Csórikák & Csillaghajók

Valamikor júliusban
A Foltozott Üst

Mindig érdekesek ezek a játékok, amiket így random közönségnek mesélek, kiülve az Üstbe például. Ismerősök, idegenek, aki épp erre jár és kedvet kap, vagy elég kíváncsi gyanútlanul belesétálni egy Muglik és Munkahelyek játékba, és általában nagyon szórakoztatóan irreális kalandokba keveredni a mugli hétköznapi életben. De ez most más lesz. Veszélyesebb, ismeretlenebb, még irreálisan szórakoztatóbb, a mai - még - gyanútlan áldozataim a mugli tudományos fantasztikum hétköznapjaiba fognak belecsöppenni. A Star Trek világára fogom alapozni a játékot, de bizonyos vagyok benne, hogy úgy húsz percen belül már egy magát valamire tartó trekkie sem fogja felismerni a galaxist, ahogy eddig megismerte, mert ez egy ilyen játék.
Vészjósló vigyorral nézek végig a játékosaimon, amilyennel csak egy asztalis mesélő tud.
-Késznek vélitek magatokat?- Bájvigyor, csak hogy ellensúlyozzam az ominózus kérdést. -A mai játékom kicsit különbözni fog a szokásostól, nem egy komoly történelmi környezetbe, vagy egy kiismerhető tündérmesébe, esetleg az egyszerű korunkbeli muglik kaotikusan kalandos hétköznapjaiba fogtok csöppenni. Ma a 2360as évek mugli űrhajósai lesztek, egy idegen civilizációkkal és titokzatos jelenségekkel teli galaxisban.
Kiosztom az üres karakterlapokat, ez egy jóval rögtönzöttebb játék lesz, mint egyes nagyobb meséléseim, de a Muglik & Munkahelyek - Kurtított Kiadás egészen egyszerű rendszer, kezdők és előkészület nélkül rögtönzött játékok számára egyaránt könnyen elkezdhető.
-A játék egyik nagy jellegzetessége, hogy egyáltalán nem akadály, ha nem ismeritek a mugli világot, pláne a mugli jövőt, de készüljetek fel rá, hogy ennek ellenére kell dolgokat megmagyaráznotok, hogy mi az, hogyan működik, én csak nagyon általános leírást adok róluk. Apropó igen, az egyszerűség kedvéért legjobb talán, ha a játék erejéig mind tegeződünk. Kérdezni meg természetesen mindig ér.
Kapnak némi technikai eligazítást is a játékról. Igazából Elliotot és Lupát már ismerem is, Bahrival egy nyíltnapon találkoztam eddig, de ez így nekik is egységes megoldás, ha egymást nem is ismerik esetleg.
Az eredeti teljes szabálykönyv, meg egy egyoldalas összefoglaló a Kurtított Kiadáshoz elérhető az asztalom, hagyom is őket pontozgatni egy darabig, aztán ha mindenki kész van, az űrszekerek közé is csaphatunk.
-Na, akkor kezdésnek mindenki mutassa be a karakterét, kik is lesztek, és mi a foglalkozásotok, mit csináltok a hajón. Főleg a hajótok fő tisztjei lennétek, mint kapitány, első tiszt, kormányos, főmérnök, tudományos tiszt, biztonsági főnök, satöbbi, de ha mondjuk mindenképp vörösinges lenne valamelyikőtök, én meggyőzhető vagyok.
A kevésbé egyértelmű vörösingest máris meg se magyarázom, ha valaki rá merészkedne kérdezni, mi is az, jelentkezik is egyben arra, hogy ő definiálja, mi is egy vörösinges. Ilyen ez a játék, én meg tudom, gonosz vagyok.
-A másik fontos dolog, amit ti mutattok be, mielőtt a történetbe csapunk, az pedig a negyedik kvázi-főszereplő, a csillaghajótok, ti adtok neki nevet, és röviden le is írhatjátok. Hogy ezt a feladatot hogy osztjátok fel, azt rátok bízom.
Ezzel be is dobtam őket a mély vízbe, vagy hogy aktuálisabb legyek, ki a légzsilipen, most ők jöttek az alapok igazán lefektetésével a mai játékra. Potenciálisan bármi vagy minden, amit a Star Trek világáról tudok, szintén repül ki a légzsilipen aszerint, mikkel rukkolnak elő itt hárman.

űrmuglik és egyéb szépségek


Merel, Lupa, Arian
2001. július 26.

outfit

A március asztali szerepjáték után nem volt olyan meglepő igazából, hogy belementem ebbe. Már csak azért sem, mert azt nagyon élveztem, bár majdnem biztos voltam benne, hogy a mostani karakterem nem lesz olyan spontán, mint Leo, hiába nem terveztem el semmit megint. A mostani asztaltársaságnak is egy bemutatkozással kezdtem, mielőtt belecsaptunk volna a játék közepébe, így a szőke lánnyal, majd az enyhén morcos indiai beütésű faszival is kezet fogtam: – Elliot vagyok.
Lényegében ezután vette át Merel a szót. Egészen jól tudta irányítani ezeket a helyzeteket, s kicsit féltékeny is voltam rá, amiért ilyen jó pozíciót birtokolhat. Vajon én is jó mesélő lennék? Elég élénk a fantáziám, bár az nem biztos, hogy elegendő világok megalkotásához… meg amúgy is jobban szerettem a káoszt még nagyobb káosszá alakítani.
– Késznek vélitek magatokat? – kérdezte Merel, miközben én intettem a kocsmárosnak. Elég meleg volt ma, pedig tegnap még szakadt az eső, szóval rám fért egy hűvös ital. Nem, mintha a
– Ennél készebb már csak akkor leszek, ha ez a bájos ember hoz nekem egy hideg sört – közöltem, mikor odalépett a kocsmáros. – Kértek valamit? – néztem körbe. Miután a fickó felvette a rendeléseket tovább is állt, mi pedig végre belekezdtünk a lényegbe.
– A mai játékom kicsit különbözni fog a szokásostól, nem egy komoly történelmi környezetbe, vagy egy kiismerhető tündérmesébe, esetleg az egyszerű korunkbeli muglik kaotikusan kalandos hétköznapjaiba fogtok csöppenni. Ma a 2360as évek mugli űrhajósai lesztek, egy idegen civilizációkkal és titokzatos jelenségekkel teli galaxisban. – Magyarázta Merel, de csak félig-meddig figyeltem, úgyis belerázódom majd menet közben a helyzetbe, mint legutóbb. Mondjuk a 2360-as évek elég érdekesen hangzott és máris elképzeltem lelki szemeim előtt egy hatalmas hajót, ami a csillagok között siklik. A tekintetem automatikusan a szép kockákat kereste, amikből múltkor egyet sem kaphattam meg… most is ott volt egy az asztalon, azt kezdtem el bökdösni az ujjam hegyével. Kellesz nekem…
Merel tovább magyarázta az apró részleteket, miközben én a kockát piszáltam. Egy-egy szót talán elcsíptem, de míg nem került szóba a karakteralkotás, addig nem reagáltam semmit. Valójában a böködés közben már meg is született valami karakterféle a fejemben. De most sem akartam túlzottan elszakadni magamtól, csak azért, hogy könnyebb dolgom legyen. Ötletem sem volt, mi lehet az a vörös inges, de amúgy már eldöntöttem milyen karaktert hozok, ha Merel is beleegyezik.
– Az én karakterem igazából, ha Merel is rábólint, a főmérnök segédje lenne. Egy fiatal mérnök, aki frissen került a hajóhoz. Az iskolai évei alatt bebizonyította, hogy nagyon jól tud mérni és hatalmas evezőket tervezett más hajóknak diákként. Ami a hátterét illeti, egy Leonard Bunny nevű nyugdíjas kapitány nevelte fel, miután az űrben hajózva rábukkant egy ismeretlen vidéken a magára hagyott csecsemőre. Szóval elég titokzatos a múltja és ez állandóan irritálja, hogy nem tudja honnan származik. Ettől függetlenül élt a lehetőséggel, amit Mr. Bunny kínált neki. Ez pedig a tanulás volt. – magyaráztam és megvártam, hogy Merel esetleg rábólintson. – A neve Oscar Bunny, külsőre annyit kell róla tudni, hogy nagyjából 180 centi, lila haja van és barna szemei. Nem túl izmos alkat, viszont elég jellegzetes figura, nem csak a lila haj miatt. A fején állandóan valami különleges kiegészítőt hord, a játék ideje alatt virágkoszorút és tündéresen ugrálva közlekedik. – Folytattam, majd áttértem a képességeire. – Az ügyesség 11, a meggyőzés 12, feltűnőség 13, cukiság 13 és intelligencia 11.
Ezután a többiekhez fordultam, hátha van valami ötletük a hajó nevére. Nekem persze volt, bár nem éppen a legviccesebb vagy legtökéletesebb, de egy Bunny vezetéknevű emberhez határozottan illet volna: – Én a hajónkat Bolyhoskának nevezném el. - Alig hogy ezt kimondtam meg is érkezett a rendelésünk és végre belekortyolhattam a sörömbe.

