+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  Soho
| | | | |-+  Meredező Pálcák klubja
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Meredező Pálcák klubja  (Megtekintve 5861 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 11. - 19:23:06 »
+1

Lilianne I. D'Alambert pennájából



Ez a Klub a Soho egyik eldugott részén van, egy Love Hotel és egy különleges kávézó között. Érdekessége, hogy bár varázslók üzemeltetik, muglik számára is látogatható a hely. Ez érthető, hisz a szórakozóhelyet egy igen szűk réteg számára tartják fenn, mondhatni, elit hely. Egyeseknek vadászterep, míg másoknak a napi betevő forrása.
Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 09. 11. - 22:18:41 »
+1

valami megmagyarázhatatlan


Aiden
2001. augusztus 20.

outfit

don’t be someone’s „sometimes”

Ezen a nyáron megtanultam nemet mondani. Ezen a nyáron megtanultam nemet mondani olyan dolgokra, amik valamikor örömet okoztak, mostanra viszont hatalmas, tátongó sebbé változtak és egyszerűbb volt kimondani azt, amihez más gyáva volt. Egyszerűbb volt, mert így most megint lehet valami új, valamit többet mondó, valami kedves… valami szenvedélyes. A gondolat fájdalmas volt, de elnyomtam magamban, mert a gyerekeim nem láthattak szomorúnak, nem láthattak sírni… láthattak eleget már. Erős akartam lenni, erősebb, mint valaha… de tudtam, ugyanaz az ember már nem leszek, aki két éve voltam.
Mégis ott toporogtam a Meredező Pálcák klubjának tánctere mellett, oldalamon Fraserrel, hogy a tömegben kivegyük azt a bizonyos szőke srácot, aki egy öregasszony pudlija volt és a nyakában olyan nyakláncot hordott, ami vagyonokat ér. Aidennek ez tanulás volt, nekem pedig figyelem elterelés. A szajréra koncentráltam: arany lánc, a medál lapos, jelentéktelen kis mintával. De ha az ember megérintette az ujjával, aprón simítva, akkor hirtelen ő tűnt a legékesebb emberi lény az egész társaságban. Azonban a tömegben csak nem került elő a szőke hajkorona, holott láttuk bejönni.
Tuti, hogy ott van a közepén… a francba… – közöltem, majd a mellettünk flangáló pincér tálcájáról leemeltem két túl pink italt, amit valamiért kémcsövekben mértek ki. – Remélem nem valami elcseszett kémiaest van… – Nyomtam az egyiket Aiden kezébe, majd lehúztam a másik tartalmát. Olyan volt, mintha a világ legerősebb alkoholja és Ada kedvenc unikornis pukis itala keveredett volna a számba. Nem baj, nem érdekelt. Ütött annyira egy pillanat alatt, hogy ne érezzem cikinek azt, amire készülök.
Akkor most jön a következő lépés a tanulásodban… – megragadtam Fraser karját, ha megitta az italját, ha nem és behúztam a tömegbe. Alig, hogy helyet találtunk magunknak beindult egy lassabb zene, így átkaroltam a nyakát az egyik kezemmel, a másikkal a karjait igazgattam magam köré.
A francba O’Mara, a jó büdös francba! A hang vadul káromkodott bennem, ahogy megint megéreztem azt a furcsa, forró lüktetést, amit a tó partján odahaza. Nem kellett volna megint ilyen közel kerülnöm hozzá, a szemeibe nézni. A szívem akkorát dobbant, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. Próbáltam magam arra emlékeztetni, hogy hány éves… de mintha hirtelen elfelejtettem volna, hogyan is kell számolni.
Egy jó tolvaj mindig tökéletesen olvad bele a környezetébe, hogy feltűnés mentesen tudjon lecsapni az áldozatára. – Folytattam aztán a korábban megkezdett mondatot. Közben végig a szemébe néztem. Furcsa, hogy ennek nem vele kellett volna történnie, mégis tökéletesnek éreztem a pillanatot. Bár a szavaim szórakozásnak tűntek, amit éreztem megint megijesztett.
Na és most, muci, csinálj úgy, mintha nagyon jól éreznéd magad… de tartsd nyitva a szemedet! – Magyaráztam, mintha ez most tényleg csak egy betanítás lenne… és én is igyekeztem a szőke srácot keresni az értékes kis nyakláncával. A ritmusra azonban egyre inkább visszatévedt a tekintetem Fraserre. Állj már le… állj már le, O’Mara!
Naplózva


Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 09. 12. - 20:23:57 »
+1

the fault, dear Brutus
is not in our stars
but in ourselves



2001. augusztus 20.
style


Érzem a bőrömön a lilás fények játékát, ahogy besétálunk ebbe a nyálas, füstszagú pöcegödörbe. Vonagló testektől élénk a tánctér, amit egyelőre csak tekintetemmel mérek fel, O'Mara oldalán, és számban egy szál cigarettával, ami persze már-már felesleges, olyannyira feltöltik tüdőmet az illegális szerek, ahogy szimplán csak levegőt veszek. Mégis megnyugtat kissé, na, nem mintha izgulnék... Ez csak a szokásos, ami ott pattog a mellkasomban, és amikor olyanja van, nekiáll szurkálni, pláne, ha mondjuk belenézek anyám vagy Benjamin szomorú, üres szemeikbe. Na, olyankor kibaszottul fáj... annyira, hogy néha már a cigi sem tudja enyhíteni. O'Mara mellett meglepően csillapodnak ezek a szúrások - amelyeket más egyébként bűntudatnak nevez -, talán azért is, mert neki nem tartozom bocsánatkéréssel. Ő nem tudja, mit tettem, igazából fogalma sincs róla, ki vagyok, és ez így is van jól. Nincs magyarázkodás, nincs fájdalom... csak ez. Ez, a drogszagú bár, vonagló testek, és egy fincsi kis nyaklánc.
A pultnak támaszkodok, és kifújom a levegőbe a füstöt, közben újra végigmérem az embereket, hátha kiszúrom valahol a fickót, de természetesen nem... És reménykedem, hogy nem azért, mert a villogó fények kissé bántják az amúgy is nyomorék szememet, ezzel méginkább rontva a látási képességeimet. Milyen lenne lassacskán teljesen megvakulni, mi? Persze kontaklencse vagy szemüveg nélkül már amúgy is annak érzem magam. Fasza, fasza vagy, Fraser.
– Tuti, hogy ott van a közepén… a francba… – elégedetlenkedik mellettem Elliot, mire haloványan biccentek egyet, és magamban azt ünneplem, hogy legalább nem csak én nem látom. – Remélem nem valami elcseszett kémiaest van…
A kezembe nyom valami kémcsövet, mire kissé felvonom a szemöldökömet. A benne lötyögő cucc félelmetesen rózsaszín, ám amíg én bizalmatlanul méregetem, Elliot már le is húzza, mintha csak egy pohár üdítő volna. Fúj... Nem repesek az ötletért, de aztán eltartva egy pillanatra számtól a cigarettát, mégiscsak magamba öntöm, és elfintorodom, ahogy kegyetlenül végigégeti a torkomat.
- Merlinre... - morgom, amikor meg tudok szólalni. Szinte érzem, ahogy ez a szar tangót jár a gyomromban. - Gusztustalan.
Még bőven próbálom nem kiokádni ezt a szivárványízű valamit, ahogy O'Mara hirtelen karon ragad oldalról, és elkezd a tömeg felé rángatni. Inkább visszanyomom a számba a cigit, de persze a füst nem enyhíti az előbbi ízt, sőt, inkább csak összekeveredik a maradékkal a nyelvemen, ami még undorítóbb, de megpróbálom inkább csak lenyelni, és arra koncentrálni, miért is vagyunk itt. A táncolók közé lépve újra körbekémlelek, de azért közben feljegyzem magamnak, hogy ezentúl lehetőleg semmilyen italt ne fogadjak el, amit Elliot ad.
– Akkor most jön a következő lépés a tanulásodban… – közli közben, és mire felfognám, mit csinál, már közel is fészkelődik hozzám, és átkarolja a nyakamat, karomat pedig maga köré igazítja. Mi a tököm?
- Micsoda lépés... - jegyzem meg felvont szemöldökkel, és közben a szabad kezemmel ismét a cigarettáért nyúlok, hogy aztán a füstöt az arcába fújjam, ha már ennyire közel van.
– Egy jó tolvaj mindig tökéletesen olvad bele a környezetébe, hogy feltűnés mentesen tudjon lecsapni az áldozatára – magyarázza. Oldalra billentem egy kicsit a fejemet, és közben a földre lököm a csikket, hogy a következő lépéssel el is tudjam taposni, aztán azt a kezemet is a dereka köré fonom.
- Aha, szóval hirtelen tanárosat játszunk... szexi - hajolok egy kicsit közelebb, hogy a zenétől is hallja a hangomat. Persze nem panaszkodhatok, az elmúlt időszakban kezdenek egészen megfogyatkozni a hercegnős kirohanásai, így pedig azért határozottan elviselhetőbb.
– Na és most, muci, csinálj úgy, mintha nagyon jól éreznéd magad… de tartsd nyitva a szemedet! – Végigfuttatom tekintetemet Elliot feje mellett a tömegen, és közben hagyom, hogy együtt mozduljunk a zenére. Végigmérek néhány elmélyedten táncoló figurát körülöttünk, és hirtelen feltűnik egy szőkés, ide-oda csapódó hajkorona... Egyelőre csak a tarkóját látom, de türelmesen várakozom addig, amíg meg nem fordul, akkor pedig még közelebb hajolok Elliothoz, annyira, hogy érezze leheletemet a fülén. Hiába... túlságosan is tetszik ez a játék ahhoz, hogy ne lépjem egy kicsikét át azt a bizonyos vonalat.
- Azt hiszem, megvan a fiúcskánk, nyuszi... Szóval, mi a következő lépés?
Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 09. 13. - 17:13:14 »
+1

valami megmagyarázhatatlan


Aiden
2001. augusztus 20.

