Főutca

[⌘ Flora ⌘]

⌘ Flora ⌘

☾ 2003. 09. 09. ☽

Sose gondoltam volna, hogy Florával fogok itt Roxmortsban eltölteni egy délutánt. Mit ne mondjak de a családból Florral jövök ki a legjobban, ő meg én vagyunk azok akik határtalanul gyerekesek tudunk lenni. Végre leértem a helyszínre, mikor észreveszem végre a nővéremet akit kicsit meg is ilyesztek, majd egy jól eső ölelést adok neki.
- Nos, remélem nem uzsonnáztál mostanság, vagy ha igen, fér még beléd egy kis édesség -
- Édessééég?!! ohh igen uzsonna.. nem ettem sokmindent - Elmosolyodom, reméltem hogy lesz édesség, bár felpörgök tőle.
- Persze azért ésszel, de mára egy kis nassolást terveztem. - Ésszel, persze édesség közelébe, hogy lehetne ésszel...
- Zonko, vagy mézesfalás? Közben pedig elmesélheted, milyen volt az első hét.- Nehéz kérdés maradok inkább most a mézesfalásnál, majd szerintem lehivom Ezrát és vele beugrok Zonkóhoz.
- Menjünk a mézesfalásba inkább. Elsőhéthez képest unalmas valamennyire.- Nem is tudom mit lehetne mondani az első hétről, a tanári kar változásai a kviddics óra, és talán az, hogy már év első órája óta tetszik Sage, ez a gondolat után teljesen piroslett az arcom a zavaromtól.
-Remélem nem tömtek tele már most házival. Olyan szép az idő Szeptemberben. Ha tanár lennék, nem is adnék leckét az eéső hetekben.-
- Nem, nem tömtek tele házival szerencsére, ugye sok volt a tanár váltás így egy kicsit még ismerkedős óráink vannak inkább. Akkor gyere és legyál tanár tuti szivesen beülnék az óráidra. - Mosolygok. De tényleg beülnék az óráira, mindig is tetszett ahogy Flora magyaráz. Persze szerintem nem tudna ennyi gyereket fegyelmezni.
-  Neked, hoy telt így nyár után az első hét, hogy nem vagyunk otthon? -

le Fay sisters

TO; Henriette
20003. szeptember 9.

Tudom, hogy Henriette és Flor jobban megtalálják a közös pontot, én meg vaahol elvesztem a kis saját csendes világomban. Én nem vagyok olyan élénk, inkább csendben meghúzodom a sarokban. De szeretem őket, csak nehezebben találom a hozzájuk vezető utat, mert én folyton a kis labirintusomban császkálok. A labirintusban, ahova mintha Jay belépett volna. Vagyis a bejáratig, és ott időzik kicsit. De lehet, hogy tovább sétál, tovább Florhoz, mert ő a legjobb barátja. Rám is rámfér az édesség, olyan fura érzések kavarogna bennem mostanában. Mintha magányos lennék kicsit, vagy elveszett, nem is tudom.
- Édessééég?!! ohh igen uzsonna.. nem ettem sokmindent
Helyes, helyes. Bár azt vettem észre, hogy az édesség mintha külön gyomorba menne, annak mindig van még egy kis hely, pedig ez őrültség. De mégis.
- Menjünk a mézesfalásba inkább. Első héthez képest unalmas valamennyire.- Bólintok, és a Mézesfalás felé vesszük az irányt. Ha én tanítanék, nem lennék túl szigorú, de nem is merném lazára venni a dolgot. Mit is taníthatnék? Mugliismeretet esetleg. Később lehetnék LLG tanár, de nem tudom, nekem való e a tanítás. A kutatás, és az állatok közelsége jobban illik hozzám.
Nem, nem tömtek tele házival szerencsére, ugye sok volt a tanár váltás így egy kicsit még ismerkedős óráink vannak inkább. Akkor gyere és legyál tanár tuti szivesen beülnék az óráidra.
- Én? Tanár? Á...nem hiszem, hogy az nekem való. Nem igazán szeretek szerepelni, meg előadást tartani. Az a sok diák...rémületes is tud lenni. Fegyelmeznem kéne, azt pedig nem tudok és nem is akarok.
- És van olyan tanár, akit kedvelsz? Én mindig szerettem McGalagonyt. Néha olyan szigorúan tud nézni, hogy összehúzod magad, de igazából belül olyan puha a szíve, mint egy olvadó vaj darab. Flitwick meg a maga pár centijével...aranyos, és lelkes.
-  Neked, hogy telt így nyár után az első hét, hogy nem vagyunk otthon? -
Furán, és üresen. De ezt csak nem ondhatom neki. Az a helyzet, hogy Jay eléggé összezavarta a fejem, és apa is olyan furákat beszél, ha szóba hozza. Mindig próbált vicceskedni, hogy vonzza őket a Le Fay bááj....igen, monden bizonnyal hozzá tartoznak a repkedő fehérneműk is.
- Hát a nyár után szokatlan, de a suli olyan gyorsan beindult, hogy máris kevés lett a szabadidőm. A fagylaltszalonba is kevesebbet tudok most járni, és a lovakhoz sem tudok annyit kimenni. Szóvaaal...ez elmaradó boldogsághormonjaimat muszáj lesz csokival és karamellával pótolnom.
Nevetek fel, és kinyitom az ajtót, hogy megcsaphasson az édesség illat. Már is érzem a karamellát, az olvasztott csokit, hallom a pattogó cukrokat és a zsizsegő zserbókat. Az ajtón megszólal a csengő, udvariasan köszönök, majd a polcokhoz sétálok, ahol kis kosárkákban hevernek karamellás cukrok, vigyorgó nyalókák, és zenélő cukorkulcstartók.
- Uhh, basszus, az összeset elvinném. Tessék, itt van kiskosár, válogass csak, ami tetszik.
Valami mézeskalács szerűséget is keresek, mert azt nem csak decemberben szeretem, hanem ősszel is. Tudom, hogy van itt valahol gyömbéres, fahéjas. Nem mintás, sima kerek, de vagy 30 darab van becsomagolva egy rúdba, és isteni. Jaj, hova pakolták? Talán itt lent lesz...
- Au!  Érzem, hogy valami megharapta a kisujjam. Most vagy valami kisegér, vagy egy harapós édesség. Egyszer megharapta a szám egy cukor, semin sem lepődnék meg...

