Camden Town

◊ nyári forgatag◊
2003.07.03

◊ Sophie ◊
A legszebb szín a világon az, amelytől szépnek érzed magad.

zene ◊ Fa lenni outfit ◊ simple

Van is az a mondás, amiben elmondják, hány ölelés kell a túléléshez, hány a boldogsághoz, és hány a ..izééé..elfelejtettem. De a lényege azm hogy az ölelésnek jótékony hatása van. Mr persze, ha nem rossz szándék vezárelt, nem egy baziliszkusz öleli ki belőled a szuszt. Tudom, hogy az élet megy tovább, és ha kikerülök a suliból, én sem fogok annyit találkozni például Hugoval se, csak hétvégenként. De nem baj, mert úgy kéozelem, így majd lesz miért várnom a hétvégéket. Kettőnk közül én vagyok a beszédesebb, Hugo inkább jó hallgatóság. Majd elmesélem a hét történéseit, le is írom, hogy ne felejtsem el. Roxmortsban majd nagyokat sétálunk. Várom már az egyetemet, de hiányozni fog a Roxfort is. Sophie tehát itt van, jól van, mármint lárszik az aggodlom rajta, de nincs beesett, sápadt arca, és biztos vagyok benne, hogy megoldódik az a..aminek meg kell oldódnia.
- Óóó, mire is mennénk édesség nélkül  Persze, hogy semmire! Eszembe jut a tavalyi fagyizásunk, és azt hiszem, Sophie is erre gondol. Akkor kezdtem többet gondolni Hugora, még nyáron is. Készítettem egy portré rajzot is. Jesszus, de kínos így utólag. De most komolyan, ki a fene készít valakiről rajzot, ha nem a párja? Most már ok, de akkor...talán kicsit fura volt. De..most már mindegy. A szerelem tényleg képes elvenni az ember lányénak eszét.
- És most ti? akkor tii jártoook! De jóó. És a szüleitek örülnek ennek? Tudod elég izé, ha furák. Bár nekem csak a nagyim nem szereti Jaspert. De a nagyi egy nagyon bonyolult eset -
Ó, igen, a szülők. Most erre mit is mondhatnék? Anya persze kicsattan a boldogságtól, nagyon szereti Hugot, na de Hugo szülei..ők egészen más tészták. Nem is igazán a kapcsolattal vn a bajuk, hanem úgy Hugoval. Egyszerűen semmibe veszik, átnéznek rajta, ha pedig mégis észreveszik, csak pocskondiázzák. Őrülten fel tudnak idegesíteni, azzal, ahogyan bánnak vele, ahogy beszélnek vele. Én nem is tudom, hogy lehet valaki ilyen réséges szülő. Mert valljuk be, azok. Abszolút nem támogatják, pedig Hugo nagyon is szereti Amyt. És ehhez kapcsolódik neki a borzasztó nagy bűntudat, hogy nem szerette eléggé, és miatta van most ilyen szörnyű állapotban. Ami szerintem nem igaz. De a szülei ezt nem beszélik meg vele, hagyják Hugot is senyvedni emiatt, és akkor rá is pakolnak egy lapáttal. Pedig Hugo igazán kivételes személyiség, és a szülei wáhh...fertelmes egy népség, a hajam is kihullik a haragomtól menten. De csak félre húzom a szám, próbálok mosolyogni is, mert na, azrt nem kezdem el másnak, még Sophienak sem ócsárolni őket. Hugo sem szeretné.
- Igen, járunk, és szeretem. Már egy ideje szeretem, csak nem mrtem elárulni neki. És hát a szülők meg...Hát anya teljesen odáig van, meg vissza. Imádja Hugot. Az ő szülei kicsit...kevésbé barátágosak, de még nem próbáltak meg elátkozni, vagy ilyesmi.
Mosolygok talán kissé bénácskán, de ha arra gondolok, anya hogyan kergeti csokis sütivel Hugot a lakásban, akkor őszintén vigyorogni kezdek. Na de hogy mi? Tudom, hogy nem trágyalátást mondott, vagy trágyázást, határozottan tárgyalást mondott, ami nem hangzik jól.
- Hát izé a tárgyalás. Aaaa. Khm. Egy fontos tárgyalás, hogy ne kerüljön beee...odaaa. Igazából csak baleset volt és nem csinált semmi rosszat! Persze, hogy nem csinált, Sophie az egyik legjámborabb ember, akit ismerek, nálam is jámborabb, és ha valaki Sophieba szerelmes, tuti nem csinl rossz dolgokat. Ez nem hiszem, hogy olyan, hogy az ellentétek meg a vonzalom, az egy bugyuta gondolat, erre semmiképpen sem érvényes. Inkább a zsák meg foltja De Sophie folytatja, és a hangja is egyre elcsuklóbb lesz..jaj Merlinr, hát mi folyik itt..
- Ő nem olyan és... nem akarom, hogy elvegyék tőlem, és... Sírni kezd, Sophieból feltörnek a könnyek, a hangja is lassan egy kisegéréhez hasonlít. Én nem tudom, mi történt, de nagyon kétségbe van esve.
-Oda? Hova oda? sejtem, hogy hova, biztosan nem Csodaországba, csak olyan fura még csak gondolni is erre.
- Jaj, Beth úgy félek - Nem is tudom, láttam e már valaha sírni. Villámgyorsan matatni kezdek az ezernyi zsebemben egy zsepi után, amit aztán odanyújtok neki.
- Én biztos vagyok benne, hogy nem kerül oda, és tisztázzák a félreértést. Sokszor az emberek bedőlnek a látszanak, de..lehet kissé hosszadalmas a dolog, de...meg fog oldódni. Ha ártatlan, márpedig hiszek neked, akkor ki fog derülni.   Próbálom vígasztalni. A minisztérium emberei csak felgöngyölítik az ügyet, nem hiszem, hogy ártatlanokat csuknának le. Nem tudom, naiv gobdolat e, de szeretnék bennük is bízni. Az igazságnak itt kell lennie, nem pedig..odaát.

[ღ Varázsszövés ღ]

ღ Varázsszövés ღ

Beth

(2003 június 03.)

