Czikornyai és Patza

A Czikornyai és Patza az ország legszínesebb könyvválasztékával várja kedves vásárlóit. Kínálatában megtalálható a tudományos kötetektől kezdve a szépirodalmi műveken át az iskolai tankönyvekig bármi, amire csak egy tájékozott és tudásra szomjas mágusnak szüksége lehet.
Az éppen aktuális bestsellerekből is temérdek kerül e bolt polcaira, méghozzá - a többi könyvkereskedést megelőzve - első állomásként a nyomdákból. Havonta egy-egy írót is meginvitálnak dedikálásra, valamint az időszakosan tartott felolvasóestekre. A társadalom elitje örömmel keresi fel az Abszol út e gyöngyét.

[olvass belőlem]

olvass belőlem



Ben
2002. június 9.

style

Hogy mi történt az utcabál után? Nem akartam végig gondolni, hogy megint ágyba bújtam Bennel, miközben tudtam nagyon jól, hogy nem érez irántam semmit és csak az az ital váltott ki belőle valamit. Egyszer már szakítottunk, pontot tettünk kettőnk történetének végére és el is hittem, hogy ebből nem lehet semmi. Már csak az álomvilágom része volt… hiába tudtam ezeket a dolgokat magamban a helyére tenni, mégis gyomorgörccsel pillantottam újra és újra az ület nyíló ajtaja felé, remélve, hogy ma tényleg eljön. Talán nem vette magára, hogy hajnalban kiosontam a szobájából és csak egy rövid üzenetet hagytam, hogy jól éreztem magam.
Azóta sokat dolgoztam, neki is rengeteg edzése volt a sporthírek alapján… mert azóta állandóan odalapoztam a Prófétában elsőként. Így csak egy-két rövid levelet váltottunk, általános témában. Nem is kérdeztem rá, hogy jön-e ma. Pedig adtam neki egy szórólapot, láthatta rajta az időpont változást is, hiszen varázslattal volt megbővülve.
Hiába nyílt annyiszor az ajtó, nem ő sétált be. Kisgyerekek jöttek, akik a seprűn száguldó királyfi történetét akarták hallani. Rajtuk kívül csak egy-két sajtós volt, semmi komolylap. A Szombati Boszorkány fotós volt az egyetlen, aki külön is le akart fotózni, neki engedtem is magam, mert minden hírverés számít… akkor is, ha valaki azt akarja rám kenni, hogy felszedtem jó pár kilót és biztos terhes vagyok. Nem vagyok terhes… ugye nem vagyok? Nem is értettem miért gondolkodom ilyen hülyeségeken, csak Bent akartam látni, de a gondolataim már tíz lépéssel előttem jártak. Nem tudtam megnyugodni, annyira nem, hogy a körmeimet kezdtem el harapdálni.
– Esther, hamarosan kezdenünk kéne… – lépett oda hozzám az asszisztensem, akit a kiadóbiztosítót. Pamela volt a neve, valami amerikai helyen született, de ezt az akcentusából is könnyen ki lehetett venni.
A tekintetem a közönségre vándorolt. Az üzlet tulajdonosa már előkészítette a párnákat, amiket kértem, így a szülők és a gyerekek is leülhettek rá. Már csak engem várt az a nagymamás, rózsaszín fotel, benne a legújabb kötettel. Nem várhattam tovább Benre, pedig úgy szerettem volna, ha ő olvas fel belőle. Úgy meghallgattam volna az ő hangján a saját meséimet… Esther! Nem szerethettél máris bele… újra!
– Kezdjünk. – Bólintottam röviden. Még egyszer az ajtó felé pillantottam, majd megindultam a fotelhez. A szoknyámon igazítottam egyet, ahogy leültem végre a székbe és keresztbe tettem a lábaimat. Így nyitottam a vékonyka kis kötetet, hogy azonnal a szeme elé villanjon Benjamin rajzolt mása. – Üdvözlök mindenkit. Esther Doyle vagyok, a könyvszerzője és azért jöttem, hogy felolvassak nektek belőle egy rövidke részletet. – Mondtam és a gyerekekre mosolyogtam. A csillogó szemeikért máris megérte megszólalnom, habár még mindig a hányinger kerülgetett az izgatottságtól és újra el is néztem az ajtó felé, de az makacsul nem akart nyílni.
Ezért hát belekezdtem a mesémbe.

