A Jó, a Rossz, és a Szaffi...

Elkapunk, te szarházi...

2001. december
To; Seosaphine alias "Szaffi"

language!
leather
mood

- Csak nyugi - csitított a a nő, akinek szavaival összhangban volt a testbeszéde is, mert rögvest leeresztette a pálcáját. Na ez indulásnak nem volt rossz, de ahhoz még édeskevés volt, hogy lecsillapítsa a haragomat.
- A nevem Seosaphine Baradwys és valószínűleg pontosan ugyanazt akarom, amit ti: hogy az a rohadék meglakoljon a bűneiért - mutatkozott be a boszorkány, akit az előbb nemes egyszerűséggel lefaszoztam. Ezzel több okból is volt egy kis probléma, így utólag belegondolva. Az első az volt, hogy szemantikai értelemben komoly ellentmondásba futottam bele a nőre aggatott férfi nemi szerves megszólításommal. A második meg, hogy anyám valószínűleg nem annyira örült volna, ha szemtanúja lett volna a jelenetnek. Haladó szellemű nőként mindent megtett a nők egyenjogúságért, és engem is mindig úgy nevelt, hogy tiszteljem a nőket. Épp ezért biztos, hogy nem sütött volna nekem csokis sütit, ha hallotta volna a szövegemet. De nem volt időm ezen mélázni, és nem szándékoztam bocsánatot kérni, sőt! Úgy éreztem, az adott körülmények között örülhet, hogy szavakban, nem pedig tettekben ventilláltam ki az általa keltett feszültséget. Gyorsan átfutottam a felém nyújtott papír szövegét, amely tisztázta végre, hogy mi fán is terem voltaképp a másik. Kissé elkerekedett a szemem, amikor felfogtam a szavak értelmét.
- Ez valami rossz vicc? Te, fejvadász? - nyomtam meg a te szót úgy, hogy egyértelmű volt, nem néztem volna ki belőle elsőre ezt a szakmát, igaz, korábban már azzal a sallerrel is meglepett egyszer.
- Akármit is akartok vele most kezdeni, a minisztérium szép pénzt fizet érte, ha hagyjátok, hogy bevigye a társam és rendes igazságszolgáltatás ítélje el ezt a lénykínzó trollok fattyát… - magyarázott tovább. A srácokra néztem, láthatóan ők is ugyanannyira le voltak döbbenve, mint én... Most komolyan le akarja nyúlni tőlünk a zsákmányt??? Azért a pofátlanságnak is van határa.
- Szép pénzt... Khm... na és kinek? - tapintottam rá rögtön a lényegre.
- Egyébként szép munka volt. Ez a sötétséges trükk elég jól működött… sokszor csináltok ilyesmit? - tette még hozzá, mire nem tehettem róla, felnevettem.
- Hehe - töltötte be öblös hangom az étert. - Hát... most akkor gondolom bóknak kéne vennem, hogy egy hivatásos elismerően nyilatkozik rólunk - vigyorogtam rá, majd karba tett kézzel, kissé hátrébb lépve végigmértem ezt a bizonyos Seo... izé... Baradwyst. Közben a háttérben láttam, hogy Isac a megbeszéltek szerint kábító átokkal ki is ütötte az ürgét, nehogy eszébe jusson bármivel próbálkozni.
- Köszönjük, vagy mi... - replikázott Kip mellettem, akin láttam, hogy szintén kezd jól mulatni a helyzeten.
- Akkor hadd fordítsam meg a kérdést: Te gyakran csinálsz olyat, hogy így beletrollkodsz egy épp folyó akcióba? - csóváltam meg a fejem, még mindig kételkedve abban, hogy ilyen egyáltalán van.
- Mert, csak hogy tudd, mi jó ideje dolgozunk már ezen a rajtaütésen... És a megnyugtatásodul közlöm, hogy igen, az a tervünk, hogy átadjuk a minisztériumnak az emberünket. Mindjárt értesítjük is őket, hogy vegyék át, hacsak nincs valami konkrét ajánlatod a számunkra... - döntöttem kissé oldalra a fejem, újra végigpillantva a nőn. Nem igazán értettem, hogy mit is képzel: hogy átadjuk neki a szajrét, amiért mi dolgoztunk meg, hogy aztán learassa az elismerést, meg bezsebelje a lét? Na nem, azt aztán nem...
Alapvetően egyáltalán nem a pénzért csináltuk a dolgot a srácokkal, csak szimplán igazságot akartunk szolgáltatni, hogy eggyel kevesebb rohadék rontsa a levegőt ezen a világon, de ha Baradwys valami konkrét ajánlattal állna elő, azt persze hajlandóak lennénk megfontolni. Elvégre egy kis mellékes sosem jön rosszul. Viszont ha csak a levegőbe beszélt az előbb - ami hamar ki fog derülni - akkor eszem ágában sem volt hagyni, hogy ő meg az állítólagos társa szerezzenek jó pontot helyettünk a minisztériumnál.

