Gyöngyzug Teaház és Jósda

Nathaniel Forest pennájából

A falában üvegekkel és gyöngyökkel díszített kis épület lakói nyitották, lényegében majdhogynem a nappalijuk helyén a kis teázót. Alig pár asztal, néhány össze-vissza szék, illetve stoki, valamint egy teafőző, mosogatópult és egy nagy bársonyfüggöny képezik a berendezést. Nem a legnívósabb hely, de Avelin, a tulajdonos boszorkány kedvessége, illetve a felszolgált teakülönlegességek teszik vonzóvá. Valamint a tény hogy a felszolgált tea mellé, néhány plusz sarlóért, akár jóslatot is kaphat az ember.

[ღ Szentimentális Teadélután ღ]

ღ Szentimentális Teadélután ღ

Jaqen

(2002. június 17.)

Vakít a kék, egy óceán
Tör most ki a semmiből felém
Futok a part jobb oldalán
Innen már nem menthet a szél

Kimenekülök szabályosan a nyári délutánba a Roxfortból. Nem mintha el lehetne futni attól, hogy hetedéves vagyok. Meg attól, hogy felnőtt leszek vagy valami olyasmi és egyetemre fogok járni. Ez valahogy még mindig olyan vadul abszurd. Mint Nagyláb és a cipők. Vagy... vagy ilyesmi. Pár évbe még csak ötödéves voltam, és nem hittem volna, hogy eljön ez a pillanat is, hogy leadom a sárgámat. Hiányozni fog. Úgyhogy most úgy döntök bevadulok, kirúgok a hámból és megyek beteázni. Nem mintha nem aggódnék attól, hogy becsukják előttem az ajtót. AMikor az elszabadult furkász mindenkit meglopott a teaházban, kicsit ferde szemmel néznek rám ott az eladók. Pedig én igazán nem akartam, hogy megszökjön előlem a furkász és kiraboljon mindenkit aki szembe jön vele a Roxmorts utcáin.
Inkább csak elhessegetem azt a fura emléket és végigsétálok a csendes és barátságos utcákon. Megható és meghitt, szinte bőgésre késztet, mire megállok és megcsapkodom az arcomat. Ugyan már, Sophie! Nem apáca leszel! Bármikor visszajöhetsz ide! Ez egy kicsit megnyugtat. A szemembe csókol a napfény, ahogy kibújik az egyik felhő mögül, én pedig sűrű pislogások közepette nyitok be a teaházba, ahol meg félhomály és sötétség van szóval kétszeresen vaknak érzem magam.
Pantomimeset játszva ösztönösen kinyújtom a kezemet és kalimpálva vonulok be, és mindenféle hülye foltokat látok, de embereket csak elmosódva, és fennakadok valami ruhafogason, majd utána beleborulok valakibe, akit sikeresen orrba is nyomok.
- Óóó, te jó ég... ne haragudj - magyarázkodom zavartan, és inkább lendületes taperolás helyett a szememet kezdem dörzsölni, hátha mondjuk kinyomom őket és akkor tényleg instant megvakulok. Pár pillanat sűrű pislogás után kirajzolódik előttem egy alsóbb éves alakja, akinek egyelőre csak a hosszú fekete haját látom, és lánynak nézem, de aztán csak megvilágosodom eltűnnek a foltok a szemem elől, és megszokom a sejtelmes félhomályt is, szóval bocsánatkérőn mosolygom az előttem álló fiúra. Aki magasabb mint én. Lassan az összes alsóbb éves túlnő, remek, én megmaradtam a hobbit szinten, de sebaj. - Nagyon megütöttelek? Öhm, meghívlak egy teára, vagy sütire - teszem hozzá hadarva, és remélem nem átkoz el mérgébe. A mostani alsósok eléggé robbanékonyak mostanában.

Sophie

Félhomály, teaillat, csend, és némi rapszodikus  kesergés.
Ja nem...az csak egy macska volt.  

-Ezek mindenhol ott vannak -mondta Jaqen, miközben becsukta a Bájitaltan II című kötetet. A nyáron elő-elővette tavalyi könyveit, hogy felfrissítse tudását, és esetleg megtanuljon olyan dolgokat, amiket tavaly nem tudott. Mert hát ki az aki betéve tud bármilyen könyvet? Esetleg a szakácsok de...de az csalás!

A fiú felállt, és már épp indult volna a teafőzőhöz, hogy megtöltse a csészéjét az imént elkészült teával, azonban belerúgott az asztallapba, és a csésze, nos...

-Nyilván...

Ennyi. Ennyit fűzött hozzá ahhoz, hogy a minden bizonnyal több mint 200 éves, elképesztően ritka, felbecsülhetetlen értékű teáscsésze összetört. Jó, valószínüleg nem volt sem 200 éves, sem felbecsülhetetlen, de akkor is. Miért történnek ilyen dolgok az emberrel?
Furcsa módon senki sem vette észre, vagy csak nem vett róla tudomást az a tizenpár ember, aki a helyiségben lézengett. Jaqen nem volt...hogy is mondják? Rosszfiú.
De most elgondolkodott.
A tea kész van ugyan, a csészét viszont még azelőtt eltörte, hogy beleihatott volna. A korábbiak után pedig ez volt a habostorta tetején lévő meggy...vagy cseresznye. Vagy mit szoktak arra tenni. Piros izé.

Szép lassan, elegánsan mint aki épp erre készül, hóna alá kapta a könyvet, és megindult kifelé. Majd beül máshová. Majd máshol olvas. Majd máshol teázik.
Ez a nap nem szólhat erről. Először a pirítóst égeti oda, aztán a felmosó törik ketté, majd beveri a fejét egy túl alacsony ajtóba. Ez már a negyedik balszerencsés dolog ezen a napon. Úgy gondolta, itt nem érheti baj, itt nyugodtan elolvashat néhány fejezetet teázás közben. De nem. És nem és nem és nem.

Ha szigorúak akarunk lenni, hozzávehetjük a macskanyávogást, mint negatív tényező. Mindenesetre nagyon kellemetlen lenne elnézést kérni a tulajtól, a csésze nevében. Elvégre annyi minden történhetett volna: Felrepül, lebeg egy kicsit majd visszaszáll az asztalra. Meg se moccan. Vagy békává változik. De neeem, neki öngyilkosságot kellett elkövetnie, csak azért, hogy a fiút bosszantsa!

Ahogy kifelé halad, és elkerülve néhány embert, megpördül a tengelye körül, hirtelen erős fájdalmat, és nyomást érez. Ez...ismerős.

-Au -mondja teljesen közömbös hangszínnel, mintha csak picit beverte volna a karját.

Egy alacsonyabb lány ment neki. Már amennyire össze tudta rakni a történteket. Abszolút nem izgatja magát azon, hogy ki volt a hibás. Rögtön elnézést akar kérni, de a lány gyorsabb.
Ekkor esik le neki, hogy látásból ismeri.

-Öhm...legyen a tea, nem vagyok édesszájú. Talán ha te veszed kezedbe  a dolgokat, nem lesz balszerencsés napom. Illetve ha elutasítalak, minden bizonnyal pokolra jutok. Ha már azért is büntet a sors, mert fel mertem kelni...

Ezt úgy mondja, hogy az egyik keze végig az orrát takarja. Nem vérzik, de fájdalmas. Az orr érzékeny testrész. A lány meg mehetne orrtörő kosnak ilyen erővel. Kicsi a bors de erős.

