Anya naplója

❀❀❀

A napló csalókán vidám. A csipkés borítón a fehér csipke itt-ott besárgult, néhol tintás, látszik, hogy sokat forgatták. Egy apró lakat van a naplón, melyre ezüstös kulcsot kötöttek egy fehér fonallal. A lapok sárgásak, kepény papírból készült vastag lapjain bársonyszínű tollal írt szövegek vannak. Az első oldalak még szépek, tiszták, ám ahogy haladunk előre az olvasással egyre zavarosabbá és értelmetlenebbé válnak a sorok.
Sophie mindezidáig nem merte kinyitni és képtelen elolvasni az anyja által írt sorokat.
A fedőlap belsején pedig szinte olvashatatlan tintával írt macskakaparás.

❀❀❀

Thrisha Smith nyomorúságos élete és halála.
Lányomnak.

Kedves Naplóm!
Egy idegen férfinak adtam a szüzességemet.
Remek ez úgy kezdődik, mintha valami gyónás lenne. Vajon mikor tudok végleg elszakadni az otthoni nyomástól? Már nem tartozom számadással. Ide nem jönnek utánam. Többé már nem érhetnek el.
Semmi sem tarthat vissza attól, hogy szabad életet élhessek.
Az első vonatra szálltam fel, ami csak szembejött velem, és a legutolsó megállónál szálltam le. Így kötöttem ki Blackpoolban, és így szeretkeztem Vele.
A szabadság érzése mámorító, és még cseppet sem izgatott az a dolog sem, hogy semmim sincs, csak néhány font, pár penny és egy félig megrakott bőrönd ruhákkal.
Elsétáltam a tengepartra, hogy igyak. És képzeld, képzeld mama, ittam! De még mennyit. Mert végre azt csinálhattam amit akartam, és nem kellett cicomás gardenpartyn ülnöm miközben mindenki unalmas puncsot zabál. Nem, én azt ittam amit én akartam, és én vodkát ittam, tequilát ittam, abszintet ittam. És részeg voltam.
És élveztem, hogy részeg vagyok. És nem zavart az sem, hogy egyedül vagyok. Mert az én életem volt és én irányíthattam.
Legalább is azt hittem, mert hát a részegség kezdett irányítani, nem pedig a józan eszem.
Így zuhantam bele a vízbe a kikötőben.
És igen, majdnem meghaltam a szökésem első napján. Milyen kis szánalmas halál lett volna, nemde?
Thrisha Maryanne Saints-Rowan csak úgy részegen megfullad a hideg tengerben.
Ez lett volna a legtökéletesebb megalázása anyám és apám nevének, és még boldoggá is tett volna.
A ehelyett arra ébredtem, hogy egy hajón hánykódom, pucéran, és a kis matrac mellett egy hatalmas, vörös szakállas, copfos, szeplős férfi pipázik, kezében pedig kőzölgő teát tart.
Nem tudom, hogy a bennem lévő kevéske alkohol, vagy csak valami mély szentimentalizmus, esetleg a felszabadult hormonok tették, de én menten belezúgtam. Akkor éreztem először azt a tizenhét évem alatt, hogy szerelmes vagyok, de elképesztően.
Persze nem másztam rá, neveltek belém némi jómodort. Szóval nem másztam rá, ó dehogy.
Aznap beszélgettünk. Mindenféle dologról. Hány éves vagyok, mit csinálok. Teával kínált, én meg elmodtam neki, hogy megszöktem és művész akarok lenni, mert az anyám jogi pályára szánt én meg gyűlöltem a jogot. Ó, nem ez nem helyes. Gyűlöltem mindent, ami tőle eredt.
Szóval ő is mesélt. Halász volt, és hogy valami isten háta mögötti halászfaluban él. Milyen izgalmasan unalmas élet. Én persze azt mondtam neki, hogy hé. Hajózzunk együtt. Ő pedig azt mondta, ha bírom  atengert és nem hányom össze a hajót, akkor benne van.
Így kezdődött a rövid kis kalandunk. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Magtudtam, hogy felesége van, és hogy jóval idősebb nálam. De valahogy akkor ott nem számított. Mert tudom, hogy ő is szeretett. És én is őt.
Így egyik éjszaka neki adtam a szüzességemet.
És egyáltalán nem bántam meg.

