Shanda & Sheymesh

◂ forever ▸

2002. augusztus 12.

◃s e r e n a▹

when is a monster not a monster?
oh, when you love it

style: black swan ║ zene: breathing out

Nem igazán beszéltem Serenának az Aidennel való kapcsolatomról. A szakítás előtt alig-alig találkoztam vele, miután kibékültünk, akkor is csak a patikába jött el hozzám. Ott nem igazán került szóba a státuszváltozás, így nagyrészt csak az elmúlt időszakban küldött levelek és ez a meghívás tartalmazott bármit is Aidenről. Szóval lehet, hogy egy kicsit meglepte, hogy máris házasságra adtam a fejemet. Valójában pont az eksüvőnk napján lesz egy éve, hogy ágybabújtam Aidennel.
– Szerintem jól tettétek, hogy a házasság mellett döntöttetek. – mondta Serena, én inkább megemeltem a pezsgős poharat és nagyot kortyoltam belőle. Fogalmam sem volt, hogy jól döntöttem-e, a gyomromban ott volt a görcs. Nagyrészt persze azért, mert Aident sajnáltam, amiért egy nála tizenötévvel idősebb fickóval készül elkötelezni magát. – Amióta Aidennel vagy, sokkal jobb a kedved. Mintha kicseréltek volna. Jó látni, hogy a szerelem ilyen csodákra képes.
Talán igaza volt Serenának. Egy kicsit tényleg megnyugodtam, mintha hatalmas kő esett volna le a szívemről. A teher határozottan lekerült a vállamról, csak én voltam és Aiden, mint valami tökéletes, biztonságos egység, amit nem ronthatott el semmi – legalábbis egyelőre nagyon úgy tűnt. Muci egész egyszerűen túl nyugodt volt ahhoz, hogy féltékenykedjen vagy nagyobb jeleneteket rendezzen. Ha veszekedtünk is, annak az oka a rendetlenség volt vagy hasonlók… egyszóval olyan orvosolható dolgok, amiken könnyen túllendültünk.
– Igazad lehet. Tényleg jól érzem magam a bőrömben. – Mondtam ki végül és újabb adag pezsgőt kortyoltam. Most jól esett az alkohol. Az öltözködést ugyan szerettem, de a válogatás mindig nehezemre esett. Még mindig túl vékony voltam a legkisebb mérethez. Volt már, hogy elküldtek a gyerekosztályra, de ott meg a magasságom miatt nem volt jó a ruha. 
– És mondd csak, van már időpont az esküvőre? – kérdezte míg vártunk a ruhákra. – Helyszín? Zenekar? Tervek? – Faggatott tovább. Próbáltam mosolyogni, de éreztem, hogy túl hevesen ver a szívem. Kicsit izzadt lett a tenyerem is… még mindig nem akartam ezt a nagy felhajtást. Szívem szerint tényleg csak elrángattam volna valami helyre Aident, ahol csendesen összeadnak minket.
– Hát… ő… augusztus 20. – Böktem ki nagy nehezen, de közben már azon gondolkodtam, milyen ciki lenne ruhapróba közben pánikrohamot kapni. Szerencsére megszakította a nő, aki meghozta az újabb adag ruhákat. Nem akartam ilyen átlagos holmikat próbálni, ezért minden egyes sima, csak színben eltérő szmoking után megráztam a fejemet. De aztán megjött az a fekete, állógalléros tweedzakó… és egyszerűen tudtam, hogy az kell nekem. A nő egy fekete elegáns nadrágot, hozzá tartozó inget és egy szép selyemkendőt mutatott hozzá. Na ez már a stílusom volt.
– Ez! – közöltem és megérintettem az anyagot. A pezsgőt letettem a kanapé előtt álló kisasztalra és a kezembe vettem. A nő mutatta, hogy merre menjek és már az öltözőben is voltam. Cseppet sem bántam, hogy megszakítottuk ezt a beszélgetést. Nem igazán voltam ez a nagy esküvős fajta… örültem, hogy Aiden és Erica sem erőltették a nagy családi összeröffenést.
Tetszett magamon a ruha. Tetszett, hogy passzol a stílusa hozzám.
– Na, milyen? – Léptem ki Serena elé és beletúrtam a hajamba kicsit. Kényelmesen éreztem magam. Finoman végig simítottam a nadrágon, hogy ne legyen rajta egyetlen gyűrődés sem. Az itteni ruhák tökéletesen az ember testére simultak, mérettől függetlenül – legalábbis az ilyen drágább darabok. Éppen fordultam egyet, mikor nyílt az ajtó és valami szőke srác rontott be. Egyenesen nekem rohant, megragadta a ruhámat és elkezdett rángatni.
– Ez az enyém! Ez tökéletes a gálára! – Mondtam és elkezdte rajtam simogatni a zakót.

