Ponti's Restaurant

Emily Myra Dean pennájából



Szereted a bruschettat? És a pizzát? Esetleg a spaghetti carbonarat? Ha a kérdések valamelyikére "igen" volt a válaszod, akkor ez a neked való hely. Ponti egyenesen Olaszországból érkezett ide, hogy finomabbnál finomabb olasz különlegességekkel tömhesse meg az éhes sétálókat. A központi helyen lévő étterem az esetek többségében tele van - érdemes asztalt foglalni, nehogy hoppon maradj. Nem a legelegánsabb hely, de hangulatos, szép berendezésű kis hely, fantasztikus ízű ételekkel, nem vészes árakon.

[2002. május 8.outfit]

2002. május 8.
outfit

Sometimes the silence guides a mind
To move to a place so far away

Megkívántam az olasz kaját. És Benjamin nincsen otthon, hogy megetessen, és főzzön nekem valami tésztás dolgot. Így úgy döntöttem nem várom meg azt hogy hazaessen izzadtan és büdösen a kviddics edzésről, inkább eljövök ide. A teraszon ülök, cigarettát forgatva az ujjaim között, és évezem a nyugalmat. Azt a nyugalmat, ami Feryll és a kölyke után végre egy kis időre megtalált. Hiányzott már ez kibaszottul hiányzott, hogy nem kellett minden sarok mögé néznem, hogy nem kellett lassan attól tartanom, hogy valami halálfaló rohadék betalálna célozni. Az ajkaimhoz emelem a vékony szálat és mélyen bezsippantom, miközben tekintetemmel az utcát lesem. Az étteremből kihallatszik a tulaj kiabálása, a tányérok zörgése. Olyan kellemesen életszerű volt ez, hogy néha elgondolkodom, vajon nem álmodom én most.
A nap kellemesen süt, szerencsére nem olyan betegesen melegen, mint ahogy majd Afrikéban kell elviselnem, vagy amilyen Szantorini nyarakon volt. Lehunyom a szememet, és csak hagyom, hogy a kellemesen békés idő egy pillanatra lenyugtassa a lelkemben tombóló örvény fekete hullámait. Egy kicsit... Egy kicsit megérdemelem ezt is, nem? A nyugalmat. Már amennyire meg tudok nyugodni. Hiszen még hallom a húgom kacagását és az orromba kúszik apa pipafüstjének kellemesen édesen fanyar illata. Mindenhol, akármerre is nézek.
Kilibben az asztalomhoz a pincérlány negédesen ringatva amelleit és a csípőjét, majd egy mosoly kíséretében letezsi elém a tejszínes fusilli. Lusta mozdulattal enoymom a csikket a hamutartóban, majd megvizsgálom mit is hoztak elém. Mindig is finnyás voltam a kajákra, kifejezetten utáltam a hétköznapi dolgokat. Talán ez annak is köszönhető, hogy egy aranyvérű sznob voltam midnig is. De igazából egy kicsit jobban értékeltem a normélis ételt, miután annyi évet lehúztam ilyen-olyan olcsó kajákból. Megtanultam azért a saját káromon becsülni a legkisebb szart is. De ha már megengedheti magának az ember a jót, akkor minek nélkülözzön, nem? Minden esetra azért egészen jól nézett ki, még annak ellenére is, hogy benjamin sokkal jobban megcsinálta volna otthon. AMit persze nem vallanék be neki.
Elliot az anyámmal vásárol be éppen, és azt hiszem megint annyira azavarban lesz tőle, hogy minden szarságot összevásárol, anyám meg minden hülyeséget megmutogat neki. Bájosak voltak ketten, főleg ELliot lelkesedését szerettem annyira a dokgok irányt, amik meglehetősen aranyossá és szexivé tették. Nem mintha ezt valaha is elmondanám neki. Önző vagyok, és a jó dolgokat mindig megtartom saját magamnak. Közben megint felém fordult a picér nő, és letett elém valami kaját, amit nem is én rendeltem. Felvont szemöldökkel meredek rá, de az észre sem vezsi, és tovasuhan. Én meg ott maradok valakinek a félrerendelt kajájával édesketesben. Nem sokkal későb egy barna hajú lány bukkan fel úgy mint aki nem találja a helyét, én meg mert olyan kibazsott jó fej vagyok leszólítom.
- Hé, ez a tiéd? - kérdezem és az állammal a tányér felé bökök.

[Találkozások I.]

Találkozások I.


outfit

2002. május 8.

