Csillagösvény Galéria

Elliot O'Mara & Esmé Fawcett pennájából

London varázsló negyedének központjában található az új galéria, ahol ifjú boszorkányok és varázslók mutathatják be műveiket. Az egykori tulajdonos és alapítója, az általában mogorva Elliot Forest kezdő tehetségeknek nyújtott segítséget, ám a galéria elsősorban Esmé Fawcett munkáit mutatja be és adja el. Időnként egy-egy fényűző kiállításmegnyitó is megrendezésre kerül. Ezen kívül a galéria a hét minden napján látogatható, a kiállítások fejenként egy galleonért tekinthetők meg.

A galéria jelenlegi tulajdonosa: Frey Henricksen

Yoana


~ set ~

2003. június 19.

          Egy kicsit meglepett, amikor Frey felkeresett. Azt mondta, hogy mindenképpen szeretné a legújabb kiállítás megnyitóján az egyik képemet látni. És mivel ez az esemény aukcióval egybe kötött lesz, talán sikerül is eladni a képet. Hogy miért lepett meg? Pont az ő kiadójában dolgozok főállásban illusztrátorként, és a sok rendelés és megrendelés mellett alig van időm festeni. Most már majdnem csak hobbi lett, de talán nem is baj, mert még mindig imádom, és bármikor visszatérhetek, és a szabadidőmben még mindig alkotok képeket.
          Szóval, ott vagyok most, hogy tegnap elkészültem a képpel, ezért elvittem a galériába. Pont az utolsó pillanatban ahhoz, hogy a megfelelő helyre kerüljön. Viszont így volt lehetőségem megnézni a képeket, és rájöttem, hogy a többieké talán sokkal jobb lett. Oké, nem biztos, hogy jobb, de más, és ezért igen erős lesz a konkurencia. Frey azt mondta, hogy tétje van ennek a megnyitónak, de nem hiszem, hogy olyan nagy, ami miatt akár félre is tehetném a kiadóban betöltött szerepem egy időre.
          Most viszont ideje lesz elkészülnöm. A lakás nagyon üres mióta egyedül vagyok, az egyik részét akár le is zárhatnám, nem igazán számítana. Szóval egy alapos zuhanyzás után felkapom a már jó előre kikészített ruhát. Elegáns parti lesz, ezért igyekszem a legjobb formámat hozni. Kontyba feltűzöm a hajam, majd felveszek egy magas sarkú cipőt. Már most utálni fogom, hogy ebben kell lennem egész este, de a helyzet ezt kívánja tőlem.
          A parti már tart, mire odaérek. Az ajtóban gyorsan elveszek egy pohár pezsgőt, hogy ne lógjak annyira ki a tömegből, majd el is indulok Frey keresésére. Biztos vagyok benne, hogy lenne néhány személy, akinek bemutatna. Vagy talán addig nem, amíg el nem kezdődik az aukció? Esetleg… De mindegy is, majd lesz valahogy. Közben elhaladok a kiállított képek mellett, amikor is megtorpanok a sajátom előtt. Még mindig úgy érzem, hogy eléggé kilógok a sorból, de majd csak lesz valahogy. A főnök fejébe úgysem látok bele, ő tudja, hogy mit akar.
          Körbenézek, de még mindig nem látom őt. Belekortyolok a pezsgőbe, majd járkálni kezdek. Elég érdekes a hely kialakítása, biztos vagyok benne, hogy valamelyik fal mögött bújik meg, és azért nem találom. Végül megállok egy jól látható helyen, és inkább csak várom a csendes megsemmisülést abban a tudatban, hogy valahol a galériában ott van minden fontos személy, de én még itt is képes voltam nem megtalálni őket.

[London, 2003. június 19.]

London, 2003. június 19.

