Clara Cole

CLARA COLE

De ameddig tombol a tűz még bennem
Én hagyom, hadd égjen

Alapok

jelszó ||Tűnj el, te rusnya dög!
így ejtsd a nevemet || Klára Kól
nem || nő
születési hely, idő || Penkridge, UK; 1976. Szeptember 6.
horoszkóp ||szűz
kor || 25
vér || sár
munkahely || szabadúszó

A múlt

Hogy ki vagyok? Hogy lettem az, aki? Ez hosszú lesz, kislány! De sebaj, ahogy nézem, úgyis bőven van időnk, míg az árvíz elvonul.

Életem története megegyezik annak a történetével, hogy hogyan lettem a varázsvilág kőrözött bűnözője. Jól emlékszem arra a pillanatra, mikor első ízben emeltem főbenjáró átokra a pálcám. Ez egy mugliismeret óra keretében történt egyébként, az első és egyben utolsó mugliismeret órán, amin részt vettem. Titkoltam, hogy varázstalanok a szüleim, ez akkoriban eléggé kényes dolog volt, és gondoltam ezt a tárgyat felvenni jó alibi lesz. Nem, nem volt az, hamar kiderült.
A mugli foglalkozások voltak az aznapi téma, azon belül is a tűzoltókról beszélgettünk. Olyan szinten távol állt a valóságtól, ami ott elhangzott, hogy hiába voltam szakértője a témának, én kezdtem földönkívülinek érezni magam.
- … Ha valami felgyullad, a muglik nem tudják maguk eloltani, hanem ezeket az embereket hívják, és ők lelocsolják vízzel, ami hosszú csövekből jön. Ennek hatékonysága persze kérdéses, így sokszor harapódzik el a tűz, és csak nehezen tudják megállítani. Nem ritka, hogy egy kis balesetből katasztrófa lesz, és emberéletek vesznek oda a felelőtlenségük miatt.
- Mekkora bénák - röhögött szemtelenül egy srác, valahol a hátsó sorokban.
- Szerencsétlenek- sopánkodott a mellettem ülő lány. A professzor pedig az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat egyszerűen elengedte a füle mellett. Tudom, hogy nehéz dolga volt. Egyszerre kellett megküzdenie a tudatlansággal, az előítéletes neveltetéssel, a divatos gonoszkodással. De attól, hogy megértettem, azért még nem fogadtam el. Felháborított. Úgy nőtt bennem a düh, mint ahogy a szikra lobbantja lángra a felhalmozott avart - kezdetben alattomos füstölgéssel, titkon a levelek rejtekében, míg hirtelen fel nem csapnak a lángok.
- Ezek az emberek azzal is foglalkoznak, hogy macskákat hozzanak le különböző magas helyekről, fákról, háztetőkről… - folytatta a tanár. Míg én azon bosszankodtam, hogy a professzor nyilván egy mugli gyerekeknek szóló képeskönyvből készült az órára, addig újabb gúnyos és lesajnáló közbekiabálások hangzottak el.
- És hogyhogy nem ragadnak fenn? Ebbe is belehalnak néha? Micsoda ostobaság… - És hasonlók. Meg nevetgélés. Végül nem bírtam tovább.
- Mivel nekik nincs varázserejük, ez nem vicces, se nem szánalmas! Igenis komoly dolog! A tűz hamar, egy szempillantás alatt is embermagasra csaphat, berobbanhat, futótűzzé válhat, körbevehet kisgyerekeket, egész falvakat - okoskodtam közbe emelt hangon, próbáltam visszanyelni az indulataim, ami valljuk be, így tizenévesen, személyes indíttatástól is fűtve nem sikerülhetett. Azért akkor még próbálkoztam.
- De nagy szakértő valaki! - Újabb gúnyolódás, mondhatni kihívás. Nem volt divat akkoriban a varázstalanok mellé állni - de mit is beszélek, minek itt a múlt idő? Most sem az.
- Miért nem oltják csak el egyszerűen? Minek gyújtanak akkor tüzet? Nem is tudják, mit csinálnak, mint a gyerekek, jobb lenne, ha nem nyúlnának hozzá… Nézik bambán, és még többen odamennek meghalni? - És így tovább.
- Akik ezzel küzdenek, megmentik az életveszélyben lévő embereket! Pedig nincs semmi fegyverük a természet erői ellen, csak a puszta kezük és a leleményességük! Ők mágia nélkül is hősök, ti meg azzal se! - csaptam az asztalra. Azt hittem, meggyőzhetem őket. Hogy megértik, ha jobban átlátják… Akkor még nagyon naiv voltam. A teremben csend lett a kirohanásom után, de csak egy pillanatig. Aztán ahogy a tűz is robbanhat egy alattomos szikrából, úgy öntötte el a termet a vad nevetés.
- Hősök, aha... - vinnyogott az a szemétláda a hátsó sorból. - Szájhősök! Semmik. Értéktelenek és szerencsétlenek, nem is kár értük...
Dühömben felpattantam a padból, úgy perdültem hátra, hogy jól megnézzem magamnak, ki ez a barom, sőt hozzá vágtam a tintatartómat. Persze nem találta el azt a kerek képű seggfejt; a kis üvegcse a feje mellett röpült el, és szilánkokra robbant a falon. A kék folyadék lassan, lustán kezdett folydogálni a föld felé. A srác vére is ilyen színű lett volna, ma már épp ilyennek képzelem. A nevetés hangzavarrá fokozódott. A professzor tehetetlenül dühöngött.
- Elég legyen! Nincs dobálódzás az órámon! Micsoda boszorkányhoz méltatlan viselkedés ez?! Badarság, honnan is tudhatná maga, milyenek a tűzoltók és milyenek nem?
- Igenis bátor emberek! Hősök! Tudom, mert apukám is az!- bukott ki belőlem. Sokan elcsendesedtek, én meg prüszköltem felindultságomban, mint egy kovácsfújtató, amivel a tüzet szítják. A kezem ökölbe szorult. A pálcám felé siklott.
- Persze, egy hős! Hőscincér, mint te! Alantas, ostoba…
Ennyi. Elöntötte a vihar az agyam. A kezem magától nyúlt a pálca után, és a legrudvább átkot harsogtam keresztül a termen, amit csak ismertem. Legalábbis, amiről úgy tudtam, hogy ismerem. Zöldfülű kis boszorkánypalánta voltam, honnan is ismerhettem volna?
- Abraka kedavra!
Néma csend lett. A pálcám hegye a kis patkány szívére irányozva remegett, de nem történt semmi. A többi diák vagy tátott szájjal bámult, vagy a szája elé kapta a kezét. Néhányan meg inkább gyanakodva, akik a zsivalyon át hallották, mit is mondtam pontosan. A professzor összehúzott szemekkel, értetlenül méregetett. Sokáig azt hittem, (és el is borzadtam tőle), ha helyesen mondtam volna a varázsigét, indulatomban megöltem volna azt a hülyegyereket. Persze, ma már tudom, hogy nem. Akkor még nem tudtam volna ezért ölni.
A többiek is rájöttek, mekkora hülyeséget mondtam és csináltam. A nevetés újra fellobbant, még harsányabban, mint eddig. Én már nem dühöngtem, csak füstölögtem némán, kontrasztban a társaimmal. A jelen lévő tanerő próbálta túlharsogni a ricsajt:
- Ezért ötven pont a Hugrabugtól! És menjen az igazgatói irodába, azonnal!
Végül nem csaptak ki. Nem itt lett belőlem a mágikus társadalom ellensége. Egy évre elég büntetőmunkát kaptam, kiderült, hogy sárvérű vagyok, megkaptam a kellemetlenségeket, amik ezzel jártak, de az ügy szép lassan feledésbe merült. Én is eltemettem magamban. Sokat tanultam belőle. Ez csak az első, bizonytalan lépés volt afelé, hogy a rendszer ellen forduljak, s tovább nem is ebbe az irányba mentem.

