Középső asztalok

[a barátságra20040401]

a barátságra
20040401



Flor
m o o d

Szar volt így látni Flort, hova is tűnt az a minden lében kanál kölyök belőle, akivel beszöktünk a szektás rituáléra, vagy viccből cigiztünk a vagonunkban, esetleg megpróbált leugrani Hagrid kunyhójáról, hogy a közeli birka hátára essen. Én nem voltam ilyen eleven, de felaszabult voltam, még pár évvel ezelőtt. Most minden olyan más lett, olyan nagyon más. Sosem leszek már az a régi Jay. De Flor még nem volt ennyire kiégve az élettől, csak el volt veszve. Ezt még ebben a füstös, félhomályba burkolózó kocsmában is láttam, ahol sör, és használt zokni szaga terjengett fura pástétoméval. Flor legalább talált valakit, akiért érdemes volt felkelnie, és ha elbaszott is volt a maga módján a kapcsolat mégis... Nem volt olyan állapotban, mint amikor Welch kihasználta. Talán a miatta való szolidaritásból se lennék egyik csapatban sem. Nem mintha ezzel tovább terveztem volna menni.
Én nem voltam önmagam. Nagyon rég nem. Kitéptek belőlem egy darabot és elhajították olyan messzire tőlem, hogy meg se tudnám találni. De már nem fájt annyira. Csak nem érdekelt már semmi, még csak rendes párkapcsolatot se akartam senkitől. Jacket se akarnám megmérgezni magammal, és ő még fiatal.
De azt akartam, hogy Flor jól legyen, és egyenesben. Szívesen tanítottam volna jó voltam a növényekből és a bájitalokból is.
- De jövőre elmész... - sóhajtotta flor, mire megvontam a vállamat.
- Ne hidd, hogy nem látogatlak meg - vigyorodtam el. Ő volt a legjobb barátom, felelősséggel tartoztam érte, most hogy még meg is bukott főleg. Alig vártam hogy lelépjek, ne nézzem a hülye falakat amik megölték első évben a barátaimat. De Florét szívesen vissza-vissza jönnék. Vagy Jackre ránéznék.
- Akkor egyedül kell majd tanulnom. Még egy év a griffendéles egyenruhában... - sóhajtotta, én meg megpaskoltam a vállát.
- Még egy év, hogy ne higgyék el, hogy nagykorú lettél - piszkáltam kicsit jobb kedvűen. Jó nem volt ilyen vicces. Csak egy kicsit.
- Flor, nem rontottál el semmit. Néha a dolgok elbaszódnak, bármit is csinálsz. De rendbe tudod hozni. Csak adj esélyt magadnak és az eszednek. Olyan segédet csinálok belőled, hogy Smith majd sírva fakad örömében - emeltem felé a sörös korsómat, mielőtt beleittam volna. Jobb volt benne hinni, mint magamban. Meg azt akartam, hogy tudja nem hagyom csak úgy el, mert lelépek innen. Mostro is barátféle volt, csak a fárasztóbb gyerekesebb fajta.
Átnyújtottam neki egy zsepit, majd kiittam a sör maradékát.
- Ez a levegő megríkat - sóhajtottam. Utáltam látni, hogy szomorú volt. - Gyere a hídhoz, és kacsázzunk a kövekkel.  Úgyis megint én fogok nyerni - mosolyodtam el. Egy kis friss levegő ránk fért volna.Meg én is meghatódtam Flortól, hogy szar kedve volt.
- Majd célozzunk meg a kalapos emberek kalapjait.

