Arelia Tobervic
[Topiktulaj]
Átoktörő
Hozzászólások: 63
Jutalmak: +35
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Viselet: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Csokoládébarna
Szemszín: Mélybarna, amely hangulatától függően olykor ragyogó
Kor: 28
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Nem tanuló
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Mágiaügyi Minisztérium, Misztériumügyi Főosztály
Kedvenc tanár: Minerva McGalagony
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 9 hüvelyk, diófa (kellemesen rugalmas), főnixtoll
Nem elérhető
|
|
« Válasz #15 Dátum: 2020. 11. 27. - 13:27:56 » |
0
|
„A fecskék nyár idején velünk vannak, ha hideg lesz, eltávoznak. Ilyenek a hamis barátok is. Hirundines aestivo tempore praesto sunt, frigore pulsae recedunt. Ita falsi amici.” Tobervic mizéria, avagy rémálom a javából 2. 2001. október 03.
+16 Arelia William feje alá nyúlt, aki félig oldalt, félig hason feküdt a földön. - Apa, jól vagy? Kérdezte Miss Tobervic, mire apja csak elhalón hörgött és halkan mondta: - Nem, nem vagyok jól. Ennek az egésznek nincs is semmi értelme. Mr. Tobervic csak ennyit mondott, majd elájult. Mr. Gatwyck a hóna alá nyúlt, hogy felemelje a magatehetetlen testet. Miss Tobervic aggódva nézett Floydra, aki átérezte a helyzetét. - Nincs baja, csak eszméletlen. Mondta Mr. Gatwyck miközben az ágyra fektette Mr. Tobervicet. - Nem gondolja, hogy ha már úgyis magán kívül van, akkor most normálisan elláthatnák? Maga és a gyógyítósegédje, az ápolók leápolhatnák, rendbe tehetnék ezt a disznóólat, ami itt bent van?! Mr. Gatwyck egy pillanatra meghökkent Miss Tobervic emeltebb hangvételén, de nem volt ezen mit tagadni, szóval csak helyben hagyva Arelia burkolt utasításait, ennyit felelt. - De persze, Miss Tobervic. Majd Floyd intézkedett, kinyitotta az ajtót és kiszólt. - Ápolókat és takarítókat ide! És küldjék ide Davidet is! Ezután Areliára nézett. - Nos, okosabbak lettünk? - Annyiban mindenképpen, hogy legalább maga is látta a weendigót. - És most, hogyan tovább? A lélekszipoly kámforrá vált, William úr kiütve. Miss Tobervic nagy levegőt vett. - Ha tudnám, de én is menet közben találok ki mindent. Majd arrébb ment, hogy a szobába érkező takarítóknak és ápolóknak helyet adjon. Intett a fejével Mr. Gatwycknek, hogy menjenek ki és kint folytassák. Floyd előre engedte Areliát, aki az első széknél le is ült, majd a felelős gyógyító is helyet foglalt mellette, előre dőlve a combjaira könyökölve nézett rá. - Szóval, maga szerint, mit kéne tennünk? Továbbra se látok más eshetőséget, minthogy amneziáljam William urat. - Nem, azt nem lehet. Gondoljon csak bele! Ha amneziálja akkor a lélekszipolyt sincs esélyünk elpusztítani. - Ezt most csak azért mondja, mert az apját védi vagy így is gondolja? - Úgy érti nem vagyok kellően objektív? Ne, ne is válaszoljon! Védem az apámat és így is gondolom, hogy csak így kaphatjuk el a weendigót. - Rendben, akkor mit csináljunk? Miket mondott magának, mert nyilván beszélt magával, csak nem hallottam?! Kérdezte Floyd művelt realitással Areliától, de ő nem