Ruci

falling down

Olyan jól eső érzés hallani azt. hogy mások boldogsága is jól alakul. Beth-nek és Hugonak sokat szurkoltam az utóbbi időkben a levelezéseink alkalmával, és nagyon is izgatottan vártam a fejleményeket. Jó dolog a szerelem, és ha az ember megtalálja számára az igazit, akkor az még színesebbé teszi a világot. Emlékszem, az elején én is emnynire sokat kínlódtam. Mármint ott volt Nolan, aki olyan helyes volt és aranyos, aztán persze nem mertem kezdeni semmit se a helyzettel, mert azt hittem Margával jár. Aztán utána ugye volt egy furcsa élményem Mirával is, amikor elmentem vele Amerikába, és nem is tudom... Ott én éreztem magam kegyetlennek, hiszen én mondtam ki, de... EGyszerűen úgy éreztem nem megy. És ez olyan nyomorultul esett nekem is. Mintha nem lehetne engem szeretni. És jött Teddy a maga heves morcos kissé veszélyes lényével. Őt tényleg szerettem. Annak ellenére is, hogy egy egész nyárra teljesen eltűnt, én meg halálra aggódtam magam... és az se működött. Kezdtem azt hinni én vagyok a hiba a dologban. Aztán Jasper... Jasper teljesen más volt. Valahogy a közös szakításunk után, amikor találkoztunk és beszélgettünk, csak rá tudtam gondolni. Olyan hirtelennek tűnt az egész, és még most is úgy dobog a szívem, ha rágodnolok. Mellette a többi kamaszos szerelem nem is tűnik annak. Remélem beth is ilyen erősen szereti Hugot és Hugo is Beth-et.
- Igen, járunk, és szeretem. Már egy ideje szeretem, csak nem mrtem elárulni neki. És hát a szülők meg...Hát anya teljesen odáig van, meg vissza. Imádja Hugot. Az ő szülei kicsit...kevésbé barátágosak, de még nem próbáltak meg elátkozni, vagy ilyesmi - magyarázza Beth én meg csak bólogatok. Igazából Jasper szüleivel sincs mály kapcsolatom, de valahogy neki se. Azt hiszem Vincent jelenléte a családra is hatással lehetett. Ez pedig csak mégjobban fájt. Hát még Jaspernek! De a nagyi nem semmi, na meg Lizzy, apa felesége. Ahh!
- Figyelj, nem számít. Ha elég erősek vagytok, egyszerűen nem számít ki mit tesz vagy mond nektek a kapcsolatotokról. Csak támogassátok egymást, és akkor minden rendben lesz - magyarázom, talán túlságosan is ünnepélyes hangnemmel. De azt hiszem ebben tapasztalt vagyok. Jasperrel sok mindenen mentünk keresztül. A családom és egyép katasztrófák miatt. Igen... Mostanában minden kissé katasztrofális.
- Voltatok valami izgalmas helyen a nyáron? - kérdezem inkább, bár tény, hogy mi Jasperrel  a tárgyalás, meg az egész Vincent ügy miatt nem is jutunk el sehová. Meg az esküvő is elég neccesnek tűnik a nyárra. És mindezi miért? Mert hagytam magam elrabolni! Komolyan, mindent elszúrok, ahh, remélem az esküvőt nem fogom. Így is folyton azt álmodom, hogy pucéran megyek az oltár elé...
Csaaak semmi pánik, Sophie, előbb-utóbb minden jó lesz. Ugye? UGYEEE?!
Annyira elönt az a drazstikus érzelmi hullám, hogy komolyan Beth előtt szakad el a cérna, és elrontom neki az egész vásárját, meg elűzöm a vevőit, de erre a gondolatra, meg arra, hogy Jasper és minden másra is, csak jobban záporoznak a könnyeim, egyszerűen most érzem úgy, hogy ez túl sok, és nem bírom. Jasper előtt nem akartam kiakadni, mert így is önmagát okolja sok minden miatt, és erős támasza akarok lenni neki, nem az aki a saját depije miatt lehúzza. De most... most csak kijön belőlem minden hirtelen, pedig még a végére se értünk, és Beth kérdésére csak hebegni, meg hüppögni tudok.
- Hát odaaa - motyogom kissé elhaló hangon, mert ennél több szót most nem is tudok magamból kierőszakolni. Ha Mr. Auror, vagyis Mr. Nott lett volna a helyszínen biztosan nem történik meg az, hogy Jasperre akarnak kenni egy balesetet.
- Én biztos vagyok benne, hogy nem kerül oda, és tisztázzák a félreértést. Sokszor az emberek bedőlnek a látszanak, de..lehet kissé hosszadalmas a dolog, de...meg fog oldódni. Ha ártatlan, márpedig hiszek neked, akkor ki fog derülni.
Bólogatok, és lassan, de biztosan megnyugszom. Nagy levegőő Sophiee, ennél rosszabb dolgok is történtek veled. Mondjuk meghalt az ostom alatt a legjobb barátod. Remek, most sokkal jobb kedvem van. Szegény Balthasar. Nagy levegőőő, naaagy levegőő. Szipogok még egy kicsit, aztán csak megölelgetem a barátnőmet.
- Jaj, ne haragudj. Azt hiszem most kiborultam, nem akartalak kizökkenteni a vásárodból - sóhajtok, és zavartan beletúrok a vörös tincseimbe. - Igazad van, minden rendben lesz - mosolyodom el, és letörlöm a könnyeimet az arcomról.
- Jövök neked eggyel, Beth - mondom neki, és még bólogatok is hozzá. - Olyan pálcát csinálok neked, hogy az majd megszólal, ha oda jutunk - dőlök neki barátnősen. - Egyébként te most leszel végzőőős. Az MMMM-re fogsz jelentkezni? Akkor egy suliban leszüünk megiint - lelkesedem, de ez azt jelenti, hogy messze lesz Hugotol. De mi is áthidaltuk ezt Jasperrel. Jó, nem voltam olyan nagyon lemaradva tőle. De ha erős a szerelem minden csak megerősíti

◊ nyári forgatag◊
2003.07.03

◊ Sophie ◊
A legszebb szín a világon az, amelytől szépnek érzed magad.

zene ◊ Fa lenni outfit ◊ simple

Még mindig emlékszem, mikor a klubhelyiségben el akarták hívtani magukat a lányok randira Hugoval, és és olyan, de olyan piszkosul rosszul éreztem magam. Dühös voltam rájuk, hogy minek csinálják ezt, és dühös voltam talán Hugora is, hogy miért nem akar engem elhívni. Nem azért, hogy kimentsen egy szituból, nem barátilag. És persze magamra is dühös voltam, amiért szintén nem léptem semmit. A tabulás sem ment olyan könnyen, mint eddig, volt, hogy többször kellett elolvasnom egy mondatot, mire felfogtam. Akkor is, ha az a mondat az volt, hogy törjük szét  a diót, aprítsuk fel, és adjunk hozzá tengeri sót. Háromszor is elolvastam, hogy tengeri só, és akkor eszembe jutott a tenger, hogy ott vagyunk Hugoval, és beszélgetünk, de milyen jókat! Aztán összeakad a teintetünk és...na hát igen. Így ment a tanulás. Akármibe kezdtem, Hugo lett a vége. Először csak azt gondoltam á, jól van, sokat vagyok együtt vele, nem csúnya, persze, kicsit megtetszett, majd elmúlik. De mikor megláttam hátulról is, tudtam, a járásáról, a feje hátuljáról, hogy ő az. És onnan tól kezdve úgy kalapált a szívem, még a térdem is megrogyott. Ki kellett mennem a mosdóba, hogy arcot mossak. Na, ilyen volt beleszeretni Hugóba. Aztán jöttek a még nagyibb kétségeim. Hogy Alfie elveszi tőlem, úristen, tőlem, mikor nem is az enyém. De a tudat, hogy teljesen hiú ábrándokat kergeteg, teljesen leblokkolt. Hogy kérdezzem meg tőle, hogy te figyu, meleg vagy? Mert én meg közben beléd estem, mi teszrál a gödörbe. Persze azok nem esnek bele gödrökbe, annál ügyesebbek. A szülei pedig....teljesen igazságtalanul kezelik Hugot, egyáltalán nem segítenek neki, pedig nélkülük is majd meghasad a szíve. Tavaly télen is a kórházas kazettás dolog...hogyan csinálhat valaki ilyet? És amikor elmenekült otthonról? Nem is emlékezek vissza, mert újból felidegesítem magam.
- Figyelj, nem számít. Ha elég erősek vagytok, egyszerűen nem számít ki mit tesz vagy mond nektek a kapcsolatotokról. Csak támogassátok egymást, és akkor minden rendben lesz -
Kedvesen bólintok, igen, így lesz. Felesleges is felhúznom magam, egyszerűen csak olyan jó, hogy ő van, hogy itt van, és szeret.
- Voltatok valami izgalmas helyen a nyáron? -
Hát..nagyon izgalmas helyen nem voltunk. Anyát se veti fel a pénz, hogy adjon nekem nyaralgatni, de nem bántam, egyáltalán nem bántam. Nekem éppen elég az is, ha velem van. És mivel a szülei továbbra sem tartják az év gyerekének, elég sokat volt nálunk.
- Az idén nem voltunk semmi izgi helyen, de nekem az is roppant izgalmasnak minősül, hogy van pasim.
Nevettem fel, ami jól esik, oldódik bennem a pár perccel ezelőtti feszültség. Sophieban pedig pont ellenkezőleg, ekkor jön ki belőle, tör a felszínre, én pedig próbálom vigasztalni, amennyire csak telik tőlem. Igazából tudom, hogy az oda, az Azkaban, de mégis, olyan félelmetesnek tűnik az egész. Mégsem Erzsébet királynő kastélyába viszik...
- Hát odaaa Mondja Sophie kicsit sipolós hangon. Oda. A csúnya, sötét helyre, ahol dementorok vannak. De neeeem, nem viszik oda Jaspert, olyan fatálisat senki sem tévedhet, hogy oda kerüljön. Magamhoz ölelem, amíg csillapodik a kedélye. Mikor már csak szipog, elengedem.
- Jaj, ne haragudj. Azt hiszem most kiborultam, nem akartalak kizökkenteni a vásárodból.Igazad van, minden rendben lesz -
Bólogatok, megsimítom a vállát, aztán keresgélni kezdek a zsebebmben valami cukorka után, de csak egy kissé csoffatag sós karamellát találok., amit Sophie kezébe nyomok.
-  Ugyan, nincs semmi baj. Tessék, ezt edd meg, jobban leszel tőle. Bocsi, kicsit csoffi, de az íze ugyanolyan, mint fénykorában! Valóban, kicsit girbe gurba, kezd hasonlítani egy béna szaloncukorra, ellenben baromi finom.
Jövök neked eggyel, Beth. Olyan pálcát csinálok neked, hogy az majd megszólal, ha oda jutunk Ismét felkacagok, mert biztosra veszem, hogy nekem lesz az egyik legkirályabb pálcám. Már el is képzelem, miket varázsolok vele. Olyan ruhákat varrok, hogy ihaj! Kedvesen nekem dől, én is kicsit játékosan megpököm az oldalát.
Egyébként te most leszel végzőőős. Az MMMM-re fogsz jelentkezni? Akkor egy suliban leszüünk megiint És tényleg! Ez ideáig eszembe se jutott! Oda igyekszek menni, mert bár év elején még lénygondozónak akartam menni, az idén rájöttem hogy hát...ez a ruha tervezés, varrás jobban megy. Persze nem talárszabászatra akarok menni, saját márkát szeretnék létrehozni. Valami újat, egyedit.
- Igen, ismét egy suliba járunk majd!  Lelkendezem vele együtt. Ez persze azt is jelenti, hogy Hugotól leszek távolabb, de hiszem, hogy nem okoz majd gondot. Zsebre dugom a kezeim, és ekkor találok még valamit. Jaj, mi ez..áá, egy robbanó cukooor! Ezt is Sophie kezébe nyomom, becsomagolom neki a kis szatyorba a ruhát, és így engedem útjára.
- Ezt meg rakd félre későbbre. A ruhát pedig viseld egészséggel! ÉS..mindenképp írj majd, hogy mi lett..de nem lesz gond. Egy darabig nézem, ahogy a sziluettje eltűnik a forgatagban, majd újból egyik kétségből esek a másikba, elég jók e ezek a ruhák itt.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