-Ha lehetne egy kérésem -mondja halkan- oda ne üljünk! -mutat a jobb oldali hátsó asztalhoz, ami alatt egy törött csésze vigyorog a földön.

-Egyébként Jaqen vagyok...és látásból ismerlek. A rókákat meg szoktam jegyezni -itt a lány hajszínére utal. Szereti a vörös színt.

[ღ Szentimentális Teadélután ღ]

ღ Szentimentális Teadélután ღ

Jaqen

(2002. június 17.)

Vakít a kék, egy óceán
Tör most ki a semmiből felém
Futok a part jobb oldalán
Innen már nem menthet a szél

Miért is hittem azt, hogy nem jön el ez a nap? Kkomolyan a sírás kerülget minden egyes alkalommal, ha csak ránázek egy kiálló kőre. Nem lehetek ennyire eszeveszettül szentimentális. Ez kicsit betegesnek tűnik. Még tegnap este is, akit meg kellett volna büntetnem, mert rosszon kaptam, csak bőgve megöleltem, hogy ajj. Többé már prefektus sem leszek. És többé már nem tévedek el a folyosókon, sem a halálosan vezsélyes mozgó lépcsőkön. Nem nyitok be véletlenül mágiatörténet órára a RAVASZ felkészítőm helyett. Jó, mondjuk ezt az egyetemen is eljátszhatom. remélem  ott nem mozognak a lépcsők.
Na jól van, nem kéne úgy viselekdnem, mint egy éltes öregnéni, aki mindenen már nosztalgiázik, és sírva fakat ha csak megpillantja a tv-ben a Csengetett Mylordot. Oké, lehet nem kéne mondjuk Rose néniből kiindulnom, de... Azt hiszem  kicsit miatta is érzelmes lettem ebben az évben, mert már úgy engedett el a Roxfortban, hogy ejj, a kis Soohie felnőtt. Hát igen, azt hiszem, de én még maradnék gyerek, köszönöm. Az sokkal kényelmesebb, nem kéne majd felelősségteljes döntéseket hozni, és nem kéne megválni minden olyan fájdalmasan szép kamaszkori szokástól, mint például az, hogy nem merek bekopogni McGalagonyhoz, vagy ilyesmi. Fogadjunk, hogy Jasper ezt nem élte meg olyan drasztikusan, mint én. Lehet csak túlreagálom a dolgokat, nem?
Te, Sophie, mindig, mindent. Állandóan.
Megállok egy kicsit Roxmorts utcáin, hogy befogadjam a kis városka szépségét, azonban talá túlságosan is befogadóra sikerülök, mert kisül a szemem. Érzem, ahogy keresztbe áll, és nekem muszáj a naptól bemenekülnök a teaházba. HOgy aztán azonnal orrba is csapjak valakit, akire azt hiszem, hogy lány, de aztán kiderül, hogy fiú. Még jó, hogy nem szólítottam le valahogy lányos módon, az rettenetesen kínos lenne.
-Au - hangzik a csapásom utáni reakció, én pedig igyekszem a szememet kellően nyomkodni, hogy végre lássak is valamit a naptól könnyes pilláimmal. Kicist sem nézek ki úgy, mint akit most ríkattak meg, ááhh dehogy. Azért remélem nem üt meg. Jó, mondjuk egy hollóhátasról van szó, de azt mondják, a könyveikkel vezsélyesek. De igazából már azt is tudom, hogy a legtöbb mardekáros például nem is olyan gonosz. Szóval, bocsánatkérően könnyes szemekkel rápislogok a fiúra, aki tök magas és hirtelen nem is tudom beazonosítani, hogy most mennyivel is alsóbb évesebb nálam. Modnjuk legutóbb egy hatodévesről hittem azt, hogy harmadéves, szóval. Sose lehet tudni.
-Öhm...legyen a tea, nem vagyok édesszájú. Talán ha te veszed kezedbe  a dolgokat, nem lesz balszerencsés napom. Illetve ha elutasítalak, minden bizonnyal pokolra jutok. Ha már azért is büntet a sors, mert fel mertem kelni... - Hűha. Szegényt jól leamortizáltam az ütlegelésemmel. A mai fiúk mennyire nem szeretik az édességeket. Jasper se szereti. Ez valami furcsa tendencia lehet. De azért legszívesebben elhessegetném a hollóhátas feje felett tanyásó melankólia felhőt. Nagyon szorongatja az orrát, ugye nem vérzik? Te jó ég én bepánikolok, ha valaki vérzik.
- Azért nem szeretném, hogy a pokolra juss. Valaki gonoszságból balszerencse sütit tett reggel a tányérodra? - pislogom. A balszerencse sütik veszélyesek. Majdnem anynira mint a szerencse sütik.
-Ha lehetne egy kérésem, - teszi hozzá halkan - oda ne üljünk!
- Jó, rendben... De a csészén kívül még, mi történt veled? - kérdezem megilletődve. A törött csésze szomorú, de lehet történ még vele egy-két rossz dolog. Azért csak beljebb terelem a teaházba, hogy szerezzek magunknak néhány csészét, és találkozzak az egyik mérges nénivel a pult mögül.
-Egyébként Jaqen vagyok...és látásból ismerlek. A rókákat meg szoktam jegyezni  - szólal meg út közben a fiú, mire nagy szemekkel rápislogok, és érzem, hogy elpirulok. Oké, a bóktól is, de nem hiszem, hogy normélisan ki fogom tudni ejteni a nevét. Miért adnak a szülők Nyelvtörő nevet a gyerekeiknek? Gonoszság.
- Nagyon örülök Jaqueen - mondom aztán, és biztos hogy rosszul ejtem ki a nevét. - Én Sophie vagyok - modnom még mindig zavartan. Egy bókot most hogy viszonozzak? Viszonozni kéne nem? Végül is kedvességből mondják. Vagy ha fel akarnak szedni és meg akarnak erőszakolni. Jó, ez nem az NCIS, Sophie, nyilván nem fog veled ilyen történni, csak megint mindent túlgondolsz. ja jó inkább anyáskodva releni kezdem a többi csésze felé amik még egyelőre nem töröttek. A csészék mögül mogorván bámul Jaqenre meg rám az egyik nő, nyilván a törött csésze és a furkászos incidensem miatt.
- Nincs nálam furkász! - kiáltok fel, talán túl hangosan is, majd elveszem a csészéket, és a teához terelem magukat. - Milyet szeretnél? Van... van Kék Álom, ez olyan áfonyás szerű, van Minden Ízű Tea, gondolom az olyan, mint a Minden Ízű drazsé... ehh... Óó, van Unikornis Hányás is! - kiáltok fel, és le is csapok, hogy azt főzzem le. És minden békésnek tűnik, amikor egyszer  csak a teafőzóből kifut a tea, mintha szökni szeretne, és cak folyik és folyik, mintha kiapadhatatlan forrásai lennének.

Sophie


-Micsodát? -kérdezi halkan, elharapva a szó végét, elvégre a kérdés költői. Hisz nincs olyan, hogy balszerencse süti.
~Ugye? Ne már...ennyire nem lehetnek köcsögök az emberek.
Bár én szeretek röhögni azon ha valaki köcsög a másikkal, de ha én vagyok az áldozat, az nem vicces. Már maga a szituáció is abszurd: Balszerencse süti...és ha én önmagamban egy merő balszerencse vagyok, emiatt pedig meghalok a sok balszerencsétől? Balszerencse...balszerencse...balszerencse milyen fura enmyiszer kimondani. Balszerencse.~

Feltűnik neki, hogy a lány kissé zavart. Nem csoda, a találkozásuk elég meghökkentő, és váratlan volt. A tea majd oldja a feszültséget. Remélhetőleg.