válaszolt, csak tűnődő tekintettel nézett maga elé, egészen addig, míg Mr. Gatwyck rá nem kérdezett a következőre. - Ugye, nem csalinak akarja felhasználni az apját? Miss Tobervic rápillantott Floydra. - De igen, mivel nincs más lehetőségünk. Szóval, ne mondja nekem, hogy nem vagyok objektív és érzelmi alapon döntök. - Nem is szóltam erről egy szót se. - Nem, de gondolta. - Oh, nem tudtam, hogy kegyed gondolatolvasó. - Ebbe most ne menjünk bele. Mr. Gatwyck felemelte a kezeit, jelezve, hogy részéről rendben, majd hátradőlt a széken. - Apám most pihenjen, lássák el és üljön egy ápoló az ajtaja előtt, ha felébredne, vagy ha bármi történne, mielőbb tudjunk róla. Floyd az elhangzó szavakra bólintott, várva a továbbiak sorolását. - Kérem, had nézzem át az összes kómában lévő és az ilyen kómás esetekben elhalálozott páciens kórlapját. Mr. Gatwyck ezen meglepődött. - Miért? Akik már meghaltak azokon nem segíthetünk. - A lélekszipoly olyan képeket mutatott, amikből arra kell következtetnem, hogy az áldozatok között összefüggés van, és nem véletlenül, találomra szedik az áldozataikat. Mindegyikükben van valami közös, ha erre rájövünk az közelebb visz minket a megoldáshoz. - Mire gondol? Egy cél, vagy egy személy? - Igen, talán mindkettő. Akkor átnézhetem az aktákat? - Persze, az irodámban megteheti. - Akkor menjünk! Mr. Gatwyck csak biccentett, majd felkelve mutatott az irodája felé, hogy csak utána, mire Miss Tobervic is felállt és indult is vissza az említett helyiségbe. Arelia leült Floyd asztalához és sorban átnézett minden dossziét, amit a felelős gyógyító egy szép stócban elé tornyozott az asztalra. Míg ő a kórlapokat olvasta, addig Mr. Gatwyck kiment Daviddel, a gyógyítósegédjével megvizsgálni Mr. Tobervicet és konzultálni az állapotáról. Miss Tobervic végigjegyzetelt a noteszébe, ahogy a különböző aktákat olvasta és belelapozott olykor egy másikba. Sok volt az anyag, de aztán összeállt neki a kép, hogy mindegyik áldozatban mi vagy inkább ki volt a közös pont. Az a nő, aki annak a Szeszély Rendnek volt a vezetője, abban a furcsa tükör-álomban. Ő már csak így nevezte magában, mert az egész olyan érzés volt Arelia számára, mintha egy tükör választotta volna el minden álombélitől, mert ő mindenkit látott és hallott, de őt senki sem. Persze, miután a karjába égett a szimbólum, amint tehette azonnal utána nézett a Minisztériumban, ahogy ennek a Szeszély Rendnek is. Anyjának nem szólt a jelről, és mivel vak nem is láthatta. A Misztériumi Főosztályon megtalálta a listát, amin számos név szerepelt, ahogy a szimbólumról is talált sok mindent, aminek csak formailag van látszatra köze a Halál ereklyéihez, mert ez attól sokkal régebbi jelkép, ami a semminek a jele. Arról a fekete boszorkányról is talált tekercseket. Ami a legkülönösebb volt benne, hogy ez a nő már több mint háromszáz éve halott volt. A feljegyzések szerint saját testvértársai áldozták fel valami kegyetlen rituálén, ami a viszályára fordulva mindenkit elpusztított, akik részt vettek a rituáléban. A sötét boszorka neve Nox volt. Miss Tobervic nagyon jól tudta, ha a varázslatokat önző, rossz