Bowman ivója a cikeszért

A helyi ivó nem messze található a Belső utcától. Mivel csak a varázslók kopogtatására jelenik meg kilincs az ajtón, az ide látogató közönség teljesen muglimentes. A sarokban egy mágikus zenegép üldögél, de ha a legfrissebb slágereket kéred, táncra perdül a parkett közepén. A helyi specialitás a Netuddmegmivanbenne és az Aranycikesz koktél. Utóbbi ital azért is híres, mert Mr. Bowman, minden cikeszek atyjának emlékére keverik újra és újra minden éjszaka.

A TÚRA

to: Elliot

zene: Doctors Orders ||  outfit: springwear ||  megjegyzés: Csak mértékkel. Na de kia za a mérték?

Minek. Minek is jelentkeztem erre a túrára? Mr. Caligan azt mondta, néha az a jó, ha szembe nézek a félelmeimmel. Nézzek szembe a múlttal, mindazzal ami zavar, ami feldolgozásra vár. Hát fogtam magam, és jelentkeztem. Először féltem, hogy az egész Potter dologgal újra feltépődnek az ostromos sebeim, de jobb volt, mint gondoltam. Ezelőtt nem nagyon jártam erre, sőt, igazából most vagyok itt először. Az egész napos túra és információ dömping eléggé lefárasztotta az agyam. Hiába vagyok tele jó emlékkel, hiába érzem, hogy jól döntöttem ezzel az egésszel, lelkem egy része valahogy mégis olyan fáradt, intha egy hosszú, nagyon hosszú tárgyaláson lenne túl, ahol meghánytak vetettek sokszor sok mindent, mire a vinzegamot döntésre jutott. Talán az én lelkemben is  hasonló dolgok történtek, amire persze most csak félvárrlól veszek tudomást, hiszen le kell ülepednie. Annyi év után, néha, mikor az emlékek este elöntenek, bevillan a kép, mikor életemben először láttam. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ő az a fiú. Az a kis vézna szemüveges fiúcska. És ha egyszer megindul az emlékroham és én egyes egyedül vagyok egy sötét szobában, leperegnek előttem régi életem jelenetei. Így állok itt a túra végén, kicsit felkavart lélekkel, gyomorral, de mégis jó kedvűen. Bowman ivója. Nem egy fantáziadús név, de végülis a lényeg benne van. Ivó. A pultnál még pár szabad bárszék is van, amire gyorsan le is ülök. A pultos nő gyorsan hozzám is lép.
- Szia, mit adhatok?-
- Egy netuddmegmivanbennét szeretnék.-
Az, hogy nem tudom, mi van benne, kicsit zavar, de végülis, olyan nagy baj nem lehet, akkor nem árulnák, és nem lenne nagy betűkkel felírva a táblára. Holnap úgy sincs semmi dolgom, lesz idő kikúrálni magam, ha rém jön a hányás roham, vagy ilyesmi.
- Kérsz bele egy kis pluszt? Most féláron van, ma nagyon népszerű, mindenki így kéri.-
- Hát..öö..és mi is az pontosan?
- Meglepetás. Ez csak a merketing része. De ne aggódj, nem mérgezünk meg, csak jövőhéten új promóció ital lesz, és el kell fogynia a plusznak. Na, kérsz bele? Enyhén gyümölcsös íze van, én is szeretem.-
Nem mérgez meg. Ez azért igazán bíztató, tényleg. Hogy így bejelnti előre, hogy nem patkolok el tőle. Mi van, ha ronlott, és azért sózza rá mindenkire? Közelebb hajolok és megszagolom az üveget. Az illata is gyümölcsös. Olyannyira, hogy megkívántam.
- Ez a neve? Plusz? Nézek rá döbbent arckifejezéssel, mint aki nem érti, milyen nyelven beszél a másik, vagy mint aki meg akar győzni arról, hogy a százfülé főzet finom. A pultos lány felnevet, és bólint. Rám kacsint, és kérdőn a poharam fölé emeli a poharat, hogy töltheti -e bele a jóságot. Bólintok, legyen, ide vele, mi baj lehet ugye? Ugye hogy. Ízre egyáltalán nem rossz, sőt. Nem érzem, hogy szédülnék, vagy hogy különösebben fejbe kólintott volna, így kérek mégegyet, ugyanígy ezzel a kis "plusszal". Mellém ül egy elég szexi srác.
 Barna haj, olyan rikítóan kék szem, hogy a tenger mellette piszok barnának tűnik. Kedvesen rá mosolygok, no dem azért, hogy felszedjem, csak olyan szép. Szép emberek társaságában mindig mosolygok. A srác visssza mosolyog. A kdvem ettől még jobb, régen flörtöltem bárkivel is. Megkérdezi, ide valósi vagyok, mert még nem látott erre, pedig ő gyakran jár ide, mert..mert a pasija itt dolgozik, mikor nem Valery van a pultban. A pasija. A pasija itt dolgozik. A bájos vigyor az arcomra fagy, de mit csináljak, most már beszélgetek vele, legalább nem egyedül ücsörgök itt. A srác egyébként vicces. Vicces, jóképű, jó társaság. Nevetek a viccein, de lehet, már nem is a viccein, mert nem mindig értem, mit is mond. A zenegép mintha egyre hangosabban játszana, csak minden második szavát értem, mégis vicces. Nem tudom miért van az, hogy a lányok, ha valaki helyes pasi beszélget velük, minden hülyeségen is vihognak. Ahogy a zene hangosodik, kedvem van táncolni kicsit. Hello? Hi honey It's me.I want to see the doctor today..  Gyerekkoromban sokat ment ez a zene kávézókban, itt ott, így pár tánclépéssel meg is indulok a parkett felé. Pár ember táncol körülöttem. A refrénnél már igazán jól érzem magam, így az előttem lévő idegent megpróbálom táncra perdíteni. Előveszem tánctudásom legviccesebb verzióját, az se baj, hogy félhülyének titulálnak, úgyse ismernek erre felé, gondolom én. A helyes meleg srác sem szomorít el, valamiért kimondhatatlan jó kedvem van. 2 éve táncoltam utoljára. Ezaz April, ez a te estéd, elő a tánccipőt!
Doctor's orders say there's only one thing for me Nothing he can do 'cause only you can cure me....

lakáskeresőben


April
2002. május 11.

