Középső asztalok

◂ you put those chains
around you now ▸

2002. május 29.

◃a i d e n▹

The walls of freedom
Come crumbling down
The moment you put those chains
Around you now

style: pastel ║ zene: Devil At Your Door

A testemben még éreztem a bizsergést. Talán csak egy kicsit enyhült attól, ami a mosdóban történt. Egészen olyan volt, mintha amikor a parázs még izzik és bármikor újra lángra kaphat, de én nem bántam. Nem bántam volna, mert Aiden közelében mindig azt éreztem, hogy még többet akarok belőle. Általában nem csak testileg, hanem érzelmileg is. Bár sosem mondta ki őszintén az érzéseit nekem, de már néha-néha leolvastam az arcáról ezt-azt. Ott volt a nyelve hegyén az sz-betűs szó, csak nem volt bátorsága kimondani. Nem zavart. Türelmes voltam, megvártam, míg leveszi előttem az utolsó réteg maszkot is, amit amúgy egyáltalán nem kellett volna viselnie… én nem ítéltem volna el azért, akit elrejt előlem. Én minden hibájával együtt akartam őt.
– Ugyan már Nyuszi, legfeljebb edzett leszel hátul... És... Csak nem házilag akarod majd gyártani? – Hallottam a hangján, hogy elvigyorodik, de nem néztem rá. A tükörbe bámultam magamat. Még egy kicsit kipirult volt az arcom a korábbi forró pillanatokból. Az ajkaim a szokásosnál is pirosabbak és duzzadtabbak voltak. Nem számított. Egy részem szerette, ha Aiden nyomot hagy rajtam. Én is megjelöltem volna, de a kettőnk játszmájában túl könnyen kerekedett felül ő.
– Gyanítom ennél nem nagyon lehetek már edzettebb. – Magyaráztam és közben az ingemet igazgattam, hogy ne legyen olyan veszettül gyűrött. A zakó szerencsére szépen eltakarta a nagy részét, ám a nadrágból szinte semmit. Az sem nézett ki éppen jól. Pont az érzékeny területeken gyűrődött meg annyira, hogy némi él is maradt az anyagban. – Most hogy nézek ki… - Tettem hozzá nyafogva, mielőtt Aidenre pillantottam volna a tükörben. – Csak neked vagyok hajlandó ilyen bájitalokat kikeverni. Egyszer az ex-férjem teszteltem egy ajzószert. Annyira nem volt jó ötlet, mint amilyennek hangzik. – Folytattam, majd az ajtó felé indultam. Inkább át is váltottam a kettőnk élvezetére. Az izgalmasabb téma, mint ami Nattal volt. Azok a dolgok már elmúltak és a jelen sokkal jobban számított.
– Hm, milyen rossz fiú vagy, Nyuszi – kacsintott rám, mielőtt kicsit előttem haladva megindult kifelé a mosdóból. – Egész éjjel élvezhetsz – odakint már sikoltozott a tömeg. Talán megérkezett a Walpurgis vagy egyszerűen csak meglátták Bent. Azt hiszem, most éppen menő kviddicsjátékos lett belőle. Egyszer, mintha Vitrol írt is volna rólam és róla. Igen… igen! Összekeverték Aidennel. Pedig Aiden annyival szexibb… olyan Aidenesen… mert hát ő Aiden.
Ahogy összefonódtak az ujjaink, már húzott is a pult felé. Nem bántam, mert ott várakoztak a bontatlan üvegeke és hát már nagyobb dolgot is loptam el. Nem okozhatott gondot ebben a tömegben. 
– Alig várom, hogy lelépjek innen, kezd kicsit sok lenni a varázsrocker a két méteres körzetemben. Így is elég nekem Benjamint elviselni – dünnyögte Aiden, alig-alig hallottam meg a zene és tömeg együttes lüktetésében. – Remélem nincs más terved az estére azon kívül, hogy különleges izmokra edzünk.
Elhúztam a számat egy vigyorra.
– Egy tervem van ma estére, az te vagy. – Közben megláttam Bent, ahogy valami szőke lánnyal enyelgett, csak odaintettem röviden, aztán Aiden már húzott is a pulthoz közelebb. Könnyedén átvágott a tömegen. Persze még egy utolsó lökést kaptam hátulról, így a bordáim belefúródtak a pult oldalába. Némi fájdalommal nyögtem egyet, aztán nagyot nyelve, hátrébb léptem a mocskos, ragacsos búrtordarabtól. Kicsit oldalabbra húztam Aident, ahogy nagy rekeszekben sorakoztak a piros löttyök.
– Na, ez jó lesz. – Egy üveget kirángattam a rekeszből, majd előhúzva a pálcámat egy finom intéssel lekicsinyítettem, aztán Aiden felé nyújtottam: – Dugd el a gatyádba. – Nem vártam meg, hogy elvegye, belekapaszkodtam a nadrágjába, közelebb húztam és megpróbáltam bepréselni éppen oda.
– Azt hittem nem fog beférni. – állapítottam meg és nagyokat pislogva elvigyorodtam.

