Szellemszállás

Nem várt események

2004.05.24

Elegant Outfit
♫ Party Music

Enola

Sokszor gondolkodtam el azon, miért csinálom ezt. Mert túlságosan félek a húgomtól, vagy mert a kidobós mellékmunkám miatt Eleonore gyakran kiáll értem apánkkal szemben és könnyebb az életem. De az, hogy sokszor itt töltöm a szombat estéket, ahelyett, hogy pihennék vagy tanulnék kicsit, megviselt. Arról nem is beszélve, hogy sokszor kellett erőszakot alkalmaznom és így is meg volt már a vélemény rólam az iskolában. Nem egyszer kerültem az igazgató színe elé, mert kicsit durvábban nyilvánítottam ki a véleményem pár alsóbb éves felé, vagy mert nem féltve magam, beugrottam a felsőbb éves srácok arcába is. Sosem érdekelt, mi történik velem, ameddig nem vagyok szabad, addig feláldozható vagyok, de ez az életmód kikészített.
Azt sem szívleltem, hogy ezeken a bulikon kinézik a nem aranyvérű diákokat, sőt nem átallanak külsősöket is meginvitálni ide, akik tehetősebbek vagy jó módúak, de én ebbe nem szólhattam bele. Eljöttem, néha buliztam kicsit a lányokkal, kidobtam néhány tagot és hazakísértem a húgomat. Bizony, soha nem ment el más pasival, nem volt annyira őrült, hogy teret engedjen a sok bájgúnárnak, akik most kezdik megismerni a hormonjaikat. Ezért mondjuk büszke voltam rá, már ha lehet ilyet mondanom, de persze szemtől szemben inkább hallgatok. Így is meg kell majd magyaráznom, miért is vagyok a fűben négykézláb vert helyzetben, miközben Hemmingset próbáltam eltávolítani a buliról. Valószínűleg neki szólt az a sok gúnyolódó megjegyzés, amikor kijöttem az ajtón és a fülem hallatára lesajnáltak valakit. Igen, az aranyvérűek gyakran esnek túlzásba, főleg, ha egy két sört lenyakalnak, akkor még bátrabbá is válnak. Ezért vagyok én itt, de ezt a három tuskót most meg kell fékeznem és nem is csak Hemmings miatt, hanem, mert engem is megpróbáltak szégyenbe hozni. A hollóhátas lány becsületével majd később foglalkozunk.
Már reagáltam volna a felém jövő láb kivédésére, igazából csak oldalra akartam sodródni, de egy átok megelőzött.
- Liathegens. – csak úgy süvítettek a kilőtt kődarabkák, ami ordításokat és nyögéseket eredményezett, felnéztem és láttam, ahogy a fejüket és a testüket fogva védik a feléjük közeledő lövedékeket, de íg yis volt, ami találatot jegyzett.
- Szánalmasak vagytok. – hallottam a közben mellém guggoló lány szavait, mire meglepetten felnéztem a tömegre. A nevetést felváltotta a csend, pedig ilyenkor azért tényleg biztatni szoktak általában engem, csakhogy bevágódjanak Eleonorenál, valószínűleg amúgy is nemsoká meg fog jelenni itt, tehát lesz nemulass mindenkinek.
- Négyen mentek rá egyre? Csak így birtok el vele? – magyarázta, majd én kihasználva a csendet, amit inkább a döbbenet okozott, feltápászkodtam a földről. Ha még nem tette meg, felsegítettem Hemmingset is a guggoló helyzetéből, majd közel húztam magamhoz, lehetőleg olyan közel, hogy csak ő hallja.
- Bajba sodrod magad, engem pedig csak szégyenbe hozol. – mondtam neki, - Tedd el a pálcádat. – tettem még hozzá, majd még mindig fogtam a kezét, amikor ránéztem arra a három, talán négy tuskóra.
- Ez a lány a védelmem alatt áll. Aki bántja őt, annak velem gyűlik meg a baja, remélem értve vagyok! – kiáltottam olyan hangosan, amilyen hangosan csak lehetett, mire megdöbbent sutyorgások és hangok váltották fel erélyes, kicsit talán megtört hangomat.
- Egy újabb csodálód Leonard? – törte meg a kialakult csendet egy hang a háttérben. - Miért nem lepődöm meg, már csak azért sem tudsz magadnak egy normális, aranyvérű lányt találni. – tette még hozzá közelebb lépkedve az egyre nagyobb kört számláló társasághoz a húgom.
- Eleonore. – vágtam vigyázzba magam, majd gyorsan letöröltem a szám széléről előserkenő vért. – Én…megmagyarázom… - mondtam neki, majd akaratlanul is megszorítottam Hemmings kezét, ha még mindig a kezemben pihentette az övét.