célok vezérlik, akkor sokszor átokként ütnek vissza mindazokon, akik elkövetik, így ahogy ezekről a betegekről olvasott és mindegyiknél megjelent a semmi jele, csak arra tudott gondolni, hogy valamilyen átokról lehet szó, aminek köze volt ehhez a háromszáz éve halott boszorkányhoz és a weendigókhoz, akiket valószínűleg ez az élőholt Nox irányított. Azt is beszédesnek vélte, ahogy ez a lélekszipoly, úgy az a fekete boszorkány is tudta a teljes nevét. Ekkor felhúzta a karján a ruhája ujját és megtapintotta a heges stigmát, de eme pillanatban lépett be az irodába Floyd és David. Arelia összerezzent és gyorsan eligazgatta ruhaujját. - Nos, Miss Tobervic? Jutott valamire? Kérdezte az aktákkal beborított asztalon végignézve Mr. Gatwyck. - Igen, ami azt illeti felfedeztem néhány egybeesést és összefüggést a páciensei között. - Valóban? És elárulja nekem vagy harapófogóval kell kiszednem önből? - Nos, ön a tényeket szereti Mr. Gatwyck és azokkal egyelőre nem szolgálhatok, de az átoktörés az én dolgom. - De hát így mégis, hogy segítsek és védjem meg a betegeimet? - Meg fogom mondani, hogy mikor és miben segítsen nekem. Egyelőre nem tud. Apám, amúgy hogy van? - Mr. Tobervic alszik, az ápolók ellátták, a szobája rendben s kitakarítva. Adtunk neki olyan gyógyszert, amitől nyugodtan tud aludni, nem fog énekelni s nem lesznek álmai. - Értem, köszönöm, hogy intézkedtek. Most bemennék hozzá. - De már nem tud vele beszélni, mint említettem már alszik. - Nem is beszélni akarok vele, csak bemenni hozzá, megnézni hogy van, ülni egy kicsit az ágya mellett, tudják ilyen normális dolgok, amikben mostanában nemigen volt részem, ha kapcsolatba kerültem az apámmal. Miss Tobervic összetette a dossziékat, majd az irodából a betegszobába indult.
Bent egy szőke nővér adta rá Mr. Tobervicre a tiszta pizsamát, a mellkasán gombolta éppen össze a felső részt, amikor a gyertyák megrezzentek a szobában. Az ápoló csak arra gondolt, hogy a húzat volt, és mivel úgy vélte, hogy már éppen eleget szellőztetett, ezért félbe hagyva az ing begombolását, elfordult és elment becsukni az ablakot. Mikor megfordult, majdnem leverte az egyik cserepes virágot a párkányról. A szőke nővér eligazgatta a virágot és csak utána fordult meg. Egy pillanatra megijedt, hogy a zajongásával felverte az alvó Mr. Tobervicet, de az elgyötört mágus csak ugyan úgy feküdt az ágyában, ahogy előbb otthagyta. Visszasétálva az ágyhoz folytatta a pizsama ing begombolását. Már éppen az utolsó gombot gombolta volna be, amikor a gyertyák ismét megrezzentek, pattogva lobbantak és William megragadta a mellkasánál matató kezet, elkapva a nővér csuklóját. A nő halk riadalommal sikkantott egyet és próbálta egy mozdulattal kiszabadítani a karját, de a férfi vasmarka satuként szorította a csuklóját. Mr. Tobervic kinyitotta a szemeit, amik izzó ragyogással meredtek az ápolóra. William arcán kaján vigyor terült szét, amitől a nő ereiben megfagyott a vér. - Hát te, hova nyúlkálsz aranyom? Szólalt meg száraz, reszelős hangon, mert eszméletlenségében teljesen kiszáradt a szája. A nő nem értette miért, de minden