Florean Fortescue fagylaltszalonja

Egy barátságos, élénk színekben pompázó épület az Abszol úton. Széles balkon társul hozzá, melyet napernyők védenek a nyári hőségben. Mindig jó néhány boszorkány és varázsló ül a teraszon egy-egy fagylaltkehely társaságában az évnek ebben a szakaszában. De ne félj télen sem betérni ide! Bizonyára találsz kedvedre való forralt boros, forró csokis fagylaltot.

Winter ice cream!



to: Reginald Cobham

date: 2002. D e c e m b e r  21. || outfit: ice cream

Pihenőnap, végre! Nem mintha panaszkodni akarnék vagy bármi ilyesmi, de ez már igazán rám fér. Ráadásul nem is egy, hanem kettő! Igazi kegyben van részem, így év végén. Amit egyébként illik is jól kihasználni, szóval egy alapos háztakarítás, díszítés, csomagolás, sütés-persze csak olyat, aminek puhulnia kell egy-két napot, majd egy jóleső esti pihenés. Megfűszerezve egy kis gyerekfelvigyázással, közös fürdéssel, vacsorával és álomba meséléssel. Szerintem így tökéletes a nap, arról nem is beszélve, hogy a húgoméknak is egy jó kis délutáni-esti kikapcsolódás, meg nekem is egy külön örömnap, hogy kihasználhatom a gyerekeket, mint íz kóstolókat és kitalálhatom még is mivel lepjem meg őket a karácsony utáni, karácsonypótló ebéddel egybekötött vacsorába átmenő pizsamapartin. Mert bizony, akinek se kutyája, se macskája, az elvállalja a karácsonyi ügyeletet, hogy aztán szilveszterkor kiélvezhesse a jól megérdemelt pihenőjét. Másnap reggel, amikor a szülők, kipihenten és ráncoktól mentesen elvitték a gyerekeket, egy gyors takarítást követően, újult erővel indulhatok neki a belvárosi forgatagnak, hogy kezdetnek egy forró csoki kíséretében elnézegessem a fejvesztett futamot, ami a karácsonyi utolsó hajrá keretein belül zajlik. Tényleg nem tudom, hogy ezek az emberek eddig hol éltek? Már 21 napja tart a December, ők még is most kezdenek el kapkodni, és nem a nagybevásárlást, hanem az ajándékokat. Egyik üzletből rohannak a másikba, mert amit kigondoltak A helyen nincs, talán a B-ben, ha ott sincs, jön még pár, aztán teljes pánikban újraindul a kör, hogy a megmaradt árukból kiválasszanak valamit, ami lehet, hogy nem is fog tetszeni, így ismét rohannak egy pár kört, mire rájönnek, hogy még is csak az első hely volt a jó, mert ott volt még egy olyan fülbevaló/karkötő/nyaklánc, mint az elképzelt, csak más kövekkel, és kinézettel, de ha becsukja a szemét az ember teljesen ugyan olyan, mint az elképzelt ajándék. Bár akinek veszi, szerintem majdhogynem mindegy, a lényeg, hogy kapjon valamit az ő imádott kedvesétől. A többi csak ráadás. Szerintem nem vagyok egyedül; már, mint nem lehet ugye, hogy én legyek az egyetlen, aki a Novembert már úgy indítja, hogy minden ajándéka megvan, a csomagolópapír bekészítve és minden arra vár, hogy díszes csomagolást, felcímkézést és masnit kapjon, ez után már csak tűnök ül, hogy a megfelelő napon, az adott ajándék tulajdonos boldogan kinyissa és élvezhesse. Én ilyenkor már csak pár apróságot veszek, ami megtetszik a kirakatban, de sose a teljes ajándék szettet. Egyszer majd remélem, találok valakit, aki elmondja, hogy mi az értelme annak, hogy mindig mindent az utolsó pillanatban vesznek meg.
Egy ilyen fejveszett futam után, elégedetten tértem be a fagylaltszalonba, hogy most én magam is tanácstalanul álldogáljak, az amúgy alig pár vendéggel működő cukrászdában. Mivel nem hajt az idő, így átolvastam mi mindennel kedveskednek, és végül megállapítottam, hogy télen fagyit enni csak úgy jó, ha hideg, így egy nagy kehely „Kuncogtató jegeskávé”; a „Hófödte almás pite” és a „Szomorú elfagyott lime” kombináció mellett döntöttem,rajta az elengedhetetlen csokoládé és málna öntettel, díszítésnek pedig pillecukor felhők. Természetesen, hogy le tudjam öblíteni, nem maradhatott el a jól megérdemelt, „Forró csoki ízű, csoki költeménnyel díszített koffeinmentes kávé” sem. Aki ezeket kitalálja, és aki még el is készíti is megérdemel egy hatalmas gratulációt, hát, még ha finom is, akkor aztán megérdemelnek egy-egy puszit is. Bár valóban furcsán venné ki magát, ha csak úgy megpuszilnám őket, de ki tudja. Lehet, betudnák a karácsonyi őrületnek, vagy annak, hogy szimplán nem vagyok normális, már csak az íz összeválogatás miatt sem.
Mielőtt túlságosan is belemerülnék, talán nem ártana leülni, na, nem mintha fenyegetne az a veszély, hogy nem lesz ülőhely, de annyi a látnivaló odakint, és rég mulattam olyan jót, mint nem rég. Így beültem az egyik utcafronti ablak mellé kitett asztalkához és vártam, hogy megkapjam a rendelésem.

