Slug & Jiggers patikája

James Wolf pennájából



Gyógynövények, gyökerek, porok, különböző állatok tollai, szemei, szarvai, karmai, mája, lépe, ürüléke, szőre... rövidebben? Mindenféle bájital-hozzávalót árulnak itt, némelyiket igen borsos áron adják. Mindenesetre, ha valódi minőségre vágysz, hát nézz be bátran a patikába!

◂ beautiful disaster ▸

2002. október 15.

◃w i l l  o w ▹

i'm wating...

style: autumn style ║ zene: pumpkin king

A tükör előtt állva is annyira szembetűnő volt… hogy fintorogtam egyet. Nem érdekelt, ha Aiden meglátja. Bizonyára már tegnap is észre vette, hogy óráka kattogtam azon, miképpen tűntethetném el azt a bizonyos szarkalábat a szemem sarkából. Nem, nem hívtam fel rá a figyelmét, sőt állandóan félre fordítottam az arcomat és úgy tettem, mintha semmiféle hiba nem lett volna a bőrömön. Aztán persze jött az érzés, hogy már biztos kiszúrta… és nem csak ő, hanem a betérő vásárlók is. Az érzés pedig addig fokozódott, míg nem mindenkivel, aki csak belépett a boltba üvöltöztem és a végén, a végén ennek az egésznek már annyira féltek tőlem, hogy megvették, amit elsőre megfogtak. Azt hiszem Muci nem értékelte, hogy úgy öt embert örökre elűztem az üzletünk környékéről.
Ma meg betegszabadságra mentem az álterhesség dolog miatt. A hányinger és a szédülés elég jó kifogásnak tűnt, Aiden meg nem faggatott annyira, hogy az különösebb bonyodalmat okozzon. Ezért hát nem jött rá, hogy kamuzok vagy nem akart rájönni, akármelyik is, nem számított. Amint kitette a lábát a házból, kibújtam az ágyból, felöltöztem és áttúrtam az egyetlen könyvet, amit magammal hoztam az új otthonunkba. Más persze el sem fért volna Aiden hatalmas gyűjteményének hála.
Ezt a kicsi, szakadt borítós könyvet kaptam le és már csaptam is fel. Tudtam, hogy harmincötödik oldal körül kap helyet egy régi, ír recept. Fiatalítóbájital, ami nem csak feszes bőrt, de kortalan ragyogást is kölcsönöz a használójának és csak heti egyszer szükséges használni. Tetszett a felvezetés és a bájitalalapanyagok is az utolsó tételi. Sellőszempilla. Éppen elég ritka volt a piacon, hogy a mi patikánkba se forduljon elő… nem is igazán volt érdemes ott megnézni. Ezért hát azon gondolkodtam, hol ismerek elég jól felszerelt építményt ehhez.
Az Abszol úton akadt pár patika és már a diáksereg sem fosztogatta le. Így egy gyors napszemüveg feldobás után – ami természetesen elrejtette a kérdéses területet –, már mentem is a macskaköves főútra. Végül is egészen hozzászoktam a hoppanáláshoz, így hánynom sem kellett tőle. A testemet most egészen más folyamatok foglalták le.
Végig loholtam az Abszol úton, majd úgy törtem be a Slug & Jiggers nevű patikába, mint akinek életmentő bájitalra van szüksége. A siettség miatt levegőt is meglehetősen nehezen kaptam, így a pulton megtámaszkodva vettem egy mély, zihálós lélegzetet.
– Kérek egy… – Kezdtem kicsit remegős hangon. Éreztem, hogy a gyomrom éppen akkor akarja megbosszulni a hoppanálást. Ráadásul a rengeteg gyógynövény illata vagy éppenséggel bűze egyetlen, gusztustalan szagtömegben gyűlt össze.
Egy apró öklendezés szakadt fel belőlem és ahogy újra szóra nyitottam a számat, hát sikerült telehánynom a pultot. Szabadkozni persze nem akartam, de még mielőtt kimondhattam volna „sellőszempilla,” valami zaj jött a hátam mögül.

[Beautiful disaster]

Beautiful disaster



Elliot
2002. október 15.