[WATCH ME]

WATCH ME
Joshua Davis

2001. december
language! + style

 - Ez valami rossz vicc? Te, fejvadász? - kérdezte azzal a rohadtul idegesítő éllel, amit már túl sokszor hallottam ahhoz, hogy ne legyen meg rá a válaszom. Hozzá voltam szokva, hogy alábecsülnek, főleg az ilyen alakok, akik már csak fizikumuknál fogva is jobbnak gondolták magukat nálam. Két bátyám van, akik ha nem is folyamatosan, de érzékeltették velem, hogy nekem nem kellene ilyeneket csinálnom, pedig harcoltam éles küzdelemben, a fogamat is otthagyhattam volna, mégis itt vagyok. Ez nem véletlen, nem kényszerített semmilyen körülmény, hogy ezt a foglalkozást is űzzem, sőt inkább eltántorítani próbáltak, de én meg akartam tenni a részem és meg akartam mutatni, hogy nem vagyok porcelánból. Rohadtul nem fogom tolerálni, hogy bárki a koromnál, nememnél vagy egyéb tulajdonság alapján kevesebbnek ítéljen, mint ami valójában vagyok.
- Deimos Flanaghan - vettem tőle vissza a papírt és tettem vissza a helyére. - Ő a fejvadász, én csak segítek neki - feleltem egyenesen. Nem csináltam büszkeségi kérdést abból, hogy nem én vagyok a csapatom irányítója, mert tudtam ha egyszer én szeretnék az lenni, még tanulnom kell. Sokat. - Az volt a feladatom, hogy kövessem a csávót és figyeljek - folytatom. - Ez történt és most itt vagyunk.

A bújtatott ajánlatomat nem fogadja osztatlan siker.
- Szép pénzt... Khm... na és kinek?
- Nyilván nektek - bújtatom a pálcám a farzsebembe egy gyakorlott mozdulattal. - Flanaghan nevében nem nyilatkozhatok, de volt már precedens, hogy átengedte a fejdíjat a becsületes megtalálónak - vonok vállat egykedvűen, mint akinek mindegy, hogy kell-e nekik a pénz vagy pusztán szívük jóságából átadják a nyomorultat az auroroknak. Bármelyiket is választják, a csapat nyer és eggyel kevesebb sötét alak jár szabadon.
- Hehe - nevetett fel a csávó az akcióra tett megjegyzésemre. - Hát... most akkor gondolom bóknak kéne vennem, hogy egy hivatásos elismerően nyilatkozik rólunk - vigyorgott rám, én pedig egy fáradt mosollyal megráztam a fejem. Mióta szokás így reagálni az elsimerésre? A férfiak olyan furák, esküszöm nem értem miért kell mindenben az ártó szándékot látni. Segítettem nekik elérni a céljuk és nem kértem semmit cserébe, csak hogy hozzanak magukkal, hogy megbizonyosodjak, hogy nem csúsznak el valami olyan banánhéjon, mint a második testőr lehetett volna és hagyják futni az ipsét. Ahogy elnéztem mondjuk erre minden perccel kevesebb volt az esély… hátrapillantva láthattam amint elkábítja és rögzíti a másik két csávó.
- Köszönjük, vagy mi... - szólalt meg végre a másik is, de persze csak azért, hogy folytassa amit a haverja elkezdett. Ezen a ponton kulcsoltam össze a karjaim a mellkasomon és forgattam meg a szemeim látványosan.
- A véleményemen nem változtat, hogy minek veszitek - pillantottam az egyikről a másikra újra, majd a frissen hozzánk csatlakozó két másik felé. - Amúgy én bemutatkoztam, ti kik vagytok? - És kinek képzelitek magatokat? - haraptam el a mondat többi részét, hiszen továbbra sem akartam magamra haragítani őket, akármennyire is próbálták elérni.

