Meredező Pálcák klubja

pl ●t twist II.

előzmények

Alexej
2002. április 10.
Éjszaka

outfit

if karma doesn’t hit you,
i fucking will

A sötét sarokban egészen meg tudtuk húzni magunkat. Annyira, hogy talán a neonfényben táncolók észre sem vették, hogy ott ücsörögtem egy vérfarkas társaságában. Hiába éreztem a nyomot a testemen, amit a jeges tengeri élmény okozott. A mellkasomra nehezedett az érzés, a torkom kapart és a fejem is fájt egy egészen kicsit, csak éppen a vodka tudott annyira felpezsdíteni, hogy még a babám becézés sem tudott felbosszantani. Miért is bosszantana? Volt már cica, átokfajzat, nyuszi és királylány is. Mindegyiket szerettem a magam módján, az adott helyzetben. Talán vissza is nyúltam volna érte, ha tehetem, csakhogy a múlt ölelő biztonságába keveredjek... de meg kellett tanulnom megint önállóan boldogulni, magam mögött hagyni a házaséveket, a komoly kapcsolatokat. Szembe kell nézni a magánnyal, a legnagyobb félelmemmel. Ezt tudtam és készen álltam küzdeni, még ha fájt is néha-néha.
- Majd meglátjuk. Szeretem a kockázatos befektetéseket.
A válaszára és a csók ízére az ajkaimon finoman elmosolyodtam. Akkor most sokat kockáztatsz, Lexikém... - sóhajtottam egyet. A testemben furcsa, csiklandozós forróság sietett végig. Nem ellenkeztem ellene, legfeljebb szexelek egyet, mint legutóbb terveztem, amikor Szibériába rángatott el magával kőszívet hajkurászni. Akkor jól jött volna az önbizalmamnak, ha el akar csábítani... az élet fintora, hogy most kaptam csupán meg.
Kiszakadt belőlem a kérdést, hogy mit akar tőlem. Nem tudom miért, talán csak ki akartam hallani a szavaiból, hogy szórakozik velem, hogy számára ez csak egy játék. Nem zavart volna. Nem vártam már senkitől sem, hogy komolyan vegyen. Tudtam nagyon jól, hogy azok a hajók elúsztak és talán nem is hiába. Alexej szexi volt, ott volt velem és még ittunk is.
Elkapta a mellkasán végigcirógató kezemet. Ha elég erősen szorított a csuklómat, még sikerülhetett neki.
- Inkább mit akarok - khm - Neked… Csupa kincset... és élvezetet… - A hangja mélyen, kissé rekedten csendült. Érezhető volt, hogy nehezére esik beszélni. Talán a hideg okozta ezt is, nem lepett volna meg. Én is mind jobban éreztem a száraz kaparást. Ahogy közelebb húzódott, egy kicsit hátrébb dőltem, hogy érezze csak: ezért a prédáért küzdenie kell. Többet nem adom magam olyan könnyen, mégha akarom is azt a szexet. Mert akartam. Elhúztam a kezem tőle, ha engedte és a combjára tettem a kezemet. Végig cirógattam rajta fölfelé, kicsit érintve az érzékenyebb részeket... de úgy, mintha nem is lenne szándékos.
- Áh... vajon a kincs vagy az élvezet a vonzóbb? - kérdeztem már-már ártatlanul. A bújásból és érintésből rájöhetett a válaszra. A kincsek is felizgattak, gyakran túlzottan is, de most nem sikerült a rablás, hát mással kellett berénem. A tekintetem az ajkaira vándorolt, kicsit végig nyaltam a számon. 
- Azt mondtad, meg akarsz csalni valakit… És én boldogan segítenék Neked benne… - mondta, célozva a hajón elhangzottakra. Nem reagáltam azonnal, közelebb húzódtam én is, szinte bemászva az ölébe. Így pedig még jobban összeértünk. Éreztem milyen forró ő is.
- Bosszantsuk egy kicsit ezt a te Cartwright barátodat. - Ahogy beszélt a nyakamhoz hajolt, a fülem alatti részen csípte össze fogaival a bőrt. Lehunytam a szemem és belesóhajtottam az érzésbe. Majdnem eltalálta azonnal a gyengepontomat, ez pedig ijesztő volt. Elég lett volna, ha csak végig nyal a fülemen és már biztosan nem lett volna visszaút.
- Nagyon figyelmes tőled, hogy segítenél ebben a dologban... - mondtam kicsit nyöszörögve. Az ujjaim megint végig simítottak rajta, ezúttal az ing anyagán keresztül.
- Felugorhatnál hozzám, hogy megbaszéljük a részleteket.
Elvigyorodtam, ahogy a forró levegő a nyakam bőrét cirógatta. Bele sem gondoltam, hogyan jutottunk eddig az elszólásig, ilyen gyorsan váltva az addigi flörtölgetésről. Csak sodródtam úgy, ahogy Alexej akarta és most azt tehett meg velem, amit akar. A testem szó szerint beleomlott a karjaiba.
- Baszélgetni akarsz velem... hmm... - Nem jutottak már értelmes gondolatok az eszembe. - Tudod mit, megnézem hol laksz és majd meglátjuk. - Próbáltam némi önuralmat gyakorolni a helyzet kedvéért. Remegve toltam el magam annyira, hogy fel tudjak állni és nyújtottam felé a kezemet, hogy jöjjön ő is, hadd fűzzem össze az ujjainkat ment közben. Amúgy is jobb lett volna egy csendesebb helyen, ahol a zenétől nem lüktet a szívem olyan hevesen.
- Szóval hol van az a hozzád? - Kérdeztem és a szabad kezemmel a nadrágomat igazgattam.