a barátságra
▪ 2004. április 1. ▪

Jay


outfit

Csupán az asztalnál ülve, látva Jay mélabús fejét... hallgatva a mélabús hangját értettem meg, mennyire hiányzott a társasága. Nélküle magányos voltam. Néha-néha elvoltam persze Ellsworth társaságában, de ő mégsem volt olyan. Jövőre csak ő marad amúgy is.
- Még egy év, hogy ne higgyék el, hogy nagykorú lettél - nevetett ki Jay. Jó, vicces volt azon bosszankodni, hogy egy évig griffendéles egyenruhában kell járnom, de valójában sosem emiatt néztek gyereknek. Egyszerűen képtelen voltam elérni a százhetven centit, alacsony voltam, elvesztem a diákok tömegébe. Ezért a legtöbben tizenöt évesnek néztek nagyjából. Irigyeltem Jayt, amiért ő magas volt, izmos és olyan férfias. Talán Smith is boldogabb lenne, ha én ilyen lennék.
- De jó lesz... Smith már így is ki van akadva, hogy nem lehet normális kapcsolatunk miattam... - dünnyögtem. Azért tényleg jó lett volna valahogy kárpótolni ezért. Biztosan örült volna, ha látja, ahogy viszem valamire. Mármint ha olyan lettem volna, mint ő az csak még jobb lett volna. Nyithattunk volna egy közös apotékát, ahol mindenféle bájitalt tartunk.
- Flor, nem rontottál el semmit. Néha a dolgok elbaszódnak, bármit is csinálsz. De rendbe tudod hozni. Csak adj esélyt magadnak és az eszednek. Olyan segédet csinálok belőled, hogy Smith majd sírva fakad örömében - Keserűen lebbigyesztettem az ajkaimat. Olyan volt, mintha ez már a búcsúzás lenne. Másfél, két hónap volt a tanév végéig és ez a barátság azért szakad meg, mert én nem voltam képes befejezni a Roxfortot. Mindig úgy gondoltam magunkra, hogy elválaszthatatlanok leszünk. De én be leszek zárva.
A szemeimet törölgettem, miközben Jay megitta a sört.
- Ez a levegő megríkat - szólalt meg. Még csak nem is dedósozott le. - Gyere a hídhoz, és kacsázzunk a kövekkel.  Úgyis megint én fogok nyerni - szólalt meg.
Csak megráztam egy enyhe mosollyal a fejemet.
- Esélyed sincs... - álltam fel. Tényleg kellett a friss levegő, mielőtt még túlzottan is elérzékenyülünk. A híd mellett viszont szép volt mindig. Ha nem is kacsáztunk, hát leültünk az öreg kőpadok egyikére és csak röhögve figyeltük a furábbnál furább öreg boszorkányokat és varázslókat.
- Majd célozzunk meg a kalapos emberek kalapjait.
- Ki a fene hold még kalapot...? - dünnyögtem. Aztán persze elindultam kifelé, ha kellett a pultnál megálltam, hogy Jay fizetni tudjon, aztán a füstös kocsmából máris az utca kellemes, hűvös forgatagában találtam magam. Összehúztam magamon a kabátot. Az sem lepett volna meg, ha bolondok napján havazni kezd.
- Sajnálom ezt az évet... - dugtam zsebre a kezem, de nem néztem Jayre. Csak mentem előre a híd felé. - Talán kicsit rajta és Florán vezettem le azt, ami történt... nagyon nehéz volt a tavaly nyár. Nagyon nehéz most is.
A torkom kiszáradt a vallomástól. De mégis kinek mondhattam volna el, amit éreztem? Csak Jay volt nekem... és ő tudta, hogy ez, amit Smith iránt érzek nem gyerekes vonzódás. Komolyabb volt. Már olyan régóta szerettem, olyan mélyen, hogy a szívem majdnem megszakadt, mikor elvette azt a nőt. Elvette és őt választotta helyettem. Talán meggondolta magát, de akkor is féltem, hogy a gyerekkel majd magához köti magát.
- Majdnem elvesztettem Smith-t és talán hamarosan tényleg el fogom... ez mindenre rányomja a bélyegét...

