+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  Covent Garden
| | | | |-+  Creme de la Crepe
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Creme de la Crepe  (Megtekintve 4162 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 11. - 19:20:16 »
0

Emily Myra Dean pennájából



Az édesszájúak paradicsoma - folyamatosan bővülő kínálattal várja a Creme de la Crepe az édességek kedvelőit, valamint a kellemes, könnyű ételek szerelmeseit is, ahol minden fogást hírességek által, kézzel festett tálakon szolgálnak fel.
Az epres sajttorta díjnyertes, legalábbis az én ízlésemet egyértelműen eltalálta. Mire vársz hát? Irány a Creme de la Crepe, a mennyei ízek háza!
Naplózva

Serena Fawley
Eltávozott karakter
*****


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 01. 23. - 20:27:47 »
+1

Csokoládé



2002. február 12. - A palacsintázás után, délután

To: Elliot O'Mara

Tulajdonképpen nem volt semmi tervem a palacsintás buli utánra, úgyhogy pont jól jött, hogy ott összefutottunk ott Elliottal. Egy ideje nem láttam, nem is hallottam róla sokat, úgyhogy jó volt látni őt, és jó volt azt is látni, hogy kicsit jobb hangulata van, mint amikor Japánban voltunk.
Látta, hogy én is vagyok valakivel, és én is láttam, hogy ő sem egyedül palacsintázik, úgyhogy csak váltottunk pár szót. Ő vetette fel, hogy nem akarok-e valami ajándékot venni az "én Valentinomnak". Igazából egészen eddig eszembe sem jutott, hogy esetleg meglephetnénk egymást, de mivel hiányzott Elliot furcsa társasága, és úgysem volt semmi dolgom délután, belementem.
Ismertem egy remek édességboltot London mugli részén, a Covent Gardenben. A csokinak mindenki örül, a kiváló csokit pedig azt tényleg senki sem utasíthatja vissza. Egyik nyáron bukkantam rá erre a helyre, amikor James bácsinál voltam Londonban. Ez egy mugli Mézesfalás volt. Mindent, de tényleg mindent meg lehetett kóstolni. Normálisak vagyunk mi Elliottal, hogy pont ide beszéltünk meg egy találkát, amikor teleettük magunkat délelőtt palacsintával?
Én értem ide előbb. A Creme de la Crepe-ből kellemes édességillat áradt. Imádtam ezt az illatot, ilyen szokott lenni otthon is, amikor nekiállok sütni. Erről eszembe jutott, milyen régen sütöttem bármit is. A kollégiumban nem volt alkalmam, meg időm sem, karácsonykor pedig már kész volt minden sütemény, mire én hazakeverdtem. Kicsit belesajdult a szívem abba, hogy az Akadémia miatt mennyi olyan hobbin háttérbe szorult, amit a roxforti évek alatt simán csinálhattam.
Az bolt előtt álltam, a muglikat nézegettem, és a szememmel Elliotot kutattam. Reméltem, hogy nem jött közbe neki semmi, habár eldöntöttem, ha már itt vagyok, akkor mindenképpen veszek némi édességet. Mert attól mindenki felvidul...
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 01. 24. - 16:49:52 »
+1

cs ● koládé


Serena
2002. február 12.
Késő délután

outfit

i know what i want
and i’m gonna get it

Tudtam, hogy nem tart ez sem örökké, előbb-utóbb elmegy dolgozni és akkor majd megint egyedül leszek. Kicsit nehéz volt beletörődni abba az utolsó csókba, hogy már nem érezem az ölelését magamon, csak az illatát, ami árnyéka volt mindössze az együtt töltött időként. Lényegében majd’ két nap után most voltam először nélküle és ezt nehéz volt feldolgozni. Végig azért rimánkodtam magamban, hogy sose múljon el, hogy mindig legyen itt… bár kettőnk közül ő zárkózott be jobban a maszkja mögé, mégis úgy éreztem, nekem nagyobb szükségem van a jelenlétére.
A fekete szövetkabátom zsebében rejtettem el a kezeimet, ahogy végig haladt az utcán. Odakint már szürkület volt, olyannyira, hogy szép lassan felkapcsolták a kültéri világítást is. Nehéz volt lefoglalnom magam Milton nélkül, mert még akkor is rajta kattogtam, amikor rohadt máson kellett volna… például, hogy anélkül keljek át az úttesten, hogy elüssön egy mugliizé. Az a valami olyan hangos hangot hallatott, miután nagy nehezen megállt, hogy a mellkasomhoz kapva a kezemet bámultam rá.
– Húzz már az anyádba! Hülye köcsög! – Hallottam, ahogy kiüvölt a benne ülő kolbászbajszos fazon. Nem válaszoltam, csak gúnyos mosolyra húztam a számat, hogy aztán szép lassan tovább álljak végre.
Túlságosan benne voltam abban az átkozott rózsaszín ködben ahhoz, hogy most csak úgy kizökkentsen bármi mugli cucc belőle. Hiába zakatolt a szívem még mindig s futott át a remegés rajtam újra és újra, az elmém egészen más irányokba bandukolt el. Vissza a palacsintázására, ahogy hozzá bújtam és azon gondolkodtam, még sosem voltam ilyen boldog, ilyen közel a születésnapomhoz – valahogy mindig ilyenkor ütött be a hiba… mintha csak el lenne átkozva minden rohadt első negyedév. Talán ezért is vetettem bele most annyira magam, hogy mikor megláttam Serenát, csak úgy rákérdeztem, hogy nincs-e kedve ma délután csokizni egyet. Lehet, hogy egyértelmű volt, mire célozgatok, mert azonnal rávágta a Creme de la Crepe-et, ahol így Valentin-nap előtt mindig kiárusítás van édességekből… hát igen, legutóbb egy doboz kézműves bonbont zabáltam meg bőgve. Most viszont végre valakinek vehettem… vagy lophattam, mert nem sok pénzem akadt. Nagyjából mindenem ráment az elmúlt hónapok túlélésre, a karácsonyra és persze arra a rengeteg Guccira, amire abszolút nem volt szükségem egyébként.
Még nagyjából tíz percig sétáltam a szürkületben, kerülgetve a muglikat. Nem volt már nagy tömeg, talán azért, mert meglehetősen hidegre sikerült ez a nap… én is éreztem, ahogy a csípős levegő áthatol a szövetkabáton és befúrja magát a bőrömhöz. A libabőrös remegés éppen akkor futott át a testemen, amikor Serenát megpillantottam a cukrászda előtt.
Nagyjából mindenhol muglik voltak, mert miért is ne itt mászkálna fél London, mikor én is csokihoz szeretnék jutni. Morogva toltam félre egy bosszankodó öregasszonyt, hogy végre elvergődjek a lány elé. Alig, hogy megálltam végig túrtam a sötét tincseket.
Bocsi… egy katasztrófa ez a város… – motyogtam és közben benéztem az üzletbe. Odabent szerencsére, jóval kevesebben voltak, így intettem a lánynak, hogy menjen csak előtte, még ki is nyitottam az ajtót.
Szóval Willbutch a pasid?– kérdeztem csak úgy mellesleg, ahogy megálltunk a pultnál. Én azonnal az apró csoki falatok felé bámultam, ellenőrizve, hogy mit lehetne kellően giccsesen, szívalakú dobozba csomagoltatni.
Naplózva


