Alderton büfé

[ღ Jótékonysági lopás ღ]

ღ Jótékonysági lopás ღ

Armin

(2003. május 4.)

Ruci

én az éheseknek
hallom hallgatását
míg a jóllakottak
csámcsognak beszélnek

 Az egész hely olyan sötét noir filmes atmoszférával teli, és még a hátamon is megszalad a libabőr. Néha azt hiszem képes lenne egy elszegényedett  Nosferato kiugorni az egyik sarokból, hogy elszaaldjon Armin apukájának a pénzzel teli szütyőjével. Már ha egyáltalán van szütyője. Igazából semmit se tudok Armin kulturájáról, csak hogy finom ott a kávé és hogy nem lehet embert ábrázolni. Meg ott furán komolyan veszik a házasságokat. meg magukat. Viszon ha nem is Nosferato ugrik elő, kijön egy hajléktalanos ember aki persze, hogy az én kezemben lévő szatyrot szemeli ki magának, kiszagolhatta, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem vagy valami ilyesmi, de én nem akartam elengedni, ez a szent kaja is szent célból van velünk nem akarom, hogy egy szenttelen ember elvegye, meg hát.. Armin erősebb és határozottan megragadja a szatryot a fickó meg elszalad a rendőrséges felkiáltásom után messzebb innen.
Az biztos, hogy borzongató és szörnyű lehet itt élni, nem is csoda, hjogy ha Oscar ennyire nem szeretné hogy bárki is ide jöjjön. Ahogy belépünk a kellemetlenül instabilan ácsorgó falszerű készítménybe, ami még a legnagyobb jóindulattal is csak egy kis... viskó? Már látni Armin apukáján, hogy nem nagyon tetszik neki. És olyan sötét oillantást vet rám, hogy kedvem lenne elbújni a kanapé alá.
- Az ott jobbra a konyha - navigál minket a konyha felé, ami eléggé anti konyhás csak pár pult van ott meg sebzett régi bútoros, és az az érzésem a jelenlegi állapotát is csak Arminnak köszönheti. Leültem az asztalhoz, erre kaptam egy olyan szúrós pillantást, hogy úgy pattanok fel, mintha vasvillába ültem volna. Ijedten nézek Armin apukájára és Arminra, aki csak sóhajt. Egyre kellemetlenebbül érzem magam, talán most vissza is kapom, amit Jasper érezhet, hogy ha a nagyival vacsizunk.
- Apa... Sophie, ülj le nyugodtan. - Erre visszaülök a helyemre. Armin és az apukája csendben bezsélgetnek arról, mennyire máshogy állnak a dolgokhoz. Igazából én is a szerelem mindenek lőtt elvet vallom. Úgyhogy én támogatlak Armin!!! persze ezt nem üvölthetem itt az asztalra.
- Tehát egy férfivel akarsz lenni. Ennek súlyos következményei lesznek, fiam. Nem jöhetsz többé haza... és nem gyakorolhatod a vallásunkat sem.
Erre már én se tudok csak úgy ülni, mint egy kuka kicsit még morcos is leszek. Nem hiszem, hogy a családnál előrébb való a vallás, vagy a kötelesség vagy bármi ilyesmi is. Ezt én is tudom, pedig még csak rendes családom sem volt egy szomszéd néni nevelt fel, miután anya megőrült és egy életre tolószékbe nem került.
- És? Mármint tényleg ez a legnagyobb baj? Hogy nem gyakorolhatja a vallást? Mármint értem hogy odahaza ez fontos,d e mégis csak a fia, nem? Akármit is csinál, ez nem fog változni. Maga meg, Mr. Narek az apja és az is marad. Ha továbbra is ezen morfondírozik, hogy kivel van Armin elvezsti azokat az éveket, amiket normálisan együtt tölthetne. Utána meg bánhatja hogy úgy vesztett el valakit, hogy még csak meg se halt - mormogom, cseppet sem ellenségesen, inkább csak szomorúan. Anya az eszméi rabja lett elfelejtve mindent, ami egykor emberré tette, ami anyává tette, és azok az évek örökre eltűntek. És hogy nincs velem, már be se lehet pótolni.
- Armin csak boldog szeretne lenni... A legtöbb ember csak boldog szeretne lenni... És azt hiszem Oscar miatt sosem hátrálna meg - teszem hozzá, miközben a kávé sípolni kezd, így odaszaladok, és lekapcsolom, hogy aztán a csorba csészékbe tálaljam fel hármunknak a kávét. Nem szerettem volna beleszólni, de csak nem ülhettem némán.
Elhött az idő, hogy kiállj a barátaidért, Sophie!!!
Persze látszik Mr. NArek ábrázatán, hogy mennyire nem örül ennek a benyögésemnek, mintha bele se kéne szólnom, de igen is, meg kell védenem a barátaim. Armin boldog szegényen is boldog mert van aki mellett felkelhet. Mi se élünk nagy lábon jasperrel, de az, hogy nem egyedül kűzd az ember a gondjaival, mégis csak sokat számít.
- Milyen beszédes kislány - mormogja hűvös pillantással, majd belekortyol a kávéba, és látványos kifejezéssel az arcán körbenéz a lakáson. Ami úgy néz ki, mintha csak a szentlélek - és némi mágia - tartaná egybe.

