Scribulous Tintakavalkád

Pergamenre van szükséged? Esetleg egy új pennára? A legegyszerűbbtől a legmodernebbekig mindenfélét megtalálhatsz itt. Ugyanakkor, ha éppen nem fekete, de nem is kék tintát használnál, akkor a szivárvány minden árnyalatában találhatsz a Scribulous Tintakavalkádban.

[limonádé]

♥ mindent a szemnek ♥

(be creARTive)

pretty : nyár van ♥ vibe: Through The Cellar Door

2004. 07. 15.
p.s. Esmé

Akartam kezdeni magammal valamit a nyáron, mégsem csak azt akartam, hogy dolgozásból álljon ki az életem. Oké, diákmunka volt egy ruhaboltban, de akkor is. Kicist hiányzott az a semmittevős shoppingolás, mint tavaly nyáron, de nem tehettem ezt meg. Arminéknak be kellett segítenem. És még a munka mellé táncversenyre is jelentkeztem, hogy megnöveljem a plusz bevételemet. Annak is nemsokára jött a döntője, amit meg terveztem nyerni. Le akartam foglalni a gondolataimat, és... szerettem volna megtanulni embert rajzolni. Ezra megmutatta az alapokat, és annak nagyon örültem, de még nem tudtam lerajzolni Lent. Sokkal nehezebb volt, mint amennyire hittem. És már egyáltalán nem volt ebből lelkiismeret furdalásom, hogy a vallásom ellen teszek megint valamit. Ha megházasodom Abdullal, akkor csak ennyit vihetek haza magammal, egy képet róla, és nem érdekel, hogy ez mennyire számított tiltott dolognak. Semmit se lehetett otthon csinálni, ami igazán jó volt, és ebbe teljesen bele lehetett keseredni. Még úgy is, hogy igyekeztem követni a vallást, csak a magam módján, ahogy minden mással is csináltam.
Jó idő volt, bár azt be kell vallanom, az otthoni nyár a teljes melegével hiányzott, meg a sivatag látványa, és hogy büntetés meg kicsapás nélkül repülhessek a varázsszőnyegemen. Azért... azt hiszem sose fogok úgy érezni, hogy egy helyen legyek, és minden pont jó legyen, és ne akarja sehová máshová vágyni. Ha itt voltam hiányzott minden, ami nem az otthonomból való volt. Ha meg hazamentem, nem bírtam otthon élni, mert minden fojtogatott. Felsóhajtottam, ahogy megérkeztem az Abszol útra. Még mindig kiismerhetetlen volt, Lola miatt tudtam csak kicsit kiigazodni itt. Jól esett volna most egy kis limonádé, mert a nap kellemesen sütött. Mondjuk epres, vagy erdei gyümölcsös. A tengerpartra már kevésbé vágytam. Ha csak ránéztem a  vízre egyenesen rosszul lettem, mert szinte láttam magam előtt, ahogy Jamsine belesétál, a habok közzé, aztán eltűnik, elnyeli a víz, magához öleli, és sose bukkan fel újra élve. Már csak attól, hogy ez előttem volt, hányingerem lett, és még víziszonyos is voltam. Pedig sokszor mentünk a Perzsa-öbölhöz, vagy a Níliushoz a családi nyaralásokon, mégsem hiányzott ez nekem. Persze bikinit szívesebben húztam volna fel magamra, hogy megmutassam mindenkinek, hogy milyen szép vagyok.
Elhaladtam az Arany Kvaff mellett, ahol a kint kuporgó varázslók mézsört szorongattak a kezükben, és azért bekukucskáltam, hátha megpillantok valakit. Persze, úgyse fogok vele csak úgy összefutni a nyáron, a sors annál kegyetlenebb, de helyette láttam pár plöttyedt hasú vénembert. Fúhj.
A Szombati Boszorkány szerint valami tintás boltban lesz egy rajzos kurzus, ahol embert lehet rajzolni, valami festő csajjal, én pedig már lassan azt hittem sosem találom meg. Milyen hülyeségeket csinálok, ha valamit a fejembe veszek, tényleg nem voltam normális. Végül is, csak embert rajzolok nem valami pucér valakit, mint azokban a görög művészetről szóló könyvekben.
Benyitottam a boltba és körbenéztem, és meg is pillantottam egy csajt, aki talán az oktató is lehetne, így odamentem hozzá.
- Szia, te fogod tartani az órát? - kérdeztem tőle, és kíváncsian bámészkodtam.