- Akkor hadd fordítsam meg a kérdést: Te gyakran csinálsz olyat, hogy így beletrollkodsz egy épp folyó akcióba? - rázta meg a fejét újra a tagbaszakadt alak. - Mert, csak hogy tudd, mi jó ideje dolgozunk már ezen a rajtaütésen... És a megnyugtatásodul közlöm, hogy igen, az a tervünk, hogy átadjuk a minisztériumnak az emberünket. Mindjárt értesítjük is őket, hogy vegyék át, hacsak nincs valami konkrét ajánlatod a számunkra... - pillantott végig rajtam újra és ha nem cseszte volna fel ennyire az agyamat még talán élveztem is volna, de most épp nem kellemesebb okokból ment fel tőle a vérnyomásom.
- Melyik részén voltam útban az akciónak egészen pontosan? - szegtem fel az állam az irányába. Lehet, hogy két fejjel magasabb volt nálam, de azért minden pálcának van vége. - Ha le akartam volna nyúlni tőletek, már lett volna lehetőségem megtenni - néztem én is végig rajta hasonló módon: érezze csak, hogy most pont úgy viselkedik, mint valami gyerek a homokozóban, akinek valaki hozzáért a homokvárához - még ha csak azért is, hogy megigazítson rajta valamit. - A feladatomat teljesítettem, amire megbizatásom van. Veletek ellentétben - pillantottam körbe a marcona arcokon. - Ha mi visszük be, nem kérdezősködik senki a minisztériumnál és kaptok érte egy kevés jövedelemkiegészítőt. Hogy mennyit, azt én nem tudhatom - tárom szét a kezeim, hiszen ahogy említettem, ez egyedül Flanen múlik. - A társam húsz percen belül itt tud lenni, ha akarjátok. Ha nem, akkor megvárom veletek az aurorokat és bekísérem őket a minisztériumba - tettem le eléjük az ajánlatomat a testsúlyomat az egyik lábamról a másikra átvive, tekintetemet a legmagasabb férfi zöld szemeibe fúrva.

Elkapunk, te szarházi...

2001. december
To; Seosaphine alias "Szaffi"