-Hogy mondod kedves? Várj betűzöm: J, A, K, E, N,. Nem Zs, hanem J, nem Q, hanem K, és nincs benne U. Oh...összezavartalak? Nem gond, hívj  akkor ahogy szeretnél. Elvégre te is kaptál tőlem egy becenevet -mondja, majd újdonsült társára kacsint. Sokszor ad becenevet másoknak, ez amolyan kedvesség tőle. Jelzőkkel illeti a személyeket, hogy kicsit bizalmasabbá váljon a kapcsolatuk, oldja a feszültséget, és jelezze: Nem akarlak meggyilkolni. Majd esetleg később...

-Áf.. -mondaná a választott teája nevét, de a rókalány fogja, és elveszi az unikornishányás-ízűt. A fiú szemei kidüllednek. El sem tudja képzelni milyen íze lehet egy ilyen teának, ráadásul utál hányni. Évek óta nem hányt, és most...uhh ezt kéne meginnia?

Értetlen képpel a lányra néz, aki még mindig szórakozottnak tűnik. Ekkor pedig megtörténik az, amit a legrosszabb rémálmában sem gondolt volna: Kifut a tea.

Hogy futhat ki egy tea, miként? Hogyan lehetséges ez? Az univerzum törvényei nem teszik lehetővé egy forrásban lévő teavíz kifutását! Tiltja a Teaügyi Minisztérium, és az Egyesült Fizikusok Világszövetsége.

A rókalány ezért meghal...
Nem, ez egy nagyon rossz ómen. Az, hogy egy szerencsétlen nap közben találkozik valakivel, aki még szerencsétlenebbé teszi a napot...ó már akkor tudnia kellett volna mikor orrbanyomták. Soha nem szabadott volna meghívnia teára, SOHA!

De hát jószívű...ez fogja a sírba vinni egyszer.

-Gyere -mondja, azzal megfogja a lány kezét, és rohanni kezd. Nem néz se Istent, se embert, csak rohan ki az ajtón a nyílt utcára. Sophie talán túlzásnak tartja ezt a reakciót, azonban ha a pultosnőre néz, minden kétsége elszáll majd. Ezt kell tenni, ha meg akarják érni a holnapot. Mit a holnapot, a következő órát!
A pultosnéni ugyanis idegbe jött. Tajtékzik, toporzékol, és majdhogynem túlharsogja az egész kócerájt. Jaqen látott már ilyet, és nem szeretné megvárni amíg a pultosnéni átmegy démon módba. Akkor aztán nem csak a csészék fognak törni, hanem a csontok is.


Hejj, amikor direkt beledobta a temető melleti árokba azon fokhagymákat, amiket a nagynénje gyűjtögetett. Akkora lecseszést senki, soha nem kapott még. Beledobta mert úgy gondolta jó móka lesz. Nagynénje persze nem mászott le a két méteres gödörbe, leküldte inkább a fiút, mondván: Erős, és egészséges.
Jaqen minden volt, csak erős nem, azonban az egészsége jól szolgált. Úgyhogy köhögést színlelt. Ennek viszont pofon lett a vége, tehát nem volt választása, lemászott. Volt vagy 10 éves...

-Huhh...huuuh...jólvan Sophie...most merre? Ismersz...ismersz esetleg egy olyan helyet ahol törhetetlen csészék vannak, a teát pedig nem nekünk kell elkészíteni? -veti oda a kérdést Sophie-nak, zihálva.
-Úgy látom mindketten rossz napot fogtunk ki. Vagy neked minden napod ilyen? -kérdezi.

Még mindig a lánnyal akar teázni. Egyszerűen nem hagyhatja magára, hisz még nála is szerencsétlenebb. Mi lesz ha meghal? Akkor neki kell megásnia a sírt? Hmm...vajon a haját megtarthatná?
 


//Elmentünk! Szabad a pálya//

[Mugli asztronómia]

Mugli asztronómia


outfit

2003. március 15.

To: Maria Fitzgerald

Még az előző évben beszéltük meg Mariával, hogy a távcső megjavításáért cserébe kapok tőle néhány mugli csillagászati leckét. Nagyon érdekesnek tűnt, hogy az édesapja járt a világűrben. Egyrészt furcsa volt, mert minek is mennénk oda, ha mindent, amire szükségünk van, a Földről is láthatunk, másrészt viszont rettentő kíváncsi voltam, hogy ez hogyan sikerülhetett neki.
Szégyen szemre szinte semmit nem tudtam a mugli csillagászatról, meg úgy összességében a mugli világról - valahogy soha nem volt szükségem rá. Persze néha eljutottam a mugli Londonba, meg jártam mugli helyekre is, de nagyjából ebben kimerült az érdeklődésem - eddig.
Most viszont itt volt a lehetőség, hogy kicsit mélyebben is megismerhessem azt a fajta asztronómiát, amit ők űztek. Számomra hihetetlen volt, hogy varázsképességek híjján majdnem ugyanott tartottak, mint mi, még ha egyes dolgokat teljesen másképp is értelmeztek.
Így megbeszéltük Mariával, hogy egyik szabad hétvégéjén összefutunk Roxmortsban, és beavat a mugli csillagászat alapjaiba. Őszintén szólva a kezdeti nehézségek ellenérte kezdtünk egész jóban lenni, talán lassan a nevemet is megjegyezte végre. Sokat leveleztünk, már amennyire szabadidőnk megengedte, így több, mint fél évvel az első találkozásunk után már őszintén nevezhettem a barátomnak.
A teázóba, amiről nem is tudtam, Maria ajánlotta, kicsit korábban érkeztem, de bementem, és amíg Mariára vártam, körbenéztem. Csinos kis helyiség volt, a tulajdonos volt a kiszolgáló is, és kellemesen elbeszélgettünk a jóslás rejtélyeiről. Volt némi ellentmondás közöttünk a csillagok befolyásáról, de végül megegyeztünk abban, hogy mindketten elég jól értünk az asztronómiához.
Végül az elmélkedésünket Maria érkezése szakította félbe, és meg is mentett egy kikényszerített jóslástól. De a nő legalább békén hagyott minket, és félre vonaulhattunk kettesben.
-Szia! Megmentettél egy kínos jóslástól. Éppen a szerelmi életemet készült megjósolni. De köszönöm szépen, mi tökéletesen meg vagyunk Doriannel. - nevettem rá Mariára, miközben félre vonultunk. - Hogy vagy? Remélem nem készítettek ki a héten nagyon a diákok.-kérdeztem, mintegy bemelegítésképpen.

to; Miss Senna Faley
ACHOU
just stardust...


