King's Cross Pályaudvar

London szinte legkisebb forgalmát bonyolító vasúti pályaudvara, ennek ellenére mégis elképesztő a tömeg általában. Ez a helyszín természetesen a varázslók számára is fontos helyszín. A Roxfortba induló vonat is innen közelíthető meg.

after Hogwarts


2003. június 21.

outfit

A vonat hangosan zakatolt az utolsó néhány méteren. Már régen ott voltunk Londonban, én pedig nem figyelve Hill és Tommy szövegelésére csak arra vártam, hogy végre megpillantsam Aprilt. Lassan egy éve ismerkedtünk meg, most pedig mindennél jobban vágytam rá, hogy magamhoz öleljem őt.
Ahogy a vonat befutott a King’s Cross pályaudvarra, felkaptam a vállamra a hátizsákom és az utazóládába markolva igyekeztem megindulni kifelé a vonatból. A többiek persze segített leadni és még a peronon váltottunk egy-két szót a nyári próbákról.
- Akkor majd kereslek… - paskolgattam vállon Tommyt. Aztán kihúztam magam és körbenéztem az embertömegen. Kicsit lábujjhegyre álltam, hogy a fejek felett végre kiszúrjam az ismerős barna hajzuhatagot és érezzem az illatot is. Már nem voltam gyenge a farkaskórtól, sőt egyre erősebbé váltam.
Vigyorogva integetettem oda, majd magam után húzta a ládát egy kocsin, megindultam felé. Úgy kellett átverekedtem magam az ölelő anyukák és túlbuzgó elsőévesek hordáin. Én nem bántam, hogy nem a szüleim jöttek ki elém. Amióta meséltem anyámnak Aprilről, teljes mellszélességgel támogatta a kapcsolatunkat. “Egy ilyen komoly, okos lány. Charlie drágám, mindenképpen tartsd őt meg.” Ezekkel a szavakkal illette, mikor egy levelemben meséltem neki.
- Elnézést… - dünnyögtem, ahogy véletlenül eltaláltam egy kisebb családot a hátizsákommal. Szerencsére fel sem vették, mert még a bocsánat kérésemre sem reagáltak, viszont, áttörve őket végre egyenesen April előtt találtam magam. Azonnal elengedtem a kocsit, a derekára simítottam a kezemet és magamhoz ölelve őt, hosszan megcsókoltam.
- Végre. - Leheltem az ajkaira, kicsit elhúzódva tőle, de még nem engedtem el teljesen. - Azt hittem, már sosem csókolhatom meg a barátnőmet… - vigyorodtam el, ahogy intenzíven lüktett végig bennem az illata, a szívverésének hangja. Hirtelen minden a helyére került. Nem elég, hogy vége a Roxfortnak, de mostantól annyiszor látom, amennyiszer csak akarom.
- Haladjunk, túl nagy a tömeg - mondtam és húztam kifelé. Lendületesen siettünk át az oszlopon, így kijutottunk a 9 és ¾-ik vágányáról. A mugli pályaudvar éppen kevésbé volt zsúfolt, a tömeg jobban eloszlott, így volt lehetőségünk andalogni kicsit nyugodtabban.
- Na, hiányoztam?

Roxfortból
to; Charlie


2003. június 21.

