Középső asztalok

Kisebb-nagyobb, szedett-vedett székek és asztalok állnak a kocsma alsó szintjén. Itt mindig nagy a hangzavar: nem is csoda, hiszen az asztalok sűrűn egymás mellett helyezkednek el, hogy még többen betérhessenek ide.
Titkos beszélgetéseket nem érdemes itt folytatni, még a végén valaki meghallja!

[mi van velünk?]

mi van velünk?

2002. március 20.
Sophie
 
„i love you
inside and out”

Roxmortsban sokszor jártam mostanában. Ahogy a cipőm talpa koppanva, halk pukkanással érkezett meg a faluba, olyan volt, mintha hazaérkeztem volna. Csakhogy most nem vettem azonnal az irányt Old Brooks felé, hanem a Három Seprűt vettem célba, hogy találkozzak Sophie-val, mielőtt besétálunk az épületbe. Állítólag lesz kaja, alkohol, meg minden ami kell az ünneplésre. Egy részem azonban arra vágyott, hogy találkozzak Benjamin Fraserrel és megkérdezem mi van a bátyjával... míg Elliottal volt, úgy tűnt barátok is lehetünk, csakhogy a szakítással együtt a kapcsolatunk feledésbe merült. Így hát mégsem lettünk azok a barátok, akinek hittem magunkat. Nem tudom... csak érdekelt, hogy él-e vagy máris hülyét csinált magából, hogy aztán alaposan bajba keveredjen.
A prioritás azonban mégis csak Sophie volt. Ezért szorongattam az ujjaim között a kis virágcsokrot, ami kizárólag ibolyákból állt. Szép, halvány kékes és lilás árnyalatokban pompáztak. Tökéletesen illet élénk színűk Sophie-hoz, a vörös hajához... nem tudom, elképzelni gyönyörű volt. Megköszörültem a torkomat, kihúztam magamat, hogy ne egy érelgős idiótának tűnjek, hanem Jasper Flynnek. Magamra erőltettem a szokásos fagyos maszkot, közben kirángattam a zsebemből a cigarettás dobozt. Csak egy szálat dugtam az ajkaim közé, majd a pálcámmal gyújtottam meg, hogy hosszan fújjam ki máris az első adag füstöt.
Sóhajtottam egyet, ahogy távolról megláttam a vörös tincseket. Nem is néztem, hogy hogyan öltözött fel, csak a napsütésben felsejlő szeplőket bámultam, a kék szemet. Túlzottan is magával ragadott, mert egy fanyar mosolyra elhúztam a számat. Így szippantottam még egy adagot belőle, a füstöt pedig lassan fújtam ki ismét. Ez éppen eléggé lenyugtatott ahhoz, hogy kicsit összeszedjem magamat.
- Szia... - köszöntem és felé nyújtottam csokor ibolyát. - Ízé... ezt neked hoztam. - Magyaráztam és kicsit megremegett a kezem, szóval félrepillantottam. Újabb adag dohány, a füst lassan távozott az ajkaim között.
A tenyeremmel végig simítottam az ingemen, ami a fekete szövegkabát alatt talán kicsit túl elegánsnak is hatott ahhoz képest, hogy a tavaly ballgott Roxfortos diáktársakkal futunk csak össze egy rövidke ivászatra. Csak ezt követően mutattam a Három Seprű ajtaja felé.
- Elvileg ma a mi társaságunké az egész kocsma. - Magyaráztam és úgy tartottam a karomat, hogy belém tudjon kapaszkodni és majd együtt sétáljunk be. Ha megtette el is indultam befelé. Próbáltam nem azon agyalni, hogy ő Avery legjobb barátnője... vagy nem tudom. Nem mertem a kapcsolatukról kérdezni. Attól féltem, hogy Sophie megijedne, pedig engem cseppet sem érdekelt a dolgoknak ez a része. - Gyere... - Húztam be az ajtón. Odabent már egész nagy társaság gyűlt össze, többen a párjukat is elhozták. Egyébként egészen szépen ki volt diszítve a kocsma, ráadásul tényleg volt étel, meg egy csomó különleges alkohol.

[ღ Mi van velünk? ღ]

ღ ruci ღ

ღ Mi van velünk? ღ

J a s p e r

(2002. március 20.)