2003. 03. 15.
outfit

Egy kicsit örülök, hogy kiszabadulok a diákok közzül, igazán bájosak és egészen jól elvagyok velük, csak fene mód nem érdekel senkit az órám, és ez enyhén leombozó. Legalább a falak között megbújik néhány csodabogár, szóval nem vagyok olyan reményveszett, hogy kihal a szakmám, de egyszerűen a diákok érzéketlensége és nem törődömsége egyszerűen csak... riasztó. Vajon én is ilyen voltam? És igen, ahogy visszagondolok a fiatal diákéveimre nem voltam másabb, nem voltam szorgalmasabb és ügyesebb, csak egyszerűen tegtem-lengtem, ahogy minden kamasz teszi. Néha emlékeztetnem kell magam rá, hogy én is voltam fiatal. Amúgy is az egészet elfelejteti velem Sage társasága és a kellemes összebújásaink, ahogy egymáshoz lopózunk esténként. Az egész olyan veszettül izgalmas volt, mintha csak tilosban járó diákok lennék, de valahogy úgy is érzem magunkat. Valami fura hipszter örökfiataloknak.
a mugli csillagászat ismereteivel felvértezve lépek hát be a teaházba, ahol Serena már vár rám. örülök, hogy végül sikerült összebarátkoznunk, mert amúgy kellett valaki normélis is az én társaságomba, aki egy kicsit földhöz ragadtabb, mint én, és mégsem olyan lazán menő, mint Sage. Egy kicsit vissza is sodródok a realitás talajára, hogy olyan félig-meddig tudoményos fejjel üljek le mellé, miközben csak furcsán pislogok a furkászoknak bejönni tilos táblára. Nem tudom, melyik furkász olvassa el, de biztos hatásos, mert nincs itt egy furkász sem. Igazából a jóslást nem nagyon vetettem meg, inkább csak érteni kellett hozzá, és bizttos voltak olyan boszorkényok akik normélisabban is jósoltak, mint Sybill. Meg is pillantom Serenát, kait éppen a tulaj próbálja becserkészni és éppen időben szólítom le.
- Hellóbelló, bocsika, de elrabolom a tesztalanyod - vigyorgok rá a nőre és Serenába karolva arrébb húzom, hogy keressünk egy békés kis helyet.
-Szia! Megmentettél egy kínos jóslástól. Éppen a szerelmi életemet készült megjósolni. De köszönöm szépen, mi tökéletesen meg vagyunk Doriannel. - Serena jókedvűen fogadott, én pedig csak visszavigyorgok rá. - Hogy vagy? Remélem nem készítettek ki a héten nagyon a diákok.- - közben lehuppanok egy színes székre, ami kényelmes és puha.
- Ó, remekül vagyok, kellemesen alszom éjjel - kacsintok rá cinkosan. - Egyébként itt mindekinek ötszáz gyereket jósolnak - vonom meg a vállam, és belekukkantok az itallapba haol fincis nevű, fincsinek tűnő teák sorakoznak.
- Az öcséd nagyon ügyesen teljesít. Bár a szeszély miatt egyszer belekerül a távcsőbe, és csak egy fiú egyenruhás fenekét láthatták a diákok, de aztán nagy nehezen kiszabadítottam. Te hogy vagy, milyen az egyetem? - kérdezem kíváncsian.

[Mugli asztronómia]

Mugli asztronómia


outfit

2003. március 15.

To: Maria Fitzgerald

Maria az utolsó pillanatban érkezett. Örültem, hogy végre megszabadulhatok ettől a nőszemélytől meg a hülye jóslataitól. Nem azért jöttem, hogy megmagyarázzam valakinek, hogy a csillagokból sokkal több mindent ki kiolvashatunk, mint egy feltételezett jövőt, amikor bármikor befolyásolni tudunk  a cselekedeteinkkel. Nyilván kijelölhet egy utat, de ennyi. A mi döntésünkön múlik, merre visszük tovább.
A csillagászat az ilyen asztrológusok miatt volt egy alulbecsült tudomány. A szüleim, és más tudósok sokat küzdöttek az elmúlt években, hogy legalább egy kicsit feljebb vigyék a tiszteletét.
- Ó, remekül vagyok, kellemesen alszom éjjel - kacsint rám, én pedig örülök, hogy az ő kapcsolatuk is legalább olyan jól alakul, mint a miénk Doriannel. - Egyébként itt mindekinek ötszáz gyereket jósolnak.
-Talán azért, mert azt hiszik, minden felnőtt a Roxfortban tanít. Nektek tényleg van vagy ötszáz gyereketek. - nevetek.
-Egyébként egyszer összehozhatnánk valami közös programot a pasikkal is. Ők is elég jóban vannak, nem?
Dorian nem sokat szokott mesélni a roxforti tanár társairól, de talán Boltonnal tényleg olyan barátfélék...
- Az öcséd nagyon ügyesen teljesít. Bár a szeszély miatt egyszer belekerül a távcsőbe, és csak egy fiú egyenruhás fenekét láthatták a diákok, de aztán nagy nehezen kiszabadítottam. - mondja Maria, csak úgy mellékesen, én meg elámulok.
-Mi történt? - egyszerűen nem bírom nevetés nélkül. - Ezt nem is írta. Mikor történt? Biztos nem büszke rá, hogy a társai látták a fenekét.
Azért kicsit sajnálom az öcsémet. Kis különc ő is, visszahúzódó, mint amilyen én is voltam. Ez biztos nem segítette, hogy népszerűvé váljon a társai szemében.
-Legalább a csillagászat megy neki. Bezzeg átváltoztatástanban nem brillíroz... - sóhajtok fel. - Dorian nem kivételez vele, szerencsére. Teddynek semmi szüksége nincs rá.
- Te hogy vagy, milyen az egyetem? - kérdi még Maria.
- Hát csak a szokásos. Tanulás, kutatás, tanulás, beadandó írás, előadás tartás. Nem igazán így képzeltem az egyetemet. Sokkal több felesleges órám van, mint hasznos, de most már ezt a másfél évet megcsinálom valahogy. De nem hiszem, hogy maradok utána. Inkább keresek magamnak egy kutatói állást vagy besegítek a keresztapámnál. Te sosem gondolkoztál az egyetemen?
Mondjuk úgy könnyű, hogy rögtön megkaphatott egy roxforti állást. Habár nem tudom, én mennyire bírnám a gyerekek nyüzsgését. Ehhez tuti kell egy külön idegzet.
-Inkább mesélj nekem a mugli csillagászatról! - kérdeztem tudásra szomjasan. Persze közben rendesen is szomjasak voltunk, így rendeltünk teát, de tényleg alig vártam, hogy Maria belekezdjen abba, hogy is van ez a mugliknál.

to; Miss Senna Faley
ACHOU
just stardust...