To: Aiden

Néhány hónappal ezelőtt találtam meg ezt a helyet. Csak úgy betértem, egy gyorsan jött gondolat vezetett ide. Szerettem volna kipróbálni valami újat. És rájöttem, hogy én mennyire szeretem a minestrone levest. A kellemesen hűvös, paradicsomos íz egészen magával ragadott.
A elmúlt időszakban próbáltam mindent lazábban venni. Habár Vitrol nagy balhét vert ki az elmaradt interjú miatt, anyám elintézte, hogy továbbra is a Szombati Boszorkánynál maradhassak. Mondjuk továbbra is gyakornokként - tehát mást sem csinálok egész nap, csak lektorálok és kávét készítek, de a semminél több.
Főleg úgy, hogy nem igazán találtam másik alternatívát. A varázspálca biznisz még nem indult be igazán, habár mellékesként továbbra is jól működött. Pár hetente csak találtam egy-egy megrendelést, úgyhogy annyi pénzt mindig össze tudtam szedni, hogy ne kelljen anyámtól kérni pénzt. Az ilyen beszélgetésekre egyikünknek sem volt szüksége.
A Hertfordshire-ben történtek után egyelőre nem kerestem Jaspert, de a kis tervem továbbra is érlelődött bennem. Csak fogalmam nem volt, hogyan fogok összefutni bármelyik barátjával. Hiszen azt sem tudtam, hol kezdjem a kutatást.
De ezen a napon úgy döntöttem, nem ez lesz a legnagyobb problémám. Úgyhogy eljöttem Pontihoz, rendeltem egy adag levest és leültem egy asztalhoz a teraszon, mert annyira szép idő volt. Mondjuk arra nem gondoltam, hogy elmenjek mosdóba, mielőtt elindulok, úgyhogy kénytelen voltam tenni egy kitérőt. Mire visszaérek, már az asztalomnál ülnek, a kajám sehol, és akkor egyszer csak leszólít egy srác, aki nagyjából velem egykorú lehet.
-Hé, ez a tiéd? - érdeklődik, és előtte ott van a minestrone leves.
-Uh, igen. Azt hiszem, én rendeltem. - nézek rá. - Hacsak te is nem minestrone levesre vágytál. - Egy pillantást vetek a régi asztalomra, ahol elmélyülten olvassák az étlapot. Sóhajtva fordulok körbe, a teraszon minden asztal tele van.
-Nem bánnád, ha... - mutatok a sráccal szemközti székre. - Elfoglalták a helyemet, amíg elugrottam a mosdóba.
Ha nem ellenkezik lehuppanok mellé.
-Köszi, Beatrix vagyok. - mutatkozok be.
Nézegetem a fiút, azon tűnődöm, hogy vajon most tényleg egy muglival fogom elkölteni az ebédemet? Nem igazán tartok kapcsolatot egy varázstalan emberrel sem. Valójában nem igazán tartok kapcsolatot senkivel sem. Ismerősnek tűnik, mintha már láttam volna valahol, de egyszerűen nem tudom beazonosítani, honnan. De mégis honnan ismerhetnék egy muglit?
-Te mit rendeltél? - kérdem, ahogy magam elé húzom a levesemet. Megvárom, amíg a srác is megkapja a saját ebédjét, addig nem állok neki én sem.

[2002. május 8.outfit]