Csórikák és Csillaghajók



2001. július 26.
Merel, Lupa, Elliot

Hát nem gondoltam volna, hogy ilyesmire adom a fejemet. Már csak azért sem, mert a jófejség szikrája is hiányzott belőlem. Ettől függetlenül ott ültem a három seprűben három másik ember társaságában, akik közül mindössze Merelt ismertem az akadémiai nyíltnapról. Bizalmatlanul fogtam meg a felém nyújtott kezet az apró, ázsiai férfitól: – Arian Bahri – válaszoltam röviden és velősen, majd a szőke lány felé is odabiccentettem.
Elliot olyan minden lében kanálnak tűnt, aki addig nem fogja be a száját, míg valamit bele nem tömnek. Jelen esetben ez egy korsó sör volt, ami után hallhatóan nagyon vágyakozott. Amikor a kocsmáros rám pillantott, várva, hogy mit is innék kissé rekedten böktem oda: – Egy kis lángnyelv rám férne, aztán egy sört hozhat nekem is.
A szőke lány felé pillantottam, hátha ő kevésbé energiavámpír természet. Rajta nyugtattam a szememet, míg Merel elmondta, mi is ez az egész. Sosem játszottam szerepjátékot és igazából ezt az alkalmat is csak annak reményében tettem magamévá, hogy esetleg végre valami eltereli a figyelmemet mindarról, amitől lassan már hónapok óta nem tudtam nyugodtan aludni… Hónapok? Voltak azok már évek is! Csak úgy repült az idő, én pedig beleragadtam abba a maréknyi önsajnálatba, ami megadatott a háború alatt.
Akárhányszor lehunytam a szememet az öcsém arcát láttam élettelenül, fénytelenül. Ha nyitva volt a szemem, mintha egy folyamatosan azt suttogta volna: Ekbal, Ekbal, Ekbal… megremegett a kezem, ahogy eszembe jutott megint, csupán a kockát bűvölő Elliot vonta el egy pillanatra a figyelmemet, de közben azért hallottam, ahogy Merel elmondja mi a helyzet, milyen körülmények lesznek. Aztán Elliot kézbe is vette a dolgokat és felvázolta a jótündérkeresztanyát személyesen.
– Az én karakterem kevésbé színes – mondtam és megpiszkáltam az asztal karcos lapját magam előtt, nem néztem fel rájuk. – Roy Berrett egy az ötvenes évei elején járó egykori katona. Ma már visszavonult a komolyabb bevetésektől és főmérnökként dolgozik a csillaghajón. A végzettségét tekintve ugyanis mindig mérnöknek tanult, és az ő mérései még Oscarénál is sokkal, de sokkal pontosabbak voltak. Ettől függetlenül számos különleges harcmodorban otthon van, nagyhangú, kicsit talán erőszakos ember is… és aki a legjobban idegesíti az a lilahajú segédje. – Közben a kocsmáros felé pillantottam, hogy hozza-e már a lángnyelvet. Nem szerettem ennyit beszélni, mikor nem órát tartottam, túl könnyen kiszáradt a szám.
– Roynak sosem volt családja, árvaként verekedte fel magát abba a pozícióba, ahol van. Rengeteget tanult és edzett. Nem házasodott meg, de házasságon kívül született egy lány, akit ő maga nevel ugyanis a gyerek anyja Maria meghalt. A külsejéről talán annyit mondhatok, hogy elég egzotikus kinézete van, kissé karamell színű a bőre, kopasz és őszes szakálla van. Egyébként nagyon széles vállai és olyan izomzata van, ami már szinte emberfelettinek tűnik. Magasságra úgy kétméter körül lehet. – Értem a végére. – Az erő 15, az ügyesség 12, szűkszavúság 13, makacsság 12 és vonzerő 15.
Szerencsére hamarosan megérkezett a lángnyelv, amit két korttyal le is húztam… de nem gondoltam volna, hogy a másodiknál majdnem megfulladok.
– Bolyhoska? – kérdeztem vissza Elliotra pillantva. – Rendben. De csak azért, mert Roy különösen szürreális lenne olyan környezetben.

