A főút

[❅❅Sima December❅❅]

❅❅Sima December❅❅



Elliot

2002. December 5.

Hangulatilag nem vagyok a toppon, és nem csak a karácsi cucc miatt. Azért zavar ám, hogy Léah nem keresett. Elúszott. Ritkán csúszik ki valaki a kezeim közül, és ha mégis, nem szoktam sokat bánkódni, de valamiért ez most piszkál. Ha itt összefutnánk, vajon elmenne a másik irányba? VAgy ha nem Elliot csöppent volna az ölembe, hanem Léah.
-Egy pár csöcs nélkül is elég csinos vagyok.-
Lehet, hogy a csajoknak, és a melegeknek csinos Elliot, de én ezt egyáltalán nem tudom megítélni. Szimmetrikus ázsiai arca van, de én ezzel mit sem érek.
- Hiába vagy csinos, én ezzel tudod, hogy nem sokra megyek.-
Felelem egyszerűen, és talán mintha valami csalódottság is lenne a hangomban. De minek? Hülyeség. Elliot vigyorog, de nem tudom, minek. Most nem tudok vele nevetni, nem találom viccesnek. De talán el tudja vonni a figyelmem a hiúsági hisztimről. Biztos a hiúságomon ejtett sebet, és az sajog, azt érzem. Hallok valami röhögést, de nem igazán figyelek.
-Még nem, de ami késik nem múlik. Mellesleg itt a karácsony! Persze, hogy jó kedvem van. -
Értem. Lehet, meg kéne próbálnom élvezni kicsit, később kijönni Alizonnal sétálni egyet. Követem Elliotot, nekem végülis mindegy, hova megyünk, hol iszunk, csak sokat, vagy töményet. A lelkesedésem még  mindig nem az igazi, így elég lassacskán, nehézkesen követem, mintha foghúzásra vinne. Egyenesen a „Fincsi Mama forralt bora.” nevezetű bódé felé haladunk, majd be is állunk a hosszú sorba.
-A karácsony önmagában nem érdekel. Csak Aidennel karácsonykor voltam nagyon boldog. Tavaly. Akkor minden olyan jó érzés volt. Egyszer kimentünk az akkori házunk mögé, hogy Aiden cigizzen és rajtam nem volt kabát. Ő pedig levette a sajátját és a vállamra terítette. Akkor tudtam először biztosan, hogy szeret engem.-
Hmm..nem tudok erre nagyon mit mondani. megeresztek egy mosolyt, tudom, hogy Elliotnak fontos Aiden, és azt is tudom, hogy amit elmesélt nekem, az is fontos. De most mégsem tudok semmi cuki választ adni.
- Hát..bájos. Nem tudom, mit kéne mondani, nem akarok én bunkó se lenni.
-Bocsi, csak nem vagyok az a...romantikus alkat.
Nem tetszik ez a lajhár tempó, sosem szerettem sorban állni. Türelmetlen vagyok, főleg, ha alkohot szeretnék. Hol Elliotra figyelek, hol az előttünk lassan, de fogyó sorra.
– Szóval ezért szeretem a karácsonyt. Csak megint érezni akarom azt az érzést.
Oké, érthető végülis. A jó érzéseket meg akarjuk ismételni, ezt azért ismerem. Bólintok egyet egy eggyel őszintébb mosollyal. Megérzem a bor illatát, és oké, a karácsonyi fűszerekért, ízekért és illatokért azért kicsit én is oda vagyok. Nem utálom a karácsonyt, csak nem ölelem keblemre. Inkább csak egymás mellett sétálgatunk, néha egymásra mosolygunk viszonyunk van.
-Te nem szereted a karácsonyt? Nem nem szeretem, de nem is szeretem. Nem tudom. Mégegyet lépünk előre a sorban. Kettővel előttünk, valakik meggondolták magukat, így kicsit előrébb jutunk.
- Nem mondanám, hogy nem szeretem. Így már okés. Kölyökkoromban annyira nem volt szuper. Anyánk karácsony előtt nyiffantotta ki apánkat, aztán magát. Meg az a sok szekrényben töltött idő..amikor bekattant, behaluzta, hogy minket akarnak megölni. A húgommal 2 órán át egy sötét kis szekrényben kuksoltunk. Még kicsik voltunk.
Ja, ezekhez képest felnőttként nem is olyan rossz a karácsony. Élveznem kéne. Alizonnal, meg...a picsába. Léah. Mi a francnak kattogok rajta?
- Sorra kerülhetnénk már. Ezektől az illatoktól még jobban kívánom a bort.

◂christmas feeling ▸

2002. december 5.

