Középső asztalok

[2002 május 29. ● E S T H E R ●⭃ Szavak vagyunk a zajban ⥷tükörkép]

2002 május 29.
● E S T H E R ●
⭃ Szavak vagyunk a zajban ⥷
tükörkép

Burns, burns, burns
- ahogy süllyedek egyre lejjebb –
down, down, down
- a lángok úgy csapnak egyre feljebb.

Élveztem a tömeget, hogy megint egy kicsit bulihattam még a kezdetleges andalítóan lassú számra is. valahogy mindig szerettem pezsgő közegben pörögni. fel sem tűnt, hogy ez menynire hiányzott. Azalatt a pár év alatt sok midnent elvettem magamtól, és talán butaság volt, de Aiden se volt ott mellettem, hogy egy kicsit bepörgessen, egyedül lenni pedig vacak érzés volt, mert a barátok elkoptak melőlem, én sem kerestem a társaságukat. De azt hiszem most egy kicsit jól esett. Csak úgy önfeledten belepörögni a közeledő éjszakába. Magamhoz vettem valami random pezsgőt, miközben halványan éreztem, hogy Aiden is itt volt. A furcsa kis sugallatra, amit éreztem, hogy üzent, csak elvigyorodtam. Nem, nem volt ez telepátia, nem kaptam meg a gondolatait, egyszerűen csak az érzést, és tudtam, hogy nagyjából helyre jöttünk. és talán egy kicsit jobb testvérekké váltunk, mint amilyenek voltunk régen.
Esther hangjára meglepetten pislogtam, ahogy felcsendült és pár másodpercig hihetetlenkedve néztem rá. Mint aki szellemet látott, vagy valami ilyesmit. A mosolyát viszonoztam, és zavartan megborzoltam a hajamat.
- Áh nem, csak eljöttem, hogy kicsit Esther lehessek - mondta, mire hümmögtem egyet. Esthernek voltak elvont pillanatai, amik mindig is olyan különlegessé tették a számomra. Olyan elvarázsolt volt néha, meg olyan jól állt neki, ahogy egy-egy történeten merengett.
- És eddig hogy sikerül az Estherré válás? - kérdeztem viccesen, ahogy arrébb vonultunk pár rajongó szellemű kamaszlánytól. A kamasz lányok néha egészen félelmetesek voltak, a rajongásuk kifejezetten ijesztő volt, de persze a nagy Benjamin nem félhetett holmi 14-15 éves kislányoktól.
– Hol van a párod? – kérdeztem, mire félmosolyra húztam a számat és lazán megvontam a vállamat. Kicsit félre állva volt jobban alkalmam megnézni őt. gyönyörűen festett a fehér cspikés ruhájában olyan Estheresen bájos volt.
- Hát a rajongó táborom nem egy bulizós típus - vonogattam a szemöldökömet vigyorogva. - És a te párod? - tettem még hozzá. Valahogy kicsit nehéz volt elékzelni rőla is, hogy egyedül jöjjön, főleg hogy régen se nagyon szerette az ilyet, de az emberek változtak és Esther is sok mindenben okozott meglepetést már. Kicist olyan volt, mintha újra barátkozni kezdtünk volna. tekintetem közben körbejárt a tömegen, és míg Esther Margaret pasijáról magyarázott megpillantottam Aiden hátradöntős csókját, és egyből vágtam egy kamaszos fintort.
- Ó, ne már, hogy lehet még minig ilyen veszélyesen nyálas? Brr - ráztam meg a fejem, aztán nemes egyszerűséggel csak kiröhögtem őket. - Hát gondolom te is észrevetted Aident, és a pasiját - vontam meg a vállamat.

[2002. május 29.outfityou became a faint light in between the stars]

2002. május 29.
outfit

you became a faint light in between the stars

Ahogy a bájos párocskánkat magunk mögöt hagytuk, nem igazán végytam másra, csak hogy ELliotot a karjaimba tartsam és bepótoljam azt az elbazsott Párizst. Szerettem adni a dolgokra, szerettem egy kicist túlságosan komolyan venni magamat, ha a hódításról volt szó, és ami elveszett belőlem az évek alatt, Elliot mellett visszatért belém ez a szokásom, amit anno benjamin annyira nevettségesnek tartott. De én inkább dícsértem szép szavakkal, mintsemhogy benyögjek egy olyan vulgáris baromságot, hogy szia cica szép a melled. persze a lányok valamiért emiatt nem tépték meg. Volt benne valami gyerekies aryanosság és valami olyan menő dolog, amit én sosem érthettem meg teljesen. Persze én is népszerű voltam. De Benjamin mindig önmaga miatt. Én meg egy fagyos álarc mögé bújva. De Elliot mellett valahogy egyre ritkábban foglalkoztam ezzel. És ennek köszönhető az előbbi döntős csók is. Meg talán a bennünk pezsgő furcsa löttynek is, aminek a hatása ismerősen vibrált bennem.
Kiszúrtam Benjamin röhögő fejét, de csak bemutattam neki, ahogy elkeztdem táncolni ELliottal, de aztán megpillantottam mellette íEstehrt is. Felvontam a szemöldököm, mejd intettem annak a lánynak, akit valamiért régen talán szerettem.
– Most teljesítetted az egyik legnagyobb vágyamat… Remélem ez nem a sör mellékhatása volt csak. - mondta Elliot, én meg csak villantottam felé egy 100 pontos vigyort.
- Inkább a te mellékhatásod, Nyuszi - dünnyögtem, és megcsókoltam, ahogy elegánsan táncoltunk. Szerettem táncolni,  mert művészet volt, kifejezőeszköz, és az elegancia egyik legszebb megtestesítője. És persze imdátam ebben is remekelni, hogy jobb voltam Benjaminnál. AMi nem volt igaz, ő egyszerűen lusta volt jól táncolni, pedig tudott. Élvezte ahogy ELliottal együtt mozogtunk, kellemesen összebújva. Közben persze igyekeztem figyelmen kívül hagyni a fejemen lévő rózsaszín koszorút, ami az egyik tárgya lehetett az öcsém röhögésének.
- Ha már itt tartunk… innék egy sört. Úgyhogy lassúzás közben haladjunk oda az italos asztal felé, jó?
- Miért, ennél jobban is kanos szeretnél lenni nyuszi? - kérdeztem kajánul direkt odadörzsöpve magamat. Közben lassan odaártünk a pulthoz is, majd közben Elliot rá is képett a lábamra. Kedvem volt itthagyni a helyet, mielőtt a Banjaminféle őrültek lerohanják a táncteret.
– Szerencse, hogy vékony vagyok és nem tudom eltörni a lábujjaid - mondta mire én csak ciccegtem egyet.
- Így is ki kell engesztelned a cipőm miatt, Nyuszi - húztam oda magunkat a pulhoz és leemeltem direkt a veszélyesen rózsaszínes vörös poharakat az egyik tálcáról és ELliot kezébe nyomtam. - gyere nyuszi, mutassuk meg, hogyan is kell vadulni - kacsintottam és felhajtottam a tartalmát, hogy teljesen eltűnjön a pohárból. Szinte tüzijátékként pezsgett végig rajtam az alkoholos bájital hatása.

