1-es kupé

Az 1-es számú kupé nyolc személy számára kényelmes. Két oldalt, egymással szemben találhatóak a kék bársonnyal borított ülések.

[jó ötletnek tűnt20030620]

jó ötletnek tűnt
20030620



Florian

Morogva dobtam le magam az egyik üres kupéba, mert már megint csak úgy vadászni kellett az egész vonatban, hogy ne legyen senkivel se tele egyik se. Nem akartam osztozkodni senkivel, maximu Floriannal, akit a ruhaujjánál fogva rángattam végig az egész vonaton. Persze a hollóhátasoktól kaptam néhány gyilkos nézést, főleg a fiúktól, ami már egyenesen nevetséges volt. Rose elment egy éve, és még ezek ilyeneken rágódtak, hogy megbántottam, Olyan álszentségnek találtam, mert hát mi közük volt hozzá? nagyjából semmi, és kétlem, hogy bármelyikük is tartotta volna vele a kapcsolatot. Kinéztem Rose-ból, hogy random mindenkitől megijedt és inkább nem beszélt senkivel. Dühös és szomorú voltam még mindig, ha csak rágondoltam.
Azért enyhe diadalittas tekintettel néztem végig a hátsó kabinban, amikor végre leültünk és pökhendi büszkeséggel húztam ki magamat, ahogy kényelmesen elhelyezkedtem odabent, miközben a kopottas ülőkére dőltem, és kinyújtóztattam az egyik lábamat. Eltelt egy év megint, és közel voltam ahhoz, hogy ne legyen belőlem semmi. De talán, ha auror lennék, akkor lehetnék is valaki. Valaki, aki lecsukja az őrült szüleit.
- Na látod, hogy találtunk - dörgöltem Florian orra alá a tényt és elvigyorodtam. - Már megint nekem lett igazam. Szóval venned kell nekem sajtos perecet a vonatos nénitől - tettem még hozzá, és ledobtam magamról a mardekáros talárt végre, és kilazítottam az egyenruhámat is. A nagy kapkodásban még csak át se tudtam rendesen öltözni, mert majdnem elkéstünk.
- Legközelebb nem foglak megvárni, hogy ha ennyit késel. Megint beszorultál a vécébe? - kérdeztem csak úgy mellékesen, mert mostanában elég sokszor mondta ezt nekem. Hogy ajtók mögé szorult be, és ezért késett el innen onnan. nagyon szerethették az ajtók Floriant. Vagy az, aki az ajtók mögött volt vele.
Furcsa volt hogy ismét eltelt egy év, és már hetedévesek lettünk. Az ostrom ezzel szemben nem tűnt olyan távolinak, még most is ott lobogott bennem az a pillanat, amikor anyám és apám elől menekültünk Sierrával. Megborzongtam az emlékre, mert néha még most is ott volt az arco előtt anyám őrült jeges tekintete, amint pálcával a kezében loholt utánunk, készen arra, hogy talán engem is megöljön.
Megráztam magam, és beletúrtam a hajamba, és megborzoltam a göndör tincseimet, miközben kinéztem a vonat ablakából, ami mellett elsuhant a táj, miközben az esőcseppek verdesték az üveget. Borult idő volt, de távolabb már látszódott, hogy kitisztultak a messzeségben a felhők.
- Mi a terved nyárra? - fordultam megint Florian felé, miközben unottan sóhajtottam. Hosszú volt az út Londonig és az igazat megvallva nem is nagyon akartam hazamenni Örökéjbe. Semmi kedvem nem volt se a dilinyós nagynénémhez, sem pedig ahhoz, hogy megölje a lelkem az a ház.

de rosszul sült el…
▪ 2003. június 21. ▪

Jay

– Na látod, hogy találtunk – dörgölte az orrom alá Jay, csak mert azt mondtam, hogy a vonaton úgysem dohányzik senki. Bár néha-néha láttam mardekárosokat bagózni az épület egyik rejtett sarkánál… amit aztán Smith persze folyamatosan megzavart és mindenki mehetett büntetőmunkára. Nem olyan bűntetőmunkára, mint én.
– Már megint nekem lett igazam. Szóval venned kell nekem sajtos perecet a vonatos nénitől – tette hozzá, ahogy nagymenőn ledobta magát a szemközi ülésre, én pedig csak vigyorogva megforgattam a szemeimet. A nyakkendőjét egy egyszerű mozdulattal kilazította. Még én is a griffendéles egyenruhában voltam… mert nos… nem volt időm átöltözni. Smith professzor behívott a mosdóba, hogy „takarítsam ki,” mert egy rágót ragasztottam a falra kifelé jövet. Ez volt a büntetés… és a… búcsú. Hosszú csókok, finom simítások, én meg kócosan billegtem ki, hogy Jayjel még az utolsó pillanatban elérjük a vonatot.
Az ajkaimon még ott égett Smith finom, mentolos ajkainak az íze. Nem akartam elhinni, hogy ilyen gyorsan vége lett a tanévnek, és ki tudja, mikor látom újra. Bár gyakorlatilag menekültem előle egyfolytában, máris hiányzott.
– Jó, jó… majd kapsz sajtos percet, ha még jön erre a banya. – Feleltem és hátra dőltem az ülésben, ahogy végig nézzek rajta, ahogy elégedett magával. Engem aztán nem zavart, hogy ilyen elégedett magával, még azt sem bántam, hogy néhány sarlót el kell költenem az annyira áhított nassolni valóra. Tudtam, hogy neki ezek az utolsó órák, amíg boldog, mert az otthona egy keserű hely.
– Legközelebb nem foglak megvárni, hogy ha ennyit késel. Megint beszorultál a vécébe? – kérdezte csak úgy mellékesen Jay, mintha két perce még nem is a bagózás lett volna a téma. Így kivettem a kezéből a cigit és a számba szuszakoltam, hogy meggyújtsam.
Szívni kellett, a pálca végén meg felcsapott az apró lángcsóva. A füst azonnal elöntötte a tüdőmet és nagyokat köhögve fújtam ki azt. Egy percig nem csak keserűséget, hanem őrült fulladást is éreztem. Azt hittem, menten rosszul leszek, mert az egész helyzet szédelgést hagyott maga után.
– Nem is rossz… – hazudtam, mintha nagyobb menő lennék a cigizéstől. Kifújtam hát a füstöt és odanyújtottam Jaynek, hátha ő is kér belőle. – Lehet, hogy majd én is veszek… és akkor pöfékelhetünk állandóan… – tettem hozzá még mindig kicsit fulladozva. Meg nem tudtam érteni valójában, hogy ez az egész, miért ily olyan rohadt menő.
– Mi a terved nyárra?
Megrántottam a vállamat. Fogalmam sem volt, nagyrészt otthon voltunk és az állatokkal foglalkoztunk, vagy közeli patakokhoz, tavakhoz jártunk hűsölni a vízben. Aztán persze észbe kaptam, hogy Jaynek bizonyára szörnyű nyara lesz. Néha-néha panaszkodott a szüleiről, elmondta, hogy nem akar otthon lenni velem.
– Hát nem tudom… – sóhajtottam. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy még egy tesója sincs, akivel jól érezhetné magát. – Általában nem nagyon nyaralunk. A családomnak nincsen túl sok pénze, de néha elmegyünk a nagyszüleimhez, ahol aztán mindenen összevesznek. – Vihogtam fel kicsit és ha szippantott a cigiből, visszavettem, hogy én is így tegyek. A második körnél már nem fulladoztam annyira, de köhögés kellemetlenül tört fel.
– Nem jössz el hozzánk. Anyukám írta a legutóbbi levelében, hogy hívjalak meg… mondjuk a következő héten? Harmincadikán? – kérdeztem. – Kicsit hangos a család, meg nem olyan menő a ház, mint ahol te élsz. De elvihetlek a környékre kirándulni, ha egy pár napra maradsz.

