Fairy tales are fucking real

▶

::: Fairy tales are fucking real :::

to: Mel

2002. február 14.

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz

outfit

A karácsonyi buli óta nem hagyott nyugodni Mel ajkának kívánatos érintése, amit immáron harmadszor ízlelhettem meg... Ezúttal gyakorlatilag az egész minisztérium szeme-láttára. Nem tudtam vele betelni, hisz annyira kiismerhetetlen volt, mint egy más nő sem, akivel valaha találkoztam. Nem értettem, miért randizott Monstróval, s volt az ő jövendőbeli jegyese sokak szerint, miközben saját bevallása szerint meg Nott párja volt...
Sokáig fogalmam sem volt, hogy az a nyomorult mázlista mivel is érdemelte ki Mel kegyeit, de aztán a két nappal ezelőtti nyomozáson csak leesett a tantusz... Elég jó teste volt, meg kell hagyni, a hasa még kockásabb is, mint az enyém... de régóta tudtam, hogy a külcsín nem minden, s míg ő ahogy én láttam, csupán kénye-kedve szerint játszadozott Mellel, addig nekem nagyon is komolyak voltak vele a szándékaim. Legalábbis ma estére bizonyosan. A várakozás izgalmát a kezemben tartott étlapon igyekszem most levezetni, ahogy türelmetlenül várom Hopkirkot feltűnni. Az óra már negyedórája elütötte a találkozónk időpontjául megbeszélt hét órát... Lehetséges, hogy felültetett, és nem jön el?
Hidegzuhanyként ért a gondolat, hogy esetleg épp Edward karjaiban fekszik valahol, miközben együtt röhögnek a lúzer Mirolon, aki most kiglancolva várja őt London külterületének egyik legpuccosabb helyén.
Hogy teljes egészében igaz volt-e a lelki szemeim előtt átsuhanó kép, azt nem tudhattam, de kétharmadrészben bizonyosan az volt. Tényleg eléggé kitettem magamért ezzel a meghívással... Igyekeztem a szokásosnál is jobban kinézni, az elvarázsolt jégkastély meg baromi exkluzív és drága hely volt, nemrég nyílt meg, így nehéz is volt ide asztalt foglalni. Nekem is csak azért sikerült, mert jóban voltam a tulajjal... egy korábbi, kissé korrupt ügyét sikerült egész jól elsimítanom a minisztériumnál... Helyezkedni mindig is tudtam, na, s ez az érzékem most is kifizetődni látszik.
- Uram... biztosan ne hozzak valamit inni? - lép oda hozzám váratlanul, immár másodszor a pincér, kissé bizalmasan lesajnáló tekintettel, amiért legszívesebben bemosnék neki egyet.
- Biztos...A partnerem hamarosan megérkezik - felelem neki idegesen, a válasszal sokkal inkább magamat győzködve, mint őt. Merthogy mostanra hét óra húsz percet mutat az óra, ami kezd felettébb kínos lenni számomra. Már azon morfondírozok, hogy most akkor lépjek-e le haza szégyen szemre, de végtére is legalább annyival jobban járva, hogy nem kell kiperkálnom egy vagyont az ötfogásos vacsoráért, amivel úgysem lakom majd jól,  vagy maradjak itt, és igyam le magam a méregdrága pezsgővel, amit már korábban behűttettem... a válaszig azonban nem jut el az agyam, mert hamarosan cipők kopogására leszek figyelmes... a remény hangja ismét felcsendül bennem, és ezúttal végre nem is téved, mert pár pillanattal később, Mel gyönyörű alakja jelenik meg az asztalomnál... Kissé sértetten pillantok rá, amit akármennyire is szeretnék leplezni, nagy eséllyel ő is levág, ha a magabiztos mosoly álarca mögül nem is, hangom éléből már egész bizonyosan.
- Örülök, hogy eljöttél... - fúrom türkiz pillantásom az ő zöldesbarna íriszeibe, várva, hogy végre-valahára csatlakozzon hozzám ebben a mesebeli kastélyt idéző jégparadicsomban. Bár az asztal és a szék is színtiszta jég, olyan mágiával látták el őket, hogy egyik sem hideg, hanem kellemesen szobahőmérsékletű, mint az egész kastély... így fagyoskodnunk nem kell, de ha Mel leteszi a székre formás kis popsiját, azért egy valamire felhívom a figyelmét.
- Vigyázz, kicsit csúszós... - jegyzem meg, bízva abban, hogy nem néz totál nyálasnak, amiért egy ilyen rohadt romantikus helyre hívtam el. Valahol mélyen eléggé tartok ettől, de közben igenis muszáj megmutatnom neki, hogy én mennyivel jobban megbecsülném őt, ha Nott helyett engem választana... S hogy bármennyire patetikusan hangozzon, de a szőke herceg igenis létezik a számára, és mindössze egy karnyújtásnyira van.