Április 10.


 



 feel no pain

- Áh... vajon a kincs vagy az élvezet a vonzóbb?
Érzem, hogy ez költői kérdés, mert mára a kincseket már elengedtük, hagytuk őket elsüllyedni az óceán hideg, sötét mélyére. De ez nem azt jelenti, hogy ne szűnnének meg létezni.
- Nem zárja ki egymást a kettő. Nincs szükség szerénykedésre - válaszolom, aztán áttérünk arra a témára, ami már sokkal közvetlenebbül kapcsolatban van a feladatommal. Ha ezt annak lehet még nevezni.
- Nagyon figyelmes tőled, hogy segítenél ebben a dologban…
Tetszett ez a hangszín. És a sóhaj, és az apró mozdulatok, amik felém irányultak.
- Baszélgetni akarsz velem... hmm... Tudod mit, megnézem hol laksz és majd meglátjuk.
Nem bíztam el magam, de lelkes somolygással nyúltam a keze után. Azt, vagy csak beszélgetni… Furcsán imbolygott a világ, pedig olyan sokat nem ittunk még. Újabb torokköszörülést követően azért csak elindultam, s próbáltam minél kisebbeket lélegezni, valahogy zavart a forró, füstös levegő, mintha kiégette volna a mellkasomat. Egyre erőtlenebbnek éreztem magam. Pedig dolgom volt… És meg is akartam csinálni.
- Szóval hol van az a hozzád?
- Még nem tudom... - somolyogtam sejtelmesen, de azért határozott mozdulatokkal kezdtem kormányozni magunkat, át a tömegen. Gondoltam, ne a függöny mögé bújjunk ezúttal, hanem inkább a kijárat és a friss levegő irányába tartottam. Talán csak ez a vacak, beltéri alkohol meg embergőz zavart. Jobb lesz odakinn.
De nem lett. Mélyet sóhajtottam, mikor kiértünk a hely elé, de most meg a jeges szél bántotta a tüdőmet úgy, hogy rendes köhögőgörcs ostromolt, amit próbáltam összeszorított fogakkal a lehető legfeltűnésmentesebben elkendőzni. Több-kevesebb sikerrel.
- Lássuk csak, hol lakjak ma? - kérdeztem rekedt-ugatósan, hátha a beszéd csitítja egy kicsit a köhögési ingert. Körbenéztem, és így a szabad ég alatt jobban éreztem azt a különös szabadság-érzést, ami ilyenkor mindig elfogott. Magam se tudtam, jó-e, avagy rossz, hogy nincs igazi otthonom. Sodródtam napról napra, eltöltöttem pár hetet itt, aztán egy fél napot ott, és megint mentem tovább. Nem kellett semmilyen hely gondzásával, biztonságossá tételével, titkolgatásával bajlódnom, sose untam el magam, mert nem is lett volna időm rá. A Falka biztosította jövedelmemből futotta is erre, és változó is volt, mikor hol húztam meg magam. De tudtam, hogy most, Elliot miatt nem egy olcsó motelt fogok választani, mondjuk azt, ami a Meredező Pálcák Klubjának szomszédságában magasodott. Nem, lefitymálón pillantottam arrafelé, ahol nyilvánvalóan a klub vendégei töltötték az est folytatását. Nekem most itt van Elliot, és valami sokkal izgalmasabb helyet akartam választani neki.
Azért hoppanálni még tudtam. Legalábbis elindulni biztosan. Halk pukkanással tűntünk el a klub elől, hogy egy különösen kellemetlen, hepe-hupás mágikus utazást követően a Hilton Metropole előtt teremjünk.
Majdnem kiszaladt a lábam alól a talaj, amikor megérkeztünk, de igyekeztem az egészet egy bizalmas ráborulásnak álcázni, mintha újra csak át akartam volna karolni Elliot csontos, de azért erős vállát. Meg is szorítottam kissé, és felmutattam a fényes betűkre, meg a magas, kirstálytiszta ablakokra.
- Nem is rossz, mi? Mára megteszi… Üdv nálam - vigyorodtam el, aztán viszont megint elkapott egy bosszantó köhögőroham, úgyhogy inkább becsuktam a számat, és próbáltam visszafojtani magamba. Aztán megindultam befelé, végig a márvány és a vörös bársony úton. A recepción kikértem a luxuslakosztályt, aztán kelletlenül elszakadtam a jólesően hideg pult kőlapjától, amire közben rátámaszkodtam.
- Menjünk - lengettem meg Elliot előtt a kulcsot kaján mosollyal, aztán a lift felé indultam.