Évekkel később történt csak az igazi elfordulás, addig egyszerű, unalmas életúton jártam. Az iskolában ezután a kínos eset után csendes, mintaszerű diák voltam. Szerény, de elfogadható eredménnyel végeztem a Roxfortban, majd a Godrikon, alkotmányjogi szakon. Aztán dolgoztam a Minisztériuban, jelentéktelen kis aktatologatóként, mint egy igazi, csehovista szürke egérke. Megismerkedtem egy fiúval, nem volt eszetlen boldogság, nem volt nagy a tűz, de éppen biztonságos mértékűnek tűnt egy életre. Házasság, gyerekek, csendes és átlagos élet. Ez volt előttem. Csak semmi veszélyes.
Ez is egy volt a megannyi színtelen szombat estéből, amit a szüleimnél töltöttem. Aznap akartam bemutatni a szüleimnek Edet, a páromat. Illetve nem akartam, de erősködött, és hát minden szombat estét náluk töltöttem, gyermeki kötelességtudatból, így ideje volt már, hogy ő is megismerje őket. De nem beszélgettünk sokat. Olyan sablonosan kínos első találkozás volt.
A vacsoraasztalnál ültünk, hallgatagon. Ed feszengett, én falatoztam fásultan, beletörődve, hogy nem egy nagy nap a mai. Sem.
- Még egy kis borsópürét, valaki? - udvariaskodott anyám, és csak úgy, puszta kézzel kínálta körbe az ételt. És a saját kezével mozgatta a szedőkanalat is, nem mágiával. Ed bambán bólintott. Nem volt éppen mugligyűlölő, de láttam, hogy bámul mindenen, mint a ma született borjú. Most is a tévével szemezett, ami halkan, de mindig szólt a szüleim ebédlőjében, villódzó, kellemetlenül színes fénnyel világítva be a szürkésen otthonos nappali részt.
- Nálatok nincs tévé? - vakkantotta apám mintegy mellesleg. Nem tudom, amúgy akarta-e barátságosra a kérdést, de nem sikerült. Nehéz héten volt túl, sokat kellett dolgoznia, borúsan és fáradtan turkálta csak az ételt. Enyhe füstszag lengte körül, ahogy mindig, hiába zuhanyozott. Ez már a bőrébe itatódott, ahogy a vélemény is a mágustársadalomról.
- Tessék? - kérdezte Ed. - Elnézést, nincs. Még sosem láttam.
Ahogy muglit sem - de ezt csak én tettem hozzá gondolatban. A szüleim meg mágust nem láttak egyébként, rajtam kívül. Össze kellett volna kötnöm a két világot itt, emellett a hétköznapi vacsoraasztal mellett, de szó, ami szó, nem csináltam valami jól. Ez a gyakorlatban nehezebb ügy volt, mint a munkahelyemen semmitmondó papírokat tologatni.
- Nincs is benne sok néznivaló - rántottam meg a vállam, próbáltam derűsen legyinteni rá.
- Csupa borzalom. Balesetek, árvíz, földrengés, ámokfutás, bűnözés - morgott az öreg.
- Ez sajnálatos - sétált bele a csapdába emberem gyanútlanul.
- Az. Főleg, hogy megelőzhető lenne.
- Apa, ne kezdd megint - sóhajtottam fel.
- Még egy kis pürét, valaki? - próbálta anyám menteni a menthetőt, de a próbálkozása hiábavalónak bizonyult.
- Ez tény. Emberek halnak százával, és hiába volna egyeseknek hatalmában, hogy tegyenek ellene valamit, nem tesznek. Sőt, egyenesen tilos tenniük. Vagy ami még rosszabb, ügyet se vetnek rá - biccentett fejével a meglepetten pislogó fiú felé. Szegény Eddie, abban a pillanatban ő volt az ártatlan, tudatlan kisebbség, és mi a marakodó bennfentesek. Szokatlan lehetett neki.
- Már megint ez a nóta? Mondtam, vigyáznunk kell, hogy ne derüljön ki a titok. Törvény is van rá. Különben káosz lenne.