[Prepartions]

Prepartions


outfit

2002. augusztus 12.

To: Elliot

Mintha bizonytalanságot láttam volna átsuhanni Elliot arcán. Reméltem, hogy ez csak egy esküvő előtti szokásos bizonytalanság, amit a "Biztos, hogy jól döntöttem?" kérdés okoz. De Elliotnak nem kellett volna izgulnia. Ez már nem az első házassága. Tudta, mivel jár egy esküvő, milyen a házas élet, és mi történik akkor, ha mégsem jön össze a dolog. De vajon erre fel lehet készülni? Újra és újra megélni ezt borzalmas lehet.
Én mégis szurkoltam Elliotnak és Aidennek, hogy ne válás legyen a vége. Bizonyára nehéz lehetett egy olyan férfival, mint Elliot együtt élni, de ahogy mondani szokták, a szerelem mindent legyőz. És tuti nem mondhatta Aiden, hogy nem tudja, mire vállalkozott. Ez biztosan nem volt igaz.
- Igazad lehet. Tényleg jól érzem magam a bőrömben. - mondta végül Elliot, én pedig bátorítóan rámosolyogtam.
- Ez a lényeg. A legfontosabb, hogy te, magad elégedett legyél az életeddel. Mert ha az nincs, akkor annyi az egésznek.
Láttam, éreztem, hogy Elliotot kínosan érinti ez az egész esküvő téma. Nem tudtam eldönteni, hogy akarja-e egyáltalán a nagy felhajtást. Ha viszont nem akarta, akkor ki akarta? Aiden? Ő sem tűnt egy nagy hacacáré embernek. Akkor miért csinálják?
Végül Elliot megúszta a választ a dátummal, mert az eladó nő hozta a ruhákat. Elliot válogatott, én nem szóltam bele, azt hiszem, csak társaságnak kellettem. A varázsló végül egy rendkívül elegáns zakót választott ki, amit el is ment felpróbálni. Amikor visszajött, láttam, mennyire jól érzi magát a ruhában, így széles mosollyal jeleztem, hogy nekem is tetszik.
-Azta! Ez igazán jól áll rajtad, Elliot. - És tényleg jól állt rajta. Tényleg jól nézett ki. Tényleg el tudtam képzelni, hogy ebben házasodik meg. Azt már nem akartam elképzelni, hogy a nászéjszakán Aiden hogyan szedi le majd Elliotról a ruhát...
Aztán egyszer csak berobban valami ficsúr, és elkezdte rángatni Elliot ruháját.
-Ez az enyém! Ez tökéletes a gálára! - és elkezdte simogatni Ellioton a ruhát.
-Hé, nem zavar, hogy ez a ruha valaki máson van? - pattantam fel, mert sejtettem, hogy ebből nagyobb vita is lehet. Azt pedig nem akartam, hogy így menjen el Elliot kedve az egész esküvőtől. - Ő próbálja, nem te. És különben is, várd ki a sorodat, és azokból a ruhákból válassz, amik még szabadok. - pöröltem a férfival, és megpróbáltam megszabadítani Elliotot az őrült szőkétől.

[cilindert]

◂ forever ▸

2002. augusztus 12.