outfit

Doctors orders

Godric’s Hollow egész bájos és mégsem olyan zajos, mint London… még akár alkalmas is lenne arra, hogy itt lakjak, csak ez a sok turista irritáló. A Potter-rajongók nagyrésze ugyanis azzal tölti az életét, hogy elzarándokol ide évi egyszer, majd szó szerint áttipor azon, aki csak megnézné az eladó házakat. Amúgy is az egekbe szöktek az árak erre, mert „történelmileg” kiemelkedő a hely. Hát nem tudom… engem aztán nem mentett meg Potter semmitől és csak azért, mert itt született és leélt körülbelül egy évet az életéből az egyik romhalmazban, nem lesz értékesebb a hely.
Unottan sétáltam végig a főutcán, miután megnéztem két túl drága házat. Mindkettő tetszett, a gond csak az volt, hogy egyedül nem tudtam dönteni… mégis csak el kellett volna hoznom Aident. Ő inspirálta a legutóbbi választásomat is, mikor megtetszett neki az a lila kanapé. Itt nem sok esély volt az ilyesmire… a legtöbb ház teljesen üres volt és még csak meg sem tudtam lepni azzal, hogy esetleg lefoglalózom az egyiket. Nem hiszem, hogy hosszú távon megoldás az, hogy valamelyikünk gyerekszobájában élünk, a szülői házban. Legalábbis nekem a harmincaséveim közepén biztosan nem.
Nagyot sóhajta löktem be a kocsma ajtaját. Ha más nem, legalább egy italt megérdemlek a tortúra végére. Legalább három öregasszony és két túlpörgött tinilány lökött, meg, miközben az ütöltötték: „Merlinre, Potter itt…” Érdekes, hogy ilyenkor teljesen átlátszó vagyok, de mikor a Prófétában vagy a Szombati Boszorkányban kell megírni hány féle módon tettem tönkre az ex-férjem, Nathaniel Forest életét, akkor nagyon érdekes vagyok. Ingerülten igazítottam meg a ruhámat, ami enyhén meggyűrődött az atrocitások miatt.
Idebent persze bömbölt a zene, meg tömve volt minden. A táncoló tömegen át, alig láttam el a pultig… az legalább biztos, hogy az italválaszték jó lehet, ha már ennyit járok erre. A zene olyan furcsán réginek tűnt, kicsit mintha a diszkókorszakból ragadt volna itt… de nem bántam. Én elvagyok mindennel. A ritmusra könnyen ráállt a szívverésem is, amire most nagyon is szükség, a kinti stresszt követően. Aident nem zavarná, ha ittasan másznék be mellé az ágyba.
Ahogy beléptem a táncosok közé, megint meg-meglökdöstek kicsit. I've had a pain deep down inside, He says there's nothing really wrong with me, I'm just missing my man, so honey – harsogta a zenegép, ahogy egy adag emberen már megint átvergődtem. Valami mugli zenének tűnt, mert még csak nem is volt ismerős. Nem lepett meg, Hertfordshire-ben, az akadémiai helyeken is már sok mugli zenét adnak, egészen megkedveltem őket.
A távolban végre megláttam a pultot a tömeg mögött, csakhogy még mielőtt odaléphettem volna, átkarolt egy lány. Magas volt, talán egy pár centi lehetett közöttünk, egyenesen a barna szemeibe tudtam nézni.
– Szóval azért vannak itt ennyien, mert ingyen osztogatják a csajokat… – vigyorodtam el. Mivel elég ingatagnak tűnt a mozgása, inkább átkaroltam… nem kellett volna, hogy magával rántson a földre. Na meg, ha egyszer magától ugrott a karjaimba, hülye lennék nem kihasználni.
Doctor's orders say one kiss from you and I am out of danger, Please say you understand how I feel honey… A szöveg folytatódott, éppen abban a stílusban, ami illett a hangulathoz. Flörtölni szeretek, de azért mással smárolni egy kapcsolatszerűségben elég fura lenne. Vagy mégsem?
– Kétlem, hogy az én csókom gyógyítana meg, kislány… – közöltem, ahogy próbáltam vele a ritmusra mozogni. Gyerekkorom óta szerettem táncolni, anyámnak köszönhetően.

A TÚRA

to: Elliot

zene: Doctors Orders ||  outfit: springwear ||  megjegyzés: Csak mértékkel. Na de ki az a mérték?

Ez a régi szám, felültet egy nosztalgia vonatra, innen integet le a többi embernek. Valahogy elmúlt ez a fura szorongás, amit végig a túrán éreztem. Egy ideig, mintha a lelkiismeret furdalásom is elszállna. Mintha Kilian az áldását adná arra, hogy boldogan éljem tovább az életem. Vajon az ital miatt? Mi lehetett benne, amitől a lelkem könnyebb? A kavicsokat szétbombázta. Azt ugyan nem tudom, meddig tart ez a könnyed érzés, de szeretnék kicsit belehelyezkedni, és megülni ezt a könnyedséget. Néha le kell rakni a cókmókot, amit cipelsz, csak így bírod utána még tovább. Az idegent, akit épp megtáncoltatni próbálok, mond valamit. A zene nem a leghalkabb, de pont elkapom a mondatát.
-Szóval azért vannak itt ennyien, mert ingyen osztogatják a csajokat…-
Elvigyorodik, majd kicsit átkarol. Én közben még énekelem az épp következő sort a dalból, és nem állok meg a táncikálásban, még a végén kiesek a ritmusból, vagy valami. Nem nagyon agyaltam azon, hogy átperdít a helyiség másik felébe, vagy esetleg táncol velem, de örülök, hogy valamelyest bekapcsolódik, mert így viccesebb.
- Hékás, semmi sincs ingyen. Tessék táncolni!-
Maradék teljes erőmet összeszedve ugrálok. Persze az erőm véges, így a szám vége felé már csak ilyen lityi lötyi lesz belőle. Körbetáncolom az ismeretlent. Persze nem úgy, mint valami hivatásos, hanem kedvesen, bájosan. Mikor az arcom kissé közelebb kerül az övéhez, újbl megszólal.
-– Kétlem, hogy az én csókom gyógyítana meg, kislány… –
  Akkor jó, mert meggyógyítani már nem kell. Kissé elnevetem magam, ha nem lennék benyesve, biztosra veszem, hogy teljesen kínosnak tartanám a kialakult helyzetet, és rögtön elvörösödnék. Ám mivel jócskán van bennem töltet, így csupán viccesnek találom a dolgot. Olyannak, aminek egyáltalán nincs tétje, és jelenleg teljesen meg vagyok róla győződve, hogy holnap sem fogom magam kínoan érezni, csupán egy jó emlék lesz a dobozban. A zene is ringat ide oda, játékosan, lazán, így ringatom magam én is.
-Meggyógyítani? Áh, akkor jó, mert az alkohol már meggyógyított. Egy ideig legalábbis, és egyelőre beérem ezzel is.-
Megragadom mind a két kezét, hogy megpörgessen, majd tovább ugra bugrálok, de most már kicsit fáradtabban, egyik lábara téve a testúlyt, majd a másikra, mint egy fáradt gazella.
- Te mi járatban erre?-
Így, hogy a fejem már kevésbé föl le mozog, jobban szemügyre tudom venni, ki is az, akivel táncolokmár pár perce. Valahonnan ismerősnek tűnik, de biztos hogy nem, szóval személyesen még nem találkoztam vele. De akkor honnan? Először a jó öreg sztereotípia bukkan elő, mint lehetőség, hogy á, ázsiai, így az arcovánsaik nagyon hasanlóak, biztosan csak azért. Ezen gondolkodom táncikálás közben. A z emberek körölöttünk is kezdenek veszíteni az energiájukból, bár akad, aki csak most itta bátorra magát, és veti bele magát a tömegbe.
- Na és hogy hívnak kedves idegen? -
Ahogy megpördülök magam körül, úgy mosódnak el az emberek egy csíkban. Gyerekkoromban gyakran játszottam ilyet. Egyre gyorsabban forogsz, és minden egy csíkká mosódíik. Most ugyan ezt nem merem megkockáztatni, mert mi tagadás, érzem, hogy az alkohol bulizik bennem.

