? Edward, ezt már megbeszéltük… esélytelen bármi értelmeset kihozni. Nellie széttrollkodja, érthető is hisz lógunk egy kristálykáddal neki, az én családom alapvetően is lázad a tiéd ellen, téged kitagadtak és nem esküvő lenne ez hanem mészárlás. Nem ér meg egyetlen cseszett galleont se az egész.
Széttárom a karom újra, jelezve hogy nyílt lapokkal játszom ebben az esetben. Bár szerettem volna megélni ezt rendesen valahol elfogadtam a mi fura kettősünket és a körülményeket. Nem mondom hogy nem vagyok kicsit csalódott, de ő ezt biztosan nem tudja hisz senkinek sem mondtam.
Aztán a kezem az arcára simul nem törődve sem a tükrökkel, sem semmi egyébbel. Csak a bűvös szemeibe nézek, remélve hogy őszinte választ kapok.
- Miért zavar ez ennyire téged, hm? Hisz tudod jól, én elfogadtam, hogy így van és lesz…
Hagyok időt hogy elviccelje vagy dörmögjön valamit az orra alatt. Sejtem hogy a megfelelési kényszere hajtja és valahol imponáló, hogy ennyire meg akarna felelni, de öngyilkosságot nem várok el tőle pláne ha magával ránt engem is. Ahhoz azért túlzottan is beleszerettem és magamat sem utálom ennyire.
- A Suttogóért azonban még számolunk. Nem volt szép a beígért ajándékom pénzzé tenni. A kopogószellemet már egész megkedveltem és amúgy is szép emlékek fűztek a hát bizonyos részeihez…
Nem mondom hogy nem terelem a szót, de valójában mégis ráadásul ezt is csak másodkézből tudom hogy túladott rajta. Mégis mit képzelt? London néha olyan mint egy kis falu, lassan arról is tudnak hányszor vesz levegőt egy nap nemhogy titok…
Meg lehet ezért nem félek a megcsalástól sem, hamarabb elmondják semmint eszébe jutna Nottnak hogy lehúzza más nőről a fehérneműt…

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Nézek rá ahogy lerohan az esküvő miatt, és a vállamat rángatom. Pedig mintha akart volna esküvőt. Valami normálisabbat. Jó, annyira nem normálisat, hogy összehozzuk az én meg az ő anyját… Hajaj! De a ruha, meg a haj, meg a cipő… Biztosan volt egy terve úgy kábé öt éves korától, vagy mikortól foglalkoznak ezzel a kis boszorkányok.
- Miért zavar ez ennyire téged, hm? Hisz tudod jól, én elfogadtam, hogy így van és lesz…
- Nem tudom jól, pont ez zavar.
Vár, és én is várok, és a vonásait kutatom, mintha egy olyan könyvet próbálnék olvasni, ami csak félig van az általam ismert nyelven. Félig meg a sorok között. És elveszek benne, a most már ismerős, szép ívekbe, az apró rezzenésekben, a szeme tükrében,
- Szóval amíg nem győztél meg… Nem leszek egy álmod sírásója!
Nagyot sóhajtok, és kicsit kezdem irigyelni a tükröt, annak már nincs gondja semmire. Aztán a japán úton látott vázára gondolok, arra, amelyiket egyszer összetörték, aztán arannyal forrasztották újra. Azelőtt csak egy sima, fekete váza volt, de a törés után valami sokkal több lett. Vajon milyen lenne ez a tükör, ha meglepetésből így megfoltoztatnám? Tán még működne is valamit. Majd meglepem vele Melt.
- Ugyanakkor mondd, hogy nem szórakoznál jól az, ahogy a násznép összeverekedik. Lenne ott mit helyszínelni!
Kuncogok az orrom alatt, bár szerintem ő jobba van az anyjával, mint én az enyémmel. Végülis én nem is vagyok Nott, legalábbis a család szerint. Úgyhogy részemről a násznép nem lenne túl népes. De násznép nem is kell. Ő meg már itt van. Majd letámadom ezzel még párszor, hátha.
- A Suttogóért azonban még számolunk. Nem volt szép a beígért ajándékom pénzzé tenni. A kopogószellemet már egész megkedveltem és amúgy is szép emlékek fűztek a hát bizonyos részeihez…
- Miről beszélsz? Hát ezt hol hallottad? Mármint… Én nem is adtam el a Suttogót. A kastélyra lenne vevő, de még nem mondtam neki semmit, veled akartam előbb beszélni. De ez mindegy is. A második részt jobban nem értem, azt MINDENKÉPPEN fejtsd ki RÉSZLETESEN.
Kajánul vigyorgok, kíváncsian várva a szép emlékeket, bár valószínűleg fedik az enyémeket ugyanazokról a helyekről. Azon, hogy mi pletykával gyanúsít a nejem, épp csak meglepődöm kissé.

