Aiden Fraser
[Topiktulaj]
broken boy
Hozzászólások: 222
Jutalmak: +369
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: egyik szeme barna, a másik szürke
Kor: 19
Ház: Mardekár
Évfolyam: Nem fejezte be
Családi állapot: Nem nyilatkozom
Munkahely: a zsebedben
Kedvenc tanár: McGalagony
Legjobb barát: magány, meg hasonló szánalmas közhelyek
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: galagonya, sárkányszívizomhúr, 12 és fél hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #1 Dátum: 2021. 01. 24. - 23:57:09 » |
+1
|
the truth doesn't always make a good story, does it?2002. február 13.
Egy egészen kicsit frusztráló, hogy még csak most jutottam idáig. Tudom, tudom... Az illendőnél kicsivel... tovább várattam Noaht. Egy egészen kicsivel. De mentségemre szóljon; nem számítottam rá, hogy az addig egészen biztos lábokon állónak hitt életem egyszer csak összeborul. Újra. Tulajdonképpen faszt lep meg, mi? Költözni egészen... furcsa dolog. Nem sokszor kellett eddig... ténylegesen ilyen csinálnom. Az a típus vagyok, aki nincs kifejezetten helyhez kötve. Szívesen sodródom, nem zavar, ha naponta változik az ágyam. Motelek, szállódák... nem válogatok. Azonban... lett egy kutyám, és egy kutyával ezt nem tehetem meg. Szóval kellett egy lakás. Ez pedig... elhúzódott, kissé. Pedig nem mondom, hogy én kifejezetten ezzel akartam tölteni az időmet. Tényleg nem... kurvára nem. De az élet hullámaira valahogy fel kell szállni és megülni őket, hm? Szóval... Roxfort. Egy nagyon csendes és békés Roxfort, amelynek folyosóin csak néhány auror járkál. Elsiklok közöttük. Minden gond nélkül. Nem néznek rám. Nem néznek ki különösebben, hiszen... ma én is csak egy diák vagyok a sok közül, hm? A néhány napja szerzett átokhegeim még sajognak a talár alatt. Summer... kibaszott Feryll... Kezdek lassan eljutni arra a szintre, amikor már a levegőben sem bízok. Helyekben pedig pláne nem. Mert az a fakó barnasággal csillogó, ravasz tekintet mindenhol megtalál... De nem. Ez egy egészen másik ügy. Nem az, amivel ma kell foglalkoznom. Összébb húzom magamon az egyenruhát, amire lepillantva kicsit megkörnyékez a hányinger. Vörös. Oroszlános címes lapul rajta. És... igencsak szorít itt-ott... de mit tehet az ember, ha rögtönözni kell? Pláne, ha egész véletlenül otthon van egy nemrég ballagott öccse, aki még ráadásként az ikre... a dolgok adták magukat, és ezzel csak könnyedén elkerülöm a kérdéseket. Legalábbis bizonyos emberek kérdését. Felteszem, hogy az iskolában még mindig kérdéses egyesek számára Benjamin Fraser ikertestvérének a léte avagy nem léte, bár igaz, lassan kiballag az a korosztály. Ami valahol furcsa és egy egészen kicsit szomorú is. A talár zsebébe rejtem kezeimet, ahogy lazán végigsétálok a folyosón, a Mardekár klubhelyiségét célzom meg. A célpontot utoljára évekkel ezelőtt láttam rendesen, és mára csak a szürke szempár rémlik belőle rendesen, de ez nem rendít meg. Tudom, hogy megkapta a baglyomat... merthogy végül őt céloztam meg Nightingale helyett. Nem is tudom, talán írnom kellett volna neki is, azonban... a napokban kissé szétszórt voltam. Miután szétvert egy csaj, inkább csak minél hamarabb bele akartam kezdeni valami másba, és közben a legalapvetőbbről elfelejtkeztem. Ami nem szokásom. A kurva életbe, Fraser, ennyire? Halkan kifújom a levegőt, és a klubhelyiség közelébe érve felemelem az