[2002 június 9. ● ESTHER ●⭃ olvass belőlem ⥷tükörkép]

2002 június 9.
● ESTHER ●
⭃ olvass belőlem ⥷
tükörkép

De összedrótozom magam,
A száj szorít, a szív rohan,
Hátra senki sem marad,
Repülni látok roncsokat.

Én teljesne megőrültem. Mármint, komolyan nem hittem volna, hogy valaha még bármi is lesz köztem és Estherrel. És az én ágyamba kötöttünk ki. Hirtelen még abban sem voltam biztos, hogy az egész annak a rózsasörnek a hatása volt-e vagy egyszerűen csak... Megint érezni akartam őt, ahogy régen is. Pedig nem kellett volna, nagyon nem akartam ismét ebbe az egészbe belebonyolódni. De talán ki se gabalyodtam belőle. Esther túlságosan fontos volt nekem. És tudtam, hogy nem lenne szabad így... Hiszen én szakítottam vele. És nem lett volna fair vele szemben, hogy megint... Aj a francba is! Nem is mertem felhozni ezt a témát Aidennél, biztos csak körberöhögött volna, hogy én mennyire nem tudok tovább lépni a dolgokon. Nem mintha ő annyira tovább lépett volna Ellioton.
Igazából nem is bántam, hogy csak egy üzenet fogadott a követkeuző napon. Valahogy így elkerültünk egy kínos beszélgetést, de... Nem menekülhettem örökké előle, mert ma volt az a felolvasó estje, amit már régen is megígértem, hogy elmegyek rá. MÉg akkor is, ha előtte kissé intimebb lett a kapcsolatunk. A francba már, benjamin, légy férfi, és csinál úgy, mintha ez tök természetes lenne, hogy a volt barátnőddel, aki aztán az egyik legjobb barátod lett, lefekszel.
Előttem magasodott a könyvesbolt régies alakja, odabent pedig az üvegen át is láttam, hogy elég népes tömeg gyűlt össze. Mosolyra húztam a számat. Régen sokszor ugrattam azzal, hogy micsoda híres író lesz belőle, és erre persze csak általában vagy elpirult vagy nem vett komolyan. Pedig akkor is szerettem a történeteit. Persze volt pár alkalom, hogy belebezséltem hozzá valami bődületes baromságot, vagy valami beteges és perverz dolgot. De ilyenek voltunk. Természetesen simultunk egymáshoz, és... és mégis véget ért. Szinte utáltam magam, hogy Rayla miatt hagytam magam. idióta voltam, és ami kettőnk között eltörtem, azt nem lehetett már megjavítani. Voltak dolgok, amiket egyszerűen nem lehetett rendbe hozni, akármennyire is próbálkoztunk.
Beletúrtam a hajamba, majd a kezeimet a farmerem zsebébe mélyesztve belöktem óvatosan a bolt ajtaját a vöröses, kissé szakadt tornacipőmmel. Nem voltam túl elegáns, inkább laza. Aiden lett volna képes még egy egyszerű dedikálásra is úgy kiöltözni, mintha esküvőre ment volna. Beléptem a kis helyiségbe, a fabadló a talpam alatt öregesen megnyikordult. Mindennek olyan régies és öreg illata volt. Előttem egy kisebb gyereksereg ült és szinte epekedve hallgatták Esther lágy hangját.
Megtámaszkodtam az egyik kis fal mellett, miközben Esther olvasott. A mese túlságosan ismerős volt, és egy kicsit zavarba is jöttem tőle. Nem tudtam, hogy észrevett-e, mindig belemerült a mesékbe, a könyvekbe, amit mindig is szexinek találtam. A poros levegő azonban megpiszkálta az orromat, és egy embereset sikerült tüsszentenem, bele Esther mesélésébe. Pedig igazán nem akartam elvonni a figyelmet róla. A gyerekek kíváncsian bámultam felém, én meg csak integettem nekik, miközben egy-két szülő kissé mérges tekintettel. Hát most már egészen biztosan észrevett.
- Hát helló - tátogtam a lány felé, aki nagyon is gyönyörűen nézett ki a székben ülve. De már megint mi a szarra gondoltam. Laza mosolyt varázsoltam a számra, hogy ha Esther is felém nézett végre.