 

henry
február 14.
+16
the hills
outfit

Naná hogy elkések, nem kicsit hanem nagyon. És azt is tudom, hogy ultra gáz már ha a valós okokat nézzük. De egyszerűen muszáj volt hazaugranom, letusolnom, átöltöznöm, sminkelnem hogy legalább valamivel elfedjem a mai nap történéseit, no meg elfeledjem a mai nap történéseit. És a Henrytől kapott óra hiányát.
Persze mire már tökéletesen néztem ki szóba se kerülhetett a mugli tömegközlekedés esélye. Bevethettem volna némi varázslást de mivel London egyik külvárosába szólt a meghívó nem mertem kockáztatni. Amúgy is, ha fontos és akar, megvár nem?
Minekután legrosszabb esetben Luciferrel valentin-napoznék hát taxiba vetettem magam és busás borravaló ígéretével megzsarolva a sofőrt utaltam rá szelíden, hogy lehet pár… jó pár… piros lámpán át kellene hajtani.
Rodeó bajnokság ide vagy épp oda a késést lefaragni a kacajvíz mellett a legújabb találmánya lenne a varázslótársadalomnak. A hirtelen fékező és elegánsan parkoló autóból kecsesen sasszézok ki, a pénzt persze előtte odaadom az elégedetten vigyorgó sofőrnek, aki minden jót kíván ma estére. Remélem, szívből remélem igaza lesz mert a büntetőmozi és Nott után ingazán rám fér némi szórakozás. Jó értelemben véve. 
Kérdés nélkül besietek az új, puccos és felkapott étterembe, ahova hömpölyög a tömeg, sokan kint állnak sorba hogy bekerüljenek. A pincérnek csak a Mirol nevet kell elejtenem és már készségesen el is kéri a kabátomat, hogy aztán a helyemre vezessen.
- Örülök, hogy eljöttél...
- Jajjj ne haragudj a késésért!
Kezdem a jól kifundált mentegetőzést, ahogy túlesek a hely megkapó szépségének első kábulatából.
- A taxisofőr elsőre rossz étterembe vitt.
Ordas nagy hazugság, de a valóságtól még ez a kegyes fajta is kíméletesebb. Bár nincs takargatni valóm tudom, hogy rossz nyitánya lenne az estének ha azt hoznám fel ki miatt is csúszott meg a… hát minden. És ha már csúszós…. még jó hogy Henry felhívja a figyelmem, mert ahogy leülök érzem a jég finom érintését de a hideget nem. A mágia ötletesen lengi körbe a termet, igazi csodává varázsolva, így míg még pár percig elbámészkodom nyugodtan és stabilan ülve a figyelmeztetésének köszönhetően aztán az itallapot kézbe véve meglesem a kínálatot.
- Igazán rendelhettél volna… van valami amit ajánlasz? Sose jártam itt…

▶

::: Fairy tales are fucking real :::

to: Mel

2002. február 14.

