Szent Jeromos templom és sírkert

A kis templom a település szívében helyezkedik el, így a Fő térről könnyedén megközelíthető. Körülötte máig használt sírkert fekszik, ahol nem csak muglikat, de neves varázslókat is eltemettek. Ha már ellátogatál ebbe a kis faluba, érdemes utána járni, valóban kísértetek járják-e a temetőt.

[Ámen]

Ámen



Evelyn

Homályos a tér. Egy sötét parkban vagyok, körülöttem az emberek sutyorognak valamiről. Nem hallom pontosan, miről, de az az érzésem, hogy rólam. Körbe nézek, de nem látom az arcukat, helyettük csak elmosódott alakok vannak. A fejem lüktetni kezd. Kinyitom a szemem. A fény beáramlik, és könnyezni kezdek. Minden erőmre szükség van a szemem kinyitására is. Már nem a parkban vagyok, azonban a fejem már olyan mód lüktet, hogy legszívesebben itt helyben kitépném a helyéből. Veszettül érzem magam, és a fény, ami beáramlik egyenesen fel az agyamba, még inkább arra sarkall, hogy kivéssem az egészet. Mi a szent szar? Óvatosan megpróbálok felülni. Ahogy a  szemem kezd hozzászokni a fényhez, ismét elbizonytalanodom. Nem lehet ébren, hiszen különböző szobrokat látok. Szűz máriát, meg keresztet. Azt tudtam, hogy tegnap este kicsit elszaladt velem a ló, de hogy ennyire, azért erre nem számítottam. Behunyom a szemem, majd lassan ismét kinyitom, hátha jobb. De nem. a szobor maradt, a kereszt maradt. Körbe nézek, de nem akarom elhinni. Ez egy kibaszott templom. Egy ijesztő templom. A falakból is sugárzik valami sötét szent izé, amitől a szőr is feláll a hátamon. Szentfazekak. Brrrr...
- Mi a....-
Pörgessük csk vissza. Tegnap este. Elmentem Bowmanhoz, mert azt hallottam, valaki a minap engem keresett. Amúgy se volt jó kedvem, és inni is akartam egy kevesett. Bowman nem volt bent, azt mondták, el kellett mennie valami sürgős ügyben. Ettől még morcpsabb lettem, de üzenetet nem mertem hagyni. Épp leléptem volna, mikor egy helyes csaj kikezdett velem. MInden jól ment, ittunk, bájcsevegtünk, smároltunk és...és ennyi. Ez az utolsó kép. Mi a francot csinálhattam? Haza nem vittem, mert itt vagyok, és egyedül. Megkínoztam? Táncoltam vele? Megtapogatom a zsebeim, de nem hiányzik semmim, nem rabolt ki.  Megpróbálok visszaemlékezni a lányra. A nevére, a kinézetére...a haja szőke volt, félhosszú. A jobb vállán valami tetoválás, de nem emlékszem, mit ábrázolt. Nem gondolom, hogy csak úgy leitatott volna, és idecipelt volna. A saját lábamon kellett hogy eljöjjek....
 Sosem kedveltem túlságosan a templomokat. Valamiért mindig olyanokat fantáziálgatok benne, hogy itt milyen hangulatos lehet egy gyilkosság. Olyan emelkedett hangulatú. Tudom, hogy nagyon gázul hangzik, de ha az ember belegondol, irónikus itt gyilkolni. Bár most legszívesebben magamat ölném meg...miért fáj minden porcikám...titkon mégis félek attól, hogy néha álmomban vagy részeg állapotomban csak úgy elindulok. Elrejtőzni, menekülni, vagy keresni Alizont..fogalmam sincs. Mintha a nyomomban loholnának. Ritkán ugyan, de van hogy álmomban elilndulok valahova, és nem tudom hova, miért.  Az is lehet, hogy máshol aludtam. A lánynál, aztán hajnalban kereket oldottam...nehezemre esik újra összetákolni a tegnap emlékfoszlányait, pedig jó lenne tudni, mit csináltam pontosan. Nehezen, de összeszedem magam. Talán jobb is nem emlékezni az egészre. Felkapom a dzsekim, és megindulok kifelé, hogy minél előbb szabaduljak erről a borzalmas helyről. Az ajtó hirtelen kivágódik, és egy  másik szőkeség libben be rajta.
-ÖÖÖ...Hello. Ez ám a lendületes belépő.
Valakinek vagy nagyon sietős gyónni valója van, vagy menekül. Hát nem tudom, meghallgatja e itt brki is, bár én mindig szíves hallgatóság vagyok.

Fynn



2002. június 15.

Kezdem egyre jobban megkedvelni ezt a fényképész életmódot. Talán ott kéne hagynom az újságírást, és inkább a fotózással foglalkoznom. Annyi varázslatos hely van a világon és esemény, lényegében a képeimen keresztül is meg tudnám mutatni a világnak azt, ami a valóság. Az erdők irtását, a mágia által okozott károkat, mint ami Lindisfarme szigetén is történt. Van néhány képem róla. Szerencsés voltam, hogy pont akkor ott voltam.
Borzalmas volt az a rengeteg sikoly, és a halottak. Meg az is, ahogy gyorsan elkezdték a varázstalanokat terelni egy biztonságosabb hely felé, ahol aztán törölték az emlékeiket. Már, amelyiknek tudtak törölni. Szóval ebből kifolyólag nem is tudták azonnal helyreállítani a területet, de azt hiszem, így is gyorsabban haladtak, mint amit normális varázstalan módon meg tudnák csinálni.
Most viszont egy ösztöndíjra hajtok, és ha sikerülne megkapnom, akkor az lenne az utolsó lökés az életemben. Akkor tényleg a fotózás felé fordulnék, és kevésbé erőltetném az újságírást. Szóval, mivel sok múlik rajta, egy olyan témát választok, amit soha nem lehet megunni, és biztos vagyok benne, hogy más is próbálkozik majd ezzel, szóval nagyon jó dolgot kell kitalálnom.
Godrick’s Hollow temetője mindig jó téma. Kicsit sötét, és talán ijesztő, ha elkapsz egy szellemet, de attól függetlenül még jó. Itt vannak a Potter szülők, és még néhány nevesebb személy, szóval elindulok a keresésükre, és bőszen kattintgatok a felkelő nap fényében, mikor véletlenül sikerül lencsevégre kapnom egy párocskát.
- Maga mégis mit képzel magáról!? – förmed rám a férfi, mire a nő felsikolt, maga elé rántja a ruháját.
- Sajnálom, én csak erre jártam. Én nem akartam…
Hátrálok pár lépést, hogy lássák, tényleg nem akartam én semmi rosszat nekik, de a férfi mintha már nem is törődne azzal, hogy mi van rajta, és mi nem. Megindul felém, és nagy szerencsém van, hogy nem varázsló, mert valószínűleg már leátkozta volna a fejem a helyéről.
- Adja ide azt a fényképezőgépet!
- Soha!
Futni kezdek egyenesen a templom felé. Ha oda elérek akkor talán meggondolja magát és nem fog követni. Legalábbis nem félmeztelenül. Belököm az ajtót, és ezzel a lendülettel be is csapom magam mögött. Nekitámaszkodok az ajtónak, majd fújok egyet, hogy aztán nekitámasszam a fülem az ajtónak hátha meghallom a közeledő lépteket.
- ÖÖÖ… Hello. Ez ám a lendületes belépő.
Hirtelen felkapom a fejem, és megpördülök. Ugye nem került valahogy mögém ez az állat? Megkönnyebbülve látom, hogy nem a sírok között szexelő pasasról van szó. Elkezdek közelebb menni az idegenhez. Ha meg akarom tartani a fényképezőgépem, akkor egy ideig jobb lesz, ha itt maradok. Egy mugli, ha elég normális akkor nem fog balhét csinálni egy templomban.
- Gondoltam megragadom a reggeli nap sugarainak szépségét, ezért eljöttem fényképezni, de sajnos sikerült valami mást… vagyis valakiket lefényképeznem, és nos… maradjunk annyiban, hogy nem örültek neki.  
Nem különösebben kérdezte, hogy mi volt az oka a belépőmnek, de ezzel azt hiszem, elég magyarázatot adtam neki. Megállok tőle nem messze, majd leülök egy padra. Rajtunk kívül nem sokan vannak itt, ami nem akkora baj, ahogy elnézem őt, nem volt könnyű éjszakája.
- Hello, Lina Pye vagyok – nyújtom a kezem felé. - Hosszú volt az éjszaka?
Látszik rajta, hogy csak nemrég ébredhetett fel, a ruhája nem eléggé rendezett egy kora reggeli templomi imádsághoz.