2003. 03. 15.
outfit

Szerencsére sikerült megmentenem Serenát valami őrült nagy kellemetlenségtől, és végre kicsit nuygodtan le is ülhettünk. Azéert mondjuk vicces lett volna meghallgatni, hogy nekem és Sage-nek mégis hány gyereket jósolnak, főleg úgy, hogy igazából eléggé titkos viszonyunk volt egymás között, de hát nem tehetek róla, hogy  akényszerjegyese egy unalmas nőszemély volt, és én sokkal izgalmasabb voltam nála.Azért ürültem, hogy nem sokszor botlok bele ilyen nagyon furcsa jósasszonyokba, bár rendszerint a Roxfortos eseményeket megkörnyékezi annak a bizonyos banyának az a bizonyos sátra, ami legutóbb is nagy felfordulást okozott a környéken. Kellemetlen vénségek, remélem, hogy én nem leszek ilyen elképesztő idegesítő vénasszony, aki minden embernek a kezébe modnjuk nyom egy látcsövet, hogy né'mán' ég!
-Talán azért, mert azt hiszik, minden felnőtt a Roxfortban tanít. Nektek tényleg van vagy ötszáz gyereketek. - jegyzi meg Serena mire én is vele nevetek fel. Ez tény, és azt hiszen emiatt se nagyon szaporodnak a Roxfortban a tanárok.
- Igaz, így már kész kolónia ez - vigyorgok. Igazából kinek volt közülök családja? Valahogy Roxfortban tanítani olyan lehetett mint a mugliknál a repülő vezetés. Annyit távol lenni a családtól fárasztó és egyik félnek se jó.
-Egyébként egyszer összehozhatnánk valami közös programot a pasikkal is. Ők is elég jóban vannak, nem? - kérdezi Serena, mire én hümmögök egyet, és aztán megvonom a vállamat. Iagzából Dorian mindig olyan fensőbbségesen viselkedik szegény Sage-dzsel, ami nekem is idegesítő néha, de csak nem mondhatom ezt Serenénak, hogy hé, Dorian utálja Sage-t. Mekkora szarkabaró szöveg lenne, hűhaa. Majdnem olyan lennék így, mint Tina. Majdnem.
- Hááát, őszintén szólvaaa, kicsit más hullámhosszon pendülnek, azt hiszem. Tudod olyan kutatós ellentétek, meg minden, meg az a pasis versenyszellem - magyarázom aztán, miközben elkezdem bogarászni a teákat. A fura nevű teákat. Biztos valami nagyon gurus nevet akartak nekik adni. Közben ráterelődik a szó Serena tesójára is, meg az ő kissé túlvilági élményére. Hát igen nehéz volt abban a helyzetben megőrizni a tanári lélekjelenlétet. Aztért szegényt nem akartam pofán - vagy seggbe - röhögni, így is az óra káoszba fulladt.
- Ezt nem is írta. Mikor történt? Biztos nem büszke rá, hogy a társai látták a fenekét. - röhögött fel Serena, és én se tudtam megállni megint nevetés nélkül. A tanári pálya csupa móka és kacaj, yey.
- talán egy vagy két hete. Szerintem azóta is próbálja feldolgozni a tényt, nem iagzán mer megint annak a közelébe menni, pedig a szeszély nem csap le ugyan oda kétszer... Csak néha... sokszor - sóhajtom, mert azért ez még a vicces esetek egyike volt. Néha eléggé megkeseríti az ember életét a szeszély.
- Hát csak a szokásos. Tanulás, kutatás, tanulás, beadandó írás, előadás tartás. Nem igazán így képzeltem az egyetemet. Sokkal több felesleges órám van, mint hasznos, de most már ezt a másfél évet megcsinálom valahogy. De nem hiszem, hogy maradok utána. Inkább keresek magamnak egy kutatói állást vagy besegítek a keresztapámnál. Te sosem gondolkoztál az egyetemen? - bólogatok, és bólogatok, miközben leadjunk a rendelésünket. Remélem normális teák lesznek a nevükhöz képest. A kérdésére egy hümmögéssel elgondolkodom.
- Az igazat megvallva jártam egyetemre - tűndőtem el, bár akkor éppen őrjöngtem, hiszen Tina eladta apámék dolgait én pedig inkább azzal foglalkoztam, hogy megszerezzem őket. Nehéz menet volt és a tanulás rovására is ment, talán éppen hogy át tudtam csusszanni a vizsgákon. - A helyzet az, hogy annyira nem voltam egyetemista, apám testvére eladta az összes csillagászati felszerelésüket, hogy pénzhez jusson, én pedig inkább azzal foglalkoztam, hogy vissszaszerezzem őket valahogy - sóhajtom de elvigyorodom - de csak nem sikerült győznie, mindent visszaszereztem az utolsó gombig.
Ahogy erről beszélgetünk ráterelődik a szó a mugli asztronómiára is, én pedig elvigyorodom.
- Ó, hát elég érdekes utat járt be a mugli csillagászat. Tudod, az ókorban az emberek matematikával számolták ki azt, hogyan is mozognak a bolygók egymás körül, és ők tudták, hogy a föld is gömb alakú. Ehhez képest a középkorban a mugli egyház szerint ez hülyeség volt így szinte mindenki azt hitte, hogy a Föld lapos. Nagy visszalépés volt a közép kor sok minden tekintetében - tűnődöm el. - De az ókorban távcsövek nélkül ki tudták számítani szinte mindent. A kínaiak például rájöttek arra, hogy a föld tengelydőlése miatt váltakoznak az évszakok. És még csak csillagászati eszközeik sem voltak. Utána  atávcsövekkel már könnyebb lett a dolguk. És amint a technikai fejlődés elindult a szárnyalás irányába onnantól kezdve mindent mugli eszközök seígtségével mértek, és számoltak. Például űrteleszkópokat építettek, amiket kiküldtek a földről, hogy a többi bolygóról fényképeket csináljanak -

[Mugli asztronómia]

Mugli asztronómia


outfit

2003. március 15.

To: Maria Fitzgerald

Kicsit meglepődök, amikor hallom, hogy Dorian nincs annyira jóban a kollégáival. Mondjuk soha nem beszél róluk, valószínűleg ez az oka. Kicsit sajnálom, hogy ez a helyzet, de nem erőltetem a dolgot. Az éppen elég, ha mi Mariával rendben vagyunk, a pasik meg főjenek a saját levükben.
Aztán ráterelődik a szó szegény Teddyre, meg a hülye Szeszélyre. Olyan rossz, hogy pont a kisöcsémmel történik ilyen. Olyan nehezen találta meg a helyét a Roxfortban, most meg ez a távcsőbe szorulás sem segíti a helyzetét. Remélem most már jóra fordulnak a dolgai.
Mariáról új infót tudok meg. Ő is járt egyetemre, de fontosabb dolgai voltak. Megértem, hogy számára a szülei ereklyéi többet jelentenek, mint egy egyetemi diploma.
-Hidd el, nem sok mindenről maradtál le. Nem hiszem, hogy neked is tudnának sok újat mondani. Az asztronómiában semmiképp sem, az interdiszciplináris tanulmányok már inkább érdekesek. Te nem gondolkoztál azon, hogy esetleg más szemszögből is közelíts a csillagászathoz. Én most ugrálok ide-oda a mágiatörténet és a bájitaltan között. Mert van az a kutatásom Henricksen professzorral, ami mágiatörténeti, ugyanakkor sokkal érdekesebb kérdés az, hogyan hatnak a bolygók és a csillagok a mágiára magára.
Végül azért az eredeti témánkhoz, a mugli csillagászathoz lyukadunk ki.
-Igen, sajnos a mugli csillagászat a középkorban eléggé megfeneklett. Mint minden más tudomány is. Szerencsére a varázslókat ez nem befolyásolta, talán ezért is annyival fejlettebb a tudásunk az asztronómiában. Viszont az elképesztő, hogy olyan szerkezeteket építenek, amik képesek kijutni az űrbe. Valahogy a varázstársadalomban ez fel sem merült. Mondjuk olvastam olyan varázslókról, akik megpróbáltak kijutni az űrbe, de... hogy is mondjam... Nem jártak sikerrel. A legtöbben vissza sem tértek...
Egyszer olvastam egy fickóról, aki mindenféle óvintézkedés nélkül hoppanált ki az űrbe. Miért tesz valaki ilyet? Azt mindenki tudja, hogy ott nagyon nagyon hideg van!
-Mesélnél ezekről a... hogy is mondtad?... telekópszokról? Ezek azok az óriási távcsövek, ugye? Hogy viszik fel olyan messze őket varázslat nélkül?
Meghallgatom Mariát, aztán egy másik kérdésre terelem át a szót:
-Azt mondtad, apukád járt az űrben. Hogyan csináljak ezt a muglik? Hogy nem fagynak halálra, mint Jeges Jayson?
Jeges Jaysonnak hívták azt az ürgét, aki először próbálta meg a hoppanálást az űrbe. Csak egy jégszobor maradt utána. Én elrettentésképpen tuti kiállítottam volna egy múzeumban: kedves, leendő asztrológusok, ne hoppanáljatok az űrbe, mert így fogtok járni.
Figyelmesen hallgattam Mariát, annyi minden érdekes dolgot mondott. Bizonyára a roxforti órái is ilyen izgalmasak, és érdekfeszítőek voltak. Kíváncsi lettem volna, milyen lett volna, ha anno hasonlóan érdekes tanárunk van. Vajon többen érdeklődtek volna a csillagászat iránt? Vagy akkor is az éjszakai órák lettek volna a legrosszabbak?

to; Miss Senna Faley
ACHOU
just stardust...