Everything is grey
His hair, his smoke
And he's blue

Elllllkéseeek. Oké, semmi baj, semmi baj. Csak a cipőmet tűntettem el, igazából semmiség, én leszek megint a fél cipellős hamupipőke, amiből úgy tűnik, hogy sportot űzök. Szóval de akkor is eellkéseeeek. Eleve nem tudtam eldönteni, Jaspernek mit jelent az, hogy öltözzek fel csinosan. Ahogy azt sem értettem miért hív meg erre a találkozóra. Mármint biztos volt oka, igen... Csaaak Nemnemnem. Aaaaz kizárt, nem nem nem. Neeem. Nem is gondolok rá, hogy ééén. Meg hogy őőő. Hogy én és őő. Ahhaha. OKé, hol is tartottam. A CIPŐŐŐ. Semmi pánik, még van egy kis időm odaérni, és remélem Tartan nem ette meg.
Egészen bemászok az ágyam alá, és végre megtalálom. Huhuuu itt egy Gyógynövénytan beadandó még negyedévből. És jéé, itt van Bombon, a plüssnyulam is. Aztaa. Na jó, most nincs idő elveszett játékokat és gyermekkort keresni, én éppen megyek... és találkozom Jasper Flynnel. Köhöm. Végre magamra tudom dobálni a ruhámat is, ami remélhetőleg elég csinos. Igazából nem voltam e felől meggyőződve, de mire összekínlódóom magam már tudom, hogy tényleg el fogok KÉSNI.
nagyban szaldok a Három Seprűig és félig azért imátkozom, hogy ne taknyoljak el, félig meg azért, hogy ne tévedjek el nagy izgatottságomban. Szóval ahhoz képest hogy elképzeltem, mennyire szépen és elegánsan érkezem meg, már megint egy kaotikus halmazmasszának érzem magam. Mielőtt végül odaérnék a kocsmához, egy pillanatra lefékezek, elbújok egy ház mögött, lihhentek kettőt, és igyekszem emberibben odasétálni. Kellemes tavaszi idő volt, és a szél egy picit hűtött is a kipirult fejemen. Aztán megpillantom Jaspert ahogy olyan elegánsosan álldogál és mindegy annak az arcnak mert megint picit elpirulok. Olyan helyesen néz ki jaj. Mármint ez olyan jó jaj, nem az hagy jaj. Már a saját gondolataid sem értelmesek, Sophie, csak így tovább.
Igazábol ahogy odaérek csak bámulok fel az arcára, mert amúgy is magasan van, de meg amúgy is olyan helyes. És még az sem tűnik fel, hogy felém tart egy virágcsokrot.
- Szia... Ízé... ezt neked hoztam - nyújtja felém a csokor ibolyát én meg gyönyörködve elveszem és széles mosolyra húzom a számat. Nem is tudom virágot kapni olyan megható és szép gesztus, hogy mindig elolvadok, még akkor is, ha Rose néni küld a szülinapomra.
- Óóóó. Milyen kedves vagy, ez... ez gyönyörű - modnom és belenyomom az orromat a virágba, hogy megillatozzam. - Tuti nem hagyom őket elhervadni, ha már boszorkány vagyok hasznosíthatnám a tudásom, azt hiszem - mondom, és felpislogok Jasperre kicsit zavarban, és csak nézem ahogy a cigarettafüst elhagyja az ajkait, és szertefoszlik a napsütésben. De aztán csak megemberelem magam és megölelem. - A virágért cserébe - dünnyögöm bele a mellkasába, miközben érzem a kellemes illatát.
- Elvileg ma a mi társaságunké az egész kocsma - nyújtja felém a karját, én meg belekarolok, és hagyom hogy vezessen a kocsmába, ami tele van ismerős arcokkal, ez pedig mosolyt csal az arcomra. Jó is lesz ha az én évfolyamom ül így össze, azt hiszem.
- Már várod, hogy találkozz a többiekkel? - kérdezem kívácnsian.
Az orromba kúszott a finom teasütemények és szendvicsek illata, és megkönnyebülök, hogy ezek nem sikítoznak, mint azok a sajtok. Az alkoholok különböző színnel sziporkáznak, én pedig zavartan ballagok Jasper mellett.  
- Mi az Jasper, máris lecserélted Cassent? - lép felénk egy mogorva képű srác, azt hiszem valami Gosdwell lehet a neve. Nem vele verekedett folyton Ben? - Vagy gyűjtöd a lányokat a háremedbe? - vihog fel, én meg morcosan nézek rá. Nagyon magányos fiú lehet, biztos senki sem szereti.