A  n  n  a


m u s i c

..Did you miss me? I've been
So messed up since you stopped calling
It's a long way back from "sorry, " but here I go
How does it feel? How does it feel?..

..a trágár szavak esélyesek...

A hajnal feltartóztathatatlanul ránk köszöntött, bármennyire is szerettem volna hogy ez az éjszaka örökké tartson. A napsugarak árnyai eleinte lágyan kúsztak be, selymes fénybe vonva Anna nyugodt alakját melyben gyönyörködtem. Könnyedén vesztem el a lágy arcvonásaiban, sötét szempillái tökéletesnek tűnő rendezetlenségében, a haja puhaságában vagy a válla tökéletes ívében. A takaró elrejtett minden mást, de nem is kell több a fantáziámnak mivel a a tegnap este emlékei élénken élnek bennem. Minden porcikája ugyanolyan tökéletes, mint amilyenként élt bennem, ha nem még jobb… talán a megszépült emlékek jóvoltából is. Mire a fények élesekké és szúrosakká váltak, lecsap rám a másnap gondterhe. Minden bonyolulttá vált. Kurva bonyolulttá. Nehezen jutok döntésre, de halk szusszantással megadom magam annak a tervnek, amelyet a legtisztábbnak érzek. Apró csókot küldök csak a nő homlokára, majd fájós háttal nekiindulok a napnak. Több mint egy éve újra a földön alszom, mondhatni azóta hogy szétváltunk - vagy jobbára mióta elhagyott -. Mondhatnám hogy próbálkoztam, de nélküle egy éjszaka után feladtam. Szokatlan megint más szinten, más anyagon lenni, mint a kemény padló. Üzenek Alfred-nak, hogy Anna régi ruhatárából hozzon két szettet is. Tökéletesen jók rá azok, ez nem kérdés, jól tudom, hisz este erről maximális bizonyosságot szerezhettem. Közben elkészítek neki egy gyors reggelit és a másnaposságra való vizet némi speciális kevésbé mágikus inkább vitamindús innivalóval egyetemben, amit az ágya mellé szervírozok. Két elegáns kis cetlire sebtében írom rá hogy EGYÉL MEG és IGYÁL MEG, hogy mikor kinyitja szemeit eszébe se jusson mással kezdeni a reggelt. A ruhákat eddigre Alfred leadja, így azt is odakészítem neki arra az oldalra, ahol engem kellene találnia. Hagyok neki egy üzenetet is - elvégre a cetlizgetés köztudottan olyan jól megy nekünk -, hogy töltse hasznosan és okosan a napját. Csak egyetlen időpontot és helyszínt vések fel, ami ismerős lehet számára. Aztán kifordulok az ajtón.

Bár Anna felbukkanása egyszerre bosszantó de örömteli, felvet rengeteg gondot is. A betervezett ügyleteim még miatta sem várhatnak, bár megfordult a fejemben hogy lemondom azokat. Inkább maradtam volna egy reggeli hancúrra vele de lássuk be, még mindig van bennem egy tüske amiért lelépett. És ezt nem lehet egy szimpla légyottal semmissé tenni, bármennyire is jó volt. Sophie is meglepően hallgatag, még mindig érzem a dacos sértődöttségét, s a medál azóta hideg és kimért… mintha nem is lenne rajtam.
Az órák lassabban pörögnek mint szeretném. Sokszor jut eszembe, eltűnődöm mit csinálhat, merre járhat... Ha van esze nem megy ki az épületből, ha nincs akkor maga kell megoldja a dolgait. Nekem egyszerűen muszáj elsimítanom mindent a jövő heti hotelátadóra, ki kell csikarnom jó pár mugli iratot de még a Mágiaügyi Minisztériumba is be kell bájolognom magam pár nemzetközi zsupszkulcs-elfogadó kérelemért. Mire mindennel végzek már este lesz és sietve indulok vissza Camdenbe, pontosan abba a buszmegállóba, ahol annak idején először találkoztunk.
A helyszínválasztásom nem véletlen. Ahogyan az sem, hogy abban a kalapban vagyok, amit anno vele együtt szereztem. Fiatalok jönnek-mennek, mindenki lelkes, mindenki piás és mindenki hangos. Én vagyok a kivétel. Csak csendben, tűnődve vetem hátam meg az üvegen miközben egy cigit halászok elő mellé meg egy öngyújtót nadrágom zsebéből és meggyújtom vele azt. A parázs felizzik, a füstcsík elindul szép lassan felfelé kígyózva és talán pont ebben a pillanatban jelenik meg a nő alakja felém közeledve. Egy aprócska ajakrándulással veszem tudomásul mindezt, de a testem máris várja hogy ide érjen, hogy megérinthessem. Hosszú pillanatok telnek el, nekem pedig deja vu-m van a szó jó értelmében. Mire mellém ér felé kínálom a dobozt, benne a fehéren sorjázó dohánnyal és megszólalok.
- Remélem tudod, hogy nincs ingyen, most sem. Mert nálam mindennek továbbra is ára van, bébi.
Villantok rá egy szemtelen mosolyt, remélve ismerősen csengenek ezek a szavak. Talán kezdhetnénk előröl mindent… talán kezdhetnénk. Talán működhetne. Talán menne is… Talán.