[olvass belőlem]

olvass belőlem



Ben
2002. június 9.

style

Gyomorgörcsöm volt még olvasás közben is. Hiába képzeltem el a seprűn lovagló herceget, hiába képzeltem el, ahogy harcol vagy éppen szórakozik… csak Ben arca jelent meg a lelkiszemeim előtt. Ben, Ben, Ben… még a szívem is az ő nevét kántálta őrült, vad ritmussal. A fotelben ülve is képes voltam rá koncentrálni, csoda, hogy nem böktem ki a nevét mesemondás közben. Azokat a csillogó gyerekszemeket le akartam nyűgözni.
Lapoztam a könyvben és folytattam azzal, hogy a királyfi a seprűn repülve ezer meg ezer szárnyas nyulat vezet a csatába a gonosz manók ellen, akik a szőke hercegnőt tartották fogva. Egy-két kisgyerek „óóó” hangot hallatva figyelte a történetet. Az asszisztensem a háttérben zenét indított el, olyat, ami tökéletesen illet a történethez. A bolt fényei pedig kicsit elhalványultak, körülöttünk apró, csillogó pontok jelentek meg. Újabb fejezethez értünk, a hercegnő megmentéséhez, aki a fiúnak ajándékozta egy könnycseppét. Azt az aranyosan csillogó cseppet, ami majd a fényt jelenti neki akkor is, ha a legnagyobb sötétben kell boldogulnia. A könnycseppet láncra fűzte és a nyakába hordta… és akkor jött a hangrobbanás.
A tüsszentés hangja megrázta a boltot. Csak egy pillanatra néztem fel. A világító pontok között megpillantottam az én seprűn lovagoló hercemeget. Néhány gyerek is arra fordult. Hallottam, ahogy sutyorogni kezdenek a szüleikkel és a szülők egymással, hogy ez Benjamin Fraser, a Montrose Magpies-ból.
– Hát helló – tátogta felém a szavakat. Én pedig csak lágyan elmosolyodtam, miközben a szívem nagyot dobbant. Még mindig hányingerem volt, de most már csak az izgatottságtól, hogy hamarosan odamehetek és megölelhetem.
A gyomrom kicsit megremegett mikor a mesém végére értem. A gyerekek nagyot tapsoltak, de amint lehetett már furakodtak is Benhez autogrammért. Ezen muszáj voltam elmosolyodni, hiszen az asszitensem nyilván nem egészen erre készült ma, hanem arra, hogy rengeteg könyvet eladunk. Az üzletnek mindenképpen jót tett, hogy Benjmain is benézett, mégis én őt csak magamnak akartam már.
– Ha megengeditek, most ellopom a mi kis sztárunkat. A könyveket és a hozzátartozó színezőket a pultnál megnézhetitek. – furakodtam át a gyerekeket között. Átkaroltam Bent és behúztam az egyik sarokba. Ez hatásosnak tűnt, hiszen így kettesben tudtunk lenni, a gyerekek a szüleikkel együtt elvonultak vásárolni. – Hát eljöttél… – mondtam, kicsit talán túl izgatottan is, majd egész egyszerűen átkaroltam a nyakát és úgy néztem a szemeibe. Meg akartam csókolni, de előtte ki akartam élvezni a pillanatot, hogy végre ilyen közelről figyelhetem. Az az este… nem múlt el nyom nélkül. – Benjamin Fraser, nagyon hiányoztál. – Suttogtam és ahogy közelebb hajoltam az ajkaihoz, finoman leheltem közéjük egy kis levegőt, mielőtt megcsókoltam. Hagytam, hogy elnyúljon, ha nem tol el.