 

edward

heart of darkness
outfit

Madarat kellene fogatni hogy egy férfi ennyire lelkesen tervez egy szertartást, és valahol legbelül legmélyen örülök is. Lelkem sóváran áhítozik az elképzelt virágkoszorúkkal tűzdelt nyári napsütéses illúzióba, ahol fehér fátyollal fejemen hosszú uszályos ruhában végiglejtek. Csupa mosolygó arc, csupa öröm és csupa bűbáj. Az a tipikus boldogan, amíg meg nem… de a realitás talaján állva messzemenőkig más felhozatalt kínál a családjaink hozzáállása.
- Nem tudom jól, pont ez zavar. Szóval amíg nem győztél meg… Nem leszek egy álmod sírásója!
Szívem beleremeg a mély öblös hangjába, ami nem hangos mégis oly őszinte. Nem is gondolkodom sokat, a pad felé lépek, lepakolom a kezemben lévő csomagolt bizonyítékot, majd kecsesen mellé lépek a padra és a férjem felé fordulok. A vállára támaszkodom, nem aggódom azon elbír-e, mert simán kivitelezi tudom jól és a hajába túrva hálásan megcsókolom. Hiába bosszant olyan sokszor, hiába a rosszfiús hozzáállás, bizsergetően érezhető hogy mennyire szeretne mindent is megadni nekem, pedig magam sem tudom szükségem van-e ilyenekre. Én pedig hálás vagyok hogy rá találtam. Vagy inkább ő rám. Na és persze azért mert nem menekült el minden adandó alkalommal amit biztosítottam neki. Mert hát lássuk be jó pár volt.
- Ugyanakkor mondd, hogy nem szórakoznál jól az, ahogy a násznép összeverekedik. Lenne ott mit helyszínelni!
Halkan kuncogni kezdek, mert igaza van, valóban jól szórakoznék, sőt… lehet én lennék az aki a menyasszonyi tortával megdobálná Edward kedvenc unokatestvérét vagy a mamlasz nagynénjét. Van értelme erre egy valagnyi pénzt elkölteni? Nos, elég csak Nott arcába nézni hogy tudjam, igen.
Így hát inkább taktikát váltok és a fúria énem előkapva felhozom a pletykaszinten is sértő tényállást, miszerint a hátam mögött bizniszel a tulajdonaink egyikével.
- Miről beszélsz? Hát ezt hol hallottad? Mármint… Én nem is adtam el a Suttogót. A kastélyra lenne vevő, de még nem mondtam neki semmit, veled akartam előbb beszélni.
- Mi?
Hűlök el, mert tudom jól hogy a kastély a szíve csücske, ráadásul elég sokat költött a berendezésre és az átalalkításra. Nem gondolnám hogy képes lenne lemondani a szaunáról, a medencéről pláne amilyen emlékek fűzik hozzá őt akár velem, akár hát sajnos vélhetően mással is.
- De hát miért?
- De ez mindegy is. A második részt jobban nem értem, azt MINDENKÉPPEN fejtsd ki RÉSZLETESEN.
Fancsali arcot vágok hogy a mosolyom elrejtsem és inkább a tenyerem nyomom az arcába eltolva magamtól ezzel jelezve, hogy kizárt hogy nyílt utcán ilyen témát vitassak meg. Inkább visszakanyarodom az előzőre.
- Azt hittem szeretsz ott lakni mégis csak a családodtól van és gondolom ott jobban elférnénk ha majd..
Nyitva hagyom a mondatot, mert ki tudja mit hoz a jövő. Több ráció lenne abban, hogy eladjuk az én bevárosi lakásomat, vagy legalább kiadni valami kedves megbízható boszorkának, aki nem lakja le és bírja a muglilakta környéket…

