Mézesfalás

Dom
#rágáspálca
#bakkermegnyaltam
#izgiiii

Megint azt csinálja, kiborít. Vagy lehet, hogy az arcomra van írva, hogy mit gondolok. Ez eddig még nem jutott eszembe. De ha valami szép, akkor azért azt biztosan nem sírva nézi az ember… Azt hiszem, ebből már nem mászom ki sehogyan sem.
- És akkor mi van? – próbálok közömbösnek tűnni – az enyém is szép… az... tök átlagos dolog – amúgy nem, de megvonom a vállam. Az a baj, ahogy látom, hogy vigyorog, nem tudok közömbös lenni, ha megszakadok sem, mert átragad rám és akkor lebuktatom magam. Inkább a mögötte sorakozó nyaláspálcákat kezdem nézni, mintha hirtelen érdekesnek tűnnének. A szemem vigyorog, de az arcomat próbálom kontrollálni, bár úgysem tudom sokáig. Közben a saját nyalókám utolsó molekuláit rágcsálom le a pálcikáról. Majd ugye jön az övé…
Ez a nyaláspálcás dolog, hát, lehet mondani, hogy kicsit sok volt, bele sem gondoltam, hogy mit csinálok, felhívás keringőre. De csak úgy jött az ötlet, jó poénnak tűnt. És amúgy igen… nekem is pont a smárolás jutott eszembe, amint a számba vettem a ragacsos nyalókáját, csak akkor már késő volt. Mindegy, úgysem lesz itt olyasmi, legalább szerzek neki pár izgi pillanatot, úgyis csak játék az egész, nem?
- Tudom – felelem és elvigyorodom. Mást inkább nem csinálok, nem akarok olajat önteni a tűzre, pedig lennének még ötleteim. – Te már sajnos nem tudod kipróbálni, hogy milyen – folytatom lebiggyesztett ajkakkal és mutatom a sajátomat. Az övét vissza nem adom, az már biztos, megnyertem.
A pénztáros néni mosolya nem volt őszinte, amikor látta a teljesen- és félig megevett édességeket, amikor fizetni megyek, de legalább jöttem és becsülettel kifizettem, nem? Meg vettem még egy rakat cuccot. Szóval, hálás lehetne… meg is érdemli, hogy jól leborítsuk azt a polcot.
Visszasietek Szőke sráchoz. Irtó cuki, hogy varázslattal szeretné megoldani a dolgot. De ugyan már, nem kell ide ilyesmi. Főleg nem Bombarda, azzal robbanna az egész kóceráj.
- Nyugi, nem fog rám borulni. Nézd – mondom, majd egy gondosan a helyére rakott nyaláspálcát megpöccintek az ujjammal és magatehetetlenül leesik a földre. – óh, de ügyetlen vagyok! – folytatom színpadiasan és rákacsintok vigyorogva. Jaj, micsoda véletlenek vannak, ugye? – Nem kell ide varázslat, csak borítsuk és fussunk – suttogom újra a fülébe cinkos mosollyal. A fekete izét nem tudom, hogyan kell használni, csak jó ötletnek tűnt… pár hete nyertem egy harmadikos Griffendélestől, mert fogadtunk, hogy ki tud több mac’n’cheese-t enni és természetesen én nyertem. Azóta kissé vegyes érzelmekkel gondolok erre a kajára. – Hát, ja, dobd el aztán hagy szóljon! – mondom csillogó szemmel.