Az Elvarázsolt Nyúlüregben

Szöszke & Chloe



Téli szünet eleje, elvarázsolt nyúlüreg
come with me now

Nem nagy dolog tizenhétnek lenni. Nem éreztem magam jobban felnőttnek, vagy ilyesmi. Ahogy sétáltam az utcán a megbeszélt találkozópont felé, azon merengtem, felfogtam-e már, hogy nagykorú vagyok. Hogy teljesen rendben van, hogy egy téli este egyedül mászkáljak a Sohoban, vagy hogy maradandó nyomot hagyhatok a bőrömön, ha ahhoz van kedvem (és nem olyan borzasztó fajtát, mint amit a furcsa rémálmomban szereztem). Gyereknek is csináltam már hasonlóan meredek dolgokat, tán ezért nem volt ez olyan különleges, mint kellett volna lennie.
Pár héttel ezelőtt volt egyébként a szülinapom, de még mindig élesen, képszerűen emlékeztem arra a pillanatra, mikor betöltöttem ezt a fontos életkort. Semmi különlegeset nem csináltam, talán azért. Csak figyeltem az óra mutatóját, és vártam, hogy a mutató odaérjen a hajnali egy óra ötvenöt percre. Aztán egyszer csak odaért. És hiába a nagy momentum, nem történt igazából semmi. Ugyanúgy sötét és csendes éjszaka volt, ugyanúgy  én voltam én. Csak megkerültem tizenhetedjére a napot. Ennyi történt.
Meg is lepődtem, pedig nem tudom, mit vártam. Később  értettem meg, hogy nem maga az időpont fontos. Hanem amit annak tulajdonítunk. Az azt követő érzések, amik lassan gyűlve ostromolnak meg. A szabadság érzése, hogy az ember hivatalosan is nagykorú. Az iskolán kívül is varázsolhatok, megtanulhatok hoppanálni, ihatok alkoholt - na jó, ennek a legalitás pont hogy elvesz kicsit a jó ízéből, de azért nem rossz érzés. De még így sem igazán nagy dolog ez az egész.
A többiek teszik azzá. Főleg persze Cartwright a maga csibészes köszöntésével és a szokás szerint túlzásnak minősülően nagy ajándékkal, amit tőle majd kapok a Karácsonyfa alá, de kicsit még a szülinapomra is - nem tudom egyelőre, hogy mi az, de sejttette már velem, hogy valami elképesztő dolog. Aztán Szöszke, és az üveg kacajvíz, ami anélkül is mosolyt csalt az arcomra, hogy akárcsak belekóstoltam volna. Igazából az italra se lett volna szükség, elég lett volna ő maga.
Már nem volt messze a Nyúlüreg, lábam egyre szaporábban taposta a Soho fagyos betonját. Nem csak azért, mert egy életre szóló döntést hozok most meg, hanem mert kettőt, és bár csak az egyik hagy külsőleges nyomot, a másik legalább olyan fontos, ha nem fontosabb. Reméltem, hogy Luna eljön. Nem igazán tudtunk értelmesen beszélni azóta a lebegős dolog óta. Mondhatni a levegőben hagytuk, vagyis leginkább rajtam múlt, én hagytam. De ebben a visszahúzódóbb időszakban, ha nem is fejtettem meg egészen a kérdést, azt mindenképp kiderítettem, hogy hiányzik. Jó volt a társaságában, fura kicsit, hogy mindig valami elszabadult, de pont attól igazán szórakoztató. Kivéve azt a rémálmos incidenst, az durva volt…
Megráztam a fejem, és nagyot sóhajtottam. A hideg levegő szépen vizualizálttá tette a fehér párát, ennek nyomán. Mindig sárkánynak éreztem magam ilyen látható-lehellet időjárásban, pedig nem is szeretem a tüzet. Kivéve talán... Nem merem még egészen bevallani, de talán a kéket mégis.
Amikor a szülinapos kacajvizemet avattuk, akkor is kerültük valahogy ezt a témát, de azt azért ott eldöntöttem, hogy egyszerűen sodródni fogok az árral. Majd alakul, de nem kapaszkodok felesleges társasalmi vasmacskákba, és nem pedálozok hasztalanul a sodrással szemben.
- Szöszke! Szia! - köszönök, mikor a hely előtt összefutunk.
- Jó, hogy meséltél erről a helyről, így mikor eldöntöttem, hogy akarok egy… valamit a bőrömre, tudtam, hova jöjjek. És kivel - kacsintottam rá kicsit pironkodva, de azért csak összeszedem magam.
- Jó, hogy itt vagy. Kicsit izgulok. Még mindig nem döntöttem el, hogy mit szeretnék pontosan, segítesz majd? És hátha te is kedvet kapsz közben. Nem gondoltad meg magad? Valami cuki vagy jelentőségteljes apróságot, tudod, vagy egy óriási jackalope-ot vicces területekre - röhögöm, aztán rájövök, hogy a nyílt utcán vagyunk, London mugli részén, ráadásul nem is a legkultúráltabb környékén, és már elég későre jár, mi leszünk ma az utolsó vendégek, gondolom. Nem mintha aggódnék, ennél rosszabb környéken is megfordultam már, csak most itt van Luci is, és őt nem akarnám nagyobb bajba keverni. Kisebb kalandba, mint egy tetkó, viszont igen.
- Menjünk - javaslom, gyorsan tovább is lendülve. Lenyomom a kilincset, és egyszerűen benyitok. Vannak ajtók, amiken gondolkodás nélkül is egész nyugodtan be lehet menni, amin be akarunk. Az Elvarázsolt nyúlüreg ajtaja is egy ilyen a sok közül.
- Hű - bukik ki belőlem az elragadtatás hangja, mikor belépünk. Megrohan a hely hangulata, a tetoválószalonok izgalma, de a fájdalom kellemetlen mellékzöngéje nélkül. Azért nem bánom, hogy a mágikus módon nem kell az embernek elviselnie annyi sok tűszúrást.
- Helló - köszönök a lánynak, aki fogad minket.
- Mira vagyok, beszéltünk bagolypostán keresztül - magyarázom, utalva arra, hogy rövid időpontegyeztetésen már túl vagyunk.
- Ti már ismeritek egymást, ha jól tudom - biccentek Luna felé, megvárom, hogy felismerjék egymást.