Az előzetes számításaim szerint már csak pár évtized kell ahhoz, hogy elmehessek nyugdíjba, és azt csinálhassam, amit akarok. Motorozás, a világ felfedezése mindezt úgy, hogy nem kell mellette dolgoznom. Az iskola sokkal jobb befektetésnek bizonyul hosszabb távon ezen terveimnek, hiszen minden hónapban van valami, amit félre tudok tenni. Eddig nem kérdeztem még rá, hogy mennyi az a mennyiség, ami már összejött, de tudom, hogy ez még túl korai bármilyen tervhez is. Főleg azért, mert a Hanával való szakításom után kezdtem el úgy igazán félretenni a pénzt. Előtte csak nagyon keveset sikerült, mert szerettem volna megadni neki mindent, amit csak akar.
Az ebédszünetben, mivel több időm is van két órám között, a kandallóhoz lépek. Gyorsan elhelyezem a pénzt a Gringottsban, majd megebédelek egy kisebb étteremben a varázstalanok részén. Valami új konyhát kéne kipróbálni, mert most már vágyom valami változatosságra. Korábban szerettem főzni, és néha még most is belopózok a konyhába, hogy kipróbáljak valamit, de teljesen elfogytam, már ami a főzést illeti. Szeretek kísérletezni magamtól is, de az elmúlt időszakban nem csak a varázslatokkal voltam peches, hanem a konyhában is. Vajon meddig lehet azt mondani, hogy a Szeszély tehet valamiről?
Addig, amíg az iskolában rendben vannak a dolgok és a varázslatok, főleg a komolyabb varázslatok nem okoznak problémát, addig nem aggódok túlságosan. A Minisztérium már kézbe vette az ügyet, innentől kezdve már csak arra figyelek, ami a feladatom. A diákok biztonságban tartása az iskolában és a tudásom átadása.
Szóval hoppanálok a Gringottsba, de még útközben érzem, hogy valami nagyon félresikerül. Hatalmas por és füstfelhővel érkezek földet valahol. Nincs is lehetőségem körbenézni akkora a por körülöttem. Hogy valamit mégiscsak lássak, elkezdem a port elkergetni a szemem elől, de ekkor érzem, ahogy valamihez hozzáérek, és az a valami hatalmas csörömpöléssel ér földet.
- Bocsánat!
A törött üvegekre nézek, majd hamarosan a kitisztult levegő nyomán sikerül is kicsit körbenéznem. Egy patikában vagyok, ami közel sem a bank vagy még az sem biztos, hogy a bankhoz közel vagyok.
- Megtérítem a kárt.
A pult felé sandítok, ahol látom az éppen elsápadó eladót, és mellette még valamit és még valakit. Bár, régen találkoztunk Elliottal elég felejthetetlen élmény lett belőle.
- Üdv, Elliot! – köszöntöm, és indulok is meg felé.
Ha már így összehozott minket a sors, akkor legalább a kezét megrázom, mielőtt még elhagyom a patikát. A járásom azonban lassabb lesz, és mintha kezdenének elnehezülni a végtagjaim is. Mégis mi volt az a bájital, amit levertem? Vagy teljesen máshoz van köze?

◂ beautiful disaster ▸

2002. október 15.

◃w i l l  o w ▹

i'm wating...