2002. május 8.
outfit

Sometimes the silence guides a mind
To move to a place so far away

Rágyújtottam egy cigire. Na jó, a másodikra. Mert kellett, Kellett, hogy érezzem valami megtölt. Utáltam ilyen messze lenni az öcsémtől, még akkor is, hogy ha három kibaszott évet húztam le messze tőlük, messze Londontól. Fályt az üres hely, ami halványan de hívogatott haza. És talán az vonzott vissza. Meg a húgom és apám sírja, hogy végre letegyem eléjük a fehér tulipánt. Lazán hátradőltem a székben, és kiélveztem a pillanatokat. Néha éreztem a kisebb nagyobb bizsergéseket, amiket Benjamin valószínüleg nem egy lánytól, hanem egy gurkótól kapott. Pedig mennyire gyűlölte  afájdalmat. És tessé, ír róla a próféta, és már-már kviddics sztár, pedig csak egy éve játszik. Túl büszke voltam elmenni a meccseire, de azt hiszem egyszer igazán megerőltethetném magam. Aztán ha leesik a seprűről, én kimolyan letagadom, hogy ismerem.
Furcsán bámultam az elém lepakolt levest, miközben otthagytak vele. És ilyem hebehurgya társaságot képesek alkalmazni? Még jó, hogy nem volt jelenleg semmilyen munkám, és nem kellett elviselnem a többi embert. Azt hiszem mégis jó, hogy nem a Minisztériumba kerültem, mert rövid távon belül nem maradt volna életben ott rajtam kívül senki. Az emberi idiótizmus roppent módon képes volt felcseszni. Gondolataimból kizökkentett a lány,a kinek a levesét elém rakték, és szinte láttam rajta, hogy mi lesz a következő kérdése, hiszem mindegyik asztalnál ültek. Hát jó, Aiden, légy lovagias.
- Elfoglalták a helyemet, amíg elugrottam a mosdóba - magyarázta, mire elővettem a szépfiús arcomat és villantottam felé egy mosolyt. Látod, Aiden megy ez. Biccentettem egyet, hogy üljön le, és minden bizonnyal értette is, mert le is huppant velem szemben. Egy pillantás alatt végigmértem, és magamban azt kezdtem el találgatni, hogy mugli-e vagy boszorkány.
-Köszi, Beatrix vagyok - mutatkozott be. Egy rövid pillanatra megfordult  afejemben, hogy Jamesként mutatkozzam be. De ő meghalt. Meghalt és eltemették apáékkal. Meghalt amikor az egyetlen életben maradt öccse elé vetette magát, hogy az átom egy ronda heget hagyjon az ő hátán. Néha még érezte  afájdalmat szétterjedni. De már megszokta.
- Aiden - mondtam röviden, majd elnyomtam az elfoygott cigarettámat a hamutartóban. És máris hiányozni kezdett. De valami kellett. Kellett, hogy belülről megtöltsön. Valahonnan ismerős volt, de magam sem tudtam hirtelen felidézni. Így is túl sok bálra rángattak el anyámék kölyökkorunkban, ahol minden tele volt aranyvérűekkel. Bár én kifejezetten élveztem, mert büszke voltam a családomra. És a kibaszott aranyvéremre. De nagyon sokra mentem vele, nem igaz?
- Tejszínes fusilit - mondtam, és már alig vártam, hogy beletemetkezem az olasz ízek világába, miután végre megkaptam a saját adagom, ami nem másé volt. Minden esetre elég röhejes volt így egymással szemben ülni, hogy még azt sem tudtam ki ez meg mi ez a csaj. Még egy kicsit paranoiás voltam, és szerettem felkészülni minden lehetőségre, szóval úgy döntöttem kipuhatolom hogy boszorkány-e vagy nem. - Egészen nyugodt ez az étterem, és szerencsére most nem olyan Szeszélyes az idő sem.

[Találkozások I.]

Találkozások I.


outfit

2002. május 8.

To: Aiden

Egy röpke pillanatig azt hittem, hogy ugrott a levesem és a helyem is. Úgy tűnt, a srácnak nincs túl jó napja, elég morcosnak nézett ki. Nem akartam éhesen távozni, de ha nem engedte volna, hogy leüljek, akkor nem tudtam volna, hogy mit csináljak. Akkor megint úgy éreztem volna, hogy kicseszett velem az élet - már megint.
Néha elgondolkodom azon, hogy miért van az, hogy vannak olyan emberek, akiknek minden sikerül az életben: tökéletes családjuk van, tökéletes munkával, tökéletes életet élnek. És vannak olyanok, mint én, akiknek a családjuk vállalhatatlan, a munkájuk tróger és még egy nyamvadt levest sem tudnak megenni nyugodtan, mert valami biztosan közbejön.
A szerelmi életünkről már nem is beszélve...
Mindenesetre megkönnyebbültem, amikor a hapsi megengedte, hogy vele fogyasszam el az ebédemet. Gyorsan be is mutatkoztam neki, nehogy azt gondolja, hogy bunkó vagyok. Mert egyáltalán nem akartam az lenni. Csak egy egyszerű, szimpla, nyugalmas napon szerettem volna túl lenni. Végre nem kellett bemennem a szerkesztőségbe. A hertfordshire-i baki után folyamatosan dolgoznom kellett, hogy "jóvá tegyem a megbocsáthatatlant".
Hamarosan megtudtam, hogy a velem szemben ülő úriember Aiden és a tejszínes fusilijére várt. És akkor olyan történt, amire igazán nem számítottam.
-Egészen nyugodt ez az étterem, és szerencsére most nem olyan Szeszélyes az idő sem. - Én pedig, aki eddig a táskámban turkáltam egy papírzsepit keresve, felkaptam a fejem, és kérdőn néztem rá. Szeszélyes... Vajon arra gondolt, azt próbálta megérdeklődni, hogy boszorkány vagyok-e? Minden brit boszorkánynak és varázslónak ismert volt a Szeszély. Biztosan nem véletlenül használta Aiden a szeszély jelzőt. Gondoltam, belemegyek a játékba, és válaszoltam.
-Nem, sőt igazán varázslatos a mai nap. - mosolyogtam rá, és a táskámat direkt úgy tartottam, hogy kivillanjon belőle a pálcám. Ezzel Aiden egyértelműen láthatta, hogy boszorkány vagyok.
Hihetetlen volt, hogy London közepén, egy olasz étteremben pont egy varázslóval futok össze, és rögtön szimpatikusabbá is vált a srác.
-Főleg azért, mert nem kell Rita Vitrol nyávogását hallgatnom a szerkesztőségben... - sóhajtok. Ha eddig nem lett volna világos, hogy boszorkány vagyok, és ha Aiden is varázsló, akkor most egyértelműsíthetjük a helyzetet. Ha valaki Londonban él, a varázslóvilágban, Rita Vitrol nevét legalább annyira ismerheti, mint a Szeszélyt.
A munkám pedig pont egy jó beszélgetés alapja lehetett, ha Aiden is hajlandó volt belemenni a dologba.