outfit

don’t be someone’s „sometimes”

A zene ritmusát, mintha a szívem is felvette volna. Őrült módon, kicsit össze-visszadobolt. Éreztem az egész testemben, ahogy át akarja venni felettem az ütem az uralmat, de a lábam csak nem mozdult eleinte. Nem, mert én csak azt figyeltem a villódzó, nekem túlságosan is harsány színekben, hogy hol van az emberem. Akármit is tudott valójában a nyaklánc, érezni akartam a hatását magamon, hogy tudjam: amit ellopni akarok, az ér is valamit. Hirtelen jött ötlet volt a tánc és nem, határozottan nem a kémcsőből nyert rózsaszín alkohol mámor volt az oka. Ez a tökéletesen megtervezett haditerv volt, ami láthatóan még Frasert is meglepte.
Ezen a helyen nem számított, hogy két férfi simul egymásnak, esetleg két nő, vagy vegyesen. Itt mindenki úgy bulizott, ahogyan neki tetszett. A fényekben nem látszott más, mint az összesimuló testek sokasága, amik közé valahogy beleveszett a mi kis pudlink is. Ahogy Fraseréhez ért a mellkasom, a derekam, a karjaim, valahogy furcsa forróság öntött el. Próbáltam az alkoholra fogni, vagy éppen arra, hogy nem rég törték össze a szívemet – vagyis hát én magamnak, mert végre elég felnőtt voltam meghozni egy jó ideje várakozó döntést –… valójában egész másról volt szó, amit a már a tóparton is éreztem. Csak valahogy ez most még perzselőbb, még zavaróbb volt.
– Micsoda lépés... – vonta fel a szemöldökét. Volt abban valami izgató, ahogy elhúzta a kezét és a cigarettát kihúzta az ajkai közül. A füst az arcomba szállt. Szórakozott velem? Talán igen, hiszen érezte rajtam, hogy tetszik nekem. Talán nem vette észre és valamit ő is érzett… ami valahol normálisabb volt egy majdnem kamasz fiútól, mint egy felnőtt, harminchárom éves embertől. Valahol vágytam a figyelemre, hogy megint valaki vonzónak lásson… de még kusza volt minden a fejemben, annak ellenére, hogy felettem már egyre inkább tisztulni kezdett az ég.
Válasz helyett csak közelebb nyomtam magam hozzá. Legalább hadd élvezzem ki ezt a pillanatot, más aligha lesz valaha is közöttünk. Hamarosan megszabadult a cigitől, a keze a helyére került, én pedig lassú ritmusban próbáltam vezetni a mozdulatainkat. Az alkohol eddigre egyre inkább kifejtette a hatását… meg voltam róla győződve, hogy valami varázsital lehetett, amiből egyetlen adag is képes olyan mértékű mámort előidézni, mintha az ember több pohár komolyabb szeszt döntött volna le.
– Aha, szóval hirtelen tanárosat játszunk... szexi – közölte Aiden. Hát nem tudtam eldönteni, hogy ez részéről most flörtölés, vagy inkább csak gúnyolni próbál. Az utóbbi kevésbé lepett volna meg, ez tény… de próbáltam pozitívan látni a dolgokat.
És ha tudnád, hogy még ennél mennyivel szexibb dolgokra vagyok képes – válaszoltam. Megvártam, hogy jobban hozzám bújjon, így egymás vállára hajolva tökéletesen körbe tudtunk nézni. Fraser jelenléte rengeteget javított a helyzeten, ugyanakkor megduplázta a veszélyt is. Egyrészről jó volt, hogy így a terem olyan részeit is belátja valaki, amiket én nem tudnék, csak ha körbe-körbe forognék, másrészt, ha veszélyesre fordult a helyzet, akkor a menekülés gondot okozhat. Hoppanálni ilyen tömegben őrültség lett volna, főleg, hogy a helyszínen rengeteg a mugli, így csak még nagyobb szart kevernénk magunk körül. Sokszor loptam hirtelen, esztelenül, ha felhúztak vagy ha elfogyott a türelmem és csupán azért úsztam meg, mert egyedül voltam, mert egyedül oldottam meg.
– Azt hiszem, megvan a fiúcskánk, nyuszi... Szóval, mi a következő lépés? – mondta Fraser. Kíváncsi voltam érez-e bármit, ahogy meglátta. Én is odanéztem volna, hogy én is érezem-e a medál okozta furcsa vibrálást, ami az emberre vonzza a többiek figyelmét. Igazából valami olyasmit tudtam meg az ékszerről, hogy a társaság középpontja lesz ezzel a delikvensünk, hiszen a nénike, akinek a pudlija, be akarta mutatni a barátainak, anélkül, hogy megbélyegeznék a szeretője fiatalsága miatt. Ezért hát bájosnak, okosnak, jóképűnek akarta, hogy tűnjön…
Mit érzel, mikor ránézel, muci? – kérdeztem halkan, a fülébe lehelve a szavakat, közben az egyik kezemmel végig simítottam a hátán, hogy megpaskoljam a hátsóját. „Színészkedtem,” na meg marhára élveztem a helyzetet. – Azt mondják, hogy magához vonzza az embereket a lánccal – folytattam szinte sóhajtva a fülébe a szavakat, mintha tényleg éppen nagyon hangulatban lennénk. Valószínűleg csak én voltam.

Naplózva


Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 09. 14. - 20:37:38 »
+1

the fault, dear Brutus
is not in our stars
but in ourselves



2001. augusztus 20.
style


Biztos vagyok benne, hogy hiba nélkül, tökéletesen olvadunk bele a tömegbe, ha pedig egy kicsivel még több szerencsénk van, akkor mindenki másnak is hasonlóan égeti a szemét ez a sok rohadt fény, mint nekem. Érzem, ahogy Elliot egyre közelebb simul, de azt nem engedem, hogy bármiben is megingasson... Nem veszem le a tekintetemet a terepről, akármennyire is beleéljük magunkat a szórakozó pár szerepébe, én közben kiélvezem azt a vadászattal járó adrenalint és szabadságérzetet, amelyet már nem éreztem egy ideje... mióta áprilisban hazatértem, nem éreztem. Egyszerűen csak ültem otthon, és vártam, hátha történik valami, de azon kívül, hogy anya néha felrobbantott egy-egy serpenyőt, igazából kibaszottul semmi nem történt. Persze, egyszer majdnem bedugtak az Azkabanba... de az egy másik és tulajdonképpen egészen lényegtelen történet.
– És ha tudnád, hogy még ennél mennyivel szexibb dolgokra vagyok képes – búgja a fülembe, miközben a szőke hajkoronát keresem. Nem is vagyok biztos benne, ki ez a fickó... csak az arcát véstem az eszembe, de a részleteket most O'Mara őrzi, akármennyire is nem tetszik ez. Szeretem a legmélyebben megismerni a terepet. Általában lassú vagyok és óvatos, kivárom a legmegfelelőbb pillanatot, amikor már minden tervem stabil, és csak akkor lépek... Ugyanakkor tudom azt is, hogy ez a stratégia nem mindig vethető be. És pont ezért jó, hogy itt van Elliot. Hiszen ő valószínűleg pontosan az ellentétem ebből a szempontból.
- Attól tartok, el sem akarom képzelni - válaszolom, a tekintetem pedig a következő pillanatban megakad végre a szőke, kócos hajkoronán, aki néhány kiscsaj között rázza a magáét. Innen persze a nyakláncot nem szúrom ki... De valami furcsa, parázsló kis vibrálás felgyullad a gyomromban, ami nem vagyok biztos benne, hogy a nyaklánc, vagy inkább a rózsaszín lötty hatása. Nem mondanám, hogy sokszor volt eddig dolgom varázstárgyakkal. Kissé idegen a terep, épp annyira, hogy nem tudom egyből behatárolni, mi is ez, amit kivélt belőlem.
– Mit érzel, mikor ránézel, muci? – mormogja a fülembe Elliot, a leheletétől pedig valami kis hideg áramlat akaratlanul is végigszalad bőrömön. Hirtelen csábít, hogy előhúzzak egy újabb szál cigarettát a zsebemből, de a következő paskolás még a gondolatát is elűzi, és csak egy kellemetlen zavarhullámot űz át rajtam. – Azt mondják, hogy magához vonzza az embereket a lánccal.
Halkan mormogok egyet, de még nem válaszolok egy pillanatig. Figyelem a fickót még egy kicsit, de aztán elkapom a tekintetemet, hogy nehogy feltűnjön neki, és visszanézek Elliot arcára.
- Valami bizsergést - mondom végül, úgy téve, mintha az az előbbi kis... simi meg se történt volna. - Furcsa... Mit szólnál, ha minket is közelebb vonzana?
Akármit is válaszol, erőteljesebben előre lépek, hogy valamennyire csökkentsem a távot a táncoló kis csapat és köztünk, aztán egy hirtelen felbukkanó ötlettől vezérelve megfordulok, hogy én legyek háttal nekik, és Elliot is felmérhesse őket. Mégiscsak ő a tapasztaltabb, azt hiszem...
- Na és te mit érzel, nyuszi? - érdeklődöm, természetesen nem hagyva le az ocsmány kis becenevet sem. Oldalról az arcára pillantok, közben pedig - szintén nem sok tervezés következményeként - hagyom, hogy ujjaim végigbarangoljanak az oldalán, aztán a hátára csúsztatom a tenyeremet, és még közelebb húzom, hogy megszüntessem a távot az előző pozícióváltás után is. Érzem persze a belőle áradó forróságot és az illatát, sőt... nagyon is érzem, de ezt csak annak a gusztustalan alkoholnak egy mellékhatásaként fogom fel.
- Talán egy kicsit felpörgethetnénk az eseményeket... kezdek unatkozni - szólalok meg hirtelen, majd hátrébb lépek, hogy aztán a táncolók közé vegyülve szép lassan elkezdjek közelebb sodródni a figurához. Ahogy közelebb érünk, úgy érzem egyre erőteljesebben a bőrömön a nyakláncnak az erejét... Már az sem számít, ha elveszítem a szemem elől a szőke fejet, mert valami súgja, merre mozduljak, merre fog legközelebb felbukkanni... hogy néhány pillanat múlva már a mi kezünkben nyugodjon a medál.
Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 09. 15. - 16:00:57 »
+1