T ú l  a  k a s t é l y o n
to; Leonard J. Flint


2004. május 22.
" Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír,az ajkunk meg nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán ,
S irígykedünk egy-egy boldog szaván.
Azt hisszük ha más szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok.
De nem vesszük,dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
Oly furcsák vagyunk mi emberek.
A lelkünk sír az ajkunk meg nevet.
Hazugság az egész életünk.
Hisz akkor is sírunk,mikor nevetünk!"

zenéd:
Somewhere I Belong – Linkin Park ● outfited: szokásos

Hihetetlen, mi minden kerekedhet abból, ha valaki csak szimplán jó fej akar lenni. Hallgatnom kellett volna magamra, és ott maradni a fogadóban, a könyvemmel meg a bögre irtó finom forrócsokival. Akkor mindezt elkerültem volna, és nem remegne minden porcikám a tehetetlen dühtől.
A sértegetések nem érdekelnek, nem tudnak nekem olyat mondani, amivel fájdalmat tudnának okozni, abban az apám a specialista, de az, amit Frank állít kiborít. Röhejes, semmi alapja, és Eloise az élő példa arra, mi történik, ha egy olyan pletyka elindul. Pedig... szegény tényleg nem olyan lánynak tűnik.
Az is tény, hogy nem vagyok túl átgondolt, mikor  szobatársam apró fejrázása ellenére is pálcát ragadok. Nem értem, azért van, és azt senki ne várja tőlem, hogy a jelenetet végig nézem, miközben miattam kerekedett. Semmi gond nem lett volna, ha maradok a saját térfelemen, és a legszomorúbb, már Marien is látom, megbánta, hogy megkért.
Valahol a düh és az elkeseredettség között, azért felsejlik az elégedettség is, mert már nagyon rég nem használtam átkot, és mégis sikerült, nem hiába lettem Hollóhátas, na. Az már tényleg nem hat meg, hogy azok ott nyögnek, mint az óvodások, odaszaladok Leohoz, hogy megnézzem, hogy van. Talán még ki is ül az arcomra az aggódás, még az ajkam is beharapom.
- Tedd el a pálcádat. – az arcom egy pillanatra megváltozik, és már mondanám neki a magamét, mert igenis megérdemelték, és amúgy is kaphat más is, fel vagyok spanolva, a sikerélmény meg még rá is tett egy lapáttal, de aztán nagyot sóhajtva, jobbnak látom a biccentést. Elrakom. De ettől még nyugodtabb nem lettem, csak legyek kettesben a Hugrással, majd  elmagyarázom neki, miért nem szabad velem szórakozni.
- Ez a lány a védelmem alatt áll. Aki bántja őt, annak velem gyűlik meg a baja, remélem értve vagyok! – Mariere nézek, a döbbenet ugyanúgy kiül az arcomra, és az sem segít, hogy túl közel kerültem Leohoz, túl jó az illata. A kezét fogom továbbra is, de talán jó is ez így, mert egyébként a lábam is remeg, mert egyszerűen nem tudom hová tenni ezt az egészet. Ő vágja a fát maga alatt, ráadásul még a húga is megjött. Az a baj, noha még egyszer nem beszéltem vele, felismerem. Túlságosan hasonlítanak.
- Csak a szobatársam táskáját hoztam el, már itt se lennék, ha nem tartottak volna fel - higgadtan közlöm a lánnyal a tényeket, rászorítva Leo kezére, aki valami okból kifolyólag... nem olyan bátor, amilyen szokott lenni. Megtehetném, hogy fogom magam és elsétálok, de nem tudom itt hagyni a másik hollóhátast. Nem megy.
- A bátyád meg egy alkalmat se hagyna ki, hogy ne hősködjön - teszem hozzá végig a fiatal lány szemébe nézve, nem félek tőle, egyszerűen nem érzem, hogy tartanom kellene. Talán az adrenalin miatt, talán mert valahol úgy gondolom, Eleonore-al lehet értelmesen beszélni.
- A háztársa vagyok, nincs itt szó semmiféle csodálatról - ezekben a pillanatokban, pedig imádkozom azért, hogy ez tényleg annyira hihető legyen. Nagyon próbálok ráparancsolni a hangomra, hogy maradjon meg a határozottság, és ne halkuljon el a végére.