-Nálad fontosabb?
Csatlakozok hozzá a szomorkás mosolyba, mer sajnos igaz, hogy ígyis annyi sok időt töltök a vizsgákra tanulással, ami lehetne szabad is, és tölthetném ővele. Pláne, hogy én már végzős vagyok, biztos nem költözhetek be ide jövőre csak azér, hogy könnyebben vele lehessek. Már megfordult a fejembe néhányszor, hogy hagyom magam megbukni, és végzünk jövőre együtt...
De most inkább csak gyönyörködök a virágokba, legyenek azok szállingózó szirmok, ruhaminta, vagy metafóra itt valakire.
-...Ó, ja az!- Tart egy-két másodpercig az ő sejtelmeskedését megfejteni, huncut mosollyal folytatva. -Pedig így még pont nem is látszik.
És lehet, nem is lenne épp biztos róla, hogy rózsát ábrázol, amilyen felhőtlennek érzem magam itt és most, és ahogy működik a bűvölése, kinyílhatott annyira, hogy vagy inkább lassan pipacsra emlékeztetne, vagy már egyenesen lapos poháralátétre talán. De hiába leskelődik utána Mira - nem titkolja jól, már ha próbálja egyáltalán - annyi háta azér még van ennek a ruhának is. Épphogy.
-Hát pedig mindent megtettem ellene, ebbe a teljesen zárt kezeslábasomba- füllentem egyértelműen, bízva abba, hogy a bájvigyorom elmondja helyettem is, hogy az ő tekintetét nem veszem zokon. Arra oda sem figyelek, hogy amennyire melegedik, minden bizonnyal pirul az én arcom is. Lu, Lu... mióta nem vagy te túl szégyellős ilyeneket mondani?
Egyébként ahogy az utóbbi néhány évbe kitöltöm, lehet, hogy az a kezeslábas sem lenne akkora akadály... amivel kapcsolatba milyen ingadozó tud lenni, hogy hogy érzek.
-Tökéletesen- bólogatom a megerősítést Mira kérdésére, aztán csak átkarolom én is, és beleveszünk a pillanat varázsába, csak lassan ringatózva-billegve a dallamokra, mint egy tál palacsinta a tó vizén. Mielőtt érdekesebb, eseménydúsabb környezetbe merül. Ez a hasonlat nagyon fura ívet futott be.
-Majd?- kérdezek rá a pontos megfogalmazásra, miközbe a zenére andalgunk, pimaszul biccentek is magunk felé. -Mármint, én csak erre gondoltam, de hogyha van jobb ötleted is,..
Ahogy Mira pirulgat, lehet, hogy pont ötlete van ...én meg gyanúsan kezdek tényleg egyre ördögibb lenni. De olyan édesen pironkodik.
-Még én sem, bár ha az amerikai varázsvevőkbe nem szokott énekelni, ez tőlem olyan sokat nem jelent- ismerem be, ezzel kegyelmesen hagyva is a témát leevezni a zavarbaejtőbb vizekről. Lassan már úgyis váltani fog az óra, és vele a zenekar a beigért fő előadóra.

[2002. május 29.outfityou became a faint light in between the stars]

2002. május 29.
outfit

you became a faint light in between the stars

Kissé még szédelegtem, a hatás, ami kettőnk között vibrált nem szűnt meg. Olyan erősen mozgott bennünk és villódzott köztünk a kémia, mint a világító neonszínek, a régi motelek felett. Sisteregve és olyan furcsán jóleső fénnyel égett még bennem az előző közös kis pillanatunk képe, én pedug másra sem vágytam jobban, mint hogy megint megéljem. Talán ehhez az a vágyfokozó sem kellett annyira. Minden esetre kellően vibráltam. Még akkor is, ha már kezdett irritálni ez a fajta gyűlő tömeg, és a szépérzékemet lassan kezdék irritálni a vadabb szerelések, és tudtam, hogy Benjamin is valami béna farmer szerelésben veszít valahol egy szőkeség kíséretében. Bár nem mintha nem let volna a családunkban még pár ilyen. De őket nem láttam minden nap.
- Csak neked vagyok hajlandó ilyen bájitalokat kikeverni. Egyszer az ex-férjem teszteltem egy ajzószert. Annyira nem volt jó ötlet, mint amilyennek hangzik - magyarázta Elliot mire csak felvontam a szemöldökömet és a nyelvemmel szórakoztam a számban lévő cigarettával.
- Óh? csak nem elfáradt a popsid tőle, Nyuszi? - kérdeztem kissé kegyetlen vigyorral a számon. El tudtam képzelni, mennyire kellemetlen lehetett neki, amikor mindenestől rápörgött az az óriás. Közben furakodtam át a tömegen, kissé arrafelé lesve, ahol a testvéremet sejtettem. Furcsán jó volt vele egy helyen lenni, még akkor is, ha sosem voltunk úgy összenőve, még ha annyira megutáltuk egymást a Roxfortos évek alatt, még akkor is, hogy én.. képes voltam őt tényleg bántani, többször is. Olyan jól esett, hogy itt volt. És persze utáltam, hogy ezt tudta. Hogy ezt érezte. De talán előtte már nem szégyelltem a büszkeség állarca mögötti énemet anyira, mint régen. Előtte aztán tényleg lehetetlen volt midnig is takargatni magam. És minden rossz dolog ellenére ő csak... Benjamin maradt. És itt volt ELliot is, akit annyiszor bántottam és mégis velem maradt. talán túlságosan szánalmas voltam... Vagy csak kibaszott szerencsés... Ez tényleg nagyon jó kérdés volt.
– Egy tervem van ma estére, az te vagy - közölte ELliot mire felényúltam és megborzoltam a haját.
- Helyes. remélem minden napra be vagyok írva a naptáradra - kacsintottam rá, mialatt a pulthoz értünk. Mire felkészültem volna arra, hogyan is tüntessük el az üvegeket, megéreztem őket a... férfiasabb testrészemnél, mire én majdhogynem felordítottam, mert hideg is volt nyomott is és... basszameg hát bele se fért.
- Merlinfaszára, Elliot! - szorítottam össze a fogaimat. - Le akarod fagyasztani? Inkább csak sétáljunk ki vele...- sóhajtottam fáradtan és nyűgösen a lefagyasztott golyóim miatt. Kivettem Elliot kezéből, és inkább nem érdekelve azt, hogy megláttak vele vagy sem kihúztam a Három Seprűből, miközben még intettem egy utolsót Benéknek, meg reméltem legalább lefekszik valakivel. Lekiismeret furdalásom kellett volna lennem attól, hogy nekem vban kivel...de... Nincsen... És Benjamin is nagyfiú megoldja.
- Na ha leápolod a lefagyott részemet még egész szép esténk lesz, ha ügyes vagy, Nyuszi - álltam meg mellette, miközben megcsapott a hűvös május végi, kissé borult esti szellő. Aztán csak nyomtam egy csókot az ajkaira, mielőtt hopponáltam volna Hamutartóba, hogy ott ismét folytassuk a legédesebb táncunkat.

Köszönöm a játékot!