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

Lehetnék akár egy olyan mugli quizkérdéses vetélkedőben is. Ha mindig jól válaszolok, sokat nyerek, és ahogy Melanie megcsókol, a fejemben közben a győzelemhez járó csengő dallam szólal fel. Belefelejtkezem a csókba, a mámorba, meg abba az izgalmas mellékízbe, amit a veszély okoz, hogy nem azért emelkedett fel, hogy mondjuk képen töröljön. Hát ezért. Ezért megéri, meg a kuncogásért, ahogy együtt tervezgetni kezdjük az esküvőnket, melynek eddigi egyetlen és legfőbb ismert részlete, hogy a családjaink kicsinálják egymást. Mi más is lehetne az ember legboldogabb, nagy napja?
Persze aztán elterelődik a dolog a házakra, és sajnos nem arra, mennyi mindent és mit csináltunk mi ott… Hát igen, volt az a különös Szilveszter… De az egy agglegény lak volt.
- Azt hittem szeretsz ott lakni mégis csak a családodtól van és gondolom ott jobban elférnénk ha majd..
- De ott én laktam. Most meg kell egy hely, ahol MI lakunk. Azt gondoltam, a Suttogó talán megfelelőbb lenne, hiszen azt együtt újítottuk fel. De mi… Mi az, hogy ha majd?
Hirtelen az jut eszembe, hogy amit Melanie a tükörben látott, talán nem egy “mi lett volna ha” volt, hanem egy “mi lenne ha…” De eszembe jutott a tavaly karácsonyi kis purdé, akit egy pár órára felügyeltünk. Jaj, az a sírás… Ide nekem inkább száz Rend tagot! VAy a családomat. Vagy Melét.
Aztán akárhogy is válaszol erre a kérdésre, közben csak visszakanyarodik az eszem az előző dologra, mert olyan vagyok, mint a véreb, ha valamire rákapok, nem eresztem. És ahogy befejezi a válaszát, hirtelen fél térdre ereszkedem. Nem is számít, bármit is mond, akkor is elszántam magam, és mindenhogy jó lesz.
- Mrs. Melanie Hopkirk Nott! Van kedved egy igazi esküvő keretében összeereszteni a rokonságunkat, és figyelni, ahogy megtépik egymást?
És megnyerően mosolygok, kézbevéve a jobbját. Fél kezemmel előkapok egy gyűrűsdobozt a kabátom alól, és ügyesen felpattintom a fedelét.
- Igen, ez végig nálam volt, igazából… Már nagyon régen. De csak mert tudom, hogy csakis az állatok és mágikus lények harcra kényszerítését bünteti a törvény, de arról semmit se mond, mi van, ha az ember a családját tereli össze egy szűk helyre és hergeli verekedésre…