Űrjáték

Szerettem ezeket a szerepjátékokat, érdekes dolgok jöttek ki belőle, így örömmel vettem részt egy újabbon. Ha rövid időre is, de szórakoztató eljátszani azt, hogy valaki más vagyok. Legutóbb odáig elmentem, hogy egy fiú karakterem volt, de azt nem annyira tudtam átérezni, végül is nem tudom hogy gondolkodnak.
Elliotot és MEreltmár ismertem, de az új embert nem. A köszönések közepette én is bemutatkoztam és reméltem, hogy meg tudom jegyezni a nevét. Valahogy a névmemóriám nem a legjobb. - Lupa Tenebris.
-Késznek vélitek magatokat? A mai játékom kicsit különbözni fog a szokásostól, nem egy komoly történelmi környezetbe, vagy egy kiismerhető tündérmesébe, esetleg az egyszerű korunkbeli muglik kaotikusan kalandos hétköznapjaiba fogtok csöppenni. Ma a 2360as évek mugli űrhajósai lesztek, egy idegen civilizációkkal és titokzatos jelenségekkel teli galaxisban.
Ahogy figyeltem Merelre, már elkezdtem kigondolni a karekteremet. Érdekesnek tűnik ez a jövőbeli mugli hajó. Nem tudtam pontosan, hogy mik is ezek a munkák, vagy hogy mit csinálnak. Mondjuk a tudományos tiszt. Gondolom valami nagyon okos ember. Lehet egy idegesítő alak aki állandóan okoskodik. Közben a kocsmáros felvette az italokat, én egy kis gyümölcslevet kértem, a cukor jól fog jönni. Sőt mi több, okod ad rágcsálnivalót kérni.Persze a többieket is megkínálom a kajával, hiszen ez egy közös játék.
Végighallgattam őket, hogy milyen karakterük lesz, majd én is elhatároztam magam. Mindig is viccesnek találtam, mikor egy nő a rendőr, vagy biztonsági őr és óriás pacákokat sitty sutty kikészít. Én inkább agyi ember vagyok, nem mondanám magam túl erősnek, de majd ezen változtatok a karakteremnél. Már tudom is, hogy ki és mi lesz ő!
- Akkor az én karakterem a biztonsági főnök lesz és a Selena Wolf nevet kapja. A harmincas évei elején van, egy nagy családba született, ahol mindig ki kellett harcolnia magának mindent, így egy kissé agresszívabb, de nagyon határozott ember. Ő a legidősebb a testvérei között, gyakran neki kellett rendet tenni ezért erős igazságérzettel rendelkezik. Saját erejéből jutott el oda, ahova, és mivel mindig erre koncentrált, nincs komoly kapcsolata férfiakkal. Szinte mindenből képes vegyvert csinálni és mindig van nála valahol eldugva egy-kettő. Az ereje 13, ügyessége 12, intelligencia 12, kitartása, vagy akár makacssága 14.
Remélem jó lesz így a karakter, majd meglátjuk mit hoz ki a történet, de biztos vagyok benne, hogy érdekes lesz.
- Nekem megfelel a Bolyhoska név.

Az űr, a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja a Bolyhoska csillaghajó, melynek feladata különös, új világok felfedezése, új életformák, új civilizációk fölkutáatása, és hogy eljusson oda, ahová még senki nem merészkedett.

Hümmögve hallgatom végig a karaktereket, közben kiosztom a mostanra jól bevált fadarabkákat.
-Ezekből varázsolhattok figurákat a karaktereitekhez, néha egész hasznos egy kis díszlet a jelenetek jobb átlátásához.
Meg most nincs egy rakat ezüstgyűrűnk, emlékszek vissza az egyik első játékra, amit meséltem. Bár ez jobb megoldás is, mint valakinek az ékszereit formázgatni át.
-Nos, mint tudjuk, a Föderáció nem egy hadsereg, hanem felfedező és tudományos flotta, ezért természetesen csak biztonsági személyzete van, akik egyáltalán nem katonák, ugyan, az emberiség kinőtt már ilyen barbár szokásokat.- A jól megnyomott hangsúlyokkal remélhetőleg bőven érződik a púposra pakolt szarkazmus, azért hozzáteszem egy vigyorral. -Tehát természetesen tökéletesek a karakterek így, ahogy mondtátok. Elliot, neked esetleg annyi még: mit szólsz ahhoz, hogy te leszel a kormyányos?
Hogy mindenkinek meglegyen a maga feladatköre - úgy talán egy egész körig, mielőtt önálló életre kel a történet a legváratlanabb irányokba - úgyis kinevezem kormányosnak. talán egy jelenetig lesz bármi jelentősége ennek, de jó egy relatíve fix kezdőpont, ami már meg is van.
-Valamint, csak hogy interaktívabb legyen kicsit a játék, meséljetek valamit röviden a Bolyhoska kapitányáról is, aztán  abból összegyúrjuk pontosabban.

A Föld körül keringő Űrdokk állomás kikötőjében a USS Bolyhoska készülődött első útjára. Öt éves küldetése vette kezdetét csupán perceken belül, hogy a világűr ismeretlen régióit járva új világokat fedezzen fel, akadjon bele a legfurcsább téranomáliákba, vagy épp egyensúlyozzon a háború proverbiális pengeélén a romulánokkal, ha a Semleges Zónát környékezi meg, és ott titokzatos ügyletek nyomaira bukkan, ami évadonként legalább egyszer várhatóan megesik.
De egyelőre még az utolsó készletek feltöltését fejezték be, a kissé sprolósra vett legénység már mind a fedélzeten volt, miután a nemrégiben indult USS Enterprise magával vitte a maga öt éves küldetésére a Föderáció legjavát, csak a maradékot hagyva a másnap induló Bolyhoska számára.
Oscar Bunny izgatottan pattogva foglalta el a helyét kormányosként. Nem is számított rá, hogy valaha, pláne az első küldetésén, egy csillaghajó kormánya mögött lehessen, de lett egy hirtelen megüresedés, amikor bizonyos Crusher nevű lurkó valahogy átkerült az Enterprise-ra, így kellett valakit találni a helyére.
Roy Berrett szigorú, katonás tekintettel mérte végig többedjére a hajó minden porcikáját, különös tekintettel a Bunny által tervezett legújabb kísérleti evezőkre. Mérései szerint biztonságos tartományon belül voltak még, de csak épphogy, az ajánlottat pedig 47%-al meghaladták, így ismeretlen rizikó volt a használatuk. Nem azokért a helyzetekért rajongott a legjobban, amikor a talpa alatt pusztul a hajó, amin épp szolgál, és most pláne nem volt kedve ilyenhez holmi evezőknek köszönhetően. De nem mérhetett végig mindent mégegyszer a biztonság kedvéért, mert jelenése volt a parancsnoki hídon az induláshoz.
Selena Wolf a Bolyhoska fegyverzetét - természetesen kizárólag önvédelmi célokra - ellenőrízte az indulás előtt, hogy minden megfelelő állapotban hagyja el a kikötőt. Mind azért, mert nem hagytak hátra semmi fontosat, mind azért, mert semmi nem sült el, ameddig még a szárazdokkban voltak. Az újonc legénységek körül nem lehetett semmit a véletlenre bízni.
De végül elérkezett az idő, és a USS Bolyhoska kapitánya kiadta a parancsot az indulásra.

-És akkor el is jött az első, ördöngősen nehéz feladatotok: El kell indulni. Apropó, mindenki fejtse ki kicsit részletesebben a munkakörét, csak hogy építsük a játék világát, én csak annyit adhatok meg, hogy: A kormányos foglalkozik azzal, merre megy a hajó. A főmérnök felel azért, hogy menjen egyáltalán a hajó. A biztonsági főnök pedig, totál meglepően, a biztonságot biztosítja. De ebben a játékban nektek illene tudni, ezek mind hogy működnek, mit foglalnak magukba. Vegyétek úgy, hogy én tudok a legkevesebbet közülünk.
Meggyőző ártatlan bájvigyor kicsit puhítani a szívüket, pedi valószínűleg a közös Star Trek ismeretünk akár egészét én birtoklom. De ez nem Trek. Ez Muglik és Munkahelyek Trek. Az a lényeg, hogy úgy tegyél, mint ha szakértője lennél, még akkor is, ha fogalmad sincs róla. Így derül ki a gumikacsáról, hogy jármű, vagy az autóról, hogy tulajdonképpen kiszuperált pénztárca.