[tavasz végi illúziók]

tavasz végi illúziók



Ben
2002. május 29.

style

Annyira még sem volt rossz ötlet eljönni ebbe a bálba. Azt hittem majd egy-két ital után eltűnök, mintha itt sem lettem volna, de erre belefutottam Benbe és még megismerhettem a híres Elliotot is. Egy kicsit megrázó volt Aidennel látni, mintha nem is igazán ugyanabban a valóságban élnék, mint amiben régen. Más lett. Aiden megváltozott.
– Ja, vele már együtt járt tavaly is. Meg most megint – magyarázta Ben, de én csak nem tudtam levenni a tekintetem róluk. Sosem láttam Aident ilyennek… boldognak. Valahogy velem nem engedte el magát ennyire. Talán nem is szeretett soha. – Vitrol boldog boldogtalannal összepárosít mindekit, majd az lesz a következő cikke, hogy gyerekem lesz vagy Elliottól vagy valami random csávótól, akivel véletlenül együtt lát. – Folytatta, de én még egy percig rajtuk hagytam a tekintetem, mielőtt Ben felé fordultam, hogy nekem is jár egy ilyen tánc. Oké, talán nem egészen olyan, mert mi nem azért jöttünk ide, hogy egymással fetrengjünk aztán az ágyban. Ben már kiadtam az utamat és azok a múltkor csókok is olyan… nem tudom. Talán csak én láttam bele sokat. Számára nem volt többaz egész egy kis viccnél.
–  Hmm, tudod, hogy gyűlölök táncolni – húzott magához, én pedig átkaroltam a nyakát. Csak akkor remegtem kicsit meg, mikor megéreztem a tenyerét a fenekemen. Nem bántam az érintést, meg azt sem, hogy ezt is csak elpoénkodta. –  De mivel a te hátsód itt a legszebb, nem ellenkezhetek – én is elvigyorodtam ahogy ránéztem. Hagytam, hogy minden mozdulattal közelebb tereljen a pulthoz. Nem számított, hogy így nem volt különösebben hosszú ez a kis lassúzás.
– Legalább valamiben verem a rajongóidat. Ennyi csajjal nehéz ám versenyezni, Mr. Kviddicsjátékos. – Magyaráztam és egyenesen a szemeibe néztem, mielőtt megérkeztünk volna a helyszínre. A pult mellett nem volt olyan nagy a tömeg, így könnyen szerezhettünk egy olyan furcsa, piros italt. Bár nem tudtam mi van benne, töményen érződött a bájital illata, amit valaki kissé túladagolt az alkolos löttyben.
– A szexy táncunkra – kacsintott rám Ben, majd megemelve a poharát, inni kezdte az italt. Én is hasonlóképpen tettem, jó nagyokat kortyoltam belőle, remélve, hogy ettől majd jobban érzem magam.
– A szexi táncunkra – bólintottam, majd én is inni kezdtem. Jó nagy kortyokat, mintha nagyon szomjas lettem volna. Valójában Bent utánoztam, akinek az alkohol talán meg sem kottyant, én azonban gyorsan megéreztem a szédelgést… meg azt a valamit… szerettem volna közelebb kerülni hozzá. Ezért, mikor letettem a félig kiürült poharat, végig simítottam Ben mellkasán. Nem lánnyal van, legutóbb sem állította, hogy lenne barátnője. Jól kéne éreznem magam.
– Ö… te is érzed ezt a valamit? – kérdeztem, de nem vettem el a kezemet róla, hanem felnéztem rá. – Kicsit bizsergetős…  tudod... a tiéd itt a legszexibb száj...– Motyogtam és lábujjhegyre álltam egy kicsit, hogy megcsókoljam. 

-Csak aztán azzal is számolj, hogy ha túl helyretesszük a helyzetet, a sziromesőből is elkezdünk kétszerannyit látni- vigyorgok a szokásos kötözködéshez. Talán majd attól kevésbé lesz zavaró, hogy viszont nem látjuk olyan élesen őket... alakul ez a programterv, alakul.
Ha pultosnéni nem akarja - végül sikertelenül - meghiúsítani. Lehet rólam megfeltételezni dolgokat, de én olyan könyörtelenül figyelmen kívül fogom hagyni, hogy csak pisloghatnak, amikor nem zavartatom magam, és magamhoz maradok azonos. Vagy felőlem hihetnek mától a legendás Hoppanáló Elsőévesben, ha a romantikusregény ízű sörömet már kiadták.
Sejtelmeskedve vigyorgok át a kezembe kapott korsó karimája fölött, aztán megemelem koccintani Monstroval.
-Miért gyanítom, hogy másképp csak máshova mennénk még mindig koccintani?
Nem rossz, nem rossz, nem hátrány, hogy nincs bajom az édes dolgokkal, viszont van egy gyanúm, hogy nem csak az alkoholt érzem hatni egyből, annyira csak nem erős egy sörféle - tény, mit értünk erősnek ha rólam beszélünk alkohol témában. De úgy döntök, ezúttal eltekintek a jelöletlen bájitaltartalmak megkérdőjelezhető gyakorlata fölött. Most hogy már úgyis ittam belőle, tudom.
Csak egy várakozó szemöldököt vonok fel, ahogy Dominic nagyon készül mondani valamit, valószínűleg nem segítve a helyzet rá nehezedő nyomását. Javára szóljon, hogy ennyi nem is futamítja meg eddig. Elkapok és diszkréten követek egy pillantást, ó, hát persze, hogy ma se unalmas lesz a nap. De egyelőre én se foglalkozok a kívülálló tényezőkkel.
-Ez új, ez tetszik, a nyitott és őszinte hozzáállás- vigyorgok, és hagyom látszani magamon, hogy így is gondolom, és ezzel éppenséggel növelte is az esélyeit. -De sajnos elkéstél, Ophi megelőzött, és mindjárt visz is tovább a privát randinkra.
Pimasz vigyorral bökök a másik lány irányába, aki nem tudom, közben észrevett-e már minket és ide tart-e vagy sem, de aztán letéve a virágsört a pultra, összekulcsolom a kezeimet Dominic nyaka mögött, és felhúzom magam a szintkülönbségig - vagy őt le, az egyensúlyán múlik - és megcsókolom. Rábízom, hogy felismerje, ezekből melyik volt az igazi válasz a kérdésére.
Olyan cukik amúgy a mindenkori pletykák bármelyik valós vagy vélt randipartnerem kapcsán, az elkerülhetetlen minimum egy fej plusz magassággal, "höhö, hogy csókolóznak, fel sem éri sámli nélkül".
Drágáim, kérlek.
Én megoldom sámli nélkül is.