porcikája azt üvöltötte benne, hogy meneküljön innen. Kétségbe esésében egyet hátralépve próbálta erősebben kitépni a karját William szorításából. - Ha akarsz valamit tőlem azt nem így kéne cicabogár! Nem gondolod? Mondta Mr. Tobervic, ahogy felült az ágyban, még mindig nem eleresztve a szőke teremtést. - Mr. Tobervic! Mi baja van? Miket hord itt össze? Fájdalmai vannak? Engedjen el ide hívom a gyógyítóját! Próbálkozott a nővér nyugodtnak tűnni, figyelmen kívül hagyni a furcsa körülményeket és szép szóval leszerelni, célt érni Mr. Tobervicnél, hogy szabaduljon ebből az egyre kínosabb és valahogy félelmetes szituációból. Williamből erre elfojtott, gonosz, halk nevetgélés szakadt fel. - Hehhe-he! Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. A szőke ápolóra úgy hatottak ezek a szavak, mintha egy rémálomban lenne, ezért, amikor Mr. Tobervic nemhogy nem engedte el, de még felkelt az ágyból is, önkéntelenül felsikoltott. - Ne sikíts te kurva! Mire William a másik kezével erősen lekevert neki egy hatalmas pofont, elengedve a csuklóját is. A szőke nővért az ütés a padlóra taszította, majd zaklatottan patakzó könnyekkel kérdezte. - Mit akar tőlem?! Ne, ne bántson, én nem ártottam magának. - Oh, tündi-bündikém! Biztos vagy te ebben? Mr. Tobervic ismét halk nevetést hallatott, ahogy vigyorogva megállt a földön fekvő nő felett. Látszott a férfin, hogy nincs magánál. Mire a nővér ismét sikított volna, de mintha ezt William is megérezte volna fél térdelve lehajolt hozzá, és elkapva a nyakát elkezdte fojtogatni. - Mondtam, hogy ne zajongj ribanc! Az ápoló fulladozva igyekezett lefeszíteni torkáról a férfi szorító kezeit. - Most meg fogsz dögleni! Hajolt egészen közel a nő arcához miközben az ujjai szorosabban fogták körbe a torkát. Mr. Tobervic mélyet szippantott az arca előtt, és duruzsoló hangon mondta a könnyes arcába. - Érzem a pinád szagát! Ekkor futó léptek zaja hallatszott, majd az ajtón berontott Miss Tobervic. - Apa! Üvöltött Williamre teli torokból, ahogy látta, hogy a nővér fölé hajolva fojtogatja. Mr. Tobervic elengedte az ápolónőt és talpra szökkenve fordult lánya felé. A szőke ápoló felkecmergett a földről és a torkát masszírozva, köhögve ki akart menekülni a szobából, mire William lendítve a karját úgy arcon vágta, hogy a falnak esett és elájulva hanyatlott a földre. - Ne! Mit tettél?! Teljesen megőrültél?! - Csak megmutattam ennek a szajhának, hogy hol lakik az atyaúristen, de neked nem kell félned egy szem gyermekem. Gyere a papához! Fordult Mr. Tobervic ismét lánya felé és a karjait is felemelte, hogy egy ölelésre invitálja. - Nem vagy önmagad apa! Te, te, féreg tudom, hogy itt vagy! Mutasd magad és csináld vissza, amit az apámmal műveltél! Szólt Miss Tobervic fennhangon, mellőzve William viselkedését. Ekkor hiéna röhögésszerű hangot hallott felcsendülni a fejében, majd jött az a fülsértő fejhang. OH! ARELIA TOBERVIC ÉN NEM HÁBOROGNÉK A HELYEDBEN. NÉZD CSAK MEG, ÉS INKÁBB KÖSZÖND MEG NEKEM, HOGY FELKAPARTAM ATYÁDAT A PADLÓRÓL. - Hogy miért nem pusztulsz már meg?! De majd én teszek róla! MILYEN ELBIZAKODOTT ÉS ÖNHIT VAGY