Űrjáték

Hogy miért éppen az utolsó hajóra kerültem? Igazából nem az én választásom volt. Szívesebben lettem volna az elsők között, számukra rejteget még valami izgalmat az utazás, felderítenek mindent mindenki előtt. De apám ismerte a kapitányt és mondhatni, nem volt más választássom. Amíg testvéreimmel szemben igen határozott voltam, apámmal ezt nem tehettem meg. Valószínűleg tőle örökölhettem a határozottságot és makacsságot. Ő úgy gondolta jónak, ha a kapitány hajójával megyek és elintézte, hogy ez így lehessen. Hurrá. Én igazából csak a szórakozni vágyó oldalát ismerem, kapitánynak nem tudom milyen lesz. Apámmal gyakran iszogattak, olyankor pedig hangosan nevettek néhány malac horkanás közepette. Nem mondanám, hogy kedveltem, inkább elviseltem. Mindenesetre meglepett, mikor kapitányként láttam, egyenruhában, tiszteletet parancslóan.
Az indulás napján igyekeztem mindent a legnagyobb rendben tudni, mindent töbszőr átellenőriztem, a fegyvereket, az ajtókat, a videókamerákat, a legénységet. Néhány újoncot rendbe kellett rakni, úgy tűnik nem mindenki tud viselkedni, vagy épp illő módon öltözködni. És bár úgy tűnt, hogy minden rendben van, ahogy a folyosókat járom, akkor sem tudtam nyugodni. Ilyenkor olyan voltam, mint a vadász, aki prédáját keresi. Csak akkor fogok megnyugodni, ha biztonságban megérkeztünk a célunkhoz.

űrmuglik és egyéb szépségek


Merel, Lupa, Arian
2001. július 26.

outfit

Bekerült valami Roy és Selena is a játékba, de nem voltam benne biztos, hogy tényleg ez volt a nevük. Az igazat megvallva, miközben meséltek róluk a tekintetem újra és újra a kockára vándorolt, amit már korábban is kiszúrtam magamnak. Talán az ujjamhegyével is finoman megérintettem, szigorúan figyelve arra, hogy Merel ne kapja el a jelentet. Legutóbb is leállított, mielőtt zsebre vághattam volna, de most szívesen megkaparítottam volna.
Az apró fadarabokat egy egyszerű pálca mozdulattal változtattam figurákká. Bár megmaradt a fás erezet rajtuk, de szépen kirajzolódott Oscar és a virágkoszorú. Mellette hamarosan alakot öltött a széles vállú, gorillaszerű Roy Berret és hamarosan Selena Wolf nőies, mégis szívós alakja jelent meg a két férfi között.
– Remélem hasonlít az elképzeltre, csak mert Selena külsejéről nem sokat tudtam. – Magyaráztam, de közben a tekintetem megint a kockára tévedt. Mintha egy kis hang ott suttogott volna a fülembe: Ez is kell neked! Ez is kell neked! Ez viszont nem a szokásos kegyetlen orgánum volt, hanem az izgatott, mindig boldog Elliotból maradt utolsó csepp, aki mohón meg akart szerezni mindent és mindenkit, aki csak megtetszett neki. Hát most ez a kocka volt az áldozat.
– Nos, mint tudjuk, a Föderáció nem egy hadsereg, hanem felfedező és tudományos flotta, ezért természetesen csak biztonsági személyzete van, akik egyáltalán nem katonák, ugyan, az emberiség kinőtt már ilyen barbár szokásokat. Tehát természetesen tökéletesek a karakterek így, ahogy mondtátok. Elliot, neked esetleg annyi még: mit szólsz ahhoz, hogy te leszel a kormyányos?
– Ha muszáj oké… de már kezdtem örülni, hogy Mr. Gorillaman társa leszek – vigyorodtam el és az ujjammal megpöcköltem a Roy-formába bújt fadarabot. Végül is kormányosként is jó vagyok, de nem sok ötletem volt, hogy ez a feladat mit foglalhatott magában. Talán a hatalmas lapátok kezelését, amivel siklik a hajó az űrön? De hát az baromi nagy feladat lenne egyetlen embernek.
– Valamint, csak hogy interaktívabb legyen kicsit a játék, meséljetek valamit röviden a Bolyhoska kapitányáról is, aztán abból összegyúrjuk pontosabban.
Ez a feladat már jobban tetszett. Ilyen téren kicsit színesebb a fantáziám, mint a hatalmas evezőlapátokkal kapcsolatban, amik egy ekkora hajót el tudnak irányítani. Megvártam, míg Lupa elmondja az ő történetét, az ő részét az egészből. Megpróbáltam összegyűrni olyan dolgokkal, amik

– Oscar nagyon izgult aznap, mikor végre kormányosként elfoglalta a helyét a Bolyhoska nevű csillaghajón. Minden bizonnyal azért, mert ez volt az első éles küldetése, ráadásul a számára addig csak névről… sokkal inkább becenévről ismert kapitány állandóan gyanakodva mérte végig. A férfit a legtöbben csak Fánk kapitánynak nevezték a háta mögött, mert pont úgy kopaszodott, hogy fejebúbja kandikált ki a hajból… vagyis, mint egy lyukas közepű fánk, úgy festett a feje hátulról. Oscar pedig ettől a névtől nem nagyon tudott elvonatkoztatni és már kétszer majdnem Fánk kapitánynak nevezte. Nem tett volna túl jó benyomást rá. – Ezen a ponton kicsit megakadtam, hiszen Merel azt mondta a kormányos azért felel, merre megy a hajó. De honnan a fenéből tudja ezt? Kellett egy pillanat, hogy átgondoljam, aztán vigyorogva folytattam: – Mikor a legénység készen állt az indulásra, Oscar az előtte található hatalmas iránytűre tette a kezét, hogy az ismereti alapján beállítsa a megfelelő koordinátákat a hajónak és megindulhassanak előre. Ehhez értett, ez volt az ő feladata, egyéb mérnöki képességeit csupán a hatalmas evezőlapátokon kamatoztatta. Kezét a kisméretű kormánykerékre helyezte, hogyha kell maga avatkozzon bele a hajó mozgásába.

Bólintottam, csak úgy magamnak, hogy jelezzem, megint csodásan megoldottam a dolgot. Igazából nem vágytam rá, hogy feleltessenek belőle, mint az iskolában. Nem tudtam volna részletesen elmagyarázni. Előttem egy régi kalózhajó volt a modell.

Csórikák és Csillaghajók



2001. július 26.
Merel, Lupa, Elliot

– Engem sem zavart volna, ha Oscar Roy társa, de lehet, hogy játéktechnikai szempontból viccesebb így. Végül is így mindhármunknak teljesen elkülönül a szerepköre. – Magyaráztam Elliotnak, majd inkább csak csendesen figyeltem az eseményeket. Közben intettem a pult felé, hogy érkezhet a következő kör lángnyelv is. Végül is, egy jó ital mellett még mindig elviselhetőbb vagyok, mint azon morgolódva, hogy Ekbal képe mikor jelenik meg előttem. Elég volt már a nevére is gondolnom ahhoz, hogy rossz kedvem legyen. Olyan volt, mint egy rossz átok, ami nem a testemet támadja, hanem a lelkemet. Ekbal, Ekbal, Ekbal… még halálodban is ellenem fordulsz, igaz-e?
A többiek meséjére próbáltam figyelni. A koncentrációm persze megsínylette, hogy időnként előbukkant az öcsém arca, ahogy fénytelen szemekkel mered a plafon irányába. Kellemetlen, fájdalmas, már-már zaklatott érzés lett úrrá rajtam, ahogy Elliot is a mondandója végére ért és megismerhettük Oscar és a kapitány kapcsolatát… mármint Fánk kapitány kapcsolatát, akarom mondani. Ki gondolta volna, hogy még egy tüdibündi becenevet dob be? Volt Elliotban valami olyan élénkség, ami bennem egyszerűen nem volt jelen. Gondolom ő az az ember, aki könnyen megszeretteti magát a környezetével és minden tekintet rászegeződik, engem kezdett kicsit idegesíteni.