Cartwright



 ♪ a little fight left  ♪

Úgy kellett volna ébrednem, mint rendesen, telihold után. Összetörve, émelyegve, szétesve. De most nem ez volt a helyzet. Persze, kótyagosan ültem fel, a takarót magamra csavarva, és nem emlékeztem először sok mindenre, de ez most más volt. Bár kezdetben azt sem tudtam, hol vagyok, valahogy nem volt bennem aggodalom. Mondhatni, hosszú idő óta most aludtam először jót, biztonságban, nyugalomban.
Nagyot sóhajtottam, és a délutáni napfényben úszó helyiséget tanulmányozva próbáltam összeszedni a nyomokat arra vonatkozóan, hol is vagyok, és mi is történhetett. Valaki mondjuk jó munkát végzett, mert először nem tlálok fogódzót. Inkább csak érzéseket, amik kezdtek elfogni. Például hiányérzetem támadt az üres padlót látva. Bevillan, hogy kéne ott szétdobált ruháknak lenni. És még valakinek is.
Mellettem a párna üres, de bevillan a kép, hogy Christ láttam ott feküdni ott utoljára, mielőtt szinte ájulásszerű, álomtalan álomba zuhantam. Az illata is az orromba kúszik, ez pedig újabb képeket idéz a szemem elé is. Illetlen képeket… Is. És néhány érdekes párbeszédet, amire jobb volna nem emlékezni. Aztán megpillantom a reggelit, meg a cetliket az ágy mellett, és el se merem olvasni, mi van ráírva. Lehetne gorombaság is, vagy valami gúny, nem lenne alaptalan…
Bosszús nyögéssel kapom fel a párnát, és az arcomba lendítem, azzal együtt hanyatt vetődve az ágyon. Talán jobb lenne fel sem kelni… Ez nem történhetett meg. Biztosan álom volt. Valaki mással keveredhettem össze, csak az agyam megtréfál. Igen…
De aztán kimerészkedem a párna fedezékéből, és a betűk nem bántanak. A reggeli kicsit állott már, hiszen órák óta ott volt az éjjeli szekrényen, de a feliratoknak szót fogadok, és nem bánom meg. Cartwright konyhaművészete meglep, újra, erről beugrik a korábbi meglepődés is.
Az utolsó cetli sem bőbeszédű, de elég logikus dolgok szerepelnek rajta. A rajta szereplő helyszínt látva hitetlen, halvány félmosoly fut el - érdekes találkozó lesz. És még van addig egynéhány órám, amit kitölthetek semmittevéssel.
Lassan szánom el magam a felkelésre, és mivel azt a farkas ösztöneim megsúgják, hogy jelenleg senki sincs itt rajtam kívül, a ruháim keresésére indulok. Persze, nem segít, hogy a tegnapi holmim helyett azt a két öltözetet lelem meg, amiket Garden Lodge-ban hagytam. Sóhajtva húzom magamra az egyiket,, és mintha ezzel együtt át is vedlenék az egy évvel ezelőtti önmagammá. Mintha rám öntötték volna, még mindig, pedig a bőr nem alkalmazkodó anyag. De mintha nem telt volna el egy perc sem azóta.
Körbefonom magam körül a kezeimet egy pillanatra, újra ismerkedem így az anyagokkal, a régi-új bőrrel. A ruhák mellé egy ma reggeli újság is volt készítve, ezt szórakozottan felveszem, és visszaülök az ágy szélére. Alf milyen figyelmes, hogy idekészítette ezt is, hogy ne unatkozzak - és legyek egyben jó háziőrizetes is, aki nem mozdul ki addig, amíg nincs itt az ideje. Jó vaskos bulvárlap, bár nem a kedvencem, de elleszek vele, meg a benne lévő rejtvényekkel. ÉS nekikezdve még nem is sejtem, hogy az egyik cikket, meg a hozzátartozó képet vagy ezerszer fogom áttanulmányozni, mielőtt elérkezik az indulás ideje…

***

Ahogy sétálok a buszmegálló felé, és vele együtt a férfi felé, mintha a múltba sétálnék vissza valami időalagúton át. A cigarettafüst, a kalap, a csibészes félmosoly - egyszerre derít fel és aggaszt is. Mi lesz most? Nem mintha rajtunk múlna… Magamhoz szorítom az újságot, úgy lépek oda hozzá.
- Remélem tudod, hogy nincs ingyen, most sem. Mert nálam mindennek továbbra is ára van, bébi.
A szemtelen vigyorát nem tudom válasz nélkül hagyni, összehúzott szemekkel somolygok rá, és közelebb lépek. Elveszem az egész dobozt, amit felém nyújt, s a másik kezére fonom az enyémet, hogy kiügyeskedjem az ujjai közül az izzó dohányterméket is.
- Tudom… És ez többe fog kerülni, mint egy doboz jó cigi… Cseréljünk. Te vigyáztál rám, hát én meg vigyázok… ezekre…
Az immár üres kezeibe nyomom az újságot, ami úgy van feltekerve, hogy a megfelelő oldalon van nyitva. Aholis egy kép van rólunk, amint megyünk kézenfogva felfelé a lépcsőn. Jelentőségteljesen egymásra nézve közben. Körülötte meg egy egy oldalas, szaftos cikk arról, ami ezt a momentumot taglalja, egy komplett népmesét szőve köré.
- Nem emlékszem… khm… kristálytisztán arra, ami tegnap történt. Segíthetnél benne, mit higgyek el ennek az újságnak.
A cigijébe egyébként nem szívok bele, csak fogom, mintegy körbevonva minket az illatos füsttel. Ahol füst van, ott ugye parázs is. Ahol pedig parázs, ott előbb-utóbb fellobban valami.

A  n  n  a


m u s i c

..Did you miss me? I've been
So messed up since you stopped calling
It's a long way back from "sorry, " but here I go
How does it feel? How does it feel?..

..a trágár szavak esélyesek...

Mosolya, amit bár mondhatnám hogy szavaim idéznek elő ám fájóan nem, gyengécskének mondható. Inkább szól talán tulajdon személyemnek vagy a kalapnak, semmint a régmúlt visszakísértő szavainak. Arra a szemöldökráncolást kapom. Most vagy nem emlékszik hogy egy cigit használt ürügyként leszólításomra, no meg a beolvadásra az orosz faszfej elől vagy csak valamiért nem akar erre emlékezni. Előbbi illúzióromboló az utóbbi meg érthetően sajnálatos. A csalódottságot nem tudom kiűzni hirtelenjében magamból. Szinte égető, ahogy itt áll, szinte kísértetiesen hasonló ruhában mint akkor de mintha mégse lenne ugyan az. Mondjuk én se de ez már más kérdés.
Tenyeremből ügyesen lopja ki az egész csomag bagót, amire csak a szemöldököm szalad fel kérdőn de ez még inkább megemelkedik mikor az ujjaim közül is kicsempészi azt az egy szálat.
- Tudom… És ez többe fog kerülni, mint egy doboz jó cigi… Cseréljünk. Te vigyáztál rám, hát én meg vigyázok… ezekre…
- Hmmm….
Vagyunk ennyire jóban? Egy évvel ezelőtti ködös emlékeim szerint egy zsáknyit – jó nagy zsáknyit – égetett szarrá a kontómra. Valahol várom a pillanatot hogy a cigi füstje bevonzza a nőt is, de Anna erős és helyt áll. Én meg sóvárogva pillantok a cigiről a nőre majd vissza és végül a mellkasomnak csapódó újságra. Úgy pillantok le mintha el se akarnám hinni, ez a jutalmam. Mindössze ennyi. Valljuk be egy jó reggelt vagy az időszakot tekintve; estét csóknak jónak jobban örültem volna üdvözlésképpen, de ne legyen telhetetlen az ember, ugye.
Nem marad más, csak az újság a kezemben, hát megadóan hajtom szét ahogy a nő kéklő szemei követelik tőlem vádlóan, aggodalmasan. Mi lehet, ami így felzaklatta?
Szemeim falják a sorokat, a hamis találgatásokat, a kétes utalásokat, már a szalagcím is bosszantóan középszerű. Titokzatos szerető vagy mégis csak komoly kapcsolatban van a milliomos? meg Élet a színfalak mögött, a középszerű szépséggel és társai. A cikk jószerével az én dolgaimat taglalja, Annát erős találgatásokkal szövik bele, tekintve hogy valószínűsíthetően semmilyen nyilvános adatot vagy infót nem találtak róla, amit felhasználhattak. A kép, bár silány a fények miatt, arcom azonban jól kivehető akárcsak Volkováé rajta. Nincs semmi intimitás vagy bármiféle kompromittáltságra utaló rajta, mégis ahogy egymásra pillantunk… hát a vak sárkány is tudja, hogy izzik köztünk a levegő.
Éreztem én, hogy jobb lett volna tegnap elkerülnünk egymást, hisz mindez annak a hozadéka, de akkor… minden más sem történt volna.
Hát… semmi sincs ingyen, tudod ezt jól.
Sophie nyers, kissé karcosan gunyoros hangja a lelkembe mar. Hát itt az ára, bassza meg.
- Hmmmm…
Ez a morgás másabb minőségű, másabb hangszínű, mint az előző. Mélyebb, gondterheltebb, idegesebb.
- Nem emlékszem… khm… kristálytisztán arra, ami tegnap történt. Segíthetnél benne, mit higgyek el ennek az újságnak.
Egyetlen lendülettel fogom és meggyűröm a pletykalapot majd a földre dobom az egyik esőtarkította pocsolyába.
- Faszom az egészbe…!.... még csak nem is a címlapon… pff….
Mérgelődöm és kell egy perc hogy végiggondoljam mi lesz most. Nem az a baj, hogy kitudódott ez, az maga a csoda, hogy két éven át titokba tudott maradni és csak Walton miatt kellett óvatosnak lennem. A baj az, hogy innentől egy perc nyugtunk se lesz. Sehol. Ezt pedig nem terveztem be. És nagyon nem jött jól. Meg, voltaképp én magam se tudom mi van köztünk a múlt éjszaka szeretkezésén kívül.
Mi van? Vagy jobb kérdés, mi lesz?
Harsogó gondolataimtól Anna kérdését/kérését elsőre meg se hallom. Csak lassan térek vissza a jelenbe, és jövök rá, hogy orrnyergem masszírozom így elengedem és érte nyúlok. Nem a cigi kell, hanem Ő, mert egyszerre ennyit mindennel képtelen vagyok megbirkózni. Egy dolgot tegyünk rendbe, aztán haladjunk szépen a többivel. Ha nem áll ellent ugyanúgy mint annak idején, egyetlen gyors mozdulattal fordítom meg, hogy ő legyen az üvegnek háttal én meg kitakarom. Akkor az orosz ellen kellett, most meg talán az egész világ ellen kell tartanom érte a hátam.
- Leszarom ezt… - bökök a félig elázott újságra, ahonnan visszaköszön arcélem. - …majd megoldjuk. Két nap és már más a téma, nem kell aggódnod.
Vállat vonok, mintha mindegy lenne. Nem az, de el akarom oszlatni az aggodalmát, a kétségeit, bár jobb hogy tudja velem ez jár. Részben ez jár.
- Tényleg nem emlékszel semmire?
Összevont szemöldökkel meredek rá, azúrkék szemeim kutatóan keresik arcán a rezdülést. Anna kezében a cigi füstcsíkja felível közénk s egy jeletőségteljes pillanatig hagyom, hogy közénk ékelődjön, majd egy elegáns mozdulattal kilököm a kezéből hogy a beton hidegjén magától beoltódjon. Ujjaim bizseregnek hogy a hajába túrva úgy mint egykor közelebb vonjam magamhoz és illata megrészegítsen, de még ellenállok a késztetésnek a szokásos pengeélen táncolva. Helyette csak a füléhez hajolva búgom bele a szavakat.
- Szóval azt kéred segítsek visszaemlékezni?
Nem hinném hogy annyira ködösek azok az emlékek, de ha óhajtja szívesen felidézem a húszonnégy órája se történteket vagy még szívesebben ismétlem meg őket. Még az se zavar, hogy mögöttünk a tömegben ugyanúgy megbújhat egy firkász egy kamerával hogy a holnapi újságba az összeölelkező kettősünk kapjon címlapon helyet.