 

edward

heart of darkness
outfit

- De ott én laktam. Most meg kell egy hely, ahol MI lakunk. Azt gondoltam, a Suttogó talán megfelelőbb lenne, hiszen azt együtt újítottuk fel. De mi… Mi az, hogy ha majd?
Kinyitom a szám, majd be is zárom. A meghökkenésem az arcomra van írva, mert közel sem ilyen választ vártam. Pláne nem a “MI” szót kihangsúlyozva. Nem mintha kételkedtem volna Edward szavainak komolyságában, igazából nem adott sosem okot erre ténylegesen, csak hát a piszkos kis előélete azért mint egy rossz ómen ott lebegett mindig is körülötte. Körülöttem. Körülöttünk. Furcsa hallani tőle, ráadásul teljes mértékben önszántából hogy nem tervez későbbiekben egy személyes csapatot alkotni, hanem mindent velem akar megosztani. És a meglepettséget a meghatottság veszi át a szívemben.
- Semmi…
Rebegem el olyan halkan, mintha csak egy pillangó neszezne egy nyiladozó virágon az utolsó kérdésre, mert a válasznak nem érzem a helyét ha ő nem érti ki mire utaltam. Kezemmel végigsimítok arcán, ujjaimmal csendre intem ajkait is de arcomon mosoly ül ki végig, ami a tekintetemben is visszatükröződik. Mindig meg tud lepni ez a férfi, és pont ezt imádom benne, minden bosszantó tulajdonsága ellenére.
És ha már meglepetés… semmi gyanús nincs abban hogy somolyogva hátrébb lép picit tőlem a megszokott sármjával, bár ritkaság hogy elhúzódik tőlem csak úgy. Abba sem, hogy a zsebébe nyúl a kabátja szövetében. Ám amikor hirtelen féltérdre ereszkedve felém emeli a dobozkát, melyben egy parányi kis ékszer pihen nem pedig a Suttogó kulcsa, nos akkor a szívem kihagy egy talán két ritmust is. A gyomromba millió pillangó akar saját életet élve kiszabadulni, a kezem pedig megremeg az ujjai melegében.
Bár biztosan feltette a kérdést korábban is, csak olyan részeg voltam hogy fogalmam sincs mit válaszoltam de a jelek szerint csakis igen lehetett ugyebár, és biztos karikagyűrűt is szerzett, mert az azóta is rajtuk van ez most mégis más. Egyrészt, nyílt utcán mindenki szeme láttára vállalja fel, másrészt erre emlékezni fogok. És Ő is. És biztos akarom ezt? Biztos akarja ezt? Biztos jó ötlet ez? Hiába adtunk magunknak annyira sok esélyt, valahogy a matek a papíron nem egyezik össze személyeinkben de mégis mindennek dacára a valóságban valahogy működik. Érthetetlen. Millió meg egy kérdés cikázik a fejemben, és még jó hogy a kezemet fogja, mert lehet leszédülnék a padról. Másik kezem a szám elé kapom, megpróbálva visszafojtani meghatottságomat és könnyeimet, mert a tekintetem máris opálos.
- Mrs. Melanie Hopkirk Nott! Van kedved egy igazi esküvő keretében összeereszteni a rokonságunkat, és figyelni, ahogy megtépik egymást?
A nagy kék szemeibe nézve megszűnik a külvilág, eloszlik minden kérdés és csak az önfeledt nevetésem csengése visszhangzik a fülemben. Nem pont erre a kérdésre számítottam a teljes nevem hallatán, de végtére is Edward meglep újta meg újra.
- Hát lehet erre nemet mondani?
Tárom szét a karom megadóan, mert nyert. Mindig eléri, hogy a piszkos kis játszmákban, bármennyire is szeretem ezeket, a végén ő kerüljön ki győztesként. Na nem mintha panaszkodnom kellene, lássuk be, nekem sem olyan rossz.
Lelibbenek a padról légies eleganciával, egy kósza legördülő kis pimasz cseppet közben elkenek az arcomon és a karjaiba vetem magam.
- Igen, igen, igen! - búgom a fülébe, bár a végét lehet hangosan kiáltom, nem is tudom. - Bár mi mindent fordítva csinálunk, de mit számít!
Kuncogok az ölelésében saját magunk komplett iróniáján aztán egy hosszú csókkal pecsételem le kérésére adott válaszom. Hát szó ami szó, nem vagyunk egy átlagos sem unalmas páros. Elég csak azt venni hol ismerkedtünk meg vagy épp hol jöttünk ténylegesen össze vagy hogy a kamu férj már nem is kamu többé…
- De várj! - vonom össze a szemöldököm két levegővételnyi szünet között félúton. - …nem is lehetek Mrs. Nott!... Mert már az vagyok… !!! Ejjj… most így mi lesz? Csak el kellene válnunk… mégis?
Fricska itt, szerva ott.