[jó ötletnek tűnt20030620]

jó ötletnek tűnt
20030620



Florian

– Jó, jó… majd kapsz sajtos percet, ha még jön erre a banya - válaszolta Florian, miközben én simogattam a lelkemet az egómmal, ahogyan büszkén helyet fogllatam a kabinban. kellett egy üres hely, hogy legalább itt kipróbálhassuk a dohányzást. Valamikor ki kellett, és úgy éreztük ennek itt volt az ideje. Magamat valahogy szexin képzeltem el, mert hát a legtöbb mardekáros már dohányzott, ha nem is rendszeresen, de páran itt-ott megúzódva néha rágyújtottak. Mi meg nem is tudom... Nem akartunk ebből kimaradni, így hát szórakozpttan elővettem a zsebemből a gyűrött cigis dobozt, amit még nem is olyan régen az egyik háztársamtól kunyeráltam el.
Egyébként láttam néha Floron, hogy sajnált. Valahogy nem is nagyon próbálta leplezni, vagy csak nem is volt erre esze. Utálétam a sajnálatot, ha valaki megszánt, valahogy rangon alulinak tartottam, és mégis Flortól elnéztem ezt is. Tőle ez inkább volt valami baráti jóindulat egy kis sajnálattal. És inkább ütöttem el a hazafelé vezető utat rágcsálással, meg cigizéssel, mint hogy azon agyaljak, de szar lesz hazaérni.
Tremészetesen ignorálta a kérdésemet, de ezzel még inkább csaj sejtettem, hogy volt valakije. AMit nem bántam, legalább nem azon a nyomi Welch-en kesereg, aki amúgy is csak egy lúzernek nézett ki, meg valami perverz diákerőszakolónak. Lehet, hogy csak Flor után gondoltam ezt, de miatta már utálni is kezdtem, mert amúgy eddig eléggé hidegen hagyott. Örültem, hogy túl tudott lépni, meg is érdemelte. Míg én elvoltam havazva azzal, hogy őrlődtem Rose után, egyszerre utáltam és hiányzott és fájt és vágytam valami jóra de inkább csak elnyomtam mindent, még a végén beleőrültem volna. Nem is nagyon akartam panaszkodni Flornak sem, még a végén valami hisztis kislánynak hisz. Jobb volt elhitetnem másokkal és magammal is, hogy egyes dolgok hidegen hagynak. Még ha ez nem is volt igaz.
Inkább csak kivette  akezemből a cigit, én meg fura fejjel néztem rá. Valahogy... bénán állt neki. Vagy nem szoktam meg, de... anynirra volt Florianos, mint Florian rózsaszín tüllszoknyában. Egyzserűen csak furcsán nem volt meg a kémia azzal a szál izével. Persze jófej voltam és nem dörgöltem az orra alá. Némi krákogással nyomtam el a feltörő röhögésem a tüllszoknyás gondolatra.
– Nem is rossz… - ezt valahogy nehezen hittem el, még  a füle is vörös volt a füsttől, ami kaparta az egész torkát, de hát egyszer éltünk, csak hozzá kellet szokni.  - Lehet, hogy majd én is veszek… és akkor pöfékelhetünk állandóan… – Én is valami nagyon menőn elvettem tőle, és megpróbáltam úgy fogni az ujjaim között, mint ahogy a többiektől láttam. Aztán beleszívtam, de a füst meg minden megakadt a torkomon és köhögni kezdtem. Még az orromon is jött ki füst, meg a számból is.
- Ha, tényleg... fasza - mormogtam, aztán visszanyújtottam Flornak. - Mi leszünk  alegmenőbbek a szünetekben jövőre - köhécselten. Eddig nem tűnt olyan jó bulinak, mint ahogy elképzeltem, de lehet olyan volt, mint az első csók. Egyszer majd csak belejön az ember. Inkább feldobtam a nyarat, mert biztos jobb lesz, mint nekem. Vagy tök egyedül leszek abban a creepy házban, a dilis nénikémmel, vagy pedig otthon lesznek anyáék. Mindegy volt a tükrökkel úgy éreztem, hogy megfigyelnek.
– Hát nem tudom… Általában nem nagyon nyaralunk. A családomnak nincsen túl sok pénze, de néha elmegyünk a nagyszüleimhez, ahol aztán mindenen összevesznek - erre evigyorodtam, hogy ne nézzek ki valami gyászosképű gnómnak. Örültem, hogy nem volt egyedül, hogy sok testvére volt és boldog lehetett. Kicsit még kusza volt nekem a sok tesója meg minden, de talán volt pár nála kisebb és nála idősebb testvére is. Ahogy magyarázott furcsa köhögés rézta meg, így csak vonakodva vettem el a cigit, hogy beleszippantsak, de én is ugyan olyan hülyén köhögtem tőle. Majdhogy nem rosszul voltam.
– Nem jössz el hozzánk. Anyukám írta a legutóbbi levelében, hogy hívjalak meg… mondjuk a következő héten? Harmincadikán? - kérdezte, mire aztán tényleg megfulladtam, mert félre nyeltem  abagófüstöt, amit ki kellett volna fúhjnom. Nem tudtam eldönteni, hogy jól hallottam-e. Engem nem hvogattak csak úgy el máshova. Veszélyes volt. És legutóbb is azután lettek a dolgok rosszabbak Rose-zal, miután hozzá átmentem.
- Kicsit hangos a család, meg nem olyan menő a ház, mint ahol te élsz. De elvihetlek a környékre kirándulni, ha egy pár napra maradsz - magyarázta, én meg megráztam a fejemet hihetetlenkedve a kezeim között szorítva a csikket ami kissé meg is tört.
- Flor ez rossz ötlet. A szüleim... szemmel tartanak és te muglis családból származol... nem is lett volna szabad csak úgy újra bezsélnem veled, de... a suliban biztonságban vagyunk. Kint meg... Túl vezsélyes - ráztam meg magam, és inkább a kezébe nyomtam a cigit Fájt is a hasam nem tudtam, hogy a sok füsttől, amit nyeltem, vagy az ideges félelemtől.
- Most kaptam vissza a legjobb barátom, nem akarom elveszíteni

