Főutca

[– Charlie… és… ő a csaj a bárból?]

őszi találkozó
- April -


2002. szeptember 21.
16 óra

A Főutcán le-felmászkáló emberekkel nem foglalkoztam. Csak és kizárólag April érdekelt, hogy magamhoz ölelhessem, érezhessem az illatát és a csókját… bár próbáltam nagyon menő fiúsnak tűnni és nem úgy tenni, mintha mérhetetlenül várnám őt. Rosszfiúsan vetettem a hátamat az üzlet falának és a cigisdobozommal játszottam az ujjaim között. Amikor aztán végre belibbent az őszi utcához illő barnás-vöröses színekbe öltözve, kicsit megremegtem. Még a doboz forgatásáról is megfeledkeztem.
– Hát szia szép – válaszolta és végig nézett az egyenruhámon. Kicsit odanyúltam a nyakkendőmhöz, hogy meglazítsam azt és nagyot nyelve összeszedjem magam. – Milyen kis fess vagy ebben a zöld egyenruhában. Basszus, te még ebben is szexi vagy. Irigykedem.
Közelebb léptem és végig simítottam az arcán. Nem csókoltam meg azonnal, inkább eljátszottam a sötétbarna tincsekkel, ahogy elégedett vigyorra húztam a számat. Talán nyúzott voltam az átok miatt, mégis jobban viseltem a vérfarkasságot, mint legutóbb, amikor találkoztunk.
– Irigykedsz? Hát én örülök, hogy inkább Aprilesen vagy szexi. – Kacsintottam rá.
Felé is nyújtiottam a hirtelen jött virágcsokor ötletet. Ez is olyan rosszfiús dolog volt a rajta lógó gyökerekkel. Imádtam, hogy még ettől is elpirul, de mégsem eshettem neki úgy a nyílt utcán, mint ahogy ő tette velem a lakásában. Forró pillanatok voltak, talán kicsit akkor hagytam is irányítani magam a bennem uralkodó farkasnak. Most is képes lettem volna rá, ha eléggé olyanná válik a hangulat, hiába tudtam már jobban uralni azt.
– Ó, ennek milyen különleges illata van! Honnan tépted? – kérdezte és a nevetés a végén olyan kellemes volt. Farkasként az ember hallása is egészen megváltozott és April nevetésének lágy ritmusa kifejezetten csilingelő volt. Nem zavaróan, hanem bájosan. A kis csókba belesóhajtottam és én is elmosolyodtam.
– Valahonnan onnan! – Mutattam a távolba, nem is foglalkozva azzal, hogy merre. Inkább April barna szemeit néztem, ahogy aztán elfordult, összekulcsolta az ujjainkat és már mentünk is tovább, végig a Főutcán.
–  Na és milyen heted volt? Nekem már kezdtél hiányozni. de most itt vagy.
Vállat vontam, bár ha előre figyelt, ezt nem vehette észre. Valahogy nem is bántam… mellette egyszerre kellett rosszfiúsnak lennem és felnőttnek, hogy megfeleljek minden kritériumnak. Néha nehéznek tűnt, mégis örültem, hogy idősebb barátnőm van. Megcirógattam kicsit az ujjait, aztán odahúztam egy csókra.
– A szokásos. De most már egész jó. Ez a nap megkoronázta… – leheltem az ajkaira és még el is mosolyodtam meg. Aztán tovább húztam kicsit előre és már majdnem, majdnem minden tökéletes volt, mikor a semmiből előkerült Patrick. Ő is az együttesünk tagja volt, de többnyire nem voltunk jóban. Nem olyan hektikus módon, mint Tommyval, hogy hol kedvelt, hol meg ellenségek voltunk.
– Charlie… és… ő a csaj a bárból? – kérdezte kimérten és végig mérte. – Szia, Patrick vagyok. – Nyújtott kezet April felé. Közben hosszú, vörös hajába belekapott a szellő. Amúgy egészen barátságosnak tűnt. – Együtt zenélek a sráccal, talán emlékszel rám is hertfordshire-ből. – Tette hozzá és kicsit megköszörülte a torkát.
Rám nézett aztán és vállon veregetett.
– Nos, örülök nektek. Kellett valaki, aki a farkaskórral együtt is megért. – Közölte, mire megfagyott bennem a vér. Nem hittem el, hogy kimondja. Persze nemvolt hülyeség, hogy azt hitte, a barátnőfélém esetleg tudja a dolgot, hiszen őket is beavattam. Muszáj volt. – De hagylak is titeket. – Aztán el is sietett. Hirtelen az jutott eszembe, hogy elfutok vagy valami, mert rá sem tudtam nézni Aprilre. Nem így akartam, hogy megtudja.

rendez vous
to; Charlie


2002. szeptember 21.