 

lakáskeresőben


April
2002. május 11.

outfit

Doctors orders

Gyorsan elillant a gondolat, miszerint soha többé nem fogok otthonra lelni és ott ragadok majd szépen Aiden gyerekszobájában… vagy éppen a sajátomba, ha Erica már megunja képemet és egész egyszerűen kirakja a szűrömet. Sok hasznom nem volt náluk, lényegében még el is tartottak. Rendetlen voltam, át tudtam aludni az egész napot, ha Aiden nem szórakoztatott.
Az a limonádé szám és a lány biztatása viszont minden kérdést elnyomott bennem. Vigyorogva simultam hozzá. Éreztem rajta, hogy ivott, nekem meg ez éppen kapóra jött… mostanában nem sok lány sétált a karjaim közé szószerint. Egyszer-kétszer volt rá példa régebben, de mostanában egészen más dolgok kötötték le a szabadidőmet.
– Meggyógyítani? Áh, akkor jó, mert az alkohol már meggyógyított. Egy ideig legalábbis, és egyelőre beérem ezzel is – érkezett a válasz. Ahogy megfogta a kezeimet óvatosan megprörgettem, nehogy kidobja a taccsot, de aztán én is ugyanazzal a lendülettel ugráltam, amivel ő kezdett. Nekem még innom sem kellett ehhez.
– Te mi járatban erre?
– Hát gondoltam megnézem a helyi választékot… – válaszoltam és a fejemmel a pult irányába böktem. A kezemet a derekára simítottam, úgy hogy meg tudjam tartani. Láttam rajta, hogy egy kicsit billeg ide-oda a fáradtságtól. Közelebb vontam magamhoz, mintha tényleg érdekelhetne. Nem tudom miért, de úgy éreztem megérdemlek én is egy kis játékot… minden porcikám készenállt ugyanis arra, hogy megint elkötelezzem magam a kapcsolatomban, még ha ez ijesztőnek is tűnt a történtek után. Kellett egy kis kikapcs, hogy levezessem a feszültséget.
– Most azon agyalsz, láttál-e már valahol… – Állapítottam meg a beálló csendre és ahogy mozgolódott. Hát éppenséggel az újságokban láthatott, de nem volt kedvem Vitrol hülye pletykájával foglalkozni. Persze amúgy is elég jellegzetesek az angolosságba vesző kínai vonásaim. Furcsa keverék voltam, angol és kínai, sárvérű és aranyvérű, ártatlan és szörnyeteg. – Nem hiszem. – Tettem hozzá a választ és kicsit elmosolyodva rákacsintottam.
Elengedtem, hogy kicsit tudjon pörögni, de a kezemet azért olyan közelségbe tartottam, hogy esetleg el tudjam kapni.
– Na és hogy hívnak kedves idegen?
Aztán jött a pörgés, én pedig elkaptam, mielőtt rosszul lett volna. Bár nem vagyok olyan hű, de erős, ő meg csak egy kicsit volt nálam alacsonyabb, de azért megtartani megtudtam. A mellkasomban dübörgött a szívem, mintha ki akarna szakadni. A zene még mindig nagy hatással volt minden porcikámra. Így kaptam fel és vittem el a pultig.
– Csakhogy tudd, nem szoktam random nőket emelgetni. – Tettem hozzá az infót nevetve, ahogy leültettem az egyik üres bárszékre, én meg megtámasztottam mellette a pultot. – Iszok valamit, aztán folytatjuk. – Tettem hozzá és intettem a csaposnak. Az éppen a pult másik oldalán mért ki valamit, de odapillantott rám. – Egy aranycikkesz koktél lesz. – Böktem oda, mire az bólintott. A lánynak inkább fel sem ajánlottam, ahogy veszek valamit. Ahogy elnéztem már valahogy eleget ivott… szóval nem igazán akartam beavatni a valódi nevembe. Akkor lehet hogy eszébe jutnék az újságokból.
– Aiden vagyok egyébként. – Jegyeztem meg, kibökve az első nevet, ami eszembe jutott. A szemébe néztem, olyan szenvtelenül, hogy eszébe sem juthatott, hogy kamuzok. – És te ki vagy? – Néztem rá, mikor a csapos letettem elém az italt, én pedig azonnal az ajkaimhoz emeltem a szívószálat, hogy szippantsak belőle egy kis adagot. Ez is elég ütős volt, hogy engem kiüssön, ahhoz viszont édes kevés. Elég sokat ittam az elmúlt harmincnégy évben. Ez semmiség volt.

A TÚRA

to: Elliot

zene: Doctors Orders ||  outfit: springwear ||  megjegyzés: Csak mértékkel. Na de ki az a mérték?

A zene lüktetése ringat ide-oda. Olyan régen mozdultam ki, szinte már el is felejtettem, milyen, mikor jól érzi magát az ember. Tudom, hogy a nyugtatós időszakom sem segített a szociális életem visszanyerésén. Pedig én igyekeztem. Éveken át igyekeztem, de úgy éreztem, nem is telnek az évek. Az első két évet egy félévnek érzékeltem. Sokat aludtam, és még többet szorongtam. Rémálmaimban mindig ott volt Kilian, az anyám, aki kitagad, mert elbűjtam, és gyáva voltam. Pedig tudom, hogy ilyet sose tenne. Büszke rám, valamiért álmaimban mégis sokat kísértett ez az egész. Mostanra azt hiszem, sikerült elérnem egy egész normális életet, amivel elégedett vagyok. Életem félre csúszott kis darabkái is szépen lassan mind a helyükre kerülnek, és egyre jobban jól tudom érezni magam. Az idő talán tényleg gyógyít, de siettetni nem lehet.
- Hát gondoltam megnézem a helyi választékot…-
A zene egyre lassabban ringat, azt hiszem, sikerült tényleg berúgnom. A derekamon egy kezet érzek, majd az idegen kissé közelebb húz magához. Jól eső érzés, mint egy kellemes, puha ölelés.
– Most azon agyalsz, láttál-e már valahol…  Nem hiszem. -
Eltalálta, valóban azon járt az agyam, hol láthattam vagy taálkozhattam vele, de nem jöttem rá, és végülis olyan nagyon fontosnak sem gondoltam. A nevére azért csak kárkérdeztem, hátha abból beugrik valami, majd perdülök, fordulok még egyet. Addig kell, amíg még elég jól vagyok hozzá. Az utolsó pörgésnél mégis begbotlok a saját lábamba. Már nem mozognak olyan villámgyorsan, mint az elején. Hiába, a lábak is fárardnak. Szépen kis segítséggel eljutunk a pultig is.
– Csakhogy tudd, nem szoktam random nőket emelgetni-
- Ehhez képest elég jól megy... - Válaszolok kedves kis duruzsolással. Igazán szép fiú. Jól áll neki ez az ázsiai vonal. Táncolni is tud. Egyáltalán nem rossz party, talán még be is jön.
-Iszok valamit, aztán folytatjuk. Egy aranycikesz koktél lesz.-
A zene immár véget ért, a következő számot viszont nem ismerem annyira. Nem is baj, a lábaimnak is jól jön egy kis szünet. Sosem bírtam túlságosan az alkoholt. A baráti társaságban is általában ez elsők közé tartoztam, akik berúgnak.   Hamarabb elveszítem a fonalat, mint mások, ezért aztán nem is szoktam sokszor inni. Tavaly például 2 pezsgőtől úgy megidult a nyelvem, hogy egy hajszálon múlt, hogy pár rám bízott titkot kikotyogjak. A sima pezsgő nálam majdnem úgy hat, mint egy veritas szérum. Egyszerűen csak úgy kibuknak belőlem a szavak, és nagyon nehezen tudom leállítani. Ezért a tiltólistám első helyén a sima pezsgő szerepel. Egy baj van csak vele. Hogy finom. Nagyon.
–  Aiden vagyok egyébként. És te ki vagy?
Aiden. Még a neve is milyen szexi. Erre a gondolatra mintha az arcom kipirulna kicsit, de szerencsére ezt simán ráhúzhatom a táncra és az bennem égő alkoholra. Kezemmel megtámasztom az arcom, így az picit le is hűti.
-Aideeeen. Szééép. Széép nééév. Egyébként kis tüzet jelent, tudtad?
-April. April Sheriddaann. Azt jelenti nyitva. -
Nyitva. Pedig sosem voltam egy nyitott személyiség, de rájöttem, hogy ha olyan hangsúllyal mondom hogy a nevem nyitva, az célzás is lehet. Bár nem használtam sokszor, de kétség kívül praktikus.
- És hogy hogy így egyedül jöttél? Ilyen egyedül bulizós típus vagy?
Nem tudom, hogy egyedül jött e, de így mondjuk kipuhatolózom. Bár kétlen, hogy a csajával jött volna, de mondjuk ezt sosem lehet tudni. Egyszer randiztam egy sráccal, akinek három csaja volt. Én lettem volna a negyedik. Kiröhögtem, majd elmentem.