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz

outfit

Nem kérdés, hogy Mel egyszerűen lélegzetelállítóan fest ma. A fekete amúgy is az ő színe, ezt már korábban megfigyeltem, de a krokodilt formázó ezüst nyakék, benne a csillogó türkiz kővel csak tovább emeli a rá oly jellemző arisztokratikus ragyogást.
- Jajjj ne haragudj a késésért! - jegyzi meg láthatóan valóban sajnálkozva, ami azért jól esik, meg kell hagyni... Ha már itt váratott húsz percen keresztül, az a minimum, hogy elnézést kér, az ördögbe is. Már majdnem nyitnám a számat, hogy nagy kegyesen megbocsássak, csakhogy...
- A taxisofőr elsőre rossz étterembe vitt - teszi hozzá magyarázatképpen, mire nem tehetek róla, hitetlenkedve felnevetek.
- Csakugyan? Na és melyikbe? - hajtom kissé oldalra a fejem kíváncsian. Szemem villanásából és hangom gúnyos éléből kitalálhatja, mennyire melléfogott ezzel a kifogással. Aligha hiszem ugyanis, hogy London szerte bárki képes lenne eltéveszteni az Elvarázsolt kastély címét... Na és az is meglehetősen furcsa számomra, hogy Mel egy mugli taxisofőrrel hozatta el magát ide. Képtelen vagyok elhessegetni a határozott megérzést, hogy a velem szemben ülő csak meg akar vezetni... zöldeskék tekintetemet élesen fúrom hát az ő mélyzöldjébe, mintegy hazugság után kutakodva. Az az őszinte igazság, hogy innentől - a késés miatt - egyébként is nyílt sebet kapott egóm fájdalmasan kiált némi revans után... Ki akarom ugrasztani a nyulat a bokorból végre, be akarom bizonyítani a Mellel kapcsolatos előítéletemet, mely szerint nem is akar valójában itt lenni velem, csak jobb híján jött el... Nem tehetek róla, a bizonytalanság vereme, amibe minden egyes, balul elsült afférunk során akaratlanul is beleestem, most sem ereszt, sőt, egyenesen klausztrofóbiássá tesz. Nem értem ezt a nőt, nem tudom, mit akar, és halványlila fogalma sincs arról sem, hogy én mit keresek itt valójában... Hogy miért teszem ki magam önként a megaláztatás égető érzésének... megint. Ahogy végig pillantok rajta, miközben az itallapot szemléli, és azt kérdi tőlem, mit ajánlok, hát hamar sikerül kiszúrnom, mibe is köthetek bele... akarom mondani, minek a hiányába...
- Bizonyára megkaptad a baglyomat, hisz különben nem lennél itt... ennek ellenére mégsem látom rajtad az ajándékba küldött órát... Talán nem tetszett? - kérdezem kissé idegesen, lassan, tüzetesen szemlélve Mel reakcióját erre a nyílt `támadásra`. A türkiz íriszek akaratlanul is a kelleténél hosszasabban foglalnak helyet Hopkirk dús, buja ajkain, s bár korábban milliószor elhatároztam, hogy nem tágítok addig, amíg egyszer eszméletlenre nem csókolom ezt a nőt, most mégis inkább a düh kerekedik felül bennem, az iránta táplált számos intenzív érzés közül. Fogalmam sincs, mi a faszért játszadozik velem folyamatosan, és őszintén szólva, kezd elfogyni a türelmem, nem is kicsit... Így miután sikerül elszakítani tekintetem vágyaim bordó netovábbjától, gyorsan végig futtatom a koktéllapon, hogy mintegy mellékesen megfeleljek a kérdésére.... de aztán az egyik valentin napi fantázianevet elnézve, sokkal, de sokkal jobb ötletem támad.
- Kezdetnek egy édeshármast ajánlanék... az biztosan kedvedre való lesz... - jegyzem meg gonosz félmosolyt villantva rá. Kíváncsi vagyok, milyen hatással lesz rá a kis beszólásom, s a pincér újbóli megjelenése épp kapóra jön.
- Mit hozhatok inni? - érdeklődik élénken az idegesítő, félrenyalt hajú ficsúr, mire határozottan válaszolok.
- Egy csalfa szeretőt kérek... - rendelem meg a spéci fantázianévre hallgató rumalapú koktélt, majd visszafektetve a jégasztal lapjára az itallapot, kérdőn nézek Mel felé, vajon ő mit kívánna e pillanatban...

