in the shadow

I've been watching, I've been waiting
In the shadows for my time
I've been searching, I've been living
For tomorrow all my life

m a • v a l a k i •  m e g •  f o g •  h a l n i
2000 • december • 10



s k i n

to: a N e l I a

Unatkozom. A mai nap határozottan dögunalom. Persze örülnöm kellene, hogy egy seggfej paraszt sem mocskolja be az én fogadómat, és most az egyszer pusztán kellemes sörözgetés folyik a háttérben. Unottan bedobok a számba egy vaníliás rágót. Vagy inkább kettőt, majd a pult környékén kezdek matatni. Ronggyal letörölgetem a sörcseppeket, miközben a szabad kezemmel megsimogatom a lábam alatt henyélő Puncs puha fejét. A bernipásztorom hosszan elnyúlva lustul a lábam alatt, és természetesen a mancsai között ott lazít Málna is. Mosolyt csalnak az arcomra. Ez egy békén nap, amikor még ők is jól viselkednek. Egek mi történt ma mindenkivel? Ez már kezd gyanús lenni.
Ahhh faszom.
Unottan rákönyökölök a pultra, míg másik kezemmel lazán dobolni kezdek a fa felületén. tekintetem ezredjére is végigvádnorol a fa és kőépület vonalain. A kocsma alsó szintjén sör és dohány szag terjeng, miközben fentről néha meg-meg nyikordul a vastag járólap, jelezvén, hogy néhány itt alvó delikvensnek kilóméterhiánya van. Némelyik reccsenés némi port is zúdít az alsó szintre, amit ideges fújással nyugtázok. Kellemetlen, de ez van. Legalább annyira részegek és álmosak a késő délutánban a söröző varázslók, és nehézfiúk, hogy fel sem tűnik nekik, hogy némi port is nyelnek. Persze én idegeskedhetek, úgysem lesz jobb minőségű a parketta, és bármennyi gobnd is van vele, tetszik ez a kő és fa kombináció, mely magába szívta az elmúlt időszakok illatát, és vénségét.
Még már milyen kibaszott szentimentalisa lett belőlem az unalom hatására, merengek magamban, miközben fújok egy rágógumi lufit, majd magamhoz intek egy korsót és whiskeyt töltök bele, majd nagyot kortyolva elégedett hümmögéssel dicsőítem a sörfőzés királyait. Mi is lenne velem nélküled, drága alkohol.
Igazán történhetne most már valami, de tényleg. Még abban a rohadt faluban is sokkal érdekesebb életem volt. Elvégre csak leölték a gyerekeket a gyengeelméjű fogyatékosok, rituálisan. Csak egy ártatlan kis ír sport, nem? Olyan, mint a krikett meg a golf. Ahogy elrángatnak az emlékek gyermekkorom keserű vizére evezek, és szinte érzem magamban szétáradni a gyűlöletet, amit a saját apám iránt olyan kiolthatatlanul érzek. A komor gondolataim közül a kocsma vastag faajtó reccsenése, és Puncs vakkantása zökkent vissza. Én meg szinte olyan lelkes vehemenciával örülök a beérkező vendégnek, mintha maga a szentháromságot látnám megjelenni. Az örömöm ártagad a bernipásztoromra is, aki két lábra állva, nagy mancsait a pultra téve liheg az oda érkező nő felé. Mert nyilván minden vendék csak miatta érkezhet ide.
- Üdvözöllek az Annwnban! Miben lehetek a szolgálatodra? - vigyorgok a nőre cinkosan, aki enyhe szavakkal is olyan nyúzott volt, mintha végigszeretkezett volna négy napot nonstop. - Remek az italválasztékom, az enyhétől a cseszettül ütősig. Mit adhatok?

[Le diable ne dort jamais...]

Le diable ne dort jamais...


2000. december 10.