 

lakáskeresőben


April
2002. május 11.

outfit

Doctors orders

Végül is megérdemlek egy kis szórakozást, nem igaz? Megérdemlem, hogy csodáljanak, hogy rajongjanak értem, na meg azt is, hogy idegenekkel lötyögjek valami kellemes zenére. Nem zavart még az sem, hogy valami mugli vacak bömbölt a zenegépből. Azt pedig kifejezetten szórakoztatónak találtam, hogy a karomban kellett elvinni a hölgyeményt a pultig, mielőtt kicsúszna a lába alól a talaj.
- Te kérsz valamit amúgy? - érdeklődtem. Igen, úriember vagyok és szívesen meghívtam volna valamire.
Miután megrendeltem a csapostól az Aranycikkesz koktélt, visszafordultam a barna szempár tulajdonosa felé. Egész magas lány volt, már az kész csoda volt, hogy megbírtam emelni. Talán csak a rövid táv segített, hiszen Adát aligha tudtam hosszabb ideig cipelni, pedig ő még éppen csak a kilencedik évében járt. Bájos kislány volt, de megnőtt és ő ennek ellenére is állandóan karban akart lenni. Elkényeztettük Nattal... nem, mintha az baj lenne. Megérdemelte, hogy azt kapja, amit egyszerűen én nem kaptam meg odahaza. Az anyám sem kényeztetett soha, nem volt rá lehetőségünk. Nem volt pénzünk, aztán meg a képbe került Dean és minden megváltozott.
- Aideeeen. Szééép. Széép nééév. Egyébként kis tüzet jelent, tudtad? - jött a válasz a hirtelen jött bemutatkozásra. Valójában csak próbáltam gyorsan kitalálni valamit... és hát mindenről Aiden jutott eszembe. Még erről a hülye zenéről is, ami bár már véget ért, még mindig ott dübörgött a szövege a fejemben, megbújva a gondolataim mögött: You're away but please don't treat me like a stranger, Doctor's orders say, one kiss from you and I am out of danger.
A reakcióra elmosolyodtam. Le tudtam olvasni az arcáról, a szeme csillogásából, hogy bejövök neki. Ezért óvatosan végig nyaltam az ajkaimon és beletúrtam a hajamba. Nem bírtam, hogy ne szórakozzak, ha már tálcán kínálja magát a helyzet. Végül is csinos lány volt, és néhány éve még el sem tudtam volna képzelni, hogy ne szoknyák után fussak. Nem is tudom, mi változott meg azóta.
- Akkor már értem miért vagyok ilyen tűzes... - nevettem fel. Apró vicc volt, sőt inkább flörtölés, amitől csak még oldottabb lett a hangulat. Így hát megkérdeztem, hogy ő kicsoda. Abban biztos voltam, hogy fiatalabb nálam, annak ellenére, hogy ránézésre rólam nem lehetett megmondani a koromat. Talán mások is ilyen ügyesen rejtegetik egy balul sikerült varázslatnak köszönhetően, amit az anyjuk pakolt rá, csakhogy megvédje őket. A védelemmel együtt biológiailag is úgymond biztossá tett: bírtam az átkokat és alig-alig öregedtem.
- April. April Sheriddaann. Azt jelenti nyitva.
- Egész nyitottnak tűnsz - biccentettem és magamhoz húztam a koktélomat, hogy a szívószállal egy kis adag alkoholt magamhoz vegyek. Éreztem, ahogy kellemesen végig marja a számat, a torkomat és meleg érzéssel érkezik a gyomromba. - Ütös cucc, még a végén engem is támogatni kell... - vigyorogtam rá. Igen, élvezze csak az Elliot bájt. Ezt a szép mandulavágású, már-már feketén csillanó szempárt, a telt ajkakat, a fehér bőrt és a sötét tincseket. Sok embert vett már le a lábáról, annak ellenére is, hogy mindig hoppon maradtam. De most nem számított. Erre az estére Aiden Fraser voltam, a tizenkilencéves srác, akit odahaza várják.
-  És hogy hogy így egyedül jöttél? Ilyen egyedül bulizós típus vagy?
Hümmögve bólintottam.
Végül is ez nem volt hazugság. Tizenöt évig jártam a világot, egyedül kocsmáztam, egyedül szórakoztam, ha pedig nagyon unatkoztam, akkor elkezdtem emberekkel játszani. Hol flörtöltem velük, hol kicsaltam valamit, hol pedig egész egyszerűen csak az igeiken táncoltam.
- Szeretem felfedezni magam a helyeket... ez alól pedig a kocsmák sem kivételek. - Húztam ki magam nagy büszkén, majd egész egyszerűen megint ittam egy keveset. Azon agyaltam, vajon Aiden mit csinálna... aztán rájöttem, hogy nem szeretek tervezgetni, szóval felemeltem a poharmat és úgy tettem, mintha megemelném a lány felé. Az egy "véletlen" mozdulattal leöntöttem a felsőjét.
- Jaj! Kérlek ne haragudj! - játszottam meg magam, majd egy szalvétával megtörölgettem a mellét. Így kis tapinthattam a formákat. Hát istenem, jól esett szórakozni és nem szégyelltem, mennyire élvezem az egész helyzetet. - Mit szólnál, ha cserébe megint táncolnék veled? - kérdzetem, ahogy a háttérben egy lassú, romantikus melódia csendült.

A TÚRA

to: Elliot

zene: Doctors Orders ||  outfit: springwear ||  megjegyzés: Csak mértékkel. Na de ki az a mérték?