◃ f y n n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

style: warm up ║ zene: cold december night

A hó és a forralt bor illata valahogy mindig olyan mélyen, bizsergetően karácsonyi volt. Ez az érzés pedig még viszonylag új volt, hiszen otthon sem éltem annyira az ünnepet gyerekként. Rendszerint a Cranagh-ban töltött napok rettegéssel teltek: anya félt, hogy felbukkan az apám és elrabol. Ezért a karácsonyfa díszítés közben gyakran láttam, hogy megremeg a keze, lepityeredik. A vacsora elkészítésébe már be sem szállt, azt Dean csinálta, én pedig, ahelyett, hogy anyámat öleltem volna, kiszaladtam a konyhába, a nevelőapámat nyaggatva: Dean… apa… apa… kérek a pitéből! Aztán persze el lettem zavarva, hogy csak este lehet enni. Dean nem szerette, ha apának szólítom, pedig az én szememben mindent felülírva ő volt igazából az. Ezért irigyeltem Danielt, ezért akartam magamra vonni a család figyelmét. Szükségem volt egy igazi apára. Dean persze csak most értette meg igazán, hogy miért. A gyereket, aki mindenhova követte rendszerint elutasította.
- Hiába vagy csinos, én ezzel tudod, hogy nem sokra megyek - közölte Fynn egyszerű hangvételben, de valójában érződött a szavai mögött valamiféle csalódottság. Nem gondoltam persze, hogy ennek az érzésnek én lennék az oka. Miért is lettem volna? Alig két perce találkoztunk és még tőlem is rekord lett volna, hogy ennyi idő alatt rontsam el valaki kedvét.
Jól van, Elliot, dobd fel a Fynncidet.-  A hang bíztatott, én pedig egyetértettem vele. Szerettem volna, ha jó kedve van ennek a vámpírszemű fiúnak, mert egészen jóban voltunk, annak ellenére is, hogy folyton csak csöcsöket keres. Elmeséltem neki a legjobb karácsonyi élményemet Aidennel, hátha az majd kicsit megmosolyogtatja. A komorság azonban nem akart tovább állni.
- Hát..bájos. - Bólintottam. Valóban az volt. Bájos, megható, meghitt, romantikus. - Bocsi, csak nem vagyok az a...romantikus alkat. - Tette hozzá aztán.
- Valójában én sem. - Közöltem nemes egyszerűséggel. A sor még hosszú volt, volt időnk csevegni, mielőtt borhoz jutunk. Ráadásul az sem a legjobb alkohol a világon, szóval egy kis beszélgetéssel fel lehetett volna turbózni a helyzetet. 
- Nem mondanám, hogy nem szeretem. Így már okés. Kölyökkoromban annyira nem volt szuper. Anyánk karácsony előtt nyiffantotta ki apánkat, aztán magát. Meg az a sok szekrényben töltött idő..amikor bekattant, behaluzta, hogy minket akarnak megölni. A húgommal 2 órán át egy sötét kis szekrényben kuksoltunk. Még kicsik voltunk. - mesélte. Azt hiszem, a nehéz gyerekkor a Zsebpiszok köz legtöbb látogatójának sajátja volt, ezért hát nem is firtattam. Úgy éreztem, amúgy sem ez az emlék okozza a valód kedvtelenségét.
-  Sorra kerülhetnénk már. Ezektől az illatoktól még jobban kívánom a bort. - Türelmetlenkedett, mintha csak el akarná terelni a figyelmem a nyilvánvalóról.
Egy kevesen persze még voltak előttünk, de szépen fogyott a sor. Így aztán, mikor sorra kerültünk, alig két perccel később, már kértem is a két forralt bort, hogy aztán Fynnre pislogjak: - Van nálad egy kis pénz? - kérdeztem bájosan, majd az eladó felé pillantottam. - A barátom fizet. - Tettem hozzá és amint a pénz gazdát cserét, megragadtam a papírpoharat és Fynn kezébe nyomtam. A magamét pedig két kézzel fogtam körbe, hogy érezzem a melegét.
- Szóval, ki is az oka annak, hogy ilyen vagy? - kérdeztem, ahogy szépen elindultunk a sorok között. Fynnből egyenesen áradt ez az érdekes vibrálás, amit persze próbált elnyomni. - Akkor voltam utoljára ilyen feszült, mikor Aiden elhagyott.

[❅❅Sima December❅❅]