style: autumn style ║ zene: pumpkin king

Gusztustalan hányinger uralkodott a gyomromban. Tudtam, hogy nem fogom visszatartani egészen egyszerűen a hányást, a padlón landolt éppen az eladó előtt. Kinyögni sem tudtam, hogy mégis mit akarok. Nem értettem magamat, sem a testemet, hogy miért van rám ekkora hatással ez az egész. Ez a gyerekdolog. A gyerekdolog, amire mindennél jobban vágytam, de sosem mertem kimondani… talán azért, mert féltem. Nattal is ebbe bukott bele a házasságom, habár rengeteg más probléma is volt. Noah születése és vállalása egyfajta kegyelemdöfés volt.
– Jól va… – kezdte az eladó, miközben a takarítással foglalkozott, előrántva girbegurba varázspálcáját. Válaszolni akartam, de egy pukkanó hangot hatalmas zaj követett, megszakítva a lehetőséget, hogy megmagyarázzam a történeteket. Ezért hát megfordultam én is, éppen abban az irányba, amerre a sápadt eladó meresztgette a szemeit.
– Bocsánat! – túlzottan is ismerős volt a hang. Nem akartam arra gondolni, hogy Esmé nagybátyja az… éppen elég szörnyű volt a múltunk. Még emlékeztem, ahogy meg akart csókolni egy mosdóban. Kirázott tőle a hideg is. Willow tökéletesen az ellentéte volt annak, amit valaha is vonzónak találtam. Nyálgépnek tűnt.
Megköszörültem a torkomat.
– Megtérítem a kárt. – Pillantott a pult felé, nyilván kiszúrva engem is. Csak megforgattam a szemeimet és már fordultam is vissza az eladó felé. Ő persze még mindig bámulta Willow-t, mintha valamit észrevenne rajta.
– Jól van, Mr… ? – hajolt kicsit oldalra, ahogy Willow mocorogni kezdett. Nem voltam benne biztos, hogy a sápadtság most nekem szól, hanem valaminek, ami a furcsa pasassal van. Ahogy megint felé néztem, láttam, hogy közelebb lép és felém nyújtotta a kezét, de olyan furcsa volt a járása… lassú… vontatott.
–  Üdv, Elliot!
Nem fogtam meg a kezét, mintha félnék, hogy valami baktériumot kapok el tőle. Nem. Ehelyett nem akartam lehányni, ugyanis a következő pillanatban öklendezés tört rám. Úgy éreztem, menten elájulok. Meg kellett kapaszkodnom az immáron tiszta pultba… valahogy megint élesebben éreztem a gyógynövények és kenőcsök éles szagát.
– Lépj hátrébb… ha nem akarod, hogy rád hányjak… – dünnyögtem, de Willow baromi lassan haladt kifelé. Mármint annyira, hogy még fél métert sem haladt mellettem, nekem meg a gyomrom mind jobban kavargott. A hányás persze nem tört rám végül, csak némi öklendezés kínzott. Eközben lépett ki a pult mögül az eladó.
– Na jól van, urak! Üljenek le! – közölte szigorúan, a pálcáját a magasba emelete, mire két, bársonyos szék jelent meg a pulttal szemben. Nem akaródzott nagyon beleülni a poros darabokba, de az eladó ujjai a karomra simultak és már húzott is oda az üléshez. – Ebből a patikából senki sem távozhat betegen. – Közölte és Willow-t is tuszkolta az egyik párnás fotelbe. Ezután fordulta csak felém és végig mért.
– Én nem beteg vagyok, szimpátia rosszulléteim vannak. Gyerekem lesz. – Emeltem fel a kezem, nehogy valami bacigyilkos cuccot adjon, amire szükségem sincs.

[Beautiful disaster]

Beautiful disaster



Elliot
2002. október 15.

Igazán vége lehetne már a pech szériának. Ezek után csodálkozik még valaki, hogy nem használom a mágiát közlekedésbe? De az is igaz, hogy most már nehezebb lenne felpattanni a motorra és berobogni a Gringottshoz. Plusz még ott van az is, hogy ennyi felesleges órám nincs. Az iskola idejében nehezebben tudom megoldani a száguldást az országúton. De ehhez ennyi idő alatt már hozzászoktam.
Miután kikecmergek a kandallóból, és a porfelhőből, amit hagyok magam után az érkezésemmel még sikerül néhány üvegcsét is széttörnöm. Remélem csak, hogy semmi komoly nincs benne, legalábbis abból adódóan, hogy a kandalló mellé teszik. Ettől függetlenül megígérem, hogy kifizetem. Ez a minimum, ha már kárt okoztam, és csak remélem, hogy sikerül majd valami kevés pénzt a bankba betenni.
Megindulok a pult felé, köszönteni akarom Elliotot és kifizetni a kárt is, de olyan furcsán lassúnak tűnik minden. Mármint olyan gyorsnak. Ők olyan gyorsak hozzám képest, mintha valami felgyorsított felvételt néznék. Nem értem, hogyan sikerült ezt megtenniük, de lehet nekem is kéne abból a szerből szereznem.
- Ez nem volt szép – jegyzem meg, mikor Elliot nem fogadja el a kéznyújtásom. - Ennyire nem haragudhatsz rám.
Nem is értem, hogy miért haragudna, de csak annak tudom be azt, hogy nem fogja meg a kezem. Vagy csak szimplán utál. Mondjuk ezt sem értem, hogy miért tenné, de legalább van valami értelme a tettének. A hadarásból alig értek valamit, de ha nem akar velem semmit sem kezdeni, akkor inkább távozom.
- Jól van, megyek már.
Megfordulok, és távolabb akarok lépni, hogy kifizessem a kárt, de akkor eltűnik a patikus.
- Merre ment? – kérdezem, majd körbefordulok, amikor is meglátom tőlem nem messze.
Tőlem nem messze látok feltűnni két széket, amik közül az egyikre Elliotot segíti leülni, majd pár lépéssel nálam terem. Tágra nyílnak a szemeim. Ebből a szerből tényleg kéne nekem is. Érzem a kezét a karomon, majd rövid időn belül a fotelban találom én is magam. Mi a fene?
- Betegen? Nem vagyok beteg. Nekem vissza kell mennem az iskolába tanítani.
Elfordítom a fejem, hogy nyomon tudjam követni a patikus mozgását, de még mindig nehezemre esik. Azt viszont tisztán hallom, hogy valakinek gyereke lesz.
- Gratulálok, Elliot! Sok boldogságot!
A nálam lévő erszényben kezdek kutakodni a galleonok és sarlók között, hogy kifizethessem a kárt. Én nem haragszom Elliotra, szóval ennyi a legkevesebb, amit mondhatok neki egy ilyen boldog pillanatban. Mikor megtalálom a szerintem elegendő összeget, akkor felállok és a pult felé indulok.
- Remélem, elég lesz ennyi, és nem okoztam komoly kárt.
Lerakom a pénzt, majd Elliot felé fordulok, hogy elköszönjek tőle, de csak hamar a patikus megint a látószögembe kerül, és visszaültet a helyemre.
- Túszok vagyunk?
Nem is értem, miért ez jut először eszembe, de ha rövid időn belül nem kapok választ a kérdésemre, akkor itt komoly párbajra kell majd számítani. Esmének fontos Elliot, és gyereke is lesz, meg kell védenem ettől a gonosz varázslótól.