 ● outfit: style

Nem sokat aludtam az éjjel, három órát, ha jól emlékszem. Kiskrok óta olyan vagyok, ha valamit nagyon várok a következő napon, olyan izgatott leszek, hogy képtelen vagyok lehunyni a szemem. Az első rpsfprti napom előtt konkrétan belázasodtam, pedig nem voltam beteg. Tegnap lázas ugyan nem voltam, de olyan furcsa tűz égett bennem, hogy nem tudtam elaludni. Két órányi forgolódás után inkább olvasni kezdtem. aztán hajnali négy körül végül csak elnyomott az álom. Pontosan hétkor pedig kipattantam az ágyból, mintha kildobott volna magából. A vizsgáimnak vége, a kevés tantárgyamnak hála hamar végeztem, így nem azért voltam ennyire izgatott. Aki miatt egy napja lázban égek, egy srác, aki néha farkas, fél farkas. Ez az év vége más. Nem csak azért, mert ez az első év vége, mióta Charlie felbukkant az életemben. Nem megy vissza oda Augisztus végén. A reggeli kávémnak is más íze volt. A szél az arcomon máshogy simogat, a nap is máshogy süt. Tisztában vagyok vele, ez hogy hangzik, de mégis így van. Érzem. Fura érzésem van, mintha ez a nap tényleg, szó szerint más lenne. Reggel végigfutott a hideg a hátamon, de nem tudtam pontosan megmondani, miért. Csakis az izgalomtól lehet, hogy újra láthatom Charliet. Előbb odaérek az állomásra, mint ahogy a vonat beér.
- Még negyed óra.
Próbálom palástolni, hogy annyira izgulok, hogy gyakorlatilag remegnek a térdeim. Nevetségesen kínos lenne, hogy még össze is esnék, így egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyom, mintha nagyn laza lennék, ami egészen nyilvánvalóan nem vagyok. Rgy pillanatra megint kiráz a hideg, de mielőtt elkezdeném ennél is furcsábban érezni magam, Charlie a semmiből tűnik fel, és csak arra tudok koncentrálni, hogy a szája, a csodálatos szája az enyémet csókolja, a keze pedig a derekamra suhan, ami elsöpri az előbbi hidegrázás maradványait.
- Végre. Bizony hogy végre. Megérte várni, és nem aludni, mert a fáradtsgot, amit egy kicsit azért éreztem, mikor elindultam, a csókkal megsemmisítette. Inkább érzem azt, hogy lebegek pár centire a földtől, mint hogy a tagjaim nehezen mozognak. Sokkal jobb ébresztő lenne, mint a kávém, pedig a kávé nagy kincs.
- Azt hittem, már sosem csókolhatom meg a barátnőmet…
Ebbe még belegondolni is rossz, és nem is kell. Régen utaztam a Roxfort expresszel, sőt, úgy általában vonattal, pedig ha belegondolok, nem is olyan rossz. Szeretem, ahogy zakatol. Bár nincs az a vonat, ami jobban zakatolna a szívemnél, ha Charlie itt van.
- Az nagyon rossz lenne, ne is mondj ilyeneket.-
Jobban végigmérem, egyben van, jól van e, de ahogy látom, nagyon is jól van, ettől megnyugszom. A mosolya nem lett kevésbé szexi, sőt. Ne tudom, a külön töltött idő miatt e, de azt érzem, hogy akárhányszor látom, minden egyes alkalommal újra szerelembe esek. Ezt nem merném neki elárulni, sőt, senkinek se mondtam. Olyan érzés, mint a villámcsapás. A szemébe nézek, és valami történik bennem.
- Haladjunk, túl nagy a tömeg - Bólintok, és elindulunk kifelé, az embertömeggel együtt az oszlop felé. Egy rövid sötétség, és máris a túloldalunk vagyunk.
- Na, hiányoztam? Á, ugyan, nem volt vészes...jól aludtam, mint a bunda, és egyáltalán nem vetett szét az izgalom, mint egy 10 évest. Nyilván nem ez csúszik ki a számon. Olyan végtelenl hamar csúszik ki a számon az őszinteség, mintha veritassérumot ittam volna kávé helyett.
- Őrülten.
Odahajolok még egy lopott csókra. A szája újra az enyémet ízleli, érzem az ajkait, éde gyengéden fejezem be, még mielőtt úgy teprem le, mint egy nőstényfarkas.  A szemébe nézek, és kacsintok.
- A fene egye ezt a sok embert.
Pedig nincsenek is sokan, legalábbis nem annyira, mint a fal túloldalán. De mégis. Sok időt töltünk külön, ezért mikor meglátom, annyi energia szabadul fel bennem, hogy kényszerítenem kell magam, hogy...hogy viselkedjek.
- Hova menjünk? Merre vigyen  az első utad volt roxforti diákként?
Örülök, hogy én vagyok az, akivel itt van. Tudom, hogy sok első élménye lesz még nélkülem az életben, de szeretnék minél többen részt venni, hogy aztán később közös élmények legyenek.