[2002 június 9. ● ESTHER ●⭃ olvass belőlem ⥷tükörkép]

2002 június 9.
● ESTHER ●
⭃ olvass belőlem ⥷
tükörkép

De összedrótozom magam,
A száj szorít, a szív rohan,
Hátra senki sem marad,
Repülni látok roncsokat.

A mese nagyon bájos volt. Mármint a legbájosabb része, niylván a relytéjes seprűn lovagló herceg volt, de valahogy az egész borzasztóan bájos volt. Tekintetemmel egész végig Esthert néztem, és taklán egy kicsit reménykedtem benne, hogy felpillant, mégis annyira belemerült a mesélésbe, hogy ki se pillantott a sorok közzül. Szerettem benne ezt, ahogy átélte és elrepítete egy-egy történet. Mindegyik olyan kedves volt és aranyos. Biztosan szerette volna őket Chrissie is, annak ellenére, hogy ő most 15 éves lenne.  Erre kicsit elszorult a szívem, és azt kívántam, bárcsak lenne valami varázslat, amivel mindent megváltoztatnék. De valahogy mégsem akartam visszamenni oda, minden változásnak ára volt, és én nem akartam volna elvenni Aiden mostani életét sem. A sebek majd lassan begyógyulnak és csak lüktető heg fog maradni a helyükön, remélem.
A könyv illatű helyen a sok kisgyerek is ugyan olyan eoekedő szempárral, és izgatott felkiálásokkal követték a történetet, egészen addig, míg el nem tüsszentettem magam. Persze úgy tettem, mintha nem lett volna olyan kibaszottul kínos és idétlen az egész helyzet, de már késő volt, félbeszakadt a történet, és nagyjából mindenki felismert. Laza vigyorral integettem nekik. Fura volt, hogy így felsimertek, pedig még nem voltam annyira jó. Csak egy kicsit. Talán jövőre én lehetek majd a csapat kapitány. De már rágen nem az a kölyök voltam aki a jövőre épített légvárakat. Csak élveztem a jelent és azt, hogy azt csináltam,a mihez tényleg értettem. Alig, hogy felucsódott a tömeg a fantazstikus jelenlétemtől, máris körbevettek én pedig osztogathattam az autogrammokat.
Igyekeztem nem kimutatni azt, hogy még mindig rohadtul zavarba tudtam jönni az ilyenektől, de a gyerekek lelkes, csillogó szemeit látva megértettem, hogy Esther miért szeretett nekik meséket írni. Néhány autogramm és hajborzolás meggyerekcsevej után aztán felszabadultam én is. Pedig nem akartam e,vonni a figyelmet Estherről.
– Ha megengeditek, most ellopom a mi kis sztárunkat. A könyveket és a hozzátartozó színezőket a pultnál megnézhetitek - erre a gyerekek hadtak ki megint szinkronban egy lehangolt "óóó"-t, majd vigyorogva a lányra néztem, majd ő hirtelen behúzott az egyik sarokba, amit én természetesen nem is bántam.
– Hát eljöttél…
- Naná, hogy hagyhattam ki a legszexibb író felolvasását - vigyorogtam lazán, majd a kezemet egy kicsit lejjebb csúsztatva a átkaroltam nagyjából a derekát. Nagyjából. De Esther szerencséte nem volt az, aki ilyyenek miatt pofon vágjon. Egyszerűen csak szerettem volna minél közelebb érezni megint, és ez olyan ösztönös volt, mintha nem is történt volna semmi köztünk, mintha minden ugyan olyan lett volna, mint régen. Ez fájt picit. De jó is volt.
– Benjamin Fraser, nagyon hiányoztál. – Erre hundutul felvontam a szemöldökömet.
- Ó, tényleg? pedig azt hittem csak egy egy éjszakás kaland voltam neked - sóhajtottam fel drámaian, mint ahogy azok a csajok szoktak akiket egy este után tényleg dobnak. Khm.
Lehunytam a szememet, miközben megcsókolt, és persze nem siettem el semmit. Egyik ketemmel beletúrtam óvatosan a puha hajszálai közzé, amásikat pedig megsimítottam a fenekét. Kissé nekidőltem az egyik szekrénynek, amiben mindenféle könyvek voltak összevissza helyezve és meglehetősen porosak voltak, de nem igazán érdekelt, mert teljesen ráföggtem Esther ajkainak édes ízére.
- A közönséged kezd hiányolni - motyogtam az ajkára, kicist sem elhúzódva tőle, de már kissé áthallatszott a suttogás, hogy mágis hol vagyunk és mit csinálunk. Pedig nem nagyon szerettem volna elengedni, főleg mert már nem is nagyon figyeltem, hogy hol vannak azok a bizonyos határok közem és közte. Lehet sosem voltak. lehet csak én húztam meg őket.
- Esther vissza kellene jönn...áhh..óh... - sikkantott fel a bekukucskáló lány, és az arca elé kapta a kezét. - Vagy fel is tarthatom őket! - suttogta, majd egy felfelé tartó hüvelykujj kíséretében eltűnt.

