Skye-szigeti Obszervatórium

   

A Skye-sziget Skócia észak-nyugati partvidéke mentén található, egy híd köti össze a szárazfölddel. Varázsló szempontból két dologról híres: itt található a Pride of Portree kviddics csapat főhadiszállása, illetve itt van a Skye-szigeti Obszervatórium, ami Nagy-Brittania második legnagyobb csillagászati központja Greenwich után. Az Obszervatóriumban jelenleg 12 csillagász dolgozik, vezetői a Fawley házaspár, Serena szülei. Az Obszervatórium mugli szemmel egy szigeten álló elhagyatott kastélynak látszik, a muglik nem tudnak bejutni, mivel ha valaki megpróbál behajózni, őrült vihar kerekedik. A varázslók és boszorkányok seprűn, hoppanálva vagy Hopp-porral juthatnak az Obszervatóriumba.

Szilveszteri mulatság

2001. december 31.- 2002. január 1.

To: Mirabella Harpell

Jó volt hazatérni a fárasztó egyetemi szemeszter után. Itt északon már minden havas volt, az embernek semmi máshoz nem volt kedve, mint egy forró kakaóval kiülni a vár egyik ablakába és a hóban kapirgáló madarakat figyelni, miközben a kandallóban meleg tűz ropogott.
Ilyenkor mindig eszembe jutott, mennyit játszottam azt kiskoromban, hogy királylány vagyok, és várom a hős megmentőmet. Persze a mágusvilágban nincsenek királyok, királylányok és hercegek, de a mesékben, amiket apa és anya esténként meséltek, néha felbukkantak ilyen mugli szerzetek.
A karácsony gyorsan eltelt. Jó volt látni anyát, apát, Teddy és a nagyszüleimet, na meg persze az összes habókos öreg asztronómust, akik a szüleimen kívül itt dolgoztak. Való igaz, ők sokkal inkább a családom voltak, mint a távolabbi rokonaim, végül is, ők láttak engem felnőni. Ahogy látják az öcsémet is felnőni. Ők tanítottak meg mindenre, amit most a csillagászatról tudok. Örökké hálás leszek nekik, hogy ugyanúgy a gyerekükként vagy az unokájukként szerettek, mint a szüleim és a nagyszüleim. Boldogok lehetünk Teddy, hogy nekünk sokkal több gondviselőnk volt, mint bárki másnak.
Karácsony után viszont eljött az szilveszter éjszaka. Ezt viszont egyáltalán nem vártam. Ilyenkor a Fawley család visszavedlett a szokásos, hagyománymániás, kövessük a tradíciókat, és találjuk Serenának férjet társasággá. A szilveszter minden évben arról szólt, hogy anya és apa meghívtak egy csomó jómódú, aranyvérű családot, hogy együtt ünnepeljük az új év eljövetelét, azzal a céllal, hogy nekem megakad valakin a szemem vagy én keltem fel valaki érdeklődését.
Szilveszter reggelén álmosan ballagtam le az ebédlőbe, ahol páran már reggeliztek. Néhányan csak intettek, mások teli szájjal köszöntöttek, én meg csak félig csukott szemmel morogtam nekik. Aztán a pillantásom rátévedt az ülésrendre, gyorsan átfutottam kik is jönnek: MacMillanék minden évben hivatalosak voltak. A szemem forgattam, amikor arra a mézesmázos kölykükre gondoltam, Ernie-re. Greengrass, Rosier, Prewett... Csupa ismerős név. Természetesen hivatalos volt a hazai kviddics csapat is - velük mindig jó barátságban voltunk. Nyilván hálásak voltak nekünk, hogy megmondtuk, mikorra kössék le a meccseiket, hogy jó csillagzat alatt játszanak. Persze volt néhány új szereplő is a listán, akikről még soha nem hallottam. Kíváncsi voltam az idei felhozatalra.
A nap gyorsan eltelt, segítettem berendezni az egykori báltermet, Teddyvel együtt díszítettünk - neki ez ünnepnap volt, sokáig fenn maradhatott. Színesz szalagokat tettünk a mennyezetre, ami jó mélyen lenyúlt a tetőről. Muszáj volt a nagy belmagasság miatt. Színes lampionok adták a fényt, a falakon pedig fáklyák világítottak. A terem egyik hosszú oldala mentén állítottuk fel az ételek és az italok asztalát, amit bőséggel megtelítettek a többiek.
Az idő így gyorsan elszállt és lassan kezdtek érkezni a vendégek. A legtöbben a Hopp-hálózaton keresztül érkeztek egyből a bálterembe. Már a legtöbben megérkeztek, amikor a kviddics csapat is megjelent. Nem bírták ki feltűnés nélkül. A szokásos lila mezükben hatszögalakzatban szálltak, középen pedig a fogójuk repült. Én csak a szememet forgattam, minden évben feltűnősködnek, és inkább belekortyoltam a pezsgőmbe.
Érdeklődve nézegettem, hátha idén szerencsém lesz, és a új évet valami jól kinéző férfi csókjával köszönthetem.

Szilveszer
2001. december 31.

 