Serena Fawley
Eltávozott karakter
*****


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 01. 25. - 21:31:23 »
+1

Csokoládé



2002. február 12. - A palacsintázás után, délután

To: Elliot O'Mara

Elliot a haját igazgatva toppant be elém. Látszott rajta, hogy kemény küzdelemben volt része, amíg elért idáig, és ennek hangot is adott.
-Hát... Londonban tényleg nem könnyű úgy boldogulni, mint egy mugli. - sóhajtok fel halkan, nehogy valamelyik mugli meghallja, hogy muglinak hívom. Mondjuk úgy sem tudják, mit jelent - ezt már párszor tapasztaltam -, és csak azt hiszik, hogy a fiatalok között valami új szleng-divat éledt fel.
A férfi kedvesen előreenged, én pedig lelkesen belépek a boltba. Itt tényleg hihetetlenül sok édesség, csoki, cukorka, és minden más, ami szem szájnak ingere van. Már közel járhattak a záráshoz, mivel a boltban nem sokan voltak. Mielőtt megbeszélhettük volna a haditervet, Elliot rákérdezett a lényegre:
-Szóval Willbutch a pasid? - kérdezte kíváncsian Elliot. Én pedig elpirultam. Valójában fogalmam sem volt, hányadán álltunk Cherubbal. Találkoztunk párszor, együtt mentünk el erre a palacsintás eseményre az Abszol útra, de együtt lettünk volna? Egy pár voltunk? Magam sem tudtam. Egy biztos volt: a kapcsolatunk még nem állt azon a szinten, hogy a családomnak bemutassam. De nem volt titkolni valóm.
-Mostanában sokat találkozunk, meg levelezünk egymással. Nehéz így bármi komolyat kialakítani, hogy ő Londonban van, én meg Hertfordshire-ben. Ráadásul egyikünk napirendje sem túl könnyen követhető. Szóval mondjuk úgy, hogy randizgatunk. - küldtem Elliot felé egy magabiztos mosolyt. Egyben biztos voltam: jól éreztem magam Cherub társaságában. Szóval nem mondtam volna nemet arra sem, ha komolyabbra fordult volna a dolog.
-Honnan ismered Cherubot? - kérdeztem kíváncsian mégis csak Elliot hozta fel a témát. Érdekelt, hogy mennyire ismerik egymást.
Közben én is elkezdtem nézegetni, hogy mit lehetne itt venni, és a szemem megakadt egy pulton, tele Nutellával. Odaléptem, és levettem egy különleges, Valentin napi kiadást, tele szivecskékkel.
-Ezt kóstoltad már? Nutella! Az egyik legfinomabb mugli édesség, amit valaha ettem.
Legszívesebben kinyitottam volna az üveget, és akár még kézzel is, belenyúltam volna, és megkóstoltam volna. De tudtam, hogy erre itt nincs lehetőség, úgyhogy végül amellett döntöttem, hogy veszek két üveggel belőle. Egyet megbontok ma, a másikat meg meghagyom a következő találkozásunkra Cherubbal.
-Egyébként te kivel voltál ma? - kérdezem Elliotot, mert láttam, hogy valami férfival töltötte az egész délelőttöt, de fogalmam sem volt, ki lehetett az. Amíg válaszolt, bekaptam egy kóstoló csoki kockát, ami annyira csokis és finom volt, hogy azonnal elkezdett olvadni a számban, és majdnem elájultam, annyira finom volt. Egyszerűen nem értettem, hogy tudnak a muglik is ennyire finom édességeket készíteni varázslat nélkül. Ilyenkor mindig arra gondotam, hogy mégis csak kell lennie a világban mindenhol egy kis varázslatnak.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 01. 27. - 10:25:06 »
0

cs ● koládé


Serena
2002. február 12.
Késő délután

outfit

i know what i want
and i’m gonna get it

Még mindig a mai nap hatása alatt voltam. Annyira, hogy bele sem gondoltam, esetleg ide is követhet a nővérem valamelyik bérgyilkosa. Egész egyszerűen olyan voltam, mint valami idióta aki éppen a föld felett lebeg. Minden második gondoltam Gabriel volt, egy elcseszett kamasz is kulturáltabban volt boldog minden bizonnyal, mint én… de tényleg örömömet leltem benne, hogy nem kell egyedül lennem s van akinek megfoghatom a kezét, ha éppen arra vágyom.
A tekintetem az édességes pultra szegeztem. Volt sütemény, sőt még fagyi is, de engem most a kifejezetten Valentin-napra árult, kézműves csokoládék érdekeltek. Nem, mintha Miltonról el tudtam volna képzelni, hogy ilyesmivel tömi magát… de nem is számított. Én ugyanis eldöntöttem, hogy ha ellenkezik is, tuti benyomom a szájába a fél csomagot.
– Mostanában sokat találkozunk, meg levelezünk egymással. Nehéz így bármi komolyat kialakítani, hogy ő Londonban van, én meg Hertfordshire-ben. Ráadásul egyikünk napirendje sem túl könnyen követhető. Szóval mondjuk úgy, hogy randizgatunk. – Serenára pillantottam, láttam, ahogy elmosolyodik. Nem csoda, hogy ilyen magabiztos, bár Willbutch nem volt éppen kiemelkedő választás… nem tudom, valahogy furcsa volt. Egyszer találkoztam persze vele és akkor sem éppen randizgattunk, de a kisugárzásában volt valami elborzasztó.
–  Honnan ismered Cherubot? – kérdezte aztán.
Utána léptem, ahogy valami üveget fogdosott. Biztosan valami mugli dolog volt, mert nekem semmit sem jelentett a felirata. Mondjuk ilyesmi nem jöhetett szóba, nem akartam, hogy a borostájába beleragadjon egy kis krém.
Egyszer megkértem, hogy fiatalítson meg. De nem volt hajlandó, mert szerinte már így is túl fiatalnak nézek ki a koromhoz képest. – Sóhajtottam egyet, miután röviden összefoglaltam az ismeretségünket. Így pillantottam ismét az üvegre, ami Serena kezében volt. Megpróbáltam leolvasni, hogy mi a szar az a N-u-t-e-l-l-a.
– Ezt kóstoltad már? Nutella! Az egyik legfinomabb mugli édesség, amit valaha ettem.
Csak megráztam a fejemet. Semmi mugli dolgot nem ismertem, csak amiket Nat Forest mutatt s abból nem sok minden akadt, néhány csomag gumicukron kívül. Általában nem vitt magával vásárolni, mert még ahhoz is túl gyereknek tartott. Persze csak utólag dörgölte az orrom alá, hogy felelőtlen vagyok és nem való nekem a család. Ha könyörögnék sem adná már nekem Noah-t… pedig mindennél jobban hiányzott. Szerettem volna magamhoz venni, én nevelni, még ha pénzem nem is akadt rá.
Azt hiszem, nekem elég lesz valami sima csoki. Nem akarom összekenni vele a fejét. – A tekintetem vissza is vándorolt a pulton sorakozó édesség tömeg felé. Volt szívalakú, kis gumicukor pöttyel a közepén. Mellett volt szögletes, valami aranyozott csíkkal és még egy halom tök nyálas megoldású édesség.
– Egyébként te kivel voltál ma?
A pasimmal– válaszoltam egyszerűen. – Gabriel a neve. – Tettem hozzá. Igazából olyan sok információt nem tudtam volna róla mondani, azon kívül, hogy jó vele a szex és két éven keresztül le akart csukni. Ehhez ugyanis azt is be kellett volna vallanom, hogy tolvaj vagyok. Serenának azonban jobb volt, hogy nem tud róla.
– Segíthetek valamibe? – lépett oda a pult mögött álló, magas szőke nő hozzánk. Igen, egy kicsit sokkolt, hogy még hozzám képest is termetes volt. – Ha a bonbonból szeretnének, egy ilyen szívalakú dobozba tudjuk becsomagolni. – Emelt fel egy bársony borításos csomagolást.
Köszönjük, még válogatunk. – Válaszoltam és reméltem, hogy elhúz. Egy fillér sem volt nálam igazából, úgyhogy ellopni terveztem mindent, amire szükségem van. A nő elfordult és a felfordulásban amúgy sem figyelt ránk senki.
Nézd! – mutattam egy nagy plüss macira, ami egy hatalmas szívet fogott. Dísznek volt kirakva az üzlet másik végébe és ha Serena odafordult, akkor a kóstolónak kirakott csokoládéból nagyot markolva, beleszórtam a zsebembe. Aztán ugyanígy tettem a másik ízzel és végül egy kis üveg olyan Nutella-izé is a zsebemben landolt.
Hmm… lehet, hogy Zöldszem nem is szereti az édességet. – Tereltem a szót, ahogy Serena visszafordult.