A gondolataim egészen lelassultak. Kellemesen tompa most a világ. Az az érzés kerít hatalmába, hogy én ezt igenis el tudnám viselni minden hétvégén. Hamaosan végzek a Szent Mungós gyakorlati időmmel, és befejezem a sulit. A gyakorlati napjaim lassan telnek, sokszor osztanak be éjszakásnak. NÉha azt érzem, nem bírom tovább, és összeroppanok. Lehet, nem kellett volna rögtön folytatnom a Roxfort után a tanulást. PIhentem volna egy évig, terápiára jártam volna. De én annyira makacskodtam, be akartam bizonyítani Kiliannak hogy nem adom fel, és helyette is befejezem. Tekintetem az ő barna szemeibe süllyed. Ahogy a hajába túr, olyanná válok, mint egy kígyó, mikor megbűvölik.
-Akkor már értem miért vagyok ilyen tűzes...
A hangulat oldódni látszik, bár én azt hiszem, már rég feloldódtam az utolsó koktélomban. Ott úszkál valahol a józan April darabjaiban. Itt egy fej, ott egy kéz, ami kapálózik.
- Egész nyitottnak tűnsz.
És ma este valóban. Egy kedves bájmosolyt ejtek, majd álzavartan félre pislogok. Ma Kivetkőzöm magamból, levetem a szorongás pulcsim, a gyászoló kabátom, és csak egy lány leszek, aki táncolni akar, és flörtölni. Megérdemlem. Ezt az Aident is megérdemlem, ha csak rövid időre is. Olyan ez, mint mikor kiengedik a szellemet a palackból. Aztán van hogy annyira megörül a szabadságnak, hogy bekebelezi a fél világot.
Ütös cucc, még a végén engem is támogatni kell...
- Akkor majd támogatjuk egymást...- Kacsintok. Én nem járok egyedül bulizni sehova. Oké, helyesbítek, nem járok sehova. Vagyis nem jártam egészen eddig.
- Szeretem felfedezni magam a helyeket... ez alól pedig a kocsmák sem kivételek.
- Oh, ez ritka. Az emberek általában hordákban járnak, aztán együtt csinálnak sok hülyeséget. De minimum ketten jönnek. Egyik a szárnysegéd, aki segít a másiknak vadászni.
Úgy tűnik, ez a Aiden egyedül vadászós típus. Nincs zsüksége valami béna szárnysegédre. Ez tetszik. Ha jobban a szemébe nézek, valahogy végigfut rajtam a hideg. Nem tudom, ez rossz előjel e, valami szexi sorozatgyilkos e, de ha az, akkor jól megszívtam. Nem tudnék elfutni, elhoppanélni, de tényleg semmit. Örülök, hogy nem vagyok annyira rosszul, hogy rókázzak. A pohara épp emelkedik felém , majd egy jó adag rajtam landol.
- Jaj! Kérlek ne haragudj!
A mellemnél törölgetni kezdi, mintha az érne bármit is. Nem szeretek alkoholtól bűzölgő ruhában lenni túl sokáig, de készültem.
-Ó, hagyjad csak...tényleg..igazán..van alattam trikó.
Egy kecses mozdulattal le is veszem a felsőt. Alatta egy spagettipántos trikó van, ami szintn fekete, így lazán magam mellé rakom a pulcsit.
-Mit szólnál, ha cserébe megint táncolnék veled? -
- Egy ilyen ajánlatot egy ilyen szexi idegentől igazán nem utasíthatok vissza.-
Szépen finoman a fölsőjénél fogva behúzom a parkettre. Bár a számot nem ismerem, de első hallásra nem rossz. Körülöttünk az emberek szintén kellemesen ringanak a lágy dallamra. Hirtelen minden lelassul, és felfokozódnak az érzékelések. Minden egyes érintés, mintha tízszeresére nőne, és minden lélegzetvétel hangosabb lenne. Aiden olyan közel van hozzám, hogy tisztán érzem, ahogy a levegőt veszi. Mikor hozzám simul, minden egyes porcikám érzi őt.

lakáskeresőben


April
2002. május 11.

outfit

Doctors orders

Ugyan már, csak a kislányok járnak társaságban kocsmázni, meg bulizni. Mi pasik jobban szerettünk falkán kívül vadászni, mert lássuk be, ha már flörtölgetés vagy ismerkedés, egyedül azért könnyebb. Nincsenek vetélytársak… még akkor sem, ha az embernek történetesen olyan arca van, mint nekem és képtelenség elszakítani a tekintetet róla.
– Hát nem tudom. Sosem voltam az a falkában járó típus. Azt meghagyom a vérfarkasoknak. – Vontam meg a vállamat, majd szép lassan újabb kis tervet kezdtem kiötölni. Az egy dolog, hogy ma estére Aiden lettem, de kellett valami kis plusz szórakozás. Egyrészről táncolni akartam, másrészről megnézni a kiscsajt. Igen… talán nem sokan nézték ki belőlem így az elmúlt két-három év távlatában, hogy valamikor a nőknek csaptam a szelet. Sosem voltam teljesen egyenes, mindig is vonzott, hogy azzal fekszem össze, akivel akarom, de a drasztikus váltás csak Nat Forsettel történt meg. Addigra már annyiféle nő ágyában fordultam meg és annyi csalódás ért, hogy nem tudtam volna elképzelni, hogy egy újabb hercegnőt ostromoljak meg, aki aztán valami érzelmi izére hivatkozva hirtelen nem akar „mocskos tolvajokkal” lenni. Férfival lenni több szempontból is könnyebb. Egyrészről kicsit egyértelműbbek a dolgok, nincsenek titkolt értelmek, ráadásul az ágyban is minden sokkal, de sokkal egyszerűbb.
Szóval leöntöttem a mellét az italommal. Véletlennek tűnt kívülről, de valójában egyáltalán nem volt az, sőt egyenesen direkt volt. Mert miért ne? Ha szórakozni akarok, hát akkor már rendesen szórakozok. Jött a mentegetőzés. Még mindig rohadt jó színész vagyok, de az sem volt kizárt, hogy valójában csak a külsőmmel nyertem meg annyira, hogy már mindent bevett.
– Ó, hagyjad csak...tényleg..igazán..van alattam trikó.
Hát az kár. Ezt válaszoltam volna, de inkább nem szólaltam meg, csak csendes nyugalommal bámultam, ahogy leveszi a felsőt. Oké, ez a jelenet némileg kárpótolt azért, hogy nem ütött át rendesen az elázott anyag. Végig néztem rajta, aztán fe is ajánlottam a táncot, amire annyira vágytam.
– Egy ilyen ajánlatot egy ilyen szexi idegentől igazán nem utasíthatok vissza.
Szó szerint belekapaszkodott a felsőmbe. A kellemes, tejeskávé színű anyag engedelmesen húzott magával, bár nem nagyon álltam ellen. Ez volt a célom. Szerettem, ha akarnak az emberek, attól fontosnak és szexinek éreztem magam… még akkor is, ha nem voltam kifejezetten az.
– Hmm… – mosolyodtam el, ahogy a zene lassabbra váltott. Az emberek körülöttünk összebújva ringtak ide-oda a dallamra. A ritmus egész egyszerűen mindenkire hatással volt, még Aprilre is láthatóan, ak i a következő pillanatban hozzám bújt, én meg csak lazán átkaroltam. Próbáltam nem átadni magam ezeknek az érzéseknek. Nem, inkább csak az igazi Aiden kezdett jobban hiányozni. Máris megbántam, hogy nem rángattam el magammal Godric’s Hollowba. Imádtam volna, ha vele bújok így össze.
– Ezek szerint sikerült eltalálnom a tökéletes kiengesztelést a felsődért… – mormogtam, ahogy ujjaim végig simítottak a hátán, kicsit érintve a haját és a nyakát. Ezzel persze csak még közelebb vontam magamhoz, ami aligha volt tisztességes… de én sosem játszottam tisztességesen. Azért valahol reméltem, hogy nem lesz szívtörés a vége. Habár ez egyre inkább elkerülhetetlennek látszott. – És te hogyhogy egyedül vagy itt, kislány? A pasid nem jött veled? – Nevettem el magam, valójában csak puhatolózás volt.

A TÚRA

to: Elliot

zene: Doctors Orders ||  outfit: springwear ||  megjegyzés: Csak mértékkel. Na de ki az a mérték?