◂ beautiful disaster ▸

2002. október 15.

◃w i l l  o w ▹

i'm wating...

style: autumn style ║ zene: pumpkin king

Túlzás lett volna azt állítani, hogy az öklendezés közvetlen oka Willow lett volna. Tény, ami tény persze, hogy az illata némileg rásegített a dologra, meg a közös emlékek felidézése. Sosem jöttem vele ki túl jól, de azért túlzás lett volna állítani, hogy „ennyire haragszom rá” – hogy az ő szavaival éljek.
Azt persze még ezek után is szívesen elkerültem volna, hogy együtt ücsörögjek vele a patikában. De láthatóan nem volt jól, nekem meg amúgy is kellett valami a hányásra… ezért csak elhúztam a számat, ahogy találkozott megszólalt.
– Betegen? Nem vagyok beteg. Nekem vissza kell mennem az iskolába tanítani.
Tényleg. Pont úgy nézett ki, mint aki nem beteg. Az első találkozásunk alkalmával sem tűnt egészségesnek, egy bordélyház vécéjében akart rám mászni, aztán csodálkozott, hogy perverznek hívtam. A többi találkozásunk sem sült el éppen vidáman. Talán Esmé miatt nem szívlelt, miközben nem hagytam el… nem én kértem, hogy rezeljen be a Rowle-októl. Sőt azt sem én kértem, hogy törje össze a szívemet. Az a kapcsolat bőven nem az én lelkemen száradt. Én csak egy játékszer voltam, amit félredobtak, amikor túl rizikóssá vált a helyzet. Ha szeretek valamit, bármi áron is kapaszkodom belé, s amennyiben az kell, hát a fél világot lemészárolom. Meglehet az én érzéseim voltak túl erősek… én kapaszkodtam bele mindenkibe úgy, mintha több lehetőség nem lenne már.
Nyeltem egyet és elfordítottam a tekintetem róla. Inkább beszámoltam a problémáimról a patikusnak. Ezzel el is tereltem a figyelmemet a múltban történt dolgokról. Túlléptem rajta, csak éppen akkor fájt, amikor néha-néha engedtem, hogy az a régi árnyék elhatalmasodjon rajtam. Ez pedig a boldogsággal együtt mindig érkezett. Túl régóta voltam felhőtlenül vidám és elégedett Aiden mellett. Kellett már, hogy a keserűség úrrá legyen rajtam.
– Gratulálok, Elliot! Sok boldogságot! – jegyezte meg Willow mellettem. Ahogy a pult felé sétált volna, megint visszatessékelték a székbe. Valójában olyan volt, mint egy rossz kisgyerek, aki nem értette meg, hogy most csak azért is be kell nyelni a bájitalt a vacsora után.
– Mr… maradjon veszteg és üljön le a fenekére! – Mondta komoly hangon a patikus.
–  Túszok vagyunk?
– Egészen addig, míg meg nem gyógyulnak.
Nem akartam szóra nyitni a számat inkább, nem is volt mondani valóm, de egyébként esélyem sem lett volna. A patikus odahajolt egészen közel hozzám, éppen csak hátra tudtam dőlni a székbe, hogy ne érjen össze az orrunk.
– Biztosan nincs egy parazitája? – Megérintette az arcomat, majd úgy forgatta, hogy jobban meg tudja nézni a szemeimet. – A szemei kicsit vörösek. Javaslom, hogy aludjon többet. – Folytatta. – Szedjen fel egy pár kilót, fogyasszon egészséges ételeket. Elég komoly vitamin hiánya lehetnének. – Aztán elhúzódott és bólintott egyet komolyan. – Kap egy kis bájitalt, ami helyre rakja a gyomrát.
Ezután lépett oda Willowhoz. Őt is kicsit jobban megvizsgálta, na meg azt a bájitalt, amit sikerült magára borogatnia korábban. Inkább nem jegyzetem meg, hogy rendkívül viccesen néz ki. Az amúgy sem az én dolgom.
– Nyugi, Willow, nem megölni akarnak, csak meggyógyítani. – Jegyeztem meg vigyorogva, hogy az arcára pillantottam. – Úgyhogy, ha kijutunk innen, végre kiírhatnád a hátsókertemből azt a növényt.