Nora



~ set ~

2004. július 15.

          Reed nincs itthon! Igen, a világba tudnám kiáltani, hogy mennyire hiányzik. Már azon voltam, hogy elmegyek utána, de aztán kaptam egy ajánlatot, amire elsőre simán nemet mondtam. Ahogy szerelmemnek is mondtam, én nem lennék jó az elméletben, főleg annak oktatásában, és ezt a hozzám közel állók tudják is. Fogalmam sincs, hogy egykori diáktársam fejében mégis mi a fene fordulhatott meg, mikor felkeresett azzal a nagyon rossz ötlettel, hogy helyettesítsem. Én!?
          Aztán másodszorra is átgondoltam, hogy talán nem is lenne ez egy olyan rossz tapasztalat nekem. Legalább megtudnám, hogy milyen a katedrán állni, még akkor is, ha ez igazából nem egy komoly főiskolai óra lenne, csak egy kisebb tanfolyam egyik alkalma. Egy olyan alkalom, ami igazából nem kapcsolódik semmihez, akár lehet valakinek ez az első alkalma is vagy az utolsó, és nem történik majd semmi., hiszen minden óra másról szól. Végül belementem. Ha csak valamilyen alapszintű technikákat kell majd megmutatni, akkor abból csak nem lesz baj. Még akkor is, ha bénázok egy sort.
          Annyit mondott a volt csoporttársam, hogy majd embert kell rajzolni. Azt hiszem, azért az nem lesz olyan egyszerű, de nem is annyira bonyolult. Mindenki a saját képességeinek megfelelően fogja elkészíteni a rajzot. Biztos lesz olyan, aki szinte profi módon oldja meg a feladatot, de olyan is, aki alig ér el több sikert egy pálcikaembernél. Végül is néhány óra alatt nem lehet megváltani a világot.
          Szerencsére sok mindent nem kell előre készülnöm, a tanfolyamot biztosító hely megteszi, mire odaérek. Azért még átnézek mindent alaposan, megnézem a résztvevők listáját is. Nem lesznek sokan, de mégis pont elegen, hogy jól érezzük magunkat alkotás közben. Az üzlet tulajdonosa elárulja, hogy a modellünk késik egy picit, ami nem baj, mert a diákok közül is biztos lesz olyan, aki késni fog.
          Végül el is kezdenek szállingózni. Valaki eléggé magabiztosan érkezik, máson viszont látom, hogy leginkább máshol lenne. Majd meg fog szűnni ez a feszélyezettség.
          - Szia, te fogod tartani az órát?
          - Szia! Igen, én. – Gyorsan felemelem a kezem, hogy a listámon beikszelhessem az újabb tanulóm nevét. - Kérlek, áruld el a neved, és utána válassz egy helyet, ahol kényelmesen érzed magad és megfelelő a perspektíva is.
          Ahogy elhangzik a neve, bejelölöm a megérkezettek között, de aztán eszembe jut még valami.
          - Nem ismered véletlenül Armin Nareket?          
          Nem tartanám kizártnak egyik válaszlehetőséget sem. A Narek nem olyan gyakori név nálunk, de azért el tudom képzelni, hogy nem egy család tagjai viselik csak. Miután mindenki megérkezik, és elfoglalják a helyüket, a középen lévő kis emelvényhez lépek.
          - Esmé Fawcett vagyok, és a mai napon én leszek az, aki elkalauzol titeket az emberi test rajzolásának rejtelmeibe.

[- Szia! Igen, én. Kérlek, áruld el a neved, és utána válassz egy helyet, ahol kényelmesen érzed magad és megfelelő a perspektíva is -]

