Sötét Tárgyak Bolhapiaca

[2002. június 9.outfitFuck that, get money]

2002. június 9.
outfit

Fuck that, get money

Elliotra bíztam az üzletet ma délutánra én pedig kijöttem vadászni. Szerettem ezt, meg-meg nézni, hogy kinek milye van, és menynire vagyok én jobb náluk. Voltak bizonyos konkurenciák, akik enyhén zavartak. Túlságosan közel szaglásztak azokhoz a helyekhez, ahol Elliot éppen megszerzett valamit. Sean egészen jó füles volt sokat fordult meg a Zsebpiszok közben. Jelenleg ő volt a fülem, és a szemem. DE tudtam, hogy egy vérfarkasnál több kell. Mert én magasabbra is akarok törni annál, hogy egy varázsboltot vezetek. Pont, mint anyám. Milyen irónikus, nem? A jó és  arossz két aspektusa. Ez a kontraszt pedig egészen tetszik.
Kellemes délutáni idő volt, kissé borongós, meglehetősen hatásosan illett az itteni élethez. A mocsok, bár egy időben arészemmé vált nem igazán volt az ínyemre, ennél én sokkal kifinomultabb voltam. Kezembe vettem az öngyújtót és rágyújtottam egy szál cigarettára. A füstös, keserű íz megtöltötte a számat, miközben mélyet szívtam belőle, és kiengedtem az orromon. Hagytam, hogy a szürkés, kissé sáros úton elkanyarogjon a füst, miköuzben lassan szétfoszlott. Az utca kezdte lassan felvenni az éjszakai élet vad és ádáz álarcát, néhány utcai kurva már unottan ácsorgott a sarkokon, és ahogy az STB-re érzem az áruk is egyre romlottabbak és sötétebbek voltak. ELhaladtam egy emberkereskedő mellett is. Szinte hidegen hagyott. De addig nem érdekelt, amíg nem az én  családom árulják ott. Hálás voltam azért, mert az apám nyugalma áradt belőlem. Benjamin már... Szétverte volna ezt a helyet. És nekem nem lenne itt smemi érdekes. De szerencsére nem vagyok Benjamin.
Tejkintetem az árusok holmijaira tévedt, de egyelőre semmit sem találtam. Még olyat sem, ami Elliotnak tetszett volna. Mi a szar lett itt, betörtek az aurorok, vagy mi a Merlin fasza van itt? Pedig azt hittem, hogy találok valami érdekeset. Szerencsére már kezdett kiépülni a kapcsolati hálóm, így találtam Fynnre. És bár a legjobb méregkeverőm Elliot volt, sosem lehetett tudni.
Így hát most vele beszéltem meg egy kis találkozót. Egy rövidke kis sétát, abban a reményben, hogy azt a bizonyos konkurenciát el tudom kapni. Egyelőre nem akartam ebbe belevonni Elliotot, éppen csak próbálgattam a szárnyaimat. Már ha egyáltalán vannak nekem szárnyaim. Kettőnk közzül mindig Benjamin tudott repülni. És nem csak a kviddicsre értettem ezt. Megpillantottam Fynnt, és lassan odalépketdem mellé.
- Találtunk valami érdekeset? remélem izgalmasabb utad volt idefelé, mint nekem - dünnyögtem, a lustán a számba hagyott cigivel a fogaim között. Tekintetem persze megakadt a rubintokon. Talán el is csenhetnék Eliiotnak egyet. Aztán egyszer csak megéreztem, hogy az egyik teljesen más. ELvettem a cigit a számtól, és Fynnre néztem.
- Te is érzed? - kérdeztem halkan, célova arra a sötét mágiára ami abból a kissé ovális és elnyújtott rubintból eredt. Kizártnak tartottam, hogy ez ne tartozott volna valamihez. Aztán ráemelem a tekintetem az eladó sunyi kis képére. - El van átkozva.
- Az nem eladó - sziszegte foghílyas szájával.
- Az bizony kár. Mert nekem kell - közöltem.

[Diaidémia]

Diaidémia



Aiden

Egyébként szeretem ezt a helyet, mikor van nyüzsgés, feltűnés nélkül csinálhatsz kbé...bármit. Az se tűnne fel a népnek, ha valki a kését mártaná a másik gyomrába, szépen, szelíden, halkan, és határozottan. MInt kés a vajba. Csak hasba. És én szeretek elbújni, nem látszani. És ugyanezért a tulajdonsága miatt szeretem a nagy, nyüzsgő városokat. Szemet gyönyörködtető tömeg, ami elsodor, el a semmibe. A piactér, ha nem is most van tele, így is szeretem. Bár nem olyan régóta vagyok itt, így nem is használtam ki a hely adottságait egészen. Az a helyzet, hogy amióta itt vagyok, nem csinálok semmit. Azt se mondhatom magamról, hogy űberkirály méreg keverő vagyok, mert gyerekként  mindig ott sündörögtem, ahol a család konyvasztott, de igazán sosem kezdtem bele a szakma sűrűjébe. Nap mint nap, csak azt csinálom, amihez kedvem van, de mostanában semmihez sincs. Tudom, hogy szánalmas, hogy szar tablettákat, meg itókákat árulok, aminek semmi értelme. Az az igazság, hogy rettentően ki vagyok üresedve, és nem tudom, mit kéne tennem, hogy a helyemre kerüljek. Olyan mérhetetlen ürességet érzek, hogy képes vgayok egész napra kiütni magam, hogy ne érezzem. Eszembe jut, hogy beiratkozhatnék valami suliba, de hamar elvetem a gondolatot, mondtván, kezdjem előlről 28 évesen? Már egészenfel vagyok töltve ezzel a füst szerű semmivel, ami agóniába dönt. Nem tudom, Alizon hogyan kezeli, hogy ő hogy a picsába tud jól lenni. Bár vagy egy olyan érzésem, hogy a legcsekélyebb mértékben sincs rendben, nincs jól, de mlgsem akarja, hogy rátaláljak, és ettől a gondolattól olyan düh támad bennem, hogy képes lennék felgyújtani az egész kócerájt. A dühömbe kapaszkodok, mert nem lennék képes meggyászolni Alizont. Néha megijedek, hogy él e még egyáltalán. De nem merem hagyni, hogy ez az érzés felerősödjön, inkább dühös leszek. A düh éles, erős levezethető, kicsatornázható, A fájdalom, a gyász nem ilyen. Elönt, mélyre visz, kontrollálhatatlan. Ezek között hintázom egy indába kapaszkodva. Hol itt hol ott vagyok.
A rubint felé hajolva, még mindig nem nehezen tudok elszakadni tőle, mintha valami erő kényszerítene arra, hogy nézzem.
- Találtunk valami érdekeset? remélem izgalmasabb utad volt idefelé, mint nekem -
Még Aiden hangjára sem fordulok meg, csak az ujjammal mutatok a felettébb érdekesnek tűnő rubint felé.
-Hát, mi mondtható érdekesnek. Attól függ. Egy kurva elől bújkáltam.-
Fintorogva félre húzom a szám, nem a legérdekesebb sztori, inkább kényelmetlen és bosszantó kis affér. Lényegtelen szarság. Tekintete naná hogy erre a kis gyémántocskára téved. Baromság, nem téved, mert úgy vonzza az embert, mint valami kibaszott mágnes. Egy bosszantóan vonzó mágnes.
- Te is érzed? -
Halkan a fogaim között motyogom a választ, hogy a körülöttünk lévők ne hallják.
- Hogy a francba ne érezném...azon csodálkozom, hogy az itt lévők nem vetették mág rá magukat. Nem könnyű levenni róla a szemem...
-El van átkozva.-
Kell Aidennek. Tudom, hogy bármit meg fog tenni, hogy ez az övé legyen, hogy a birtokába kerülhessen. Bírom Aident, én nem vagyok sem gyűjtő, sem kereskedő, így hát segítek neki. Amióta itt tartózkodom, kvázi ide költöztem, nem sok haverom van, így igyekszem megtartani azt az elenyészű szűmú cimbit is. Tudom, hogy kell neki, ahogy ránézek, kiolvasom a szeméből.
- Az nem eladó -
Aident szerintem ez nem fogja zavarni, csk egy kisebb bökkenő. Most már Aident figyelem, kábítsam e el, vagy csak nyomjak egy nyomkövetőt a kis rubintra...
- Az bizony kár. Mert nekem kell
Naná, hogy kell neki. Aident figyelem, de fél szemem nyilván a rubinton. Az alkudozást rábízom, ő a kereskedő. Én az támad elvesz menekülben vagyok jó, nem tudok csevegni vagy alkudozni. 