Hiába, bejönnek a rossz fiúk. Talán azért, mert egy percig sem szeretnék senkivel komolyabb érzelmi vizekre evezni, és a rossz fiúk, mindig sokkal érdekesebbek. Nem tudni, mikor akarják átvágni személyedet akár képletesen, akár csak egy kis pálcamozdulattal a csinos kis nyakad.
– Hát nem tudom. Sosem voltam az a falkában járó típus. Azt meghagyom a vérfarkasoknak.-
Vérfarkasok. Azok a fura zerzetek ezzel a behódolás dologgal...sosem álltak hozzám közel, mert nem tudtam őket megérteni, még emberi mivoltukban sem. Ahogy szépen behúzom a parkettre, és óvatosan rásimulok, azt érzem, újra élek. A sötét barna szem és a puha fehér baba szerű arctól nagyon fiatalnak tűnik, mármint olyan korombelinek, talán 23-nak. Sokáig figyelem, így ahogy táncolunk, egész közelről tudom nézni. Ahogy néha a haja a szemébe lóg, legszívesebben eltűrném. de  közben meg azon gondolkozom, ki lehet ő.  Egészen biztos vagyok benne, hogy már láttam valahol, de valamiért olyan érzésem van, hogy titkol valamit. Hát titkoljon, biztos nem fogok belemászni, ki ő mi ő. Felőlem akár annak a bizonyos Rendnek a tagja is lehet, ma valahogy ez sem érdekel. Amíg persze nekem nem esik bajom. Talán túl sokat ittam ma este, és bele se gondoltam, hogy veszélybe kerülhetek.
– Ezek szerint sikerült eltalálnom a tökéletes kiengesztelést a felsődért…-
Kizökkent a gondolatmenetemből, visszaérkezek a valóságba. Az a felső amúg sem volt a kedvencem, csak hát most mit húzzak egy ilyen béna múlt idéző túrára?  Egy trikót, amin az áll, hogy szeretlek Neville? Vagy Sose felejtelek Kilian? Esetleg gyáva voltam bocs? Levedlettem azt az énem aki azokban az időkben voltam. Rengeteg mindent bánok, és egyszerűen igyekszem minél inkább...különbözni attól, aki voltam. Tényleg még mindig nem tudom eldöntni, jó volt e az, hogy eljöttem erre a hülyeségre. Talán csak kaapszkodni akartam valami utolsó szalmaszálba, de nem találtam meg.
- Ugyan, az csak egy felső. Nem jelentett semmit. Nem nehéz kiengesztelni, csak tudni kell az embernek mire vágyom.-
Kacsintok egyet, majd mégis eltűröm a füle mögé a szemébe lógó hajtincset. Egyszerűen zavar, mert pont abba a szép szemébe lóg. Valójában nehéz megmondani másnak, én mikor mire vágyom, mert mindig másra. Sokszor ellentmondásos dolgokra. Igazán nehéz rajtam kiigazodni ezt a barátaim is alátámasztják. Ahogy az ujjaival végigsimít a hátamon, egy kis időre megnémulok. Jól esik ahogy végig vezeti au ujjait, hát csak hagyom.
-És te hogyhogy egyedül vagy itt, kislány? A pasid nem jött veled?-
A pasim. Azt hiszem, ha lenne pasim, megőrjíteném. Az őrületbe kergetném, vagy fordítva. Ő tenne tönkre. Jelenleg semmilyen párkapcsolatra nem vagyok alkalmas, és nincs is szükségem rá.
- Nincs nekem szükségem olyanra.-
Mosolyodom el, de nem direkt. Egy Őszinte kis apró mosoly bújik elő, amire nem számítottam. Valóban nincs rá szükségem.
-Egyedül jöttem, egy kis..hülyeségre. Nosztalgiára. De meguntam, úgyhogy lejöttem ide szórakozni.-
Nosztalgiázni unalmas. Vagy unalmas, vagy fájdalmas, vagy szirupos, de sosem kellemes. Végigsimítom a karját, kicsit kelletem magam, de csak olyan szolidan. Majd hirtelen csak úgy bevillan egy kép. A srác képe, valamelyik szombatiban. Valami recept volt alatta..emlékszem, mert azért kerestem mindenhol shao-szing bort vagy mit...és..volt valami másik is, több kép, meg cikk..ajj, nem jut az eszembe...

lakáskeresőben


April
2002. május 11.

outfit

Doctors orders

– Ugyan, az csak egy felső. Nem jelentett semmit. Nem nehéz kiengesztelni, csak tudni kell az embernek mire vágyom. – Na és mire vágysz kislány? Ez a gondolat futott át az agyamon, ahogy kimondta a szavakat. Nem is tudom, talán nem kellett volna ezt a beszélgetést folytatni. Egyrészt mert elkötelezett voltam, nem csak éppen, hanem remélhetőleg örökre… és ezen nem akartam változtatni. Ez csupán könnyed játék volt, amit már-már mesterszintre fejlesztettem.
Kicsit még az én ízlésemnek is kezdett forróbb lenni a hangulat. Ahogy az ujjai az arcomhoz értek, hogy eltűrjék a hajamat, kicsit meg is borzongtam. Hát igen, régen flörtöltem már nővel… persze a hajam a következő pillanatban vissza a tért az eredeti helyére, de azért a simítások megmaradtak. A tánc közben amúgy is az ember néha-néha megenged magának egy-két érzékibb mozdulatot. Én most túl sokat is engedtem meg magamnak. A helyzet annyira kezdett veszélyessé válni így már, hogy időszerű lett volna lelépni lassacskán.
– Nincs nekem szükségem olyanra. – Mosolyodott el.
Na igen. A normális emberek ilyenek… Nem olyanok, mint te, O’Mara. A kegyetlen hang emlékeztetett, de csak megborzongtam tőle, nem reagáltam rá másfajta módon. Nem volt értelme. Sosem voltam olyan, mint a többiek. Nekem igenis szükségem volt Aidenre… még ha a szívem mélyén bele is akartam kapaszkodni a régi valómba. Ha ő nem lenne, már nem is lennék az országban, ami egy halom rossz dolgot indított volna el. Először is, elveszítettem volna a fiamat, aztán a nevelőapám és a testvérem is távol kerültek volna tőlem… habár Daniel most amúgy is éppen haragszik. Akárhányszor meglát, nem marad más, csak a morcosság, amit alapvetően még talán meg is érdemlek. Elrontom az életét, elrontom azzal, hogy minden rossz élményemet rázúdítom, hogy úgy teszek, mintha a dolgok csak nekem fájnának. Gátat kellett szabnom a neki kiadott érzéseimnek lassacskán.
– Ezt szomorúan hallom… – Sóhajtottam egyet, mintha engem érdekelt volna mondjuk egy randi. Sosem hívtam volna el, mert egész egyszerűen az már tényleg túlzás lett volna. Ha nem megyek el, de elhívom, akkor csak összetöröm a szívét. Az már nem az én terepem. Szórakozni el szórakozom, míg nincs tétje a dolognak, de pontosan ennyi.
– Egyedül jöttem, egy kis..hülyeségre. Nosztalgiára. De meguntam, úgyhogy lejöttem ide szórakozni.
– Nosztalgia? – kérdeztem vissza. Nem, mintha bele akartam volna túrni az életébe, valójában nem is érdekelt, hogy itt lakott-e vagy mit csinált Godric’s Hollowba, amiért ide akart jönni nosztalgiázni. Én csak egy kellemes, csendes helynek találtam… habár a kocsma nem erről árulkodott. Tömve volt, üvöltöztek az emberek, cigi- és drogaroma keveredett, na meg bőségesen akadt alkohol is. Hát igen… nekem való hely volt. Csendes, vidékies, kemény bulikkal.
A következő lépéssel a dal végén, még egyszer megpörgettem a lányt, majd hátra döntöttem. Az ajkaihoz hajoltam, de nem csókoltam meg, csak megadtam a drámai befejezést.
– Tudod, lassan mennem kéne… – mosolyodtam el, ahogy a szemébe néztem, majd szép lassan felemelkedtem vele. – Hacsak nem tart fel valaki.
 

A TÚRA

to: Elliot

zene: Doctors Orders ||  outfit: springwear ||  megjegyzés: Csak mértékkel. Na de ki az a mérték?