A játék más helyszínen folytatódik!

Welcome to my Nightmare

to: Elfelda Hall

2002. április

I know what keeps you alive

Én egy marha vagyok. Már abból a szempontból, hogy képes voltam randevút megbeszélni egy olyan napra, ami egy tétmeccs hetén van. Persze ennek az az elsődleges oka, hogy Elfelda-val nagyon is sakkoznunk kell a szabad időnkkel, így azt kell megragadni, amit a gép dob. De ennek örömére az edzés azért elhúzódott ma és amint haza hoppanáltam, már állhattam is neki készülődni, hogy az időhátrányt ledolgozzam, ami hamarosan merőben filmes jelenetekhez vezetett: fogkefével a számban fél lábon ugrálva próbáltam magamra rángatni az elegánsabb nadrágom (férfiasan funkció szerint kevés ruhadarab ugyebár...) miközben eszembe jutott, hogy a zuhanyt sem zártam el tusolás után, így arrafelé ugrálva majdnem orra estem.
Pedig igazán mondhattam volna egy órával későbbi időpontot is, és akkor nem lennék ekkora kavarodásban. Csakhogy az üzenet, amit Elfelda kapott, egy vészesen közeledő időpontot határozott meg. Egyébként egészen rendhagyó kis szösszenet volt, már a maga nemében persze. Valahogy így szólt:

"Kedves Hölgyem!

Igazán lenyűgözött a legutóbbi Szombati Boszorkány címlapfotója, így ha nem veszi tolakodásnak, szívesen meghívnám egy italra a Meredező Pálcák Klubjába csütörtök estére! Igyekszem a legjobb formám hozni s minden bizonnyal kegyed is a leglélegzetelállítóbb megjelenését veszi majd elő. Este nyolckor, a bárpultnál.

MW. Kviddics sztár"

Igazából nevetséges kis üzenet volt, főleg az aláírás, de mindez egyfajta játék volt, felhívás egy közös kalandos keringőre, egy olyan évődésre, ahol olyan, mintha újra megismerkednénk. Elfelda-val az ilyen kis játszadozások kifejezetten jól estek és módfelett szórakoztatóak voltak, mert mind a ketten nagyon bele tudtuk magunkat élni dolgokba. Így abban erős bizodalmam volt, hogy bele fog egyezni, bár válasz üzenetet egyébként nem nagyon vártam, az a megjelenése lesz igazából. Mintha tényleg ez lenne a valóság. Persze a sztárságtól bőven messze voltam, újonc játékos voltam még, de egy ilyen humoros üzenetbe belefért ennyi lódítás. Egyszer lehetek, de oda még hosszú út vezet. Például a csapattal meg kéne nyerni egy bajnokságot, ami tényleg növelne a renomén.
Akárhogy is, a kocka el volt vetve, az időpontot meg rosszul lőttem b és a további üzengetés-halasztás csorbítaná a játékot. Bár a késés is... de azért igyekeztem összekapni magam, és valami emberi formát öltve kicsípni magam lehetőségeimhez mérten s miután meggyőződtem, hogy semmi sem ég, vagy folyik a lakásban, ahová a kollégiumból tudtam kiköltözni még decemberben, el is indulhattam egy kellően félreeső sikátorba hoppanálva.
A Soho ebből a szempontból szerencsés helyszín, hogy könnyen lehet ilyet találni és aki átélt zűrös dolgokat, mint én, az tudja is, hogy mi az ideális ilyen tekintetben. Miután megérkezem a klub felé veszem gyors léptekkel az irányt s egy futó másodpercre még az órámra pillantok. Nem jó, de nem is tragikus, pontosnak nem teljesen nevezném, de még az "akadémiai" tizenöt percen belül van.
A bejáratnál lejattolom a beugrót, ahogy kell s amióta egy elismert csapatban játszom, a belépés sem jelent igazán gondot, ad annyi előjogot, hogy ne legyen belőle zűr. Szóval nem kell sok, hogy bent legyek, majd a ruhatárat gyorsan magma mögött hagyom, hiszen kabátot nem hoztam, a zakót meg nem veszem még le. Egyenesen a bár felé tartok, hogy szemem a csodás szőkeség után kezdjen kutatni, akit ma este el kéne csábítanom. S még nem is sejtem, hogy milyen este elé nézünk... mert nem csak az indítás lesz mozgalmas!

