A Melyn Moon mentsvára

A Melyn Moon mentsvára



2001. 09. 01.

to; Miss Beckett

öltözék

Nem bírta elviselni a tehetetlenséget. Merlin szerelmére, medimágus volt és rengeteg életet mentett már meg… erre épp szeretett édesanyján nem tud segíteni? Ez egyszerűen lehetetlenség… Nem törődhet bele. Nem és nem. Elszánt arccal lépett hát be ezen az esős reggelen a Melyn Moon ajtaján, azzal a konkrét céllal, hogy innen ugyan haza nem megy, amíg nem talál valamit… Valamit, ami a segítségére lehet. Anyja betegségét számtalan medimágus próbálta diagnosztizálni, mindannyian sikertelenül. De Cherubnak ma reggel az ugrott be, hogy lehet, hogy csak rosszul álltak hozzá az egészhez… lehet, hogy nem egy kórrol van szó, hanem valami teljesen másról… Egy átokról például. A tünetek szinte elviselhetetlenek voltak, Esther egyre kevésbé bírta a fájdalmat. Úgy érezte, mintha belülről égetné valami… igen… égetné… a külső szemlélő mindössze annyit vett észre, hogy az egyébként is filigrán asszony szörnyen összement. Lesoványodott, a bordái és a gerincoszlopa vonalát szinte tökéletesen látni lehetett, s az amúgy magas nő egyre, egyre alacsonyabbnak tűnt. Belülről felemésztette valami, és már a saját halálát kívánta. Cherub mindent megtett, ami eddigi tudása alapján tellett tőle, de semmi sem segített. Egy kollégája ajánlotta aztán neki a titokzatos, antik könyvesboltot, mondván, itt olyasmire is szert tehet, amire sehol máshol… Bizakodva lépett hát be az ajtón, és mikor észrevette a boltban dolgozó szőke hölgyet, udvariasan biccentett.
- Szép napot! – majd bóklászni kezdett a polcok között, csak úgy találomra. Remélte, hogy valami rendszer szerint sorakoznak a könyvek, de hogy ott lesz-e közöttük az a bizonyos példány, aminek még a létezését sem tudhatta biztosan, nem tudhatta. Valamiféle csodára várt most, azt hiszem. Egy könyvre, ami tartalmazza édesanyja betegségét és annak gyógyításai mechanizmusát. Komoly, eltökélt arccal járt hát fel-alá a boltban, arckifejezése leginkább egy eső előtt álló sötétszürke felhőt juttatta az ember eszébe. Már csak néhány cseppre volt ugyanis attól, hogy teljesen összetörjön… holott soha életében nem volt még nagyobb szüksége az erejére, mint most. Most először örült annak, hogy Alexia szólt, tovább maradnak Párizsban Willow-val, mint ahogy tervezték. Az első két hetet borzasztó nehezen bírta a lánya nélkül, de most, hogy anyja állapota rosszabbra fordult, kifejezetten hálás volt érte, hogy kislánya nem látja, milyen gondterhelt és elkeseredett most az apja. Tudta, hogy Willow nagyon mélyen átérezné, amit ő, s talán a jelenlétében még látomásai is lennének a nagyanyjáról. Alexia azt mondta, az utóbbi időben szerencsére nem voltak megrázó látomásai a lányuknak, és ennek Cherub rendkívül örült. Bár jól tudta, hogy a rövidke szünet cseppet sem jelenti azt, hogy Willow megússza végzetét… mely Esther szerint nem más volt, mint hogy nagyanyjához hasonlóan feddhetetlen jós válik a kislányból is. Akárhogy is, ez nem a mai nap kérdése volt. Ma egyetlen cél lebegett Cherub szeme előtt. Minden más csak ezután következett.

[- Itt is van…]

A Melyn Moon mentsvára




2001. 09. 01.

to; Mr. Willbutch

öltözék

Az eső halkan dobolt a fejem felett az ablakpárkányon, ahogy felriadtam. Ismerős szürke fény szűrődött be a belső udvarra néző ablakon és mosolyogva állapítottam meg, hogy ma esik először mióta hazatértem. Rövid ideig csak bámulom ahogy az ereszről a cseppek a mélybe hullanak és hallgatom ahogy éles koppanással földet érnek a hátsó ajtó könnyű lemeztetején, míg teljesen fel nem ébredek.
Felöltözök, megiszom a reggeli kávém, majd egy pálcaintéssel beágyazok mielőtt a földszint felé veszem az irányt és nekilátok az üzlet kinyitásának. Lotte a héten szabadságot kapott, elvileg a családját látogatja az elmúlt évek szabadnapjait kihasználva. Nem is vagyok benne biztos, hogy visszajön…

A pulton sorakozó új beszerzéseket és végül meg nem vásárolt, de előkutatott köteteket a helyükre lebegtetem a polcokon, közben cigarettára gyújtok és lusta füsfelhőket eregetve bekörmölöm a dátumot a nyilvántartásba: 2001.09.01. Hogy is tanultuk számmisztikából…?