[kibaszottul lebuktam]

kibaszottul lebuktam



2003. május 4.

outfit: alone # megjegyzés: Sophie-nak

Valójában éppen ezekért a dolgokért nem akartam, hogy apám idejöjjön. A lesajnáló nézés, a megállapítás, hogy ezt az életet választottam a kényelmes, gazdag, de szigorú vallásosság helyett. Tényleg tökéletes életet élhettem volna odahaza, mert minden adott volt hozzá… csakhogy én művész voltam. Másképp gondolkodtam és más vágyaim voltak. Az itteni élet persze nem volt kényelmes, sokszor küzdöttem, de a nap végén, mikor Caine mellé bújtam az ágyba, az mindenért kárpótolt. Az sem érdekelt, hogy az ágy egy rozoga, koszos kanapé volt, ahol Alex annak idején az ügyfeleket fogadta…
- És? Mármint tényleg ez a legnagyobb baj? Hogy nem gyakorolhatja a vallást? Mármint értem hogy odahaza ez fontos,d e mégis csak a fia, nem? Akármit is csinál, ez nem fog változni. Maga meg, Mr. Narek az apja és az is marad. Ha továbbra is ezen morfondírozik, hogy kivel van Armin elvezsti azokat az éveket, amiket normálisan együtt tölthetne. Utána meg bánhatja hogy úgy vesztett el valakit, hogy még csak meg se halt - Sophie szavaira kicsit meglepődtem.
Némán tettem le a bögréket eléjük, majd magam elé. A cukor a kis zöld tárolóban középre került, meg némi tej is, ami a reggeliből maradt. Inkább a kávéval törődtem, semmint azzal, hogy most leállítsam Sophie-t. Még én sem mertem így beszélni apámmal. Mehdivel igen, apával soha… őt tiszteltem, mert mindig jól bánt velem és akármennyire is ellenkeztem, fájt szégyent hozni rá. Szigorú ember volt, de jószívű is, aki a gyerekei érdekét tartotta szem előtt mindig.
- Armin csak boldog szeretne lenni... A legtöbb ember csak boldog szeretne lenni... És azt hiszem Oscar miatt sosem hátrálna meg - folytatta.
Erre nyeltem egyet.
- Milyen beszédes kislány - apám a szokásos hűvösségével pillantott Sophie-ra, ezért inkább megint nagyokat kortyoltam a feketéből annak reményében, hogy nem is vesz észre. De a pillantása gyorsam rám talált. - Nem tudlak lebeszélni erről a házasságról… ugye? - kérdezte nagyot sóhajtva aztán.
- Sajnálom, apa… de én tényleg szeretem Caine-t. - Mondtam, de a bögrémet bámultam a szigorú, barna szemek helyett. - Lesz bőven unokád, a testvéreim mind a házasság küszöbén állnak. Csak én hadd legyek önmagam… - sóhajtottam fel.
Nem szólt semmi. Csak megfogta a kávét, belefújt kicsit, aztán le is húzta annak fekete, keserű tartalmát.
- Sajnálom… - suttogtam. Erre apám felállt az asztaltól, a vállamra tette a kezét és odahajolt, hogy mint egy kisfiúnak, a tincseim közé nyomjon egy puszit.
- Bármikor hazajöhetsz, ha hajlandó vagy ezt feladni. - Suttogta ezúttal ő is, majd Sophie-ra nézett, mikor elengedett. - Kisasszony.-  Biccentett, majd ellépett az asztaltól és hoppanált. A pukkanás hangja még ott csengett közöttünk. Nem tudtam azonnal megszólalni.
- Bocsi, hogy ezt végig kellett nézned.