Cartwright




  ♪ a little fight left  ♪

furcsa érzés volt most a szabad levegőn állni. Volt egy olyan eshetőség is a dolgok alakulásában - és egyre valószínűbbnek tűnt ez a verzió - hogy többé nem hagyhatom el egyedül a biztos fedezéket. És ez kétségbeejtő. Kéne, hogy legyen.
Én meg olyan nyugodt vagyok… Van bátorságom Christopher Cartwright személyes kezeiből eltulajdonítani a cigijét az utolsó szálig, és szemtelenül állom mohó tekintetét. Szeretek a tűzzel játszani? Újabban úgy tűnik. Méghozzá nagyobbal, mint amit néhány vékonyka papírrúd dohánnyal töltve tud nyújtani.
A mélyről jövő, érces mormogás hallatán muszáj szélesebben somolyognom, aztán kecsesen félrehúzódok a meggyűrt újságpapír óriásgalacsinja elől, ahogy az elrepül, majd egy koszos tócsában málladozni kezd. De az a kép… Azt nem olyan könnyű elmosni.
- Faszom az egészbe…!.... még csak nem is a címlapon… pff….
Először meghökkenek a kijelentésen. Komolyan, ezen problémázik? Aztán rájövök, hogy naná, hogy ezen. Nem is ő lenne... Halk, elfojtott kuncogás tör fel belőlem, amit aztán félbeszakít az, hogy megragad, és körbefordít maga körül. Elakad a levegőm, de nem mintha annyira durva lett volna, csak a lendülete, meg a közelsége az, ami elfelejteti velem még azt is, hogy levegőt kéne vennem. Ezúttal nem tiltakozom. Olyan ez, mint egy minikeringő, és rám is fér, hogy ő vezessen, én meg hagyjam. Milyen könnyű így minden… Akkor is, ha morog, és bosszankodik.
- Leszarom ezt…majd megoldjuk. Két nap és már más a téma, nem kell aggódnod.
Ahogy rángatja a vállát, meg lezseren ingatja a fejét, elfut egy gúnyos félmosoly, és cinkosan méregetem.
- Nagy svindler vagy, még mindig… Ezt Te se hiszed el… Jó nagy bajban vagyunk. Még szerencse, hogy ennél jobban is tudsz hazudni.
Csak úgy kibököm, mintha megfeddni akarnám, de igazából ez egy elismerés, direkt nem is jól burkolva. Mennyire hiányzott ez… A személye, a kisugárzása, a csibész képe, a cigarettája minket körbelengő, szürkén gomolygó füstje nagyobb biztonságot ad, mint körülöttem fizikailag a karjai, bár az sem egy elhanyagolható körülmény. Jó, hogy van a cigi, abba kapaszkodom, nehogy elvesszek.
- Tényleg nem emlékszel semmire?
Érzem, hogy a szemei próbálnak belelátni a lelkembe is, de én csak titokzatosan mosolyogva az orrom alatt oldalta billentem a fejem, és hagyom még egy kicsit egymás szemében olvasni tanulni, mielőtt mondok is valamit.
- Csak a legfontosabbakra…
A cigit kiüti az ujjaim közül, én pedig megadón hagyom magasban a kezem még egy pillanatig, aztán új elfoglaltságot keresek neki, és érintésem óvatosan a derekára siklik. Nem kell messzire nyúlnom érte, főleg, mert közben igencsak közel hajol.
- Szóval azt kéred segítsek visszaemlékezni?
- M-hm…
Helyeslőn hümmögök, és kicsit odébb húzódom, de csak hogy szembe tudjak nézni vele, mielőtt finoman hozzáérinteném az ajkam az övéhez. Óvatos, inkább érzéki pillanat ez. Ha most kapnának minket lencsevégre, azzal talán egy fél könyvet is meg tudnának tölteni a leleményes újságírók. De nekem bőven elég, hogy eszembe jut pár tegnapi, hasonló momentum, és szerintem neki is.
- Kösz, hogy ilyen segítőkész vagy… Én cserébe ezzel segítek, talán holnap már a címlapon leszünk, ahogy szeretnéd...
Halkan dorombolom, és kicsit elhúzódom tőle megint, csakhogy szembe tudjak vele nézni kényelmesen. Hátam a hideg üvegfalnak döntöm… És jó, hogy az most már körülöttünk van, nem pedig közöttünk.
- Pedig látod, mondtam, hogy baj lesz ebből… De úgy tűnik, megnyertél magadnak, balszerencsédre…
Színpadias együttérzést mímelek, mintha nagyon sajnálnám a történteket. Pedig elengedtem már a józan észt, meg a hideg logikát. Jó volt így. Cartwrighttal körbevéve most épp nem tudtam komolyan aggódni semmin sem. Bár, hogy ezek után mi lesz, azt tényleg nem tudom.
- Ebben a játékban a többiek nem tudnak emelt fővel veszíteni, szerintem ezt Te nálam is jobban tudod. De én Neked szurkolok, és sajnálom, hogy elszöktem előled. A Te foglyod boldogan leszek, ha komolyan mondtad tegnap, és még mindig áll az ajánlat.
Nagyot sóhajtok, de nem a szabad szélből, ami végigsöpör az utcán. Az nem érdekel igazán. Az illata jobban esik, mint a friss levegő. Szóval csak úgy kimondom a szavakat, teszem, amit szeretnék, és a kezem a derekáról a hátsó zsebébe vándorol. Maga a zseb biztosan üres, de én másfajta zsebtolvaj leszek most.
- Szerinted együtt mik az esélyeink? Mert akkor mondjuk, hogy minden lényeges pontra emlékszem a tegnap éjszakából…
Az alkohol bátorító társasága nélkül nem hinném, hogy mondanék ennél többet is, de ahelyett a kevésbé elfoglalt kezemből elejtem a cigisdobozt, és ahelyett a vállára simítom a tenyerem. Óvatosan, mert emlékszem rá, hogy van ott egy zúzódása. Az is miattam van… De hát úgy tűnik, ő is szeret a tűzzel játszani…

A  n  n  a


m u s i c

..Did you miss me? I've been
So messed up since you stopped calling
It's a long way back from "sorry, " but here I go
How does it feel? How does it feel?..