2003. 03. 15.
outfit

Kellemes kikapcsolódás csevegni Serenával, hiszen a kezdeti morcos súrolódásaink ellenére, egészen jól kezdünk kijönni, és lassan a nevét is megjegyzem, mint Sage-nek. Már csak a hecc kedvéért hívom direkt máshogy, bár azt hiszem ez Serenát egy kicsit kiborítaná, amúgy is sokan modnják, hogy az aranyvérűek olyan nagyon előkelőek és sértődékenyek. Nem mintha nekem olyan sok aranyvárűhöz lenne közöm... Na jó, ott van Sage, meg most itt van Serena... hmmm, lehet vonzom őket? Ha már ennyire vonzok, igazán taszíthatnék is bizonyos nem kívánatos embereket, mint Tina, aki most is mindenféle hülyeséggel megtalálja a régi címemet, ahova amúgy már csak ilyen... nos női nos khm... könyvek jönnek, amiket kínomban rendelgettem meg, nagy unalmamban az AstroBoys kiadótól.
Igazából nem bántam meg, hogy nem nagoyn voltam az egyetemen, a szüleimnek köszönhetően, és a hagytékuk miatt mélyebb tudást is sikerült néhány területből szereznem, amit szerencsére hazsonsítani is tudtam a mugli munkahelyemen aztán pedig a Roxfortban is. Iagzából egy kicsit miugli szemmel is igyekeztem az órát tartani, hogy egy kicsit azt a fajta világot és csillagászatot is közelebb hozzam hozzájuk, hiszen számukra oly sok minden érdekes lehetett. A legtöbben a rakétákat, az űrszondákat és az egyéb űrkutatással kapcsolatos dolgokat tartották érdekesnek.
- Hidd el, nem sok mindenről maradtál le. Nem hiszem, hogy neked is tudnának sok újat mondani. Az asztronómiában semmiképp sem, az interdiszciplináris tanulmányok már inkább érdekesek. Te nem gondolkoztál azon, hogy esetleg más szemszögből is közelíts a csillagászathoz. Én most ugrálok ide-oda a mágiatörténet és a bájitaltan között. Mert van az a kutatásom Henricksen professzorral, ami mágiatörténeti, ugyanakkor sokkal érdekesebb kérdés az, hogyan hatnak a bolygók és a csillagok a mágiára magára.
Hümmögve bólogatok, miközben megkapjuk a teánkat, így elégedetten szürcsölgetni kezdem azt a szívószállal, miközben Serena kérdésén agyalok. Való igaz, hogy sok felől meg lehet közelíteni a témát, és ennek igazán örülök, mert sok-sok kiaknázatlan területe van. Bár azt hiszem Serena jobban elkapja a dolog mágikus részét, mint én, hiszen annyira sosem voltam jó a varázslásból, csak ha el tudtam bennük mélyedni.
- Én jobban szeretem megragadni a tényeket a csillagászatban, ami eléggé mugli szerű, talán túlságosan úgy közelítem meg őket. Nekem nincsen anynira az agyam a mágiára ráállva, ez meg is látszik abban, ahogy néha bénázok a varázslássa.  Deee megmondom őszintén ez a bolygók és  amágia kapcsolata nagyon érdekesen hangzik  - teszem hozzá vigyorogva.
Elhúzom a számat ezekre a sikertelen kísérletekre, bár a muglik sem csinálták jobban, elég döcögős út vezetett ahhoz, hogy az első embereket is fel tudják küldeni az űrbe, ráadásul az egésznek egy fene nagy politikai és hidegháborús versengés háttere is volt.
- Tudod, a muglim először állatokat küldtek fel az űrbe, hol kutyákat, patkányokat, majmokat egereket, macskákat, és ebből még versenyt is csinált Oroszország, Kína és Amerika is, aztán amikor az első ember feljutott az űrbe kitört a pánik a többiek részéről, amiért nekik nem sikerült. Gagarint felküldték az oroszok, és keringett a sötét űrben, aztán erre az amerikaiak eljutottak a Holdra - mondtam elgondolkodva, felidézve a nagy történelmi eseményeket, de ezekt hátha kitágítják Serena ismereteit, mert őszintén szólva nem emlékszem tanítottak-e mugli csillagászatot így az akadémián.
-Mesélnél ezekről a... hogy is mondtad?... telekópszokról? Ezek azok az óriási távcsövek, ugye? Hogy viszik fel olyan messze őket varázslat nélkül? - kérdezi Serena izgatottan, mire nagyot korytolok a teámból, miközben furcsa szagú kesernyés füstölő szag árad a levegőben, mintha valami fura szertartás lenne készülőben. Remélem nem keveredünk semmi ilyen fura varázs-spirituális izébe.
- Nagyon egyszerűen: számolással és fizikával. A kutatók összeraknak egy űrszondát, aztán rakétát éíptenek, ami képes olyan hatalmas erővel elrugaszkodni a földtől, hogy kijusson az űrbe, ott pedig az útjéra bocsájták a szondát. Az egyik leghíresebb a Hubble űrteleszkóp volt, ami nagyon fantazstikus képeket készített - magyarázom nagy beleéléssel, és aztán áttérek az űrutazásra is. Sokszor engem is lenyűgöz az egész, az hogy egy ember kijusson az űrbe, nagy megtisztelztetés és egy hosszú, sikeres életpálya egyik legnagyobb csúcsa. Kevesen jutnak ki, és valahogy amikor erre godnolok, hogy apa többször is kint járt mindig elfog egy izgatott bizsergés.
- A muglik is egy rakéta segítségével kerülnek ki az űrbe, egy űrhajóval. Ez teljesen biztonságos, ám nagyon érdekes dolog, ugyanis nincs benne gvaritáció, az ember lebeg össze-vissza, a szervezetnek hozzá kell szoknia a súlytalanság állapotához, mellesleg képtelenség például az űrben addig pörögni, míg el nem szédülsz. Sok-sok teszt kell ahhoz, hogy az ember képes legyen elhagyni a földet, kölönböző hatásokhoz kell hozzászokniuk, amik a földön nincsenek jelen. Az űrhajó megvédi őket a fagyhaláltól, és biztosnásgban vannak odabent védőfelszerelés nélkül is. Ha pedig kimennek az űrbe, különleges ruhát kell felvenniük, ami ellenáll a hidegnek, és juttat nekik levegőt is - magyarázom, majd tartok egy szusszanásnyi szünetet is. Remélem nem zavarom össze Serenát, igyekszem azért nem túl tudoményosan magyarázni.

[Mugli asztronómia]

Mugli asztronómia


outfit

2003. március 15.