Kedves Naplóm!
Ma eszembe jutott anyám. És az, hogy vajon mit gonodolhat most rólam? Nem akartam azt cisnálni, amit ő akart. Nem akartam olyan életet élni, ami neki nem adatott meg. Vajon sír utánam, vagy keres?
Fogalmam sincsen milyen szülőnek lenni. Nem szeretném átélni. Én szabad akarok lenni, úgy, ahogy Ernest is. Csak siklunk a hajón a partok mellett, ő gitározik, és Jimmy Hendrix dalokat éneklünk.
Nem akarok mást, csak sodródni a habok között.
És összebújni esténként ezzel a férfival.
Boldog vagyok.

Kedves Naplóm!
Terhes vagyok.
EL kellett hagynom Ernest.
Nem akarok gyereket.

Kedves Naplóm!
Ma elmentem egy orvshoz, hogy elvetessem a gyerekem.
Tényleg nem akartam ezt. Nem akarok gyereket nevelni, nem akarok olyan lenni, mint az anyám. Élni akarom a saját életem, nem pedig másért akarok létezni.
Nem fogom tudni felnevelni. Ezt gonodltam.
De, amikor feültem a székbe, és megkérdezték, hogy akarom eltávolítani a magzatot...
Nem tudtam megtenni.
Nem tudom megtenni.
Fogalmam sincs, hogy fogom egyedül végigcsinálni... de végig fogom.

Kedves Naplóm!

Egy öt hónapja hagytam el Ernest, és egy kislány van a hasamban.
Még mindig hiányzik az a férfi, aki megváltoztatta az életemet.
Városról városra járok. Most sehol sem érzem otthon magam.
Este nem tudok aludni.
Furcsa hangokat hallok.

Kedves Naplóm!

AMióta trehes vagyok a napok egyre jobban lelassultak. A hsamban érzem az életet növekedni, ami furcsa és idegen érzés. Valaki más van bennem, és érzem, ahogy hatással van rám. A hangulatomra, az életemre. Nehezebben festek, és ezt nagyon utálom. Kevesebb pénzt tudok keresni így a képeimmel, de muszáj tovább csinálnom. Nekem is kell egy hely, ahol lehetek. Meg a gyerekemnek is. Reggel, amikor szenvedek az egyre nagyobb hasam miatt azt kívánom, bárcsak elmúlna. Bárcsak ne találkoztam volna Ernesttel, ne mentem volna fel a hajóra. Ne történt volna meg ez...
De aztán eszembe jut a hangja. Hogy úgy szerettük egymást, hogy nem tudtunk a másikról semmit. Eszembe jut, hogy boldog voltam, hogy tartoztam valakihez. És ez a kötelék nem zavart. De aztán mégis erősebbé vált én pedig nem akartam. Elhagytam. De tudom, hogy hiányzik. Érzem, hogy egyre nehezebben emlékszem a hangjára és az illatára. Vajon eszébe jutok még? Vajon keresett?
Vajon a gyerekem rá fog hasonlítani vagy rám? Istenem, csak ne legyen olyan, mint én. Csak ne legyen olyan nyomorult és sebzett, mint én.

Éjjel nem tudok aludni. A hangok egyre erősebbek a fejemben. Olyan, mintha valaki beszélne mellettem. De nem mondatokat, csak szavakat.
Sperű, repülés, varázslás, főnix és unikornisok.
Nem tudom hova tenni, de akkor egy pillanatra elhiszem, hogy az a valóság. És összefolyik bennem a lét.

Kedves Naplóm!

Ha fiú lesz Ernest lesz a neve. Nem is tudom miért. Abban reménykedek, hogy rá fog hasonlítani. Hiányzik nagyon, de sosem fogom megkeresni. Nem is tudnám. Egyszerűen ahhoz már nem érzem elég erősnek magam. Húsz éves vagyok és most teljesen öregnek érezm a lelkemet. Anynit mentem egyik településből a másikba. Anynira nyughatatlan voltam, de most elfáradtam. A hetedik hónapban járok, nem tudnék többet utazni. Utálom a súlyt a hasamban, azt akarom, hogy megszűnjön, és én újra azt tehessem amit akarok. Egy gyerek teljesen leköt és már festeni sem tudok. Mintha a bennem lévő élet elvette volna tőlem azt is. MInden elvesz tőlem és ha erre gondolok mérges leszek.

Utálom magam, hogy most gyűlölöm a saját gyermekemet, pedig meg sem született. Olyan vagyok, mint az anyám. Teljesen olyan. És a hangok nem csak este tódulnak a fejembe. Hanem napközben is. Hallom őket. Hiába fogom be  a fülem.
Azt mondják...