..a trágár szavak esélyesek...

A könnyed kis kuncogás, amelyet sikerül kicsalnom belőle egy sármos félmosolyt ír arcomra. Címlapra kerülhetett volna a kibaszott eszkimómaskarás performansz is, de még az sem érdemelt akkora figyelmet, hogy az első oldalon tetszelegjen. Hát sajnálatos hogy ez van.
- Nagy svindler vagy, még mindig… Ezt Te se hiszed el… Jó nagy bajban vagyunk. Még szerencse, hogy ennél jobban is tudsz hazudni.
Van igazság a szavaiban, de ugyanakkor meglepő módon dicséret is. Talán visszavághatnék valami hasonlóval, mint az ó, de még mennyire felkiáltás, mégis elhallgatom ezt. Talán nem akarom igazán megtörni a pillanat varázsát, s csak egy kacsintás a beleegyezés úgy… hát mindenbe. Abba, hogy svindler vagyok. Abba, hogy jó nagy bajba kerültünk és abba is, hogy tudnék jobban hazudni, ám… nem akarok. Neki többet már nem.
Így, mikor elbillenti a fejét, kék szemei pedig egyenesen belém marnak millió gondolat közül egy válik égetően tisztává és élessé. Mondjuk nem segít az aprócska semmitmondóan édes csókja, ez csak magához vonzz, mint egy ostoba dongót a kibomlott virágszirom, hogy körülötte zümmögjön amíg csak lehet.
- Pedig látod, mondtam, hogy baj lesz ebből… De úgy tűnik, megnyertél magadnak, balszerencsédre…
- Oh, Anna… - suttogom a nevét túlfűtött éllel, részben ledorgálóan de ez a legkevesebb rész benne, sokkal inkább sóvárogva utána, mert már most az őrületbe kerget ezzel az édes semmiséggel amit ajkaimra küld vagy szavaival, amelyeknek mélysége ott húzódik közöttünk.
Megynyertél magadnak…
Ott visszhangzik bennem újra meg újra ez a szófordulat. Hihetetlen hogy egy év után itt van, hirtelen mint egy üstökös, vakítóan, izzóan, már-már éteri tökéletességgel és ilyen szavakkal. Ha nem érezném az illatát, ha nem túrnék a hajába és húznám előre mint annak idején is tettem lehunyt szemekkel kiélvezve a pillanatot talán azt hinném vágyálom, tévképzet, de nagyon is valós, akár csak a kiejtett cigarettás doboz, melynek tartalma kusza összevisszaságba szóródik szét mellettünk.
- Ebben a játékban a többiek nem tudnak emelt fővel veszíteni, szerintem ezt Te nálam is jobban tudod. De én Neked szurkolok, és sajnálom, hogy elszöktem előled. A Te foglyod boldogan leszek, ha komolyan mondtad tegnap, és még mindig áll az ajánlat.
Ettől nem nagyon kell több bizonyíték, hogy bizony jót tett az a zuhany neki és nincs semmi elveszve abba a csinos kis fejébe. Vigyorom kiszélesedik főleg mikor csinos kis kacsója a nadrágom hátsó zsebébe vándorol. Nem talál ott nagyon semmit, maximum csak szebbik felem, de láthatóan ennyi elég is neki így hirtelenjében.
- Sose leszel a foglyom… - ujjaim az arca élére siklanak, hogy szelíden végigsimítsák puha bőrét, mintegy ráerősítve mondandóm valódi jelentőségére. - … mert én vagyok a tiéd.
Sophie felciccceg meglepetten és háborogva, de nem törődök vele.Talán most kellene mindezt lezárnom, leginkább egy szenvedélyes csókkal bizonyítva a hitelességét a dolognak, de úgy jó az a vas ha forróra hevítve ütik. Én meg előre megyek a pofonért, ami sokszor szokásom volt a múltban is.
- Én meg sajnálom, hogy nem avattalak be mindenbe. Azt hittem tényleg, hogy így egyszerűbb lesz, de ...tévedtem. És sajnálom, hogy ez félreértésekhez vezetett. Azt meg leginkább… mmm… hogy megcsaltalak.
Nem mintha ki lett volna mondva hogy mi van köztünk, sose firtattuk, sose emeltük szintekre a dolgot. Ilyen esetekben sosem voltam a szavak embere. Ám botor lennék ha az érzéseket, amiket kiváltott belőlem, vagy kölcsönösen kiváltottunk egymásból, lesöpörném az asztalról.
- Kibaszottul haragudtam rád.
Magamra még inkább, de ezt nem kötöm az orrára. Hangomból kiérezheti, mennyire bánt a dolog még a mai napig is.
- Bár többet tehettem volna érted…
Embert próbáló egy év volt, mire elfogadtam hogy eszébe sincs keresni, mire belenyugodtam, hogy nem kíváncsi rám, nem érdekli még Mirabella sem és mire nyomaira bukkantam egyáltalán, időt és pénzt nem kímélve.
- Szerinted együtt mik az esélyeink? Mert akkor mondjuk, hogy minden lényeges pontra emlékszem a tegnap éjszakából…
- Az jó. – bólintok aprót, miközben ujjaim ajkai ívén siklanak végig. - .. mert ezt legalább pont így akartam.
Cinkos vigyort eresztek meg, miközben közelebb húzódva orrom az övéhez ér.
- Az esélyeink akkor lesznek a legjobbak ha itt és most lefektetjük a játék szabályokat, tanulva a múltkoriból. Mondd csak kisfarkas, kezdjük előröl ezt? Bulvársajtóstól, orosz csempészbandástól, amerikai konkurenciástól és ki tudja mi egyébbel mrgfűszerezve… egy hmmm...rendes kapcsolatban? Velem? Együtt?
Mondhat nemet is éppen, de az azúrkékjeim ilyen közelről tudom, hogy két lélegzetvételnyi időt sem hagynak neki. S mire észbe kap már meggyőzik,hogy legyen könyörületes és szeressen belém újra.