[2002 május 29. ● E S T H E R ●⭃ Szavak vagyunk a zajban ⥷tükörkép]

2002 május 29.
● E S T H E R ●
⭃ Szavak vagyunk a zajban ⥷
tükörkép

Burns, burns, burns
- ahogy süllyedek egyre lejjebb –
down, down, down
- a lángok úgy csapnak egyre feljebb.

Néha ezsembe jutott, mennyire idióták voltunk Aidennel. Egymásnak fezsültünk és versenyeztünk mindennel, amivel cska tudtunk egymás ellen. Pedig igazából csak egymásra akartunk hasonlítani. Mindig a másikat gondoltuk jobbnak. Irigykedtünk, hogy olyanok mi nem lehetünk, mint a másik. És ez az irigység beteges mételyes sebeket vágott belénk, megmérgezve minket is. És ott tartottunk, hogy már másokat is bevontunk a háborúnkba. Mint Esthert. Nem is tudtam eldönteni Aiden mennyire szerette őt igazán. Valahogy akkor senkit sem engedett közel magához. És egyre csak távolodott és távolodott.
Lepillantottam Estherre, elnéztem ahogyan a csipkés ruhájában ugyan olyankecsesen és kifejezetten szexin mutaottt, mint ahogy az emlékeimben élt. Keveset tudtunk kiöltözni ugyan a Roxfortban, amit én nem is nagyon bántam. De Esthert szívesen elnéztem volna még így. Nem mintha nem állt volna jól rajta az hollóhát kékje. Valahogy akkor olyan bájos volt, most pedig már tényleg felnőtt nő lett belőle. Felnőttünk. Furcsa volt erre gondolni, hogy felnőttünk. De a szentimentális faszságaimat szerencsére Aidenék félbeszakították. Ksizaakdt belőlem a röhögés és egy grimasz, majd visszafordítottam a tekintetemet Estherre.
És hát én mindig is lovagias voltam, még ha nem túlzottan olyan nyálfiúsan, mint Aiden, aki néha átment Backstreet Boysba amikor nagyon odavolt magáért, érte meg  alányok... Szóval csak átfogtam finoman a derekát, meg megfogtam a kezét, és a lehető legmenőbben odatáncikáltam vele a pulthoz. Azért egy kicsit jól esett megint ilyyen közel lenni hozzá. Hiányzott az érintése... Még akkor is, amikor én vetettem véget ennek az egésznek, ami köztünk volt. Egy olyan lányért, aki azóta eltűnt az életemből, mert képtelen volt normálisan kimutatni az érzéseit én pedig rohadtul belefáradtam abba, hogy csak én harcoltam.
– Legalább valamiben verem a rajongóidat. Ennyi csajjal nehéz ám versenyezni, Mr. Kviddicsjátékos - huncut vigyorra húztam a számat.
- Neked VIP helyed van, babám - vonogattam szemtelenül a szemöldökömet, miközben kezem merő véletlenségből még nem vettem el Esther finom nőies formájáról. Aztán ahogy elváltunk egy kissé egymástól, félig rátámaszkodtam a pultra, és szórakozottan ittam abból a virágszirmos sörből, miközben a kanos bátyám eltűnt a mosdóban. Csak megforgattam a szememet és inkább Esther kékjét kutattam a sajátommal.
Az ital azonban ütött. Már hozzászoktam egyébként az erősebb piákhoz. Nagyjából abszinten éltem, azóta, hogy az ostrom után nem találtam a helyemet. És nem volt jobb dolgom, csak Esther kerülése nagyjából hetedévig, amikor megint összejöttünk. Meg a depizés és hasonló érdekes kis tevékenységek. Csodálkoztam is, hogy nem függtem rá annyira a dologra, de... Valamennyire életben tartott a kviddics. És egy halvány szaros kis reménysugár, hogy Aident élni éreztem. De bennem is furcsán terjedt szét a rózsa tömény íze, és valahogy már nem is nagyon érdekelt a koncert, csak Esther édes tekintete.
– Ö… te is érzed ezt a valamit? - dőlt nekem Esther kissé bódultabban is, a kelleténél, én pedig automatikusan magamhoz szorítottam, miközben az ujjait éreztem a bőrömön a felsőmön keresztül. - Kicsit bizsergetős…  tudod... a tiéd itt a legszexibb száj... – motyogta, és mire reagálhattam volna valamit megéreztem az ajkait az enyémen. Mert ez valahogy másabb volt, mint az a kis játékos csók a kávézóban. Valahogy megint... Megint olyan édes volt és finom, mint amikor régebben csókolóztunk. A legelső csókom Estherrel hányásízű volt a mindenízű drazsé miatt, most pedig rózsás és kábító. A testem pedig magától reagált rá, kissé hevesen is csókoltam vissza a tervezettnél, mert túlságosan is jó volt. És én még mindig talán kicist kötődtem ahhoz a pillanatokhoz, amik belőlünk álltak. Pedig már nem voltunk gyerekek.
- Szeretnéd megnézni a gitáromat? - kérzdetem elhúzódva tőle, hogy levegőhöz jussak. - Zenélhetnénk együtt - csókoltam meg megint, majd hirtelen egyáltalán nem érdekelt a koncert, csak Esther, így elkeztdem kivezetni a kocsmából, hogy hazahoppanáljak vele.

[tavasz végi illúziók]

tavasz végi illúziók



Ben
2002. május 29.