Tavaszi bál
To Szöszke

 


kiss from a rose

Ma kibújtam a nyomasztó dolgok alól, amik a mindennapjaimat megkeserítették. Éreztem, hogy üldöznek, hogy újra rámtelepedjenek, de ma nem akartam ezzel foglalkozni. A szabadságnak igen, de itt most komolyabb dolgok voltak készülőben. Vészesen közeledett az év vége, és most először ennek nem is örültem annyira. Túl sok minden más is lezárul, nem csak a tanév, túl sok minden elveszti a keretet és a rendezőelvet az iskola falai és a jól megszokott órarend nélkül. Úgyhogy most csak töltök egy kis időt a barátnőmmel, ha kivételesen nem tanulja magát lexikonra, és nem borongok meg forrongok mindenféle nyári terveken. És igen, bírtam a W. L-t is, szuper, hogy ma ők is fellépnek.
Leporoltam a hajamba hullott rózsaszirmokat, megigazgattam a ruhám is, aztán felvettem egy korsó rózsasört meg egy pohár limonádét, és a gyanúsan csúszós foltokat óvatosan kikerülve átgázoltam a termen, hogy csatlakozzak Lunához.
- Szia! Mit kérsz, limonádét vagy sört? Tessék, kellett már egy kis lazítás, mi?
Odanyújtottam az egyik italt neki, én meg belekortyoltam a másikba, és közben félig felültem a legközelebbi, fal mellé tolt asztal lapjára. Elgondolkodva figyeltem a helyiséget, ami most olyan volt, mint egy fura, kissé morbidan vérvörös pelyhekkel kavargó hógömb. Szerettem magát a rózsát, de az ilyen rózsás rendezvényeket már kevésbé, főleg a korábbi furcsa, Valentin-napi élmény után, amikor egy rózsakert kis híján meg akart gyilkolni. Pedig én csak véletlenül kerültem oda. De a rózsák illatához társult rossz élmény csak apróság volt ahhoz az állandó, furcsa balsejtelemhez, ami az ilyen tömegrendezvényeken már automatikusan a fejemben volt. A palacsintafesztivált leszámítva mindig történt valami... De már ez se érdekelt, mára félreraktam ezt is, csak azért is Lunával akartam lenni, könyvek meg falak nélkül.
- Van kedved táncolni? - kérdeztem Lunától, ha megittuk az innivalót.
Csak egy pillantást vetek a szép hangú nőcire, aki jobbára felelős a táncalávalóért, és elgondolkodom rajta, ismerős-e valahonnan, aztán elterelik a figyelmem a szőke hajtincsek. Kiveszek közülük egy belehullott szirmot, aztán csak fogom a kezét.
- Megvárjuk a Walpurgist? - kérdezem Lunától, aztán azon gondolkodom, hogy jó-jó ez a lassú zene, de lehet, jobb lenne, ha legurítanék hozzá még egy rózsasört, mert alapból mindjárt elalszom rajta. Vagy ez a tömény rózsaélmény miatt van? Bíztam a zenekarban, hogy az majd felpörgeti kicsit a lassúzást.

◂ you put those chains
around you now ▸

2002. május 29.

◃a i d e n▹

The walls of freedom
Come crumbling down
The moment you put those chains
Around you now

style: pastel ║ zene: Devil At Your Door

16+

Kellemes bizsergést éreztem, de nem is ez volt az, ami melegséggel töltött el, hanem Aiden. Ahogy megdöntött, ahogy megcsókolt, ahogy biztonságba éreztem magam közben. Nem is tudom, valahogy annyira a helyére kerültek a dolgok, valahányszor kettesben voltunk… valahányszor olyat csináltunk, amin régen vitáztunk. Igen, Aiden feszült volt, kicsit talán emiatt nem is tudott önmaga lenni. A változása pedig valahogy annyira természetes volt, hogy tökéletesen befogadtam ezt. Nyíltabb lett, birtoklóbb és valahogy mindeközben kiegyenesúlyozottabb is. Örültem, hogy a családjával is jól alakulnak a dolgai… ezért próbáltam annyira jóban lenni velük.
Megcirógattam az arcát arra a szép kis mosolyra. Sokkal jobban állt neki, mint a komorság.
– Inkább a te mellékhatásod, Nyuszi. – Dünnyögte, majd közelebb hajolt és megcsókolt. Lassan táncoltunk közben, de ahogy a nyelvem az övére talált, minden tudatos mozgás ösztönössé alakult. A szenvedély és a forróság átvette minden más helyét. Beletúrtam a hajába is egy picit, de a karjaim a nyaka körül tartottam, nehogy elveszítsem az egyensúlyom.
– Tudtam, hogy nem bírsz ellenállni nekem… – leheltem az ajkaira, majd hozzásimultam egészen. Ezen a helyen nem kellett gondolkodnunk, vagy apámat lerázni vagy menekülni valaki elől. Egyszerűen csak átlagosak voltunk. Elliot és Aiden. Aiden és Elliot. Koszorút fontam, a fejére tettem, úgy játszottam, mintha bevenném, hogy igazak azok a dolgok, amiket a banya mondott. Jól esett kicsit ezt élni, ezen a helyen lenni… csak Aidennel lenni. Persze, ahogy hozzásimultam megláttam pár ismerős arcot… közöttük Gabrielt is. Kicsit megborzongtam, de ahogy hátrálni kezdtünk az italok felé, kicsit kevésbé láttam az egyre gyűlő tömegtől.
– Miért, ennél jobban is kanos szeretnél lenni nyuszi? – kérdezte Aiden, ahogy hozzám dörzsölte magát odalent. Nem tudtam visszafojtani azt a kellemes kis sóhajt, sőt, még kicsit a fülcimpáját is megharaptam. Finom Aiden íze volt ott is. Talán nem kellett volna túlságosan beleélni magam az apró puszikkal az állán és a nyakán, mert közben véletlenül meg is tapostam a lábát.
– Így is ki kell engesztelned a cipőm miatt, Nyuszi – mondta, majd a kezembe nyomott egy poharat. Ahogy magához vett egyet, elvigyorodtam. – Gyere nyuszi, mutassuk meg, hogyan is kell vadulni – kacsintott rám, majd felhajtotta. Széles mosollyal a képemen, kissé felvont szemöldökkel néztem végig, ahogy lehúzza az egészet. Alig vártam, hogy beüssön nála az ital, látni akartam, hogy mihez kezd most.
– Már nem is vagyok szomjas. – Közöltem nagyképűen, majd visszaraktam a poharat. A tenyeremmel végig simítottam a mellkasán és próbáltam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy Gabrielt is láttam itt korábban. Közelebb hajoltam és finoman megcsókoltam, megharapdáltam az alsó ajkait. – Hogy érzed magad? Elég férfias állapotban vagy? – Suttogtam felé, nagyon is élvezve a kialakult helyzetet. A mellkasáról a hasára simítottam, majd kicsit odalent is, de a következő mozdulattal elhúzódtam annyira, mintha csak nézelődnék valamerre.
Imádtam húzni Aiden agyát. Szerettem, mikor egyenesen le akar teperni... de itt túl sokan voltak és tudtam, hogy nem rángatna csak úgy el a mosdóig. Szóval kíváncsi votlam rá, hogy mit lép majd, de addig is szépen játszottam, ahogyan kellett. Vele játszani pedig igazi különlegesség volt. Csak óvatosan, O'Mara... neked fog fájni... Emlékeztet a hang, de furcsa módon erre bizsergés futott át rajtam.
– Még táncolhatunk kicsit, mielőtt megmutatjuk, hogyan kell vadulni. – Tettem hozzá, mintha csak észre sem venném, mi a helyzet a nadrágjában… pedig nagyon is éreztem.