language!
leather
mood

- Deimos Flanaghan. Ő a fejvadász, én csak segítek neki  Az volt a feladatom, hogy kövessem a csávót és figyeljek. Ez történt és most itt vagyunk - felelte a beszólásomra a nő, mire bólintottam, hogy értem. Viszont ezzel egyértelművé tette, hogy akár van papírja a minisztériumtól, akár nem, valójában rohadtul nem kéne itt lennie. A feladata mindössze csak annyi volt, hogy figyelje meg a csávót... nem az, hogy kapja is el.
Ez az én következtetésem szerint két alternatívát mutatott. Egy, vagy hazudik, és tökre nem az, akinek mondja magát.... Vagy kettő, komoly kockázatot vállalt azzal, hogy most itt van.
Valahogy a megérzésem az utóbbira szavazott, ezért nem kötöttem bele abba, amit mondott.
- Amúgy én bemutatkoztam, ti kik vagytok? - kérdezett rá aztán, mire nem szívesen bár, de eleget tettem a kérésének.
- Joshua Davis - biccentettem felé.
- Kip Wallas - mondta aztán a mellettem álló alacsony, kopasz varázsló.
- Zane Peters - folytatta a szundikáló Thomson mellett álló keménykötésű,
magas, fonott szakállas férfi.
- Isac Robson - zárta a sort vörös hajú és szakállú barátom.
A boszorkányt láthatóan rosszul érintette, hogy koloncnak állítottam be, így harciasan, felszegett állal pillantott végig rajtam.
- Melyik részén voltam útban az akciónak egészen pontosan? Ha le akartam volna nyúlni tőletek, már lett volna lehetőségem megtenni - kérdezte Baradwys, láthatóan nem hagyva magát.
- Mondjuk akkor, amikor plusz egy embert kellett ide hoppanálnom - jegyeztem meg, rövidre zárva a kérdést. Kötözködhettem volna azzal, hogy mégis hogy tervezte lenyúlni négy felnőtt férfi mellől az emberünket, de ettől most eltekintettem. Baradwys viszont tovább ütötte a vasat, és még egyszer előadta a kortesbeszédét.
- A feladatomat teljesítettem, amire megbizatásom van. Veletek ellentétben.Ha mi visszük be, nem kérdezősködik senki a minisztériumnál és kaptok érte egy kevés jövedelemkiegészítőt. Hogy mennyit, azt én nem tudhatom. A társam húsz percen belül itt tud lenni, ha akarjátok. Ha nem, akkor megvárom veletek az aurorokat és bekísérem őket a minisztériumba - vázolta széttárt karral a lehetőségeket, amiket még egyszer meghánytam - vetettem magamban. Bár én a magam részéről jobbnak láttam volna, ha közvetlenül az auroroknak adjuk át a tagot, hisz nem tudhattuk biztosan, hogy ez a bizonyos Flanaghan nem valami másik rosszfiú-e például, aki egy balul sikerült üzlet miatt akar leszámolni Thomsonnal, csak alibiből fejvadásznak adja ki magát. A papír elég eredetinek tűnt, de hát pontosan tudjuk, hogy a minisztériumnál is meg lehet vesztegetni elég sok embert... Ugyanakkor ha így lett volna, kötve hiszem, hogy egyedül küldte volna rá ezt a nőt, további segítség nélkül... Megkérdezhettem volna a többieket, hogy ők mire voksolnak, de jól tudtam, hogy végső soron azt a döntést támogatnák, amit én hozok. És míg engem nem izgatott a pénz, jól tudtam, hogy Zane-nek az utóbbi időben nem ment túl jól a bolt, Kip meg családos ember volt, három gyerkőccel, nyilván rájuk fért a lóvé. Úgyhogy, a gondolatmenetem végére érve így szóltam.
- Rendben. Hívd.... De előbb kikísérlek az épület elé, mert ide csak olyan tud hoppanálni, akinek Zane engedélyezte... - indultam meg aztán az erőd kinézetű labirintusból kifelé igen tempósan, s ha a boszorkány követett, néhány perc alatt el is értük az acélajtót.
Pálcával végigsimítottam a kilincs nélküli ajtón, mire az kitárult, én meg - remélhetőleg Baradwys-szel a sarkamban - kiléptem a sötétségbe.

[WATCH ME]

WATCH ME
Joshua Davis

2001. december
language! + style

Flan imádni fogja ezt az egészet - pillantottam körbe magamon újra.
Laidan kishúgaként mindig jobban figyelt rám és néha direkt megpróbált hátrahagyni, hogy véletlenül se essen bajom, épp mint ma, de most a Sors rám mosolygott. Nem ért rá iszogatni velem ezen a szép estén a Red Lionben? Semmi gond, én mégis megkaptam a nap melóját és eszem ágában sem volt hagyni, hogy ezek a “kedves” idegenek lógni hagyjanak, még ha a pénz most nem is az én markomat fogja ütni, hanem az övék. Az én részemet úgyis Flan kiengesztelésére kell majd felajánlanom, de legalább a lénykínzó rohadék meglakol és lehetőleg mindenki nyer a végén.

A bemutatkozás úgy ment, mintha a fogukat húznám éppen vele, pedig azért az ember azt gondolná, hogy ez alap.
- Joshua Davis - dörmögte a főni, majd a többiek is szép sorban kibökték a nevüket. Nem mintha bármit tudtam volna kezdeni az infóval, azon kívül, hogy esetleg ezen a ponton már nem kell őket magas, alacsony, kopasz, szakállas megkülönböztető jelzőkkel illetnem.
- Szóval Zane, Kip, Isac és Josh? - pillantok egyesével rájuk, könnyen megjegyezve a neveket. - Örvendek, uraim - biccentettem szórakozottan mielőtt le lettem volna torkolva a trollkodásért és kénytelen voltam kicsit belefeszülni a beszélgetésbe.