[Beautiful disaster]

Beautiful disaster



Elliot
2002. október 15.

Miért? Mégis miért kell nekem örökké szembetalálnom magam ezzel a rohadék Szeszéllyel, hogy most már egy nyamvadt hoppanálást sem tudok végrehajtani? Ráadásul, ha ez nem lenne elég, akkor itt van ez a betegség is, ami miatt egy patikába vagyok bezárva. A körülöttem lévő emberek felgyorsultak, ami önmagában is meglepő, hiszen eddig én voltam az, aki hajtotta az életet, és talán túl gyorsan is akartam leélni azt.
Hátradőlök a széken, mert úgy érzem, itt valami nem stimmel és jobb lesz, ha addig nyugton maradok. Ha esetleg még akkor sem sikerülne dűlőre jutnom, akkor még mindig ott van a lehetősége annak, hogy valakiből kiszedjek valamilyen információt arra vonatkozóan, hogy mi is történik velem.
Amúgy komolyan itt kell ülnöm addig, amíg rendbe nem jövök? Egész pontosan, amíg meg nem gyógyulok? De az ki tudja, hogy meddig fog tartani majd? Egyáltalán van valami bajom? Egy patikus fogja majd megmondani nekem?
Dörmögök csak, de nem tudok mit tenni ellene. Azért nem akarok egy párbajba kezdeni egy patikában. Talán vannak rejtett fegyverek is itt, amik ellen nem igazán tudnék védekezni. Soha nem voltam túl jó párbajozó. De legalább valakinek jó napja van. Egy gyerkőc érkezése mindig jó dolog.
Sóhajtok egyet, aztán megvárom, amíg a patikus felém indul. Közben dobolok a lábammal és várom, hogy rám kerüljön a sor. Lassan forgatom a fejem, hogy lássam, mit csinál a patikus. Látom azt is, amikor a romhalmazhoz megy, megnézni a kupit, amit hagytam magam után.
- Tényleg sajnálom. Eredetileg a Gringottsba akartam menni.
Azt már nem teszem hozzá, hogy fogalmam sincs, hogyan kerültem ide, mert ezt gondolom a többiek is kitalálják. A patikának a neve és a banké semennyire nem hasonlít, hogy esetleg ilyen módon tévedhessek. Amíg a patikus nézelődik addig Elliot felé fordulok, de ő előz meg a beszélgetésben.
- Hívj egy kertészt, ha nagyon sürgős, mert nyárnál előbb nem fogok ráérni.
Nem is tudom, hogy milyen növényről van szó, és szerintem nem is az én feladatom lenne. Az iskolában is a Sötét Varázslatok Kivédését tanítom, nem pedig a Gyógynövénytant. Nem tudnám egyik pillanatról a másikra megmondani, hogy miről is van szó, egy téves varázslat nyomán pedig még ronthatok is a helyzeten.
- Ha szeretnéd, akkor szólok Reednek, majd ő intézkedik. Biztos elvinné a diákjait egy jó kis tanulmányi kirándulásra a házadhoz. 
Közben visszatér a patikus, megvizsgálja a szemem, a pulzusom és a vérnyomásom is. Ingatni kezdi a fejét, majd kiegyenesedik és mintha tanakodni kezdene.
- Csak azt ne mondja, hogy nincs ellenszere a betegségemre. Akkor inkább átmegyek a Mungóba és majd ott kigyógyítanak.
Most már kezdem én is érezni, hogy valami baj van, mert kezdem rosszul érezni magam. Már nem csak az a furcsa, hogy mindenki fel van gyorsulva körülöttem, hanem valami nem stimmel a közérzetemmel sem.
- Azt hiszem, azonnal átváltozom valamivé, ha nem segít rajtam – fordulok a patikus felé, aztán emelt hangon folytatom. - Mondjuk egy zombivá, és élőhalottként fogom kísérteni a maga patikáját.
Izzadni kezdek, kapkodom a levegőt és mintha zsongna a fejem is. Talán tényleg csak perceim vannak vissza. A fene beléjük, talán már el is késtem.
- Élőhalottként majd kigyomlálok nálad, jó lesz, Elliot?