style

Benhez simulni olyan volt, mint régen. Finom melegség járt át, ahogy végig simított rajtam. Ettől csak még inkább hozzá akartam simulni, hogy érezzem az illatát, a szíve heves ritmusát. Esther, ne csinálj magadból hülyét… még figyelmeztetni is próbáltam magam, de nem sikerült elterelnem többé a gondolataimat. Minden Benjamin Fraser volt, ami körbe vett: az illat, a melegség, a kellemes érintés, és az a furcsa vibrálás, ami megint előkerült közöttünk. Ezen pedig az az ital sem segített, amit olyan hevesen döntöttünk magunkba. Édes volt, de az alkohol meleg égetését is éreztem, amíg le nem jutott a gyomromig. Egyszerűen nem bírtam tovább, csókolnom kellett.
Nem számítottam rá, hogy majd viszonozza az ajkai puha érintésével a mozdulatot. De igen, az pedig egyre édesebb volt, rózsásan cukros, kissé alkoholos. A tempó egyre hevesebbé vált, a karjaimmal a nyaka körül pedig még közelebb tudtam vonni magamhoz, hogy még véletlenül se akarjon jobban elhúzódni. Nem akartam engedni, még mélyebben akartam érezni azt a csókot. Az egyik tenyerem végül felvándorolt a tincsei közé is. Egyszerűen csak érezni akartam őt.
– Szeretnéd megnézni a gitáromat? – Csak egy kicsit húzódott el, annyira, hogy mindeketten végre levegőhöz jussunk. Már nem voltunk gyerekek, nem kellett volna azt a részét gitárnak nevezni… mégis olyan kellemes, nosztalgikus élmény volt, ahogy megfogalmazta. – Zenélhetnénk együtt. – Újra megcsókolt, én pedig válaszolni sem tudtam. Már nem is foglalkoztatott az, hogy kicsit bulizzak, ismerkedjek, csak és kizárólag Bent akartam, még akkor is, ha ez volt a lehető legrosszabb döntés, amit tehettem.
Aztán megint elhúzódtam tőle. Hagytam, hogy megfogja a kezem és kivezessen a kocsmából. Az ujjainkat is összekulcsoltam, mintha tényleg összetartoznánk… de tudtam, hogy ez nem lehet egy esténél több. Korábban sem működtünk, most miért működnénk? Túl mély nyomokat hagytunk egymásban ahhoz, hogy ez az egész jól sülhessen el.
– Zenéljünk együtt… – dünnyögtem, ahogy átvágtunk a tömegen. Az sem érdekelt, hogy néha-néha nekem jön valaki és kicsit meglök. Így csak közelebb tudtam simulni Benhez. Odakint sem volt persze sokkal jobb, hiszen tömeg volt, meg minden, ami egy utcabálhoz kell.
– Remélem nem itt akarsz zenélni – megpróbáltam kicsit humorizálni, de csak arra tudtam gondolni, hogy tűnjünk már el innen. Ezért hát odaléptem, megint átkaroltam a vállát, hogy hozzám érjen újra. Aztán már csak a rántást éreztem, meg azt az illatot, ami a Fraser házat jellemezte. Nem gondolkodtam, csak engedtem, hogy elkapjon a szenvedély és az ágyban találjuk magunkat, szorosan ölelkezve.

Köszönöm a játékot!

Kedves Játékosok!

A bál pontszerzős része végetért, de lehetőségetek
van befejezni az itt zajló játékokat a saját tempótokban!

A pontok hamarosan beírásra kerülnek!

Vajon mi a legális háttere egy diákoknak is elérhető eseményen - egész konkrétan másfél köpésre a bentlakásos iskolájuktól, úgyhogy garantált, hogy minimum többen jelen lesznek onnan is - a felszolgált italokban jelöletlen ...élménymódosító bájital tartalom van, feltehetőleg az esemény szervezőinek köszönhetően? Jó esetben - erősen ajánlom - ez csak az alkoholos kínálatra igaz, aminél ellenőrzik a korhatárt - valamekkora sikerrel - így még nem legálisan felnőtteket nem kéne, hogy érinthessen. Ugye. Erősítsétek meg, hogy ugye. Mert abban az esetben már csak a résztvevő felek tudatos hozzájárulása a részvételhez a neccesen maradó pont,..
És milyen jó napja van a Három Seprűnek, hogy - bár szivesebben tudok előre a tudatmódosítók létéről, hogy eldönthessem, akarok-e fogyasztani - végülis utólag elfogadtam az ...extra kínálatukat. Valamint hogy van ami nagyon lelkesen elterelje a figyelmemet ilyen témán gondolkodás, pláne karenkedésről.
Így a pultosnak csupán azt kell elviselnie, hogy egyes kamaszok mármár szemérmetlen beleéléssel smárolnak az orra előtt, netán igyekeznek egymás torkán mászni le.
Én mondjuk a közreműködésük nélkül is kiélvezném, hogy Monstro egész talpraesetten csókol, de ahogy magához karol megtartani a súlyomat,.. maradjunk annyiban, hogy nem csak rajta érzem hogy volt ebben a sörben izgalmas összetevő is. Amúgy elismerésem azon talpraesettségére is, hogy nem tudtam lerántani a manőveremmel. Tény, hogy a hobbittermetemmel a terelő-fizikum mértéke is rövidebbre fogódik, de azért nem az a vasággyal harminc kiló vagyok már, mint a velem egy tornasorba állítható elsősök java.
Miután termetre már nemigen növök, csak mindenféle menőségeimben - tudom, élükön a szerénységgel - azok sűrűsödni kénytelenek ebben a hobbitformában.
-Tényleg? Ezek szerint az nem a zsebedben volt valami?- A pimasz vigyoromból tudhatja, hogy soha nem gyanakodtam zsebekre, azt jellemzően ennél oldalrább szokták szabni.
-Attól függ. Érdekesebb lenne a Walpurgis a privát partinál?
De gyanítom, Dominic is tudja, hogy Walpiéknak vannak albumai, őket nem csak élőben lehet megtapasztalni.

Mire fogadsz?


outfit

2004. február 20.