Dom
#tyrameetsnyaláspálca
#éhenhalásszélén
#csakneegyemlemagam

Az van ugye, hogy amint betettem a lábam ebbe a suliba, leokádtam két Mardis srácot, csak kicsit volt cikis a szitu. Az egyik – Jay, a.k.a. Baglyos srác – diszkréten visszautasította az ajánlatomat, a másik – Dom, a.k.a. Szőke srác – viszont örömmel elfogadta a kárpótlást a kellemetlen élmény miatt.
Abban maradtunk, hogy itt Roxmortsban a Mézesfalásban meghívom őt egy nyalókára, vagy mire. Hiába voltam már itt néhányszor, mindig elfelejtettem megnézni, mi is ez pontosan. Gondolom, valami klasszikus darab lehet, mint az a baromi jól kinéző szivárványos csiga alakú nyalóka, ami a mugli világban oly népszerű. Legutóbb mikor itt jártam, éppen mindenki beleragadt egy hatalmas vattacukorba, mindenhol sütik röpködtek és landoltak az emberek fején: egyszóval káosz volt az egész. Remélem, most nem lesz olyan tömegnyomor, mint akkor volt.
Egész jó idő van, úgyhogy nem öltöztem túl: farmer és egy egyszerű virágos felső van rajtam piros tornacipő kíséretében. Egy kicsi horgolt táska van nálam, kb. épphogy belefér a kezem, de persze ezt is megbűvöltem a tértágítóval, ahogy az összes táskámat, így mondhatni egy fél házat cipelek magammal, de mégsem nehéz. Imádom az ilyen varázslatokat!
Küldtem egy cetlit Domnak néhány napja, hogy hol meg mikor találkozzunk, végül a mai nap délutánját leveleztük le. Gondolom, elfoglalt volt most a vizsgái miatt, nem is nagyon láttam a suliban egy ideje, biztosan sokat tanult, hiszen most végez.
Én igyekeztem pontosan ideérni, sőt, egy kicsit még korábban is vagyok, de Domot sehol sem látom. Vagy átejtett, vagy elfelejtette. Ha nem érkezik tíz percen belül, akkor lefújom az akciót és visszamegyek a kastélyba, de előtte elbúcsúzom Roxmorts-tól, hiszen legközelebb ősszel találkozunk majd.
Unottan ácsorgok a hatalmas macskakövek egyikén, amikor rohanó lépteket hallok magam mögött. Nem tulajdonítok neki jelentőséget, biztosan a falubéli gyerekek játsza…
- EGEK! – üvöltöm szintúgy, mint az ismerős hang tulajdonosa. A vérnyomásom egyből százötvenre ugrott, a torkomban dobog a szívem. Megfordulok higgadtan, dühös fejjel. – Az orrod mindjárt kiszúrja a szemem! – mondom köszönés helyett a futástól lihegő Domnak. Magyarázkodik itt ilyen-olyan Hóborc izéről.
- Aha-aha – mondom cinikus hanglejtéssel. - Már azt hittem, felültettél – dorgálom meg. – Egyébként nem sokat vártam, nem para – zárom le végül megenyhülve.
Egy ideje nem néztem a Mézesfalás felé, csak remélni merem, hogy nem lesz olyan harc, mint pár hete. Tényleg félek bemenni oda.
- Fél órája?! Az rengeteg! Ezen gyorsan változtatni kell! – mondom neki vigyorogva. – Én csak dél óta, te ebbe bele is halnál valszeg, rengeteg idő. – folytatom eltúlozva. (Nagyjából három órával több, mint amit ő mondott). – Én oda csak akkor megyek be, ha nem eszik rólam senki és nem leszek ragacsos. Oké?
Mondjuk, akár oké, akár nem, valami kaját szereznünk kell, mert igazából én is kezdek éhes lenni.