– Roy Berrett tökéletesen koncentrált a feladatára. – Pillantottam az őt formázó kis figura izmoktól duzzadó karjára. Egy kicsit elhúztam a számat, mintha mosolyogni próbálnék, de az egyelőre csak nem akart felszínre törni. – Számára ez a hajó volt az élet, valami ami eltereli a figyelmet a magánéleti gondokról, ami egy új célt adott létezésének. Képtelen lett volna hagyni, hogy olyan bájgúnárok, mint ez az Oscar Bunny nevű kormányos elrontsák ezt. Készen állt, hogy ne csupán a lapátokat cserélje ki, de akár mindenféle konkrét tudás nélkül a kormányzást is átvegye. Persze tudta, hogy a kísérleti kormánylapátok cseréje útközben veszélyes. A mérések, amiket végzett ugyanis bár azt mutatták, sikeres lehet a küldetés ezekkel az új darabokkal is, mégsem voltak olyan biztosak, hogy erre akár az egész legénység életét feltegye. Így hát elhatározta, ha útközben kell a hatalmas lapátokat cserélni, akkor azt természetesen egyedül hajtja végig, mint főmérnök. Ez volt a dolga, hogy biztosítja a hajó útját. S talán, ha a Fánk kapitánynak csúfolt alak nem parancsol rá, nem is vetette volna be Oscar Bunny lapátjait erre az útra. De hát Fánk valamiért különleges vonzalmat mutatott Bunny iránt, hiszen állandóan leste és még ezt is megtette a kedvéért. Berrett nem volt a pletykák híve, ezért persze mindezt nem tette szóvá. Számára csak a cél volt fontos: végrehajtani a küldetést, ami jelenleg annyiból állt, hogy egyáltalán elinduljanak. Amint végzett a lapátok ellenőrzésével és jegyzetet készített a megfelelő számadatokról, a kapitányhoz sétált, épp csak egy pillantást vetve Bunnyra a szeme sarkából: – Uram, a számadatok alapján ugyan éppen csak, de az új evezőlapátok megfelelnek. 47%-kal haladják meg a biztonságos tartományt. Ha a szám 50 felett lenne, azt mondanám azonnal cseréljük le. – mondta, majd várta, hogy milyen parancsot kap.

Fanque kapitány nem volt jóstehetség, igy nem láthatta előre, hogy néhány évadon belül újabb szál fogja ahhoz a fránya USS Enterprise-hoz kötni, mégpedig bizonyos Mr. "Brokkoli" Barclay személyében, mint névadásbeli sorstársa. De "Fánk" Fanque kapitányt nem is foglalkoztatták ilyen gondolatok. Miért is foglalkoztatták volna, nem valami paródia szereplője volt, hanem a Föderáció csillaghajó-kapitánya, akinek küldetése volt. Nem csak az öt éves küldetés, mint annyi hajónak, a USS Bolyhoska előtt egy külön, titkos feladat is állt, amiről még a kapitány is csak annyit tudott, hogy a legénység is csak nemsokára fog hallani az egészről, amint a csillagközi űrben járnak. A tisztjeit is ehhez válogatta össze.
-Mr. Bunny, amint a dokkból kiértünk, indulás warp héttel.
Selenának szinte idegen volt ez a Fanque kapitány, ahogy hideg magabiztossággal igazából kijelentette, mi fog történni, nem is parancsba adta, és mindeközben még egy viccet sem sütött el. Vajon hogy lehet ennyire különböző személyiség, mint ahogyan civilben ismerte, apja barátjaként.
-Ms. Wolf, részletes jelentést a teljes fegyverzetünkről. Tudni akarom, hányszorosan túl felkészültek vagyunk bármire, ami ránk várhat.- Ezt sem kérte, mint inkább közölte.
Berrett szavait is csak egy biccentéssel fogadta, és ha a főgépész mögött nem álltak volna mindazok az évei veteránként, azt gondolhatta volna, oda se figyelt a meglátásaira. Csak a kapitány szemében látta az apró jelét annak a jellegzetes pillanatnak, amikor egy tábornok nár kalkulál minden taktikai információval, ahogy azok a fülét elérik, de mindez csak a kiadott parancsaiból fog előtűnni az egyszerű halandók számára.
-Mr. Berrett, a gépházról tájékoztasson ilyen körültekintően.

Bahri egész jól rámutat a helyzetre, amit kiegészítek még én is.
-Ó, megnyugodhatsz, még mindig ugyanannyira a főnököd, csak igen, így mindenkinek van saját feladatköre is, változatosabb. Lesznek még dolgaitok, amikhez nem ezeket a munkákat kell végeznetek, és jó eséllyel olyanok is, amire még nem is számítotok, mert még én se.
Egy biztató vigyor, aztán amint mindenki elfoglalta a pozícióját, meg hozzájárult a történethez a maga emlékeivel, Fánk, azaz Fanque kapitány is színre lép, és kiadja az első parancsokat.
Úgy nézek végig a valószínűleg gyanútlan játékosaimon, mint ha én várnám tőlük ismét a magyarázatokat, ugyanis pontosan ez is történik. Mert most nekik kell előrukkolniuk azzal, hogy lép a hajó warpba, mivel van egyáltalán felfegyverezve, és mi történik a gépházban.
És ha a válaszok ilyesmik lesznek, hogy "ki kell szállni a teljes legénységnek, és teljes erőből meglökni, hogy felgyorsuljon", "kézenfekvő, hogy tollseprűkkel", és "egy levágott fejű csirke szaladgálásából próbálják meg megfejteni, épp mit öntsenek a motorba üzemanyagnak", akkor nekem ezeket kell a történetbe építenem zökkenőmentesen, mint ha értelemszerűek lennének, nem a legnagyobb hülyeségek, amik most hirtelen eszembejutottak. Zseniális játék.
-Na készen álltok az igazi kaland elkezdésére?- kérdezem végül, ahogy az első feladatokkal megküzdöttek, mert lassan tényleg eljött az ideje belecsapni a megfordított polaritású lecsóba. -Természetesen mindhárman is összedolgozhattok, számítok a kreativitásotokra.