Eljött a téli szünet utáni első roxmortsi kirándulás napja. Másfél hónappal a karácsony után jó volt kiszabadulni az iskolából, és kicsit mással tölteni a szabadidőnket, mint varázslatok magolásával, és csillagtáblázatok bújásával. Messze voltak még a vizsgák ahhoz, hogy aggódni kelljen miattuk, a tanárok viszont épp elég tanulnivalót zúdítottak ránk, hogy már végre mást akarjunk csinálni.
Jobb ötlet híjján egy találkozót beszéltem meg Ezrával, mert egy ideje már csak futtában tudtunk beszélni, és akkor sem olyan dolgokról, amikről szerettem volna. Hallottam, hogy nem alakultak jól a dolgaik Sandyvel, és rendes baráthoz méltóan fel is akartam kicsit vidítani. Másrészt pedig kezdődött a tavaszi kviddics szezon, meg kellett kötnünk a fogadásokat.
Az ősszel két meccs ment le: a Hugrabug megverte a Hollóhátat, a Griffendél pedig a Mardekárt. A szezon következő meccse pedig a Hugrabug-Griffendél rangadó lesz, így mindketten komolyan érdekeltek voltunk a meccs végeredményében. Szinte kijelenthető volt, hogy aki ezt a meccset megnyeri, az a Kviddics Kupát is el fogja vinni az év végén.
Így összeszedtem magam reggel, és a Három seprűbe indultam. Az út még havas volt, a táj még télies, de a levegő már kezdett enyhülni, néha még egy-egy melegebb szellő is megcsapta az arcomat. Ragyogó napsütés volt, kellemes idő egy roxmortsi sétához. Azért a sálamat magamra tekertem, és nyugodt tempóban indultam a falu felé.
A Három seprű, a roxmortsi hétvégéken megszokott telítettségű volt, de egy pár pont akkor készült indulni, amikor én odaértem, gyorsan el is foglaltam azt az asztalt.
Amíg Ezrára vártam, előkaptam a jegyzetfüzetemet, hogy letisztázzak egy cikket, amit a jövő heti Furkász-számba készültem leadni. Minden ajtónyitásra felnéztem, és amikor megláttam Ezrát, odaintettem neki.
Amikor odaért, széles mosollyal néztem rá:
-Szia! De örülök, hogy végre nem csak összefutunk a folyosón.
Közben persze figyeltem a hangulatát, de mindenesetre reméltem, hogy kellemesen fog zárulni ez a nap.

Minden pénzemet a Hugrára!

2004. február 20.

Casual outfit
♫ Trying to move on ♫

Theresa

Hetek teltek el azóta, hogy Sandy dobott és teljesen elfordult tőlem. Még Zanderrel sem beszél inkább, mint hogy kellemetlen helyzetbe hozza magát, pedig ő is próbált hatni rá, de mind hiába. Valami történhetett, a legjobb pedig az lesz, ha megpróbálom elfelejteni. Persze, nem könnyű, biztos nehéz lesz és még jó sok időbe fog telni, hogy a kedvem ismét régi fényében ragyogjon, de szerencsére a barátaim gondoskodnak róla, hogy ne legyek egyedül. Nora is sokat próbált vigasztalni, míg Zander sem hagyott egyedül. Henriette is aranyos volt, mindig a maga módján próbált szórakoztatni, sokszor grimaszolt étkezésekkor vagy megcsipkedett játékosan, mikor találkoztunk a folyosón. Most pedig Thessa próbált kirángatni a mélabús depressziós napomból, ha nem hívott volna, nem is jöttem volna be Roxmortsba, hiába volt most szabad a kijárás, meg igaz, hogy most sok volt a tanulni való, de legalább lekötötte valami az amúgy is kavaros fejemet. Lehet, hogy a csókom volt rossz? Rosszul csókolok? Pedig mindent beleadtam… lehet sok voltam, tapadtam?
Talán ez már sosem fog kiderülni, mindegy is, mert ma fogadnom kell Theresa ellen, ez pedig nem túl előnyös, ugyanis tegnap néztem át gyorsan a statisztikákat és kértem tanácsokat pár arctól. Henriette-el is jó lett volna beszélni, játszani fog-e a meccsen, igazi sztárként robbant be a Hugrabug csapatába, nem semmi, milyen sebesen és fürgén mozog a pályán, a cikesz szinte beleizzad, ha menekül előle. Már csak a barátságunk miatt is rá voksolok, teszek arra egy vagon pénzt, hogy elkapja a cikeszt.
Unott képpel léptem be a Három Seprűbe, ha láttam ismerősöket intettem feléjük, de arcomról teljesen le lehetett olvasni, semmi kedvem itt lenni. Legszívesebben begubóznék az ágyamba, magamra teríteném a paplanomat és elmerülnék ismét a bájitaltan nem túl érdekes világába. Persze Theresa kedves, hogy próbál kirángatni ebből az irdatlan állapotomból, de néha jobb, ha csak eltelik felettünk az idő és az szépen begyógyítja a sebeinket.
- Hát hali! – köszöntöttem a lányt szokásos, védjegyemmé vált köszönésemmel, bár most a lendület és a hangulat feleannyira sem volt felemelő, mint szokott.
-Szia! De örülök, hogy végre nem csak összefutunk a folyosón. - köszöntött lelkesen, mire én is elengedtem egy félmosolyt.
- A karácsonyi buli azért izgi volt. Régóta vársz? – kérdeztem, majd lecsücsültem a vele szemben lévő székre és felnéztem Rosmertára, akinek bár sok teendője volt a Roxmortsi hétvége miatt, pont kiszúrta az érkezésemet és el is indult az asztalunk felé.
- Iszol valamit? Ma én fizetek. – mosolyogtam erőltetetten, bár ez inkább annak szól, ne aggódjon értem, nem szeretném ha lesajnálna, csak azért mert pórul jártam és nem szükséges kegyelmeznie rajtam, depresszió ide vagy oda, a kviddics a véremben lesz, ha szüzen halok meg, akkor is.

Mire fogadsz?


outfit

2004. február 20.