♪♯♭♩

szett

Meglehetősen lefárasztottak ma a kliensek, a különleges igényeikkel. Nem tudom, mi lehetett az oka, de mostanában egyre többen jöttek olyan kérésekkel, amikre egész egyszerűen nemet kellett mondanom. Én ugyanis normális munkakörülményeket szerettem volna biztosítani az alkalmazottaimnak, és nem, a pisi-kaki szex, és más hasonlóan bizarr, úri mulatságok nem fértek bele ebbe. A kezdetektől arra törekedtem, hogy
A Szirén elegáns, exkluzív hely legyen, ahova nem tévednek be perverz jöttmentek.
Nyilván, egy alapszintű perverzió természetesen belefért, sőt, mondhatni kellett is, hiszen már önmagában azt is egyfajta perverziónak lehet tekinteni, ha valaki a szexért fizet, de kénytelen voltam kifejezni, hogy nálunk nem lehet bármit megkapni, akármennyi csilingelő galleon is van az ember mellényzsebében. Nem és kész. Non. Nein. Hány nyelven magyarázzam még el?!
A mai nap után tehát szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, messze a Zsepbiszok köztől... Nem akartam ismerősökbe botlani, csak arra vágytam, hogy én és a jó öreg poharam nézzünk egymással farkasszemet. Szinte találomra indultam meg London utcáin, majd betévedtem egy bárnak kinéző helyre. Elég lepukkantnak tűnt, de ha sznob lettem volna sem érdekelt volna túlságosan. Alkoholra volt szükségem, most rögtön. Magabiztos léptekkel indultam meg hát a pult felé, mintha bizony már jártam volna itt, persze igazából koránt sem. A pultnál lévő egyik üres bárszékre dobtam a bundámat, hogy aztán szembetaláljam magam egy másik bundás sorstársammal.
- Üdvözöllek az Annwnban! Miben lehetek a szolgálatodra? - kérdezte a fiatal, szőke pultos lány.
- Helló - köszöntem vissza mosolyogva, félig rá, félig a kutyára mosolyogva. Fáradt mosoly volt, de azért őszinte... - Szabad? - nyúltam a kutyus felé, s ha a gazdája nem nehezményezte, végigfuttattam a kis fején tökéletesre manikűrözött, szürke körmeimet, hogy aztán egy jó kiadós fülvakarásba torkolljon a mozdulat. Hogy ő vagy én élveztem jobban a simogatást, nem tudhattam... Sokszor többet jelentett egy állat odaadó dorombolása, vagy lelkes csaholása, mint bármi, amit mi emberek egymásnak adhattunk. Béke, megértés, gondoskodás... őszinte, feltétlen szeretet... nagy szavak, tudom. De nem kérdés, hogy igazak.
Reméltem, hogy az eb legalább annyira élvezi új ismeretségünket, mint én, így lelkesen simogattam, miközben elgondolkoztam a következő kérdésen.
- Remek az italválasztékom, az enyhétől a cseszettül ütősig. Mit adhatok? - tette fel az örök kérdést a lány, amire hamar meglett a válasz.
- Száraz fehérbort kérnék... Nyugodtan jöhet egy egész üveggel... - adtam le a rendelésem. Csak semmi mellébeszélés...ez volt az egyik alapelvem, aminek most is szívből adóztam. Hisz jól tudtam, hogy ez most nem az a fajta este, amikor elég lesz nekem egy-két deci bor. Mikor visszatért hozzám a pultos, finoman körbenéztem, majd udvariasan megjegyeztem.
- Jó tele van a hely... Furcsa, hogy eddig még sosem tévedtem ide. Mikor nyitottatok? - érdeklődtem.

[Fahéj]