[olvass belőlem]

olvass belőlem



Ben
2002. június 9.

style

– Naná, hogy hagyhattam ki a legszexibb író felolvasását – ahogy átkarolta a derekamat, megborzongtam. Kellemes volt félre húzódni a tömegtől és odabújni Benjaminhoz. Éreztem az illatát, a leheletét az ajkaimon. Már nem is érdekeltek a gyerekek vagy a felolvasó est, pedig Ben is biztosan értékelte volna macialakú sütemény, meg a kakaó, amit a gyerekeknek pakolt ki Pamela korábban.
– Szóval én vagyok a legszexibb? – kérdeztem kissé flörtölgetve. Az ujjaim eljátszottak a hajával. Óvatosan piszkáltam a hullámokat, amik mindig visszaugrottak a korábbi formájukba. Ezt mindig imádtam, most is mosolyt csalt az arcomra.
– Ó, tényleg? pedig azt hittem csak egy egy éjszakás kaland voltam neked – mondta egy sóhaj kíséretében. Tudtam, hogy csak szórakozik, de én úgy odasúgtam volna neki válaszul, hogy én is ezt hittem. Talán ezért volt folyamatosan hányingerem is, mert állandóan arra gondoltam, hogy milyen szenvedélyes, kissé óvatlan éjszaka volt az, amikor összegabalyodtunk, mégis annyira élveztem.
– Arra gondoltam, hogy most már lehetnél többször is az egy éjszakás kalandom. – Súgtam szemtelenül az ajkaira a szavakat, mielőtt megcsókoltam volna. Éreztem, ahogy az ujjai a hajamba vándorolnak. Egy sóhajt is megengedtem, tudván, hogy tönkre fog menni a frizurám. Nem számított, csak érezni akartam az ajkait az enyémen. Hallottam, ahogy a hirtelen jött lendülettől az egyik könyvespolcon mocorognak a könyvek, de nem nyitottam ki a szememet, csak élveztem a pillanatot.
– A közönséged kezd hiányolni – motyogta, ahogy kicsit elhúzódott. Hallottam, hogy sutyorognak, meg beszélgetnek Benről, a híres kviddicsjátékosról, meg rólam, hogy mégis hol vagyunk.
– Ó, inkább a gyerekekkel lennél? – kérdeztem, és végig simítottam a mellkasán, aztán a hajamat kezdtem piszkálni, hogy ne legyen olyan kócos. Nem gondoltam arra, hogy szakítottunk, vagy hogy mennyiszer hittük, nem működhetünk. Talán Aiden volt mindig is a hiba a képletben és mi ketten, mi ketten mindig is illetünk egymáshoz. Mi másért hiányzott volna ilyen régóta? Mi másért gondoltam volna rá, ahelyett, hogy tovább léptem volna.
– Esther vissza kellene jönn...áhh..óh... – Pamela hangjára összerezzentem. Ahogy ránéztem, láttam mennyire zavarban van. Még az arcát is megpróbálta eltakarni, hogy ne lásson meg semmit. Nem volt ott semmi, hacsak Ben állapot nem váltott pillanatok alatt kellemesre.  – Vagy fel is tarthatom őket! – Suttogta, majd zavartan tovább állt. Nem tudtam nem felnevetni, mikor megint kettesben maradtunk.
– Hmm, csak nem meglátott valamit? – Vigyorogtam tovább és lepillantottam kettőnk közé, meglehetősen sokatmondóan Benre. Ezután néztem csak vissza és finom puszit adtam az ajkaira. – Menjünk vissza, aztán megnézheted a lakásom… ha van kedved. Közel van ide. – Kacsintottam rá és finoman belé karolva indultam el vissza.