Welcome to my nightmare

to: Morgan & K

2002. április

♫



ruha

Le sem tudnám tagadni izgatottságomat, ahogy szinte türelmetlenül szisszenek fel, mikor mellészalad a magassarkúm csatja, és váratlanul felsérti az ujjamat. Nem érek ma rá ilyesmire... máskor is bosszantanak a hasonló csacskaságok, de ma különösen. Ösztönösen veszem ujjamat a számba, hogy lenyaljam a kibuggyanó vért. Máskor talán keresnék egy ragtapaszt, nehogy összevérezzem a táskám vagy a kabátom, de most még ehhez sincs türelmem, annyira szeretnék már ott lenni a Sohóban, hogy lássam Morgant. Az utóbbi hetekben alig láttuk egymást, annyira elfoglaltak voltunk, és amikor megkaptam az üzenetét, amelyben ma estére invitált randira, már késő volt lemondani a ma délelőtti fotózást. Az persze elhúzódott, mint mindig, amikor a megrendelő és a fotós nem értenek egyet a lényeges kérdésekben. Az ügyfél szexi képeket akart, a fotós viszont láthatóan nem szívesen tette félre a művészi ambícióit a kereskedelmi igények kielégítéséért, így hát előttem marakodtak, miközben próbáltam visszafolytani a kitörni készülő dührohamomat. Mégis mi az hogy épp azon a napon szivatnak engem, amikor végre lenne egy kis minőségi időm Morgannel? Hallatlan...
Bár látszólag megőriztem a hidegvérem, és egész jól lepleztem a frusztrációm az évtizedek óta begyakorolt műmosolyomnak köszönhetően, természetesen belül tomboltam, akár a megvadult kiméra. Mikor végül elhangzott az utolsó kattanás, és én kiszabadultam, már annyi volt az idő, hogy nem volt lehetőségem haza sem menni. Szerencsére Betty, a fodrász csaj hajlandó volt gyorsan kezelésbe venni, hogy ráncba szedjük a tincseimet, de arra már nem volt idő, hogy visszafessük a fotózás kedvéért feketére színezett hajamat. Bár máskor ez zavart volna, most hamar megbékéltem a helyzettel: egyrészt tudtam, hogy az indulás előtti maradék tíz percben maximum arra lesz időm, hogy keressek valami épkézláb ruhát a stylist által hozott darabok közül, miután a fotózásra sima farmer-póló kombinációban érkeztem, hisz úgy terveztem, hogy még hazamegyek a randi előtt átöltözni. Egy bordó egyberuhával és hozzáillő kabáttal gyorsan megelégedtem, kerestem hozzá egy ezüst magassarkút és táskát, majd miután Betty végzett velem, feldobtam egy kétperces sminket. Egyszerű szempillaspirál és bordó rúzs... ez mindig megteszi, megfűszerezve egy finom, édes illattal, és már készen is álltam rá, hogy a stúdió kandallóján át egyenesen a Meredező Pálcák klubjába érkezzek. Mivel muglik is jártak ide, a kandalló egy rejtett szobában kapott helyet, amit én már ismertem, mint bejáratos vendég.... Hát igen, régebben elég sokat jártam a Sohóba... így nem csoda, hogy sikerült összehaverkodnom annyira a tulajjal, hogy VIP vendégnek számítsak, és beavasson ebbe a kényelmesebb közlekedési módba. George mindig örült, ha látott, azt hiszem nem csak azért, mert híresség voltam, hanem mert... jókat lehetett velem bulizni. A hopp porral gond nélkül landolok a privát szivarszobában, ahol egy egész alakos tükör előtt megigazítom a ruhámat és a hajamat. Kabátot csak azért hoztam, ha esetleg kalandozni kívánnánk a Sohóban, ne jelentsen akadályt, hogy lengén vagyok öltözve. Fekete hajamat hátrarázva, magabiztosan libbenek a pulthoz, ahová a találkozót megbeszéltük. Az órára pillantva látom, hogy pontosan nyolcat üt az óra, mire megkönnyebbülten felsóhajtok. Ezek szerint nem késtem... De úgy tűnik, Morgan így is előttem ért