[2002. június 9.outfitFuck that, get money]

2002. június 9.
outfit

Fuck that, get money

Lustán szórakoztam a számban lógó cigaretta szálal, a nyelvemmekgörgettem ide-oda az ajkamon, miközben lazán zsebre dugott kézzel mászkáltam a sorok között. Az STB sötét mocskát nem is lehet hasonlítani semmihez, én mégis úgy simultam bele az itt burjázó sötétségbe, mintha csak egy könnyed kis fekete köpenyt húztam volna magamra. Szinte átjárt, és olyan hidegvérű gyomorral fogadtam midnen undorító mocskot itt, mintha mindig is itt nőttem volna fel. Megzsoktam már, hogy a lelkem sosem tudott úgy ragyogni, sosem lehetett olyan jó, mint amilyen Chrissie vagy Benjamin volt. talán apám is ezt szerette volna nekem elmindani. Jó vagy így Aiden, ne akarj más lenni. A sötétségedet is szépp tudod tenni. talán ezekre célozgatott ott a zongora mellett ülve. lehet szépen játszani akkor is, ha nem fénylesz úgy, mint a legszebb csillag az égen.
Keserű moslyra húztama  számat, én csak elfogadtam a lekiismeretem sötét mérgezett karamit, amik belül ismét megkarcoltak. Túl későn értettem meg apám bölcs szavait, miközben makacsul tagadadtam tőle mindent. De mégis igaza volt, a fazsomba is, igaza volt. Belém látott és elfogadott. És tudom, hogy talán most sem kellene szégyenkedve a szemeibe tekintenem. Mert ő neki így is jó voltam. Mocsokosul és nyomorultul is a fia voltam. És így tartoztam én Elliothoz is, a szerencétlen sebzett lelkemmel, ami mellette nem fájt és égett úgy, ahogy addig minden egyes nap. Mellette lett erőm újrakezdeni, a nulláról, a semmiből, hogy most itt legyek és keresgéljem az elátkozott tárgyakat, hogy azt egy nagyobb haszon keretében eladhassunk az üzletben.
Kikerültem néhány fal mellett kuporgó szerencsétlen kérgetőt, melyeket telejsen áthatott az átokhegek és a különböző drogok kegyetlen bűze. Szemtelenü kákacsintottam egy-egy kurvára a sarokban, akik visszaintegettek felém, majd végre megérkeztem Fynn mellé. Azonnal megrakadja a kegyetlen kis lüktetés a mágia sötét vibrálása a figyelmemet. Fynnek együtt bámuljuk a követ, és szinte olyan érzésem van, mmintha a kezemben pulzálna és égne.
- Hogy a francba ne érezném...azon csodálkozom, hogy az itt lévők nem vetették mág rá magukat. Nem könnyű levenni róla a szemem...
- Ők nem vevők az ilyen művészetre - vigyorodtam el válaszul. - Túl kevesen elég művelte akkoz, hogy meglássak az igai értékeket - suttogtam vissza. Aztán persze a kis sunyi árus aztán nem iagzán hajlandó eladni nekem. Egyenesen visszatasíztó és idegesítő volt, ahogy nem engedte át nekem az áros a szaros rubinját. Elvettem avigit a számtól, miután mélyen beleszívtam, majd alkudozni kezdtem.
- Nem eladó, de mit szólna mondjuk egy 150 galleonhoz? - kérdeztem, és meg is csengettem a zsebemben lévő pénzt, hátha az úgy nagyjából elég neki. Simén persze vissza tudtam volna csenni a kifizetett épnz is utána, ezt szerencsére megtanultam Elliottól, hogyan legyek tökéletesen nyereséges. A fickó összeszűkült szemmel bámul, majd köp egyet maga mellé, miközben megvarakja zsíros, ritkás haját.
- El vab átkozva - ismételgeti, de én csak megcsóválom a fejemet. ha el van átkozva mi a szarnak árulja, vagy teszi ki? Semmi értelme, ám mielőtt jobban rámenősebb lennék, a háta mögötti sikátorban megmozdult valami, majd a következő pillanatban egy átok fénye csillant a sötétben. Azonnal előrántottam a pálcámat, hogy at átoktól megvédjem lagalább magamat és Fynnt.
- Protegro!
A támadás egyenesen beleállt az eladóba, és egy kissebb robbanás kíséretében én is hátralökődtem. Az asztal darabokra szakadt az áruk össze-vissza gurultak, és az STB népe persze mit sem törődve azzal, hogy egy halottal több vagy kevesebb van rávetődtek az ingyen cuccokra. Én az esés miatt szereztem egy zúzódást, de gondoltam Fynn is egyben volt. A tekintetemmel, a rubint kerestem.
- Meg kell találnunk! - morogtam felé is. Azonban mielőtt bármelyikünk kiszúrta volna a cuccot, egy kéz már meg is szerezte az orrom elől, amitől kurvára pipa lettem. Gyűlöltem ha valamit lecsaptak a kezemről és nem én szereztem meg. A varázsló gyorsan felpattan, aki lehetett az előtő támadó is.
- Remek. Úgy sem rohangáltam eleget - tápászkodtam fel, és ha Fynn is összeszedte magát, megindultam vele a sikátor felé, ahová a varázsló is rohant.

[Diaidémia]

Diaidémia



Aiden

Azt hiszem, szeretem ezt, hogy segítek Aidennek, megkeresni ezt-azt. Mikor beleegyeztem,még nem tudtam, tényleg akarom e egyáltalá, vagy csak az a lényeg, hogy kevesebbszer legyek kiütve. Mikor idejöttem cirka egy éve, azt hittem, jó lesz nekem a semmi.  csend magam körül. De az elmúlt hetekben inkább azt érzem, hogy már nem élvezem, csak rám szakad. Rám szakad a semmi, a húgom hiánya, és a körülötte lévő bizonytalanság. Van, hogy úgy kelek fel, a legobb lenne kereket olani és megkeresni, de tudom, hogy nem akarja. Néha mikor bejelentkezik, tudom, hogy már nincs ott, ahonnan a bagoly jött. Azt hittem, hogy simán bírom, de kiderült, a húgom a gyenge pontom. Úgy éget a  tudat hogy nincs mellettem, hogy nem tuom mit csinál, mint a méreg, ami mindenedet átmarja, még szívedet is. Még az esti rémálmokat is jobban bírom. Van, hogy itt a tömegben is néha, mintha Alizon arcát látnám. Azt a megvető pillantását, ahogy makacsul ragaszkodik az ő igazához, de mégis enged. A folyamatosan pulzáló kis kőt ketten bámuljuk, mintha a tekintetünktől a zsebünkbe ugrana. Hmmm..
- Ők nem vevők az ilyen művészetre.- Túl kevesen elég művelte akkoz, hogy meglássak az igazi értékeket-
Nem tudom, én sem vagyok egy szakértő, de hát na. Ezt igazán nem tudja kikerülni a szemem. Szonte rátapad, és úgy kell róla lefeszíteni. Ahogy sejtettem, Aidennek nem igazán tetszett a fickó válasza, így most jó fej alkudozásba kezd. Áh, micsoda úriember ez az Aiden, talán nekem is meg kéne tanulnom alkudozni, de sajnos sokszor túl türelmetlen és heves leszek. A higgadt, szinte érzelemmentes arccal való alkudozás művészetén még van hova fejlődnöm, bevallom.
- Nem eladó, de mit szólna mondjuk egy 150 galleonhoz?
A zsíros hajú fickó hezitál. Ahogy a fejét fakargatja, türeémetlenül körbeforgatom szemeim, jaj papi, add már oda, neked nem mindegy? fél lábbal a sírban vagy, nézz már magadra...
- El van átkozva
El van Átkozva jajajajjj, akkor mit keres itt, ahol mindenki látja? Az árut kell kipakolni, nem azt amit féltve őrzöl papa...nem bírom az ostobákat, olyan nehéz velük, és olyan könnyen fel tudnak bosszantani, hogy megfájdul a fejem is. A mögötte lévő sikátorban lévő mozgolódást érzékelem, és valamiért ebben a pillanatban automatikusan magam elé húzok egy vadidegent, mint valami védőpajzsot, de Aiden protegoja kisebb robbanást idéz elő, amitől én és a kis védőpajzsom is megtántorodunk. Az asztalnak annyi, a cuccok szanaszét gurulnak a vásárlók lába alá, akik rögvest kapnak is az alkalmon, hogy annyi szart lapátoljanak a zsebükbe, zsákukba, ruhájukba, amennyit csak bírnak. Nem baj, lapátoljak csak...ahogy elkezdek a föld felé esni, inkább ellököm a pasast, mielőtt rám esne, és ettől az asztal roncsaira zuhan, és és...azt hiszem elájult. Hát kösz haver, végülis pajzsnak jó voltál. Aiden is hátra esett, de nem akar lemondani a különleges cuccról. Arca meglehetősen morcos de határozott, tekintetével a rubint keresi.
- Meg kell találnunk!
Én is keresni kezdem, koncentrálok, hátha érzem a bizsergést, de nem..nem érzem. Tekintetem sarkából kapom csak el, amint valaki felemeli, és vissza rohan a sikátor felé. Bassza meg. Fú, de utálom. Nem ismerem, de már most utálom. Ki a franc lehet? Francnak kell feldühíteni. Zavar, hogy nem tudom, ki ez, és az is kezd érdekelni, hogy mi ez a szar, ami ennyire érdekli nem csak Aident, de úgy tűnik mást is...
- Remek. Úgy sem rohangáltam eleget
Feltornászom magam, és Aidenre nézek. Hát jó, ez van. Futunk bassza meg.