◂ beautiful disaster ▸

2002. október 15.

◃w i l l  o w ▹

i'm wating...

style: autumn style ║ zene: pumpkin king

A patikus szép lassan a pult mögé lépett, miután ellenőrizte Willow állapotát. Valamiket összeborított, kevergetett, a pálcájával pöccintette meg a bögre oldalát, amibe az alapanyagok kerültek. Nem igazán érdekelt mi lesz Fawcett-tel, inkább csak kicsit kínozni akartam, ha már végülis egy helyre kerültünk. Finoman emlékeztettem a megállapodásunkra, amihez egyébként nem tartotta magát. Azt mondta, hogy eljön majd és kigyomlálja a kertemet, mert ő aztán olyan marha nagy varázsló. Nem. Nem volt az, mert akkor már kapott volna egy ilyen lehetőségen.
– Hívj egy kertészt, ha nagyon sürgős, mert nyárnál előbb nem fogok ráérni. – Közölte egyszerűen a választ.
Könnyű kibúvó volt ez részéről. Nem kell semmit csinálni, csak kényelmesen el van a Roxfortban azzal, hogy tanít. Végül is nem nagyon kerül éles helyzetekben, maximum egy-egy diák támadását kell elhárítania. Unalmas élet lehet, ugyanakkor elég kellemes ahhoz, hogy az ember csak sodródjon az árral. Valójában én is hitelesebb SVK tanár lettem volna, mint ő. Amennyi kísértethistóriában volt részem az elmúlt hónapokban ez cseppet sem lett volna meglepő. McGalagony professzor persze a közös múltunk miatt és az oktatásom teljes hiánya révén, nem igazán választott volna ki tanárnak. Amúgy sem vállaltam volna. Szerettem a mostani életemet, voltak izgalmak, de közben ott volt az a meghittség köztem és Aiden között… a családunk, ami napról napra formálódott.
– Ha szeretnéd, akkor szólok Reednek, majd ő intézkedik. Biztos elvinné a diákjait egy jó kis tanulmányi kirándulásra a házadhoz.
Ja persze… egy „tett” helyszínére komplett osztálykirándulást kell szervezni, O’Mara. A hang morgolódott, nekem meg eszembe jutott, ahogy Reagan holtteste ott pihent a hálószobámban az ágyon… már nem volt jó állapotban. Bűzlött, mert valaki kiásta a földből, miután elrejtettem. Azóta sem tudtam pontosan ki volt az, de nem lepett volna meg, ha ennek is az apámhoz lenne köze. A tény, hogy valaki tudta, megöltem egy embert, azonnal gyomorgörcsöt okozott.
– Persze, passzold le a feladatot. Mégis miért lettél te SVK tanár, Fawcett? Töketlenségből? Végül is ott a suliban csak diákokkal kell foglalkozni. – Közöltem gúnyosan, de közben visszatért a patikus. Willow-t ellenőrizte.
– Csak azt ne mondja, hogy nincs ellenszere a betegségemre. Akkor inkább átmegyek a Mungóba és majd ott kigyógyítanak.
– Nyugodjon meg… – Dünnyögte és ismét megnéztem Willow tekintetét. Hát elég ködös volt, mint aki közepesen be van tépve. Nem lepett volna meg ez sem, amilyen furcsa alak.
– Azt hiszem, azonnal átváltozom valamivé, ha nem segít rajtam – közölte izzadva, kissé lihegve. Megköszörültem a torkomat. Nem lepett meg, hogy megint ilyen hülye helyzetbe kerülök vele. Fawcett ilyen… vonzza a bajt. De amíg nem kell vele Esméről csevegnem, engem aztán ez sem zavart.– Mondjuk egy zombivá, és élőhalottként fogom kísérteni a maga patikáját.
– Ezt igya meg és rendben lesz. – A kezébe nyomta a fekete bögrét, amiben korábban két bájitalt és még valamit kevert egybe.
– Élőhalottként majd kigyomlálok nálad, jó lesz, Elliot?
Megforgattam a szememet és felpattantam a székemből. Közben a kezembe nyomott egy nagyobb fiolát is a patikus. Feltételeztem, hogy ez volt a hányinger elleni kényítmény, abból is jó nagy adag, ami kitart egy darabig.
– Ez a legjobb émelygés elleni bájitalom. A várandós asszonyoknak rendkívül hatásos, magának is megfelel majd. – Magyarázta, de a tekintete visszavándorolt Willow-ra. Egyértelműen azt várta, hogy milyen hatással lesz rá a bájitalt és hogy nyugodtan engedheti el az útjára.
Közben beletúrtam a zsebembe és néhány érmét tettem le a pultra.
– Kösz. – Közöltem kissé nyersen és ezután fordultam én is Fawcett-hez. – Tudod mit? Megcsinálom magam a hátsókertemet, aztán megpályázom az állásodat. Gyanítom végzettséget könnyen kilövi az, hogy aktívan varázsolok és nem töketlenkedek. – Aztán hátat fordítottam neki és ha csak nem tartott vissza már léptem is ki az Abszol útra. Részemről ez a téma le volt zárva.