[mi van velünk?]

mi van velünk?

2002. március 20.
Sophie
 
„i love you
inside and out”

Jó ideje nem éreztem valódi izgatottságot. Furcsa volt, hogy éppen Sophie iránt, ilyen hirtelen a semmiből kezdtem érzéseket táplálni. Mégis akárhányszor megláttam egy vöröshajú lányt a kampuszon, azonnal nagyot dobbant a szívem. Talán ezért is jött az ostoba ötlet, hogy ugyan vigyek neki egy csokor ibolyát... az olyan tavaszias és szép. Szép. Sosem gondolkodtam azon, vajon mi szép és mi nem az. Régen csak Cassent láttam annak, most viszont, mintha nem is léteztek volna azok az érzések, olyan egyszerűen fordult a szívem és minden porcikám Sophie felé.
- Óóóó. Milyen kedves vagy, ez... ez gyönyörű - mondta, ahogy finoman az ujjai közé vette a kis csokrot. Illet hozzá a maga élénk színeivel. - Tuti nem hagyom őket elhervadni, ha már boszorkány vagyok hasznosíthatnám a tudásom, azt hiszem - magyarázta. Én azonban nem a lila szirmokat, hanem őt figyeltem, ahogy a kis csorkot tanulmányozza.
- Te vagy gyönyörű... - suttogtam magunk közé, szinte sejtve, hogy ezzel zavarba is hozom. Ezért hát megköszörültem a torkomat. - Elláttam egy bűbájjal, amitől akár hónapokig ilyen szép maradhat. Csak tedd vízbe a biztonságkedvéért, ha visszaértél a kastélyba... - tettem hozzá.
- A virágért cserébe - mondta és hirtelen közelebb lépett, hogy átöleljen. Amilyen szerencsétlen voltam hirtelen nem tudtam mit csináljak, csak óvatosan megpaskoltam a hátát. Aztán megpróbáltam megemberelni magamat és felé nyújtottam a karomat. Jobbnak láttam bemenni, mert bár szép, tavaszias idő volt, azért még ott volt a napsütés mellett a csípős hideg is.
-  Már várod, hogy találkozz a többiekkel? - kérdezte, ahogy beléptünk a kocsma kellemes melegébe. Láttam, ahogy a társaság a középre zsúfolt asztalok körül gyűlt össze. Fraser is ott volt, akitől szívesen megkérdeztem volna hallott-e a bátyjáról. Azóta nem beszéltem Aidennel, hogy eltűnt az Elliottal való szakítás után... pedig már tényleg majdnem barátok lettünk. Gosdwell is ott volt, akt szívem szerint inkább kerültem volna el... de ő kiszúrt minket. Nem foglalkzotam vele, inkább elnyomtam magamban a vágyat, hogy a mordulással pillantsak rá.
- Nem igazán. Egy kicsit reménykedtem, hogy felbukkan a másik Fraser... de amúgy csak azért jöttem el, hogy... - veled találkozzak. így kellett volna befejezni, hiszen ez nem votl több puszta ürügynél. Tényleg csak el akartam vinni valahova, vele lógni, beszélgetni, hallani és látni a nevetését. - hogy egyek és igyak ingyen. - Köszörültem meg a torkom aztán.
- Mi az Jasper, máris lecserélted Cassent? - Hát miért is ne egy ilyen kellemes kérdéssel nyitott volna Gosdwell, mikor félúton az asztal felé összetalálkoztunk. - Vagy gyűjtöd a lányokat a háremedbe? - Kezdett vihogni, mint egy szűzkurva.
- Dugulj el, Gosdwell, még a végén mindenki rájön, hogy csak egy nagypofájú szűzfiú vagy. Nem mutat szarul az akadémián így is? - kérdeztem hidegen, úgy téve, mintha nem venném fel a szavaiat. Ugyanakkor nagyon is zavart, hogy ilyen lekezelően beszélt Sophie-val kapcsolatban. Meg sem fordult a fejemben, hogy vele is csak lefeküdnék. - Úgy hallottam a nyári bulin hiába próbálta Bella kiverni neked, még csak fel sem állt... én erre nem lennék olyan büszke a helyedben. - Adtam meg a kegyelemdöfést, miközben a szabad kezemmel kihalásztam egy cigit a zsebemből és bedugtam a számba. Gosdwell valamit káromkodott, majd egész egyszerűen felemelte a karját. Mire felfogtam, hogy ez tényleg ütni fog, már nem tudtam kilépni. Éreztem, ahogy az ökle a szemem alatt ér valahol s elszakadva Sophie-tól a földre estem. Még láttam, hogy Benjamin Feaser jelenik meg, meg talán egy másik srác, hogy elhúzzák, mielőtt újra ütne.
- Basszus! Az arcom! - Emeltem fel a hangomat.