[a barátságra20040401]

a barátságra
20040401



Flor
m o o d

Utáltam ezt az érzést, hogy miattam volt ez a kibaszott mosolyszünet Florral. Monstroval is röhejes módon elvoltam, hülye volt és idegesítő, mégis megszoktam, hogy a csámcsogására alszom el esténként. Bár ez utóbbi nem hiányzott, reméltem a koliban normélis szobatársaim lesznek. Mert én biztos nem fogok otthonról járni a suliba. Így is attól tartottam, terveztek velem valamit a szüleim. Inkább csak elszórakoztam Florian korán és azon, hogy még egy évig vörös lesz. Jobb volt, mint arra gondolni, hogy elválnak az útjaink. Valahogy tőlem mindenkinek az útja előbb utóbb elvált.
- De jó lesz... Smith már így is ki van akadva, hogy nem lehet normális kapcsolatunk miattam...  - mormogta Florian, mire én csak felsóhajtottam, és megingattam a fejemet. Inkább amiatt lehetett dühös, hogy tehetetlen azzal szemben, amit Flor cisnál magával. Én is utáltam látni, hogy így sodródott... képzelem Smith mennyire ki lehet bukva, hiszen úgy láttam tényleg fontos volt neki.
- Majd meglátogatlak - nyomatékosítottam. Voltak ígéretek, amik az idővel semmivé lettek, de én tartani akartam magam ehhez, még akkor is, ha tököm se tudja, mi lesz velem úgy, hogy a suli falai nem óvnak meg tovább a szüleimtől. Békén hagytak, csak néha éreztették velem, hogy kik is ők. Már nem féltem tőlük, úgy mint három-négy évvel ezelőtt. Már más lettem, és valahogy kurvára nem érdekeltek ők sem. És remélten, hogy így is fog maradni. Kétlem, hogy a fősulitól úgy tartottak volna mint a Roxforttól.
Szar kedvem lett, kedvem lett volna sírni is, mert Flor szeme is könnyes lett.
- Ki a fene hold még kalapot...? - kérdezte én meg megvontam a vállamat.
- Láttam egy kövér macát, akinek a vállán egy kövér bagoly ücsörgött, és bizarr gyömölcsös kalap volt rajta - röhögtem el magam.  Nem akartam ennyire elbaszni ezt a napot, inkább csak felkászálódtam, hogy kifizessem a piát meg azt a kaja izét, és kimenjünk a szabad levegőre. Jól esett a benti sör és alkoholszag után a tavaszi levegő, és a kellemes, hűvös szellő. Jó, éppen havazásra állt az idő, de én mindig is jobban kedveltem a hideget. Bolondok napja volt, itt-ott lehetett hallani a meglepődött kiáltásokat vagy épp a röhögésekeket. Megindultam Florral a híd felé, ami sok szép emlket idézett fel bennem. Roxmorstban még voltak furcsa varázslók és boszorkányok, akiknek jól el lehetett szórakozni, vagy egyszerűen csak megbámultuk a lányokat vagy Flor a pasikat. Mennyire, de menynire megváltozott minden, felnőttem - Florról ezt nem tudtam volna elképzelni.
- Sajnálom ezt az évet... - szólalt meg Flor, ahogy zsebre dugott kézzel ment a híd felé, én meg követtem. Kicsit beletúrtam a hajamba, hogy a tincseimet megigazítsam. - Talán kicsit rajta és Florán vezettem le azt, ami történt... nagyon nehéz volt a tavaly nyár. Nagyon nehéz most is.
- Nem gáz - vontam meg a vállamat, igazából nem is voltam anynira dühös Florra, csak saját magamnra. Hogy megint milyen szarságot csináltam. - Flora amúgy is jobbat érdemel - tettem hozzá, ahogyan lassan sétáltunk egymás mellett.
- Sajnálom - tettem én is hozzá a vallomására, és hunyorogva néztem előre, mert a fel-fellendülő szél csípni kezdte a szememet. Tudtam, hogy bolondult SMith után, és sokkal mélyebben szerette valamiért az az öreg faszit, mint taláne ddig bárkit is.
- Majdnem elvesztettem Smith-t és talán hamarosan tényleg el fogom... ez mindenre rányomja a bélyegét... mondta Flor, én meg odaléptem hozzá és olyan férfiasan átkarolva  avállát magamoz szorítottam egy kicsit. Nem húztam el, de mást nem tudtam mondani jelenleg. Azt akartam tudja, hogy itt vagyok neki.
- Nem fogod elveszíteni. Ha úgy is érzed nem vesz komolyan, csak attól fél, hogy elpazarolod azt aki vagy. Érted kűzd, Flor, ezt én is látom. Kihátrálhatott volna belőle ha nem akarja. De még veled van, és ha kettőtökön múlik, akkor nem veszítitek el egymást - mondtam, majd a kezembe vettem egy lapos követ, és adtam Flornak is.
- Én már csak tudom, milyen ha a dolgok kicsúsznak a kezed közül. De tudom, hogy ti ezt is túl fogjátok élni. Egymásért megteszitek - tettem hozzá, és a pálcám segítségével kacsáztam egyet a víz felszínén. Ötöt pattant.