❅❅Sima December❅❅



Elliot

2002. December 5.

Nem tudom, minek meséli itt a romantikus Aiden sztorit. Ettől most mit kéne éreznem? Nem vagyok valami fruska, aki egy ilyen sztoritól rögtön elalél, és tapsikol. Remek, a fiúk jól érezték magukat, de ez engem hol érdekel? Talán nem vagyok elég jó haver. Bár eddig sem tartottam magam annak, barátaim sosem voltak, inkább érdekhaverok, érdekkapcsolatok, amik körül vettek. Nem vagyok romantikus alkat, az a...gyengék nek való. És beszélni sem akarok róla, hogy..hogy miért vagyok baz, vagyis hogy miért nem vagyok az.
-Valójában én sem.
Elliotra nézek, és már majdnem elvigyorodom. Elliot, akinek rózsaszín pizsamája van, és Mucinak hívja a fasziját. De persze, nem romantikus, cseppet sem. Nyálasnak meg pláne nem az. De bárminnyre cikinek találom néha ezeket a dolgait, azért valamiért mégis bírom Elliotot. Ahogy felidézem anyánk elmebajos perceit, szinte érzem a szekrény dohos szagát az orromban, amit gyorsan felvált a forralt bor illata. Egy lépés, két lépés, három, és mi jövünk.
-Van nálad egy kis pénz?
Bólintok, és a zsebembe nyúlok. Tarthatnék pénztárcát, de valahogy sokkal egyszerűbb a zsebembe szórni a pénzt.
-A barátom fizet
Na tessék, milyen szerencsés vagyok, hogy belebotlok egy vidám Elliotba, akit még meg is hívhatok egy forralt borra. Baromi nagy mák...az árus kezébe szóróm a pénzt, Elliot kezembe nyomja a poharat, és kiállunk a sorból. Talán még morgok kicsit amagamban, hogy nem gaz, mennyibe kerül eg szaros forralt bor, ami agyon van ízesítve, és szar az egész. Az emberek meg képesek sorba ácsorogni egy ilyenért, és azt sem tudom, én minek iszom ezt, pedig az előbb még annyira akartam. De ezeket csak magamban motyogom, visz a tömeg.
-Szóval, ki is az oka annak, hogy ilyen vagy?
Elliotra emelem a tekintetem, nem értem, higy jön ide, hogy ki miatt. Oka?
- Hogy ki? Pff..senki. Nem tudom.
Próbálom kiüríteni az agyam, elsöpörni belőle Léah arcát, a tekintetét.
- Talán csak az baszott fel, hogy egy csaj..egy lány. Hívtam magamhoz, és nem jött.
Ilyen még sosem történt. Biztos ez zavar.
-Annyira ..hogy..nem tudom, azóta én is elkerülöm a többit.
Nem vagyok annyira jól, mert a minap megláttam Evelynt, és oda akartam menni hozzá, de aztán irányt változtattam. Pedig Evelyn olyan jó csaj, hogy sírnom kell. Szóval valami nincs rendben velem. Léah azt hiszem, dobott, vagyis, hogy el sem jött. Nem kéne, hogy érdekeljen Sőt, nem is érdekel. Inkább mindjárt keresek egy bódét, ahol valami gyomorszaggató rumos szar van, és iszok belőle egy bödönnel. Kialszom, és ennyi. - Hagyjuk is, majd lesz más. Mit terveztek a Karácsonyra?
Talán el kéne utaznom Alizonnal jó messzire. Mintha megint menekülnék. El akarok menni. Elmenni valami halál túrára, felkeresni régi arcokat, egy kis bajba kerülni, harcolni, eszméletlenre inni magunkat. Régi jó vándor élet. Amióta itt vagyok, ez az első, hogy elvágyodom, vagy hogy egy igaán jó balhéba akarnék keveredni. Orrot törni van kedvem. Vagy mást. Dühös vagyok, csak nem tudom, kire, vagy mire, vagy mi a fasz van.

◂christmas feeling ▸

2002. december 5.

◃ f y n n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

style: warm up ║ zene: cold december night

Bájos mosollyal pislogtam Fynnre, míg a zsebében kereste a pénzt. Hát igen, ez a legyen nálam egy-két érme dolog még mindig nem nagyon működik. Aiden szokott fizetni, ha meg nem elcsenek a zsebéből valamennyit. De ez most nem számított. Karácsony van, ami azt jelenti, hogy Fynnci természetesen örömmel hív meg egy kellemes forralt borozásra. Amúgy is kellett neki valami jó cselekedet a napra, amitől kicsit jobb lesz a hangulata. Még a vak is kiszúrta, hogy nincsen teljesen rendben.
Ahogy a kezünkbe fogtuk a melegitalt megszagoltam. Nem volt különösebben bizalomgerjesztő illata és az igazat megvallva a gyomrom is leginkább bukfencezni szeretett volna az aromától. De, de akkor is karácsony van! Rosszabb vagy, mint egy két éves, O’Mara! A hang kegyetlenül hatolt elmém boldog rózsaszín ködjébe. Szokás szerint képes lett volna elvágni az örömömet, most mégsem tette. Egész egyszerűen azt vártam a kaárcsonytól, amit tavaly is kaptam. Boldogságot, meghittséget.  Az utolsó jó pillanatokat Aidennel.
–  Hogy ki? Pff..senki. Nem tudom.
– Na persze… – dünnyögtem magam elé, ahogy sétáltunk kicsit távolabb a forralt borunkkal. Azonnal belekortyoltam egyet, remélve, magától folytatja majd a dolgot és nem kell szószerint fogóval kihúznom belőle a szavakat. Az mindkettőnkre nézve fájdalmat lett volna. Na meg, Fynn már tudhatta, hogy velem tényleg bármit megoszthat. Még azt is, ha valami béna csaj lepattintja.
– Talán csak az baszott fel, hogy egy csaj..egy lány. Hívtam magamhoz, és nem jött.
Hát ezt majdnem eltaláltad, O’Mara. A hang ezúttal gúnyosabban csendült, a tekintetem azonban nem vontam el egy pillanatra sem Fynnről. Az arckifejezéséből ítélve eléggé megviselte ez az esemény… de nem akartam ezzel zavarba hozni, hadd maradjon olyan fene férfias.
– Annyira ..hogy..nem tudom, azóta én is elkerülöm a többit.
Felhúztam a szemöldököm. Bár nekem nem volt az esetem Fynn azért nem gondoltam volna, hogy hanyagolja a csajozást. Valamiért a kikapósság nagyon ment a Zsebpiszok köz lakói között, mintha ez valamiféle erény lenne. Bevallom én sem hanyagoltam a dolgot, korábban is megvolt egy pár nagykutya… például Cartwright… vagy éppen Alexej. Bövelkedtem rajongókban is meg féltékeny alakokban is. Ez volt itt az élet. Ráadásul ha valamin rajta kapnak, akkor egyre színesebb és színesebb pletyka terjengett az emberekről.
– Hagyjuk is, majd lesz más. Mit terveztek a Karácsonyra?
Vállat vontam.
– Szép próbálkozás – emeltem meg a poharamat koccintsára. Ha találkozott a két adag bor, akkor nagyot kortyoltam belőle. Adtam lehetőséget Fynnek, hogy átgondolja hogyan válaszolja meg a kérdéseimet. – Szóval milyen is ez a bizonyos csaj? Mesélj róla! – Nem kérés volt, inkább parancs. Az ilyesmiben jobban szerettem a kezemben tartani az irányítást. De azért finomításnak hozzá tettem: – Nyugi, nekem mindent elmondhatsz. Nem nagyon tudom senkinek sem tovább adni… plusz barátok vagyunk. – Paskoltam meg kicsit a vállát.

