Hátsó asztalok

[⌘ Éredekes eset ⌘]

⌘ Éredekes eset ⌘

partner : Florian

☾ 2003. 09. 05. ☽

Mközben olvastam a könyvet elkalandoztak a gondolataim, igazából lassan már csak dísznek volt a kezembe a könyv. Az év nyító a szokásosnál is több meglepetést tartalmazott a tanári kar változásai és a hugrásoknak legnagyobb szerencséjére, peresze ezt idézőjelesen értem, Smith lett a házvezetőnk csak úgy mint a Roxfort igazgató helyettese is. Örültem, hogy végre eljöhetek otthonról, semmi kedvem nem volt hallgatni azt ahogy Henry a csillagokról beszél és szüleink csillogó szemmel hallgatják. Ahogy vissza kerültünk a Roxfotba Flor megváltozott, a nyár utolsó felébe feszült volt és ideges ez látszott rajta, nem beszélt sokat és nem játszadoztunk annyit, pedig piszkáltam is, mintha megszűnt volna létezni. A nyárhoz képest most ebbe a pár napban sokkal jobban nézett ki, megvolt fésülködve, mosolygott, és mintha komolyabban is öltözködött volna. Tuti Smith-el történt valami, amint megérkezik tuti kifaggatom, hogy mi ez a hirtelen stílus váltás. Teljesen a gondolataimba merülve ültem az egyik hátsó asztalnál.
-  Csak azt ne mond, hogy te is stréber lettél. Henry fertőzött meg?- Szólított meg hirtelen Flor, mondanom se kell majdnem neki dobtam a könyvet úgy megijesztett.
- Áá! Merlinre! Flor, megijesztettél - Mondtam mikor már leült velem szembe.
- Nem, nem lettem stréber és mióta itt vagyunk a Roxfortba azóta nem is beszéltem Henry-vel. Csak tetszik a könyv. - Becsuktam a könyvet és eltettem, végignéztem a bátyámon. Ing volt rajta, Florian le fay ingett vett fel póló helyett. Randira készül Smith-szel vagy mi?
- Hova készülsz így kiöltözve randid lesz? - Mosolyodtam el -  Jó hogy itt vagy, rég nem voltunk már kettesben, jó sok mindent mesélned kell.

Hát ilyen is történhet
▪ 2003. szeptember 5. ▪

Henriette

- Áá! Merlinre! Flor, megijesztettél - jegyezte meg Henriette. Nem bírtam persze ki, hogy ne nevessem el magam a reakcióján. Azért ennyire nem vagyok ijesztő, de hát na... mégis csak le Fay, nekünk meg a lelkiismeretünk, hát maradjunk annyiban, hogy nem a legmakulátlanabb. Biztos voltam benne, hogy neki is van vaj a füle mögött, mégha az nem is egy tanár elcsábítása.
- Borzasztóan ijesztő vagyok ma. - Bólogattam és végig simítottam a hajamon, ellenőrizve, nem ment e tönkre. Smith csinálta a bájitalt rá. Vidáman asszisztált ahhoz, hogy elkezdjek értelmes felnőttnek kinézni és a későbbiekben ne kelljen letagadnia engem.
- Nem, nem lettem stréber és mióta itt vagyunk a Roxfortba azóta nem is beszéltem Henry-vel. Csak tetszik a könyv. - Válaszolta aztán. A könyvet eddigre persze sikerült is becsuknia, így rápillantottam, mégis mit búj olyan hevesen. Henriette-et jobban el tudtam volna képzelni valami kviddicsmagazinnal, amiben ott virít Campbell professzor képe is.
- Mi az, ami ennyire tetszik? - kíváncsiskodtam és még rá is könyököltem az asztalra, hogy jobban lássam.
A szó persze gyorsan tovább terelődött rám. Jó... értem, Henriette jó megfigyelő. Látja, hogy másképp nézek ki és minden egyéb.
- Hova készülsz így kiöltözve randid lesz? - Erre kicsit elpirultam. Nem volt randim, csak szimplán másképp néztem ki, hogy Smith egy fokkal komolyabban vegyen. Azt akartam, hogy velem akarjon maradni. - Jó hogy itt vagy, rég nem voltunk már kettesben, jó sok mindent mesélned kell.
- De nem a randimról. Ma csak a tiéd vagyok. - Mosolyodtam el és hátradőltem a székbe. Éppen időben, ugyanis megérkezett a pincér és végig nézett rajtunk.
- Mit hozhatok? Tizenhét év alatt csak alkoholmentes - magyarázta sietve. Nem lepett meg, hogy nem néztek nagykorúnak, túlságosan kisnövésű voltam és most még a borostámat is lenyírtam.
- Csak egy vajsört kérek, melegen - mondtam. Amúgy sem volt túl sok pénzem. - Te mit iszol? -Pislogtam a húgomra. Aztán, ahogy a pincér távozott, megint a testvéremre pillantottam.
- Szóval ez most az alapkülsőm.

[⌘ Érdekes eset ⌘]