2+0+0+1+0+9+0+1= 13. Különleges szám, tagjainak összege 4. Mit is jelent a 4? Igazán megjegyezhetnmém már, korholom magam, ahogy leemelek egy vékonyka Numerológia zsebkönyvet az útba eső polc tetejéről és felcsapom, pálcámmal pedig magamhoz hívom a kötényem és belebújok, könyvestül.
- Itt is van… - mormolom elégedetten magamnak.  - Ha erőre és hatékonyságra van szükség, a 4-es a megmentőd. Rendkívül megbízható és nagy stabilitást kölcsönöz egy személynek vagy helyzetnek. A 4 a haladásnak szentelt szám, de inkább konzervatívabb jellegben, mint a progresszíven. Új helyett a bevált módszerekhez ragaszkodik. A 4 a Föld száma a bolygók között. Jelentése lehet: Stabilitás, rend, gyakorlatiasság, szervezőkészség, szilárd alapok, (merevség, rugalmatlanság).

Megrántom a vállam és visszateszem a könyvet a helyére, míg morfondírozok, hogyan is applikáljam ezt a számot a napomra. Végül úgy döntök egy kis friss levegő és egy gyors Suvickus az első szobában nem árthat a rend jegyében mielőtt megfordítom a Zárva feliratot, Nyitvára.
Veszek egy mély levegőt, felkapom a pultra készített tegnapi könyvemet és leülök a pult mögött olvasni, de nem sokat kell várjak, hogy betérjen az első vevő. Kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy szerény személyem vonzza be mostanság az új arcokat, de talán nem is számít.

  - Jó napot - köszönök hangosan az esőből belépő ballonkabátos férfinak, a könyvet gondosan félretéve egy könyvjelzővel, de hiába. Az úr mintha maga is egy igazi londoni esőfelhő lett volna, arca borús és merev, gondterheltségről árulkodott. Míg körbetekintett a plafonig érő polcokon, fel és alá bejárta a boltot a nedves cipőjével, szorosra zárt állkapcsa csak még jobban kiemelte erős vonásait és bár elsőre jobbank láttam nem zavarni, végül mégis megszólítottam:
  - Segíthetek esetleg valamiben?

A Melyn Moon mentsvára



2001. 09. 01.

to; Miss Beckett

öltözék

Olyan különös az élet… Miközben az egyik élet felfelé ível, az egyik ember majd kicsattan a boldogságtól és egészségtől, addig egy másik hervadóban van, s talán már nincs sok hátra számára. Cherub iszonyatos szorítást érzett a mellkasánál tegnap éjszaka, ha nem lett volna medimágus, talán azt hitte volna, hogy infarktusa van. De pontosan tudta, hogy ez sokkal inkább valamiféle pánikreakció. Pánik, amiért szerető anyját sorvadni kell látnia. Borzasztó volt az éjszakája, kiverte a víz, reggel pedig úgy érezte, mintha szemhunyásnyit nem aludt volna. Nem csoda hát, hogy sötét karikák gyülekeztek a szeme alatt, amikor belépett a boltba. Sötét pillantását igyekezett ellensúlyozni azzal a bizonyos köszönéssel… Szép napot… Mit is jelentsen ez egyáltalán? Akinek nem szép, azt úgyis csak idegesíti, ha valaki így köszön neki, akinek meg az, annak nincs szüksége erre a köszönés köntösébe bújtatott jó kívánságra, vagy biztatásra. Mikor a szőke hölgy visszaköszönt, egy pillanatra felmerült benne, hogy talán segítséget kéne kérnie, de aztán elvetette az ötletet. Igazából megfogalmazni is nehezen tudta volna, hogy mit keres. Biztosan csak zaklatott módon tudná előadni az egészet… Nem akart gyengének és zavarodottnak tűnni a nő előtt, akit nem is ismert. Így hát megpróbálkozott azzal, hogy a polcok között egyedül fogjon neki a keresésnek.
De ahogy teltek-múltak a percek, egyre rosszabbul érezte magát. Nem tudott koncentrálni, lassan a szeme sem fókuszált rendesen. Csak haladt, haladt el a könyvek előtt, amiknek a címét sem fogta fel igazán. Elérkezett egy holtpontra, ahol két lehetőség volt. Vagy kifordul a boltból, aztán üvöltve beleüt a falba, hogy csillapítsa idegességét, vagy segítséget kér. Éppen ebben a pillanatban szólt aztán hozzá Deliah.
- Segíthetek esetleg valamiben? – hangzott el a kérdés a lehető legjobbkor. – Igen – szakadt ki belőle a kelleténél hangosabban, majd kis zilált lihegés után megállt. Olyan benyomást keltett, mintha kilométereket futott volna, holott alig ment valamennyit.
– Ami azt illeti, nem tudom, hogy mit keresek pontosan… de olyan könyvre lenne szükségem, amiben nagyon sötét és ritka betegségek, illetve átkok gyógymódjáról írnak – igyekezett összefoglalni a lényeget, remélve, hogy az eladó tud majd neki segíteni. Most, hogy végre elmondta, mit keres, egy kicsit megkönnyebbült. Mélyet sóhajtott, aztán a hölgy felé nyújtotta a karját, hogy bemutatkozzon.
- Cherub Willbutch vagyok különben. Medimágus.
Nem akart indiszkrét lenni, elvégre normális esetben talán a vevők nem szoktak bemutatkozni a bolt eladójának, avagy tulajdonosának, de jól tudta, hogy az ő esetében a sikeres együttműködés a kulcs. Márpedig anonim módon aligha kerülhet erre sor. A nevén kívül a hivatását azért érezte célszerűnek közölni, mert így a hölgy talán nagyobb bizalmas szavaz neki, s olyasféle könyvet is meg mer neki mutatni, amit egy laikus vevőnek soha nem adna a kezébe. Feltéve, ha fontos számára, hogy különleges – s akár nem szakmabeliek számára veszélyt jelentő - könyvei olyanokhoz jussanak el, akik felelősségteljesen forgatják azokat.