m a • v a l a k i •  m e g •  f o g •  h a l n i
2000 • december • 10



s k i n

to: a N e l I a

Magam sem tudom miért, de egy régi-régi dalt kezdek el dúdolgatni. Látom magammal a zöld mezőket, a vastag farönkökkel körbevett falunk határát, melynek végei csúcspsan, ragadozóként marják a felhőket. Látom magam a többi gyerekkel, ahogy fehér ruhákban mezítláb rohangálunk, és fogalmunk sincsen, hogy a játék amit játszunk, az valóságos, és igazi halálról szól. Keserű érzés mar belém, és ha tehetném az egész ártatlan emléket felgyújtanám, úgy ahogy a falut is porig égettem.
Kéne, hogy legyen bennem megbánás, nem? Kéne hogy marjon egy minimális lekiismeret, hogy megöltem közel 180 embert a faluban, kicsiket nőket, férfiakat. De nem érzem magamban ezt. Elégedett vagyok. A gyerekeket megmentettem a Vadászattól, a nőket és a férfiakat pedig akik mindvégig apám befolyása alatt áltak, és akik örömmel nézték meg anyám máglyahalálát majd sáráni mosollyal fogom köszönteni őket a pokol bugyraiban, hiszen tudom jól, hogy én is oda tartozom. És azt hiszem még jól is áll nekem.
Az emlékezésből visszarángat egy kótyagos vendég. Az egyik abból  anégyből aki itt mereszti a seggét, és olyan borostás, vöröses tokája van, hogy kedvem támadna megnyomkodni. Fahéjas sört kér, én meg pofátlanul kissé drágábban kérem el az árát, mert most ehhez van kedvem. Amúgy is igazán bonyolult beszerezni ilyen sört, főleg mert én nem árulok a pulban szart. Szóval ő úgyis inni akar, a gatyáját is itt fogja hagyni. Elégedetten veszem el a jussomat, majd fojtatom az unattkozást tovább, miközben a lábam mellett szuszognak a kuytáim.
Még az elmém is bégés, egy jóslat sem furakodott bele a fejembe, amiért igazán hálás vagyok. Nem vagyok az a típusú jós aki egy szaros gömb mögött gubbaszt, és megmondja kinek mikor fog kihullani a foga, vagy hogy fog alakulni az a kis affér a kiszemelt bigével. A képességeim, amit anyámtól örököltem meglehetősen zabolátlanok, és én örülök, ha a látomások kurva messzire elkerülnek.
Aztán a nagy unalmas téblábolások közepette végre egy normális vendég is betér. Kifejezetten elegáns nő tipeg be, a haja között hópelyhek partyznak, és a fekete kabátját is beborítják így meg nevettségesen egy kifrodított dalmatára emlékeztet. Már a godolattól mosolyra húzódik a szám, de hát ez van, ha az ember agyhalott a semmittevéstől, minden faszság szórakoztatni kezdni. A szeme kiss é beesett, olyan tipikus december esti nyúzott városlakó feje van. Persze azt hiszem én sem nézhetek ki különbül, reggel láttam csak a tükörképem aztán az sikítva el is menekült előlem.
- Szabad?  - kérdezi, mire én rátámaszkodva az epekedő tekintetű kutyámra pillantok.
- Csak nyugodtan, Szivi, majd meghal a simogatásár, ugye te nagy melák? - mondom és vigyorogva én is megborzolom a  nyakánál a bundáját.
- Száraz fehérbort kérnék... Nyugodtan jöhet egy egész üveggel... - egy amolyan ahogy parancsolod drágám féle kacsintással megfordulok, majd előveszem a pálcámat és megpöccintem a mögöttem lévő falat, amin mindenféle korsó sorakozik, alul meg a söröshordók pihennek vígan. A fal kissé megnyikordul, majd a mágiának és persze az én tehetségemnek köszönhetően beljebb húzódik, hogy aztán előrébb ugorjon a boros polc. Leveszem az egyik legjobbat, majd az üveggel együtt odacsúsztatom a nő elé az üveget, miközben én előkotorok egy cigarettát a farzsebemből, és a pálcámmal meggyújtom a végét. Halkan kifújom a füstöt, miközben lehuppanok a bárpult mögötti székemre és magam elé emelve egy kicsorbult bohócos bögréből whiskey-t kortyolgatok és élvezem az alkohol ütős erejét a bőröm alatt.
- Jó tele van a hely... Furcsa, hogy eddig még sosem tévedtem ide. Mikor nyitottatok? - kérdezi a csaj, mire elgondolkodva félre billentem a fejemet. Hát miután lemészároltam egy falut úgy néhány éve, azután nem sokkal nyitottam talán.
- Ó, hát elég régóta, bár kissé elnyomnak a konkurenciák. Pedig ilyen baszó fahéjas sört nem hiszem hogy máshol is árulnak. Egyébként felül van pár szobám is, meg néha kaját is csinál az a lsuta dög alkalmazottam - bökök az ujjammal a konyha felé.
- Anelia vagy, ugye? - kérdezem. A kocsma szebb napjaiban eléggé forgalmas, én pedig mindenről tudok, ami a Zsebpiszok közben, az alvilágban zajlik. Kifejezetten érdekes sztorikat mondanak a részegek a Szirénről is meg a titokzatos madame-ról.
Ahogy beszélgetünk, hirtelen kitárul az ajtó.. kitárul, a francokat szabályosan kicsapódik, és beleremeg az egész kocsma, én meg attől kurvára bebpööcenek. Már éppen ordítanék a belépő kreténre, amikor a kutyáim idegesen ugatni kezdenek, aztán meg hirtelen valami robbanva végigcikázik a kocsmában, és valaki ordítva kiterül a padlón.
Az ajtóban egy fekete csuklyás alak áll, én pedig megmarkolom a pálcámat, mert írtózatosan dühös vagyok.
Ma valaki tuti meg fog halni.