[2002. május 8.outfit]

2002. május 8.
outfit

Sometimes the silence guides a mind
To move to a place so far away

A kedves kis bájcsevejünk egészen bájos. Még talán jobban is megédesíteni a kihozott tésztám, ha ennek az egésznek lett volna íze. Nem mintha elzavarnám, végül is nem nézem ki ebből a nőből, hogy haláfaló lett volna valaha is. Kissé kezdett már lelapulni az üldözésimániám, aminek végül is örülök, másrész pedig kissé tartok attól, hogy emiatt lejjebb engedem azt a precízen felépített védelmemet, amit mindig is annyira nagy bedobással építettem fel, míg az utcákat és a piszkos kis szállodákat jártam. Persze nem mintha tökéletes lett volna a rendszer, mert megtaláltak. De ők nevettek utoljára. És én piszkosul élveztem, hogy megölhettem őket. Még akkor is, ha én voltam az aki kimondta az átkot... A hullájuk felett állni... Kibazsottul jó érzés volt, pont anynira ahogy kettétörtem az ő pálcájukat is utána. Úgy ahogy annak ideján a sajátomat amikor felébredtem abban a mocsokban.
Kontrasztos képet festhetek így ilyen sötét belsővel, a világos teraszon, tésztával az asztalomon és egy helyes kislánnyal velem szemben. Talán velem egy idős lehet, de mindegyikük olyan kibasztottul gyerekesen néz ki. Mintha én lennék vagy száz éves. De belül nem az vagyok? Hiszen felnőttem, nagyon-nagyon régen felnőttem.
A kis cseles találgatásomra ő is óvatosan válaszol, de persze nekem egyből le is esik, hogy boszorkánnyal van dolgom. Nem iagzán tudom eldönteni, hogy ennek örülnöm kéne, vagy nem. Minden esetre félrebiccentett fejjel bólintok egyet, majd ujjaim közzé fogom a villát és egy kicsit lustán pörgetem az közöttük.
- Főleg azért, mert nem kell Rita Vitrol nyávogását hallgatnom a szerkesztőségben... - felszalad a szemöldököm, és majdnem elfelejtem, hogy Elliotnak még valami sütit is kéne vennem innen. Az agyam kattogni kezd, de nem úgy ült ide le,mint aki direkt faggatni akar, hiszen lövése se volt arról, hogy én is varázsló vagyok. Vitrol amúgy is csak egy nevettséges firkász volt, és meggyőződésem az, hogy direkt kever minket össze az öcsémmel abban a szánalmas kis újságában, amit persze Anyám előszeretettel forgat.
- Kellemetlen lehet - szólalok meg, majd lustán elkezdek néhány falatot enni. Nem, kétség kívül Benjaminé a finomabb. Pedig ő még nem is olasz. - És mit keres errefelé Vitros kis asszisszentse? Nincs elég izgalmas pletyka az öcsémen és ELlioton kívül?

[Találkozások I.]

Találkozások I.


outfit

2002. május 8.