államat. Néhány zöld taláros alsóévesnek tűnő szállingózik ki az ajtó mögül, de Adwellnek egyelőre nincs nyoma, így nekitámaszkodom fél vállal a falnak. Nem kifejezetten bízok meg benne. Nem írtam alá, de talán így is sejthet valamit... franc tudja. Mindenesetre fel vagyok készülve arra az eshetőségre, hogy Adwellel megjelenik Morrow is. Igazából kurvára nem lepne meg. Megérintem a galagonya finoman csavart anyagát a zsebemben, amely mintha csak szimatolná az izgalmat, finoman megbizseregve simul a simításom alá. Hogy is fogalmazott Benjamin? Egy időzített bombával harcolok... tulajdonképpen valóban az. A helyzet viszont az, hogy ez a bomba az én kezemben nem robban. Mostmár. - Vársz valakit, Fraser? - A hang egyenesen a hátam mögött sejlik fel, és egy egészen gyenge, de érezhetően rosszul eső hideg simít végig a hátamon. Lassú, ráérős mozdulatokkal lököm el magam a faltól, hogy megforduljak, egyik kezemet kihúzom a zsebemből, a másikat azonban a helyén hagyom, a pálcámat érintve. Felkészülök a szürke pillantás mellett felsejlő kékre is... ám az előbbi egyedül fogad. Persze nem vagyok teljesen hülye. Attól, hogy egyértelműen Adwellnek tűnik, még lazán lehet Seth. Egy halovány, üdvözlő kis mosolyra húzom a számat. Látom, hogy az acélos tekintet lekúszik a taláromra, majd vissza az arcomra. Nem nehéz kiolvasni a ráérősen mozgó szempárból, hogy a képet próbálja összerakni... sőt... felismer. - Eltaláltad... - Oldalra billentem a fejem. - Segíts ki... az vagy, akire várok? Adwell tekintete az enyémbe villan. Metamorfmágia... kiszámíthatatlan, előrejelezhetetlen. Egy kicsit mégis, mintha meglepné a kérdésem. - Feltételezem. - A válasz néhány másodperc késéssel érkezik. Ezután a vállam felett a klubhelyiség ajtaja felé pillant. - Ez a tökéletes helyszín csevegni, Aiden? Lefogadom, hogy nem lennél boldog, ha illetlen fülekbe jutnának a szavaid. A szám jobb sarka visszafoghatatlan vigyorra kunkorodik fel. Okos, okosabb, mint gondoltam... s hogy ez jó lesz-e nekem? Franc tudja... de éppen eléggé szeretem a kihívásokat ahhoz, hogy ez ne bizonytalanítson el. - Keressünk egy csendesebb helyet.
Talán vannak kérdései. Talán nem érti ezt az egész helyzetet... és talán épp tervet szöveget ellenem amögött a csendes, szürke pillantás mögött. Mindenesetre Adwell csendben marad, amíg az egyik toronyba megyünk. Út közben pedig nem jön velünk szembe Seth Morrow... általános formájában legalábbis biztosan nem. Odaérve az ujjaim már valamivel lazábbak a pálcámon, de mégsem engedem el. A délután és a lenyugvó nap összekeveredő, gyér fénye borul ránk a kis ablakokon keresztül, épp csak aranyosan megvillanva itt-ott. Eléggé biztos vagyok benne, hogy mondanom kéne valamit, ahogy odaérünk. Ám ahogy felé fordulok, ő hamarabb nyitja ki a száját. - Nem szóltam Morrownak a kis... találkozóról. - Újra végigmér. - Ha esetleg emiatt aggódnál. Őszintén... nem lep meg, hogy te vagy az. Bár a öltözet egy kissé túlzás, nem gondolod? A szavai mögött nem húzódik humoros él, ahogy viszont felpillantok, a szemek őszintén csillannak felém. Régen is ennyit beszélt? Ez az első kérdés, ami eszembe jut, miközben az ablakon beáramló szellő megborzolja Adwell kócos, fekete tincseit. - Értékelem a diszkrétséget - biccentek. - Nem véletlenül téged kerestelek. Úgy gondoltam, tudsz segíteni a legutóbbi... incidens után. Adwell szeme