- Mondjuk akkor, amikor plusz egy embert kellett ide hoppanálnom - felelte a kérdésemre Joshua, mire csak szórakozottan szusszantam egyet. Hát pont úgy festett, mint akit annyira megviselt a hopponálás… vagy bármi más: csak úgy áradt belőle az a nyugtalanító, ideges erő, amit sokkal hasznosabb dolgokba is beleölhetett volna, mint az én basztatásom.
Mondjuk már hozzá voltam szokva, hogy az embereknek nincsen nagy bizalma a fejvadászok felé. Úgy tekintettek ránk, mint holmi törvénytelen westernhősökre, akiket csak a pénz érdekel, pedig közel sem ennyire egyszerű a helyzet. A háború alatt eléggé megfogyatkozott az aurorok száma, még most is alig bírják a munkájukat elvégezni - gondoljunk csak a Szeszélyre meg a hasonló atrocitásokra, amik lekötik a figyelmük -, így a minisztérium jobban támaszkodik ránk, mint valaha korábban abban, hogy felhajtsuk helyettük a kis- és középkategóriás bűnözőket, körözött személyeket, szökevényeket.
Nyilván ezt nem szívünk jóságából tesszük, ahogy a mindig fölénk sorolt, istenített aurorok sem, csak ők fix fizut kapnak, akkor is ha semmit nem tesznek, Flan meg minimum 12-15 megbízást kell lehozzon havonta, ha meg akar élni és még az alvállalkozóit is ki akarja fizetni becsületesen. Még jó, hogy az én főállásom nem ez, legalábbis egyelőre úgy néz ki, az írás jövedelmezőbb, ez meg csak jól jön inspirációnak.

Nem merek elmosolyodni a reakciójukra, ahogy választás elé állítom őket, de számomra mindig vicces, amikor valaki annyira becsületes, hogy nem akar pénzt elfogadni valami jótettért. Ezen a ponton ingyen pénzt ajánlottam és hiába volt a csapat meglehetősen összeszedett, nem úgy néztek ki, mint akik megtehetik, hogy az ilyesmire gondolkodás nélkül nemet mondjanak.
- Rendben. Hívd... - adta be végül a derekát Josh a haverjai nevében is. - De előbb kikísérlek az épület elé, mert ide csak olyan tud hoppanálni, akinek Zane engedélyezte… - folytatta és még mielőtt a táskámért nyúlhattam volna, ő már meg is indult a folyosó irányába, így egy pillantást vetve Thomson szundikáló alakja és a három másik férfi felé, sietve követtem. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy esetleg most fogja megpróbálni kitekerni a nyakamat, így a pálcámat azért ismét kézbe vettem, úgy léptem ki vele a sötétbe.
- Zane fél valamitől vagy csak óvatos? - pillantottam az acélajtóra, ahogy előhúztam a táskámból a kis szövetdarabba csomagolt üveggolyót és a mellé járó régivágású zsebórát, amit Flantől kaptam. Az egyikkel jelezni tudtam neki, hogy szükségem van rá, a másikkal pedig meg tudtuk találni egymást nagyjából bárhol. Az óra számlapjára néztem és próbáltam úgy helyezkedni, hogy Josh ne láthassa mit csinálok vele pontosan: a mutatókat óvatosan fél 2 állásba csavartam, majd megnyomtam a rögzítőgombot, ami leadta a jelzést az óra testvérének, amit Flan viselt. Az ismerős kattanást hallva nyúltam az üveggolyó után, amit a szövetnél fogva kigurítottam a fűbe magunk elé a sötétségbe, kissé távolabb a bejárattól.

- Zsupszkulcs - vetettem oda magyarázatul a társaságomnak. - Lehet várnunk kell egy keveset, Flan elég elfoglalt ilyenkor éjszaka… - fogtam szorosabbra magamon a fekete bőrzakómat, amit egyáltalán nem a decemberi időjáráshoz választottam, hanem a Pub fullasztóan meleg levegőjéhez. - Szóval addig esetleg beszélgethetünk, ha van kedved - sandítottam fel a magas alakra. A látható nemtetszése ellenére és a társai viselkedéséből éreztem, hogy Mr. Davis bizonyára egy elég tiszteletreméltől figura lehet a tetszetős, ámde kissé fenyegető borítás alatt, aki ugyanúgy csak jót akar tenni a világgal Thomson kézrekerítésével, mint én vagy Flan - az ilyen alakokkal pedig hosszú távon érdemesebb jóban lenni. - Miért pont Thomsont kapcsoltátok le?

Elkapunk, te szarházi...