[2002 június 9. ● ESTHER ●⭃ olvass belőlem ⥷tükörkép]

2002 június 9.
● ESTHER ●
⭃ olvass belőlem ⥷
tükörkép

De összedrótozom magam,
A száj szorít, a szív rohan,
Hátra senki sem marad,
Repülni látok roncsokat.

Furcsa volt, hogy minden olyan baromira tökéletesnek tűnt. Estherrel mindig is úgy éreztem, hogy olyanok voltunk, minta  tökéletesen öszeillő puzzle darabok. Persze ebben volt valami perverz vicc is, amit sokszor elsütöttem nála, amikor éppen elsurrantunk teremtőset játsztani, vagy félrehúzódva kamaszos lekesedéssel fedeztük fel egymást. Midnig is volt közöttünk valami kimondhatatlan összhang, ami egyszerűen magától működött, MÉg akkor is működött, amikor raylával is szerencéstlenekdtem. Egyszerűen csak... megzavart egy olyan lány,a ki sosem bvolt képes szeretni, és én miatta képes voltam elengedni azt aki igazán fontos volt az életemben. Szörnyen idióta voltam, de ahogy a polcok árnyékos függönye mögött elrejtőztünk, megint fellángoltunk, megint egyszerűen csak élveztük egymást.
– Szóval én vagyok a legszexibb? - kérdezte flörtölgetve Esther mire én csak elvigyorodtam, miközben a hajamat piszkálgatta. Mindig is szerettem, valahogy kicist megnyugtató volt Esther mellett néha volt időm nem csak pörögni. Bár néha őt is akartam magammal rángatni, de olyankor valahogy Aiden mellett kötött ki, ami kicist idegesített. De igazából csak jobb akartam lenni, hogy ne vele legyen, hanem csak velem. Most, hogy nem volt Aiden, nem volt Rayla valahogy megint annyira tökéletesnek tűntünk.
- Tudna itt bárki olyan szexin ringó csípővel járni? - kérdeztem és szándékosan feltűnően mértem végig, hogy aztán kacsintsak is egyet, majd egy szenvedélyes forró csókhoz vontam oda hozzám megint.
– Arra gondoltam, hogy most már lehetnél többször is az egy éjszakás kalandom
- Te pedig az enyém - húztam oda megint egy kisebb csókra. valahogy nem gondoltam volna, hogy estherrel valaha is újra fogom kezdeni, és mégis ide jutottam. Kezdtem azt hinni, hogy a családom egy örökös újrakezdő. Ott volt apa esete anyával, vagy Aiden és ELliot. Valahoyg ez rohadtul viccesnek tűnt, belegondolva.