[Beautiful disaster]

Beautiful disaster



Elliot
2002. október 15.
+16

Elegem van ebből a napból. Nem tudom mit tettem, amivel büntet, de az biztos, hogy nagyon ki kéne engesztelnem az istennőt, ha meg akarok szabadulni ettől a balszerencsétől, ami egy ideje már követ engem. Persze, tudom, hogy ez nem ma este fog megtörténni a legnagyobb sajnálatomra. De ha már így itt ragadtam ebben a patikában, akkor lehet kéne vennem néhány dolgot.
Elliot szavait nem értem tisztán, de a lényeget így is sikerül kiszűrnöm, és ha nem lennék most ennyire rosszul, akkor biztos bemosnék neki egyet. Az a szerencséje, hogy a patikus is itt van, és éppen azon dolgozik, hogy meggyógyítson. Oké, igazából az a legnagyobb szerencséje, hogy a jelenlegi állapotomban körülbelül annyira vagyok harcképes, mint egy páfrány.
Elveszem a felém nyújtott bögrét, majd meg is iszom. Borzalmas íze van, és ezért valahogy lassabban is nyelem le. Nem érzem a hatását egy ideig, aztán mintha tisztulni kezdene a tudatom. Már nem akarok átváltozni, és biztos nem fogok, de a mozgásomon látom, hogy még mindig nagyon darabos, a patikus és Elliot mozgása még mindig gyorsabb, mint az enyém. Akármi is volt az, amit levertem, már félig feloldódott bennem vagy a bájital eltüntette. Lassan kortyolgatom tovább.
Mikor látom, hogy Elliot feláll, akkor kicsit megkönnyebbülők, hogy egy ideig most megint nem fogunk majd találkozni. Hátradőlök a székben, lehunyom a szemem, és várom, hogy a bájital teljes egészében elkezdjen hatni. Talán ennek köszönhető, talán másnak, de olyan tisztán hallom a szavait, ahogy még soha. Felpattanok a helyemről és szembe fordulok vele.
- Hogy te mekkora egy faszfej vagy.
Kicsit döcögősen, de megindulok felé, és sikerül is még azelőtt elkapnom, hogy kilépne az ajtón, de ennek következtében behúzok neki egyet. Gondoskodok róla, hogy betaláljon, de csak rajta múlik, hogy nekiesik-e valaminek és ezáltal eltörünk még néhány fiolát.
- Egy sértett, hisztis kis picsogó kölyök vagy, akinek ha nem úgy ugrálnak, ahogy ő fütyül, máris átváltozik egy hárpiává. Fogalmad sincs róla, hogy mit tettem azért, hogy bekerüljek a Roxfortba tanárként. Fogalmad sincs, hogy mit teszek azóta is. Nem is ismersz, semmit nem tudsz rólam, csak ítélkezel! De tudod mit? Ha jobban tudod csinálni, akkor mutasd meg, vedd elő a pálcád, és mutasd meg, hogy te vagy a faszagyerek a világon.
Hajt az indulat, így egy pillanatra azt is elfelejtem, hogy nem vagyok igazán jó párbajozó, és sokszor volt, hogy csak a szerencsének köszönhettem a végkimenetelt. Arról nem is beszélve, hogy a bájital még nem mulasztotta el rendesen a kábulatnak és a mozgásomnak a hatását, szóval valamennyire biztos, hogy hátrányban vagyok.
Hallom ahogy a hátam mögött megindulnak a léptek, de kitárom a karom. A patikusnak nem kéne ebbe most beleavatkoznia.
- Ne, uraim, kérem. Csak ne a boltomban rendezzék el a vitájukat.
Látom, ahogy megkerül és valahogy igyekszik szemben lenni velem. Gondolom próbálja kitalálni, hogy mennyire vagyok beszámítható. Engem ez most viszont nem érdekel, így fogom megoldani a dolgot, ahogy vagyok.
- Na, mi van, megfutamodsz? A nagy Elliot, aki felér akár a Mágiaügyi Miniszterhez is, nem akar kiállni egy SVK tanár ellen. Talán rangodhoz méltatlan vagyok?