 

henry
február 14.
+16
the hills
outfit

- Csakugyan? Na és melyikbe?
- Hiszed vagy sem a Jégverembe… ami mint utólag kiderült egy pankrátorklub a Soho kellős közepén.
Fintorgok egyet és nem is füllentek túl nagyot, mert valóban létezik a hely és valóban ott is van. Más kérdés hogy talán így, kicsinosítva egyetlen taxisofőr legyen mugli vagy sem lenne olyan balga hogy azt higgye, oda megyek de ezt Mirol vagy beveszi vagy nem.
- Igazából az én hibám mert nem adtam hajszálpontos leírást az étteremről.
Ami úgy tudom hotel is egyben, bár ebben közel sem vagyok biztos. Bájos és elnézést kérő mosollyal pillantok fel, hátha ezzel is kiengesztelem a másikat és nem tudok nem bevetni egy kis pillarebegtetést a siker megkoronázásának érdekében. Csakhogy nincs egyszerű helyzetem mert… kapom az újabb hűvösbe burkolt számonkérést, ami még a csúszós székemtől vagy a kristályba fagyott asztaltól is hidegebb.
- Bizonyára megkaptad a baglyomat, hisz különben nem lennél itt... ennek ellenére mégsem látom rajtad az ajándékba küldött órát... Talán nem tetszett?
- Jajj, dehogynem! – vágom rá rögvest talán hajszálnyit túltolva a lelkesedést, mert Henry asztalon pihenő kezét meg is fogom igazolásképp és enyhén megszorítom.
- Csak.. nem akartam ennyire drága darabot felvenni az éjszakába.
Utálok hazudni és utálom, hogy Nott miatt ez is muszáj. Pláne ma, pláne most. De nem tudom mit tenni. Meg amúgy is… az ezüst kiegészítőhöz ami rajtam csüng nem megy a rozé arany bármennyire is finom és elegáns, ezt még Mirol is beláthatja.
- Sem esetleg elhagyni…
Búgom lágyan, úgy, hogy emiatt biztos rám figyel és lehetőségem nyílik kizökkenteni a durcázásból. Kicsit úgy érzem magam, mint egy anyuka, aki épp a sértődött gyermeke kedvére igyekszik tenni, és ha sokáig megy így lehet tényleg Edwardnak lesz igaza. Magányosan töltöm az estém és a legjobb társaságom egy üveg bor lesz meg a szomszédaim tv-jének átszűrődő hanganyaga.
- Kezdetnek egy édeshármast ajánlanék... az biztosan kedvedre való lesz..
Visszahúzom a kezem a gúnyos megjegyzésre, mert ostoba nem vagyok értem a célzást. Halkan köhintve felszegem a fejem és az itallapba kapaszkodom kecses ujjaimmal, próbálva túltenni magam a sértettségen. Épp a legjobbkor fut be a pincér nagy buzgón nekünk esve mit is óhajtunk.
- Egy csalfa szeretőt kérek...
Felszalad a szemöldököm és kilesek a kínálat mögül egyenesen az aranyszőke hajú férfira. A rum alapú koktél már magában kihívás, de ez az elnevezés is sugallja hogy még mindig bosszantja az a röpke várakozással töltött idő.
- Én pedig… hm… lássuk csak… - pár pillanatot kivárok, felcsigázva a hangulatot majd egy negédes kis mosollyal pillantok a pincérre miközben könyökömmel az asztalra támaszkodom és megtartom a fejem úgy bámulok fel rá, mintha ő is sokkalta vonzóbb lenne, mint asztaltársam. – Legyen egy Francia csók. Ha jól tudom az pezsgő alapú, ugye?
A pincér bólint, ad pár általános infót én meg biccentek és direkt figyelem a perifériámból Mirolt, mennyire bosszantja a dolog. Mikor a pincér elvonul rögtön az étlapra térek és hűvös unalommal terítem a szalvétát az ölembe.
- És… jobban vagy már az éjszakai kaland óta?
Ha már a másik sértegetése van porondon hát ne higgye hogy adósa maradok. Emlékszem még hogy két napja hogyan hányta el magát, és bár akkor aggódtam és most se hozakodtam volna elő vele, rákényszerített. Megvan a piszkálódásnak is a maga bájos varázsa, de azt hiszem nekem mára túl sok is jutott ki belőle. Mondjuk Mirol nem is sejtheti hogy mégis mennyi….

