Sosehol

[S O S E H O L]

S O S E H O L

A helyszín finoman szólva is zsúfolt annak ellenére, hogy maga a buli híre kimondottan csak fű alatt, a próteusz bűbáj játékszereivel és szájhagyomány útján terjedt a fiatal varázshasználók körében. Az épületet körbevevő mugliriasztó és ki tudja hányféle védőbűbáj nem is engedett át rajtuk kívül mást, bár valahogy, valaki, valamikor elfelejtette kirakni a korhatárvonalat, epikus szintekre emelve ezáltal az illegalitást. Talán a legmegkérdőjelezhetőbbnek az a bűbáj bizonyulhatna, mely nemes egyszerűséggel lefedi a kiskorúak nyomkövetésére szolgáló bűbájt. Nem elrejti azonban, egyszerűen csak... "a felhasználó utolsó ismert lokációjára helyezi", jelentsen az bármit is.
Soseholt olyan sokszor próbálták már lekapcsolni az évek alatt, hogy éppolyan legendává vált, mint névadója. Több, erre kirendelt auror is csapdába esett már idebent képtelenül ellenállni a hangulatnak, a lüktető zenének, mely saját beszámolójuk szerint "átvette felettük az irányítást, mintha az Imperius átok egy gyengébb változata volna".
Sosehol örökké változó beltere nem ad támpontot a nyomozásnak és nem segít az sem, hogy nem tartózkodik kétszer egyazon helyen.

[Sean]

★★ Sean ★★
2001.12.21
♫ ♪

Nem akart gondolkodni. Ez az egyetlen, színtiszta és hamisíthatatlan vágy üvöltött benne, amikor megérezte csuklóján az ismerős forróságot. Megemelte a karját, pillantása levillant a rózsaszín-türkiz színben felvilágító, máskor nyomtalan, fémes, fényes táncoló patkánymintára. Kiüresedett pillantásának tükrén visszafénylettek a jellegzetes színek az utca sötétjében.
- Wolfgang, hm? - Száraz mosoly rándult a száján, érezte ahogy a puszta gesztustól felszakad rajta a seb és az álláig csordul a vér.
A csípős fájdalomtól vezérelve letörölte a vért az álláról és jobb hüvelykujjával rápecsételte azt a balján megjelent mintára.
Ugyan... mit veszíthet?

Sosehol ezúttal is kitesz magáért. A kívülről romosnak és elhagyatottnak tűnő roskatag raktárépület a határvonalat átlépve hirtelen megtelik élettel. A zene és a jellegzetes fények átlüktetnek a túl sok üveget kapott falakon, szinte szétfeszíti a raktárformát, melynek felhúzott kamionbeállóján bárki könnyedén beléphet, ha már ideáig eljutott. Odabent színes fényáradat, egytől-egyig mágikus festéktől világító, táncoló alakok, felemásan világító szemekkel. A buli alapszínei a türkizkék és a rózsaszín, ez dominálja a belteret és a festést is, amit ingyen és bérmentve felkennek minden betérőre egyfajta dresszkód gyanánt.
Rögtön belépve az ember a galériára jut, hosszú, világító lépcsőn lehet lejutni a mélyebbre ásott központi területre, ahol mindenki mindenkivel elragadó káoszban egyszerűen csak élvezi az életet. Az elvarázsolt mennyezet és padló egyaránt a csillagok közé viszi az embert, mintha egy túl színesre nyalt éjszakai égbolton táncolna. Vagy a zene okozza, vagy a festék maga, de egy idő után az íriszek felveszik azt a felemásan világító árnyalatot, amivel egyidőben maguk a vérbe lüktető dallamok is hatni kezdenek valami furcsa droghatás gyanánt.