- Seprűvel akarok menni. Menjünk azzal, a kviddics csapat miatt is sokkal stílusosabb lenne - duzzogtam, és keresztbe fontam a kezeimet magam előtt, úgy  méregettem Garden Lodge  kandallójának tátongó, fekete száját. Hiába a szép, faragott keret, gyűlöletes egy hely, legalábbis nekem, aki egy óriási tűzben elvesztette a családját, a régi életét és mindenét. De a mostohatestvéremet nem hatotta meg az árva vagyok duma, idősebb is volt, meg elszántabb, és tahóbb is. Meg persze, mert csajozni akar a buliban. Tudom, hogy gazdag és rangos barátnőre hajt, és a mai erre jó alkalom.
- Nem repülünk, nincs is már idő rá. Skye légvonalban rohadt messze van, hopp hálózattal meg egy pár pilanat. Nem fogok miattad szívni. És amúgy is, a menetszél össze kuszálná a cuki frizurád - csúfolódott Dave félvállról, megborzolta a hajamat,  aztán  a tűzzel meg a hopp-poros dobozkával matatott. Dühösen fújtam, és nyelvet is öltöttem rá, de ő csak kinevetett.
- Jó lesz. Kaja, pia, zene, híres seprűlovasok. És csajok - tette hozzá kajánul. Inkább oda se néztem, mikor meggyújtotta az egyébként aprócska tüzet, tüntetőleg inkább a falat, meg a rajta lévő tükröt bámultam, benne a szokatlanul kiöltözött önmagammal.
- Nem érdekelnek azok a csajok - puffogtam, önkéntelenül is megnyomva az “azok” részt. Mert hát aki érdekel, az nem lesz ott úgysem.
A tükörbeli valakit méregetve megállapítottam, hogy Anna, mint egy igazi tündér-mostohaanya, igazán kitett magáért. Vett nekem egy csomó flancos sminket, drága alkalmi ruhát, puccos cipőt, még szép ékszert és parfümöt is. Egyszóval olyan volt most a tükörképem, amilyen én nem vagyok. És ez az egész mind nem kárpótolt a sok csalódásért sem, ami az arcomon, a csinos smink alatt azért ott volt. Anna bármit próbált megtanítani nekem, mindenhez ügyetlennek éreztem magam. Féltem aludni a korábbi rémálom  miatt. Szöszke elment Amerikába, Cartwrighték leléptek, nekem csak az maradt, hogy elkísérjem csapni a szelet valami balszerencsés aranyvérű csajnak. És ez a borzalmas utazás...
Zöld tűz festette színesre a falat, én meg nyeltem egyet. Ki tálalta ki ezt a hülyeséget, hogy színes tűzben utazgassanak a varázslók?
- Hát Dave, kösz az estét, egy élmény volt, boldog ú… - kezdtem hadarásba, és egy villámgyors hátraarccal  kereket is oldottam volna, de a lófarkas, szőke srác kuncogva megragadott a grabancomnál, és visszarántva belém fojtotta a szót.
- Chris kiakadna, ha passzolnál,  elvégre most őt képviseljük. Te akartál mindenbe beletanulni, ez is a Cartwright névvel jár… kicsi főnix - tette hozzá sokkal lebecsmérlőbben és gúnyosabban, mint a nevelő apánk szokta. Hiába kapálóztam erősen magához szorított, és befogta a számat.
- Skye-szigeti obszervatórium - rikantotta, aztán előre lökött. Szorosan összepréseltem szemem-szám, és jobb híján körömmel marva kapaszkodtam az aljas ál-fivér csuklójába. Csak azért nem haltam bele a félelembe, mert olyan dühös voltam rá. Amikor a tüzes-izzó pokoli pörgés véget ért, és én végre szabad lettem, ki se nyitottam a szemem,de máris menekülőre fogtam. Csak pár lépés után, háttal a szörnyű tűznek,  biztos távolban álltam meg.
- Cseszd meg, Dave, haza felé seprűvel megyek. Vagy úszom - dühöngtem remegve, próbáltam küzdeni a tűz látványától szokásosan rám törő rémképekkel. A mocsok kamu-testvér  meg, ahogy mindig, most is remekül szórakozott a nyomoromon. Hiába hazudja a nevelő apánknak, hogy nem féltékeny rám, tudom, hogy az.
- Viselkedj jól, maradj csöndben, és ne rágózz már folyton - porolta le a vállamról a hamut fesztelenül, mintha meg se hallotta volna a dühöngésemet, aztán kézen fogva húzni kezdett a mindenféle nagyon fontos ember felé. Amikor rám nézett, nem mulasztottam el szemtelenül és jó feltűnően fordítani egyet a számban lévő dolgon, ami amúgy nem rágó volt, hanem egy mandragóra levél. Ami már három napja ott volt. Kezdtem megszokni, és klassz, hogy eddig még nem nyeltem le.
Köszöngettünk Mrs. és Mr. Fawleynak, meg még jó néhány másik valakinek, de amint lehetett, én inkább kereket oldottam. A nagy ijedtségre innivalót kerestem, mert a tűz okozta poszttraumás rémképeket éppen a tüzesvíz oltotta el igazán. A bálterem hangulatos, színes kavalkádja kezdett feldobni, elkaptam egy pezsgőspoharat, és mivel az ökör iszik magában, csatlakoztam egy enyhén ismerős kinézetű lányhoz, aki szintén iszogatott.
- Szia! Nem ismerlek valahonnan? - kérdeztem derűsen és kissé gyanakodva. Tényleg ismerős volt, csak még nem esett le, honnan. Mondjuk fiatalnak tűnik, lehetne éppen, hogy a Roxfortban is láttam pár éve, csakhogy mégis az az érzésem támadt, máshol láttam korábban. De tovább lendültem efelett, egy égetőbb ügy miatt.
- És nem tudod, hol találom Fawley-ék lányát? Az idióta mostohatesóm a fejébe vette, hogy becserkészi, muszáj figyelmeztetnem szegény csajt - tettem hozzá bosszús, kínos sóhajjal.

Szilveszteri mulatság

2001. december 31.- 2002. január 1.

To: Mirabella Harpell

A vendégek szépen lassan megérkeztek. Egy ideig nekem kellett a kandalló mellett állnom, és fogadnom az érkezőket, de szerencsére anya hamar leváltott. Tudta, hogy nekem ez nem szórakozás, és megkímélt az egész estés bájolgástól. Nem mintha nem lett volna utána is folyamatosan műmosoly az arcomon. Jöttek férfiak, nők, a szüleim munkatársai, páran a Minisztériumból. Csodálkoztam, hogy Hopkirkék nem érkeztek még meg. Mondjuk nem volt szükségem egy újabb kínos beszélgetésre a nagy semmiről Melanie-val. Az annyira kínos volt, néha még mindig gyötörtek a rémálmok. Ilyen sokáig, ilyen hosszan a semmiről még soha nem sikerült beszélgetnem senkivel. És egyáltalán nem volt segítőkész az a csaj.
Odajött hozzám néhány srác is, a szüleim unszolására. Egyesek túl öregek, mások túl fiatalok voltak hozzám, aki meg korban jó lett volna, az pedig rettentő unalmas volt. Aztán befutott James bácsi, akinek végre őszintén tudtam örülni. Karácsonykor nem tudott hozzánk csatlakozni, ez az egy ünnep volt, amit a családjával és nem velünk töltött. De az ajándékokat elküldte nekünk. Imádtam a csillagos dísztalárt, amit tőle kaptam. Beszélgettünk pár szót, de végül befutott Teddy, és elcsábította az egyetlen értelmes beszélgetőpartnert a partin.
Egy pezsgőspohárral a kezemben indultam el a kandalló felé, hogy leváltsam anyát, amikor egy vöröshajú, törékeny lány és egy szőke hajú, jóképű srác jelentek meg a kandallóban. Éppen vitatkoztak valamin - szép belépő mondhatom -, úgyhogy én inkább tettem egy gyors kerülőt. Semmi kedvem nem volt pont náluk átvenni a stafétát.
Aztán a sors úgy hozta, hogy a vörös hajú lány talált meg engem. Ismerősnek tűnt már nekem is elsőre, de ő tette fel a kérdést.
-Nem tudom. - vontam meg a vállam - De te is ismerős vagy nekem. A Roxfortba jársz? Én tavalyelőtt végeztem. Hugrabugos voltam.
Amikor a Fawley-lányt kereste, csak elvigyorodtam és integettem neki, mintha húsz méterre lennénk és azt szeretném, hogy meglásson.
-Üdv, Serena Fawley vagyok. Azt hiszem, engem keresel. És merrefelé van az idióta mostohatesód? - vigyorogtam rá kíváncsian, mert az "idióta mostohatesó" tűnt az egyetlen jó partinak ma este. Vajon miért nem kedveli ez a lány.
Miután kölcsönösen bemutatkoztunk egymásnak, és amíg a vörös hajú lány válaszol a kérdéseimre, én az italospult felé vezetem. Útközben feltűnt, hogy olyan, mintha folyamatosan rágna valamit. Egy kicsit idegesítő volt, de elővettem a legjobb modoromat, mégsem üldöhettem el az egyik olyan embert, aki miatt talán nem fullad totális unalomba az estém.
-Pezsgőt kérsz vagy esetleg valami alkoholmentes italt? - Ahogy egy újabb pohár pezsgő után nyúltam, a ruhám ujja alól kilógott a Halloweeni álom-kaland utóhatásaként megmaradt heg, amit már kezdtem teljesen megszokni a kezemen, főleg, hogy egyre inkább halványodott. És mivel a Rend azóta nem jelentkezett, próbáltam csak egy rossz álomnak felfogni. Valami furcsa, kollektív, félelmetes álomnak.

Szilveszer
2001. december 31.