[2002. június 9.outfitFuck that, get money]

2002. június 9.
outfit

Fuck that, get money

Utáltam fogócskát játszani, kellően morcos lettem már. Nem voltam nagy vadász, bár az adrenalin egy kicsit bekapcsolta nálam a pörgést, a hajszát nem élveztem, úgy mint monjduk egy Seanhez való vérfarkas. A győzelmet és a sikert szerettem, a hozzá járó mocskos út pedig az ahhoz vezető kellemetlen kis íz volt a számban. Élveztem, hogy erősebb vagyok párbajban, de szerettem kevés erőfitogtatással megmutatni, hogy ki is a jobb, nem keveredtem bele olyan felesleges erősködésekbe, mint az öcsém. Én a sötétben csaptam le kegyetlenül, csendben és észrevehetetlenül, ha kellett. De úgy éreztem itt a csendes lopakosás helyett egy elfuserált üldözéses jelenet lesz, szánalmas kis párbajjal. De kellett a rubin, és nem voltam ostoba, hogy lemondjak róla, pusztán finnyás szeszélyből.
- Appare Vestigium - suttogtam a rohanás közben, de a nyomok egy kisebb zsákutcába értünk. - Hé, Fynn, remélem ismered ezeket a sikátorokat - fordultam felé, mikor egy rövid időre elvesztettük a faszi nyomát. Egy üres fal előtt álltunk, mindent beterített a mocsok és a bűz kellemesen hányadék keveréke. Seannek ez egy kajaparadicsom lenne, gondoltam fontorogva, a sarokban bűzöldő romlott kaják felé pillantva. Az utca nedvesen csillogott a korábbi kis esőzéstől, sötét volt és szűkös, de csak a hülyék nem tudták, hogy nincs itt valami titkos járat. És a nyomok is a falon túlra mutattak.
- Találjunk ki valamit, kell az a gyémánt. Amúgy ha jól láttam Brady egyik embere volt. Szóval ha itt valami kis út vezet a patkányfészkükbe, akkor nem csak rengeteg zseton, hanem egy kisebb drogbánya is ütheti a marod - jegyeztem meg. Riválisaink voltak, mert ők is illegális cuccokkal kereskedtek, amiben a varázstárgyak is benne voltak. Nem voltak olyan nagy konkurenciák, de idegesítettek, és mivel ellopták azt, amit kiszemeltem magamnak, így el is akartam őket pusztítani. 
- Ha a kreativitásukból indulunk ki, bizutos körbe kell pöckölni néhány téglát a falon - vontam meg a vállamat, majd végigkocogtattam őket az egyul oldalon, és reménykedtem benne, hogy ha én nem is, de Fynn legalább sikerrel jár, hogy aztán mind a ketten kellő élvezettel szétrughassunk néhány segget.
Ahogy a téglafalakat próbálgattam eszembe jutott, hogy akár rájuk is robbanthatnám, mint Benjamin, de nem voltam kifejezetten az öcsém, valahogy az ő életstílusan olyan közel volt hozzám, mint a Plútóhoz a Nap. Még ha akartam volna se tudtam volna őt. nem iagzán voltam az a nagyon csevegős srác sem, ő fosta a szót, én meg csak a lényeget mondtam, bár ebben azért valamennyire Elliot változtatott. Odalestem Fynn felé, majd eszembe jutott, hogy talán ő is lehetne a részese annak a kis épülő birodalmamnak amit tervezek kiépíteni a sötét mocsok alatt.
- És, hogy megy az üzlet? - kérdeztem, mintegy mellékesen, miközben rmeéltem, hogy Fynn felől tényleg kinyílik valami átjáró.

[Diaidémia]

Diaidémia



Aiden

Kis genyók, olyan gyorsan menekülnek, hogy mire feltápászkodom, már alig látom őket. Aiden nyomkövető bűbája miatt talán megtaláljuk őket, de ahogy ismerem az ilyeneket, ez sem lesz olyan egyszerű. Ha dehoppanálnak, akkor meg pláne. Jaj, Merlinre, mondd, hogy nem mennek messze. Annyira felidegesít a szituáció, hogy kedvem lenne csak úgy megkínozni őket. Egy Canis morsust igazán megérdemelének. Volt szerencsém benne, és nem is emlékszem az egészre, mert elvesztettem az eszméletem. Szóval jó buli. Felpattanunk Aidennel, és rohanni kezdünk utánuk egy kis sikátor felé. A sikátor ismerős ugyan, és igen, ez itt egy átjáró, de nem vagyok benne biztos, hogyan kell átjutni.
- Hé, Fynn, remélem ismered ezeket a sikátorokat
Igen, ismerem, de nem tudom, ismerem e eléggé ahhoz, hogy át is jussunk. Törd az agyan Fynn! A bűz, ami terjeng, sajnos ismerős szagok elgyvelege, sokszor álltam mocskos kis sikátorokban. Vér, hányás keveréke nem egyszer csapta meg az orrom, mondhatni elég immunis vagyok rá. Látom Aiden arcán, hogy ez bizony kurva büdös. A falat kopogtatja itt ott, de az emlékezetemben nem kopogtatnak. Vagyis nem csak kopogtatnak. Egyszer egy félszemű sebhelyes fazon átment itt, de én nem rá figyeltem, és nem tudom pontosan mi történt. A három középsőt megérintette, aztán mondott valamit.
- Ismerem, vagyis voltam itt. A picsába, itt már láttam embert átmenni...-
Még mindig kopogtat,és mivel még nem jut eszembe, hogy miknt is jutott át a faszi, ezért megpróbálom én is. A fal közepe táján kopogtatok, mert tudom, hogy erre fele matatott valamit.
 -Találjunk ki valamit, kell az a gyémánt. Amúgy ha jól láttam Brady egyik embere volt. Szóval ha itt valami kis út vezet a patkányfészkükbe, akkor nem csak rengeteg zseton, hanem egy kisebb drogbánya is ütheti a markod -
A potya cuccokat sosem vonnm meg magamtól, bár az az igazság, hogy jobban szeretek én alkotni. De ha találnék hasznos recepteket, vagy akár csak recept foszlányokat, annak örülnék. Varázs tárgyak után eddig még sosem loholtam, és nem is vonzottak soha, de amióta megismertem Aidenéket, nem mondom, hogy teljesen közömbösek számomra. Nem veszélytelen ez se, de érdekesnek érdekes. Egy kis túlzással azt is mndhatom, hogy tetszik.
 - Ha a kreativitásukból indulunk ki, bizutos körbe kell pöckölni néhány téglát a falon -
Remek, remek, de itt hátul az agyamban mocorog valami. Próbálom előkeresni, de nem egyszerű. Egészen hátra fészkelte be magát, és nem is gondoltam, hogy valaha szükségem lesz arra a pillanatra, arra a kis emlékfoszlányra. -  -És, hogy megy az üzlet?-
Ajj, Aiden, pont most akarsz csevegni, mikor majdnem megfeszülök hogy előássak az agyamból egy eddig semlegesnek tűmő momentumot? Persze válaszolok, közben pedig pörgetem az agyam. Hátrább állok pár lépést, egészben kell látnom a falat.
- A kis mugli szerek nagyon népszerűek. A kétfázísú mérgeim is kelendőek, de azokat nem adom olcsón, és nem akárkiknek. Azok apámról rám maradt receptek alapján készülnek, és nem 2 perc megfőzni őket.
Hát igen, a Kyteler receptek nagy része nincs meg, ami pedig megmaradt, azok hiányosak voltak, és úgy kellett mekeresnek a hiányzó lapokat, vagy nem is otthon tartották őket, és rengeteget kellett utazni, hogy rájuk találjak. Az őket védő bűbájokkal szerencsére nem kellett megüzdenem, elég volt a véremet használni.
-Várj. Azt hiszem megvan.
Odasétálok a falhoz, és a három középsőt megérintem a pálcámmal, majd hátébb állok.
- Omnia culpa.-
nem tudom, honnan ugrott be, szinte villanás szerű volt az egész felismerés. Valamiért a többi részletre nem is emlékszem, egészen homályba vész, ezt is alig tudtam kihámozni a sötét ködből, ami körbe vette. Fogalmam sincs, működik e még ez a varázslat, jelszó, bármi is legyen az, amire szétnyílnak a téglák, de nagyon remélem, hogy igen, mert nincs kedvem tovább is rostokolni. Ha ez sem válik be, akkor robbanthatunk is, bár kétlem, hogy az segítene. HA bűbájjal van védve a hely, hiába robbanjuk fel, nem jutunk át rajta.