[Ámen]

Ámen



Evelyn

Úgy tűnik, a templom még a végén tényleg hasznos lesz. Menedéket nyújt, egy pórul járt kis szöszi hibbi fényképésznek, és jómagamnak, aki azt érzi, égeti a sok szobor tekintete. A fülét az ajtóhoz tapasztja, hogy halhassa, ha utána futnak. Ez azonban nem a legjobb ötlet, mert ha mégis utána szaladnak, és betörik az ajtót, akkor fejbe fogják ütni azzal a baromi nehéz ajtóval. Roppant kellemetlen lenne.
- Gondoltam megragadom a reggeli nap sugarainak szépségét, ezért eljöttem fényképezni, de sajnos sikerült valami mást… vagyis valakiket lefényképeznem, és nos… maradjunk annyiban, hogy nem örültek neki. 
Nocsak. Hát, ki tudja, lehet most kezdődik a paparazzi fotós karrierje, csak még nem tud róla. A tehetség mindig utat tör magának.
- Bocsesz, de szerintem ott nem jó állni, ha követ az üldöződ, el fog sodorni az ajtóval. De ha elbújsz, és nem látta biztosan hogy ide futottál, akkor én szívesen falazok neked.
Vigyorgok, majd a padsorok közé biccentek, simán el tud bújni itt mellettem.
- Csak nem valami....pikáns dolgot kaptál lencsevégre?-
Nevetek, mert lelki szemeim előtt valami dagi fószer húzkod magára valami bigét. Hát a romantika az romantika ugyebár, nem lehet rá haragudni. A szerelem, az szerelem, mit lehet tenni. Leül egy padra, én közben halkan az ajtó felé sétálok, kicsit reménykedem, hogy a pasas beront anyaszült meztelenül az Úr színe elé, azt hiszem, eléggé feldobná a napom. A szöszi bemutatkozik, végül szépen leülök mellé.
- Hello, Lina Pye vagyok .
Kellemes társaságnak tűnik, már nem is zavar, hogy szinte ide teleportáltam rejtélyes körülmények között. Néha megesik, nem is kell nagy dobra verni. Nagyibb baj még nem lett belőle.
- Szia kedves Evelyn. Fynn Kyteler.-
Kézfogása egy nőéhez képest határozott. Kedves, meleg, határozott kézfogás.
-Hosszú volt az éjszaka?
Hosszú, hosszú,a legtöbb éjszakám hosszú. Bár meglepő módom terápiás jelleggel elkezdtem esténként festegetni mindeféle baromságot, és így kevesebbet járok ki, de ez egy féltve őrzött titkom, sose árulnám el senkinek. Ha kiderülne, gondolkodás nélkül letagadnám. De amúgy meg mókásnak tartom őket.
- Hosszú? Hát, nem tudom. Én inkább azt mondanám érdekes. Minthogy csak foltokban tudnék beszámolni róla. És tudod...
Közelebb hajolok hozzá, hogy senki ne hallja, amit mondok, vagy csak simán jól esik közel hajolni hozzá. Hát, ki tudja.
- Néha alvajárok.
Ezt valóban nem tudja a tesómon kívül más, és valóban nem szoktam reklámozni. Érted, valaki a végén felveszi egy mugli kütyüvel, vagy egyszerűen ugyebár...mondjuk lefotóz. Rendes géppel, nem a mugli félével.
- Szóval lehet, hogy egy bűnöző mellett ülsz, csak én sem tudok róla. Esetleg Isten. Hát ő premier plánban végignézhette.
A fényképezőgépe felé sandítok, megpróbálom így is szemügyre venni, milyen gépe lehet.
- Milyen géped van? Nem szép dolog illetlen képeket lőni te lány. 
De még mennyire hogy nem illik és amúgy is mutatsd már meg őket nekem is. Szomjazom egy kis vidámságra, az utóbbi időszakban tényleg nem vagyok olyan jól. Nyilván nem beszélek ilyenekről Aidennel és mással se, de nem a legvidámabb időszakom élek. Piszkosul hiányzik Alizon. Az egyteln nő, aki eddig képes volt komolyan megnevettetni. És az egyetlen testvérem.
- Első szabály ha olyat fotózol, ami kínos lehet. Légy láthatatlan. Rejtőzz el. Vaagy..vegyél egy jó futó cipőt, és egy gázsprayt. Nincs minden sarkon egy templom..

Fynn



2002. június 15.

Hogy mennyire volt jó ötlet a templomban elbújni és ezzel gyakorlatilag csapdába esni, ha a férfi utánam jön, azt majd csak a jövő dönti el. A nem is olyan távoli jövő, mert elég nagyot tud csappanni a fejem az ajtón, ha kinyitják, amíg én hallgatózok. Mikor úgy döntök, hogy most már nem lesz baj, és legalább az ajtó közeléből elléphetek, akkor hallom meg, hogy nem vagyok egyedül. Persze, igaza van, az ajtóra tapasztani a fülem nem éppen jó ötlet, úgy tűnik másnak se csak nekem.
- Azt hiszem, az egyik Godrick’s Hollow polgármesterének a lánya volt, míg a férfi egy aranyvérű varázsló. Egy nagyon is aranyvérmániás család sarja.
Sóhajtok egyet, mert ebből még tényleg lehet gondom, és ha nem rejtem el magam és a bizonyítékokat akkor célpont is lehetek akár. De ez nem egy digitális fényképező, amit a varázstalanok mostanában kezdenek használni. Azt szerintem én nem tudnám úgy megbütykölni, hogy használhatnám. Pedig milyen jó lenne azonnal látni a képeket, amint elkészülnek.
Kezet fogok a férfival, úgy érzem, egy ideig elleszünk mi itt. Ha másért nem, akkor azért, mert én még nem merek majd kimenni, ezzel szóval fogom tartani őt.
- Maradjunk annyiban, hogy nem csak beszélgettek. Az kő kemény szex volt, és ha nem védekeztek, akkor az egyik aranyvérű családnak hamarosan komoly problémái lesznek.
Persze, ezt végiggondolva nem is biztos, hogy a fényképező volt a legnagyobb baj abban a szerencsétlen eseményben. Talán az én emlékeimet akarta elvenni, és mellé nyilván a gépemet.
- Akárhogy is szerencsétlen eset.
De most egy picit térjünk is át partneremre. Leülök az egyik padra, aztán úgy tartom szóval. Nem mindennapos dolog, hogy az ember fia egy templomban ébred. Valami nagyon olyan eseménynek kellett lennie, ami miatt ezt a lehetőséget kellett választani. Másrészről pedig, soha nem lehet tudni, végül is, csönd van, nem zavar senki. Még akár jó is lehetne.
- Óh, ez érdekes. Mindig annyi kérdésem volt az alvajáró iskolatársamhoz, de nem akart beszélni róla soha. Nem tudom, talán szégyellte.
Kérdőn nézek rá, és kicsit félre is biccentem a fejem. Bűnöző? Nem akarok külső és ez a pár perces ismertség alapján ítélkezni, de ez az ember itt tuti, hogy nem bűnöző.
- Te nem lehetsz bűnöző! – elég határozottan jelentem ki ahhoz, hogy tudja, komolyan gondolom, és nehéz lenne kimozdítani erről az elképzelésemről. – Bár, így hogy jobban megnézlek... – próbálom ugratni. – Azt kinézem belőled, hogy férjes asszonyokat csábítasz el.
Látom, hogy eléggé érdeklődik a fényképező után, de sajnos le kell lomboznom, ez egy ősrégi darab, így nem igazán tudom megmutatni a képeket, amiket készítettem, de ha szerencsém van, akkor holnap vagy holnapután már sikerül előhívnom őket. A tanulmányaimban nem állok még úgy, hogy egyik pillanatról a másikra megteszem ezt.
- Ez egy ősrégi Canon varázstalan fényképező. Sajnos nem tudtam megbűvölni, ezért csak később tudom előhívni a képeket. De szívesen megmutatom majd azt a bizonyosat.
Meg sem fordul igazából a fejemben, hogy a velem szemben ülő férfi talán nem varázsló, így felelőtlenül dobálózok olyan szavakkal, mint a varázstalan is, meg az aranyvérű. De nem baj, legfeljebb kimagyarázom valamilyen szleng szöveggel.
- Nem paparazzinak készülök. Eredetileg újságíró akartam lenni, de most elkezdett vonzani a fotózás is. Az a célom, hogy olyannak mutassam be a világot, amilyen valójában. Eleinte azt gondoltam, hogy ezt csak újságíróként tudom megtenni, de most már nem vagyok ennyire biztos benne.
Egy kicsit vizslatom a fényképezőgépem, majd átadom a férfinak. A szalagot megbűvöltem benne, ha esetleg kinyitná a gépet, akkor sem fognak tönkremenni a fényképek benne.
- Esetleg nem ismersz valakit, aki megbűvölné nekem a gépet vagy egy újabb darabot, hogy tudjam használni? – És ezen a ponton még mindig nem gondolok bele igazából, hogy a velem szemben ülő férfi még mindig nem biztos, hogy varázsló.