2001. december
To; Seosaphine alias "Szaffi"

language!
leather
mood

- Zane fél valamitől vagy csak óvatos? - kérdezett rá nyíltan Baradwys, ahogy kiléptünk az acélajtón.
- Is -is - dörmögtem szűkszavúan. Zane mindig is kicsit paranoid volt, na persze meg is volt rá az oka... A felmenői halálfalók levadászásra tették fel az életüket, ahogy ő maga is... és amikor a háborúban az apja és a nagybátyja két zöld villanás után megszűntek létezni, úgy döntött, itt az ideje kicsit megerősíteni a családi otthon védelmét... Persze ezt nem kötöttem Miss Reggeli Próféta orrára.
Nem értettem, hogy veszi a bátorságot, hogy itt faggatózik, mintha régi cimbik lennénk, miután össz-vissz egy órája ismert meg bennünket, na és nem a szokványos módon. Csak azért, mert beleegyeztünk, hogy bevihetik őt a fószert, még nem lettünk egyből haveri viszonyban... Sosem értettem azokat az embereket, akik csak úgy, mindenféle gond nélkül nekiálltak smúzolni másokkal. Alapjáraton én sem voltam egy zárkózott alkat - ezt akik ismertek, jól tudták - de az természetes volt számomra, hogy nem adom ki a barátom titkait egy idegennek. Az, hogy Baradwys ezt feltételezte rólam, őszintén meglepett. Furcsa egy nő volt, az biztos.
Nagyot sóhajtottam, kieresztve a gőzt, majd beszívtam a friss, fagyos levegőt. Nem igazán ehhez az időjáráshoz öltöztem a laza bőrdzsekimmel, de nem zavart a dolog, sosem voltam az a fázós alkat. A boszorkány közben azon ügyködött, hogy valami spéci golyóval meg órával idehívja a társát.
- Zsupszkulcs - hangzott el a magyarázat, mire bólintottam.
-  Lehet várnunk kell egy keveset, Flan elég elfoglalt ilyenkor éjszaka… - tette hozzá aztán.
- Nem gond, ha már eddig vártunk, egy kis ráadás belefér.
Ahogy végigpillantottam a mi kis betolakodónkon, feltűnt, hogy biztosan fázik, ő sem öltözött melegebben nálam, ellenben az ő alkatából nem az következett, hogy ez nem zavarja. - Szóval addig esetleg beszélgethetünk, ha van kedved - sandított rám félszegen, mire akaratlanul is megkönyörültem rajta.
- Jó. Beszélgessünk - nyomtam meg a szót olyan hangsúllyal, mintha valami nagyon nem ide való dolog lenne számomra.
- De előbb vedd ezt fel - bújtam ki a dzsekimből, és ha hagyta, akkor a vállára terítettem. Bár nem voltam eddig túl vendégszerető vele, engem még úgy nevelt anyám, hogy legyek udvarias a nőkkel. - Még megfagysz...a társad meg azt hiszi, én tettelek hidegre... - tettem hozzá magyarázatképpen, aztán a nadrágom zsebéből előhalásztam egy szivart és készültem rágyújtani.
- Remélem nem zavar... - pislogtam rá, visszajelzést várva. Mondjuk feltételeztem, hogy nemleges választ kapok, ha a Red Lion Pub tömény füstös levegőjét túlélte, akkor egy szivarba sem hal bele a friss levegőn.
- Miért pont Thomsont kapcsoltátok le? - kezdte meg aztán azt a bizonyos beszélgetést, mire elgondolkoztam.
- Ő a legnagyobb név a szervezetből eddig, akiről tudjuk, hogy biztosan elég vaj van már a füle alatt, hogy egy életre Azkabanban legyen a helye. Ha van Isten, ott fog megrohadni - horkantottam, majd a boszorkány sötétbarna szemébe fúrtam tekintetem.
- És ti miért épp őrá utaztatok? Feltételezem, ő lehet a legnagyobb hal a listátokon a szervezetből... Mert ezek után a többiek tízszer nagyobb elánnal védik majd a seggüket, nehogy őket is lekapcsolják - érdeklődtem érezhető kíváncsisággal a hangomban.