A következő percekben Fanque kapitány csupán csendben figyelte, ahogy a legénység munkához lát, a 47%al túlméretezett evezőlapátok lomhán megmozdultak, majd ütemet és sebességet nyerve elindították a hajót, az alsóbb fedélzetek jól kondícionált legénységének jóvoltából, és a USS Bolyhoska a csillagok közé vette útját.
Csak amint a Naprendszert elhagyták, vett elő a kapitány az egyenruhája belső zsebéből egy leplombált hengert, és nyitotta ki.
A titkos parancsuk, az igazi küldetésük állt benne, összetekerve. Ezt először a kapitány maga olvasta el.
"A Regula megregulázása".
Első ránézésre ennyi állt rajta, Fanque persze jól tudta, titkos módokon az elvárható részletességgel is ki van fejtve a feladatuk, amit még fel kell fedniük.
-Ms. Wolf,- szólt a kapitány, figyelemfelkeltően felemelve a parancs-tekercset. -Ezt dekódolva kérem.

űrmuglik és egyéb szépségek


Merel, Lupa, Arian
2001. július 26.

outfit

– Engem sem zavart volna, ha Oscar Roy társa, de lehet, hogy játéktechnikai szempontból viccesebb így. Végül is így mindhármunknak teljesen elkülönül a szerepköre. – Magyarázta a furcsa indiai pasas… Arian, vagy Roy vagy akárki. Igazából csak vállat vontam. Jobban szeretem az érdekes kapcsolatokat és a nagydarab meg Nyuszi kormányos azért egészen humoros páros lettek volna.
– Ó, megnyugodhatsz, még mindig ugyanannyira a főnököd, csak igen, így mindenkinek van saját feladatköre is, változatosabb. Lesznek még dolgaitok, amikhez nem ezeket a munkákat kell végeznetek, és jó eséllyel olyanok is, amire még nem is számítotok, mert még én se. – Egészítette ki Merel.
Egyetértően bólintottam. Ha nekik így jó nekem is, bár a kormányzást nem bíztam volna magamra, de még csak Nyuszi pajtásra sem. Persze jól tudok rögtönözni, de mi van, ha miattam szippantja be az űr az egész hajót? Nem akartam, hogy túl gyorsan vége legyen a játéknak. Bunny képes lenne az egész hajót kinyírni… túlságosan hasonlít rám. Erre persze azonnal elvigyorodtam és hirtelen inkább várni kezdtem a káosz-akciót, semmint ellene lenni.
– A Regula? Az biztos az űrt őrző szerzetesrend szabályzata, ami valamiért nem jól működik – magyaráztam nagy lelkesen Lupának, hátha beleszővi a történetébe. Valamiért a regula szóról én azonnal a szerzetesekre asszociálok… meg a furcsa női ruhájukra, amik alatt lehet, hogy nem is hordanak semmit. Hm… egyszer belesünk egy alá… – vihogott bennem a hang, már-már gyerekesen. – Az Űregyház nagyon rossz mostanában ahogy hallottam – tettem hozzá játékosan, majd legyintettem.
Csak ezután vettem kézben Nyuszómuszót. Némi gondolkodást követően meg is szólaltam, hogy végre belekezdjek a mesém saját részébe:

– Oscar nem vette észre azt, amit Berrett azonnal kiszúrt. Ő Fánk kapitány tekintetét még csak meg sem érezte magát. Szimplán furcsa érzés keltette hatalmába a pasas közelében, de ennek nem adott hangot, inkább csak próbált a lehető legkomolyabbnak tűnni a lila hajával és fejdíszével. Egy gyerekdalt dúdolgatott egészen addig, míg Fanque meg nem szólította. – Mr. Bunny, amint a dokkból kiértünk, indulás warp héttel.
Nyuszi kormányos azonnal összerezzent az orgánumra. Tekintetével azonnal a megfelelő gombot kereste az aprócska kormánykerék közelében. Közben persze figyelt arra is, hogy biztonságosan kijussanak a dokkból. A warp pedig azért kellett, hogy megfelelő tempóra állva gyorsabban kijussanak az űr távolabbi részére. Egy hatalmas vontatókötélnek nézett ki, ami összekötötte egymással a távolabb eső dokkokat, kiépített, biztonságos, de gyors útvonalat biztosítva a hajóknak. A 7-es szám a vontatás sebességét jelezte. A nagy W7-es gombot megnyomva a hajó rá is csatlakozott a megfelelő kötépályára.
– A megfelelő úton haladunk uram – jegyezte meg, bár hallotta, hogy a kapitány ezúttal már nem neki magyaráz. Mindenesetre hátrafordult úgy a helyéről, hogy egyenesen Fánk szemébe nézzen és széles mosollyal várja a dicséretet. Nyuszi kormányos ilyen volt, szerette, ha elismerik a munkáját. – Mondták már, hogy cuki az egyenruhájában? - próbált még rátenni a határa egy lapáttal a jó kis nyalizással.

Űr játék

Ahogy Elliot egy egyszerű mozdulattal megformálta a bábukat, kézbe vettem a saját karakterem és lenyűgözve figyeltem.
– Remélem hasonlít az elképzeltre, csak mert Selena külsejéről nem sokat tudtam.
- Nagyon jó lett, pont így képzeltem el!
Legközelebb pontosítok a karakter elírásomon, most ezt is megtanultam. Máris megérte felkelni, nem fogok hülyén meghalni!

SelenaWolf úgy állt ehhez az űrutazáshoz, mintha semmi különös nem lenne benne. Mintha csak egy sima házat kellene megvédeni. Higgadtan kezelte az egészet és igyekezett a legtökéletesebben ellátni munkáját. Ahogy induláshoz készülődtek, furcsa volt neki így látni a kapitányt, másnak szokta meg apja mellett. De nem hagyta, hogy ez kibillentse egyensúlyából.
-Ms. Wolf, részletes jelentést a teljes fegyverzetünkről. Tudni akarom, hányszorosan túl felkészültek vagyunk bármire, ami ránk várhat.
- Az őrök mind megkapták az alap fegyverüket, mellé pedig egy másodfegyvert, amit a stitchek agyarából nyert értékes anyagból fejlesztettek ki. A raktárban további fegyverek találhatók, amit csak ön, iletve én tudunk kinyitni vészhelyzet esetén. A hajó fegyverzetéhez a maximális töltényszámmal rendelkezünk halálos illetve kábító lövedékekből egyaránt.
Épp hogy befejezte mondandóját, egy férfi tűnt fel, aki a hajó lapátjairól beszélt valamit. Selena az apja mellett jártas volt valamennyire a hajók szerkezetében, így nagyjából értette amit ez az ember mondott és nem nyugtatta meg őt. Nem akart kísérleti állat lenni. Ellenszenvét a gondolat iránt hamar elrejtette és várta a következő parancsot.- A Regula megregulázása. Ms. Wolf, Ezt dekódolva kérem.
-Azonnal!
Elvette a papírost és elővett egy kis mütyűrt, amivel a közeli asztalhoz vonult. Az a kis mütyűr több részből állt, számok, betűk, karok és gombok voltak rajta. Egy kis számolással, rajzolással és fejtöréssel hamar meg lehetett fejteni, hogy mit is takar az a rejtélyes szöveg.

– A Regula? Az biztos az űrt őrző szerzetesrend szabályzata, ami valamiért nem jól működik.
- Hmm... nem rossz ötlet.
- Az Űregyház nagyon rossz mostanában ahogy hallottam.