zenéd: My Girlfriend Is a Witch ● outfited: style

Nem volt különösebb tervem, mikor írtam neki, hogy találkozzunk. Egyszerűen csak vele szerettem volna lenni egy kicsit. Sétálni az utcákon, enni egy fánkot, és ellenni. Kicsit kikapcsolni. Az év olyan gyorsan elkezdődött, és az a helyzet, hogy kicsit lazábbra számítottam így az elején. A hét végére kicsit mindig futok magam után, mert csütörtöknél valahol lemaradok magamról. Néha visszasírom a nyári napokat, amikor a kávézóban lazáztam, sütött a nap, és nem fújt a szél. De a sz ősz jön, tarol, süvít. Egyedül a Samhaint várom, majd iszok puncsot, meg mindenféle spooky italt. De a mai nap, a mai nap mégis hajnalban már felkeltem. Nem érzem annyira a fáradtságot, pedig tudom, hogy valahol az vagyok, csak a Charlie miatti rózsaszínesség miatt nem érzem annyira.
– Irigykedsz? Hát én örülök, hogy inkább Aprilesen vagy szexi.
Jó, persze nem is úgy értettem, hogy a fiú egyenruhában, hane, áá, mindegy is, jól néz ki és kész. Bár ezek az egyenruhák még mindig jobbak, mintha valami egyen szürke zsákszerű cuccban kellene járni. Nézegetem a kis lógó gyökeres virágomat, majd Charlie arcát. Talán még jobban is szeretem ezt a virágot  így, mintha csak megvette volna a boltban, ahol mindenki vásárol. Nem is igazán fontos, honnan tépte, cdak az számít, hogy ő tépte, és hogy nekem. Ennyi bőven elég. Charlie keze és az én hideg kis kezeim összefonódnak, és a világ egyszerre lesz így biztonságos és meleget adó. Az se érdekelne, ha hóvihar lenne. Magához húz egy csókra, érzem az ajkai melegét. Az enyémek kicsit hidegek, és meg is lepődök, az övé milyen forró. Ha hideg van, nekem mindig hideg a szám is.
– A szokásos. De most már egész jó. Ez a nap megkoronázta…
Awww....nem olvadok el, nem nem nem...akkor nei kéne összekaparnia a földről. Nem folyhatok szét, akkor szerintem kevésbé lennék szép, az is lehet megijedne a cseppfolyós Apriltől, és elszaladna. Azt pedig nem akarom. De mindez nem is tud bekövetkezni, mert egy hang megzavar minket.
– Charlie… és… ő a csaj a bárból?  Szia, Patrick vagyok.
- April, szia.
Mutatkozom be röviden. Van valami fura benne, amitől nem a legszimpatikusabb, így kicsit kétkedve rázok vele kezet. Lehet, látja rajtam a bizalmatlanságot, azt mondja, talán már láthattam.
– Együtt zenélek a sráccal, talán emlékszel rám is hertfordshire-ből.-
Csak bólintok egyet, hogy aha, igen, talán, de közben az az igazság, hogy aikor Charlie oda jött hozzám, én onnantól kevésbé érzékeltem a körülöttem lévőket. Egyáltalán nem emlékszem...Patrickra.
– Nos, örülök nektek. Kellett valaki, aki a farkaskórral együtt is megért. –
A..bocsánat mivel? Akarnék visszakérdezni, de ahogy a semmiből előbukkant, úgy is tűnik el.
– De hagylak is titeket.
Háttööö...ez egy igazán fura beszégetés volt, már ha annak lehet nevezni. Először csak tárga nyitom a szemem, és pislogok. Aztán kezdem összerakni a dolgot. Ez az a valami, amit éreztem, hogy titkol. Most nekem kéne  megszólalnom? Csak nézem Charliet, keresem a tekintetét, de nem néz rám. Szomorúan szorítom a csokrom.
- Hát..elfogadtam volna, ha elmondja...
Töröm meg a csendet, de csak valami halk késő motyogós válasszal. Válasszal még Patricnak, aki közben már elment.
- Miért nem mondtad?
Szeretnék hozzá bújni, de most hirtelen olyan messzinek tűnik. Pedig itt áll mellettem. Hirtelen kevésbé érzem magam fontosnak, és ettől valahogy mintha a szívem is szúrni kezdenek. A szomorúság úgy tud fájni..nem szeretem. Engm nem is érdekel, hogy vérfarkas e, csak...legyen velem. Valahogy aztán közelebb lépek egyet, majd mégegyet, és megölem. Maximum ellök, és elesek, a virág meg kiesik a kezemből, és...és...nem akarom, hogy ellökjön.

őszi találkozó
- April -


2002. szeptember 21.
16 óra

Sokk. Éreztem, ahogy valami hideg végig fut a gerincemen felfelé és remegve éri el a fejem búbját. Aztán lezsibbaszt bennem mindent. Nem mertem elhinni sem, hogy ezt kimondta… ilyen nyíltan. Tényleg csak a legjobb barátaimat és a tanári kart vontam bele ebbe az egészbe. Őket is csak anyám nyomására, hiszen a segítségüket kellett kérnem a bájitalok beszerzéséhez. Teljesen sosem változtam át, ezért lényegében nem is tudtam, milyen a farkaskór igazán. Csak gyenge, törékeny kis madárka voltam tőle. Veszélyes vadállat… a közelében sem voltam. Hiába hallottam a fülemben csendülni April szívének a ritmusát vagy éreztem az illatát mindennél áthatóbban.
Patrick után pillantottam, ahogy eltűnt az utca forgatagában. Addig sem kellett a lány imádott barna szemeibe nézni. Nem akartam látni azt a csalódott csillogást. Csak a kínos csend maradt közöttünk. Mégis mit mondhattam volna? Kell egyáltalán mondani valamit?
– Hát..elfogadtam volna, ha elmondja... – A motyogása megtörte a csendet. Éreztem, ahogy a gyomrom megint bukfencet vet a testembe, kellemes hányingert okozva. Csalódást éreztem a hangjában, vagy legalábbis azt, hogy eltört benne valami. Az irántam érzett érzések talán egy pillanat alatt alakultak át.
Nyeltem egyet, de a gombóc ott nőtt mind jobban a torkomban. A menő zenészfiú képes lett volna átváltani bőgő óvodássá. Bár nem. Inkább csak valami meggyötört romhalmazzá, ami aligha illett volna a képbe. Szívem szerint rágyújtottam volna egy cigarettára, de nem mertem megmozdulni sem.
– Miért nem mondtad?
April kérdése helyén való volt, nekem pedig annyi magyarázatom volt. A legtöbb persze kifogásnak tűnt, de én tényleg csak nem akartam elűzni magam mellől. Ez az egész még olyan képlékeny közöttünk. A barátnőm sem akart lenni. Hogyan kérdezhettem volna rá mondjuk azután, hogy kijelentettem: vérfarkas vagyok, szokd meg.
– April… – rekedten sikerült kipréselni magamból a nevét. A zsebembe túrtam, hogy elővegyem a cigisdobozt. Csak bedugtam egy szálat a számba, de nem gyújtottam meg azonnal. Nem is tudom miért, lehozott az életről Patrick érzéketlensége. Pontosan tudta hogyan állok a lánnyal. Az együttesem tagjaival őszinte voltam mindig is…
Belebújtam April ölelésébe. Kiélveztem egy pillanatra, mert olyan kedves volt. Mégis tudtam, hogy a magyarázatom mindent tönkre tehet. De most egyenes akartam lenni. Ezért hátrébb léptem tőle és úgy szólaltam meg.
– Nem tudom. Olyan kusza volt közöttünk minden… és az az élmény… túl friss volt. – Kezdtem és remegő kézzel végig túrtam a hajamat. Nem voltam erre a beszélgetésre felkészülve. Idő kellett volna hozzá. Tudtam, hogy minden szavam újabb seb volt az el sem kezdődött kapcsolatunk koporsóján. Ezt a sebet csak mélyíteni tudtam, meggyógyítani semmiképpen sem ment volna. – Nem akartál a barátnőm lenni. Nem akartál velem randizni. Nem volt bátorságom elmondani. Elűztelek volna, miközben én csak meg akartalak tartani. – Suttogtam csendesen és végre a szemébe néztem. Sosem voltam túlzottan bátor lélek, de most kimondtam, amit gondoltam. – Hogy mondhattam volna el, miután elutasítottál? – Nyeltem megint egyet, mert a hangom rekedtebb lett. Úgy éreztem, menten kiszárad a torkom.
– Akkor akarta elmondani, mikor már komoly közöttünk minden… mert reméltem, hogy gyorsan az lesz. És még nekem is fel kellett dolgoznom…

rendez vous
to; Charlie


2002. szeptember 21.