[ღ Mi van velünk? ღ]

ღ ruci ღ

ღ Mi van velünk? ღ

J a s p e r

(2002. március 20.)

Everything is grey
His hair, his smoke
And he's blue

Te vagy gyönyörű... - Ó te jó ég. Érzem, hogy még az orrom hegye is elvörösödik. Jesszusom, mit kell itt csinálni? sosem tudok jól reagálni a bókokra, és megint csak állok és ftt paradicsom vagyok. Szólalj már meg Sophie! De zavart pislogásnál többre nem telik. -  Elláttam egy bűbájjal, amitől akár hónapokig ilyen szép maradhat. Csak tedd vízbe a biztonságkedvéért, ha visszaértél a kastélyba...
- Ó! Ööö. Ez. Nagyon kedves tőled - makokom aztán, és nem lehetne, hogy most már elnyeljen a föld? Jesszusom olyan ciki vagyok, csak tátogok itt mint egy hal. Inkább ölelj, Sophie az még megy is.
AHogy az ölelésébe bújok elönt valami égtelenül kellemes bizsergés, de le kellene állnom. Úgy értem egy kis jóuan hang csiripel még, mert hát Avery volt fiúja... De tényleg kellene, hogy számítson? Hónapok óta nem beszélgetünk, szinte csak az órákon látom és bár fáj, hogy elsodródtam tőle, így kevésbé kínoz a lelkiismeret. Pedig kellene, nem? Vagy nem? Ajj fogd be Sophie, csak öleld meg és bújj hozzá és élvezd a kellemesen frissítő kissé füstös illatát. Amit olyan jól esik belélegezni.
- Nem igazán. Egy kicsit reménykedtem, hogy felbukkan a másik Fraser... de amúgy csak azért jöttem el, hogy... hogy egyek és igyak ingyen - hangzik Jasper válasza, miközben én belül teljesen odavagyok hogy a karjába karolok. Persze igyekszem kívülről teljesen természetesen venni, szóval csak zavartan pirulok hogy te jó ég mit kell most csinálni. Sosem vagyok a helyzet magaspatán, pedig iagzán vannak már tapasztalataim, de akkor is... Ah jó ég. Béna vagyok.
- A másik? - kérdezem elgondolkodva, én flyton összekeverem őket, kinek ez kinek az a másik. Nem egyszerű, hogy valakiből kettő van. Aztán csak leesik, hogy Benjamin testvéréről van szó. Aki látott fürdés után és akire rátörték az aurorok a fürdőajtót, és rajtam meg nem volt melltartó. Buhh, de zavarba ejtő volt az is,miért keveredek mindig ilyen kellemetlen szituuációkba? - Jaa, hát lehet nem szeretine mindenkivel találkozni - dünnyögöm. - Hát nincs is jobb annál, hogy az ember egyen és igyon, miközben mindeki itt van akivel nem akar találkozni - vigyorgok fel rá. - Legközelebb ne várunk egy osztálytalálkozóig, ogy együtt együnk és igyunk - csúszik ki a számon, de mielőt elájulnék attól, hogy mit beszélek elénk türemkedik egy mamlas srác és kifejezetten gonoszul beszélni kezd, amivel felidegesíti Jaspert.
- Úgy hallottam a nyári bulin hiába próbálta Bella kiverni neked, még csak fel sem állt... én erre nem lennék olyan büszke a helyedben - Nem tudom én pislogok e döbbentebben, vagy ez afickó, akinek "fel sem állt".. Szegény, az nem szomorú? Mármint csak rossz lehet nem? Jesszusom, Sophie. De az biztos, hogy én ezért nem akartam Jaspert megütni, vbiszont a srác igen csak belehúz Jasper fejébe, mire én halkan felsikoltok és szerencsételül próbálok hasznos tagja lenni a társadalomnak, azzal, hogy zsepit vagy sebtapaszt keresek. Persze varázsolhatnék is, de ez kinek jut eszébe, ugyebár.  Tök természetes, hogy az ember boszorkány. És jaj, még a mondat hatása alatt vagyok.
Közben megjelenik Ben, és valaki más is. A kiabáló és szitkolózó Godswellel Ben drömög valamit aztán kihúzza az ajtón keresztül és ott hagyja a bejárat előtt.
- Jaj, az arcod - modnom én is Jasperrel együtt, majd a fejére teszek egy sebtapaszt, és próbálom felsegíteni.
- Jól vagy? Azon kívül, hogy megsérült az arcot? - kérdezem aggódva, és a kezem közzé fogva az arcát bámulom aggodalmasan.