 

-Nem tudom. De te is ismerős vagy nekem. A Roxfortba jársz? Én tavalyelőtt végeztem. Hugrabugos voltam.
Elgondolkodva bólogatok, hogy talán onnan - bár a Roxfort valahogy olyan, hogy a mai napig kerülnek elő évfolyamtársaim, de nem ritkán még háztársaim is, akik addig mintha ott se lettek volna. Nagy kastélyban sok ember elfér, ugye…
-Üdv, Serena Fawley vagyok. Azt hiszem, engem keresel. És merrefelé van az idióta mostohatesód? - mondja, én meg kínomban elröhögöm magam.
- Akkor ne keresd, mert még meglesz! De tényleg, egy seggfej, azt se  hidd el, ha csendben van. A csapat felé láttam eltűnni. Remélem mattra issza velük magát, én pedig kölcsönvehetem az egyik seprűt, és repülhetek egy jót hazáig - merengek a pajtizó kviddics-csapat felé lövellve egy furcsa, egyszerre vágyakozó és aggodalmas pillantást.
Az eddigi legjobb programnak valóban az tűnt, hogy kövessem Serenát az italokhoz. Észrevettem, hogy megint forgatgatom a számban a levelet, ezért gyorsan oldalra tereltem, ahol nincs útban, és nagyon próbáltam békén hagyni.
-Pezsgőt kérsz vagy esetleg valami alkoholmentes italt?
- Alkoholos alkoholt. Na jó, nem - kuncogom, aztán megrázom a fejemet. Elvégre, bár az előbb viccnek állítottam be, valóban az a terv körvonalazódott, hogy a kandallókon át semmiképp se hagyom el ezt a szigetet.
- Iszunk egy mimózát? Tudod, pezsgő meg narancslé. Ha szereted - teszem hozzá, és előkaptam a pálcámat, hogy összebűvöljem a választól függően az egy, vagy két koktélt. Nem mintha bonyolult volna a két folyadékot kézzel összeönteni, de rohadtul élveztem, hogy végre legálisan varázsolhatok az iskolán kívül.
A kezem két mozdulat között dermedt meg, a pohár nagy löttyenéssel koppant az asztalra, engem mindenképpen eláztatva egy kissé, és hirtelen csak remélni tudtam, hogy Serenára nem jutott.
- Jaj, ne haragudj… De nézd, nekem is van olyanom - mutattam fel a karomon a sebhely alig látható nyomát. Azért még megvolt. És most beugrott a hozzá társuló egy emlék is.
- Te is ott voltál, igaz? - ismerem fel Serenát, hiszen ő állt ott a fura rémálomban, mikor majdnem felborítottam azt az asztalt, amin az a kütyü volt.
- Azóta a szarság óta nem merek aludni… De ha már így összefutottunk… Mi volt az a szerkezet az asztalon? A pasi rámszólt, hogy ne törjem össze, pedig azt hittem, az csinálja az álmot, és az tart minket fogva - magyaráztam, aztán előbb húztam egyet a félig kiürült koktélból, csak aztán láttam neki, hogy a pálcámmal eltüntessem a kiömlött italfoltokat.

Szilveszteri mulatság

2001. december 31.- 2002. január 1.

To: Mirabella Harpell

Ez a lány nincs túl jó véleménnyel a testvéréről, az már egyszer biztos. - állapítom meg, miután a vörös hajú lány elmondja mindenfélének a srácot. Azt viszont nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy vágyakozva pillantgat a kviddics csapat felé.
-Szeretnél velük találkozni? - kérdezem mosolyogva, mert tényleg nagyon szívesen bemutatnám nekik a lányt. - Játszol a házad csapatában? - érdeklődöm. - Engem Solomon Sager tanított meg repülni. - mutatok a megnevezett férfira. Solomon Sager a Pride of Portree jelenlegi edzője volt, de a maga idejében kiváló hajtó. Skóciában mindenki ismerte a nevét. Néhány évig még a skót nemzeti válogatottban is játszott. Nagyon büszke voltam rá, hogy tőle tanulhattam, habár nem voltam túl hálás tanonc. Egyszer próbálkoztam bekerülni a hugrabugos csapatba, de végül nem mentem át az első körös válogatón sem. Később aztán annyira nem is bántam, amikor láttam, mennyi edzése van a srácoknak.
Amikor az italpulthoz értünk, a lány eléggé otthonosan érezte magát, és néhány pálcaintéssel gyorsan kevert is egy koktélt magának és nekem is. Mosolyogva elfogadtam, és konstatáltam magamban, hogy biztosan elmúlt már tizenhét, ha a sulin kívül is varázsol.
Amikor az italért nyúltam, és a lány meglátta a kezemen a heget, feldöntötte a saját italát. Ezek szerint neki is ismerős volt, sőt neki is volt egy olyan sebhelye, amit gyorsan meg is mutatott nekem. Én gyorsan úgy helyezkedtem, hogy más ne lássa, még mindig nem szóltam a sebről a szüleimnek. Semmi értelme nem lett volna, csak ők is aggódtak volna.
-Igen, én is belecsöppentem abba a furcsa jelenésbe. Egyszerűen azóta sem tudok napirendre térni felette, viszont az egy kicsit megnyugtat, hogy azóta senki nem próbált megölni, vagy megbosszulni azt, hogy nem léptem be a Rendben. - Ezt már nagyon halkan mondom. Most már kezd nekem is reméleni a csajszi, ő volt az, aki le akarta dönteni az armilláris gömböt. Kérdésére el is magyarázom neki, hogy mi az:
-Az armilláris gömb az égbolt modellje. Biztos emlékszel, hogy mindenféle gyűrűk ölelték körbe a gömböt. Na azok az Egyenlítőnek, az ekliptikának, a horizontnak, a meridiánnak a különböző térítő- és sarkköröknek feleltek meg, segítségével a csillagok mozgását lehet megfigyelni, modellezni. Az ott lévő gömb egy különösen szép kidolgozású, aranyból készült darab volt. Legszívesebben lenyúltam volna tőlük. Annál a nőnél biztosan nincs jó helyen...
-Veled történt azóta bármi rossz? És a Roxfortban beszéltetek róla? Volt egypár iskolatársad is ott, nem? Például egy Sophie nevű lány, akivel később összefutottam, nem is olyan régen. Téged egyébként hogy hívnak? - kérdezem, mert a lánynak még nem volt alkalma bemutatkozni. Közben belekortyolok a italomban, és körbenézek a teremben. Egész sokan itt vannak már, a zenekar is elkezdett zenélni, de nagy kedvem nincs táncolni. Sokkal érdekesebbenk ígérkezik ez az este, ha ezzel a vörös hajú lánnyal töltöm. Talán ő többet tud, mint Elliot vagy Sophie...

Szilveszer
2001. december 31.

 