◃s e r e n a▹

when is a monster not a monster?
oh, when you love it

style: black swan ║ zene: breathing out

A ruha tökéletes volt, majdnem olyan elegáns, mint azok a régi ruhák, amikhez cilindert hordtak az urak. Csak ebben volt némi különlegesség, amit a tükörben alaposabban megvizsgálhattam. A tweed anyagú zakó állógallérja szépen simult a nyakmra, a selymes anyagú kendő pedig kimelete a ruha különlegességét. Tudtam, hogy Aiden a klasszikus fazonok híve és nem akartam tőle elvenni a lehetőséget, hogy a lehető legjobban megadja a módját a dolgoknak. Úgyis nálam lesz a csokor... mint valami menyasszonynál. Szóval átengedtem neki a férfiasságot is. Nem bántam. Az ő esetében ez is egészen más volt... nála nem éreztem magam kevesebbnek csak azért, mert engedtem magam fölé kerekedni.
- Azta! Ez igazán jól áll rajtad, Elliot. - Mondta Serena, mikor óvatos léptekkel kisétáltam elé. Egyetlen kecses mozdulattal fordultam is egyet, hogy megnézhessen hátulról, hogy lássa, milyen is vagyok úgy isten igazából.
- Ugye? - mosolyodtam el. Az ujjaim végig cirógattak a tweed anyagon. Egyszerűen imádtam az egészet, ahogy kinézett, ahogy az alakomat követte, mégsem simult rám. Ilyen volt egy varázslóknak szánt boltban vásárolni: minden ruha tökéletesen az ember méretére változott. Szívem szerint viszont máris hoppanáltam volna, hogy azonnal megmutassam Aidennek... de Daniel azt mondta, hogy nem láthatja a ruhámat, én meg hittem neki. Nyugi, O'Mara... pár nap és le is tépi rólad - bíztatott a hang némi gúnyos felütéssel. Aztán megköszörültem a torkomat. Akkor már majdnem olyan, mintha az asszonya lennél és még főzhetsz is rá. Érkezett a folytatás, amira annyira összerezzentem, hogy még azt sem fogtam fel valaki bejön.
Csak a rángatásra figyeltem fel. Még meg sem tudtam szólalni, de a szőke ficsúr már szabályosan vetkőzetni kezdett. A mozdulattal együtt bennem is mind jobban ment fel a pumpa, de Serena megelőzött.
- -Hé, nem zavar, hogy ez a ruha valaki máson van? - Pattant fel, majd ránk rontott. - Ő próbálja, nem te. És különben is, várd ki a sorodat, és azokból a ruhákból válassz, amik még szabadok. - Vitatkozott vele. Ám végül én voltam az, aki félre lökte és egy vicsorgás kíséretében bámultam rá. Ez még annál a Mikhail Belot-nál is őrültebbnek tűnt, pedig úgy hallottam, hogy  egyszer volt egy dilis kirohanása éppen itt.
- Dehát ez hallatlan! - Mondta bosszankodva.
- Mr. Hall, már mondtam, hogy nem veheti le másokról a ruhát. Főleg nem Elliot Forestről, aki az esküvőjére vásárol. - Közölte az eladó, majd felém fordult és kicsit biccnetett. - Bocsánat, Mr. Forest, kérem engedje meg, hogy 20%-os kedvezményt ajánljak a kellemetlenségért. - Folytatta. Eddigre persze már a Forest név említésétől is rendkívüli mértékben gyomorgörcsöm volt. Második házasság... egy teljesen más emberrel és még mindig az ő nevén szólítanak. Nyeltem egyet és megpróbáltam felvenni a sznob maszkot.
- Ez az egész helyzet abszurd és felháborító! - kiáltottam fel. Kihúztam magam és arra a bizonyos Mr. Hallra pillantottam. - Az ügyvédem fel fogja keresni szexuális zaklatásért. Hogy mer fogdosni? - Jelentettem ki, majd megemeltem a hangom újra, hogy aztán elvonuljak az öltözőbe. Addig Serenára bíztam, hogy folytassa a dolgot. Átvettem a ruháimat, majd készen álltam a fizetésre. Szerencsére az eladó a holmimat már a pénztárhoz vitte addigra.
- Megkérném, hogy erre a címre vigyék ki a ruhát. - Toltam a nő elé egy kis fecnit a Hamutartó címével, majd kifizettem a kedvezményes árú ruhát és már mentem is, hogy elhagyjuk a helyet. - Hoztam magunknak macaront. - Súgtam oda Serenának, ahogy kifordultam az Abszol útra.