Vajon mennyi mindenről lehet gondolkozni egyszerre? Valószínűleg "az összes mindenről" erős túlzás, de pillanatnyilag igaznak érzem. És még így is úgy kell belesuvasztani, hogy figyeljek az útvonalra, mer magától az kimaradna, és nem, nincs olyan szerencsém, hogy meginn véletlen tévedjek a tetoválószalonhoz, főleg ha most szándékosan is oda tartok.
Vannak egyszerűb dolgok, amik csak ijegetnek a bűntudat meg lámpaláz meg hasonló jellegzetesen Lu érzések ígéretével, mint hogy végül nem jártam mégegyszer erre a nyáron. Azóta a Roxfort lehet kifogás, mer bennlakásos a tanév elejétől, de előtte, hogy a nyaram nemkis részére hazamentem Amerikába, az nem, mer még mindig voltam itt Angliába is eleget ahhoz, hogy egyszer felkerekedjek, és benézzek hozzájuk direkt is. De azt mondtam végül, hogy legközelebb direkt járok már erre, és ennyi végülis igaz így önmagába, még ha csak lelkitámasz kíséret is leszek Mirának.
Vannak ilyen lelki mélyvíz dolgok, mint bevallani magamnak, hogy igazából gondolkoztam már tetoválásötleteken, hogy milyenek lehetnének, és nem is csak azóta, hogy Mira néha megpróbálta elültetni a fejembe a gondolatot, hogy csatlakozzak hozzá én is, ha tényleg ide jövünk, miután egyszer meséltem a nyári kalandomról. Ha igazán őszintén elismerek minden gondolatot a fejembe, már akkor is, nyáron, elképzeltem ezt-azt, persze szigorúan "egy ilyet akár viselnék is, ha egy teljesen más személyiség lennék, aki nem slisszolna ki végül az ötlet alól mindig" jelleggel. De nem mondhatom őszintén, hogy nem is játszadoztam soha a gondolattal. Csak nem komoly elhatározottan.
És vannak ilyen tényleg komoly, bizonytalanná tevő, szinte labirintus dolgok is, mint egész pontosan hogyan is állunk Mirával... Utóljára valamikor ősszel beszéltünk erről igazán, a kis súlytalankodós kalandunk végén, és... nos. Persze teljesen érthető, hogy még ő is túl bizonytalan volt akkor, hogy tudjon válaszolni, csak... olyan béna és bizonytalan hangulatba búcsúztunk el, azóta meg annyi minden történt, de erre semmi nem adott még választ. Bár gondolom azt úgyis nekünk kell. Átvészeltük azt a rémálmot valahogy. Felköszöntöttem a születésnapján. Találkozgattunk egyszer-kétszer, amikor az órarendjeink és dolgaink engedték, és... én biztosan, nagyon vártam minden következő ilyen időpontot, amikor épp nem tudtunk. Szerintem Mira is. De nem lenne rossz valami biztosabbat tudni, mint reménykedő feltételezést.
Lelkesen integetve sietem le a maradék néhány yardot, ahogy látom Mirát a bejárat előtt várva.
-Ugyan, tudod, hogy nem hagynálak egyedül kalandozni, pláne, ha hívtál- pirulgatok, de állom a kacsintását.
-Persze, amennyire tudok. Meg Chloénak is egész albuma van korábbi munkákból, biztosan tud ő is segíteni benne.- A rám irányuló kérdésre csak lapítok diszkréten.
-Inkább csak kis picibbet. Vajon lehet olyat, ami bárhova tud menni a bőrön?- Nincsenek illúzióim, minden bizonnyal látja rajtam, hogy elképzeltem. Kis agancsos nyuszi, ami innen-onnan kileskelődik.
De inkább egyetértő bólintással követem is Mirát a szalonba.
...Vannak ilyen egyszerű praktikus dolgok is, mint hogy végülis valahol szerencse, hogy nyáron bizonytalanságomba inkább csak a ritkábban használt Luna nevemen mutatkoztam be először, könnyebb legalább, mint egy teljesen új névre állni át, hogy ne mindketten Mira néven fussunk. Rólam már ismeri Chloé a Luna lehetőséget is, Mira meg nem is szeretné, ha őt hívnánk Bellának.
-Luna Wyne, nyáron egyszer betévedtem ide- mutatkozok be biztos ami biztos, egy integetés mellett.

✾ Double trouble in the rabbit hole ✾

To; Mira & Luna
2001. tele

szett

Nagyon jól sikerült a mai nap, két vendégem is elégedetten távozott, és még koránt sem készültem haza, mert beiktattam mára még egy vendéget. Mira bagoly útján keresett meg, így sikerült röviden egyeztetnünk ezt a mai időpontot, ha jól értettem, az első tetoválására.
Gyorsan benyomtam még egy kávét, mielőtt megérkezik, aztán - tűpontosan - meg is szólalt a vendég érkezését jelző bagoly huhogás.
- Hű - hallom meg aztán a lány hangját, és büszkén elmosolyodom. Olyan jó érzés, hogy az Elvarázsolt nyúlüreggel számos negatív sztereotípiát el tudunk oszlatni az emberekben, már abban a pillanatban, hogy belépnek a szalon ajtaján. Először is, ez a hely különleges, dekoratív, patyolat tiszta - erről külön gondoskodunk mindig - és csupa értelmes, szimpatikus vendég szokott járni hozzánk, nem azok a tipikus motoros, bőrdzsekis huligánok, akikre általában asszociálnak az emberek, ha a tetoválás kerül szóba. Emellett ami különösen pozitív, hogy Arnold eljárásának köszönhetően, nálunk sosem kell fájdalmat átélnie az ide betévedő delikvenseknek. Ez a sok-sok pozitívum azonban mit sem érne, ha nem lennének a vendégeink, akik örülnek ennek... Mira "hű-jében" ezt a felszabadult, meglepett örömöt véltem felfedezni, ami pedig számomra okozott nagy örömöt. Na meg Arnoldnak, aki ugyancsak hallotta  a lányt bejönni, hiszen a saját kis sarkában még ő is dolgozott. Mosolyogva léptem oda a vendéghez, aki - most láttam csak - nem egyedül érkezett. Egy szőke leányzó kísérte el, aki nagyon ismerősnek tűnt.
- Helló. Mira vagyok, beszéltünk bagolypostán keresztül - köszönt a vörös hajú leányzó, mire a kezem nyújtottam felé.
- Szia Mira! Chloé vagyok. Örülök, hogy itt vagy! - ha megfogta a kezem, akkor finoman megráztam.
- Ti már ismeritek egymást, ha jól tudom - biccentet kísérője felé Mira, mire végre beugrott, hogy honnan is ismerem a lányt.
De még mielőtt reflektáltam volna, az elvarázsolt leányzó megelőzött.
- Luna Wyne, nyáron egyszer betévedtem ide - mondta, és én sűrűn bólogatni kezdtem.
- Tényleg! Emlékszem rád! Csak nem meggondoltad magad azóta, és szeretnél te is valami maradandót? - kérdeztem mosolyogva a lányt, aki nyáron tévedt be hozzánk, mint kiderült valóban teljesen véletlenül. Ugyan tetoválással nem, de útbaigazítással azért sikerült neki segítenem, és jó volt most újra látni őt. Pláne így, hogy ezúttal szánt szándékkal tért be hozzánk.
- Gyertek, foglaljatok helyet! - mutattam jobbra, ahol a saját tetoválószékem kapott helyet. Hasonló bőrfotel volt, mint a mugli szalonokban, csak sötétzöld színű és sokkal kényelmesebb. Nem messze tőle volt egy lila szék és egy mustársárga puff is.
- Mira, a tiéd a fotel, Luna, te pedig ülj ide nyugodtan - mutattam a puffra, ahol a kísérők szoktak helyet foglalni. Ha a lányok leültek, akkor rátértem a lényegre.
- Kértek valamit inni? Vizet, teát, kávét? - kérdeztem udvariasan. Minden vendégünket meg szoktuk kínálni, egyrészt, mert ez megalapozza az oldottabb hangulatot, másrészt fontos a hidratáltság a folyamat előtt, még akkor is, ha nem tűvel, hanem varázspálcával dolgozunk.
- Szóval Mira, konkrét elképzeléssel érkeztél, vagy segítsek a döntésben? - érdeklődtem kíváncsian.

Szöszke & Chloé


 



Téli szünet eleje, elvarázsolt nyúlüreg

come with me now

Azért nagyon veszélyes hely az Elvarázsolt Nyúlüreg, mert csodaszép. Abszolút nem érzi úgy az ember, hogy itt mégiscsak életre szóló döntést hozna azzal, hogy telefirkáltatja a bőrét. Azokban a szalonokban, ahol kissé mosdatlan, bőrszerkós fazonok kemény tekintettel tartják magasra a tűt, na ott tudod, hogy valami komoly fog történni. Ez itt sokkal inkább rám van bízva, de már tizenhét vagyok, logikusan tehát biztos nagyon komoly gondolkodású. Csak nem vagyok jó az életre szóló döntések meghozásában mostanában, sok is van belőlük, és ez a nagy döntési szabadság… 

Szuper. Csak én eddig nem ehhez voltam szokva. Nem, én ahhoz voltam szokva, hogy ne legyen választási lehetőség, én pedig csak azért is szembe mentem ezzel. Mintha az egyirányú utcában mindig fordítva mennék, viszont ott se nagyon kell gondolkodni, hogy merre. Most meg igazából elvesztek az irányjelző táblák, amikkel dacolhatnék. Cartwright szinte biztos vagyok benne, hogy nem is haragudna egy tetoválás miatt, hacsak az nem az arcomon van, és mondjuk illetlen felhanggal bír, mint egy csúnya szó, de miért is varratnék magamra olyat? És ezt meg ő is tudja. Valahol amúgy klassz érzés, hogy bízik bennem, hogy normálisnak tart, és hogy közben kellőképpen lefoglalja a felépülése meg a csaja, meg a munka ahhoz, hogy ne is kíváncsiskodjon nagyon.