[Le diable ne dort jamais...]

Le diable ne dort jamais...


2000. december 10.

♪♯♭♩

szett

Előfordult már velem olyan, nem is egyszer, hogy meg szerettem volna simogatni egy kutyát, de a gazdája paranoiás módon a közelébe sem engedett. Ebből tanulva már jóideje mindig előre engedélyt kértem, s ezúttal is így tettem.
- Csak nyugodtan, Szivi, majd meghal a simogatásár, ugye te nagy melák? - kaptam meg a közvetlen választ, amire hálásan elmosolyodtam, majd teljes odaadással vakargattam a nagy behemót füle tövét. Nagyon cuki volt, igazából világéletemben imádtam a kutyákat, és szerettem volna egy sajátot, de valahogy sosem volt alkalmas a helyzet. Szófiában egyszerűen nem lett volna időm egy kutya gondozására, apám szervezetének irányítása mellett. Itt, Londonban időm ugyan lett volna rá, meg helyem is, de Tania, a macskám azt hiszem nagyon nem díjazta volna az ötletet. Így egyelőre jegeltem a dolgot, és megelégedtem azzal, hogy néha kiéltem magam egy-egy idegen kutyus vakargatásával, mint most is.
- Ó, hát elég régóta, bár kissé elnyomnak a konkurenciák. Pedig ilyen baszó fahéjas sört nem hiszem hogy máshol is árulnak. Egyébként felül van pár szobám is, meg néha kaját is csinál az a lsuta dög alkalmazottam - válaszolta aztán a pultos csajszi, aki egyre szimpatikusabb lett a szememben.
- Jól hangzik, gratulálok a helyhez! - kacsintottam rá barátságosan. Tetszett a nyers stílusa és a humora, azt hiszem, ezek után gyakrabban iszom majd itt, tekintve, hogy a kiszolgálás is teljesen jó, a bor meg, ahogy belekortyoltam, príma.
Márpedig én elég válogatós voltam bor terén, ami azt illeti, kissé elkényeztetettek a beszállítóim a Szirénnél. Rendszeresen megleptek egy-egy kivételesen drága üveggel, amit aztán a legfontosabb üzleti partnereimmel ittam meg, az ivászatnak álcázott, fontosabb tárgyalások alkalmával. - Anelia vagy, ugye? -kérdezett rá aztán, mire elmosolyodtam. Bár még alig egy éve nyitottam meg a bordélyomat, elég jól híre ment a környéken, aminek nagyon örültem. Az üzlet egészen jól ment, a Szirénnek masszív vendégköre alakult ki, s a csempészügyletek is simán és rendezetten folytak. Bólintottam hát, és már készültem megkérdezni az ő nevét, amikor... hirtelen valami rohadt nagy zaj zavarta meg a kocsmai idillt.
- Mi a... - néztem hátra idegesen, mert nagyon, de nagyon nem örültem neki, hogy egy korty bor után máris beletrollkodik valami elmebeteg a délutáni iszogatásomba. Először csak azt hittem, hogy néhány éretlen suhanc tévesztette el a házszámom a Zsebpiszok közből, de erősen tévedtem. Döbbentem meredtem a csuklyás alakra, majd a kocsma közepén összeeső idegen férfira... hogy aztán ösztönszerűen pattanjak fel ülőt helyemből, a s a cseresznyepálcát magamhoz ragadva támadjam meg késlekedés nélkül a hívatlan "vendéget". Nem tudhattam, hogy vannak-e itt muglik is, de nem tudtam most ezt a szempontot figyelembe venni, hisz az első a jelenlévők testi épségének megőrzése volt. Biztos voltam benne, hogyha választhatnának, a muglik is szívesebben esnének át egy exmemoriamon, mint egy avada kedavrán...
- Petrificus totalus - mondtam határozottan, a csuklyás alakra irányítva pálcám, bízva abban, hogy a varázsigém be is talál az össze-vissza rohangáló emberek alkotta káoszban. Bár itt, Londonban még nem sokszor kellett megátkoznom valakit, apám után, a Todorov klán fejeként elég nagy gyakorlatot szereztem párbajozásban, s ez a rutin remélhetőleg most sem hagyott cserben.