Váratlan találkozó

outfit

Nem lett volna pontos azt mondani, hogy én egy Grincs alkat vagyok, de a közkeletű karácsony nem kifejezetten hatott meg már jó ideje. Gyerekkoromban ez valamiféle feszengős ünnep volt a többihez hasonlóan, bár az is igaz, hogy abba a miliőbe születtem-, és nőttem bele. De egy gyerek akkor sem feltétlenül a modoros arisztokratikus karácsonyra vágyna, akkor sem, ha egyébként ajándékba megkapta amit szeretett volna. Csakhogy az ünnep nem az ajándékokról szól, nem arról, hogy mindenki halálra zabálja magát, hogy a ritkán látott rokonokkal össze lehessen veszni vagy épp a hátuk mögött morogni rájuk... nem, minden ami külsőség volt, ami formalitás, ami az anyagi világra fókuszált az számomra egy viszolyogtató babaházat idézett inkább.
Gyerekkoromban a nagyapámmal volt a legközelebbi a viszonyom és igazság szerint még jobban is szerettem, mint a saját-, sokszor ritkán látott apámat. Ő pedig kemény, de mégis jólelkű ember volt, sok megélt tapasztalattal. Lelkem-szellemem mindig az ő meséibe burkolózott s ő mesélt arról, hogy milyen volt a legutóbbi nagy mugli háború idején a karácsony. Hogy milyen volt az a katonáknak. Leginkább ennek hála alakult ki bennem az a kép, hogy a fogyasztás oltárán bemutatott pogány áldozat amit a többség karácsonynak hív, hogy az ünnepnek másról kell szólnia.
Ezért is igyekeztem gyorsan és céltudatosan lerendezni mindent, amit az Abszol úton kellett megoldanom. Illetve leginkább beszereznem. Ami leginkább bájital alapanyagokat jelentett, leginkább abból volt szükségem rendszeres utánpótlásra és elég szép summákat hagytam ott a boltosoknál hónapról hónapra. De szerencsére volt miből. Az, hogy életem jelentős részét eddig leginkább magányosan éltem le és jó anyagi háttérrel indultam (igaz a muglik közül), azt tette lehetővé, hogy tartalékolhassak, abból befektethessek és egy stabil hátteret biztosíthassak, bármi történik is. És történt is... szóval szépen bevásároltam mindent, amit kellett elég jó ütemben, mert ilyesmit pont nem vásároltak karácsonykor még a varázslók sem olyan tömegesen, mint bármi mást, ami az ünnephez amúgy kellhet.
Megindulok kifelé tehát az útról a Foltozott Üst hátsó ki-bejárata felé, mert még egy mugli boltot is fel akarok keresni Londonban, menet közben viszont Fortescue cukrászdája mellett haladok el, az üzlet üvegén át pedig egy ismerős, aranyló hajkoronával keresztezett csinos pofit pillantok meg. Pont egy olyat, akinek egyébként is akartam egy baglyot küldeni ma. Nos, ez szerencsés egybeesés, így lefékezek és sarkon fordulva betérek én is az üzletbe, hogy rendeljek magamnak egy meggyes-marcipános forrócsokit. Nem zavar engem különösebben a hideg, de az is igaz, hogy egy meleg ital azért csak jólesne. S ha megkaptam, akkor megyek a poharammal kezemben Lieslotte asztalához.
- Szép napot Miss Blanchett! Nem zavarná egy régi harcostárs társasága? - kérdezem egy halovány, mégis könnyed mosoly kíséretében, ami rám jellemző módon picit a szám jobb sarkában húzódott meg. Tegeződtünk, de olykor kissé játékosan is, egy leheletnyit magáztam. Ha igenlő választ kapok, akkor le is teszem a meleg italt tartalmazó poharat az asztalra, majd kacsója után nyúlva kezet csókolok neki, hogy aztán én is leüljek. Persze, ha azt mondja nem, akkor nyilván tovább is állok...
- Régen láttalak, szóval mesélj, hogy vagy mostanság, hogy megy sorod a főparancsnokságon? - immáron a természetes hangnemben folytatom játékos modorosság nélkül a magamét. Van egy konkrét dolog ugyebár, amiről beszélnék vele, e nem rontunk ajtóstul a házba. És egyébként is, tényleg nem lenne rossz kicsit beszélgetni. Már nem vagyok annyira elmagányosodott, amióta tanítok, de egyfajta önkéntes száműzetés érzésem azért még mindig van. Szóval nem árt, ha szocializálódom. Bár az angol tradíciókat félretéve nem az időjárással indítottam, bármennyire is szeretünk mi britek arról diskurálni.

Winter ice cream!