[❅❅Sima December❅❅]

❅❅Sima December❅❅



Elliot

2002. December 5.

Ugyan. Tényleg fölösleges és baromság, amit érzek. Azt hiszem. Eddig sem éltem kapcsolatban, eddig sem voltam szerelmes soha, ezentúl sem szorulokrá. Megszoktam. Minek is találkoztam vele? Kizökkentett a kellemes semmit sem érzekből. Minden héten más csaj jött, szépek voltak, és tessék. Egyis sem érdekel, pedig azért na. Mindenki tudja, hogy szeretem a szépet. Olyan, mintha a kisgyerek, aki imádja a csokit, egyszer csak elé tolnák, és nem kérne belőle. Érthetetlen az egész. Nem azért mondom el a dolgot nehezet Elliotnak, mert nem tartom olyasvalakinek, akiben ne bíznék meg, hanem mert ha hangosan kimondom, akkor az vaóban így van. Valid lesz az egész szarság, amit egyelőre csak bent érzek, még sose mondtam ki. Sosem mondtam ki,hogy én ezt a valakit nagyin meg akarom kapni. Kell, mint gyerekkoromban a pálca. Amit aztán nem szerettem használni, mert folyton apém körül voltam a mérgeknél. Hogy ki? Hogy ki ő? Talán már nem is lényeges.
-Na persze…
Persze, igenis persze, nem akarok beszélni róla. Vagyis persze, nyilván akarok is beszélni róla, csak...olyan ez nekem, mintha a fogamat húznák. Egyszer elmentem részegen egy fogorvoshoz, mert jó murinak tűnt. Nem, nem volt az. A forralt bort iszom, próbálom kiüríteni az agyam, a szívem is. Már elképzelem, hogy Alizon elvnja a figyelem, kitalál valami őrültséget, vagy értelmet ver  fejembe, és minden a régi lesz. Minden visszall a normlis kerékvágásba. Csak elmondom, hogy azóta nem is csajpztam, még Evelynt sem kerestem, aki messze a legdögösebb. Nem is nézek Elliot felé, nem akarom látni a reakcióját. Lehet, hogy kiröhög, ez van, meg is érdemlem, nagyon szánalmasan viselkedem. Nagyon is sejtem, milyen arcot vág, és nem, nem akarom látni. Karácsony van, beszéljünk a karácsonyról. Ki tudja, lehet, jövő héten már nem is lesz téma nálam az egész, és újabb orgia partyk lesznek a házban. Anélkül hogy bevillanna Léah arca. A hangja...az illata. Bleh. Szedd össze magad Kyteler. Alizon is röhögne.  Egy pillanatog el is hiszem, hogy Elliot a karácsonyról fog mesélni, amire úgy tennék, mintha figyelnék. Jézusfaszom, inkább le kéne innom magam, hogy leálljon az agyam is.
Szép próbálkozás
Koccintunk. Nem lesz más választásom, elmondom. Utána maximum teljesen leiszom magam, amíg már járni sem tudok.
Szóval milyen is ez a bizonyos csaj? Mesélj róla! Nyugi, nekem mindent elmondhatsz. Nem nagyon tudom senkinek sem tovább adni… plusz barátok vagyunk.Na jó, essünk túl rajta.
- Jól van, elmondom. Lehet tényleg nincs jelentősége, de valamiért éket vert, és teljesen összezavart. Leahnak hívják. Az, aki jóban volt azzal a...Sean sráccal. Mikor először találkoztunk, bájitalhoz kért nehezen megszerezhető hozzávalókat, én meg pont akkor töltöttem fel apám üvegeit, így szereztem neki. Aztán máskor is összefutottunk. Mikor a húgom megjött, az üstboltban is találkoztunk, ahol ő azt hitte Alizonra, hogy a csajom, féltékeny lett, mire én majdnem letepertem.  
Ahogy visszaidézem a dolgokat, nem leszek jobban tőle. Kim kéne törölni a fejemből. Egy amneziátor, az kell nekem.
- Valami mást is elindított bennem, mert azóta, hogy mondtam neki, látogasson meg, és kerül, nem érdekel a többi. Ezért még fel is pofoztak. Érted? Felpofozott egy csaj, mert megkértem, hogy menjen haza. Eddig ennyi. Tudom, van ilyen. Csak nem értem. Magamat nem értem.    
Annyi gondolat és érzés kavarog bennem, hogy azt érzem, hiába ejtem ki a szavakat, meg se közelíti azt, amit érzek. Teljes a zavar. Zavar a rendszerben.