Elfogadom a felém nyújtott kezet, mosolyommal mintegy jelezvén, hogy én is örülök. Aztán figyelem, mi történik még.

- Tényleg! Emlékszem rád! Csak nem meggondoltad magad azóta, és szeretnél te is valami maradandót? 

- Ha szeretne velem szolidarítani, akkor igen - kottyantok közbe vigyorogva, ártatlan és huncut képpel, aztán röviden megölelem Lunát, olyanképpen, hogy azt veheti szelíd bátorításnak, meg bocsánatkérésnek is. Inkább csak megszorítom, jó is, levezeti a felesleges feszkót. Jófajta feszkó, de most hideg fejjel kéne kitalálnom, mit szeretnék örök emlékül, mielőtt végigtetováltatom az összes ötletemet. Annyi bőröm nincs.

- Gyertek, foglaljatok helyet! Mira, a tiéd a fotel, Luna, te pedig ülj ide nyugodtan - mondja Chloé, én pedig készséggel, lelkesen foglalok helyet a kijelölt helyemre. Először kicsit feszengve, de aztán megérzem a lehetőséget, és szinte belemerülök a csodásan puha fotel párnái közé. 

-  Kértek valamit inni? Vizet, teát, kávét? - hangzik a kérdés, amire nem is számítottam, de egyrészt nagyon kellemes meglepetés, másrészt mindenttudón rávigyorgok Lucira, kicsit kíváncsian, hátha egyre gondolunk. Eddig még szinte mindig, ha találkoztunk, ott kacajvízzel csitítottuk el a lángokat. De most az egyszer nincs tűzoltás.

- Köszönöm, nekem egy tea nagyon jól esne, ha tényleg szabad. Jó hideg van odakinn, remélem, legalább elered majd a hó - teszem hozzá, és összedörgölöm kicsit elhűlt tenyereimet.Persze tél van, a cidri nem is meglepő, de nekem inkább az izgalomtól hűlt ki kezem lábam. 

- Szóval Mira, konkrét elképzeléssel érkeztél, vagy segítsek a döntésben?

- Az a baj, hogy nagyon sok elképzelésem van - nevetek fel kínomban, és kicsit a hajamba túrok a jófajta gondterheltségtől. - Szerintem annyi ki se férne rám. Pedig csak egy diszkrét valamit szeretnék, valahová, ahol nem feltűnő, de ha akarom, azért mutogathatom. De az az igazság, hogy nem is tudom, mit tud a mágikus tetoválás.  Lehet mondjuk gyöngyházas? Vagy világítós? Vagy ami csak bizonyos esetben látszik? - kérdezem érdeklődve. Aztán eszembe jut még valami.

- Luna említett egy portfóliót, azt nézegethetem kicsit? Es ha ő is segít, biztos hamar döntök, elnézést - mondom bocsánatkérőn, mert hát próbálom nem húzni az idejét, de tényleg, a bőség zavara legyűr kicsit. Még jó, hogy Szöszke itt van, különben a nap végére úgy néznék ki mint egy sétáló rajzfüzet. 

Nagy lépések, Lu, tökéletes alkalom nagy lépéseket tenni, például jobban megnyílni, nem csak a legeslegközelebbik felé.
-Hát... szóval... már gondolkoztam rajta néha- vallom be nagy levegővétel után Chloé kérdésére, mer biztosabbnak tűnhet úgy tenni, mint ha eszembe sem jutnának ilyen vad és merész ötletek, mint egy tetoválás - csak egy példa kedvéér - de tagadhatatlanul bogarat ültetett a fülembe a nyáron idetévedős kaland. Még ha csak biztonságos, feltételes módú ábrándok formájába is.
Nem is csak az előbb spontán, Mira jackalope-os ötletére, ha nagyon őszinte vagyok, néha egész alaposan fontolgattam egy-két ötletet, mi tetszene is, lenne megfelelően örökzöld ilyen maradandó dologhoz, merre lenne elég diszkrét helyen, hogy ne érezzem túl hivalkodónak,.. rá kell jönnöm, igazából meglepően sokat foglalkoztam már ezzel egy olyan témához, amit soha nem vállalnék be végül.
Kicsit pirulva ölelem vissza Mirát. Na igen, ő is túl jól érti, hogyan tud hatni rám, erre is most hogy mondjam, hogy nem megfontolandó érvelés?
Helyet foglalok a mutatott puffon, közbe bátorítóan mosolygok Mirára, aki tőle ritka módon bizonytalannak tűnik. Nem mint ha én nem lennék százszor bizonytalanabb és feszültebb abba a fotelbe. De ha segít neki, annyi a lényeg.
-Ó, egy tea nagyon jól esne, köszönjük- helyeslek én is, közbe próbálva visszafogni a somolygást, értve Mira szótlan vigyorából. Nem, a kacajvíz most talán nem lenne jó ötlet, még ha segítene is a bátorsággal. Jobban járunk most a saját bátorságunkat szedve csak össze. Azzal meg megünnepelhetjük még utána amúgyis.
Szinte észre sem veszem ezt a többesszámot, bátorságunk? Csak Mira tetoválásához? Gyanús vagy nekem Lu, figyellek ám.
Meg Mirára is, minden figyelmemmel, ahogy beszél. Nem is gondoltam volna, hogy ő is ilyen diszkrétebbre fogná ezt, hogy ne látsszon, csak ha direkt engedné. Talán a magamhoz képesti kontrasztból tűnt mindig a magabiztos fajtának, akit ez sem zavarna, ha látszik ...teszemazt a nyakánál, hogy ott egy minta folytatódik valamerre? "Ja, igen, tetoválás, és?", ilyesmi hanyag eleganciával, mint a leghétköznapibb dolog. Persze meg tudom érteni ezt a diskrétebb igényt, túl jól ismerem én is, hogyan is van.
-Egy kis lángocska? Hogy segítsen megbarátkozni vele?- ajánlom fel az ötletet, tényleg inkább csak humorral enyhíteni a feszültséget, bár ha meglepően jó találat lenne mégis, örülök, hogy segíthettem. Persze inkább számítok arra, hogy Chloé tanácsa lesz a tényleg előremutató, ő ért ehhez igazán. Én csak lelki támogatok itt, ahogy sikerül.