[2002. június 9.outfitFuck that, get money]

2002. június 9.
outfit

Fuck that, get money

A hülye kis piti tolvaj azt hiheti, hogy szórakozhat velem. Nem tudja még, hogy kivel, hogy kikkel húzott ujjat, amikor azt hitte, hogy lapátra tehet minket. Pesrze a futásban mégis csak jobb nálunk, mert felszívódik, de szerencsére, ha ráállok valakire, azt nem hagyom kicsúszni a kezeim közzül. Túlságosan maximalista és aprólékos vagyok ahhoz, hogy csak simán elengedjem a dolgot. Amúgy is egy sokkal nagyobb tervem legapróbb kis áldozatai lesznek ezek, hogy ha bejutunk a fészkükbe. Nem tartok attól, hogy ketten ne bírnánk el velük, bíztam a saját és a Szépfiú képességeiben is.  Még egy becenév, amin Elliot majd tökre ki fog égni, ha meghallja, úgy mint Estheren, amikor kisvirágnak hívom. De vicces volt féltékennyé tenni, főleg Estherrel. pedig köztünk nem volt semmi olyan ami komolynak tűnt, és én inkább csak azért voltam vele, hogy ezzel Benjamint idegesítsem.
- Ismerem, vagyis voltam itt. A picsába, itt már láttam embert átmenni...- dünnyögte mire hümmögtem egyet és előhalásztam a hófehér nyárfapálcát a farzsebemből. Kellemesen bizseregve simult az ujjiam közzé, majd lépkedni kezdtem a mocskos, bűzös, kellően undorító kis sikátorben a kőfalak között.
- Senki sem tűnik el úgy, mint a kámfor - mondtam én is, kissé gonosz kis vigyorral a szám sarkában. Kellett lennie valaminek itt, ami megmozgatta a köveket, egy varázslatnak, ami kurvára idegesített, de nem jutott eszembe. Még jó, hogy nem volt itt Benjamin, hogy kiröhögjön.
- A kis mugli szerek nagyon népszerűek. A kétfázísú mérgeim is kelendőek, de azokat nem adom olcsón, és nem akárkiknek. Azok apámról rám maradt receptek alapján készülnek, és nem 2 perc megfőzni őket.
Hümmögtem egyet, elnyújtva. Igazából nem volt az én rezortom az üres fecsegés, de az információt jó volt mindig is gyűjteni ártatlan bájcsevejnek álcázva. Biztos lehet majd ezt is haszonsítani valamikor, bár most inkább koncentrálnék arra az elátkozott rohadt rubinra, ami egyszerűen csak kurvára kell.
- Omnia culpa. - szegezi a pácát a falon lévő retkes téglákra. Először nem történt semmi, de aztán a fal mordult egyet és a téglák, amivel felvontánk szinte nevettségesen bugyuta táncba kezdtek, hogy elhúzdójanak előlünk. Feltárult az út egy sötét, lefelé vezető csatorna rendszerbe. Fynn felé intettem egyet a fejemmel, hogy még várjon, mert ez így túl egyszerű volt.
Eldünnyögtem egy feltérképező bűbájt, ami felfedte a lehetséges akadájozó varázslatokat, és bár volt egy akadály előttünk, nem vitték túlzásba a védekezést. Könnyen megtörtem a bűbájt, ami a lefelé vezető utat védelmezte. Ez azért egy fintorra húzta a számat, Szánalmas kis patkányok voltak csak, akik még a saját fészküket sem védték rendesen. Intettem Fynnek a fejemmel, hogy kövessen, majd a sötét lefelé kanyarodó csatornában. Nem volt nehéz odalent közlekedni, csak követni kellett a rubin mágiával átitatott halvány lüktetését. Hamarosan megtaláltuk a főhadiszállásukat. A kis tolvaj éppen lihegve tette le az egyik asztalra az elátkozott rubint. Én a helyében nem figtam volna meg kézzel. Fynnre pillantottam.
- Nincsenek sokan. EL kellene terelned a figyelmüket, míg én megszerzen a rubint. Nem kell finomkodnod velük - vigyorogtam rá. Én inkább nem mentem volna bele egy szánalmas nyílt párbajozásba, legfeljebb akkor, ha Fynn élete is kocában forog. Amúgy is egy kis tolvajlási taktika ragadt rám Elliot mellett, ami nem feltétlenül volt hátrány. - De a robbanékony mérgekre ott hátrébb vigyázz - böktem a fejemmel a mérgekkel teli asztalra, amik körül kissé vezsélyesen pulzált a mágia. Semmi kedvem nem volt azért ferobbanni egy szaros rubin miatt.

[Diaidémia]

Diaidémia



Aiden

A piti kis tolvajokból is több fajta van. Van, aki annyira nem is piti, bár még nem lop nagy dózisban, de kezd egy kisebb hlózatot kiépíteni, és az emberei nem hasaltak el az RBF vizsgákon. Aztán vannak azok a patkánylyukak, ahol mint valami kis állat, begyájti a szajrét, ledobja valami borzadályban, és képtelen egy sima kis átkot is kivédeni, a támadásról ne is beszéljünk.  téglafal előtt elgondolkodom, mennyire védhetik a helyüket, és vajon sikerül e átverekedni magunkat rajta.
- Senki sem tűnik el úgy, mint a kámfor -
Hát, ha nem is mindenki, azért vannak, akik elég jól el tudnak tűnni. Majdnem olyan profin, mint a kámfor. De ebben a helyzetben valóban nem gondolom, hogy a kis trágya már Amerikában lenne. És abban is reménykedem, hogy semmi féle védőbűbájt nem használ. Az ilyen lepukkadt alakok legtöbbször nem a jó varázstudományukról híresek. A méregkeverési beszmolómra hümmögés a válasz, de nem is baj, nem szeretem, ha mások értik a dolgaim. Az, meg ha egy ponton túlságosan érdeklődnek, az egyenesen gyanús.
 Szóval Omnia culpa. Emlékszem erre a két szóra, és reménykedem, hogy jól emlékszem. Valami olyasmit jelent, hogy minden az én vétkem. Micsoda fantáziatlan kis rohadékok. A fantáziatlanságuk egyenesen bosszant. Valami kis agytorna igazán lehetett volna benne, na de végülis az csak az időnket venné el. A helyükben elsüllyednék szégyenemben. Totál gáz. Ahogy elmormolom a két latin szót, először ugyan nem történik semmi, de én érzem, hogy működik. A fal lassan mozgoldónni kezd. Mikor már mindegyik kis tégla az új helyén van, Aiden még biccent, hogy várjak még. Mikor a terep teljesen tiszta, akkor megyek közelebb.
- Egy csatorna. Ha ilyen kis szaros pöcegödörben vannak, hogy a francba jöttek rá, hogy azt a gyémántot érdemes lenyúlni? -
Fintorgok, majd lehajolok, hogy megnézzem, mi is várható ott lent. Nos, bűz az van, remek. Ahogy Aiden int, elindulok utána. Nagyon remélem, hogy legyen értelme lemászni. Persze nem várom, hogy majd teával fogadnak minket, bár így hogy szóba hoztam, meg is kívántam a teát. Ahogy megérkezünk, rögtön feltűnik, hogy nem egy nagy hadsereggel kell itt megküzdeni. A mi kis fickónk éppen lerakja a szarjét.
- Nincsenek sokan. EL kellene terelned a figyelmüket, míg én megszerzen a rubint. Nem kell finomkodnod velük.
Óh, akkor műsorozzak? Jaj, mit is csináljak, mit is csináljak? Aiden még figyelmeztet a hátul lévő asztalra.
- De a robbanékony mérgekre ott hátrébb vigyázz -
Bólintok, aztán előrébb keveredek, igyekszem sunyiban megelőzni a mi kis fickónkat, majd hirtelen a semmiből elé ugrok, széles vigyorral.
- Jaj, elnézést, boccsánaaat. Hát hova siet ennyire? Nem iszunk egy teát?-
 Hangom irritálóan kedves, és nyugodt, mint aki komolyan  is gondolja a tea dolgot. ÉS hát így is van.A kis sunyi alak halkan sikkant egyet, majd megpróbál rám támadni, de az én néma Osruptum átkom erősebb, és a fickónk karja hangos roppanással törik ketté, és hangos felkiálltás kíséri, amire sajnos a többiek is mind rám figyelnek.
- Jaj, ne haragudj, nagyon fájt?
Kacsintok rá, majd intek a fejemmel Aidennek, hogy asszem magamra vontam a figyelmet, magához veheti a cuccost. A banda egy két tagja egyszerűen igyekszik elrohanni, a maradék megrpóbál bekeríteni. Mivel nincs itt lent a legvilágosabb, igyekszem elrejtőzni egy egy asztal és a sötét mögé. Egy egy piros csík repül a fejem mellett. Óvatosan haladok el az üvegeket elkerülve, nehogy mögöttem robbanjanak fel. A nagy ugra bugrában azt veszem észre, mintha egyre többen lennének. Mi a picsa? Honnan jönnek? Valahogy ki kéne pucolni innen mindenkit, mert engem érdekelnek azok az üvegek...Szó szerint ki kéne söpörni őket....csak kell egy nagyobb lyukat csinálni...