-Szeretnél velük találkozni?Játszol a házad csapatában? Engem Solomon Sager tanított meg repülni.
Az állam leesik a hírre és lehetőségre. Az iskolai csapat fogójaként egyébként is nagy lehetőség ez, de csak amúgy kviddics rajongóként is hálás lennék érte.
- Megtennéd? - ámulok el lelkesen. - Igen, nagyon szeretnék találkozni velük, én vagyok a most grifi fogója - magyarázom hadarva. Képességeimet mondjuk kevéssé szemlélteti, hogy később kiborítom a poharat, de ez betudható a korábbi vállamat ért sérülésnek. Meg alapból annak, hogy béna és szeleburdi tudok lenni, ha felzaklat valami. De eltökélem, hogy Sager előtt összeszedem magam.
- Nagyon szerencsés vagy. Biztos tanított egy csomó trükköt - irigykedem kedvesen, közben azon gondolkodom, hogy a roxfortos csapatok fényképein mégsem láttam ezt a lányt, de az is igaz, hogy van, akinek a tanulás fontosabb, és az állandó edzések tényleg sokat kivesznek az emberből.
-Igen, én is belecsöppentem abba a furcsa jelenésbe. Egyszerűen azóta sem tudok napirendre térni felette, viszont az egy kicsit megnyugtat, hogy azóta senki nem próbált megölni, vagy megbosszulni azt, hogy nem léptem be a Rendben.
Hallgatok bólogatva, mert teljesen egyetértek vele. Örülhetünk, hogy annak a fenyegetésnek azóta nincs következménye - bár kérdés, hogy ez azért van-e, mert üres szavak voltak, vagy azért, mert most vagyunk a vihar előtti csendben, amikor a susogó szél kicsit elhallgat, a természet levegőt vesz, aztán elszabadul a pokol. Serena alapos magyarázata legalább eltereli ezekről a dolgokról a figyelmemet, én pedig érdeklődve hallgatom, milyen értékes műszert nem tettem tönkre eszetlen berzerker módban.
- Az armilláris gömb az égbolt modellje. Biztos emlékszel, hogy mindenféle gyűrűk ölelték körbe a gömböt. Na azok az Egyenlítőnek, az ekliptikának, a horizontnak, a meridiánnak a különböző térítő- és sarkköröknek feleltek meg, segítségével a csillagok mozgását lehet megfigyelni, modellezni. Az ott lévő gömb egy különösen szép kidolgozású, aranyból készült darab volt. Legszívesebben lenyúltam volna tőlük. Annál a nőnél biztosan nincs jó helyen…
Bólogatok egyet értően, közben elkapom a maradék italt, és kortyolok belőle. Jót tett nekem az a rövid időszak, amikor visszafogtam az alkoholfogyasztást, és most jót tett, hogy jobban elengedtem, immár ésszel. Így nem zaklatott fel annyira az újra visszatérő téma, csak fásultan ingattam a fejemet a kérdések áradatára.
-Veled történt azóta bármi rossz? És a Roxfortban beszéltetek róla? Volt egypár iskolatársad is ott, nem? Például egy Sophie nevű lány, akivel később összefutottam, nem is olyan régen. Téged egyébként hogy hívnak?
- Elég sok iskolatárs volt ott, igen. De mindenki jól van tudtommal, Soph is. Semmi rossz nem történt, ha azt nem számítjuk, hogy annyira nem rajongok az álmokért emiatt - jegyzem meg fintorogva. Igazából mostanság Cartwright bigéjének az altató bájitalaival tudok csak aludni, mikor garantált az álomtalan álom. Jobb elkerülni azt a helyet, ha ott ilyesmik történhetnek az emberrel. Ha előbb elalszok, mint ahogy elfogyasztanám a főzetet, így is rémeket álmodok. A kialvatlanság még mindig jobb…
- Bocsánat, Mira Harpell vagyok - mutatkozom be, és mivel a kezemben éppen pohár van, kézfogás helyett csibészesen somolyogva koccintásra emelem.
- És azt most már tudom, hogy te pedig Serena - kuncogom kínosan. Eszembe is jut, hogy jobb lenne figyelni Davidre, mielőtt lesből ránktámad, de még mindig valahol a terem sarkában trécsel valami csajokkal. Amint látszik, ahogy megjelenik valahol, legalább hárman lecsapnak rá. Megforgatom a szemem, s inkább a Porpicik után pillantok.
- Szóval… Odamegyünk hozzájuk? - kérdezem vágyakozva, és már előre hálásan a Fawley lánynak azért, ha bemutat nekik. Persze tudom, hogy a hírességek, ha személyesen találkozunk, néha eloszlatják az őket övező csodálatot, de egyrészt vállalom ezt a kockázatot, másrészt ha tirpákok lesznek, lenyúlom valamelyikük seprűjét...

Szilveszteri mulatság

2001. december 31.- 2002. január 1.

To: Mirabella Harpell

Láttam a lányon, hogy fellelkesült a hírtől, hogy találkozhat igazi hús-vér kviddicsjátékosokkal. Nekem a csapattagok szinte a családom tagjainak számítottak. Annyira kevés varázsló élt a szigeten, hogy elég jól összetartottunk, az Obszervatórium jó gyülekezőhely volt. Annál is inkább, hogy ide csak varázslattal vagy repülve lehetett eljutni, muglik tényleg nem tudták betenni ide a lábukat.
-Uh... - vakartam meg a fejemet kínosan. - Mondjuk úgy, hogy nem én voltam a legtehetségesebb tanítványa. Repülni azért megtanultam, de kviddicsben csak amatőr szinten vagyok. Egyszer jelentkeztem a Hugrabug csapatába hajtónak, de nem válogattak be. Sol viszont jófej, kedveli az ifjú tehetségeket. - mosolyogtam rá bíztatóan.
Miután átbeszéltük, mi is történt a halloweeni álom-jelenésben, és elmeséltem mi is az az armilláris gömb, megtudom, hogy Mirának hívják a lányt. Szomorú voltam, hogy ennyire megviselte az egész jelenet, reméltem, hogy előbb utóbb túl fogja tenni magát, főleg, ha nem történik semmi komolyabb baja.
-Szóval... Odamegyünk hozzájuk? - kérdezte izgatottan reménykedve.
-Persze. - bólintottam, és Mirát a csapat felé terelgetve elindultunk a terem másik végébe, ahol a Pride of Portree csapatának tagjai éppen pár csinos lányt szédítettek. - Hé, srácok! - szóltam emeltebb hangon, amikor odaértünk, hogy felkeltsem a figyelmemet. Amikor odafordultak, szinte egyszerre elmosolyodtak.
-Serena! - szólalt meg az egyikük, Lars, akit Svédországból igazoltak három éve. - De jó újra látni. Milyen az egyetem?
Az Akadémiáról most semmi kedvem nem volt beszélni, nem is akartam elrontani a hangulatot, inkább Mirát toltam előre.
-Ismerjétek meg, Mirát. Ő most a Griffendél fogója.
-Hűűű! - ámultak, és már a vörös hajú lány köré is gyűltek, és elárasztották kérdésekkel. - Milyenek most a csapatok? Ki vezeti a bajnokságot? Hogy áll a Griffendél?
A legkíváncsibb Matt, a Portree fogója volt, gyorsan fel is világosítottam Mirát, miért:
-Matt is volt a Griffendél fogója, még Harry Potter és Charlie Weasley előtt.
Aztán háttérbe vonultam, hagytam Mira hadd beszélgessen a srácokkal. Én teljesen belemerültem a beszélgetésükbe, amíg egy kéz nem nehezedett a vállamra.
-Nahát, de csinos vagy ma, kislány. - mosolyogva fordultam hátra, amikor megismertem Solomon hangját. Boldogan megöleltem, őt sem láttam már több hónapja.
-Sol, engedd meg, hogy bemutassak neked valakit. Ő itt Mira, a Griffendél fogója. Imádja a kviddicset. - bíztatóan mosolyogtam Mirára, hogy övé a terep.

Szilveszer

2001. december 31.


   

-Uh... Mondjuk úgy, hogy nem én voltam a legtehetségesebb tanítványa. Repülni azért megtanultam, de kviddicsben csak amatőr szinten vagyok. Egyszer jelentkeztem a Hugrabug csapatába hajtónak, de nem válogattak be. Sol viszont jófej, kedveli az ifjú tehetségeket.

Megdobban  a szívem. Vajon tehetségnek számítok? Jól indultam a lovastorna múlttal, és hogy imádom a száguldás bármilyen formáját. De a most ősszel történtek, a vállamat ért sérülés némileg visszavetett, és ami rosszabb, el is bizonytalanított. Már így is három lehetséges jövőkép lebegett a szemem előtt, a negyedik pedig néha megkörnyékezett, és bosszantó-csábítón a fejem körül repkedett, pont mint egy csintalan aranycikesz. Ha nem nyúvadok ki a családomnak megfogadott kis bosszúhadjáratom alatt… És ha nem jönne be se az aurori, se az egyszarvú-etológusi pálya… Talán akkor több lenne nekem ez a sport puszta hobbinál. Híres lehetnék. De mi a hírnév? Szalmaláng csupán. Úgy döntöttem, ezeket a komoly gondolatokat ráérek majd az új évben elrendezni, és idén még inkább maradok lelkes rajongó.