⌘ Érdekes eset ⌘

☾ 2003. 09. 05. ☽

Amint megjött Flor rögtön el is tettem a könyvet persze elötte még meg tudakolta, hogy mit is olvastam pontosan. Tetszett az új külsője éretttebnek mutatta mint amugy.
- Hova készülsz így kiöltözve randid lesz? - Erre természetesen elpirult ezekszerint minden rendben megy... Legalábbis remélem mert Smith-en nem hat a gyilkos nézésem mert az övé még hatásosabb. - Jó hogy itt vagy, rég nem voltunk már kettesben, jó sok mindent mesélned kell. Hát még nekem, vissza tértem a suliba és már az évnyitón Sage-ről le se tudtam venni a szemem. Hogy bolondultam bele ennyire?
- De nem a randimról. Ma csak a tiéd vagyok. - NA jól van Flor le buktál, szóval hivatalosan is randiztook, ez olyan izgiiii.
- Mit hozhatok? Tizenhét év alatt csak alkoholmentes - Mondta sietve a pincért. Egy kicsit elnevettem magam, hogy FLort még így kiöltözve és összeszedve sem nézik tizenhétnek.
- Csak egy vajsört kérek, melegen.  Te mit iszol? - Kérdezte tőlem a bátyám.
-Szerinem egy karamellás forrócsokit szeretnék - Mondom mosolyogva.
- Szóval ez most az alapkülsőm-
- Amibe még mindig nem nézel ki tizenhétnek - Nevetem el magam egy kicsit. - Bocsi ezt muszáj volt szóvá tennem. De ha jól értem akkor Smith-szel minden a legnagyobb rendben? És nem kell állandóan gyilkos szemekkel néznem őt?- Mosolyodom el.
- Én tényleg nem értem mit esznek a lányok Len-en- Kezdtem bele mert már valakinek elakartam ezt mondani. - Olyan öntelt és nagyképű... nála még Smith is szerethetőbb, így mindentől elvonatkoztatva. Na persz evan aki mindenkit felülmúl...  akarom mondani tök szép időnk van ma- KIssé elvörösödöm szerencsére pont most hozta ki nekünk az inni valókat a pincér

Hát ilyen is történhet
▪ 2003. szeptember 5. ▪

Henriette

Bojkottálhattam volna a Három Seprűt a pincér megjegyzése miatt. Valójában egyáltalán nem zavart, hogy kiskorúnak néztek. Egy részem még mindig tartott attól, hogy Smith a fiatalabbakat kedveli és egy idő után ez az álomittas vágyakozás elmúlik, ha rájön, hogy idősödöm és megváltozom. Egy ideig irigykedtem Jayre, amiért magas is és egyre férfiasabb, én azonban tökéletesen elvoltam a magam százhatvannyolc centijével és kisfiús formájával.
– Amibe még mindig nem nézel ki tizenhétnek – nevetett fel a húgom. Éppen csak szóba került a sok külső változás, amin keresztül mentem. Csak elmosolyodtam válaszul. – Bocsi ezt muszáj volt szóvá tennem. De ha jól értem akkor Smith-szel minden a legnagyobb rendben? És nem kell állandóan gyilkos szemekkel néznem őt? Megráztam a fejemet elsőre.
– Elválik a feleségétől. Értem. – Nyeltem egyet. Büszke voltam, mégis kicsit szégyelltem ezt a húgom előtt. Kiharcoltam magamnak, hogy Smith engem válasszon, lényegében minden szavammal ezt kértem tőle, miközben ő újra és újra megpróbált megközelíteni.
– Én tényleg nem értem mit esznek a lányok Len-en – folytatta a húgom a fecsegést. Szerettem, mikor Henriette elengedte magát és csak egy egyszerű, egyre kamaszodó lány volt, akit érdekelni kezdtek a szerelmi kérdések. Egy évvel voltam csak idősebb nála, amikor szerelmes lettem Miron Welch professzorba, a korábbi Repüléstan tanárba. Persze jóval több fodrozódott közöttünk, ami nem csak kellemes cirógatásokban, hanem sokkal komolyabb dolgokban is megjelent. Ezt inkább nem kötöttem Henriette orrára.
– Olyan öntelt és nagyképű... nála még Smith is szerethetőbb, így mindentől elvonatkoztatva. Na persz evan aki mindenkit felülmúl...  akarom mondani tök szép időnk van ma. – Vörösödött el. Nem is értettem, hiszen már én is vallomást tettem neki, s ha tetszik neki valaki, azt nekem aztán nyugodtan elmondhatta volna. Még én is megvallhattam neki Smith-t, anélkül, hogy máris jelentett volna a szüleinkenk.
A beszélgetést az odaérkező pincér zavarta meg. Lerakta elénk az italokat, majd csendesen távozott.
– Köszönjük. – Szólta utána, majd bele is kortyoltam az italomba. – Szóval, ki is ez, aki tetszik? – Érdeklődtem és végig nyaltam az ajkaimon, ahogy éreztem, kissé habos lett az italomtól. Megvártam míg válaszol valamit, aztán megint kortyoltam egyet.
Nem akartam persze erőltetni a témát. A lányok még nálam is sokkal, de sokkal szégyenlősebbek. Aztán megköszörültem a torkomat és hátradőltem a székbe, ha akart még beszélhetett. Ahogy figyeltem a húgom zavarodottságát, amint fecsegett vagy csak próbálta elrejteni az érzéseit, egy fickó megállt az asztalunk mellett, majd lecsapott egy kiürült korsót az asztalunkra.
– Hé! – Szóltam utána, felmarkolva a koporsót. Szerettem volna a kezébe nyomni, hogy vigye már el onnan a szennyesedényét… de mire felpattantam, már nem is volt sehol. Aztán valamit éreztem. Valami olyat, amit addig soha. A kezemben a korsó remegni kezdett.
Hátráltam egy lépést, megkapaszkodtam a húgom vállába, de már csak a rántást éreztem a gyomromban. Aztán jött a forgás. Eltűnt a Három Seprű ismerős füstössége és valami más illat töltötte meg az orromat.