[ღ Jótékonysági lopás ღ]

ღ Jótékonysági lopás ღ

Armin

(2003. május 4.)

Ruci

én az éheseknek
hallom hallgatását
míg a jóllakottak
csámcsognak beszélnek

A hely nyomasztóan szomorú, ahol Armin él Oscarral, de mégis anynira látszik a szemében, hogy milyen eltökélt. Ezért is leszek márges az apukájára, aki ennyire képes elvesztegetni az időt a fiával, a furcsa vallási korlátai miatt. Persze tudom, hogy ami ilyen mélyen benne van egy kultúrába, nehéz elszakadni tőle, főleg ha az ember már olyan idős, mint Armin apukája, akkor meg pláne nehezen változik. De mégis, ott vannak azok az elvesztegetett évek utána, amiket csak meg fog bánni, és egy idő után nem kenhet mindent a fiára, hogy csakis miatta nem lesz jobb a kapcsolatuk. Látom Arminon is, hogy tiszteli az apját és ő se néz ki olyan gonosz embernek. Csak anynira kétségbeejtő, hogy ennyire szét tud menni egy család, ha valaki azzal akar lenni, akit igazán szeret. Bosszantó és dühítő, hogy a világ így is tud működni, holott mindekinek joga lenne boldognak lenni és úgy élni, ahogy akar, nem? Vagy csak én vagyok túlságosan is naív.
- Milyen beszédes kislány - jegyzi meg a monológom végén, mire lesütöm a szemem és elvörösödöm. Nem szokásom ilyeneket beszélni, vagy így viselkedni másokkal, mondjuk egy felnőttel... Bár már én is ez vagyok, csk még nem is tudom... nem érzem magam annak. Szóval inkább csak a nem létező gyűrődéseket és morzsákat piszkálgatom a farmeremen meg a pillangós pólómon, miközben a tornacipőm orrát bámulom olyan elszántan, mintha csodát várnék tőle.
- Sajnálom, apa… de én tényleg szeretem Caine-t. Lesz bőven unokád, a testvéreim mind a házasság küszöbén állnak. Csak én hadd legyek önmagam… Sajnálom… - magyarázza Armin, nekem meg összeszorul a szívem. A világ nem egy szirupos amerikai film, hogy ez legyen az a pont, ahol az apukája elsírja magát a keblére ölel mind a kettőnket és mondjuk áldását adja Armin boldogságára. De a világ ennél sokkal kegyetlenebb volt, pedig most aztán tényleg úgy érzem, nagyon naaaagy szükségünk lenne egy nagyon pici kis amerikai szirupra is.
Valamit még súg Arminnak, de nem igazán hallom, meg hallani se szeretném, az olyan illetlen dolog lenne, aztán elmegy, otthagyva bennünket a kissé huzatos cseppet sem barátságos, szomorúan lerobbant házban. MÉg válaszul integetek neki szerencsétlenül, hogy aztán teljesen kettesbe maradjunk.
- Bocsi, hogy ezt végig kellett nézned - súgja Armin, mire én csak megrázom a fejem, és ránézek.
- Az apukád nem rossz ember, Armin - sóhajtom, aztán csendesen kiszedegetem a tálakat és dobozokat, hogy olyan bájosan várják meg Oscarékat. Még meleg volt, bűbájjal voltak ellátva, ami egészen praktikus varázslat volt, ha az ember elvivős kaját vitt haza, vagy... tulajdonított el, persze nemes szándékkal.
- Ugyan olyan szép, kedves szeme van, mint neked. Csak te mersz is változtatni az életeden. Nagyon bátor vagy - mosolygom rá, miközben ácsorogva megiszom a kávémat is, aztán körbenézek a poros kellemetlenül lepergett falú házban.
ha egy kicsit rendezgettük a házat,. hogy szép legyen Oscarék fogadására - már amennyit ebből ki lehet hozni -, akkor én is lassan elköszönök Armintól, hogy hazamenjek Jasperhez, és jól a karjaiba bújjak.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!