[Ámen]

Ámen


Evelyn

2002. június 15.

Az ember általában akkor dühödik fel, ha lekapják, ha valami rettentő illetlen vagy undi dolgot csinált épp, amit sikerült megörökíteni. Esetleg fél, hogy más is megtudja, mert a következmények nem lennének túl kellemesek. Hát ez az, ha az ember titkol valamit, akkor annyira ügyel arra, hogy senki se lássa, hogy valaki pont észreveszi. Ez már csak ilyen.
- Azt hiszem, az egyik Godrick’s Hollow polgármesterének a lánya volt, míg a férfi egy aranyvérű varázsló. Egy nagyon is aranyvérmániás család sarja.
Áháá, tudtam én. Azért pont a polgármester  lányát lekapni..háááát, kínos szitu.
Maradjunk annyiban, hogy nem csak beszélgettek. Az kő kemény szex volt, és ha nem védekeztek, akkor az egyik aranyvérű családnak hamarosan komoly problémái lesznek.-
- Mondd, hogy leaglább nem kiskorú az a lány.
Félig aggódva, félig nevetve célozgatok, mert a végén még szegény bűncselekményt is követ el.  Közben meg azért mégis vicces ez az egész szitu. A muglik  különösen hepciásak az ilyenre, vigyázni kell, ha nincs 18, akkor akkor még baj is lehet belőle. Tudjuk a muglik milyen furák. Mindig is azok voltak.
- Szóval van nálad  pár pornográf felvétel, és egy temlomban bújtatod őket. Hmm..Na, ez azárt már valami.
Az érdeklődésem egy pillanatig majdnem felkeltette, ki lehetett az az aranyvérű varázsló, de aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem érdekel, ki kivel játszadozik. Nem szeretek pletykálni, csak ha hasznos információt is tartalmaz, amit később fel lehet használni. Akár előnyére is válhatna, de azért egy szegény lányt mégse kéne meghurcolni, olyat még én se tennék. Ellenben ha a polgármesterről készültek volna...
- Akárhogy is szerencsétlen eset.
- Így is mondhatjuk. Bár ha mondjuk a polgit kaptad volna le, nem a lányát, akkor esetleeg még valami adu ásszá és válhatott volna. És? Mi a terved a képekkel? Megtartod őket? -
Az, hogy én miért itt ébredtem, rejtély, de ez egyre kevésbé érdekel. Gondolom egyszer majd megszűnik, ha meg nem, kitalálok, vagy keresek rá valami bájitalt. Eddig még nem foglalkoztam vele, sosem ébredtem még máshol, mint ahol szerettem volna, de lehet hogy ezúttal kicsit túl messzire mentem.
- Óh, ez érdekes. Mindig annyi kérdésem volt az alvajáró iskolatársamhoz, de nem akart beszélni róla soha. Nem tudom, talán szégyellte.
Hát nem sok mesélni való van róla, mondjuk így. Mivel nem emlékszünk rá. Legalábbis én soha nem emlékszem rá, csak tárgyak bizonyítják, hogy éjszaka ettem, nyitogattam a szekrényeket, és pakoltam. Ennyi, ez az alvajárás még magának az elszenvedőjének is rejtély, így nem nagyon tud mesélni róla. De amúgy kiválóan lehet kifogásként használni. Bocsánat, és..én alvajártam, nem voltam magamanál! Ezt bármikor be lehet dobni, bár az emberek többsége ezt nem szokta elhinni. Amúgy meg meg is tudja keseríteni az ember életét, olyankor kevésbé vicces a dolog.
- Hát nem tudom ez mással hogy van, de én nem emlékszem rá, mit teszek, mikor alszom, így..mesélni sem tudok róla. Felkelek, és látom, hogy ettem, pakoltam, és kábé ennyi. Nem nagy kaland. Legalábbis eddig ennyi volt. Most meg...ki tudja. Amúgy.. Tűnődöm el kicsit ezen az egészemegy kicsit aggasztó is lehet..de amíg nem szerepelek a Szombatiban, addig csak nem tettem semmi extrát, semmi komolyat.
Vonom meg a vállam könnyedén, magamnak is levonva a konklúziót, hogy hát ez van. Majd megtudjuk Fynn Kyteler ölt e embert az éjjel, vagy sem.
- Te nem lehetsz bűnöző! Ó, cuki. Ez a csaj egész cuki, kezd tetszeni...
– Bár, így hogy jobban megnézlek...
Na? Csak nem azt fogja mondani, hogy a szemeim valami hideget és ijesztőt sugároznak, mert a végén még megharagszom, és itt hagyom, pedig nincs kedvem. Összehúzom a szemöldököm, várom, mi lesz a mondat vége.
– Azt kinézem belőled, hogy férjes asszonyokat csábítasz el.
Na tessék. Az itteni emberek vagy vámpírnak néznek, vagy egy házasságtörő szexmániásnak. Hát hogyan illeszkedjen így be az ember? Ki kérem magamnak, egyik sem vagyok. A második már majdnem akár igaz is lehetne, de házasságba nem szoktam belerondítani. Evelynre nézek,  sértődöttséget játszva vonom félre a szám,  és sóhajtok.
-Í, ez fájt. Fáj, hogy ilyet nézel ki belőlem. Nem, nem szoktam férjes nőkkel kikezdeni, utána nincs kedvem menekülni. Áh, túl macerás lenne.
És milyen igazam is van! Jó, persze lehet nem ezt a választ várta, hanem hogy juj, az milyen rossz dolog, de az a része kevésbé érdekel, főlg mert ha meg is tenném, a nő lépne félre, én teljesen egyedülálló vagyok, én nem csaltam meg soha senkit. Szóval nem gondolom hogy a sztoriban én lennék a rossz fiú. Ha én szeretek valakit, akkor nincs az a nő, aki miatt megcsalnám. De az a helyzet, hogy nehezen szeretek meg valakit. Nem vagyok minden hónapban másba szerelmes. Sőt.
- Ez egy ősrégi Canon varázstalan fényképező. Sajnos nem tudtam megbűvölni, ezért csak később tudom előhívni a képeket. De szívesen megmutatom majd azt a bizonyosat.
Hihi. Azt a bizonyosat. Tényleg kiváncsi vagyok, mi az a fénykép, amiért lóhalálba menekült be a templomba, így őszintén felnevetek.
-Jó, rendben, köszi. Azért csak óvatosan, más meg ne lássa. -
Mondjuk egy ügyes kis bűbájjal meg lehet oldani, hogy illetékteenek ne lássák, csak a fehér üres képet.
- Nem paparazzinak készülök. Eredetileg újságíró akartam lenni, de most elkezdett vonzani a fotózás is. Az a célom, hogy olyannak mutassam be a világot, amilyen valójában. Eleinte azt gondoltam, hogy ezt csak újságíróként tudom megtenni, de most már nem vagyok ennyire biztos benne.
A gépét aztán átadja nekem, amire igyekszem vigyázni, hisz fontos neki. Jól hangzik ez a fotós dolog, tetszik, ahogy mesél róla. Jó hallgatni, ahogy a céljairól, a terveiről mesél. Nekem ilyen terveim sose lehettek.  Most meg már talán nem is akarom, hogy legyenek.
- Akkor gondolom MMMM hallgató vagy.  Én egy időben eljátszottam a gondolattal, hogy toxi-medimágus legyek. De aztán.. Számat félre húzom, és egy fél, keserédes  mosolyt ejtek meg, ami ösztönös, ösztönösen keserű. Mondjuk úgy...máshogy alakultak a dolgok.
-Esetleg nem ismersz valakit, aki megbűvölné nekem a gépet vagy egy újabb darabot, hogy tudjam használni?-
Na, tessék, itt lenne az alkalom, hogy segíteni tudjak neki, de nem tudom megbűvölni. Azt nem akarom mondani, hogy inkább a fekete mágiűhoz értek, és a bájitalokhoz, az nem lenne túl kecsegtető. de aztán eszembe jut, hogy van egy fickó, Alecto, aki tárgyakat bűvöl és azokat adja el. Ő eléggé ért hozzá.
- Azt hiszem, de, pont van, de sajnnos nem én vagyok, pedig nagyon szívesen megcsinálnám neked. Van egy ismerősöm, Alecto, a zsebpiszok közben szokott előfordulni, a piacon árul. Ha akarod, elviszem hozzá, ha én viszem oda, akkor nem meri eladni.
Vigyorgok Evelynre, mert hát igen, ha ő maga viszi oda, sanszos, hogy hamar túl is ad rajta, de én könnyen tudok hatni rá, meg vannak a módszereim. Ha rám bízza, a következő alkalommal egy pöpec megbűvölt gépe lesz. És akkor leglább lenne okom, hogy újra láthassam. Mert Evelyn tényleg...jó fejnek tűnik.
-Nyugiii, bízhatsz bennem, esküszöm.