megvillan, de végül nem mond semmit. Nehezen találom ki, mire gondol, ez pedig valamelyest frusztrál. Túlságosan üres, túlságosan... érzelemmentes. - Gondolom Morrow eléggé be van rágva. Adwell álla megemelkedik, mintha csak a névre reagálna. - Ő mindig - jön a válasz. Már-már túl hirtelen, de a szemek még ekkor sem csillannak fel. Jól tettem, hogy hozzá fordultam? A vadkanban történtek után sejtem, hogy Seth a fejemet akarja. Egészen... heves természet, és ismerem a bosszúját, még ha csak látványból is. Jelenleg nem épp megtapasztalni van kedvem. Bőven akar egyéb gondom is. - Mit akarsz, Fraser? Morrownak nemsokára fel fog tűnik, hogy eltűntem. Inkább nem teszek megjegyzést ennek a szövegnek a szánalmasságára. - Információ - közlöm egyenesen. - Információ kell, és reménykedtem benne, hogy békésen is megszerezhetem. - Mélyebben nyúlok a zsebembe, ujjaim a galagonyára markolnak, és egyértelműen jelzem neki: a békésen felül is vannak terveim. - Persze, nem vagyok hülye. Sejtem, Morrow... mhm... barátja nem akarna csak úgy kisegíteni. Szóval... gondolkodtam, mivel vesztegehetném meg Lincoln Adwellt? - Kicsit odébb lépek, előhúzom a pálcámat és úgy fonom össze ujjaimat a hátam mögött, köztük tartva a galagonyát. - A helyzet az, hogy nem ismerlek. Persze, törhettem volna magamat egy kicsit... De ennyit aztán igazán nem ér a dolog. Adwell felé fordulok. Követ persze a tekintetével, de még azt is egészen sikerül elrejtenie, hogy fogalma sincs, miről van szó. Márpedig nem tudhatja. Nem vagyok az az ember, aki valaha is kimondja a terveit hangosan. - Szóval gondolkodtam tovább... és végül arra jutottam, a legjobb, ha egyszerűen csak kiszedem belőled a választ, amíg nincs itt a haver, hogy megvédjen. Megcélzom a pálcámmal Adwellt, a mozdulatba pedig belesajognak kicsit a hegeim. Látom, ahogy megfeszül, kezei pedig egyből ártatlant kiáltva emelkednek fel, a szürkék ezúttal a pálcám hegyén pihennek meg. - Fraser... - Te sem vagy olyan kibaszott ártatlan, hm? - közelebb lépek, a pálcám egészen nekibiccen az állának. Nem tud szabadulni. - Ha dalolsz szépen, akkor nem kell majd plusz még darabokban felbukkannod Morrow dühe előtt, mit szólsz? - Megelem kicsit a pálcával az állát, hogy találkozzon az állunk. Látom a megfeszült állkapcsot, a kifejezéstelen szemeket, amelyekben most mintha fémes feszültség csillanna meg... - Mesélj szépen az alkuról. Adwell nyel egyet, ahogy a galagonya a torkára vándorol. - Az alkuról...? - kérdez vissza, majd elhallgat, ahogy a pálcám mélyebben szorul bele a nyakába. Ugyan már, Adwell... jól tudod, hogy miről beszélek, hm? Tudom, hogy épp a tűzzel játszom. Hogyha ezt Seth megtudja, akkor kibaszott rossz vége is lehet... Ezért hát a tervem igencsak egyszerű... és meglehetősen őrült. Valószínűleg nem kellene jól esnie a gondolatnak, hogy kicruciozzam Adwellből még ennek a beszélgetésnek a rohadt emlékét is, hm? Tudom, milyen ez. Tudom, hogy létezik, és... a jelenlegi helyzetem kibaszottul nem fog vissza attól, hogy megtegyem. - Fraser... - szólal meg halkan Adwell. - Nem én vagyok az embered... azt hiszed, engem valaha is beavatott ilyen dolgokba? - Megszorul a galagonya a torkán, hogy újra nyel egyet. - Fra... - Jó próbálkozás... - Esküszöm! - feljebb emeli a kezét, ahogy megérzi a mágia felvibráló erejét a galagonya hegyében. - Esküszöm! Csak Morrow egyik bábuja