de rosszul sült el…
▪ 2003. június 21. ▪

Jay

Ahogy Jay a kezébe vette a cigarettát és megszívta, mint én korábban, köhögni kezdett. Kicsit megnyugtatott, hogy nem én rontottam el, ez tényleg ilyen hatással van az emberekre. Az orrán és a száján is dőlt a füst.
– Ha, tényleg... fasza – mormogta. Aztán visszanyújtotta felém a dohányt, én pedig átvettem, hogy folytassam a dohányzást. – Mi leszünk  alegmenőbbek a szünetekben jövőre – köhécselt tovább. Én pedig, ismét nagyot szippantottam a cigarettából. Éreztem, ahogy elsápadok a keserű dohányíztől, aztán nagyon prüszkölve újabb adag füstöt engedtem a kupé.
A vonat tovább zakatolt, szóba került a nyár. Tudtam, hogy Jaynek nehéz… nincsenek testvérei, nincsenek barátai azon a helyen, ahol él. Szörnyen fog telni neki a nyár, miközben én az idióta rokonságomról meg a programjaimról csevegek. Azonnal bűntudatom lett, mert nem hívtam meg, pedig még anyám is írta a levélben, hogy mindenképpen találkozni akarnak vele. Túl sokat emlegettem a levelemben és örült, hogy a háború után végre lett végre egy barátom.
– Flor ez rossz ötlet. A szüleim... szemmel tartanak és te muglis családból származol... nem is lett volna szabad csak úgy újra bezsélnem veled, de... a suliban biztonságban vagyunk. Kint meg... Túl vezsélyes – magyarázta és megint visszakerült hozzám a cigaretta, amit korábban neki adtam. Olyan érzés volt a visszautasítása, mintha valaki azt mondaná, nincs kedvem veled randizni. Nagyot szippantottam a cigiből, majd hangosan köhögve már éreztem is, hogy a gyomrom is fájdalmasan lüktet. Valahogy ez a füst nem esett jól.
– Most kaptam vissza a legjobb barátom, nem akarom elveszíteni. – Valójában jól esett, amit mondott. Korábban simán lemondott volna rólam, csak azért, mert a szülei befenyítették. Pedig tudhatná, én elpusztíthatatlan vagyok. Még az Ostromot is túléltem, pedig annyi ismerősöm halt bele abba az egészbe. Én még sem.
Megköszörültem a torkot, hogy abbamaradjon a köhögés. Az ujjaim között leengedtem a cigarettát. A hamu a padlóra hullott kettőnk közé. Nem nagyon érdekelt, hogy szemetelek, hamarosan úgyis leszállunk és akkor már csak haza akarok majd menni… meg integetni Smith-nek, mielőtt ő is hazaindul a peronon.
– De nem érdekel… mármint nem kell, hogy tudják. – Magyaráztam. A titkolózáshoz amúgy is jól érettem, köszönhetően Welch-nek és Smith-nek. Ezért nem tartottam attól, hogy a szüleit nem lehetne félrevezetni. – Mondd meg a szüleidnek, hogy valami mardekáros barátodhoz mész át. – Vontam vállat és rákacsintottam, ahogy vigyorogva hátra dőltem az ülésben. Szinte ösztönösen emeltem fel a cigit, hogy újabb adagot szippantsak belőle. Nem volt jó ötlet, megint őrült köhögésbe kezdtem és úgy tűnt, hogy a füst most már annyira megtöltötte a fülkét. Hamarosan Jayt sem láttam, pedig legfeljebb egy méter volt közöttünk.
– Ajaj… megvakultam… – mondtam köhögve. Megpróbáltam elérni a fülke ajtaját, hogy kinyissam és kiszálljon a füst onnan. Csakhogy, amint lenyomtam a kilincset, az ki is csúszott a kezemből. Talán túl erősen nyomtam le és kicsapódott az ajtó vagy egyszerűen valaki más nyitott be.
Mindenesetre, elveszítettem az egyensúlyomat, szó szerint a padlóra estem a két ülés közé. A cigi pedig kiesett a kezemből a folyosóra.
– Faszom… – dünnyögtem.

[jó ötletnek tűnt20030620]