[⌘ Érdekes eset ⌘]

⌘ Érdekes eset ⌘

Florian

☾ 2003. 09. 05. ☽

Miközben  a pincér el ment az italunkért, kicsit elnevettem magam hogy Flort még mindig nem nézik nagykorúnak, ami azért furcsa mert mostanába kitett magáért. Megkérdeztem tőle, hogy Smith-szel, hogy állnak a dolgai de a válasza még jobban meglepett.
– Elválik a feleségétől. Értem. – Kicsit leesett az állam, nagyon meglepődtem, hogy idáig eljutott a kapcsolatuk. Mondjuk szó se róla nagyon örülök neki, csak a szüleinknek hogy fogja bemutatni? Mert tuti ki fognak akadni.
- Aztaa. E..Ez komoly lépés, de nagyon örülök nekii- Kissé megremegett a hangom a meglepettség miatt, de azthiszem ez érthető. Ezután míg váltunk az italokra kibukott belőlem az hogy zavar hogy az összes lány Len után csorgatja a nyálát, ami tmegtudok érteni de akkor is. Rá nézésre is meglehet mondani róla, hogy ő az a tipikus sztár ember igaz teljesített is azért, hogy így viselkedhessen, és tuti megszokta már, hogy amerre jár lányokkal találkozik, de hogy már nem egyszer löktek odébb a folyosón amiatt mert vagy követték őt vagy csak áradoztak miatt az már kezdett sok lenni.
Na persz evan aki mindenkit felülmúl...  akarom mondani tök szép időnk van ma. – Kissé elvörösödtem mert kibukott aez így a heves mondandómba. Mondjuk Flor az aki előtt ezeket semmi féle képpen nem akarom eltitkolni, mivel egyedül ő értene meg a családból. Mikor folytattam volna, hogy tereljem a témát meghozta a pincér az italainkat, kezembe fogtam a forró csokim ami jó érzéssel töltöttel mivel a hideg kezemet kezdte felmelegíteni a forró ital.
– Köszönjük. – Köszönte meg a bátyám helyettem is a pincérnek. Majd persze vissza tért a lényegre.- Szóval, ki is az, aki tetszik? – Kvíváncsiskodott tovább, és folyamatosan engem kémlelt tudtam, hogy nem fogom tudni elrejteni az érzelmeimet így kissé zavartam és teljesen pirosan belekezdtem
- Hát már múlt év évvégén szemet szúrt nekem egy tanár, és most hogy így az óráira járok így még jobban... - Próbáltam össze szedni fejben, hogy mit mondjak és hogyan mondjak végül inkább csak kimondom az a legegyszerűbb - Sage az, ő tetszik... - Mielőtt reagálhatott volna rá Flor, egy fickó állt meg az asztalunk mellet, nem teljesen láttam hogy ki volt, mivel éppen az asztalt fürkésztem a szememmel. Flor felpattant, és utána szólt.
- Hé! - Felkapta a korsót és utána akart induln de megtántorodott, hátra lépett egyet ezzel mellém érve és belekapaszkodott a vállába én kapásból oda nyúltam, hogy elkapjam és éppen, hogy ránéztem a korsóra, hirtelen  görcsbe rándult a hasam és eltünt a szemem elől a Háromseprű, és csak forogtam és csak forogtam de Flor is forgott velem, végül valami más illat csapta meg az orrom, vagy talán szag lehet..?

Hát ilyen is történhet
▪ 2003. szeptember 5. ▪

Henriette

Kicsit tényleg szégyelltem magam. Végül is odamentem Smith esküvőjére, jelentet rendeztem... én. Én, aki világéletében egy átlagos gyerek volt és sosem érezte magát másnál előrébb valónak. Talán korábban nem tettem volna semmit, csak tovább lépek és úgy teszek, mintha meg sem érdemeltem volna azt, ami közöttünk van. De Smith más volt. Vele éreztem valami többet, valami biztosabbat, amiből tudtam, nekem ő kell örökre. Ezt persze nehéz szavakba önteni, de határozottan szerelmes voltam belé. Nem olyan módon, mint mondjuk Welch-be, hanem őszintén.
- Aztaa. E..Ez komoly lépés, de nagyon örülök nekii - felelte Henriette, mikor végre vallomást tettem. Kimondtam, hogy Smith miattam válik el, pedig Aurora még a legyet is bekapta időközben. Nem akartam nyilván elválasztani a gyerekétől, de az a házasság csak is érdekekre épület. Nem volt benne szerelem és tudtam, hogy szenved. Mégsem engedhettem magamhoz közel, míg nem adja be a keresetet.
A téma szerencsére elterelődött rólam. Henriette elszólta magát... valaki tetszik neki. Majdnem azt mondtam neki, hogy túl kicsi ehhez, de én tizennégy voltam, amikor Welch és én összejöttünk. Ráadásul ő nem egy korombeli volt, hanem a professzorom. Jó. Viszonylag gyorsan vége lett a dolognak, hiszen ő folyton elfoglalt volt, én pedig próbáltam normálisan viselkedni és távol tartottam magam tőle. Smith-nél ez még csak fel sem merült bennem. Ebből is látszik mennyire más a két helyzet.
- Hát már múlt év évvégén szemet szúrt nekem egy tanár, és most hogy így az óráira járok így még jobban... - magyarázta. Ah. Ez csak is plátói lehet, de olyan aranyos volt, hogy elmosolyodtam rajta. - Sage az, ő tetszik...
Bár örültem, hogy Henriette így megnyílt nekem. Mondani is akartam rá valamit, szándékosan nem azt, hogy Fitzgerald professzorral szoktam látni Boltont, hanem valami olyasmit, hogy igen, ő tök cuki embernek tűnik. Nem is értem, hogy lehet a Mardekár házvezetője. Csakhogy valami seggfej tönkre tette a pillanatot és otthagyta a mocskos korsóját az asztalunk sarkában.
Aztán jött a forgás. Talán fel is kiáltottam ijedtembe, de minden volt. A Három Seprűt magunk mögött hagytuk és tájak felett forogtunk végig, míg nem éreztem, hogy magunk mögött hagytuk és valami nedves-füves illat csapta meg az orrunkat. Kavicsos-nedves talajba csapódtam. A csinos ruhám sáros lett, s ahogy a korsót elengedtem, megpróbáltam felkeltni a földről. Amint sikerült, leporoltam a nadrágomat, de a tenyerem is mocskos volt a sártól, így csak még jobban elkentem rajta.
- Aú... - nyögtem fel. Egy-két horzsolást sikerült szereznem. - Ez tuti nem Roxmorts... - Néztem körbe, bár felesleges volt. Csak a hatalmas tavat láttam, ami amúgy annyira szembetűnő volt, hogy még a vak is látta volna. Aztán az jutott eszembe, hogy az egy dolog, hogy én leléptem, de Henriette-et nem kéne kicsapatni egy ilyen hülyeség miatt.
- Hogy a francba fogunk visszamenni? - kérdeztem kicsit pánikba esve és toporogtam. - Vajon melyik tó ez... a Loch Ness? - kérdeztem. Ezt az egy tavat ismertem, szóval más fel sem merült bennem. Nem voltam annyira jó a földrajzi dolgokban semmi, meglepő módon.