[tavasz végi illúziók]

tavasz végi illúziók



Ben
2002. május 29.

style

Talán mégsem volt olyan jó ötlet eljönnöm ebbe a bálba. Így is éppen elég kellemetlenül éreztem magam a Bennel való legutóbbi találkozásom óta. Az ölébe estem és majdnem... szóval volt egy pillanat, mikor majdnem megcsókoltam. Meglehet ő is így tett volna, de nem vártam meg, hogy kiderüljön, kipattantam az öléből. Most meg itt is belerohanok. Ráadásul szinte az orra alá dörgöltem, hogy az elmúlt napokban melegítőben, kinyúlt pólóban, rendetlen konttyal a fejem tetején írtam odahaza, vagy legalábbis álmodoztam jelenetekről. Reméltem, hogy nem kenődött el a sminkem vagy néztem ki rosszul a fehér csipkeruhában, amit magamra rángattam. Tökéletesen éreztem magam, egészen addig, míg meg nem láttam és zavarba nem jöttem. Ezt neki persze nem mutattam ki.
- És eddig hogy sikerül az Estherré válás? - kérdezett vissza. Szerencsére Ben ezt is lazán kezelte, ezért nem volt gond az elszólással sem.
- Hát azt mond meg te - válaszoltam és kicsit oldalra billentve a fejemet vártam a választ. Vajon tetszik neki a látvány? Nem sokszor látott csinosabb ruhában, talán csak egy-egy iskolai rendezvényen, ahová ki kellett öltöznünk, de azok is már egy éve voltak lassan.
Valahogy megnyugtatott, hogy nem egy lánnyal van itt. Nem akartam senkivel sem összetűzésbe keveredni amiatt, hogy valamikor együtt voltunk. Elég régen volt már amúgyis, és hiába hiányzik az az idő, ez nem több, mint nosztalgia. Benjamin csak a múlt egyik szép emléke, amit nem lett volna szabad jobban megbolygatni.
- És a te párod?
Majdnem elnevettem magam. Tudta nagyon jól, miket mondd rólam Margaret... igen... a legjobb barátnőm közölte az évfolyamtalálkozón, hogy nem szexelek eleget, mert részeg volt. Nem is értem, minek iszik, ha enm vagyok vele, rendszerint én állítottam le olyankor, mikor nem kellett volna tovább feszegenti a határokat.
- Hát én... egyedül jöttem el... - magyaráztam, de akkor kiszúrtam Aident. Aident, a hátradöntős csókot, a párját... aki egy férfi volt. Aztán, ahogy fordult meg is bizonyosodhattam róla, hogy Nathaniel Forest exe volt, akivel egész véletlenül a Szombati Boszorkány Bent hozta össze. De így már tényleg érthető volt minden... és félelmetes. Sokszor lógtam együtt Aidennel is, sokszor volt romantikus, de ilyen nem. Vagy csak az idő, ami eltelt nem juttatta eszembe ezeket az apróságotk.
- Ó, ne már, hogy lehet még minig ilyen veszélyesen nyálas? Brr - jegyezte meg mellettem Ben. Szóval ő is látta, amit én. Ez mondjuk megnyugtatott arról, hogy nem ilyesmiről káprázik a szemem. Hihetetlen volt Aiden. Ő is annyit változott, annyit férfiasodott. Talán még Benhez viszonyítva is felnőttebbnek tűnt.
- Hát gondolom te is észrevetted Aident, és a pasiját.
Csak bólintottam és nyeltem egyet. Őszinte féltékenység fogott el. Nem, nem, nem! Dehogyis Aiden miatt, őt én már elengedtem. Talán soha nem is illettünk össze... hanem azért, mert velem senki sem csinált ilyen romantikus dolgokat. Kicsit tényleg hiányzott, így elnézve őket.
- Ez az az Elliot... ugye? - kérdeztem és inkább Ben felé fordultam. - Vitrol szerint ő a te pasid. - Mosolyodtam el, aztán végig simítottam a karján. - Nekem is jár egy ilyen romantikus tánc és hát te vagy a legvonzóbb férfi itt, aki ráadásul egyedül is érkezett... - próbáltam sugallni, hogy kérjen már fel. - Vagy hívj meg legalább egy olyan sörrel! - böktem a piros színű italokra.

[r o x m o r t s i b á l]

r o x m o r t s i  b á l

Merel

2002. május 29.

Aerith azt mondta este, hogy majd romantikus lett és talán annak is számított, de engem kicsit elborzasztott az a nyálasság, amiben úszott a Három Seprű. Szirmok, édes illat, túl sok szerelmi bájital és vágykeltő aroma keveredése a levegőben. Persze, szórakozásnak éppen kiváló lesz, de azt a sok rózsaszirmot nehéz volt megemészteni, hiába tudtam, hogy szívdöglesztő a hajamban. Majd később kiszedegetheti Merel, ha egyáltalán akarja… mert hát lássuk be, ki tudja mit akar? Nehezen olvastam le róla az érzelmeket, de az, hogy nem húzta el a kezét, amikor megfogtam máris bíztató volt. Eddig minden egészen kellemesen ment, megcsókoltam, randiztunk és most már meg kéne tenni a következő lépést.
- Itt miben nincsenek? – kérdezte Merel a szirmos megjegyzésemre. Ott voltak rajtam, a földön, a levegőből hullottak és még a piában is volt. Pikáns kis valaminek tűnt. - Biztos jó helyre jöttünk? Kezd az a gyanúm lenni, hogy ez egy Valentin napra átszabott hógömb.
Egy kicsit megköszörültem a torkom, de a bájvigyort le nem vakartam a képemről. Bár nem igazán tudtam eldönteni, hogy így most örül-e, hogy elhívtam, de én mindig adom a magabiztost, hát adtam tovább. Hát ha nem, majd az alkohol feldobja ezt a kis randit. Vagy meglepem valami mással, mármint a puszta jelenlétemen kívül.
– Na, majd az ivás helyre teszi a helyzetet. – Magyaráztam, ahogy a kezembe kaptam egy sörös korsót, amiben a pirosas-rózsaszínes ital volt, tele szirmokkal. Csak bele akartam kortyolni, mikor az a banya megszólalt. Én ugyan könnyen kimagyaráztam magam, a magasságom megtévesztő, de Merel igencsak apró volt. Ez eddig nem tűnt fel, de most nem bírtam nem elvigyorodni, ahogy ránéztem.
Természetesen menőn oldotta meg a helyzetet. A durranó hangra kicsit összerezzentem, de mikor megjelent a másik oldalamon, a kezemben lévő korsót megemeltem az akadékoskodó banya felé, majd elvettem egy másikat és azt a lány kezébe nyomtam. Úriember vagyok, ha randiról van szó.
– Akkor koccintsunk arra, hogy koccinthatunk! – Emeltem meg felé a korsót és kicsit elmosolyodtam. Aztán jó nagyot kortyoltam az italból. Hát igen, volt oda lent egy kis bizsergés nadrágtájékon, de engem aztán nem zavart, még ha látható jelei is voltak. A sör ugyanis kellő melegséget adott ahhoz, hogy ne érezzem magam zavarban. Igen… igen! Ennyi alkohol is képes volt egy egészen kicsit fejbe verni, de csak azért mert túl gyorsan ittam… ugye? Nem számított, igazából végig nyaltam az ajkaimon, hogy a maradék édes ízt is magamba fogjam. Igen. Itatta magát.
Az ajtó felé pillantottam, de tényleg csak röviden, mintha azon gondolkodnék, mit mondjak Merelnek, aztán megláttam őt. Azt az őrült csajt, az exemet, Opheliát és minden jelzőt, ami zavaró és borzasztó.
– Öhm – köszörültem meg újra a torkom és inkább Merel szemébe néztem. Még mindig nagyon szexi és menő csaj volt a szememben, de most kapott is egy ezt sugalló pillantást. – Már egy ideje megismerkedtünk és elvagyunk. Ráadásul közeledik a nyár. – Kezdtem és közben próbáltam kizárni, hogy Ophelia minden bizonnyal kiszúr, mert olyan égimeszelő vagyok. – Nem gondolod, hogy ideje lenne szintet lépnünk? – kérdeztem, nem téve hozzá, hogy ez is Aerith ötlete volt. – Szóval, lennél a barátnőm? Ha nem vagyok jó fej, később kidobhatsz, meg ilyesmik.

