Blaire
Szédítő sebességű előrelépések! A Főosztály már ténylegesen elkezdte tárgyalni a Minisztériumi Flotta felújítását, mitöbb modern, kortárs autókkal a változatosság kedvéér. Nem szégyellem bevallani, megvan a varázsa egy jó formába lévő Y-modellnek, még ha múzeumi tárlatvezetőnek is érzem magam mellette, a Diszkrét Flotta vegyes darabjai pedig vannak annyira újak, hogy egy mai világba is lehet rajtuk élhetően dolgozni, de talán úgy hetven év után már időszerű volt lassan.
Persze ez nem jelent még semmit. Nem egy sürgős téma - a szorgos és lelkiismeretes munkámmal az utóbbi évekbe, csak kevésbé sürgőssé vált, mint korábban - és meglehet, csak évek múlva jutnak el tényleges döntésig is, de ismerem a szerencsémet. Ha nem vagyok felkészülve az eshetőségre, hirtelen kap el minden és bármi fordulat. És általába messze állna tőlem a beszerzésügy is, én csak a szerelő vagyok.
De amikor annyira apró és konkrét, ritka dologér felel az ember lánya, hogy arra még alosztály sem létezik, csak egy szál magamra van bízva a teljes garázs, mint az egyetlen lélek aki értek hozzá,.. nos. Arról már tájékoztattak, legyek felkészülve, bárkire bízzák majdan az üzletelést, én el fogom kísérni. Mer valakinek kelleni fog magabiztosan tudnia, mi az, hogy autó. És ha abból többet akar egyszerre venni az ember, újonnan és egyformát, az nem olyan helyen fog történni, ahol a kezeslábasomba illik megjelenni, bármilyen csinosan töltsem is ki néhol.
Hát így kerültem ide, kezembe egy - hogy hívják ezt? - ilyen félbehajtva füllel fogható, másképp vállfánál fogva szekrénybe akasztható, öltönytok dologgal, abba pedig a
fehér zakós-nadrágos kosztümömmel. Ha fontos helyeken helyzethez illően kell várhatóan megjelennem, ideje lenne felfrissíteni a ruhatáram - akár új beruházással, akár csak ennek a hőn szeretett szettnek a felújításával. A néhány, végtelennek tűnő éve alatt túlélt pár, nem finom ruháknak szánt kalandot - kezdve egyből a debütálásával azon
nagyon tüzessé vált Imbolc bálon.
Ez a hozzávetőleg határozottságom talán az ajtóig is elvisz.
Aztán a benti nyüzsgés intenzitása másodpercek alatt zúdítja a nyakamba a jóöreg, ismerős, "mit keresek én itt egyáltalán" érzést, amibe szinte kapaszkodhatnék biztos pontként. Nem
próbálom elkerülni a kuncsaftokra lecsapó alkalmazottak rohamát, szerintem csak a megszeppent visszahúzódásommal sikerül annyira elkerülnöm a figyelmet, hogy mind valaki mást találnak előbb. Illetve, úgy tűnik, egy kivételével..?
Próbálom kifürkészni, őhozzá is lehet-e fordulni, vagy neki más feladatköre lenne. Aztán attól tartva, hogy még azt hiszi rólam a végén, hogy bámulom, átnézek a próbababán lévő költeményre, gondolom amin az imént dolgozhatott, mint h eleve azt figyeltem volna.
Mer persze, hogy amikor emberien kommunikálni lenne szükség, magával ragad a lámpaláz, esetlenül somfordálgatnék is arrafelé, ő oldja meg végül a nagy dilemmát, és céloz meg engem.
-Hmmm.. j-jó napot! Esetleg segíthetek?-Ja! Igen. Ruhát szeretnék...Zseniális vagy, Lu, mint bármikor ha valakihez kell hozzászólni.
-Mármint,.. van ez a régebbi ruhám,- emelem meg mutatólag, egyelőre a tartójába,
-azt szeretném felfrissíteni. Illetve, nem tudom hogy jobb ötlet, így, vagy új darabbal kezdeni eleve. Nincs rossz állapotba amúgy, de átélt némi gyűrődést már.Pótcselekvés a próbababán lévő darabot nézegetni időnként, a partravetetthal-bizonytalanságom talán-leplezésére, de belekúszik némi valódi kíváncsiság is. Merész darab, nem tudom én elég merész lennék-e hozzá, de van az a merész karaktere, ami nekem tetszeni szokott.
Mintha az ő tekintete is a ruhára siklana - nem vagyok biztos, vajon ő is esetlenkedést leplezendő, vagy engem kapott rajta ugyanezen, és arra gondol, hogy az "új darab eleve"ként fontolgatnám a művét...