to: Reginald Cobham

date: 2002. D e c e m b e r  21. || outfit: ice cream

Nem mondanám, hogy olyan iszonyatosan hideg van. Inkább az a kellemes hideg téli idő. Azt szeretem Angliában, hogy olyankor már bőven van hó és a többi országgal ellentétben itt legtöbbször igazi fehér karácsony szokott lenni. Imádom Párizst is, de az elmúlt években ott leghamarabb Januárban volt fehér a táj, és az olyan lelombozó tud lenni, legalábbis szerintem. Már, mint nem vagyok egy nagy „minden áron fehér karácsony kell” párti, mert nem dőlök a kardomba, ha nem így történik, de azért valljuk be, mindenki a szíve mélyén, ha máskor nem is, csak ilyenkor, de elfogadja a havat. Legalábbis ezt vettem észre. Aztán pedig ott van, azaz öröm, ami kiül a gyerekek arcára, amikor kint havazik, minden havas és bent meg díszeleg a karácsonyfa. Jó lehet, elfogult vagyok, de ez van. Akinek nincs, az élvezi a családban lévőket, nem igaz? Vagy ezzel a gondolattal egyedül lennék? Na, mindegy. Viszont végre megérkezett a fagyi költeményem és a csokisan-csokis kávém. Mondjuk nem is értem, ha koffeinmentes kávé az alapja, ami forró csoki ízű, akkor miért is nem forró csoki? Bár valóban kellemes a kávé aromája a csokiban, de ez akár fordítva is lehetne. Igen, tudom túlságosan is szeretem a forró csokit, de hát mit tehetnék? Sose hatott a koffein, akkor meg miért igyam? Akkor már inkább forró csoki. Ahogy belekortyolok, kellemes melegséggel tölt el, majd felveszem a kanalat és körbeforgatom a kelyhet, mert fogalmam sincs honnan is kellene nekikezdenem. Nincs szívem tönkretenni a díszeket, és az egész olyan tökéletes remekmű, de mivel nem kiállítási tárgyról van szó, így lelkesen belekanalazom és nekilátok, ügyelve, hogy a díszeket egyelőre még ne tegyem tönkre.
Lelkes falatozásom egy ismerő hang „zavarja” meg.
- Szép napot Miss Blanchett! Nem zavarná egy régi harcostárs társasága? - Szemet forgatva rámosolygok, majd figyelem, ahogy régies angol modorossággal kezet csókol, majd helyet foglal velem szemben.
- Úgy ismersz, mint akit zavarsz? Üdv, Reginald! Furcsa téged egy ilyen színes helyen látni.- Szagoltam bele a levegőbe és odahajoltam a csészéjéhez.-Mit iszol?- Ohh igen, nyugodtan mondhatja rám bárki, hogy kissé illetlen vagyok, de jó illata van, meg aztán Reginald sose félt, hogy valaha is –parancs nélkül, megsérteném a személyiségi jogait, szóval azon kevesek közé tartozott, akikkel normálisan és zavar nélkül tudtam beszélgetni, úgy hogy azon kevés alkalmakkor, amikor ilyen személlyel összefutottam, rendesen ki is használtam az alkalmat.
-Régen láttalak, szóval mesélj, hogy vagy mostanság, hogy megy sorod a főparancsnokságon?-Bekaptam egy nagyobb falatot és elgondolkoztam a kérdésén. Valójában tényleg nem emlékszem mikor találkoztunk utoljára. Félre döntött fejjel végigmértem és megakadt a szemem a csomagján.
- Azt ne mond, hogy te is az utolsó vásárlók közé tartozol, akik ilyenkor szerzik be az ajándékokat.- Mutattam a kanalammal a táskája felé.- Egyébként minden rendben. A szokásos szemlesütés és zavart elfordulások sokasága, az újabb Szeszélyek kivizsgálása, kihallgatások tömkelege. Szóval tényleg csak a szokásos. Ezen felől viszont nincs okom panaszra és a kihallgatásokat még mindig nagyon élvezem, de ismersz. Munka fronton ez a rész éltet a legjobban.- Vontam vállat mosolyogva, majd bekaptam még egy kanál fagyit. - És veled? Milyen a nyugdíjas élet? Bár nem nevezném teljesen annak, mivel lelkesen dolgozol, mint azt hallom az újoncoktól. Egyébként sikerült megházasodnod, vagy most készülsz a lánykérésre?- Jó bevallom, ez gonosz volt tőlem, de nem is nagyon emlékszem, hogy láttam volna Reginald-ot nővel. Lehet, hogy…- Már mint, ne vedd sértésnek. Úgy értettem, hogy lánykérés vagy férj kérés. Tudod….-Húztam félre a szám, mert mi van, ha a férfiakat kedveli, én meg nem tudom, és automatikusan feltételezem, hogy a nőket szívleli. Vagy esetleg mindkettőt? Úgy utálom az ilyen szituációkat, ettől szörnyen zavarba tudok ám jönni, de igen jól leplezve egyenesen a hatalmas csészém mögé bújok és annak szentelem a figyelmem, amíg el nem ül a kínos téma.

Váratlan találkozó

outfit

Igazából mondhatjuk, hogy szerencsém van. Abban a tekintetben mindenképp, hogy egy olyan ismerős arcot pillantottam meg, akit korábbi szolgálatom alatt kedveltem. És akivel egyébként is szerettem volna felvenni a kapcsolatot. Így lényegében energiát spórol meg nekem a sors. Abban a tekintetben mindenképp, hogy mindenféle bombabiztos eljárásokat kelljen bevetnem egy újabb levélen, ami azt garantálja, hogy illetéktelenek nem tudják könnyen elolvasni. A legjobb védekezés, ha minél kevesebb ilyen levél készül amúgy. Lehet paranoiás vagyok. Sőt, biztos.