A helyszín szabad.
A játék itt folytatódik tovább.

[- Hogy mi van Gázával?]

Ophelia Langley

18+- szexuális utalások, rengeteg káromkodás, szexizmus, különböző népcsoportok, vallások és a jóízlés ismételt megsértése

Hosszút kortyolok a vajsörömből, és az udvariasnál jóval finomabban teszem (baszom) le a korsót a fára. Ez a roxmortsi hétvége el van baszva, mert ahelyett, hogy normális emberekkel eljöttem volna, végignéztük volna a boltokat, átvágtuk volna valamelyik kocsmárost az életkorunkkal, azután hazafelé kiijesztjük a szart is néhány hugrabugrásból, én úgy döntöttem, hogy eljövök „randevúra.” Nem arra az idióta romantikus verzióra, hanem az általam preferált változatra: gyors ismerkedés, mások közös utálata együtt, azután annak a kitalálása, hogy hol csináljuk, mielőtt visszamegyünk az iskolába, ahol elnyel ismét a középszerűség és az önmagukat fontosnak gondoló hülyegyerekek tengere. Szófosásról nem volt szó.
 Látszik, hogy nem vagyok jó passzban, különben emlékeztem volna az önmagam által írt filozófiai kódex első sorára: ne próbálj megdugni kurva unalmas, saját szépségüktől elalélt basic fehér picsákat! Adelina, az eggyel alattam járó háztársam először csak a fehér kritériumba bukott bele, de amikor hisztizni kezdett a havazás miatt, már tudhattam volna, hogy legjobb lenne, ha lekoptatnám a faszba, és keresnék valami jobb elfoglaltságot, mert ha lesz is ebből dugás, a legfelejthetőbb lesz valaha a világtörténelemben. Felejthetőbb, mint az összes tetves koboldháború, amelyekből, mint tavaly kiderült, nem csak három volt.

  - Hogy mi van Gázával?- látom, hogy dühös kicsit, mielőtt megismétli, hogy ő GÍÍÍÍÍZÁról beszélt. Mégis kit érdekel, hogy voltál Egyiptomban? A Weasleyk is voltak. Ettől most jobb boszorkány vagy? Mindenesetre bólintok párat, amikor elkezd a kviddicsről beszélni, de amint elkezdi magyarázni, hogy a kistermetű, sebességből repkedő nyomorultak is alkalmasak hajtónak, tudom, hogy felesleges a beszélgetés, mert egy százhatvanas kis harmadévest úgy legázolnánk, ahogy a Roxfort Expressznek kellett volna a nagybátyámat, amikor '97-ben elé állt. Ő legalább tényleg a föld alatt van.
 Lehúzom a maradék italt, és megigazítom a nyakkendőmet, azután a süteményért nyúlok, de megállok a mozdulatban, ahogy megint témát vált, és ezúttal arról kezd pofázni, hogy szeretne diplomata lenni. Tényleg? Akkor meg kéne tanulnod befognod a pofádat egy kicsit, senki nem szereti, ha ennyire lenyomják. Én csak azért is kibaszottul háborúba mennék az ellen a kormányzat ellen, amelyik egy ekkora nyomorékot tudott delegálni. Aztán amikor elkezdi Yuriát ajnározni, visszahúzom a kezem a süteménytől.

 - Oké, oké, bocs, hogy félbeszakítalak, de elegem van abból, hogy hülyeségekről beszélsz már egy fél órája. Keresd meg a húgomat, ha annyira kurvára bírod őt, ha kicsit dicséred a családunkat, lehet, hogy hagyja, hogy kinyald. Húzz innen a picsába!- nem nehéz látni, hogy most azt gondolja, hogy jogosult rá, hogy leborítson az italával, úgyhogy félúton elkapom a korsót, és egy könnyed mozdulattal ráborítom a vajsört. Látom, hogy hiszti, jelenet lesz, de szerencsére jó messzire ültünk, és kétlem amúgy is, hogy Oakleyt érdekelné, hogy mit csinálunk akkor is, ha jelenti. Azt fogom mondani, hogy magát borította le.
 Egy kicsit azért örülök, hogy végül valami, ha nem is dugás, de lett ebből a délutánból. A sütemény még így, enyhe vajsörös átázással is finomabb tőle, hogy tudom, valakinek, aki irritál, most vajsörösen kell visszamásznia a Roxfortig. Ha apámat erőszakolnák meg a dementorok ködös fasszal az Azkabanban, Yuria egy mekiben kellene dolgozzon a következő tíz évben egy csótányos albérlet áráért, Sullyvahnt pedig megkeresné az Adóügyi Osztály papírokkal minden hülyeségéről, most még boldogabb lennék, de aki az élet kis örömeit nem értékeli, az kurvára nem érdemli meg a nagyobbakat. Ezt állítólag Marcus Aurelius mondta. Gyakorlatilag biztos mondták már az ősemberek is.

 De lásd, itt jön Ophelia Langley prefektus, lúzerek és gecis pulcsisok lovagja, aki talán látta a kis randipartnerem elrohanni, olyan sebességgel, amiért talán tényleg megérdemelne egy pozíciót a kviddics csapatunkban (bár ahhoz rossz faszt akar meglovagolni). Hátradőlök, és betömöm a sütemény maradékát, hogy méltó módon, teleszájjal köszöntsem a bugraház évfolyamunkra kinevezett prefektusát.