◂christmas feeling ▸

2002. december 5.

◃ f y n n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

style: warm up ║ zene: cold december night

Ezek a forralt alkoholok még mindig nem nyerték el a tetszésemet. Azért ahogy belekortyoltam volt némi karácsonyi érzésem a havastájnak és a fekete tincseim között landoló pelyheknek köszönhetően. Ez pedig egészen felvillanyozott… sokáig nem is érettem, hogy Fynn hogyan lehet ennyire savanyú. Egy kicsit olyan volt, mintha nem is az a srác lenne, akivel együtt szórakoztam a kocsmában. Valami történt, még a vak is látta rajta, és hát az a valami persze, hogy egy nő volt.
Emlékeztem még azokra az időkre, amikor nőkkel randiztam. Az a sok dráma, sértődés… na meg a harisnyák. Ez utóbbi ruhadarabtól a mai napig rázott a hideg. Esmén az összeset széttéptem, csakhogy ne keljen érintenem azt a műanyag, gusztustalan anyagot. Ez a te gyengeséged, O’Mara. És hirtelen nagyon is hálásnak éreztem magam, amiért a férfiak nem hordanak harisnyát. Aidenen semmit sem kellett széttépnem.
–  Jól van, elmondom. Lehet tényleg nincs jelentősége, de valamiért éket vert, és teljesen összezavart. Leahnak hívják. Az, aki jóban volt azzal a...Sean sráccal. Mikor először találkoztunk, bájitalhoz kért nehezen megszerezhető hozzávalókat, én meg pont akkor töltöttem fel apám üvegeit, így szereztem neki. Aztán máskor is összefutottunk. Mikor a húgom megjött, az üstboltban is találkoztunk, ahol ő azt hitte Alizonra, hogy a csajom, féltékeny lett, mire én majdnem letepertem. 
Valahonnan ismerős volt az a név. Nem reagáltam, nem ismertem Sean minden jöttment csaját, vagy a barátait – akik tudtommal rajtunk kívül nem is léteztek igazán. Szóval csak bólintottam, várva a folytatást.
– Valami mást is elindított bennem, mert azóta, hogy mondtam neki, látogasson meg, és kerül, nem érdekel a többi. Ezért még fel is pofoztak. Érted? Felpofozott egy csaj, mert megkértem, hogy menjen haza. Eddig ennyi. Tudom, van ilyen. Csak nem értem. Magamat nem értem. 
Nem lepett meg, hogy szerelmi bánata van. Az egész kiült a képére, ahogy sápadtan, kevésbé csillogó, vámpíros szemekkel meredt maga elé. Én tényleg sajnáltam Fynnt, mert nálam jobban senki sem tudta, milyen ez. Össze volt zavarodva, hiszen addig nem ismerte ezeket az érzéseket… mint ahogyan én sem, mikor visszatértem a kalandozásaimról Londonba és hipp-hopp az ölembe zuhant Esmé.
– Tudom, mi kell neked… – kaptam ki a kezéből a forralt boros poharat és úgy ahogy volt, az enyémmel együtt bedobtam a kukába. – Van otthon ennél jobb cuccom. – Tettem hozzá és megfogtam a kezét, hogy húzzam magammal. Meg sem kérdeztem, hogy át akar-e jönni hozzánk, egész egyszerűen csak vonszoltam végig az Abszol úton.
– Keressünk egy kandallót. Csak bízz bennem, jó buli lesz!- Tettem hozzá és szó szerint betörtem az egyik üzletbe, ahol néhányan fel is sikoltottak, ahogy kivágódott az ajtó. Na jó, lehet kicsit erőszakos voltam, de ez vészhelyzet. Fynncit szó szerint berángattam a kandallóba.