Mindennek a közepén van. Természetesen.
A zene együtt lüktet a vérével. Érzi, ahogy bekúszik a bőre alá, átárja a húsát, körbetekeri a csontjait és átveszi a vér helyét az érhálózatban. Ezt az érzést lélegzi be a hozzá simuló testek gyűrűjében, minden mozdulatban, mintha mindannyian egyetlen élő organizmus részei lennének, egyetlen átkozott gondolattal: érezzék jól magukat.
Néha elgondolkodott azon, számított-e egyáltalán a zene, amit Wolfgang játszott. Valószínűleg teljesen mindegy lett volna, amíg együtt mozdul vele, amíg a levegővel magába szívott drogszerű bűbájok teljes mértékig kitöltik belülről. Nem számít, amíg megadja neki, amire vágyik; nem kell gondolkodnia.
A zenére táncol fiúkkal, lányokkal, férfiakkal és nőkkel, teljesen mindegy, amíg az egyik szemük türkiz, a másik rózsaszín árnyalatban izzik a maszkok mögül és a testükön elég mágikus festék kacskaringózik ahhoz, hogy elvonja a figyelmét mindenről, ami valaha is fontos volt, lett, vagy lesz.
És ez így jó. Az apja hiába verte félholtra, ha a világító festék elfedi rajta a zúzódásokat még akkor is, ha csak egy fekete, szűk nadrág és vörös tornacipő van rajta. A fehér rókamaszk pedig takarja a szeme közül sötétlő foltokat, felrepedt száját, megkínzott orrát, amiben legalább a csontot helyre rakta magának. Egyedül a vérszag olyasmi, ami alapján beazonosítható volna a brutalitás, ám... ennyi különböző illat között maximum Bates szúrná ki azzal a pokoli érzékeny farkasorrával, hm?
Bates...
Megrándul, ahogy a zene figyelmeztetőn tarkón vágja. Wolfgang sokszor panaszkodott, hogy túl kemény a koponyája. "Nehezebb" dolga van vele, mint másokkal. Nem emiatt állt le vele először dumálni, de ez az oka, hogy barátok maradtak. Már amennyire barátnak nevezhet valakit, akivel jóformán csak nyáron találkozik néhányszor. Nem tudja havernak nevezni azonban igazán. Több is, kevesebb is. Nehéz megfogalmazni és nem is akarja különösebben, mert ez így neki tökéletesen megfelel.
Soha nem kényszerítette arra, hogy mélyebben bele kelljen gondolnia a kapcsolatukba. Nem úgy, mint egyes negyedikes NEM.
- Uhh... - Megtántorodik, ahogy kiesik a zene ritmusából, nekiütközik valakinek. Félvállról odaküld egy "bocs"-ot annak biztos tudatában, hogy az illető úgysem hallja és valószínűleg nem is érdekli.

[- Neked már úgysem kell, igérem a legszebb prostikra fog elmenni a pénzed. vagy kajára -]

☾ If you ain't got enough, go fill it up If you had too much, don't throw it up ☽