valami megmagyarázhatatlan


Aiden
2001. augusztus 20.

outfit

don’t be someone’s „sometimes”

16+

Éreztem, ahogy a zene mind jobban behatol az elmémbe, a testem felett pedig átveszi a ritmus. Csak engedtem ennek és az alkohol egyvelegének, közben színészkedésnek nevezve az apró érintéseket. Nem tudom miért… talán csak szükségem volt erre, hogy a régi legyek. Az, aki valamit akart és máris az övé volt. Az az Elliot, aki mindenki fölé tudott kerekedni. Csakhogy én már untam erősnek lenni, untam megjátszani, hogy nem tört meg az élet. Igenis megtört.
–  Valami bizsergést – válaszolta Fraser. A szájából akartam hallani mit érez, ha az áldozatunkra pillant, akire én még egyetlen pillantást sem vetettem mindezidáig. Benne kellett bíznom ahhoz, hogy innentől kezdve együtt dolgozhassunk normálisan. – Furcsa... Mit szólnál, ha minket is közelebb vonzana?
Ahogy Aiden lépett egyet előre, én hátra. Erős volt, határozott, mintha ő jobban tudná, mit kell csinálni. Hazugság volt azt állítani, nem nyűgözött le, így hát némileg lezsibbadva az alkoholtól, könnyen fordíthatott a pozícióinkon és miközben a kezem a farzsebében pihent, én is megpillanthattam a delikvenst. Szőke haj, túlzottan is nagy figyelemnek örvend… és olyan furcsán megnyerő volt a kisugárzása. Nem volt különösebben szépfiú, átlagos fiatal volt, mégis egy csomó nő és férfi gyűlt köré, hogy együtt táncolhassanak. Éreztem a bizsergést, éreztem, jobban mint a zene ütemes ritmusát. Talán csak Aiden testének meleg volt az, ami ennél sokkal erősebb volt.
Na és te mit érzel, nyuszi? – kérdezte Fraser, miközben ujjai az oldalamon játszva, szinte meglepő határozottsággal simultak mind jobban a hátamhoz, hogy közelebb vonjon magához. Elhúztam a számat egy fanyar mosolyra.
Azt, hogy meg kell szereznem magamnak… – lehetem felé a szavakat. A nyaklánc mágiája ott tombolt a testemben furcsa lüktetés és remegés kíséretében. Talán csak egy részem kívánta azt, hogy Aiden ragadjon meg, vonjon magához és ne engedje ezt meg. Ugyanakkor persze azt is tudtam, hogy az O’Mara-féle akarattal szemben neki nem sok esélye lett volna… hacsak nem keményebb annál, amit eddig nyilvánvalóan megismertem belőle. Fraserben valamit rejtett kincs volt, legalábbis a vikingem szerint, én pedig próbáltam hinni neki.
Talán egy kicsit felpörgethetnénk az eseményeket... kezdek unatkozni – lépett hátrébb.
Pörgést akarsz, muci? Na figyelj!– kacsintottam rá, majd egy egészen más irányból közelítve a szöszit, indultam meg én is tömegbe. Nem bántam, hogy kicsit elváltunk egymástól és az őrjítő forróság egy pillanatra távolabb került tőlem. Túl heves volt ez, hevesebb mint a medál csábítása… bár éreztem a mágiáját, egyre erősebben, ahogy léptem közelebb és egy újabb tálcáról emeltem le a rózsaszín löttyöt rejtő kémcsövet, már-már szexuális élményhez hasonló, enyhe bizsergést éreztem. Hát ezért szerették annyira az emberek ezt a cseppet sem különleges srácot, aki most mindennek a közepén táncolt. Odacsapódtam hozzá, átvágva magam néhány visongó lányon, aztán teljes testtel hozzá simultam. Annyira delíriumban volt, hogy átkarolt, össze-össze dörgölőztünk, miközben ittam egy nagy kortyot a kémcsőből.
Nehéz volt észnél maradni. Ahogy érintett, ahogy simult… mintha elnyomta volna a bennem lévő realitás utolsó cseppjét. Csak azt hallottam valahonnan a mámor különös ködje alól: O’Mara… a lánc… győznöd kell… És megint erős voltam, mert a következő korty itallal a számban az ajkaira simultam, hogy a bódító, túlzottan is erős csillámponi pukival eltereljem a figyelmét, miközben szabad kezem ujjai könnyedén kapcsolták ki a láncot és rejtették el az ingem ujjába. Fel sem tűnt neki. Ugyanúgy táncolt és simult tovább, miközben én már Frasert kerestem a tekintetem, hogy mentsen meg… a lila fények elvakítottak, mintha az alkohol most erősebben hatott volna rám. Le kell lépned, O’Mara… le kell lépned… gyerünk… Előre dőltem, nem tudtam lépni, a testem még jobban a fiú testére dőlt, aki már a nyakamat szaglászta. Azt hiszem, nem fogta fel, hogy nem egy csinibaba vagyok, hanem egy harmincas tolvaj…
Fraser… – próbáltam hangosan mondani a nevét, de elveszett minden szó a zene lüktetésében.
Naplózva


Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 09. 17. - 19:24:39 »
+1

the fault, dear Brutus
is not in our stars
but in ourselves



2001. augusztus 20.
style


Fogalmam sincs, velem van-e a gond, vagy a sok ember és inger valahogy torzítja a nyaklánc erejét... De talán csak nem vagyok rá olyan érzékeny, mint O'Mara. Ez is teljességgel megeshet.
A körülöttünk villogó fények, az ereimben lüktető zene, és az előző alkohol még mindig kissé émelyítő egyvelege veszélyes kombó. Veszélyes, mert nem rettent el annyira a helyzet, amennyire kéne. Hogy O'Mara éppen hozzámbújik, én pedig még közelebb húzom a derekánál fogva, kiélvezve, hogy egy egészen kicsit még magasabb is vagyok nála. Néhány centi csupán ez, szinte észrevehetetlen, de engem büszkeséggel tölt el. Olyan kibaszott büszke vagyok... nem mondhatnám, hogy belémnevelték, hiszen apám és anyám kedves és szerény emberek voltak. Sugárzott belőlük a kedvesség, nem voltunk az a tipikus család, akikről süt az aranyvér... erre jöttem én, és valamivel ki akartam tűnni, és hát mi is lett volna tökéletesebb, mint a vérem? Hiszen már akkor is pontosan tudtam, hogy mélyen mennyire elbaszott is vagyok.
– Azt, hogy meg kell szereznem magamnak… – mormogja felém Elliot, a hangja egy kicsikét visszaránt a komor gondolatok közül. Olyan közel van, hogy arcomon érzem hajának érintését, és az illata is teljesen befészkeli magát az orromba. Ki a francot érdekel az illata, Fraser? Azt mondom neki, hogy unatkozom, közben pedig igazából csak tőle akarok szabadulni, attól a furcsa érzéstől, ahogy hozzám simul. Tudom, hogy csak az alkohol és a pub alapvető hangulata okozza, de mégis zavar.
– Pörgést akarsz, muci? Na figyelj! - Hagyom, hogy elhúzódjon, de a szememmel követem minden mozdulatát. Még mindig érzem magamon a belőle áradó aromát és az érintését... a fenébe! Utálom, hogy megzavar, kegyetlenül próbálom visszaerőltetni a figyelmemet a jelenre, és arra, hogy mit is keresünk itt. Felsőm belsejéhez vezetem ujjaimat, hogy kitapintsam az ott eldugott varázspálcámat... csak hogy megnyugtasson, és végigrezegjen rajtam annak ereje. Utána vetem be magam a tömegbe Elliot után, hagyva, hogy vezessen végre a medál csábítása.
Hamar belekerülünk a táncoló körbe. Látom itt-ott felbukkanni a szőke fejet, de nem jutok hozzá elég közel, ugyanis néhány lépéssel távolabb elém keveredik egy alulöltözött kiscsaj, és nekem simulva kezdi rázni magát. Hiába érzem mindenét, nem hat meg a dolog... csak arra a nyakláncra tudok gondolni, és hogy egyre jobban hatja a véremet felé valami. Azért a lány derekára csúsztatom a kezemet, hiszen a szerepet tartani kell, de szememet nem veszem le a srácról... aki előtt felbukkan hirtelen O'Mara is.
Csak egy rövid pillanatig fut át a fejemen a kétség, hogy mit csinál, aztán visszafordulok a tekergőző vörös felé, és kicsit erősebben ragadva meg a derekát - mintha én is annyira odalennék érte - előrébb vezetem. Közelebb akarok lenni, akármerre is sül el a dolog, még ha már közben ajkak érik a nyakamat is.
Kiszúrom a pillanatot, ahogy a nyaklánc eltűnik a szőke srác nyakából. Próbálom megtalálni Elliot tekintetét, de a fel-felbukkanó fejek közt nem sikerül, így megpróbálok közelebb furakodni, de közben a vöröske már valahol az ingem alatt nyúlkál, leheletét pedig megérzem a számon.
– Fraser… – Fogalmam sincs, tényleg hallom-e, vagy csak képzelődöm, miközben a lány csókolgatni kezd. Valószínűleg annyira részeg már, hogy észre sem veszi, hogy mennyire megfeszülök alatta... Muszáj rászólnom magamra, hogy ne lökjem el, hiszen mégiscsak egy lány, de azért határozottabban húzom el a fejemet és lépek ki előle, aztán gyorsan surranok, nehogy utánam kapjon. Közelebb kell jutnom O'Marához... és most csak ez lebeg a szemem előtt.
Még mindig össze van gabalyodva azzal a csávóval, ahogy végre közel jutok. Minden oldalról hozzámsimul valakinek a valamije, de nem törődöm vele, ahogy a közben valamelyik irányból arcomba szálló füstfelhővel sem.
- O'Mara! - szólítom meg, bár nem tudom, mennyire jut el hozzá a hangom... Így hát taktikát váltok, és hátulról szorosan közelebb lépek.
- Bocs, haver... de most keress magadnak valaki mást - szólalok meg hangosabban, hogy a szőkéig is eljusson, és közben megpróbálom lefejteni a karjait Elliot körül, őt pedig megtartani valamelyest, ahogy megérzem ernyedt tagjait. A francba is, ennyire beütött a pia? Persze elnézve, milyen csontos, ez nem is különösebben meglepő talán. - Hé nyuszi! Gyere, igyunk vala...
- Hé! - A szőke elégedetlenül morran fel, ahogy pedig rámvillan a tekintete, igazi, sötét dühöt látok benne. Talán csak a szerek hajtják... De akárhogy is, egyre kevésbé tetszik az egész.
- Bocs... - Magamhoz rántom O'Marát, de nem tudok hátrébb lépni, túl nagy a tömeg. Ez a másodperc pedig elegendő a srácnak, hogy a következő pillanatban akkora erővel csapódjon bele az ökle az államba, hogy a döbbenettől és a fájdalomtól egyszerre morduljak fel. A kurva életbe! Hátratántorodom, és nem tudom, az ütés mennyire éri Elliotot, de egyelőre a szemem előtt is összemosódik a kép, és mielőtt kitisztulhatna, újabb ütés érkezik.
Káromkodva kapok a számhoz, ahogy pedig kitapintom a vér forróságát, dühösen pillantok vissza a szőkére. Az már pontosan előttem áll, nem is tudom, Elliot merre van, igazából semmit nem látok. Reflexszerűen a pálcámért kapok, közben azonban szemem sarkából megpillantok valami fémeset pont a földre érkezni a lábak tengerében. Erre a szívem idegesen dobban egyet, a következő ütést pedig már meg sem próbálom kivédeni - sőt, hagyom, hogy a földre vigyen, és a medál felé gördülök, hogy nehogy valamelyik idióta rálépjen vagy elrúgja.
Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 09. 18. - 14:25:42 »
+1

valami megmagyarázhatatlan


Aiden
2001. augusztus 20.

outfit

don’t be someone’s „sometimes”

16+

Incselkedés, flörtölés… és harc. Mintha ebbe a ma estébe mindent beletettek volna, amit csak imádok. Olyan volt, mint egy hatalmas üst, amiben kifejezetten Elliot kedvéért pakolták össze a bájitalokat. Imádtam. Imádtam, hogy ott van közöttünk az a finom kis rezgés, amit egy pillanat volna még erősebben pendíteni s futótűzzé tenné. Fraser talán nem érezte, neki ez csak szerep volt, de én igen… és mindennél jobban élveztem, ahogy közelebb von magához. Az illata, a bőre, a haja… a francba Elliot, koncentrálj már a feladatra! Próbáltam magamra szólni, de hiába. Ha valami érdekelt, akkor érdekelt, nem volt ellenállás.
Fel kellett gyorsítani a tempót. Oda kellett jutnom a fazonhoz, hogy ellopjam és aztán visszasimulhassak az érintésekbe, amit tőle kaptam. Vajon utána is vevő lenne rá? Nem biztos, sőt talán beverné a képemet… de mivel egyelőre még gyorsabb és ügyesebb voltam nála, ezt a kockázatot bevállaltam. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, ahogy újra és újra odasimultam a szőke, kissé kábult sráchoz. Valószínűleg le sem esett neki, hogy nem egy nő nyakát nyalogatja, vagy hogy éppen egy harmincas tolvaj szájába próbál bemászni… na jó, mondjuk az is tény, hogy már huszonévesnél fiatalabbnak is néztek párszor. Ezért hát nem zavart ez sem, leszámítva, hogy nem akartam hagyni ezt az egészet. Éppen elég ember kaptam már meg a testemet, nem akartam egy jöttment pudli játékszere lenni csak azért, mert már olyan kábult voltam, hogy a lábam nem mozdultak. A medál miatt ráadásul amúgy is sürgetőbb lett volna legalább letűnni a közeléből, mielőtt még ráeszmélne.
– Bocs, haver... de most keress magadnak valaki mást – végre meghallottam a hangját, bár az illata elveszett a tömegből áradó izzadtság és pacsuliszag keverékében. Mégis tettem hátra egy lépést, a hátsó felem közelebb simult Aidenhez, de az a nyomorult még mindig a derekamba kapaszkodott, nem engedve, hogy szabaduljak. Fraser segítségére volt szükség. Ahogy félre ütötte a karjait, megfordultam és a nyakát átkarolva próbáltam megtartani magam. A homlokom a vállának támasztottam. Csak egy pillanat… csak egy pillanat és jobban leszek… Lehunytam a szememet, de még úgyis szédültem. Éreztem, hogy a gyomromban kavarog az alkohol és minden egyéb más is. – Hé nyuszi! Gyere, igyunk vala... – Valahogy véget ért Fraser hangja, ahogy felbőgött egy másik hang… rántást éreztem, a biztonságot adok karok eltűntek, nem éreztem a testéből áradó meleget, eldőltem oldalra és beütöttem a fejem a padlóba.
Úgy éreztem, hogy elájulok menten… hogy a körülöttem lévő világ csak álom. Furcsa fények és hangok keveredtek. Egy másodperc telt el talán, mire megértettem hol vagyok… és megértettem, hogy mellettem Fraser és az a szaros szőke verekednek – vagy valami hasonló. Aztán a csillogás, amit Aiden pillantása követett… és rájöttem, hogy a szaros medált elveszítettem. Rájöttem, de nem tettem semmit, csak a röhögés szakadt ki belőlem. Ez vagy te… szánalmasan szar… még tolvajnak is szar vagy… Magamat gúnyoltam, a hang ezúttal nem szállt be. Gusztustalanul, szánalmasan viccesnek találtam saját szerencsétlenségemet… majd hirtelen ötlettől vezérelve rávetettem magam a szőke gyerekre, hogy lerántsam Fraserről. A könyöke az oldalamba csapódott, fájdalmasan. Éreztem, ahogy egy pillanatra elakad a lélegzetem, de így legalább rajtam volt és nem a kölykön.
Szőke hajat láttam egy pillanatra az arcomba csapódni, de mikor felnéztem rá, valahogy olyan volt, mintha Frasert látnám és… nem tudom miért, de csak a hajába túrtam és odahúztam magamhoz egy hosszú csókra. Nem akartam elengedni egy pillanatra sem... csak csókoltam, haraptam és sóhajtottam az ajkai közé.
Naplózva


Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 09. 19. - 22:18:24 »
+1

the fault, dear Brutus
is not in our stars
but in ourselves



2001. augusztus 20.
style


Igazából már abban a pillanatban érzem a vesztemet, hogy közel keveredem a szőkéhez. Valami terjed a levegőben... valami, a medál okozta egyértelmű eufórián kívül. Van valami megnyugtató abban, hogy Elliot újra közelebb simul hozzám, és valamennyire távolabb rángatom attól a furcsa gyerektől. Nem mintha zavarna, hogy másokkal enyeleg... mármint miért is zavarna? De nem... most, hogy végre megvan a nyaklánc, valamiért nagyon el akarok innen húzni, és nem is tudom, igazából csak a srác jelenléte, vagy az egész klub okozza ezt, de nem tetszik. Nagyon nem.
Aztán, amilyen gyorsan megragadom Elliotot, úgy tűnik el egyből a kezeim közül - én pedig alig, hogy felocsúdhatnék, érkeznek az erős ütések az arcomba.
Vér ízét érzem meg a nyelvemen, a forró csíkot végigvándorolni a bőrömön. Faszom, faszom, faszom... Lüktet az arcom, sajog az állam és az orrom, és miközben megpróbálom összeszedni magam és visszarántani a forgó világot egyenesbe, az jár a fejemben, hogy lehet ilyen rohadt erős még bebogyózva is? A harag és a sértettség egyszerre lángol fel bennem egy pillanatra, és lejátszom a képet a szemeim előtt, ahogy előrántva a galagonyát három darabba átkozom... de persze a kezem ha el is indul a pálcámért, megáll a levegőben félúton. Nem vagyok ostoba. Tudom, hogy vannak itt muglik is jószámmal, és amúgy sem kezdhetek csak úgy neki állatkodni, amiért magán kívül nekem esik... ugye? Aztán persze érkezik az ökle ismét, és egyre nehezebb fenntartani ezt a gondolatot.
Úgy vonzza a csillogás oldalra a szememet, mintha valami szarka lennék. És egy pillanatra eltűnik a fájdalom is, alig érzem, ahogy keményen a padlóra csapódom, csak egyből görbülök oldalra, hogy elkapjam azt a szart, pedig közben a gyerek lihegését hallom a fülemben, nekem pedig a vérem hevesen dübörög, ahogy a varázspálcám is a belső zsebemben. Érzem a háborgó erejét, hogy ki akar törni, én pedig igyekszem kordában tartani, mert tudom, milyen az, amikor elszabadul... és nem akarom, hogy ezúttal velem együtt másokat is szétszaggasson.
Érzem a nyaklánc hűvös anyagát a tenyerem alatt, ám a srác már vissza is ránt maga felé. Valamelyik oldalról mintha Elliot nevetését hallanám - rohadjon meg -, de ez is dumál nekem valamit, és már megint emeli az öklét. Milyen rohadt szánalmas...
- Takarodj már - mordulok fel, és mivel a kezemet nem tudom mozdítani, hiszen rajtam fekszik, lendületet veszek és lefejelem. Erre persze megsajdul a fejem is, de ezt épp elnyomja az adrenalin, hogy törtetnék tovább is, azonban a szőke gyerek hirtelen eltűnik felőlem, és... az ott O'Mara?
Halkan mormogva ülök fel, a medált gyorsan a zsebembe csúsztatom a pálcám mellé, és reménykedem, hogy nem fogom elhagyni. Csak gyorsan megtörlöm kézfejemmel az orromat, aztán Elliot után vetődöm, hogy leszedjem valahogy arról a gyerekről, mielőtt az teljesen begolyózik, és mégjobban tombolni kezd.
- O'Mara... - próbálkozom a nevén szólítani, aztán fogalmam sincs mi történik... valahogy megfordulunk, nem is tudom, merre, mire észbekapok, hajam a szemembe lóg, alattam pedig Elliot hever, a számban pedig még mindig érzem a vér fémes ízét. Szóra nyitom a számat hogy mondjak valamit, de a kigörbülni készülő hangokat Elliot szája folytja belém.
Egy pillanatra elkerekedik a szemem, ahogy felfogom, mi történik. Nem is tudom, mi sokkol jobban... hogy ilyen szorosan simul alám, vagy pedig hogy éppen megcsókol. A szája forró és alkoholízű, én pedig valamiért nem tudok elhúzódni. Azt mondanám, hogy azért, mert nincs hely, mert nem tudom megtámasztani magamat... de valami más is belemászik a dologba. Nem tudom, hogy mi az... de az alkoholnak kell lennie. Mi más is lehetne? Megérzem a fogait az ajkamon, mire végigszalad rajtam a hideg, és valami furcsa, megfoghatatlan erőtől a szám megmozdul az övén. Az alkohol, az alkohol, az alkohol, Aiden! Ő a számba sóhajt, én pedig újra megcsókolom, majd pedig egy pillanatra megszédülök ettől, amint észbekapok.
Mi a francot művelsz?
Elhúzom a fejemet, és megtámasztva magamat az egyik kezemmel feljebb emelkedek. Muszáj levegőért kapnom egyszer, mélyen beszívok egy adag oxigént, végül pedig felülök és teljesen lemászok Elliot felől. Rendben... szedd össze magad, Fraser! Ez csak egy csók volt, és kit érdekel egy csók?
Lepillantok a kezemre, amelyen sötétlik valami - valószínűleg a vérem -, és megpróbálom a nadrágomba törölni azt, ezután Elliot felé nyújtom a kezemet, hogy segítsek neki is feltápászkodni. Inkább nem is pillantok körbe, merre vagyunk és merre van a szőke... csak arra figyelek, hogy felrángassam innen.
- Lépjünk le innen - mormogom oda, ha felállt, és el is indulok vele valamelyik irányba, direkt a legnagyobb tömegen áthaladva. Majd aztán kint elhoppanálunk innen a francba. Közben az arcom egyre jobban lüktet, és érzem, hogy a vér végigfolydogál az államon, de ezt a részletet inkább figyelmen kívül hagyom.
Ha a szőke nem ér utol minket, akkor hamarosan felbukkan a kijárat is, én pedig már ott megérzem arcomon a kinti hűvös levegőt. Ez kivételesen jól jön, még ha csípi is kicsit a sebeket. Kint nem állok meg, az egyik közeli sikátor felé indulok, de a kezét még nem engedem el. Nem vagyok biztos benne, hogy nem esne össze.
Ahogy beérünk a sötét kis folyosóra, megállok a fal mellett, és a kabátom belső zsebébe nyúlok. Halkan felsóhajtok, hogy a medál még mindig ott lapul, és nem hagyta el bent valahol.
- Küldetés teljesítve - nyomom Elliot kezébe a nyakláncot.



A játék máshol folytatódik!
A helyszín szabad.


Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 03. 23. - 19:37:49 »
0

pl ●t twist II.