- Káosz? A háborúitok tán nem okoznak káoszt? A nemtörődömségetek mellett talán nem történnek tragédiák, amik elkerülhetőek volnának? - Anyám finoman rásimította a kezét apám karjára, de az ellökte, ahogy a tévé felé bökött vele, amiben most a híreket közvetítették. Valahol földrengés volt, romokat mutattak épp.
- Nem én hozom a törvényeket - tártam szét a kezemet tehetetlenül.
- De nem is próbálsz változtatni rajtuk!
- Nem vagyok senki se, hogy…
- Boszorkány vagy! - csapott az öreg az asztalra. A tányérok ugrabugráltak egy kicsit, anyám ijedten pislogva átölelte a borsópürés tálat, Ed zavartan félrenézett, de most véletlenül sem a képernyő felé.
- Varázserőd van! Mi értelme, ha nem teszed vele azt, ami helyes? - szegezte nekem a kérdést az öreg, a végét már csak csalódottan morogva. Összefacsarodott a szívem. Ő nekem a hősöm volt, de neki én csak csalódás. Próbáltam felvértezni magam a szavai ellen, hogy ne haljak bele. A harag volt az én pajzsom, mindig is.
- Ez nem ilyen egyszerű… - sóhajtottam bosszúsan. - Nem tehetek meg akármit. Azt akarod, hogy bűnöző legyek? - tettem hozzá.
- Pont annyira bonyolult, amenyire megbonyolítjátok! Ha értelmetlen halálokat és pusztítást megfékezni Nálatok bűncselekmény...
Az idillnek nem nevezhető, élő csendéletet egy csúnya, éles hangú pittegés szakította félbe. Jól ismertem e hangot, végigkísérte egész gyerekkoromat. A szolgálati csipogó olyan egy ügyeletes tűzoltónak, mint a katonáknak a hadba hívó kürt. Apám egy mordulással fejezte be a függőben hagyott mondanivalót, és felpattant az asztaltól. Rácsodálkoztam a változásra, ahogy a megfáradt, zsémbes öregemberből egy ilyen egyszerű, semmiség hang milyen könnyedén varázsol az asztal fölé magasodó fürge, izmos férfit. Pedig nincs is benne semmi mágia. A szemében mégis olyan láng lobbant fel, ami előtt nem áll meg egyetlen köznapi tűzeset sem.
- Muszáj, Ralph? Egész héten túlóráztál. És hétvége van - cincogta anyám, bár ő maga is tudta a választ.
- Nem úszod meg ezt a beszélgetést. Innen folytatjuk legközelebb - fordult felém édesapám. Felnéztem rá, ahogy széles, erős vállával fölém magasodott. Elszánt ember volt mindig is, makacs és igazi jellem. Én meg fintorogtam rá. Tudtam, hogy amit mond, az úgy is lesz.
Ő elsietett, mi folytattuk a vacsorát. Anyámmal csacsogtunk valami jelentéktelen dologról, amire már nem is emlékszem. Eltelt pár perc, vagy néhány óra? Nem tudom. De Ed figyelme egyszerre újra a tévére kalandoztott, ami most tűzvörös villódzásával töltötte be a szobát.
- Nézd! - bökött oldalba. - Ez nem itt van a közelben? Valami tanya ég. Lovak, meg tehenek, rengeteg széna és faépületek. Nem ezt láttuk idefelé jövet?
Én először szórakozottan pillantottam oda, anyám rutinosabb volt. Egyből hangosított a távirányítóval. A fiúm eltátotta rajta a száját, azt hitte, ez valami olyan varázslat, amit ő nem ismer. És ó, milyen igaza volt, s mennyi varázslatot nem ismer se ő, se a hozzá hasonlók!
- A tűz eredete ismeretlen, a tűzoltóság jelenleg is a megfékezésén és a bent rekedt család kimenekítésén dolgozik. Még nem tudni, sikerül-e...
Óriási robaj hallgattatta el a kommentátort. Az élő közvetítés hátterében az egyik nagyobb épület - a lakóház - abban a pillanatban roskadt magába. Anyám ugyanígy követte, egy pár pillanattal később. Azt hiszem, Ed látta el, nem tudom, mert ahogy összeraktam a képet, azonnal dehoppanáltam.