ide, mert már ott ül az egyik bárszéken. Mikor mellé érek, a pultra teszem a táskám, és köszönök a pultos srácnak, aki úgy tűnik, még fekete hajjal is felismer, mert mosolyogva int oda (ez nem is csoda, hisz ittam én itt eleget régebben), miközben kicsit arrébb másokat szolgál ki. Visszaintek neki, majd játékosan Morgan felé sandítok, de nem szólok hozzá, hisz a mai este épp attól izgalmas, hogy azt játsszuk, még soha nem láttuk egymást. Sejtem, hogy meg fog lepődni a hajszínemen, de remélem, hogy tetszeni fog neki. Hisz mindketten az újdonságok szerelmesei vagyunk... és ma talán nem csak azt lesz alkalmunk eljátszani, hogy először találkozunk, hanem azt is, hogy mások vagyunk, mint akik.
- Helló Hölgyem - simítja erős kezét végig a derekamon, amire most a hideg ráz ki, de nem a jó értelemben... Istenien néz ki, mint mindig, ez a fekete öltöny hihetetlenül jól áll neki. Biztos új lehet, mert még nem láttam rajta, mondjuk nem lep meg, hisz előre megírta, hogy kitesz magáért.
- Üdv, Idegen... - mondom halkan, zavartan. Valami nincs rendben, de nem tudnám megmondani, hogy mi. Nem tudom, miért, de a hatodik érzékem finoman azt jelzi, hogy jobb lenne, ha most azonnal itt hagynám ezt az embert. Egyáltalán nem tudom mire vélni ezt az érzést, hisz nagyon szeretem ezt a férfit, soha nem éreztem magam kellemetlenül a társaságban, és mégis... zavar benne valami. Talán a hangszíne rekedtesebb, mint szokott? Lehet, hogy csak megfázott az edzésen... - győzöm meg magam arról, hogy nincs semmi gond, talán csak az idegeim lettek túlterhelve a mai fotózáson.
- Bátorkodtam rendelni egy margaritát neked is - szólal meg ismét, majd felém nyújtja a koktélos poharat.
- Koccintsunk... a találkozásra - vizslatnak a barna szemek, amik máskor olyan melegen csillognak, de most valahogy... hidegnek tetszenek...
- Öhm... köszönöm, de inkább most kihagyom... alig ettem valamit, még túlságosan megártana - igyekszem szerepben maradni és megnyugodni, de nem megy. Érzem, hogy egész testemben reszketek. Olyan izgatottan vártam egész nap ezt a találkozást, ezt a játékot, most mégis azt érzem, hogy azonnal szabadulni akarok a helyzetből. Nem akarom megbántani szerelmemet, de a megérzéseimre mindig hallgatok, ezért nem huppanok le mellé, hanem így szólok.
- Elszaladok a mosdóra, kicsit felfrissítem magam. Hosszú napom volt... Mindjárt jövök - mondom kissé zaklatottan, és már fordulnék el tőle, de ő erre váratlanul megragad a ruhámnál fogva, és erővel közelebb húz magához.
- Egy lépést se, szépségem... - sziszegi a fülembe. Még a lélegzetem is elakad, amikor meghallom, amit utána suttog. - Imperio...
Minden olyan zavaros ezután, egy furcsa, erőszakos hang uralkodik el a fejemben, aminek egyszerűen nem tudok ellentmondani.
- Most szépen belém karolsz, és együtt kimegyünk az utcára... - súgja a hang, amitől egész testemben elborzadok, de nem tudok vele ellenkezni. Belé karolok, ahogy parancsolja, majd a pulton heverő táskámról is megfeledkezve követem őt, ki a bulinegyedbe, ahol a szórakozóhelyek teraszain önfeledten dohányoznak, iszogatnak, szórakoznak az emberek. Nevetés moraja, dübörgő zene, izgatott beszélgetésfoszlányok jutnak el a tudatomig. Mindenki szabadon, örömittasan élvezi a csütörtök estét... kivéve engem. Fogalmam sincs, hová tartunk, és ki ez az ember mellettem, de ahogy bódultan, a macskaköveken koppanó tűsarkak zaját hallgatom szórakozottan, valami azt súgja, hogy nagy bajban vagyok...

