Karácsonyi színvallás

Karácsonyi színvallás

to: Morgan

2001. december 25. reggel

♫



köntös

Örülök, hogy eljött ez a reggel is... Karácsony reggele mindig valami izgatott bizsergést vált ki belőlem, mint kislánykoromban, amikor tudtam, anyám mindent elkövet, hogy legalább ezen a napon teljes legyen a családi béke... A nappaliban hatalmas, gyönyörűen kidíszített karácsonyfa várt bennünket Zoeval, amit az éj leple alatt díszített fel anyám, majd az alatta elterülő színes szőnyeget telis-tele pakolta ajándékokkal. Már akkor is tudtuk, éreztük, hogy nem lenne szükség ennyi ajándékra, és hogy anya ezzel próbálja kompenzálni azt a feszült, ijesztő légkört, amit apám jelenléte keltett... Tudtuk, mégis örültünk ennek a csodálatos gesztusnak, és ezt a gyermeki lelkesedést azóta sem tudtam kiölni magamból, szerencsére.
Pillangók repdesnek hát most is a gyomromban, ahogy lelkesen kipattannak a szemeim, és kisettenkedek az ágyból, lehetőleg úgy, hogy ne ébresszem fel Morgant. Kedvesemmel azt beszéltük meg, hogy tegnap éjszaka, a családi karácsony után átjön, mindegy milyen későre is nyúlik az ünneplés. Szerettünk volna együtt aludni, hogy reggel együtt éljük át az első közös karácsony varázsát.... Vagyis nem tudom, ő mennyire vágyott erre, lehet, hogy csak látta rajtam, hogy ez nekem tényleg fontos, ezért ment bele olyan gyorsan a noszogatásba.
Éjjel kettő körül futott be, de akkor én már az igazak álmát aludtam, így csak egy üdvözlő csókra és odabújásra futotta tőlem, értelmes beszélgetésre nem. Pár hete találkoztunk utoljára, így tudom, hogy bőven lesz miről mesélnünk egymásnak. Az én életem a szokásos mederben zajlott, fotózások, forgatások és jótékonysági események követték egymást nap, mint nap. Sosem unatkoztam, de nem panaszkodtam, nekem ez így volt jó... Mióta megkezdődött az egyetem, Morgan is nagyon elfoglalt volt, sokat kellett tanulnia, emellett még ott volt neki a kviddics és a zene is, szóval csoda volt, ha nagy ritkán össze tudtunk hozni egy találkozót.
Mégsem éreztem úgy, hogy elhanyagoltuk volna egymást, bagoly útján szinte napi szinten érintkeztünk, és amikor sikerült kiszakítanunk egy kis szabad sávot a tér-idő kontinuumból, azt együtt töltöttük, mint most is...
Természetesen vettem ajándékot Morgannek, de szeretném igazán meglepni valami figyelmességgel is, így hát olyat teszek, amit sosem szoktam: nekiállok reggelit készíteni.
A múltkor már ellestem, hogyan készíti a zseniális omlettet, így megpróbálom most én is rekonstruálni. Hamar kész lesz, és megnyugszom, hogy nem égettem oda. Könnyen lehet, hogy az enyém nem lesz olyan tökéletesen fűszerezett, mint a Morgan féle klasszikus, de azt majd orvosoljuk utólag. Két tányérra teszem a félbe vágott omlettet, majd egy hatalmas tálcára helyezem a tányérokat és az evőeszközöket, majd gyorsan lefőzök egy kávét is. A két bögrét, tejjel és cukorral, no meg a korábban említett fűszer-keverékes üvegcsével, és két pohár narancslével kiegészítve helyezem még rá a tálcára, hogy lábujjhegyen meginduljak vissza, a hálószoba felé. Szerencsére nem kelt fel a csörömpölésre meg az illatokra sem, így leteszem az éjjeli szekrényre a tálcát és visszabújok mellé, hogy lágyan simogatva a hátát, csókkal ébresszem fel... Ha kinyitja a szemét, hosszabb csókra vonom magamhoz, majd odaemelem az ölünkbe a tálcát és így szólok:
- Boldog karácsonyt, édes...

[-Hnngghhh]

Karácsonyi színvallás

to: Elfelda Hall

2001. december 25. reggel

A Twisted Christmas

Ha valaki megkérdezte volna, mit gondolok a karácsonyról, fura módon nem tudtam volna teljesen egzakt választ adni. Egyrészt volt sok aspektusa amit kedveltem. Például szerettem adni, ajándékozni és örömet okozni. Szerettem a társaságot, jókat enni- és inni. Másrészt a giccs, a fogyasztói túlhajszolás és minden borzalmas feszültség ami az ünnephez tartozott, meglehetősen taszított. A görcsös ragaszkodás valamiféle tökélyhez, mintha mindannyian mi angolok a Buckingham palotában karácsonyoznánk Elizabeth nénivel... na persze!
És persze ott az idióta versengés családon belül családok-szomszédok között... és ez az az időszaka az évnek amikor mintha mindenki felmentve érezné magát a jó ízlés bármilyen szabálya alól lehetetlen zoknikat és pulóvereket húzva, baltával faragott esztétikumú fényorgiává varázsoljanak amúgy sem feltétlenül mutatós ingatlanokat..egyszóval egyszerre jó és agyérgörcsöt eredményező ünnep volt ez számomra.
Az elmúlt években háromszor is a Roxfortban maradva ünnepeltem és nem otthon, mintegy vagdosva az oda kötő szálaim. A háború alatt anyáék nem is merték bevállalni a dolgot ugye az azért volt kivételes csakhogy utána két évre ez precedenst teremtett. Idén viszont csak hazanéztem, mert szükségem volt erre is, nem vagyok valami apátlan-anyátlan kóbor eb! És volt valami egészen más is ebben a karácsonyban: Elfelda!
Az ő szeme csillogott az ünnepnek hála és a hangulata engem is tudott vinni így morgósabb oldalam bizony visszább tudtam fogni. Persze vele is tervezni kellett mert szerencsére ez pont olyan része az évnek, amit sokkal jobban egymásra koncentrálva tölthetünk. Nem is csak egy napig ráadásul! Meg is beszéltük hát a menetrendet korábban és ennek alapján igyekeztem eljárni, de ez sem segített abban, hogy ne kapatosan essem be az ajtaján jóval túl az éjfélen inkább már a hajnal felé haladva. Nem mentség, de apával rúgtunk be, ami azt illeti, és végül is családi ünneplés volt nem haverok buli kappan... vagy Fanta? Mindegy is.
A lényeg, hogy sikerült bejuttatnom magam Elfelda korábbi beleegyezésének hála a lakásába és bár elillumináltam magam a sárga zöldig (vagy le a sárga földig) csak megálltam, hogy ne kurjantsam fel az embereket és egy-két kék foltot szereztem csak bútorokkal ismerkedve. Az mondjuk annyira nem lehetett halk, de szívem egyetlen királynőjének karácsonyfájáig el kellett vergődnöm, hogy csomagjaimat ott helyezzem el amikről így se feledkeztem meg. Aztán jött a második akadály derbi a fürdőbe, ahol levedlettem valamelyest elegáns ingem és szövetnadrágom meg a zoknit, fogat mostam (vagy legalábbis a tükörbeli dupla Morganek valamelyikének fogsorát megtisztítottam), hogy végül szegény álomtól kába szőkeségem mellett kössek ki egy whisky szagú jó éjt csókkal, majd már húztam is a lóbőrt egészen reggelig.
-Hnngghhh - adom meg reggel értelmes reakciómat arra, ahogy elkezdenek ébresztgetni lágyan és kedvesen. Morgós hangom mellett szemeim is lassan nyílnak. Kevéssé kellemes közérzetem jól kompenzája, hogy az első dolog amit meglátok ma az a párom lélegzetelállító szépsége finom selyembe csomagolva és félálomban is csak csodálni tudom a felsejlő érzéki vonalakat. Ha nem így ébredtem volna... - Jó... - ennyi lesz a köszönésből mert a szöszi már le is csap és helyette csókot váltunk.
- Reggelt. És boldog karácsonyt neked is! - bágyadt mosollyal fejezem be a dolgot és próbalom összekaparni a bútorok alá gurult tudatom darabkáit meg úgy magamat. Végül is formában vagyok amennyire egy amorf paca annak nevezhető. Nem testileg, hanem állapotilag persze. Fizikálisan semmi változás nincs ezt ő is láthatja miután most is egy szál alsóban szenderültem álomra. A másnap kezd kicsit befigyelni és mellé a bűntudat mert érzékelem, hogy Elfelda mennyit készülődött, én meg milyen vagyok. Össze kell szedni magam mert nem okozhatok neki csalódást.
- Nahát virágszálam, te aztán kitettél magadért! Ez igen! - meg is jegyzem ahogy már tényleg összeszedve magam ülök fel és nézek végig a tálcán. - Őszintén én akartam valami hasonlót húzni, de elcsesztem kicsit így be is előztél. - teszem hozzá, majd a homlokára nyomok egy puszit.