It's time to begin, isn't it?
I get a little bit bigger but then I'll admit
I'm just the same as I was

Egy hatalmas lehetőséget kaptam Mr. Sokolovtól. Fogalmam sincs, hogy intézte el, de kiállították egy festményemet egy kiállításon.
Most, hogy Alinával otthon voltam, több időm marad festeni is. Aztán egyik alkalommal, amikor Mik és Eduard meglátogattak, akkor látta meg Sokolov azt a festményt, ami most itt függ az egyik falon. Büszke voltam rá, hogy itt lehetek.
Hosszú hónapok óta most voltam először hosszabb időre egyedül. Fogalmam sincs, ki győzte meg a másikat, de a kislányomat lepasszolhattam a fiúkhoz, így egyedül jöttem.
Izgultam, mert ez volt az első alkalom, hogy kiállításon voltam, még mindig nagyon érződött a hangomon az akcentus, és elnézve a többi képet, sokkal profibbak voltak, mint az enyém. De mégis, ez egy lépés előre.
Azzal kezdtem, hogy végignéztem az összes képet. Mindegyik különleges volt a maga módján, még a stílusuk is különböző volt, így érdekelt volna az, hogyan válogatták össze a kiállított képeket. De nem tudtam, kihez forduljak. Senki nem ismertem, ahhoz pedig nem voltam elég nyitott, hogy bárhova is odamenjek.
Mindenesetre fel kell találnom magam, úgyhogy odamegyek ahhoz az asztalhoz, ahova mindenféle étel és ital ki van rakva, elveszek egy ásványvizet, meg némi pogácsát, és visszamegyek a képekhez.
Néha az emberekre sandítok, néha meg a saját képem felé, hátha valaki áll előtte, gondolkodik rajta, és esetleg beszélgetést kezdeményezne róla. De egyelőre senkit nem kötött le eléggé a kép ahhoz, hogy hosszabb ideig ott maradjon előtte.
Az én szememet azonban megfogja egy másik, az enyémhez egészen közel álló kép. Közelebb megyek, tetszenek a színek, az alakok, közben próbálom megfejteni. Odanézek a kis táblára a kép mellett: Esmé Fawcett festette.
Vajon itt van ő is? Ki lehet ő? És észreveszi, hogy itt állok, és a képét nézem? Bárcsak idejönne, és beszélhetnék vele.
A megváltásért rimánkodtam magamban, és reméltem, hogy hamarosan megérkezik.

Yoana


~ set ~

2003. június 19.

          Jobbnál-jobb képek lógnak a falakon. Szerencsére van már annyi önbizalmam, hogy ne gondoljam, az én képemnek nincs itt helye. Van, bőven van. Megérdemeltem, hogy itt vagyok, és lényegében az én képeimmel van többségében tele a galéria… öhm… legalábbis egy része.
          Sokat nézelődöm a meglévő képek között, majd egyszer csak úgy döntök, hogy Frey keresésére indulok. Azt mondta, hogy be akar mutatni valakiknek, szóval nem kéne elkésnem arról a bizonyos találkozóról. Egy ideig állok a galéria közepén egy pohár pezsgővel a kezemben, majd várom, hogy történjen valami, de a csoda csak nem akar megkörnyékezni. Akkor talán korán jöttem, de nem biztos. Abban maradok magammal, hogy körbejárok megint, akkor talán összefutok valakivel, akivel elüthetem az időt.
          A képeket nézegetem, ezúttal kicsit alaposabban. Szándékosan azt az oldalt hagyom utoljára, amelyiken az enyém van. Nem akarom látni, hogy mennyire nem érdekel senkit. Oké, talán mégis van egy kevés önbizalom hiányom. De ezt hamar legyűröm, amikor kicserélem a kezemben lévő üres poharat egy telire. Miután figyelmeztetem magam, hogy nem kéne sokat innom, mert nem bírom annyira az alkoholt, megállok a kanyarban, mert valaki a képem előtt áll. Nem is áll, látom, hogy vizslatja. Olyan szakszerűen.
          Frey nem szólt, hogy a szakértő esetleg nő lesz, de mondjuk arról sem beszélt, hogy mégis milyen célból kell itt megmutatnom magam. Mi az a nagy projekt, amiben muszáj lesz részt vennem, mint az egyik mentoráltja. Lassan közeledek a nő felé, kicsit reménykedem benne, hogy nem fogok azonnal lebukni. Sajnos… vagy nem sajnos, de néhány kritikus már ismeri a képeim, és a legutóbbi időben nem voltak jó véleménnyel rólam. Talán azért, mert inkább a sötétebb oldalam került előtérbe.
          - Szép estét!
          Egyszerre érzem bátornak magam és eléggé bizonytalannak, így mikor megszólítom a képem előtt álló nőt, nem is igazán tudom eldönteni, hogy milyen első benyomást keltek. Vagy másodikat, ha a kép megtekintése számít elsőnek.
          - Maga is az aukcióra érkezett? Van esetleg már olyan kép, amire licitálna?
          Ezzel kicsit puhatolózok és talán nem tűnik úgy, mintha ki akarnék csikarni belőle valamit a képemmel kapcsolatban. Akárhogy is lesz, valahogy majd csak megoldjuk. Persze csak akkor, ha nem hagy most azonnal faképnél.