vagyok... de... - Kezd egyre inkább zihálni a torkába mélyedő pálcától. - ...de tudok segíteni, oké? Csak engedj el... Végigpillantok az arcán, egy pillanatig gondolkodok, és nem húzódok el. Franc, franc, franc... Ezt nem gondoltam át, igaz? Mikor voltam utoljára olyan, hogy valamit nem gondolok át? Basszameg, Fraser! Nézz már rá, csak szórakozik veled! Újra a szemébe pillantok, ő pedig még mindig a magasba tartja a kezeit, és csak váltogatja a pillantását a pálcám és az arcom között. - Ha átbaszol, tudod, hogy... - Tudom - vág közbe. - Fraser, nem tudom, mitől ilyen fontos neked Nightingale hirtelen... de Morrow egy kibaszott állat... szerinted bármibe beavat az alapvető utasításon kívül? Egy kicsit lejjebb engedem a pálcámat, ő pedig sóhajtva a torkához kap, ám én épp a saját csalódottságommal vagyok elfoglalva. Nem szeretem, amikor nem válik be a tervem. Kibaszottul nem szeretem. Ennyire lebénították volna a testemet a pár napja benyelt Feryll átkok és a tömérdek alkohol? A fájdalmuk alapján a kis csitri egészen az apjára ütött... ám most visszaterelem ide a figyelmemet, és újra megbököm Adwell állát a pálcámmal. - Szóval akkor? Mit ajánlasz fel cserébe, hogy ne kínozzalak halálra itt helyben, ha már ilyen rohadt haszontalan vagy? A tekintete megvillan. Nem tudom, mivel... egyszerűen képtelen vagyok kiolvasni belőle. - Őt - mormog. - Holnap este. Odaviszem, ahova kéred, és ott kiszedheted belőle a válaszokat... Merlinre! - mordul, ahogy a pálcám ismét megszorul rajta. - Ígérem! Ilyen nehéz elhinni? Ha nincs ő, Fraser... akár még barátok is lehettünk volna. Mindjárt megolvad a szívem! Barátok... már-már röhejes ilyet hallani a szájából. De végeredményben... valahol igaza van. Ám az egészben nem csak Morrow volt a probléma. Nagyon-nagyon sok probléma volt, ő pedig csak az egyik... számomra inkább kisebb, mint nagyobb probléma. - Holnap este. A Gólem. Egy óra. - Távolabb lépek tőle, és még magam sem hiszem el, hogy ezt teszem. Sötéten pillantok végig a fiún, tekintetem fenyegetően villan, ahogy ő levegőért kapva érinti meg a torkát ismét. Nem nyúl a pálcájáért, egyszerűen... nem támad. - Ha átbaszol, Adwell... Kissé zihálva les fel rám. Látom, ahogy méreget egy pillanatig, aztán az ujjai felgyűrik a talárját az egyik csuklóján. - Fraser... - A csuklóján egy átokhegnek tűnő, fehéredő sebhely rajzolódik ki. - Belefáradtam, elhiszed? Holnap egy óra, Gólem. Kelletlen szájízzel szorulnak össze a fogaim. Nem tetszik ez nekem... kibaszottul nem tetszik, és mégsem tudom hirtelen, hogy mi mást tehetnék. Még egyet lépek hátra, a galagonyát pedig lassan visszaengedem a zsebembe. Az rosszallóan sajog, de nem törődök vele... csak egy utolsó pillantást vetek Adwellre, mielőtt megfordulnék, és elindulnék az egyik titkos kijárat felé. Őszintének tűnt. Ez nem kéne, hogy jelentsen semmit... és pillanatnyilag mégis elég volt. Egyre növekszik a rossz érzés, ahogy viszont hátrapillantok, ő már nincs a helyén. Ettől a balsejtelem méginkább nő... de végülis mitől félek? Két kibaszott roxfortostól? Volt már dolgom rosszabb fazonokkal is. Sokkal rosszabbakkal. Akárhogy is alakul a holnap, én nem veszíthetek. Ugye? Ezzel a gondolattal öntöm magam tele, felszegem az államat, és elhagyom az épületet, hogy kihámozzam magam a griffendéles ruhákból. A rosszat sejtő, keserű érzés pedig a kinti hideg levegővel önt nyakon.
|