[mi van velünk?]

mi van velünk?

2002. március 20.
Sophie
 
„i love you
inside and out”

Keserű érzés ült meg a számban, ahogy Sophie zavarba látszott jönni a bóktól. Még mindig nem tudtam kezelni azt a fajta ártatlanságot, ami annyira ő volt... és amit amúgy furcsamódon kezdtem megkedvelni. Annyira más volt, mint Cassen, annyival üdébb, frissebb és izgalmasabb. Ez pedig valamit nagyon mélyen megragadott bennem és hagytam a vöröstincsek tulajdonosának, hogy mind jobban kihúzza belőlem.
Megemlítettem Aident, ahogy beléptünk és körbenéztem a társaságon. Sophie szavaira sem néztem rá, csak kémleltem a tömeget, mintha abban reménykednék, hogy kibukkan a sebhelyes arc közülük. Nem tudom miért... végül is nem voltunk jó barátok, csak amíg egy családfélét alkottunk, meglehetősen sok időt töltöttünk közösen. Tudta a gyengepontomat, látta, ahogy Vincent képes lenne végezni velem. Mindent tudott, mert megnyíltam neki, mégha ő nem is tette viszont ugyanezt. Többet kellett volna még így is eljárnunk és beszélgetnünk. Most azt sem tudtam él-e vagy hal. Meglehet, el kéne mennem Elliothoz - akárhol is lakik most éppen - és megkérdezni, tudja-e mi van Aidennel. Biztos tudja. Az a srác nem olyan hülye, hogy elengedjen csak úgy valamit, ami boldoggá tette... mert boldog volt, én is láttam. Aiden tud küzdeni, ha küzdeni kell és én szurkoltam neki.
-  Jaa, hát lehet nem szeritne mindenkivel találkozni - dünnyögte Sophie aztán, én pedig végre az imádott vörös tincsek és a kék szempár felé fordultam.
- Az lehet. Nem lepne meg, csak kicsit aggódom a srácért... de mindegy is. - Legyintettem, mielőtt belemennénk az elcseszett érzelmi világomba, vagy bármibe, ami érintené az életem elmúlt évét. Ez nem az a helyzet volt. Egész egyszerűen jól akartam érezni magam Sophie társaságában.
- Hát nincs is jobb annál, hogy az ember egyen és igyon, miközben mindeki itt van akivel nem akar találkozni - magyarázta. Furcsa volt, milyen lelkes, ahhoz képest, hogy én jeges önuralommal álltam mellette, ahelyett, hogy megcsókoltam volna, ahogy már hetek óta akarom. - Legközelebb ne várunk egy osztálytalálkozóig, ogy együtt együnk és igyunk.
Épp szóra nyitottam a számat, mikor Gosdwell megjelent. Az a tahó... persze, hogy el kell rontania a randimat. Persze, hogy el kell rontania az arcomat! A felháborodásra időm sem volt, ahogy padlóra kerültem, próbáltam az arcomban érzett fájdalmas zsibbadtságból magamhoz térni. Kicsit meg is szédültem.
Sophie hirtelen nyomott valamit a fejemre. Észre sem vettem mi az, csakhogy ragad és, hogy Gosdwell eltűnt a közelből hála Frasernek meg még valakinek talán. Nem figyeltem. Ahhoz egész egyszerűen túl elfoglalt és kimerült voltam.
- Jól vagy? Azon kívül, hogy megsérült az arcot? - kérdezte Sophie, s ahogy a tenyerei közé vette az arcomat... éreztem, hogy a szívem hirtelen mocskosul vad ritmusra kapcsol. A szemébe néztem, de már nem az arcom érdekelt, hiába lüktett a fájdalomtól. Nem. Ez most egész más volt.
Nem hagytam elhúzódni, csak finoman rásimítottam az engem érintő tenyerek egyikére s úgy hajoltam oda, hogy az ajkaimat az ajkaira tapasszam és lágy csókot leheljek rájuk. Lehetne nála jobb csaj az életemben? Lehetne bárki, aki így megérti, milyen szörnyű, hogy összetörik az arcomat?
- Sophie... - suttogtam az ajkainak, ahogy elhúzódtam tőle. Óvatosan felkeltem, megfogtam a kezeit, ahogy szembe fordítottam magammal. - Azért hívtalak ide, mert szerettem volna megkérdezni... hogy... leszel-e a barátnőm. - Talán nem ez volt a megfelelő pillanat, most vertek szét, a háttérben részegen énekelték a Roxfort indulóját... de nekem most kellett tudnom a választ.