[Prepartions]

Prepartions


outfit

2002. augusztus 12.

To: Elliot

Elliot boldog, Elliot csinos, Elliot lassan férjhez megy. Mosolyogva figyeltem a férfit, aki úgy lelkendezett a megfelelő ruhának, mint egy menyasszony. Tulajdonképpen hasonló helyzetben volt, úgyhogy teljesen megértettem a lelkesedését. Azt hiszem, ezt mindenkinek egyszer meg kell tapasztalnia. Legalább egyszer mindenkinek joga van felvenni a Ruhát, a tökéleteset, amit rá szabtak.
Na jó, talán a varázslóknak kicsit könnyebb dolguk van, mert a ruha rájuk illeszkedik. De akkor is, megtalálni azt, ami a leginkább az adott ember személyiségéhez illik, igazán nem könnyű.
Elliot jókedvét csak az a bizonyos Mr. Hall ronthatta el, aki berobogott az üzletbe, és megpróbálta letépni Elliotról a ruhát. Ezzel nemcsak Elliotnak okozott volna kárt, hanem a boltnak, és saját magának is. Ekkora patáliát csapni egy ruha miatt.
A szememet forgatva próbáltam menteni Elliotot, miközben a férfit próbáltam nyugtatni. Közben az eladónő is próbált igazságot tenni, és megmagyarázni ennek az őrültnek, hogy helytelen a viselkedése. Több-kevesebb sikerrel ez működött is.
Viszont egyszerűen nem tudtam nem észrevenni, hogy Elliotot még mindig a régi, házas vezetéknevén illeti az eladó. Nem tudtam eldönteni, hogy Elliot egész egyszerűen "elfelejtett" szólni a válásáról (na jó, arról mindenki tudott), illetve a névcseréről, vagy inkább nem is vett tudomást az eladónőről. Mindenesetre Elliothoz képest meglepően jól bírta a helytelen névhasználatot, én pedig egyáltalán nem akartam kiugrasztani a nyulat a bokorból.
Végül aztán az ügyvéddel való fenyegetés hatására Mr. Hall eltakarodott az üzletből, én pedig Elliotra néztem.
-Azért talán nem kellene beperelned... - motyogtam óvatosan. - Egyáltalán ki volt ez? Ismerted? - kérdeztem, leginkább azért, hogy eltereljem a figyelmét. Nem akartam, hogy ez a kis incidens elrontsa a napunkat, vagy Elliot kedvét szegje. Most az esküvővel kellett foglalkoznia, nem holmi őrült ruhatolvajokkal.
Közben a varázsló gyorsan visszaöltözött, és a pulthoz lépett. Fizetett  - legalább nyert 20 %-ot - és elindultunk kifelé. Amikor kiléptünk az ajtón, mutatta a tenyerét.
-Hoztam magunknak macaront. - Én csak elvigyorodtam, kicsit megráztam a fejem, és elvettem egy fincsi sütit.
-Szuper vagy. - nevettem, és bekaptam az őszibarack ízű macaront.

[ღ Elengedem, elengedtem ღ]

ღ Elengedem, elengedtem ღ

Draco

(2003. október 27.)