[2002. május 29.outfityou became a faint light in between the stars]

2002. május 29.
outfit

you became a faint light in between the stars

Egy picit olyan volt ez az ital, mint azon a kémcsöves estén, és bár nagy valószínűséggel most is az lesz ennek a bálnak a vége, hogy egy ágyban találjuk magunkat, egymás mellett. Irónikus, nem? Hogy mennyi minden változott azóta a nap óta, hogy Elliot csókját megéreztem az ajkaimom. Elliottal könnyű volt lennem, még ha a sok réteg álarcom mögött is voltam, néha képes volt mögéjük látni, előhívott onnan, én pedig csak engedtem ennek az édes csalogatásnak. Jobban éreztem vele magamat, mint eddig bármikol, és bassza meg, ebben a cuccban tényleg lehetett valmi, ha már ezek a gondolatok feltörtek beléőlem. Baszki, Aiden, ne most legyél nyálas. Úgy éreztem képes lennék akár még meg is kérni ELliot kezét, de azt ha eljutok oda, nem ilyen szánalmas kis semmilyen helyen fogom megtenni, hanem mondjuk megadom neki a módját.
– Tudtam, hogy nem bírsz ellenállni nekem… - lehelte a csókunk után az ajkaimra ELliot, miközben kellően megéreztem odalent magunkat. Nem volt nehéz, mert eléggé ütött az a szar, amit ittunk. Csak felvontam a szememet és úgy tettem, mintha nem izgatott volna a dolog. Táncoltam vele tovább, mert sejtettem, hogy amúgy is húzni akarja lehet az agyamat, bár kérdéses volt, hogy meddig bírtam ellenállni neki. De büszke ember voltam.
– Hogy érzed magad? Elég férfias állapotban vagy? - kérdezte, mire én válaszul visszadörgölőztem hozzá, de csak megrántottam a vállamat a közömbös arcommal, és gonoszul elvigyorodtam utána.
- Á, nem annyira, mint te, én tök jól vagyok - mondtam, de persze ez hazugság volt. Persze, hogy minden vágyam az volt, hogy leteperjem, odasimuljunk a falhoz abban a szánalmas kis mosdóban, mert nem hittem hogy ilyen ittas állapotban bármelyikünk épségben tudott volna hoppanálni és azt a kellemes testrészt semmi esetre sem akartam elveszteni magunkról.
– Még táncolhatunk kicsit, mielőtt megmutatjuk, hogyan kell vadulni - dünnyögte makacsul, mintha ő lett volna az aki irányít. Sóhajtottam drámaiságot tettetve.
- Hát igen, sokkal jobb is ez. A tánc is egyfajta szex, neked is úgy tűnik épp olyan kielégítő nekem is, mint neked - közöltem vele, majd közben elegánsan megpörgettem táncolás közben. Lassan azonban véget ért a lassúzás egyébként, volt egy ilyen érzésem a sok fura tini, miatt. Na meg Benjamin megjelenése miatt is. Arrapillantottam, ahol őt sejtettem, és ki is szúrtam. Nem volt nehéz viszonylag magas voltam. Aztán megpillantottam mellette egy szőkeséget is, akinek csak a haja létszott ki. Egyből Esther ugrott be, de nem voltam benne biztos. Na mi az, Benjamin, nosztalgiázol, hm? Persze tudtam, hogy éppen kiröhögött, dehát BEjmainnak olyan szegényes homora és szépérzéke volt mindig is, hogy sosem értette meg az igazi romantika lényegét, nem úgy mint én.
Azonban mielőtt jobban megnézhettem volna kivel is volt, kiszúrtam Másodaikat is a sarokban lapulni.
- Micsoda tömeg van itt, Nyuszi, itt van az öcsém, valami szőkeséggel, és Mr. Második is - hajoltam hozzá közel, de azért megint hozzásimultam, úgy hogy érezze az egyre keményebb kis dudort. Valahogy ez az ital túl erős volt. Vagy csak ennyire kívánós volt ebben a helyzetben Elliot. - Odamehetünk hozzájuk, vagy mutathatok valami nagyon izgalmasat a mosdóban.

To: Jack
2002. május 29.