[- Charlie.]

after Hogwarts


2003. június 21.

outfit

Aprilt ölelni olyan érzés volt, mint amikor az ember hosszú percek után felbukkan a víz alól. Jó érzéssel töltött el, a testem örömmel adta át magát a kellemes, remegős bizsergésnek, amint az ajkaink újra találkoztak. Nehéz félév volt, én is sokat tanultam, ő is sokat tanult. Közben persze minden percben hiányoztunk egymásnak.
- Őrülten.  - Mondta, mikor megkérdeztem mennyire hiányoztam neki. Szorosabban vontam magamhoz, ahogy kiértünk a muglikkal teli peronra. A sok illatt és szívdobogás szinte arra késztettet, hogy óvjam meg. April az enyém volt, nem voltam hajlandó lemondani róla.
- Mennyire őrülten? - kérdeztem vissza játékosan. Erre odahajolt, újabb csókot kaptam, de most ő volt a domináns. Én pedig egész egyszerűen csak hagytam neki, hogy elvegye, amit csak szeretne. Csókot, ölelést, simogatást. Belevesztem a nyelve vad táncába.
- A fene egye ezt a sok embert.
Elvigyorodtam, ahogy elhúzódott. Én is inkább lettem volna kettesben, simítottam volna a bőrét, éreztem volna a testét. Ám ehelyett most ki kellett jutnunk a pályaudvarról, ami meglehetősen nehéznek tűnt annak fényében, hogy legszívesebben letepertem volna azonnal.
- Hova menjünk? Merre vigyen  az első utad volt roxforti diákként?
- Bárhová, ahol együtt lehetünk... - mondtam és hirtelen ötlettől vezérelve az egyik üres váróterembe nyomtam be, magunkra húzva az ajtót. A tejüvegnek köszönhetően legfeljebb a sziluettünk volt látható.
- Micsoda intim szféra... - kacsintottam rá és az üvegnek tolva csókoltam mélyen. Nem itt akartam neki esni, ennél jobban tiszteltem, de szeretem volna egy kicsit csendben érezni a társaságát. A testem remegősen simult az övének. - Még a lélegzetvételed hangja is hiányzott. - Suttogtam és végig simítottam az oldalán.
Csakhogy, amikor újra odahajoltam volna egy csókra, ismerős illat... egyenesen szag csapta meg az orromat. Hallottam a mozgást a hátam mögül. Tudtam ki az. Egy másik farkas. Az apám.
- Charlie. - Mondta ki a nevemet, Aprilnek nagyjából eddigre lehetett látható az alakja. Elengedtem és megfordultam, hogy én is lássam az őszes tincseket, a fiatalos, sármos arcvonásokat, a magas alkatot a széles vállakkal.
- Asszonyod is lett? - pillantott Aprilre, ahogy kelet-európai akcentussal beszélt. - Haza kell jönnöd velem, fiam.- Elővette a varázsoálcáját és egyenesen rámszegezte. Egyetlen intéssel kötözte össze a csuklóimat.

Roxfortból
to; Charlie


2003. június 21.