De paradox módon ez sosem terjedt ki Lieselotte-ra, képessége ide vagy oda. Egyszerűen volt valami olyan a szőkeség finom vonású, nyílt arcában, ami erre vezetett. Vagy lehet más oka is volt ennek? Nehéz az ilyesmit szétszálazni. S nem is most fogom megkísérelni.  Inkább üdvözlöm és beszédbe elegyedem vele, ha megtűri társaságom.
- Sosem lehet tudni, teljesen meg tudnám érteni, ha a csendet és a magányt preferálnád. - mosolyodom el könnyedén, hiszen sejti, hogy mire gondolhatok. A helyzete éppenséggel neki sem könnyű, folyamatos önuralom jutott neki osztályrészül. Na, egy újabb lehetséges ok: valamiféle különös sorstárs érzés? Enyhe párhuzam? Bár ez esetemben inkább újabb keletű.
- Meggyes-marcipános forrócsoki. Igazából fagyin is elgondolkodtam, de ez szimpatikusabb volt. - vonom meg picit a vállam, mert engem a hideg aztán nem zavart. Lazábban is voltam öltözve a télhez képest és hát még mindig szokásom volt a téli folyós úszást minden évben megejteni. Jó, egy év kényszerből kimaradt. Egy korábbiban meg kényszerből túl sokszor is esett meg... szóval talán nem olyan rossz ebben a mérleg. Akárhogy is, helyet foglalok s úgy figyelem a szőke hölgyeményt, illetve szavait.
- Hát jó, nem mondom! - nevetem el magam kicsit. - Amúgy meg a családtagjaimnak szánt pár apróságot postán feladtam már szépen, hogy időben odaérjen még. - azzal nem traktálom fölöslegesen, hogy ezt azért csinálom, mert nincs kedvem családi karácsonyozáshoz. És, hogy ez is egy magányos ünnep lesz nekem. Nincs kedvem a magányos szánalmas szar szerepét eljátszani és még úgy is tűnhetne, hogy sajnáltatni akarom magam, pedig nem. Ha valami miatt sajnáltam magam valaha, az a vérfarkaskór volt, vagy egy-egy rossz múltbeli döntésem. Illetve ezeknek egy kombinációja. De már hónapok óta dolgoztam ezen is, így a helyzet más volt. Még akkor is, ha egyébként a karácsony giccses undorító voltát amúgy fokozta a tény, hogy ez a legmagasabb számú öngyilkossági kísérletek napja lényegében. Szép ünnep...
- Akkor nincs panaszkodni valód a munkára, ez jó. Sokan talán nem is tudják, hogy mennyire. Én a magam részéről mindig is fontosnak tartottam, hogy az ember elégedett legyen azzal, amit csinál. És attól még jobb lesz a munkájában, te pedig szerintem ebbe a kategóriába tartozol. Persze lehet, hogy tévedek. - adom meg a magam válaszát könnyedén, tartva szépen csillogó kékségeivel a magam lélektükreinek kapcsolatát. Nos, én valóban azok közé tartoztam, aki zavartalanul tekintett a szemeibe. Mégis mi történt volna, hogy ha olvas bennem? Talán semmi, talán nem akart volna szóba állni velem. Sokan félnek attól, hogy más túlságosan sokat megtudjon róluk. És ez legtöbbször azzal függ össze, hogy egy külsőségekre alapozó felépítményt bálványozva görnyednek nap, mint nap, azt építik gondosan és félnek, hogy a kép ledől. Ma csak az játszik, ami látszik. És én ezt egyáltalán nem így gondoltam és nem így igyekeztem élni.
- Valamennyire jól hallottad, mert valóban tanítok, bár az csak az időm egy része, mellette tényleg nyugdíjas vagyok kicsit... rendbe hoztam egy családi kúriát, amíg gyógyultam a nyugdíjazás után, elkezdtem kertészetet tanulni. És azzal igyekszem szó szerint felvirágoztatni a kúria közvetlen környékét. Bár most télire ez csak a kis télikertre vonatkozik. - finom mosollyal sorolom tovább a dolgokat, majd kortyolok az italomból, míg a folytatásra kicsit vizslatom a kékségeket, majd elnevetem magam, ahogy mintha el akarna bújni Lieselotte a fagyi mögé. Volt ebben valami aranyos.
- Tudom. És akkor kezdjük az elején: a nőket szeretem. Mondhatnám, hogy reménytelenül... - nevetem el magam ismét. - De talán ez abból a szempontból nem is mellé lövés, mert nincs se házasság, se lánykérés. Sőt, szerintem pár galleont immár lehetne rá tenni, hogy nekem a magány az osztályrészem. De... most ez az a pillanat, amikor nekem kell megkérdeznem, hogy mikor hívsz meg az esküvődre? Mert egy ilyen csinos hölgyeményt csak körbe udvarolnak. Viszont... értem, ha a valóság azért más. És megértem, hogy vannak helyzetek, amikor ez az egész nem is olyan könnyű. - próbálok mélyen a szemeibe nézni, ha a fagyi rejtekéből hajlandó azért most már kibújni. Én meg a bögre pereme fölött pont tudom még tartani a szemkontaktust a következő korty közben is. Az meg, hogy mit szeretnék tőle kérdezni, egy picit még ráér. Rá kell jönnöm, hogy régen volt már egy kellemes, kötetlen beszélgetésem.