♥ mindent a szemnek ♥

(be creARTive)

pretty : nyár van ♥ vibe: Through The Cellar Door

2004. 07. 15.
p.s. Esmé

Az egészet Arminnak köszönhettem. Ő tanított meg rajzolni, habár sosem tartottam magam olyan nagy tehetségnek benne. Igazából ő volt az egyetlen testvérem, akivel korban is közelálltunk egymáshoz. A többiek már túl idősek voltak hozzám, és mindig is ott volt egy szakadék köztünk. Mintha teljesen másik világban nőttünk vona fel. A nővéreimre midnig féltékeny voltam. Szépek voltak, sokan felfigyeltek rájuk, engem meg mindig csak gyerekként kezeltek. Ezért is kezdtem el hamar eljátszani, hogy idősebb vagyok, és talán annak is éreztem magam egy egészen picit. A két legidősebb bátyám pedig... Még a nevüket is folyton összecseréltem. A legidősebb folyton morcos volt és mogorva, még ha fájt valamilye akkor is csak dühösen kiabált és veszekedett, a fiatalabb pedig folyton szivatott. A rajzolással csak még közelebb kerültem Arminhoz, és úgy éreztem, ő az egyetlen a világon akivel tényleg mindent meg tudtam osztani. Hiába volt a két legjobb barátnőm Jasmin és Aysha, Armin volt az egyetlen, aki sosem ítélkezett felettem, csinálhattam bármi rosszatt, vagy éppen szeghettem meg minden szabályt, amit nem kellett volna. Nélküle tényleg nagyon magányos lennék. Ha elmegyek az esküvő után még őt is elveszik tőlem, ez pedig nagyon fájt.
Az Abszol út nem volt olyan tömött, mint nyáron, persze én megszoktam a szűkös utcákon lévő tömött bazársorokat is, főleg hogy mindenki utat adott nekünk, hiszen tudták, hogy kik voltunk. Otthon nevünk volt, nevem volt, és nekem pedig játszanom kellett a tökéletest, hiszen nem hozhattam szégyent a családomra és a névre, amit viselnem kellett. Pedig nem én kértem ezt.
Felsóhajtottam, legalább ma egy kicsit komolyabban is rajzolhatok. És talán az el is tereli a figyelmemet az életemről. Ezért szerettem rajzolni és táncolni. Elvitt innen messzire, egy teljesen más helyre, ahol csak én voltam és egy kicsit megállt felettem az idő. A Roxfortban néha, ha nem tudtam aludni, kiültem hajnalban a birtokra, és rajzoltam.
A boltba benyitva már láttam a felállított vásznakat, és néhányan már meg is érkeztek. Gyorsan végignéztem rajtuk, és nyugtáztam magamban a tényt: én voltam itt is persze a legszebb. Hát ki más?! Végül odamentem a lányhoz, aki egészen oktatósan nézett ki, már csak a ruhájában is. Lehet valami helyi híresség volt, bár én még mindig le voltam az itteni dolgokkal maradva, és legkevésbé sem mozogtam otthonosan még most sem.
- Szia! Igen, én. Kérlek, áruld el a neved, és utána válassz egy helyet, ahol kényelmesen érzed magad és megfelelő a perspektíva is - szólalt meg én pedig kihúztam magam, és büszkén kiböktem a nevemet.
- Nora Narek vagyok - mutatkoztam be. Az egyedi, utánozhatatlan, és kétség kívül a legszebb Nora Narek, úgyhogy mindenki nyugodtan sziporkázhat a csodás társaságomban.
- Nem ismered véletlenül Armin Nareket? - kérdezte, én meg meg is lepődtem. Nahát, már ilyen híres lenne az én csodálatos bátyám? Aw, milyen büszke vagyok rá.
- Ismerem, ő az én drága bátyám - válaszolom szélesen mosolyogva. - Csak nem olyan híres festő már, hogy ismerik a nevét? - kérdeztem lelkesen, és már vártam, hogy elmondhassam neki hogy bizony már ismerik.
Ha kifecsegtük magunkat a bátyámról, én leülök szokásomhoz híven nem túl hátra, hiszen szeretek elől figyelni, és amúgy is, ez csak egy rajzóra, csak nem történhet itt az emberrel semmi váratlan.
- Esmé Fawcett vagyok, és a mai napon én leszek az, aki elkalauzol titeket az emberi test rajzolásának rejtelmeibe - szólalt meg, miután az emelvényre lépett.
- Élő modell is lesz? - kérdezte valaki, mire hirtelen túl sok minden történt. Először is egy köntösbe burkolózott testű pasas rendkívül drámaian előlépett Esmé háta mögül, és nagyon légies mozdulatokkal középre vonult.
- Én leszek a modell, kedveseim. Mindent a szemnek - kacsintott, mire akartalanul is kirázott a hideg, de le se reagálhattam azt ami utána következett. Ledobta a köntösét magáról, és... teljesen pucér testtel állt meg előttünk. Leginkább előttem, mert hát előre ültem.