[WATCH ME]

WATCH ME
Joshua Davis

2001. december
language! + style

Ahogy megindultunk a folyosón és Josh nem adta semmilyen jelét annak, hogy át akarna verni vagy épp most készülne kipenderíteni Zane erődítményéből, egyből el is szállt minden korábbi idegességem, ellenérzésem és megpróbáltam nyitni kicsit az újdonsült bajtársam felé, bár a válaszai lelkességéből ítélve talán nem a legjobb témát választottam… Szóval amíg előkészítettem a terepet Flan érkezéséhez, inkább a feladatomra koncentrálok meg arra, hogy ne vacogjanak a fogaim látványosan, amiben sajnos kisebb kudarcot vallok.
- Jó. Beszélgessünk - feleli a javaslatomra legalább akkora beleéléssel, mintha egy ötéves lennék, aki bújócskázni hívja, ami nem különösebben esik jól az önérzetemnek, de inkább nem teszek rá megjegyzést. - De előbb vedd ezt fel - rázza le magáról a bőrdzsekijét kicsit kelletlenül, mégis őszintének tűnő kedvességgel, majd a hátamra teríti. - Még megfagysz...a társad meg azt hiszi, én tettelek hidegre…

Némileg meglepve pillantok fel rá, majd kicsit megigazítom a méretes kabátot magamon, ahogy egyszerre fogadom be annak kellemes súlyát, füstös, nyers illatát és tulajától megtartott kellemes melegét. Önkéntelenül is felsóhajtok a jóleső, otthonos érzésre, ami körbeöleli remegő tagjaimat és már most rohadtul sajnálom, hogy a kényelmes ruhadarabot vissza kell majd szolgáltatnom, ha Flan idedugta végre az orrát.
- Köszi - villantok felé egy széles, hálás mosolyt a magyarázkodását hallgatva, örülve, hogy mégsem kíván annyira a háta közepére, mint amennyire mutatja - ezt szinte győzelemnek élem meg. Amikor rágyújt csak megrázom a fejem a feltett kérdésre.  - Dehogy - vonok vállat. - Mit szívsz? - bökök a fejemmel a szivar felé, remélve, hogy ez kellően felületes kérdés ahhoz, hogy tovább enyhülhessen közöttünk a korábbi szakadék, mielőtt Thomson felé terelem a beszélgetést.

- Ő a legnagyobb név a szervezetből eddig, akiről tudjuk, hogy biztosan elég vaj van már a füle alatt, hogy egy életre Azkabanban legyen a helye. Ha van Isten, ott fog megrohadni - prüszkölte, mire csak lelkesen bólogattam tekintetem az eldobott üveggolyó irányába fordítva egy pillanatra, míg felidézem Thomson aktájának részleteit és kissé megborzongok.
- Úgylegyen… - sóhajtom, állva a pillantását, a lehető legőszintébb egyetértéssel a szemeimben. Az a rohadék a lehető leglassabb, legfájdalmasabb halált érdelmi azért, amit azokkal az ártatlan lényekkel tett, amiknek a fennmaradásáért varázslók és boszorkányok tutactjai küzdenek keservesen a rezervátumokban.

- És ti miért épp őrá utaztatok? - kérdez vissza, míg én az épület falának döntöm a hátam, nem szakítva meg a szemkontaktust. - Feltételezem, ő lehet a legnagyobb hal a listátokon a szervezetből... Mert ezek után a többiek tízszer nagyobb elánnal védik majd a seggüket, nehogy őket is lekapcsolják.
- Persze… - biccentek, egy pillanatig latolgatva, hogy válaszoljak-e részletesebben. - Thomsonnak annyi tétel van a bűnlistáján, hogy bőven akad mivel alkudoznia a Parancsnoksággal. Ezért van rá körözés: fontos a Minisztériumnak, mert még ha nem is ő a legnagyobb hal az orvkereskedők között, ő tutira a saját seggét fogja menteni elsősorban. Azt remélik, hogy feldob pár igazi nagykutyát, annak fejébe, hogy életében még láthasson napfényt - magyarázom komolyan, ezzel egyben azt is elárulva miért nem akarom a véletlenre bízni, hogy Oz a törvény kezére jusson és elnyerje méltó büntetését.
Valószínűleg nem sok idő kell majd az említett nagykutyáknak sem, hogy megneszeljék, hogy egy kismadaruk nem a megfelelő nótát fogja fütyülni, ha a Minisztérium kalitkába zárja. Azon sem lepődnék meg, ha megpróbálnák még azelőtt kicsinálni, hogy tárgyalásra kerülne a sor, de ez már igazán nem az én problémám, ezt oldják meg a “hivatásos” bűnüldözők.