[London, 2003. június 19.]

London, 2003. június 19.

It's time to begin, isn't it?
I get a little bit bigger but then I'll admit
I'm just the same as I was

Nézem a fekete-fehér képet. Fekete-fehér, mégis olyan, mintha színes lenne. Belelátom a színeket, látom az alakot, a történetet a kép mögött. Elvarázsolt, mert annyira más, mint a többi.
Várom, hogy valaki odajöjjön, hogy beszélgethessünk erről a képről. Mert hát részben ezért is voltunk itt, nem? Ha már senki nem kíváncsi az én képemre.
-Szép estét! - hallok magam mögött egy hangot. Egy nő áll mellettem, én odafordulok hozzá, és rámosolygok bátorítóan. Hiszen valószínűleg egy cipőben járunk, habár kétlem, hogy neki is ez lenne az első kiállítása.
-Jó estét! - köszönök vissza, és örülök, hogy már alig hallatszik a bolgár akcentus.
- Maga is az aukcióra érkezett? Van esetleg már olyan kép, amire licitálna? - A kérdésére felnevetek. Annyira egy hajóban evezünk.
-Olyan kép bőven van. De ezeket a képeket nem engedhetem meg magamnak. - mondom mosolyogva. - Én is a kiállítók közé tartozom. - mutatok nagyjából a terem másik oldalába, ahol ott lóg a képem.
-De lenyűgözött ez a festmény. Egyszerre statikus, de mégis élettel teli. És fekete-fehér, de színes.
Rápillantok a nőre, hogy érti-e, mire gondolok, vagy hogy pont ezt szerette volna elérni.
Annyira más volt most itt lenni, mint eddig bárhol máshol Angliában. Most azt csinálhatom, amit szeretek. Egy kis szerencsével még pénzt is kereshetek.
Mikor volt lehetőségem eddig bármikor festményekről, művészetről beszélgetni? Mominoban nem is találtam volna senkit, aki ért az ilyen dolgokhoz. És amióta Alina megszületett még kevesebb lehetőségem volt kimozdulni.
Szóval felüdülés volt itt lennem, és nagyon szerettem volna úgy igazán megköszönni Mr. Sokolovnak a lehetőséget.
Közben várom a mellettem álló nő válaszát, és kíváncsi vagyok, őt mennyire kötötte le az én képem.
Engem mindenesetre megnyert ezzel a holdfényben álló női alakkal.
-Biztos vagyok benne, hogy hamar elkel a képe. - mondom bíztatóan. - Én el tudnám képzelni a lakásomban. Akár a kislányom szobájában is.

Yoana


~ set ~

2003. június 19.