Serena útmutatását követve odajutunk a csapathoz. Meg az őket körbecikázó gruppiszerűségekhez is. Hiába, aki nagymenő sportoló, az már majdnem olyan, mint a mugliknál a sztárénekesek. Lenyeltem a lámpalázam, még jó, hogy a házigazda olyan közvetlenül beszélt velük, így mégsem akadt rögtön a nyakamba a “rajongó” tábla.

-Ismerjétek meg, Mirát. Ő most a Griffendél fogója - bátorít Serena, én pedig szerény vigyorral intettem feléjük.

- Sziasztok! - biccentettem mellé, próbálva nem túllihegni az egészet. Magamban azt hajtogattam, hogy “Csak lazán, csak lazán…” 

-Hűűű! Milyenek most a csapatok? Ki vezeti a bajnokságot? Hogy áll a Griffendél?

Kapkodtam a fejem lelkesen mosolyogva, de úgy záporoztak a kérdések, mintha egyszerre vagy hét cikesz kerülgetett volna. Azért igyekeztem mindet megjegyezni, és mikor hagytak egy levegővételnyi szünetet, mindre válaszoltam is, egyenként mindig arra nézve, aki feltette a kérdést, így csinálva ebből egy vicces adok-kapokot.

- Erős most mind.  A Mardi vezet, rohadt sokkal. Harmadikok vagyunk, de vagy összeszedjük magunkat, és lehetünk még másodikok, vagy koalíciót ajánlunk valamelyik házzal, és akkor a Mardekárt is megelőzhetjük - viccelem el a nyilvánvaló vereséget. Bár még csak félévnél járunk, látszik, hogy a vörös-arany ház most sem különösebben esélyes a házkupára.

- Persze, ott a Szeszély, biztos tudjátok az újságból. A sok korlátozás miatt gyakorolni meg kivddicsre edzeni bonyolultabb, de ott a lehetőség, hogy egy vagy több griffendéles diák meggondolatlan vakmerőséggel megmentse a napot, és megint az utolsó pillanatban kaparintsa meg a kupát - magyarázom, persze poénból, aztán legyintek. - De persze ennek kisebb a valószínűsége, mint a ti iskolás éveitekben - teszem hozzá.

-Matt is volt a Griffendél fogója, még Harry Potter és Charlie Weasley előtt.

- Nahát! Majd megoszthatnál velem pár hasznos trükköt - vigyorgok rá huncutul, mert jó érzés, hogy valakivel egy híres kviddics csapatból van egy közös pontom. Ha kedvesen válaszol, később megkeresem, de most eléggé nagy a jövés-menés, és biztos nem is dolgozni jöttek. Nincs is idő most ilyesmibe mélyedni.

-Nahát, de csinos vagy ma, kislány - hallom a hátunk mögül egy idősebb férfi hangját, és kíváncsian forulok oda én is. Mivel Serena megöleli, ebből kitalálom, hogy az említett Sager lehet. 

-Sol, engedd meg, hogy bemutassak neked valakit. Ő itt Mira, a Griffendél fogója. Imádja a kviddicset.

- Nagyon örvendek, Mr. Sager - nyújtom a fickó felé a jobbomat. - Igazán lenyűgöző a munkássága, játékosként és edzőként is. Hogy van mindig? - kérdezem kedvesen, és figyelmesen hallgatom a választ. Azért csak foglalkoztat, vajon milyen lehet, ha valaki egy tipikusan inkább hobbi-sportot választ hivatásául. Milyen lehet ebben dolgozni, ekörül szervezni az életét… Ahhoz nagyon ügyesnek kell lenni. Hiszen a varázslópalánták még járni is alig tudnak, de seprű meg egy kvaffnak való labda mindenkinél elérhető. Erős mezőnyből kiemelkedni profi szintre pedig álomszerű.

A kedélyes beszélgetést az zavarja meg, hogy Solomon válla fölött megpillantom a tömeget vizslató Dave-t. Olyan a képe, mint a prédára leső oroszlánnak, hiába van szőke lófarka copfba fogva. Ebből arra következtetek, hogy vagy engem keres, vagy ma estére ágymelegítőt. Így aztán én és Serena is potenciális áldozatok lehetünk. 

- Na és melyikőtök lenne oly jó megmenteni engem egy seprűvel ma este? Elképzelhető, hogy azzal kell majd elszöknöm innen... - sóhajtom kínosan és esdeklőn vigyorogva. Közben egy fél lépéssel gyorsan bebújok az emberek sűrűjébe, amennyire tudok. Úgy tervezem, hogy megvárom az éjfélt, aztán oldok kereket. Nincs is már sok idő addig. Persze, elképzelhető, hogy nem kapok kölcsön, mert hát versenyseprűk, én  meg egy idegen kislány, de sebaj. Nekem elég látni, hol vannak, a többit megoldom engedéllyel vagy anélkül. Nem hazudtolom meg Cartwrightot, a nagy, titkos tolvajvezért… 

- Visszaküldeném bagolypostával - teszem hozzá, aztán akár kapok, akár nem, menekülőre fogom, mert Dave csak kiszúr minket, és céltudatosan -félénk igyekszik.

- Köszi  fiúk, szuperek  vagytok, nem is szeretnék zavarni tovább, boldog új évet előre is, gyere Serena,  mutasd meg nekem a többi, messzebbi csillagot is - teszem hozzá elbűvölő vigyorral, hízelgően felfele bökve az igazi égboltra,  közben elkapom egyik kezembe Serena kezét (és a másikba fogom a seprűt, ha kaptam). 

- Légyszi… még nem is jártam sose obszervatoriumban. Megmutatod nekem a kilátást, meg a teraszt? Még új év előtt - kérdezem lelkesen, meg se várva igazan a választ, és szelíden húzom magam után a házigazdát a tömegen át. Dave lemarad, én lassítok egy kicsit, illedelmesebb szintig.

- Bocsánat, gondoltam, megmentem magunkat a tesómtól… engem csak piszkálni szokott, minden más nőnemű lényt meg megpróbál… tudod…  elbűvölni - köhhintek  fintorogval. 

- Szóval ha van kedved megmutatni, tényleg szívesen megnézném a csillagokat, ha van itt terasz, vagy ilyesmi  - teszem hozzá,  és megállok, elengedem, hátha más terve van. Ki tudja…

- Persze, tudom, hogy jóképű,  ha akarod, bemutathatlak neki - mondom félig viccelve, de ezen a ponton az is eszembe jut, hogy míg ezek ketten elfoglalnák  egymást, én akkor is nyugodtan megléphetek közben a kapott vagy lopott legi járművön. Szóval csak Serena-n áll, mi legyen a tervem...

 

Szilveszteri mulatság

2001. december 31.- 2002. január 1.