 ● outfit: style

Az első évem a mesterszakon elég húzós volt. Sejtettem, hogy keméynebb lesz, mint az alapszak, de azért kicsit még így is alálőttem. A gyakorlati órákat szerettem. Na jó, a sok heg eltűntetés már kicsit kezdett unalmassá válni, de volt egy kettő, ami azért próbára tett. Mindenesetre a vizsgáim szperül sikerültek, így annyira nem panaszkodom. Az egyetlen, mi miatt hisztizhetnék, az, hogy Charliet nem látom elég gyakran. D emost már, ha minden jól megy, már ez sem lesz bosszúságom forrása, mert a vársoban többször összefuthatunk. Hiszen Charlie most is itt van előttem, fogom a kezét, érzem az ajkait, és a hajszálai kellemesen simogatsák a nyakam. Talán ez a fura bajéós érzetem is csak azért volt, mert hiányzott. Most, hogy itt van velem, őrültségnek tűnik minden rossz érzés. El akarom vinni valami jó helyre, ahol nincs túl sok ember, túl sok illat, és ünnepelhetünk. Akár...akár csak egy kávéval. Kiváncsi vagyok, milyen volt az évzáró, történt e valami izgi a kastélyban, vagy a faluban. Néha olyan jó a Roxfortról nosztalgiázni. Szeretem, mikor mesél róla.
- Bárhová, ahol együtt lehetünk...
Mindenhol. Mindenhol együtt lehetünk. Éppen válaszolnék, hogy akkor tudok egy kisebb kávézót, talán ilyenkor még tömeg sincs. Vannak elkülönített kis szobák, mert egy lakásból lett kialakítva. Így az illat hullám sem rohanná le, de egyik pillanatról a másikra behúz egy váróterembe. Ezért is szeretem annyira.
- Micsoda intim szféra... teste egészen az enyémhez simul. Behunyom a szemem, hogy még jobban érezzem a teste rezdüléseit, az illatát. Mélyeket lélegzek, nem kellene sokat kérlelnie, hagynám, hogy leteperjen.
- Veled minden hely elég intim. Suttogom két sóhajtás között a fülébe.
- Még a lélegzetvételed hangja is hiányzott.
Lágyan végigsimít az oldalamon, amitől egész testem beleremeg. A forróság hirtelen és erősen önt el, de mire jobban is belekezdhetnénk, Charlie arca megváltozik. Óvatosan fürkészem, de odáig el sem jutok, hogy megkérdezzem, mi a baj, mert a baj maga meg is érkezik.
- Charlie. - Még sosem láttam az apját, fényképen sem, de így is rögtön rájövök, hogy ez az alak az apja. Nem azt mondom, hogy kiköpött mása, nem is a farkasság miatt.
- Asszonyod is lett? Asszonyod? Asszony? Azért...na. Nem vagyok asszony...csak...April. Charlie arcáról le lehet olvasni, hogy nem fog mindjárt pezsgőt bontani azért mert az apja csak úgy a semmiből megjelent, és én sem érzem, hogy ez most egy örömteli találka. Ami azt illeti, kicsit kellemetlenül is érzem magam, pedig az előbb..az elébb még minden olyan jó volt, szinte tökéletes. Miért keresi fel Charliet? Minden előjelzés, bagoly, vagy bármi üzenet nélkül. Ez tapintatlanság, sőt, bunkóság. Az a gondolat furakodik be a fejembe, hogy el akarja vinni. Persze, valahol, az agyam egyik zugában mindig is féltem ettől, de elhessegettem. Nem akarom, hogy elvigye, Charlie hozzám tartozik. Vagyis persze, nem úgy, de...
- Haza kell jönnöd velem, fiam.-
Nem. Nemnemnemnem, nem mehet...pálcát ránt, és Charlie kezére azonnal rátekeredik egy erős lánc. Komolyan összekötözi a saját fia kezeit? Mérhetetlen düh önt el az apja bunkó viselkedése miatt. Charlie elé állok, hogy a habtestemmel védjem. Úristen, nem biheti el! Most..most..hoppanáljak el vele? Igen, igen, azt kéne, gyorsan eltűnni.
- Mi a....nem viheti el Charliet, ha nem akar! És nem is fogja, amíg itt vagyok.
 A hangom furcsán határozott, nincs benne a félelem, amit általában a párbajoknál, érezni szoktam. Irtózom a harctól, a hülye poszttraumás sresszem folyton elém áll, és eléjulok, de most semmi. A pálcámat gyorsan a markomba fogom, nem hagyhatom, hogy elvigye, bármibe is kerül. A saját holtestemen keresztül viheti el, de akkor kísérteni fogom egész életében.

[- Milyen harcias szuka]

after Hogwarts


2003. június 21.