A mágiának köszönhetően egy pillanat alatt értem oda, ahová apám és tűzoltó társai csak értékes percek alatt tudtak. Tudtam, hol kell kibukkannom, ismertem a környéket, mint a tenyeremet. Mégis, egy pillanatra azt hittem, elvétettem, és a pokolban kötöttem ki. Nagy pelyhekben hullott a hamu, mindenfelé izzott a száraz fű, Lángoló sörényű lovak és izzó szőrű marhák rohangásztak fel-alá bőgve-visítva a sötét éjszakába húzva fénylő csíkokat. Nyomukban lángra kapott a világ. Nagy hanggal összedőlt egy újabb épület, talán egy istálló. Kisebb bámész tömeg gyűlt össze, egyöntetűleg jajdultak fel. Nem törődtem velük, én nem jajongtam. A lakóház romjai felé rohantam. A maradványokat még mindig vadul emésztette a tűz, úgyhogy gondolkodás nélkül rántottam pálcát, aztán belevetettem magam a gomolygó füstbe. Amit apám mond, az úgy is lesz. Nem úszom meg a fejmosást, tudtam én. És úgy is lett.

Újra eltelt egy kis idő. Tartoztam ezzel a beszélgetéssel.
- Nem felejtettem el, hogy van egy befejezetlen beszélgetésünk. Sajnálom, hogy idáig tartott eljönnöm hozzád... - mondtam csendesen, és letérdeltem a hóba. Nagy pelyhek kavarogtak körülöttem és a fejfa körül. Mintha a hamu lett volna arról a borzalmas éjszakáról, amikor utoljára láttam apám. Csak fehérebb volt, tisztább, jegesen jóleső.
- … De most itt vagyok. És befejezem helyetted. Minden szavadra emlékszem. Ha értelmetlen halálokat és pusztítást megfékezni Nálatunk bűncselekmény… Hát képzeld, bűnöző lettem - mosolyodtam el, és leereszkedtem a sarkaimra. Az ölembe tettem a kezeimet. Volt rajtuk néhány sebhely, ki-kibukkantak a rongyos, lyukacsos kesztyű alól. Bizony az idő és az élet foga több nyomot hagyott rajtam, mint gondoltam volna. Tűz és jég, szél, potyogó törmelék és üvegszilánk, aurorok átkai… S főleg, rengeteg megmentett élet.
- Legutóbb egy vulkánkitöréssel hadakoztam. Majdnem otthagytam a fogam, tudod? De azok az emberek megmenekültek. Közben sokat gondoltam Rád. Eszembe juttatott Téged a tűz, és a hála. Arra használom a tehetségem, amire mindig is szeretted volna. Remélem, tudod ezt, és örülsz - sóhajtottam. Apró, fehér ködfelhő lebbent fel ennek nyomán előttem, aztán szétoszlott a fagyos szélben, ahogy a korábbi életem is.
- A Minisztérium nem nézi jó szemmel, de ne félj, vigyázok, nem kerülök gyakran a szemük elé. Hála Neked, beláttam, hogy választanom kell; vagy azt teszem, ami helyes, és megszegem a tövényt, vagy nem teszek semmit. Nem vagyok többé szürke kisegér, nem vagyok jelentéktelen már, és nem vagyok jókislány. Sajnálom, hogy nem láthattad. De pont, ahogy szeretted volna. Nem fizet jól, folyton bújkálok, néha nagy botrányt csinálok, de tudod… Ez jobb, mint nem tenni semmit. Igazad volt. Sokkal, sokkal jobb.