m a • v a l a k i •  m e g •  f o g •  h a l n i
2000 • december • 10



s k i n

to: a N e l I a

Akármi elől is menekülsz, az veled marad, egészen addig, amíg rá nem jössz, hogyan birkózz meg vele. Milyen baromság ez, réved a tekintetem a pultomba vésett írásra. Rohadtul allergiás voltam ha szétbarmolta valaki a kocsmámat, még a vendégemmel takarítattam fel a saját hányását is. Pultos vagyok és a boss, nem pedig holmi takarító nő, aki más mocskát nyalogatja le. De valahogy a pultomon lévő hülye vésetek tetszettek. Midneki itt hagyott valami baromságot, van hogy csak egy férfi nemiszervet van hogy valami mást, de egészen hagyománnyá vált, hogy aki ide leült inni karistolt bele valamit.
Filozofálgatok az íráson, mert úgy sincsen jobb dolgom egy ideig. Én nem menekülök. Az apámat üldözöm akit meg akarok ölni. És mennyire boldog leszek, ha ezt megteszem.
Elégedetten füstölgök a cigarettával a számban, és azt vigyorra is húzom, amint Anélia megsimogatja Zserbó busa fejét. Eszembe jut, amikor megtaláltam, mert az utca sarkában didergett egy téli napon, csapzottan a lehető legkivertebb kutya tekintettel bámult maga elé, és még csak három éves volt. Magam láttam meg benne, amint gyötör a falu, és ami még mindig kísértetként a nyomomban járt, minden egyes éjszaka és minden egyes napon, bennem zubogott az összes rituálé, az összes dal, az összes fájdalom és az összes halál, azzal a tűzzel, ami kiolthatatlanul lobogott bennem, a gyűlölettel táplálva.
Idillikus beszélgetés lett volna, bár ezt azt hiszem anyám sem tudná megjósolni hogy merre felé haladt volna a  mi kis cuki bájcsevejünk, mert valami eszetlen hígagyú barom rambót játszva berobban az ÉN kocsmámba, és átkokat szór az ÉN szánalmas vendégeimre, és az Én kocsmámat összevissza barmolja. Eldőlt az egyik faszi a földön, miközben az a kevés unott részeg észbe kap. Nincs is kiábrándítóbb a bamba unott részeged disznó varázslóknál, mert hát ki más is ülne itt, a zsebpiszok köz szélén?
- Fúúúúúú - fújtatok, és érzem, hogy szökik fel a vérnyomásom, hogy az lassan gőzként hagyja el a fejemet. A kutyám ugat, Pajtás nyüszít mert még kölyök és fél, zserbót pedig rednre fegyelmezem, mert ha bele rohan egy átokba, akkor nem csak ez a faszi fog megdögleni, hanem mindneki más is. - Na baszd meg a kurva anyád, te szemétláda! - robogok elő a pultomból, miközben Anelia átka is átszeli a levegőt, én meg egyre hangosabban ordítok - Mit képzelsz ki vagy te, ha?! azt hiszed te vagy itt a Jani, hogy csak úgy belépve lövöldözhetsz minden szart a vendégeim pofájába? - előveszem a pálcámat, miközben a csuklyás alak kivédi Anélia és az én átkomat is, majd azzal a lendülettel vissza is céloz valamivel, én meg csak annyit tudok reagálni, hogy ruhán ragadom a nőt és lerántom a földre miközben a pult hangosan reccsen, és fatörmelék szóródik ránk.
A dühöm egyre csak fokozódik, és esküszöm ha nem lennék boszorkány a saját magam ugranék rá és kaparnám ki a szemét. A kába részegek a földön hevernek, a kutyáim okosan menedéket kerestek, én meg felrobbanok Anelia mellett. tekintetem a fószerre téved, akinek a fejéről leesik a csuklya és láthatóvá válik a feélig megégett arca, a gusztustalan satnya vonásai.
- Egyben vagy? - kérdezem Aneliától, majd a faszi felé meredek.- Ki a franc vagy? ÍEgyébként sajnálom anyádat, biztos rohadtul megijedt a látványodtól - kászálódok fintorogva fel, mire ő csak gunyoros vicsorra húzza a száját.
- Pont olyan vagy, mint aminek leírt az apád. Parancsot kaptam, hogy vigyelek hozzá.
- A francokat, idejössz betámadsz, gyilkolsz, szétcseszed a helyem és még ezt is kéred? Hol élsz te, a Marson? Nem megyek sehova. És remélem átgondolod a szánalmas életedet, mert meg foglak ölni - dobálom felé a szavakat, és már be is célzom. Az ölés sosem tartott vissza, ha dühös voltam meg plána ha olyasmi forgott kockán amit mindennél jobban szerettem vagy védtem még jobban eluralkodott rajtam hogy megbosszuljam. És én végletesen állok bosszút.
De ahogy ezt kimondom, a kezemből kipattan a pálca, de nem a férfi támadt. Hanem valaki más, aki a közelünkben volt. Az egyik rohadt vendég, aki az én sörömet zabálta. A francba. Dühösen morogva nézem az elgirult pálcámat, miközben reménykedem abban, hogy Anelia előrukkol valami ötlettel.