          Nem is tudom mit kéne gondolnom erről a ma estéről. Frey nagyon titokzatos volt, és még nem is láttam mióta ide értem, de azt mondta, hogy szeretne valakinek bemutatni és hogy licitálás is lesz, de az emberek sem úgy tűnnek, mint akik eddig ide jártak. De ha meg hazudott, akkor mi értelme volt? Ginevra halála óta kerültem a nyilvánosságot, de ettől még nem mondtam volna neki ellent, ha elhív. Mégis a főnököm több szempontból is.
          Remélem legalább nem tűnők nagyon elveszettnek, mert ha igen, akkor azt hiszem, bármiért is legyek itt, lerohannak az éhes cápák. Szerencsére meglátok valakit a képem előtt állva, ha sikerül elhitetnem vele, hogy vevő vagyok, akkor talán el tudom ütni az időt addig, amíg kiderül, hogy mi lesz most.
          - Olyan kép bőven van. De ezeket a képeket nem engedhetem meg magamnak. Én is a kiállítók közé tartozom.
          Válaszolja arra a kérdésemre, hogy esetleg vásárló-e. A kérdéses kép felé nézek, és rájövök, hogy afelé mutat, ami a legjobban tetszett a kiállított képek közül. Persze a sajátomat nem sorolom ide, egy ilyen alkalomra mindig olyat alkotok, ami nekem is tetszik. Meg úgy általában véve olyat alkotok, ami nekem is tetszik, és ez eddig bevált. Még nem hozták vissza úgy a képemet, hogy panasz lett volna rá. Apróbb változtatások persze előfordulhatnak, de az meg már nem is annyira lényeges.
          - De lenyűgözött ez a festmény. Egyszerre statikus, de mégis élettel teli. És fekete-fehér, de színes.
          Elmosolyodom, hiszen pont ezt akartam közvetíteni. Hogy az emberek a színek nélküli világban is meg kell, hogy lássák a színeket.
          - Köszönöm, pont ezt gondoltam én is, amikor elkezdtem festeni ezt a képet.
          Valamiért az az érzésem, hogy nem tudnék és nem is kell tovább titkolóznom a személyazonosságomat tekintve, hiszen a mellettem álló pontosan tudja, hogy ki vagyok. Kicsit szembefordulok vele, úgy hogy a kép és közé kerülök egy picit.
          - Miből szúrta ki, hogy én vagyok a festő?
          Talán több eseményre kéne járnom, és akkor a könnyebben kiszúrnám én is a festőket. Vagy ki tudja, talán csak alaposan meg kéne figyelnem az embereket, hogy rájöjjek a titok nyitjára. De nem vagyok jó emberismerő.
          - Esmé Fawcett vagyok, örvendek a találkozásnak.
          Felé nyújtom a kezem, remélem nem utasítja majd el. Persze, közben rásandítok ismét az ő képére, de ebből a merengésből az ő hangja ránt vissza.
          - Biztos vagyok benne, hogy hamar elkel a képe. Én el tudnám képzelni a lakásomban. Akár a kislányom szobájában is.
          Jó ezt hallani egy olyantól, aki igazán ért a festészethez. Mert valljuk be, lehet valaki akármilyen szakértő, lehet gyűjtő vagy bármi más, annál jobban senki nem fog megérteni, mint egy festő kolléga.
          - Örülök, hogy ezt mondja, mert valójában egy kislány szerepel a képen. Egy kiadóban dolgozom még illusztrátorként, és ott pont egy gyermekkönyvön dolgoztam, mikor ez a kép készült.
          Sok fájdalmamat zártam abba a képbe, és igyekeztem mindezek ellenére megjeleníteni azt, hogy nem minden fekete vagy fehér, lehet ennél jobb, lehet a jövő szebb, mint amilyennek akkor gondoljuk.
          - Én pedig imádom a maga képét. Tele van reménnyel, és megmutatja, hogy a megszokott életünk, talán mégsem olyan unalmas, mint ahogy a felszínen látszik. – Ismét a szemébe nézek.- Tegeződhetünk? Ki tudja, talán hamarosan állandó kiállítója lesz ennek a galériának. Frey mindig keresi az új alkotókat. Egyszer mondtam már neki, hogy egy saját háremet fog kialakítani magának festőkből.