To: Aiden

Amíg megjön Aiden ebédje, feltérképezzük egymást. Most már mindkettőnk számára egyértelmű, hogy varázsló, illetve boszorkány vagyunk. Egészen meglepő a mugli Londonban egy varázslóval találkozni, de mindenesetre megnyugtató érzés, hogy nem vagyok egyedül. A mugli Londonban járva néha az az érzésem, hogy én vagyok az egyetlen, akinek különleges mágikus képességei vannak. Annyira máshogy élik az életüket a muglik, hogy nehéz nem rájuk figyelni. Most viszont jobban érdekelt, hogy mit mond Aiden.
Mint a legtöbb embernek, neki is gondja van Rita Vitrollal. Vagyis nem neki, hanem az öccsének és O'Marának. Meg sem lepődök, hogy ez a fickó is ismeri Elliot O'Marát. Őt mindenki ismerni. És, most, hogy így jobban megnézem, kezdem kapisgálni, honnan is volt ismerős a férfi. Arra a kviddics játékosra hasonlít, akiről a múltkor írtunk. Vagyis én nem írtam, csak olvastam, mivel nagyjából semmi esélyem nincs arra, hogy valaha is írhassak egy cikket a múltkori fiaskó után.
Amikor finoman beszól nekem, először egy kicsit méreg fut át rajtam, de utána inkább hagyom, hogy leperegjen rólam a sértés.
-Én csak egy béna asszisztens vagyok, nincs beleszólásom abba, hogy mi jelenik meg a cikkekben. Anyám protezsált be a Szombati Boszorkányhoz, és azt tervezem, hogy amint lehet, lelépek onnan. De sajnos egyelőre szükségem van a pénzre. - vonom meg a vállam. Meg kell értenie, valamiből élnem kell. A pálca biznisz még nem fut olyan jól, hogy meg tudjak élni belőle.
-Szóval a kollégáim nevében is elnézést kérek a cikkekért. - teszem hozzá, hogy lássa, engem tényleg nem érdekelnek sem az O'Maráról, sem a kviddicsjátékosokról szőtt pletykák. - Ezt átadhatja Mr. O'Marának is, ha találkozik vele, mert legutoljára, amikor én láttam, éppen leüvöltötte a fejem Vitrol miatt...
-Én jobbára csak kávét főzök, és korrigálom a hibákat a cikkekben. Ja meg hozzám vannak lepattintva a dühös érintettek. Higgye el, a legkevésbé sem vágyom erre...
Ha Aiden tudná, mire vágyom igazán. Egy kis boltra, az Abszol úton, ahol a kedves pálcáimat készíthetem. De hát ki veheti fel a versenyt Ollivanderrel?
-És Ön mivel foglalkozik? - kérdezem tőle, de igazán nem akarok tolakodó lenni. Valamivel viszont el kell ütni az időt, amíg megebédelünk, és nem akartam, hogy kínos legyen a közösen eltöltött idő.
Közben mindketten nekiláttunk az ebédünknek. Aiden tésztája is nagyon jól nézett ki és az illata is ínycsiklandozó volt, de az én minestrone levesem sem volt semmi.

[2002. május 8.outfit]

2002. május 8.
outfit

Sometimes the silence guides a mind
To move to a place so far away

Laza mozdulattal kezdek el enni, miközben fél szemmel a csajt figyelem. Valahonnan mintha ismerős lenne... De inkább ezt elhessegetem. Kevés emléket őriztem meg abból a pár évből, amikor a Roxfortba jártam, és a fele benjaminnal meg az ő idegesítő dolagival volt tele. a Másik meg a szánalmas kis sárvérűző énem volt, aki mindenkibe belegázolt, csak azért mert jobbanhette magát. Az arcok már homályosak, én még Elliot nevelt lányára se emlékeztem annyira. Sőt örültem, hogy snekivel sem találkoztam amikor visszatértem haza. De azt hiszem most, hogy elengedtem a dolgokat nagyjából, már nem is volt értelme ennyire bújkálni mindenki elől. Nem volt veszélyben az életem, amióta lerendeztem Ferlyy lányával a múltamat meg aztán végkép nem.
- Ezt átadhatja Mr. O'Marának is, ha találkozik vele, mert legutoljára, amikor én láttam, éppen leüvöltötte a fejem Vitrol miatt...Énn jobbára csak kávét főzök, és korrigálom a hibákat a cikkekben. Ja meg hozzám vannak lepattintva a dühös érintettek. Higgye el, a legkevésbé sem vágyom erre... - Erre csak sokat mondóan felvonom a szemöldökömet, miközben rá-rá lesek Bea arcára, de azt hiszem ahogy a vonásait nézem nem igazán hazudhatott. Bár nem is nagyon szokott a hazugság érdekelni, egyedül BEnjamin igazságérzetét sértette ha hazudtak neki, de én nem foglalkoztam vele. Én is hazudtam, mint a vízfolyás mindekinek szemrebbenés nélkül. Még a saját anyámnak is.
- Kellemetlen munkahely lehetett - vonom meg  avállamat. Szívás ott dolgozni, amit nem szeretünk, nem? Még jó, hogy nekem ilyennel nincsen különösebben nagy godnom. Főleg, hogy mmég nem is dolgoztam jelenleg. De terveim már vannak, és azt hiszem tökéletesek is. De nálam minden terv tökéletes.
-És Ön mivel foglalkozik? - szegezi nekem a kérdést, mintha csak egy interjún lennénk. Nem mintha bármi veszélye lenne a válazsomnak, bár egy kissé kellemetlen. Engem nem igazán szoktak érdekelni az emberek.
- Most semmivel - válaszolok szűkszavúan. De egyszerűen nem hagy nyugodni, hogy mégis valahonnam ismerős lehet. De a kérdések nem az én terepem a kislány előttem sokkal jobban műveli. Inkább odaintek a pincérnek és rendelek egy olaszos sütit elvitelre, magamnak meg egy kávét, miközben lassan én is nekilátok a kajának. Benjamin jobban csinálja, ami furcsa mert elvileg ez egy olasz étterem, olasz főnökkel és olasz beszállítókkal, olaszorszégi importtal. És az öcsém jobban főz. Erre egy kicist büszke is lettem.
- Nem találkoztunk mi már valahol egyébként, hm? - kérdezetm aztán végül mégis csak, mert a kérdéseknél jobban azt utáltam, hogy ha nem tudtam valamit. Talán kicsit tudásszomjam is lehetett. De idegesítettek a kérdőjelek.