Nem várt események

2004.05.24

Elegant Outfit
♫ Party Music

Enola

Hirtelen és váratlanul történt minden, talán én magam sem gondolkoztam megfelelően. Nyilván az ütés okozhatta azt az őrületet, amit én éppen most elkövettem, de nem hagyhattam, hogy egy háztársamat piszkálják, bár lehet más esetben is szétzavartam volna a hangoskodókat. Még pár ütést is elszenvedtem, ami nem lett volna magában szokatlan, de hogy egy lány védjen meg, az számomra is új keletű volt. Mindenki síri csendben álldogált körülöttünk, bár inkább a bunyó reménye vonzotta oda az embereket, mégis hirtelen rengetegen vettek körbe minket, többen is, mint amit elviseltem volna. Rettentő tömegiszonyom volt és bár ez nem volt nevezhető betegségnek, egyszerűen csak utáltam őket és jobb szerettem a magányt. Nem gondoltam volna, hogy a mai este ilyen fordulatot vesz, csak annyi lett volna a dolgom, hogy kipenderítem innen Jimmyt plusz a rendetlenkedő haverjait, de nem számítottam ilyen kellemetlen meglepetésre, nyilván a figyelmetlenségem okozta a bajt. Más esetben jobban megreguláztam volna őket, amitől elment volna a kedvűk a heveskedéstől, de így hogy csak rájuk ijesztettem, volt bátorságuk visszavágni. Megint ez a Hemmings, mindenhol ott van, ahol én is és megnehezíti az életem, ez is miatta történt. Ha nem jön ide, minden a tervek szerint alakult volna, most meg a kezét szorítva kell elkezdenem magyarázkodni a húgomnak, aki szintén nem szereti a váratlan meglepetéseket, főleg a partijain.
- Csak a szobatársam táskáját hoztam el, már itt se lennék, ha nem tartottak volna fel. – közölte tőle szokatlanul higgadt stílusban Hemmings, mire megforgattam a szemeimet és csak reménykedtem benne, hogy Eleonore-t jó kedvében találjuk, ha bár biztos szórakoztatja majd az, ahogyan elbánt a túlságosan rátapadó Jimmyvel és a haverjaival. Remélem.
- A bátyád meg egy alkalmat se hagyna ki, hogy ne hősködjön. – erre a kijelentésre rám emelte a tekintetét és fintorogva megrázta a fejét.
- Ez a nem normális megfolytogatott és azt mondta szálljak le rólad. Dehát..alakult valami nem? – lépett közelebb Jimmy szinte mellém érve kezdett el rám mutogatni. – errefel a félvér csaja ránk küldött egy átkot is. Biztos lehetsz benne kisanyám, hogy jelenteni fogom! – kiáltott most Hemmings felé, mire ökölbe szorult a szabad kezem és megindultam felé.
- Elég… - megfájdul tőletek a fejem. – fogta meg hercegnősen drámain a fejét Eleonore, majd Jimmyre emelte a tekintetét. – Nem…nem jelentesz semmit és ez a mondat kétértelmű. Semmit nem jelentesz nekem, de a sulinak sem szólsz az attrocitásról. – nézett rá fenyegetően, majd körbenézett a társaságon. – nem szeretné senki gondolom, hogy a kiruccanásaink a tanárok fülébe jusson gondolom. – mondta a tömeghez intézve szavait. Jimmy persze nagyot nyelt, mire én is visszaléptem Hemmings mellé és vártam, mikor kér meg a húgom, hogy dobjam ki őt a fenébe. Láttam a fiú szemében a fájdalmat és a tehetetlenséget, de a tömeg egyetértő moraja ellen nem tehetett semmit.
- Ami pedig a rendbontót illeti. – fordította a tekintetét Hemmingsre. – ha valóban a bátyámmal van, szívesen látott vendég a bulin és senkitől ne halljak rá panaszt. – válaszolta a szemembe nézve, s bár pozitív lett a balhé eredménye, láttam a szemeiből áradó utálatot, biztos vagyok benne, hogy ennek később megiszom a levét. – Jó szórakozást Leonard háztársa. – fordította végül Hemmingsre a tekintetét és, ha a lány nem méltatta különösebb válaszra, egy gúnyos, megjátszott mosoly kíséretében elvonult és a társaság is szépen lassan kezdett feloszlani körülöttünk, persze sutyorogva és összebeszélve egymással. Jimmyt és a haverjait nem láttam, mere indultak, de szerintem hátraarcot vágtak, főleg azután, hogy Elenore mindenki előtt pattintotta le. Persze ezért is kapni fogok, mert az én dolgom lett volna elijeszteni őt, a húgom utálja a hasonló drámákat, de nincs mit tenni, biztos ki fog nekem találni valami megalázó dolgot.
- Jól vagy? – fordulok Hemmings felé végül, miután sóhajtottam egy nagyot észre sem véve, hogy még mindig szorongatom a kezét, talán remegett is.