✾ Double trouble in the rabbit hole ✾

To; Mira & Luna
2001. tele

szett

Tetszett, hogy Mira és Luna így együtt jöttek el hozzám. Ezek szerint valamilyen szinten mégis mély benyomást tett a nyári találkozásunk Lunára, ha ajánlotta a barátnőjének a helyet. Sőt, a válaszukból kiderült, az sem kizárt, hogy Luna is tetováltat magára valamit. Nagyon megörültem ennek.
- Jól van, persze, ezt tényleg alaposan érdemes átgondolni, de ha esetleg kedvet kapnál, míg Mirát tetoválom, akkor szólj nyugodtan! - biccentettem Luna felé. A lányok vevők voltak egy meleg teára, úgyhogy kicsit arrébb léptem, hogy a kis konyhánkban elkészítsem nekik a teát, majd egy fekete tálcán pár perccel később már hoztam is nekik a meleg italt.
- Tessék - nyújtottam egy-egy bögrét a két lánynak. - Ha tennétek bele cukrot, mézet, vagy citromot, akkor bátran - mutattam a tálcára, amin az említett ízesítők kaptak helyet. A tálcát letettem a tetoválószekrény melletti kis komódra, így könnyedén hozzáférhettek. Magamnak most nem készítettem teát, mert nemrég ittam kávét, csak egy pohár vizet hoztam, mert szomjas voltam. Amíg a lányok a teájukkal bíbelődtek, ittam pár korty vizet, aztán rá is térhettünk Mira tetoválására.
- Az a baj, hogy nagyon sok elképzelésem van - kezdte kissé idegesen a lány. - Szerintem annyi ki se férne rám. Pedig csak egy diszkrét valamit szeretnék, valahová, ahol nem feltűnő, de ha akarom, azért mutogathatom. De az az igazság, hogy nem is tudom, mit tud a mágikus tetoválás.  Lehet mondjuk gyöngyházas? Vagy világítós? Vagy ami csak bizonyos esetben látszik? Luna említett egy portfóliót, azt nézegethetem kicsit? Es ha ő is segít, biztos hamar döntök, elnézést - érdeklődött Mira. Még mielőtt válaszoltam volna, végighallgattam a barátnője tanácsát is.
- Egy kis lángocska? Hogy segítsen megbarátkozni vele? - vetette fel Luna, mire elmosolyodtam.
- Ha jól értem, és félsz a tűztől, akkor amit Luna mond, nagyon jó ötlet... A tetoválások tényleg segítenek abban, hogy túllépjünk az életünk mementóin - mondtam elgondolkodva. - Na de a kérdésedre válaszolva, amiket felsoroltál, azt mind meg lehet oldani a varázs-tetoválásoknál. Van, amelyik színt, méretet, formát, vagy helyet változtat a testen, aztán van világítós és eltűnős is, igen - nyúltam közben a portfóliomért a komód fiókjába.
- De van még számtalan másfajta, nehéz is lenne most mind felsorolni. Inkább nézz bele a korábbi munkáimba. Csak nyugodtan, van időnk bőven - nyújtottam felé mosolyogva a portfóliót, majd türelmesen vártam, hogy mit szól hozzá, felmerül-e esetleg újabb kérdés. Teljesen érthető volt, ha hosszabban gondolkodott, elvégre most nem egy ruhát készült választani, amit bármikor levehet, hanem tetoválást, amit - jobb esetben - egy életen át visel majd a bőrén. Bár az is igaz, hogy Arnold már arra is rájött - egy nagyon bonyolult és elég fájdalmas eljárással - hogy hogyan lehet eltüntetni bizonyos mágikus tetoválásokat. Ezt viszont nem szívesen reklámoztuk a vendégeinknek, mert nem akartuk, hogy a tetoválás csak egyfajta divathóborttá váljon... Szerettük volna, ha a vendégek tényleg csak olyasmit tetováltatnak magukra, amit jól átgondoltak, és amit egy életen át szívesen magukon viselnének. Így sokkal jobb érzés volt elkészíteni nekik, amire vágytak.
Míg vártam, hogy Mira átgondolja ezt a felettébb fontos kérdést, egy pillanatra rajta felejtettem a tekintetem, és ekkor ugrott be, hogy...
- Jajj, csak most jut eszembe, hogy mi már találkoztunk! - siklott ki ajkaim közül a meglepett felismerés.
- Tavaly nyáron, a Szirénben! Ugye te jártál nálunk? - tettem fel a kérdést, amire szinte biztos voltam, hogy igent fog felelni. Az arcmemóriám nem annyira tökéletes, így fordulhatott elő, hogy egészen eddig nem ugrott be, hogy láttam már Mirát valahol. Ha pedig belekalkuláljuk, hogy azóta másfél év telt el, talán érthető is a mulasztás a részemről... Az sem meglepő, hogy Mira nem ismert meg, hiszen akkor még szőke voltam, és tetoválásaim sem voltak.

Szöszke & Chloé



Téli szünet eleje, elvarázsolt nyúlüreg
come with me now

Hálásan szerkesztem össze a teát, amit kapok, és bár nem kéne, megint belelapátolok vagy hat kanál cukrot. Úgy tűnik, ezt még nem nőttem ki jogszabályi felnőttségem ellenére. De olyan jól esik, megnyugtat, pont mint Szöszke jelenléte.  Rámosolyogtam a bögre felett, nem is tudom miért, talán csak hogy szavak nélkül mondjam el hogy “ááá, de izgi!”
- Egy kis lángocska? Hogy segítsen megbarátkozni vele?
Mivel magam se tudtam erre a választ, inkább csak félrebiccentettem a fejem, hogy talán… Furcsa irónia lenne abban, ha azt a dolgot tetováltatnám örökre magamra… Nos, pontosan azt, amitől egyébként se tudok szabadulni.
- Ha jól értem, és félsz a tűztől, akkor amit Luna mond, nagyon jó ötlet... A tetoválások tényleg segítenek abban, hogy túllépjünk az életünk mementóin - mondja Cloé nagyon megértően, én pedig leteszem a bögrét, és kihúzom magam az amúgy kényelmes fotelben, valahogy mégis most nem tudok eléggé belesüppedni.
- Ha gondoljátok… Legyen valami, ami a tűzzel kapcsolatos, de azért  még valami más is. Egy lángocska, ami valamilyen alakú, vagy van valamin - merengek el én is.
- Na de a kérdésedre válaszolva, amiket felsoroltál, azt mind meg lehet oldani a varázs-tetoválásoknál. Van, amelyik színt, méretet, formát, vagy helyet változtat a testen, aztán van világítós és eltűnős is, igen. De van még számtalan másfajta, nehéz is lenne most mind felsorolni. Inkább nézz bele a korábbi munkáimba. Csak nyugodtan, van időnk bőven
Nem is titkolom, hogy feldob a lehetőségek tárháza, így aztán lelkesen nyúlok a portfólió felé, de úgy bújok bele, hogy közben kicsit Lunához is odakuckózom, már amennyire a köztünk lévő távolság engedi. Legalábbis összeköt minket a kép, amit neki is mutatok, hogy jól lássa.
- Mind nagyon szép - nézegetek élvezettel, de azért próbálok nem eltévedni a rengeteg festmény között. Mint egy-egy műalkotás, aminek az emberi bőr a vászna. Ez a tudat, hogy ezek a kis mesterművek élő, hús-vér alapon kapnak életre, valahogy ad nekik még egy kis plusz kisugárzást. Lucira nézek, hogy szabad-e lapozni, így csodáljuk meg a mintákat.
- A ló nagyon tetszik, nyilván, de a róka is aranyos. Valami kezd alakulni a fejemben - vigyorodom el bocsánatkérőn, mert még nincs meg a tökéletes kép, olyan, mintha kirakósoznék magamban a színekkel, effektekkel, formákkal, érzelmekkel.... Főleg az érzelmekkel. És ha már itt tartunk…
- Neked melyik tetszene, ha varratnál? - kérdezek bele ravaszul, és Luci arcvonásaira pillantok, még ugyanazzal a nagyon kezdő műértő szemmel, mint amivel a portfólió tartalmát szemrevételeztem. És hát meg kell állapítanom, hogy még mindig, mind nagyon szép…
-  Jajj, csak most jut eszembe, hogy mi már találkoztunk! Tavaly nyáron, a Szirénben! Ugye te jártál nálunk?
Felkapom a fejem, és most Cloéra pislogok.
- Ja igen, én - jövök rá, hogy nekem is emlékeznem kéne őrá. És igen, most hogy alaposabban megnéztem, meg kerestem, hogy melyik emlékemben kellene lennie ennek az arcnak, meg is találtam.
- Tényleg! Tényleg ott voltam, és te is. Madame Tiebon nagyon kedves volt, nyáron nála voltam amolyan futár-szerűség - bólogattam, és lopva Lucira sandítottam, vajon tudja-e, mi is az a Szirén, mert ha igen, akkor nem is tudom, mi lesz majd a véleménye rólam, mert hát na. Jesszus, még jó, hogy Cartwright a sok munka meg csajozás mellett ezt pont nem olvasta a szememre, mert atya ég, egy olyan erkölcsös ember, mint ő, aztán marha hitelesen szúrhatna le egy ilyen ügy miatt.
- De csak csomagokat kézbesítettem, tényleg. Semmi más nem került… izé… kézbe - teszem hozzá gyorsan, kicsit elvörösödve, csukott szájjal vihogva, aztán ha erről nem esik több szó, akkor újra a képek közé temetkezem.
És a kirakós lassan szépen összeáll abból a sok ötletből, amit merítettem.
- Azt hiszem, egy vágtató, szárnyas egyszarvút szeretnék, aminek kék lángokból van a sörénye meg a farka. Olyan üstökösszerű csóvát húzhatna maga után, izzó kis csillagocskákból. És a szárnyai olyanok lennének, mint egy főnixszé. Cartwright mindig úgy becéz… - merengek el. Valahogy azt gondolom, így minden és mindenki belekerül, aki idáig, a gyerekkoromban fontossá vált, vagy jelentőssé. A kék tűz sem véletlen, ugye...
-Tudsz olyat csinálni, ami csak ennek a sziluettje, metálos- szivárványosan színjátszós, és csak annak látszik, akinek én akarom? - kérdezem Cloéra nézve kíváncsian, és kicsit reménykedve.