[BazdmegHenry, rohadt gyorsan szedd össze magadat! Érted? Rohadt gyorsan! Hagyd abba ezt a nevetséges féltékenykedést, és nemhogy Nott nevét ne mondd ki az este folyamán, de még célozgatni se merészelj rá! Eljött a te időd, hogy lenyűgözd végre Melt, és ha ehelyett továbbra is csak szánalmas pöcs módjára picsogni vagy képes, én esküszöm, hogy megöllek! Megöllek! Hallottad?!]

▶

::: Fairy tales are fucking real :::

to: Mel

2002. február 14.

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz

outfit

Kíváncsian várom Mel válaszát a fogósnak szánt kérdésre, amire szinte biztosra veszem, hogy erősen zavarba jön majd, de tévedek. Hogy a picsába van az, hogy sosem tudom eltalálni, mit fog tenni, vagy mondani ez a nő...
- Hiszed vagy sem a Jégverembe… ami mint utólag kiderült egy pankrátorklub a Soho kellős közepén. Igazából az én hibám mert nem adtam hajszálpontos leírást az étteremről - vágja ki magát meglepően ügyesen a boszorkány, mire konkrétan elbizonytalanodom kissé... lehet, hogy csak én vagyok túlságosan paranoiás?
Bájos, bocsánatkérő mosolyával már majdnem teljesen levesz a lábamról, olyannyira, hogy kész vagyok lassan a tenyeréből enni, de ebben a pillanatban észreveszem, hogy nem viseli a Valentin napra kapott ajándékot. Mégis mi értelme ajándékozni ezen a tetves napon, ha azt utána ignorálja a másik? Hamar agyfaszt kapok és akaratlanul is tovább játszom a féltékeny férjet, amihez egyébként semmi jogom nincs, de ebben a pillanatban ez persze rohadtul nem jut eszembe. Na és ha eszembe is jutna, magasról szarnék rá.
- Jajj, dehogynem! – fogja meg a kezem békítően Mel.
- Csak.. nem akartam ennyire drága darabot felvenni az éjszakába. Sem esetleg elhagyni… - magyarázkodik ismét, mire a fejemet csóválom. Most mégis mi a faszról beszél? Taxival érkezett London egyik legelitebb éttermébe... Szerinte ki fogja útközben lelopni az órát a kezéről? A pincér? Nem tehetek róla, de ezen a nyilvánvaló hazugságon annyira felbaszódom, hogy tovább fokozom az eddig megkezdett hisztit, egészen odáig aljasodva, hogy a Valentin napi koktélnevekkel dobálózva próbálok célozgatni féltékeny elmém teóriájára, mely szerint valaki mással hetyegett ma is, és totál megfeledkezett a karóráról, vagy ami még rosszabb, haza sem ment, hanem tőle jött ide, és ezért nem volt nála...
Bármelyik is a megoldás, acélosan felkúrom az agyam ezen, ami Mel figyelmét sem kerüli el. A féltékenykedés meg mint tudjuk, baromira nem vonzó, sokkal inkább idegesítő, ezért a nő jogosan húzza vissza a kezét, elengedve az enyémet.

BazdmegHenry, rohadt gyorsan szedd össze magadat! Érted? Rohadt gyorsan! Hagyd abba ezt a nevetséges féltékenykedést, és nemhogy Nott nevét ne mondd ki az este folyamán, de még célozgatni se merészelj rá! Eljött a te időd, hogy lenyűgözd végre Melt, és ha ehelyett továbbra is csak szánalmas pöcs módjára picsogni vagy képes, én esküszöm, hogy megöllek! Megöllek! Hallottad?!