Karácsonyi színvallás

to: Morgan

2001. december 25. reggel

♫



köntös

Miközben a mellettem szendergő férfit figyelem, elönt a hála. Arra gondolok, milyen szerencsés is vagyok, mindenért, ami körülvesz. A családomért, akikkel tegnap sírva nevettünk varázslótársas közben, a munkámért, amelynek köszönhetően ártatlan, bántalmazott boszorkányokon tudok segíteni, és... immáron Morganért, aki valóban boldoggá tesz. Éreztem már tegnap éjjel is, hogy egy kicsit felönthettek otthon a garatra, talán emiatt ébred most nehezen, de ez nem zavar, csupán megmosolyogtat.
Én olyan kapcsolatot szeretnék, ahol mindketten felvállalhatjuk önmagunkat, és teljesen elfogadjuk a másikat a jó és a rossz pillanataiban, erős és gyenge állapotában egyaránt. Számomra ezt jelenti egy jó kapcsolat, ami bizalmon és kölcsönös tiszteleten alapszik... Nagy szavak... tudom. De máshogy szerintem nincs értelme. Minden Morgannel töltött lopott pillanat ilyen idilli volt számomra, imádtam, hogy meg tud nevettetni, még akkor is, ha épp nem akartam jól érezni magam, mert dühös, vagy csalódott voltam valami miatt. Na és az sem elhanyagolható része a vonzerejének, amilyen látvány ránézve fogad... izmos válla és háta láttán rögvest még szebb lesz ez a reggel.
- Jó... - próbál kedvesem köszönni, miután nagy nehezen magához tér, de én nem hagyom, hogy végigmondja, szavait csókkal akasztom meg. Azt hiszem, azért vagyok ilyen türelmetlen, mert pár hete láttam utoljára, és csak most esik le, hogy mennyire hiányzott.
- Reggelt. És boldog karácsonyt neked is! - fejezi be aztán a mondatot, mikor hagyom levegőhöz jutni.
- Nahát virágszálam, te aztán kitettél magadért! Ez igen! Őszintén én akartam valami hasonlót húzni, de elcsesztem kicsit így be is előztél - dicsér meg.
- Hááát... Örülök, hogy nem jött össze neked - incselkedek vele.- Te már máskor megleptél reggelivel, szóval most rajtam volt a sor - mosolygok, majd beízesítem, és egy nagyot kortyolok a kávémból, mielőtt nekifognék az omlettnek.
Ekkor mint minden reggel, egy közönséges macskabagoly huhog az ablakom előtt, akinek nem tudom a nevét, de nagyon "kreatív" módon elneveztem Uhunak.
- Megjött a próféta - pattanok ki az ágyból, kezemben a bögrével, majd beengedem a baglyot és lehámozom róla az újságot. Fizetnem nem kell, éves előfizetésem van, mert nem szeretek ilyen piszlicsáré dolgokkal bajlódni nap mint nap. Viszont az ablakpárkányomra odatettem egy madáretetőt bagolycsemegével, amiből Uhu mindig kiszolgálhatja magát. Ezt meg is teszi, majd hálás huhogás után magunkra hagy minket. Kicsit nyitva hagyom az ablakot, hogy bejöjjön némi friss levegő és gyanútlanul rápillantok az újságra...
Attól amit látok, szó szerint lefagyok, kikapcsol az agyam és leejtem a bögrét, ami hangos csörömpöléssel törik szét a padlón. Ezt szinte fel sem fogva, továbbra is döbbenten meredek a címlapra:

Elfelda Hall újabb hódítása: a modellcéda ezúttal egy nála tíz évvel fiatalabb kviddicstehetséggel hetyeg!

A szöveg alatt egy lesifotó van rólam és Morganről, amint a legutóbbi Montroes Magpies meccs után, az öltözőben öleljük és csókoljuk egymást.

[- Hé! Még a végén azt fogom hinni, hogy valójában nem ízlett!]

Karácsonyi színvallás

to: Elfelda Hall

2001. december 25. reggel

A Twisted Christmas

Nem ment egyszerűen az ébredés. Lehet, hogy öregszem? Mondjuk durván másnapos nem vagyok, a fejem nem fáj, a gyomrom sem rossz, inkább az, hogy lassan tértem magamhoz és alapvetően nem a legtökéletesebb közérszettel, de ezt Elfelda jelenléte elég jól tudja tompítani, mert Ő az, aki képes feltölteni.
- Hé! Még a végén azt fogom hinni, hogy valójában nem ízlett! - cukkolom kicsit nevetve a szőkeséget, szokásomhoz híven kissé kiforgatva szavait. Tudom, hogy nem így értette persze. - De amúgy egy angyal vagy, hogy képes voltál pont karácsonykor felkelni és mindennek nekiállni. - nézek végig a tálca tartalmán. Nincs épp elméjű ember szerintem, aki ezt vitatná. Mondjuk az igaz, hogy így kútba esett az elképzelésem, miszerint ételből rakom ki azt a számot, aminek az elárulását mára ígértem neki. Ez pedig az életkorom. Nem volt egy teljesen könnyű kör, hogy ezt a születésnapomkor ne tudja meg, de sikerült bizonyos "technikákkal" másfelé terelni a kíváncsiságát a drága szőkeségnek.
- Hiába, nálad jobbat kívánni sem tudnék. - adok hangot a gondolataimnak, majd oldalra hajolva nyomok puszit az arcára, mielőtt még beleszürcsölne a kávéjába. Én a tea után nyúlok, majd szintén enni kezdek. A bagoly ezt az időpontot választja, hogy megérkezzen s miután ismerem a szertartást, már annyira nagy figyelmet nem is szentelek neki. Miután eddig a kollégiumban volt szállásom, ha nagy nyilvánosság nélkül akartunk találkozni (márpedig az volt a cél) akkor többnyire Elfelda-nál kötöttünk ki.
Szóval szépen nyugodtan falatozom és meg kell állapítanom, hogy Elfelda egész jól elleste az omlett készítési megoldásaimat. Gondolatban éppen ott járok, hogy egy közös főzőcskézés egyszer amúgy nem is lenne rossz, lehetőleg valami olyan új recepttel, ami egy szórakoztató közös bénázáshoz vezet. A végén legfeljebb rendelnénk valami ételt. Ekkor figyelek fel arra, hogy elnyúlt a csönd és elég fagyosan, majd a bögre hirtelen halála kondítja meg a vészharangot. Valami nincs teljesen rendben. Ezt erősíti meg az is, amit Elfelda arcán látok, amikor rosszat sejtve és aggódva felnézek az evésből. Ujjai elfehéredve markolják és gyűrik az újság egyébként sem díjnyertes minőségű papírját.
A jó hír, hogy kedvesem sértetlen. A rossz, hogy valami módfelett felkavarta. Nem is szólalok meg először, csak gyorsan, de óvatosan félreteszem a tálcát, hogy kikeljek a puha takaró kellemes melegéből (nem mintha amúgy a szobában hideg lenne). A bögre ráér, azt pár pálcamozdulat elintézheti, így csak kikerülöm a szilánkokat (nem hiányzik egy se a talpamba) és egyenesen Elfelda mögé kerülök, válla fölött nézve bele az újság címsorába, igyekezvén most nem édes illatára koncentrálni. Finoman megfogom a vállait, és ebben a modorban, de határozottan fordítom meg, arra is késztetve, hogy ne az újságot nézze.
- Nos... azt hiszem most már fölösleges megvárnom hogy megidd a kávéd azzal, hogy eláruljam, idén töltöttem a húszat szeptemberben. - szelíden, csendes hangon kezdek bele mondókámba. - Mára ígértem, de megelőztek. - közben azon dolgozom, hogy gyengéden, de határozottan megszerezzem azt az átkozott újságot. Igazság szerint engem is bosszant a dolog, rosszul esik, hogy bántják Elfelda-t és igazságtalannak is tartom, de látva, hogy őt mennyire felkavarta hirtelen a dolog, nyugalmat és higgadtságot erőltettem magamra, mintha csak egy pálca fáján kellene dolgoznom. Ez talán segít. A szőke szépség már az első találkozásunkkor amúgy is látta, hogy nem érdemes velem kekeckedni, ha kettőnkről van szó, vagy az ő védelméről, akkor is, ha nem tudja pontosan, hogy szereztem meg azt a fényképezőt. Éppen ezért bízom benne, hogy nem ignoranciának fogja venni angolosan megfontolt reakcióm.
Azt hiszem, ez így egy érdekes első karácsonyi nap lesz. És még nem is tudom, hogy a kitörni készülő tűzhányó csak a firkászokat fogja célba venni, vagy ebből most én is kapok. Az kétségtelenül megnehezítené a dolgokat, de elszántam magam arra, hogy kitartok és a megoldásra törekszem. Ezért is igyekeztem megszerezni az újságot, mert ha van valami, ami nem segít egy ilyen cím után, az az, ha Elfelda még az egész cikket el is olvassa. Persze egyszer meg kell tennie, de arra rá lehet készülni és lehet jobb, ha a dolog egy részét legalább megbeszéljük előtte.