a barátságra
▪ 2004. április 1. ▪

Jay


outfit

Jayjel szórakozni olyan volt, mintha megint az a tizenöt éves fiú lennék, aki megismerte őt az erdőben. Milyen béna idióták voltunk... most meg ő éppen elmenni készül, engem örökre maga mögött hagyva. A barátsága fontos volt, mert támogatott és elcsesztem féléve, sőt majdnem egyet arra, hogy utáljam, amiért a nővéremmel kavart.
- Majd meglátogatlak.
Az ígéretre könnyes szemmel elmosolyodtam. Jól esett Jay közelében maradni legalább erre a napra. Tényleg el tudtam volna veszni a nosztalgikus érzésben annak ellenére is, hogy Smith miatt egy csomó aggodalom rágott... de ezeket is csak Jayjel tudtam megosztani. Bár nem akartam ezzel terhelni. Neki is megvolt a maga keresztje.
Inkább átadtam magam a szórakozásnak. A kis híd felé mentünk, hogy kacsázzunk a laposabb kövekkel. Ha pedig nem megy, csak idegesen belehajítom, hogy nagyot csobbanjon.
- Nem gáz - felelte, mikor végre bocsánatot kértem. Nem akartam én senkit sem bántani, de az a sok teher és a folyamatosan megfelelési kényszer Smith felé sokat kivett belőlem. Még a szüleimnek is valahogy el kellett mondanom az egészet... másképp hogyan utazhatnék el Smith társaságában a nyáron vagy költözhetnénk hozzá? -  Flora amúgy is jobbat érdemel.
- Senki sem érdemel nálad jobbat, Jay.-  Sóhajtottam. Még az én fejemben is megfordult, hogy mennyivel könnyebb lenne Jayjel összejönni, mint mások után futni. Mindent meg tudtam vele beszélni, mégha nem is mutatta magát sokszor gyengédnek.
- Nem fogod elveszíteni. Ha úgy is érzed nem vesz komolyan, csak attól fél, hogy elpazarolod azt aki vagy. Érted kűzd, Flor, ezt én is látom. Kihátrálhatott volna belőle ha nem akarja. De még veled van, és ha kettőtökön múlik, akkor nem veszítitek el egymást - éreztem, hogy nem kellett volna magamról beszélni. Jaynek volt elég gondja nélkülem is. - Én már csak tudom, milyen ha a dolgok kicsúsznak a kezed közül. De tudom, hogy ti ezt is túl fogjátok élni. Egymásért megteszitek. - Hálás voltam neki, ahogy magához húzott és kedves volt.
Figyeltem, ahogy a vizen végig fut az apró kavics, aztán megfogtam Jay kezét. Csak magamhoz húztam és megöleltem. Megpaskoltam a hátát... én tényleg nem akartam, hogy rossz legyen neki. Mármint bár összejött volna a nővéremmel megházasodnak és akkor igazából is testvérek lehettünk volna.
- Semmi sem csúszik ki a kezeid közül. Csak még nem találtad meg, amire rá tudsz rendesen markolni. De én ott leszek, míg meg nem leled... - tettem hozzá. Felnéztem a szemébe, megpakolstam a vállát, majd egy vigyorral vissza is tértem a kacsázáshoz.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.