Teszem helyre magam gyorsan, hisz nem azért foglaltam asztalt és szobát ide, hogy aztán egyedül egyek, meg egyedül bújjak ágyba. Ha így folytatom, akkor viszont elég nagy lenne erre az esély, így hát miután Mel is leadja a rendelését, és élcelődve rákérdez, hogy kihevertem-e már a múltkori kalandot, ahol a legkevésbé szexi módon hánytam el magam előtte, mélyet sóhajtok, és tízig számolva magamban, lassan megrázom a fejem.
- Nem igazán... Vagyis igen, fizikálisan minden oké - szólalok meg egy kissé zavartan, de aztán még egy mély levegőt véve, sikerül végre összeszednem magam.
- Azért nem vagyok jól, mert iszonyatosan hiányzol... Gyakorlatilag a karácsonyi parti óta folyamatosan... Képtelen vagyok kiverni a fejemből azt a csókot. És egyáltalán nem is akarom - vallom be őszintén. Hát igen, tényleg ez a nagy kibebaszott helyzet, nincs értelme tagadni. Így hát a vágy kék lángjától izzó íriszeim az ő mélyzöldjeibe fúrva most én nyúlok át az asztalon felé, hogyha engedi, megfogjam a kezét, és finoman simogatni kezdjem bársonyos bőrét.

 

henry
február 14.
+16
the hills
outfit

- Nem igazán... Vagyis igen, fizikálisan minden oké
- Ezt örömmel hallom.
Biccentek egyet de kimért igyekszem lenni, ami nem meglepő módon annyira nem is nehéz mint gondoltam. Talán jobb is a távolságtartás, talán lehet ez is egy elcseszett este lesz mint oly sok esetben és talán tényleg kiábrándulok belőle, ahogy a kolléganőim mondogatják. Utálom ha valaki másnak igaza van, és nehéz lenyelni a békát, pláne ha azt hitted az lesz a királyfid.
Nem tudom mi használ, a hűvösség, a céltudatosság, a néma haragom vagy bosszankodásom, esetleg a lehetséges idill totális elbaltázása, de Mirol meglepő sebességgel még mielőtt a pincér felszervírozhatná a kikért italainkat magyarázkodásba kezd.
- Azért nem vagyok jól, mert iszonyatosan hiányzol... Gyakorlatilag a karácsonyi parti óta folyamatosan...
Elképedek a hirtelen jött vallomáson, pláne hogy az ilyen hamar ennyire köntörfalazás nélkül jön.
- Képtelen vagyok kiverni a fejemből azt a csókot. És egyáltalán nem is akarom.
Akaratom ellenére is elpirulok és lesütöm a szemem. Épp akkor mikor a pincér besasszézik a kikért italokkal. Megvárom hogy piszmogjon körülöttünk egy sort, legalább addig is összeszedem valamelyest magam. Szívem megremeg a vallomásba pláne a férfi érintésébe.
Lehetséges lenne és igaz? Minden pletyka, minden tévképzet ellenére?
Hinni akarok neki, de hűvös fogadtatás, a féltékeny felhang után tegyem-e? Mondjuk, az én igazam támasztja alá Edward puszta említésének idegességreakciója is.
A pincér távozik, az én kezem pedig ezidő alatt végig Henryében pihent hacsak ő másképp nem döntött.
- Az jó, mert akkor nem vagyok ezzel egyedül.
Somolygom kissé félszegen, majd szabad kezemmel egy hajtincset csavarok az ujjaim köré hogy próbáljam tompítani szelíden meg-megremegő ujjaim.

[Nem utasíthat el még egyszer... nem... és kész... Hisz akkor minek jött el, és minek mondta mindezt a szemembe?!]

▶

::: Fairy tales are fucking real :::

to: Mel

2002. február 14.