Winter ice cream!



to: Reginald Cobham

date: 2002. D e c e m b e r  21. || outfit: ice cream

- Sosem lehet tudni, teljesen meg tudnám érteni, ha a csendet és a magányt preferálnád.
-Szóval azért jöttél ide, hogy csendben és magányban üljek tovább, veled? Vagy ez a jól bevált asztalod és jelezni szeretnéd, hogy elfoglaltam a kedvenc kukkolós helyed? Megjegyzem a pincérlány valóban formás, és tetszik a haja. Irigylem, akinek természetes göndör és a színe is szép.-Nem mintha nem értettem volna meg, mit szeretne mondani, de ennyi idő után rá fér egy kis Lis-es „sokk”.- Mert ha az utóbbi, elkeserítelek. Bemelegítettem a széket és nem szeretnék átülni egy hidegre. Viszont hidd el, velem szemben is épp ugyan olyan jól fogod látni, mint innen. Sőt, lehet még jobban is, mert onnan legalább nem vagy háttal neki. Biztosra veszem, hogy értékelné, ha szemeznél vele.- Vagy ne, de nem tudhatom mi az ízlése. Lehet Reginald lesz élete szerelme és milyen boldogok lesznek, hogy nem hátrafele kicsavart fejjel kell kimondani a boldogító igent; hanem felé fordulva. Mert ugye a sok nyakkitekerésnek előbb-utóbb meg lesz a böjtje.
- Meggyes-marcipános forró csoki. Igazából fagyin is elgondolkodtam, de ez szimpatikusabb volt.
- Hmm…-Felkaptam a kanalam és még azelőtt belekanalaztam az italába, hogy ő maga megkóstolhatta volna. - Nem rossz. De nem lesz a kedvencem. Amennyi marcipánt mostanában láttam és ettem, szerintem megcsömörlöttem. Bár nem gondolnám, hogy Január közepe fele ne adnék neki, még egy lehetőséget, hátha elnyeri a tetszésem.- Na, nem mintha annyira érdekelte volna, egyszerű tényközlés volt. Tényleg nem annyira nyűgözött le, de remélem csak azért, mert sokat ettem belőle. A forró csokik, mindig is nagy kedvenceim voltak, és ez nem hiszem, hogy a továbbiakban változni fog, legalábbis remélem. Mindenkinek kell valami kedvenc ital, nem?
Hát jó, nem mondom! Amúgy meg a családtagjaimnak szánt pár apróságot postán feladtam már szépen, hogy időben odaérjen még.
-Szörnyű! Amilyen precíz vagy a munkádban, ezt pedig az utolsó előtti pillanatokra hagyod? Nem sokáig leszünk így jóban, Reginald…-Ingattam meg a fejem rosszallóan. Bár nem csodálkozom a legtöbb férfi ilyen, és már mesélte, hogy annyira nem szívleli a karácsonyt.-Ezek szerint most sem mész haza. Továbbra sem szeretted meg, igaz? Na, majd ha lesznek gyerekeid.- Ohh igen, ők aztán meg tudják változtatni a nézeteidet az ünnepekről. Ahogy látod a szemükben a csillogást, te is lázba tudsz jönni. Tapasztaltam már, nem egyszer.-Mondjuk, én semmit sem mondhatom, bevállaltam az ünnepeket, mint mindig. Viszont meg van már a zsupszkulcsom a szokásos utazásomhoz.- Mennyit beszélek. Kezdek aggódni, hogy tényleg keveset beszélgetek a kollégákkal odabent. Bár ennek sajnos meg van a szomorú oka, de oda se neki. Majd csak jobb lesz, egyszer csak, idővel, talán…
- Akkor nincs panaszkodni valód a munkára, ez jó. Sokan talán nem is tudják, hogy mennyire. Én a magam részéről mindig is fontosnak tartottam, hogy az ember elégedett legyen azzal, amit csinál. És attól még jobb lesz a munkájában, te pedig szerintem ebbe a kategóriába tartozol. Persze lehet, hogy tévedek.
- Rosszul is járnék, ha nem szeretném a munkámat. Nem nagyon tudom, mit kezdenék ezzel a képességgel. Bár kecsegtet a feketepiac egy két plusz munkával, és ugye bár a Lénygondozás sem rossz foglalkozás, sőt. Ha olyan hamar nyugdíjaznak, mint téged, már meg van a következő munkahelyem. Vagyis akkor mindent összevetve, nem is járnék olyan rosszul.- Mosolyogtam elégedetten, mert ez az igazság. Már nem egyszer kerestek fel, régebbi kihallgatott varázslók, hogy jó pénzt fizetnének, ha néha odapillantanék és segítenék nekik, egy kis ezt meg azt kideríteni. Nagyjából két munkából meglenne a féléves keresetem. Ha valaha elegem lesz a minisztériumból, lehetséges, hogy átállok a „sötét oldalra”. Lehet, jobban fizetne… De ezt félre téve, holnap be kell vitetnem az állatoknak a takarmányt. El ne felejtsem.
- Valamennyire jól hallottad, mert valóban tanítok, bár az csak az időm egy része, mellette tényleg nyugdíjas vagyok kicsit... Rendbe hoztam egy családi kúriát, amíg gyógyultam a nyugdíjazás után, elkezdtem kertészetet tanulni. És azzal igyekszem szó szerint felvirágoztatni a kúria közvetlen környékét. Bár most télire ez csak a kis télikertre vonatkozik.
-Te és a kertészet? Ne haragudj, nem tudlak elképzelni szalmakalapban, térdig érő gumicsizmában, kantáros nadrágban és olyan favágós ingben. Ohh, a kapát kifelejtettem. Egyszer meglátogatlak, ha nem lesz olyan meleg nyáron. Rég derültem egy jót, de biztos vagyok benne, hogy ebben az öltözetben te lehetnél a megoldása a dolognak. Fényképező gépet is viszek, ha valaha elfelejteném, vagy bármilyen depresszív hangulatom támadna, csak elővenném és jót derülnék rajtad. Igen, ezt el tudom képzelni. Szerintem percegik, a hasamat fognám, ahogy kertészkedik. Nincs bajom a kertészekkel, sőt, nagyra becsülök őket, mert irigylem a szép kerteket, de ezt elképzelve, már most jót mosolyogtam, sőt maga az egész egy kuncogást is kiváltott belőlem. Nyilván gonosz voltam, de ezt kár lenne kihagyni. Sőt, van olyan kollegina, aki ölni tudna majd a képért.
- Tudom. És akkor kezdjük az elején: a nőket szeretem. Mondhatnám, hogy reménytelenül... De talán ez abból a szempontból nem is mellé lövés, mert nincs se házasság, se lánykérés. Sőt, szerintem pár galleont immár lehetne rá tenni, hogy nekem a magány az osztályrészem. De... most ez az a pillanat, amikor nekem kell megkérdeznem, hogy mikor hívsz meg az esküvődre? Mert egy ilyen csinos hölgyeményt csak körbe udvarolnak. Viszont... értem, ha a valóság azért más. És megértem, hogy vannak helyzetek, amikor ez az egész nem is olyan könnyű.
- Merre kell fogadni. Szeretem, ha bejönnek a tippjeim.- Vicceltem el és igyekeztem normális mederbe terelni a témát, mert ez csöppet zavarba ejtő volt a számomra, noha az egészet én hoztam elő, szóval megérdemlem a büntetésemet. -Hát, azt hiszem a valóság más, vagy csak én vagyok a kivétel. Szerintem nincs az a férfi, aki ne esne kétségbe, amikor megtud rólam, egy két információt. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbben félnek a legilimentoroktól. Ezt persze megoldaná egy okklumentor, de nyilván ott meg fenn áll a veszélye, hogy nem ismered meg valójában. Nehéz ügy, de hát ez van. Minden csak nem jöhet össze.-Mosolyogtam kissé keserűen, majd bele kanalaztam a fagyimba.-Ettől függetlenül nincs okom panaszra, de szerintem ezt mindenki máshogy éli meg.
- Na de mesélj. Min ügyködsz mostanában. Ismerve téged sose fogsz megnyugodni. Vagy jobb szeretnéd felfedni az igazságot a nyugdíjazásoddal kapcsolatban? Amennyi pletyka kering körülötted még most is, már kezd zavarni, hogy nem tudom melyik ostobaság az igazság. Szóval felfedhetnéd az igazságot, már ha van hozzá kedved.- Néztem rá várakozás teljesen és közben kellemesen túrtam bele a fagyimba, hogy végre minden ízt megkóstolhassak, ne csak a legfelsőt.