To: Mirabella Harpell

Mira egyértelműen élvezte, hogy a fiúk figyelme rá terelődött. A kviddics csapat tagjai mind kedves, barátságos alakok voltak, nem féltettem tőlük a vörös hajú lányt. Valószínűleg szerény személyemnek is köszönhető volt, hogy a többi érdeklődő szépen lassan elsomfordált körülünk, és végül már csak ketten maradtunk a csapat bűvkörében. Én csak hallgattam, jó volt valami hírt hallani a roxforti bajnokságról. Sajnáltam, hogy megint a Mardekár vette át a vezető pozíciót, bár az sem volt jó, amikor a Griffendél volt folyamatosan a bajnok. Szerettem volna, ha legalább egyszer a Hugrabug nyer. Elgondolkodtam, mennyire komoly esélyünk volt abban az évben, amikor Diggory volt a fogónk, de aztán ott is balul sült el minden.
Végül Solomon szakított ki a merengésemből, őt is rögtön bemutattam Mirának. Egy kicsit elcsevegtek Mirával, de a lány hamar visszatalált a fiatalabb sportolókhoz. Én viszont beszéltem pár szót Sollal, és abban maradtunk, hogy másnap velük ebédelek.
Éppen a Portree őrzőjével beszélgettem, amikor meghallottam, hogy Mira egy seprűért kuncsorog. Tudtam, hogy a csapat a versenyseprűiktől sosem válna meg, úgyhogy kedvesen-viccesen átkaroltam Mira vállát, és a csapatra mosolyogtam.
-Ne aggódjatok, nem kell megválnotok szeretett Tűzvillámaitoktól. Mira, van itt néhány seprű az Obszervatóriumban, használhatod bármelyiket. Aztán majd visszajuttatod valahogy... Vagy találkozunk Roxmortsban, vagy beugrom érte a Roxfortba. Azért remélem nem gond, ha nem egy Tűzvillámon kell hazáig utaznod.
Végül Mira hirtelen hangulatot váltott, és el is akart tűnni a kviddicscsapat színe elől. Elkezdett a kijárat felé húzni. Először nem értettem, mi a célja - főleg, hogy össze-vissza hablatyolt a csillagokról és a kilátásról -, de aztán, amikor megláttam Dave-et a bátyját, rájöttem. Nem akart vele találkozni, és engem is ki akart menteni egy kínos beszélgetés alól. Őszintén hálás voltam neki. Habár úgy indultam neki az estének, hogy valakit csak összeszedhetek, de végül elment a kedvem az egésztől. Mirával sokkal viccesebb volt bújócskázni.
Hamar kiderült, hogy tényleg ez volt a titok nyitja. Ráadásul tényleg kíváncsi volt a teraszra is, úgyhogy megfogtam a kezét és elkezdtem felfelé húzni.
-Persze, megmutatom gyere. Semmi kedvem ma a hülye pasikhoz, úgyhogy kihagynám a bájcsevejt a bátyáddal.
Közben felérünk a távcsövekkel teli teraszra, elég hűvös van, mi pedig mindketten kis koktélruciban állunk a szilveszteri, skót hidegben. Előkapom a pálcámat, és először Mirára koppintok - őt rögtön átjárja a meleg -, majd magamra.
-Hasznos bűbáj. Melegen tart. Kiskoromban a szüleim mindig ezzel akadályozták meg, hogy megfázzak idefenn.
Felnézek az égre, nincs túl nagy szerencsénk, elég felhős az ég. Úgyhogy inkább újra intek a pálcámmal, és egy tálca pezsgőt és narancslevet varázsolok fel, és némi süteményt.
-Mire vagy kíváncsi? - kérdezem, majd belekortyolok a pezsgőmbe. Közben azon gondolkodom, hogy mikor változott meg a hangulatom. Délelőtt még határozottan arra gondoltam, hogy valakit fel kellene szedni. Most meg valaki máson jár az eszem, akivel fogalmam sincs, hányadán állunk, de semmiképp nem bántanám meg azzal, hogy egy másik férfival kezdek ki. Sóhajtva nézek a csillagtalan égre, hátha választ kapok tőle.

Szilveszer
2001. december 31.

 


stars align

Nagyon hálás voltam Serenának azért, hogy összehozott a fiúkkal, és az edzővel főleg, de csak bedobtam a kérdést. Tűzvillámok ide vagy oda, a beszélgetés kicsit befagyott, szerencsére a házigazda lány lazán mentette a helyzetet.
-Ne aggódjatok, nem kell megválnotok szeretett Tűzvillámaitoktól. Mira, van itt néhány seprű az Obszervatóriumban, használhatod bármelyiket. Aztán majd visszajuttatod valahogy... Vagy találkozunk Roxmortsban, vagy beugrom érte a Roxfortba. Azért remélem nem gond, ha nem egy Tűzvillámon kell hazáig utaznod.
- De jó, köszönöm - hálálkodtam még őszintén. - Visszaküldöm bagolypostán, vagy visszahozom a saját seprűmön. Nekem is Tűzvillámom van, a legjobb, de most vészhelyzet van egy kicsit, már egy csóri partfison is hazarepülnék - túrtam a hajamba zavart vigyorral, aztán menekülőre is fogtam, mikor közeledett a Dave-veszély.
-Persze, megmutatom gyere. Semmi kedvem ma a hülye pasikhoz, úgyhogy kihagynám a bájcsevejt a bátyáddal.
- Bölcs döntés - vágtam rá derűsen, nagyon helyeselve, aztán hamarosan már a csillagok alatt álltunk.
Serena varázsolt ránk valamit, én pedig még meg sem éreztem a hideget, az máris elmenekült a közelünkből.
-Hasznos bűbáj. Melegen tart. Kiskoromban a szüleim mindig ezzel akadályozták meg, hogy megfázzak idefenn.
- Tényleg az. Meleg, lángok nélkül; nagyon tetszik - bólintok. Annak, aki irtózik a tűztől, mint én, ez a bűbáj igazi felüdülés. Főleg a varázslók világában, ahol ragaszkodnak az olyan régmúlt, ódivatú és környezetszennyezően füstös dolgokhoz, mint a kandallók, meg gyertyák, meg fáklyák. Mondjuk a radiátoron nehezebb lenne utazni hopp vagy bármilyen porral, de remélem, már dolgozik valaki annak a varázslatnak a feltalálásán.
-Mire vagy kíváncsi?
Először a kilátással foglalkozom, a felhők mögül ki-kikandikáló holddal és bújócskázó csillagokkal, meg a sziget sötét árnyaival és a tenger állandóan mozgolódó hullámaival.
- Nem is tudom… - sóhajtottam, és én is a pezsgőmet kóstolgattam. Azért mégiscsak egy szigeten voltunk, fényszennyezés a bál miatt most nyilván volt, de hogy kijöttünk ide, és végtelen tenger meg végtelen ég vett minket körbe, elfogott a kicsiség érzése. - Milyen érzés volt itt felnőni? - kérdezem, majd figyelmesen hallgatom a választ. Fent is az ég, lent is annak a tükörképe a tenger hullámai között. Érdekes gyerekkor lehet mindig a csillagok között járni.
A beszélgetésünket hangos visszaszámlálás kezdi kísérni.
- Jé, mindjárt éjfél - kapom fel a fejem, és sietősen kotorászni kezdek a zsebemben.
- Te mit terveztél éjfélre? Én meg akartam csókolni valakit pontban éjfélkor, mert az olyan tökéletes pillanat lett volna egy első csókhoz, de nem úgy alakult, és az a valaki nagyon messze van most - magyarázom, és előhúzok a ruhámból egy metálkék zsebórát. Nem vettem észre, hogy a sötétben valaki mögénk lopakodott, én meg most az órácska gombjaival bajlódtam.
- Három… Kettő… Egy…
A vad éljenzés hangjai mellett itt fenn a tetőn két dolog történt. Én megállítottam az óra mutatóit, mikor mindahány épp a tizenkettesen pihent. Serenát pedig lesből lekapta Dave. Na ez nem tudom hogy érintette őt, de én a szememet forgattam.
- Csodás… Invito seprű! Serena, köszönöm, egy élmény volt a ma este. További jó mulatást - vigyorgok Dave-re, közben kinyújtott kezembe belesimul egy érkező seprű nyele. Nem egy Tűzvillám, valami szerényebb, de megteszi.
- Mi a Merlin szőrös, kék eres… - kezdi Dave, én meg a seprűnyélre pattanok. Megindul felém, de nem kap el, gyorsabb vagyok.
- Menekülj… - kacsintok tátogva Serena felé, aztán ő eldönti, elszalad-e, amíg Dave velem van elfoglalva, vagy sem. A srác megpróbál elkapni, de hát gyalog nem sok esélye van, húzok körülöttük egy kört, aztán kikerülöm Dave egy sunyi kis átkát, és gondolkodás nélkül kirepülök a tenger fölé. Most aztán én is kipróbálom, milyen, mikor felettem is a végtelen ég, alattam is a végtelen tenger. A zsebemben pedig van egy végtelen, éjféli pillanat, amivel nagy terveim vannak a közeljövőre nézve. Szuper volt Serenával Szilveszterezni, de ezt az egy, éjféli momentumot most mégis elloptam, és másnak tartogatom.
 