Cartwright




 ♪ a little fight left  ♪

- Sose leszel a foglyom… mert én vagyok a tiéd.
Akkor ezt megbeszéltük. No, nem olyan hivatalos módon, hogy mi - újra - együtt, de ez jobban is kifejezte, hogy rabul ejtettük egymást. Igen, ez néha kényelmes aranykalitka, máskor sötét verem hideg acélrácsok közt, de a lényegen a körülmények nem változtatnak. Jó most itt, a karoktól körbekerítve. És megbecsülöm az ilyen pillanatot, mert ezek a legmúlandóbbak.
- Én meg sajnálom, hogy nem avattalak be mindenbe. Azt hittem tényleg, hogy így egyszerűbb lesz, de ...tévedtem. És sajnálom, hogy ez félreértésekhez vezetett. Azt meg leginkább… mmm… hogy megcsaltalak.
Kicsit elmélyed a tekintetem az ilyen konkrétan kimondott tényre. Akár meg is hagyhattuk volna ezt Schrödinger macskájának, de Cartwright inkább kivette a dobozból a döglött macskát, és az orrom alá tartotta. Még jó, hogy értek az állatgyógyászathoz. Még taln visszahozható. De most inkább nem mondok semmit, hallgatok türelmesen, és kicsit feszültebben.
- Kibaszottul haragudtam rád. Bár többet tehettem volna érted…
Egy sóhaj hagy el. Abba a kipréselt levegőbe sűrítem minden rossz érzésem, minden haragom, minden felesleges büszkeséget.
- Mindketten követtünk el hibákat. Én is Téged próbáltalak ettől az egésztől távol tartani… De hát Te annál makacsabb vagy.
A végén újra somolygok. Marad egy kis szomorúság a gesztusban, de azt majd az idő elfakítja, ha tudja. Egyelőre ennyi megy.
A cirógatása is segít, az érintése az ajkamon jólesőn borzongat meg, aztán már nem az ujjai kalandoznak ott, hanem az általa kifújt lélegzet.
- Az esélyeink akkor lesznek a legjobbak ha itt és most lefektetjük a játék szabályokat, tanulva a múltkoriból. Mondd csak kisfarkas, kezdjük előröl ezt? Búvársajtóstól, orosz csempészbandástól, amerikai konkurenciástól és ki tudja mi egyébbel mrgfűszerezve… egy hmmm...rendes kapcsolatban? Velem? Együtt?
Olyan a szeme, mint a tenger, mély és hívogató, de mielőtt belemerülnék, még szavakkal is szükségét érzem kifejezeni azt, amit gondolok.
- Csak ennyi? Nem felejtettél ki senkit és semmit? Ez így szinte nem is kihívás…
Színpadiasan sóhajtok, viccesen lefitymálva az előbbi felsorolást, aztán szélesebb mosollyal folytatom.
- A rendes kapcsolat egy ilyen csibésszel, mint Te, az hangzik a legizgalmasabban. Hogy is ellenállhatnék ennek?
Idejét érzem újra alapot adni az esetlegesen itt leselkedő újságíróknak alapot adni az új meséikhez. Úgysincs messze a másik, hát megcsókolom megint, de most szenvedélyesebben, csakhogy válasz-értékűnek számítson legalább annyira, mint az előbb, amit szavakkal mondtam. Ez a pillanat megint egy illékony, tökéletes fajta, és most igazán jól sikerül távoltartani minden aggályt és nehézséget, ami ezek után következhet. Az most mind nem számít. Csak az itt és most, mintha megállna az idő - vagy még inkább, újraindulna.

A  n  n  a


m u s i c

..Did you miss me? I've been
So messed up since you stopped calling
It's a long way back from "sorry, " but here I go
How does it feel? How does it feel?..

..a trágár szavak esélyesek...

- Mindketten követtünk el hibákat. Én is Téged próbáltalak ettől az egésztől távol tartani… De hát Te annál makacsabb vagy.
Makacs… ha csak az lennék! Millió jelző illene rám e mellé még. És nem, nem jó értelmű egyik sem. Anna szájából mégis szinte dicséretként zeng. Talán a hanghordozása miatt vagy csak a tekintete… ellenkezhetnék, ám feleslegesnek érzem. Gyenge vagyok, a kék tekintete ellen pedig végképp. Ha akarná a csillagot is lehazudnám az égről, hiába esélytelen elérnem azt. És talán ez a szomorúság, a tény hogy túlzások végtelen masszív halmazán át bukdácsolunk előre, talán ez tükröződik vissza ajkai rándulásában. Érzem én is, kár ezt szépíteni. Tökéletes tökéletlenség.
- Csak ennyi? Nem felejtettél ki senkit és semmit? Ez így szinte nem is kihívás…
Meghökkenek a kérdésre, nem tudom kit vár igazán gyertyatartónak, még az sem volt egészen világos hogy erre igénye van. Pont hogy sose mondtuk ki hogy ez közöttünk valós, élő és zárt és épp ez okozta részben a galibát. Na meg az utolsó időszak számonkérései, vitái, menekülései. Neki belőlem lett elege, nekem a helyzetből. Nem reszikíroznék ennek fényében egy nyitott kapcsolatot. Ha pedig a medálra gondol… hát ezzel a ténnyel együtt kell élnie, de ez sosem volt titok előtte eddig sem. Sőt, ő tud a legtöbb mindent életem ezen szakaszáról.
- A rendes kapcsolat egy ilyen csibésszel, mint Te, az hangzik a legizgalmasabban. Hogy is ellenállhatnék ennek?
Nem a szavai nyugtatnak meg, azok csak szavak, bár nála nincs sosem üres fecsegés, mindennek jelentősége van. A mosolya, az az őszinte, tiszta és boldog mosoly igazolja be hogy van értelme remélnem. Megkönnyebbült sóhaj szalad ki belőlem, az a félig röhögős hitetlenkedő fajta. Igazából egész eddig nem is realizáltam hogy ideges lennék, vagy csak most jön ki a stressz. Vagyis pontosabban jönne, ha Anna nem küzdené le előbb azt a kevéske távolságot közöttünk. Nem ellenkezem szenvedélyes, mohó csókja ellen, ugyanolyan hévvel viszonzom azt és csak mikor szétválunk jegyzem meg vicceskedve.
- Nem úgy volt hogy kezdjük az elején? Be se mutatkoztam… Vagy neked szokásod vadidegeneket buszmegállókban lesmárolni?
Persze mindez költői és a kívánt vigyort is mellé társítom, hogy aztán választ se várva újra magamhoz vonjam. Vele, mellette könnyen megszűnik a külvilág, nem tudom hogy kerül le rólam a kalap például. Ő veszi le? A szél fújja le? Mit számít ha itt van, ha ölel és nem csak az álmaimban kísért egykori halott barátommal karöltve.
Az idillbe egyetlen dolog zavar be, és az nem a tömeg, nem a fények, nem az időjárás vagy bármi ilyesmi. Egyetlen hang, egyetlen név, ami egyértelműen egy férfi szájából szól, üvöltve és az a férfi nem én vagyok. Anna szép neve visszhangot ver egész Camdemen át, a házak falain, az utcákon, a kanális viztükrén, ahogy az ismeretlen orosz akcentust idéző fószer dühtől buzogva kiáltja, ahogy csak a torkán kifér.
A riadt kék tekintettel találkozom először, látom a felismerést csillanni bennük. Ez lehet az, aki megszállottan üldözi. Kurva oroszok…!
- Deja vu-m van, drágám, és nem jó értelemben, hogy bassza meg… - nyögök fel idegesen, mert még mindig dolgozik bennem a vágy a nőért, amit át kell mozgósítanom kőkemény és jéghideg logikává hogy hogyan is ússzuk meg ezt a nem várt vakrandit. Még szerencse, hogy az esetek kilencven százalékában van nálam egy jó adag instant fekete por, ami nem egyszer húzott már ki a pácból. Remélhetőleg nem ezúttal hagy cserben... Ez motoszkál a fejemben miközben előveszem és tenyeremben tartva, mint valami kis titkot, Volkovának is megmutatom. Néma párbeszéd zajlik közte és köztem, feltételezem látott már ilyet. Csak annyit búgok neki, bár felesleges jól tudom, amennyit feltétlenül szükséges.
- Bízz bennem! Háromra.
Kacsintok és kivárok. Közelebb kell érnie a pasasnak, mert a hatótáv nem túl nagy. Addig lehet szóval kell tartania a nőnek. Én csak az üveg homályos kissé torz tükröződéséből látom merre is tart. Még fél méter, még két lépés.
- Három!
Közlöm és lendületből az utcára dobom a fekete kis kavicsméretű anyagot, pont az őrült orosz maffiózó és közénk félútra, amely rögtön reakcióba lép az ütődés következtében. Nincs időm megszemlélni a fizimiskáját mivel csak egy lopott pillanatom van, pedig igen csak kíváncsi vagyok rá. A feketeség elnyel minket és velünk együtt őt is homály fedi mintha itt se lenne, meg se zavart volna kettősünket. A helyzetet kijátszva és persze Anna kezét fogva igyekszem biztos menedéket találni, még mielőtt bárki a nyomunkra akadhatna. Jól tudom hiba volt ennyire nyílt terepen tartózkodni, ráadásul ennyire hosszú ideig, de nem tehetek róla… egyszerűen csak elragadott a hév és… a nosztalgia. S eddig úgy tűnik, megérte.