- Nos, ez vagyok én. Jól elbeszéltük az időt, elnézésedet kérem ezért. Már annyiszor elmondtam ezt a történetet, hogy egész hosszúra nyúlik. Tessék, egy csoki - kacsintottam bocsánatkérőn a lányra, aki szorosan mellettem ült a fenyőfa ágán. A kezébe nyomtam a zsebemből kivett édességet, ő pedig egyben a szájába tömte. Felettünk a sötétszürke, viharos égbolt, alattunk hömpölygött még az áradás, saras folyamként, épületek törmelékét, félig szétzúzott bútorokat sodorva magával. A kislány alig tizennéhány éves lehetett, és felváltva bámult hol engem, hol a pálcám, hol meg a talpunk alatti áradatot - nagyjából egyforma arccal. A sártól már megszabadítottam, és a ruháját is megszárítottam, de érezni lehetett még rajta, hogy lélekben olyan, akár egy elázott kisveréb. Lenyelte a falatot, aztán nagy levegőt vett. Finom mosollyal bátorítottam.
- És… Most kitörlöd az agyamat, hogy ne emlékezzek Rád? Aztán visszaviszel a szüleimhez? - kérdezte félősen. Megnyugtatólag karoltam át a vállát, és közelebb húztam magamhoz.
- Csak egy picit módosítok az emlékeiden. Nem fogsz emlékezni se a varázslatra, se az arcomra. De igen, visszakapnak a szüleid, ne félj - tettem hozzá, és megint átjárt valami kellemes, forrástalan melegség. Hirtelen nem volt olyan szürke se az ég, se a lábunk alatt zajló katasztrófa. Ma is azt mondják majd a mugli hírekben, hogy csodával határos módon nem volt halálos áldozat. Egy család ma is visszakapja a kislányát. És mire kiderül, hogy itt jártam, és közbeavatkoztam, rég messze járok majd. Tán csak nem én vagyok a varázslótársadalom legnagyobb ellensége, hogy egy ilyen apró kis csíny miatt kergessenek meg hanyatt-homlok. Van néhány auror, akinek a bögyében vagyok, de egyelőre előttük járok pár lépéssel.