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz

outfit

Hamar kiderül, jól tettem, hogy hallgattam a belső hangra, és taktikát változtattam. Ahogy megnyílok Melnek, rögtön látom arcán a változás szelét átsuhanni, s nem telik bele sok időbe, hogy megenyhülni lássam. Ujjaim szelíden, mégis szenvedélytől fűtve dédelgetik az övéit, míg a pincér leteszi az asztalra a kért italokat, majd diszkréten távozik. Természetesen e pillanatban nem veszem a fáradtságot arra, hogy hozzászóljak, vagy egyáltalán felé nézzek, tekintetem és figyelmem teljes mértékben Melnek és az érintésének szentelem, de magamban azért megjegyzem, hogy ezért a néma kiszolgálásért majd jár egy kis borravaló a pincérnek. Ilyen egyszerűen sikerült jóvá tennie, hogy az este elején tenyérbemászóan zaklatott, míg ide nem ért a partnerem. Apropó, partner, most Melen a sor, hogy színt valljon velem kapcsolatban, és Merlinnek hála végre nem kínoz tovább azzal, hogy bizonytalanságban tart.
- Az jó, mert akkor nem vagyok ezzel egyedül - hagyják el ajkait a szavak, amiket talán egyszer meg fog bánni, de amiktől kétség kívül heves zakatolásba kezd a szívem. Van valami a hangszínében és a hanghordozásában, abban, ahogy ezt mondja, hogy felbátorodom tőle, de nagyon. Talán végletesen és meggondolatlanul is, de ez most egyáltalán nem tud aggasztani. Nem vagyok hajlandó azon agyalni, mi lesz, ha elutasít... Nem utasíthat el még egyszer... nem... és kész... Hisz akkor minek jött el, és minek mondta mindezt a szemembe?!
Sikeresen meggyőzöm magam arról, hogy nem rontok el mindent azzal, ha meglépem, amit megakarok, de előbb... a poharam után nyúlok szabad kezemmel, s Mel felé nyújtom koccintásra.
- Mire igyunk? - kérdezem kíváncsi, egyben vágytól izzó tekintettel, majd ha a másik koccint velem, megízlelem a koktélt, ami meglehetősen jó. A gyümölcsös, rumos koktél kellemesen bizsergeti torkomat, láthatatlan doppingszerként acélozva egómat tovább arra, hogy megtörténjen végre, amiről immár hosszú hetek óta fantáziálok megállás nélkül.

Mel domború kebleinek halma tökéletesen illeszkedik tenyerembe, sötét haján megcsillan a napfény, így vöröses árnyalatot vetnek tincsei az ekrü lepedőn, ahogy végigcsókolom őt ajkaitól a köldökéig, magamba szívva azt a mámorító illatot, amihez hasonlót soha nem éreztem korábban.

Beleborzongok a látomásba, és iszonyatosan türelmetlenné válok hirtelen. Nincs erőm tovább adni itt a tökéletes szőke herceget, aki addig vár a másikra, amíg végre ő is készen áll rá... mert ez így ebben a formájában nem más, csak egy kibaszott hazugság. Akarom őt, mindenestül, és nem bírok tovább várni, képtelen vagyok, egész nap alig ettem valamit, de már nem érzem azt sem, hogy éhes lennék, csak az foglalkoztat, hogyan lehet az enyém minél hamarabb, ha még nem is egészen, hát legalább annyira, hogy ajkaink eggyé váljanak, és elszabaduljon, amit érzünk...
Az alkoholtól és az izgató gondolatoktól kipirulva az asztalra helyezem a poharat, és szépen, lassan, kissé felemelkedve a székemből közelítem meg álmaim nőjének ajkait. Nem igazán foglalkozom azzal, hogy tele van az étterem, amit mondott, oly mértékben felbátorított, hogy nem bírok egyetlen pillanatra sem tovább várni azzal, hogy újra érezhessem őt. Ha engedi, akkor állát puhán érintve emelem magam felé, míg szememet is behunyva zárom a köztünk lévő távolságot, hogy lángba borítsuk az egész jégkastélyt magunk körül.