Váratlan találkozó

outfit

- Talán nem lenne jó csendben ülni? - kérdezem kicsit játékosan. - Mert lehet a csend kínos, jelentőségteljes és üres is, a csend is egy módja a beszédnek... és végül is abban is van igazad, hogy lehet társaságban is magányosnak lenni. De igazság szerint a te közeledben még nem éreztem magam magányosnak. - vonom meg finoman a vállam, hogy a pincérlány kapcsán elnevessem magam, mintegy ezzel zárva a már-már nagyívű gondolatsoromat a kalandozás a filozófia világában című témakörből.
- Szerintem a szőke hajkoronáddal nincs mire panaszkodnod és hát amennyi nőt hallottam, a göndör egyenes hajat szeretne, az egyenes meg göndört, szóval... - picit megvonom a vállam, de arra, hogy holmi pincérnőcskékkel szemezzek itt, csak legyintek. Nem azért, mert bajom lenne a foglalkozásával, vagy úgy általánosságban ne lenne csinos, de őszintén vendéglátóhelyre nem csoroszlyákat vesznek fel, hanem lehetőség szerint mutatós hölgyeket avagy urakat, akik elnyerik a vendégek szimpátiáját. Ezzel együtt is ein blick az a benyomásom, hogy pincérlányka nem lenne maradandó élmény számomra s ha még az is lehetne, akkor sem szolgált rá, hogy a társaságommal büntessem.
- Szóval mi van, ha mégsem keserítesz el? Ha a te kék lélektükreid és lehet, hogy a pincérlány által irigyelt egyenes szőkeséged jobban szeretem nézni? Vagy a porcelánbabákat ihlethető arcvonásaid... - nos, ha úgy döntött, hogy valamiféle szemtelen hergelésbe fog, amiért ide merészeltem ülni, cserébe én se kifejezetten hagyok neki nyugtot. Megvan bennem is egyfajta játékosság, ami erre képessé tesz, még ha ezt csak bizonyos időközönként engedem a felszínre. Részben azért, mert magamban vagy, másrészt meg azért, mert alapvetően komoly munkaköröket töltöttem be mindig is, ahol más volt az alap tónus. A férfi bajtársakkal meg megint másfajta játékos hangnemet ütött meg az ember, ha elmentünk inni egyet még régebben. És persze az egyben kivett üdülős szabadságaim alatt is ez az oldalam jött elő annak idején.
Messzire mondjuk nem jutok a gondolataimmal, mert felvont szemöldökkel figyelhetem, ahogy Lieslotte már akcióba is lendül és az én rendelésemre cápázik rá. Na, ezzel mondjuk már tényleg feszeget határokat nálam, de inkább csak egy mély levegőt veszek. Egy botlás még belefér.
- Hátha, lehet csak a fagyi mellett nem érvényesül úgy az íze. A hideg bénítja az idegvégződéseket. - jegyzem meg tárgyilagosan, ahogy próbálok napirendre térni a személyes határaimat ért sérelem kapcsán. Az én italom és ételem az én váram... na jó, hagyom már végre ezt, mert van más kérdés, amire felelnem kell, bár a válasz jelek szerint nem teljesen jól ér célba.
- Most mondtam, hogy el van már intézve... - sóhajtok egyet. - Bár legalább azt most megtudtam, hogy jóban vagyunk! - nevetem el magam, hogy aztán bólintsak a megjegyzésére. - Valóban nem megyek haza, semmi kedvem az alapvetően unalmas, modoros és fanyalgó bandához, akit rokonságnak és- vagy családi vendégeknek nevez a famíliám. Mondjuk te lehet élveznéd a formális részét, ahol szépen ki lehet öltözni, meg olyan királyi családosan elegáns hangulata van... Meg a húgommal egészen jól kijönnétek, ő is szeret más dolgaiból kérdés nélkül-enni inni. - jegyzem meg, hogy a gyerekre már a fejem rázzam, mert ezt végképp nem látom mostanság opciónak. Vérfarkasként végképp nem.
- Na, ez jól hangzik! Mármint azt látom, hogy lelkes vagy és ez jó. - mosolyodom el finoman, hogy a korai nyugdíj említése azért valamennyi keserűséget csempésszen ebbe. Na ez egy olya dolog volt, amit nem akartam, de megérdemeltem a pofonokat a sorstól.
- Akkor van legalább másik terved és perspektívád, ez jó. - biccentek egyszerűen, mert tényleg ennyi a véleményem és felesleges lenne most előadni, hogy én ezzel mennyire nem így voltam. Hogy arra készültem, a szolgálatból egy gyufásdobozban szednek majd össze egyszer valamikor, addig fogom hajtani a dolgokat. És ez majdnem össze is jött, ha azt veszem. Végső soron az a hiba a számításban, hogy én élek. Pedig nem kellene. Igen, felesleges lenne mindezekkel előhozakodnom, mert Lieselotte, ha akarja, akár olvashatja is. A keserűség és a bánat hullámai nyitottabbá teszik az ember elméjét, ezt tudom. Viszont azért tudok olyat mondani, ami csak vidító hatású.
- Szalmakalapot nem hordok és a munkás nadrágom se kantáros. - rázom meg a fejem somolyogva.  - Azt viszont külön értékelem, hogy nevetségesnek tartasz, olyannyira, hogy még le is akarnád fotózni. - nem gondolnám, hogy olyan nagyon komikus lenne a dolog, főleg, hogy a Roxfortban gyógynövénytanon mindannyian kellett, hogy csináljunk ilyeneket. Ott mondjuk nem szerettem, na de azt nem is a magam kedvére csináltam, és nem rózsabokrokat kellett mondjuk gondozni, amik bár szúrnak, de összességében mégse visítanak úgy, hogy elájulj és még szépek is. Jó, a gyógynövényeknek meg van számos fontos haszna, ez is igaz. - Ezek után, bár szívesen mutatnám meg a kertjét a kúriának, nem vagyok biztos benne, hogy meg is érdemled. - túl vagyok már azon a koron, hogy hülyegyereknek nézzenek, hogy mondjuk körberöhögjenek a varázsló szülőkkel rendelkezők mint mugliivadékot, amikor rácsodálkozom valamire, vagy valami muglisat csinálok. Igen, a Roxfort elején volt ilyesmi is, de gyorsan tanultam és beilleszkedtem. Nem szoktam nagyon magamra venni az ilyesmit, de ettől még nem is feltétlenül tűröm el s az olyanoktól talán még kevésbé, akiket egyébként valamilyen okból kedvelek. Bár utóbbi esetben van egy vékony határ, ami még a jópofaság körébe tud tartozni.
- Tehát szeretnél fogadni a magányomra? Akkor adtam egy jó tippet. - nem feltétlenül úgy értem a szavait, ahogy gondolta, de ennyit most megengedhetek magamnak a korábbiak után egész nyugodtan.
- Hé... nyugi. - nyúlok át egy picit az asztalon és finoman megpaskolom a kézfejét, ahogy kihallom a keserűséget a szavaiból. - Az nem is érdemel meg, aki ezért fél tőled, nemes egyszerűséggel azért, mert tudja, hogy lenne takargatni valója és nem tudna benned megbízni. És szerintem nem félne mindenki tőled ilyen téren. Én sem teszem. - nézek a szemeibe egy picit csendesen, tudva, hogy sokan kerülik a tekintetét, majd folytatom. - De a legilimentoros dolog sem feltétlenül rossz amúgy, mármint pusztán a gondolatok megismerésével még nem ismered meg teljes valójában azt a másik embert. És lehet ez kiegyensúlyozott lenne: mind a kettőtöknek meg kell tanulni megbízni a másikban. Ha ez, meg a kommunikáció nincs, a többit kár is erőltetni. - engedem el a kezét, kicsit hátrébb hajolva, ahogy visszadőlök a székem támlájára és kortyolok a forrócsokimból.
- Meglehetősen mélyre mész a kérdéseddel. De tudom, hogy akár hozzá is férhetnél, viszont nem teszed. Ez pedig elég jó alap esetünkben. - gondolkozom el azt illetően, hogy mit is mondjak neki, vagy hol kezdjem. Nem szoktam erről szinte senkinek beszélni, egy kezemen meg tudom az illetőket számolni. És nem könnyű a dolog így. Viszont lehet jó is, mert könnyen tisztázhat dolgokat éppenséggel.
- Igazából röviden annyi, hogy megsérültem, majdnem meghaltam, vérfarkassá váltam. Így meg már nem kellettem közétek. - legyintek, mintha csak semmiség lenne ez. Nem tehetek róla, hogy ösztönösen cselekszem így és nem tudatos, holott ez igen is egy elég nagy dolog számomra. És rendkívül súlyos. Halkan is mondtam ki, úgy, hogy lehetőleg maximum Lis hallja a szavaimat.