Fynn



2002. június 15.

Akármi is hozott ebbe a templomba, az biztos, hogy nem a véletlen. Persze, most mondhatnám, hogy az ösztöndíjra való pályázat témája, de valójában az is csak közvetett lenne. Azt gondolom, hogy ma nekem ide kellett jönnöm, történjék bármi is.
- Ránézésre azt mondanám, hogy nem kiskorú, de ki tudja valójában. Az a sok smink és miegymás, manapság a nők már sokkal idősebbnek is tudják mutatni magukat, mint amilyenek valójában.
Legalább ez az egy dolog nem lehet probléma majd, ha egyszer fény derül az igazságra. Feltéve, ha tényleg nem veszi el az emlékeit a lánynak és valóban védekeztek. Mert azt azért nem láttam, pedig eléggé himbálózott, mikor felém rohant az a férfi. Mondjuk nem is azzal voltam elfoglalva, hogy van-e valami ott rajta.
- Gondolod, hogy akkor rövid időn belül el fogok égni?
Inkább költőinek szánom a kérdést, mint komolynak. Nem hiszek ebben, és talán ez nem is meglepő. Valakinek, aki olyannak akarja láttatni a világot, amilyen, nem hiszem, hogy Isten lesz a megmentője vagy a kozmikus akármi, aki elrendezi az emberek életét.
- Persze, megtartom őket. Azért annyira nem bízom senkiben, hogy egy ilyen dolgot kiengedjek a kezemből. Még bármikor jól jöhet.
Nem hiszem, hogy hatással lenne az életemre hosszabb távon ez az eset. Ahogy azt sem hiszem, hogy a későbbiekben bármikor elő fog kerülni. De az biztos, hogy egy ilyen dolgot nem engedek ki a kezeim közül. Azért, mert nem számolok vele, hogy később még kellhet, nem jelenti azt, hogy később tényleg nem fog kelleni.
Szerencsére végül témát váltunk, még akkor is, ha nem sokáig. Még tényleg nem tudom mi lesz a képekkel, de addig, amíg nem látom őket, nem is szeretnék végleges döntést hozni.
Az alvajárás mindig is érdekelt, és így legalább már tudom, hogy korábban miért nem beszéltek nekem róla. Persze, lehet, hogy attól féltek, majd megírom egy cikkben azt, amit hallok, de ha így is tettem volna, csak név nélkül és csak azért, hogy mindenki tudja milyen érzés lehet. Vagy a hozzátartozók, hogy tudják mire készülhetnek fel, ha egy ilyen emberrel élnek együtt. Persze akkor nem lett semmi a cikkből, azóta meg valahogy el is felejtődött nálam, egészen mostanáig. De nem Fynn lesz az, akit alapul fogok venni.
- Óh, sajnálom. Bár, ha jobban belegondolok, akkor a férjezetlen, idős nők csak jobbak. Eltartják az embert, megbecsülik, és amennyi tapasztalatuk lehet.
Érzem, ahogy kis mosolyra húzódik a szám, ahogy elképzelem Fynnt egy idősebb nő mellett, aztán azonnal rá is jövök, hogy nem, ehhez a férfihoz semmi ilyesmi nem illik. Bár, azért jó lenne tudni, hogy mivel foglalkozik.
Nem akarom mutogatni a képet, szóval ha elkészülök az előhívásával, akkor megtartom magamnak, és ha eljutunk odáig, hogy leszervezzünk egy találkozót, akkor az nem egy nyilvános parkban lesz. Valószínűleg. Egy paparazzinak nem éppen az a felismerhetősége, hogy nem fog kereskedni a képekkel? Márpedig én nem akarok. A mai világban, ha egy ilyen dolgot kap valaki lencsevégre, és nem akar hasznot húzni belőle, akkor vagy meghúzza magát és úgy tartja meg a képeket, vagy elégeti, hogy nyoma se maradjon.
- Igen, MMMM-re járok. És nem is gondoltál rá, hogy esetleg most kezdj bele a tanulmányaidba? Soha nem késő elkezdeni.
Láttam én is olyan tanulót, aki nem most végzett a Roxfortban, és láttam olyan tanulót is, aki egyáltalán nem a Roxfortban végzett. Szerencsére elég nagy a választási lehetőség, szóval és úgy gondolom, ha valaki nagyon akar valamit, akkor azt érdemes elkezdeni. De most picit vissza a fényképezőmre. Jó lenne, ha meg lehetne bűvölni picit. Csak annyira, hogy a képeket vissza tudjam nézni, amikor készülnek. De nekem erre nincs ismerősöm, egy új gépet pedig nem tudok venni. Szóval, igazából ilyen vagy bejön, vagy nem jön be alapon kérdezem meg tőle, hogy neki esetleg van-e.
- Hú, az nagyon jó lenne. Persze, mondjuk…
Tudom, hogy nem csak rossz dolgok vannak a Zsebpiszok közben, és ha a valóságot akarom megírni, akkor bizony nekem is be kell mennem oda, de eddig nem éppen az a hely volt az, ami a legjobban vonzott.
- Örülnék neki, ha nem adná el a gépem. Most nem igazán tudnék venni egy másikat helyette.
Még akkor is, ha nem lenne élethalál kérdése az új gép, hiszen szeptemberben kezdődik majd csak a suli, de az ösztöndíj pályázat miatt azért nem is húzhatom el olyan sokáig.
- Talán lenne okom arra, hogy ne bízzak benned? – kérdem kicsit félredöntve a fejem. - Bízom én, de akkor is lenne egy kérésem. Szeretnék veled menni. Nem azért, hogy ellenőrizzelek, csak még nem voltam a Zsebpiszok közben és nem akarnék elsőre egyedül elmenni oda.
Tőlem valahol ketté is válhatnak az útjaink, ha valami biztonságosnak mondott helyen le tudna passzolni, és aztán majd ugyanott összeszedni, de egyelőre nem szeretném egyedül megtenni azt az utat.
- Most már eleget beszéltem magamról, mi van veled? Mivel foglalkozol, ha már toxi-medimágus nem lettél.