Naplózva


Serena Fawley
Eltávozott karakter
*****


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 01. 28. - 20:16:15 »
+1

Csokoládé



2002. február 12. - A palacsintázás után, délután

To: Elliot O'Mara

Ahogy nézelődünk, Elliot elmondja, hogyan ismerte meg Cherubot. Nem tudom, miért akarja megfiatalítani magát a férfi, hiszen egyáltalán nem tűnik idősnek. Nem lehet sokkal idősebb nálam. Elgondolkodom - újra és újra -, mennyi mindent nem tudok még erről a fickóról, pedig egy ideje meglepően sok időt töltök vele a szabadidőmben. El is mondom neki a véleményemet:
-Hát, szerintem sem kell fiatalodnod. Hány éves vagy? Huszonöt? - tippelek, mert annál egy nappal sem néz ki idősebbnek.
Sosem gondoltam még bele, hogy Cherub ilyen plaszti-medimágiával is foglalkozhat. Igazából a szememben a szegények és elesettek megmentőjeként jelenik meg, de Elliotnak igaza van. A plasztimedimágia igazi bevétele az ilyen piperkőcöktől származik. De vajon Elliot miért nem elégedett a kinézetével? Szerintem elég jól néz ki, stílusosan öltözködik, és összességében nem lehet panasza a kinézetére. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy mindig van valaki mellette?
Közben reklámozom neki egy kicsit a Nutellát, de nem túl lelkes. Pedig nincs is jobb a mogyorókrémes íznél.
-Hmmm, pedig nagyon fincsi. Én tuti veszek. Főleg ilyen csicsás Valentin-naposat. És két lehetőség van: ha Cherubbal töltöm a Valentin-napot, akkor kap belőle, de ha egyedül töltöm azt a napot, akkor az egészet én fogom benyomni.
Sóhajtva nézek végig magamon. Amióta az Akadémiára járok az étkezésem nem túl kiegyensúlyozott, így felcsúszott néhány plusz kiló. De ha egyszerűen nincs időm rendesen főzni, akkor mit várhatnék? Reggelire csak bekapok valamit, ebédelni ritkán van időm, és minden este szeretnék bepótolni.
Ez így nem mehet tovább... De majd csak Valentin-nap után, amikor már nem lesz ott ez a finom Nutella a polcomon.
Megtudom, hogy Elliot pasiját Gabrielnek hívják, a palacsintás bulin nem volt időnk bemutatkozni egymásnak. Igazából nekem csak egy arc, de ha rendesen bánik Elliottal, akkor renden van az ürge. Nyilván nem kötöm Elliot orrára, hogy aggódom érte, de ha rám néz, láthatja a pillantásomon.
Egy magas, szőke nő szív alakú csomagolású bonbonokat kínál. Azt hiszem, én maradok a szívecskés Nutellánál, a szív alakú doboz már tényleg túlzás lenne. Aztán Elliot tovább tetézte a nyálas giccset, és egy macira mutatott.
-Na ez már tényleg túlzás. - néztem vissza a férfira, és ahogy fordultam vissza Elliot gyors mozdulatára lettem figyelmes. Csak sejtésem volt, mit csinálhat, de kezdett gyanússá válni.
-Mit...mit csináltál az előbb? - kérdeztem halkan, és közelebb léptem hozzá, és egyértelműen a zsebét fixíroztam, hogy értse, sejtem, hogy mi történt az előbb.
-Hmm… lehet, hogy Zöldszem nem is szereti az édességet. – Terelte a szót, én meg mérges pillantással figyeltem.
-Zöldszem a lopott édességet biztosan nem szereti. - morogtam, és szúrós szemmel néztem Elliotra, hogy vallja be bűnét.
Reméltem, hogy színt vall, mert igazán kínos helyzetbe kerülhettünk volna. Nem értettem, hogy miért csinálta. Vagyis sejtésem volt: vagy kleptomániás vagy nincs pénze. De hát a szeretetet nem pénzért vagy ajándékokkal kell megvenni. Vagy ha szimplán nincs nála mugli pénz, akkor miért nem szólt nekem. Szívesen kisegítettem volna. Ha pedig csak simán le volt égve, akkor is - kivel ne fordult volna már elő, hogy nem állt túl jól a pénzügyekkel? Próbáltam elnézően, de mégis szigorúan nézni rá, hogy értse meg, én csak neki akarok jót.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 02. 03. - 15:09:36 »
0