TUDATLAN PORHÜVELY. Arelia elővette a pálcáját az esernyőjéből, és készenlétben tartva pásztázta tekintetével a szobát, hogy hátha valahol megpillantja, akárcsak egy fekete pulzálását is a lénynek, amire lecsaphat. A lélekszipoly mind erre csak sipítón felkacagott. MIT AKARSZ AZZAL A PISZKAFÁVAL, AMI MÉG GYÚJTÓSNAK SE MENNE EL? MEGBÖKDÖSÖD VELE AZ OLDALAM, HOGY RÖHÖGŐGÖRCSÖT KAPJAK? OSTOBA, ENGEM SEMMILYEN BŰBÁJJAL VAGY ÁTOKKAL NEM TUDSZ MEGÖLNI. Mr. Tobervic eközben, mintha megdermedt volna, olyan szótlan és tétlen állt csak egyhelyben. - Ez esetben, miért nem mutatod meg magad, hiszen nem tehetek kárt benned, nem igaz? TALÁN, AZÉRT MERT SZÓRAKOZTAT, HOGY JÁTSZADOZOM VELED. HISZEN NEM TUDHATOD, HOGY HOL VAGYOK ÉPPEN. LEHET MELLETTED, VAGY TALÁN MÖGÖTTED, ESETLEG FELETTED, NETÁN VELED SZEMBEN LEBEGEK. NEM ÉRZED A LEHELETEMET AZ ARCODON ARELIA TOBERVIC? - Hazudsz, az sem igaz, amit kérdezel te élősködő féreg! Minden bizonnyal olyan büdös pofád van, mint ahogy kinézel. TUDATLAN PORHÜVELY! MILYEN ELLENSÉGESEK VAGYUNK. MONDTAM, HOGY FOGALMAD SINCS MI ZAJLIK MINDENNEK AZ OKAI MÖGÖTT. NE BŐSZÍTS FEL OSTOBA HALANDÓ! - Én azt tudom, hogy az olyanok az ostobák, akik lebecsülik az ellenfeleiket. NA KACAG A MÁJAM ARELIA TOBERVIC. TÁN FÉLNEM KÉNE TŐLED AZT GONDOLOD? - Sosem tudhatod biztosan, amíg nem mutatod meg magad, anélkül, hogy az apám mögé bújnál. NEVETSÉGESEN FÖLDHÖZ RAGADT ÉS NAIV VAGY. AZT HISZED SZÜKSÉGEM VAN, SZÜKSÉGÜNK VAN RÁD ÉS WILLIAM TOBERVICRE? TI CSAK PORSZEMEK VAGYTOK EGY NAGY GÉPEZETBEN, BÁRMIKOR KÉPESEK VAGYUNK MELLŐZNI! - Tudok a Szeszély Rendről! És a fekete boszorkányról, Noxról! VIGYÁZZ PORHÜVELY MINKET NEM ÁLLÍTHATSZ MEG! - Nem is akarom, csak minket hagyjatok békén! AZT HISZED ERRŐL ÉN VAGY TE DÖNTHETSZ? NEM, NOX ÚRNŐNK KEZÉBEN VAN A DÖNTÉS ÉS A TUDÁS! Ő ÉRINTHETETLEN! - Igazán, mi ez valami elavult kasztrendszer vagy mi? NE MERÉSZELJ GÚNYT ŰZNI BELŐLE ÉS A RENDBŐL! - Mind átkozottak vagytok! Ti és a szektátok, a kasztrendszeretek, az érinthetetlen boszorkányotokkal együtt! Ti öltétek meg igaz? NÉZZENEK ODA, MILYEN MŰVELTEK VAGYUNK. MINDJÁRT AZT ÁLLÍTOD, HOGY HAT KARJA IS VAN ÉS SZARVASMARHÁKAT ÁLDOZUNK NEKI OLTÁRON. - Nyolc. Az Shiva, és nem hat, hanem nyolc karja van. De nem, a ti fekete boszorkányotok éppen olyan mágiával és annyi végtaggal rendelkezett, mint én vagy te. VIGYÁZZ ARELIA TOBERVIC! TÚL MESSZIRE MÉSZ. NEM VESZED ÉSZRE, HOGY A KEZEMBEN VAGY? AZT TESZEK VELED, AMIT AKAROK! ITT ÉS MOST VÉGEZHETNÉK VELED. AKI TÚL SOKAT AKAR TUDNI AZOK MIND ODAVESZNEK! GONDOLJ CSAK BELE, MINDEN BAJT AZ OKOS ÉS TUDÁSVÁGYÓ NŐK OKOZTAK. NÉZZÜK CSAK AZ ELEJÉTŐL. OTT VOLT, AKIT TI FÖLDIEK ÁDÁMNAK, ÉVÁNAK NEVEZTEK ÉS A TUDÁS FÁJA. HÁT ABBÓL IS MI LETT? - Ez egy férfiak által írt s cenzúrázott mesekönyv első fejezete. OH, SZÓLT A HITETLEN SZÜFRÁZSETT. ÁLDOTT LEGYEN A KÉK-HARISNYA! - És te nézzél már magadra, ha a nagy tudás csak bajba sodor, akkor te és a többi lélekszipoly, akik tudatlanul csak a zabálásra tudtok gondolni, ami csökevényes lélekcsonkká alacsonyított le titeket, azt minek neveznéd? Néztél már tükörbe? ARCÁTLAN! - Há, te