Karácsonyi színvallás

to: Morgan

2001. december 25. reggel

♫



köntös

Elmosolyodom Morgan ugratására, imádom, amikor húzza az agyam. Ezt nem lehet megunni.
- Na jó, bevallom, tényleg szörnyű volt, és most csak visszaakarom adni a szenvedést - vágok vissza nevetve.
- Hiába, nálad jobbat kívánni sem tudnék - vallja be aztán. Szavai nagyon jól esnek, én is épp ugyanezt érzem. Tényleg madarat lehetne velem fogatni, kaarácsony reggele van, friss kávé a kezemben, hamarosan ajándékozunk, és az egész napot kettesben tölthetjük. Puszta megszokásból nyitom ki az ablakot Uhunak, és pillantok rá az újságra, mert igazából nem is érdekel, hogy mi zajlik a külvilágban... Csak a mi kis buborékunk érdekel... A tökéletes, biztonságos buborék, ami épp ebben a pillanatban pukkan ki...
Nem is tudom, mégis mire számítottam... Hogy ezúttal majd más lesz, hogy békén hagynak? Hogy élhetem az életem anélkül, hogy mindenki megbélyegezne miatta? Modellcéda... Mintha bizony a fél világgal együtt lettem volna... Pedig ez nagyon távol állt a valóságtól. Azt hiszem, a harminc évesek között egyáltalán nem számíthattam kiugrónak azzal, hogy volt két komoly kapcsolatom, és igen, néhány rövidebb viszonyom. Na de persze ez az igazság volt... Az meg, amit általában rólam írtak, elég távol állt attól. Nem egy olyan férfival hoztak már összefüggésbe, akikhez az égegyadta világon semmi közöm volt...
Modellek, színészek, kviddicsezők egész sora volt már a listán, akiket a Próféta szerint elcsábítottam, majd kényem-kedvem szerint dobtam, mikor rájuk untam.
Kész csoda, hogy a terhességemet és a vetélésemet sikerült teljes titokban tartanom, - ha másban nem is, diszkrécióban legalább számíthattam Olegre - , így megúsztam a drámai szalagcímeket arról, hogy végre boldog lehettem volna, de a családalapításom gyorsan tragédiába fulladt...
Áááááá. Szinte üvölteni tudnék most, hogy képesek ismét belegyalogolni a magánéletembe.
Nem az zavar, hogy Morgan és az én korkülönbségemen csámcsognak... ami mellesleg tényleg elég nagy... de semmit sem változtat azon, hogy... milyen boldog vagyok mellette és mennyire fontos a számomra.
Hanem az húz fel, hogy belerondítanak az én kapcsolatomba. Az én kedvenc ünnepemen. Miközben iszonyatosan felhúzom magam ezen, Morgan szinte észrevétlenül mögém lép, majd finoman megfordít. Ha akarnék, se tudnék mást látni most, mint a meleg csokibarna szemeket, amik már nem egyszer nyugtattak meg...
- Nos... azt hiszem most már fölösleges megvárnom hogy megidd a kávéd azzal, hogy eláruljam, idén töltöttem a húszat szeptemberben. Mára ígértem, de megelőztek - mondja kedvesen, lágyan. A kék íriszek azt hiszem, még mindig viharosan villognak, de ez nem neki szól, és ezt azonnal szeretném is egyértelműsíteni, nehogy félreértsen.
Még egy pillantást vetek az újságra, majd dühösen megrázom a fejem, és azzal a lendülettel  kihajítom az ablakon. Csak remélni tudom, hogy nem valakinek a fején koppan...
- Hihetetlen, hogy mit meg nem engednek maguknak ezek a piócák - kommentálom idegesen az előbbieket. Közelebb lépek kedvesemhez, átölelem és szorosan hozzábújok.
- Gyűlölöm ezt... Annyira nem akartam, hogy a kapcsolatunkon csámcsogjanak... Sajnálom - suttogom szomorúan, a vállába fúrva arcomat. Dühös vagyok, és közben a legszívesebben megsemmisülnék itt helyben.
- Mi lenne ha elszöknénk valahova, nagyon messzire? - kérdezem szomorúan, mert tudom, mi jön majd ezek után. Ránk szállnak és mindenhová követni fognak, úgy, hogy egy perc nyugalmunk nem lesz... Morgannek ráadásul azért sem lesz könnyű dolga, mert válogatott kviddicsjátékosként könnyen megtalálják majd a papparazzik. Lefogadom, hogy a következő Szombati Boszorkányban már szanaszét fogják szedni, és kielemezgetik a félmeztelen fotóját, hogy milyen szívdöglesztően néz ki Elfelda új pasija.
- Különben nem erre a számra tippeltem volna, de azt mondják, a harminc az új húsz... Szóval, ha így nézzük, akkor egész jók vagyunk, igaz? - próbálom elviccelni a dolgot, de persze tudom, hogy erről azért beszélnünk kell majd.

[- Csak kibújt a szög a zsákból, te boszorkány!]

Karácsonyi színvallás

to: Elfelda Hall

2001. december 25. reggel

A Twisted Christmas

- Csak kibújt a szög a zsákból, te boszorkány! - nevetem el magam én is, főleg, hogy a jelző még csak nem is pejoratív, mert tényleg az. Egyrészt a szó jó értelmében, mert boszorkányosan csavart az ujja köré attól a szállodai estétől, és persze azért is, mert végső soron varázsló ugyebár.
Összességében az enyhe másnap okozta lassú ébredés sem árnyékolja be különösebben ezt a karácsony reggelt. Ha nem is éreztem többnyire olyan különlegesnek ezt az ünnepet és a hangulata nem feltétlenül tudott magával ragadni, Elfelda-é viszont sikerrel dolgozott bennem a másik irányba és tett összességében boldogabbá, vártam miatta jobban az egészet. Helyesebben azt, hogy Őt boldognak lássam, hogy örömet okozhassak neki.
Éppen ezért szomorít el mód felett és tesz mérgessé, ha azt látom, hogy Elfelda-nak bosszúságot okoznak. Emellett persze nem az a jó reakció, ha én is felszívom magam a dolgon, legalábbis nem látom többségében hasznos hozzáállásnak. Persze ez azzal is fenyeget, hogy a másik félreértelmezi a helyzetet és valami sztoikus közönyt lát benne, amiben annyi az igazság, hogy valóban abból a gondolkodásból merítem hozzá az ihletet és az erőt, de az érzések és a célok máshol vannak. Egyszerűen próbálom a nyugalom szigetét alkotni a másik számára. Még most is, amikor végső soron én is célkeresztben vagyok.
- Ugyan, minden ilyesmi öt percig tart, aztán találnak valaki mást, aki frissebb, izgalmasabb. - legyintek, majd átölelem Elfelda-t, ahogy jön, és hozzám bújik. Azt az újságot mondjuk lehet meg kéne keresni, mert mi van, ha egy muglira pottyan... de momentán ez csak egy futó gondolat, semmi más.
- Lehet, hogy nem akartad, de már a megismerkedésünk pillanatától ott van ennek az árnyéka, szerintem te is emlékszel a fotósra. És alapvetően volt is időm ezt átgondolni, na meg elfogadni. - vonom meg picit a vállam, mert végső soron ez az igazság. Már az első pillanatban szembesültem azzal, hogy Elfelda személyét eleve figyelem övezi s ha bármilyen viszonyban is vagyunk, az nem lesz ettől mentes. Nyugodt ritmusban, finoman simogatom a szőke buksit, ahogy egyre jobban a vállamba fúrja magát.
- Nos, megpróbálhatjuk, de... azzal igazából csak elodázzuk azt, ami elől menekülünk, ezt is vedd számításba. És az sincs kizárva, hogy elszántan követni próbáljanak, bár az még a legkevesebb, mert azzal könnyebben meg lehet birkózni. - gondolkodom el jó szokásomhoz híven a dolgok reális megvalósításának lehetőségein s így picit szórakozottabban is cirógatom Elfelda buksiját., bár ez kicsit megáll egy pillanatra, ahogy rákérünk az életkor kérdésére.
- Most mondjam, hogy te sem nézel ki harmincnak? Csak megsértődnél! - igyekszem viccesen megfogni én is a dolgot és nevetek kicsit. - De az igazság valóban az, hogy számomra egyszerűen egy kortalan szépség vagy, egy olyan nő, akit... szeretek. - mondom ki végül csendesen, de komolyan s ha tudok, akkor most a szemeibe nézek. - Szeretnéd most megbeszélni? - teszem fel még a kérdést inkább megfogva kacsóit és az ágyhoz terelem, hogy leülhessünk annak a szélére és ha szeretne tényleg nyugodtan beszélhessünk a kérdésről.