jó ötletnek tűnt
20030620



Florian

A magasban, a felhők alatt, mint széltől fölkapott nejloncafatok, csillogó sirályok keringtek, vijjogásuk néha elérte a földet. Ezt láttam az ablakon és a füstön át, ahogy kipillantottam néha-néha az elsuhanó tájra. Líraian festett, még úgy is hogy a dohány füstje maróan terjeszkedni kezdett az ablak előtt is.
Vonakodtam beleegyezni ebbe a látogatásba, de talán, hogy ha a szüleim éppen a világ káoszba fullasztásával vannak elfoglalva, akkor talán el is mernék menni hozzá. Igzaság szerint gyáva voltam főleg az ilyen helyzetekben voltam az. Sose akartam bajt hozni sem Rose sem Flor fejére és az így is mindig megtörtént. Nem akartam többször elveszíteni a legjobb barátomat. Így is pontosan nehéz volt magam túltenni a tavalyi eseményeken. Főleg hogy sok minden még most is fájt vele kapocsolatban. Inkább nem is akartam rágondolni, inkább jobb lett volna, hogy ha képes vagyok elmerülni a füstfelhőkben, amik egyre sűrűbben tekergőztek a fejünk felett és egyre kellemetlenebbül marták a szememet. Szerettem volna szippantani én is egyet a szálba, hátha vaéahogy mégis csak jól esik ez az egész, és végre nem pusztulok meg tőle, így odanyúltam Florian felé, hogy elcsenjem az ujjai között csüngő lassan már eléggé elhasznált szálat.
– De nem érdekel… mármint nem kell, hogy tudják. Mondd meg a szüleidnek, hogy valami mardekáros barátodhoz mész át - magyarázta, miközben én is összehamuztam az alattunk lévő padlót, de pont annyira izgatott, hogy sehogy sem. legszívesebben kiugrottam volna most menet közben, hogy eltévedjek és hogy ne kelljen hazamennem. Az a ház halott volt, ugyan olyan halott, mint amilyen én voltam a szüleim szemében. Sosem tartottak sokra, tudtam jól. Valahogy volt bennem valami, ami miatt undorodtak tőlem, és hiűba próbáltak megformálni, hiába jártak lassan sikerrel, hogy elveszítsem magam felett a  kontrollt, én én maradtam. Bármit is takarjon ez az én. Annyi biztos volt, hogy nem váltam olyanná, mint ők.
- Lehet haza se fognak látogatni - vontam meg én us a vállamat és ha megkaptam a cigit  számba dugtam. aAddig nem volt baj, míg nem kellett leszívni. Hálás voltam Flornak, hogy mellettem maradt és hogy ennyire szerette volna, hogy ha egy kicsit elszakadok a sötét falaktól. Erre vissza adtam neki a cigit, miközben karhácsoltam egy sort, és ezt követően Florian is köhögni kezdett. Nem voltunk menők, egyáltalán nem, pedig jó ötletnek tűnt, hogy ezzel ütjük el az időt, mintha valami békepipát szívnánk el.
- Na baszki, már várom, hogy befusson a vonat, és a holnapui hírekben megjelenjünk, mint a két halott diák a Roxfort Expresszen című szalagcímmel - magyaráztam elhaló hangon, és megpróbáltam kinyitni az ablakot mellettünk, míg Flor az ajtóü felé botorkált. De az ablakok mintha beszorultak volna, a következő pillnatban pedig egy puffanást hallottam, így odakaptam a fejemet.
Florian kiterülve volt a földn, és előtte pedig egy rettenetes, szigorú alak sziluettje bontakozott ki a füstben. Az alak elővette a pálcáját és merev, de annál elegánsabb mozdulatokkal, egy néma ventus kíséretében kiseperte a füstöt, így teljes valójában bontakozott ki előttünk Smith meglehetősen vészjósló alakja.
- La Fay! Maga már megint megszegte a házirendet - zengte mély hangján, mire én felvettem a földre ejtett csikket és megpróbáltam valahogy eldugni, de persze kiszúrt engem is.
- Hansel! Cigaretta van a kezében - jelentette ezt is ki, én pedig csak gyomorgöccsel álltam mint aki odaragadt a fülkébe. Mondanom kellett valamit.
- Stresszes évünk volt, professzor  - kezdtem bele, és sűrűn köszörültem a torkom.

de rosszul sült el…
▪ 2003. június 21. ▪

Jay

Nehezen tudtam elrejteni, mennyire aggódom Jayért. Na jó… nem annyira aggódtam, inkább csak rossz volt, hogy neki ilyen magányosan telnek a nyarak. Biztosan egy hatalmas házban lesz egyedül, vagy éppen a szüleivel, akik cseppet sem kedves emberek. El sem tudtam képzelni, milyen érzés, ha valakinek nincsenek testvérei és legfeljebb néhány elkényeztetett aranyvérű kölyökkel találkozhat, akik bizonyára szörnyen unalmasak lehetnek.
– Lehet haza se fognak látogatni – válaszolta, de én megszólalni sem tudtam. A torkomat egyre jobban kaparta a füst, ami szinte kitöltötte az egész kupénkat. Annyira sűrű lett, hogy hiába hunyorogtam, nem láttam rajta át és Jay körvonalai is belevesztek a szürkeségbe. Az ujjaim közé már odacsíptem a cigit, hogy újra szippantsak belőle, de úgy éreztem, kénytelen leszek kinyitni a hozzám közelebb eső ajtót, hogy kiszellőztessünk.
– Na baszki, már várom, hogy befusson a vonat, és a holnapui hírekben megjelenjünk, mint a két halott diák a Roxfort Expresszen című szalagcímmel – magyarázta Jay is krákogva, kissé elhaló hangon. Tennem kellett valamit, mielőtt tényleg meghaltunk volna abban a rögtönzött gázkamrában… pedig meg mertem volna esküdni, hogy lehúztam az ablakot, mikor felszálltunk a vonatra.
– Ez nem normális… – mondtam köhögve, ahogy nyúltam a kilincs felé, legalábbis arra, amerre úgy véltem, hogy megtalálom. – Szerintem szellőztetni kell… – Tettem hozzá rekedten, de ujjaim csak éppen elérték a kilincset, én pedig lezuhanva az ülésről, éppen a kettő közötti padlóra estem. Éreztem, hogy elejtem a cigit, de levegőt végre kaptam.
Ahogy a tüdőm köhögve, hörögve fogta fel, hogy végre lélegezhet, egy ismerős cipő jelent meg előttem. Csak nyeltem egyet, ahogy felnéztem rá a padlóról. Hirtelen mozdulni sem mertem. Megmerevedtem, mint egy szobor, ahogy megláttam Smith professzor szigorú, széles vállait és villanó kék szemeit. Mit keresett itt? Miért nem ment kandallóval haza, mint a többi tanár… miért nem… miért nem… szabadulok meg tőle?
– La Fay! Maga már megint megszegte a házirendet – a hangja mély volt, ijesztően mély. Nem tudom, milyen házirendet szegtem meg, leszámítva, hogy dohányoztam, amit bizonyára nem kellett volna, de ennek ő nyomát sem látta. Hirtelen nem tudtam megszólalni sem, így a hátam mögé nézett, bizonyára Jayre.
– Hansel! Cigaretta van a kezében – jelentett ki, mintha valami kibaszott fegyelmit akarna máris indítani ellenünk. Nem, mintha ezt az évvégén kellett volna megtenni, útban hazafelé a vonaton. Gyanítottam, hogy a tanárok nagyrésze már nem volt elérhető ebben az időszakban. Biztosan hazamentek a családjukhoz.
– Stresszes évünk volt, professzor – szólalt meg végül Jay, ha már nekem nem ment. Hallottam persze, hogy még köszörüli a torkát, én is így tettem, hátha, akkor meg tudok szólalni. Azonban ehelyett inkább felkászálódtam a földről, hogy egyenesen Smith előtt állva találjam magam.
– Most már nem büntethet meg minket, elhagytuk a Roxfort területét. – Húztam ki magam és próbáltam nagyon erősnek tűnni. Nem akartam, hogy Smith azt higgye irányíthat… mert pont elég sok mindenben irányított már. A szívem persze minden keménykedés ellenére is vadul kalapált. Úgy éreztem, ki akar szakadni a mellkasomból.
– A pontlevonás sem éppen lehetséges, ugye… – tettem hozzá, úgy téve, mintha elgondolkodnék.