[2002. június 9.outfitFuck that, get money]

2002. június 9.
outfit

Fuck that, get money

Elismerően hümmögtem Fynn felé, ahogy lassan a szavi után kezdett kirajzolódni előttünk az út. Valahogy nem volt az a helyzet magaslatán, aki ezt a búvóhelyet kitalálta. Mármint azért nem volt olyan nehéz varázslat az Omnia Culpa, de hogy még egy csapda sem állta az utunkat azért egy kicsit... szánalmas volt és lelombozó. Még a végén sérülés nélkül szerezzük meg azt a francos gyémántot.
A lejárat felől kegyetlen bűz mászott az orromba, én pedig enyhén elfintorodtam. Szerettem a tisztaságot a tiszta helyeket, egy ilyen mocsokba való leereszkedés felért nekem egy kisebb tortúrával, de nem válogathattam, nem lehettem finnyás, a végeredmény, hogy enyém legyen az, amit akartam kecsegtetően hívogatott. Nyálkás volt a talaj, és itt-ott kétes foltok bűze ontotta magából a szagokat, mintha valami elcseszett füstölők lettek volna.
- Egy csatorna. Ha ilyen kis szaros pöcegödörben vannak, hogy a francba jöttek rá, hogy azt a gyémántot érdemes lenyúlni?
- Azon se lepődnék meg, hogy csak a pénzt akarta ellopni, aztán félremarkolt - vontam meg a vállamat. Ez irritáló szervezetlenségre utalt. Utáltam ezt is, mint oly sok logikátlanságot. Persze az öcsém is lehetett volna, Benjamin maga volt a kiszámítható kiszámíthatatlanség, a felelőtlen lobbanékony összevisszaság.
- faszok - morogtam még el a véleményemet, aztán csendesen behatoltunk a bűzbarlagba, mert minden volt ez, csak nem bűnbarlang. Még Soho is sokkal tisztább hely volt, ennél a csatornánál, pedig ott is látott már az utca mindenfélét.
Ahogy a csillagszemű elhúz elterelni a figyelmet én zavartalanul oda tudok settenkedni a gyémánthoz. Már messzebbről is éreztem azt az energiát pulzálni, ami belőle áradt. Nem akartam kézzel megfogni, mert az a kosos kis tolvaj is hozzá ért, nam meg azért sem mert nem akartam megdögleni, mert ég meg se házasodtam. Tervben volt, csak még nem találtam meg a megfelelő gyűrűt és a megfelelő alkalmat, és én mivel mindent szeretek előre megtervezni, nem is kapkodtam el. De nyár végére már férjnek akartam Elliotot.
Szóval egy néma leviosa-val belelebegtettem egy egyszerű fadobozba, amit csak lekaptam az asztalról, és elláttam pár védőbűbájjal.Érzékelhetően csillagszem kissé látszámhátrányba keveredtek, mert a kis tolvajok mintha csak patkányok lettek volna özönlöttek felé. Felmordultam, és egy-két fiola mérget meg drogot is a zsebembe csúsztattam. meg egy-két apróságot, ami megteszett, úgyis másfelé figyeltek.
Aztán az ujjaim közzé kaparintottam a hófehér pálcámat, és odahoppanáltam Fynn mellé.
- Hellóka - vigyorodtam el. Szerencsére nem volt messze tőlünk a fal, úgyhogy odafordítottam a pálcát, egy néma protegro maxima után, ami talán megvédhetett engem és Fynnt is a támadásoktól. A robbanás pedig úgyis beszaratja majd őket. - Deprimo! - kiáltottam, és az átkom belecsapódott a falba, egy hatalmas lyukat vájva felé. A törmelékek és a por elegendő volt ahhoz, hogy meginduljunk kifelé. Lehetőleg minél gyorsabban, mert nem hangzott bíztatóan a falak morajlása. - Húzzunk a picsába.

Fynn



2002. szeptember 20.

Elég mozgalmasra sikerült a nyár. Annyira, hogy Fynn ígéretéről egy kis időre meg is feledkeztem. Valahogy nem hozta úgy az élet, hogy a gépet egy komolyabb mágiával körülvett helyen használjam. Főleg, miután megkaptam az ösztöndíjat, már annyira nem a fényképezésre, mint inkább az újságírásra koncentráltam. Így született meg egy cikkem a nyaralás során arról, hogy miként nem kéne olyan dolgokat csinálni, amitől veszélybe sodorhatjuk magunkat. Oké, nem jelent meg komolyan nyomtatásban, de magamnak legalább elkezdtem felírni, hogy minden kattintás előtt inkább nézzek körbe.
Apropó kattintás. Megkeresem a találkozó előtt a Fynnek ígért képeket. Továbbra sem látta senki, és rajta kívül nem is fogja más. Addig, amíg nem kerülnek nyilvánosságra, addig biztos nem esik majd bántódásom. Utána pedig… hmm… lehet mégis kéne valakinek egy másolatot adni. Nem, ennyire nem is durvák azok a képek, és bár a család eléggé aranyvér mániás, arra azért nem vetemednének, hogy megöljenek valakit, igaz? Talán…
Két napja küldtem Fynnek egy baglyot, hogy ha aktuális neki valamikor, ideje lenne összefutni azért a mágikus felturbózásért a Zsebpiszok közbe. A nyáron már elmerészkedtem a bejáratához, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy bemenjek. Pedig, ha azt akarom megírni ami az igazság, akkor az ilyen helyekre is be kell majd mennem. Meg aztán, azt is megígértem, hogy majd Fynn lesz az első, aki látja, ahogy elvesztem a Zsebpiszok közbe bemerészkedő szüzességem. Meg aztán, mint utólag kiderült, még jó, hogy nem mentem tovább, mert aznap volt valami balhé a Foltozott üstben. Csak néhány óra választott el attól, hogy én is a túszok között legyek.
Abból aztán tudtam volna egy nagyon jó cikket írni. De a következményeket látva, talán jobb is, hogy nem így lett. Most is itt toporgok az üst előtt, és várom az érkezését. Kicsit korábban értem ide, mert be kellett mennem a Czikornyai & Patzába tintáért meg pennáért. Ki tudja, talán lesz lehetőség egy kis jegyzetelésnek, és akkor máris jó, hogy nem a kis kalandunk után megyek be. Plusz ki tudja mi lesz utána. Igazából mindenre fel vagyok készülve, és talán mégis meglepetés fog érni.
Amíg várok egy kicsit harcolok magammal. Voltak olyan érdekes pillanatok, amiket meg lehetett volna örökíteni, de addig amíg ezen a mágiálási folyamaton nem megy keresztül a gép, nem igazán akarom kockáztatni, hogy talán elvesznek a képek.
Sóhajtok egyet, majd gyorsan elfordulok. Az Abszol úton az egyik olyan iskolatársam jön szembe velem, akivel nem igazán akarok most találkozni. Azt hiszi, hogy igazságtalan volt a jutalmam, és inkább neki kellett volna megkapnia az ösztöndíjat. Persze, ezzel nem tudok vitatkozni, az ötlet maga jobb volt az enyémnél, viszont a kivitelezése az valami pocsék. De majd jövőre ha jobban összeszedi magát, akkor talán megkaphatja.
Elkezdem igazgatni a ruhám, és a táskám is megnézem, hogy biztos elég alaposan bezártam-e, van-e rajta kellő védelem, ami majd megakadályozza, hogy kiraboljanak. Mondjuk nincs nálam olyan sok pénz, nem is tudom, hogy mivel fogok majd fizetni. De a képek nálam vannak, azoknak sem kéne kikerülniük. Jobb, ha elzárom a táskámat, amennyire csak lehet.

[Ismeretlen ismerős]