  - Most mondanám, hogy nemsokára szabad az asztal, ha itt akarjátok megtartani a pónirajzoló versenyt, de az gondolom tavasszal lesz, amikor nyílnak a völgyben a kerti virágok, és igazságot osztani jöttél. Mielőtt nekiállsz a prédikációnak: a csajnak melege volt, magát borította le vajsörrel. Ja, az vajsör volt, nem a történelem ismétli önmagát, bármekkora tisztelője vagyok Freya Blood munkásságának.- kiürítem a vajsörömet, ha már a párja még mindig az asztalról csepeg alá, miután Adelina baszott feltörölni maga után. Technikailag ő borította ki, szóval ha hisztikézni akar valaki, tényleg teljes joggal védem az álláspontomat.
 Egyelőre nem kezdek el összepakolni. Kicsit vágyom erre a balhéra is, és ha ez szórakoztatóan alakul, már csak meg kell koronáznom azzal, hogy hozzábaszok egy-egy jó kemény hógolyót Dumb és Dumber fejéhez. Most csak élvezem a kandalló tüzének melegét, és várom a balhét.

Nialen Travers
2005 január

18+ önbántalmazásra és öngyilkosságra való utalások

A téli szünet egyetlen csúcspontja talán az volt, hogy végre rászántam magam, és tényleg kiszúrattam a nyelvem. A ráadás, hogy mindezt a tanerő még nem vette észre, és nem szedették ki velem.
Elmúlt már a téli szünet, de az a földrengés, ami alapjaiban rengette meg a Langley-birtok amúgy is gyufaszálakból épített békéjét, olyan kárt okozott, amit nem hiszem, hogy valaha is helyre lehet állítani. Soha egyik évben sem vágytam vissza annyira a Roxfortba mint most. Ide nem ér el szüleim keze és akarata, hiszen ők még csak nem is értik, mit bűvészkedünk mi itt.
Decemberben még ott volt a remény, hogy végre megértették, hogy baj van. Meggyőztem Millicentet, hogy nyíljon meg nekik, és beszéljen a problémáiról. Mutassa meg azokat a hegeket a karján és a combján, amit saját magának okozott. Kérjen segítséget. A segélykiáltása pedig hangosabb volt, mint valaha. Végre nem csak az hallotta, aki hallani akarta, és az, aki véletlen jár épp arra. A szavak tiszták, a szándék nyílt és egyértelmű: segítség kell. Mellőzött minden köntörfalazást, finomkodást, és nem várta el azt sem, hogy ráutaló magatartásából jöjjenek csak rá arra, hogy mi a kívánsága. A kívánt hatás mégis elmaradt. Nem hívtak neki szakembert, akivel őszintén megoszthatná nehézségeit. Nem kapott meleg ölelést és ígéretet, hogy minden másként lesz, mert szeretik, és utálnák látni, hogy szenved. Nem kapott egyetlen jó szót sem. Hiszti az egész, mondták. Nem történt semmi. Majd házon belül megoldják. Ahogyan eddig is olyan jól megoldottak így mindent.
Én pedig nem tudtam megvédeni őt.
Pár hét alatt mindez egy megfoghatatlan, távoli emlékké avanzsálódott, ahogyan újra felvettem a Roxfort átlagos hétköznapjainak ritmusát. A napokban egy bagoly viszont meglehetősen távoli és rideg levelet hozott nekem húgomtól, hogy felkavarja mindazt a szemetet, amit a földrengés okozott.
Egész hétre elegendő rágódást jelentett a rövidke, de annál hidegebb levél, ami mellett a kinti, havas időjárást szinte meg sem érzem. A szokásosnál is jobban vártam már a roxmortsi hétvégét, igaz, most nem a különleges üzletek okozta lelkesedés, hanem a kikapcsolódás és a felejtés vágya hajt. Talán Millicentnek igaza van. Talán tényleg kivontam magam a családból. Hiszen én itt vagyok a Roxfortban, varázsolgathatok, és élhetek tovább új álmok közt, míg ő ott ragadt az egyetlen világban, amit szüleink ismernek.
Travers aktuális randipartnere olyan sietősen távozik, hogy kis híján felborít, bár végül egy lábra való lépéssel megúsztam a dolgot. A Három Seprű bejárati ajtaját nem vagyok benne biztos, hogy Adelina dühe vagy a huzat csapta be. Travers asztaláról csöpög a vajsör – a koncepció, amit soha nem tudtam megérteni. Harmadévesen kóstoltam, nem jött be.
- Feltétlenül küldök meghívót a tavaszi pónirajzoló versenyre. Sőt, lehetsz a zsűri is. De ezek alapján pontosan tudod, hogy mit és miért nem kellett volna így csinálnod. Nincs szükséged a megerősítésemre. – nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak, még ha a célzás arra a bizonyos pulóverre azért kellően ízléstelen is. Tudom, hogy Travers csak bosszantani akar, de legalább azt fanyar humorral teszi. Ezért pedig jár a pont.
- Amúgy nem, egyedül vagyok. Tudod, Robert és Miles szokás szerint közösen, Holdennel pedig elkerültük egymást. Szabad? Iszol velem? Meghívlak. – már pillantok is a pult irányába, hogy kitaláljam, mit kérjek. Ha Millicent szerint kivontam magam a családból, akkor olyan mindegy is neki, hogy kiélvezem-e azt, hogy a varázsvilágban már nagykorú vagyok.

[- Valóban nincs, de mindent jól csináltam. Ami a pónikat illeti, a legnagyobb fasszal rendelkező a nyertes mindig.]

Ophelia Langley

18+- szexuális utalások, rengeteg káromkodás, szexizmus, különböző népcsoportok, vallások és a jóízlés ismételt megsértése

  - Valóban nincs, de mindent jól csináltam. Ami a pónikat illeti, a legnagyobb fasszal rendelkező a nyertes mindig.- úgyis tudom, hogy Ophelia nagy szakértője és tisztelője a lovaknak, úgyhogy bizonyára egyet fog érteni velem. Azt már értékelem, hogy most nem próbál beleprefektuskodni valami faszságba, amihez amúgy semmi köze, mert ha valamihez semmi kedvem nincs, az egy ilyen típusú hisztéria.