[- Hogy érted, hogy újra itt? És kivel távoztam?]

Welcome to my Nightmare

to: Elfelda Hall

2002. április

I know what keeps you alive

MW. 20.10.h

Míg én kissé késésben vagyok s nem teljesen időben érkezem, nem is sejtem, hogy mennyire végzetes eseménysornak ágyazok meg ezzel. Hogy mennyire sok múlik akár tíz percen is... mit is mondok, olykor másodpercek dönthetnek! De most még az idő bőkezű is volt tulajdonképpen s mégis... Merthogy hiába érkezem meg, s kezdek szétnézni a bárban, Elfelda-t nem nagyon látom sehol. Lehet ő is késésben van? Végső soron ha jól emlékszem ő is munka után tud jönni, legalábbis ezt írta. Az mondjuk megmagyarázhatja a dolgokat, de valahogy mégis szorongat egy érzés, van bennem valami feszültség, amit nem tudok megmagyarázni. Lehet csak a késés és a készülődés miatt?
Egy ital talán oldhatja a dolgot, így végső soron jobbnak látom, hogy a bárpult felé vegyem az irányt s rendeljek valamit, aztán Elfelda hátha megérkezik. Vagy az is lehet, hogy hagyott ott nekem valami üzenetet, aztán okosabb leszek. Így közelítem meg a pultot s könyöklök oda kissé erőltetett lazasággal, mert a kissé baljós sejtelmektől nehezen tudok szabadulni. A bartender pedig meglepetten néz rám, amit nem tudok hová tenni. Talán nem mostam le a borotvahabot onnan, ahol a szakállamon igazítottam? Hasonló végül is történt már ilyen kapkodásban...
- Nocsak, újra itt? Az ember azt hinné, hogy miután egy híres szépséggel távozik egy srác, nem fog perceken belül magányosan visszatérni! Vagy a táskáért küldött vissza? Azt eltettem!- szólít meg a pultos barátságos, kissé ugrató hangon, ugyanakkor kíváncsian is, míg kirakja a táskát, Elfelda táskáját a pultra. Én pedig teljesen lesápadok. Kiver a hideg veríték, a gyomrom csomóba rándul, a világ megfordul körülöttem. Lezuttyanok egy bárszékre, ahogy megüt a dolog.
- Ember, jól vagy? - a barátságos kérdezősködés aggódásba csap át a csapos részéről, ahogy látja a reakciómat s már nyúl is át a pulton, hogy kicsit megfogja a gallérom, mert lehet úgy tűnt, hogy nagyobb bajom is lehet. De a bénult zsibbadtság csak addig tart, amíg lezuttyantam, utána már az értetlenség hangjai törnek fel belőlem.
- Hogy érted, hogy újra itt? És kivel távoztam? - pislogok, mert nagyon rosszat sejtek. A csapos pedig a fejét kissé ingatva minden bizonnyal most kezdi azt hinni, hogy sokat ihattam, vagy valamit beszedtem és azért vannak nálam gondok. Érzem, hogy szorítása a galléromon ezért kicsit változik, amit még eltűrök. Most a válasza érdekel igazán.
- Hát Elfelda Hall-al léptél le nemrégen igencsak összebújva jóember! Ennyit azért csak nem ihattál...? Hé!? - na itt nem hagyom, hogy folytassa, agyamat elönti a vér, ahogy kezd valamiféle kép összeállni. Durván lököm le kezét a galléromról s a hirtelen elszabaduló adrenalin és feszültség kirobban belőlem, ahogy szélsebesen felpattanva lódulok meg kifelé, bárkit félrelökve-félretaszítva, míg ki nem érek a sikátorba, az agyam pedig egyszerre forgatja azt, hogy megöl valakit és próbálja rekonstruálni, hogy mi is történt.
Kint egy pillanatra fújtatva állok meg s a tüdőmbe áradó hűs tavasz esti londoni levegő kicsit segít. Tehát valaki hamarabb ért ide, aki esélyesen a személyemnek álcázta magát. És az a valaki megoldotta, hogy Elfelda vele távozzon. A pultos mindezt látta, a meglepettsége alapján nem hinném, hogy őszintétlen lett volna. Rémlik, hogy Elfelda mondott korábban valamit egy zaklatóról, de... de ilyet nehezen tudtam elképzelni, hiszen minden hírességet így-, vagy úgy de néhány bolond megtalált, olykor meg is fenyegetett. Ez viszont már más szintnek tűnt. Persze mutatta, hogy milyen leveleket írt neki korábban, de egy ideje már nem kapott belőlük. Most mi a fenét csináljak?!
Dühömben a falnak csapom a tenyerem s újabb mély levegőt veszek lehajtott fejjel. Gondolkozz Morgan! A legtisztább az, ha szépen a hatóságoknak bejelentem, hogy mi történt, de az rengeteg időt venne igénybe és arról nem vagyok meggyőződve, hogy van elég időm. Azt, akit a legjobban szeretek a világon, nem bízhatom valami bürokratikus szervezetre, hogy mentse meg! Nekem kell tenni valamit!
Igen, voltak azok a zaklató levelek és emlékszem, hogy Elfelda mennyire aggódott, különösen egy fényképp miatt. Akkor jött az ötlet, ami... igen, ez az! Az érme! Amikor erről beszéltünk nem sokkal a csapatválogató után, kitaláltam, hogy egy bűvölt nyomkövető érmét hordjunk mind a ketten magunknál s így bármi van, egymásra találhatunk, amolyan elővigyázatosságból. Ha szerencsém van, most is magával hozta a karkötőjére fűzve az én szerelmem, ahogy általában szokta! Elönt valamiféle remény s remegő kézzel, lázasan túrok zsebembe a pénztárcám után. Megvan! Verejtékes tenyerembe szorítom, mély levegőt veszek, majd hoppanálok. Ha jól megy, akkor Elfelda közelében fogok így kikötni, az érme célra vezet.