[jó ötletnek tűnt20030620]

jó ötletnek tűnt
20030620



Florian

A füst mart, mint a veszedelem, és még a szemem is kegyetlenül elhomályosult a könnyektől. Jó ötletnek tűnt, csak nem gondoltunk bele, hogy meg is fulladhatunk a füsttől. Az ablak be volt záródva és nem engedett, pedig Flor mintha kinyitotta volna. Biztos a Szeszély is így búcsúztatott minket a Roxfortból, hogy jól meghalunk miatta. Szörnyű érzés volt a füst a torkomra tapadt és még csak menőnek se éreztem magam tőle. Flor is alig kapott levegőt, köhögni kezdett, mintha valami előrehaladott betegsége lenne, pedig ezt is csak a füst okozta.
– Ez nem normális… Szerintem szellőztetni kell… – magyarázta egyre elhalóbb és félelmetesen rekedtes hangon Florian, miközben az ajtó felé botorkált. Én persze csak szenvedtem a könnyeimtől, és biztos voltam benne, hogy a szemem majdnem olyan vörösek, mint egy drogosnak, aki éppen most szívta el élete legviccesebb cigijét. Pedig még csak fű sem volt benne, és mi már ennyitől is majdnem meghaltunk.
- Ha esetleg megfulladnánk... - köhögtem elveszett hangon a botorkáló Florian felé - Örültem, hogy a barátom voltál, Florian - mormogtam, hogy ő is meghallja, aztán amikor kizuhant a folyosóra az ajtón komolyan azt hittem, hogy meghalt, vagy legalább elájult így felpattantam, miközben a fölre hullot csikket felvettem a padlóról, és ki akartam dobni az ablakon, de akkor felbukkant a füst mögül egy alak, mintha maga a halál kaszása jött volna el értünk... Egyenesen Oliver Smith képében. Végül is illett volna rá a szerep. A füst kiszökött a foylosóra, és már kaptam levegőt én is, miközben láthatóan nem halálozott el az egyetlen ember a földön, aki a barátom akart lenni.
Már kezdte is a dorgálásunkat, miközben ijedten kidobtam a kezemből a cigit a rejtélyes módon lecsukódott ablakon. Valami most rohadtul akart minket szivatni. Nem mintha javította volna a helyzetet a kidobott cigi a tanár szeme láttára. Csak még sötétebben bámult ránk és... Egyáltalán mi a francot keresett itt? Nem volt jobb dolga, mint hogy diákokat fegyelmezzen az iskola végeztével? Ez az ember nem volt normális. Valamit makogtam a stresszről, és még el is vigyorodtam olyan lazán, de nem nagyon vette a lapot a fickó. Közben Flor is feltápászkodott és Smit előtt még kisebbnek látszott.
– Most már nem büntethet meg minket, elhagytuk a Roxfort területét - hevesen bólogattam, mintha számított volna.
- Egy kicsit igzaán lazíthatna professzor úr is - tettem még hozzá, de persze csak egy mogorva morranást kaptunk és a szemöldöke vészjóslóan egy csíkká vált a ráncolástól, amitől meglehetősen félelmetes lett az egész tanár feje.
– A pontlevonás sem éppen lehetséges, ugye… - mondta Flor, mire én is megint bólogattam. De Mr. Smith csak borúsan pislogott ránk, és drámaian csettintett a cselvével.
- Csakugyan, la Fay. Csakugyan. Most, hogy erre emlékeztetett, jövőre ötven-ötven pontot vonok le a házuktól, a tanév kezdete után, rossz magaviselet miatt és további harminc pontot, amiért feleselt velem. Így is túl kegyes vagyok most, a nyár úgy tűnik engem is gálánsabbá tesz - mondta olyan sötét vészjósló hangon, hogy egyenesen frászt kaptam tőle.
- Most pedig mind a ketten kint fognak ácsorogni a folyosón, míg meg nem érkezünk. Úgyis nem árt javítani az állóképességüket - intett felém, én meg akartalanul is kicammogtam a folyosóra ő meg becsapta az ajtót, hogy bűvölettel lezárja. Mi meg kint ragadtunk. Még vetett egy pillantást Florianra, miközben igyekeztem bűnbánó fejet vágni. Aztán, miután elment, összenéztem Florral és kitört belőlem a röhögés.
- Mi vagyunk az elsők aki miatt áris mínuszban indulunk jövőre - mondtam nevetve. miközben lazán nekidőltem a vonat falának. A többi hely tömve volt, nem akartam vegyülni, úgyhogy itt maradtunk kint. - Téged meg úgy nézett, mintha a kabinjába akarna hívni valami hülye büntetőmunkára - tettem hozzá, bár lövésem sem volt arról, hogy köztük bármi is lehet, és hogy mit is jelentett nekik a büntetőmunka.