mondod nekem?! TUDOD MIT ARELIA TOBERVIC, MOST HOGY MONDOD VALÓBAN NEM MINDEGY, HOGY VALAKINEK HAT VAGY NYOLC KARJA VAN. TÖBB KARRAL MENNYIVEL TÖBB ÉRDEKES DOLGOT LEHET CSINÁLNI. - Valóban és undorító vagy! JÚJ, MIÉRT TE MIKRE GONDOLTÁL? TUDOD, MERT ROSSZ AZ, AKI ROSSZRA GONDOL. Miss Tobervic csak hallgatott és még mindig azt várta, hogy valahol feltűnjön a weendigó. NEM MONDOD EL? HÁT, ÉN SEM! A lélekszipoly fejhangján élesen felnevetett. MOST PEDIG ZÁRJUK RÖVIDRE A TOVÁBBI DISKURZUSUNKAT. WILLIAM TOBERVIC ÖLD MEG ARELIA TOBERVICET! Arelia hátrált néhány lépést erre. - Szánalmas vagy! UGYAN MINEK FÁRADJAK, HA VAN AKI HELYETTEM MEGCSINÁLJA ÉS NEKEM MÉG CSAK AZ UJJAMAT SEM KELL MOZDÍTANOM. - Hát, egy olyan alantas létformától, mint a fajtád, akik csak élősködni tudnak, milyen más felfogásra is lehetne számítani? AZT TE MÁR SOSE FOGOD MEGTUDNI, MERT NEM LESZEL AZ ÉLŐK SORÁBAN. Miss Tobervic rá se hederített már arra, amit a lélekszipoly magyarázott neki. Apjára nézett, akinek a szemében ott égett az a tébolyult, mégis üres szikra, ami csak annyit mondott, hogy most megöllek, anélkül, hogy bármiféle kétely, érzés vagy az elkövetni készült tett bűntudata felmerült volna a férfiban. Areliának nem volt mit tennie, mint, amit tehetett, vagy legalább is megpróbálni, amit tenni akart. A weendigó nem tudhatta, hogy még az ispotályba érkezése előtt beleforgatta a pálcáját acromantula méregbe, amivel elvileg meglehet ölni az ilyen lélekszipolyokat, de még gyakorlatban sosem próbálta. Itt volt az ideje gyakorlatban is tesztelni az elméletet. Először apjára szegezte a pálcát. Immobilus! Mire a felé meginduló Mr. Tobervic megdermedt mozgás közben. Ekkor közeledő járkálást lehetett hallani a folyosóról, majd a nyitott ajtóban megjelent Mr. Gatwyck. A betegszobába lépve tekintette először Mr. Tobervicen időzött el, ahogy megdermedve állt, majd a mögötte a földön heverő, bántalmazott és elájult nővérre nézett le, amiből összeállt neki a jelenlegi szituáció és a történések. Miss Tobervicre pillantva előhúzta a citrus-zöld talárjából a pálcáját és Williamre emelte. Mr. Gatwyck már kis híján megkérdezte volna, hogy most ugyan Arelia mire vár még, ha nem teszi meg, akkor majd megteszi ő. Nem tudván, hogy Miss Tobervic elsődlegesen nem az apjával foglalkozott, mivel úgy vélte, hogy nem is a tébolyult William jelentette itt az igazi problémát. Arelia csak egy pillantást vetett Floydra, majd folytatta, amit elkezdett. A lény továbbra sem akarta felfedni magát, mintha csak érezte volna a vesztét, legalább is Arelia egyáltalán nem hitte, hogy szórakozásból nem ölt látható alakot, hanem nagyon is azért, mert a létét félti, az élősködő mivoltát, ami a megszokott és továbbra is áhított, éhségtől terhes életét jelentette. Miss Tobervic szánta ezt az ennyire ilyen életvitelre specializálódott létformát. Mivel nem tudván, hogy a lélekszipoly hol van, ezért csak a megérzéseire hagyatkozhatott és a logikájára. Kiválasztotta a szemközti sarkot, aminél az apja ágya volt, és a pálcáját lendítette. Finite! Erre a semmiből alakot öltött az ágy felett lebegő, torz és