Ahogy egyre közelebb került a megoldáshoz, Selena nem tudta, hogy mire is vállalkoztak. Ez a szerkezet nem szép sorban hozza ki a betűket és jeleket, hogy egybőlegyértelmű legyen. Az túl egyszerű lenne! Randomsorrendben derülnek ki az információk, hogy ha valaki csak félig tudja megfejteni és elrabolják tőle, az ellenség ne tudjonmeg semmit. Mikor végre sikerilt megfejteni és elolvasta, elkerekedett a szeme, nem számított ilyen küldetésre.
- Kapitány! A Szüt nevűszerzetes rendhez kell mennünk, akik az űr biztonságáért felelősek. Problémáik akadtak finoman szólva, és segítséget kértek tőlünk. A raktárban van egy hatalmas doboz, valószínűleg az az egyik szállítmány, ami segít helyreállítani a békét.

Csórikák és Csillaghajók



2001. július 26.
Merel, Lupa, Elliot

Elliot Regulával kapcsolatos ötletére hümmögtem egyet. Már régen nem voltam képes őszintén nevetni, még ha tetszett is valami, így ezt csupán elismerésnek szántam arra, hogy mennyire tetszett a felszólalás. Közben már amúgy is azon agyaltam, hogy Berrett vajon miket találhatott a gépházban, amikről esetleg beszámolhat a kapitányának. Szürreális volt az egész játék, de tetszett. Tetszett, hogy mi játékosok ennyit formálhatunk az egész világon, amiben vagyunk.
– Ennél készebben nem is állhatnék – válaszoltam Merel kérdésére. Aztán megvártam, míg a többiek hozzá teszik a saját mondandójukat a történetünkhöz, én pedig megpróbáltam a gorillaszerű Berrett bőrébe bújni ismét. Tökéletesen távol állt tőlem, ezért is esett éppen egy ilyen karakterre a választásom. Érdekelt, milyen lehet erősnek lenni, erősnek és okosnak. Én sosem voltam az, egész életemben gyenge és törékeny voltam. Mert, ahogy mondani szokták: amelyik kutya ugat, az nem harap. Hát én is ilyen voltam. Morogtam, de veszély csak egy emberre jelentettem: az öcsémre.

– „Fánk” Fanque kapitány tekintetét figyelte Berrett, ahogy Mr. Bunny, az enyhén feltűnő kormányos felé pillantott. Nem szerette az ilyesmit legénységen belül és ő maga persze tudta, hogyha a kapitánynak valaki megtetszik, az bizonyára pluszjuttatásokat is kap. Az ilyen fajta kivételezés bökte volna Roy csőrét, talán annyira is, hogy panaszt tegyen. Egyelőre azonban nem szólt semmit, csak morogva hallgatta Bunny flörtölgetését a cuki egyenruháról.
Amint hozzá került a sor, elővette a listáját, amin már régen kipipálgatta azokat a pontokat, amelyeket ellenőrzött a gépházban. – Uram, egyelőre a gépházban minden stabil. Készen állunk rá, hogy a kötélpályára állva kihajózzunk az űrbe.  Az egyetlen lehetséges problémát az ismeretlen evezőlapátok jelentik, mint azt már korábban tudomására hoztam. Amennyiben gond lenne, pót lapátokat tudunk felhelyezni, melyek a következő állomásig el tudnak vinni minket, ott pedig egy teljes csere végrehajtása szükséges. – magyarázta Roy a tőle telhető legnagyobb körültekintéssel, majd egy „olyan” pillantást vetett Oscarra, jelezve neki, hogy undorodik a viselkedésétől. Megpróbált inkább Miss Wolf dekódolására figyelni. Szüt, Regula… kellően veszélyesnek hangzott, hogy még egy mérnök is alaposan megjegyezze az elhangzott szavakat.

Amint befejeztem a mondandómat, Merelre pillantottam, remélve, hogy elég információ hangzott el, hogy most aztán tényleg belevágjunk a kalandba. Izgatott voltam, még ha kívülről ez nem is látszott igazán. Érdekelt, hogy mi lesz ennek a vége, mert ez aztán képes volt kirángatni abból a sok szörnyűségből, ami állandóan megtöltötte a gondolataimat. Talán többet kéne eljárnom szórakozni… talán csak többször kéne társaságban lennem.

Szóval a fézereket agyarból faragják és töltények vannak hozzá, a subspace gyakorlatilag kötélpálya, az űr rendjét pedig az egyház biztosítja. Miket meg nem tudni egy nap alatt, amik sok évad Trekből se derültek még ki.
-Ó, hát született profik vagytok ebben a játékban- vigyorgok biztatólag a játékosokra. Elliot hozza a szokásos Elliotkodását, Lupicsek színészeket meghazudtolóan karakterben van ismét, és Bahrit is sokkal jobb valami emberibb állapotban látni, mint amikor először találkoztunk, csodák csodája, ő is tud oldódni, ha kimászik maga alól. Egyelőre egy elismerő biccentéssel nyugtázom ezt, de megjegyzem a játék utánra, hogy sokat segíthet ha élőszóban is hallja, hogy jobban áll neki, hogy úgy néz ki, mint aki éppenséggel életben van.
De rugaszkodjunk is vissza a valóságtól, épp kezd bonyolódni a sztori.

-Sokan, de még nem elegen- válaszolt Bunny nyaláriumára a kapitány olyan negédesen, hogy az arra érzékenyebbek könnyen diabéteszt kaphattak csupán a hangjától. Gyanúsan igaz lehetett ez például Barrett főgépészre, aki talán a verbális cukortöbbletet akarhatta ellensúlyozni savanyú véleményével a kis jelenetről. Persze már előre látta, hogy ha valami gebasz történik, őneki lesz igaza. És mint köztudott, hogy az Űr, ami még a nevét is az ürességről kapta, ahhoz képest hemzseg örvénylő energiadolgoktól és egyéb negatív űrizéktől, így várható csupán egy évad alatt is számtalan gebasz az ilyen kozmikus kátyúknak köszönhetően. Hogy a Romulánokról, Cardassianokról, és a hivatalosan éppen szövetséges létükre is alkalomadtán garázdálkodó Klingonokról ne is beszéljünk.
Roynak pedig mindhárom bagázzsal gyűlt már meg baja a karriere során, ahogy Selenának is, így a főgépész abból az egyetlen okból tudott kiegyezni a gondolattal, hogy csak kis pótevezőknek jutott hely a raktérben, mert a teljes méretű standard lapátok helyét a biztonsági tisztnek köszönhető excesszív lőszerkészlet foglalta el.
Ha kettejükön múlik, és tényleg meg kell ütközni, és tényleg elveszítik ezeket a kérdéses minőségű kísérleti lapátokat, legalább azért nem kell a lassú hazaút miatt aggódniuk majd, mert hiába lehetne gyorsabb bármi üldözőjük, ha nincs már két részecskéje sem egymás közelében, mire üldözni akarna.
De egyelőre a USS Bolyhoska zavartalanul siklott a Regula felé a Warp 7es kötélpálya mentén.
Egyelőre.
De tudott vajon a legénység arról, ahogy a hajó tatja mögött túl kevéssel, az űr sötétje megremegni látszott egy pillanatra?

-Ki is felel a szenzorokért?- nézek végig a kedves egybegyűlteken baljós ártatlansággal. -Apropó, hogy működnek a szenzorok, ha már itt tartunk? Csak mert a USS Bolyhoska nevében észlelést dobnia valakinek.