zenéd: My Girlfriend Is a Witch ● outfited: style

Hát nem egy könnyed randi lett a végén, nem igazán erre számítottam.  Szóval a srác, akibe belezúgtam, igazából egy vérfakas. Aham. Hát, nem egy könnyed vasárnapi ebéd téma...nem is tudom, hogyan érzem magam. Csak fura, hogy nem mondta el. El kellett volna mondania.
– April…
Rágyújt. Tényleg, nyugodtan, végülis ráérek, addig majd tovább gondolom a választ, míg te itt elcigizgetsz. Persze tudom, hogy tiszta ideg, azért gyújt rá, de jogosan vagyok most kicsit pipa rá. De mivel azt hiszeem szeretem, hiába vagyok pipa, muszáj megölnem.
– Nem tudom. Olyan kusza volt közöttünk minden… és az az élmény… túl friss volt.
Szóval a sebek. A nyáron, mikor találkoztunk. Emlékszem rájuk. Fura is volt, de éreztem, hogy valamit titkol. Bár ez eszembe sem jutott. Farkas.
– Nem akartál a barátnőm lenni. Nem akartál velem randizni. Nem volt bátorságom elmondani. Elűztelek volna, miközben én csak meg akartalak tartani.-
Nem akartál, nem akartál, nem akartam. De szerettem volna.
– Hogy mondhattam volna el, miután elutasítottál?  Akkor akartam elmondani, mikor már komoly közöttünk minden… mert reméltem, hogy gyorsan az lesz. És még nekem is fel kellett dolgoznom…–
Miután? Tehát azután akarta velem közölni, hogy by the way vérfakas, mikor már nyakig benne vagyok. Charlie, ez nem a legjobb érvelés, amit valaha hallottam, sőt...elég troll. De úgy látom, most nem a legjobb, ha ezt felróvom neki. Még mindig elveszek a szemeiben, és még sokáig el akarok bennük veszni.
- Nem űztél volna el. Persze nyilván nem ujjongtam volna, de elfogadtam volna.-
Szelíden megcirógatom az arcát. Egyáltalán nem zavar annyira, hogy ezért ne szeressem. Bár fogalmam sincs, hogy ez az ő jövőjére nézve mit is jelent pontosan. Nem merültem el nagyon a farkas falkákban, de biztos nem lesz egyszerű dolga.
- Melletted maradok. Vagyis hogy..ha még mindig úgy..és én eddig is akartam, csak...nem mertem. De nekem nem kell más.
Kimondtam neki hangosan, hogy nem kell  más? Máris úgy érzem, itt állok előtte meztelenül, talán csak egy zokni van rajtam. Én még sha senkinek nem mondtam ezt így ki. Még ha gondoltam se mertem mondani. És..nem is jártam még komolyan senkivel.
- Tudod, még a Roxfortban, nagyon bele voltam zúgva Nevi..valakibe. De sosem mondtam meg neki. Aztán jött az ostrom, és az ikertestvérem meghalt. Utána az egyetemen csak arra fókuszáltam, hogy ne őrüljek meg teljesen. Így aztán..én még...
Most én érzem, hogy kiszárad a szám, és menten elájulok, de nem, most nem lehet. Ha már így alakult, akkor elmondom. - Nem jártam komolyan senkivel.
Bököm ki végre. Ezért volt olyan nehéz igent mondanom, és ezért bénázok itt össze vissza. Most is kimondanm, hogy szeretlek, de egyelőre nem tudom, hogy hogyan reagál, és én már most is azt érzem, égek, mint a rongy. Megfogom a kezét, bátortalanul megszorítom. Ha most őt is elvesztem, én is elveszek teljesen. Kellett nekem gyávának lenni. Már akkor igent kellett volna mondanom.

őszi találkozó
- April -


2002. szeptember 21.
16 óra

Nem akartam, hogy tudja, miféle szörny lakik bennem. Úgy éreztem, hogy minden, amit mondhatnék, csak tovább rontaná a helyzetet. Hazudtam... vagy nem mondtam el? Mi a különbség? Sejtettem, hogy majd bizalmi kérdést csinál belőle, pedig ez nem arról szólt. Nagyon nem. Bíztam Aprilben, de közben nem akartam elveszíteni sem az ijedtség miatt.
- Nem űztél volna el. Persze nyilván nem ujjongtam volna, de elfogadtam volna.
Elfogadta volna.
Beleborzongtam a válaszába. Én nem tudtam elképzelni sem, miképpen lehet ilyesmit csak egy elfogadni. Még én is féltem magamtól... megértettem volna, ha őt is riadtsággal tölti el mindez. Nem akartam neki ártani... csak azt akartam, hogy a barátnőmnek nevezze magát.
A cirógatás az arcomon jól esett. Kellemes borzongás járt át. Nem értettem, miért nem pofozott fel inkább és utált... megérdemeltem volna. Kicsit zavartan húzódtam el és fordítottam el a tekintetem. Szánalmas voltam. Túlságosan is féltettem magam az ítéletétől. Talán azért, mert most először voltam szerelmes. Mármint nem csak úgy testileg, hanem minden téren.
- Melletted maradok. Vagyis hogy..ha még mindig úgy..és én eddig is akartam, csak...nem mertem. De nekem nem kell más.
Végig túrtam a hajamat. Csak össze akartam kicsit szedni magamat. Nem voltam soha igazán jó barátalapanyag, de ahogy ott álltunk a főutca őszi szellőtől hűvös valójában, még kevésbé éreztem magam annak.
- Tudod, még a Roxfortban, nagyon bele voltam zúgva Nevi..valakibe. De sosem mondtam meg neki. Aztán jött az ostrom, és az ikertestvérem meghalt. Utána az egyetemen csak arra fókuszáltam, hogy ne őrüljek meg teljesen. Így aztán..én még... - Folytatta. Nem ismertem a múltját, mert nem kérdeztem soha honnan jött, ő hogyan élte meg. Egyszerűen csak flörtöltem vele, mintha attól menőbb lennék. Túlságosan kamasz voltam April mellett és ezt most értettem meg. - Nem jártam komolyan senkivel. - Fogta meg a kezem, kicsit meg is szorította az ujjaimat. Jól esett a melegség, ami belőle áradt.
- Nem érdemellek meg. - Rekedten jöttek ki a szavak az ajkaim közül. A tekintetem April barna pillantására vándorolt. - Sajnálom... én mindig mindenkivel csak... azt csináltam... és nem tudom hogyan kell jó barátnak lenni. - Dünnyögtem, mint egy rossz gyerek, akit éppen most szidtak le, pedig April semmi ilyet nem tett. Egyszerűen csak ráébresztett dolgokra.
- Nem tudom, hogyan lehetnék olyan, aki érdemes arra, hogy a barátod legyen... - Nyeltem egyet. - Nem vagyok elég figyelmes.