[Találkozások I.]

Találkozások I.


outfit

2002. május 8.

To: Aiden

Kellemesen ebédelgetünk ezen a késői tavaszi napon, elcsevegünk, már azt is tudjuk egymásról, hogy varázsló és boszorkány vagyunk, mégis mintha két teljesen különböző világ lennénk. Én feszengek a munkám miatt, egy ember viselkedése miatt, amiről igazán nem én tehetek. A másik pedig szarik az egész világra - legalább is ezt mutatja, próbál lazának tűnni, de valami mégis csak zavarja. Látom rajta, hogy jár az agya, de nem mondja meg, mi izgatja ennyire. Remélem nem a munkahelyen zavarja, mert akkor el van az egész cseszve. Kezd egyre rosszabb hangulatom lenni, aztán végül ő szólal meg újra:
- Nem találkoztunk mi már valahol egyébként, hm?- kérdi, én meg meglepetten nézek fel rá a levesemből. Való igaz, nekem is ismerősnek tűnt ez a fickó, de egyelőre nem vagyok benne biztos, hogy honnan. Valószínűleg nem a Szent Mungó zárt osztályán találkoztunk - nem tűnik őrültnek ez az Aiden -, úgyhogy elég nagy eséllyel nagyjából egy időszakban járhattunk a Roxfortba.
-Valószínűleg az iskolából... Nagyjából egy idősek lehetünk. Én Mardekáros voltam. - mondom, és csak reménykedni merek, hogy nem valami előítéletes Griffendélessel van dolgom, mert akkor már fel is állhatok, és mehetek az utamra. A Griffendélesek határozottan rühelltek minket, habár nekem speciel egy rossz szavam sem volt hozzájuk. Nem érdekeltek, nem érdekelt senki. Csak Jasper.
És ahogy a szőke hajú srácra gondolok, rögtön bevillan egy kép. Jasper és ez a srác... Feléjük tartottam, ők cigiztek.
-Te ismered Jasper Flynnt! - mondom még magamon is teljesen meglepődve. - Mindig együtt cigiztetek a Roxfortban! Szoktatok még találkozni?  - kérdezem kíváncsian. A pulzusom egyből az egekben: itt van valaki, aki ismeri Jaspert! Mennyi esélyem volt erre?
Végre nem Jasperrel futok össze, hanem egy barátjával. Akitől hallhatok majd ezt-azt a barátomról. Végre valaki, aki hajlandó szóba állni velem, és Jasperről beszélni. Talán még szólna is egy-két jó szót az érdekemben nála.
Rögtön feszültebben figyelek, várom Aiden válaszát, és reménykedem. Reménykedem, hogy egy lépéssel közelebb kerülhetek Jasperhez a sok visszalépés után.
Ezernyi kérdés fogalmazódik meg a fejemben: Hogy van? Mesélj róla. Mit csinál? Annyira jó lenne tudni róla sok-sok hét hallgatás után.
Folyamatosan jeleket kapok, hogy ennek az egésznek köztem és Jasper között működnie kell. Hiszen miért sodorta volna a sors az utamba Aident, ha nem azért, hogy közvetett úton beszélhessen Jasperrel? Hiszen ezt terveztem: találok egy barátot, és rajta keresztül jutok el a barátomhoz. És most itt az alkalom!
Információ morzsákra volt szükségem, hogy kicsit többet tudhassak, hogy merre induljak, hogy mit tegyek. Talán szerencsém lesz.