cs ● koládé


Serena
2002. február 12.
Késő délután

outfit

i know what i want
and i’m gonna get it

Furcsa is volt belegondolni, hogy Serenának bármi köze is van Willbutch-hoz… mármint a látottakból ítélve nagyon is van köze, de valahogy nem igazán illettek össze. Persze én a pasasnak csak a medimágus oldalát ismertem, de akkor elég furcsának és halálosan unalmasnak tűnt. Serena hozzá képest egy életvidám teremtés volt, aki imádja a sárkányokat. Ráadásul a csoki bolt sem volt egy elhanyagolhatóan pozitív ötlet.
– Hát, szerintem sem kell fiatalodnod. Hány éves vagy? Huszonöt? – kérdezte. Talán meg is bámult magamnak, nem tudom. Igazából lefoglalt a pult, meg az édességek. Volt mindenféle alakú, de az én tekintetem valami szívformára vándorolt, amit mintha drágakő réteg borított volna. A muglikat ismerve az egész ehető volt… még én is elismerem, hogy van egy-két menő technikájuk a varázstalanságuk ellenére is. Csak jobban szerettem, ha ez technika távol van tőlem.
Hogy mit mondott? A hang hirtelen eszmélt fel bennem, mikor eljutott a tudatomig, hogy huszonötöt mondott. Általában helyzetfüggő volt, hogy mit mondanak a koromnak. Talárban kifejezetten elmegyek tizenévesnek is. Azonban, ha mondjuk kötök egy nyakkendőt, a legtöbben máris húsz felettinek tippelnek. Bár most a kettő közül egyik sem volt nálam, de Serenára azért hatott, hogy már beszélgettünk és tudta, hogy férjnél voltam… na meg látta, hogy Milton sem éppen húsz éves.
Dehogyis! – Legyintettem, ahogy felnevettem egy pillanatra. – Egy pár hét és harmincnégy leszek. – Feleltem őszintén, bár jobb lett volna abba takarózni, hogy éppen csak elmúltam húsz. Azt az életet kívántam, amikor visszatértem Londonba… talán azért, mert akkor a sok változás nem keserítené meg a most olyan édes pillanatokat. Egy részem tudta már Aidennél is, hogy nem tart örökké… most pedig Miltonnál. Előbb-utóbb lecsuk, ha megmondom neki, hogy mi tettem, hogy miket tettem. Talán azt hiszi, hogy egy piti kis tolvaj vagyok, de sosem a lopás volt a legnagyobb bűnöm.
– Hmmm, pedig nagyon fincsi. Én tuti veszek. Főleg ilyen csicsás Valentin-naposat. És két lehetőség van: ha Cherubbal töltöm a Valentin-napot, akkor kap belőle, de ha egyedül töltöm azt a napot, akkor az egészet én fogom benyomni. – Sóhajtott fel. Visszafordultam megint az édességek felé. Ezúttal persze nem a pultban lévők érdekeltek, hanem a mintának kirakott kicsire vágott darabok. Az végül is ingyen van.
Én végig akarom szexelni Gabe-bel. – A válaszom határozott volt, és szinte hatalmas kontrasztot képezett, ahogy a szívet ölelő macira mutattam. Valószínűleg a jó ízlésű embernek giccses volt, de én tökéletesen hazavittem volna magammal, hogy belenyomjam zöldszem kezébe.
Míg Serena elfordult a kosár édességet beleszórtam a zsebembe. Otthon bőven volt alkalmam becsomagolni szépen… vagy legalábbis annyira tűrhetően, hogy Gabriel meg akarja enni. Bár… nem terveztem megkérdezni, igazából csak a szájába akartam nyomkodni egyesével. Valamiért a gondolatot is iszonyatosan szexinek találtam.
– Mit...mit csináltál az előbb? – kérdezte Serena, ahogy közelebb lépett. Minden bizonnyal nem tudta pontosan mit látott. Csak megtippelte, ezért nem foglalkoztam különösebben vele. Tovább tereltem a szót, hátha lenyugszik. De nem… nem tudja mikor kell abbahagyni. Húú, nagy bűn lehet az ingyenes kóstolót elvenni.
– Zöldszem a lopott édességet biztosan nem szereti.
Fogalmam sincs, miről beszélsz. De őszintén felháborít, hogy ilyet feltételezel rólam. Azt hittem, barátok vagyunk…– Vágtam rá és beletúrtam a hajamba úgy néztem rá, ártatlan kiskutya szemekkel. Bizony Serena, rosszul láttál. Túl jó színész voltam mindig is ahhoz, hogy csak úgy átlásson rajtam. Nagyrészt ezért is voltam mestertolvaj, mert világ életemben kiválóan hazudtam. Megigazítottam magamon a fekete szövetkabátot és a pénztár felé mutattunk.
Azt hiszem, Vericánál vásárolok majd be inkább. Isteni csokija van… és nem mellesleg az előjátékot is meggyorsítja. – Magyaráztam, nem visszatérve a lopott csoki témára. Ha feszegetni próbálta is folytattam: – Ha szeretnéd kicsit feldobni, Willbutch-ot, akkor szívesen megadom a címet.
Naplózva


Serena Fawley
Eltávozott karakter
*****


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 02. 05. - 20:29:31 »
+1

Csokoládé



2002. február 12. - A palacsintázás után, délután

To: Elliot O'Mara

-Harminc-NÉGY? - néztem rá teljesen ledöbbenve. Lehet, hogy huszonötnél többnek nézett ki Elliot, de harmincnégynek semmiképpen sem. Viszont az új információ volt, hogy hamarosan itt a szülinapja. Érdeklődve kérdeztem rá a dátumára, remélve, hogy megtudom a pontos dátumot. El is határoztam, hogyha személyesen nem is, de bagoly útján felköszöntöm majd. De harmincnégy? Te jó ég, akkor én mennyinek nézhetek ki? Ötvennek?
-Te jó ég, akkor Cherub mégis csak beadta a derekát, és kicsit plasztikázott rajtad? - kérdeztem mosolyogva, bóknak, és nem bántásnak szánva. Ez az információ teljesen kikészített. Elliotnak jó génjei vannak.
A Nutella nem kötötte le a férfit annyira, mint ahogy gondoltam, ő inkább a testi örömöket választotta a gasztronómiával szemben. Kicsit sajnáltam, hogy kicsit sem sikerült lekötnöm a figyelmét, de úgy láttam, most minden gondolata a Gabriel nevű fickó körül forgott. Elliot biztosan hevesen éli meg a szerelmet.
A mi kapcsolatunk teljesen más Cherubbal. Mi lassan haladunk, bizonyára mindkettőnk sűrű élete és bonyolult családi háttere miatt. De jó érzés tudni, hogy valaki mindig gondol rád, és vár valahol. Jó dolog úgy ágyba bújni, hogy esténként rá gondolok. De vajon lesz ebből valaha több, mint plátói szerelem? Túl tudunk lépni az ügyes-bajos dolgainkon? Reméltem, mert igazán jól éreztem magam a medimágus társaságában.
Aztán, amikor Elliotot meggyanúsítottam, ő felháborodva válaszolt:
-Fogalmam sincs, miről beszélsz. De őszintén felháborít, hogy ilyet feltételezel rólam. Azt hittem, barátok vagyunk…
Elszégyelltem magam. Talán tényleg rosszul láttam, ami történt. De az is lehet, hogy Elliot hazudott a képembe. Nem tudtam, melyik a kínosabb. Én mindenesetre elvörösödtem, el is fordultam a férfitól. De ő rendes volt, nem húzta tovább a kínos helyzetet, viszonylag könnyedén tovább lépett. Nem mondom, hogy nem volt továbbra is gyanús, de ha nem bukott le, alapvetően engem nem érdekelt. Csak engem ne húzzon bele semmi illegálisba...
-Verica? - kérdeztem kíváncsian. - Merrefelé van?
Közben próbáltam nem meghallani az előjátékra vonatkozó részt. Nem volt egy ártatlan kislány, az elmúlt évben kihasználtam a lehetőségeimet, és a szabadságomat, azt, hogy nem voltam szülői felügyelet alatt, de Cherubbal még egyáltalán nem voltunk ott, hogy az előjátékot emlegessük. Azt hiszem, ő még jobban zavarban lett volna a témától, mint én.
A boltból kilépve vártam, hogy Elliot megmondja a bolt címét, majd kérlelve néztem rá - nem akartam egyedül visszabandukolni az Abszol útra -, hogy tartson velem, ha ráér.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 02. 09. - 13:08:05 »
0