***

K - 20.00h

~Végre a kezemben van! Most nem menekülhet!~ lelkendezett a gazember magában, miután sikeresen imperio-t bocsátott a prédára. A prédára, akire annyit várt, aki miatt oly sokat tervezett! Rajongása tárgya volt sokáig, ezt pedig nem egyszer ki is fejtette számára szívhez szóló üzeneteiben, de ez a hiú liba nem értékelte... sőt, összeállt azzal a ficsúrral! Ezért meg fog fizetni... De akárhogy is, amikor erre rájött, az hidegzuhanyként érte. Azt remélte addig, hogy érzéseinek mélyét felmutató leveleiért cserébe majd Elfelda kutatja fel magától, aztán úgy csalhatja csapdába és kaparinthatja meg, de rá kellett jönnie, hogy tévedett.
Más módszer kellett. Leállt a levelekkel, a fenyegetőzéssel és figyelni kezdett. Információt szerezni, kutatni, követni. Figyelte a ficsúr viselkedését, még egy hajszálat is szerzett tőle, sőt a múlt héten szerencsés módon elfogta azt az üzenetet is, aminek alapján aztán ezt a kis tervet felállíthatta és működésbe léptette. Most pedig megvolt az eredmény: a szépség már őt követte engedelmesen az átok hatása alatt. De ez így nem lesz elég.
Az emberrabló egy megfelelő pontra érve hoppanál a nővel együtt egy romosnak ható gyártelepbe, ahol tovább vezeti a bódult-engedelmes Elfelda-t, karját karjába öltve, míg be nem érnek az egyik épületbe egy hátsó ajtón keresztül.
A búvóhelyen ég a villany kissé tompán mert a fénycsövek elég szurtosak és öregek már, de a terem többi része se sokkal szebb, vagy tisztább, ellenben fenyegetőnek is nevezhető, mert egy matrac adja csak az otthonosságot meg egy asztal, ezen kívül láncok s ki tudja még mennyi kellemetlenség lapul ott... a terem közepén áll meg a nővel együtt. Kezeit újra végigvezeti testén, most már szabadabban, mint a bárban, még sötétre festett haját is megsimogatja... végre! Annyira régen várt rá, hogy így érinthesse, szabadon! Viszont ez így nem teljesen jó, mert Elfelda nem önmaga az átok alatt.
- Emeld fel szépen a kezeid a fejed felé! - utasítja, míg oldalra lépve egy kereket kicsit megforgatva leereszkedik egy lánc, a végén hentes kampó, pont Elfelda kezei fölé. Mert az átok alatt kicsi az esélye, hogy a modell ellenállt volna. Az asztalról elvesz egy bilincset, amit a felemelt kezekre kattint a kampón átfűzve, így teszi a nőt kellően kiszolgáltatottá és védekezés képtelenné. A folytatáshoz kell.
Bár az várat magára, mert kissé kellemetlen, görcsös érzés kapja el: a Százfűlé főzet most jár le. Külseje visszaalakul az eredetire s ezért kénytelen a zakót és az ing gombjait is megengedni, mert azzal a ficsúrral azért ennyire nem egyezi meg a testalkata... viszont utána pálcát ragad és semlegesíti az Imperio-t.
- Üdv Elfelda, K. vagyok! Örülök, hogy végre találkozunk! - élveteg, undok mosolyra húzódnak az ajkai, ahogy közel lépve újra gátlástalanul simít végig a nő arcán, majd le a nyakán és végig testén. - Igazán meghat, hogy ennyire szépen kiöltöztél a kedvemért. Remekül ráéreztél, hogy nagy nap ez a mai! Egy új kezdet! - lelkesen tör fel bagósan rekedtes hangja, ahogy elneveti magát. A modell még nem is sejti, hogy ez mennyire így van! - De mielőtt nagyon harciaskodnál, azt ajánlom gondold végig, hogy vajon minden szeretted biztonságban van, s aki esetleg nem lehet abban, annak a sorsát kockára tennéd? - csendül a hangja újra behízelgő édességgel, mert abban biztos, hogy Elfelda nem fogja jól viselni már ezt a kezdetet sem s jobb a játszma elején helyre tenni dolgokat. Az, hogy Morgan külsejével jelent meg, pedig remek alapot adhat a gyanúra: gátlástalan emberrablónknak nem biztos, hogy Elfelda ma az első áldozata...