érzelmek kifejezésére alkalmatlanul visszataszító weendigó feje és alakja, ami a mennyezeten állt négykézláb, fejjel lefele. Halotti bőrös fejét felé fordítva tartotta. A lény abnormális testhelyzete a plafonon már önmagában megdöbbentette Floydot, aki kizökkent Mr. Tobervic amneziálásának gondolatából, ahogy felpillantott. OSTOBA! HIÁBA NEM TEHETSZ ELLENEM SEMMIT SE. Miss Tobervic ekkor a lélekszipolyra is dermesztő átkot bocsátott, ami az acromantula mérgének hála áthatott a lényre és ezzel mozgásképtelenné tette, ahogy a plafonról alácsüngött. A gondolatátvitelben persze ez nem gátolta meg. NE! MIT CSINÁLSZ? NE LEGYÉL NAIV ARELIA TOBERVIC! HA ENGEM ELPUSZTITASZ A TÖBBIEKET ÉS A SZESZÉLY RENDET KORÁNT SE TUDOD MEGÁLLÍTANI! ÉS HA MEGÖLSZ AKKOR WILLIAM TOBERVIC SE LESZ MÁR SOSE NORMÁLIS! HA MOST ELENGEDSZ, BEZÁROM AZ ELMÉJÉBEN, AMIT FELNYITOTTAM. MEGMARADNAK AZ EDDIGI EMLÉKEI ÉS NEM FOG FELTÖRNI TÖBB. DE HA MEGÖLSZ, AKKOR MÉG ROSSZABB LESZ MÍG NEM ŐT IS MEG KELL ÖLNÖTÖK. - Azt hiszed adok bármit is a szavadra? Csak a létedet félted, de amint elengednélek, csak eltűnnél és értesítenéd a többi weendigót és a rendet. Viszont, ha kiiktatlak, akkor csak annyit fognak tudni, hogy eltűntél, de nem fogják tudni, hogy miért és milyen módon. Mondta Arelia teljes nyugalommal a lénynek, hogy ne is számítson rá, hogy ilyen könnyen elengedi. NE LEGYÉL OSTOBA PORHÜVELY! A JEL RAJTAD IS OTT VAN, HA ELTŰNÖK, MAJD JÖN EGY MÁSIK, DE WILLIAM TOBERVICEL ÉS AZ EMLÉKEIVEL MI LESZ? FELFOGJÁK EMÉSZTENI, HA NEM ZÁROM… - Mi lesz, mi lesz, azt te már nem tudod meg, de csak az, ami eddig is volt. Miss Tobervic ekkor Mr. Gatwyckre pillantott, tekintetük találkozott, majd bólintott, mire Floyd visszanézett a dermedt Williamre. Arelia pedig továbbra is a léleksipolyon tartotta a tekintetét és a pálcáját is. Ekkor minden gyertyaláng elaludt a szobában. Egy ideig se Arelia, se Floyd nem látott semmit, de a nyitott ajtón elegendő fény szűrődött be a folyosóról, hogy a homályban kirajzolódjon előttük a két alak. Egymás felé pillantottak, bár nem látták a másik arcát, de egy lélegzetvétel után szinte egyszerre küldték átkukat. - Exmemoriam! - Adava Kedavra! Az utóbbi átok zöldes fényárja bevilágította az egész helyiséget, ha még egy pillanatra is, de ezen idő alatt is látszott, hogy a lélekszipoly a földre hanyatlik, de a döndülést már nem lehetett hallani. Ezek után Arelia visszagyújtotta a csilláron a fényeket, majd a padlóra nézett, ahol csak a lény rongyos ruházata hevert és némi fura por, ami hamuszerű volt. Mr. Gatwyckre nézett, majd szótlan az apjára, intett felé a pálcájával, levéve róla a dermesztő átkot. Mr. Tobervic a fejéhez kapva inogott meg egyhelyben. - Jesszus a fejem! Hol vagyok? Mi ez a hely, és-és maguk kicsodák? És-és én ki vagyok? - Mr. Gatwyck, ettől én is kivagyok már! Kérem, intézné? Én most megyek, meg kell innom egy teát. Floyd csak szótlan bólintott, majd Miss Tobervic kiment a szobából. Ráhagyva Floydra, hogy ellássa apját, a megtámadott nővért és a gyógyító teendőket. Míg ő egy kis lélegzetvételhez jutva megivott egy csésze earl grey teát.
|