[❅❅Sima December❅❅]

❅❅Sima December❅❅



Elliot

2002. December 5.

nem szeretem ezt az érzést. Idegen, és nem tetszik. Nem tudom úgy élni a kis mindennapjaim, ahogy megszoktam. sőt, talán még búvalbéleltnek is tűnhetek kívlről, és az a mocskos igazság, hogy úgy is érzem agam, mint akit megkóstolt egy dementor. Bármire is kezdek el odafogyelni, mindig beférkőzik az agyamba az a csaj, és elmegy a kedvem mindentől, amibe belekezdtem. A világ eddig mindig olyan simén ment. Mármint a magán életem. Sosem aggódtam ilyeneken, mindig sodort az ár, és nagyon élveztem, hogy semminek sincs tétje, hogy csak beleugrok az éjszakába, mintha valami puha fehőbe nyomnám az arcom, és elbódulnék tőle. Lubickolok a csókokban, az alkoholban, és egyszerűen átadom magam az ösztönöknek, az élvezetnek. Az ujjaim olyan gyorsasággal és precizitással bontja le a fehérneműt a lányokról, mintha ez lenne a funkciója. Szeretem, mikor kicsit meglátszik a pánt nyoma a selymes bőrön. Megcsap a vanílila, vagy éppen barack illat, és élvezettel falom fel. Minden egyes alkalommal újjá születek. Nekem ez a függőségem, és eszem ágában sincs leszokni róla. Vagyis..ja. Eddig így volt. Tényleg nem tudom, mi van, de kezdek aggódni magam miatt. Nem mondom ki hangpsan, de meg vagyok ijedve. Valami féle katatón állapot lett úrrű rajtam, amibl ne, tudok kitörni, vagy csak nem találom magam elég erősnek hozzá.
– Tudom, mi kell neked… –
Ugyan, és mi az? Mindig tudom, mi kell nekem, de most semmit nem érzek, amitől jobb lenne, mert nem is vagyok önmagam. Ez itt nem Fynn. Valami fura fickó a bárokból, de nem Fynn. Nem én vagyok, aki itt áll. Kikapja a kezemből a boros poharat, és egy laza mozdulattal a közelben lévő kukéba hajítja. Remek, most már piám sincs. Meglepettem nézek a kukába, amiből a maradék bor csöpög kifelé a földre.
-Van otthon ennél jobb cuccom.
Talán egy doxy könycseppnyit felkeltette az érdeklődésem. Bármi, amitől egy kis időre újra jobban érezhetem magam, jöhet. Talán a rosszabb mellékhatások sem érdekelnek. Nem is örökre akarom kitörölni a fejemből, mert valamiért kurvára ragaszkodom ehhez is, hiába amortizál le. Látni akarom még, de ha egy kis időre nem gondolok rá, fellélegehzetnék. Felhúzom a szemöldököm, és közelebb hajolok Elliothoz is.
- Igen? És mi az?  
Kézen fog, és én követem. Láthatóan nagyobb keddvel, vagy inkább kíváncsosággal, mint amivel idefele követtem. Nem tudom, merre megyünk, végig az Abszol úton, de követem, mindenféle ellenkezés nélkül. Remélem,  tényleg jó lesz, mert ha nem, elvesztem a fejem. Bármit is jelentsen ez. Rossz érzésem van, mégis akarom. Mindent akarok, csak az a minden akkor legyen, mikor én akarom. Kurvára felbasz, ha nem irányítom a dolgaim.
-Keressünk egy kandallót. Csak bízz bennem, jó buli lesz!
Kandalló. Jó, tehát elpucolunk innen, ez tetszik. Leszarom, hova megyünk, most valóban Elliotra bízom magam, lesz ami lesz. Ennél rosszabb nem nagyon lehet. Egy üzletbe törünk be, ahol páran felvisítanak, mire csak szélesen elvogyorodom.
- Nyugi vaaann, itt sem vagyunk!
Elliot berángat a kandallóba. Akkor gyerünk.

A JÁTÉK MÁSIK HELYSZÍNEN FOLYTATÓDIK

[- Ha el akarsz rabolni, nagyon az ember idegeire tudok menni! -]

♥szeszélyes napok ♥

(sad birds still sing)