Welcome to my nightmare

to: Morgan & K

2002. április

♫



ruha

Amióta Morgannel együtt vagyunk, időnként előtör a semmiből egy idegesítő, kínzó érzés, hogy ez biztosan nem maradhat így sokáig. Nem lehetek ilyen boldog, nem szerethetek és szerethetnek így éveken át... ez egész egyszerűen kizárt. Talán azért félek ettől ennyire, mert a szemem előtt játszódott le, milyen rémálom tud lenni egy párkapcsolat... amiből csak a másik halála árán van kiút... De az élet sosem olyan trivilális, mint amilyennek gondoljuk, így most sem az a félelmem következik be, amitől tartottam, hanem egy másik... Amit botor módon elfelejtettem már. Nem sétálunk sokat, mire a belőlem viszolygást kiváltó férfi dehoppanál velem valahová... első ránézésre valami sötét, furcsa épületnek tűnik... nem hinném, hogy él itt bárki is, de a szegényes berendezés mégis arra utal, hogy valaki itt pihen meg éjjelente. Persze eddig is éreztem, hogy a férfi akivel találkoztam, nem Morgan volt, most viszont már egészen bizonyosan tudom. A kérdés csak az, hogyha nem ő, akkor ki az az elmebeteg ember, aki képes a kedvesemnek kiadni magát, csak azért, hogy azután elrabolhasson? Ebben a pillanatban megszületett elmémben a rémületes gondolat, amitől a földbe gyökerezett a lábam. K hónapokon keresztül gyötört a megszállott, undorító rajongásával, és háromszor is megpróbált már közel férkőzni hozzám korábban, a legélesebb helyzet az volt, amikor az utcán támadt rám, de szerencsére akkor Diana segédjének, Millernek köszönhetően megúsztam a dolgot... Most viszont... fogalmam sincs, hogyan fog végződni ez a számomra nem kívánt és roppant túlérett kapcsolat. Összerezzenek, ahogy hozzámér és végigsimítja rajtam a kezét. Hogy merészeli...
- Emeld fel szépen a kezeid a fejed felé! - utasít aztán határozottan a rekedtes hang, ami a hatodik érzékem mellett már a bárban is elárulta. Bár nehezemre esik, az átok hatására megteszem, amit kér. Míg megbilincsel, megremegnek a térdeim... minden lehetséges forgatókönyv lejátszódik a szemem előtt, hogy mi történhet majd velem. Megerőszakol, megfojt, majd kibelez és darabokra vág.... hogy senki ne találja meg a bizonyítékot? Esetleg még süt is magának egy steaket a húsomból? Ebből az emberből bármi kitelik... Ebben a pillanatban a düh felülkerekedik a rettegésen, érzem, ahogy ismét teljesen én vagyok az ura a cselekedeteimnek. Végre nem ő parancsol... legalábbis a fejemben, és ez a szabadság egészen feltüzel.
Ahogy itt állok, elrablómmal szemben, egész testemben reszketek a dühtől, miközben egyszerre szemtől szemben állunk végre.
- Üdv Elfelda, K. vagyok! Örülök, hogy végre találkozunk! - szólal meg a magas, sebhelyes arcú férfi, akinek egyszer már "volt szerencsém" a szemébe nézni, abban a kihalt sikátorban. - Igazán meghat, hogy ennyire szépen kiöltöztél a kedvemért. Remekül ráéreztél, hogy nagy nap ez a mai! Egy új kezdet!
- Az érzés nem is lehetne kevésbé kölcsönös... na és biztosíthatlak, hogy soha, semmit nem fogok a kedvedért tenni - válaszolok megvető arccal, ami szemlátomást nincs az ínyére. Sebaj. Azt kapod, amit megérdemelsz, kedves K...
- De mielőtt nagyon harciaskodnál, azt ajánlom gondold végig, hogy vajon minden szeretted biztonságban van, s aki esetleg nem lehet abban, annak a sorsát kockára tennéd? - kérdezi élvetegen, és egy pillanatra elbizonytalanodom a stratégiát illetően. De csak egy nagyon rövid pillanatra.
Bármennyire is próbálja elérni, hogy megtegyem, amit akar, egész egyszerűen tudom, hogy anyám vére csorgadozik az ereimben... így borítékolható, hogy harc nélkül soha nem kapja meg, amire vágyik. Még akkor sem, ha azt állítja, hogy ezzel segíthetek az anyámon, a nővéremen, vagy Morganen. Egy: mi van, ha szeretteim már amúgy is halottak? Akkor nem fog segíteni rajtuk, ha küzdelem nélkül megteszek bármit ennek az undorító kéjencnek. Kettő: Mi van, ha mégis élnek, és esetleg épp engem próbálnak megtalálni? Akkor minden egyes késleltetett perccel megnövelem az esélyét annak, hogy komolyabb trauma nélkül megússzam ezt a rémálmot. Jobban belegondolva, még lehet esélyem erre is, hisz a pultos srácot ismertem a Meredező pálcák klubjában, ő Morgannek elárulhatta a baljós helyzetet... Na és a táskámat is otthagytam... ami ugyancsak jele lehet elrablásomnak. Viszont...van nálam valami, ami talán megmenthet! Az érme! - jut eszembe ebben a minutumban, s most hatalmas megkönnyebbülést ad számomra, hogy a nagy sietségben sem felejtettem el felvenni a fotózás után... Morgan annyiszor kért, hogy mindig hordjam magamnál, hogy teljesen automatikussá vált a viselése. Nem is gondoltam rá, mégis mindennap hordtam... Ha Morgan él, és a keresésemre indult, ennek segítségével a nyomomra lelhet. Így hát, amikor hosszan lélegzek ki és be párat, eltökélem, hogy nem... soha nem adom meg magamat ennek a féregnek.
- Milyen figyelmes, hogy a szeretteim miatt aggódsz... ám teljesen feleslegesen... Garantálhatom, hogy az egyetlen személy, akinek a sorsa ebben a pillanatban is meg van pecsételve, Te vagy! - köpöm felé a szavakat gyűlölettől izzó tekintettel.