N o a h N i g h t i n g a l e

2-0-0-1-d-e-c-e-m-b-e-r-2-1

☾ m y f u r ☽

Basszameg.
A fejem nehjéz, és a számban fémes az íz, amitől megint rosszul leszek. Arccal heverek a sáros földön, a testemre leheletnyi dér és hó tapad, miközben a szemem résnyire kinyitom és látom a vért beleolvadni a vékony hóba. Fasza. Vajon tegnap este kit öltem meg? Érzem ahogy megfgfeszül a testem, ahogy próbálom az ernyedt végtagjaimat mozgásra bírni, érzem  az elémúlt éjjel ízét a számban. Kat jut az eszembe. Az ő lehunyt szemhéja, a feltépett torka, és az ő vérének íze a számban, és megint hányok.
Egy pillanatig nem nézek oldalra ki az, próbálom összekapni magamat, miközben a bennem lévő szörnyeteg eléágedetten visszahúzódik az árnyékbe, hogy aztán kis idő elteltével újra és újra fekete keringőtr járva próbáléjon kitörni belőlem. Nem mintha hagynám neki. Az a régi srác aki voltam, aki nem tűnt el belőlem teljesen nem engedi, hjogy újra szabadon engedjem.
megtörlöm a kézfejemmel a számat, majd oldalra pillantok, és látom az elnyűtt tetemet. Hát ez szopás. Mármint nem nekem, hanem neki. Összeszorított álkapoccsal megmozdulok felé, és átmotozom a zsebeit, hátha találok valami pénzt nála. Remek, most már hullarabló is vagyok. Ha egyibtomban élnék már mostanra egy kibaszott király lennék.
- Neked már úgysem kell, igérem a legszebb prostikra fog elmenni a pénzed. vagy kajára - vonom meg a vállamat közömbösen, majd összeszedve az erőmet talpra állok, és odavonszolom magam ahhoz a fához, ahol elrejtettem a cuccomat. Igen vehetnék farkasölőfű főzetet. Volkova adott, de az ára amit nekem kell érte fizetni túl nagy. És túl kockázatos. Ha azon az éjszakán nem engedem tombolni, nem tudnám józanul visszafogni. T. túlságosan kiéheztette a gyilkolásra, túl hosszú pórázonm volt, amikor nála dolgoztam, túlságosan meggyűlölte a láncot az Azkabanban és a Gödörben. Én pedig bármennyire nem ezt mutatja a helyzet, gyűlölök embert ölni. Nem mintha nem tenném meg azzal, aki nem érdemli meg.
Megrázom magam, és konstatálom, hogy nem vagyok olyan messze a várostól, egyszerűen csak egy park ez, nem a biztonságot jelentő erdő. Masgamra rántom a cuccomat, és a pálcát magamhoz ragadva inkább farkas alakban lődörgök vissza a betonok sötétjébe. Nem akarok belebotlani egy aurorba sem, mert túlságosan is hírhedt körözött szökevény vagyok.
Inkább csak belesüppedeg az éjszakai élet mocskába, hogy a gondolataim mindudatlan visszatérjenek Suzie-hoz. Próbálom összefonni a dolgokat, próbálom megalkotni a fejemből kiveszett valóságomat, az eltűnt életemet, de még mindig annyi a fehér háló, a szürke gomoly, hogy csak a tűzre emlékszem, a házunk lángoló, homályos alakjára, T undorító bűzére, és a húgom tetemére, akit bámulok, akiről nem tudom levenni a szememet. És bennem ezernyi késsé válik a fájdalom.
Mentsd meg Suizie-t, Sean!
Sajnálom apa. Meghalt. Meghalt.
Akár csak ti.
Megrázom a fejem és még mordulok is. Ki kell zárnom. Azokat az emlékeket amikér annyi éven át epekedve sóvárogtam. Most mégis azt kívánom bár nem tudnám. Bár ne lett volna családom. Bár ne érezném az elvesztett életem súlyát a torkomra csavarodni.

Egészen Soseholig űztem magam. Nem is tudom mikor akadtam rá, ha az ember az utcán él, hall ezt-azt. Én meg általában kívácnsi voltam, így aztán én is beleovadtam alkalomadtán a tömegbe. Az átváltozás utáni őrjítő holdkórosságot meg kurva jó ötletnek tűnt mindig piával tetőzni. Egy olyan élőhalottnak mint nekem, úgyis mindegy volt. Az ismerős színek, a villódzó képek és a zene őrjítő üteme egy perc alatt beleolvad a bőrömbe, és a hangos lüktetés elnyomja a bennem feszülő vadállatot. Csak egy éjszaka hadd legyek egy a tömegben bulizó csávó. Nem pedig az a csávó aki úgy húsz perce kinyírt egy másikat. Kezemmel gyorsan kikapok egy piát az egyik bódult gyerek kezéből és nem érdekelve azt, mi van benne, legurítom a torkomon. Mindegy, csak mossa el a vért. Csak mossa el valami Kat vérének az ízét a számból, mert beleőrülök.
veleki nekem tántorodik, és még hallom is, ahogy morog felém egy bocs-ot. Igzaából haloványan emlékeztetem magam, hogy ezért nem szeretek midnig a tömegben lenni, ahol fura random emberek nekem jönnek, de aztán csak felmordulok és a kölyökre bámulok.
- Jah, végül is tök normális hogy egy ilyen helyen mindenki belléd jön - jegyzem meg fanyarul, mert nem is tudom hanyadik ember üttközik ma nekem. - Legközelebb biliárdasztalra fogok belefeküdni, úgyis kurvára hiányzott, hogy minden random gyerek nekem botoljon.