[2002. május 8.outfit]

2002. május 8.
outfit

Sometimes the silence guides a mind
To move to a place so far away

Az idő kellemesen folyt szét körülöttem. Megállíthatatlanul gördült előre, én pedig még most is úgy érzem, egy részem megdremedt. Körbeölelt még mindig egy fagyos feketeség, ami minden egyes alkalommal emésztett, kiragadva darabokat belőlem. Pedig nem kellett vona most is ezt éreznem, Nem kellett voln most is arra gondolnom, most Chrissie születésnapját kellene ünnepelnem. Nem, nem akartam erre gondolni, jobban esett most élevzni azt a békét ami körbevett. De egy részem nem tudott olyan nemtörődöm lenni, amit mindig is mutattam mindenki felé. Egy részem azt gondolta, bárcsak adhatnék neki valami lányos rózsaszín dolgot, fehér tulipánt, plüssmedvét. Bármit. A gondolta olyan elemi erőve tudatosította bennem a napot, a dátumot, hogy hirtalan még az előttem lévő kaja is keserű lett, mérgező és fekete. De persze ezt csak én éreztem,. Egyedül én éreztem, belül ahol pihent az a rég eltemetett én, ki még képes volt érezni. Kívülről ugyan olyan fagyos voltam és talán a kelleténél jobban szórakoztatott az előttem ülő barna hajú lány.
HLazán hátra dőltem, és egy ideig még ujjaim között tartottam az öngyújtómat. Nem szerettem az üres fecsegést, de valami nagyon piszkálta az agyamat. Ismerős volt a lány, valahonnan régen, a múlt ködének füstfellegéből, de nem jutott eszembe, hogy honnan. Biztos nem volt akkor sem olyan nagy szám. Vagy egszerűen nem is érdekeltek akkor az emberek, az arcok. Csak a kibaszott tervem, hogy majd én egyedülk megmentem a családomat.
A számba biggyesztettem az újabb szál cigarettát, lustán rágcsálva a végét, és szórakozva az önygújtóval. Elvileg Emmeline szereze a mugli háborúban, a negyvenes években, amikor önkénteskedett. Aztán a dédszüleim minden dolgát eladát valami régiségklereskedőnek. De apám meg megtalálta. Szinte nevettségesen egyszerűen egy mugli régiségkereskedőnél. Furcsa volt belegondolni, hogy még az elveszett dolgok is visszataláltak a családomhoz. Előbb utóbb mindeki hazatér, hm? Végigsimiítottam az ujjammal az öngyújtó fémes vonalain, majd meggújtottam vele a cigarettát. Fálrebillentett fejjel néztem a lányt, aki egyre jobban olyan fejet vágott, mint akinek valahonnan ismerős lehetek.
- Valószínűleg az iskolából... Nagyjából egy idősek lehetünk. Én Mardekáros voltam - böki ki  alány, mire az én szemöldökömet finoman felvonom, miközben kihozzák Elliotnak a süteményét és az n kávémat. Nem ynúlok utánuk, hogy csak úgy faképnél hagyjam a csajt. Amúgy is, érdeke,s hogy Mardekáros, és nekem még így sem rémlik. Talán nem is volt olyan nagyon érdekes már akkor sem. Vagy én túlságpsan elvoltam a saját kis társaságommal, az olyan kis patkányokkal, mint Gosdwell és a haverjai. Valahogy különlegesnek éreztem magm, hogy én voltam az a bizonyos falkavezér. Ha tudtam volna, hogy ezek semmit sem érnek. Akkor tanál Benjamint sem vertem volna majdnem halálra. Szívtam egy mély slukkot a cigarettámból, és az ujjaim közzé csippentve ráemeltem a tekintetemet a lányra.
- Tényleg? Hűha, micsoda véletlen, én is Mardekáros voltam - pillantottam rá kifejezéstelenül, remélve azzal, hogy ezek után már el tudok innen húzni. Már a süti is megjött, a kávém is. És el kellett mennem a húgom sírjához is.
-Te ismered Jasper Flynnt! Mindig együtt cigiztetek a Roxfortban! Szoktatok még találkozni? - Erre aztán tényleg magasabbra szaladt a szemöldököm. Igen, nos, nem voltunk ugyan az a súlycsoport a Roxfortban, ő inkább lődörgött ide-oda csapódva, én pedig kialakítottam a saját kis társaságomat. De azért néha sikerült egy-egy cigit elszívnunk egymás mellett. Furcsa volt, hogy azóta meg még a barátomnak is nevezhettem, és már többször is megmentettem a seggét. Viszont ez a csaj kissé para volt, mintha valami őrült rajongója lett volna.
- Régebben találkoztunk - dünnyögtem, miközben újabb szállal szívtam el a cigimből. - Most nem tudom, mi van vele - vontam meg a vállamat. Amúgy sem szoktam a seggében lenni, és most azt hiszem kurva dühös is lehetett rám, hogy egyszer szakítottam Elliottal. Tudtam, hogy bírta.
De te jó ég, ez a csaj szinte epekedve várta még, hogy modnjak valamit rólla. Beletúrtam a hajamba. Miután én eltűntem, nem csoda, hogy ő maradt a MArdekárban az egyetlen selyemfiú. Nyilván ha ott maradtam volna, nem is kérdés, hogy ki lett volna a legnépszerűbb srác a Roxfortban. De ez már olyan mindegy volt. Minden esetre nem akartam kiadni egy ilyen random csajnak. Csak egyszer futottam össze vele amióta újra Londonban voltam, és akkor is ő akart megverni, de én meg Benjamin mentettük meg a seggét. Még mindig túlságosan szerencsétlen volt.
- Az biztos, hogy megváltozott azóta, hogy utoljára láttam - mintha ELliot említette volna, hogy szakított Cassennel. De nem is volt baj, azt a kiscsajt nem bírtam és csak Elliot miatt viseltem el - De ha ódákat vársz tőlem, hogy hol van, hát nem tudom. Csak nem rég tértem vissza Londonba - vontam meg a vállamat. Egy kis igazság és egy kis hazudgság. Lassan intettem, hogy fizetnék. A kislány ebédját is én fizettem ki, az apám nem nevelt olyan bunkónak. - Viszont nekem most mennem kell. Örültem a találkozásnak, kislány - álltam fel fizetés után az asztaltól, és magamhoz vettem a kávét és a süteményt.