cs ● koládé


Serena
2002. február 12.
Késő délután

outfit

i know what i want
and i’m gonna get it

– Harminc-NÉGY? – kérdezett vissza. Elhúztam a számat egy fanyar kis mosolyra. Hát igen, furcsa játékot játszik az élete az arcomon, tudom én magam is nagyon jól. Persze nagyrészt anyám mágiája okozta, amivel gyerekkoromban próbált megvédeni az apámtól. Nem volt olyan erős boszorkány, hogy tökéletesen hajtsa végre a bűbájt, így az egy egészen kicsit visszásan sült el.
– Te jó ég, akkor Cherub mégis csak beadta a derekát, és kicsit plasztikázott rajtad?
Erre már szélesebb vigyorra húzódtak az ajkaim. Bóknak szánta, s én ezzel tökéletesen tisztában voltam… bár nagyon nehezemre esett volna amúgy is azt hinni, hogy valaki nem lát szépnek. Ha mégis az ellenkezőjét mondta volna bárki is, hát úgy vettem, hogy csak szégyelli bevallani az amúgy egyértelmű tényeket.
Egyelőre minden természetes rajtam. – Válaszoltam egyszerűen és megrántottam a vállamat. Nem tudom miért, talán fontosnak tartottam kihangsúlyozni ezt az információt. Sokszor néztem tükörbe, sokszor fedeztem fel magamon anyám szépen ívelt vonásait. Rajta azonban eddigre már azért látszott, hogy elmúlt harminc. Emlékszem mennyire rajongtam az apró kis ráncokért a szeme sarkában. Ha létezhetett ilyesmi, én csak még szebbnek láttam őt úgy. Csak a lelkén hagyott sötét nyomokat az élet… és az a sok kegyetlenség, amit miattam vagy éppen tőlem kellett elviselni. Csodálatos nő volt és én semmit sem örököltem tőle, míg ő épített, én állandóan csak romboltam újra és újra. Olyanok voltunk, mint a rend és a káosz, pedig egy helyről származtunk, ugyanaz a vér lüktetett az ereinkbe, még ha engem be is szennyezett a Rowle-ság.
Csendesen simítottam végig az államon, ahogy elbizonytalanítottam a feltételezése kapcsán. El kellett nyomnom benne a tényt, hogy látott lopni s a meggyőzés, na meg a színészkedés tökéletesen ment gyerekkorom óta. Pontosan tudtam, hogyan raboljak el szíveket, ahogy az is, miképpen gyűlöltessem meg magam. Serenánál egyik sem volt különösebben fontos, elég volt a tény, hogy megbízik bennem. Ehhez viszont adnom kellett az ártatlant.
Szerencsére nem feszegette tovább a témát. Egész naiv lány volt, ez azonban kifejezetten bájosan állt neki és kedves személyiséget kölcsönzött. Ismertem a fajtáját, nem ő volt az első ilyen… már-már Esmére emlékeztetett. Valamikor szerettem őt. Szerettem, hogy sebezhető, átverhető, mert úgy megmenthettem. Te mindenkit megmentesz, O’Mara, de téged ki ment meg? A hang felcsendült bennem. Igen. Most Serenát mentettem meg magamtól, attól a valóságtól, amit jobb nem tudnia. Nem kell, hogy több ember lelkét is nyomja.
– Verica?  – kérdezett vissza. Tudtam. Kidobtam a csalit, ő meg egész egyszerűen ráharapott. Tökéletes volt, ahogy a téma a lopásról egyszerűen a vágykeltő csokik irányába vándorolt. De én mindig is mondtam: a szex a legjobb üzlet. Nekem is bejött. Lefeküdtem Foresttel, elviseltem, hogy megpróbálja kiölni belőlem Elliot O’Marát teljes valójában. Egyszerűen át akart alakítani Elliot Forestté, egy tökéletesített kiadássá saját magamból. Ennek még én sem tudtam megfelelni. Képtelen voltam egy szürke apukává válni. – Merrefelé van? 
Elhúztam a számat egy újabb kis mosolyra. Serena egy aranyos, naiv lány volt. A bájosságát pedig az olyan alakok, mint én könnyedén használhatták ki… mégis valahogy nem bántam. Barát akartam maradni, nem pedig azt hallgatni, ahogy azt sikoltozza: Tolvaj! Tolvaj! Még nem jött el az ideje, hogy Miltonnal eljöjjön egy ilyen beszélgetés… pedig én már kedveltem annyira, hogy megnyilatkozzak. Csakhogy Azkaban helyett én őt választottam. Még szeretni akartam, csókolni, simogatni és gumicukorral tömni a kutyáit.
Portinscale-ben. – Válaszoltam egyértelműen jelezve, hogy az bizony egy másik város. A lelki szemeim előtt már fel is sejlettek a szürke-világoskék bútorok és Verica mindig hangos, mosolygós köszöntése. Egy ideje már Nat nélkül jártam hozzá, mégis mindig úgy nyomta a kezembe az ajzószerrel töltött csokikat, mintha semmi sem változott volna. Persze a többi sütemény is isteni volt, de mégis csak ez volt az üzlet legkülönlegesebb terméket. – Dolce Verica a hely neve. – Tettem hozzá, ahogy kiléptünk az üzletből.
Mindenképpen lepd meg onnan valamivel a pasidat. Garantáltan magadhoz láncolod… és most merre? – Néztem körbe, bár már szürkület volt, így én is inkább haza indultam volna… nem mintha Gabe nélkül sok dolgom lenne. Egyedül voltam, mint a kisujjam. Maximum Zeusz simogatása és egy nagy fürdő volt a tervem.
Naplózva