...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzaj ✦ munkaruha

- Hát lehet erre nemet mondani?
Fülig ér a szám, mert ha nem mondaná ki a boldogító igent, hanem ahelyett ez volna a válasza, az nekem már több, mint elég volna. De annak szellemiségében, hogy ez most egy konzervatívabb, unalmasan hagyományosnak ígérkező projekt lesz a részünkről, végül csak kimondja az igent, méghozzá népmesébe illően, háromszor. Bűvös szám, mintha ez bizony valami bájitalkészítés vagy varázslat volna.
- Bár mi mindent fordítva csinálunk, de mit számít!
- Remélem is.
Kuncogok vele én is, összebújva a padon, és azon gondolkodom, hogy jutottam ide. Ha egy csaj szédítése folytán akartam volna esküvősdit játszani, valószínűleg végigmentünk volna a már-már klísés soron, eljegyzési buli, meghívókkal való rokonjárás, hagyományos esküvő templomban, meg minden. Aztán kerestem volna a következő kalandot. De Melanie-val… Sokkal izgalmasabb volt. Vele ez volt a kaland. Onnan kezdve, hogy a templom ki van zárva, mert szerintem a fél rokonságunk felgyulladna abban a pillanatban, hogy átlépné Isten házának küszöbét. Kérdés, kinek van még hasonlóan nívós ingatlanja, mert alább nem adunk a búőven aranyozottnál, és hideg kőfalaknál, hogy a boltívekről ne is beszéljünk, mert az a legstabilabb fajta építmény, ha esetleg a jókora hazugságok alatt megpróbálna beszakadni a plafon. Persze itt nem a Melanie és köztem kötendő esküre gondolok, de a hamis jókívánságok és egyebek kitellnek a pereputtytól. Talán jobb helye lenne annak a lagzinak a szabad ég alatt - tán az nem szakad a fejünkre.
- De várj!…nem is lehetek Mrs. Nott!... Mert már az vagyok… !!! Ejjj… most így mi lesz? Csak el kellene válnunk… mégis?
Színpadiasan kapok a szívemhez, bár még az ő keze is az enyémben van, úgyhogy érezheti a tenyere alatt, amit a mellkasomra szorítok, hogy nem fogok igazából szívrohamot kapni. De ezzel is közelebb húzom magamhoz, úgyhogy mindenképpen játszom a rémültet.
- Hogy tehetnénk olyat? Ezt már nem úszod meg, Mrs. Nott… Örökreeee…
Kísérteties felhanggal búgom a fülébe, mint egy rossz horrorban a rémisztő suttogás. Aztán folytatom a kedélyes kuncogást, és közben szorosan magamhoz húzom, gyakran ellenőrizve, ott van-e még, hiszen légies alkatával szinte elveszik lakli kezeim között. Mintha az egész nagy, fényűző esküvő egy nagy poén volna, egy Melanie-val közös, csibész vicc, amit csak mi értünk. Ez úgy érzem, jobban összeköt, mint akármilyen eskü. Így már van is kedvem az egyébként túl konvencionális, és bosszantóan elvárt tervezéshez. Melanie-val így ez is jó szórakozásnak tűnik, és kellemesen merülünk a tervezgetésbe, ott a padon összebújva.
- Szóval… Milyen virágok legyenek?

Köszi a játékot!

A helyszín szabad.