[– Ami azt illeti, nem tudom, hogy mit keresek pontosan…]

A Melyn Moon mentsvára



2001. 09. 01.

to; Mr. Willbutch

öltözék

A szememmel követtem a férfi alakját ahogy a kínálatot böngészte vagy talán csak céltalanul elmerült a könyvek rengetegében. Gondterheltnek tűnt, nyugtalannak - ahogy fel-alá sétált egy ketrecbe zárt állatra emlékeztetett, ami tehetetlen a rácsok ellen. Az a megérzésem támadt, hogy igazából ő sem tudja mit keres, csak szüksége van valamire, ami kizökkenti a mókuskerékből, amiben túlpörögnek a gondolatai.
Kérdésemre szinte felkiáltott, ami bár meglepett, igyekeztem nem mutatni. Nyilvánvaló volt, hogy feszült érzelmi állapotban van, szinte remegett, ahogy megállt előttem és rám emelte a tekintetét. Homlokán izzadtságcseppek gyöngyöztek, szemeiből pedig a túlontúl ismerős kétségbeesés nézett vissza rám.

– Ami azt illeti, nem tudom, hogy mit keresek pontosan…
Egy biztató mosollyal fogadom kezdeti tanácstalanságát, de ahogy folytatja, egy fokkal egyértelműbbé válik hogy miért viselkedik ennyire feszülten, ahogy az is, hogy mit keres pontosan. Mély sóhaja csak megerősít benne, hogy valami személyes okból van szüksége erre a könyvre, nem valami disszertációt ír szabadidejében.

Ahogy felém nyújtja karját elfogadom a gesztust és határozottan kezet rázunk; foglalkozását is hozzáteszi a nevéhez, ami ismét hozzáad egy darabot a kirakóshoz, amit próbálok összerakni a feszültsége okáról.
- Örvendek, Mr. Willbutch - szólok udvariasan, igyekezve nyugodtnak és nyitottnak mutatkozni, hátha ez neki is segít egy kicsit lehiggadni. - Az én nevem Deliah Beckett, a tulajdonos vagyok - teszem hozzá kis büszkeséggel, miközben fejben már azon gondolkodok, hogy mivel tudnék segíteni neki. Egy lépést balra téve a pult mögött előveszem az egyik alsó szekrényből a medimágiával foglalkozó könyveim katalógusát, de mielőtt kinyitnám még megállok egy pillanatra és felveszem a szemkontaktust a férfival.

- Két kérésem van - kezdem komolyan. - Az első, hogy egy igazolványra lesz szükségem, hogy valóban medimágus - jelentem ki egyszerűen. - Nem a szavát vonom kétségbe, ez egy sztenderd eljárás ilyen témáknál, hogy ne kerüljenek illetéktelen kezekbe bizonyos művek - magyarázom. Ha mégsincs nála azonosító és igazán ragaszkodik hozzá, hogy kiszolgáljam biztosan ki fogok találni valamit, hogy mégis üzletkötésre kerülhessen sor, de ha tényleg medimágus, akkor furcsállná, ha nem kérdezek rá.

- A második kérésem pedig, hogy segítsen nekem kicsit szűkíteni a kört, elég sok témába vágó könyvünk van - intek kezemmel az előttem fekvő vaskos katalógusra. - Általános gyűjteményre van szüksége az azonosításhoz vagy egy már diagnosztizált konkrét betegség vagy átok gyógymódját keresi?

A Melyn Moon mentsvára



2001. 09. 01.

to; Miss Beckett

öltözék

A nő hangja valahogy – maga sem tudta miért – de nyugtató hatással volt rá. Volt benne valami hűvös finomság, ami akaratlanul is végigsimított Cherub megtépázott idegrendszerén.
- Az én nevem Deliah Beckett, a tulajdonos vagyok – mutatkozott be érezhető büszkeséggel a hangjában a hölgy, mire Cherub növekvő tisztelettel tekintett rá.
- Meg kell mondjam, igazán jó híre van a kegyed boltjának… - nézett komolyan Deliah szemébe, míg ezt a kis bókot elejtette. Valóban több helyről hallotta, hogy itt bizony a vevő mindent megtalál, amit keres, és éppenséggel ő is ezért jött ide. Az ismerősei reményt keltettek benne a Melyn Moon iránt. Bízott benne, hogy talán tényleg… tényleg sikerül itt megoldást találnia a szó szerint oly égető problémára. Deliah eközben elővett egy igen vaskos katalógust, amire Cherub úgy nézett, mintha fel akarná falni a szemeivel. Igen, valahol ott kell lennie – gondolta magában, s mint a szomjazó, aki a sivatagban oázis után kutat, úgy tekintett a katalógusra és Deliahra is.
Segítenie kell –imádkozott szinte magában. De előbb…
- Két kérésem van. Az első, hogy egy igazolványra lesz szükségem, hogy valóban medimágus. Nem a szavát vonom kétségbe, ez egy sztenderd eljárás ilyen témáknál, hogy ne kerüljenek illetéktelen kezekbe bizonyos művek – fejtette ki a tulajdonos, mire Cherub szótlanul bólintott, s a tárcája után nyúlt a kabátzsebébe. A tárcából egy igazolványt húzott elő, s nyújtotta át Delaihnak. A kártya egyszerű, szürke háttéren az ő mozgó fényképe volt fellelhető, a nevével és titulusával ellátva.