(Köszönöm a játékot! )

Szilveszteri mulatság

2001. december 31.- 2002. január 1.

To: Mirabella Harpell

Ott álltunk kinn a téli hidegben, és nagyon jó érzés volt, hogy semmit nem érzünk belőle a kis koktélruháinkban. Vártam, hogy Mira feltegyen valami csillagászati kérdést, vagy szimplán csak egy csillagképet keressen, de egy teljesen más irányba terelte el a beszélgetést.
- Milyen érzés volt itt felnőni? - kérdezte.
Néhány másodpercig nem válaszoltam, de éppen csak annyi ideig, hogy Mira nehogy azt gondolja, olyat kérdezett, amire nem akarok válaszolni.
-Igazán... mesés. De tényleg. Itt volt apa és anya, akkor még nem ők vezették az Obszervatóriumot, így több idejük volt velem foglalkozni. És volt nagyjából tíz nagymamám és nagypapám. Anyáék a csillagászok új generációja, előttük jóval idősebbek dolgoztak itt. Ők tanítottak meg mindenre, amit most az asztronómiáról tudok. Amikor a Roxfortba mentem, nem is kellett volna csillagászat órára járnom, semmi újat nem tanultam. Itt viszont... nyaranta szinte minden estét itt töltöttünk a teraszon. Minden hullócsillag hulláskor itt ültem, és kívánságokat mormoltam. Mégis volt időnk kirándulni, világot látni is. Tényleg mindent megadtak nekem, amit csak tudtak. Viszont úgy nőttem fel, hogy én voltam itt az egyetlen gyerek. Furcsa volt, amikor belecsöppentem a Roxfort világába. Meg kellett tanulnom, milyen gyerekek között élni. De nem bántam meg, úgy tűnik, jól alakul az életem. Ha más nem, itt mindig lesz helyem.
Figyelem Mirát, hogy reagál a történetemre. Ha már mostohatestvére van, akkor nem alakulhatott neki olyan jól a gyerekkora, mint nekem. De azért reméltem, a nagyrésze boldogan telt.
Közben közeledett az éjfél, ahogy Mira felhívta rá a figyelmem.
-Én nem terveztem semmit éjfélre. Jó lett volna, ha itt van az a valaki, akit meg szeretnék csókolni, de nincs. Szóval ezt buktam. Úgyhogy inkább elfogadom, hogy a legjobban alakult az estém, itt fenn veled.
Ahogy beszéltem, Mira valamivel elkezdett matatni. Nem akartam megzavarni, nagyon koncentrált, hogy sikerüljön neki. Egy óra volt a kezében, úgy számolt vissza:
-Három... kettő... egy...
Boldog új évet! Akartam mondani, de egyszer csak valaki megpördített a tengelyem körül és megcsókolt. Teljesen ledöbbenve láttam, hogy Mira bátyja az. Én kapásból lekevertem neki egy pofont, közben Mira is akcióba lendült. Magához hívott egy seprűt, és elindult vele hazafelé.
Ez pont megfelelő alkalom volt a menekülésre. Erre Mira is felhívta a figyelmemet. Lesurrantam a teraszról, bezártam magam után az ajtót, hogy a srác ne tudjon utánam sietni, és gondolatban boldog új évet kívántam Mirának.

to; Miss Senna Faley
WHOA
look at the moon!


2002. 07. 27.
outfit

Kissé nehezen szedem magam össze, a hopp-hálózat kegyetelenül képes kibillenteni az egyensúlyomból, de azt hiszem szerencsésen megérkezek az Obszervatórium területére, ahova meghívtak.. kik is? Valami Hawleyk? Harleyk? Faleyk? rettenetes névmemóriával rendelkezem, valahogy az emberek nevei olyan megkülönbözhetetlennek tűnnek, pedig a gázóriások, a csillagok nevei annál bonyolultabbak, mert mindenféle betűk és számok. De abban van redszer, az emberek nevében niiincs. Random az egész, és ez kiakaszt. Mindegy, majd ha nevén kell hívni bárkit is, kikerülöm, és Ön lesz, vagy Te, vagy Önök. Hajj.
Kissé megszédülök, ahogy összesezdem magam a kandalló előtt, aminek az egyik következménye az, hogy meg kell támaszkodnom valamiben, de persze a kandalló környékét miért is szerelnék fel kapaszkodókkal? Szóval megbillenek, haogy a gyomrom szaltózik egyet, és oldalra dőlve kaparászik a kezem valami támpont után, ami nincs se fej, se váll, se test magasságban. Sikerül rádőlnöm egy kis dísz asztalra, de persze azon meg valami gyönyörű váza pihen. AMit nyilván leborítok a na szédelgés közepette, és hangos csattanással ripityára törik.
Óó, hát  jaj.
Zavartan  beletúrok a barna hajamba, és gyorsan kutatni kezdek a bükkfa pálcám után, ami persze nincs meg elsőre, így aztán természetesen lebukok, mert a Mr és Mrs... valakik akiknek nem jut eszembe a neve, megjelennek. ártatlanul vigyorgok rájuk, mintha csak egy gyerek lennék, akik rosszaságon kaptak, pedig lassan megütöm a harmadik ikszet is.
- Jól van, kedvesem? - ijed meg a nő, én pedig csak bólogatok. Már nem is tudom melyikük állítja helyre a törött vázát, a benne lévő kiömlött víz és virág is belekerül a helyére, mintha mi sem történt volna.
- Ó, persze, semmi bajom - magyarázom, egy kíbos mosoly kíséretében, aztán csak bemegyek velük a nappaliba, ami határozottan fényűző és olyan különlegesen szép hangulata van. Mit meg nem adhatott volna apa, és anya is, azért, hogy lássék ezt. Ehelyett meghaltak, és nekem meg jutott az idióta nagynéném, aki remélem lezuhant LA felé a repülővel. AMióta azon a bizonyos napon eltűnt az életemből, nem adott hírt magáról, én pedig ennek rendkívül örültem. Csak a szart hagyta maga után. Odabent egy nagyjából velem egy idős fiatal csaj is ücsörgött, így barátságosan odalépek hozzá, és kezet nyújtok felé.
- Hellóó, Maria vagyok, a szüleid meghívtak egy kis teázásra, ürölök, hogy találkoztunk. Menő hely, biztos izgalmas itt élni.

[Otthon]

Otthon


outfit

2002. július 27.