rendez vous
to; Charlie


2002. szeptember 21.


zenéd: My Girlfriend Is a Witch ● outfited: style

Mintha az idő most végtelenül lelassulna. Talán meg is áll. Érzem, hogy bármit is teszek, távolodik. Mit mondhatnék? Minden egys szó, ami elhagyja Charlie száját, ólomként nehezedik rám. A torkom megfeszül, és csak üveges tekintettel bámulom. Hátra lépek egyet, és csak nézem, mint a ugli bábu a felé guruló labdát.
- Nem érdemellek meg.  Sajnálom... én mindig mindenkivel csak... azt csináltam... és nem tudom hogyan kell jó barátnak lenni. Nem tudom, hogyan lehetnék olyan, aki érdemes arra, hogy a barátod legyen... Nem vagyok elég figyelmes.
Mintha autók robognának bent a fejemben. Nis, összegezzük akkor hát. Elvileg mindketten vártuk a találkozót, kaptam virágot, ez általában jót jelent. Aztán most, hogy hirtelen megtudtam, hogy vérfarkas, és bár neheztelek rá, de mellette maradnék, ellök. Mert ha mondjuk ma nem tudom meg, és járni kezdünk, és elmondja, utána kidobott volna? Állítólag nem vagyok buta lány, ezt valahogy mégsem értem, ezért hangosan is  meg kell ismételnem a kérdésem. Zavartan mosolygok egyet, mert most pont úgy érzem magam, mint egy béna vígjáték sorozatban, ahol én vagyok a béna lány.
- Tehát...ha a barátod ma nem sétál erre, és én azt mondom, szeretnék veled lenni, eltelik egy két hónap, komolyabbra fordulnak a dolgok, ahogy hangsúlyozom szeretted volna. Egy szép téli estén elmondod hogy vérfarkas vagy, és utána dobnál azért mert én nem doblak? Keresem a logikát, de nem találom.
Jelenleg egyszerre sírnék és nevetnék, de nem tudom, mi a helyes ilyen szituációban. A kezemben lévő virágot egyszerűen a kezébe nyomom, mert azt érzem, semmi keresnivalója nálam.
- Az a baj, hogy nem ez a kérdés. Hogy jó vagy e eléggé. Hanem, hogy akarsz e elég jó lenni.
Hangnemem egyáltalán nem ingerült, és ettől én vagyok a legjobban meglepve. MAjdnem hogy érzelemmentesnek tűnhet, pedig egyszerűen csak össze vagyok zavarodva, és talán az érzéseim nem tudják eldönteni, ki nyerjen. Olyan képtelen az egész sztori, hogy nem is tudom, hogyan kéne most viselkednem.
- Nem kell mondanod semmit.-
Hogy lehetséges, hogy egyetlen nap alatt így megváltozzon minden? Becsapva kéne éreznem magam, de talán sokktól, még az sem jön. Nagyon béna kifogás, amivel előállt, leginkább ez bánt. Vannak sokkal hihetőbbek, csak azokon gondolkodni kell. De úgy tűnik, én azt a gondolkodási időt sem érem meg.
-Szia Chalie.-
Szeretnék csak úgy elhoppanálni, de jelen lelkiállapotomban nem érzem magam képesnek rá, így csak fájóan és gúnyosan mosolygok egy utolsót, és hátat fordítva szépen elindulok valamerre. Nem akarok visszanézni, csak megyek. De hova?  Mit csináljak, hova menjek? Igyam le magam bánatomban? Nem akarok látványosan búslakodni. Szakításnak nem nevezném, de azért jól arcon csapott. Nem szabad leállni koboldokkal. Valahogy már nem is érzem a jó időt se. A szél csípni kezdi az arcom, és a könny is az arcomra szárad. AMi persze nem attól van, hogy mocsok mód kivagyok, hanem a széltől. Olyan érzékeny vagyok rá, mint a füstre, fényre....látod milyen ez? Fránya könnycseppek. Nem vagyok jól.