go where you feel most alive

style

Zavart pislogással próbáltam nem tudomást venni arról, hogy még mindig bámulnak. Éreztem, hogy a nadrág kényelmetlen lett, amitől persze a fülem hegyén megült a szokásos vörösség, amit Jack egyébként könnyen kiszúrhatott a furcsa félhomály ellenére is. Nem tudtam elképzelni, hogy ő is kényelmetlenül érezné magát.
Alig mertem ránézni. A hirtelen mozdulattól megéreztem az illatát, kicsit erősebben, mint kellett volna. Éreztem, hogy a bizsergés még inkább végig fut rajtam, a gyomrom is megremegett egy egészen kicsit… főleg, mikor újra tudatosult bennem, hogy az én koszorúm van a fején. Az enyém… igen, megint túlagyaltam. Inkább a limonádéért nyúltam és még egy nagy kortyot húztam le belőle. Már nem számított amúgy sem a hatás, ráadásul kívánni is kezdtem. Hiába volt olyan borzasztóan édes, akartam.
– Valami akkor is van benne. A tömérdek cukron kívül – mondta Jack. Igen, határozottan volt, de ezt el nem mondtam volna neki, mert akkor nem iszik bele. Mégis miben reménykedsz Sebastian? Hogy lehetsz ennyire hülye? Igen, megint túlzottan is beleéltem magam ebbe a dologba. Nem kellett volna… mert semmilyen bájital nem olyan erős, hogy Jack elkezdjen fiúk iránt érdeklődni. Ugye? Össze kellett szednem magam.
Inkább nem böktem oda mi az, habár tisztában voltam vele, hova hat és mit csinál. Az én testem már az illatát is bizsergett, így elfogyasztva pedig csak még veszélyesebbnek tűnt. Annyira, hogy elkezdtem ostobaságokat beszélni… minthogy lassúzzunk. Ez meg hogy a fenébe került a nyelvem hegyére? Sosem kellett volna ilyeneket kimondania. Örültem, hogy ez az én titkom volt… ez a kis vonzalom, ami felé volt bennem. Ez csak az utóbbi időben tűnt fel, mert megvédett, meg akart védeni, erős volt és igazi barát. Talán csak túlértékeltem a helyzetet és igazából nem is érzek semmit. Reméltem, hogy nem érzek semmit. Elég volt egy szívtörés… csakhogy a józanészt egy csomó mindent felülírt bennem. Ezt pedig csak tovább erősített a bájitalos limonádé, aminek az aljára értem, mire kiböktem azokat a kétségbeesett bocsánatkérdéseket.
– Csörögjünk, na – mondta, mintha nem értené miért kérdezek ilyeneket. Vagy ő is azokon a dolgokon agyalna, mint én? Nem. Ezt nem tudtam elhinni, éreztem, hogy csak bemagyarázom magamnak, mégis annyira szerettem volna, ha csak rám figyel.
Megborzongtam, ahogy az ujjai hozzáértek a karomhoz. Erősen fogott annyira, hogy fel tudjon húzni a teszetoszaságom ellenére is. Aztán előre ment, hogy a táncoló tömegbe vegyülve lassan táncolni kezdjen. Én pedig követtem. A zene lassú volt, tipikus összebújós fajta és én pont arra vágytam. Normális esetben ezt az érzést el is nyomtam volna, de most éreztem, ahogy dolgozott bennem az a szer. Egyenesen lüktetett végig az ereimen, még egy mordulás is kiszakadt belőlem, annyira kartam hozzáérni.
Közelebb léptem és lábujjhegyre álltam, hogy át tudjam karolni a nyakát. Így közvetlenül a szemébe néztem, amitől persze elpirultam és még a lábára is tapostam, mint valami szerencsétlen.
– Bocsi… – Nyeltem egyet, bennem egy kis hang azért rimánkodott, hogy csak ne fejtse le magáról a karjaimat. Vele akartam lenni, ilyen közel, érezni az illatát, hagyni, hogy dolgozzon a bájital. Több úgysem lesz… nekem nem jár. Nem egy formás lány vagyok. Semmi esélyem nem volt Jacknél.
– Nagyon jó az illatod… – közöltem aztán, ahogy még mindig a szemébe néztem, aztán úgy éreztem mindjárt elolvadok, úgyhogy a homlokom inkább a mellkasának támasztottam.

[2002 május 29. ● E S T H E R ●⭃ Szavak vagyunk a zajban ⥷tükörkép]

2002 május 29.
● E S T H E R ●
⭃ Szavak vagyunk a zajban ⥷
tükörkép

Burns, burns, burns
- ahogy süllyedek egyre lejjebb –
down, down, down
- a lángok úgy csapnak egyre feljebb.

Lazán zsebre dugtam a kezemet, és úgy fürkésztem Esther kék szemét, az Estheres vonásokat, a szőke tincseit. Nosztalgikus volt és mégis új, valahogy furcsán kerédes ízt adott ez a koncert előtti kis találkozó, ahogy egymást bámultuk és még mi sem tudtuk eldönteni mik is vagyunk egymásnak. Az biztos, hogy valami megmagyarázhatatlanul furcsa és különleges volt közöttünk, amit nem is bámtam. Még ha csak egy barátság is maradt köztünk, az is valamiért különleges volt ás szép. Szerettem volna egy picit kamasz lenni, hogy meghúzzam a haját és röhögve kézenfogva elraboljam a tömegből kamaszos féltékenységtől hajtva, hogy csak az enyém legyen. iagzából ebben a tekintetben olyan önző voltam, mint Aiden. De már nem voltam gyerek.
Esther arcán megültek a fények, furcsán nézhettünk ki a virágeső közepette, biztos voltam benne, hogy én se néztem ki rosszul a szirmoktól, a tornacipőm orrán is pihent egy-két szirom, és tuti, hogy az én hajamban is pihent néhány, ahogy Estherében is. A szőke hajkoronájában egészen bájos volt a rózsazsínes, halványvöröses szirmok látványa.
- Hát azt mond meg te -  billentette oldalra  afejét, így néhány szirom álmosan lehullott a földre, én pedig elgondolkodva hümmögtem egyet, majd egy laza kis kosolyt ejtettem meg felé.
- Hát, ha megeröltetnéd magad, akkor se lennél modnjuk Carolos, vagy Amandás - vigyorodtam kicsit szélesebben el. - Tökéletesen Esther vagy. Vakon se tévesztenélek el - tettem hozzá egy kacsintás kíséretében, hiszen Esthernek mindig is olyan szép és kecses alakja volt, a ruha pedig még jobban kiemelte a nőies vonalait.
Közben persze rátértünk a párkérdésre, ami jogos volt. benjamin Fraser sosem jelent meg egyedül, lány nélkül sehol, valahogy mindig találtam valakit, Esther előtt is és utána is, és ha bár azok is csak valami gyerekes kalandkeresések és a kamaszos vágyak kielégítésére szolgáltak, azért valljuk be, túlságosan büszke voltam ahhoz, hogy egyedül villogja, ha már megtehettem akkor miért ne? De most valahogy jól esett egy kicsit egyedül lennem, talán a fura kamasz rajongó táborom miatt, ami eléggé para volt és félelmetes. Igazából az is megfordult a fejemben, hogy keresek valami lányt, ami eléggé gáz volt a részemről, mert volt valami halvány kis fellángolásom azon a kviddicses rendezvényen, Nirával. De mielőtt még jobban belementünk volna Estherrel a témába, fintorogva bámultam Aident.
Éreztem azt a furán nyálas elégedettséget benne, meg azt, hogy szerelmes is volt, és hogy rajtam kárörvendett. Undi volt, ezt utáltam a legjobban bennünk, hogy szavak nélkül is tudtam hogy volt. És most kifejezetten túlságosan boldog volt. Persze örültem neki, baromira örültem, de... csinálhatta volna egy kicist visszafogottabban. Össze is akadt vele a tekintetem, és direkt kinyújtottam rá a nyelvemet, majd be is mutattam neki, úgyis tudta miért csináltam.
- Ez az az Elliot... ugye? Vitrol szerint ő a te pasid - erre csak elhúztam a számat, majd inkább hátatfordítottam nekik, mert arra végkép nem voltam kíváncsi, hogy a táncparketten esetleg nekigerjed ELliotnak. Így is túl sok mindent éreztem, amire amúgy rohadtul nem voltam kíváncsi.
- Ja, vele már együtt járt tavaly is. Meg most megint - vontam meg a vállamat közömbösen. Pedig azért hálás voltam Elliotnak azért hogy némi életet lehelt abba a gyászhuszárba. - Vitrol boldog boldogtalannal összepárosít mindekit, majd az lesz a következő cikke, hogy gyerekem lesz vagy Elliottól vagy valami random csávótól, akivel véletlenül együtt lát. - Iagzából nem izgattak anynira ezek a pletykák, maximum csak még jobban meg akartam verni Aident. Nem tudom meddig kellett bizonygatnom a Montrose edzőmnek, hogy én kurvára nem cigizek.
- Nekem is jár egy ilyen romantikus tánc és hát te vagy a legvonzóbb férfi itt, aki ráadásul egyedül is érkezett... - Erre ravaszul felvontam a szemöldökömet, majd beletúrtam a hajamba, mert kicsit simogatta a lelkem Esther bókja.
- Hmm, tudod, hogy gyűlölök táncolni - húztam magamhoz, és csak a játék kedvéért ahogy átfogtam a derejkát megsimítottam Esther szép hátsóját is. Úgyis ismerte már a bókjaim természetét, szóval nem féltem attól, hogy pofán vág. - De mivel a te hátsód itt a legszebb, nem ellenkezhetek - vigyorodtam el ártatlanul, majd táncmozdulatokkal a pult felé kezdtem el vezetni. Tudtam ám táncolni én is, olyan jól, mint Aiden, elvégre Lisa néni nagyon komolyan vette a táncoktatást. De hogy én mennyire untam és gyűlöltem, Merlin seggére. Azért néha megtudtam erőltetni magam, hogy ha azzal kellett táncolnom, aki tetszett vagy akit bírtam. Viszont nem szerettem sokáig unalmasan lötyögni, szóval tényleg a pult felé iránítottam magunkat. Ahogy odaértünk elengedtem, és menő mozdulattal Esther kezébe nyomtam a piros italt, miközben a pultnak támaszkodtam, hogy felé tudjak nézni.
- A szexy táncunkra - kacsintottam rá, miközben felé emeltem a poharat, majd a számhoz emelve inni kedztem belőle.