Amint Ezra belépett a kocsmába, rögtön láttam rajta, hogy nem teljesen önmaga. Ez nem az az Ezra volt, akit az Abszol úton megismertem. Nem volt benne az a játékosság, ami rávett arra, hogy nyomozzunk a kviddicsjátékos díja után, és nem csillogott a szeme, úgy, mint aki keresi, hol és kit lehet megviccelni.
Nem tudtam, mi történt közöttük Sandy-vel, de őszintén sajnáltam, hogy nem jött össze nekik. Szerettem volna felvidítani egy kicsit, és valószínűleg ő is vágyott a kikapcsolódásra, és valami teljesen másra, mint a roxforti mindennapok, így eljött a találkozóra.
Szerencsére a kviddics szeretete még nem veszett el, úgyhogy a közös téma ott volt, és még a fogadásunkat is le kellett beszélnünk.
- A karácsonyi buli azért izgi volt. Régóta vársz? - bökte oda a köszönése után, én pedig totálisan elpirultam. Ráadásként még az arcomat is a kezembe temettem.
-A manók okoztak mindent! - nevettem fel kínomban. Annyira gáz volt a helyzet. Tökre bekevertem a randijukba, nagyjából lerángattam Ezráról a gatyát, és ezek után arra jöttem vissza a karácsonyi szünet után, hogy Sandy és Ezra nincsenek együtt. Akaratlanul is éreztem némi bűntudatot a szakításuk miatt.
-Ezra, még nem mondtam, de nagyon sajnálom, ami a bálon történt. - mondtam. - Mondhatjuk, hogy nem voltam teljesen magamnál. Nem állt szándékomban alkoholos puncsot inni, de valahogy mégis sikerült.
Tényleg szántam-bántam, ami ott és akkor történt.
Miután átbeszéltük a karácsonyi bált, elterelődött a téma:
- Iszol valamit? Ma én fizetek.
-Pont ma akarsz fizetni, amikor éppen megkopasztani készülök? - vigyorogtam rá. - A Hugrabug-Griffendél rangadón bármi megtörténhet! - kacsintottam rá. Természetesen a Griffendélnek szurkoltam, de be kellett látni, hogy Henriette le Fay fogóként tökéletes választásnak bizonyult a Hugrabugnál.
-Viszont ha ez így van, akkor egy vajsört kérnék. - mondtam. - De a következő kört majd én állom! - tettem még hozzá, és hagytam, hogy Ezra rendelje meg a vajsöröket.
-Szóval, mesélj, hogy is látod a következő meccset? - kérdezte, és őszintén érdekelt a véleménye, nemcsak a fogadás miatt voltam itt.

Minden pénzemet a Hugrára!

2004. február 20.

Casual outfit
♫ Trying to move on ♫

Theresa

Tetszett ez az apró kis nyüzsgés a Három Seprűben, ezért szerettem idejárni, hol Zanderékkel tértünk be, hol pedig Sandyvel, mindegy volt, mindig magával vitt a hangulat. Diákok beszélték ki a gondjaikat az órákkal, utált vagy kedvelt tanáraikat, esetleg az éppen aktuális beadandókat oldották meg együtt, vagy csak ki akartak szabadulni a folytonosság körforgásából. Az asztalon dobolva vártam, hogy ideérjen, hogy kiszolgáljanak, de persze Thessa felhozta a karácsonyi bulin történteket, amin elmosolyodtam, na nem azon, ami történt, vagy azon, hogy a lány kicsit rosszul érzi magát miatta, inkább az, hogy azt hiszi neheztelek rá emiatt. Ami vicces, az vicces, mindig vehető vagyok a poénra, még akkor is ha én szenvedem el. Ez vagyok én. Egy igazi hobóc.
-A manók okoztak mindent! – kuncogott elhárítva magáról a felelősséget, de azért látszott rajta, hogy próbálja viccesnek feltüntetni a történteket, amiben igaza is van. Nem kell ezt komolyan venni.
- Ezra, még nem mondtam, de nagyon sajnálom, ami a bálon történt. Mondhatjuk, hogy nem voltam teljesen magamnál. Nem állt szándékomban alkoholos puncsot inni, de valahogy mégis sikerült. – mondta végül kicsit megkomolyodva, mire én védekezőleg felemeltem a kezeimet.
- Rá se ránts Thessa, mindenki el volt varázsolva, arról nem is beszélve, hogy senki nem vette fel a témát. – nevettem. – Plusz az én hibám is, én mondtam a morcos fószernek, hogy intézzen alkoholos italt, nem hittem, hogy tényleg megteszi. – vakartam meg a halántékom én is kicsit zavarban lévő kisfiút játszva.
- Amúgy is tök poén volt. – mosolyogtam végül, mire odaért hozzánk is Rosmerta és felvette a rendelésünket.
- Pont ma akarsz fizetni, amikor éppen megkopasztani készülök? – vigyorgott sejtelmesen. - A Hugrabug-Griffendél rangadón bármi megtörténhet! – tette hozzá, mire én nagyvonalúan legyintetten. - Viszont ha ez így van, akkor egy vajsört kérnék. De a következő kört majd én állom! – szabadkozott, így a ház tulaja, hallva a rendelést és hozzátettem a magamét, tehát nyugodtan jöhet ebből kettő, aztán rábízom Theresára a továbbiakat.
- Ez a fogadástól független, barátok vagyunk, a legkevesebb hogy meghívlak. – mosolyogtam rá, majd kérdésére, miszerint mit várok a házaink meccsétől, elgondolkoztam. Mivel egymás ellen fogadunk, talán nem lenne ésszerű hangosan kiteregetnem a gondolataimat, de nem veszem véresen komolyan a Thessa elleni játékot, nem az a lényeg, hogy megkopasszuk egymást, hanem inkább, hogy jól érezzük magunkat. Gondolom én, aztán lehet a lány tényleg gazdagodni akar általam, ki tudja.
- Ahogy mondtad, bármi megtörténhet. Jó meccseket vívtak az előző körökben. Henriette ügyesen megfogta a cikeszt a Hollóhát ellen, független attól, hogy a tuskó Leonard valamiért kinézte magának és rengeteg gurkót küldött rá. Azonban a kicsi lány Fürge és nagyon mozgékony volt, ügyesen kikerülte őket. – magyarázta magam elé nézve, majd Thessára emeltem tekintetem és úgy folytattam.
- A Griff meccset nem néztem, de ott ha jól tudom Claus van most felkapva, ő is terelő, jól megy neki a játék? – kérdeztem, bár nem voltam biztos a válaszában, sokszor olyan szétszórt és komolytalan, míg a kviddicshez koncentráció kell és megfelelő erőnlét, főleg egy terelőnek. Leonard egyrészt nem normális, szinte mindig kinn van a pályán és a gurkót ütögeti a bábuknak, szinte nekem fájt, ahogy láttam a bábukat össze vissza rogyadozni. Azonban nem tudom, hogy Claus mennyire veszi komolyan a meccseit, nem láttam játszani még és ez egy kicsit elbizonytalanít. Ha jobb, mint a hollóhátas terelő, és elkapja a kicsi lányt, akkor hátrányban lehetnek. Ha a múltkori meccsen nem lett volna Henriette ilyen ügyes, akkor valószínűleg a Hollóhát nyert volna.

Mire fogadsz?


outfit

2004. február 20.