Lelkesen mosolygok vissza Mirára, majdnem oda sem figyelve a teámra, de szerencsére sikerül nem mellé rakni a cukrot. Nem is tudom, valahogy csak olyan élénk energia árad az izgatott mosolyából, átragad rám is.
Az ötletelést csak figyelmesen hallgatom, leskelődve a bögrém fölött, közbe én is el-elgondolkozok pár ötleten. Természetesen csak mentális kreatívkodásnak, elképzelni, mimindent lehetne így alkotni.
Közbe odahúzódok Mira mellé én is nézelődni, amennyire külön székről, meg bögre tea fölött lehet, azér igazán nem kéne véletlen leönteni az albumot. Néha át-átlesek a képekről Mirára, meg bólintok, hogy persze, lapozhat, én itt csak kibicelek mellette.
-Hmm... Az a holdas-égboltos egész hangulatos a színeivel. Vajon meg lehet csinálni, hogy a tényleges holdfázist kövesse?
Bájitalfőzőknek még hasznos is lehet, vannak ilyen holdállástól függő bájitalok vgy hozzávalók, és nem is csak tiszta este lehetne egyszerűen megnézni. Persze csak egy ötlet.
Lu, te mintha gyanúsan sokat bizonygatnád ezt a "csak egy ötlet" dolgot...
Közben a többiek rájönnek, hogy valamikor ők is bizony összefutottak már régebben. Én csak pislogok, nem tudva, mire utalnak, de Mira mintha zavarba jönne, meg mentegetőzik. Szinte nem is Mirára emlékeztetve, hanem... ja, egy másik Mirára, amelyik eggyel idébb ül ezen a puffon. Érdekes dolgokat tudhat ez a hely, a végén még itt felcserélődünk egymással. De tudom, milyen érzés lehet így zavarba jönni - pont én ne tudnám - úgyhogy nem is kérdezek bele. Talán majd később, csak Mirától, ha el szeretné mondani. Olyan helyzetbe meg eleve nem akarom hozni, ami tudom, hogy nekem is milyen kényelmetlen lenne a helyébe.
-Óóó- ámulok is inkább a végül felvázolt elképzelésen. -Ez a legMirább ötlet, amire gondolni tudnék.
Támogatóan mosolygok, kicsit meghatottan is a kék lángok belevételére, megtiszteltetés, hogy így hozzájárultam én is az ötlethez. Messziről, közvetve, de azér mégis. És akkor biztos nem is neheztel arra a nyári malőrre, ha még ebbe a képbe is beleépítené.

✾ Double trouble in the rabbit hole ✾

To; Mira & Luna
2001. tele

szett

Jó érzés volt látni, amint Mira és Luna elmerültek a korábbi munkáimban. Ahogy elnéztem őket, olyan idlii volt a kép, szívesen lerajzoltam volna őket, és akár ezt is magukra tetoválhatták volna a barátságuk jeleként. De nem akartam megzavarni az ötletelési folyamatot most egy újabb ötlettel, talán majd később, egy másik alkalommal.
- Mind nagyon szép. A ló nagyon tetszik, nyilván, de a róka is aranyos. Valami kezd alakulni a fejemben - mosolygott Mira. - Neked melyik tetszene, ha varratnál? - kérdezte Lunától, aki egészen határozott véleményt formált a kérdésben. Ezen kicsit meg is lepődtem, eddig ugyanis elég bizonytalannak találtam őt, most mégis simán meg tudta mondani, mit tudna magán elképzelni. - Hmm... Az a holdas-égboltos egész hangulatos a színeivel. Vajon meg lehet csinálni, hogy a tényleges holdfázist kövesse? - tette fel a kérdést, amire lelkesen bólogatva válaszoltam aztán: - Igen, meg lehet csinálni! Csak egy kis utánajárás kell hozzá, meg kell kérdeznem egy szakértőt a holdfázisról, de szerencsére van egy asztronómus barátnőm, aki minden ilyesmiben tud segíteni - mosolyodtam el, ahogy Serenára gondoltam, akivel nemrég dolgoztunk együtt egy különleges, bolygós projekten. Ezután ugrott be Mira arca a Szirénből, aminek hangot is adtam. Láttam a lányon, hogy kicsit zavarba jön a Szirén említésére, mire kezdtem megbánni, hogy megemlítettem a dolgot. Jól tudtam, hogy sokak számára a Szirénben végzett munka nem olyasmi, amivel illik előhozakodni mások előtt... De ha jól tudtam, ő csak amolyan küldönclány volt, semmi más... Ahogy én sem csináltam semmi olyat, ami miatt szégyellnem kellene magam. Anelia jobb keze voltam, és nagyon szerettem a munkaköröm... Változatos volt, sosem unatkoztam, és rendszeresen beszélnem kellett franciául a külföldi beszállítók miatt, aminek különösen örültem. A Párizsban töltött idő alatt ugyanis remekül rám ragadt a nyelv, és nem akartam elfelejteni a nyelvtudásom attól még, hogy hazaköltöztem Londonba.
Mira maga is elmondta, hogy futár volt, vagyis inkább egyenesen magyarázkodni kezdett Lunának a munkájával kapcsolatban... Sajnáltam, hogy kizökkentettem a morfondírból, így erre csak némán bólogattam, és hagytam, hogy visszatérjen a portfólió lapozgatásához. Szerencsére nem öltem meg végleg a hangulatot az előbbi kis kitérővel, ugyanis nemsokára megszületett a fejében az ötlet, ami egyszerűen lenyűgöző volt.
- Hú, ez nagyon tetszik! Annyira különleges és összetett! - bátorítottam mosolyogva, s láthatóan Luna is el volt ragadtatva tőle.
- Ez a legMirább ötlet, amire gondolni tudnék - jegyezte meg találóan.
- Tudsz olyat csinálni, ami csak ennek a sziluettje, metálos- szivárványosan színjátszós, és csak annak látszik, akinek én akarom? - kérdezte a vendégem, mire végiggondoltam a folyamatot. Nem volt könnyű eljárás, de csináltam már más mintával egész hasonlót, ami teljesen jól sikerült, úgyhogy egy rövid szünet után válaszoltam is.
- Persze, meg tudom oldani! Na és mekkorába, meg hová szeretnéd? - kérdeztem aztán, majd ha azt is kitalálta, akkor kortyoltam még egyet a vizemből, majd odatelepedtem Mira mellé a lila székre, és a juharfa pálcát izgatottan szorongatva tettem fel a kérdést:
- Szóóval, akkor kezdhetjük?