Karácsonyi színvallás

to: Morgan

2001. december 25. reggel

♫



köntös

Hihetetlen, hogy Morgan még most, ebben a pillanatban is képes uralkodni magán... Fogalmam sincs, hogy csinálja... Már többször feltűnt, hogy van benne valami olyan kikezdhetetlen nyugalom, ami erősebb bárminél... és ami meglepő módon - bár nem mindig könnyen, most meg végképp nem - de előbb-utóbb csak átragad rám is.
- Ugyan, minden ilyesmi öt percig tart, aztán találnak valaki mást, aki frissebb, izgalmasabb - legyint Morgan, majd átölel, én pedig minden porcikámmal próbálom belélegezni azt a kiegyensúlyozottságot, biztonságot, amit sugároz... Most, hogy kiderült, még csak húsz éves, még inkább meglepő, hogy ennyivel érettebb nálam, ha drámai helyzetek kezeléséről van szó. Nem szólalok meg, csak iszom magamba a közelségét, és ahogy érzékelem a szíve dobogását, belekapaszkodom annak ritmusába, és... szép, lassan, de csak elkezdek megnyugodni. Elvégre mi bajunk lehet? Itt vagyunk egymásnak... és csak ez számít. A világ meg odakint... hát csessze meg.
- Lehet, hogy nem akartad, de már a megismerkedésünk pillanatától ott van ennek az árnyéka, szerintem te is emlékszel a fotósra. És alapvetően volt is időm ezt átgondolni, na meg elfogadni - teszi még hozzá. Csendesen bólintok. Hát igen, ez tényleg így volt. Már a legelső romantikus pillanatunkat megzavarta a szemét valóság, vagyis ha konkretizálni akarom, akkor a sajtó... Jerry, a menedzserem persze most azt mondaná, hogy nekem épp úgy szükségem van ezekre a patkányokra, mint nekik rám... de ezzel minden alkalommal vitatkozom, és nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ők bármit megengedhetnek maguknak... még ha ez is az igazság.
Valahogy sejtettem, hogy Morgan nem annyira lesz vevő a megszökős ötletemre, és mélyen belül én is éreztem, hogy nem ez lesz a megoldás. a munkánk mindkettőnket ideköt, és hát amikor legutóbb elszöktem a nyilvánosság elől Dániába, az nem sült el valami jól...
Akárhogy is, kell valami megoldás erre a helyzetre, hogy fény derült a kapcsolatunkra, és hát... arra is, hogy feldolgozzam a kettőnk között lévő korkülönbséget.
- Most mondjam, hogy te sem nézel ki harmincnak? Csak megsértődnél! - viccelődik velem szokása szerint Morgan, mire egy rövid kuncogás azért kiszalad a számon. - De az igazság valóban az, hogy számomra egyszerűen egy kortalan szépség vagy, egy olyan nő, akit... szeretek. - néz a szemeimbe mélyen, és én ebben a pillanatban le sem tagadhatnám, hogy mennyire, de mennyire boldog vagyok... A kék szempár kicsit, de azért jól láthatóan bepárásodik, arcom kipirul, és hatalmas mosolyra húzódik a szám. Merlinre, ez annyira, de annyira jó érzés...
- Ennek nagyon örülök... mert a Prófétás címmel ellentétben, nekem nem csak egy hódítás vagy... hanem én is szeretlek - ugrom a nyakába boldogan, jó erősen megszorongatva, úgy, hogy érezze, legszívesebben soha többé nem engedném el. Hát igen, ilyen gyerekes tudok lenni... ez van... de most tényleg cikeszt lehetne fogatni velem. Már megint nem tudom, hogy csinálja, hogy az egy perce még dühöngő, letargikus hangulatomból ilyen egyszerűen kirángat, és még fel is emel, fel a magasba úgy, hogy seprűm sincs, de mégis úgy érzem, repülök.
- Szeretnéd most megbeszélni? - fogja meg a kezem, majd az ágyhoz vezet. Követem őt és lehuppanok a puha takaróra, ahol hirtelen már nem tűnik olyan fontosnak ez az egész...
- Inkább kicsit később - csókolom meg lágyan, majd végigsimítok a mellkasán ujjaimmal játékosan.. Vagy soha... - gondolom még, de ezt már nem mondom ki. Nem akarok erről beszélni... Olyan jól működik a kapcsolatunk, hogy egyik napról a másikra tervezünk csak, és ez most nekem így tökéletes. Nem akarom elrontani bonyolult, drámai beszélgetésekkel a jövőről, meg arról, hogy mi lesz velünk.
Csak az számít most, hogy... mennyire szeretem.

[- Pedig amilyen kis vadmacska tudsz lenni, igencsak éhezhetsz a fiatal prédára!]

Karácsonyi színvallás

to: Elfelda Hall

2001. december 25. reggel

A Twisted Christmas

Tudom, hogy ami most elkezdődött, az alapvetően nem jó. A vadászidény megkezdődött, és a nyugalomnak még inkább búcsút lehet inteni. Mióta bekerültem a csapatba, volt időm szokni kicsit a figyelmet legalább a sport érdeklődők részéről és ez végső soron segít abban, hogy most nyugodtabb legyek. Nem teljesen idegen a helyzet, arról nem is beszélve, hogy volt pár hónapom számot vetni ezzel és lélekben készülni, hogy a bulvár figyelmet örökké elkerülni nem tudjuk és az nem is lenne igazán élet hosszú távon. Nem lesz könnyű, vagy kényelmes, ha elkezdenek zaklatni és még nem is tudom pontosan, hogy miként fogom ezt jól kezelni, de majd igyekszem mély levegőt venni és tízig számolva nem tarkón vágni senkit a terelő ütőmmel...
Elfelda ugyanis a legtöbb esetben (a meccseket leszámítva) békésnek és nyugodtnak látott vagy lát, azonban az én agyamat is el tudja önteni a vér, mint annak a fotósnak az esetében is az első alkalommal. Csak azt úgy intéztem, hogy ne lássa.
Szavaimra látom, hogy Elfelda igen pozitívan reagál s ezek szerint sikerült eltalálnom, hogy mit kell mondanom ahhoz, hogy a bút-bajt elűzzem kicsit a közeléből. Ennek mindenképpen örülök, de annak is, amit válaszol. Elsőre kicst meg is rándul gyomrom azzal a kellemes érzéssel, ami ennek az érzelmi világnak a sajátja, majd kénytelen vagyok ismét viccelődni, hogy a jóleső zavart leplezzem.
- Pedig amilyen kis vadmacska tudsz lenni, igencsak éhezhetsz a fiatal prédára! - nevetem el magam, mert a dologban igazából semmi komolyság sincs, valahogy a dolog abszurditását próbálom megfogni, mivel abszolút nem a korom számított, amikor megismerkedtünk és még csak nem is az, hogy mit csinálok foglalkozásként, mert hírnév tekintetében hozzá képest tényleg senki voltam. Ezt mind a ketten pontosan tudjuk, így az egész egy banális koholmány és talán ezért se tud bántani. Nincs olyan tüske, ami eleven húst találjon, csak a levegőt szurkálja.
Elkapom a nőt, ahogy a nyakamba ugrik és szorítom én is, de felkapom, hogy puha meztelen talpai már ne is érjék a padlót s a levegőben megpörgetem, mert ez a kis "vallomás csere"azért alaposan feltöltött a tegnapi hosszú este ellenére is. Szerencse, hogy nincs itt más senki, mert az a szép, sötét barackszín selyemköntös bizony nagyot libben a lendülettől... de vissza is tér a helyére persze, mert leteszem Elfelda-t.
Az ágyon ülve persze visszacsókolok, lágyan túrva a rakoncátlan, édesen aláhulló szőke fürtökbe kicsit. Válasza nem lep meg, végül is logikus, hogy most nem akar ismét abba az irányba menni, ahonnan olyan jól eltereltem. Persze annyira nem lenne rossz a dolog mint az újsághír, de... valóban egy komoly beszélgetés lenne. Viszont nem lehet majd az örökkévalóságig eltolni ezt sem, mert egy olyan árnyékként tapadhat ránk hosszú távon, ami nem tehet jót.
- Hmmm szépségem, ha így folytatjuk, ma nem jutunk ki innen, tudod te is... - mormolom a fülébe, miután elváltak ajkaink s nem tudom megállni, hogy meg ne harapjam fülcimpáját. A kezeim meg már a derekán jártak persze, meg a hátán... - De mégiscsak karácsony van, és talán az érdekelne, hogy idén, ha már beújítottál egy kviddics tehetséget, az mivel próbál meglepni? - nézek gyönyörűen ragyogó kékségeibe egy könnyed mosollyal, míg egyik kezem csak elszakad tőle, hogy megdörgöljem szakállam. Na igen, ez is érdekes lesz, mert nem tudom mit fog szólni. De pont ez az a feszültség, amit egyébként szerettem az ajándékozásban és egyben ez volt a karácsony egyik számomra tagadhatatlanul kedves vonása: szerettem adni és azt még jobban, ha láthattam a másik örömét.