[London, 2003. június 19.]

London, 2003. június 19.

It's time to begin, isn't it?
I get a little bit bigger but then I'll admit
I'm just the same as I was

A mellettem álló hölgy örül a bóknak. Tulajdonképpen tényleg ez az egy kép volt az, ami igazán magával ragadt. Meg úgy általában ez tetszett a legjobban.
- Miből szúrta ki, hogy én vagyok a festő? - kérdezi kicsit meglepetten.
- Nem tudtam. - mosolygok rá. - De azt láttam, hogy hozzáértő, és hogy hasonlóan vélekedhet a képről.
Be is mutatkozik, és én is ezt teszem:
-Yoana Bertov vagyok. És ez az első kiállításom, úgyhogy nagyon izgulok. - vallom be őszintén. Legszívesebben percenként innék meg egy pohár pezsgőt.
Milyen érdekes az élet? Néhány évvel ezelőtt még azt sem tudtam, milyen is a pezsgő íze, vagy hogy egyáltalán szeretem-e. Az elmúlt lassan egy év Londonban viszont bebizonyította, hogy változhat az ember élete. Habár pezsgőt csak Alina születése után ittam, az operaházi premiereken azért kaptam ízelítőt abból, milyen is egy fogadás. Mr. Sokolov minden olyan esetben, amikor én voltam a poszter megrajzolója, meghívott a premierre, és az azt követő fogadásokra. Mikhailnak persze ez nem tetszett, de nem volt mit tennie. Úgy tűnt, Eduard döntött, és engem is a pártfogásába vett. Alina pedig elkápráztatta mindkettőjüket, így azért mégis könnyebb dolgom volt.
Megtudom, hogy Esmé illusztrátorként dolgozik, és most egy gyerekkönyvön dolgozik, úgyhogy kíváncsian kérdezek rá:
-Megkérdezhetem, melyik gyerekkönyv ez? Alina még egészen pici, de szeretném, ha minél előbb megismerkedne az angol nyelvvel. Elég sokszor még mindig bolgárul szólok hozzá, pedig igyekszem angolra váltani.
Nem is tudom, miért mondom ezt el ennek a nőnek, de szimpatikus, és ő is hasonló dolgokból él meg, mint én: rajzol. Tehát egy közös vonásunk már biztosan van.
-Én a Londoni Orosz Mágikus Operaház egyik rajzolója vagyok. Főleg posztereket készítek az előadásokhoz, de néha a díszletekbe is besegítek.
Időközben letegeződünk Esmével, és amikor megemlíti a galéria tulajdonost azonnal megragadom az alkalmat.
-Esetleg meg tudod nekem mutatni, ki is Mr. Henricksen? Az utolsó pillanatban fogadta be a képemet, miután Mr. Sokolov megkereste. Ismersz még másokat is, akik most kiállítanak?
Közben körbenézek a képeket. Esmé és az én képem egészen hasonló, a többi már sokkal elvontabb, sötétebb, néha kifejezetten félelmetes. De tetszik, ahogy mindegyik mozog, életre kel.
-Igazán lenyűgöző egyébként ez a kiállítás, habár egy-két kép elég ijesztőre sikerült. - vallom be, és egy komor, feszült, viharos éjszakát ábrázoló képre mutatok. - Az például remekül elkapta a vihar minden mozdulatát, de azért mégsem raknám ki a szobámban.
Aztán eszembe jut Mikhail. Talán meg kellene neki vennem - ha lenne rá elég pénzem. Az ő lelkében is valami hasonló vihar dúl. Ez lehetne az ő lelki világának a letükröződése. Igen, ez a kép pont a bátyám szobájába lenne való.
Nem sok embert ismerek, de eljátszom a gondolattal, hogy kinek, melyik képet adnám. Talán mostantól - ha lesz még alkalmam kiállításra járni -, ezzel fogom elütni az időt, ha nem ismerkedek össze másokkal.
Közben remélem, Esmé meg tudja nekem mutatni Frey Henricksent, hogy vele is megismerkedhessek.