Winter ice cream!



to: Reginald Cobham

date: 2002. D e c e m b e r  21. || outfit: ice cream

- Talán nem lenne jó csendben ülni? Mert lehet a csend kínos, jelentőségteljes és üres is, a csend is egy módja a beszédnek... és végül is abban is van igazad, hogy lehet társaságban is magányosnak lenni. De igazság szerint a te közeledben még nem éreztem magam magányosnak. -
Reginald és a nagy filozofikus észjárására csak felvontam a szemöldökömet és csendben végighallgattam. Erre ugyan még is mit kellene mondanom? Az utolsó mondatán elmosolyodtam. Mellettem még nem volt magányos? De jó neki, bár meg kell mondanom, ha valaki olyan fesztelenül tud a közelemben lenni, mint például ő, akkor én se kínosan, se magányosnak nem érzem magam, az csak hab a tortán, hogy nem kell folyamatosan másfele pillantgatnom, mint egy szégyenlőn kisgyereknek.
- Szerintem a szőke hajkoronáddal nincs mire panaszkodnod és hát amennyi nőt hallottam, a göndör egyenes hajat szeretne, az egyenes meg göndört, szóval... – Igen a férfiak ezt nem érthetik, de szerintem mi nők magunk sem mindig értjük a dolgot. Bár nem mondom, lehet, ha göndör hajjal születek, mostanra utálnám, de bevallom, olyan körülményesnek érzem azt a procedúrát, ami ahhoz kell, hogy az egyenesből göndört varázsoljak. Már épp szólásra nyitottam a szám, amikor belém fojtotta a mondanivalóm. - Szóval mi van, ha mégsem keserítesz el? Ha a te kék lélektükreid és lehet, hogy a pincérlány által irigyelt egyenes szőkeséged jobban szeretem nézni? Vagy a porcelánbabákat ihlethető arcvonásaid... Jóízűen felnevettem. Nem kinevetni akartam, komolyan, de ilyen bókot se hall minden nap az ember. Még hogy porcelánbaba arcvonás. Bevallom egy ideig nevettem, majd ahogy eszembe jutott ismételten felkuncogtam. Szerintem beletelt pár percbe, mire sikerült megnyugodnom, bár a porcelánbaba szóra még most is elvigyorodom.
-Ez jó vicc volt, de tényleg. Porcelánbaba, ezt honnan szedted?  Azt irigylem, hogy nekem rengeteg időm elveszi, hogy olyan göndör fürtjeim legyenek, mint neki. Viszont azt egyáltalán nem, hogy abból a hajzuhatagból egyenest varázsoljon. Az még tovább tart, na nem mintha ez a férfiakat valaha is érdekelné, kivéve a fodrászok, de ők egy külön világ; szerintem. A bókodat pedig köszönöm és ne haragudj, amiért nevettem, de ez a porcelánbabás hasonlatod kifogott rajtam. Viszont ha porcelánosnak látod, akkor örülök, mert jó lett a sminkem. – Na nem mintha olyan sok lenne rajtam, de tudjuk be annak, hogy esetleg olyan színeket használtam, amiket egy porcelánbaba arcán szoktak látni. De Reginald még is honnan tudja, milyen egy porcelánbaba festése? Már mint nincs bajom a fura hobbikkal, csak azért szereti tudni az ember a kollégájáról; esetünkben ex-kollégájáról, hogy babagyűjtő. Ha az, inkább kihagyom, hogy valaha is meglátogassam. - Ha titokban babagyűjtő vagy, kérlek, most avass be, mert akkor a házad közelébe se megyek, ígérem.- Ijesztőek azok a babák, de tényleg. Ülnek sorban a szép kis ruhácskájukban és néznek. Nem is csoda, hogy annyi mugli horrorfilm és történet kering róluk. A hideg is kiráz tőlük. De elismerésem a készítőiknek, mert olyan szép műgondos festésre igen kevesek képesek.
Az arckifejezését figyelmen kívül hagytam, mert nem éri meg rá időt szakítani. Igen-igen, anyukám nekem is megtanította, hogy nem eszünk bele más ételébe, de tehetek én róla, hogy olyan kis gusztusosnak nézett ki az a csésze? Most feleslegesen nem kérnék ki belőle, ha itt volt előttem a tökéletes lehetőség a megkóstolására. Amúgy meg annyira nem is volt jó, szóval nem vesztettem semmit.
- Hátha, lehet csak a fagyi mellett nem érvényesül úgy az íze. A hideg bénítja az idegvégződéseket. Most mondtam, hogy el van már intézve...  Bár legalább azt most megtudtam, hogy jóban vagyunk! Valóban nem megyek haza, semmi kedvem az alapvetően unalmas, modoros és fanyalgó bandához, akit rokonságnak és- vagy családi vendégeknek nevez a famíliám. Mondjuk te lehet élveznéd a formális részét, ahol szépen ki lehet öltözni, meg olyan királyi családosan elegáns hangulata van... Meg a húgommal egészen jól kijönnétek, ő is szeret más dolgaiból kérdés nélkül-enni inni.