◂ you put those chains
around you now ▸

2002. május 29.

◃a i d e n▹

The walls of freedom
Come crumbling down
The moment you put those chains
Around you now

style: pastel ║ zene: Devil At Your Door

16+

Mindig benne voltam a játékban. Ebben is benne voltam, még ha Aiden adta is kicsit a rideget. Majd megpuhítom… vagyis annak éppen az ellenkezője – remélhetőleg. A gondolataimba egyértelműen belekeveredett a furcsa bájital hatása. Olyan volt ez, mint valami drogos ábrándozás, csak sokkal forróbb, sokkal szexibb. Ezt pedig élveztem, mert ezekben a pillanatokban semmi másra nem kellett gondolnom csak rá, ránk, és arra, hogy mennyire élvezni szeretném a testét abban a mocskos kis mosdóban, ahol tuti nem mi leszünk az elsők.
– Á, nem annyira, mint te, én tök jól vagyok – hazudott egyértelműen. Éreztem, hogy majd szétveti a forróság őt is. Legalább annyira, mint engem, ahogy újra és újra összeért a testünk a mozdulatok közben. Nem is zene ritmusa számított már, hanem csak a sajátunk. Nem érdekelt az sem, ha kívülről undorítónak tűnünk. Csak simultam mind jobban és jobban hozzá, élvezve minden rezdülését.
– Szóval szereted, ha szorít a nadrágod? – kérdeztem, ahogy hozzá bújtam kicsit és az ajkaim szinte finoman simították a fülét. Még én is beleborzongtam, de végül elhúzódtam, hogy a szemeibe nézzek. Mocskosul szerencsés voltam.
– Hát igen, sokkal jobb is ez. A tánc is egyfajta szex, neked is úgy tűnik épp olyan kielégítő nekem is, mint neked – hagytam, hogy megpörgessen. Igazából bárhogy is tett, én hagytam neki magam. Nem csak itt, otthon is, mikor csak magunk voltunk. Valahogy megbíztam Aidenbe, ő kicsit olyan volt, mint én. Tudta, hogyan kell velem bánni, mi a jó nekem… mert ugyanazokat a dolgokat éltük át. Ugyanazok a dolgok foglalkoztattak minket a szívünk mélyén s ezért reménykedtem benne, hogy ő is ugyanazt érzi, amit én. Hallani akartam, ahogy kimondja, mert tudtam, gyönyörű lesz. Olyan, mint mikor az ember hosszú idő után eléri a célját.
– Hát sokban hasonlít rá, csak a gyönyör valahogy sosem jön el. – Válaszoltam, ahogy visszatértem a karjai közé és egészen hozzásimultam. Talán ez volt az utolsó lassú dal, mert a hangulatot már tökéletesen megalapozták. Akik randira jöttek már kellően egymásra hangolódtak… legalábbis, ha beleittak abba a furcsa színű és illatú italba, amit itt kínálgattak.
– Micsoda tömeg van itt, Nyuszi, itt van az öcsém, valami szőkeséggel, és Mr. Második is – hajolt még közelebb. A simulás közben még jobban éreztem azt a kellemes dudort, ami hajtott mind jobban felém. Elmosolyodtam, még az sem érdekelt, hogy éppen Gabrielről beszél. Kicsit úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. – Odamehetünk hozzájuk, vagy mutathatok valami nagyon izgalmasat a mosdóban.
– Remélem valami nagyot… – sóhajtottam fel, egészen bele a fülébe megint és a hátán végig simítva, a tarkóján megülő hullámos tincseket piszkáltam az ujjaimmal. Kicsit belenyaltam a fülébe is, csakhogy tovább fokozzam a hangulatot. – Nincs kedvem szocializálódni… menjünk a mosdóba. – Tettem hozzá, majd elhúzódtam tőle és megindultam előre az emberek között. Szándékosan nem fogtam meg a kezét és húztam magammal, azt akartam, hogy kapjon el.
Félre-félre egy-egy embert, hogy a tömegen át tudjam vágni magam. A legtöbben persze még lötyögtek az újabb dallamokra, amiket én már meg sem hallottam szinte. Csak a fülemben lüktető ritmust hallottam, amit a vérem diktált. Már nagyon akartam, hogy Aiden hozzám érjen, hogy azt tegyen velem, amit csak szeretne.
– Gyere, Muci… – simultam a mosdó ajtajához, és csábítóan kipattintottam az ingem felső gombját. Így tűntem el az ajtó mögött, hogy odabent várjam meg, míg követ.