Ismeretlen ismerős



Evelyn

2002. Szeptember 20.

Miután Léah elhagyja az Üstöt, még előveszem Alizon levelét, átolvasom egyszer kétszer, majd kimegyek a kocsma elé, ahol Evelyn már várt rám. Oh, talán Léahba is belebotlott. Úgy tűnik, ma egyetemista csaj napom van. Vigyorodok el a gondolatra.  Maradtam volna még szívesen a foltozott üstben, de mivel ilyen áldott jó lélek vagyok, másnak is segítek. Ráadásul most tényleg segítek, nem dolgozom. Ha értenék a gépek megbűvöléséhez, már megcsináltam volna, de fogalmam sincs, ezek hogy működnek. Igazából sima fényképezőt sem sokat használtam. Úgy tűnik, Evelyn itzgul, mer össze vissze igazgatja a ruháját és  a táskáján matat valamit. Széles vigyorral köszöntöm, mintha valami látványossághoz vinném. Bizonyos szempontból talán...talán az is. De nem a jó értelemben.
- Üdvicsek! Nos, akkor elindulhatunk a szennytócsába? Ne aggódj, nem lesz semmi para, csak ne szorongasd ennyire feltűnően a táskádat. Az még inkább oda vonzza a ragacsos naaagy lapát kezeket-
A kezemmel úgy bábozok, mintha egy hatalmas ragacsos mancs lenne.
- Ja, és a legfontosabb. Gép megvan? - A táskára szegezve pálcám elmormolok egy néma Avenseguimot, majd indulásra készen állva kacsintok. Mégse akarom, hogy az első útján nyoma vesszen a táskájának. Bár a piti kis tolvajok nem veszélyesek, csak kibaszott idegesítőek. Az a helyzet, hogy szívesen megmutnám a bolhapiacot, mert egy csomó érdekes dolgot lhet kapni. Jó, a legtöbbje lüktet néééémi fekete mégiától, de van egy kettő kevésbé ártalmas, amiből még simán el lehet szívni a mágiát. Amire persze megint van egy ismerős...Az ismerősök fontosak. Mindenki máshoz ért. Alecto a különböző tárgyakat bűvöli meg, és rak rá valami enyhébb átkot, ami a tárgy tulajdonosát védi. Evelyn tekintetét keresem, hogy rájöjjek, izgatott e, fél e, bár hogy kicsit fél, az biztos. Az egyik sikátoros utcát inkább elkerülném, így Evelynnel a másik, kevésbé gányabb, de kerülő úton közelítjük meg a piacot. A szűk utcán tegnap éjjel elég nagy balhé volt, és itt nem mindig takarítanak el minden piszkot. Hiába, nem akarom a legdurvább helyekre vinni. Csak jussunk el Alectohoz, hogy bemutathassam neki. Így kezeskedem róla, hogy Evelyn gépe, és Evelyn is biztonságban lesz.
- Nos, kedves Evelyn, hogy telt a nyarad? Elkaptál még pár rosszalkodó ficsúrt, és lencse végre kaptad őket? -
Kíváncsi vagyok, lehet ebből a kis szőke ártatéanságnól, aki a táskáját szorongatja a zsebpiszok közben, egy kis gonosz kukker lakik, aki felfedezi, hogy a hűtlen és gonosz emberekből pénzt lehet kicsikarni. Ah, milyen jól is hangzik. Szexi foglalkozás..jó és egy kicsit perverz is. De az élet maga is perverz, mindig átbassza az embert. A piacra vezető egyik kisebb utcában , ahova éppen ráfordulunk, fura csend van. Intek Evelynnek, hogy álljunk meg. Ebben a pillanatban hatalmas köd ül az egész utcára, és mire megfognám Evelyn kezét, azt veszem észre, hogy nincs mellettem. Basszemeg. Elhozom, erre a piacig se jutunk el. Jó csaj, bevallom, de hogy máris elkapja valami sutyerák perverz? Mire megfordulok, ismerős arc szorításában találom.
- Ó, drága barátooom! Rég láttuk egymást. Mizu? Te figyu...tudom, hogy legutóbb nem váltunk el olyan szépen, de...mi lenne, ha most szépen elengednéd a lányt? és elmondanát, mit szeretnél?-
És hogy ki is ez az alak? Az a kis aljas piti tolvaj, akikhez múltkor Aidennel betörtünk, és elvittük a gyémántot, meg pár fiolácskát. Amiben mint utólag kiderült, csak valami béna altató szarság van. Hangvételem nyugodt, nem akarom Evelynt mégjobban megijeszteni.
- Tréfálkozni tetszik velem Kyteler úr, tréfálkozni? Én azt nem szeretem, nagyon nem szeretem....van magánál valami, ami az...ami az enyém...amit legutóbb el tetszett...el tetszett vinni...-
Hangja kissé remeg, és őszintén szólva, mintha a pálca sem lenne a legstabilabb a kezében. Ééééés...már ismer? Áh, ilyen könnyen meg lehet engem ismerni? borzasztó, jaj, most mi lesz?
- A karodra gondolsz? Jaj, azt nem vágtam le, csak ripityára törtem, mit nyiválkolsz? Épségben van már nem?- Nem értem, miért lett ilyen pipás...
- Nem Kyteler úr, nem a kezem...A kis...picike...de annál fontosabb...fiolák!-
Fickónkon kezd úrrá lenni valami pánik vagy örültség, vagy örült pánik szerű lenni. Még a  végén nem egy béna átok próbálkozást kell kivédenem, hanem elkezd zokogni...de..azok csak béna altatók. Ezek azzt hiszik ott a lebujban, hogy valami komoly méreg? Uh, Merlinre...szegény Evelyn eközben még minidg a ragacs mancsú béna tolvajunk ölelésében van, bár nem aggódom érte, mert a fikónk kezéből minjárt a pálca is kiesik...izgi első út, mondhatom. Pedig a piac...azt kellett volna először látnia. Még a végén morcos leszek.

Fynn



2002. szeptember 20.

Annyira parázok ettől az egész helyzettől, hogy megijedek, mikor Fynn megszólít. Ha mondhatnám, akkor szó szerint ugrok egyet, de mivel nem történt ez meg, ezért nem mondom. Ettől függetlenül eléggé gépiesen fordulok meg felé. Nem tudom, szereti-e így ráhozni az emberre a szívbajt, de az biztos, hogy rám most sikerült.
- Persze, mehetünk. Igen, megvan a gép, benn van a táskámban, és még más is.
Kacsintok egyet, majd még indulás előtt beletúrok a táskámba, és előveszem a képeket, majd felé nyújtom. Ha másért nem is, azért az első találkozásnak az emlékéért biztos érdemes lesz megnéznie.
- Egyébként ajánlom, hogy a ragacsos kezek maradjanak távol tőlem. Nem járnának jól.
Bátornak mutatom magam, de nem tudom mit csinálnék valójában, ha egyszer csak meglépnének a táskámmal. Valószínűleg az első meglepetésből miután felocsúdnék talán már porral üthetném a nyomát. Ahogy sétálgatunk, előveszem a táskámból a képeket, és átadom neki. Igazából csak az egyik kép az igazán lényeges, mert ott látszik mind a két fél arca. A varázsló még az is lehet, hogy megfordul majd itt a Bazárnál. Azóta utánanéztem, és nem makulátlan teljesen a híre az embernek.
A séta közben azért próbálom megjegyezni az utat, hogyha kell, akkor legközelebb is el tudja jutni Alectóhoz. Soha nem lehet tudni mikor lesz majd szükség a segítségére. De ettől függetlenül, nem távolodom el Fynntől egy lépés távolságra, ha bármi történne, akkor mind a kettőnknek sikerüljön a reagálás.
- Tetszenek a képek? – kérdezem, bár nem csak kíváncsiságból. Tényleg érdekel a véleménye.
Hagyom kicsit nézegetni, de vissza is kérem a képeket, amikor végzett. Szeretnék élve kijutni erről a helyről; bízom Fynn képességeiben, de az óvatosság sohasem árt. Ha végeztünk és tényleg kellenek nekik a képek, akkor szívesen odaadom.
- Hát, nézzük csak. A nyáron sikerült lefényképeznem néhány szép helyet. Egy esküvőn gyakoroltam is, és igen, sikerült csúnya dolgot lencsevégre kapnom, és szerintem nem az alkohol volt az oka, de valószínűleg a menyasszony anyja rá fog mászni a vőlegényre. A szeme csillogásából legalábbis erre következtettem. Szerinted vonzom magamhoz ezeket a helyzeteket? – Elmosolyodom, mert a legjobbat a végére tartogatom, de mielőtt még megválaszolhatná a félig költői kérdésem, folytatom. - És összetörtem néhány szívet.
Jó, hát nem voltak az eseteim, és miután csak viccnek vették a visszautasításom, valamit lépnem kellett. Szóval, egy kicsit talán túl durván is, de mondtam nekik, hogy húzzanak el a fenébe.
- És neked hogy telt a nyarad? Volt elég időd a bájitalokra?
Követem a mellettem haladó férfit, akármerre is megy. Mikor belépünk egy kisebb összekötő sikátor jellegű utcácskába, akkor csak az tart nyugton, hogy ő velem van. Ismerős ezen a környéken, de még nekem is feltűnik, hogy ez az utca nagyon csöndes a többi helyhez képest.
- Fynn…
Érdeklődnék éppen, hogy biztos jó irányba megyünk-e, de akkor különös köd borul ránk. Arrafelé nyúlok, amerre őt láttam utoljára, de mire elérném a kezét, addigra az én nyakam kapják el, és vonszolnak el egy kicsit távolabb.
- Fynn…
Még én is hallom, mennyire kétségbeesett a hangom, pedig nem akarom ennyire gyengének mutatni magam. De elég meggyőző a felém fordított pálca vége. Próbálom távol tartani magam tőle, de olyan erősen fog, hogy mozdulni sem tudok.
Figyelem a beszélgetésüket, és két dolgot tudok leszűrni belőle. Az egyik, hogy a férfi hozzám tapadva nem teljesen normális, valami baja van. A keze remegéséből arra is tudok következtetni, hogy valamilyen betegsége van. A másik, hogy Fynn álarca mögé most kicsit sikerül benéznem, és nem vagyok biztos benne, hogy ő ezt akarta volna.
- Fiolák? – suttogom inkább csak magamnak.
Talán nem lett kifizetve az egyik, a másiknak? Beindul az újságíró agyam, de hamar le is állítom magam. Most én vagyok a túsz. A lelkem mélyéből viszont azt érzem, hogy megbízhatok Fynnben, kézben tartja az ügyet. Azt mondta vigyáz rám, és odaérünk majd Alectóhoz, szóval ez így is lesz. Mégsem gondolom azt, hogy nyugodtan kéne várnom a pillanatra. Inkább megteremtem magamnak a pillanatot.
- Fynn, most!
Nem tudom, tervezett-e valamit viszonzásként, de a könyökömmel hátraütök, a lábammal igyekszem a lábára lépni, de ha sikerrel is járok a tervemmel, elesek a lendülettől a saját lábamban, így most a földön fekszem.