Amikor Ezra őszintén azt mondta, hogy semmi gond nincs a karácsonyi eseményekkel, megnyugodtam. Látszott rajta, hogy poénra vette az egészet, ez pedig nekem nagy megkönnyebbülés volt. Egyrészt, mert ezek szerint nem ez állt közéjük Sandyvel, másrészt meg nem akartam, hogy ez az egész manós esemény a barátságunk kárára menjen.
Igazán kedveltem Ezrát, szerettem vele időt tölteni, jól éreztem magam a társaságában, így nem akartam, hogy emiatt romoljon el a viszonyunk. De szerencsére nem így alakultak a dolgok.
Megrendeltük a vajsörünket, és amíg megjött a kviddicsre terelődött a szó.
- Ahogy mondtad, bármi megtörténhet. Jó meccseket vívtak az előző körökben. Henriette ügyesen megfogta a cikeszt a Hollóhát ellen, független attól, hogy a tuskó Leonard valamiért kinézte magának és rengeteg gurkót küldött rá. Azonban a kicsi lány Fürge és nagyon mozgékony volt, ügyesen kikerülte őket. - elemezte a Hugrabug előző meccsét.
Teljes mértékben egyetértettem vele.
-Henriette túl jó volt ahhoz, hogy az egyik terelő ne szúrja ki magának. - tettem hozzá. - Valószínűleg a Griffendél ellen is készülnie kell, hogy a gurkók kereszttüzében lesz. - Ez nem volt titok, mindenki, aki értett a kviddicshez láthatta, mi a helyzet. A Hugrabug nagyon nagy előnye a fogójuk játéka volt. Henriette csodát művelt a pályán, ezzel erősítve az amúgy sem gyenge és leírandó csapatát.
- A Griff meccset nem néztem, de ott ha jól tudom Claus van most felkapva, ő is terelő, jól megy neki a játék? - kérdezte tőlem Ezra.
- Clausék együtt edzenek a csapattal, szerintem egész ügyesek. De messze nem annyira kemények, mint a hollóhátas srác. Amit ő művelt múltkora pályán, az tényleg kemény volt. A griffendéles terelők inkább a csapatmunkára mennek rá. Viszont a fogónk nem olyan jó, mint Henriette. A Mardekár elleni meccsen csak a szerencséjén múlott, hogy észrevette a cikeszt. Remélem összeszedi magát.
Sajnos a srác tényleg nem volt meggyőző. De mégsem fogadhatok a saját csapatom ellen!
Közben megjöttek a vajsöreink, gyorsan bele is kortyoltam.
-Hmmm, ez mindig is a világ legjobb vajsöre lesz. Otthon a házimanónk egyszer próbált készíteni, de a közelébe sem ért. - meséltem Ezrának. Reméltem, ő nem olyan elvakult házimanó védő, mint egyesek. Nálunk jó sora volt a házimanónak, kiskorunkban simán rábíztak minket, jóban voltunk Jordey-val. Inkább volt a dadusunk, mint a szolgánk. De persze az elvakult házimanó-védők ezt nem így látták.

Minden pénzemet a Hugrára!

2004. február 20.

Casual outfit
♫ Trying to move on ♫

Theresa

Jó itt benn a melegben, jó társaságban, fincsi vajsörrel a kézben, miután átkugyagoltam a hidegben a kastélytól idáig azt hihetni az ember semmi rossz nem történhet. Kviddicsről pedig mindig öröm beszélgetni, még ha csak az iskolai oldalát is nézzük a dolognak, Thessával és a haverokkal tudtam erről leginkább beszélgetni, no meg néha Henriette-el, de ő szűkszavú volt és szerény.
-Henriette túl jó volt ahhoz, hogy az egyik terelő ne szúrja ki magának. – válaszolt Thessa a szak-véleményemre. - Valószínűleg a Griffendél ellen is készülnie kell, hogy a gurkók kereszttüzében lesz. – tette még hozzá sietve és kénytelen voltam igazat adni neki. Igaz, apró lány és fürge is, de az előző mérkőzést kielemezve a Griffesek biztos őt fogják megcélozni, ahogy először feltűnik a cikesz.
- A Griffesek passz és dobó játéka viszont erősebb a Hugránál, talán még az örzőnk az, akire támasz-kodhatunk, ha Henriette elbukna a hírnév súlya alatt. – bólintottam magma is, ahogy elmélkedve az égnek emeltem a tekintetem, majd meghallgattam a Griff csaparól szóló véleményezést, amire hümmögve bólogattam. Nem láttam ugyan a meccset, csak a cimborák elmeséléséből, ugyanis túlságosan elfoglalt a depizés Sandy után, de szerencsére Henriette meccsére azért elmentem, jól is éreztem magam, kicsit kizökkentett az utóbbi napok-hetek gyötrelmeiből. Hogy tudtam volna lszámolni aztán a Kicsi Lánnyal, ha kihagyom a mérkőzését és a nagy fogását. Nem semmi volt, ahogy két gurkó keresztüzében is képes volt elkapni a cikeszt.
-Hmmm, ez mindig is a világ legjobb vajsöre lesz. Otthon a házimanónk egyszer próbált készíteni, de a közelébe sem ért. – mesélte élményekkel Thessa, mire én csak megvakartam a fejem és követtem a lány példáját, majd én is hangos sóhajjal adtam tudtára véleményemet.
- Lehet van benne valamilyen összetevő, amit itt titokban tartanak. – gondolkodtam hangosan, majd kicsit késve kapcsoltam és elnevettem magma az ötleten.
- Nem semmi feladatot adtál a házimanódnak. – kacagtam jó kedvűen, ahogy próbáltam elképzelni a konyhán lévő manókat, ahogy dugiban alcohol italt gyártanak, persze mindent elrontanak.
- Na de Miss McCarthy, ideje virítani. Egy egész galleont arra, hogy Henriette azelőtt fogja el a cikeszt, hogy a csapatok összpontszáma eléri a 100-at. – kotorásztam a zsebemben, ahogy előnyújtottam az érmét és az asztalra tettem. Nem akartam nagyobb összeggel fogadkozni, mert egyrészt az már túlzás lenne, ez egy baráti kis fogadkozás és nem akarom, hogy személyes szerencsejáték váljon belőle, másrészt Thessa gazdagabb, mint én, a végén olyan összeget mondana, hogy a falnak megyek.