őszi találkozó
- April -


2002. szeptember 21.
16 óra

Nem is tudom miért mondtam azokat. Kellemetlen érzés fogott el, hogy nem voltam őszinte, ő meg olyan kedves volt. Csak meg akartam neki magyarázni, miért érzem magam szerencsétlenül, hogy miért érzem, hogy nem érdemelem meg őt. Valahol ekkor kezdtem el megérteni, hogy nem akar a barátnőm lenni.
- Tehát...ha a barátod ma nem sétál erre, és én azt mondom, szeretnék veled lenni, eltelik egy két hónap, komolyabbra fordulnak a dolgok, ahogy hangsúlyozom szeretted volna. Egy szép téli estén elmondod hogy vérfarkas vagy, és utána dobnál azért mert én nem doblak? Keresem a logikát, de nem találom. – Hirtelen másra nem is voltam képes, mint pislogni. April valamiért teljesen félre értett, egészen kifordította a szavaimat. Nem azért akartam menekülni, mert nem akartam vele lenni, hanem mert szégyelltem magam.
- Hogy mi? – kérdeztem vissza, mintha rosszul hallanék. Egy részem reménykedett is benne, hogy így van. - April, te totál… – kezdtem, de a szavamba vágott.
- Az a baj, hogy nem ez a kérdés. Hogy jó vagy e eléggé. Hanem, hogy akarsz e elég jó lenni.
Ezek után kicsit nehéz volt bármilyennek is lenni. Csak álltam ott, mint egy szerencsétlenség várva, hogy mikor fordít hátat. Mintha nem ismerne… nem mintha lett volna lehetősége megismerni, a kapcsolatunk flörtökből, csókokból és szexből állt. Ehhez értettem, nem voltam soha barát alapanyag, de érte én változni akartam.
Megpróbáltam mondani valamit, de nem tudtam mentegetőzni. Én nem szakítottam vele… nem is jártunk! A szabad kezem ujjai szerencsétlenül piszkálták az egyenruhám anyagát. Már nem is tűnt olyan jó ötletnek így megjelenni itt.
- Nem kell mondanod semmit.
Lehajtottam a fejem és csak megráztam. Azt kívántam, bár félre tudnám lökni ezt az érzést, ami bennem tombol és meg tudnék szólalni. Nem tudtam. Egészen mást mondtam, mint amit ő kihallott a szavaimból. Én csak megnyugtatásra vártam, hogy ne érezzem azt, el kell bújnom előle, amiért nem voltam maradéktalanul őszinte.
- Szia Chalie – közölte, majd egy gúnyos mosollyal hátat fordított nekem és elindult előre. Nem érdekeltek az emberek, akik körülöttünk mászkálták, hogy látják, hogy könnyes lesz a szemem. Betegnek éreztem magam.
- April, totál félreértettél… – próbáltam utána szólni, de nem is reménykedtem, hogy visszafordul felém. Úgy éreztem, mintha a földbe gyökereztek volna a lábaim. Nyár óta túl sebezhető voltam, képtelen voltam kezelni ezeket az érzelmi helyzeteket és a gombóc ott nőtt a torkomban, ami jelezte, mindjárt hangosan bömbölni kezdek, mint egy kis gyerek.
Sóhajtottam egyet, csak álltam és néztem, ahogy távolodik. Nem értett meg… nem értett meg engem, ahogy talán én sem őt. Hát még sem illettünk össze annyira. Pedig én végig éreztem a közöttünk lévő vibrálást és szerettem őt. Más nem volt, aki iránt így éreztem volna valaha, most meg egyszerűen hátat fordított nekem, ahelyett, hogy megértené a kétségeimet.
Az egyik üzlet mellett támaszkodtam meg. Reméltem, hogy egy szippantás a cigarettából majd helyre tesz… de nem csak még fájdalmasabban tátongott az a seb a szívemen. Ezt is elcsesztem, ahogy mostanában rengeteg dolgot.

rendez vous
to; Charlie


2002. szeptember 21.


zenéd: My Girlfriend Is a Witch ● outfited: style

Furcsa, hogy az ember mennyi mindent érezhet egyszerre. Olyan nagyon szúr a szívem, a gyomrom görcsben van. Szaporán szedem a lábaim, és nem akarom,hogy sírni lásson, pedig a könnyeim most úgy erednek meg, mindha dézsából öntenék. Elfordulok az egyik üzletnél, és megállok, míg kisírom magam. Jaj istenem, milyen béna is vagyok, nem tudom kordában tartaniaz érzelmeim. Pontpsan hallottam, amit Charlie motyogott, de nem fordulhattam vissza, mert már rég ömlöttek a könnyeim, mint egy kisgyereknek. Pár percet állok az üzlet takarásban, míg nagy nehezen abbahagyom a masszív zokogást. Megtörlöm a szemeim, és csak remélni merem, hogy nem tiszta vörösek, bár a nyakam teszem rá, hogy olyan vörös, mintha beszívtam volna. Talán jobban is jártam volna vele, mint az értelmetlen sírással. Lassan visszaavászkodom, mert nem tudom ilyen egyszerűen it hagyni. Valami ide köt hozzá, bár fogalmam sincs, mi. Hiszen nekem nagyon úgy tűnik, nem szeretne semmi komolyabbat. Ilyen mondatot nekem dobni....A nem érdemellek meg pontosan abba kategóriába tartozik, mint a ne haragudj, az én hibám. Olyan súlyosan ragadnak az emberre ezek a mondatok, hogy nem tudod utána letépni magadról. Ahogy halkan és végtelenül lasan visszasétálok, látom, hogy még a cigijét szívja. A háta mögött jövök, így még nem vett észre. Aztán ahogy mögé érek, leülök az üzlet párkányára. Még figyelem, ahogy szívja a cigit, mintha attól megnyugodna.
- Miért értettem félre?
Szipogok egyet, majd utoljára megtörlöm a szemem, mielőtt hátra fordulna. Nem is tudom, minek jöttem vissza. Hogy kajak még egy pofont, mert az előző nem fájt eléggé? Vagy talán csak kapaszkodom az utolsó utáni szalmaszálba is. Csak ülök itt, már nem is szipogva, csak...csak úgy ülök. Talán azt várom, hogy elküldjön, vagy hogy mellém üljön, vagy..tényleg nem tudom. Meg szeretném érteni őt. Jobban megismerni. Én...én nem akarom, hogy ez a valami...ez ne legyen. Vagyis...én eddig sem, szóval...
-Nem akartalak faképnél hagyni. Csak a lábaim vittek. Aztán pár lépés után azt vettem észre, hogy én...megint itt...
Milyen fura ez is. Én el akartam menni, valahova, valami biztonságos helyre, és most itt vagyok.
- Valamit elronthattam. Csak az a baj, hogy nem tudom, mit. Én nem akarattal rontottam el.
 Én nem értek a szerelemhez, eddig is csak össze vissza kavarásztam, de még sosem ütköztem ilyesmibe. Mintha egy másik April lennék. Nem értem a reakcióimat, nem értem, Charlie milyen hatással van rám. Ahogy ránézek, ismét elfog a furcsa bizsergés. A határán vagyok annak, hogy leteperjem, és hogy ordtsak, kiabáljak. Olyan szélsőséges érzelmek verik a mellkasomat, hogy csak figyelem, mi történik bennem. Őrületes.