Yoana


~ set ~

2003. június 19.

          Kicsit most úgy érzem magam, mintha én lennék a nagy testvér, aki megpróbálja bevezetni a kisebbet a világ dolgaiba. Persze, azért ez össze sem hasonlítható vele, de sok dolog van, amit meg kell tanulni és el kell sajátítani. Gyakorlatilag, ha valakinek nem a festés a szenvedélye, akkor soha nem lesz olyan festő, aki galériákban fog kiállítani és aki magán megrendeléseket kap. Ahhoz kell egy bizonyos alázat a munka és az ügyfelek felé is. Mert akárhogy nézzük a megrendelőink az ügyfeleink is.
          Annak azért örülök, hogy nem lehet annyira könnyen kiszúrni, hogy én vagyok a festő. Bár, valaki, aki elég gyakorlott szemmel néz végig a termen, biztos kiszúrja, hogy ki lehet még alkotó és ki érkezett a licitre.
          - Yoana Bertov vagyok. És ez az első kiállításom, úgyhogy nagyon izgulok.
          - Óh, az első mindig izgalmas, de hidd el, sokkal többet képzelünk róla, mint ami valójában történik. Az olyan zártkörű bemutatókon, mint ez is, csak azok léphetnek be, akik meg vannak hívva. A legtöbben alaposan megnézik a képeket, kialakítanak egy véleményt, és az alapján megítélik az árat. Ha egyezik, akkor elviszik. Nem mindegyik kép kel el azonnal, de egy idő után mindegyik megtalálja a vevőjüket.
          Kezdőként persze nehezebb, nagyon jó képnek kell lennie a debütáló portrénak ahhoz, hogy egy ilyen elit körben elvigyék, de nem lehetetlen. Nekem nem sikerült, de akkor nem csüggedtem, hiszen Elliot és most Frey is megtartott olyan személynek, akinek állandó képei lógnak a falakon.
          - Megkérdezhetem, melyik gyerekkönyv ez? Alina még egészen pici, de szeretném, ha minél előbb megismerkedne az angol nyelvvel. Elég sokszor még mindig bolgárul szólok hozzá, pedig igyekszem angolra váltani.
          - Óh, azt nem mondhatom meg melyik könyv, de köze van a viking mitológiához. Freynek van egy könyvkiadó vállalkozása és egyaránt foglalkozik a skandináv országokkal, és az itthoniakkal is. Kicsit olyan, mintha próbálná a két kultúrát kicsit közelebb hozni egymáshoz. De ha kész lesz, akkor majd megmondom neki, hogy küldjön egy példányt neked.
          Az a szakma is érdekes lehet, amivel Yoana foglalkozik a festészet mellett. Mondjuk nem tudom, hogyan van ideje a kislánya mellett még festeni is, de biztos megoldja, ez nem is kérdéses.
          - Esetleg meg tudod nekem mutatni, ki is Mr. Henricksen? Az utolsó pillanatban fogadta be a képemet, miután Mr. Sokolov megkereste. Ismersz még másokat is, akik most kiállítanak?
          Kicsit körbenézek, de elsőre nem látom meg őt. Aztán mégis előbukkan a sűrűn álló fejek között a terem másik végében.
          - Ő az ott, a magas, borostás. Éppen egy zömök emberrel beszél, aki monoklit hord. Frey sötétkék zakót visel.
          A másik kérdésére egész nehéz válaszolnom. Annyira nem szoktam bejárni a galériába, és nem követem a készítőket, ezért nem is találkozok velük. Néhány névről ismerős, de személyesen még nem találkoztam velük.
          - Alice ismerős egyedül, van néhány név, amit rendszeresen látok itt, de a többség egyáltalán nem ismerős. Én inkább a képeket hozom, nem szoktam vegyülni, és nem csaptunk még egy nagy ismerkedős estét sem.
          Körbenézek a kiállításon, és egyet kell értenem. Frey elég jól beválogatta a képeket, itt aztán tényleg mindenki megtalálhatja a magának valót. Úgy tűnik, hogy mindenképpen sikeresen akarja zárni ezt a licitet.
          - Esetleg vigyelek oda Freyhez?
          Látom Yoanán, hogy mindenképpen szeretne megismerkedni vele, és a szavaiból azt veszem ki, hogy ha most nem is jönne össze, akkor is megtalálja a módját annak, hogy miként tudná megkeresni. Ami amúgy nem nehéz, hiszen sokat van a kiadóban és az Akadémián is tanít még.