de rosszul sült el…
▪ 2003. június 21. ▪

Jay

A füst eleve őrülten csípte a szememet, kapart tőle a torkom és akkor még Smith cipőjének orrával is farkaszemet kellett néznem. Ahogy felpillantottam rá, azonnal tudtam, hogy morcos, de most még az átlagosnál is komorabb volt. Talán nem várta ő sem a nyári szünetet, akárcsak Jay. Nem lepett volna meg. Az aranyvérűeknek az otthon rendszerint valami bekattant családot jelentett, ami állandóan meg akarta szabni, hogy mit műveljenek, mit szeressenek, kivel barátkozzakank, kit gyűlöljenek. Hálás voltam a sorsnak, hogy az én családomat legfeljebb csak annyi érdekelte, hogy ne legyek piszkos.
-  Egy kicsit igzaán lazíthatna professzor úr is - mondta Jay, mikor felkeltem nagy nehezen a földről és mindketten éppen vele szemben álltunk meg. Kicsit féltem, hogyha végig mér, akkor Jay azonnal rájön mi történt. Mironról is, amikor beszéltem neki... azt hiszem, egyszerűen csak nem számított rá.
- Csakugyan, la Fay. Csakugyan. Most, hogy erre emlékeztetett, jövőre ötven-ötven pontot vonok le a házuktól, a tanév kezdete után, rossz magaviselet miatt és további harminc pontot, amiért feleselt velem. Így is túl kegyes vagyok most, a nyár úgy tűnik engem is gálánsabbá tesz - mayarázta komoran. Nem tudtam eldönteni, hogy féltékeny-e Jayre, vagy inkább csak jól esik neki engem kínoznia. Lehet, hogy ez valami furcsa szadizmus nála. Smith elég beteg alkat volt, bár a szexben meglehetősen merev és hagyományos nézeteket vallott - az eddigiek alapján.
- Most pedig mind a ketten kint fognak ácsorogni a folyosón, míg meg nem érkezünk. Úgyis nem árt javítani az állóképességüket - tette hozzá, mikor Jay is kijött a fülkéből. Egy pálcaintéssel bezárta a kupéba a cuccunkat, én pedig nagyot ugrottam az ajtó becsapódó hangjától.
Kaptam egy utolsó pillantást. Végig mért... reakciót várt, talán hogy fussak utána, mégis inkább ott maradtam Jayjel, hogy ketten szenvedjük tényleg végig a további utat. Én tényleg kitartó barát vagyok. Szükségem volt Jayre, ahogy neki is rám. Egymás nélkül nagyon magányosak voltunk a Roxfortban.
- Mi vagyunk az elsők aki miatt áris mínuszban indulunk jövőre - mondta Jay, aztán a hátát neki vetett a vonat falának.
Leutánoztam a mozdulatát, de a pillantásom még elidőzött Smith-en, aki egyre csak távolodva tőlünk, végre átment a másik szerelvénybe.
- Talán nem fog emlékezni... - közöltem reménykedve, ahogy megint Jayre pillantottam. Próbáltam összekapni magam, mert Smith mindig megkavart. - Remélem. - Sóhajtottam még a mondandóm végén egyet.
-  Téged meg úgy nézett, mintha a kabinjába akarna hívni valami hülye büntetőmunkára.
Erre persze totál elvörösödtem. Lehajtottam a fejem és csak megráztam. Nem tudtam azonnal megszólalni, mert Jay pont ugyanazt a következtetést vonta le, amit nem akartam.
- Így is egész tanévben kínzott. De gondolom, nem tetszett neki, hogy a földőn vergődtem, mint egy agyhalott ebihal. - Erőltettem egy vigyort a képemre. Tudtam, hogy Jay teljesen kiakadna, ha rájönne, hogy újabb tanárral szűrtem össze a levet.
- Na, de... a cigizés. Melyik csajt akarod elcsábítani a menőségeddel? - kérdeztem. Az ő szerelmi élete szerencsére hagyományosabb volt olyan értelemben, hogy nem kellett miatta sosem magyarázkodnia. Ezért könnyebb téma volt az enyémnél.

[jó ötletnek tűnt20030620]

jó ötletnek tűnt
20030620



Florian

A helyzetünk nem volt valami rózsás, bár azt hiszem ha felbukkant bármilyen helyzetben is Smith, akkor egyből a hangulat még a legjobb eseményeken is szarrá mehetett. Elkézelni se tdutam, milyen lehetne ennek a fickónak az esküvője. Ott is ilyen ilyesztő pofával meredne az aráta, és a házasságkötőre? Még a gondolattól is kirázott a hideg. Nem is értettem, hogy bírta ennyire sokáig a büntetőmunkákat vele, de kétlem, hogy jövőre elengedte volna ezt a témát. Sőtt abban is biztos voltam, hogy nem fogja elfelejteni, és egy tökéletes pillanatban egyből levonja a most jelenleg nem létező pontjainkat. De ez már egészen röhejes volt. Még egy kicsit örültem is, hogy a folysón kötöttünk ki, és megszabadultunk a füsttől.
Egy kicsit örültem, hogy a godnolataim inkább erre a hülyeségre terelődtek, meg még Smith professzort se bántam annyira, hiszen nem őrlődtem mint valami beteg légy Rose-on és az ő gondolatán. Mintha csak tegnap lett volna minden, hogy hátat fordított nekem, miközben az anyám elégedett pszihopata jeges mosolyával a vállamba markolt. A hosszú, vörös körömlakkos körmeitől midnig is kirázott a hideg. Utáltam a gyerekük lenni, utáltam, hogy bennem volt az ő vérük a  DNS-ük minden is ami csak valamivel is köt hozzájuk. Tudtam, egyre jobban tudtam, hogy nem akartam olyan lenni, mint ők, és ők mégis mindent megtettek azért, hogy elvegyenek tőlem mindent, ami valaha is emberré tudna tenni, vagy kedves nekem. Rose volt az első. De lehet, hogy ő amúgy se szeretett soha úgy engem, ahogy én őt. Ettől meg még jobban fájt ez az egész.
- Talán nem fog emlékezni... Remélem - zökkentett ki Flor a gondolataimból, miközben egymás mellett zötykölődtünk a vonaton. Fogalmam sem volt, hogy hol tartottunk, de egy ideig itt maradtam volna még. Egyre közelebb volt az állomás és egyre inkább nem akartam, hogy megálljon a vonat.
- Viccelsz? Ő még arra is emlékezett, hogy az elsős mardekáros, Priscilla nekiszaladt és a talárra kent valamit, és az órán meg megszivatta. Állítólag még sírt is a lány. Nem is értem miért tanít, lehetne valami kiképzőtiszt a Godrikon - motyogtam, és véletlenül nekiütődött a vállam Flornak a nagy rázkódás közepette. Meg egy adag diák caplatott leresztül rajtunk. Sóhajtottam egyet, még a torkom száraz volt és kellemetlen a cigarettafüsttől, és kicist még a szemem is csípődött.
Flor meg elvörösödött a megjegyzésemre, én meg felvontam a szemöldökömet, és betudtam ezt annak, hogy még ő is szenvedett a cigitől, amitől olyan menők akartunk lenni. Nem voltunk, nem is értettem, hogy a többieknek ez hogy ment, lehet mi fizikálisan nem voltunk erre a szenvedélyre kitalálva.
- Így is egész tanévben kínzott. De gondolom, nem tetszett neki, hogy a földőn vergődtem, mint egy agyhalott ebihal - erre csak felhorkantam és megeresztettem egy viygort.
- Lehet, furcsa perverió tört elő belőle, hogy alatta feküdtél - mondtam a szememet forgatva, bele se gondolva abba, hogy ez is meglehetősen kétértelmű is lehet. Igzaából fogalmam sem volt róla, miért cuppant rá így Florianre. - Határozotabban el kéne utasítanod, nem normális, hogy így rádszállt - tettem hozzá aggódva. AZért Welch után nem akartam, hogy bármi... bármi kellemetlen dologba keveredjen. Aggódtam érte a legjobb barátom volt.
- Na, de... a cigizés. Melyik csajt akarod elcsábítani a menőségeddel? - kérdezte mire elhúztam a számat és a falnak döntöttem a fejemet. Igazából erősen kétlem, hogy Rose után bárki iránt is éreznék bármit. Megvontam a válamat. AMikor megsemmisítettem a gépemet a képeivel együtt egy részem velük égett el, és tudtam, hogy nem leszek ugyan az az ember többé. Rose adott mindent nekem, ami abból a szürleségből kivezetett, aztán vele együtt elhagyott a fény is. Megvontam a vállamat.
- Inkább el akarnám őket riasztani - mondtam nagyon szellemesen. - Nem tudom, Florian jelenleg úgy érzem képtelen vagyok bárkibe is beleszeretni, vagy legalább feleannyira szeretni, mint Rose-t. Ez vajon normális? Mérges vagyok rá és utálnom kéne... azóta még egy képet se csináltam, bedobtam a gépemet is a tűzbe  aképeivel együtt. Lehet jól be kéne rúgnom ahhoz, hogy egyáltalán bárkivel is lefeküdjek - vigyorodtam el meglehetősen kényszeredetten. Igazából vele még a csók is nagy számnak számított, nem mászhattam rá, hiába kívántam, mert még azt találta gondolni, hogy meg akarom erőszakolni. Pedig csak... normálisan kívántam.