őszi találkozó
- April -


2002. szeptember 21.
16 óra

A kastélyfelé bámultam, ahogy kifújtam a füstöt az ajkaim között. Elcsesztem vagy ő cseszte el, nem is számított. Csak a tény zavart, hogy megint nem úgy sültek el a dolgok, ahogyan akartam. Azt mondta egyszer, hogy nem akar a barátnőm lenni... most meg zavarta, hogy nem voltam vele őszinte. Én csak azt szerettem volna, ha ő is annyira akar engem, mint amennyire én akartam őt. Az elejétől világos volt, hogy valami közöttünk nem kölcsönös.
Erőszakosan próbáltam nem figyelni az illatára. Egészen olyan volt, mintha közelebb jött volna... még a szívverését is hallottam. Mégsem akartam abba az irányba fordulni, mintha attól félnék, hogy visszajött felpofozni.
- Miért értettem félre? - kérdezte.
Ekkor fordultam csak meg. Eldobtam a cigit egy hanyag mozdulattal, majd összetapostam. Nem akartam Aprilre nézni most. Nem akartam látni azokat az őzike szemeket.
- Nem akartalak faképnél hagyni. Csak a lábaim vittek. Aztán pár lépés után azt vettem észre, hogy én...megint itt... - még válaszolni sem tudtam, már folytatta.
- April... - makogtam, hirtelen fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék neki.
- Valamit elronthattam. Csak az a baj, hogy nem tudom, mit. Én nem akarattal rontottam el.
Megérintettem az arcát. Kicsit megcirógattam a bőrét. Nem tudtam, hogy érti-e azt, hogy én nem dobni akartam, egyszerűen csak bűntudatom volt. Ő viharzott el, ő nem akart látni engem. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki.
- A barátod akartam lenni. - Kezdtem kicsit rekedten és visszadugtam a zsebembe a kezemet. - De sosem voltam senki barátja.
Kifújtam a levegőt és leültem mellé végül. Nem volt jobb ötletem, bár majdnem biztos voltam benne, hogy nem maradok már sokáig. Hűvös volt, a Roxfort is várt már. Ráadásul a randi sem lett végül randi...
- Csak bűntudatom volt... te meg... azt mondtad, hogy szakítani akarok... miközben én csak kétségbeestem. - Nyeltem egyet és inkább a cipőm orrát bámultam tovább.

rendez vous
to; Charlie


2002. szeptember 21.


zenéd: My Girlfriend Is a Witch ● outfited: style

Miért nem mehet ez olyan egyszerűen, mint másnak? Nem értem. Nem tudom, jó ötlet e, hogy visszajöttem, de valamiért vissza kellett, hogy jöjjek. Némán nézem egy ideig. Az arcát, a mimikáit, a szemeit. Eldobja a cigit, majd összetapossa. Nem akarok én is úgy járni, mint az a szál cigaretta. Ahogy válaszra nyitja a száját, fura gombóc kerekedig a torkomban.
- April...
Az ujjai az arcomhoz közelítenek, hogy aztán végigsimítsanak az arcomon. A hideg arcomon, ahol a forró könnycseppek szinte lyukakat égettek.
- A barátod akartam lenni. De sosem voltam senki barátja. Csak bűntudatom volt... te meg... azt mondtad, hogy szakítani akarok... miközben én csak kétségbeestem. -
Persze tudom én, hogy nem is szakításra gondoltam, mert épp hogy el akartam kezdeni valamit, bár egy baráttal is lehet szakítani, nem csak párkapcsolatban. Megszakítani a kapcsolatot. De én ezt nem akartam. Ő se. Félmosollyal nézek az immár mellettem ülő farkasfiúra.
- A kétségbeesést jól ismerem. Azt hiszem, a nem érdemellek meg mondattól kattantam meg. A tipikus  mondat arra, hogy keress mást édes.
Nem érdemellek meg, ezért kérlek ne keressük egymást. Nem érdemellek meg, ezért én már kerestem mást.
- Charlie. Én meg sosem voltam senki igazi barátnője.
És nem baj, ha hibázunk. Valami majd csak lesz. Max kinyírjuk egymást...erre a gondolatra elmosolyodom, mert valami vicces kinyírást képzeltem el. A kezemmel megfogom a kezét, és enyhén megszorítom.
- Nem akarlak elveszíteni.
A levegő kezd csípős lenni, de mégsem érzem most annyira, mert attól, amit mondani szeretnék, a szívem jó gyorsan pumpálja a vért. Az arcom ismét kezd kipirosodni, érzem.
- Mert farkaslak.
Kissé oldalmba bököm, de nem merek rá nézni. Farkaslak egyenlő szeretlek. Csak valahogy zavaromban ezt mertem kibökni, és vaéahol azt gondoltam, vicces is lesz, és elmosolyodik, vagy valami...de félek a reakciótól. Azt tudom, hogy ő is érez valamit, de nem tudom, ez a szó mit vált ki belőle. Lehet annyira megijed, hogy elrohan, és faképnél hagy, vagy bámul rám azzal a ez a csaj nem normális nézéssel. Uhh, az borzasztó lenne.

őszi találkozó
- April -


2002. szeptember 21.
16 óra

Úgy gubbasztottam April mellett, mint aki ítéletre vár. Így is volt. Az ő ítéletére vártam, hogy mondja már ki: nem akar velem lenni, mert megbántottam. Bár nem tudtam mivel, azon kívül, hogy eltitkoltam és emiatt úgy éreztem, nem is érdemlem meg őt. Kétségbeestem és bűntudatom volt. Elővettem még egy cigit, az ajkaim közé dugtam, hogy kifújjam az ismerős füstöt. Most nem hozott nyugalmat.
- A kétségbeesést jól ismerem. Azt hiszem, a nem érdemellek meg mondattól kattantam meg. A tipikus  mondat arra, hogy keress mást édes.
Sóhajtottam.
Teljesen félreértett. Persze nem tudhatta, hogy nem ismerem ezeket a tipikus mondatokat, ahogyan ő fogalmazott, hiszen egyetlen barátnőm sem volt még. Csak szexkapcsolatokat ismertem, ahol megtörtént az, aminek meg kellett, folytatások nélkül. April volt az első, akivel többet akartam.
- Charlie. Én meg sosem voltam senki igazi barátnője. - Nagyot dobbant a szívem, ahogy az ujjai az ujjaimra simultak. Lenéztem a kezünkre... és tetszett a látvány, ahogy hozzám ért.
- Nem akarlak elveszíteni.
- Én sem akarlak... - dünnyögtem és odahajoltam, hogy finom puszit adjak az arcára. Jól állt neki a pirultság. Szerettem, hogy ilyen ártatlan is tud lenni.
- Mert farkaslak. - Bökött oldalba. Elmosolyodtam és válasz helyett csak finoman megcsókoltam. Aztán az ajkai közé sóhajtva húzódtam el. Megpusziltam az arcát. A szemébe nézve megint elmosolyodtam. Annyira örültem, hogy visszajött és beszéltünk... és. Boldog voltam. Nem tudom hogyan és miképp, de April volt az egyetlen ember, aki ilyen érzéseket is tudott belőlem kiváltani. Ezért pedig hálás voltam neki.
- Akkor leszel végre a barátnőm? - Kérdeztem, eldobtam a cigit, hogy meg tudjam simogatni az arcát. - Csak mert én is farkaslak. - Néztem rá nagy csillogó szemekkel, mint egy kisfiú, aki arra vár, hogy azt mondják neki: igen, ma kaphatsz édességet.