[ღ Mi van velünk? ღ]

ღ ruci ღ

ღ Mi van velünk? ღ

J a s p e r

(2002. március 20.)

Everything is grey
His hair, his smoke
And he's blue

Málna. Miért van málna illata Jaspernek? Megbolondult az orrom, egsézen biztos vagyok benne. De ahogy mellette sétálgatok, egyre jobban érzem, és valami nagyon klaszsikusan ír illatot is. Egyáltalán milyen az a klasszikus ír illat? Olyan Jasperes, nem? Igen, a klasszikus ír illat most már nekem nagyon is Jasperes lesz. Halkan felsóhajtok, és szinte az örömtől dorombolva császkálok a karjába karolva, miközben fel-felpillantok az arcára. Mert hát olyan magasan ven én pedig szeretném azért látni őt is és a szemét is. Olyan szép szeme van.
Oké, Sophie, most állj le, mielőtt teljesen átválasz fangörcsbe. De tényleg. Stop, Sophie, stop. Kissé szomorkásan nézem, ahogy Aident próbáéja megkeresni, biztos egészen jó barátok lehettek, csak azok letörtek ennyire, nem? Még én is egészen szomorúan viselem, hogy nem pletykálhatok már többet Averyvel, de lassan szépen vaéahogy az egész inkább egy kellemes jó múltbéli emlékké kezd válni bennem.
Nagyjából ismerős arcok pislognak vissza rám, néhányan barátságosan integetnek is felénk, kivéve azt a nagyon goromba exmardekárost, aki nekimegy szinte Jaspernek, és még az arcát is bántja. Legszívesebben megdobtam vona egy rothadó almával vagy valami ilyesmivel, de én nem nagyon hordok magammal ilyeneket. Nem szeretem, ha bántják azokat akiket szeretek, és hát valljuk be, Jaspert eléggé megszerettem. AHogy ez a fejembe villan szinte teljesen cselekvőképtelenné blokkol le, mintha csak most szembesülnék valami egészen nyilvánvalóval.Pedig igyekeztem azt  atávolságot mindig is megtartani Jasper és köztem ami "Avery pasija" néven villogott a fejem felett, azon kívül, hogy egészen aranyos fiúnak találtam. És véletlenül sem akartam, hogy valami indokolatléan féltékenység tönkre tegye a barátságom Averyvel, de valahogy így alakult. De mindegy, Sophie, ideje megélned amit tényleg érzel, nem?
Aggódva bámulok a sebes arcú Jasperre, miután Ben kipenderíti a kocsmából ezt a Godswellt. Vannak borzongató mardekárosok még, és elég parák, de engem leköt Jasper szép tekintete... Meg ugyye az, hogy sebes és szegény arca. Ugyen nem kapott agyrázkódást? Mondd, hogy nem. Milyenek az agyrázkódott emberek? Te jó ég, mit kellene akkor csinálnom? Na jó, sikerült kellően bepánikoltatnom magam, de mielőtt felrobbannék a pániktól, megérzem Jasper ajkait az enyémen.
A szemem elkerekedik, miközben érzem Jasper puha ajkait a számon, és magam sem tudom mim irányít, egyszerűen közelebb húzódom hozzá, miközben a háttérben egy fekete hajú lány leönti Bent és veszekszik, miközben valami szőke hajú lány próbálja őt is meg Bent is megbékíteni. Oké, Sophie, inkább csukd be a szemed és ne leskelődj, csak élvezd már a csókot. Le is hunyom egy pillanatra a szemeim, majd ahogy eltávolodunk egymástól, érzem, hogy nem csak vörös leszek, de még zavartan libabőrös is. Basszus, ez normális? Jézusom, égek, valaki oltson eeel.
- Sophie... - suttogja  Jasper, miközben felksegíti a földről a bódult testemen. Igazából nem vághatok valami értelmes arcot, mert csak zavartan nézek rá.
- heh?.. - motyogiom még indig kissé aláltan. - Jasper?
- Azért hívtalak ide, mert szerettem volna megkérdezni... hogy... leszel-e a barátnőm. - Határozottan érzem, hogy én itt meg fogok pusztulni. Mármint ez így jó? Jónak kéne lennie? Meg amúgy szabad? Mintha lecsaptam volna Jaspert Avery kezéről, vagy nem? De te jó ég... Ajj Sophie valld már be hogy teljesen belehabarodtál!
- Én... öhm... Biztos? Mármint úgy értem... aha! vagyis... Igen! - dadogom teljes agyi zárlattal. Lelki szemeim előtt van a kép, hogy  ha valaha valaki megkéri a kezem akkor mást se fogok csinálni, csak tátogok, mint egy hal. Vagy egy levegőért kapkodó sellő. Kicsi bátrotlanaul még, de közelebb araszolok, miközben szorongatom a kezét. Jó ég mit kell most csinálni? Sosem tudom. Jesszusom, de életképteléen vagyok.
- Öhm... van kedved mondjuk sétálni? - kérdezem, mert valahogy nem igazán tudom a JAsper kürül forrongó gondolataim közepette a többi jelenlévőre figyelni, pedig milyen romantikus volt csók közben a részeges roxforti induló.