Cherub Willbutch,  Szent Mungó Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály, Plaszti-medimágiai osztály

- A második kérésem pedig, hogy segítsen nekem kicsit szűkíteni a kört, elég sok témába vágó könyvünk van. Általános gyűjteményre van szüksége az azonosításhoz vagy egy már diagnosztizált konkrét betegség vagy átok gyógymódját keresi? – tette fel a logikus kérdést a nő, s Cherub egy lélegzetvételnyi szünet után már hadarta is a választ. – Igazság szerint az azonosításra és a gyógymód megtalálására egyaránt szükségem lenne. Hónapok teltek el, de nem sikerült diagnosztizálni a betegséget, mindössze annyit tudni róla, hogy a páciens úgy érzi, mintha belülről égetné valami. Ezzel párhuzamosan pedig iszonyatosan lefogyott és legyengült… - itt egy pillanatra megköszörülte torkát, majd folytatta: - Részemről azt sem zárnám ki, hogy nem betegség, hanem valamilyen átok áll a háttérben… - várakozóan pillantott Deliahra, hogy elég-e vajon, amit most elmondott, vagy szükség van esetleg további információra is. Közben lázasan agyalt azon, mi mást is mondhatna még, hiszen a problémát éppen az jelentette, hogy sem ő, sem medimágus kollégái nem tudtak többet a gyilkos kór hátteréről. Alig akarta elhinni, hogy lehetséges volna, hogy egy antikvárium vezetője adja meg majd a választ az oly égető kérdésre… Racionális emberként nehezen hitte volna el, ha más egy ilyen történetet mesél el neki. Most mégis valahol mélyen hinni próbált ebben… hinnie kellett…

[- Akkor először keressük meg az okot és utána a gyógymódot]

A Melyn Moon mentsvára



2001. 09. 01.

to; Mr. Willbutch

öltözék

Sejtésem beigazolódni látszik, kicsit összeszedi magát, ahogy beszélni kezdek hozzá és ez engem is megnyugtat némileg.

A boltra tett megjegyzésére finoman elmosolyodok, büszkeségem pedig fokozódik a tudattól, hogy a hiányom nem rombolta le teljesen az üzlet hírnevét. Jól esett látni, hogy életem legviharosabb éveinek nehézségei ellenére sikerült valami maradandót létrehoznom és életben tartanom, mintha valami ritka gyógynövény lenne. A gyógyír, melynek balzsama varázslatosan enyhítette a régi sebek fájdalmait.

Veszek egy mély levegőt, ahogy a tekintetem a katalógusról ismét a férfira emelem. Kétségbeesett tekintete szinte könyörög, hogy osszam meg vele a tartalmát és ahogy első kérésem elhangzik, ő azonnal, némán engedelmeskedik és előhúz egy kártyát a tárcájából. Közelebb hajolok és ellenőrzöm a kellő adatokat, majd néhány hosszú másodpercre a fényképére téved a tekintetem. Mennyivel kisimultabbnak tűnt ott, elhivatott, büszke tekintet nézett rám a kártyáról, míg előttem egy megtépázott, ideges ember állt.

Második válaszából egyértelművé vált, hogy miért. Belülről égni… Nem volt teljesen ismeretlen az érzés és egyet kellett értenem, hogy ilyet legtöbbször bizony csak komoly átok okozhat. Rögtön eszembe is ötlött egy lehetséges megoldás, de tiltott könyvet nem akartam elsőre javasolni. Valamit ki kell találnom az “Átok és Bűbáj” helyett…
- Akkor először keressük meg az okot és utána a gyógymódot - javaslom határozottan, várakozó pillantását érezve az arcomon sietve csapom fel a katalógust az É betűnél és próbálom a megfelelő címszót megtalálni.

- Égési sérülés (bájital), égési sérülés (átok), égési sérülés (bájolt tárgy), égés fokozása, égés megállítása, égés (külső), égés (belső)… Ez lesz az - mormolom, ahogy leolvasom a kódszámot és előkapok egy másik katalógust és azt is fellapozom a megadott helyen. - Itt is vannak - fordítom felé a bűvölt listát, melyen a szenzitív témájú könyvek üres sorokként szerepelnek az avatatlan szemek előtt és itt sajnos a szokásosnál kicsit feltűnőbbek is a ritkásan megjelenő címek között. Ha minden áron tudni akarja miért van ennyi üres sor, nem lesz választásom, mint döntés elé állítani: hajlandó akár a törvényt is megszegni a páciense megmentéséért?

Ha igen, akkor minden további nélkül felfedhetem a bűbájjal rejtett köteteket és talán mélyebbre is áshat a problémája kapcsán, de ha inkább törvénytisztelő állampolgárként szeretne eljárni, akkor esetleg kereshetek olyan jegyzetet, kivonatot valami tiltottból, ami segíthet.

Megkérdezhetem esetleg, hogy a páciens mennyire áll közel Önhöz, Mr. Willbutch? - teszem fel a kérdést gondolkodás nélkül, ahogy reményteljes arccal tekint a katalógusba, de rögtön meg is bánom kicsit. - Ha nem szeretné, nem muszáj válaszolnia - teszem gyorsan hozzá, visszakozva, hiszen inkább csak beszéltetni próbálom, kicsit megismerni a helyzetét és eldönteni, hogy megbízhatok-e benne. Valamiért az az érzésem támad, hogy nagyobb szüksége van rám, mint gondolom és semmiképpen sem szeretném tévútra vinni, ha belém helyezi a bizalmát a nyilvánvaló bizonytalanságában.