Ruci

Most álljunk össze
Míg el nem tűnik
Aki épp itt van
És nem remeg

Kint jeges, hűvös, nyálkás, utálatos és keserű esik. Az ember már attól nyomin érzi magát, ha csak kinéz az ablakon, de még ha csak kinéznék! Nem, én éppen egy szent küldetés közben gyalogokok ebben az esőben, hogy teljesítsek egy kérést. Dacolok én a hideg esőcsappekkel az arcomon, meg a tócsákkal a járdán. legalább, legyünk optimisták, nincsen most tömeg az Abszol úton. Végül is mindenki behúzódik ilyenkor a kocsmákba vagy a kávézókba, tehát normális ember nem jön csak úgy az utcán, meg megy. Én meg de. És alig várom, hogy beessek a boltba, amit célul tűztem ki, ugyanis Mikhail megkért, hogy vegyek át neki egy nagyon elegáns ünnepi ruhát, amit majd egy színházi ősbemutatón akar felvenni, ami valahol Oroszországon lesz, és Sokolovval fogja megnézni. Csak most náthásak, meg zöld kiütéseik vannak, és Mikahil úgy aztán sehova se megy. Én meg majd átveszem a csomagot és elküldöm neki postával. Meg még zsebpénzt is adott, hogy vegyek magamnak valami szépet, hogy elbűvöljem vele Jaspert. Vagyis, hogy legyen miből kicsomagolnia. Khm.
Szóval éppen beesek a boltba. Abba a nagyon elegáns boltba, ahová az olyan lányok, mint én nem nagyon mennek. Szóval zavarba jövök, már attól, ahogy a szépen felöltözött eladó rámpillant és úgy érzem magam, rögtön hajléktalannak néz. Oké, most oda kéne mennem hozzá, elkérni a ruhát, és... már nincs is kedvem itt ruhát nézni. Csak el akarok futni. De túlságosan zavarba jövök attól, hogy végigmustrál a csaj, így bénán és idétlenül úgy teszek, mintha célirányosan nézelődnék. Megindulok a sorok közt, hogy ne kelljen azokkal a vádló pillantásokkal találkoznom.  Még csak fel se fogom, hogy a hatalmas boltban éppen hol vagyok, csak tekergek a sorok között és azon agyalok, hogyan szökjek ki az ablakon. majd Miknek azt mondom, hogy izé... Szóval, hogy zárva volt. Na jó, nem hazudnék neki, mégis csak a fogadott apám.
Magam se tudom mennyi ideig kóválygok, a selyemes, nívós ruhák között, ami mindegyik egyedi, utánozhattalan és meseszép. Ilyenekről szokott szólni a sok-sok cikk a Szombati Boszorkányban is, nem? És persze vannak fehérneműk is, ahová szintén zavarba jövök csak úgy odamenni, csak belesek, ahol minden csipke, selyem és ki tudja még mi. Oké, Sophie, most már tényleg nagyon cikis, csak nem eszi meg az agyam a nő, vagy dob ki, mégse nézek ki csövesnek. Vagy itt ez a hétköznapi cucc annak számít? Komolyan nem tudom, de rendkívül kínosan érzem magam. Felsóhajtok, és megpróbálok kikeveredni a kacskaringózó ruhasorok közül, de azt hiszem teljesen eltévedek. Valahogy sehogy se akar a tér úgy rendeződni, hogy kijussak a pénztárhoz.
Mire nagy lassan sikerül felfognom, hogy ez akár a Szeszély is lehet. A Szeszély, ami miatt az egyik tanteremben lebegnek a Roxfortban szerintem a mai napig a tanszerek és a bútorok, vagy a Szeszély, ami képes összetapasztani embereket csak úgy random, vagy a Szeszély, amikor kulcsok esnek az ember fejére, esetleg nem sikerül azon a helyen varázsolni, vagy feltapasztja a diákokat hirtelen az iskola plafonjára... Merlinre, még csak most mentem férjhez és lehet itt fogok meghalni egy anomália miatt. Lehet a pultoslány azt s etudja, hogy itt vagyok, és ez egy másik dimenzió, lehet idősítot is lépek, vagy ez már csak a szellemem és már csak a csintvázamat találjék meg negyven év múlva. És Mikhail sose kapja meg a ruháját és Jasper is hiába vár... Oké, Sophie, állj le, és szedd össze magad, mielőtt agybajt kapsz saját magadtól.
Felsóhajtok, és éppen megint körbefordulnék, amikor a szemem megakad egy ismerős, nyurga sovány szőke alakon, akit nagyon-nagyon rég nem láttam, és nagyon-nagyon féltem tőle. TEJÓÉG! Ez Draco Malfoy.
- JAJ! - ijedek meg, és már el is süllyednék. Ennél feltűnőbb nem is lehetnék. Oké, Sophie, akkor most távozzunk angolosan és bújjunk el. Modnjuk... mondjuk a függöny mögé, igen. Persze, tök hiteles, egyáltalán nem feltűnő, hogy elbújok a függöny mögé, biztos vagyok, hogy látta, mert ezt ki nem veszi észre.
De nincs itt Sophie. Csak egy függöny.