-Nincs bajom a kiöltözéssel, de a „királyi családos elegáns hangulat” nem biztos, hogy megtűrné a magamfajtát. Minden bizonnyal ellenénk, ha egymás tányérjából kellene falatoznunk a húgoddal. De akkor téged a lehető legmesszebb ültetnének, hogy még véletlen se kelljen még egyszer elviselned ezt a hatalmas vétket.- Forgattam meg a szemem és már csak azért sem fogok bocsánatot kérni. Ezek után meg sem érdemli. Lehet, tényleg jobban járnék, ha a húgával beszélgetnék. Úgy látom ezt a forró csokis incidens nagyon a lelkére vette, de úgy kell neki.
- Na, ez jól hangzik! Mármint azt látom, hogy lelkes vagy és ez jó.  Akkor van legalább másik terved és perspektívád, ez jó. – Egyetértően bólintottam, majd automatikus szemforgatás követte a következő arckifejezését. Szalmakalapot nem hordok és a munkás nadrágom se kantáros. Azt viszont külön értékelem, hogy nevetségesnek tartasz, olyannyira, hogy még le is akarnád fotózni. Ezek után, bár szívesen mutatnám meg a kertjét a kúriának, nem vagyok biztos benne, hogy meg is érdemled. -Rosszabb, mint egy nő. Ennyi mindent a szívére venni. Nyilván öregszik, hát igen ilyen közel a negyvenhez már lehetnek rigolyái. Neki amúgy is sok van, nem lep meg, hogy az évek során ezek csak halmozódtak. Felsőhajtottam és inkább elengedtem a témát. Ha nem, nem. Nem erőszakoskodom én, de legalább tudom, hogy mit fog kapni a születésnapjára, már csak azért is.
- Tehát szeretnél fogadni a magányomra? Akkor adtam egy jó tippet. Hé... nyugi. Az nem is érdemel meg, aki ezért fél tőled, nemes egyszerűséggel azért, mert tudja, hogy lenne takargatni valója és nem tudna benned megbízni. És szerintem nem félne mindenki tőled ilyen téren. Én sem teszem.  De a legilimentoros dolog sem feltétlenül rossz amúgy, mármint pusztán a gondolatok megismerésével még nem ismered meg teljes valójában azt a másik embert. És lehet ez kiegyensúlyozott lenne: mind a kettőtöknek meg kell tanulni megbízni a másikban. Ha ez, meg a kommunikáció nincs, a többit kár is erőltetni. – Értékelem a gesztusát, de ettől nekem se nem lesz könnyebb, se jobb. Bár nyilván örül az ember, ha vannak olyanok, akik ezt nyíltan elmondják, attól még a többi millió szempár nem fog másként nézni rám. De nem is ez a lényeg.
- Értékelem a kedves szavakat, de amíg azok tábora, akik félnek nagyobb, mint az ellenkezője, ezzel csak ideig-óráig vagyok kisegítve. De ne is törődj vele. Meglehet ám szokni. Egyébként nem a magányodra fogadnék, azért ennyire még nem lettem pesszimista.- Mosolyogtam kedvesen és bekanalaztam egy adag fagyit, majd érdeklődve figyeltem, mert úgy érzem ezt igen is hallanom kell, arról nem is beszélve, hogy végre megtudhatom az igazat.
- Meglehetősen mélyre mész a kérdéseddel. De tudom, hogy akár hozzá is férhetnél, viszont nem teszed. Ez pedig elég jó alap esetünkben.  Igazából röviden annyi, hogy megsérültem, majdnem meghaltam, vérfarkassá váltam. Így meg már nem kellettem közétek. Igen volt talán valami ilyen pletyka is, de ez olyan gyorsan elhalt, ahogy szóba került, így nem gondoltam, hogy ilyesmi állna a hátterében. Alaposan szemügyre vettem a szemét és nem láttam jelét semmi olyannak, amit ilyenkor lát az ember a másikon.
- Ez egy baromság. Köztudott, hogy jobb a szaglásuk és a hallásuk, nem értem miért ne maradhattál volna. Terepmunkánál igazi áldás lenne a képesség.- Vontam vállam, mert amúgy ez az igazság. A sajnálom vagy bármi ilyen, amúgy sem hiszem, hogy nagyon érdekelné. Akkor pedig már vehetem könnyedén is, ezt az amúgy nem könnyű dolgot. - Igen jól haladnak a bájitalokkal, szóval előtte-utána 2-2 rosszabb esetben 2-3 nap pihenő után ugyan úgy folytathatnád, mint eddig. Ki adta ki a felmondást? Azt ne mond, hogy te döntöttél így, mert akkor csalódtam benned. Ilyen lehetőséget kihagyni…- Nyilván ez annyira nem tartozik rám, mint maga a tény, hogy vérfarkas, de ha eddig nem akadtam fent az ilyen apróságokon, akkor már nem itt fogom elkezdeni. - Megnyugtatlak, ez a pletyka olyan gyorsan halt el, ahogy előkerült. Szóval ezt leszámítva rengeteg izgalmas dolgot lehet hallani a nyugdíjazásodról.