de rosszul sült el…
▪ 2003. június 21. ▪

Jay

Még egy ideig Smith után bámultam. Fogalmam sem volt, hogy mi játszódott le a fejébe… talán tényleg azt akarta, hogy kövessem a saját kupéjába. De már kiléptünk az iskola birtokának határán. Innentől olyan volt, mintha minden, ami ott történt volna ott is maradt.
– Viccelsz? Ő még arra is emlékezett, hogy az elsős mardekáros, Priscilla nekiszaladt és a talárra kent valamit, és az órán meg megszivatta. Állítólag még sírt is a lány. Nem is értem miért tanít, lehetne valami kiképzőtiszt a Godrikon – motyogta Jay, ahogy nekem ütközött. Csak ekkor vettem észre, hogy egy kisebb hordányi hugrabugos közeledik. Azok pedig a lábunkon áttaposva is el akarták érni a banyát, akitől aztán megvehetik az összes édességet, amire nekem nem tellett.
– Mostanában annyi tanárváltás volt. Smith legalább lehetne tartós. Kell egy óra, amint retteghetünk. – Magyaráztam. Valójában nem volt elé jó magyarázat, miért is kell nekünk egy diktátor a Roxfortba. Csak nem akartam, hogy éppen most menjen el, mikor megtaláltam. Soha, senki sem vitt el unikornisokat nézni, csak ő. Valójában különlegesnek sem tartott senki, de Smith le akart nyűgözni, ettől pedig annak éreztem magam.
A zötykölődés közepette persze azt is éreztem, hogy a gyomrom egyenesen kavarog a füstmennyiségtől, amit benyeltem. Mondjuk az sem volt kizárt, hogy Smith jelenléte kicsit rontott a helyzeten. Azt azért éreztem, hogy a nagy zötyögés közepette még a hányinger is rám tört.
–  Lehet, furcsa perverió tört elő belőle, hogy alatta feküdtél – mondta Jay nagy bölcsén, én meg persze azonnal el is pirultam. Na, éppen ez nem kellett még ide. Nem akartam, hogy bármire is rájöjjön vagy gyanakodni kezdjen. – Határozotabban el kéne utasítanod, nem normális, hogy így rádszállt – folytattam. Remek. A hangján azonnal érződött az aggodalom. Tudtam, hogy mennyire átérezte, mikor Welch miatt voltam rosszul… hogy menekültem előle. Akkor beszéltem először arról, ami tavaly történt.
– De hát csak egy tanár, aki szerint én vagyok a legrosszabb kölyök a világon. Nem ő az első ilyen. – Vontam vállat. Aztán jobbnak is láttam elterelni a témát, bár egyre jobban szédültem és a gyomromra kellett szorítanom a tenyerem, hogy kicsit jobban érezzem magamat. Nem segített, hiába volt olyan veszettül meleg a bőröm. Csak közelebb léptem a folyosó ablakhoz, hogy kis levegőhöz jussak.
– Inkább el akarnám őket riasztani – mondta Jay. – Nem tudom, Florian jelenleg úgy érzem képtelen vagyok bárkibe is beleszeretni, vagy legalább feleannyira szeretni, mint Rose-t. Ez vajon normális? Mérges vagyok rá és utálnom kéne... azóta még egy képet se csináltam, bedobtam a gépemet is a tűzbe  aképeivel együtt. Lehet jól be kéne rúgnom ahhoz, hogy egyáltalán bárkivel is lefeküdjek- – Vigyorgott, de tudtam, hogy csak azért, mert próbál erősnek tűnni. Az a Rose csaj alaposan kibaszott vele a hülye picsás viselkedésével. Az alapján, amiket mesélt róla, nem volt több egy szűzkurvánál… de ezt nem mondhattam ki. Jay szerette őt.
– Miért törődsz azzal a csajjal? Csak szórakozott veled… – suttogtam és próbáltam nem hányni, de éreztem, hogy az arcom megint színt vált. Talán zöldre, aztán öklendezni kezdtem és egyenesen Jayre adtam ki a korábban megevett mindenízű drazsé félig megemésztett verzióját.
– Ah… franc… – nyöszörögtem előre görnyedve. Aztán megszédültem és a következő pillanatban a padlón feküdtem. Csak ennyit fogtam fel, meg hogy a folyosó plafonját bámulom a rázkódó vonaton. – Te is szarul vagy a cigitől? – dünnyögtem.

[jó ötletnek tűnt20030620]