Jellem

Clara nem egy tipikusan feltűnő jelenség. Elsőre átlagosabb az átlagosnál, nyugodt, de kedves természet, visszafogott humor, nem hangos, de nem is hallgatag társaság. Bármiről szívesen cseveg, de mélyebb dolgokba nem szívesen megy bele, és magáról sem igazán beszél, inkább hallgatóság. Nem a bátorság a legszembetűnőbb erénye, és magát nem is tartja annak, inkább óvatosan elszántnak. Mégis lazán vág bele hajmeresztő dolgokba, nem fél sem természeti erők tombolásától, sem puskagolyótól. Azért a nyílt konfrontációt nagyon igyekszik kerülni ugyanúgy, mint a színre lépést. Inkább a háttérben maradva szeret belekavarni az eseményekbe, ameddig lehet. Nem kifejezetten éles eszű, de jól feltalálja magát. Ritkán dühös, de vannak dolgok, amikért elönti a pulykaméreg. Csak a legkivételesebb alkalmakkor veszti el a fejét, de másokat érintő vészhelyzetekben soha.

Apróságok

mindig || az anyukája, akit nagyon szeret, motorozás és egyéb gyors, mugli járművek, extrém sportok, utazás, strandolás, állat és környezetvédelem, pörgős zene
soha || cserben hagyni valakit, főzés és egyéb házi munkák, háború, tehetetlenség, melankolikus zene
hobbik || motorozik, utazik, ételt rendel
merengő || legrosszabb, mikor megtalálta az apját a romok alatt. Legjobb, mikor kezébe foghatta a kisbabát, akit ő segített a világra.
mumus || egy újabb háború
Edevis tükre || világbéke, nem csak a muglik közt, de muglik és varázslók közt.
százfűlé-főzet || csilipaprikás, sós karamella, napsárga színű
Amortentia || megperzselt akác és méz
titkok || eltussolt néhány muglik megmentésére tett varázslat-nyomot a minisztériumban, mikor még ott dolgozott.
azt beszélik, hogy... || Fel akarja fedni a varázsvilágot, de ez nem igaz. Csak több felelősséget vállaltatna a varázstalanokért.

A család

apa || Ralph Cole; 55; mugli, elhunyt, de példakép maradt
anya || Marilla Cole; 52; mugli, csevegős, nagyon szereti, de nem lelkizős, őszinte viszony, inkább afféle kölcsönös gondoskodás

Családtörténet ||

Átlagos mugli család, bár a korábbi felmenőktől több mágus is leszármazott, de másik ágon. Claranak vannak rokonai, az anyjának a testvére és családja, illetve a nagyszülők testvéreinek családjai.

Külsőségek

magasság || 165 cm
testalkat || sportos, szikár
szemszín || mogyoróbarna
hajszín || szőke
kinézet || Arca fiatalos, finom vonásokkal. Vékony, mozgékony alkat, inkább fürge, mint erős. Inkább inasan erős, semmint izmos. Sokszor eszik rendszertelenül, általában keveset is, ezért nem ritka, hogy nagyon lefogy, ilyenkor különösen a kulcscsontja és a járomcsontja szembetűnő. Szeret sportosan, kényelmesen elegáns öltözékben járni.

Tudás és karrier
pálca típusa || 11 hüvelyk, magyal, sárkányszívizomhúr
végzettség ||
Griffendél Godrik Akadémia, Jogi kar, Alkotmányjogi fakultás, szerény, de szép eredménnyel végezte el.
foglalkozás || napról napra él, alkalmi munkákat vállal el. Titokban mindenféle katasztrófáknál, illetve néhány bűnügyi esetben segíti a muglikat a varázserejével, és bár a megmentettek később semmire sem emlékeznek, jó érzéssel viszonyulnak hozzá, megvendégelik, kedvezményeket adnak neki stb.
varázslói ismeretek ||

Főleg olyan bűbájokat ismer, amik segítik a munkáját. Védő varázslatokat, a természet erőinek irányítását, átváltoztatásokat használ. Támadó varázslatokban átlagos, de jól tudja álcázni magát és nagyon ért az amneziáláshoz. “Felhasználói szinten” érdekli a történelem és a rúnák, számmisztika.Bájitalokhoz kevésbé ért.

Egyéb

avialany ||Elle Fanning