pretty : nyár van ♥ vibe: style

2004. 07. 12.
p.s. Tyra

Szabadnapom volt ma, mert hétvégén is dolgoztam. Határozottan utáltam, hogy még hétvégén is a ruhaboltban voltam, de a bátyám miatt meg kellett tennem ezt. Nem ücsürüghettem úgy náluk, hogy még rendes kajára sem volt pénzük. És amúgy is, apa hiába hiszi azt, hogy hazamegyek, mert rászorulok, nem fogok. Épp elég nehéz volt Jasmine halálát feldolgozni, semmi kedvem nem volt Iránba menni. Még a végén anyu elrángatott volna esküvői ruhát nézni, mert szerintük már ideje volt megkezdeni az előkészületeket, Haifa a nővérem meg azt kérdezte milyen színű hennát akarok  rá. Nem vették észre, hogy ez az egész csak megfojt. Nem csak engem, hanem a többieket is. Gyűlöltem ezt, gyűlöltem, hogy aranyvérű voltam és nem voltak lehetőségeim, nem élhettem úgy az életem, ahogyan akartam. Nem csoda, ha Jasmin inkább nem akarta folytatni.
Armint elképesztőnek tartottam, hogy feladott mindent és Oscarral maradt, akkor is ha ezért kitagadták. Belegondolni is szörnyű volt, hogy hetedévem után, ha hazamegyek, lehet sosem fogom látni. Abdul engedélye nélkül nem hagyhatom el az országot az esküvő után. Aminek a gondolatától is rosszul voltam. Ezért nem szerettem csak úgy sétálgatni, mert akkor hülye gondolataim támadtak, leginkább, hogy gyűlöltem az életem. A tánc elterelte a figyelmem erről. Vagy a rajzolás és a munka, de most nem igazán tudtam még csak pénz költeni se a ruhákra, amik tetszettek.
Amúgy is még most is nehéz volt ez az egész idegen ország dolog. Szinte fel se fogtam félfüllel miket beszéltek körbe rajtam az emberek, csak ha nagyon figyeltem. Sok mágikus dolognak hülye neve is volt, a muglikról nem is beszélve. Inkább kerültem egyedül a varázsmentes részt, még a négykerekű zajos bádogdobozoktól is féltem. Kóvályogtam az Abszol úton, bár biztos voltam benne, hogy Lenbe nem fogok belebotlani. Biztos éppen jól érzi magát a barátaival vagy egy nővel, aki mondjuk idősebb nálam, meg vörös hajú, mint az a vén banya. Elbambultam, és a nagy kóválygás közben kicsit lesodródtam az Abszol út utcájáról, amúgy is ez a név is tökre érthetetlen, mi az, hogy Abzol út?
Valami fura sötét sikátor keveredett elém, de oda én nem akartam bemenni, baljós volt, meg ijesztő. A bátyámnak megígértem, hogy kerülöm a veszélyes helyeket, ahol a Rend elfoglalta az épületeket annak a közelébe sem engedett. Nem mintha nagyon akartam volna odamenni.
Láttam valami alakot megmozdulni a szemem sarkából, és ijedten felsikkantottam, és felé rántottam a pálcám. Mintha olyan nagyon jó párbajos lennék. Az egyetlen dolog amiért örültem, hogy betöltöttem a tizenhetet az volt, hogy varázsolhattam ahol akartam. Minden másért nagyon gyűlöltem.
- Ha el akarsz rabolni, nagyon az ember idegeire tudok menni! - magyaráztam, de akkor nem kicsit később leesett, hogy nem valami pszichopata akart elrabolni, és hogy akire a pálcát fogtam az az évfolyamtársam volt.

Nora
#szeszélyesnapok
#seholsemvagyokbiztonságban?

Az elmúlt napok arról szóltak, hogy legyalogoltam a lábam London mugli részén. A British Museum három napos túra volt, nem is értem, hogy nem tévedtem el, élve kijutottam mindhárom nap. Aztán minden alkalommal utaztam double-decker emeletén elöl, hát az valami fantasztikus dolog. Ezt olyan szívesen megmutatnám Szőkének, de biztosan mutatta neki a nője… ah, mindegy is. Túl gyakran eszembe jut mostanában. Szóval, tök okosak ezek az angolok, hogy ilyesmit kitaláltak. Kicsit ugyan karót nyeltek mindannyian, de van néhány üdítő kivétel. Messziről lerí rólam, hogy bevándorló vagyok, ahogy a varázsvilágban meg az, hogy a mugli világból jövök. Meg kellene próbálni beilleszkedni, de eléggé nehezen megy. A suliban már legalább néhányan megismernek, úgyhogy már ezt is sikernek könyvelhetem el igazából.
Ma úgy döntök, hogy inkább a varázsvilágba megyek el. Szívesen elhoznám a szüleimet, hogy ők is megnézzék, de ez nem olyan hely, ahová ők is jöhetnek, úgyhogy kénytelen vagyok egyedül róni az utcákat. Kár, hogy nem tudok mobilon szólni senkinek, hogy fussunk össze valahol egy sütire vagy ilyesmi. Mire Jayt meg elküldöm és meghozza a választ, az egy örökkévalóság, úgyhogy ez nem a legjobb módja az azonnali üzenetváltásnak, van még hova fejlődni a varázsvilágban, azt hiszem.
Egy spagettipántos, virágmintás ruha van rajtam és egy kisméretű bőr hátitáska van a hátamon – ez is ugyanolyan megbűvölt darab, mint az összes többi, a lábamra pedig egy platformos szandált húztam. Tök jól néz ki, és azt hittem, hogy fájni fog benne a lábam, de egyáltalán nem. Kicsit magasabb vagyok így, de ennyi belefér.
Jó időtöltés itt a kirakatok nézegetése, meg lehet, hogy néhány boltba is benézek. Tavaly nyár végén a sulikezdés miatt mindenhol hatalmas tömeg volt, és sikítva rohantam volna ki mindenhonnan, ha nem lettem volna túlságosan is ciki, de az új cuccok miatt kénytelen voltam elfogadni, hogy ezt végig kell csinálni és túlélni. Most sokkal kevesebben vannak, kicsit szellősebb az egész utca. A múltkor jól kikötöttem a Zsebpiszok közben, most még véletlenül sem akarok oda menni, de akad még néhány hasonló rossz kinézetű sikátor, de ezek talán nem annyira veszélyesek, mint az. Az egyik ilyennek a bejárata előtt ácsorgok, mert bentebb látok valami díszes cégért, csak messze van és nem látom elolvasni, így kicsit bentebb merészkedek. Valami dísztaláros bolt, hát ez engem nem igazán érdekel, így sarkon fordulok és igyekszem kifelé a világosság irányába, ám egy felém közeledő alak hirtelen pálcát ránt és rám irányítja. Kísértetiesen ismerős a hang.
- Hé, Nora! Ne már, én vagyok, hahó! – mondom a lánynak, miközben a kezem magam elé tartom és bízom benne, hogy leengedi a pálcáját még mielőtt a szemem kiszúrná vagy rám szórna valami átkot. – Gyere, menjünk innen kifelé inkább, nincsen itt semmi.