Igen, itt van előttem az a hülye újság. Akkoriban csak ültem a koliszobában, és órákat el tudtam tölteni a fal és az újság bámulásával. Akkoriban...mintha olyan régen lett volna. Április volt. Ahogy a szemeibe nézek, most már teljesen biztos vagyok benne, hogy láttam őt. Denevérláb volt a lötyi neve. Áj, hát miért a leglényegtelenebb dolgot jegyzem meg?
– Ezt szomorúan hallom…-
Ó, hát persze, szinte hallom is a hangján, hogy menten elcsuklik. Jaj, ugyan már...Aideeeennn..neeem. Vagy de? Nem vagyok nagy újság olvasó, a Szombati boszit is csak hlbe hóba olvasom, de az arcát még így is többször láttam. valami Forest? Jár az agyam, igyekszem rájönni a turpisságra, de közben nem veszem le a szemem...róla. Nem Aiden, neeem..tovÁbbra is kis kedves, bódult lány vagyok, bár már egyátalán nem érzem az alkoholt. Jelzett a vészjelzőm, hogy á ááá, és egy csettintésre, mintha kijózanodtam volna. Jobban izgat, ki is ez a srác, mint a részeges mámor. Na lássuk csak...
- Igen, nosztalgia. Éltek itt rokonaim. -
Nem kívánok neki megnyílni, hiszen épp egy olyan emberrel beszélek, aki még a nevét is titkolja. Kicsit azért zavar. Sosem jó jel, ha valaki állnevet használ, hacsak nem én vagyok az a valaki, aki azért használ álnevet, hogy a pasi még véletlenül se találja meg soha. Ne zaklassa, és amúgy is, menjen már innen kifelel az aurámból. És ez is csak kétszer fordult elő. Megpörgetnek, majd szépen lassan hátra döntenek. Kétség kívül neki is jól megy ez a játék. Olyan közel hajol, szinte az ajkai már súrolják az enyémet. Egy pillanatra kizökkenek, mert jól esik ez a pillanat.
– Tudod, lassan mennem kéne…-
Az emlékek hirtelen vágnak képen, és levetítik magukat, mintha egy vásznat néznék, amit némán olvasni kezdek. A frissen vált, egykori Elliot Forest,  Forest egykori párja, a kínai származású Elliot, Mr. Milton Merinre, hát persze! A srác, akinek a szerelmi életén szokott csámcsogni Vitrol! És határozottan jobban kedveli azokat, akiknek péniszük van, legalábbis az újságot olvasva. Volt, hogy automatikusan becsuktam, mert már a csapból is ez folyt. Jó, mondjuk ezek után egyáltalán nem is csodálom, hogy nem a saját nevét használja. Azt hiszem, megértem, talán én is ezt csinálnám. Már látom is szemeim előtt az alteregómat, Flaith-et. Mindig is tetszett ez a név, egyszer talán ki is próbálom. Ahogy a hanyattdőlésből visszaemelkedem, a fülébe súgom, szépen, lágyan, duruzsolva.
- Ugyan, hát hova sietsz Elliot?  Bár valóban nem szép dolog lányoknak tenni a szépet, mikor otthon meg várnak.-
Minden egyes szavamat kiélvezem, szépen  megformálom. Ez hát az igaz szerelem? Nem csoda, ha folyton a szerelmi életéről írnak. Mintha Elliot valami féle vadász lenne, aki nem szeretné, ha megszelidítenék, de igyekszik azt eljátszani. Eljátszani, vagy...vagy talán küzd ellene, de mikor a lépcső legeslegfeéső fokán áll, a lába mindig megcsúszik, és visszakerül pár lépcsőfokot. Nehéz, de nem lehetetlen. Enyje Elliot, menj szépen haza. Félmosollyal nézek rá, hát szépen játszott. Csak hát az újságok. Talán valami kis borosta, vagy álbajusz segítene. Bár a bajusz határozottan nem állna jól neki. Ámbár egy szőke hajjal, na, az már olyan kisfiúsan szexi. Ó, Elliot, szólíts a neveden, te drága, te édes.

lakáskeresőben


April
2002. május 11.

outfit

Doctors orders

Tetszett a játék, de szép lassan kezdett későre járni az idő, na meg a helyzet is forrósodott. Ez még az a pont volt, amit mondhattam úgy, hogy „csak elszórakoztam vele” és nem történt semmi. Így hát, akármennyire is csábított a tánc és hogy még egy kicsit maradjak a titokzatos lány társaságában. Szerettem a zenét, szerettem a ritmust és még inkább szerettem mozogni rá. Bár inkább Aiden társaságában élveztem volna… de néha jól esett, ha az ember csak úgy maga lehet. Igen, Elliot, Elliot, aki bejárta a világot, aki menő tolvaj, aki okos és talpra esett. Az az Elliot pedig imádott játszani, így hát, játszottam.
Hagytam, hogy visszaegyenesedjünk. Az ajkai a fülemhez értek és finoman suttogott: – Ugyan, hát hova sietsz Elliot?  Bár valóban nem szép dolog lányoknak tenni a szépet, mikor otthon meg várnak. – Megköszörültem a torkomat, majd elmosolyodtam, ahogy elhúzódtam és találkozott a tekintetünk. Nem adtam neki azonnal válasz, a sötétbarna, szinte feketén csillogó szempárból akármit kiolvashatott elsőre: lebuktam vagy biztos vagy benne? Akármelyik is, hát eldönthette maga.
– Szereted a pletykarovatokat, talán? – kérdeztem, ahogy az ujjaim végig simítottak a hátán. Nem akartam rendes választ adni, nem sok értelme volt, de nem ismertem be és nem is tagadtam a felvetést. Nem lehetett benne biztos amúgy sem, hogy otthon várnak. Vitrol sem biztos, ezért ír minden cikkébe másik nevet. – Most éppen ki vár otthon Nathaniel Forest vagy Gabriel Milton? – Érdeklődtem és elmosolyodtam ismét, ugyanolyan lágyan, mint korábban. Aztán hagytam, hogy az ajkaim kicsit szétnyíljanak és egy megjátszott sóhajjal megráztam a fejemet.
Végül elléptem tőle, csak a kezét húztam magamhoz és finom csókot leheltem az ujjaira. Úriember vagyok, ha akarok… ha pedig nem, hát mocskos, nagyszájú tolvaj, aki éppen remekül érzi magát ebben a kis játszadozásban. Ez utóbbi most nagyon is igaz volt. Ezért nem tudtam levakarni a képemről azt az elégedett vigyort.
– Ez egy élmény volt drágám. – Tettem hozzá, majd ahogy felegyenesedtem, biccentettem felé. Olyan volt ez a nap, mint egy kis nosztalgia. Azokra az időkre emlékeztetett, mikor még nőkkel voltam inkább, mikor a férfiak társasága csak egy kósza gondolat volt. Vajon hányan lepődnének meg, ha azt mondanám, eljegyeztem már valakit? Szerettem, együtt életem vele, gyerekeket akartam vele. Volt ilyen, csak egyszerűen mást dobott az élet és én azt élveztem, amit éppen elém sodort. Ez pedig egy hatalmas óriás volt, egy asztal túlsó végén, ahogy szomorkásan, aggódva várta, hogy azt mondom: magamnak akarom a nevelt lányát. Hát nem akartam és valahogy jött az a csók, az a kirándulás Tantalon váránál és végül az esküvő, a nagy szerelem, egy közös gyerek és a válás. Ez volt az életem, ócska, tönkrement darabok halmaza. De nem bántam. Hálát adhattam volna mindennap, amiért lett egy kisfiam, amiért megtanultam mennyire tud fájni, ha igazán szeretek valakit. Ez is csak egy tapasztalat volt, de olyan esszenciális és formáló. Vitrol csak cikkeket ír, fogalma sem volt, min mentem át és hová tartok.
– Legyen kellemes estéd. Talán még látjuk egymást. – Aztán elléptem és a tömegen át megindultam kifelé.

I'm blind, but hey, I enjoy it!