outfit

A boldogság egy szempillantás alatt vált köddé. Már nem csak April finom illata töltötte meg az orromat... nem csak az övé. Apám mocskos, erős, túlzottan is férfias aromája megrontotta a pillanatot, hiába égett még a csókok emléke az ajkaimon. Ahogy azt mondta, haza kell vele mennem, csak meg akartam rázni a fejem, de ő nem várt. Láncok fonták körbe a csuklóimat, szorosan egymáshoz kötözve őket... éppen csak annyi erőm volt még, hogy Aprilre pillantsak ijedten. Nem akartam rávenni, hogy hülyeséget csináljon értem. Nem ez volt a célom, így mikor elém lépett, csak egy morgást tudtam megengedni magamnak.
- Mi a....nem viheti el Charliet, ha nem akar! És nem is fogja, amíg itt vagyok. - Sokkal erősebben beszélt, mint hittem. Magabiztos volt, erősnek látszott és olyan... olyan nagyon őrülten szexi volt ettől. A szívem azonban csak fél pillanatig dobolt szerelmesen, aztán átvette a helyét az aggodalom. Láttam apám szemében azt a veszélyes villanást.
Nem szegezte rá a pálcáját, nem tett semmit, csak végig túrta az ősz tincseket és kegyetlen mosoly ült ki az arcára.
- April... ne... - súgtam oda csendesen.
Apám közelebb lépett hozzá, lenézett rá, hiszen még mindig elképsztően magas és izmos volt. Semmiben sem hasonlítottam rá. Én alacsony és viszonylag vékony voltam a szálkás izomzat ellenére is. Az anyai nagyapámra ütöttem egyértelműen. Talán csak a szemem csillogott úgy, mint apámnak, amikor nevetett, amikor jókedvű volt... de már régen nem láttam olyannak.
- Milyen harcias szuka - lehelte oda apám közéjük. Egyáltalán nem foglalkozott velem, minden idegszálával Aprilre koncentrált. Előre nyúlt, rászorította a kezére, talán elég fájdalmasan ahhoz, hogy lenyomja a felé szegezett pálcát.
- A fiam jól választott... de most velem kell jönnie - jelentette ki. Ahogy a hangja hangosabb lett, még jobban hallatszott a kelet-európai, szlávos akcentus. Aztán egyetlen mozdulattal félre lökte Aprilt, ha nem figyelt, el is eshetett. Csak ezt követően kapott el engem az összekötött csuklóimnál fogva. - Velem jössz, ha enyelegni akarsz még a kis barátnőddel. Világos?  - morgott az arcomba.
- Velem azt teszel, amit akarsz, de ha hozzáérsz... - válaszoltam, mire a nyakamra fogott, erősen szorongatta meg a torkomat, mintha megfeledkezett volna arról, hogy korábban milyen sürgős volt neki elrángatni onnan. A szemében valami szánakozó fény csillant.
- Sose legyél gyenge egy nő miatt...

Roxfortból
to; Charlie


2003. június 21.

 ● outfit: style

Az agyamet egyik pillanatról a másikra lepi el a köd, a döhös és érthetetlen lilás köd. Egy valamt tudok csak, hogy nem akarom, hogy Charliet elvigye. Másodpercek töredéke alatt kerültek láncok Charlie csuklójára, én pedig nem is gondolkodom, a testem és a szám automatikusan cselekszik. Nem tudom, hogyan sikerül ilyesmire vetemednem, mikor egy sima akadémiai órán egy erősebb támadó varázslatnál leblokkolok és elájulok. Olyankor az agyam folyton kattog, de most nem megy, most szinte teljesen le van blokkolva és csak azt tudom teljesen biztosan, hogy nem viheti el, főleg nem láncokkal. Jesszus, minek rak láncot a saját fiára? Milyen apa az ilyen? Hallom a hátam mögött, ahogy Charlie halkan suttog a fülembe, de nem tudok hallgatni rá.
- April... ne... -
Nem tetszik, ahogy közelebb lép hozzám. Nem tartozom az alacsony lányok közé, de ez az ember a zsebébe is be tudna tuszakolni, ha nagyon akarná. Mondjuk nem egy darabban, de szerintem az nem is fontos neki. Őrületes hülyeség szembeszállni egy megtermett vérfarkassal, és ha valaki ezt mesélné, azt mondanám, ássa el magát. De ez csak akkor lenne igaz, ha nem Chalieról lenne szó. A sísértés dolog egyre jobban tetszik, de azért meghalni sem akarok. Az apja nem kiabál, és egyelőre még pálcát sem szegez rám, ellenben letolja a kezem a pálcával, bármennyire is erőlködöm, nem vagyok elég erős
- Milyen harcias szuka Te meg egy termetes nagy fa....
- A fiam jól választott... de most velem kell jönnie
Hova kell vele mennie? Minek kell vele mennie? De a legfontosabb hogy mi a francnak kötözi meg? Máshogy nem megy?  Tudom, hogy nem fogom tudni megállítani, de nem mondhatom, hogy pesrzem vigye el megkötözve, kínozza meg, én adig otthon megvárom. És mennyi időre akarja elrabolni? Dühös tekinttem a szemébe fúrom, próbálok valamit kkitalálni, de ebben a pillanatban lök rajtam egyet, amitől rögtön elvágódom, a pálca kiesik a kezemből.
- Velem jössz, ha enyelegni akarsz még a kis barátnőddel. Világos?
Könnyedén elkapja Charliet az összekötött csuklóinál fogva, én pedig kétségbeesetten keresm a pálcámat a földön.
- Velem azt teszel, amit akarsz, de ha hozzáérsz... Nem, nem teheti vele azt, amit akar...felnőtt vagy már, nagykorú, nem ráncigálhat el csak úgy, főleg nem összeláncolva. Nem viszi Charliet innen sehova...a kezem megtalálja a pálcát, és rögtön kilő a férfira egy néma stuport. Nem tudom elég erős e, de minden dühöm beleadom.