To: Maria Fitzgerald

Maria igazán érdekes dolgokat mesél a mugli csillagászatról. Főleg a történetéről mesél most, de igazán lenyűgöző, ahogy kitalálták, hogyan lehet embert juttatni a űrbe. Azért az elég durván hangzik, hogy állatokkal kísérleteztek. Vajon eszébe jutott valaha is egy asztronómusnak is, hogy egy hipogriffet küldjön fel körülnézni? Kétlem...
Nem igazán hallottam még olyanról, hogy a varázslók állatokon kísérletezték volna ki a varázslatokat. Talán azért, mert a különböző varázslények teljesen máshogy reagáltak a varázslatokra, mint az emberek. Mégis lehet, hogy nekünk is valahol itt kellene kezdeni. De csak azért szerezzünk be majmokat meg kutyákat, hogy kísérletezzünk, hát őszintén szólva, elég furcsán hangzik. Ezt el is mondtam Mariának:
-Elég megdöbbentő, hogy állatokat is küldtek fel. És hogy hozták vissza őket? - kérdeztem kíváncsian.
Miután megtudom, hogy az állatok nem jutottak vissza a Földre, óvatosan megkérdezem:
-De ugye az embereknél ezt megoldották. Ez a Gagarin visszatért, ugye? Vagy azóta is ott kinn lebeg a holtteste?
Kezdek kicsit aggódni, hogy a muglik még ostobábbak, mint ahogy megismertem őket. Komolyan felküldtek úgy élőlényeket az űrbe, hogy tudták, nem fognak visszajönni? Vajon Gagarin mennyire félt, amikor őt kilőtték az űrbe, hiszen nem lehetett biztos benne, hogy visszatér. Ehhez azért komoly bátorság kellett.
Áttérünk a rakétákra meg az űrrepülőkre. Bámulatos, hogy mindent kiszámolnak, majd megépítenek. Alapvetően ez a találékonyság lenyűgöző, és ámulva hallgatom Mariát.
-Hubble...Képeket készít a világűrről? Meg lehet ezeket valahol nézni? - Rögtön felébredt bennem a tapasztalati csillagász. Hiszen ez óriási! Fényképek a világűrről. Amiket mi csak távcsövön keresztül láthatunk, azokat ez a teleszkóp lefényképez. A teleszkópban a csillag csak egy kicsit nagyobb pötty, mint az égen, de érdekel ez a Hubble milyen képeket tud készíteni. Teljesen izgatott lettem az űrfényképek gondolatára.
-Kérlek, mutass nekem majd ilyen képeket! - kérem Mariát, amikor elmondja, hogy hogyan láthatnék Hubble-képeket.
Az űrhajó is valami elképesztő dolog. Kinn a hidegben, belélegezhető levegő nélkül egy kis kabinban életben maradni. A muglik ezt is megoldották. Annyira hihetetlen, hogy mindez sikerült nekik mágia nélkül. De talán pont ez tart minket vissza. Úgy gondoljuk, mi minden meg tudunk oldani varázslattal, miért kellene használnunk a kreativitásunkat.
-És, ha jól gondolom, apukád is részt vett ilyen teszteken. - teszem hozzá óvatosan. Sosem tudom, Maria mennyire szeretne a szüleiről beszélni. Mert nyilván büszke rájuk, ugyanakkor szomorú is, ami velük történt. Igazán tehetséges csillagászok lehettek.

to; Miss Senna Faley
ACHOU
just stardust...


2003. 03. 15.
outfit

Elégedetten iszogatom a sztorizgatás közben a teámat, miközben érdekes oldalról próbálom megközzelíteni neki, hogy azért ne egy unalmas és száraz tananyag legyen, amin elalszik az ember. de hát viccelsz? A csillagászatért valemilyen szinten mindenki rajong. Elég csak abba belegondolni, hány ember bámulja az eget, amikor hold-, vagy napfogyatkozás van. Az ismeretlen felé való vonzódása és a végtelentől való félelem szinte mindenkiben ott van. Bár szerencsére én nem kelek úgy minden nap, hogy te jó ég, egyszer a Napból vörös törpe lesz és megsül a föld. Még szerencse, különben az összes csillagász és asztronómus diliházban kötne ki.
- Nos, visszairányítják őket. Bár elég nehéz az űrkapszulák visszahívása, és azt hiszem sok esetben elég tragikus lehetett a kezdeti időkben a fölre érés is. Mindenek előtt eléggé kegyetlen dolog volt az állatokkal csinálni ezt. Szerintem az elején eszükbe se jutott például kaját vagy innivalót tenni nekik - mormogom elgondolkodva, és aztán rendelek magunknak, hogy ha Serena is kér, egy-egy kis cuki sütit is. Minden jöhet, csak ne jósoljanak. Attól frászt is kapnék.
- Gagarin volt az első ember az űrben és vissza is tért. Erre persze az USA-se tökölt, szépen fogták magukat és elugrottak a Holdra. Bár az szerintem kamu, hogy kitűzték a lobogó zászlót az űrben, mert hát... Mégis mi a fene fújná a zászlót? - teszem fel drámaian a kérdést. - Persze egyes magulik szerint nem is volt holdraszállás - vonom meg  avállam. De ha volt, ha nem, a tudomány onnantól kezdve őrült léptekben haladni kezdett.
Gagarinnak szeirntem őrült para lehetett ott lebegni az űrben. Egyedül, magányosan, egy aligha biztonságos vasizében, ahol nincsen semmi, és őt választotta ki a hatalom, hogy egy őrült verseny első előfutára legyen, az űrben. Körbelebegte egy fordulattal a Földet, ami azt hiszem eléggé idegtépő lehetett a számára.
-Hubble...Képeket készít a világűrről? Meg lehet ezeket valahol nézni? - erre csak egy széles vigyorral bólogatni kezdek, miközben elégedetten nyammogni kezdek a süteményemen, ami tremészetesen valami tejút nevű krémes habos-babos valami. Kerülöm a picnérrel a szemkontaktust. - Kérlek, mutass nekem majd ilyen képeket! -
- Óóó, de még milyen képeket! Gyönyörűek. Apának van egy albuma róluk. Szóval, megmutathatom neked. De szerintem egy múzeumbe is el kéne látogatnod egyszer. Texasban mondjuk ott van a Houston is - vigyorodok el egy kacsintással. Talámn meg is lesz a nyárra a programom vele. Bejárni az összes létező látogatható űrállomást.
-És, ha jól gondolom, apukád is részt vett ilyen teszteken. - kérdezi Serena óvatosan, miközben én elmoslyodom egy kicsit. Bólintok aztán, igazából néha jó is bezsélni róluk, még ha fájdalmas is a dolog.
- Ó, igen, egy valag ilyen teszten vett részt. Sokszor meéslte, hogy a  teszteken el is hányta magát - kuncogok fel. - Amikor kiemnt az űrbe, akkor anya is ott volt vele az irányítóközpontban. Amikor apa odafent magányos volt, anyával beszélgetett. Olyan ynálasan romantikus ez, nem? - kérdezem és elvigyorodom. Nem szeretnék gyászhuszárkodni, hiszen ezek szép és kedves emlékek.
- Na és mondd csak, nálatok hogy mennek a dolgok? - kérdezek vissza kíváncsian.

[Mugli asztronómia]

Mugli asztronómia


outfit

2003. március 15.