Cartwright




  ♪ a little fight left  ♪

Az ellenünk dolgozó erők felsorolása már így is elég hosszú ahhoz, hogy még viccelni is merjek vele, de látva Cartwright arcát rájövök, hogy tényleg van még ezeken kívül is, ami kimaradt. De részemről nem oszt, nem szoroz, ha megduplázzuk, sem.
- Nem úgy volt hogy kezdjük az elején? Be se mutatkoztam… Vagy neked szokásod vadidegeneket buszmegállókban lesmárolni?
Mondhatni az első látásra után ez most az első újra-látásra alkalom, én pedig ártatlanul mosolygok vissza rá, és elegánsan megemelem a vállamat.
- Lehet, hogy új szokásaim vannak.
Ahogy megcsókol most ő, egészen belemerülök. Olyannyira körbevesz a teste, az aurája, hogy a széltől is megóv. Milyen szokatlan érzés… De meg tudnám szokni. Nem is veszem észre a feltámadó viharos légáramlatokat, amik odébbsodorják a szétgurult csikkeket,  megcibálják a szétázott újság gyűrött lapjait, és lekapják Chris fejéről a kalapot is. Először a hangot is a szél süvítésének vélem. De annál mélyebb. És artikuláltabb.
Az üvöltéstől összerezzenek, kipattan a szemem is. Chris szeme az első, amit meglátok, de most ő is, meg én is ugyanolyan értetlenül nézünk, és inkább a nevem durva visszhangjaira figyelünk. Hallottam már ezt a hangot. De a felismerés nem csökkenti az aggodalmaim, sőt, inkább növeli.
- Alexej…
Nem is suttogom, csak tátogom, de Cartwright talán rá sem szorul, hogy kimondjam, tudja anélkül is.
- Deja vu-m van, drágám, és nem jó értelemben, hogy bassza meg… Bízz bennem! Háromra.
Olyan természetességgel kapja elő a perui sötétségport, mint az imént a cigit is. Nincs sok idő, így csak egy bólintással felelek. A nevem újra felharsan, de most sokkal közelebbről, és ruganyos léptek rohanó dobolása társul mellé. Nem merek odanézni. Félek látni az arcot, amit megmentettem, de aztán jobban tönkretettem, mintha hagytam volna meghalni. Bár úgy lett volna… Alexej hangjából is kiderül, hogy még korábbi önmagához képest is veszettebb. Kiráz a hideg, inkább Cartwrightra függesztem tekintetem, és azt hiszem, még egy kis ideig ott is kell tartanom, de tévedek.
- Három!
A szemünk elé fekete lepelként borul a sűrű porköd. De én még egy pillanatig látni vélem a cinkos, világító kék szempárt, amit eddig figyeltem. A kezét is érzem, az illata is megvan még. Nem is aggódom amiatt, hogy elkeverednénk. Sokkal inkább a másik miatt, aki nyilván megjegyezte, merre kell futnia.
Sietősen követem Cartwright húzását, immár vakon. Emlékezetből próbálom meg a járdaszegélyt kiszámolni, és lábujjhegyen iparkodom, hogy Alexej ne hallja a lépteinket. Hallatszik mögülünk egy tompa dobbanás, ahogy a megálló üvegén a másik farkas a hűlt helyünket megtalálja. Aztán még egy dobbanás, egy hangosabb, ahogy a törhetetlen üveg berezonál a rámért dühös csapástól.
Nem merek szólni, mert Zharkov meghallaná. Talán így is követni tud minket, az ő orra is nyilván kifinomultabb az átlagnál, vagy épp a farkasösztön vezérli a másik után. Megszorítom finoman Chris karját, hogy figyeljen, aztán megállítom, és két apró paskolással a karján jelzem, ne mozduljon.
Sietve kiugrok a magassarkúmból, közben a másik kezemmel egy pillanatra elengedem Christ, hogy előkapjam a varázspálcám, és a cipőimet elvarázsoljam egy nonverbális varázslattal. Csak egy pillanat, és a tűsarkak újra kopognak, egyre távolodva tőlem A hangot ők folytatják, mintha továbbmentünk volna, de valójában én állok ott tovább, immár mezítláb. Alexej így talán egész másfelé kezd keresni, mint amerre valójában menekülünk Chrisszel… Aki…
Hol van?Hova lett mellőlem?!
Frászt kapok, mert valamiért nincs ott mellettem, ahol lennie kellene. Nem találom, ahogy utána nyúlok. A számra kell szorítanom a kezem, nehogy utána kiáltsak, de így is, a szívem úgy zakatol, hogy attól kezdek félni, ha Alexej füle elég éles, és figyelmes, meghallja. És sajnos tudom - ő aztán nem a figyelmetlen fajta, a léptei pedig borzongatóan közelről döngnek körülöttem…

A  n  n  a


m u s i c

..Did you miss me? I've been
So messed up since you stopped calling
It's a long way back from "sorry, " but here I go
How does it feel? How does it feel?..

..a trágár szavak esélyesek...

Új szokások, mi? Kérdeznék szívem szerint vissza olyan cinkos-indokolatlan vidámsággal de ehelyett csak kaján vigyor ül ki arcomra egész addig, míg jobb elfoglaltságot nem találok Anna közelségében. De még ez sem tudom kellőképp kiélvezni, nem mintha elég lehetne. Annából úgy bukik ki a név, mintha egy káromkodás lenne. Vagy csak én magam akarom annak hallani.
Alexej… az a pöcsfej Alexej…! Ó hogy megfojtanám a puszta kezemmel…!
Nem célom nyílt párbajba kezdeni vele, pláne most nem mikor nyerő szériám van. A hotel átadója már a kapuban, Anna pedig újra az oldalalom. Ennek a seggfejnek semmije sincs csak a mocskos vérfarkas bagázs meg a feladataik, bár már kezdik megérteni hogy Anglia, és hovatovább London, eléggé karcsú piac lesz számukra. Erről gondoskodom. Gyűlölnöm kellene és gyűlölöm is, amiért ilyen árnyékot csal a félelem azokba a csillogó kék szemekbe, ugyanakkor meglepő mód tudom, hálával is tartozom neki valahol. Ha nincs talán sosem menekül Anna ide, sosem futunk össze ebben a buszmegállóban és akkor mi sosem találkozunk. Ironikusan nevetséges, de véletlenek talán valóban nincsenek.
A perui meglepetés beváltja hozzá fűzött reményeimet, ráadásul olyan sötét lesz, hogy egy ilyen megvadult vérfarkas minden érzékszervét is képes jól megkutyulni. Ha Volkova látna, akkor abban a jól ismert elégedett vigyoromban gyönyörködhetne, amit felfokoz a mérges, dühödt ütés is a plasztik felületén. Az elismerésnek sok formája lehet, a düh, a féltékenység, az irigység. Ezek alantasabb kifejezőeszközök, ám annál beszédesebbek. Anna közben megütöget, én meg értetlen állok meg. Nem gondolom, hogy ez a legjobb alkalom vagy helyszín teketóriázni, de ismerem annyira hogy tudjam, nem meggondolatlanul tesz semmit sem. Kivárok, és a jeges hideg félelem kúszik fel a torkomra, mikor elenged mindkét kezével.
- Baszki, ne…
Suttogom nagyon halkan és próbálom megérinteni ott, ahol sejteni vélem, de a nagy büdös semmit érintem. Aztán cipőtalpak kopogása hangzik fel, tőlem távolodva.
Mi a….
A szívembe jeges félelem mar, hogy talán egyedül akar kereket oldani.
Túl szép lett volna hogy igaz legyen… – búgja Sophie gunyorosan, ami nem segít. Kurvára nem segít. A szívem üteme ritmust vált, vadabb ahogy az adrenalin szétárad a testemben.
Kell egy perc mire leesik mi a csel az egészben. Mire rájövök miért megy más irányba a cipő, mire megérzem a szelíd kis mágiát. Az évek, a rutin segít hogy megérezzem a bűbájok sajátos bizsergető érzését. Ez pedig azt jelenti, remélem, hogy Anna ott van ahol eddig is, mindössze, kissé lentebb került. És valóban, kitapintom a karját vagy talán könyökét, magamhoz húzom és édes illatával orromban suttogom.
- Frászt hozod rám, bébi! Ürítsd ki az elméd, gyorsan!
Mire Alexej a közelünkbe érhetne egy pukkanással ütheti a nyomunkat, és mi feketeségből feketeségbe süllyedünk ahogy hoppanálunk Garden Lodge biztonságos falai közé.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!