Serena Fawley
Eltávozott karakter
*****


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 02. 10. - 19:13:12 »
0

Csokoládé



2002. február 12. - A palacsintázás után, délután

To: Elliot O'Mara

-Egyelőre minden természetes rajtam. - válaszolta Elliot a plasztikai műtétes kérdésemre. Azon gondolkodtam, hogy örüljek-e, hogy a férfit az ő természetes valójában láthatom, vagy ragadjak le az egyelőre szónál. Nem értettem, miért akarja megváltoztatni magát. A legtöbben bármit megadtak volna érte, hogy ha nem is tíz, de öt évvel fiatalabbnak látszódjanak a valós koruknál. Ugyanakkor meg szép dolog az öregedés is. Azzal együtt bölcsebbnek is tűnik az ember - még ha nem is az. De lehet, hogy azért gondolom csak így, mert túl sok időt töltöttem agg asztronómusok között. Mindenesetre nekik mind jól állt az ősz haj, és a hosszú szakáll. Elmosolyodtam, ahogy Elliotot elképzeltem szakállal. Nem akartam az orrára kötni, min somolygok, úgyhogy inkább az édességes polcok felé fordultam.
Aztán szóba került ez a rejtélyes Verica. Először tényleg azt hittem, hogy egy szimpla édességbolt valahol a városban, de Elliot finoman felvilágosított, hogy ott bizony felnőtteknek szóló édességeket is árulnak. A gondolatra egészen elpirultam, és egyáltalán nem is állt szándékomban ilyenre gondolni. Én nem akartam magamhoz láncolni Cherubot! Mindketten éljük a saját életünket, mindkettőnknek meg vannak a maga gondjai, és egyelőre nekem tökéletes volt ez így. Ő is zavartalanul tudott dolgozni, és a dolgaival törődni, én meg a tanulásra tudtam koncentrálni.
Mondjuk, nem tudtam, kit álltatok, határozottan többet gondoltam Cherubra, mint a tankönyveimre, ha Hartfordshire-ben voltam. Valószínűleg ez látszott is rajtam, Elliot pedig tökéletesen kiélvezte a zavaromat.
A boltból kilépve, aztán tanácstanul álltunk az utcán, azon tanakodva, merre indulhatnánk tovább. Nem volt semmi dolgom, de fogalmam sem volt, hogy Elliotnak van-e programja estére. Én még nem akartam visszamenni az Abszol útra, így megpróbálkoztam egy kis további programmal.
-Ennek az üzletnek a szomszédjában van egy kávézó is. Lenne kedved meginni valami? Közben meg mesélhetnél a rejtélyes és legújabb barátodról. - mosolyogtam rá kedvesen, tényleg őszintén kíváncsi voltam, hogy boldogul a férfi a szerelemben. És hogyan szedhette össze az pasiját?
Nem mintha nem tudtam volna elhinni, hogy Elliot bárkit le tudna venni a lábáról. Pontosan annak a fickónak tűnt, aki bármit megtehet a férfiakkal, azok csüngnek minden szaván. Volt benne valami rejtélyes, amit magamnak sem tudtam megmagyarázni. Néha eltűnt, aztán előkerült, utána meg a legváratlanabb helyen futottam bele, ahol egyáltalán nem is számítottam rá. És szinte soha nem beszélt magáról, csak el-elejtett információkat és azt várta, hogy én megértsem. De azért ezekből össze tudtam rakni ezt-azt. Mindenesetre, szerettem volna jobban megismerni, mégis valami barátféleségek lettünk az elmúlt hónapokban.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 02. 14. - 16:59:49 »
0

cs ● koládé


Serena
2002. február 12.
Késő délután

outfit

i know what i want
and i’m gonna get it

Talán jobb lenne egy másik arc. Talán jobb lenne eltűnni örökre és másik életet kezdeni, megszabadulva a nehéz emlékektől. Az elmúlt év olyan fájdalmas volt, olyan kegyetlen… nem akartam tudni, amiket tudok, nem akartam őrizni a csalódottságot, de valójában mindennap ott volt velem. Hiába volt Gabriel, ő gyógyír volt, de még túl kevés dolog történt közöttünk, hogy merjek hinni ebben az egészben… pedig beleszerettem, talán már az első percben, amikor megláttam. Az sem kizárt, hogy ezért volt az ösztönös ellenállás és elutasítás, minden egyes alkalommal.
Nem fejtettem ki komolyabban a gondolatot Serenának. Egy részem örült, hogy vége ennek a csoki vásárlásnak… vásárlásnak. Nem akartam többet válogatni vagy gondolkodni ezen az egészen, részemről a csoki evés csak egy előjátéka volt a tényleges programnak. A szex is ugyanolyan eszköz volt, mint minden más, hogy kifejezzem az érzéseimet. Sőt talán könnyebb volt, mint azt mondani, hogy „szeretlek.” Egy részem félt ezt kimondani újra, félt elhinni, hogy ez megint létezik és legszívesebben elmenekült volna.
– Ennek az üzletnek a szomszédjában van egy kávézó is. Lenne kedved meginni valami? Közben meg mesélhetnél a rejtélyes és legújabb barátodról. – Szólalt meg Serena a válasszal, mikor végre kiértünk az üzletből. Amúgy is kezdett már túl zsúfolt lenni és nem akartam újabb, meg újabb mugliba beleütközni, aki aztán szitkozódva küld el a fenébe.
Hm, melyik kávézóra gondolsz? – kérdeztem vissza, azért eléggé kiismertem magam a környéken. Mostanában meglepően sokszor fordultam meg erre, mégha nem is szerettem annyira a varázstalanokkal együtt lógni. Bár nem igazán akartam Gabrielről beszélni… mit mondhatnék Serenának? „Tolvaj vagyok, Milton meg az auror, aki a nyakamra jár.” Groteszk volt, mégis olyan furcsán természetes és valóságos, mintha ennek ezer éve így kéne lennie.
Egy fél órát még tudok maradni, de aztán haza kell mennem megetetni a macskámat. – Válaszoltam. Nem, tényleg nem lerázni akartam Serenát, egyszerűen csak elég keveset voltam otthon az elmúlt két napban, Zeusz meg teljesen magára maradt.
Sántikálva indultam meg hát a kávézó felé, ahova gondolta. A régi sérülés nyoma még mindig fájt a Palacsinta napon történtek óta. Nem volt vészes, de éppen elég, hogy időközönként sántikálva nyomja el magamban az érzést.
Már egy pár napja nem voltam otthon, úgyhogy… elég megviselt lehet. – magyaráztam. Jó ez mondjuk túlzás volt, reggelit azért kapott, de biztosan hiányzott neki, hogy ott legyek mellette, megfésüljem a bundáját s játszunk egy kicsit, vagy csak beszéljek hozzá. Ez fordítva is így volt, hiszen Zeusz mindig ott volt nekem… még akkor is, amikor senki más nem maradt. Utolsó támasz volt, semmi több.