 Sok prefektus imádja azt játszani, hogy ők hú de kurva felelősek, hú de kurvára jobbak mindenkinél, még azután is, hogy actual murderer Roman Nott kapta meg ezt három hónappal azután, hogy halálfalóként megpróbálta kiirtani az iskola diákjait, többüket sikerrel. Ha ez nem üresíti ki a faszba a pozíciót, nem tudom, hogy mi. Azért jó látni, hogy nem mindenki nyomja ezt, pedig a hugrabugrásoktól aztán extra módon azt várnám, hogy szarrá kompenzálják a balfaszságukat. Tudom, hogy több is kell a Hugrabugba, de mégis mindig az a vibeom, hogy felszedik a maradékot, miután a másik három kiválogatta a neki tetsző diákokat.

 - Soha nem utasítanék vissza egy ingyen piát. Még ha csak vajsör is.- persze ez nem igaz, simán visszautasítanám a faszba, ha nem tetszene valami. Lehet, hogy most épp nem állok jól, és nem szívesen fogyasztanék még egy kört saját pénzen, de bármilyen társaságot nem viselnék el. Holdennel még ellennék, de Dumb és Dumber egyszerre brutálisan fárasztó lenne, és tervezem is, hogy ha az asztalhoz végül csatlakozik még valaki, akivel nem töltenék időt, kimentem magam.

 Nem igazán töltöttem időt Opheliával, de most, hogy Alistair összeszedett valakit, Damien meg a Gyengélkedőn van, kicsit nehéz lenne amúgy is találni bárkit, akivel eltölthetem az időmet. Olyan sokat nem tudok róla, azon kívül, hogy mugli születésű, hugrabugos, kurva jól tanul, és viszi azt a petíciós izét, amit azóta sem értek teljesen. Az biztos valami mugli dolog lehet, tudom, hogy ott a koboldokat megszégyenítő ocsmány megjegyzések általában súlyos következményekkel járnak, és sokszor valóban figyelnek rá, hogy milyenek egy dolgozó körülményei.

 - És mi az alkalom, amelynek örömére rám pocsékolod a pénzedet? Nem akarok magam ellen beszélni, csak kíváncsi vagyok.- egy pillanatra elgondolkodom rajta, hogy talán fel akar szedni, de rögtön el is hessentem a röhejes gondolatot. Nem olyan buta, hogy megpróbálja úgy, hogy még mindig vajsörös az asztal az előző randim után (gyorsan le is törlöm, mielőtt leül, mert kibaszottul úriember vagyok, méltó módon halálfaló rokonaimhoz, akik mindig elmentek minden bálba két tömeggyilkosság között). Akkor vajon valami mást akar? Talán infót valamiről?

 Körülnézek gyorsan, hogy ez nem egy rajtaütés-e, mert ha itt ragadok egy csomó hugrabugossal egy asztalnál, a népszerűségem soha nem fogja kiheverni többé, de egyelőre másik nem tolta ide az arcát. Ötletem sincs, hogy mit akarhat tőlem; a húgom legalább egyszer biztos lesárvérűzte, úgyhogy biztos nem azt akarja megkérdezni, hogy hová ástam Yuriát, meg tudja, mit tettem vele tavaly nyáron, meg satöbbi. Szerintem annyira utálták egymást, hogy ha írtam volna neki, hogy jöjjön át savat készíteni, segített volna nekem, és még vállalkozott volna arra is, hogy felaprítja nekem, hogy könnyebben olvadjon el. Adelina egy fokkal kedvesebb, de azt is kétlem, hogy ha az ő védelmében akarna most prédikálni, meghívna valamire. Vagy ez valami hülye manipulációs technika, mint a jó auror-rossz auror, amin csak az nem lát át, aki még soha nem vett könyvet a kezébe?

  - És most teljesen egyedül vagy? Mármint senkit nem hoztál magaddal a Roxmortsba?- meglepő látni, hogy Ophelia nem valami rohadt nagy csoporttal együtt mozog, bár ha annak a csoportnak része Dumb és Dumber is, akik elől valószínűleg csak a szobájában talál menedéket, megértem, hogy élvezi a csendet. A többi hugrabugos lány viszont azt hinném, hogy itt van vele, Morgenstern tudomásom szerint nem irtotta még ki őket teljesen.