[Ismeretlen ismerős]

Ismeretlen ismerős



Evelyn

2002. Szeptember 20.

Azt hiszem, kicsit megijezstettem, pedig most nem állt szándékomban. Talán csak a nagy lendület. Ma kicsit mozgalmasabb napom van, fűt az alkohol is, és menetre készen állok.
-Persze, mehetünk. Igen, megvan a gép, benn van a táskámban, és még más is.
Na, És mi az? Egy mugli stukker? sokkoló? Valamiért ilyesmik jutottak az eszembe. Simán el tudnám képzelni, hogy így felszerelkezett. De aztán végül is csak fotókat vett elő. POntosabban azokat a fotókat, amiket az első találkozásunkkor lőtt.
- Oh, a kis bokros afférocska? Na nézzük csak...
Na,mennyire lesz fehér az a fenék? Sima, mozdulatlan képek. Így is jó, de hát igen, meg kell csináltatni a gépet, mert úgy lehet csak igazán érdekes fotókat lőni.
- Egyébként ajánlom, hogy a ragacsos kezek maradjanak távol tőlem. Nem járnának jól.
Ó, ebben nem is kételkedtem.  AHogy elindulunk, megnézegetem a képeket. Valamelyiken csak átfutok, valamelyiken tovább elidőzök. Ahhoz képest, hogy nem mozdulnak meg rajta, elég jók. Felülre kerül az a fotó, ahol az arcok látszanak.  Kissé talán gonoszul, de elvigyorodom.
- Nah, itt van a fő attrakció. A kis hamisak....enyje, enyje...
Hát, Evelyn jókor volt jó helyen..vagy ezek itt ketten voltak rosszkor rossz helyen. Mindenesetre elég vicces egy sztori.
- Tetszenek a képek? -
Nem vágom rá rögtön a válszt, hagyok egy kis hatásszünetet. Egyébként igen, tetszenek, de azért jobbak, ha mozognak. Mégiscsak az az igazi.
- Hát..megleptél. Ahhoz képest, hogy mozdulatlan, mugli fotók, azt kell mondjam jók. Bár nem értek a fotózáshoz, de jól elkaptad a pillanatokat. Csak a rejtőzködéssel voltak bajok ugye...
Nevetek fel jó kedvűen, és megérintem Evelyn vállát, hogy érezze, csak ugratom, nem akarom megbántani.
- Hát, nézzük csak. A nyáron sikerült lefényképeznem néhány szép helyet. Egy esküvőn gyakoroltam is, és igen, sikerült csúnya dolgot lencsevégre kapnom, és szerintem nem az alkohol volt az oka, de valószínűleg a menyasszony anyja rá fog mászni a vőlegényre. A szeme csillogásából legalábbis erre következtettem. Szerinted vonzom magamhoz ezeket a helyzeteket?
 Erre most mit mondjak? Bár nem feltétlenül baj, ha vonnza őket. Végülis jó anyag lehet belőlük.
- Áh, az a csúnya alkohol, phej! Nocsak, akkor ez egy ilyen kommuna család lesz? Na és szexi az az anyuka?....Csak vicceleeeek! Továbbra sem eseteim a nálam idősebb nők, meg a feleségek. Mielőtt folytatnám, Evelyn folytatja a nyári beszámolóját.
- És összetörtem néhány szívet.-
 Hát...megesik az ilyen. Én szívek tömkelegét szoktam összetörni, de nem igazán szokott érdekelni, mert annyira nem voltak rá érdemesek, hogy érdekeljen. És persze vállalom, hogy nem én vagyok a világ legkedvesebb pasija és a legjobb parti. Mármint kapcsolatok terén. Nem, az ágyban elég jó parti vagyok. Persze ezt csak a visszajelzések alapján gondolom, nem vagyok nagyképű fasz. Csak jó az...hogy is mondják? Önismeretem? Önképem? Áh, mindegy is, valamben jó vagyok, valamiben kevésbé.
-Ó, ezt sajnálattal hallom. Szegény szívek...- Evelynre nézek, és azt érzem, az arcomról lerí, hogy egy kicsit sem érdekelnek idegen pasik szívei.
- Na jó, nem, igazából leszarom az idegen pasik szívét. Majd valaki csak összeragasztja őket...na és a te szíved? A tiédet még nem törték össze?-
Az ő szíve jobbn érdekel, még egy kicsit kíváncsi is leszek. De aztán jön köd barátunk, és nem jut idő a további bájcsevelyre.
- Fynn…Fynn...
Hallom a hangját, és próbálom megnyugtatni. Van is kis rossz érzésem hogy pont most, valakinek pont most támad kedve kötekedni. Idő kell, míg a köd felszáll annyira, hogy meglássam az arcát, és előtt Evelynt, ahogy pálcát fog rá. Jaj banyek, ez most nem jött olyan jól. Francba. Legutóbb eltörtem a kezét egy kicsit..na jó, ripityára törtem, de csak az egyiket, és szerintem ez a fickó megélt már pár kínzást, nem az én kis csukló törésem volt élete legnagyobb fájdalma. De hogy a fiolák?
-  A fiolák. Hát haver...megvizsgáltam őket, és... szerintem nem az van bennük, amit te hiszel.
Barátunk értetlen üveges arckifejezéssel bámul, mint aki azt próbálja megfejteni fejben, mennyi 2145x5264.
- Hogy..hogy..nem is életeli...
Mielőtt befejezné mondanóját, ami valószínű életelixír akart lenni, Evelyn könyökével gyomorszájon vágja, és megtapossa. Intek Evelynnek, hogy fusson ide, majd egy néma Saggitiis Dominorumot küldök rá. Így, hogy itt van Evelyn, nem akarom igzaán bántani, nemvetne rám jó fényt. Így meg pihen egyet a félnótás. Kis buta tolvajunk nagy puffanással egyik a földre.
- Jól vagy? Nem bántott ugye?

Fynn



2002. szeptember 20.

Gyorsan túl akarok lenni a képeken, ezért hamar meg is mutatom neki. Ez egy ígéret, amit meg akartam tartani, és jobbnak láttam, ha nem húzom el a végtelenségig a bemutatásukat. Jobb túllenni rajtuk, hátha Fynn meggondolja magát, és inkább mégsem visz el a kapcsoltához, mert nem lát bennem fantáziát. Mondjuk az nagyon megváltoztatná a rólam kialakult képét, szóval izgulok, hogy tényleg azt adjam neki, amit elvár tőlem. Megkönnyebbülve hallom végül, hogy tetszenek neki a képek.
- Gondolta a fene, hogy olyan korán reggel majd egy temető közelében akar valaki szexelni. Te se gondolnál rá, hogy bújdokolnod kelljen. De mindenképpen gyakorolni fogom a rejtőzködést, hogyha paparazzinak állok, akkor ne legyen ezzel gond.
Nem hiszem, hogy valaha paparazzi leszek, de a szükség nagy úr, talán még hozhatja úgy az élet, hogy kénytelen leszek ezt az aljas módot választani egy-egy kép elkészültéhez.
- Amúgy köszi. Örülök, hogy látsz bennem fantáziát. Valahogy a környezetem nincs elájulva tőlem.
A szüleim és a tesóm is a tudós pályára készülnek, és az őseim is sok időre visszamenőleg vagy orvosok vagy kutatók voltak. Nem hiszem, hogy örülnek neki, hogy én kilógok majd a sorból. Persze, nem adtam fel soha én sem, ígérgettem hogy majd kitanulom a tudóskodós szakmát is, de csak B tervként gondoltam rá mindig is. Ha a fényképezésben és az újságírásban nem lesz már helyem.
Így eljutunk a nyári témához, amikor nem csak a nyaralás volt izgalmas, hanem az is, mikor bejelentettem, hogy a Mandragóra helyett a művészetis főiskolára megyek. Elég sok volt akkor, és igazából csak akkor nyugodtak meg a kedélyek, mikor megígértem, hogy elvégzem a Mandragórát is. Persze, majd ha végeztem a Művészetivel, és akkor talán a munka mellett sikerül is valahogyan.
Aztán az esküvőre terelődik a szó, ami tényleg érdekes volt, és szerintem rövid időn belül lesz is belőle egy kisebb balhé majd. Már várom, hogy mikor bukkan fel az újságokban, mert ha ez beüt, akkor nagyot fog szólni, ez már biztos.
- Amúgy meglepődnél, de tényleg jól néz ki az anyós. Nem mondanád meg róla, hogy mennyi idős. Fiatalabbnak néz ki.
Persze, muszáj nekem megemlíteni, hogy összetörtem néhány szívet. De végül is ez is történt velem a nyáron, szóval simán belefér még abba. Aztán a többségében tényleg nem az én hibám volt. Nem tehetek róla, hogy nem értettek a szép szóból.
- Az enyémet? – Nem szívesen beszélek még most sem róla, de igazából nem is titok. - Eddig egyszer törték össze úgy igazán a szívem. Még a Roxfortban jöttem össze egy sráccal. Azt hittem örökre szól, de a fiú szembement Carrow-ékkal és eltűnt. Azóta se láttuk vagy hallottunk róla. – Elkomorodom, de aztán egy gyors váltással elkezdek mosolyogni. - Azóta megbarátkoztam vele, hogy valószínűleg már soha többé nem látom. Most keresem az ideálisat, és ki tudja, talán itt áll előttem.
Ki tudja, még egy-két kaland, és talán egymás oldalán kötünk ki Fynnel. A sok titok, ami körbelengi nagyon is izgalmassá és érdekessé teszi, nekem pedig elég erős a késztetésem arra, hogy megismerjem ezeket a titkokat. Persze, nem írnám meg őket, de ettől még kíváncsi vagyok rájuk. Meg aztán, helyes, kedves és izgalmas. Most pont erre van szükségem.
Hogy mennyire izgalmas, azt hamarosan meg is tapasztalom, mikor hirtelen köd borul ránk, engem meg elkapnak. Próbálok jelezni neki, de amíg a köd fel nem száll, addig nem igazán tud úgysem mozdulni. Az viszont nem is tudom megnyugtató-e, hogy ismerik egymást. Próbálom követni a párbeszédet, de nem megy. Egy idő után elvesztem a fonalat és a türelmem is. Fynn miattam nem mer lépni, a pasas pedig beszámíthatatlan, lépnem kell.
Egy jó kis gyomros és taposás után elterülök a földön, de aztán felállok és odamegyek a társamhoz. Onnan figyelem, ahogy a férfi elterül a földön. Kicsit remegek csak a történtek hatása alatt, de egyébként teljesen jól vagyok.
- Jól vagyok. Nem bántott. Látod, mondtam, hogy velem ne kezdjen ki senki, mert megjárja.
Persze, Fynn hamar rájöhet, hogy a nagy szavak mögött csak a történtek hatására fellépő kisebb sokk van, egyébként tudom, hogy nem feltétlenül miattam úsztuk meg ilyen könnyen. Megfogom a kezét, gondolkodás nélkül, és igyekszem kivezetni a sikátorból, mielőtt még jön valaki más is, aki meglephet minket.
- Menjünk tovább, jó? Közben meg mesélj a nyaradról!