A Melyn Moon mentsvára



2001. 09. 01.

to; Miss Beckett

öltözék

Az, amilyen magabiztosan Deliah a katalógust forgatta, egészen jól hatott Cherubra. Kezdett egyre jobban bízni abban, hogy megoldást találnak a - szó szerint - égető problémára.
- Égési sérülés (bájital), égési sérülés (átok), égési sérülés (bájolt tárgy), égés fokozása, égés megállítása, égés (külső), égés (belső)… Ez lesz az - mutatta meg az igen hosszú listát a nő Cherubnak.
- Itt is vannak - pillantott végig reménytelien a könyvek címén gyorsan a medimágus. Igen, talán valamelyikben ott rejlik majd a gyógymód - igyekezett önmagát bátorítani. Pár pillanat után tűnt fel neki aztán, hogy számos üres sor kap helyet a listán. Már kérdezett volna rá, hogy mit takarnak ezek a sorok, amikor beugrott neki, amit egyik kollégája, John mondott az üzletről.
Itt valóban mindent megtalálsz... De erről jobb, ha nem beszélsz avatatlanok előtt... - nézett rá jelentőségteljesen John. Azonnal kapcsolt hát, és komoly arccal kérdezte meg Deliaht:
- Az üres sorokat is megmutatná? Kérem... - nézett esdeklően a tulajdonosnőre, mélységesen remélve, hogy bizalmat szavaz neki a hölgy. Nem sokkal később, talán épp azért, hogy megbizonyosodjon arról, bízhat-e Willbutchban, egy igen szenzitív kérdést kapott a férfi.
- Megkérdezhetem esetleg, hogy a páciens mennyire áll közel Önhöz, Mr. Willbutch? Ha nem szeretné, nem muszáj válaszolnia - mondta Miss Beckett.
- Nagyon közel áll. Ő az édesanyám - válaszolta lehajtott fejjel, keserűen a férfi. Ha olyan alkat lenne, most akár el is sírhatta volna magát Deliah előtt. De Cherub nagyon ritkán sírt... Még amikor női testben élt, akkor sem volt soha sírós típus. Mindig, minden nehéz helyzetben a megoldást kereste inkább, minthogy hagyja magát az elkeseredés mocsarában senyvedni. - Most hogyan tovább? - tette fel az előremutató kérdést most is, maximális bizalmat táplálva a boszorkány iránt. Szerencsére a pénz nem jelentett számára akadályt. Bármilyen drága is légyen a megoldást rejtő könyv, megvenné. Aranyvérű varázslóként busás örökség pihent gringottsi széfjében, s az elmúlt évtized szorgalmas munkájának köszönhetően ő maga is erősen megtoldotta eme vagyont. Plaszti-medimágusként rendkívül elégedett lehetett a fizetésével ugyanis. A pénz tehát nem volt tényező, ahogyan a törvények áthágása sem... Végtelenül családcentrikus ember volt, és bár saját családja sosem volt igazán teljes, hiszen Alexiával mindössze egy kósza éjszaka erejéig találtak egymásra, s ebből a megbánt légyottból született aztán Willow, de barátként azóta is számíthattak egymásra bármilyen helyzetben. Cherub szülei és öccse, Morpheus pedig mindig is a világot jelentették a medimágus számára. Kész volt hát akár az Azkabant is megkockáztatni annak érdekében, hogy enyhítsen édesanyja elviselhetetlen kínján. Tudta jól, hogy ha ez az eset állna fennt, Alexia egyedül is megbirkózna Willow nevelésével... Willow... Belehalna, ha soha többé nem láthatná a lányát... De ugyanez a helyzet Estherrel is. Úgy érezte, menten kettészakad a teher alatt, amit a döntése súlya jelentett. A döntésé, amit az előbb hozott meg, s amit - a nyilvánvaló veszélyek ellenére sem - vonna vissza.

[- Tekintse meg a listát, hátha felismer pár címet, ami segíthet]

A Melyn Moon mentsvára



2001. 09. 01.

to; Mr. Willbutch

öltözék

A férfi nem hezitált, egyből a listát kezdte böngészni, én pedig várakozásteljesen figyeltem, hogy megtalálja-e amit keres. Alig egy perc kellett, hogy felfogja az üres sorok jelentését és némileg megnyugtatott, hogy nem az okukat kezdte fejtegetni, hanem komoly kifejezéssel nézett fel rám, tudatva, hogy tisztában van a jelentésükkel.

- Az üres sorokat is megmutatná? Kérem…
Egy pillanatig hezitáltam csak, de aztán magamhoz húztam a katalógust és a kötényem zsebéből előhúztam a pálcám. Némán, non-verbális varázslatot használva fedtem fel a többi kackiás betűvel írt címet is, aztán visszafordítottam a könyvet a medimágus felé. Csak remélni mertem, hogy egyetértésben vagyunk a lista érzékeny voltával kapcsolatban, de valahogy meg is könnyebültem, hogy így valamennyivel nagyobb esélyt adok neki arra, hogy megtalálja a gyógymódot, amit annyira keres.