előzmények

Alexej
2002. április 10.
Éjszaka

outfit

if karma doesn’t hit you,
i fucking will

Még bennem csengett a "cicus" megszólítás s furcsa bizsergés kísérte azt, mikor a keze az enyémre simult. Éreztem, hogy szorít, hát én is szorítottam őt, nehogy a tenger közepének fagyos hullámai és az egyre veszélyesebben megbillenő hajótest árnyékában maradjak. Nem akartam, nagyon nem, bár az elmém már alig-alig működött. Csak a reszketésre tudtam figyelni, ami szinte rohamszerű remegésben. A fogaim újra és újra  egymáshoz koccantak.
- Miért? Gondolod a tutajod nem lenne elég kettőnknek? Képes volnál végignézni, ahogy megfagyok a vízben, mi...? - A megjátszott sértettségre csak vigyorogva elhúztam az ajkaimat, amennyire még ment. Lexi nem is sejhetette, hogy bennem a hang már csak azt ismételgette: Ne merj megfagyni, O'Mara! Újra és újra csendültek a szavak, míg magával nem ragadott az a furcsa, rántó, forgolódó érzés.
Talán nem is érkeztem volna a talpamra, ha nincs Alexej, az erős karja, amivel visszabillentett a normális egyensúlyomba. De meg kellett kapaszkodnom benne, de mivel nem volt rajta jó ideje semmi odaent, így hát az övére fogtam rá. Mégsem marhattam a félig-meddig fagyott bőrébe. Nem tudtam, ő is érzi-e, de a meleg fájdalmasnak hatott a tengeren töltött hideg után. Éreztem, ahogy a rózsaszínre csípett arcbőrömet apró tűként szúrkálja a hőmérséklet változás.
Szép lassan a zenét is észrevettem, annak lüktetését vette fel a szívem ritmusa s vörösfüggöny is valahogy ismerős volt. Jártam ezen a helyen. Ezt Alexej megszólalása persze még egyértelműbbé tette: - Szerintem ez a hely tetszeni fog neked... Meleg... Ha nem is mindig száraz... - A hangja rekedt volt. Így hát a megjegyzésből is elsőre inkább azt hallottam ki, hogy most fog megbetegedni, mert megmártozott a hideg tengerben.
- Ugye nem egy sztriptízbárba hoztál, te kis kutyus? - Nevettem el magam, ahogy éreztem, szép lassan száradni kezdenek rajtam a cuccok és a hajamra sincs már ráfagyva a sós tengervíz. A tekintetem azonban Alexejen maradt. Meglepő ügyességgel tűntette el a sebhelyét, amit talán egy jobb helyzetben meg is tapsolok... de most csak arra tudtam gondolni, hogy kell valami alkohol, ami belülről is átmelegít. Még mindig hidegnek éreztem a testemet... a bőrömet... a ruhámat.
-  Kitartasz még egy kicsit? Utána ledobhatjuk magunkat - mondta és a vállán a zsákkal megindult kifelé, én pedig követtem. Szinte azonnal felismertem a helyet... nem csak a táncolóknak kihelyezett rudakról vagy a furán kacsintgató, pult mögött álló pasi miatt. Egyszerűen csak történtek itt olyan dolgok, amiket nehezen vertem ki a fejemből... s nem is akartam.
- Alexej... nagyon rossz vagy. Hát miért nem szóltál, hogy ilyen helyre jövünk? Akkor biztosan jobban kicsípem magam... - Mondtam, de csak úgy szórakozásból, hiszen azt sem tudtam ,hogy ma éppen beléfutok azon a bizonyos hajón, ahova lopni küldtek.
Végig néztem a vonagló embereken. Végül is, ahhoz, hogy felmelegítsen a látvány nem volt rossz... habár az ilyen bohóckodást általában szánalmasnak tartott, semmint csábítónak, most jól esett bámulni és vigyorogni egyet. Alexejre pillantottam a szemem sarkából, azon agyalva, hogy: Blöki, neked az ilyesmi jön be? Nem tudtam elképzelni, de érdekelt volna az őszinte válasz. Arról nem is álmodoztam, hogy azokból a szemekből bármit is ki tudnék olvasni.
-  Vagy ha akarsz, maradj ott, az egyik kanapén. Később visszajövök a kis megígért szívmelegítővel a nagy ijedtségre - Tekintetem a csendesebb részen helyet kapó, kevésbé megvilágított kanapéra vándorolt. Legutóbb talán nem is szúrtam ki. Tény, ami tény, hogy akkor egészen más társaság volt itt.
- Hm... akkor a kanapénál találkozunk. - mondtam és rákacsintottam, mielőtt elváltam volna tőle.
Még egyszer visszafordultam, csak úgy ellenőrizve merre tart, majd megindultam a táncoló emberek mellett a kanapé irányába. Oda nem világított erős neonfény, inkább csak olyan kellemesen meleg, bágyadt fény volt, amiben az ember alig-alig szúrhatja ki a beszélgetőpartnere arcvonásait. Én még is kihúztam magam, ahogy helyet foglaltam s a pálcát a ruhám felé irányítva gyorsan lepucoltam róla a maradék sót, kivasaltam, majd a cipőm is tisztítás áldozatává vált. Újabb fogmosásra alkalmas bűbáj, egy kis frizura igazítás és máris szebb voltam, mint újkoromban. Ha már ilyen helyre jöttem, hát megadtam a módját a dolgoknak.
Így dőltem hátra és vártam, míg Alexej vissza nem tért. Nem gondolkodtam, nem próbátlam meg magyarázatot találni a ma történekre s hogy mit fogok mondani a megbízónak, ha a holmiért keres, amit nem találtam meg. Sőt, azon sem agyaltam, hogy majd vissza kell adnom az előlegnek felajánlott pénz s majd megint ugyanott fogok tartani, ahol korábban. Nem. Csak figyeltem, ahogy a neonfények között megint felbukkan Alexej alakja.
Ahogy eldőltem és kinyújtottam a kezemet oldalra valami ruhát fogtam meg, hát elhúztam, hogy megnézzem mi az. Egy sima fekete férfi ing volt az.  
- Na nézd mit szereztem neked. - Vágtam oda hozzá, ahogy megérkezett a kanapéhoz. -És nyugi... rohadt jól nézek ki meztelenül, csak... tudod, ha már elhoztál randizni, neked is ki kell csípned magad.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 03. 24. - 13:47:55 »
+1

Április 10.

 


  hunt you down


- Ugye nem egy sztriptízbárba hoztál, te kis kutyus?
- Talán szégyenlős vagy? - mordulok rá halkan, mert nem tehetek róla, ha elnyávogja ezt a gyermeteg becenevet, muszáj visszamorognom.
- Alexej... nagyon rossz vagy. Hát miért nem szóltál, hogy ilyen helyre jövünk? Akkor biztosan jobban kicsípem magam…
- Ne aggódj. Így is elmész - billentettem félre a fejemet, és végigmértem, de nem úgy, hogy abból az legyen egyértelmű, a kinézetére utalok. A sanda félmosoly is ezt erősítette.
- Egyébként tudom, hogy a rossz oldalam miatt vagy még itt - tettem hozzá még egy fokkal kajánabbul. Hiszen most már akár le is lécelhetett volna. De nem tette. Elgondolkodtatott, hogy vajon csak a beígért üveg lélekmelegítő az oka, vagy a félmeztelen felsőtestem, amit nem átallott továbbra is meg-megérinteni az izzóan forrónak tűnő kezével, hogy szinte a hideg rázott tőle. Nem beszélve a parázsló tekintetéről…
- Hm... akkor a kanapénál találkozunk.
A kacsintás még ott tartott egy pillanatig, hiába akartam a dolgomra sietni. Erősen megmarkoltam a zsákot, nem mintha éreztem volna a benne található rakomány valódi súlyát. De az értéke akkor is a vállamat nyomta. És ez a másik projekt… Kis híján egészen elterelte róla a figyelmem. Pedig nyilván a fejesek már értesültek róla, hogy beállítottam a kis törzshelyükre.
Elindultam a hátsó, privát szobák felé, de visszanéztem, hogy lássam, hová ül le valójában. Még mindig volt egy olyan érzésem, hogy kereket old. De nem. Különös pillanat volt, ahgy elkaptam a tekintetét, amivel engem kísért. Sandán elvigyorodtam, aztán megfordultam, és belöktem az ajtót, ami mögött az elszeparált helyiségekhez vezető folyosó nyílt.
Nem volt nagy ügy az egész. Leadtam az árut a cég itt tanyázó partnereinek, eldaráltam nekik, mi lett a hajóval. A szivarozó, dagadék nagykutyák meglepődve hümmögtek, és szokás szerint igazából fabatkát se értettek az egészből. Nem érezték a fagyos szelet, a sós vizet, a jég ütését. Csak a pénz szagát. Mára elengedtek, de volt pofájuk közölni, hogy vissza kell majd mennem a maradék fél konténernyi cuccért. Csendben bólintottam, és apró bosszúként nem figyelmeztettem őket róla, hogy a zsákban a vodka mellett egyéb vizecske is előfordulhat. Nem bontották ki a cuccot ott helyben, de ha majd megteszik… Lehet, nem az alkoholtó fognak elázni.
Persze, a szabotálókra irányuló megtorlás sem maradhat el, ám az is ráér egyelőre, az egyébként sem igazán az ő bizniszük, inkább a Falkáé. Több tonnányival könnyebbnek éreztem magam, amikor kiléptem az ajtón, és visszafelé ballagtam a nyilvános szórakozótérhez. Már nem volt nálam a zsák, csak egy üveg kristálytiszta folyadékkal telt, farkasfejjel ellátott ital. Mostantól csak egy projektre kell koncentrálnom.
- Na nézd mit szereztem neked.
Felvontam a szemöldököm, és jó reflexekről téve tanubizonyságot kaptam el a fekete anyagot, amit felém hajított.
-És nyugi... rohadt jól nézel ki meztelenül, csak... tudod, ha már elhoztál randizni, neked is ki kell csípned magad.
- Nem tetszik az ázott kutya stílus? - somolyogtam, de azért belebújtam az ingbe. Össze nem gomboltam, amúgy is egy kicsit nagyobb volt a kelleténél, ráadásul indokolatlanul folyt rólam a víz. A levegőben terjengő édeskés alkoholgőz és keserű füst is jobban marta a torkomat a szokottnál, de bosszúsan megköszörültem, aztán próbáltam nem tudomást venni róla. Ledobtam magam a puha kanapéra Elliot mellé, a kezébe nyomtam a vodkásüveget, aztán kényelmesen elnyúltam, kezemet a háta mögött pihentetve a háttámla tetején.  Nem mulasztottam el észrevenni, hogy ő időközben olyan lett, mint akit skatulyából rántottak elő.
- Nem lehet mindenki olyan tapasztalt kanapé kandúr, mint egyesek… Szépen kinyaltad magad - tettem hozzá lazán, aztán a tőle távolabbik kezemmel odanyúltam, és letekertem a kezében lévő italról a kupakot.
- Igyál. Ettől a halott is feltámad - mondtam egyre ércesebben. Kezdett elmenni a hangom. Talán csak mert a szavakkal elentétben közben az járt a fejemben, hogy mennyien meghaltak ezért a pár korty káros élvezetért. Különös, mert bár én nem ittam egy kortyot sem, kezdtem mégis úgy érezni magam, mint aki furcsán szédül. Egykedvűen, kissé mélán figyeltem a rudakon táncoló lelkes és alulöltözött fiatalokat, és hagytam, hogy a zene átmossa kicsit a fejem. Már nem éreztem a sós tenger illatát, csak Elliotét… Lehet, hogy fordulóban a kocka, és nem is neki van már szüksége lélekmelegítőre.




Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 03. 24. - 18:52:40 »
+1

pl ●t twist II.

előzmények

Alexej
2002. április 10.
Éjszaka

outfit

if karma doesn’t hit you,
i fucking will

Csendes vigyorral válaszoltam a szégyellőséggel kapcsolatos kérdésére. Nem. Nem voltam szégyellős, inkább csak szerettem megadni a módját a dolgoknak, ha más nem, akkor legalább vizesnek kellett volna maradnunk egy sikamlós kis tánc erejéig. Persze Alexej nem tudhatta, hogy szerettem a táncot, a bulik ritmusát.
-  Ne aggódj. Így is elmész- morogta magabiztosan. Erre csak odaéritnettem a tenyerem a mellkasára és finoman megpaskoltam. Igen, sokat flörtölt velem, igen feltűnt, hogy meg akarja szelidíteni a rókát vagy a vadmacskát, aki bennem lakott. Ám eddig megpróbáltam magamban tartani a felismerést a helyzet különösségének felismerését. Nem számított igazából. Akármi is az oka, a szexre és egy kis simulásra vevő voltam.
- Ahhoz nagyon-nagyon ügyesnek kell lenned - suttogtam felé.
Nem válaszoltam a felvetésre, hogy a rossz oldala miatt lennék itt. Közel sem csak amiatt, érdekelt merre tart ez a flört, ez a kis valami közöttünk. Talán csak játszott velem, de hajlandó voltam belemenni. Nem volt jobb szórakozásom, kíváncsi voltam és némileg kiéhezett is arra, hogy tegyék nekem a szépet vagy megérintsenek.
A kanapéra ülve kicsit ráhangolódtam a furán lüktető zenére. Még éreztem a hideget dolgozni a testemben, ahogy nehezen ül meg a mellkasomon, jelezve, hogy bizony túl sokat kaptam ma odakint a tengeren. Kelleni fog egy jó adag bájital is a lélekmelegítő mellé, hogy helyre hozzon. De csak másnap... ugyanis egyelőre türhetően voltam. Még egy randis elszólást is megejtettem, ahogy Alexej visszatért hozzám. Még egyszer végig néztem a felsőtestén, mielőtt felé dobtam volna az anyagot. Így hát, tökéletesen magamba szívhattam a látványt.
-  Nem tetszik az ázott kutya stílus?- kérdezte somolyogva. Közben az anyagot magára húzta, de nem gombolta le. Végül is majdnem méretarányos volt, talán egy számmal lehetett nagyobb a kelleténél. Kifejezetten tetszett, ahogy az a vékony sáv láttatni engedi a bőrét és az izmait. De valójában csak figyelmes voltam. Nem akartam, hogy beteg legyen... vagy betegebb. Ostoba az a farkas, aki rókával játszik, nem igaz? 
- Meggyőzhető vagyok ezen a téren - vettem sejtelmesre a választ. Ha ő kétértelműsködhetett, hát nekem is szabad volt. Bár nem. Ez nem volt kétértelmű, ez egy lejetőség volt, amit vagy kihasznált vagy eltaszított magától. Közben lehuppant mellém, bár nem ért egészen hozzám, éreztem, hogy a karja mögém kerül a támlára. Még közelebbről éreztem az illatát, amit elnyomhatott volna a sós lé bűze, mégsem tette meg. A kezembe kerülő üvegre elmosolyodtam. Hát megérkezett a beígért ital.
- Nem lehet mindenki olyan tapasztalt kanapé kandúr, mint egyesek… Szépen kinyaltad magad - nyitotta ki az üveget. A szabad kezével.
- Mindenki másban jó, Alexej, én ebben... - Suttogtam. Már elfogadtam a tényt, hogy selyemfiú vagyok. Fájt, amikor az orrom alá is dörgölték, de rendkívüli mértékben volt ez a meztelen valóság. Felemeltem az üveget és megnéztem annak tartalmát, mielőtt az ajkaimhoz emeltem volna. - Egy valamit megtanultam a házasságban. Ha olyan vagy, mint egy szép baba és mosolyogsz, akkor nem bántanak. - Sóhajtottam egyet, majd egy gúnyos mosoly mögé rejtettem azt, amit éppen most nem kellett volna felhozni. Nagyon nem.
- Igyál. Ettől a halott is feltámad.
Igazad van, Alexej. Inni kell. Inni akarok. Az ajkaimhoz emeltem az üveget. Nagyot kortyoltam az erős alkoholból, ami végigégette a testemet belülről, nyomott hagyott a torkomon, a nyelőcsövemen, a gyomromban, de azonnal éreztem, ahogy erőt ad. Ettől függetlenül nem voltam vak. Tudtam, hogy Alexej nincs jól, csak játsza a keményfiút. Nem voltam abban a helyzetben s hangulatban, hogy tönkre tegyem ezt az ábrándképet, így hát ideje volt tesztelni mi is ez az egész. Miért ül itt melettem, ilyen szorosan, s miért flörtöl.
- Már nem is fázok... - Suttogtam és elmosolyodtam. - De most rajtad a sor! - Mondtam, ám elhúztam úgy a vodkát, hogy ne férjen hozzá. - Várj! - Ismét az ajkaimhoz emeltem, a számba vettem egy kortyot. Éreztem, hogy egy csepp végigi folyik az állam irányába, aztán odahajoltam az ajkaihoz. Nem csók volt az, csak az italt próbáltam az ajkai közé préselni így. Az, hogy mit szűrt le a puha száj érintéséből, az rajta állt, ahogy az is, mit reagál.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 03. 27. - 09:24:47 »
+1

Április 10.

 


  feel no pain


- Ahhoz nagyon-nagyon ügyesnek kell lenned - susogja, én pedig magabiztosan somolygok vissza rá.
Annak kell lennem. Mindig, minden körülmények között. Még akkor is, ha a körülmények nem a megszokottak. Nem vagyok már az az elcsigázott, oktalan kisfiú, aki akkor voltam, mikor apám eladott. Rosszat tett volna? Igen. De előnyt kovácsoltam belőle. Máshogy nem is lehetett. Azon az úton, ahol az én életem vezetett, vagy ügyes vagy, vagy véged. Legyen az harctér, tárgyalóterem, gyártelep, vagy… az ágy…
Esetünkben pedig kanapé.
- Meggyőzhető vagyok ezen a téren - mondja, én pedig helyeslőn mordulok - bár meglepően fáj ez a gesztus, de nem törődöm vele. Nem baj, ha tudja, hogy szeretem a kihívásokat. Általában persze csak úgy végzem a munkám, monotonon és fegyelmezetten, de vannak alkalmak; ritka alkalmak, amikor nem átallom élvezni is.
- Mindenki másban jó, Alexej, én ebben…
- ...Is… - egészítem ki, na nem mintha hízelegni próbálnék, de nyilvánvalóan Cartwright sem véletlenül tette abba a pozícióba, amibe. Amelyekbe… De jónak lenni valamiben, sosem hátrány. Kicsit értetlenül is veszem észre a halvány fájdalmat, ami átsuhan az arcán. Ahogy átnéz az üvegen, és az áttetsző folyadékot vizslatja, én meg őt figyelem kutatón. Talán csak emiatt önt el a forróság, vagy a szórakozóhely fülledt, meleg levegője ér el a tengeren átfagyott csontjaimig. De különös, bódító érzés, nem tiltakozom egyelőre ellene, várom, hogy mit jelent. Ő pedig tovább magyaráz, félig az üveg szájába, mintha nem is velem, hanem a vodkával osztaná meg a fájdalmas tapasztalatát:
- Egy valamit megtanultam a házasságban. Ha olyan vagy, mint egy szép baba és mosolyogsz, akkor nem bántanak.
- Hm - köszörültem meg a torkom ismét, elgondolkodva, somolyogva keserűen az élet fintorán. Én ezzel palástolom azt a furcsa, számomra is érthetetlen irigységet, amit megint előhoz belőlem. Vajon tudnék-e én olyan mosolygós, ártatlan babaarcot vágni, amilyet ő a kisujjából kiráz? Tudnék-e olyan porcelánszerűen tökéletesnek és törékenynek mutatkozni? Valószínűleg engem épp akkor “bántanának”. Inkább maradok vad, gúnyos, kissé marcona, és sűrűn mondogatom magamnak a fejemben, hogy ez nem gyávaság.
- Én éppen ilyen szép, mosolygós babákat szeretek leginkább szétszedni - jegyzem meg rekedten, és úgy méregetem, olyan lelkesedéssel, hogy egyértelmű legyen számára, a gúny mögött megint csak van némi szándék. A szememből süt valamilyen tűz, s ezt most kivételesen a csontjaimban is egyre erősebben érzem. A mellkasomból indul, de talán csak egyszerű hév, keveredve a levegőből a tüdőmbe áramló cigarettafüsttel.
- Már nem is fázok… De most rajtad a sor! Várj! - jelenti ki, de mikor már ernyedt kezemmel az üveg után nyúlnék, elhúzza előlem. Felvonom fél szemöldököm, kissé harciasan, de lelkesen, ha esetleg meg kellene küzdenem azért az üveg-szájért. De jobb ajkakat talál ki.
Ha eddig azt gondoltam, átmelegedtem már, hát most beláttam, hogy tévedtem. Alkohol még nem forrósított át, de elmondható ez csókokról is. Talán csak az italospalackot akarta ilyen kreatív és szórakoztató módon helyettesíteni, de én most már nem értem be ennyivel. Az ő hiábja, ha kóstolót ajánl… Mert nem igaz a mondás, hogy a farkas nem esz meg, csak megkóstol.
Elkaptam, és nem eresztettem el ennyivel. Az a kezem, ami mögötte volt, most fogjul ejtette, durvának éppen nem nevezhető módon, de határozottan. Finoman az ajkába haraptam, és elnyújtottam a futó kóstolót, amit ajánlott.
Később elhúzódtam tőle, legalábbis ami az ajkaimat illeti, de a karom a válla körül maradt, és az nem eresztette messzebbre, hacsak nem menekült elszántan. Megköszörültem a torkom, de furcsán nehéz volt beszélnem így is, csak érces, rekedt dörmögésre futotta:
- Hmm... Így egész más ízű ez a vodka… - somolyogtam elégedetten. - Látod, hogy megérte érte úszkálni egy kicsit? - tettem hozzá piszkálódva.



Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 03. 28. - 07:59:31 »
+1

pl ●t twist II.

előzmények

Alexej
2002. április 10.
Éjszaka

outfit

if karma doesn’t hit you,
i fucking will

- Én éppen ilyen szép, mosolygós babákat szeretek leginkább szétszedni. - A hangja rekedt volt. Éreztem, hogy nyomott hagyott rajta az a kinti hideg, de még is a szemében tűz csillant. Minden gúny ellenére ott lángolt s nem tudtam azért, mert játszik-e vagy még ezt is flörtnek szánta. Akárhogyis, hálás voltam neki, mert egy pillanat alatt terelte el a figyelmemet a felesleges önsajnálatról. Ez elég volt ahhoz, hogy a gondolataim szépen tovább vándoroljanak Natról, a tönkrement házasságomról s minden egyébről, ami a szívemet nyomta március vége óta.
- Szét akarsz szedni, Alexej? - kérdeztem halkan. A tekintetem az ajkaira vándorolt és sóhajtottam egyet. - Tudod... a szép babák is tudnak meglepetéseket okozni. Péládul ők szednek szét téged... - A hangon már-már tényleg suttogássá vált. Annyira, hogy ha nem ültünk volna ilyen közel egymáshoz, meg sem hallhatta volna a zenétől. Bár ki tudja, végül is vérfarkas, azoknak meg legalább olyan éles hallása van, mint a vadászkutyáknak, akiket odahaza hagytam magam mögött.
Talán csak bizonyítani akartam valójában, másrészről viszont tudni is miért szórakozik velem. Képtelen voltam elhinni, hogy Alexej csak meglátott ma és úgy döntött, milyen kellemes kis flört lesz ebből. Nem. Az valahogy túl egyszerű volt, túlságosan céltalan. Nem olyannak ismertem, akire rájön a kangörcs és nem tudja kezelni... ennyire nem jöhettem kapóra. Még is, ahogy az ajkaim hozzá értek, még engem is elkapott a forróság. Éreztem, ahogy finom bizsergéssel végig siet a testemen. Nem kellett volna engednem ennek az érzésnek. Addig kellett volna elhúzódnom, míg tehettem... s az nem volt több egy fél pillanatnál.
A zene lüktetését elnyomta a szívem ritmusa, ahogy az ajkaimra harapott. Nem bántam, hogy esetleg megsebez. Az sem zavart, hogy az eddig hátam mögött pihenő karja, most erősen szorított hozzá. Lehunytam a szememet és engedtem a kísértésnek. A nyelvem az ajkai közé vándorolt, hogy egészen átadjam magam a forró, émelyítő csóknak.
-  Hmm... Így egész más ízű ez a vodka… - Elégedett somolygással beszélt. Kihallottam a hangján, hogy tetszik neki. Neki talán ez tényleg csak játék volt... az sem kizárt, hogy nekem is. Mostanában így élek, céltalanul, élvezve az élet nyújtotta lehetőségeket. - Látod, hogy megérte érte úszkálni egy kicsit?
A piszkálódó hangra elmosolyodottam.
- Talán megérte. - Biccentettem. - De kettőnk közül te vagy az üzletember, szóval a kérdés, hogy neked megérte-e engem megmenteni a fagyhaláltól. - Az erős szorításból nem is próbáltam meg elhúzódni, de a mutatóujjammal megérintettem az alsóajkát, finoman simítva végig rajta. Tudni akartam miért flörtöl velem. Tudnom kellett egyszerűen, de még hosszú percekig nem böktem ki semmit. Csak az ujjam játszott el továbbra is a puha, halvány rózsaszínes felületen.
- Mit akarsz tőlem valójában? - kérdeztem halkan és felpillantottam a szemeibe. Ezt a kérdést lényegében érthette akárhogyan is... például, hogy miért próbál meg átverni flörtöléssel, de ami valószínűbbnek hangozhatott az eddig történtek alapján, hogy: akar-e folytatást. Igen, szexet. Nem feltétlenül itt helyben persze, bár gyanítom senkinek sem tűnt volna fel, ha a kanapé egyik sötét sarkában összegabalyodunk. A mutatóujjam a szájáról az állára vándorolt, végig simítottam vele a nyakán, érezve az ádámcsutkája félreismerhetetlen domborulatát a borosta alatt, majd elégtem a mellkasáig is, kicsit elidőzve ott. 
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 03. 28. - 20:39:49 »
+1

Április 10.


 



  feel no pain


- Szét akarsz szedni, Alexej?
A tekintetem felér egy igenléssel, de szórakoztat annyira az arca, a hangja, hogy nem is válaszolok szóban, nehogy megzavarjam.
- Tudod... a szép babák is tudnak meglepetéseket okozni. Péládul ők szednek szét téged...
- Próbálj csak meg szétszedni, babám... - öntök még egy kis olajat a tűzre, kihívón bíztatva őt. Bár tudom, hogy még közel sem nyertem meg igazán, de elbizakodottnak attól még mutathattam magamat. És ami azt illeti, egyre kíváncsibbá tett. Tudtam már szóbeszédekből, alvilági körökből érkező fülesekből sok mindent, de nyilván csak az igazsággal párhuzamos dolgokat. És egy-egy ilyen mondata felfedett valamit az izgató igazságból. Hegyeztem a fülem, és szinte nem is hallottam a hely zsivalyát. Csak mellékes, monoton zönge volt az, a hangos zene csak távoli, bosszantó zaj. A suttogása viszont, és minden apró sóhaja, ami azzal járt, megborzongatta a bőrömet, és kitöltötte a fejem. Ritka eset, hogy többször emlékeztetnem kellett magamat… ez csak munka .
Úgyhogy megjátszottam, hogy elvesztettem a fejemet. Megjátszottam, hogy élvezem. Hogy akarom… Míg csak arra nem eszméltem, hogy talán épp magamat csapom be azzal, hogy ez csak színészet. Mert tetszett is, rohadtul. Furcsán szédülni kezdtem tőle, egyszerre lángoltak és fagytak jéggé a tagjaim tőle.
- Talán megérte. De kettőnk közül te vagy az üzletember, szóval a kérdés, hogy neked megérte-e engem megmenteni a fagyhaláltól.
Sötét félmosolyba görbült a szám, amit megcirógatott közben, és apró, lelkes sóhaj szakadt fel sajgó mellkasomból.
- Majd meglátjuk. Szeretem a kockázatos befektetéseket - dörmögtem, de nem esett jól a beszéd, úgyhogy hagytam elhalni karcos hangom. Inkább nem is magyaráztam többet, belesüppedtem a kanapéba, a füstös és zsivalyos levegőbe, a vodka és a csók ízébe, az egyre növekvő különös, belső izzásba, és Elliot közelségébe. Észre se vettem, mennyi idő telt el. Kábán eszméltem fel, a szeme tükrén csillogó éles fénypontok, és a csiklandós érzés rángattak vissza.
- Mit akarsz tőlem valójában?
Nem válaszoltam rögtön, ahelyett elkaptam a szívem felett kalandozó kezét. Furcsán ösztönös dolog volt ez, nem szeretem, ha ott matat bárki, és azon kívül egyszerűen jól esett megragadni.
- Inkább mit akarok - khm - Neked… Csupa kincset... és élvezetet… - motyogtam sejtelmesen, mély, érces hangon, halk torokköszörülést iktatva be oda, ahol az amúgy még indokolt is lehetett volna. Közelebb is húzódtam megint, mint mikor prédát cserkész be a magamfajta ragadozó. Lassan, halálos elszántsággal, vágytól fűtve, ahogy vonzza a trófea. Minden apró érintése rátett még egy lapáttal a bennem növekvő tűzre, fogvatartottam a kezét, és annál húztam közelebb. A combomon is eljátszhatott, kicsit kevesebb bizalmat kellett hozzá Neki megelőlegeznem.
- Azt mondtad, meg akarsz csalni valakit… És én boldogan segítenék Neked benne… - céloztam vissza egy korábbi témánkra, s ki is rázott a hideg mellé, mintha a gondolatokból feltámadt volna a hajón uralkodó jeges szél is. Kellemetlenül hasított belém a hidegrázás, de ellenpontnak itt volt nekem Elliot, és a testének közeli, suárzó melegsége...
- Bosszantsuk egy kicsit ezt a te Cartwright barátodat - tettem hozzá, aztán finoman, piszkálósan beleharaptam a füle alatti érzékeny bőrbe.
- Felugorhatnál hozzám, hogy megbaszéljük a részleteket - tettem hozzá, a  nyakába lehellve a forró, gyanúsan is forró szavakat.



Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 10. 21. - 00:15:08
Az oldal 0.188 másodperc alatt készült el 52 lekéréssel.