Dom
#tyrameetsnyaláspálca
#éhenhalásszélén
#csakneegyemlemagam

Színpadiasan sóhajtok egyet, így válaszolok az orros megjegyzésre, majd óvatosan kissé hátrébb lépek, mivel annyira az arcomba mászott, hogy szinte érzem, ahogy szaporán lélegzik és fújja ki a levegőt.
Nem baj, ha elkéstél Szőke srác, de pont Hóborcra fogni? Ő inkább az alsóbbéveseket piszkálja, meg a magamfajta újoncokat.
– Tuti, hogy nem Hóborc piszkált pff – forgatom a szemem - túlságosan is fél a Véres Bárótól és a gonosz mardekárosoktól – mondom Szőke srácnak gonosz mosollyal (már amennyire képes vagyok ilyenre), és ez biztosan így van, mert ha a Pufók Fráter ezt mondja nekünk a toronyban, akkor ez az igazság. – Na de, nincs baj, nyugi. Megváratni egy hölgyet, teljesen természetes dolog – folytatom, de elröhögöm, mert belegondolok, hogy magamat hölgynek nevezni eléggé vicces és valóságtól elrugaszkodott dolog volt.
Vajon itt is olyan órák vannak, mint a mugli világban? Még sosem gondolkodtam ezen, meg nem is láttam ittenit. Annyira más minden, újfent azt érzem, túlságosan mugli vagyok ide.
A nyalakodós-dologra inkább nem mondok semmit. Még egy olyan ragacsos-vattacukros-izés helyzetbe biztos, hogy nem akarok kerülni, még vele sem. Amúgy is, tegnap mostam hajat, banán illatú.
A felajánlott karját elfogadom és mint a nagymamik-nagypapik szoktak, úgy megyünk együtt a Mézesfalás irányába. Miért ilyen hepehupás az út mindenhol? Tuti, hogy orra fogok bukni, amilyen kétballábas vagyok.
- Amúgy, kiáll egy hosszú orrszőr az orrodból – mondom csak úgy mellékesen séta közben teljesen komoly hanggal, anélkül, hogy ránéznék. Nagyon küzdök, hogy ne röhögjem el. Túl gyakran csinálom ezt, attól félek, hogy egyszer szétdurran a fejem és akkor nekem annyi.
Már megint ez a nyalakodás, eszem megáll. Meg én is, és komoly fejjel felé fordulok, elengedem a karját, remélem, hogy rám figyel és nem a sütiillat irányába. Le kell fektetnünk a szabályokat, muszáj. Sóhajtok egy mélyet.
- Mindenki a saját nyaláspálcáját eszi, egymásról nem, egymásét nem. Oké? – mutogatok a kezemmel tök random, hátha így biztosabban célba ér a mondandóm - De igazán kedves gesztus, hogy meg szeretnél védeni. A „senki nem eszik rólam” része rád is vonatkozik – én próbálom komolyan mondani, de nem teljesen sikerül. Tanárokkal jobban megy az olyan duma, meg ha valaki éppen sír. A tanároktól félek, mondjuk. Én arra születtem, hogy nevessek, ez van. – Amúgy, ha jön egy sárkány vagy akármi… lény… –  keresem a szavakat, de hirtelen semmi nem jut eszembe, olyan bajnok vagyok LLG-ből is mint a kviddicsből -… szóval állatka – röhögök – na, attól megvédhetsz. Egyébként, mondták már neked, hogy milyen lökött vagy?
Szerencsére a helyszínen egészen kevesen vannak, nem tűnik úgy, hogy bármilyen esemény lenne bent, csak a szokásos délutáni forgalom. Neki unalmas, nekem nem. Így legalább lehet hallani egymás hangját és nem kell ordibálni. Rábízom, hogy merre megyünk, mutassa meg azt a híres nyaláspálcát. Vajon olyan szivárványos csiga alakú lesz, mint a mugli világban?

••• A játék a Mézesfalásban folytatódik •••