rendez vous
to; Charlie


2002. szeptember 21.


zenéd: My Girlfriend Is a Witch ● outfited: style

Amikor kimondta, hogy nem érdemel meg, úgy éreztem, mint akit erősen, pofán csapnak. Szinte hallottam a csattanást, éreztem az arcomon, hogy csíp a tenyér. De most, hogy itt ülünk egymá mellett, az ujjaim hozzáérnek az övéhez, ez már nem csíp. És az első is csak egy fantom csípés volt. Nem létező. Megkönnyebbülök, mégsem vérzek el a főutcán.
- Én sem akarlak...
Ő sem. Ő sem akar elve...elveszíteni? Azt ugyan éreztem, és tudtam, hogy vnozódik hozzám, és hogy valamennyire kötődik is, kedvel, csak azt nem értettem, mégis moért nem megy ez nekünk olyan könnyen. Persze ebben én is benne vagyok, hoztam a saját kis csomagom, a pakkom, amit szorongatok. A félelmem, a bizonytalanságom. De szeretném elengedni, vagy legalább valamennyit kidobélni a zsákból, mert akadályoz. Amíg egyedül voltam, még szerettem is valamennyire ezt a cókmókot. De már nem kell. Nem akarom, egy falként közénk álljon, és távol tartsa Charliet tőlem. Nagyon is jól esik az arc puszi, a könnyeim már nem akarnak újból kicsordulni és kimarni a szemem. Farkaslak. Hogy jöhetett ez a számra? Milyen béndzsa. Vagyis...nem. Nem is béndzsa. Igazábüól tökéletesen jellemzi az érzelmi világom a mai nap után. Lehet, hogy nem lesz minden mindig egyszerű, de nem bánom. Szeretnék mellette lenni. A farkaslakra elmosolyodik, a csókja pedig olyan édes, hogy én magam is mindjárt elolvadok. Hogy lehet, hogy az előbb majdnem sírva fakadtam, most meg majdnem repülök? Már nem is érdekelnek a könnycseppek, amik akkorák voltak, hogy az egerek szomjúságát egy hónapra előre megakadályozhattam volna.
- Akkor leszel végre a barátnőm? 
A szívem most valóban ki fog ugrani a helyéről, és közben lehet, hogy Wendysen elkezdek lebegni. Charlie lesz a barátom. Charlie, akinek a tekintetétől nem hogy csak simán cseppfolyós leszek, de beleremeg a lelkem. És nem viccelek, nem nyálaskodok, tényleg azt érzem, mikor a szemébe nézek. Szó szerint beleremeg a lelkem. Jólesően. Lágyan simogatja meg az arcom, amire behunyom a szemem, úgy hallom meg a válaszát.
- Csak mert én is farkaslak
Kinyitom a szemem, és csak pillogok Charlirera. A mai nap már nem hiszem, hogy tudok majd tanulni. Valami furcsa lebegő állapotban fogok a laksban mászkálni, és feküdni.
- Leszek.
Mondom széles vigyorral az arcomon, és megcsókolom. Kezeim gyengéden az arcához éreintem. Olyan jó, hogy visszajöttem. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha itt hagyom. Valóban jobban meg akarom ismerni, hogy ne értsem félre. Nem ...nem is tudom leírni, mit érzek pontosan. Boldog vagyok. Olyan boldog, hogy most egy szomorú hír hallatán sem tudnék szomorkodni. Csak Charlieval van tele a fejem, a szívem. Az idő azonban egyre hűvösebb lesz, és az időt is...mondjuk ki, elhisztiztem. Eldrámáztam. De már ez sem érdekel. Fellálok, kézen fogom Charliet.
- Azt hiszem, eldrámáztam az időt, ne haragudj. Te nem fázol? Én mindjárt idefagyok. Induljunk visszafelé.
Hozzá bújok, hogy ismét megcsókolhassam, majd megfogom a kezét. Kellemes így sétálni vele. Így még akár meg is fagynék.
- Roxiiig eljövök veled, aztán hazahoppolok.
Az úz hazafelé most egészen más, mint az idefele jövet. Bár ide fele is igzatott voltam, és örültem, de most valami nyugalom is, ami rám telepedett. Nem igazán sétáltunk eddig kéz a kézben, mert nem tudtuk, mi is az, ami köztünk van. Visszagondolok az első találkozásunkra a bárban. Egy nagymenősködő kölyöknek gondoltam. Egy kölyöknek, aki bár szemtelül jóképű, de kapcsolatot nem akarnék vele. És nem ő változott, annak ellenére, hogy közben vérfarkas lett, hanem én. Én változtam meg. Miatta. És milyen jó.
Búcsúzáskor még utoljára, hosszan csókolom, majd mégegyszer odasúgom.
- Farkaslak Charlie.
A következő pillanatban, az ágyamra dőlve vigyorogva fekszek.
Hát...ilyen volt ez a Szeptember 21. A maga nemében is különleges.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT, A HELYSZÍN SZABAD!

le Fay sisters

TO; Henriette
20003. szeptember 9.