Szöszke & Chloé



Téli szünet eleje, elvarázsolt nyúlüreg
come with me now

- Hmm... Az a holdas-égboltos egész hangulatos a színeivel. Vajon meg lehet csinálni, hogy a tényleges holdfázist kövesse? - veti fel Szöszke a nagyon érdekes ötletet.
- Igen, meg lehet csinálni! Csak egy kis utánajárás kell hozzá, meg kell kérdeznem egy szakértőt a holdfázisról, de szerencsére van egy asztronómus barátnőm, aki minden ilyesmiben tud segíteni - válaszolja Cloé.
- Úúúú - kommentálom elbűvölve az ötletet egy elismerő hanggal, ami akár a telihold üdvözlése is lehetne. - De jó ötlet! Vérfarkasok körében is milyen hasznos tetkó lenne - teszem hozzá, rögtön arra a kettőre gondolva, akiket ismerek. Persze, azt hiszem egy vérfarkas nehezen felejtkezik el a teliholdról, mert azért csak érzi a közeledtét, de mondjuk feledékenyebbeknek, vagy felhősebb időjárás esetére talán hasznos lenne. Elgondolkodom, vajon órát is lehetne-e ennek analógiája mentén csinálni, vagy naptárat akár, de aztán elvetem az ötletet, mert egyrészt erre már feltaláltak a muglik mindenféle apró, hordozható és okos kütyüt, másrészt pedig a tetoválásom szeretném, ha a jellememhez illene, és engem aztán nem különösebben érdekel, hogy milyen nap és hány óra van éppen.
Inkább mást találok ki. Próbálom belesűríteni az életem főbb eseményeit, és mindenkit, aki fontos számomra, akár egy színnel vagy egy részlettel is. Szóval egy jó kaotikusnak hangzó dolog sül ki az össze-vissza Frankeinsten szörnyeként illesztgetett puzzle darabokból. Igazából meg is lep, és nagyon fel is dob, hogy a lányok nem a fejüket fogják tőle.
- Hú, ez nagyon tetszik! Annyira különleges és összetett! - mondja Cloé, és hát ő szakember, szóval örülök, hogy sikerült a derékrendszám-szerű lepke tetkótól értelmesebbet kitalálnom.
- Ez a legMirább ötlet, amire gondolni tudnék - jelenti ki Luna, nekem pedig fülig ér a szám.
- Hát, igyekeztem - örvendezek visszafogottan, próbálva az arcomat visszafogni, hogy azért még kiférjek az ajtón kifelé menet.
- Persze, meg tudom oldani! Na és mekkorába, meg hová szeretnéd? - hangzik a technikai információkra vonatkozó kérdés, ezen  pedig már nem sokat kell gondolkodnom. Ahogy Lucira nézek, vagy a többiekre gondolok, szinte érzem azt a területet zsiborogni, kellemes meleggel izzani, ahol a legjobb helye lenne a majdnem emblémának mondható képnek. Nem is öntöm szavakba, úgyis az a legegyszerűbb és leg érthetőbb is, ha inkább megmutatom. Kigombolom sebtében a felsőmet, félrehúzom a nyakrészét addig, hogy a szívem fölött szabaddá váljon a “vászon”. Oda is bökök, és már libabőrös vagyok. Igen, kicsit bensőbb terület a védett régióban, már majdnem egy dombosabb rész, és hát alapból nem mutogatja az ember, max nyáron a strandon, vagy khm, intimebb helyzetekben, de most nem esek zavarba, hiszen lányok vagyunk, Cloénak szerintem még ennél viccesebb testrészekkel is volt már dolga, Luci meg amúgy is... Szóval nem zavartom magam.
- Itt szerintem jó helye lesz. Nem hiszem, hogy túl nagynak kéne lennie, inkább… Nem tudom, akkora legyen, hogy azért minden részletet kényelmesen és szépen ki tudj dolgozni már, de ne érjen le a köldökömig, se a homlokomig - kuncogom. - Szóval a lehető legkisebb, ami már mutatós egy ilyen részletesebb, körvonalas ábránál. Egy fél tenyérnyi talán? - kérdezem mélázva, araszommal méregetve, hogy is lenne jó, aztán Luna kezére téved a kezem, és jókedvűen odaérintem a tenyerem az övéhez. - Vagy háromnegyed Szöszke tenyérnyi, neked szerintem kisebb kezed van - teszem hozzá. Ahogy fogom őt egy kicsit, az jut eszembe, hogy senki mással nem jöttem volna szívesebben ilyen programra.
- Szóóval, akkor kezdhetjük?
- Naná! - lelkesedem, és izgatottan hátra dőlök, ha lenne öv ezen a fotelen, szerintem gondolkodás nélkül becsatolnám, na nem mintha lenne bármi funkciója, csak nagyjából olyan érzés fog el, mint nyáron, mikor a mugli repülő nekiindult a kifutópályán.
- Mennyi idő lesz? És pálcával csinálod? Vagy van ehhez valami kütyüd? - kérdezem kíváncsian, aztán figyelem Cloé ténykedését. Szeretek ilyen ügyes művésznek vászon lenni, ez szép lassan meg is fogalmazódik a fejemben.
- És te, Luna, hová fogod majd kérni a Holdas képet? - kérdezem ártatlanul, érdeklődésnek álcázva a huncut bíztatást.
 

Csak legyingetek, hogy ugyan, ennyire azér nem kell utánajárni tényleg, csak ötletelés volt a holdassal, kis gondolattorna, hogy mik férnek bele az ilyen tetoválások lehetőségeibe. Amúgyis, ez valaki másnak a tetoválása, biztos a maga jelentésével, jelentőségével, amit a viselője tudhat, igazán nem akarnám "ellopni" csak mer képként tetszett.
-Igaz, nekik is- teszem hozzá inkább a témához, ez eszembe sem jutott például. Inkább, a bájitalosok mellett még a pálcakészítőknek lehet talán hasznos, tudni, milyen holdfázis van, talán egy-két fával számíthat. De gondolom, kinek mik ugranak be, Wyne pálcakészítő múlt meg ilyenek.
Jól esik örülni látni Mirát, én csak szerényen vállat vonok, amolyan "én csak összefoglaltam, milyen szépen összeszedtél egy képbe annyi jellegzetes dolgot". És egész szépen össze is illenek, ahogy el tudom képzelni a hangzása alapján, mondhatni a névjegykártyája lehetne. És még megtiszteltetés is, hogy a kék színnel engem is bele vett. A főnixet tudni nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy szintén valami fontos jelentéshez választotta. Ahogy rám néz, talán megerősítésér, bátorítóan rámosolygok.
Meg egy kicsit zavarba félrepislogok, ahogy kigombolkozik a tetováláshoz. Na nem mintha panaszom lenne, csak úgy tűnik, Mira helyett vagyok itt hirtelen szégyellős..? Mer nem elég, amennyire magamtól szoktam? Vagy valami.
Inkább örömmel el is nevetem magam a köldöktől homlokig érő tetoválás mentális képén, valami hagyományosan viccesre terelve inkább a gondolataimat.
-Mint ha valami plakátba bugyoláltak volna?
Ahogy Mira a kezemér nyúl, fel is emelem, meg odafordítom az ő tenyeréhez összenézegetni, meg miután kimértanozzuk a legmegfelelőbb tetoválásméretet, szorítok a kezén egy kis biztatást.
-Mint valami szuperhős jele- jegyzem meg a végleges ötlet margójára, azzal a minimális ismeretemmel Mira egy-két képregénye alapján, amiket mutatott valamikor, azoknak szokott a szívük fölött lenni az amolyan címerük.
Aztán csak csendbe, lelkesen szurkolok, ahogy készül a mű.
-Ó, az a holdas az valaki másé, azt nem lopom el- legyintek a kérdésre, csak utólag véve észre tudatosan, hogy ez szigorúan véve a bizonyos albumba látott tetoválásról mondtam, nem úgy egyáltalán.
Najó, Lu, mostzmár tényleg valld be, hogy valahol tudat alatt már rég eldöntötted ezt, és csak valami külső megerősítésre vársz meg kéreted magad. Mármint, gondolom, ha nagyon fájdalmas eljárásnak tűnik, még el tud rettenteni, de mintha túl sokat gondolkoznék a "hogyan működik ez", meg "miket lehetne megcsinálni", meg "mit találnék megfelelően hozzám illőnek" dolgokon ahhoz, hogy csak kíváncsiskodás legyen, mint a répatortás viccbe.
Talán igazából eleve úgy jöttem ide, hogy nem csak Mirát kísérem el, csak nem szóltam róla magamnak...