Nialen Travers
2005 január

18+ önbántalmazásra és öngyilkosságra való utalások

Alapjába véve nem szeretem a vulgáris humort, de abban, ahogyan ezt Travers előadja, van valami, amit nem tudok szavakba foglalni. Nem bírom ki, hogy ne nevessek fel a pónik nemiszerv méretét illető megjegyzésén, bár az én zárójeles hozzáfűzésem, hogy valójában mindig a kanca gazdája nyer, mert azok mindig értékesebbek. Nem hiszem, hogy Traverset különösebben érdekelné a lógazdaság. Nem fárasztom vele ezért, helyette kigombolkozom a téli kabátomból és leveszem a Boucheron és Tiffany gyűrűimbe akadt kesztyűmet, melyet a kabátzsebembe túrok. Több, mint öt éve tanulunk együtt, ennek ellenére különösebben sok szót nem váltottunk – így alakult. Biztosan ijesztő lehet az is, hogy gyakorta vagyok kisebb-nagyobb társaság közepén. Nem mindig ugyanazokkal, de igazából alig egyedül.
- Vajsör, értettem. – a kabátomat az egyik széken hátrahagyva sétálok el gyorsan a pultig, amíg azt látom, hogy még nincsenek olyan sokan. A fogadó rendszerint hamar megtelik ezeken a hétvégéken. Biztos vagyok benne, hogy sokkal nyugisabb akkor, amikor épp nincs kimenőnk a faluba.
Relatíve gyorsan sikerül kikérnem a vajsört, magamnak viszont egy üveg félszáraz fehérbort választok, kiélvezve a varázslótársadalomban betöltött nagykorúságom előnyeit. Apám mindig is imádott minket mindenféle borvidékekre cipelni, és vett is egy telket Bordeauxban, természetesen a hozzá járó borászattal együtt. Természetesen mi még túl fiatalok voltunk ahhoz, hogy megkóstoljuk a borokat, de kötelező program volt szépen viselkedni, ahogyan sommelierként megszakértette a bor gyümölcsös utóízét meg a napfényes lankákat. Ezek természetesen sokkal fontosabbak voltak, mint az, hogy Percy kioltotta saját életét, és a bátyánk nincs többé.
Még mindig nem tartom túl praktikusnak a varázslók pénznemét a mugli bankkártyával szemben (ami természetesen lapul a tárcámban a biztonság kedvéért, bár a legközelebbi mugli benzinkútig biztos nem alkalmas többre, mint lesöprögetni a szárított növényport bájitaltanon az asztalról, igaz, erre vannak hatékonyabb céleszközök is). A pulton hagyott galleonokat követően Rosmerta asszony biztosít róla, hogy hamarosan kihozza nekünk a rendelést.
- Apám pénze. – válaszolok Traversnek a tőlem megszokottnál valamivel élesebb hangon, miután visszatérek és gyorsan helyet foglalok az immáron ismét tiszta (ezt pedig nagyon értékelem) asztalnál. Ha apám nem bánja, hogy borvidéket vásárolt Percy gyásza helyett, akkor az is mindegy, ha a mugli szempontból még fiatalkorú lánya mire és kire költi a pénzét.
- Túléltem a számmisztika röpdogát, nem mérgezett meg semmi gyógynövénytanon, ráadásul ma még Morgensternnel sem találkoztam. Kell ennél jobb indok az ünneplésre? – minden egyes nap, amikor elkerülöm Morgensternt, áldás, és megérdemi, hogy megünnepeljük. Jobban belegondolva Millicent levele után igazából még ő sem tud semmit mondani, amitől nyomottabbul érzem majd magam.
Mindent persze nem lehet egyszerre, ez érthető – mindenképp könnyebb az életem, amióta nem kell Yuria múlt évezredből és káros családi mintákból tanult sértegetéseit hallgatnom. Mindig is az volt a benyomásom, hogy ők ketten nagyon különböznek egymástól. Örülök, hogy azért inkább Yuria volt az, aki a szeretőjével idegen országba szökött, nem pedig ő, különben biztos nem ülnék ide fordított helyzetben. Persze hallottam pletykákat, sokan egészen mást mondanak, de nem nézem ki Traversből a gyilkosságot. Olyan embernek ismertem meg, már amennyire sikerült megismernem, hogy ő szembe mer nézni a saját démonaival és belső sötétségével. Az ilyen emberek pedig jobban képben vannak magukkal, és a legkevésbé jellemző rájuk a hirtelen felindulásból történő gyilkosság.
- Vajon én nem vagyok képes elmenni valahova megfelelő díszkíséret nélkül, vagy épp mások nem elég önállóak nélkülem ezen logika alapján? Nem, mondtam már, tényleg egyedül vagyok, szabad akaratomból, bár láttam Poppyt beszaladni a CukorPennába. - érkezik meg eközben Rosmerta asszony az italokkal. A friss vajsört leteszi beszélgetőpartnerem elé, a bort egy pohárral pedig közelebb hozzám. A pohár tetejére teszem a különböző gyűrűkkel felfegyverzett kezem, és a szemébe nézve jelzem, hogy az italt majd kitöltöm én magamnak. Még mindig dühös vagyok és feszült Millicent levele miatt. Talán nem is Millicent ragadt a muglik börtönében, hanem én a fene nagy szabadságommal, ami szerinte olyan kiváltság, melyet ő nem kaphatott meg.
- És akkor koccintsunk a szabad akarat jegyében! – kitöltöm a bort, miután Rosmerta távozik, és megemelem annyira, hogy koccintani tudjak vele. Persze apámnak biztosan nem elég jó ez a bor se. De nekem igazából mindegy, csak valami íze és alkoholtartalma legyen.

[- Nem egészen... ha te iszol meg zabálsz belőle, meg te veszel belőle cipőt meg cigit, az a te pénzed.]

Ophelia Langley

18+- szexuális utalások, rengeteg káromkodás, szexizmus, különböző népcsoportok, vallások és a jóízlés ismételt megsértése

  A Traversek mindig lovagok voltak, úgyhogy talán nem kellene hagyom, hogy egy csaj cipelje ki nekem a piámat, azonban én más vagyok, mint az őseim. Na nem abban, hogy nem vagyok lovag, csupán arról van szó, hogy hiszek az esélyegyenlőségben: egy férfi is bőghet, egy férfi is viselhet rózsaszínt (vagy használhat rózsaszín tintát a mondandója közléséhez), illetve egy csaj is viselhet kardot, és fejbe is lehet baszni ugyanakkora erővel ennek megfelelően. Ez a vajsör szállítás dolog nem gáz, különösen, hogy rászánom az energiámat arra, hogy letakarítsam a kibaszott asztalt.
 A rövid időt, amit egyedül töltök Opheliára és a piára várva, azzal töltöm, hogy valamennyire szembenézek a szorongással, amit a jövő hozhat, és ami elől eleve kúrásba, piába, gurkókba, obszcén művészetbe, meg ilyesmibe menekülök (meg macaronba... most nagyon megkívántam azt a macaront, amit Soffi hozott át). Simán lehet, hogy amikor nagykorú leszek, kiderül, hogy Sullyvahn kipucolta a gecibe a széfünk maradékát sem, nyáron nem lesz pénzem kajára, aztán szétkúródik minden, amit el tudok képzelni. Egyedül vagyok, mindenki, akinek velem kellene lennie ebben a helyzetben, elárult. Rábaszok az asztalra szélére- nincs is szükségem senkire. Bármibe kerül, belefojtom mindenkibe a gúnyos geci megjegyzéseket, amelyek várnak rám.