[mi van velünk?]

mi van velünk?

2002. március 20.
Sophie
 
„i love you
inside and out”

Még éreztem, hogy az arcom lüktet a fájdalomtól. Örültem, hogy nem tudok tükörbe nézni és nem látom, ahogy percről percre egyre duzzadtabb a bőröm. Nem számított, ahogy a tekintetem találkozott a kék szempárral és az azt keretező vörös tincsek kontrasztjával. Azért hívtam el, mert kérdezni akartam tőle valamit… bár amilyen zavart volt, kicsit féltem, hogy rosszul lesz.
– Jasper? – kérdezett vissza. Még az én gyomrom is beleremegett a helyzetbe, de ezt nem akartam, hogy látsszon. Ezért kihúztam magamat és a hangom remegése ellenére is úgy tettem, mintha a világ legtermészetesebb dolgát kérdezném meg. Valahol az is volt, hiszen érezhette, hogy érdeklődőm iránta. Talán szükségem is volt erre, hiszen Sophie elfeledtette velem azt, hogy amire eddig annyira építettem az életemet, egy perc alatt foszlott szét. Most pedig az egyetlen célom az volt, hogy őt megszerezzem. Kellett is ez az új feladat.
– Én... öhm... Biztos? Mármint úgy értem... aha! vagyis... Igen! – Dadogta, mintha nehezen jutna el a tudatáig mit is kérdeztem. Persze tudtam, hogy nem utasítana el, engem soha senki sem utasított el még. Akárhogyis, nem tettem szóvá, milyen bájos, mikor zavarba jön… csak közelebb hajoltam. Megint finom, de rövidebb csókot nyomtam azokra a puha ajkakra.
– Helyes… – Suttogtam szinte az ajkai közé, ahogy elhúzódtam és ujjaim végig simítottak a haján. Nem érdekeltek a háttérben üvöltöző vagy bámészkodó évfolyamtársam. Sőt az sem érdekelt, ha azt hiszik megcsaltam Cassent vagy éppen lecseréltem csak úgy csettintésre. Leszartam a pletykákat, ez az én dolgom volt.
Hiába húzódtam el, azért átkaroltam a derekát. Így legalább egy kicsit összeért a testünk. Tetszett a kellemes melegsége, a tincsei puha érintése… rohadtul nem volt szükség közönségre, bár azzal azért tisztában voltam, hogy ágyba nem kéne rángatnom. Talán kell még egy pár hét… hónap, míg megszokná annyira a közelségem. Sophie ugyanis sokkal ártatlanabb volt, mint bárki, akivel addig együtt voltam. Fogadni mertem volna, hogy Jones sem ért hozzá úgy.
– Öhm... van kedved mondjuk sétálni?
Csak bólintottam egyet és felé nyújtottam a kezemet, hogyha akarja, kulcsolja össze az ujjainkat. Nekem kis szükségem volt egy kis frisslevegőre, hogy magamhoz térjek az események okozta szédelgésből. Odakint kellemes, meleg tavaszi idő volt még mindig, éppen alkalmas arra, hogy egy nagyot sétáljunk. Skóciát ismerve amúgy is bármikor visszatérhetett a tél.
– Tudod, nem akarom, hogy esetleg Cassen miatt rosszul érezd magad. De ő döntött úgy, hogy kilép az életemből. Szóval nem kell, hogy bűntudatod legyen és nem csak azért akarok veled lenni, hogy tovább lépjek. Egyszerűen jól érzem veled magam. – Magyaráztam, miközben a kis úton a Roxfort felé vezettem. Egyszerűen úgy éreztem, meg kell nyugtatnom, mielőtt elválunk… mégis csak barátnők voltak vagy még mindig azok. Azt hiszem, érthető lenne, ha kellemetlenül érezné magát.
– Szóval kérlek… emiatt ne aggódj, tényleg! – Mondtam, majd egész egyszerűen tovább léptem, húzva magammal őt is. Inkább arról kezdtem el kérdezgetni, milyen a Roxfort, mik a tervei… hogy ismerjünk kicsit. Így kísértem vissza, hogy aztán egy utolsó csókkal megígérjem, hamarosan találkozunk.