Elkapunk, te szarházi...

2001. december
To; Seosaphine alias "Szaffi"

language!
leather
mood

A boszorkány szerencsére nem utasította el a gesztust, és elfogadta a kabátot, aminek őszintén örültem, mert tényleg szar érzés lenne látni, ahogy jégcsappá fagy itt nekem. A dzsekim híján egy kicsit meglegyintett a hideg esti szellő, de aztán elég hamar hozzászoktam a klímához. Világéletemben jó vérkeringésem volt, kiválóan viseltem a hideget.
Rápillantva Baradwysre meg kellett állapítanom magamban, hogy jól állt neki a bőrdzseki, ami amúgy meglepett, hisz jóóóval nagyobb voltam nála. Aztán eszembe jutott, hogy van a nőknek valami különleges képessége, amitől a férfiak ruhadarabjai kifejezetten jól állnak rajtuk, elég ha csak a kockás boxer-fehér póló, vagy a férfi ing-bugyi kombinációra gondolunk, egy szép napsütéses reggelen, az ágyban kávézva.
- Köszi - köszönte meg egyszerűen a gesztust Seosaphine, majd nem csak hogy áldását adta, hogy rágyújtsak a szivarra, hanem még azt is megkérdezte, mit szívok.
- Szimpla kubait. Kérsz te is egy szálat? - kérdeztem meglepetten, elvégre ritkán fordult elő velem, hogy korabeli fiatal nők a szivarom eredetével kapcsolatban faggatnak. Sőt, így belegondolva, ez még sosem fordult elő. Élvezettel pöfékeltem a szivaromat, miközben érdeklődve hallgattam Baradwys válaszát a kérdésemre.
- Persze… Thomsonnak annyi tétel van a bűnlistáján, hogy bőven akad mivel alkudoznia a Parancsnoksággal. Ezért van rá körözés: fontos a Minisztériumnak, mert még ha nem is ő a legnagyobb hal az orvkereskedők között, ő tutira a saját seggét fogja menteni elsősorban. Azt remélik, hogy feldob pár igazi nagykutyát, annak fejébe, hogy életében még láthasson napfényt - fejtette ki a magyarázatot a boszorkány, mire hümmögve bólogattam.
- Na igen... simán kinézem abból a senkiháziból, hogy köpni fog. Szerintem még az anyját is eladná, hogy a bőrét mentse... - morogtam az orrom alatt, majd egy hosszú pillanatra magam elé bambulva elmerengtem ezen az egész helyzeten. Itt álltunk ezzel a szemtelenül fiatal boszorkánnyal, aki első ránézésre nem tűnt másnak, mint bármelyik korabeli nő, na de nem is tévedhetett volna nagyobbat, aki mezei egyetemistának nézte például. Merthogy ez a nő ha nem is vérprofi, de minimum félprofi fejvadász volt... Bár tudtam, hogy semmi közöm nincs hozzá, és alapjáraton nem volt rám jellemző a kíváncsiskodás, mégis meg kellett kérdeznem.
- Miért csinálod ezt? Mármint a fejvadászkodást? Hivatástudatod van, adrenalinfüggő vagy, vagy valami tök más oka van? - kérdeztem már-már játékos hangsúllyal, majd szórakozottan az éterbe eresztettem néhány füstkarikát, amik szép lassan tovaszálltak a szürke éjszakában. Benne volt a pakliban, hogy indiszkrétnek találja a kérdést és elüti valami sablonos válasszal, vagy netán nem is válaszol rá, de erre is fel voltam készülve, és simán jogosnak tartottam volna. Elvégre semmi közöm nem volt hozzá, alig ismertük egymást, és eddig nem hogy kedves nem, de egyenesen ellenséges voltam vele. Mindezek ellenére, valami mégis arra sarkallt, hogy feltegyem a kérdést, és ha ez nem volt ínyére, részemről az is rendben, de ha jól emlékszem, ő mondta nem is olyan rég, hogy beszélgetni szeretne...