Naplózva


Serena Fawley
Eltávozott karakter
*****


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 02. 18. - 21:04:37 »
+1

Csokoládé



2002. február 12. - A palacsintázás után, délután

To: Elliot O'Mara

-Hát erre a kávézóra. - mutattam a csokis-édességes-kávézós kirakatra. - A csokibolt mellett van egy kávézó is. De ha nem akarsz, nem muszáj. - bizonytalanodtam el. Nem is tudtam, kávéztam-e valaha Elliottal. Eddig csak kalandokba keveredtem, sárkányokat néztünk, de úgy igazán sose ültünk le beszélgetni. Lehet, hogy a férfinak nem is volt erre igénye, de nekem azért egy kicsit furcsa volt, hogy meglehetősen sok időt töltök el egy olyan férfival, akit nem is ismerek.
-Van macskád? - kérdeztem meglepetten. Na, egy újabb dolog, amit nem is tudtam Elliotról. - Elliot és egy macska. Ha tippelnem kellett volna, mondjuk tuti macskára tippelek. De tényleg van egy macskád?
Annyira kínos lett volna, ha csak kitalálta volna, hogy lekoppintson. Kicsit be is paráztam erre a gondolatra, mert nem akartam az a fajta béna barát - vagy csak egy kellemetlen púp a háton - lenni, akit le kell rázni. Ha Elliotnak elege van belőlem, akkor inkább mondja meg. - gondoltam magamban, és talán ki is ült az arcomra a dacos nézésem.
De végül azt hiszem beadta a derekát, és elindultunk a kávézóba. Csak néhány üres hely volt, végül egy elég központi helyre huppantunk le.
A kávélapon millió édes cucc volt. Nem voltam benne biztos, hogy a palacsintázás után, meg az édesség kóstolás után szükségem volt még több édességre.
-Te mit kérnél? Azt hiszem, ha még több édességet eszek, kitaccsolok.
Kíváncsian néztem Elliotra, ő szeretne-e még édességet. Én végül inkább egy kávét kérek - tejeset -, remélve, hogy ez elveszi az enyhe émelygést. Nem sokat reménykedtem.
Egy ideig csak ültünk ott, de végül megszólaltam, hogy megtörjem a kínos csendet.
-Szóval... van egy macskád? - elég béna kezdés volt, de valójában kíváncsi voltam. Nagyjából bármi személyes információra éhes voltam. Szerettem ismerni azokat az embereket, akikkel lógtam. Hát Elliot nem ez az ember volt. Mármint, vele lógtam - sokat, de nem ismertem igazán. És úgy éreztem, ő sem akarja, hogy igazán megismerjem. De vajon miért volt ez? Elgondolkozva hallgattam, amíg a macskájáról mesél, és próbáltam azon agyalni, miről beszélgethetnénk még.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 02. 21. - 11:34:14 »
0

cs ● koládé


Serena
2002. február 12.
Késő délután

outfit

i know what i want
and i’m gonna get it

– A csokibolt mellett van egy kávézó is. De ha nem akarsz, nem muszáj. – Magyarázta Serena, mintha legalábbis elutasító választ adtam volna korábban. Csak annyit mondtam, hogy félórára ráérek, aztán haza kellett mennem Zeuszhoz… meg hogy egy kicsit pihenjek. Az előző nap és éjszaka azért megviselt, nem mindennap szexel az ember négyszer egymást követően… és ahogy annak idején Forestnek mondtam, harmincév felett már mindennap nap egy ajándék. Röviden tehát egyértelműen rám fért egy pizsamás, heverészős dolog… na meg egy nagyon forró, hosszú fürdő.
Most mondtam, hogy kávézhatunk egy kicsit. – Ismételtem meg, hátha akkor elmúlik a bizonytalansága. Tény, hogy nem kávézgatós volt eddig a kapcsolatunk, leginkább veszélyes vagy túlzottan is szórakoztató helyzetekben futottunk össze. Ilyen összeülős, beszélgetés eddig aligha akadt a sorban.
– Van macskád? – kérdezte meglepett hangon. – Elliot és egy macska. Ha tippelnem kellett volna, mondjuk tuti macskára tippelek. De tényleg van egy macskád?
Felnevettem. Mégis mit hitt rólam, hogy valami látomás vagyok? Én is csak egy átlagember voltam magánélettel. Talán Serenának nehéz lett volna még azt is elképzelni, hogy saját házam van, a földön felejtett ruhadarabokkal, némi rendetlenséggel a konyhában. Sőt, reggelente álmosan, morcosan szoktam magamnak kávét főzni. Ezt persze nem kezdtem el neki sorolni.
Igen. Zeusz a neve. – válaszoltam menet közben.
A kávézó persze zsúfolt volt, ahogy azt a késő délutáni órákban elvárná az ember. Mégis, ahogy erőteljesebben megérzem a kávé illatát. Nem kellett volna beleélnem magam, mert akkor a lazulós estémnek nagyjából annyi volt. Hát mégis engedtem a kísértésnek és ledobtam magam a legelső asztalhoz. Azonnal a kezembe vettem az itallapot, hogy fellapozzak.
– Te mit kérnél? Azt hiszem, ha még több édességet eszek, kitaccsolok.
Elvigyorodtam. Hát én nem tömtem tele magam annyira palacsintával… inkább Gabriel etetésével voltam elfoglalva. Basszus, vajon hogy képes valaki még egy palacsintát is úgy enni, hogy az ember minden pillanatban megkívánja? Már a gondolatra is bizsergés futott át a testemen. A fenébe, hát hogy tudok minden pillanatban arra gondolni, hogy az ajkai az enyémeket érintik, hogy a testünk összesimul?
Én csak a szokásos feketekávémat fogom inni. – Rántottam meg a vállamat. A kávét nem tudtam elképzelni édesen, habár voltak olyan pillanatok, hogy tejeskávéval traktáltam magam csak azért, hogy kicsit több legyen a gyomromban a fekete löttynél. Ha az embernek nincs pénze ételre, akkor bizony kreatívnak kell lennie.
Még egyszer átlapoztam az itallapot. Fel sem figyeltem a beálló csendre, addig míg Serena újra meg nem szólalt. Nem tudom, engem nem zavart a hallgatás, néha kellett, hogy az embert hagyják levegőhöz jutni… bár esetemben elég merész feltételezés volt, hogy egyáltalán ilyesmire szükségem volt.
– Szóval... van egy macskád? – kérdezte újra.
Rápillantottam, felvontam a szemöldökömet. Ujjaim közben finoman csukták vissza az itallapot és csúsztatták vissza a mocskos asztalra. Csak bólintottam válaszként, hiszen ezt a témát már tisztáztuk.
Hacsak nem szökött meg az elmúlt tíz percben. – húztam széles vigyorra a számat. – De van két cukormókusom is. Ilyen picik. – Felemeltem a kezemet, hogy ujjaimmal mutassam az apró méretet. Láthatta, ahogy a szemeim felcsillanak, mikor róluk beszélek. Tény, sok kellemes élmény kötött az apróságokhoz. Legalább annyira ki tudtak kapcsolni, mint Zeusz.