[– Veled mindig azt teszek, amit akarok. A fiam vagy. A tulajdonom.]

after Hogwarts


2003. június 21.

outfit

Nem akartam, hogy apám Aprilt bántsa miattam, ám amikor elrángatott az összekötözött kezeimnél fogva, kikerült a lány a látóteremből. Csak a szívverését hallottam, ami az aggodalomtól gyors és vegyesritmusú lett. A kis motoszkálásból azonban nem tudtam ki venni, mit akar.
– Veled mindig azt teszek, amit akarok. A fiam vagy. A tulajdonom. – Jelentette ki apám. Szigorú, hideg pillantásában valamiféle fény villant. Most is inkább farkas volt, mint ember, hiszen minden szava egyetlen, mély morgásnak tűnt. Éppen csak az hiányzott, hogy ugassa meg a holdat.
– Senkinek sem vagyok a tulajdona! – Csattantam fel, ahogy meghallottam a szavakat. Éreztem, amint egy láthatatlan tűz dolgozni kezd bennem. Most aztán, tényleg képes lettem volna neki menni… de tudtam, esélyem sem lenne vele szemben. Ha pedig engem megölne, akkor April szabad préda lenne neki.
– Amíg nem te vezeted a falkát, az va… – kezdte, de valami eltalált. Megrántotta a kezemen a láncokat, majd egyenesen hátra zuhant a váróterem egyik falának, ami kemény volt, mint Hagrid talpa. Nagyot nyekkenve, ájultan omlott össze a padlón. Aprilre pillantottam, közelebb sétáltam hozzá és felé nyújtottam a kezeimet, hogy szabadítson meg a láncoktól.
– Menjünk… mielőtt magához tér… – mondtam csendesen, nehogy a hangom keltse fel az apámat. Tényleg nem akartam bajt, csak szépen el akartam menni Aprillel, hogy anyáméknál menedékre leljünk.
Nem indult jól ez a felnőtt élet. Máris megfertőzte a vérfarkaskór, pedig még meg sem volt az első átváltozásom a Roxfort óta. Gyűlöltem ezt, ott feszített bennem, nem oly’ erősen, mint apámban, de kellően fájdalmasan ahhoz, hogy emlékeztessen, mivé tett a saját rokonom. Nem akartam ez a szörny lenni, csak zenélni akartam, Aprillel lenni, normálisan élvezni az életet. A vérfarkasság megbélyegezte az embert, be kellett jelentkezni havonta a minisztériumba, ők pedig rajtunk tartották a szemüket. Soha többé nem lehetett olyan életem, mint egy átlagos fiatalnak.
A szemem megakadt egy halom hangyán, ahogy Aprilre vártam. Nem szóltam, nem mozogtam egy fél pillanatig, csak bámultam és próbáltam megnyugtatni a heves szívverésemet, majd kinyújtottam a kezemet, ahogy végre megszabadultam és megfogtam a kezét.
– Anyámék megvédenek… – mondtam, de apám már mozgolódott a fal mellett. Hallottam, ahogy minden nyögése egy-egy morgásba torkollt. – Siessünk! – Szorítottam meg erősebben April ujjait, de képtelen lettem volna most normálisan hoppanálni. Csak kihúztam a váróból, ki a tömegbe, végig a peronok között. Apám is kisvártatva kilépett onnan, majd vérző fejjel, erőteljes léptekkel indult meg felénk. Éppen csak megszédült kicsit, amikor hátrafordulta, de ugyanolyan erősnek és határozottnak tűnt, mint korábban.
– Mindjárt tudok hoppanálni… – próbáltam magam és Aprilt is bíztatni, de a szívem túl hevesen vert, féltem, elhagyok valamit magunkból. –  Richmond upon Thamesbe kell menni. Gyalog túl messze van… – Gyorsabbra vettem a lépésemet, át a Regent’s Parkba, ahol talán a zöld növényzet között, az erős virágillat mellett le tudjuk rázni.