[- Hé, Nora! Ne már, én vagyok, hahó! –]

♥szeszélyes napok ♥

(sad birds still sing)

pretty : nyár van ♥ vibe: style

2004. 07. 12.
p.s. Tyra

Néha most is azon kaptam magam, hogy vártam a levelet Jamsintól. Vele tartottam a kapcsolatot, nem úgy mint Ayshával. Nála szörnyen sikerült az elválás, amikor megtudta, hogy eljövök Angliába, már engem is gyűlölt. Tudtam, hogy utálni fog, hiszen mindenre mérges volt, az egész életére. De azt hiszem most már meg se fog nekem bocsájtani, hiszen nem megyek haza. Jasmin kedvéért sem, ami pokoli rosszul esett, de képtelen voltam rávenni magam, hogy jófejet vágva hazamenjek. És eljátsszam, hogy minden rendben volt. Nem, semmi sem volt rendben, azok után főleg nem, hogy Jasmin elment. Az ember pedig nem tehetett semmit, mert már mindent előre eldöntöttek, és beleszólásunk sem volt az életünkbe. Nem akartam ilyen életet, nem akartam ilyen életet a gyerekeimnek sem.
Inkább vásárolni akartam, vagy teletömni magam egy csomó édességgel. Monstro nélkül már a konyhában való lógás sem lesz az igazi, annak ellenére sem, hogy mindig a melleimet bámulta, meg megette az édességemet, vagy robbanócukort tett a palacsinta tésztámba. Persze teljesen mindegy, hiszen ha elvégzem a Roxfortot soha nem jöhetek vissza, előbb utóbb mindenkitől el kell búcsúzni, nem igaz? Utáltam ilyeneken gondolkodni, pedig meg kellett volna tartanom a lelki egyensúlyomat is, a táncdöntőmre. Csak akkor éreztem magam igazán egyedül ebben az országban is, ha nem volt mellettem senki. És nem is tudom, néha olyan érzésem volt, hogy nem is fogok tudni igazán beilleszkedni ide. Nem tartoztam ide, de nem tartoztam otthon se sehová. Legalább most nem volt velem senki, hogy eljátsszam jól vagyok.
Persze valami furi helyen kötöttem ki, és még meg is ijesztettek, úgy kaptam elő a pálcámat, mintha azon múlt volna az életem.
- Hé, Nora! Ne már, én vagyok, hahó! – hallottam meg az ismerős hangot. Az a hugrás csaj volt, aki azt hiszem az én évfolyamomba járt. Jó, mindegy nála is idősebb voltam végül is. Mintha ő is külföldről jött volna nem? Monsto mindig azon a gagyi becenevén hívta, örültem hogy nekem nem adott olyat.
- Ó. Nem ijedtem meg, természetesen - húztam ki magam és úgy tettem, mintha mi se történt volna, majd eleresztettem egy bájmosolyt is. - Csak teszteltem hogy milyenek a reflexeid - tettem hozzá, és megigazgattam a rövidre vágott hajamat is. Kényelmesebb volt, bár Lola még mindig ki volt rá akadva. Aztán már húzott is ki a sikátorokból, nem mintha ellenkeztem volna.
Az utcán már barátságosabb volt a környezet így méregettem a velem szemben ácsorgó Tyrát. Nem sokat tudtam róla,  én inkább Lolával vagy Aleccel lógtam, vagy a többi háztársammal.
- Mit csinálsz erre? Te is hallottad hogy ma jön ki Miss Disenchantment nyári parfümkollekciója? - kérdeztem inkább, elterelve a gondolataimat az életemről. - Őszintén szólva még az őszi illatok voltak a legjobbak - csevegtem tovább. Fogalmam sem volt hogy érdekli e egyáltalán ez, de a divat minden lánynak fontos kéne hogy legyen. A szépséggel lehet megfogni a férfiakat... Aztán tök mindegy mert lekoppintanak, de végül is megfogni könnyű, megtartani már annál nehezebb.
Meg is indultam vele az úton, kicsit odébb volt a parfümös üzlet, a kimondhatatlan angol nevével.