Lelkesen integetek, ahogy meglátom Mirát átvágni az andalgó tömegen.
-Óóó, mindenre gondolsz, köszönöm. Ugye nem késtem sokat?
Mivel mindkét keze tele van egy-egy pohár itallal, amit igazán nem kéne kiönteni, csak nem ugorhatok a nyakába egy öleléssel, így hát kénytelen vagyok egy puszival üdvözölni, amég mindkét keze foglalt. Bár nem gyanakszom arra, hogy ellenkezne velük, ha szabadak lennének. Aztán egy hálás mosollyal átveszem a limonádét.
-Milyen tematikus vagy ma- somolygok az összképre, rózsás ruhába, a hajába szirmokkal ...plusz a farmerdzseki, ami ugyan nem ezt a virágos esztétikát folytatja, de annyira elmaradhatatlanul Mira, hogy enélkül talán hiányérzetem is lenne. Csinosan is csinos, de ezekkel a pont csábítóan lázadó elemeivel a legtökéletesebb.
-Veled bármikor- helyeslek lelkesen a táncfelkérésre, és fel is kelek az asztal peremétől, lerakva a poharam, hogy szembeforduljak vele, fogva a kezét. Elvarázsoltan és-vagy kicsit bénácskán mosolyogva a rózsasziromra, amit kihalászott a hajamból, felemelem a kezem, hogy viszonozzam a geztust, de végül meggondolom magam, és csak közelebb hajolok megsúgni, -Áh, neked túl bájosan állnak.
Aztán kicsit hátrébb lépek, mind az ártatlan ördögi mosolyomat villantani rá, mind a még mindig fogott kezénél vonni a táncparkett felé.
-Mér ne mindkettő? Rájuk biztos érdemes úgyis bemelegíteni.
Eddig csak hallomásból ismerem az együttest, de nekik biztos bulisabb, pörgősebb zenéik lesznek, amire persze szintén szivesen táncolok Mirával, de addig ez a mostani hangulat is úgy megfogott.

[2002. május 29.outfityou became a faint light in between the stars18 +]

2002. május 29.
outfit

you became a faint light in between the stars

18 +

Egyre jobban kívántam Elliotot, és bár alapjáraton is így voltam vele, a hangulatot erősen megdobta az a rózsaás ital is. Nem bántam, bár anynira nem kedveltem az alkoholt, hogy állandóan igyak, de néha jól esett. és most kibaszottul jól esett. Főleg, hogy egyre inkább szerettem volna Elliothoz simulni. A zene lassú volt talán az utolsó dalok pörögtek. Szerettem, kifejezetten tetszett a zongora lágy dallama, eszembe juttatta, hogy menniyre szerettem játszani, még akkor is, ha túl büszke voltam bevallani. Vajon megköszöntem valaha apámnak, hogy megtanított zenélni? Suinte fájt, Fájt, hogy semmit se köszöntem meg neki. Inkább lehunytam a szememet, a csípőmet Elliot ágyékához billentve, hogy a tánc és a zene is még élvezetesebb legyen. A nő énekhangja sem volt rossz, Lisát juttatta eszembe, ahogy koncertezik valamelyik híres koncerttteremben Amerikában. Kezdtek hiányozni.
Láttam Bent, ahogy bemutatott, én is viszonoztam neki ezt a kedves kis szívességet, miközben Elliot se nagyon bírta már azt a pattogzó szikrákat köztünk, és be kezdett húzni a mosdóba.
– Gyere, Muci…
Nem igazán akartam megvárni, hogy ő maga vetkőzzön ki a ruháiból, szerettem lerángatni róla, mert az is olyan érzéki volt és intim. Persze ezeket a furán romantikus dolgaimat inkább nem is részletesztem, egyszerűen csináltam. Benyomtam vele együtt a mosdó ajtaját, miközben ajkaimmal forrón megtaláltam az övét. A nyelvemmel kerestem az övét, miközben egyre jobban bújtattam ki a ruháiból őt is és magamat is. Feljaptam és a mosdókagylóra ültettem fel, miközben a forró bőréhez értem a csókcsatánk közben. Eléggé hevesen éreztem magam én is, így szinte lüktetett bennem a forrongó rózsaital, amitől minden porcikája Elliotnak édesen hatott. Egyik kezemmel beletúrtam ELliot hajába, míg csípőmmel úgy helyezkedtem, hogy össze tudjunk egyméshoz teljesen simulni. AHogy mégjobban sikerül összesimulni, belesóhajtok ELliot ajkaiba, és miközben végigsimítok a testén, egyre hevesebben mozgok. Így is túl sok ideig húztuk egymás agyát a táncparketten, ami után elég nehezen lehetett magam visszafogni, így remegve öleltem ás, amikor elértem a határaimat. Belecsókoltam a nyakába, az arcába, miközben végig a kezim között tartottam, bár az ital hatása nem múlt el még most sem.
- Durva ez a pia, Nyuszi. Lopjunk magunknak belőle? - kérdeztem vigyorogva.

Tavaszi bál
To Szöszke

 


kiss from a rose

-Óóó, mindenre gondolsz, köszönöm. Ugye nem késtem sokat?
- Dehogy, örülök, hogy itt vagy. Tudom, hogy van fontosabb dolgod is… - pillantottam félre szomorkásan somolyogva, aztán a puszitól már csak somolyogva. Sőt vigyorogva. Jó ötlet volt ma csak a jelennel foglalkozni. Nem egészen megvalósítható, de jó ötlet. A jelen most egészen a barátunk.
- Milyen tematikus vagy ma.
Nagyot bólintok és kicsit pirulok a megállapítására.
- Köszönöm, eléggé adta a program a témát, de igyekeztem is. Neked viszont nem is kellett igyekezni - pillantok játékosan célozgatva Luna oldalán a rózsa felé. Ebben a merészen csinos ruhában, ami próbál ártatlannak tűnni, de nem takarni, meglehet az esélye annak, hogy a tetoválás megmutatkozik. És ahogy a tekintetem kutakodik, az én bőrömön lévő egyszarvú közben majdnem lerúgja a szívemet a helyéről.
- Bámulatosan nézel ki. De azért bocsánat a bámulásért - sütöm le a szemem megint inkább, a szép színű ital a korsóinkban nem olyan tetszetős látvány, de legalább nem hoz úgy zavarba.
-Veled bármikor - egyezik bele a táncba, és hamarosan már egymás haját piszkálgatjuk, mint a majmocskák az állatkertben, de az egyikünk legalább nem majomkodik annyit, mint én.
-Áh, neked túl bájosan állnak.
- Azt mondod, bájosan áll rajtam a rózsa? - kérdezem huncutul, és átkarolom a derekát, esetlen és szégyenlős mozdulattal, de azért csak összeszedem magam, van itt egy rózsaszál, ami szebb mint a többi.
Egész jó ez a lassú zene. Próbálok most az egyszer lazítani, és nem ugrálni meg rázni, csak lépni finoman és ringatózni, a sziromeső körülöttünk egészen segít ebben, példát szemléltet legalább. Nem rossz ez. De azért a Walpurgis leányai remélem majd olyan elvarázsolt konfettit is szórnak majd. És dobost meg gitárost is hoznak, nem csak danolászó néniket.
-Mér ne mindkettő? Rájuk biztos érdemes úgyis bemelegíteni.
- Igen, jó is,  majd együtt bemelegítünk… Khm... - Most már annyiszor sütöm le ma a szemem, hogy lehet, ez beillik szemtornának is. Azért már csak össze szedem magam, és gyorsan kevésbé pirongatós vizekre próbálok evezni. Ami nehéz, miközben Lu derekát fogom, és eléggé kénytelenek vagyunk öszze-összeérni a tánc miatt, de ha már a zene a téma.
- Te amúgy ismered ezt az énekest? Még sose hallottam - biccentek fejemmel a nő felé, aki az andalító muzsikát szolgáltatja.