[Ámen]

Ámen


Evelyn

2002. június 15.

  A templom egy olyan hely, ahol mindig furán érzem magam. Ha szétnézek, különös szobrokat, festményeket látok, amik nem tűnnek jóságosnak, semmi felemelő érzés nem kerít a hatalmbába, nem érzem, hogy ez az Isten, meg a Szűz Mária (haha szűz, persze), szóval nem érzem a csodlatos jelenlétüket. Helyette a múltat látom. Mikor az emberek sok varázslatra mondták azt, hogy isteni csoda, és isten itt van velük, miközben boszorkányok és varázslók segítették őket. Olyan különös ez. Ilyenkor mindig elgondolkodok, hogy mi, a varázslótársadalom milyen sokszor játszunk isteneset. Aztán meg hogy nincs kizárva, hogy minket hittek istennek. A mágiát. A fényképezőt nézem, aztán Evelynt. Még mindig viccesnek találom, ahogy belekeveredett egy ilyen szituba.
- Ránézésre azt mondanám, hogy nem kiskorú, de ki tudja valójában. Az a sok smink és miegymás, manapság a nők már sokkal idősebbnek is tudják mutatni magukat, mint amilyenek valójában.
Na igen. A nők, és a hiúság. De a szépség sokszor hatalom. Egy olyan dolog, ami sokszor segít. Bár nem tudom, az én esetemben segített e valaha, hogy egészen rendben vannak az arcvonásaim. De a nőknél ez még fontosabb. Nem tudom, mondta e  nekik valaha is akárki, hogy akkor a legszebbek, mikor egyszerűen csak ők. Semmi smink, csak kócosan, egy szál papucsban és egy rongyos pólóban. Ha mondták is nekik, nem törődnek vele. Nők. Evelyn válaszára csak mosolygok.
- Ó, hát persze. Minél hamarabb nők akarnak lenni. Pedig a gyerekkor fontos. Ha nekem egyszer lesz lányom, szeretném, ha minél több ideig gyerek maradna.-
Nem tudom, ez miért jött ki a számon. Sosem szoktam ilyenekről beszélni. Aa ilyesfajta magányos farkasok nem beszélnek gyerekekről. Bár nem állítottam valólant, így csak egyszerűen megvonom a vállam. Nem nagy ügy.
 -Gondolod, hogy akkor rövid időn belül el fogok égni?
Nos, a tény, hogy porno fotókat dugdos egy templomban, adhatna némi okot az eleven elégetésre. De valójában ezek sem kellenek hozzá. Hiszen kik üldözték a boszorkányokat? Kik égettek el sok boszorkányt? Salem? Ugye ugye. Holmi porno kép? Ugyan..nekünk nem kell semit se csinálnunk, akkor is éghetünk, ha akadnak még vallási fanatikusok. ÉS azok minden korban akadnak, a lényeg, hogy ne nyerjenek ismét hatalmat.
- Ugyan...ha visszamennénk a jó öreg Salemi időkbe...elég, ha létezünk.
Kacsintok, majd cak szimplán előre felé bambulok.
- Ezek a ...keresztények mindig is féltek tőlünk. Furcsa nép. Valahol meg hát ugye jogos. De nyugi, ha ez kiderülne, és az itteni nagyfőnök most megtudja, akkor itt vagyok, és ketten majd jól elbánunk vele. Nem hagyom csak úgy, hogy elégj.
Engem is sok minden miatt simán fel lehetne gyújtani..talán egy kicsit jogosan. De persze rossz pénz nem vész el.  Még jó sokáig itt fogom boldogítani az embereket.
- Persze, megtartom őket. Azért annyira nem bízom senkiben, hogy egy ilyen dolgot kiengedjek a kezemből. Még bármikor jól jöhet.
Helyes, helyes. Tartsa is csak meg őket. Beszélgetésünk az alvajárás felé indul meg. Ó, igen, a jó öreg esti mászkálásaim. Órákig beszélnék én róla ha...ha emlékeznék is valamire. Bár ki tudja...lehet inkább csak titkolnám az esti kiruccanásaimon történteket. Férjes nők? Noooooo. Nem kell e felesleges balhé.
- Óh, sajnálom. Bár, ha jobban belegondolok, akkor a férjezetlen, idős nők csak jobbak. Eltartják az embert, megbecsülik, és amennyi tapasztalatuk lehet.
Fintorgok egyet, és az egyik szemöldököm felvonom. Mi? Eltartani? Nemnemnemnem. Nem vagyok én valami ...hogy hívják őket? Gigolo? Merlinre, fúj. ehet, hogy szexista vagyok, de nehogy már egy nő tartson el egy férfit. Micsoda baromság.
- Eltartani? Az a férfi, akit el kell tartani, az nem férfi. Már bocsi, nem megsérteni akarlak, de egy nő ne tartson el egy férfit se. Sérül tőle az egonk. Nekem péládul óriási van, és ha megsérül...kő kövön nem marad. Komolyan.
Ezt az elvetemült gondolatot hamar ki is rázom a fejemből, még gondolno sem akarok rá.
- Igen, MMMM-re járok. És nem is gondoltál rá, hogy esetleg most kezdj bele a tanulmányaidba? Soha nem késő elkezdeni.-
Ó, igen. Néha valóban eszembe jut, de rájövök, hogy nem bírnám. Tanulni akarok, de nem akadémián. Sok olyan tudok, amit az akadémia soha a büdös életbe nem tanítana.
-De, igen, gondoltam. Aztán...ezt a szép kis gondoltatot fogtam, összegyűrtem, és a tűzre vetettem. Nagyon szépen ropogott. Volt egy kis lágy dallama is...
Sok recept és technika van a birtokomban, amit tilt az egyetem, és egyáltalán minden iskola. Csak a megfelelő helyet kell megkeresnem, ahol kibontakozhatok, és rendben leszek. Lehet, nem vonom kétségbe azt, hogy lenne olyasmi is, amit esetleg tudnék kamatoztatni, de túl sok a kötöttség. Vizsga. Nem. Órára járás. Nem. Így szabad vagyok. Szeretek szabad lenni. A gépet nézem. Vajon mi mindent fotózhatott vele már a lány? Vajon miket? Felajánlom a közreműködésem, hogy elviszem megbűvöltetni.
- Hú, az nagyon jó lenne. Persze, mondjuk. Örülnék neki, ha nem adná el a gépem. Most nem igazán tudnék venni egy másikat helyette.-
Elmesélem neki, hogy jobb ha nem ő viszi egyedül, mert hamar lába kelhet, amit persze hogy nem szeretne. Senkise se szeretné. Ismertem egy csajt aki egyszer arra is berágott, hogy valaki ellopta az ernyőjét. vagyis én voltam. Majdnem kicsinált. Jó, ez a valaki a húgom volt, mert ő egy kibaszott őrült, de akkor is. A nők veszélyesek. Nagyon. 
- Talán lenne okom arra, hogy ne bízzak benned?
Áhháá, elvigyorodom, ok, az akár lehetne is, vagy ezer. De azt csak én tudom, mikor nem akarok átvágni valakit. Evelynt eszem ágában sincs. Szerintem így első ránézésre sem olyan butuska, hogy annyiban hagyná, ha átvágánám. Mondtam, a nők haragja néha baromi erős. Nem, Evelynt inkább nem vágom át.
- Okod? Igen, rengeteg. És nem is muszáj megbíznod bennem. De ha meg átváglak, tuti hogy kettévágsz, felgyújtasz vagy valami. Nem kockáztatok.
Az utolsó mondatomat suttogva mondom neki. Valamiért, ha nagy igazságot mondok, néha automatikusan elsuttogom. Fontos dolgokat suttogok el, akkor is, ha az emberek nem hallják.
-Bízom én, de akkor is lenne egy kérésem. Szeretnék veled menni. Nem azért, hogy ellenőrizzelek, csak még nem voltam a Zsebpiszok közben és nem akarnék elsőre egyedül elmenni oda.
Ó, remek, egy közös kaland túra Alectohoz. Bólintok, tetszik az ötlet, szívesen elkísérem.
- Most már eleget beszéltem magamról, mi van veled? Mivel foglalkozol, ha már toxi-medimágus nem lettél.
Foglalkozni? Na most mi a francot mondjak? Találjak ki valami rejtelmeset? Á nem, a feje még most is úgy sajog, hogy semmi jó kis hazugság nem jut az eszembe, így megpróbálok igazat mondani, de nem is modnanni vele sok mindent.
- Bájitalokat főzök, beszerzem a hozzávalókat, és...új recepteket próbálok kitalálni. Szabadúszó vagyok. A családom is...nagy múltú..khm..bájital főzők voltak.
Jó, mondjuk ki, kurva jó méregkeverő család sarja vagyok. A francokat, mondom ki, csak vicces magamban szórakozni. És ne felejtsük el a mugli drogok dílere titulist se. Ja, de, egyelőre ezt is felejtsük el. A végén még firkál róla valamit.