2004.02.14

Elegant outfit, always - Party hard

Vale

Sokat gondolkoztam, mit kellene magamra erőltessek egy vakrandira. Sosem voltam ilyen marhaságon, de az ingyen pia meggyőzött. Remélem valami hasonló felfogású lány lesz mellém sorsolva, mert kegyetlenül be akarok nyomni és reggelig tombolni anélkül, hogy bármiért felelősséget kellene vállalnom. Kijár már nekem egy szabad este. A betegek nem fogynak, a családi szarságok is mostmár görcsöt tesznek a nyakamra, arról nem is beszélve, a szerelmi életem körülbelül a nullával egyenlő. Szomorkodjak emiatt? Lófaszt, ki kell bulizni.
Először egy teljesen laza szettet vettem magamra és úgy néztem a tükörbe, szinte majd összeesett velem együtt. Nem, egy O’Mara mindig alkalomhoz illően öltözik. Lehet, hogy ez egy vakrandi, de Vincent nem fog tuskó módon kinézni. Átöltöztem, majd az órámra pillantva elégedetten bólintottam, megfelelő az idő az indulásra.
Jól ismertem a helyet, pár bulit már megéltem itt, a toalett is különleges emlékeket ébreszt bennem egy gyakornok lánnyal eltöltött este után, bár nyilván ködös az a légyott. Az italkülönlegességeiktől azonban felállt a szőr a hátamon, az meg, ahogy tukmálják az emberre, fenomenális. Minden tiszteletem Bowmané, de az itala receptjét inkább magával vitte volna az örök kviddics mezőkre.
Hoppanáltam az italozótól nem messze lévő sikátorba, majd megigazítva magamon a ruhát elindultam. Még mindig cudar idő volt, de persze, ennek volt most itt az ideje, mégis Merlin segge közepére kívántam a mínusz fokokat. Mi lett volna, ha gyalog jöttem volna, akár egy mugli, még belegondolni is rémes.
Már az ajtóban állva hallatszott, a buli kezdetét vette, így pálcámmal megkopogtattam az ajtót, mire a kilincs, mint ahogy emlékeimben is, várakozás nélkül jelent meg előttem. Vettem egy nagy levegőt, elővettem a legkomiszabb mosolyomat és úgy léptem be a bárba, mint jó régi cimbora, kit már oly régóta nem látott az épület belseje.
Bizony, voltak ismerős arcok, egy felszolgáló már messziről intett felém, ahogy hozta a welcome drink-et, mely milyen meglepő cikesz-koktél volt.
- Szevasz Jim. Dobd ezt a szart a fenébe és hozd a szokásosat. – suttogtam a fülébe, majd még pár ismerős arcnak intettem, mielőtt az asztalomhoz tessékelt volna talán a főszervező. Egy számmal volt ellátva, amit a mellkasomra is feltapasztott, természetesen kérdés nélkül. Lenéztem a fordított 18-asra, majd mosolyogva néztem fel rá és próbáltam arra gondolni, mennyi italt fogok meginni és cserébe kell elviselnem ezt a megaláztatást. Eközben megjelent Jim is és az asztalra tett egy Lángnyelv Whiskyt jéggel, majd az ingzsebembe tolt egy levágott vörös rózsát. Immáron fintorogva néztem fel rá és a szervezőre, s míg a lelkes fickó úgy vigyorgott rám, mint a legkedvesebb barátjára, kit oly régóta látott, Jim csak bocsánatkérő arccal jelezte, neki is a töke kivan az egésszel. Megenyhülve bólintottam, majd kezembe vettem az italomat és szétnéztem a teremben. Lágy zene szólt, miközben mindenhova kétszemélyes asztalok voltak beállítva és pár üres helytől eltekintve, mindenhol izgatott, beszélgető párokat lehetett észrevenni. Püffögtem egyet a látványra, majd eszembe jutott, magam is várok szívem hölgyére, így szétnéztem a helyiségben, meglelem-e őt, kit ma estére tettes társammá fogadok vagy hatalmas szenvedések közepette hajt el melegebb éghajlatra.

Vincent

Tanulság: ha már fogadok egy keményebb bulin, legközelebb azt addig tegyem legfeljebb, ameddig vissza tudom idézni a részleteit. Igen, nem hátrány második pontként, hogy ne én veszítsek, de az igazából nem akkora lényeg. Lehet szórakoztató sztori belőle.
A legidegesítőbb pillanatnyilag, hogy a legkisebb ködös foszlányok maradtak meg arról, miért tartok egy nyál vakrandira, rendesen benevezve rá. Honnan került pont ez a kalapba, milyen apropóból, és mit vesztettem el, hogy ezt kaptam érte? Horribile dictu, vagy mit nyertem meg, és hogy a jó rákba egyeztem bele, hogy versenybe szálljak ilyen fődíjért?
Van olyan vastag a bőröm, hogy jót röhögnék, még ha a magam kárára is, az egészen, de így, hogy csak a másnapi fejfájást tudom konzisztensen felidézni, kicsit menjenazanyjába az egész.
De szó nem érheti a szavam elejét, becsülettel itt vagyok.
Meg a legszegecsesebb bőrdzsekimmel, legmetálabb, katkó néniket biztos botránkoztató bandáspólómmal, meg egy walkman-nyi garantáltan jobb zenével, mint amit ezen a napon kinézek a rendezvényszervezőkből. Főleg, miután a hangját is hallom az illető drágának.
Valószínűleg karikatúrisztikus szinten kilógok mindenki más közül az ellenkultúrámmal, de pont ez volt a lényeg.
A helyi koktélt elfogadom, betudva engesztelésnek a rámragasztott számért, és az eseményszervező ...mondjuk úgy, hogy erotikus hangjáért. Nem, nem csábító, inkább azon alapom, mit csinál a dobhártyámmal. B-vel kezdődik.
Mondjuk lehet nem szükséges így visszafognom magam, most matricázták rám a korhatárjelzést ...amit már most próbálok leszedni, ez tény. A számot megjegyeztem, az bőven elég megtalálni, kivel dobott össze a sors.

Nagyon ki van csípve, a rózsa kezdi túltolni a dolgot, de az öltözet egész értékelhetően stílusos, azt el kell ismernem. És a whisky-t is betudom jó pontnak. Még meglátjuk, milyen parti, de az esélyét megkapja.
-Csak így simán?- csipkelődök az italválasztáson bemutatkozás helyett, de a Lángnyelvvel valahogy soha nem egyeztem ki natúran. -Ha ismerik itt is a Sakáltanya Old Fashioned-jét, meghívlak rá.
Igazából ha van egy megfelelően felkészült bajitalos pultjuk, újonnan is ki kéne tudják keverni. De arra csak később lesz alkalmunk.
-És akkor kezdődjön a szokásos, valentin-napi táncverseny. Hölgyeim és uraim! Tessék párba állni!
Szemet forgatok a dologra, talán túl látványosan is, mert van egy gyanúm, hogy erre pécéznek ki minket külön is egyből. - Maguk is!
Kelletlenül engedem, hogy kitereljenek minket is a parkettre, és a persze, hogy nyálas zenéjükre még be is állítsanak minket, de legalább onnan súgom a mentőötletemet, előkotorászva a walkmant a zsebemből.
-Mintha ezek sehol nem kötötték volna ki, hogy az ő zenéjükre kell táncolnunk. Mit szólsz?
A kazetta ki van bővítve, hogy több szalag férjen bele, mint aminek hely van benne, talán kitart a válogatásom éjfélig újrakezdés nélkül is. Anyagmágiából meg vagyok olyan jó, hogy egy fülhallgatót működőképesre le tudjak másolni, ha elfogadja.