Naplózva


Serena Fawley
Eltávozott karakter
*****


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 03. 01. - 21:31:31 »
+1

Csokoládé



2002. február 12. - A palacsintázás után, délután

To: Elliot O'Mara

Elliot macskájának Zeusz a neve. Ez is annyira hozzá illett ehhez a férfihoz, mint minden más, amit szép lassan megtudtam róla. Ki más nevezné el a macskáját a görögök fő istenéről? Biztosan Elliot életét is annyira meghatározza Zeusz, a macska, mint az ókori görögök életét az istenük.
Na, aztán amikor kiderült, hogy még cukormókusai is vannak, először azt hittem, viccel. Egy ideig azt hittem, valami furcsa, abszurd becenéven hívja a szeretőit. Igazából majdnem ledőltem a székről, amikor magamban feleszméltem, hogy tényleg léteznek cukormókusok. Egyszerűen nem bírtam neki, belekuncogtam a kávémba, aztán bocsánatkérően néztem Elliotra.
-Egy pillanatra azt hittem, hogy a kedveseidet hívod így... De kétlem, hogy ilyen picik lennének. - mutatom én is azt, hogy mennyire picik a valódi cukormókusok. - Soha nem láttam még cukormókust. Hogy néznek ki? És honnan szerezted őket? - Igazából valami hiheteten kalandra számítottam, amiben meg kellett küzdeni három kimérával és négy kelpivel, hogy Elliot hozzájuthasson az állatkákhoz.
-Nekem csak egy baglyom van, akivel már találkozhattál. Habár mindig szerettem volna valami háziállatot, az Obszervatóriumban nem lehetett. Maximum baglyom... De velük szerettem foglalkozni.
Valójában sosem volt reális cél, hogy lehessen egy kutyám vagy egy macskám. Az asztronómusok fele a szőrre, a másik felük a porra volt allergiás, aki meg nem volt az, szimplán nem kedvelte az állatokat. Így bukott az egész történet.
Helyettük megkaptam az egész csillagos eget, hozzá egy alapos tudást. Meg egy csomó jó barátot és pártfogót. És kapcsolatokat. Szóval igazából nem vesztettem semmit. Volt egy óriási fogadott családom.
-Tervezel még valamit mára? Sajnos lassan nekem is vissza kell indulnom az Akadémiára... Tanulnom kellene, de Cherub mindig meggyőz, hogy jobb nekem Londonban. Ha pedig nem ő, akkor a keresztapám csábít el. Szóval most már a tanulásra kell koncentrálnom.
Kíváncsi voltam, Elliot mesél-e a terveiről. Egyáltalán milyen tervei voltak hosszútávon? Mit tervez ezzel a rejtélyes férfival, akivel a Palacsinta napon láttam? Itt ült előttem, hallottam a macskájáról, meg a mókuskáiról, mégsem tudtam róla semmit.
Pedig, ha valaki, akkor én biztosan nem voltam előítéletes. Ezt leszűrhette volna már abból is, hogy baromira nem érdekelt, hogy férfival, vagy nővel kezd ki. Na meg azt sem tudtam, hogy Cherub múltjáról mennyit tudott, de Elliot pont annak a fickónak tűnt, aki mindig mindenkiről mindent tudott. Szóval tökre nem kellett volna azon rágódnia, hogy mit fogok gondolni róla. Kicsit rosszul esett, hogy még mindig nem sikerült a bizalmába kerülnöm, pedig én mindent megtettem. Habár lehet, hogy Zeusz és a cukormókusok említése már egy közelítő lépés volt. Talán neki csak több idő kell.
Mindig elfelejtettem, hogy én egy olyan közegből jöttem, ahol nyitott és extrovertált emberek éltek. Hát Elliot meg totál más, ezért is nehéz nekem ezt elfogadnom. De kitartó vagyok, szerettem volna, ha el tudtam volna nyerni a bizalmát. Mert olyan embernek tűnt, aki mindent megtesz azokért, akiket a barátainak gondol. És aki kiáll a másikért, ha arra kerül a sor. Ilyen emberből pedig kevés volt.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 03. 07. - 16:53:37 »
0

cs ● koládé


Serena
2002. február 12.
Késő délután

outfit

i know what i want
and i’m gonna get it

- Egy pillanatra azt hittem, hogy a kedveseidet hívod így... De kétlem, hogy ilyen picik lennének. - Válaszolta, miközben ő maga is leutánozta a méretet az ujjaival. - Soha nem láttam még cukormókust. Hogy néznek ki? És honnan szerezted őket?
Már éppen szóra nyitottam volna a számat, hogy kimondjam, az exférjem vette még őket a házasságunk előtt valamivel, megjelent a pincérnő. Először Serenát kérdezte meg, hogy mit kér... nekem meg volt időm tovább agyalni az el nem hangzott válaszomon. Talán az összeköltözésünk utáni hónapokban, amikor még nagyon maga mellett akart tartani. Szinte hihetetlen volt, hogy voltak ilyen idők is ebben az életben... mármint amikor valaki nem csak testileg akart vagy éppen csak addig, amíg szükséges voltam neki.
- Nekem egy sima fekete lesz, tej és cukor nélkül. - Válaszoltam a minimalista kérést, dehát kávézás terén meglehetősen puritán elveket vallottam. Megszoktam, hogy a meleg, keserű ital tart életben. Így, hát mikor a szőkeség felírta a rendelésemet és távozott, vissza fordultam a lány felé. - A voltférjem vette... Nathaniel Forest... és igen. A híres író... és igen, én vagyok az az Elliot, akiről állandóan cikkeznek. - Hadartam el, fogalmam sem volt, hogy eddig leesett-e már Serenának a dolog és csak kedvességből nem említette. Akárhogy is, nem akartam erről annyit csevegni. Pont elégszer kaptam meg, milyen borzalmas ember vagyok. - Neked vannak állataid? - Hárítottam inkább tovább a kérdést, hátha akkor kevésbé lesz égő, hogy elhadartam ezeket az információkat.
- Nekem csak egy baglyom van, akivel már találkozhattál. Habár mindig szerettem volna valami háziállatot, az Obszervatóriumban nem lehetett. Maximum baglyom... De velük szerettem foglalkozni.
Sóhajtottam egyet. Nekem sem voltak gyerekként állataim, legfeljebb a bárányok, akik a szomszédos mezőn legelésztek és néha napján meg-megszaglászták a tenyeremet, mikor őket kergettem. Az első állatom egy kuvik volt, akit anyámék vettek az első Roxfortos évemben, mikor nagyobb lettem őt megörökölte Daniel, én pedig kaptam egy ajánlatot egy macskáról. Aztán kicsaptak... és földönfutó lettem, egészen addig teljesen magányosan, míg meg nem ismertem Zeuszt.
- A bagoly kellemes... és dühös madár... - Közöltem, bár Hermész meglehetősen méltóságteljes volt. Talán túlzottan is hozzám, ám szükségem volt egy szárnyasra, aki Nat és a gyerekek felé továbbítja az atyai üzeneteimet. Nem, mintha bármi atyai lett is volna bennem... de egész egyszerűen nem akartam Noah-t elengedni. Az egyetlen gyerekem, valószínűleg ez nem fog változni.
- Tervezel még valamit mára? Sajnos lassan nekem is vissza kell indulnom az Akadémiára... Tanulnom kellene, de Cherub mindig meggyőz, hogy jobb nekem Londonban. Ha pedig nem ő, akkor a keresztapám csábít el. Szóval most már a tanulásra kell koncentrálnom.
Közben megjött a kávénk, amit egy biccentéssel meg is köszöntem a szőkehajú pincérnőnek. Szinte azonnal bele is kortyoltam. Már csak egy pár percet akartam maradni, még mindig fájt a combom az eséstől, talén egy kicsit túl sok palacsintát is ettem. Összességében, elfáradtam a mai napra... és valahogy olyan furcsa érzés fogott el, mintha valami készülne. Valami rossz.
- Hát... - szürcsöltem még egy kicsit a kávéból. - Nagyon elfáradtam és csak lazulni akarok a kádban egy nagy habfürdőben, meg kicsit olvasni és aludni. - Tettem hozzá és elmosolyodtam, ahogy kikortyoltam a kávé alját. - De ezek szerint ma már te sem mész randizni.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 19. - 07:58:14
Az oldal 0.139 másodperc alatt készült el 52 lekéréssel.