jó ötletnek tűnt
20030620



Florian

Nem bírtam a hapsit. És rá volt állva Florianra. A tanítási módszerei is meglehetősen rémisztőek voltak. Képes lettem volna kinézni belőle azt is, ahogy beállít minket a sarokba, vagy monjuk mandragóra magra állít minket. Olyan volt, mintha kész beteg lenne a pasi. Féltettem tőle Floriant is, ő meg annak ellenére, hog y parázott tőle mindig elment a büntetéseire. reméltem, hogy nem erőszakolja meg vagy ilyemsi...
– Mostanában annyi tanárváltás volt. Smith legalább lehetne tartós. Kell egy óra, amint retteghetünk - magyarázta mire kételkedve ránéztem, miközben igyekeztem úrrá lenni a gyomrom kavargásán. A füst keserű íze csak nem illant el a torkomból, és meglehetősen kellemetlen ürs rosszullét keringett a gyomromban, bár ez lehet a tanár miatt volt.
- MIért pont SMith? - vontam fel a szemödlökömet, majd sóhajtottam egyet, miközben a falnak dőltem. Nem volt kellemes egy vonat folyosóján zöykölődni, bármikor kerezstül rohanhattak itt és amúgy is, örültem volna ha ülök, de nem tdutunk bemenni az ajtón, pedig meggpróbálhattuk volna, elmúltunk 17 évesek. De még anynira se voltam jó állapotban, hogy megpróbáljak egy finite-val. Még a végén kivarázsoltam volna magunkat a vonatból vagy valami. Persze közben azért igyekeztem finoman jelezni Flornak, hogy nem vagyok oda érte, hogy ennyire terrorban tartja. Féltettem, nem akartam egy tanér miatt, hogy a legjobb barátom bekattanjon.
- De hát csak egy tanár, aki szerint én vagyok a legrosszabb kölyök a világon. Nem ő az első ilyen - erre csak felsóhajtottam, és megcsóváltam a fejemet. Felesleges lett volna ezen összevsznünk. Aztán persze el is terelődött a téma, rögtön Rose-ra. Ettől meg csak még ynomorultabbul éreztem magam.
Utáltam Rose-ra gondolni, mégis mindenhol kibazsottul ott volt, szinte már beleőrültem ebbe, pedig már lassan több, mint egy éve lesz annak, hogy végleg eltűnt az életemből, és csak a keserűséget hagyta maga után. Minden rózsa vezsélyes volt, de Rose mélyen bennem hagyta a tüskéjét és még most is a bőröm alatt kínzott. Lekiismeret furdalásom volt, amiért olyan durva voltam vele, és közben őrlődtem és utáltam, ahogy nem értette meg miért tettem ezt. Ezektől a gondolatoktól, a keserű emlékektől, au égett fénykép füstszagától és a maró füsttől a gyomromban megint azt éreztem, hogy mindjárt elhányom magam. Próbáltam elhülyülni a végét, de én annyira voltam vicces, hogy semennynire. Nem akartam, hogy Flor aggódjon értem mégjobban.
– Miért törődsz azzal a csajjal? Csak szórakozott veled… - magyarázta Flor.
- Nem tudom. Egyszerűen bennem maradt és nem megy, hogy elfelejtsem. Szánalmas, mi? - horkantottam fel. A következő pillanatban azonbon Flor egyenesen telibe hányt engem, és tiszta hányás szagú lettem. Ettől persze én is méginkább szaltózott a gyomrom, miközben Flor eldőlt a folysón, én kifordultam és a nyitott ablakon adtam ki magamból azt, aminek ki kellett jönnie.
– Te is szarul vagy a cigitől? – hallottam hangját a vonatból kiszűrődni, miközben a szél átcsapott a fejemen. Ez kicsit felfrissített, de még nem lettem jobban. Kirázott a hideg, majd visszafordultam felé, de a lábam nekem is megrogyott és lecsúsztam a seggemre.
- Én? Dehogy. Tök jól vagyok - magyaráztam persze tiszta sápadtan. - Azt hiszem nem ezzel fogom belopni magamat a szívekbe - magyaráztam, miközben kirázott a hideg. Lehunytam a szemem egy kicsit.
- Össze kéne szednünk magunkat. A tesóid aggódni fognak miattad - mondtam aztán tompa hangon, miközben a vonat lassítottt. Valószílüneg közeledtünk a megállóba.

de rosszul sült el…
▪ 2003. június 21. ▪

Jay

Úgy éreztem, azonnal meghalok. Fájt a gyomrom, a torkom és megállás nélkül szédültem. A hányás sem segített, pedig az általában megoldást szokott nyújtani a rosszul léteimre. Most viszont egész egyszerűen összerogytam és csak hevertem a padlón és bámultam a folyosói plafont, miközben elviselhetetlenül lüktetett a fejem a vonat zakatolásától.
Jay is hányhatott, bár elég tompán hallottam mindent. Inkább rákérdeztem a dologra, hogy biztosan tudjam, nem csak én vagyok ennyire rohadtul béna. A válasz előtt már megbillent ő is és hamarosan ott volt mellettem, a hátsójára esve.
– Én? Dehogy. Tök jól vagyok – magyarázott, de ahogy ránéztem, láttam, mennyire sápadt és, mennyire nem érzi jól magát. – Azt hiszem nem ezzel fogom belopni magamat a szívekbe – folytatta, én pedig nagy nehezen felültem közben. Gyanítottam, hogy nagyjából zöldszínű lehet az arcom. Már csak azért is, mert úgy éreztem, menten újra elhányom magam.
– Ki kell találnod egy másik módszert… nekem azt hiszem, nem kell több kapcsolat… – dünnyögtem magam elé, ahogy a tenyerem a gyomromra szorítottam. Mindent megtettem, hogy ne kezdjek el azonnal öklendezni. A közérzetemen persze az sem segített, hogy a vonat lassított, jelezve, hogy hamarosan befutunk a King’s Cross pályaudvarra és találkozhatok a családommal. Henriette és Henry persze örültek, hogyha egész évben kerültem őket, ahelyett, hogy valamilyen módon leégetném őket… de odalent a peronon mindenki ott lesz.
– Össze kéne szednünk magunkat. A tesóid aggódni fognak miattad– jegyezte meg Jay. Erre csak bólogattam és belekapaszkodva az egyik kupé kilincsébe, nagy nehezen felhúztam magam. Odabent persze megijedtek a zajtól és sikítozni kezdtek.
– Jól van már… csak kapaszkodó kellett… faszom… – morogtam és megpróbáltam kihúzni magam, az már nem volt jó ötlet. Még egy adag hányás érkezett éppen az ajtó elé. Hát ilyen lehet, mikor valaki füstmérgezésben hal meg. Nagy nehezen előrébb vergődtem a helyünkre, ügyesen kerülgetve a gyomortartalmamat, amint az imént adtam ki magamból.
Az ajtónk persze még zárva volt, de tudtam, hogyha megáll a vonat és mindenki leszáll, Smith előkerül és kinyitja, én meg talán még végig simíthatok a kezén. Elképesztően fog hiányozni a nyáron… főleg az az oldala, amelyiket a Tiltott Rengetegben mutatott meg.
– Bármikor jöhetsz hozzánk nyáron. Ott is maradhatsz. A szüleimet nem zavarná. – Magyaráztam kicsit zavartan, mikor ácsorogtunk ott még egymással szemben. Tudtam, hogy most el lehet tőle búcsúzni, most lehet nagy szavakat mondani, maximum lehülyéz. – Nem akarom, hogy egy olyan helyen legyél egész nyáron. – tettem hozzá. Egy részem remélte, hogy nem bőgöm el magam, mert folyamatosan lelkiismeretfurdalásom volt, hogy én egy normális helyre megyek, ő meg azokhoz a rideg, szörnyű emberekhez.
– De azért, ha kérdezik a szüleid mondd azt, hogy megvertél. – Kacsintottam rá, majd ha Smith végre felbukkant, megszereztem a cuccaimat, hogy csatlakozzak a családomhoz a peronon… és persze jól telibehányjam őket.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.