[Ismeretlen ismerős]

Ismeretlen ismerős



Evelyn

2002. Szeptember 20.

Temető szex. Láttam már pár dolgot, sok fura fétis van, de mondjuk nekem sem jutott volna eszembe, hogy ott rendezzem le e légy ottom. Értem én, hogy jó a szabadban, izgi meg minden, de halottak közelében egy kicsit bizarr. De hát ki vagyok én, hogy ítélkezzek?
- Gondolta a fene, hogy olyan korán reggel majd egy temető közelében akar valaki szexelni. Te se gondolnál rá, hogy bújdokolnod kelljen. De mindenképpen gyakorolni fogom a rejtőzködést, hogyha paparazzinak állok, akkor ne legyen ezzel gond.
Szívesen adok pár ingyenleckét, tudok nagyvonalú és jófej lenni...
- Amúgy köszi. Örülök, hogy látsz bennem fantáziát. Valahogy a környezetem nincs elájulva tőlem.
Nocsak. Hát aki művészi pályát választ, annak számolnia kell azzal, hogy nem mindenki gondolja hasznos dolognak. Én csípem a művészeket, mert hiányzik legtöbbjükből a merevség, amit ki nem állhatok. Bennem egy csepp művészi hajlam sincs. Hobbiból néha festegetek, ami a laksában nem néz ki rosszul, de egy műtermi fényben nem állná meg a helyét. A családban nem sok művész van, még talán a húgomnak van némi érzéke hozzá. Én inkább életművész vagyok, azt hiszem.
- Nocsak. Környezet? Csak nem a család? Ne foglalkozz velük, ez a te életed. Ne hagyd, hogy irányítsanak.-
Az utolsó mondatomnál a hangszínem komolyabbá válik, mert fontosnak tartom.
Az, hogy én nem váltam le teljesen a bájitalfőzési karrierről, az részben azért van, mert olyan örökségek szakadtak a nyakamba, amiket nem akartam, hogy elkallódjanak. Lehet hogy sötét, de szép múltjuk van a Kytelereknek. Az én őseim találták fel a legeslegelső magzatelhajtó főzeteket, amik nem járnak semmilyen komplikációval, a legelső fulladásos mérgeket. Sok legelső fűződik a Kyteler névhez, és még annál is több titkos recept. Nem akartam, hogy mindez kárba vesszen. Inkább elkezdtem én is kísérletezgetni. Elővettem régi, nem nagyon haszált recepteket, és most újítgatom őket. Valahogy aztán elkezdtem megkedvelni az egészet. De nem kényszerített senki. Mondjuk nem is tudott volna, mivel a szüleim nem élnek.  Kényelmes tempóban sétálunk, még van időnk, direkt előbb akartam indulni, hogy ne kelljen rohanni. ÓÓ, esküvő! Igazán...érdekes dolgook szoktak történni egy esküvőn. Egyszer voltam egyen, ahol a végén nem lett esküvő mert, kiderült hogy hát...engem annyira nem kellett volna meghívni. Na nem csináltam ott akkor semmit, de egy régebbi a menyasszonnyal történt fiaskó valahogy kiderült, és engem egy kicsit...ki akartak csinálni. Hmmm...azóta nem is voltam esküvőn. Tényleg, ez már 3 éve.
- Amúgy meglepődnél, de tényleg jól néz ki az anyós. Nem mondanád meg róla, hogy mennyi idős. Fiatalabbnak néz ki.
Biccentek, értem, kábé el is tudom képzelni, hogy nézhet ki. Az ilyen nők valahol félnek az öregedéstől. Görcsösen kapaszkodnak a fiatalságukba, és elég sok mindent megtesznek azért, hogy fiatalabbnak látszódjanak a koruknál.
- Az enyémet? Eddig egyszer törték össze úgy igazán a szívem. Még a Roxfortban jöttem össze egy sráccal. Azt hittem örökre szól, de a fiú szembement Carrow-ékkal és eltűnt. Azóta se láttuk vagy hallottunk róla.-
Roxforti szerelmek. Furcsa visszagondolni az iskolára. Olyan, mintha ezer éve lett volna. Akkor kis hülye kamaszként szekáltam a kicsit szerencsétlenebbeket. Nem érdekeltek a lányok, túlságosan lekötött a sok családi szarság. Kimaradt az életemből az első kamasz szerelem. Sosem éreztem, hogy hiányzott volna. A nők az évek során egyfajta kikapcsolódássá váltak, szórakozássá, míg az igazi érzelmeim csak a húgom látta. Előle is elrejtettem volna, ha tudom, de ha 0-24ben egy légtérben vagy a tesóddal, miközben a túlélésért küzdötök, akkor kicsit nehéz. Persze most már minden más, talán kezdek megnyílni mások felé is.
- Azóta megbarátkoztam vele, hogy valószínűleg már soha többé nem látom. Most keresem az ideálisat, és ki tudja, talán itt áll előttem.
Olálááá...csak nem kikezdenek velem? Na, ezt már szeretem. Jól esik a nem létező szívemnek. Bár nem tudom, neki mi az ideális, de garanciát nem vállalok magamra, és nics hozzám semmilyen használati utasítás. Csakis saját felelősségre ajánlott...használni? Közel kerülni hozzám?
- Talán itt áll...
Közelebb lépek hozzá kicsit. Az utcában csend van, a hangulat kissé intimebbé válik. Érzem az illatát, és ahogy a levegőt veszi. A kellemes kis kettősünk azonban hamar véget ér. Evelynt túszul ejti egy szánalmas kis piti tolvaj. Mikor rájövök ki az, rögtön tudom, hogy nem lesz baja, ez az ember bár nem normális, nem nagy feladat kiiktatni. Inkább csak bosszant, hogy ilyenkor jelenik meg, szétbarmolva egy romantikus pillanatot. Ajj a fenébe is, elcseszte a kedvemet! A kis szaros fiolái, amikre azt hitte, érnek valamit...ciki kedves barátom, de ezt benézted. Evelyn is igyekszik kiszabadulni a mocskos kis ragacsos kezek közül, így végül hamar a földre kerül.
- Jól vagyok. Nem bántott. Látod, mondtam, hogy velem ne kezdjen ki senki, mert megjárja.
Megjárja, az tuti.Nem bírok nem vigyorogni, mert enyhén kócos haja és elszánt tekintete olyan szép kontraszt.
- Pár hónapja találkoztam vele először, itt a piacon lopott valamit, amit Aiden meg akart venni. Követtük, és megtaláltuk a kis fészküket. Ott volt egy pár fiola, azokat hoztam el. -
Körbe nézek még egyszer, nincsenek e többen, de szerencsétlen egyedül jött ide. Nevetséges. Evelyn is menne tovább, ki tudja mikor kel fel.
- Menjünk tovább, jó? Közben meg mesélj a nyaradról!
Meg is indulok, persze innentől fél szemem az utcát pásztázza.
- Az én nyaram? Nos...nem sok. Nyaralgattam itt-ott, a szüleim volt kúriájában keresgéltem, és otthon újítgattam fel a régi családi recepteket.
És meg is érkezünk a piacra. Végre. Alecto a sarokban ül egy tégla valamin, amit sokan padnak haszálnak, pedig jó mocskos. Ki tudja, milyen testnedvek vannak rajta...Jelzel Evelynnek, hogy jöjjön velem. Alecto jó idig nem is veszi észre, hogy közelítünk fel, pedig szemből jövünk.
- Haló...na mi van, most már a nyitott szemmel alvás a menő? Elhoztuk a gépet, amiről beszéltem.
Nehézkesen, de végre észre vesz minket.
- Jaj, boccs, aha, nem aludtam, de itt vagyok. Na, hol az a gép?