[Le diable ne dort jamais...]

Le diable ne dort jamais...


2000. december 10.

♪♯♭♩

szett

Borzasztóan kiakasztott most ez, hogy végre, csak egy órácskára sikerült elszabadulnom a rengeteg minden elől, ami mostanában a nyakamba szakadt, erre... Valami elmebeteg állat épp erre téved és rátámad a kocsmára, amibe betévedtem.
C'est la vie - szokás mondani a hasonló helyzetekre, de ez őszintén szólva most egyáltalán nem vigasztal. Igen, tisztában vagyok vele, hogy az élet alapvetően elcseszett emberekkel van tele, de csak egyszer... csak egyszer nem hagynának békén? Arghhh...
- Na baszd meg a kurva anyád, te szemétláda! Mit képzelsz ki vagy te, ha?! azt hiszed te vagy itt a Jani, hogy csak úgy belépve lövöldözhetsz minden szart a vendégeim pofájába? - tajtékzott a hely tulajdonosnője. Teszem hozzá, teljes joggal.
Ahogy elnéztem, nem ez az első balhé, amibe belekeveredett, mondjuk ez abszolút érthető, tekintve, hogy a Zsepbiszok köz közelében vezeti a helyet, ahol - ha nem is mindenki gyilkos - de legalábbis bűnöző, vagy kétes alak...
A szőke csaplárnak persze nem csak a szája jár, hanem a pálcája is.... de ez a rohadék elég rutinos ahhoz, hogy nem csak az ő, hanem az én átkomat is simán kivédte. Merdre... ez nem lesz egyszerű...
Ebben a pillanatban a csuklyás alak ránk szabadította az apokalipszist.... jó, hogy fel nem robbantunk egy pillanat alatt, száz meg ezer darabra szakadva...
Kis híján majdnem megtörtént ez is, de szerencsére a szőkeség, akinek még mindig nem tudtam a nevét, de valami azt súgta belül, hogy ez nem a legmegfelelőbb pillanat a bemutatkozásra... Akárhogy is hívták, Merlin magasztalja, hogy magával rántott a földre, mielőtt csak cafatok maradnának belőlem.
- Egyben vagy? - kérdezte, mire hálásan bólintottam.
- Igen, kösz... - válaszoltam, majd erősen rászorítottam a pálcámra, és már a következő lépésen gondolkodtam.
- Ki a franc vagy? Egyébként sajnálom anyádat, biztos rohadtul megijedt a látványodtól - szólt be megmentőm a támadónak, miközben sikerült összeszednie magát, és felállnia.
Én egyelőre megbújtam a pult mögött, nem akartam feltűnést kelteni... Úgy gondoltam, ha neki sikerül valahogy elterelnie a sebhelyes figyelmét, talán nagyobb eséllyel csaphatok le rá.
Kicsit közelebb kúsztam, most jól jött, hogy a pult egy helyen teljesen beomlott, mert a tátongó lyukon át én tökéletesen jól ráláttam a célpontra, ő viszont nem egykönnyen láthatott engem. A csapos lány és a sebhelyes között eközben durva vita alakult ki, meg is lepődtem, mikor kiderült, hogy a lány apja küldette rá szegényre ezt az anyaszomorítót, de nem volt időm most ezen gondolkozni, cselekednem kellett, amíg nem késő.
Amint a csuklyás lefegyverezte a tulajdonost, akcióba léptem és a lyukon át a fószer lábára irányítottam a pálcámat.
- Locomotor mortis - adtam ki a parancsot a cseresznyefa pálcának, ami ezúttal nem hagyott cserben: tökéletesen telibe talált, és megbilincselte emberünket a bokájánál. Láttam rajta, hogy teljesen váratlanul érte a támadásom, így kibillent az egyensúlyából és nekiesett a mellette lévő asztalnak, jó erősen végig súrolva azt. A köpenye erősen ki is szakadt az esés következtében.
- Voilá - kiáltottam fel elégedetten, hallva, ahogy áldozatom felszisszent. Készen álltam rá, hogy azonnal vészjelzést adjak le az auroroknak, de eszembe jutott, hogy előbb azért nem ártana megkérdeznem az illetékest is erről.
- Szóljak az auroroknak? Vagy magad akarod elintézni ezt a nyomorultat? - böktem fejemmel a férfi felé. A Szirén tulajdonosaként én sem feltétlenül örültem volna, ha aurorok jelennek meg nálunk és mondjuk átkutatják a helyet, ha már arra járnak... Nem akartam az eddiginél nagyobb kellemetlenséget okozni a szőkeségnek annál, ami eddig érte... Főként, hogy mint kiderült, valami súlyos családi ügy állt a háttérben, ami nem tartozott rajta kívül senki másra. Akárhogy is, gyorsan dönteni kellett, mert egy rövid időre ugyan sikerült leszerelni ezt az állatot, de biztos voltam benne, hogy mint a legtöbb sérült vad, nemsokára újra támadni fog....és abban nem lesz köszönet.