Csórikák és Csillaghajók



2001. július 26.
Merel, Lupa, Elliot

Kezdtem belerázódni Roy szerepébe. Talán azért, mert mindent megtesített, ami valaha lenni akartam. Ott volt benne a határozottság, az erő, ami nekem sosem volt a részem. Gyáva voltam, aki a saját testvérét pusztította el félelmében. Igen, megint eszembe jutott a jelenet, ahogy pálcát rántottam és szinte azonnal a legszörnyűbb átkot böktem ki… talán, mert háború idején amúgy is olyan sokszor hallottam másoktól.
Túl sok keserűség volt még bennem a nem is olyan távoli múlttal kapcsolatban… s nem tudtam, hogyan írhatnám ki, hogy egy kicsit én is megkapjam mindazt, amit mások körülöttem. Nyugalmat. Ahogy Merel ismét mesélni kezdett, a gondolataim szép lassan erről a sötét képről visszavándoroltak a játékra, a repülő, űrbéli seprűre és Royra, az izomagy mérnőkre. Szinte azonnal át is vettem a szót, ahogy Mereltől, eltervelve minden fájdalmamat a múlt sebeiről.

– Roy megrökönyödve bámult a kapitány negédes hangja nyomán a két férfi párosa felé. Nem hitt a fülének, hogy ezek nyilvánosan flörtölgetnek a legénység tagjai előtt, akik amúgy a kemény munkájukat végeznék. A felháborodásának egy rövid hümmögés formájában hangot is adott. Talán túl nyersen, túl keserűen közölte amúgy sem bíztató véleményét az evezőlapátokkal kapcsolatban, de abban már benne voltak a cseppet sem könnyű érzések a kormányos és a kapitány gyanúsan szexuális kapcsolatát illetően. Nem helytelenítette a romantikus kapcsolatokat, habár ő maga nem sokat élt meg, egy alkalom kivételével, de nem gondolta volna, hogy ennek itt a helye… pláne, hogy a szemében Oscar Bunny ettől csupán egy mások hátán felkapaszkodó piócának tűnt… sőt, sokkal inkább bábjátékosnak s mivel ő a tisztességben hitt, számára az ilyen alakok elviselhetetlen tagjai volt a közösségnek – pláne ilyen közelről.
Ráadásul tudta, hogy lehet várat építeni kedves gesztusokból egy szeretőnek, odakint a sötét űrben túl veszélyes volt az evezőlapátok használata. Kerülhető sor ugyanis menekülésre, vagy akár összecsapásra – bár őszintén reméltem, hogy erre kicsi esély van.
– Mr. Bunny esetleg koncentrálhatna a kormányzásra, ahelyett, hogy a kapitány egyenruháját ellenőrzi – lépett oda Oscar mellé, úgy hogy a lehető leghalkabban intézhesse a szavait és a hozzá legközelebb álló Serenára pillantott, ellenőrizve, valóban csak kettejük között maradt-e a beszélgetés. Azonban ahogy ezt kimondta, furcsa… baljós érzés kerítette hatalmába, véletlenül az ellenszenves kormányos vállán felejtve hatalmas tenyerét.

Szenzor. Valamiért erről azonnal latin szavak kezdtek el a gondolataim homályából előtűnni, de nem tudtam hirtelen jelentéssel társítani őket. Meglehet azért, mert régen éreztem ilyen mértékű mámor bármivel is kapcsolatban. Ez a játék ellazított, furcsamódon boldoggá tett, hiába voltam idegen környezetben. De most nem egy gyilkos voltam, hanem Arian Bahri.
– Talán valami védelmi eszköz lehet – jegyeztem meg, de én aligha voltam olyan kreatív, mint Elliot. Persze a lelkesedésem ott volt ehelyett is.  

űrmuglik és egyéb szépségek


Merel, Lupa, Arian
2001. július 26.

outfit

Szenzor... szenzor... szenzor... Engem valami furcsa torokfertőtlenítő cukorkára emlékeztett ez a név, ám mielőtt még megszólalhattam volna az egésszel kapcsolatban, Arian beelőzött
– Talán valami védelmi eszköz lehet – közölte, nem éppen magabiztos stílusban a választ Merel kérdésére. Mi szerint ki figyel a szenzorra… meg ilyesmik. Hát, ha Bahrinak némileg igaza is van, akkor az leginkább Serena vagy Roy feladatait tehette ki… nem mintha nem élveztem volna egy Bunny-féle tüzelést.
– Vagy egy óriási fertőtlenítő cukor tartáj, amit az erőssége miatt nehéz helyzetekben fegyverként is lehet használni. Képzeljétek el, ahogy a csípős, mentolos bűztől elkezd könnyezni az ellenség – nevettem fel, na mintha életem poénja lett volna, mindenesetre élveztem még csak elképzelni is a dolgot. Egy könnyező, megtisztult légjáratú űrizé-ellenség horda. Egyébként ezen kívül ötletem sem volt, hogy mi lehet ez a szenizé… szenzor. – Szóval Serena felel érte gondolom. Elég menő dolog lehet egy csomó torokfertőtlenítő cukorért felelni. – Vontam vállat, csak ezután kezdve bele a történet rám eső részébe.

–  Bunny áhítattal várt a kapitány válaszát, a cseppet sem hátsószándék nélküli bókra. Bár arcán a szokásos mosoly és derű ült, mégis hosszú perceknek tűnt, mire Fánk kapitány szóra nyitotta a száját. Közben a szíve olyan hangosan dobogott, hogy az szinte visszhangot vert a fülében: – Sokan, de még nem elegen– érkezett a meglepően mézes-mázos stílusú válasz. Hát Oscar ilyen sikerre nem számított, de azért zavartan eltűrte a füle mögé néhány lila tincsét, mint egy zavarba jött szűz kislány.
–Ha szeretné kapitány, én szívesen elmondom… sokszor… – válaszolta ugyanabban a stílusban, majd visszafordult kormányosi teendői felé. Nem is számított arra, hogy Roy esetleg hozzáfűzne a dologhoz bármit, bár azt legalább kiszúrta, hogy a mérnök nincs elájulva a rögtönzött flörttől. Ahogy megérezte a hatalmas tenyér súlyát a vállán, na meg a hozzá fűzött szavak is megütötték a fülét megborzongott: – Mr. Bunny esetleg koncentrálhatna a kormányzásra, ahelyett, hogy a kapitány egyenruháját ellenőrzi.
Éppen elég volt neki a tudat, hogy Roy Berrett nincsen éppenséggel elájulva tőle, nem akart még szóban is konfrontálódni vele. Így hát, kicsit megrázta a vállait, hátha a férfi akkor végre elengedi… mindenesetre ez éppen elég volt ahhoz, hogy teljesen kizökkentse a rá nehezedő feladatok sokaságát.
–Sajnálom, Mr. Royci, de az egyenruhák a gyengéim. Pláne a kapitányi egyenruhák.

Ezzel zártam a magam részét ebből a csodálatos játékból ismét. Lupára pillantottam, hiszen most már csak ő volt vissza, mielőtt Merel megint átvette volna szót… és hát kíváncsi voltam hogyan dob a szenzoros cucc miatt. Kivéve, ha Merel azt mondja, hogy mégsem ő felel érte… nem tudom.