Karácsonyi színvallás

to: Morgan

2001. december 25. reggel

♫



köntös

- Pedig amilyen kis vadmacska tudsz lenni, igencsak éhezhetsz a fiatal prédára! - viccelődik Morgan, amire játékosan nevetve rámorgok egyet, olyan vadmacskásan. - Grrrr...
Ebben úgy látszik, nagyon hasonlítunk egymásra... Szeretjük elütni a komoly beszélgetés élét, lazítani a nyomáson... Erre most borzasztóan szükségem van, mert tudom, ha belemennénk abba a bizonyos nagybetűs beszélgetésbe, meglenne az esély, hogy nem jól jönnénk ki belőle. Hisz én harminc vagyok, ő meg húsz, és egyértelmű a kettőnk közötti szakadék emiatt... Nem anyagi értelemben, dehogy is. Ami számít, - és ami a legtöbb induló, felnőtt kapcsolatban előbb-utóbb fel szokott merülni - az a családalapítás és a gyerekek kérdése. Hogy ebben ugyanúgy gondolkodik-e a pár. A saját válaszomat természetesen pontosan tudom: szeretnék gyereket, ráadásul nem is egyet, hanem hármat...
Világéletemben nagy családra vágytam, fogalmam sincs, miért, honnan jött ez a kattanásom, de már nem lehet visszacsinálni. Nem tehetek, róla, így vagyok bekötve. De hogy Morgan mire vágyik, és ami ugyanilyen fontos: mikor... azt nem most akarom megtudni. Ez... egyszerűen túl korai és túl fájdalmas lenne még a számomra. Ezért próbáltam azonnal elterelni a fókuszt erről a fogós, kényes kérdésről.
Jól tudom, hogy korábban ő is, én is hajlamosak voltunk alkoholhoz nyúlni annak érdekében, hogy megfeledkezzünk a világ komorságáról, kegyetlenségéről, azokról a dolgokról, amik fájnak. Amióta együtt vagyunk, én nagyon örülök neki, hogy más eszközeim vannak, hogy vele együtt kiszakadjak a valóságból. Amik, hmm... sokkal egészségesebbek, élvezetesebbek, és másnap sem érzem rosszul magam tőlük. Ebben is elég jók vagyunk, mint eddig minden másban, amit együtt csináltunk, így kissé elragadtatom magam, és már húznám magamhoz vészesen közel, amikor megszólal:
- Hmmm szépségem, ha így folytatjuk, ma nem jutunk ki innen, tudod te is...
- Mmm...  - mormolom halkan, ahogy elmerülök az érintésében, mégha csak rövid ideig is. A szavainak némileg azért ellentmond, ahogy finoman megharapja a fülcimpám, és végigsimít a hátamon, de ez csak egy pillanatig tart, utána valóban uralkodik magán.
- De mégiscsak karácsony van, és talán az érdekelne, hogy idén, ha már beújítottál egy kviddics tehetséget, az mivel próbál meglepni? - hangzanak el a szavak, amikkel tökéletesen és gyorsan képes elterelni a figyelmem arról, ami az előbb még annyira foglalkoztatott.
- Igazad van - harapok az ajkamba, majd kipattanok az ágyból és szaladni kezdek a nappaliba, ahol a hatalmas, csupa ezüst-fehér díszítésű fa alatt valóban ott van egy idegen csomag, amiről tudom, hogy nem anyától vagy Zoetól van, mert tegnap még nem volt itt.
- Ez az? - tekintek hátra Morganre, s ha utolért, letérdelek a fa előtti puha, meleg szőnyegre, majd megragadom a csomagot.
- Bocsi, de nálunk a családban az a szokás, hogy aki hamarabb ér a fához, az bonthat először ajándékot - nyújtom ki felé a nyelvem bolondozva, és szavaimmal összhangban hamar ki is szabadítom a meglepetést. Természetesen az övé is ott lapul a fa alatt, és alig várom, hogy megpillantsam, ő mit szól hozzá, de előbb rajtam a sor... Hiába, a hagyomány, az hagyomány, nem igaz?

[- Nekem mindig!]

Karácsonyi színvallás

to: Elfelda Hall

2001. december 25. reggel

A Twisted Christmas

A vadmacskás morranásra elnevetem magam és megsimogatom Elfelda szőke buksiját. Ha nem szeretne egy komoly beszélgetésbe bocsátkozni, akkor a viccelődés majd segít más irányba terelni a dolgokat. Persze a végtelenségig nem lehet majd halogatni, de mégse gondolok szorongva arra, amikor meg fog történni. Miért? Mert hiszek kettőnkben, mert az a feltételezésem, hogy ha felmerül egy probléma, azt majd meg fogjuk tudni oldani. Én legalábbis mindenképpen arra törekednék.
Persze az is igencsak másfelé vinné a dolgokat, ha engednék az istennő kísértésének, hagynám, hogy édes illata, testének melege, bőrének bársonyossága elcsábítson és magával ragadjon s az vitán felül áll, hogy ez a legjobb dolgok között van, amik az életem részeit képezik. Ennek is tudható be, hogy nem eresztem el olyan könnyedén azért.
- Nekem mindig! - jelentem ki azzal az önelégült mosollyal, amiért általában egy-két nőismerősöm előszeretettel rángatott meg, bár volt, aki csak játékból. Igaz, ez részemről se szokott komoly lenni a legkevésbé sem, csak túl hitelesen tudom csinálni. Állítólag. Akárhogy is, már az örömmel tölt el, ahogy párom szemében látom a gyermeki örömet megcsillanni s ahogy viselkedése teljesen korát meghazudtolóvá válik a karácsonyi ajándék bontásának kilátása folytán. Ő szalad, én meg csak komótosan felkecmergek a matracról és lassabban követem. Mintha az életkorok csak felcserélődtek volna... lehet ez is az oka, hogy nem félek különösebben ettől a különbségtől?
- Igen, az. - biccentek kérdésére, ahogy beérem s ha akarnék se tudnék megszabadulni a boldog mosolytól, ami az arcomra simult már egy pár perce. - Ugyan, nincs miért bocsánatot kérned. Én amúgy is tudok türelemmel várni és a lelkesedésed láttán ha nem ez lenne a szokás, akkor is visszatartanám magam. - jegyzem meg könnyedén, ahogy mögé érek és ahogy letérdel, a vállaira helyezem tenyereim, picit gyúrva, masszírozva gyengéden. Olyan szép és jó ez így, hogy szeretném, ha eztán minden karácsony hasonló lenne. Nem pont ilyen ami a kis drámát illeti, de hasonló.
- Szóval boldog karácsonyt édesem. - nyomok egy puszit a buksijára felülről, picit megszimatolva hajának bódítóan édes illatát,majd hagyom bontogatni. Mondjuk nem álltam meg, hogy ne vicceljem meg kicsit, mert ő csak egy csomagot vett magához, de "matrjoska" jelleggel lett csomagolva, amellett, hogy nem a világ legszebb ajándék csomagolási képességeivel rendelkezem minden csomagolóanyag bánatára. Szóval a külső csomagolás alatt egy doboz van, amit ha kinyit, még egy becsomagolt doboz lapul, csakhogy ha azt kiemeli, láthatja, hogy nem hiábavalóan bontogatott, mert az aljából egy bekeretezett fénykép kerülhet elő az első csókunkról, persze csak ha elég figyelmes és észre is veszi... de ez is a játék része. A második, kisebb doboz kibontása is hasonló élmény, mert bizony abból is előkerül egy újabb becsomagolt doboz kerül elő, de alatta persze ismét egy ajándék lapul, ezúttal egy gondosan összehajtott ruha . Erre a pontra már nem tudom, hogy nevetni fog, vagy feszült lesz, de ott van még ugye a következő még kisebb doboz egy fehérneművel az alján s benne a legkisebb, egyben utolsó dobozzal, ami viszont már egy kulcsot rejt. Azt mondjuk csak remélem, hogy tényleg nem szakadt el a cérna. - A kulcs a tied, ugyanis sikerült bérelnem egy lakást és... gondoltam, hogy jó lenne, ha neked is lenne hozzáférésed. - adom meg a magyarázatot arra az ajándékra, ami a legkevésbé egyértelmű. Összességében elmondhatjuk, hogy az elmúlt hónapok spórolt pénzét (a lakásszerzéssel együtt ami nyilván nekem volt fontos) egész jól eltapsoltam, de minden sarló, minden knút megérte belőle.