Saját magam által tolakodónak vélt kérdésemre gond nélkül adott választ.
- Nagyon közel áll. Ő az édesanyám - felelte mély keserűséggel, amitől egy pillanatra megesett rajta a szívem. Bár a nevelőanyám halálát örömmel vettem, azért nem voltam fából… Eszembe jutott az idő, amikor én is minden létező nyomba és információmorzsába belekapaszkodva kerestem a vőlegényem mesterséges amnéziájának ellenszerét. Talán ha elég időm lett volna, meg is találtam volna… Ha… talán… a szavak gombócot formáltak a torkomban, ahogy megértő tekintetem a férfira emeltem és csak bólintottam. Szívből reméltem, hogy ő nagyobb szerencsével jár, mint én évekkel ezelőtt.

- Most hogyan tovább? - kérdezett újra, de talán nem is annyira nekem kellett ezt megválaszolnom.
- Tekintse meg a listát, hátha felismer pár címet, ami segíthet - tanácsolom, kicsit odébb lépve. - Csak maga tudja mit keres  - tettem hozzá egy bátorító félmosoly kíséretében, aztán kissé hátraléptem, hogy a címekre koncentrálhasson.

Míg ő böngészett, kicsit elgondolkodtam, hátha van még valami, amivel segíteni tudok neki, de újra csak az Átok és Bűbáj másolatok jutottak eszembe, amik a raktárban porosodtak már egy ideje. Az eredeti példányokból csak kevés maradt fenn és a legtöbbjük varázslónemesek évszázados könyvtáraiban pihent, elérhetetlenül a köz számára. Én jó szamaritánus módjára sokszorosítottam egy példányt, hiszen olyan ritkának számított a középkori ártásgyűjtemény, ami tulajdonképp bűbájos módon fogalmazza meg a legsötétebb mágia alapjait és hát… szép kereslet volt rá a Halálfaló társak körében a háború előtt.

- Hallott az Átok és Bűbáj gyűjteményről?  - tettem fel végül percek múlva a kérdést. - Sötét mágia, de ha tényleg átok okozza az édesanyja… állapotát, akkor talán segíthet  - ajánlom fel. Nem tudom mitől lágyult meg ennyire a szívem, de az utóbbi időben mintha nem néztem volna annyira az üzletem védelmét, mint amennyire a prosperitását próbáltam megőrizni. Mira jutott eszembe és az unikornisos kölcsönzött könyve… felelőtlen voltam vagy csak valóban az a jótét lélek, akinek szerettem mutatni magam a visszatérésem óta?

Majd az idő eldönti.

A Melyn Moon mentsvára



2001. 09. 01.

to; Miss Beckett

öltözék

Cherub bizalma egyre jobban nőtt a könyvtulajdonosnő iránt, ahogy látta, milyen rutinosan találta meg az általa keresett témakört. Nem csak szimpatikus volt, hanem profi is a szakmájában. Ez nem kérdéses.
- Tekintse meg a listát, hátha felismer pár címet, ami segíthet – tanácsolta Deliah logikusan.
- Csak maga tudja mit keres – tette még hozzá a boszorkány. Cherub igyekezett hát a címekre koncentrálni. Volt nincs égés, Bűbájok égésekre, Az égések gyógyító hatásai, Förtelmes sebek kiiktatása, avagy hogyan tüntessük el csúf hegeinket, és még rengeteg másik cím ragadta meg a figyelmét, de tanácstalan volt. Próbált tovább keresni, de minél jobban figyelt, a szeme előtt annál inkább kezdtek össze-vissza táncba a betűk.
Most érezte csak, hogy milyen kimerült… Számára most egyre ment az összes cím, ha rajta múlt volna, az összeset átolvasta volna… De hát annyi ideje nem volt. Bosszantotta, hogy miért nem létezik egy kereső bűbáj, amelyekkel a könyvek tartalmát lapozhatta volna fel anélkül, hogy hosszú órákat töltött volna az elolvasásukkal. De még ha lett is volna egy ilyen „szellemi invito” varázslat, akkor sem tudta volna, hogy mit keressen. És ez volt számára a legeslegbosszantóbb. Elkeseredve nézett fel Deliahra, s halkan sóhajtott. Már majdnem kifejtette volna, hogy fogalma sincs, melyik könyv segíthetne rajta, amikor…
- Hallott az Átok és Bűbáj gyűjteményről? Sötét mágia, de ha tényleg átok okozza az édesanyja… állapotát, akkor talán segíthet - vetette fel Deliah, s Cherub utolsó mentsvárként kapott az ötleten.
Valahogy legbelül azt érezte, ez jó lehet… - Igen, ez nagyon logikusan hangzik… Megveszem – döntötte el anélkül, hogy bármi további információt tudott volna a könyvről. De őszintén szólva magasról tett rá, hogy mennyibe kerül, vagy hogy milyen szankciót von maga után, ha lebukik a minisztérium előtt. Lehetséges, hogy bevonnák medimágusi engedélyét… Igen. És? Így legalább volna esélye rá, hogy megmentse az anyját. Minél jobban belelovallta magát, annál értelmesebb választásnak tűnt a könyv. Hiszen így érthető lenne, hogy miért nem tudott három medimágus sem előállni a gyógymóddal. Azért, mert egy ismeretlen sötét mágia ellenszerét csak az tudja, aki magával a sötét varázslattal vagy átokkal is tisztában van.
- Megkeresné, kérem? – nézett kérlelőn a boszorkány szemébe. Tekintete szinte könyörgő volt.
– Végtelenül diszkrét leszek a könyvvel kapcsolatban – tette hozzá még komolyan. Remélte, hogy Deliah ugyanannyi bizalmat szavaz meg a részére, amennyit ő iránta. Ez az adás-vétel ugyanis máshogyan nem valósulhatott meg, jól tudta. Deliah sem csak a boltja presztizsét kockáztatta ugyanis azzal, ha eladja neki a könyvet… hanem talán – hozzá hasonlóan - az Azkabannal is játszott. Kissé meg is lepte Cherubot, hogy a boszorkány egyáltalán felhozta a könyvet javaslatként... s hogy egyáltalán hallott róla. Igaza volt hát a kollégájának, amikor azt mondta: itt mindent megkaphat az ember. De Willbutch nem akart a nő életében vájkálni, akármi is volt az oka annak, hogy jól ismerte a sötét mágiával foglalkozó könyveket, ő leírhatatlanul hálás volt érte.