m a • v a l a k i •  m e g •  f o g •  h a l n i
2000 • december • 10



s k i n

to: a N e l I a

legszívesebben, ha meg lett volna hozzá az erő, az erőm, izomból a pofájába hajítottam volna a pultot a hátam mögött, de én csak egy elcseszett életű nő vagyok, nem pedig egy jeti. Viszont a szemét a legnagyobb élvezettel szúrnám ki. Az apám embere, egészen biztos vagyok benne, hogy az apám embere. Komolyan megnyúvasztom, őt is, és az apámat is.
Aaarrtghh, a francba.
Oké, oké, keresd a pálcád keresd a pálcád. Hola a francban van? legközelebb a kezemhez ragasztom. Bekúszom az egyik asztal alá, amíg a Szirén tulajdonosa leköti szó szerint a csávót. A gyakorlat, ugye? nem mintha ítélkeznék, tök hasznos képességeket lehet ott elsajátítani. És hirtelen én is simán kiengedném a gőzt most magamból egy jó kis szexel. Megkaparintom a pálcám, te jó ég mennyi pókháló van itt, jobban kéne takarítanom, nem? Szegény kocsmám amúgy is tökre megviselt ettől a debiltől... Lehet megemelem az árakat, mert csak... Kell valami kárpótlás, és a részeg emberek, ha még többet akarnak inni, akkor úgyis fizetnek nekem. Én boldog leszek, és elégedett, meg ők is. Szép kis üzlet, nem?
- Voilá!
- Menő, tuti jártas vagy a bondage-ben, mi? - húzom laza vigyorra a számat, amint kimászok az asztal alól, mostmár pálcástól, amit szépen a sebhelyes arcú féreg felé tartok.
- Szóljak az auroroknak? Vagy magad akarod elintézni ezt a nyomorultat?
- Én inkább saját kezelésbe venném a dolgot, túl sok jó cucc van itt azoknak a hülyéknek, még a végén kifosztanának - teszem csípőre a kezemet. És közben tervezgetem is a halálát, ami olyan szép lesz. De olyan de olyan gyönyörű. Lehetne benne tűűz is. Jóó sok tűűz. Az anyám nem érdemelte meg, de ő egészen biztosan. - Egyébként is az apám meglepetés csomagja, szóval illően vissza kéne küldenem. Egy kis darab belőle elég lesz, nem? - vigyorodom el gonoszul. Sosem rejtettem véka alá, hogy nem vagyok teljesen normális. - Oké, csak mert segítettél, én állom ezt a kört, de csak akkor, ha itt maradsz még egy kicsit iszogatni - fordulok hozzá, miután elkábítom, és közben bevonszolom az egyik szobába.
- Elriasztotta a vendégeimet, a másik felét meg kinyírta... - rázom meg méárgesen a fejemet és végignézek a helyszínen.
- De persze ha kellően traumatizáltak téged is és ki akarod pihenni ezt a nem kívánt élményt, azt is megértem.