Karácsonyi színvallás

to: Morgan

2001. december 25. reggel

♫



köntös

Szerencsére Morgan nem sértődik meg azon, hogy önhatalmúlag megragadom a tőle kapott csomagot, sőt!
- Szóval boldog karácsonyt édesem - puszil meg finoman, ezzel is biztosítva afelől, hogy szabad a pálya. Gyorsan bontogatni kezdem hát a csinosan becsomagolt csomagot, ami kicsit meg is lep, mert a férfiak általában nem túl jók ebben, és ezt muszáj vissza is jeleznem neki.
- Nocsak... milyen rejtett kvalitások bukkannak itt elő... Úgy tűnik, ugyanolyan jó vagy a becsomagolásban, mint amennyire profin csomagolsz ki dolgokat... - mosolygok rá bontogatás közben. Ahogy elnézem, az elrejtésükben még profibb, mert hogy az első dobozban egy másik kis dobozt rejtett el... Kikapom a kisebb dobozt, és már majdnem neki is esek, amikor megakad a tekintetem a közös fotónkon...
Teljesen meghatódom, nem tudom, mi van velem, mert nem szoktam ilyen lenni, de le sem tagadhatnám, hogy kicsit elfátyolosodik a tekintetem. Kiveszem a dobozból és csak nézegetem, majd felállok és átölelem kedvesemet.
- Annyira.... köszönöm... nem csak a képet, hanem amit jelképez... az együtt töltött időt - ölelem meg szorosan. Tényleg hihetetlen boldoggá tett az elmúlt hónapokban, a menedzserem meg a körülöttem lévő szakmabeliek folyton mondogatták, hogy ezúttal tényleg boldognak látnak, és hogy mennyire örülnek neki... Munka közben nyugodt derű vett körül, nem húztam fel magam az átlagos dolgokon, amik korábban bosszantottak. Ha valaki szerencsétlenkedett, csak legyintettem... Igaz, sosem voltam az a tipikus díva típus, de Morgan előtt jóval könnyebben jöttem ki a sodromból, így azt hiszem a környezetem is kifejezetten üdvözölte az új páromat és a kapcsolatunknak köszönhető nyugalmamat. Az ölelés után visszatérdelek, és nekifogok a második doboznak is, amiben egy hihetetlen stílusos ruha lapul.
- Awww, ez nagyon tetszik! Fel is kapom nemsokára! - mosolygok Morganre, miközben lágyan végigsimítok a finom anyagon. Valamiért azt gyanítom nem véletlen, hogy ilyen mintás ruhát választott, vagy a walesi gyökereire, vagy a skóciai közös élményeinkre tippelek, de nem vagyok egészen biztos az üzenetben, ezért inkább rákérdezek.
- A kockás minta ugye nem véletlen? Két tippem is van, hogy miért kaptam, de nem akarom túlkombinálni... - kérdezem tőle kíváncsian, majd ha megvan a válasz, visszafordulok a csomagom felé, mert bizony van még egy!!!
- Hű... nem gondolod, hogy baj lesz, ha így elkényeztetsz? - nevetek fel, majd türelmetlenül rárepülök a remélhetőleg utolsó dobozra, amiből egy sötétkék csipke fehérnemű szett kerül elő.
- Te jó ég... - ámulok el, a szám elé téve kezem. - Ez egyszerűen meseszép... Erre majd nagyon vigyázzunk, nehogy kárt tegyünk benne - nevetek rá huncutul, majd újra a meglepődés olvasható le az arcomról.
- Még egy? - kérdezem hitetlenkedve... Hisz erre már tényleg nem számítottam, de szeretem a meglepetéseket, és hát nem venném a lelkemre, ha szegény kis doboz bontatlanul maradna, így gyorsan segítek ezen. Egy kis kulcs van benne, amit szórakozottan forgatok a kezemben, már már azt sejtve, hogy talán lesz még egy doboz, és azt fogja kinyitni, de ezúttal tévedek. Nincs több doboz, helyette van viszont...
- A kulcs a tied, ugyanis sikerült bérelnem egy lakást és... gondoltam, hogy jó lenne, ha neked is lenne hozzáférésed - hangzik el a magyarázat, amit hallva végigfut rajtam a megkönnyebbülés és a hála érzése... Talán... ha Morgan ilyen komolyan gondolja a kapcsolatunkat, mégsem kéne aggódnom a korkülönbség miatt...
- Nem is tudom, mit mondjak... - állok fel ismét, majd hozzá lépve magamhoz húzom őt egy hosszú, szerelmes csókra. - Köszönöm ezeket a hihetetlen ajándékokat... Nagyon boldoggá tettél velük...de őszintén szólva, nem kellett volna ennyi mindennel elhalmoznod, a legnagyobb ajándék számomra, úgyis te vagy... - nyomok lágy puszit az arcára. - Szóval legközelebb annyi is elég lesz, ha magadat csomagolod be, egy - a ruhámhoz passzoló - kockás alsóban - évődök vele játékosan, majd megragadom a fa alatti tekintélyes méretű dobozt, és a kezébe nyomom. Ez tényleg csak egy doboz, de remélem, hogy így is kellő meglepetést vált majd ki... Direkt úgy intéztem hogy az ajándékot rejtő, szabvány téglalap alakú csomagból ne lehessen következtetni annak tartalmára.
- Na most viszont te jössz! - kacsintok rá lelkesen, és alig várom, hogy kibontsa az ajándékom, amiben a hozzátartozó bőrtokban egy gyönyörű, matt fekete gitár lapul. A vintage, közel harminc éves hangszer - mint a rajta lévő ezüst szignóból kiderül -, nem másé volt, mint a The Hobgoblins frontemberéé, Stubby Boardmané, akiről az utóbbi időben az a legenda járja, hogy nem más volt, mint Sirius Black... Akár így van, akár nem, az biztos, hogy a banda utolsó koncertjén ezzel a gitárral szédítette a népet.

[- Ugratsz...]