✾ Double trouble in the rabbit hole ✾

To; Mira & Luna
2001. tele

szett

- Itt szerintem jó helye lesz. Nem hiszem, hogy túl nagynak kéne lennie, inkább… Nem tudom, akkora legyen, hogy azért minden részletet kényelmesen és szépen ki tudj dolgozni már, de ne érjen le a köldökömig, se a homlokomig - nevetett Mira, miközben megmutatta a szíve feletti szabad felületet. Egyáltalán nem jöttem zavarba, ennél jóval extrémebb testrészeken is dolgoztam már.
- Szóval a lehető legkisebb, ami már mutatós egy ilyen részletesebb, körvonalas ábránál. Egy fél tenyérnyi talán? Vagy háromnegyed Szöszke tenyérnyi, neked szerintem kisebb kezed van - demonstrálta  améretet Luna kezén aztán vendégem, mire elmosolyodtam.
- Tiszta sor - feleltem.
Olyan aranyosak voltak együtt... igazából nem tudtam eldönteni, hogy csak nagyon jó barátok, vagy több van köztük, de bármelyik verzió jó volt úgy, ahogy volt, és nem rám tartozott, így nem kérdeztem rá. Általában véve némi irigységgel vegyes örömmel néztem az ellentétes és azonos nemű párokra a környezetemben... és most is ez volt a helyzet. Jó lett volna tartozni valakihez... jó lett volna, ha valaki úgy támogat engem is, mint ez a két lány egymást. Talán... majd... egyszer... De addig is, itt volt az ideje, hogy arra koncentráljak ismét, ami mindig kihúzott az önsajnálatból: a munkámra.
- Naná! - dőlt hátra beleegyezően a lány.
- Mennyi idő lesz? És pálcával csinálod? Vagy van ehhez valami kütyüd?
- Nincs kütyü, a pálcámmal csinálom, nem lesz több pár percnél - mosolyogtam rá biztatóan.
- Csak lazulj el nyugodtan, fájdalmat nem fogsz érezni, maximum egy kis vakaráshoz vagy csikizéshez hasonló érzést - tudattam vele, hogy mire számíthat.
Lelkesen összedörzsöltem a kezem, majd behunytam a szemem, és behívtam a megfelelő varázsigét, amellyel gyakorlatilag olyanná vált a varázspálcám, mint egy penna hegye. Egy nagyon picit karcossá, de inkább olyan jól esően, mint amikor az ember megvakarja a viszkető részt a testén. Fájdalmat még soha senki nem érzett közben a vendégeim közül, és ez így volt rendjén. Pár percig erősen koncentráltam a fejemben az ábrára, amit elképzeltem, majd a képzeletem, no meg a pálcám erejével, finom, lassú, mozdulatokkal megalkottam a tetoválást Mira karján.
Ahogy elnéztem, épp akkora lett a méret, mint szerettem volna, a színei és az elhelyezkedése is tökéletes lett.
-  Nos, készen is vagyunk - mosolyogtam rá büszkén. - Tetszik? - kérdeztem, a kezébe adva közben egy tükröt, hogy könnyebben megnézhesse a tetoválást, amit most már egész életén keresztül a testén fog viselni. Gyönyörűen állt neki, olyan varázslatos volt ezzel a színjátszós, metálos árnyalattal, ami remek kontrasztot alkotott a vörös hajával.
Volt ebben a pillanatban valami nagyon... ünnepélyes és minden alkalommal meghatódtam, amikor elkészült egy művem, mert úgy éreztem ezáltal egy mély kapocs is megszületik köztem és a vendégeim között.
- Nyugodtan szólj, ha valamit változtatnál, most még ki tudom javítani! Ja és letesztelheted Lunán. A szándék mellé - hogy meg szeretnéd neki mutatni - elég, ha magadban elmondod, a pálcádat tartva a Demonstrate varázsigét, és meg fog jelenni a tetoválás. Ha eltüntetnéd, akkor pedig azt kell mondanod magadban: Finite. Az avatatlan szemek meg egyszerűen a bőrödet fogják látni, ha odanéznek - magyaráztam, majd Luna felé fordultam, akit barátnője szelíden buzdított tetoválásra az előbb. - Ó, az a holdas az valaki másé, azt nem lopom el - visszakozott finoman Luna, de a szavaival ellentétben valamiért mégis erős hezitálást éreztem rajta.
- Na, megjött a kedved esetleg neked is, hogy belevágj? - kérdeztem érdeklődve.
- Kitalálhatunk valami mást, nem kell a holdhoz kapcsolódnia... Akár kiindulhatunk a te félelmeidből is... - tettem hozzá biztatóan.

Szöszke & Chloé



Téli szünet eleje, elvarázsolt nyúlüreg
come with me now

 -Mint ha valami plakátba bugyoláltak volna? - kérdezi a méretes tetkó ötletét továbbgondolva, én meg lelkesen bólogatok. Vajon mennyi galleon lehet az élő reklámoszlopságban? Ha nagyon megszorulok, még mindig inkább megyek Tiebonhoz dolgozni… Legalábbis amennyiben futárra volna szüksége. Más pozíciókat illetően lehet, inkább lennék egyszemélyes faliújság. De hála az égnek, meg Cartwrightnak, talán ilyeneken még egy darabig nem kell aggódnom.
Megragadom a felém nyújtott kezet, el se engedem, csak úgy véletlenül, mintha úgy felejtettem volna csak. Inkább pillogok mindenhova, összeszorított szájjal mosolyogva, várva, mi lesz. Cloé elmagyarázza a választ a kérdéseimre.
- Nincs kütyü, a pálcámmal csinálom, nem lesz több pár percnél. Csak lazulj el nyugodtan, fájdalmat nem fogsz érezni, maximum egy kis vakaráshoz vagy csikizéshez hasonló érzést. -  Olyan megnyugtató, kedves a kisugárzása, hogy nem is kételkedek a szavában. Szinte sajnálom, hogy a varázstalanoknak ugyanez a procedúra milyen bonyolult tud lenni. Nem tartok egy kis csikizéstől, nem is vagyok csiklandós, de ha az lennék, is elfelejtkeznék most róla.
-Mint valami szuperhős jele - mondja Luci, én meg bólogatok.
- A jel már megvan, szuperhős meg ki tudja, hátha alakul - biccentek viccelődve - de minden viccnek van alapja. Nem mintha különlegesen tehetséges lennék, de nagy céljaim vannak. Néha elhalványulnak menet közben, de azért még mindig nem felejtettem el. És még mindig nem bocsátottam meg. Szeretek azon a határmezsgyén egyensúlyozni egyelőre, ami a hősöket és a gonoszokat választja el egymástól. Az igazságérzet az egyik oldalra húz, a bosszúvágy a másikra. Én meg inkább kapaszkodom Luci kezébe, nem döntve továbbra sem, de a jel az már megvan, a kis faragott kőmedál pedig, amit mindig a nyakamban hordok, Cloé minden varázsütésével egyre veszít a súlyából.
Olyan, mintha átlényegülne az a teher, amit a kavicska jelképezett. Akkor vettem fel a kis darab sziklát a hamvakból, mikor szembe kellett volna szállnom azokkal a rohadékokkal, akik elpusztították az egész múltamat. Talán még mindig arra várok, mikor dobhatom el. De ez a jel, ami a szívem fölé kerül… Ez nem eldobható. Ez egy kicsit olyan beletörődés is, hogy már örökké velem marad, nem szabadulhatok tőle. Önként elfogadtam, hogy a részemmé lesz. És ettől egész más a súlya. Meglepő, mert könnyebb.
-  Nos, készen is vagyunk. Tetszik?
- Imádom, ez tökéletes, fantasztikus vagy - suttogom a tükörbe bámulva. Pont, amilyet szerettem volna, olyan. Ahogy mozgolódom, kicsit villogva színt játszik az embléma. A fordított világban, ahogy a kezembe adott tárgyon fordítok kicsit, összetalálkozik a pillantásom Szöszke barna tekintetével, és futólag muszáj kacsintanom, olyan cinkosan.
- Nyugodtan szólj, ha valamit változtatnál, most még ki tudom javítani! Ja és letesztelheted Lunán. A szándék mellé - hogy meg szeretnéd neki mutatni - elég, ha magadban elmondod, a pálcádat tartva a Demonstrate varázsigét, és meg fog jelenni a tetoválás. Ha eltüntetnéd, akkor pedig azt kell mondanod magadban: Finite. Az avatatlan szemek meg egyszerűen a bőrödet fogják látni, ha odanéznek
Bólintok, és mivel már varázsolhatok, egy gyors, nonverbális bűbájjal követem Cloé utasításait. Utána jobban elhúzom a kérdéses területről a ruhát, és Luci felé fordulok.
- Na? Milyen? - kérdezem lelkesen, próbálva a szavak mellé az arcáról is őszinte választ olvasni. Úgy sejtem, a lángok kékje épp passzol a szemem kékjével, úgyhogy igazán csinos kis tetkónak sikerült.
- Ó, az a holdas az valaki másé, azt nem lopom el - visszakozik aztán a
- Na, megjött a kedved esetleg neked is, hogy belevágj? - érdeklődik Cloé, én pedig mellé némán, de nagyon mosolyogva bólogatok bíztatón.
- Kitalálhatunk valami mást, nem kell a holdhoz kapcsolódnia... Akár kiindulhatunk a te félelmeidből is… - ajánlja Szöszkéne tovább, én pedig nem akarom megzavarni se Szöszke morfondírozását, ezért továbbra is helyeslek, meg halkan, csibészesen a fülébe súgom:
- Gyerünk... Tudom, hogy akarod...