To: Maria Fitzgerald

Valójában fogalmam sincs, kit várunk, de azt tudom, hogy a szüleim nagyon izgatottak. Valami feltörekvő kis asztronómus volt a lány, és ódákat zengtek a tehetségéről. Legalább is a szüleim ezt tették. Én bezzeg nem voltam feltörekvő kis asztronómus, aki nagyon tehetséges... Na mindegy.
Szóval ott ültem az Obszervatórium nagy helyiségében, ahol a Hop-hálózaton érkező vendégeket szoktuk fogadni, és amíg a szüleim a kandalló mellett várták, hogy Maria megérkezzen, addig én az egyik közeli fotelban ültem, és a teámat kevergettem.
Nem mondom, hogy nem voltam izgatott. Nem mondom, hogy nem futott végig az agyamon ezer és egy lehetőség arra, hogy miként is alakulhat a kapcsolatunk. Gondoltam rá, hogy nagy barátságba kerülünk, mert hasonló az érdeklődési körünk és a korunk. De eszembe jutott az is, hogy mi van, ha egy beképzelt kis picsa lesz, akit csak az asztronómia és a sikerek érdekelnek. Na meg ott volt az a lehetőség is, hogy teljesen más beállítottságúak vagyunk, és semmi közünk nem lesz egymáshoz azon kívül, hogy alkalomadtán összefutunk egy-egy bálon vagy konferencián.
Mindenesetre nem vártam sok mindent. Ha túl sok mindent vártam, akkor úgyis csak a csalódás érhetett. Ezt bőven megtapasztaltam az elmúlt hetekben. Amikor a csalódásaimra gondoltam - amikre nem akartam, azért is voltam itt -, könny szökött a szemembe, és inkább felfelé pislogtam párat és vettem egy mély levegőt, hogy tovább tudjak lépni. Semmi szükségem nem volt arra, hogy ez a Maria kisírt szemekkel lásson.
És egyszer csak szó szerint berobban a nő. Össze is tör bemutatkozásképpen egy vázát, meglepetten nézem az akcióját. Anya rögtön a nőhöz ugrik, hogy segítsen neki, apa pedig gyorsan - jó házigazdához híven -, helyreállítja a vázát, nehogy a vendégünk rosszul érezze magát.
Vált néhány szót a szüleimmel, de rögtön kiszúr engem is, és hosszabban üdvözöl:
- Helló, Maria vagyok, a szüleid meghívtak egy kis teázásra, örölök, hogy találkoztunk. Menő hely, biztos izgalmas itt élni.
Huh, ez sok infó volt így egyszerre, de kezet rázok vele.
-Serena Fawley vagyok. - mutatkozom be. - Egy ideje már nem itt élek, de kiskoromban tényleg izgalmas volt. - mondom halvány mosollyal, amit nemcsak Mariának, hanem a szüleimnek is szánok. Hiszen tudják, mennyire szerettem itt élni kiskoromban.
-Remélem rendben volt az utazás. A Hop-hálózat errefelé nem mindig a legbiztosabb megoldás. Én jobban szeretek hoppanálni. - Ez egyúttal egy javaslat is a számára, hogy ha legközelebb jön, inkább válassza az utazásnak ezt a fajtáját. - Egyébként örülök, hogy megismerhetlek. A szüleimtől már sokat hallottam rólad. Biztos érdekes lehetett a mugliknak átadni azt a sok tudást, amit megszereztél. - Igazából fogalmam sincs, mennyire lehetett izgalmas muglikkal foglalkozni. Szerintem mondjuk nem igazán, de ki tudja, lehet, hogy egészen szórakoztató lehet. De én inkább maradok a kutatásomnál.
Közben anyáék behozzák a teát, én töltök először Mariának, majd magamnak, és hallgatom, amit a munkájáról mesél. Aztán apa szólal meg:
-Úgy hallottam, meghívták Önt professzornak a Roxfortba.
Ahha, szóval itt van a kutya elásva. Apát a nő roxforti munkája érdekli.

to; Miss Senna Faley
WHOA
look at the moon!


2002. 07. 27.
outfit

Kifejezetten izgatott ez a kis találkozó, annak ellenére is, hogy snekinek a nevére nem emlékeztem. bezzeg a címet megjegyezni egyszerű, de a nevek! Mindegy is, kellően megrökönyödöttséget keltve landolok. Nem vagyok ehhez a közlekedéshez hozzászokva, hiszen vonatoztam egész életemben, vagy taxiztam. A hoppanálás is kikészít a kandallók szintúgy, mint a zsupszkulcosk. Pedig kénytelen voltam ezeket is megszokni, amikor a családom tulajdonát próbáltam visszaszerezni. Egsézen váratlanul ért az, mennyi varázshazsnáló tartott igényt a mugli csillagászati kellékekre. De már mindet visszaszereuztem.
A Mrs. és Mr. Haley - azt hiszem? - aggódva fogadtak, bár látszott rajtuk a meghökkenés jele is. Hát tény, ami tény, látványos érkezés volt. Nem vagyok hozzászokva a varázscsaládokhoz, sőt a varázsláshoz sem, pedig egészen hasznosnak mondható tudással rendelkezem, hogy mondjuk ismerjék ott is a nevem. Évekig csak muglik között tanítottam, a planetáriumban. Elég éles váltás ez az obszervatórium a planetáriumhoz képest. Már-már kedztem elfelejteni milyen is a varázsláa, amikor hirtelen felindulásból megpályáztam az asztronómia állást  a Roxfortba.
Nagyban csodálkozó szemekkel kémlelem az obszervatórium lenyűgöző belsejét, ahogy leülünk lassan a nappaliba. Igyekszem nem bénázni, de így is megbotlom az egyik szőnyegben. Kegyetlenül rossz az egyensúly érzékem.
- Serena Fawley vagyok. Egy ideje már nem itt élek, de kiskoromban tényleg izgalmas volt - erre egyetértve bólogatok, de aztán, mintha csak egy radír lenne a fejemben, nem emlékszem a nevére. Ó bakker, miért nem az az emberek neve, hogy xy-odik gázóriás, vagy valammi hasonló?
- Remélem rendben volt az utazás. A Hop-hálózat errefelé nem mindig a legbiztosabb megoldás. Én jobban szeretek hoppanálni.
Lemondóan sóhajtok egyet, és legyintek is.
- Nekem se így se úgy nem tesz jót. Majd beveszek előtte valami B6-ot vagy valami... bájitalt - állok rá a varázsnyelvre, gondolom nem nagyon vannak képben mi is az a B6. vagy legalább is nem sok varázsló van otthon a pirulás gyógyszerekben.
Közben megjelennek a szülei is. Kicsit szívszorító volt így látni őket, mindannyian itt élnek, imádják valószínüleg az asztronómiát, és... és életben vannak. Mintha csak az én elcseszett életem szánalmas kivetülései lettek volna, hogy nézd, talán ez lehetett volna a te életed is. De persze annál jobb ember vagyok, minthogy irigykedjek.
- Egyébként örülök, hogy megismerhetlek. A szüleimtől már sokat hallottam rólad. Biztos érdekes lehetett a mugliknak átadni azt a sok tudást, amit megszereztél.
- Óóó, én is nagyon örülök, Elena - bólogatok. - Bocsi, szörnyű a névmemóriám, nem fogom tudni megjegyezni a neved - forgatom meg a szememet, miközben elveszek egy csésze teát, ami félig ki is löttyen.
- Izgalmas a mugli gyerekekkel való fogllakozás, talán túlságosan is hozzászoktam a mugli világhoz - vonom meg a vállamat. - És a legtöbb tudást ami nekem van, azt a szüleimnek köszönhetem. Apa például űrhajós volt, és az űrben dolgozott - sóhajtok fel.
- Úgy hallottam, meghívták Önt professzornak a Roxfortba - szólal meg megfontoltan az apuka mire bólogatok.
- Háát, azt hiszem.  mámrint igen, meghívtak - nevetek fel kínosan. - Nem olyan nagy dolog ez, mégsem találtam meg még a választ a sötét anyag kérdésére meg ilyenek. lehet csak én voltam az egyetlen jelentkező - mondom zavartan.