[London, 2003. június 19.]

London, 2003. június 19.

It's time to begin, isn't it?
I get a little bit bigger but then I'll admit
I'm just the same as I was

Örülök, hogy végre találtam valakit, akivel tudok itt beszélgetni. És egyáltalán nem néz le, vagy becsül alá, csak azért, mert most vagyok itt először. És egészen jól ki is jöttünk. Tetszett Esmé képe, tényleg szívesen láttam volna a babaszoba falán.
Talán, ha nem kerül eladásra, megkérem Mikhailt, hogy vegye meg, és ajándékozza az unokahúgának.
-...A legtöbben alaposan megnézik a képeket, kialakítanak egy véleményt, és az alapján megítélik az árat. Ha egyezik, akkor elviszik. Nem mindegyik kép kel el azonnal, de egy idő után mindegyik megtalálja a vevőjüket. - mondta Esmé, én meg reménykedve néztem rá.
-Hát, remélem mindkettőnk képe megtalálja a gazdáját. A tiéd biztosan. Hogy dől el, kik jöhetnek a kiállításra? És hogy döntenek az árról? Nem mintha a pénz lenne az első, próbálok több lábon állni, de azért mégis izgat, mennyit érhet a festményem.
Hálásan mosolyogtam Esmére, amikor megígéri, hogy küldet egy példányt a leendő gyerekkönyvből. Nem igazán ismertem a viking mitológiát, így nekem is hasznos lehet egy ilyen könyvet olvasni. Annyit tudtam, hogy a vikingek dühös, mérges, harcos nép voltak, így reméltem, hogy azért nem lesz túl véres és komoly egy pici babának. Mondjuk nem is most terveztem Alinának olvasni belőle, de jó lett volna már begyűjteni egy kisebb gyűjteményt, mire oda érünk, hogy olvashatok neki.
Rákérdeztem Mr. Henricksenre, Esmé pedig rámutatott egy férfira:
-Ő az ott, a magas, borostás. Éppen egy zömök emberrel beszél, aki monoklit hord. Frey sötétkék zakót visel.
-Áh, szóval ő Frey Henricksen. - bólintottam. Esmé még megmutatott néhány általa ismert festőt, de gyorsan leszögezte, hogy nem nagyon szoktam ismerkedni itt. Ezt furcsának találom, és kicsit kellemetlenül is érint.
-Versengtek egymással, azért nem barátkoztok? - kérdeztem aggódva. Nem igazán akartam belemenni ilyen hatalmi harcokba. Én nem akartam támogatókért harcolni, bájologni. Én azt szerettem volna, hogy azért szeressenek, mert jó képeket készítek.
Mikhail erről biztosan teljesen mást mondott volna. Neki mindig is ment ez az édeskedés. Ő mindig, mindent így ért el. Mondjuk ehhez az is kellett, hogy tényleg legyen tehetsége a tánchoz, de azért könnyebben adta magát mindig, mint én. Én befeszültem az ilyen helyzetekben, neki valahogy magától ment minden.
 - Esetleg vigyelek oda Freyhez? - szakított ki a gondolataimból Esmé. Kicsit zavartan pillantottam oda, hiszen gondolatban még Mikhailnál jártam.
-Ó, igen, azt megköszönném. Szeretném megköszönni neki, hogy itt lehetek, és illene bemutatkoznom neki. Még nem találkoztunk személyesen.
Amíg Mr. Henricksen felé közeledünk, Esmére pillantottam:
-Köszönöm, Esmé, hogy ennyire barátságos és kedves voltál velem. Megkönnyítetted az estémet. Ha bármikor bármiben tudok segíteni, akkor küldj egy baglyot, és megpróbálok segíteni.
Szerettem volna, ha tudja, hogy sokat jelentett, hogy nem kellett az egész estét magányosan, bénán, pezsgőket iszogatva eltöltenem. Annyi estét töltöttem már egyedül, hogy most igazán nem volt szükségem rá. Reméltem, hogy a jövőben tudom majd viszonozni Esmének ezt a kis szívességet.