Érdekes az alkotási folyamat alatt Mira kezét fogni, ami valahogy így maradt. Amit én nem bánok, és gyanítom, hogy ő sem, valahonnan úgy érzem, segít neki a biztatás-jelenlét. Eleinte olyan könnyed, laza, mint Mira is szokott lenni, mint amit tényleg csak a kezembe felejtett, miután összeillesztettük a tenyerünket viszonyításnak, de aztán megszorít kicsit, feszültebb, talán olyan kapaszkodó módon. Ismerős érzés.
Érdekes párhuzam, hacsaknem képzelek csak itt dolgokat, de mint ha mindkettőnkben bújkálna valahol mélyen egy apró, másikunkra jobban jellemző én. Néha-néha, tényleg ritkán, de előpislog Mirából egy kis bizonytalanság, bátortalanság, és őszintén, ilyenkor a legaranyosabb talán.
Aztán meginn laza, és az a csibészes tükörből kacsintás,.. mármint aranyosnak is aranyos, de méginkább mármár veszélyesen vonzó. Nem is kérdés, hogy elpirulok, de még mindig meglepem magam azzal, hogy közbe nem sütöm le a szemem is, vagy bújok el a hajam mögé már.
-Bámulatos- bólogatok elismerően, és zavaromba kicsit túl sűrűn, mer a prezentálás módja azér így is kifog az utóbbi időbe valaicskét erősödött zavartűrőségemen, miközbe próbálom egyszerre megtekinteni a tetoválást is, hogy őszintén nyilatkozhassak a valóba lenyűgöző alkotásról, meg közbe lehetőleg Mira szemébe nézni leginkább. Összeredményeként minden bizonnyal az látszik rajtam leginkább, hogy zavarba vagyok, és jó sűrű bólogatással próbálom "leplezni". Remélem, az azér átjön még rajta, hogy a véleményem őszinte volt, nem valami füllentéstől nézek ki ilyen hülyén.
Talán a legjobb is, hogy áttérünk az engem érintő kérdésre. Továbbra is nagyon fura és jellegzetesen Lu dolog, hogy segít kilábalni a legnagyobb zavarbaesésekből is másik fajta, máshogy zavarbaejtő helyzet. Ezúttal például magamat bevallani, talán még magamnak is először.
-Azér a minden bőrfelületemet nem készültem teletetováltatni- mondom elviccelődve arra az ötletre, hogy a félelmeimből induljon ki a mű. Úgymint, még így sem vagyok biztos, hogy ahhoz lenne elég "vászon" rajtam, amire megfelelően kiférhetne mind. De ezzel is csak a másik választ kerülgetem ki meginn.
-Gonosz vagy- súgom vissza Mirának, persze vigyorogva, pedig igazából csak túl jól tudja, hogy tud hatni rám, és a Chloéval közös győzködésüknek végül be is adom a derekam.
-Hát... izé... igazából... már gondolkoztam rajta néha. Olyat meg lehet csinálni, hogy egy szál rózsa, ami a hangulatom szerint nyílik? ...Talán csak fekete-fehérbe.
Még mindig nagyon feltételes módba fogalmazom a kérdést, mint ha csak érdeklődnék, de gondolom ezen a ponton már bevallhatom, hogy döntöttem, és beadtam a maradék derekam a csábításnak. És ez az elképzelés is alakulgatott már régebb óta, mint hogy Mirával elterveztük ezt a mai kalandot.
-Ha nagyon csikis vagyok, az probléma? Mármint, nagyon csikis. Nem akarnám elrontani azzal, hogy ficánkolok a pálca alatt.

✾ Double trouble in the rabbit hole ✾

To; Mira & Luna
2001. tele

szett

Boldog voltam, hogy Mirának tetszik a tetoválás... - Imádom, ez tökéletes, fantasztikus vagy - dicsérte meg az alkotást, amivel én is száz százalékig elégedett voltam.
Az öröm, amit a műveim sikerénél éreztem, még ma is olyan erős volt, mint az első tetováláskor, amit készítettem. Hiába, ezt a repdeső érzést nem lehet megunni... számomra olyan jó volt, mint szerelmesnek lenni.
Annyi különbséggel, hogy ehhez sosem társult negatív érzés... - Bámulatos - dicsérte meg a tetoválást Luna is, mire elpirultam. Nagyon jól esett, hogy ennyire tetszik nekik.
- Köszönöm - mosolyogtam rájuk, majd a figyelmem nemsokára már Lunáé volt, aki úgy tűnt, végre rászánta magát erre a nem mindennapi kalandra.
- Hát... izé... igazából... már gondolkoztam rajta néha. Olyat meg lehet csinálni, hogy egy szál rózsa, ami a hangulatom szerint nyílik? ...Talán csak fekete-fehérbe - árulta el az elképzelését, ami egyszerű volt, de nagyszerű.
- Persze, meglehet! Szerintem ez nagyon elegáns és letisztult lenne - biztattam bólogatva. Luna kicsit más volt, mint Mira, látszott, hogy rá sokkal jobban ráfér a biztatás, így rátettem még egy lapáttal.
- Szerintem csodásan állna neked! Hová szeretnéd, és mekkorában? Neked is úgy csináljam, hogy csak az lássa, akinek szeretnéd megmutatni, vagy nem szükséges?- érdeklődtem meg tőle is a legfontosabb paramétereket, majd felmerült még egy technikai jellegű kérdés.
- Ha nagyon csikis vagyok, az probléma? Mármint, nagyon csikis. Nem akarnám elrontani azzal, hogy ficánkolok a pálca alatt - aggodalmaskodott Luna. A kérdésére elmosolyodtam, de nem azért, mert butaság lett volna, egyszerűen csak új volt, még soha senki nem kérdezett tőlem ilyet a vendégeim közül.
- Ööö... - gondolkodtam el egy pillanatra - nem, nem gond, csak akkor előtte elvégeznék egy érzéstelenítő bűbájt az adott bőrfelületen, hogy nehogy a tetoválás lássa kárát a ficánkolásnak - magyaráztam.
- Ne aggódj, egyáltalán nem lesz kellemetlen! - emeltem fel a pálcámat, s ha engedte, gyorsan el is végeztem nonverbálisan az érzéstelenítést a kijelölt testfelületen. Ezek után, ha nem merült fel több kérdés, már csak egyetlen dolog volt hátra: hogy elkészítsem azt a bizonyos várva-várt rózsát Lunának. Sok virágot készítettem már a vendégeimnek, de ilyet még sosem, így nagyon izgatott voltam a tetoválást illetően. Személyes sikerélménynek éreztem, hogy egy olyan zárkózott lány, mint Luna, a bizalmába fogad annyira, hogy egy életen át viselje magán a művemet. Igaz, azt is éreztem, hogy az érdem itt koránt sem csak az enyém, Mira jelenléte és biztatása nélkül ez nem jöhetne létre... Erősen összpontosítva az előbbi metódus szerint varázsoltam rá Luna bőrére a megbeszélt ábrát, a kért paraméterekkel.
Mikor elkészültem, Luna felé nyújtottam a tükröt, és elégedetten szemléltem a fekete-fehér kontúros rózsát, ami egyszerűen gyönyörűen mutatott a lányon. Lélegzetvisszafojtva vártam a reakcióját, remélve, hogy ő is olyan boldog lesz vele, mint a barátnője. Persze arra azért számítottam, hogy Luna egy kicsit visszafogottabban fejezi majd ki a véleményét, de nem ez számított, nekem csak az volt a fontos, hogy elégedett legyen. - Na? Milyen? - érdeklődtem. - Most még tudok rajta javítani, szóval szólj nyugodtan! - biztosítottam őt is a korrigálási lehetőségről.