◂ you put those chains
around you now ▸

2002. május 29.

◃a i d e n▹

The walls of freedom
Come crumbling down
The moment you put those chains
Around you now

style: pastel ║ zene: Devil At Your Door

18+

Aiden úgy nyomott be a mosdóba. Éppen csak annyi időm volt, hogy a mögöttünk becsukódó ajtó kulcsát felfordítsam. Nem. Nem volt szükségem közönségre, most nem. Túlságosan akartam, megszakítások és minden egyéb nélkül. Így hát hagytam, hogy a forróság elöntsön, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy egy mocskos vécében vagyunk, Roxmorts egyik legforgalmasabb pubjában. Lényegében én sosem voltam válogatós... a testi funkciók előrébb voltak a környezet szépségénél. Amúgy sem számított, hanem Aiden, én, a kettőnk között tomboló különös, szenvedélyes feszültség.
Elég volt csak annyi, hogy az ajkaink egymásra találtak, hogy a nyelvünk vad táncot járt. Megszünt a külvilág, a kint lüktető zene szinte semmissé foszlott. Nem létezett semmi, csak Aiden és Elliot. Az ujjai könnyen vetkőztethettek, nem álltam ellen s ahogy mozgatott, a hűvös mosdókagylóban is megtámaszkodtam. Mindent megadtam volna, ha csak egy pillanatra is, de megnézhetem magunkat együtt mozogni a tükörben. O'Mara... O'Mara... te mocskos kis perverz... - sziszegett bennem a hang. Nem számított. Még csak nem is tudott igazán zavaró tényezővé válni. Nem...
Egy pillanat volt az egész. A testünk már is eggyé vált, az ujjaim hol Aident, hol a mosdótálat marták, hogy megtartsam magam, mielőtt a gyönyör olyan módon ér utól, ahogyan az a legkellemesebb. Remegősen, forrón, úgy, hogy szinte meg sem tudom tartani magam. Csak halkan súgtam a mosdó különös nyugalmába, hogy: - Aiden... - ez volt az utolsó, kicsit magasra sikerült hangocska, amit kirángatott belőlem az élvezet. Hát ilyen, ilyen vad és szenvedélyes, ha a kettőnk vágyai találkoznak valami ajzószerrel. Semmi szükségünk nem volt rá, mégis, szinte kirobbantotta belőlünk azt a forróságot.
Az ölelésben hozzábújtam, hagytam, hogy megcsókolja a nyakam, az arcom. Még a szemeimet is lehunytam, míg a remegés ott dolgozott közöttünk. Az ujjaim belesimultak a hajába. Még kellett egy pillanat, hogy összeszedjem magam.
- Durva ez a pia, Nyuszi. Lopjunk magunknak belőle?
Elmosolyodtam a szavaira.
- Nekem az nagyon fájna, ha ebből sokat innál... - lehetem finom puszit az ajkaira. - Lopjunk egy adagot és otthon rájövök, miből van. - Tettem hozzá és még egy csókot adtam neki, aztán összeborzoltam a hullámos tincseit. Csak ezután léptem el, hogy elrendezzem magamon a nadrágot, de közben végig Aident bámultam olyan fejjel, hogy: te tetted velem ezt, nézd csak! Aztán egész egyszerűen rákacsintottam, megfogtam a kezét és kihúztam a tömegbe.
- Lopjuk el, aztán menjünk haza. Még élvezni akarlak.

[2002. május 29.outfityou became a faint light in between the stars]

2002. május 29.
outfit

you became a faint light in between the stars

Sokszor sok helyen simultunk már össze, és valahogy minden egyes alkalom ugyan olyan jó vollt, és mintha a köztünk lévő szikrák... ó, nem ezek nem is szikrák már, hanem egyenesen lángcsóvák... Nem is akarnának csillapodni. Úgy csináljuk mindig, mintha az lenne az utolsó, és pont ezért olyan szenvedélyes mindig. De talán nem is baj ez. A helyszín pedig a maga fura módján is egészen erotikusnak hatott, ahogy összeforrtunk, azon a hideg mosdókagylón, mintha otthon lennénk. Megláthattak volna minket, de valahogy... valahogy ez most nem zavart. Az emberek véleményére régóta teszek. És most amúgy is csak mi ketten vagyunk itt. És egy pillanatra arra gondoltam, hogy az egész világon ketten vagyunk.
Elliot a nevemet sóhajtotta, miközben én belefúrtam az utolsó pillanatokban az arcomat a nyaka és a válla közzé, hogy aztán remegve várjam míg lecsillapodok anynira, hogy meg tudjak mozdulni. természetesen, ahogy elléptem tőle, rögtön megigazgattam magam, tökéletesen beállítottam a frizurámat, mert azért mégsem akartam úgy kimenni innen, mint aki éppen megerőszakolt valakit. Még akkor sem, ha végül is majdnem ez történt. De Elliot túlságosan vibráló hatással volt rám. Ez van. na meg az öcsikém is kaphatott néhány kellemes percet, aminek nyilván kurvára nem örült. Reménykedtem benne, hogy nem olyan kibazsott lúzer, hogy ne fektessen meg ma bárkit. Amúgy is ott volt vele Esther.  Lusta mozdulattal közben előszedtem egy szál cigit és a megjavított, régi öngyújtóval meggyújtottam, miközben az ujjaimmal végigsimítottam a domborvonalain.
- Nekem az nagyon fájna, ha ebből sokat innál... Lopjunk egy adagot és otthon rájövök, miből van - lazán elvigyorodtam a csókra, majd utána lustán megforgattam az ujjaim között a cigarettámat, és ismét beleszívtam, miközben megborzolták a hajamat. Erre válaszul csak ráfújtam a füstöt.
- Ugyan már Nyuszi, legfeljebb edzett leszel hátul... És... Csak nem házilag akarod majd gyártani? - vigyorodtam el gonoszul.
- Lopjuk el, aztán menjünk haza. Még élvezni akarlak. - Erre odahajoltam és egy füstös csókot leheltem most az ő ajkaira.
- Hm, milyen rossz fiú vagy, Nyuszi - kacsintottam rá. - Egész éjjel élvezhetsz - kacsintottam rá, majd lassan kiléptem az ajtón, miközben sikítozó tömegbe üttköztem bele szabályosan. Lassan tényleg megkezdődött a koncert, én pedig egyre jobban vártam, hogy elhúzzak innen a francba. Értékeltem benjamin tehetségét... csak azokat a szarokat nem, amiket játszott. Kézen ragadtam Elliotot, és húztam a pult felé, hogy ott a sarokba helyezett, bontatlan üvegekből lenyúljunk párat.
- Alig várom, hogy lelépjek innen, kezd kicsit sok lenni a varázsrocker a két méteres körzetemben. Így is elég nekem Benjamint elviselni - dünnyögtem, majd amikor megszereztük végre amiért jüttünk ránéztem Elliotra. - Remélem nincs más terved az estére azon kívül, hogy különleges izmokra edzünk.