[Sean]

★★ Sean ★★
2001.12.21
♫ ♪

Először fel sem fogja, hogy beszélnek hozzá. Leginkább mert nem akar foglalkozni senkivel, aki beszél és mivel ez az őszinte vágya pillanatnyilag, a zene olyan gyorsan kúszik vissza a koponyájába, mintha csak meghívásra várt volna... avagy kúszna.
Miért. Beszél. Még. Mindig.
Frusztráltan pillant fel, ám az arckifejezése nem látszik a fehér, mosolygó rókamaszk mögött. Hát merlin faszáért nem képes már ignorálni végre, ahogy illik, hm?
- Túl sok a hiszti. - Közli nyersen, kurvára elege van belőle, hogy az elmúlt napokban mindenki beleköt és nem ez a random fószer fogja szétbarmolni még a lazulásidőt is. Bár. Most, hogy így végigfut a gondolat, érzékeli a visszazáródó falak kellemetlen kattanását és a csávó látványától képtelen megakadályozni azt.
- A biliárdasztalon max seggbe dugnak egy hosszú bottal, Cicabogár, lehet neked inkább az hiányzik. - Csúnyábban is hangzott már a baszódj meg, de őszintén. Az emberbe jellemzően TÉNYLEG NEM a billiárdasztalon botlanak bele. Vagy hát ja. A bot része megvan. - Kurvarossz helyen vagy, ha zavar, hogy félmeztelen testek tapadnak fel rád. - Tárja szét a mancsait jelzésértékűen, amire konkrétan ketten egyből hozzá is simulnak. Hagyhatná, hogy csak simán elvigyék a csajok. Az élete sokkal egyszerűbb lenne, de valamiért a fullcuccban vernyogó csávó piszkálja az agyát.
Halkan sóhajt a maszk mögött és eltolja magától a lányokat, pillantása végigfut a srác öltözékén.
- Mi a franc. Hogy engedtek be ide ennyi cuccban? - Félrebiccenti a fejét, ami így rókamaszkkal, festéktől világító, félmeztelen testtel (ami viszonylag messze van a "gyerek" kategóriától) pedzegeti a para látványt. Valahogy minden sokkal kiélezettebb, ha az emberek elvesztik a saját arcukat, van valami... furcsán idegenszerű érzése. Nem látja magát, mégis mintha visszaütne benne a gondolat és az egyetlen dolog, ami eszébe jut, hogy egyszer bekötözi Sebastian szemét szex közben. Ha már megszokta kicsit. Állati kíváncsi rá, hogy reagálna.
Miért. Rajta. Gondolkodik. Megint.
- Miért nem hat rád a zene, hm? - Hallatszik az újabb kérdés, ha még nem hagyták faképnél. Ő nem tudhatja, hogy MEGINT vérfarkassal van dolga és a zene talán képes lecsillapítani a vadat odabent, de arra már nem elég, hogy egyszerre tartsa sakkban az emberi és farkastudatot is, míg esetében... esetében komoly küzdelmet igényel, hogy észnél maradjon a vérében oldódó drogokkal karöltve. Nincs is igazán észnél. Akkor szimplán továbbállt volna.
- Gyere. - Megragadja a srácot a csuklójánál fogva és elindul vele a tömegen át a pult felé valahol a peremterületen. Vagy hát Ő megindul és ha a másik nem követi, egyszerűen csak hagyja kicsúszni a kezéből és tovább áll.
Ha vele tartott, a pult melletti, mostanra nagyon festékes, jobb napokat is látott irodai bőrszék előtt áll meg és ereszti a srác kezét.
- Ül. - Mutat a székre a válla mellett hüvelykujjal. - Vetkőzik. - Ezúttal pedig magára mindkét mutatóujjával, jelezve mi az, amit úgyamúgy elvár.
- Hé, Nyuu! - Kiált oda a pult mögött álló csajnak, victory jelzéssel közli, hogy valamiből kettőt kér, mire a csaj a túloldalon rákacsint.
- Fesselek, vagy megoldod magadnak? A világért se akarnám, hogy minden random gyerek hozzád érjen.