[Találkozások I.]

Találkozások I.


outfit

2002. május 8.

To: Aiden

Meglepődök, amikor kiderül, hogy nemcsak egy varázslóval futottam össze a mugli Londonban, hanem egy Mardekárossal is. Ahogy jobban belegondolok, tényleg kezd egyre ismerősebb lenni a srác, biztosan láttam többször is a klubhelyiségben.
Aztán, amikor arra is rájövök, hogy Aiden Jasper egyik barátja - vagy valami olyasmi - volt a Roxfortban, még izgatottabbá válok. Mert hát mégis csak ismeri Jaspert, és beszél vele.
A lelkesedésem hamar alább hagy, amikor elmondja, hogy egy ideje már nem beszélt a szőke fiúval, nem igazán tud róla semmit. Szomorúan veszem tudomásul, hogy tőle nem fogok semmi újat megtudni Jasperről. Pedig érdekelt volna, hogy mi van vele, hogy viseli a véletlenszerű találkozásainkat. Nagyon kibukik, ha találkozik velem? Vagy gyorsab továbblép?
Jasper sosem volt az az igazán szívkiöntős fajta, de talán egy fiúnak könnyebben megnyílhatott. Talán beszélt rólam Aidennek, talán hallott már rólam. Kicsit kételmedtem benne, túl sok itt a talán. De meg kellett próbálnom, talán Aiden tudna pár szót szólni az érdekemben Jaspernek.
Amire ezt végiggondolom, Aiden már menne is tovább, indulna az útjára. Érthető, hiszen befejeztük az ebédet, neki meg biztosan dolga volt.
-Várj! - szólok utána gyorsan, és én is felpattanok, és odalépek hozzá. - Ha esetleg találkoznál vele a közeljövőben, mondhatnád neki, hogy találkoztunk... És... és hogy egész normálisnak tűntem. Meg, hogy hiányzik és szívesen találkoznék vele, hogy beszélgethessünk. Vagy akár csak meghallgathasson. Olyan dühös mindig... - sóhajtok fel. Tényleg így érzem. Hogy nemcsak rám dühös, hanem az egész világra.
Szeretném jóvá tenni azt, amit eddig nem is tudtam, hogy jóvá kell tennem. Valójában még mindig nem tudom, mi lehet az, amit jóvá kell tennem. De bármit megtennék, hogy legalább csak egy kis részét visszakaphassam annak a Jaspernek, akit korábban ismertem, és aki szeretett engem.
Reménykedve nézek rá, és akár mond még valamit búcsúzóul, akár nem, engedem, hogy menjen az útjára. Nekem is lassan vissza kell térnem a munkába.

Köszönöm a játékot! A helyszín szabad.