Iagzából lassan kedztem csak felfogni, hogy így végül is Esther megint a barátnőm lett. Ez valahoyg furcsán izgatottá tett, és egyszerre olyan baromira megkönnyebbült lettem.
Egyre jobban kezdett szűkös lenni a nacim, ami azért vol kellemetlen, mert gyerekek is voltak a közelünkben, akik általában egyből levágták az olyan szitukat, ne meg belesett Esther asszisztense is, aki meglehetősen elvörösödve távozott. Bár egészen jól reagált ahhoz képest, hogy milyen helyzetben látott meg minket. Talán a kezem egy kicist beljebb volt csúszva Esther felsőjébe. Pedig esküszöm igazán jól nevelt úriember vagyok.
– Hmm, csak nem meglátott valamit? - pillantott le Esther, én pedig csak megvontam a vállamat.
- Lehet. De legalább egyet értésben vagyok a testemmel, téged illetően - vigyorodtam el. - Alig várom, hogy megsimerjelek a lakásodban is - tettem hozzá, és belecsókoltam még a nyakába, majd megigazgattam a nadrágomat, hogy normélisan helyre kerüljek, és követtem Esthert a gyerekek közzé. AHogy kimentünk rögtön lerohantak a gyerekek minket, és egy olyan 11 év körüli kisfiú megállt előttünk, és felpislogott ránk.
- Ti szexeltetek? - kérdezte, olyan tágra nyílt tudáléks gyermeki szemekkel - A szüleim mindig azt csinálják, amikor félre vonulnak. Azt hiszik, hogy nem tudom, mit csinálnak, pedig nagyon hangosak. Anyu folyton nyögdécsel, meg kiabál, mintha meg akarnák nyúzni, apa pedig... - magyarázta a gyerek, én pedig alig bírtam megállni, hogy ne röhögjek fel. Ekkor jött oda az anyuka is lángvörös arccal, mert persze nem csak mi hallottuk a fiú dumálását.
- Alvin, most aztán elég legyen! Mégis milyen ostobaságot bezsélsz!
- De anya én tényleg hallottam - nyafogott a fiú, miközben az anyuka gyorsan magához vett egy könyvet és elhúzta a kisfiát lángvörös arccal a boltból. Estrerre bámultam vigyorogva, mert én eléggé jóts zórakoztam a jeleneten. Aztán pár pillanat múlva lerohantak minket a gyerekek és az anyukák, mindenki aláírást kéregetett, és minden második gyerek megkérdezte, hogy szexeltünk-e. Az egyik hullám után aztán odaléptem Estherhez.
- Mit szlnál, hogy ha a seprűs herceg most rabolna el, hercegnőm? - suttogtam a fülébe és meg is pusziltam ott.

[olvass belőlem]

 

olvass belőlem



Ben
2002. június 9.