 

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.

[T Á N C O L G A T Á S2002. május 29.Este 7 óra]

T Á N C O L G A T Á S


2002. május 29.
Este 7 óra

A kocsma középső része most egészen másképp nézett ki, mint ahogy hozzá szoktak a látogatók. Az asztalokat kitolták a helyiség faláig, mindent beborítottak a rózsaszirmok. A rózsaszín-vörös sziromrengeteg befedte a padló deszkáit, és odafentről hullott az utánpótlás, mintha egy láthatatlan varázsfelhő lebegne a tánctérré alakított terület felett. Az andalító tavaszias-nyárias zenék csak úgy csalogatják a táncolni vágyókat.
Ha pedig ez nem lett volna elég, valami édes, kissé bódító illat is csatlakozott a ritmushoz, amitől hirtelen mindenki furcsán jól érezte magát… hogy drog? Dehogy, csak az a kellemes rózsasör volt, aminek valami fenséges aromája volt. Már-már cukros-édes bukéjával azonnal mosolyt csalt mindenki arcára. A korsókban várakozó, pirosas színű, habos ital – amiben még szirmok is úszkáltak, esztétikusabbá téve a látványt – igazi különlegességnek számított! Innál egy kortyot? Hát sétálj oda, ahol a kocsmáros asszonyság pakolgatja őket, az ajtóval szemben álló, terítős, rózsaszirmos asztalhoz.
A kiskorúakat sem hagyták ki persze az italmámorból. A rózsalimonádé, erős pink színével legalább olyan hívogató volt, mint az alkoholos csoda… sőt, jóval édesebb is! Nem csoda hát, hogy egy vékonyka lány hatalmas kancsónyi adagot véve magához sétált be a táncparkett közepére, kissé kilocsolva annak tartalmát, hátha sokan megcsúsznak benne!
Egy zongoránál ácsorgott egy sötétbőrű, szépséges énekesnő, aki szépen formázza meg a dallamokat. Azonban, ha valaki figyelmes, láthatja, hogy ez csak a bevezető előadás és a sebtében felállított színpadra hamarosan a Walpurgis lányai is megérkezik, hogy igazán buli hangulatot teremtsen, a meglepően szűkösnek ható kocsmában.
Ha van türelme kivárni az ideérkezőknek, hát a híres zenekar éppen este 8-kor érkezik meg. A hangulathoz méltóan rózsakoszorúval a fejükön álltak színpadra. A zene romantikusból ritmusosabbra váltott és bizony ezzel együtt egyre inkább a fejébe szállt a rózsasör is az idelátogatóknak… kezdődhet a buli!

A játék 2021. június 20-ig tart.
Minden megkezdett
játék (ha mindegyik játékos írt már) vagy szösszenet (aki egyedül megy) 10 pontot ér.
A megkezdett játékokban (a kezdőn kívül) minden hozzászólás 2 pontot ér.
Becsatlakozni ér másokhoz, akkor is ha valaki egyedül megy!
Aki csak egy szösszenet erejéig néz be az jelölje meg a hsz-t: #szösszenet-ként.
Figyelem, nem kizárt, hogy időnként egy-egy mesélői reag is beleszól a játékba!