To: Maria Fitzgerald

Miközben Maria magyaráz, rendelünk egy-egy sütit, én meg ámulva hallgatom a történeteket az űrrepülésről. Elég durván hangzik, hogy az első lények (legyen az állat vagy ember) elég egyszerű körülmények között kellett, hogy eltöltsék az idejüket az űrben. De úgy tűnik, most már egészen megoldódott a dolog, és egyre biztonságosabb lett idővel az űrutazás. Aztán Maria megemlíti a Holdra szállást.
-Jártak emberek a Holdon? - Egyből izgalomba jövök. - Ezek szerint más bolygókon is jártak? Esetleg a Marson? És milyen tapasztalataik voltak?
Egészen feldob ez a téma. Mert hát teljesen más egy teleszkópon át ámulni a Holdat és a bolygókat, mint a felszínére lépni. És hihetetlen, hogy vannak olyanok, akik eljutottak oda. Olyan messze. Habár Maria szavaiból azt veszem ki, hogy ezt nem mindenki hiszi el. Hm, érdekes...
Aztán átterelődik a szó a Hubble-re. Kíváncsi vagyok ezekre a képekre. Talán még valami pluszt is adhatnak nekem, boszorkánynak is. Maria meg is említ egy helyet, Texasban.
-Kérlek, menjünk el egyszer oda, Houstonba! Ha jól tudom, van ott egy varázs-obszervatórium is. Még sose jártam ott, sajnos ott pont nincs a szüleimnek kapcsolata. De cserébe én el tudlak vinni pár másikba. - mosolygok rá, és remélem, hogy Maria is kap az alkalmon, hogy együtt látogassunk el csillagász helyekre.
-Nyáron úgyis teljesen egyedül leszek. - mondom, amikor ránk terelődik a szó. - Dorian elmegy kutatni valamit, és nem akarom zavarni, úgyhogy nem igazán tudom, mit fogok csinálni a nyáron. Azt hittem, úgy, hogy nem lesz suli, kicsit többet lehetünk együtt, de így, hogy elmegy, nem lesz rá sok lehetőségünk. Talán majd a nyár végén. Szóval, ha lesz egy kis időd, akkor majd elmehetnénk Hubble-képeket nézni. Meg máshova is. - felsóhajtok. - Hiányzik az utazás. De már csak egy év, és akkor talán újra kicsit szabadabban utazhatok jobbra-balra.
-Inkább mesélj te! Mi a helyzet veletek? Terveztek valamit a nyári szünetre kettesben? - vigyorgok, mert látom Marián, hogy boldog, hogy talált magának egy párt. Örültem neki, mert elég magányosnak tűnt, és jó volt látni, hogy megtalálta a helyét a Roxfortban.
Beszélgetünk még egy darabig, kibeszéljük a pasikat, meg úgy általában a felnőtt élet nehézségeit. Aztán, amikor elbúcsúzunk, akkor megállapítom, hogy kezdünk egész jó barátnők lenni. Végre találtam valakit, aki nem néz hülyének, hogy a csillagokkal bíbelődök, aki megérti a szenvedélyemet. Hiszen mindkettőnknek egy tőről fakad: családilag hoztunk magunkkal. Igaz, hogy a kettőnk szüleinek az élete teljesen másképpen alakult, de úgy érzem, itt vagyunk egymásnak. Ez pedig erővel és boldogsággal tölt el.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

[- Ó, nahát, hát te? -]

♥ Valentin ♥

( maow )

pretty : szépen ♥ vibe: Mariners Apartment Complex

2004. 02. 14.
p.s. Leonard

Büszke voltam magamra, hogy rávettem Alecet, hogy jelentkezzen, ha nem is pont mert megtalálja élete nagy Őjét, attól még lehetett neki egy jó kis izgalmas napja. Jó, én tényleg szurkoltam neki, hogy valami jó csajt vagy srácot kifogjon, bárkit, akivel egy kicsit elszórakozhat. És ha már őt ebbe belerángattam, nem hagytam ki én sem. Titkon reménykedett egy naiv énem, hogy Len lesz a párom, de az persze kizárt volt, teljesen abszurd. Úgyhogy hamar le is beszéltem magam erről a vágyamról.
Sosem randiztam még, volt egy olyan érzésem, hogy annyira nem is fogok, igazából. Akivel akartam azzal kizárt volt, és otthon sem voltunk az a nagyon randizgatós népség. Sőt, ha anyáék megtudták volna, mit csinálok itt teljesen kiakadtak volna. Nem folyhattam volna bele annyira a nyugati ünnepekbe, mert nos, azt nem volt szabad. Ahogyan a fejendőm nélkül sem kellett volna lennem, amit mindennél jobban gyűlöltem... de nem láttak el ideáig. A lelkiismeretem meg majd megbirkózik azzal a tudattal, hogy egy valaki úgyis mindig látja a vétkeimet. De azt már rég elfogadtam, hogy a pokolba fogok jutni.
Amúgy is ezer éve nem öltöztem ki szépen, úgyhogy most kitettem magamért. Még a hajam is egy kicsit megcsináltam, hogy hullámosabb legyen, meg végre húzhattam magassarkút. Abban legalább szexin néztem ki, és egy kicsit komolyabban is vehettek engem, mert amúgy eléggé alacsony voltam, mint anyu. Igazából nem is akartam szerelembe esni, kétlem, hogy bárkibe úgy belezúgnék, mint Lenbe. Pedig tudtam, milyen a szerelem, folyton annak éreztem magam, én meg lehettem végül az összetört szívek szakértője, holott mindenki azt hitte én vagyok az, aki összetört szíveket hagy maga után.
Lola magyarázott még nekem indulás előtt azektől a szemtelen randikról... vagy vakrani? fene se tudja, hogy van helyesen angolul, és ha valaki nagyon gázzal találkoznék is kitaláltunk egy-egy mentőötletet, hogy elmeneküljek. Mi rossz lehetett volna velem mégis? A legrosszabb, ami eszembe jutott, hogy valami kancsal kopaszodó srác lesz a párom. Belegondolni is kellemetlen volt, bah! Inkább meg is ráztam magam, majd megindultam ki a suliból, hogy megérkezzek a Teaházba. Nem iagzán jöttem ide be még... Oké, ez hazugság volt, egyszer, amikor még csak alig voltam itt pár hete, benyitottam ide, de egyből fordultam is ki. A teák, hagyján, hogy üvegpohár helyett csészékben voltak, de hogy az a borzalmas nőszemély ott ahogyan kieresztette felé, a lila karmait, hogy jósol nekem. Na, köszönöm szépen nem. Nem igazán érdekelt a Jóslás, mert szerettem volna azt hinni, hogy minimális szinten legalább én irányítok. Ha már az egész életem arról szólt, hogy eladták. Elhúztam a számat, ahogyan megálltam a Teaház előtt,  és még a kabátomat is összehúztam a mellkasomon. Nem igazán volt kedvem ide bemenni, de hát mégis csak szerettem volna életemben egyszer kipróbálni egy randit. Ahogy ott ácsorogtam, hallottam, hogy valaki mellém ért, és mivel elég kevés diák jött ide önszántából, gondoltam az lesz az, akivel egy kellemes, vagy kellemetlen időtöltésem lesz, ezen a szánalmas helyen.
- Ó, nahát, hát te? - kérdeztem, amikor megpillantottam a mellém érkező Leót is. Végül is legalább nem volt vadidegen, meg legalább nem volt másodéves. - Hogyha gyereket fognak nekem jósolni, komolyan varanggyá fogom őket varázsolni - jegyeztem meg, mielőtt még beléphettünk volna. Nem akartam gyereket, eleve nem akartam egy olyan világba semmilyen életet, ahol én is felnőttem, és nem akartam már a születésénél fogva tönkretenni az életüket.