style

Elmosolyodtam, ahogy megéreztem Ben mennyire jól érzi magát velem. Őszinte rajongást éreztem iránta, ezért minden, amit kiváltottam belőle kellemes melegséggel járt át. Arra vágytam, hogy tovább csókoljon, hogy ne kelljen visszamenni dolgozni…
– Lehet. De legalább egyet értésben vagyok a testemmel, téged illetően – mondta vigyorogva, mikor kicsit elhúzódtam tőle. Sokat mondóan néztem oda közénk. – Alig várom, hogy megsimerjelek a lakásodban is – csókolt a nyakamba, aztán elkezdte a nadrágját igazgatni, remélve, hogy úgy majd elfedi a történteket. Én csak megköszörültem a torkom és kicsit a hajamat simítottam vissza a megfelelő módon.
– Alig várom. – Mosolyodtam el, majd megindultam kifelé. A lelkes közönség már ott várt minket. A gyerekek persze azonnal lerohantak minket. Sejtettem, hogy Benért vannak oda. Egy menő kviddicsjátékosba azért nem futnak bele, ráadásul még a kedvenc mesekönyvük bemutatója is éppen ma volt. Őszintén szólva gyerekszemmel ez az egész egy valóra vált álomnak tűnhetett.
Egy kisfiú lépett végül elénk. Először csak nagy szemekkel pislogott. Aztán végül megszólalt: – Ti szexeltetek?– A kérdést olyan hangon tette fel, mintha pontosan tudná miről lehet szó. Én meg éreztem, hogy menten elpirulok. A kínomat éppen csak az fedte el, hogy elég alaposan kisminkeltek, mielőtt idejöttem. Ez az előnye annak, hogyha az embert egy egész kiadó szponzorálja. Talán még a végén véglegesen is szerződtetnek… hacsak Vitrol nem vádol meg azzal, hogy a gyerekek előtt fetrengtem Benjaminnal. – A szüleim mindig azt csinálják, amikor félre vonulnak. Azt hiszik, hogy nem tudom, mit csinálnak, pedig nagyon hangosak. Anyu folyton nyögdécsel, meg kiabál, mintha meg akarnák nyúzni, apa pedig... – Magyarázta, mire a zavaromat valami furcsa, kínos nevetés váltott fel. Talán azért, mert láttam, ahogy az anyukája vadul kapálózik, hogy odaférjen a gyerekhez és megpróbálja valahogy befogni a száját.
– Alvin, most aztán elég legyen! Mégis milyen ostobaságot bezsélsz!
Pamela is hangosan felhorkantot már a jelenetre. Innentől kezdve nagyjából képtelenség volt komolyan venni a jelentet, ráadásul én magam sem tudtam, mint mondhatnék. Egészen kellemetlenül éreztem magam a dologtól, de közben meg volt az a furcsa inger is, hogy elröhögjem magam. Ezen az sem segített, mikor Ben vigyorogva felém fordul.
– Én a helyedben jobban takargatnám magam, hacsak nem akarod, hogy a kissrácok kiszúrják, hogy tényleg azt csináljuk néha… – Kacsintottam rá és lepillantottam a sliccére. Aztán már nem sok időm volt flörtölgetni vele vagy éppen húzni az agyát, mert lerohantak a gyerekek és az anyukák autogrammért. Legalább tizenöt-húsz kötetet dedikáltam. Egy hullám ezzel le is ment, ami persze kellően fárasztó volt ahhoz, hogy már tényleg csak Bennel akartam lenni kettesben.
Mosolyogva figyeltem a tömeget, ahogy a könyveiket lapozgatták. Az egyik kisfiú éppen eljátszotta az anyukájának, hogy Ben orrát hogyan törte be egy gurkó. Alvin pedig, némileg odébb, éppen büntetést kapott a szüleitől. Valahogy az apuka is előkerülhetett időközben.
– Mit szlnál, hogy ha a seprűs herceg most rabolna el, hercegnőm? – hajolt a fülemhez Ben. Éreztem, ahogy megpuszil. Egészen beleborzongtam. Egy halom érzés és vágy kezdett el lüktetni bennem, csakis arra vágyva, hogy raboljon el.
– Amíg nem figyelnek… – suttogtam. Megfogtam a kezét, majd behúztam a személyzeti mosdóba, ami csak egy lépésre volt onnan, ahol letámadtak minket. – Megmutatom a lakásom… – Tettem hozzá és finom puszit leheltem az ajkaira, ahogy kattant a zár mögöttem. Nem húzódtam el, elmélyítettem a csókot, majd egy hoppanálással magammal vittem a MárványLakba, ahol éppen éltem.
Apró garzon volt, amit megszemlélhetett, amint megérkeztünk. Egyetlen helyiség volt az egész. Éppen csak a konyhát választotta el egy díszfal, na meg a fürdőt egy szép, fehér ajtó. Az ágy ott volt középen, szépen bevetve, ahogy reggel hagytam. Próbáltam arra felé irányítani, de Benjamin sokkal nagyobb volt nálam, kellett, hogy ő is akarja.
– Veszélyes vagy a könyvbemutatókon… – leheltem az ajkai közé, ahogy ujjaim elvesztek a göndör tincsek között. A másik kezemmel megpróbáltam a nadrágját kigombolni.

A játék más helyszínen folytatódik!