  - Nem egészen... ha te iszol meg zabálsz belőle, meg te veszel belőle cipőt meg cigit, az a te pénzed.- eszembe jut, hogy mennyi kurva pénzem lenne, ha mindent visszakapnék: a kurva jóvátételeket olyan dolgokért, amit nem én csináltam, a több száz galleonnyi baromságot, amit anyám elfaszfejkedett a balfaszságával, az ezreket, amit apám és a ribanc húgom ellopott, és ezek mind-mind eltörpülnek amellett a ki a retkes koboldszopó faszom tudja mennyi mellett, amit Sullyvahn elfurkászolt az elmúlt években. Ha bármilyen pénzre bármikor rátettem a kezemet, soha nem éreztem úgy, hogy jaaaaaaj neeee, valaki megdolgozott érte előtte, most nem kéne megvennem ezt belőle. Baszdmeg, úgyis felszívódik a gecibe, nem? Meg kellett volna vennem azt a fasszopó bolgár seprűt tavaly júliusban, akkor a hülye kis kurvának nem lett volna mit kipakolnia, és Sullyvahn is nézett volna, amikor legközelebb anyámmal elmennek a faszom tudja milyen indoklással a széfbe.

 Egy pillanatra megállok a név hallatán, mely még ijesztőbb, mint az a kurva számmisztika dolgozat (ki a faszom tanulja azt önként)? Emlékszem rá, amikor Damien majdnem Dame lett maradandóan, amikor megpróbálta randira vinni valami brutálisan cringe Edgar Allen Poe faszsággal Morgensternt, aki a húgomat ugyan életben hagyta, amikor a kis kurva bagolyként felvitte a szobájába, de a hülye haverom, na, azt rendesen kinyírta a gecibe.

   - Most, hogy kimondtad a nevét, jinxelted, és egészen biztos, hogy bele fogsz futni. Próbáld megkeresni Dumbot, Dumbert vagy azt a harmadikos kerekfejű hülyegyereket, vidd őket magaddal, és ha jön, baszd oda neki. Lesz tíz másodperc előnyöd, amíg végez velük. Vagy mondhatod, hogy valamelyik griffendéles picsa shittalkolt róla, akkor lehet őket keresi meg. Semmi értékes nem fog elveszni egyik esetben sem.- keresztbe teszem a lábam, és felteszem a könyököm a pad karfájára. Tényleg nem nagyon van senki, aki megijeszt, meg nagyon semmi sem, magát Voldemortot is lefestettem nyáron (ahogy a tenger hullámai éppen pofán vágják), a két dolog Morgenstern és a trollkirály. Az utóbbi irracionális, a félelem az irracionálistól pedig mindig erősebb, mert a félelem egy ösztön. Talán ez az egyetlen oka, hogy nem a csaj a mumusom.

 Kicsit elfordítom a fejem, mintha próbálnék rájönni, hogy miről beszél, csak annyi időre fordulok el tőle, hogy megköszönjem az italt Rosmertának (aki azért láthatóan kiszúrta, hogy Adelina magára borította az italát, mint egy kétbalkezes szófosó kurva). Nem értem, hogy mi a faszért jönne valaki egyedül ide? Úgy értem, amikor Yuria negyedikben akkora geci nagy ribanc volt, hogy senki nem állt vele szóba, akkor értettem, hogy egyedül van (és hozzá is basztam egy követ, amikor a kirakatot nézte, és nem látott, mert hó akkor nem volt, úgyhogy be kellett érnem azzal, amit a természet biztosított számomra). Opheliával viszont szóba áll mindenki, ráadásul ő a páriákból is válogat, akikkel egyetlen ember sem lenne hajlandó két szónál többet váltani.

   - Nem t'om, nem nagyon jövök ide egyedül. Ezek az alkalmak arra vannak, hogy barátkozzunk meg összehozzunk egy-egy ba... rit... hm, úgyis tudod, mit akartam mondani, nem próbálok kitalálni helyette semmit. A piát is két dolog teszi jobb ízűvé: a társaság, és ha ingyen van.- kicsit azért irigy vagyok, amikor ránézek a borra, amit iszik, hiába hívott meg. Na nem azért, mert innék bort valami extra nélkül, mint az a vörösbikás fémdobozos mugli cucc, főleg nem fehéret, csak bizarr belegondolni, hogy a fele évfolyam felnőtt már, én pedig még mindig egy gyerek vagyok. Ha szeptemberben lett volna a szülinapom, mennyi kibaszott sok pénzt meg tudtam volna menteni azoktól a rohadt kurva rokonoktól! Remélem, amikor a trollkirály eljön idén, és helyettem Sullyvahnt, Yuriát meg apámat találja ott, raging bonerje lesz.

   - Bizarr választás, de igyunk akkor a szabad akarat jegyében!- a szemébe nézek, mert Soffi felhívta rá a figyelmemet, hogy hét év rossz „szesz” vár arra, aki nem tesz így (lenyűgöző az az elhivatottság, amit tanúsít, olyannyira, hogy néha már eszembe jut, hogy mi van, ha tényleg nem átkúr engem. De Sullyvahn tényleg hagyná, hogy jóban legyünk, ha nem valami oka lenne rá, hogy átküldje a lányát?). Iszok egy hosszabb kortyot.

 - Van valami oka, hogy erre akartál inni? Tényleg fura választás.- eszembe jut jó pár dolog, ami elveszi a szabad akaratot, mind a mi világunk, mind a mugliké tele van vele, úgyhogy gondolom mindkettővel találkozhatott. Remélem, hogy nem valami elbaszott utalás rá, hogy geci voltam azzal a csajjal, mert szabad akaratából jött, és ő maga döntött amellett is, hogy olyan döntéseket hoz, melynek hatására leöntik a faszba.