Karácsonyi színvallás

to: Elfelda Hall

2001. december 25. reggel

A Twisted Christmas

- Ugratsz... - legyintek. - egyáltalán nem egy szép csomagolás, már ha a ragasztószalag túltengését nem tekintjük annak! - nevetem el magam, mert tényleg nem a legszebb a dolog, bár igazából Elfelda kedvéért azért próbálkoztam keményen, hogy valamennyire esztétikus legyen. - Mondjuk téged kicsomagolni mindig öröm! - teszem hozzá kuncogva, ahogy egy picit lehúzom köntösét a válláról és nyomok a kecsesen íves felületre egy puszit, majd ismét helyére kerül a selymes anyag, most nem ennek van itt az ideje.
Most az jobban leköt, hogy figyeljem párom gyermeki örömét, ahogy bontogatni kezd és egyúttal bele is szalad abba a játékos csapdába, amit a több dobozos megoldás jelent.
- Igazán nincs mit! Gondoltam ez tényleg egy olyan szép emlék, ami ha már meg lett örökítve, megérdemli ezt. - mondom egy kissé meghatott mosollyal, mert látom Elfelda tekintetén, hogy mennyire hatással volt rá a dolog és természetesen ahogy felállt és megölelt, én is a karjaimba zártam őt. - És az együtt töltött időt én is köszönhetem. Őszintén bízom benne, hogy az csak még több lesz. - jelentem ki, aztán persze csak hagyom, hogy folytassa az ajándék bontogatást, mert még nincs vége ám a történetnek! Elégedetten nézem és hallgatom Elfelda reakcióit, ahogy a puhára kikészített, kellemes tapintású gyapjú anyagot simogatja kecses ujjaival, ahogy látom ismét a szemeit felragyogni, az alapvetően számomra mindent megér.
- Valóban nem teljesen, egyrészt úgy gondoltam, hogy a szín és a minta is illik a szépségedhez egy kellemes harmóniát képezve, másrészt az ilyen minták egyik hazájához olyan közös emlékeink kapcsolódnak, amik remélhetőleg a lelked melengetik majd annyira, mint amilyen kellemes melegben tartja a ruha a tested. - adom meg a válaszom, mert valóban megvolt a dologban a finom kis utalás, ilyen módon összhangot is képezve a fényképpel. Az egyik az első csók, az egymásra találás, a másik pedig ennek az egésznek a kiteljesedése, kivirágzása, legalábbis arra utal. Az mindenképpen egy fontos nap volt kettőnk vonatkozásában és a pályafutásom tekintetében is.
- Egy híres modellt hogy lehet elkényeztetni? Így is a fél világ a lábaid előtt hever! - cukkolom nevetve, talán eltúlozva a dolgokat kicsit. - De tényleg el akarlak kényeztetni, mert megérdemled. - teszem hozzá egy játékos mosollyal. Alapvetően tényleg mindent szeretnék számára megadni, szeretném olyan boldognak látni, amennyire csak lehet és erre igyekszem több különböző alkalmat megragadni. A karácsony természetesen egy könnyebb terep, ott az ajándékozás erre egy nagyon jó alkalmat ad és ezt, mint látható, igyekeztem alaposan kiaknázni.
-Akkor jó, ha tetszik, itt bizonytalanabb voltam, hogy mi tetszene igazán. De tudod... meseszép nőnek meseszép fehérnemű dukál! - kacsintok rá, megsimogatva mézszín fürtjeit. - Ezt úgy mondod, mintha komoly kár esne a ruháidban... pedig az csak egyszer volt és akkor is te kérted! - mímelem a kisebb felháborodást, ami persze nem komoly és végső soron így is történt a dolog. - De amúgy az ajándék része, hogy ha felveszed, akkor szabad kezet kapsz, bármit kérhetsz tőlem! - kacsintok rá, mert ez is hozzá tartozik a dologhoz, egy újabb, finom réteget ad hozzá, egyúttal remélhetőleg Elfelda gondolatait is beindítja.
A kulcs az utolsó ajándék és az végül is a legspeciálisabb mind közül, hiszen csak a tárgyi leképzése valami mélyebbnek, valami többnek. Kicsit szimbolikus, egy kulcs hozzám, egy újabb lépcsőfok egy közös végpont felé. Már, ha végpontot meg lehet jelölni, mert az élet nem teljesen így működik ugye... a küzdés, a haladás sosem szűnik meg teljesen, de lehet azt együttesen is művelni és a kulcs ennek egy gesztusa. Eltérő a hátterünk, az életkorunk, éppen ezért kell más utakat keresnünk szerintem, mint ami a teljesen megszokott lenne. Én igyekszem úgy felnőni és egzisztenciát kiépíteni, hogy partnere lehessek a másiknak, ehhez pedig hozzá tartozik az, hogy a kollégista létet le tudjam váltani, de először valami olyan alternatívára, ami csak az enyém. Azonban ehhez Elfelda-nak kell, hogy legyen hozzáférése szerintem.
- Nekem az a fontos, hogy boldognak lássalak. - biccentek, ahogy elmondja melengető szavait azután a még inkább melengető csók után, amit váltottunk, s bizony kifulladásig folytattuk, ajak az ajak, nyelv a nyelv ellen vívva édes, soha el nem dőlő csatát. - Az pedig snassz lenne, ha csak én lennék az ajándék, mert ami történik, azt én is legalább annyira élvezném ugyebár. - cukkolom kicsit a lágy puszi után, ami ha pírt talán nem, de egy kis kellemes melegséget csempész az arcomra.
- Hűha! Kezdjek félni? - kérdem, pláne amikor a doboz méretét meglátom. Nehéz megmondani, hogy Elfelda mit találhatott ki, mert sok támpontot én se adtam. Általában az ajándékkal kapcsolatos kérdésekre nehezen tudok bármit is mondani, mert minden megvan, ami fontos. Azért könnyed mosollyal veszem át a több kilós csomagot, mert azt érzem, hogy tömege van rendesen a doboznak. Csendesen bontogatom a csomagolást, hogy a papír alól egy doboz bukkanjon elő. Kezd deja vu-m lenni, mert még a végén kiderül, hogy hasonlóan tréfáltuk meg egymást. Vagy mégse... ugyanis egy bőrtok kerül elő a csomagból, aminek a formája már nagyon is árulkodó.
- Elfelda... - kezdenék is bele, de ahogy kezem végigsimít a tok oldalán, pattintom is fel a fém zárakat, majd nyitom fel a tok tetejét. - mi az, hogy én kényeztetlek el? - nevetem el magam boldogan s hajolok közelebb hozzá, hogy azonnal csókot nyomjak az ajkaira, arcát megsimítva közben. A hirtelen kitörés után viszont még jobban szemügyre veszem a hangszert, ujjaimmal kitapintva a matt fényezés sima felületét.
- Ez egyszerűen csodálatos! De... erre egy vagyont költhettél! - illetődöm meg kissé, pláne, hogy nevezetes hangszerről van szó. Ki is emelem a tokból, körbeforgatva és alaposan megnézegetve. A nyak szépen be van állítva első ránézésre és a húrmagasság is kellemesnek tűnik, majd ölemben tartva egy-két akkordot meg is pendítek s érzem, hogy éltere kel a fa, végigfut rajta minden összhangzat rezdülése és remegése, pontosan, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Akusztikusan is szép a hangja erősítetlen állapotban, ami szintén egy jó tulajdonság. Az arcomról nehéz is levakarni a vigyort. - Köszönöm édes, ezt álmomban sem gondoltam volna! - mondom, gyengéden helyezve vissza a gitárt a tokba, amit félreteszek, hogy a szőkeséget vonjam magamhoz így a szépen csillogó karácsonyfa mellett s nem mondok semmit egyelőre, csak mélyen a szemeibe nézek, csodálom kékségei csillogását és szelíden simogatom fürtjeit.

Karácsonyi színvallás

to: Morgan

2001. december 25. reggel

♫



köntös

Mikor kiderül, hogy jól tippeltem a ruha szimblikus mivoltát illetően, elmosolyodom. Az az együtt töltött pár nap Skóciában azt hiszem nagyon fontos időszak volt számunkra... mondhatni megalapozta a kapcsolatunkat. Először is annyira büszke voltam Morganre, amiért sikeres volt a válogatás számára, és bekerült a csapatba. Aztán azzal is szembesültem, hogy mennyire fontos számomra, mikor egy rövid időre lepergett előttem a lehetősége, hogy esetleg elveszíthetem...Merlinnek hála aztán nem így történt, mert az esése nem volt annyira súlyos... Én mégis képes voltam előadni, hogy a felesége vagyok, csakhogy megtudhassam, hogy van... Azóta is úgy éreztem, a fél karomat képes lennék odaadni azért, hogy jól legyen, és hogy boldognak lássam.
- Imádom, amikor ilyen költőien fogalmazol - incselkedek vele, miután az ajándék ruha és az emlékeink kapcsolatát fejtegette. Le sem tagadhatná, hogy hollóhátas volt. Van benne valami lelki finomság, érzékenység, amivel teljesen levesz a lábamról. Ezután rátesz még egy lapáttal, azzal az isteni fehérneművel.
- Na jó, egy kicsit valóban túloztam... Eddig tényleg egészen jól vigyáztál, a kedvenc darabjaim mind épséggel megúszták - ismerem el, ahogy a fehérneműt magam előtt tartva gyönyörködtem benne. Ha már ajándékozás, rögtön eszembe is jut egy-két ötlet, hogyan tudnék örömet okozni kedvesemnek ennek a csipkecsodának köszönhetően. Most, hogy Morgan így feladta a leckét az ajándékozással, én sem akarok lemaradni tőle... pláne, hogy felajánlotta: ebben a szettben bármit kérhetek tőle.
- Tényleg? Bármit? Hmmm... - vágok elgondolkozó arcot. - Jól meggondoltad? - nézek rá kihívóan, aztán elnevetem magam persze. - Ezt azért elég tágan lehet értelmezni... Tudod a lakásban mindig akad egy-két szerelnivaló... Na és miután bizonyítottad, hogy milyen isteni omlettet sütsz, lehet, hogy vissza fogok élni a séf tehetségeddel is - kacsintok rá játékosan, majd a legkisebb, de legmeghatóbb ajándék után Morganen a sor, hogy bontogasson. Egészen megmelengeti a szívem a reakciója, sejtettem, hogy örülni fog, de azt nem, hogy ennyire...Magamba szívom a nevetését... Most ő is olyan, mint egy boldog kisgyerek, aki olyan ajándékot kapott, amit szeretett volna, de valahogy mégsem hitte el, hogy megkaphatja... A hálás csókot mosolyogva viszonzom, most én vagyok a soron, hogy megmerítkezzem az ajándékozás örömében.
- Nagyon jól áll a kezedben! - nevetek fel lelkesen.
Nincs olyan, amit ne adnék meg Mrogannek, ha módomban áll...  a pénz sosem izgatott különösebben, a családunk - ha másban nagyon is - e tekintetben sosem szűkölködött, és mióta a magam ura voltam, sosem kellett spórolnom, mindig megvehettem, amit szerettem volna.
Ezért amikor megpillantottam az egyik általam szervezett aukción az SB monogramú gitárt, azonnal tudtam, hogy le kell csapnom rá... - Köszönöm édes, ezt álmomban sem gondoltam volna! - hálálkodik meghatottan.
- Nagyon szívesen. Megérdemled, Szerelmem! - válaszolom immár Morgan karjaiban, átható tekintete kereszttüzében. Ahogy a hajamat cirógatja, tökéletes biztonságban érzem magam, ahogy mindig, mikor vele vagyok... Hozzábújok és végig simítok erős, izmos hátának vonalán, majd eszembe jut, hogy a nagy elragadtatás közepette nem is kérdeztem őt a lakásáról.
- Na és mesélj, merre lakik a Montroes Magpies új büszkesége? - érdeklődöm kíváncsian, remélve, hogy nem annyira messze, majd utána hozzáfűzöm, ami még felmerült bennem.
- Arra gondoltam, felavathatnánk akár ott is ezt a tengerkék szépséget...