[Le diable ne dort jamais...]

Le diable ne dort jamais...


2000. december 10.

♪♯♭♩

szett

- Menő, tuti jártas vagy a bondage-ben, mi? - kérdezte bajtársnőm, mire rákacsintottam.
- Hááát... nem panaszkodhatom - mosolyogtam. Most minek tagadtam volna, ha egyszer így volt? A Szirénben akaratlanul is rámragadt ez-az, bár ami azt illeti, korábban sem kellett szégyenkeznem ezen a téren. Daniellel minden volt a házaséletünk, csak unalmas nem...
- Én inkább saját kezelésbe venném a dolgot, túl sok jó cucc van itt azoknak a hülyéknek, még a végén kifosztanának - felelte a szőkeség.
- Egyébként is az apám meglepetés csomagja, szóval illően vissza kéne küldenem. Egy kis darab belőle elég lesz, nem? - tette még hozzá kárörvendően, mire biztatva bólogattam. Bár első ránézésre a csinos arcból nem következtettem volna ilyen kegyetlenségre, meglehetősen tetszett a stílusa.
- Nem rossz ötlet, adj neki! - sóhajtottam kissé fáradtan. Csak most éreztem át, hogy mennyire kimerített ez a nap a vendégekkel, most meg ez az őrült, aki le akart itt kaszabolni mindenkit. Az ember lánya csak egy kis nyugalomra, meg  a betevő borocskájára vágyik, erre ezt kapja? Grrrrr... ez nem az én napom. Így amikor újdonsült csaposom meginvitált arra a körre, inkább udvariasan kitáncoltam. Úgy éreztem, jobb lesz ennek a napnak mielőbb véget vetni.
- Kedves vagy, de azt hiszem, én most inkább veszek egy forró fürdőt... Azért ezt elvitelre elviszem, ha nem gond - mosolyogtam rá, és az üveg borom után nyúltam, ami csoda folytán egyben maradt még.
- Elég finom, kár lenne veszni hagyni -dicsértem meg az italt, majd biccentettem és búcsúzóul még annyit mondtam.
- Ha leszerelted ezt a mocskot, bármikor szívesen látunk a Szirénben. Az első kör a ház ajándéka... Ilyen apa mellett megérdemelsz egy kis kárpótlást - néztem rá részvéttel teli csillogással a tekintetemben. Sajnáltam őt, amiért a sors ilyen apát dobott neki... Elég volt csak rágondolnom apámra, hogy tudjam, én mennyire szerencsés voltam... Apám olyan etalon volt számomra, amit életem végéig magammal hordok. Páratlan ereje és karizmája szerencsére tőlem sem esett messze, s mindeddig remek hasznát vettem annak a kemény bánásmódnak is, amivel megtanított leuralni másokat, és megvédeni önmagamat. Igaz, hogy kemény volt velem világéletemben, de szánt szándékkal sosem lett volna képes bántani... Sem engem, sem édesanyámat.
Így, bár nem sok időnk volt megismerkedni ismeretlen vendéglátómmal, eddigi benyomásaim alapján nagyon szimpatikus volt, és szívesen tettem volna a kedvére páratlan felhozatalunkkal, hogy egy kicsit kompenzáljam egy ilyen kegyetlen apa bűneiért.
- Na de addig is, magadra hagylak ezzel a szörnnyel... jobb ha mielőbb kiiktatod a forgalomból, mert ha mi nem is szólunk az auroroknak, ekkora csetepaté hallatán hamar itt lesznek... Errefelé gyorsan terjednek a hírek - figyelmeztettem felvont szemöldökkel.
- Á bientót, mes chéris - köszöntem el tőle, meg a kutyáitól, majd kifordultam a kocsmából, hogy mielőbb kárpótoljam megtépázott idegrendszeremet egy borozgatós fürdővel ez után az csapnivaló nap után.

Merci beaucoup!