Kedves Naplóm!

Lányom lett. És szerencsére semmiben sem hasonlít rám. Esrnest kedvessége és jó szíve bujkál a tekintetében. És a szeplői!
Most boldog vagyok. De tudom, hogy el fog múlni. Tudom, hogy sokszor fogom utálni. Hogy sokszor leszek mérges rá. És magamra, mert gyűlölni fogom ha felsír és nem hagy békén. De a lányom. És fel szeretném nevelni. Hogy ne váljon belőle olyan ember, mint én. Vagy, mint az anyám.

Az apja nevét fogja viselni. Ennyivel tartozom neki. Ha valaha találkoznának... fel tudja ismerni.

Üdvözöllek ebben a boldog-szomorú világban, Sophie.

Kedves Naplóm!

Sophie csendes baba. Iagzából esténként azt veszem észre, hoyg felriadok, és nézem, hogy szuszog-e. Rámtör egy rossz érzés, hogy elvehetik tőlem, vagy hogy a hangok nem hagynak békén és bántani fogom őt. Nem akarom bántani, de egyszer, amikor sírt, azt suttogták, hogy dobjam a vízbe. Ettől elrettentem, és nem mertem megérinteni a saját lányomat. Pedig éhes volt.

Vannak napok, amikor a hangok halkan suttognak a fejemben, észre sem veszem. Olyankor mesélem Sophie-nak. Sok-sok szép mesét, amibe elmenekülhet ő is és én is. Világokról, ahol varázslat van. Csodás lények, és minden ki boldog. Néha az agyam is elhiszi, hogy azok a történetek a valóság. Hogy nem ez a világ, amibe az anyám beleszült. Néha rájuk is gondolok. Hogy marja-e őket a bűntudat. Remélem igen.

Akkor a hangok is olyan hangosak.
Hiányzik Ernest. Még ha nem is akartam örökké vele lenni.
Hiányzik az ölelése.
Hiányzik a csend a fejemben.

Kedves Naplóm!
Azt vettem észre, hogy a lányom ágya előtt állok, és a kezemmel a nyaka felé nyúlok.
Olyan törékeny, és a hangok a fejemben egyre hangosabbak. Erősebbek, mint a lányom pici teste.
Nem tettem meg.
Nem tettem meg.
De a gondolat megrémít, hogy megtehettem volna.

Miért?
Miért van ez bennem?
A zaj pedig állandó. Én meg egyre kevésbé hallom a saját hangom.

Kedves Naplóm!

Furcsa alakokat látok, a szemem sarkából, kint az utcán. Köpenyben vannak néha, és egyik pillanatról a másikra tűnnek el. Nem értem, miért csap be az agyam. Nem értem, miért történik ez velem. Talán ha Ernesttel maradok nem így lett volna? Vagy egyszer csak arra ébrednék mellette, hogy megfojtom?

Sophie mellettem alszik, csendes az este, csak bennem van zaj.
Talán mesélnem kéne neki azokról, amiket láttam? Szép meséket akarok neki mondani, hogy ne lásson szörnetegnek, aki majdnem meg akarta ölni.

Kedves Naplóm!

Elfelejtettem ma megetetni Sophie-t. Annyira lefoglalta az agyam a kattogás, és azok a furcsa álmok, látomások.
De tartanom kell magam. Egyedül vagyok. A lányom csak rám számíthat. Ketten vagyunk egyedül. Tudom, hogy hazamehetnék, tudom, hogy az apám meggyőzné az anyám, hogy vegyenek vissza, még így is, gyerekkel a kezemben.
De nem megyek oda többet soha.
Az anyám nem érdemli meg, hogy lásson.
Én pedig nem leszek olyan, mint ő.
Nem, nem. Nem akarok.

Csak fel szeretném nevelni a lányom...

Kedves Naplóm!

Reggel arra ébredtem, hogy nem tudom hol vagyok. Nem tudom ki vagyok. Nem tudom a nevem.
Egy rövid pillanatra kifolyt belőlem az összes emlékem.
Egy rövid pillanatra nem léteztem.

Kedves Naplóm!

Sophie egy hónapos lett. Édes kislány. CSak néha rosszul mondom a nevét. Azt hiszem kimerült lehetek.
A hangok pedig nem hagynak békén. Azt akarták, hogy égjen. Minden.