◂ beautiful disaster ▸

2002. október 15.

◃w i l l  o w ▹

i'm wating...

style: autumn style ║ zene: pumpkin king

Szinte látszott rajta, ahogy megváltozik a szemében a fény. Robbant. Belülről robbantak benne az indulatok, én pedig olyan elégedett vigyorral pillantottam rá, mintha a régi Elliot volnék. Elliot O'Mara ugyanis szerette, mikor behódolnak neki és kiakadnak, mikor szándékosan bosszant. Ez az Elliot voltam igazán én, hiszen ilyenkor tombolt a testemben igazán az a furcsa adrenalin hullám, ami mindig is annyira a részem volt, ami életett és életben tartott, amikor nem volt semmi más. Ez a kegyetlen, élvezkedő dög is én voltam.
- Hogy te mekkora egy faszfej vagy. - Indult meg felém Fawcett. Kissé döcögösen, a korábbi dolgok hatása alatt. Mosolyra húztam a számat. Nem ez volt a szándékom, de tetszett, amit látok.
Nem érdekelt, készen álltam otthagyni. Csakhogy elkaptam a karomat, rántott vissza maga felé, hogy megüssön. Én voltam a gyorsabb, lényegében esélye sem volt. A keze a pulton lévő fiólákat érte.
- Egy sértett, hisztis kis picsogó kölyök vagy, akinek ha nem úgy ugrálnak, ahogy ő fütyül, máris átváltozik egy hárpiává. Fogalmad sincs róla, hogy mit tettem azért, hogy bekerüljek a Roxfortba tanárként. Fogalmad sincs, hogy mit teszek azóta is. Nem is ismersz, semmit nem tudsz rólam, csak ítélkezel! De tudod mit? Ha jobban tudod csinálni, akkor mutasd meg, vedd elő a pálcád, és mutasd meg, hogy te vagy a faszagyerek a világon. - Folytatta.
Kitéptem a karomat a markából. Nem volt túl nehéz. Meglehetősen gyenge volt még.
- Ne, uraim, kérem. Csak ne a boltomban rendezzék el a vitájukat. - Közölte a rémült patikus. A férfi éppen ekkor sétált oda mögénk, finoman jelezve, hogy tényleg nem itt kéne harcolni. Már csak azért sem, mert szűkös volt a hely, vagy mert menten a tomboló Fawcettre hívja az aurorokat.
- Na, mi van, megfutamodsz? A nagy Elliot, aki felér akár a Mágiaügyi Miniszterhez is, nem akar kiállni egy SVK tanár ellen. Talán rangodhoz méltatlan vagyok?
Kihúztam magam és visszapillantottam az ajtóból Fawcettre.
- Igen. Eléggé méltatlan vagy... főleg ezzel a szánalmas hisztivel. Szánalmas, hogy ilyen ember tanítja a következő generációt. Össze kéne kapnod magad. - Közöltem egyszerűen a tényeket. Aztán a mosoly le is olvadt az arcomról. Még odapillantottam a rémülettől sápadt, idős patikosra.
-Ne aggódjon, nem az üzletében fogjuk intézni a gondjainkat. - Jegyeztem meg és Willow-ra mutattam. - Az úriember bizonyára meg fogja téríteni a károkat, amiket okozott. - Aztán intettem, feltéptem az ajtót. Így léptem ki az Abszol útra, hogy eltűnjek az emberek forgatagában.