Fynn



2002. június 15.

Ha szerencsém van, akkor nem kell majd sokat itt lennem, a férfi, ha eddig nem jött utánam, most már nem hiszem, hogy ránk fogja rontani az ajtót. Ettől függetlenül élvezem ezt a kis időt, és örülök neki, hogy ide vetett a sors. Fynn nagyon érdekes alak, és meglepően jót tudok vele beszélgetni. Mostanában nem ez a tapasztalatom a férfiak részéről, és nem tudom, hogy velem van gond, vagy a másik nem képviselőivel.
- A lányok mindig az anyukájukra akarnak hasonlítani annak minden aspektusával kapcsolatban. De lehet ez éppen a lázadás oka is, hidd el, ha saját lányod lesz és beér a tinédzser korba, bekerül a Roxfortba, akkor ez a folyamat elkerülhetetlen lesz majd.
Csak egy hajszálon múlik, hogy nem kérdezem meg, megvan-e az ideális anyajelölt. Az már azért túl illetlen lenne még akkor is, ha elég lazának tűnik ez a beszélgetés. A végén még faggatásnak venné, főleg azok után, hogy közöltem vele félig újságíró vagyok.
Az viszont nagyon is érdekes téma, hogy egy boszorkány vajon miért vagy miért nem ég el egy keresztény templomban. Nem, mégsem érdekes, hiszen tudjuk a választ. A varázstalanok túlságosan is babonásak, így a boszorkányok üldöztetése felesleges hisztéria volt. Főleg azoknak az ál indokoknak köszönhetően, ahol is alig halt meg néhány boszorkány a perek során, ellenben túl sok varázstalan.
- De ha belegondolsz, akkor sokkal fejlettebbek voltunk a varázslatainkkal. Bájitalokkal, varázslatokkal bármit megtehettünk, akár az időjárást is befolyásolhatjuk. Nem csoda, hogy nagyon sok dolog miatt minket okolnak.
A fényképek után kicsit szabadabb témára terelődünk. Elmosolyodom, ahogy elképzelem, ahogy ott lépked néhány idős nő oldalán, és igyekszik elvegyülni a tömegben. Persze, másrészről nem is biztos, hogy ha valóban meglátnám egy ilyen társaságban, akkor nem illene közéjük. Annyira rejtélyes ez a férfi, egyszerre tudok sok mindent elképzelni róla úgy, hogy mégsem illik hozzá.
- Ez is egy érdekes szempont, és biztos vagyok benne, hogy sok férfi társad osztja is a véleményed, mégsem gondolom azt, hogy mindenki. Ego?
Felállok és körbejárom, elég látványosan. Közben hümmögök, és bólogatok, majd visszaülök a helyemre.
- Látom, már látom. Igazán bemutathatnál neki egyszer majd ennek az egónak.
Elmosolyodom, ebből is szeretném, ha tudná, hogy semmi rossz indulat nincs a mondandómban. Főleg, mert ki tudja mire képes az az ego, még lehet, hogy tényleg lesz valami negatív kimenetele egy ártatlan tréfának.
A főiskolákra terelődik a téma, és bevallom, meglep, hogy végül nem akar majd továbbtanulni. Ha az volt az álma, akkor miért ne tenné meg? Persze, van az az élethelyzet, amikor a jelenünk már nem teszi lehetővé azt, amit a múltban elképzeltünk, de ettől függetlenül, azért érdemes megpróbálni.
- Akkor ezek szerint teljesen lemondtál már róla. Kár, soha nem lehet tudni, mikor jön jól egy álca munkánál vagy, ha be akarsz lógni valahova.
Részben én is ezért választottam a főiskolát. Annak ellenére, hogy mennyire céltudatosan újságíró akartam lenni, most valahogy jó ötletlen tűnik ez a főiskola. Nem akartam még felnőni és a saját lábamra állni teljes egészében. Persze, ettől még nem lett jobb a helyzetem, de a családom neve a tudományos világban elég sokat segít. A szüleim egészen eddig azt gondolták, hogy az újságírás csak egy hobbi lesz majd, láttam a csalódást az arcukon, mikor bejelentettem, hogy komolyan gondolom, nem akarok az ő útjukat járni. Arra ott van Nolan.
Figyelem, ahogy forgatja a gépet, és egy pillanatra elfog a rossz érzés. Nem kellett volna talán mégsem átadnom neki a gépet. Alig ismerem, és az egyetlen kincsemet máris a kezébe adom. Aztán hamar elhessegetem ezt a képet tekintve, hogy ha el akarta volna venni tőlem, akkor már régen megtehette volna. Nem vagyok olyan jó párbajozó és a meglepetés ereje mellé állt volna.
- Ha meglépsz a gépemmel, akkor tényleg megátkozlak. Az egyetlen kincsem, nem tudsz elbújni majd előlem. Legalábbis akkor biztos nem, ha majd újra összefutunk egyszer.
Igyekszem a lehető legkomolyabban mondani, hogy tényleg ő is komolyan vegyen. Persze, csak annyira, amennyire én is komolyan mondom.
- Egyébként pedig, ha arra várnék, hogy megbízzak valakiben, akkor soha többé nem állnék szóba se senkivel. A munkám, a célom, hogy megismerjem az embereket és olyannak mutassam meg őket, amilyenek. Ehhez sokszor be kell látni az álarc mögé. Te is hordasz, de a tiéd mögé egyelőre nem akarok belátni.
Tudom, hogy egyszer majd úgyis eljön az idő, amikor be kell látnom mögé, de ez most túl jó pillanat ahhoz, hogy kockáztassak. Mi van akkor, ha nem tetszene, és kiderülne, hogy a bájos alvajáró srác valójában egy sorozatgyilkos. Mondjuk, ezt lehet, hogy nem ártana tényleg tudni.
Annak is örülök, hogy a Zsebpiszok közbe nem kell egyedül mennem. Ha minden oldalát meg akarom mutatni az életnek, akkor azt is látnom kell. Mondjuk faramuci helyzet, hogy nem merek egyedül odamenni, de ez még csak az első látogatás lesz, talán később már jobb lesz.
 - Akkor valahol mégis sikerült az álmod elérned. Ha toxi-medimágus nem is lettél, azért a bájitalokkal foglalkozol. Ez jó, szerintem.
Szabadúszó? Érdekes lehet így élni. Végül is miben különbözhet az én szabadúszó cikkeimtől? Annak adom el, aki a legtöbbet fizeti érte. Legalábbis ez lesz majd a tervem. Ki tudja, talán még a varázstalanoknak is felajánlhatom a cikkeimet.