[- Ezt el is várom]

A Melyn Moon mentsvára




2001. 09. 01.
to; Mr. Willbutch

öltözék

Belülről égni… Amíg Mr. Willbutch a címeket böngészte egy kicsit belegondoltam. Annyi dolog okozta ugyanazt az érzést; tehetetlenség, reménytelenség, harag, szomorúság. Valamilyen borzasztó keverékük.
Ismerős sajgást éreztem a mellkasom rejtekében a gondolatra, hogy milyen volt amikor én mentem keresztül ezeken. Elmúltak egyáltalán vagy csak hozzájuk szoktam? Elég ideig ignoráltam őket ahhoz, hogy ki tudjam zárni őket a fejemből? Vagy csak elbújtak a sötétben, a megfelelő alkalomra várva, hogy újra felüssék fejüket?

Ha a medimágus az amnézia feloldására, Exmemoriam hatástalanítására vagy visszafordítására keresett volna módszert jóval többet tudtam volna neki segíteni. Bájitalok, bonyolult szeánszok, mugli módszerek, varázstárgyak, antik, sötét varázslatok… mindent összeszedtem ami létezett és tudomást szereztem róla. Chamberpot könyvtárszobájából loptam el darabokat, hogy visszaszerezzem valaki olyan emlékeit, aki már nem akarta azokat, aki nem akart engem tovább. Még most is elszorult a torkom a gondolatra, hogy meddig mentem el, csak hogy csúfosan elbukjak és ne csak a szerelmemet veszítsem el, hanem a saját eszemet is.

Ahogy elkapom reménytelen tekintetét, kénytelen vagyok bedobni az egyetlen kártyát, amit osztott nekem az ég a témában és ő kapva kap az ajánlaton.
- Igen, ez nagyon logikusan hangzik… Megveszem - feleli gondolkodás nélkül, anélkül, hogy látta volna a könyvet, belelapozhatott volna, hogy releváns lehet-e. Kétségbeesése mélységét tárta fel határozottsága az irracionális döntésében, de túl jól ismertem a valószínűtlen határokat, amiket az ember bejár a szeretteiért, ahhoz, hogy elítéljem emiatt. - Megkeresné, kérem? Végtelenül diszkrét leszek a könyvvel kapcsolatban.
- Ezt el is várom - bólintok komolyan, bár tudom, nem én vagyok, aki nagyobbat bukhat. Több, mint 10 éve az enyém a bolt, egy-két rázós szituációt már átvészeltem, valószínűleg nem egy hozzám vissza nem vezethető másolat fogja romlásba dönteni, de a férfi szemébe nézve éreztem, hogy nem is kell ettől félnem. Vajmi kevés az esély rá, hogy pont ő fog lebukni a könyvvel vagy ha mégis, akkor egyből hozzám küldené az aurorokat - főleg ha a könyv tényleg segít neki feloldani az édesanyját kínzó átkot. Ettől függetlenül nem ártott óvatosnak és ébernek maradnom. - Máris hozok egy példányt.

Pálcával a kézben távozok az üzlet belsejébe, ahol egy kis rejtett raktárból előbűvölöm a másolatok kupacát és kiválasztom a legjobb állapotban lévőt. Néhány percet igénybevesz mire visszatérek a pulthoz, de elégedett, bizakodó mosoly ül az arcomra, ahogy újra a férfihoz fordulok.
- Itt is volnánk - helyezem kettőnk közé a szövetborítású, szinte újnak tűnő kötetet. - Nyugodtan lapozzon bele, ha gondolja. Az ára harminckét galleon lesz.
Sejtem, hogy nem az ár lesz, ami eltántorítja ezen a ponton, de mégis úgy érzem helyesnek, hogy előre jelzem számára. Nem szokásom zsákbamacskát árulni semmilyen tekintetben, hiszen a Melyn Moon éppen ezért különleges hely: itt mindent megtalál az ember anélkül, hogy a sötétben kellene tapogatóznia utána és találgatnia, hogy tényleg azt kapja-e amit szeretne. Ezt a kockázatot én vállaltam magamra, hiszen ki ismerhetné jobban a sötétséget, mint akit már annyiszor elnyelt és mégis kiköpött?