Hamar telik az idő, a szeptember márbeköszöntött, bennem pedig olyan hiányérzet alakult ki. A nyár olyan kellemes volt, testvérektől, cukrászdába betéréktől nyüzsgő, de most, hogy a tanév elkezdődött, csak az könyvek illata maradt, és a gyér forgalom a cukrászdában. Nem igazán tudom, mi van Florral, hogy alakul a szerelmi élete, és mi van az ikrekkel. Henriette és Henry is már harmad évesek...jesszus, pedig a fejemben még minig olyan, mintha most kapták volna a levelüket. Floréra is emlékszem, csak a sajátomról vannak homályos képek. Csak az izgalom van meg, mintha hangyák másztak volna még a bőröm alatt is. Alig tudtam ülve maradni, pedig a családban én vagyok a legkevésbé izgága. És azt sem tudom, mi van Jay-el. Ostobaság lenne azt mondanom, hogy nem jár a fejemben olykor-olykor. Jól esik rá gondolni, elidőzni a mondatain, a hangján. Bénán hangozhat, de igen, szeretem a hangját, és ha behunyom a szemem, újból hallom. Roxmorts utcáin járva teljesen elfog a Roxfort hangulat, és kicsit irigykedem a tesóimra, hogy ők még élvezhetik ennek a különleges helynek a romantikáját. Szerettem például este a fáklyák világította folyosókat. Az egyetemen is vannak folosók, meg fáklyák, de más. Roxfort csak egy van, és a többi iskola, felsőoktatási intézmény a nyomába se érhet. Henriettet várom, megígértem a tesóimnak, hogy igyekszem több időt eltölteni velük évközben is, mindegyikkel, külön-külön. Henriette és Henry hiába ikrek, külön külön kell figyelmet szentelni rájuk, hiszen két külön személy, külön személyiséggel. Megírtam neki, hogy a Főutcán várom a posta előtt. Izgatott is vagyok, pedig még csak alig egy hete kezdődött a suli. Vajon hogy megy a kvidiccs? Van valaki, aki tetszik neki? Került máris büntibe? na, azért büntető munkára ne kerüljön. Elég, ha Flor ilyen szerencsétlen, a kicsit legyenek még szorgalmasak. Haramdévben még annyi de ennyi minden tanulni való van...egy csomó izgalmas dolog! Teljesen fellelkesülök a saját nosztalgiázásomtól. Be kéne ugranom egy könyvesboltba is, hogy magamnak is vegyek valamit a tankönyveken kívül, de csak az édességek után. Azt tervezem, ma Henriettel csajos degeszre esszük magunkat édességgel. Nekem is kijár, neki is. Csak anyu meg ne tudja. Az óra délután négyet üt, huginak is itt kell lenni lassan. Addig is a faluban gyönyörködöm, és a távolban kirajzolódó kastélyban.
-Roxfort, Roxfort, oxi-foxi Roxfort. Tanítónk te légy! Mert fejünkben zűr van, s nagy-nagy űr,. Meg pókok és néhány légy.-

[⌘ Flora ⌘]

⌘ Flora ⌘

☾ 2003. 09. 09. ☽

Elkezdődött a tanév, kisebb nagyobb változások történtek a tanári karban, számomra a legmerázóbb, hogy Smith lett a házvezetőnk. Már az első napon egy kviddics edzést tartott Campbell, hát van hova fejlődnöm és várom az olyan edzéseket, ahol tényleg csak csapat társak lesznek. Talán a harmadik napon kaptam egy baglyot Florától, meglepő volt mert nem igazán kerestük eddig egymást a suliban, mert vagy neki vagy nekem kellet tanulnia. Meg beszéltük, hogy lemegyek Roxmorts-ba és a Posta elött találkozunk, ez mind szuper de hol a posta. A levél után futottam Flor-hoz, hogy megtudakoljam merre kell menni.
Végre eljött ez a nap , az utolsó órámról kiszaladtam, fel a háló körletbe ledobtam a  könyveimet, felvettem melegebb ruhát és indultam le. Menetközbe Friccs szembe jött velem, valamit dünnyögött nekem amit nem értettem, aztán felidéztem, hogy hol a posta és siettem oda, hogy végra találkozzak a Nővéremmel.
--Roxfort, Roxfort, oxi-foxi Roxfort. Tanítónk te légy! Mert fejünkben zűr van, s nagy-nagy űr,. Meg pókok és néhány légy.- Halottam meg Flora hangját. Közelebb értem hozzá láttam, hogy a kastélyt nézi, és hogy nem vett észre. Oda lopóztam mögé és kissé megilyesztettem, ha nem vett észre.
- Búúú. Sziaaaa - Köszöntem Florának, és megöleltem.
- De jóó, végre itt vagyook.-Mondtam izgatottam, kissé kipirult arccal. Kivácsi vagyok már, hogy mit csinálunk, remélem valami csajos nap lesz és végre önfeledten, szórakozhatunk.

le Fay sisters

TO; Henriette
20003. szeptember 9.

A kis őszi napsugarak kellemesen cirógatják az arcom, az orrom, és bár tudom, gyerekes énekelgetni, de ha egyedül vagyok, olyan jól esik. Szeretem, mikor van egy kis szabadidőm, és sehov sem kell rohanni. Ha rohanni kell, csak befeszülök, és úgy telik el a nap, hogy észre se vettem.
- Búúú. Sziaaaa Már épp az utolsó sornál tartok, mikor Henriette megijeszt. Halk sikkanás után fordulok meg, mert bár felismerem a hangját, jobb biztosra menni.
- De jóó, végre itt vagyook. Puha ölelése beterít, mint egy kis pokróc. Elmerülök henriette kis ölelésében, és kedvesen mosolyogok kipirult arcára.
- És épségben. Kicsit mindig aggódom értük, de nem csak az ikrekért, még Florért is, mert bár nagyon nagyra van magától és a nagykoruságától, olyan önfejű, és makacs, mint egy kos. Fejjel a falnak, ezért mindig féltem, hogy valami hülyeségbe keveredik. Még jó, hogy Jay ott van neki.
- Nos, remélem nem uzsonnáztál mostanság, vagy ha igen, fér még beléd egy kis édesség.
Vigyorgok Henriettre, mert már elképzelte, hogy sok mindent összevásárolok, viszek magamnak is későbbre.
- Persze azért ésszel, de mára egy kis nassolást terveztem. És közben kiffagatom, mi történik vele a suliban. legyen a vicces, szomorú, bármi. Bár én sosem voltam valami nagy csínytevő, túl csendes vagyok az ilyenekhez, de ha meg kellene védenie magát, tudok segíteni.
- Zonko, vagy mézesfalás? Közben pedig elmesélheted, milyen volt az első hét. Első hetek. Uh, emlékszem egyszer rögtön a félév második napján a gyengélkedőn kötöttem ki valmi ragyás vicces főzet miatt. Mindig vannak vicceskedő diáktársak, sosem halnak ki. Mintha valami szertartásos ukmukkkizé keretein belül, mikor elmegy az egyik, átörökítené tudását a következő nemzedékre.
-Remélem nem tömtek tele már most házival. Olyan szép az idő Szeptemberben. Ha tanár lennék, nem is adnék leckét az eéső hetekben.