[Ámen]

Ámen


Evelyn

2002. június 15.

Elég fura szituba keverdem itt. Egy nő mesél nekem a lányokról, a tinédzserekről. Hó, hó, vissza az agarakkal, ennyire azért nem érdekelnek a kölykök. Persze, egyszer majd lehet lesz egy lányom, sőt, az sosincs kizárva, hogy valahol most is van, csak nem tudok róla. Bár, ha meg van, az nem az én saram, ha nem szólnak róla. Az példul nettó kicseszés. Mondjuk köszönöm, én jól vagyok így, de azért minden férfiinak van egy ilyen parája, hogy..hogy valahol a világban vagy egy gyereke.
- A lányok mindig az anyukájukra akarnak hasonlítani annak minden aspektusával kapcsolatban. De lehet ez éppen a lázadás oka is, hidd el, ha saját lányod lesz és beér a tinédzser korba, bekerül a Roxfortba, akkor ez a folyamat elkerülhetetlen lesz majd.
Hümmögök egyet, jaj, hirtelen milyen meleg lett itt a templomban is..csak nem gyulladni kezdek?
- Aham, biztosan...Ámen
Vigyorgok. Jó, ez egy béna templomos poén akart lenni, de lehet nem jött össze. Na, jó, lassan tényleg ki kéne keveredni erről a helyről. A csaj amúgy is úgy néz, mintha azt akarná kérdezni, van e csajom, vagy ilyesmi. Na jó, legyen, megelőzöm a válasszal, mieőtt ki kéne vrnom, míg meg meri kérdezni.
- Az még bizonyosan messze van. Nem vagyok olyan jófiú, aki alkamas lenne ilyesmire.
És magyarázkodni nem akarnék senkinek, és nem is fogok. Eddig meg még sosem voltam egy helyen 2 hétnél tovább. Ezt az első hely, ahol már itt vagyok 1 éve. Már többször megfordult a fejemben, hogy megint kereket oldok, csak úgy, megszokásból. De aztán most úgy tűnik, még egy ideig maradok. Hogy meddig, azt ki tudja. De most tényleg, kedz folytogatni a levegő. Valaki előtt valami bűbjt, vagy mi a franc? Vagy a táma kezd annyira feszélyezni, hogy mehetnékem támad. Vagy éppen most fogok elégni Evelyn szeme láttára. Vagy átváltozom vámpírrá, és akkor Elliot igazán örülhet, felcsaphatna jósnak, vagyis kamu jósnak, és meggazdagodhatna.
- De ha belegondolsz, akkor sokkal fejlettebbek voltunk a varázslatainkkal. Bájitalokkal, varázslatokkal bármit megtehettünk, akár az időjárást is befolyásolhatjuk. Nem csoda, hogy nagyon sok dolog miatt minket okolnak.
- Hát igen, mi már akkor is menők voltunk...
Kacsintok Evelynre, majd most már tényleg felállok. A lábaimnak muszáj mozogniuk. A tepmlom lassan kiürül, én meg felállok az egyik pad szerű izére, majd legrok. Aztán megint fel, és megint le, mintha egy játszó téren lennénk. Ahogy Evelyn engem néz, szinte belelátok a fejébe, pedig nem vagyok legilimentor. Csak nő. A dologminden negatívumával és persze megannyi pozitívumával együtt.
- Héj, héj, csak nem elképzelsz engem, érettebb nők társaságában? Fujj, teeeee, azt is lefotóznád mi? Már  látom is, amint a címlapon vagyok. A szexi Fyn Kyteler új korosztályban is népszerűségnek örvend.
Miközben beszélek, az ingem elkezdem szépen lassan kigombolni, persze a felénél abba hagyom.
- Na jó, vége a gyereknapnak. Bocsánat, elkalandoztam. Az a helyzet, hogy kezdek éhes lenni, és ha éhes vagyok...megőrülök.
- Ez is egy érdekes szempont, és biztos vagyok benne, hogy sok férfi társad osztja is a véleményed, mégsem gondolom azt, hogy mindenki. Ego?
Arra már rájöttem, hogy ez a boszi elég okos. Mostanában nem találkoztam okos boszikkal, és még nem tudom, ez mennyire tetszik, mennyire jó nekem. Feláll, körbejár, ami mondjuk eddig tetszik. Tessék, nézz csak, mindenem a tied, ha akarod...időleges persze.
- Látom, már látom. Igazán bemutathatnál neki egyszer majd ennek az egónak.
 Tetszik a kis élcelődése, azonnal rá is vigyorgok. Bármikor, nagyon szívesen bemutaom. Csak le ne nyúlja. Kell nekem, szeretem. Mikor a főiskolára terelődik a szó, ltom, hogy meglepődik, de nem izgat. Nem szeretk sokig a fenekemem csücsülni. És úgy is hamar balhéba keverednék. Köszi, de kihagyom. Nem nekem való. És azt hiszem, az élet eddig elég sok mindenre megtanított. ÉS sikeres volt a tanítás, még élek, és Alizon is megúszta a halálfalók haragját.
- Akkor ezek szerint teljesen lemondtál már róla. Kár, soha nem lehet tudni, mikor jön jól egy álca munkánál vagy, ha be akarsz lógni valahova.
Na igen, de azt hiszem, nekem meg vannak a saját eszközeim, ha be akarok jutni valahova. Kevésbé kreatív, de a célnak megfelel. Álca a munkánál. Erre elmosolyodom.
- Hát vehetjük úgy, hogy lemondtam róla. De tudod, elment tőle a kedvem. Mondhatni, hogy...nem az én világom.
- Ha meglépsz a gépemmel, akkor tényleg megátkozlak. Az egyetlen kincsem, nem tudsz elbújni majd előlem. Legalábbis akkor biztos nem, ha majd újra összefutunk egyszer.
Látom, hogy azért aggódik a gépéért, ezért először magamhoz szorítom, mintha nem akarnm odaadni, mintha elakarnám rakni, de aztán persze vissza adom neki.
- Jól van, jól van, visszaadom. Ugyan, előled sosem akarnék elbújni.  Amúgy meg...legyőznélek, de nem akarnálak. Ha csak nem írnál rólam valami hülyeséget. De...nem írsz ugyeee??
Nem, mintha annyira izgatna, a firkászok miket írogatnak, újságos sem nagyon olvasok. Na jó, mosatnában néha, csak így a helyi híreket. Itt vagyok egy éve, és csak a csaposokat ismerem, meg Elliotékat.
- Egyébként pedig, ha arra várnék, hogy megbízzak valakiben, akkor soha többé nem állnék szóba se senkivel. A munkám, a célom, hogy megismerjem az embereket és olyannak mutassam meg őket, amilyenek. Ehhez sokszor be kell látni az álarc mögé. Te is hordasz, de a tiéd mögé egyelőre nem akarok belátni
Ó. Olyannak, amilyenek. Én? Nocsak? Álarcot? Igazáán? Remélem legalább valami szépet viselek...
- Hát ez..igazán megtisztelő. Azért eléggé meg is kéne küzdened. Ahhoz nem elég egy szép pofi. Még akkor sem, ha ész is társul mellé. Sőt. Akkor az sokkal nehezebb.
Mikor a bájitalokról esik szó, csak bólintok. Elérni az álmom. Nem tudom, nekem nincs olyanom. Vagyis mindig is annyi volt, hogy Alizon biztonságban legyen. A bájitalozás, a méregkeverés az egyszerűen családi hagyomány. És átok is persze. Ismét a fényképezőre nézek, aztán felpattanok, és igyekszem Evelynt is magammal húzni.
-Viszont most már eleget cseverésztünk ebben a kriptában, ideje ismét a napfényre lépni. Teljesen mufurccá tesz ez a környezet.
Kidugom a fejem az ajtón, és a terepet teljesen tiszténak látom. Senki sincs itt, még a bokorban sem.
- Na gyere, menjünk. A gép miatt pedig írok egy baglyot, és ha lezsíroztam, és még leszetnéd látni ezt a csodás álarcost itt melletted, akkor szívesen elkísérlek Alectohoz.