A Melyn Moon mentsvára



2001. 09. 01.

to; Miss Beckett

öltözék

Mikor a diszkréciójáról biztosította Miss Beckettet, a hölgy láthatóan elégedett volt a hallottakkal. Lehetséges, hogy nem is az győzte meg, amit hallott, hanem amit látott… Cherub talán még életében nem volt ennyire kétségbeesett és összeszedetlen… ennyire sebezhető és… amitől mindig is tartott: kiszolgáltatott. Bármit, valóban bármit elkövetett volna azért a könyvért, ami segíthet Estheren, s ezt a megszállottságot, már-már őrületet láthatta tükröződni a szemében a másik.
- Ezt el is várom – reagált komolyan Deliah, majd egy kis időre eltűnt, hogy a kért könyvvel a kezében térjen vissza aztán a pulthoz.
- Itt is volnánk – tette a férfi elé a kincset érő szöveget. - Nyugodtan lapozzon bele, ha gondolja. Az ára harminckét galleon lesz – tért a lényegre Deliah, s ezért Cherub most végtelenül hálás volt neki. A lapozástól azonban eltekintett, mert ebben a pillanatban egy idősebb férfi és egy kislány – feltehetően nagyapa és unokája léptek be a boltba.
– Öhm, köszönöm, de nem szükséges… majd otthon átolvasom – reagált röviden, majd magához ragadta a másolatot, olyan elánnal, mintha az életébe kapaszkodna. Volt annyi figyelmessége azért még, hogy alaposan eltakarja a pakk elején látható címet, nehogy az újonnan érkezők elolvassák. De ettől kár volt tartania, a cilindert és frakkot viselő férfi, és a szintén rendkívül elegáns bársonyruhába és köpenybe burkolózó, vörös hajú kislány ügyet sem vetettek rájuk, láthatóan a pulttól kissé arrébb található varázsmesék kötötték le a figyelmüket. Cherub szabad kezével gyorsan a kabátzsebébe nyúlt, amiből 35 galleont húzott elő. Jóval több pénz volt nála, hiszen nem tudta, mire számítson… A pultra tette a pénzt, majd visszavárót nem várván, hálásan köszönt el Deliahtól.
- Nagyon köszönöm a segítségét! Merlin fizesse meg… - biccentett komolyan, majd a felbecsülhetetlen értékű másolatot a kabátjába rejtve, késlekedés nélkül távozott. Nem volt vesztegetni való ideje… Egyetlen célja volt, hogy otthon egy jó erős kávé mellett minél gyorsabban megtalálja a kérdéses részt, s ha sikerül a titkos gyógymódra bukkannia, haladéktalanul kezelni kezdje az édesanyját. Hetek óta most először érzett valamiféle reményt arra, hogy sikerrel járhat. Hálával gondolt Miss Beckettre, akinek szakértelme és diszkréciója nélkül még erre a csepp reményre sem lett volna kilátása. Egy árnyalattal kevésbé komor arccal fordult hát ki a boltból. A változás tagadhatatlan volt, ha Deliah vetett rá egy pillantást, még mielőtt új vevői felé fordult volna, neki is feltűnhetett.
Cherub újonnan nyert lelkierejétől hajtva, szélsebesen elsétált a legközelebbi üres zsákutcáig, hogy a környéken élő varázstalanoknak ne tűnjön fel hoppanálása, majd egy pillanat alatt eltűnt a szitáló esőben.

Köszönöm a játékot! ^^

[- Már meg is tette]

A Melyn Moon mentsvára




2001. 09. 01.
to; Mr. Willbutch

öltözék

Ahogy a pultra helyeztem a könyvet új vevők érkeztek az üzletbe. Egy idősebb férfi volt, cilinderben és frakkban, ami felettébb furcsa volt első pillantásra, de nem időztem el se rajta, se a kislányon akivel kézen fogva indultak meg a bolt belseje felé, csak egy biccentéssel jeleztem, hogy máris a segítségükre leszek. Előbb ezt az üzletet kívántam lezárni.
- Öhm, köszönöm, de nem szükséges… majd otthon átolvasom - reagált röviden ajánlatomra, hogy szemlélje meg mit vesz, de ismét emlékeztetve lettem, hogy a kétségbeesés milyen meggondolatlanná, olykor akár vakká teszi az embert. Szerencséjére én nem a Zsebpiszok közben seftelő csalók közé tartoztam, akik kihasználták volna meglehetősen sebezhető helyzetét és pénzt fogadtak volna el egy üres vagy akár semmivé váló portékáért, bár néha napján egyszerűbb és jövedelmezőbb lett volna az ő hozzáállásukat követnem.

Mindenesetre a medimágus nem vesztegette az idejét, letette a pultra a könyvre szánt összeget és már sarkon is fordult, hogy dolgára siessen.
- Nagyon köszönöm a segítségét! Merlin fizesse meg… - biccentett komolyan.
- Már meg is tette - mosolyodtam el a pultra helyezett galleonokra pillantva, tudatva, hogy azért nem jótékonyságból segítettem neki, de kétségkívül volt bennem egyfajta jó érzés látva, hogy bár sietősen, de elégedetten, új reménnyel telve hagyta el az üzletem. Az alakját még követtem az utcafronti kirakat széléig, míg eltűnt a szemem elől, majd egy mély sóhajjal a kasszába csúsztattam az érméket és a következő, nagyon másik világnak ígérkező vásárlóknak szenteltem a figyelmem.

- Segíthetek Önöknek valamiben? Esetleg valami kedves mesekönyvet keresnek? A héten érkezett pár darab Glinda, a Golymók Meséiből…

Köszönöm én is!