Roxfortból
to; Charlie


2003. június 21.

 ● outfit: style

A fenébe is April, hogy a francba gondoltad, hogy megtámadod Charlie apját? Mi a fészkes fene ütött beléd? Mi van velem? Ahogy eltalálja az átok, lefagyok. Felbosszant, hogy a tulajdonaként kezeli Vharliet, és úgy is gondol rá. Még hogy a tulajdona. Riadt tekinettel nézem, ahogy összecsuklik, majd összeszedvén magam, lehámozom Charlieról a láncokat. Még mindig nem hiszem el, hogy megtámadtam. A lábaim mintha ólomból lennének, pedig semmilyen átok nem ért el. Mégis..mégis szinte vonszolom magam. Talán sokkot kaptam? Nem, ha sokkot kaptam volna, akkor megint elájulnék, de nem.
– Menjünk… mielőtt magához tér… –
Erőt veszek magamon, efogadom a felém nyújtott kezett, hogy tovább álljunk. Mindegy hova, csak el innen, minél messzebbre. De mi lesz ezután? Bújkálni fogunk az apja elől? Az édesanyja talán segítene...Charliera nézek, a tekintetemben ötvöződik az ijedtség, és az aggodalom, hogy mi lesz most. MIntha Charlie pontosan tudná, mik kavarognak a fejemben, válaszol a fel nem tett kérdésemre.
– Anyámék megvédenek… –
Ebben én is reménykedtem, kicsit megnyugszom a válasz miatt, de nincs idnk arra, hogy jobban kifújjam magam, mett Charlie apja mozgolódni kezd, és Merlin mentsen attól, hogy most érjen utol a haragja.
– Siessünk! Még egyszer utoljára az apja felé fordulok, majd hagyom, hogy Cjharlie kivezessen a váróból.
- Charlie, én nem..nem akartam ártani a... Nem tudom befejezni a mondandóm, a szemem sarkából látom, hogy az apja feleszmélt, és éppen felénk tart határozott léptekkel. A szívem a torkomban dobog, nem kaphat el, még csak az kéne, hogy pont most, mikor lett egy kis halvány remény a menekülésre. A tömeg...kezd felduzzadni a tömeg...
– Mindjárt tudok hoppanálni… Richmond upon Thamesbe kell menni. Gyalog túl messze van…
Egyre gyorsabban haladunk kifele. Igyekszem lebuki, elrejtőzni a tömegben,  Charliet is húzom lefelé. Nem merek hátra nézni, a barna hajam nem tűnik ki a tömegből, Charlie sem feltűnő hátulról, csak itt van a fene jó szimata. Hiába rejtőzöm el, ha az apja az orra után megy. Sikeresen elérünk a Regent’s Parkba, a hol a virágillat még engem is leterít.
- Remélem, nem jut eszébe, hogy erős illatú helyre menekülünk.
Ennyit a békés első Roxfort utáni napról Charlieval. Eszembe jut, mi lenne, ha hozzánk mennénk, nálunk rejtőznénk el? Anya biztos mindenben segítene. Leülök a földre egy pad és egy fa mögé, és kicsit megpihenek a fának dőlve, még kicsit lihegve.
- És mi van..mi lenne, ha...hozzánk mennénk? Apád ott nem találna meg. Így meg sejtheti, hogy anyukádhoz rohanunk.
Nem akarom, hogy veszélybe kerüljenek,a legjobb, ha nálunk rejtőzünk el.