Yoana


~ set ~

2003. június 19.

          Most nagyon örülök neki, hogy végül mégis eljöttem erre a találkozóra. Bár, még az indulás előtt sem voltam teljes egészében meggyőződve róla, hogy jó ötlet, mégis valami jó származott belőle, és igazából már nem is nagyon érdekel, hogy eladják a képem vagy sem.
          - Hát, remélem mindkettőnk képe megtalálja a gazdáját. A tiéd biztosan. Hogy dől el, kik jöhetnek a kiállításra? És hogy döntenek az árról? Nem mintha a pénz lenne az első, próbálok több lábon állni, de azért mégis izgat, mennyit érhet a festményem.
          Hú, ezek nagyon jó kérdések, egész pontosan nem is fogom tudni megválaszolni őket, de azt hiszem, nem állok majd messze a valóságtól.
          - Frey nem avatott be mindenbe, de néhány dolgot elmondott. A vendégek összetétele mindig attól függ, hogy Frey mit szeretne. Ha kicsit elitebb, puccosabb licitet vagy kiállítást akar, akkor az aranyvérűek, hivatalnokok, fontos emberek közül hív meg embereket, de van olyan, amikor a hétköznapi embereknek is tart. A festők közül nem tudom, mi alapján dönt, azt még nem volt hajlandó elárulni. Az ár általában két módon alakulhat ki. Az egyik, hogy Frey mond egy árat és a vevő is, és a kettőt megközelíti majd az amelyiken valóban el lesz adva. Máskor viszont Frey kitalál egyet, és arra megy felfelé a licit. Az üzleti részéhez nem értek, és mivel több tulajdonosa is volt már ennek a galériának, már nem is akarom követni.
          Hamarosan meg is indulunk Frey felé. Bevallom én is várom a találkozást, mert ez az este eddig nagyon holtponton van. Máskor ilyenkor már javában megy a licit, és a hivatalos bemutatások is.
          - Versengtek egymással, azért nem barátkoztok?
          - Észrevettem már egy-egy kiállításon, hogy valaki nagyon nyomult a vásárlókra, hogy az ő képe elkeljen, de engem nem érdekel. Csupán a magánéletem volt eddig olyan, ami miatt nem igazán kerestem más festők társaságát, és mivel illusztrátorként dolgozom, inkább az lett az elsődleges munkám, a festés csak a másodlagos, és valahol jónak érzem ezt.
         Már csak pár lépésre voltunk Freytől, mikor ő is észrevesz. Nyelek egy nagyot, aztán elmosolyodom.
          - Köszönöm, Esmé, hogy ennyire barátságos és kedves voltál velem. Megkönnyítetted az estémet. Ha bármikor bármiben tudok segíteni, akkor küldj egy baglyot, és megpróbálok segíteni.
          - Köszi, de szerintem annak is örülnék, ha csak néha összeülnénk kávézni. Mostanában elég egyhangú lett az életem, ki kéne mozdítani néha a monotonitásból.
          Odalépek Freyhez és bemutatom neki Yoanát. Hamarosan pedig el is kezdődik a licit. Nem titkolom, hogy izgulok, és most először nem csak magam miatt, hanem Yoanáért is, és mind a kettőnknek szerencséje van. Eladjuk a képeket, az enyémet jóval az ár felett, mint amit Frey kapni akart érte.

Köszönöm a játékot.