[- Ugyan, ebben nem volt semmi költői.]

Karácsonyi színvallás

to: Elfelda Hall

2001. december 25. reggel

A Twisted Christmas

- Ugyan, ebben nem volt semmi költői. - legyintek picit zavart mosollyal, mert tényleg nem mondtam semmi olyat és amikor Elfelda dicsér, az leginkább ezt váltja ki belőlem. Hiába tudom a beképzelt bájgúnárt elsőrangúan játszani (amivel elég sok leányzót kergettem az őrületbe a Roxfortban nem mindig jó értelemben...), az ő közelében akkor sem menne ez, ha a dolog tényleg őszinte lenne.
- Na azért! Amúgy meg amikor letéptem rólad azt a blúzt egy meccs után, nagyon is elégedetten doromboltál! - jegyzem meg nevetve, ahogy a játékos szemrehányás tovább enyhül. De az évődő hangnem továbbra sem szűnik meg ezzel, inkább ebben a modorban folytatjuk.
- Igen, jól. - biccentek s már sejtem is, hogy valami olyasmi fog következni, ami igencsak elüt attól, amit az ember elsőre gondolna. Ez már előre mosolyt csempész az arcomra és jó jele annak, hogy a szőke szépséggel mennyire egy rugóra jár egyébként az agyunk több esetben is. - Nos, ha olyasmire akarod vesztegetni, amit amúgy is megcsinálnék, az szíved joga... - biggyesztem le alsó ajkam játékosan. - De valami azt súgja, hogy végül mégis inkább valami pajzánságot fogsz kérni! - kacsintok rá, míg azért kedvtelve figyelem, hogy szerelmem miként méregeti magához a kék csipke csodát. Mondjuk ebben a selyem köntösben így sem túlöltözött és ha éppenséggel nem az ünnepi hangulat uralkodna, már igen más területeken kóborolnánk...
Mindazonáltal Elfelda végül befejezi az ajándékok bontogatását és rajtam a sor. Olyan meglepetésre mondjuk nem számítottam, ami fogad, mert Elfelda se lőtte be alacsonyra a mércét, sőt! Igen kedvtelve nézegetem a gitárt és az kétségtelen, hogy nagyon nagy becsben fogom tartani a hangszert. Örömömnek hangot is adtam. Sőt, a tettek mezejére is lépek a dologban s pillanatokon belül már karjaimban is van a szőke tündér és simogatni, csókolgatni kezdem. Eddig sem voltak rossz karácsonyaim alapvetően, de inkább átlagosnak nevezném azokat. Valahogy inkább csak elteltek. Ez viszont sokkal, de sokkal több annál.
- Ó, igazából nem egy nagy cucc, Chelsea-ben van a Battersea Bridge ottani hídfőjétől nem messze. Nem túl nagy, de igazából elég kellemes és korrekt állapotban van. - ecsetelem a dolgot, majd Elfelda kijelentésére lelkesen bólintok. - Akkor máris veszem a kabátom, így alsógatyára! - nevetem el magam. - Na jó, nem, előbb azért még lenne egy ötletem. - villantok egy mosolyt, majd egy futó csók után elengedem Elfelda-t, hogy tegnap magammal hozott cuccaimból elővegyem a pár hónapja elkobzott fényképezőt. - Mi lenne, ha csinálnánk egy-két közös karácsonyi képet? - rám abszolút nem jellemző kérdés, de úgy érzem, hogy Ő örülne neki és igazából én is szeretnék pár fotót, mert... vele úgy érzem, hogy ennek is van létjogosultsága. Akárhogy is, ha nálam akarna szétnézni, akkor is fel kéne öltöznöm, így tényleg eltávolodom addig, amíg magamra rángatom a fekete nadrágom, meg a bordó inget is, hogy valami emberi formám legyen.

Karácsonyi színvallás

to: Morgan

2001. december 25. reggel

♫



ruha

Morgan válaszára, hogy úgyis valami pajzánságot fogok kérni, csak sokat sejtetően elmosolyodtam. Úgy tűnik, az elmúlt hónapokban szinte nyílt könyv lettem a számára...
Igen, nem szégyelltem felvállalni előtte a vágyaimat, valahogy éreztem, hogy ő sosem élne vissza azzal, ha megnyílik előtte. Kíváncsian érdeklődöm a lakása felől, ami nagy lépés a számára. A meleg családi otthon és a kollégium után ez lehet az első pillanat az életében, amikor egyedül éli a nagy betűs életet.
- Ó, igazából nem egy nagy cucc, Chelsea-ben van a Battersea Bridge ottani hídfőjétől nem messze. Nem túl nagy, de igazából elég kellemes és korrekt állapotban van - meséli, mire lelkesen csóválom a fejem.
- Nekem igenis nagy cuccnak tűnik! - csókolok vissza szerelmesen, s a simogatással sem maradok adós, gyengéden végigfuttatom ujjaim a barna tincseken, majd játékosan össze is borzolom azokat.
- Tudod, nagyon büszke vagyok ám rád! Alig várom, hogy lássam - teszem hozzá csillogó szemekkel, ahogy közelebb bújok hozzá. Nem semmi, amit az elmúlt néhány hónap alatt letett az asztalra, számomra is inspiráló volt látni a benne lezajlott változást. Nem csoda, hogy rögvest szeretném megnézni kemény erőfeszítéseinek eme látványos eredményét.
- Akkor máris veszem a kabátom, így alsógatyára! - élcelődik velem nevetve.
- Na jó, nem, előbb azért még lenne egy ötletem - teszi hozzá, mire kérdőn nézek rá. Vajon mit tartogat a tarsolyában... Hamar kiderül, hogy ezzel nem is lövök annyira mellé, hisz a táskájából halász elő egy fényképezőgépet... Csak jobban megnézve veszem észre, hogy ez az, amit a Hiltonos kalandunk során elkobzott attól a lesifotóstól.
- Mi lenne, ha csinálnánk egy-két közös karácsonyi képet? - kérdezi, mire rajtam a sor, hogy felnevessek.
- Kérése számomra parancs, Mr. Williamson! - felelem lelkesen, majd a példáját követve gyorsan elszaladok a pálcámért, és egy kis tisztító bűbájt szórok az újdonsült fehérneműmre, és a hozzá tartozó ruhára. Ilyenkor áldottam az eget, hogy boszorkány vagyok, és nem kell ténylegesen kimosnom meg megszárítanom a frissen vásárolt, avagy ez esetben ajándékba kapott ruhadarabokat, mint varázstalan sorstársaimnak. Ott, a nappaliban, Morgan szeme láttára dobom le a köntöst, és bújok bele a meseszép fehérnemű szettbe, majd felkapom a kockás ruhát, előhalászok a gardróbból egy hozzá illő piros magassarkút, és a hajamat a fali tükörben sebtiben megigazítva odalépek mellé.
- Nos, én készen állok... ha te is - puszilom meg előbb játékosan az arcát, s ha kattintott, előveszem legjátékosabb grimaszomat, amit anyáék csak ördögfiókaként szoktak emlegetni. Szemöldököm összevonva, nyelvem pimaszul kidugva pillantok kedvesemre, szinte biztosra véve, hogy csatlakozik hozzám az őrültködésben, ahogy mindig... Majd ismét váltok, és szerelmesen csókolom meg, csak hogy a jövőben erre a meghitt pillanatra is visszaemlékezhessünk, úgy, ahogy az első csókunkra.
- Lesz mit mutogatni az unokáinknak - nevetek fel aztán incselkedve, de amint leesik, hogy mit is mondtam, zavarba jövök és kicsit elpirulok. - Úgy értem... - kezdenék magyarázkodásba, de aztán inkább elengedem a dolgot, és az ajkamba harapva odabújok Morgan széles mellkasához, és témát váltok:
- Na, indulhatunk, Édes? Vagy szeretnél még kipróbálni pár pózt? - pillantok fel rá izgatottan.