Fynn



2002. június 15.

Azt hiszem, most már semmi esetre sem változtatnám meg a múltat. Persze, ha tudnám. Ez a találkozás Fynnel simán felülmúlja annak a tényét, hogy nem sokkal ezelőtt még menekültem egy feldühödött varázsló elől. Viszont azt hiszem, hogy olyan témákat is érintettük közben, amit talán nem kellett volna. Semmi esetre se mondanám magam még olyan közeli ismerősnek, akivel megoszthatja a szerelmi életét. Főleg nem úgy, hogy még bármire gondolhat a korábbi határozott kijelentésem nyomán, miszerint újságíró vagyok. Szóval nem is erőltetem a tényt, hogy milyenek valójában a lánygyerekek.
Még ennek ellenére is úgy gondolom, hogy olyan természetesen jött. Fynnel lenni olyan, mintha ezer éve ismerném. Bármiről beszélhetek, és ha nem mondok el neki valamit, az igazából abból adódik, hogy megszólal a józan eszem és óvatosságra int. Nem tudom mennyire tűnik ez fel neki, de remélem annyira nem. Talán ezt is erősíti meg, hogy áttérünk a varázstalanok és varázslók közötti különbségekre.
- Menők? - nézek rá felhúzott szemöldökkel, de közben persze mosolygok. - Komolyan menőknek gondolsz minket?
Még nem hallottam boszorkányt vagy varázslót, aki így vélekedne. Mármint ez olyan furcsa szóhasználat. De ha jobban belegondol az ember, akkor tényleg elég menőek vagyunk. Másrészről viszont hiányzik néhány kütyü, amit a varázstalanok alkottak meg, és mi nem tudjuk használni. Nem hiszem mondjuk, hogy valaha repülni fogok egy repülőn, pedig mennyire érdekes lehet.
Annak viszont egyértelműen örülök, hogy nem veszi a hülyéskedésemet teljesen komolyan. Nem tudom, nekem lehetne-e olyan esemény az életemben, ami miatt az idősebb vagy a nagyon fiatalabb korosztály felé forduljak. Ugyanakkor, ki mondja meg a szerelemnek, hogy ezekkel ne sodorjon össze, mert úgysem lesz jó vége. A lényeg, hogy biztos olyan körülményeknek kell összejönnie, hogy ez megvalósuljon.
- Rendben, akkor meghívlak reggelizni. Ha akarod. Nem szeretném, hogy miattam esetleg olyat tegyél, amit később megbánnál.
De előbb még nézzük meg honnan is jön az az ego. Alaposan körbejárom, de nem akarja megmutatni magát, szóval visszaülök a fenekemre, amíg el nem dől, hogy megyünk vagy nem megyünk reggelizni. Ami azt illeti, lehet jobb lenne, ha én is keresnék valamit, mert lassan kezdek éhes lenni. Talán utána jobb fényben is látja majd a jövőjére vonatkozó kérdéseimet. Vagy pont ellenkezőleg. Elküld majd a gúzsba, mert egy olyan dologra akarom rábeszélni, ami már teljesen irreleváns neki.
Viszont kénytelen vagyok elővenni a rossz lányos énemet. Még akkor is, ha nem nézhető ki belőlem, hogy fenyegetőzzek, a gépemért bármit megteszek. Szóval, ha meg akar lépni vele, akkor most tegye vagy ne tegye inkább. De ha mégis, akkor megkeresem. A fene, nem tettem nyomkövető bűbájt a gépre. Ha újra megkaparintom, akkor tuti ez lesz az első dolgom. Megpróbálok mérgesen és fenyegetően nézni, de mikor magához öleli, akkor inkább megijedek.
- Honnan tudod, hogy legyőznél? Alábecsülsz, mert nő vagyok? – Úgy teszek, mintha fel lennék háborodva, de a következő pillanatban inkább diadalittas mosolyra húzódik a szám. Szóval mégis fél tőle, hogy írok róla valamit. - Nem, nem akarok írni rólad semmit.
Amúgy is, mit írhatnék? Találkoztam egy alvajáró varázslóval egy mugli templomban és nem égtünk meg? Nem igazán lenne érdekes a cikk, még akkor is, ha hozzám hűen igazság állna benne.
Szeretek a bizalomról beszélni. Valahogy segít kialakítani két ember között egy kapcsolatot, és segít a bizalom kialakításában. Ez az egy dolog, amiben azért nem szoktam hazudni. Ha elmondom nyíltan a véleményem, úgyis hamar kiderül, hogy mit gondol róla a másik, és akkor tudok azon agyalni, hogy hogyan tovább.
Megköszönöm a bókot, régen hallottam már, hogy valaki szépnek tartson, de azért észben tartom, hogy ha be akarok látni az álarc mögé, akkor nagyon meg kell küzdenem érte. De nem akarok. Nagyon hosszú idő óta most érzem azt először, hogy rendben van ez így. Érzem a zsigereimben, hogy Fynn elég sok mindent rejteget előlem, és biztos utána tudnék járni néhány dolognak, például miért ismer valakit ennyire közelről a Zsebpiszok közben, de nem érdekel. Vele kapcsolatban egyelőre sodródok az árral, és majd meglátjuk, hogy elevezünk egymás mellől vagy maradunk még majd.
- És ha a napfénytől olvadok el?
Nem vagyok vámpír, de ki tudja mi vár ott kinn ránk. Hagyom magam az ajtó felé húzni, ha eddig nem törtek be ide a képeket követelve, akkor már nem is fognak. Legalább reggelizek én is, és közben azon gondolkodok, hogy milyen módon tudnánk Alextón kívül is találkozni.
- Akkor várom a baglyod, csodálatos álarcosom. – A kezem nyújtom felé, és ha megrázza, akkor utána hoppanálok is a kampuszra hogy megírjam az ösztöndíjamhoz a pályázatot.


Köszönöm a játékot.