 

henry
február 14.
+16
the hills
outfit

Talán Henry pillantása az ami felszítja a tüzet közöttünk, mert immár kevésbé féltékenyen csillan meg a szeme vagy a koktélok érkezése ad némi löketet hogy túllendüljünk ezen a kezdeti holtponton. Bárhogy is, a pincér piszmogása és távozása után elegánsan emeli fel a sajátját és kérdez engem.
- Mire igyunk?
Hirtelenjében sok mindent tudnék mondani, gonoszakat, vakmerőket, példának okáért hogy ő a féltékenységre az előbbi kis jelenet jóvoltából, de végül mindet elhessegetem és csak összeütöm az övével az enyém.
- Mondjuk... a ma estére…
Az összecsendülő üvegfelületek hangja lágy, dallamos kis zene füleimnek. A francia csók íze pedig édesen kellemes, szinte már hívogatóan ölelő és kívánni való. Ha nem vigyázok könnyen be is csíphetnék tőle. De erre talán nagyon alkalmam sem lesz.
Mert a pincérünk még fél lábban a terem túlfelém van rendelésünk hiányában mikor Mirol már olyan szemeket mereszt rám, mintha az utolsó nő lennék a földön, ami hízelgő de azért kissé zavarba ejtő is. És nem várakozik sokat sem, ösztönösen mozdul kicsit megemelkedve és ellopja az asztal által közénk ékelt távolságot. Én pedig nem ellenkezek.
Ajkaim lágyan érnek az övéhez, meg se közelíti ez a csók az eddigi heves találkozásainkat és így is van jól, elvégre itt közönségünk van. Az étteremben ülnek jópáran, akik bár nem pont ránk figyelnek mégis bosszantó körülmények. Érdekes, hogy akaratom ellenére is az Opera ugrik be, ott volt ennyire lágy és könnyed érzés csak nem épp Henry illata volt a kiegészítő aroma hozzá hanem Notté.
Én töröm meg a varázst, részben emiatt részben meg mert érzem a vad vibrálást, ami a férfiból árad.
- Ennünk kellene… vagy te nem vagy éhes?
Nézek rá kihívóan, fél szemöldököm még fel is szalad a homlokom közepére.
- Vagy már… khm.. egyből a desszertre ugranál?
Félig pirulva bújok újra az étlap rejtekébe és onnan kilesve, mintha csak egy pajzs lenne, ami megvédene tőle. Ostoba gondolat mert valójában én is pontosan ugyanannyira akarom épp csak nem rohanok elkapkodni a dolgot. De… ha úgy adódik hogy álmaim beteljesülésének egy vacsora hiánya az ára… hát esélyesen kialkudok vele.

[Ugye?!...]

▶

::: Fairy tales are fucking real :::

to: Mel

2002. február 14.

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz

outfit

Kezdetben Mel talán csak egy projekt volt a számomra... egy kiugró, hogy ne kelljen még hosszú éveken át a minisztériumi szarháziak seggét nyalnom... hogy hamarabb jussak az engem megillető székbe. Hogy hatalmam legyen, tiszteljenek, hogy iszonyatosan gazdag legyek... és soha, senkinek ne jusson eszébe megkérdőjelezni, hogy mit  keresek én ott, ahol vagyok, és ami még fontosabb: soha senkiben ne merüljön fel még a csírája sem az igazságnak... nevezetesen annak, hogy nem vagyok más, csak egy csaló. Egy szemfényvesztő, aki Mirolnak, aranyvérűnek, kompetensnek, és úriembernek tetteti magát... Bizony, nem volt más számomra, csak egy újabb lépcsőfok a tervem elérésében. Meg kell hagyni, kivételesen kívánatos lépcsőfok, de akkor is csak egy lépcsőfok... Most viszont, ahogy itt ülök vele szemben, rá kell jönnöm, hogy már régesrég nem az számomra. Annál jóval több. Persze szerelemnek nem nevezném ezt az érzést, de hát a szerelem amúgy is egy rohadtul elcsépelt, gejl kifejezés, amit manapság már csak a tinilányok vesznek be igazán, azt hiszem. Nem... nem szerelem, hanem annál jóval valódibb és húsbamarkolóbb érzés ez, egyszersmind fájdalmasabb.
Megszállottság, függőség, valami, amit meg kell kapnom, mert amíg ez nem történik meg, képtelen vagyok másra gondolni és úgy élni az életemet, mint előtte. Sokszor kapom magam azon, hogy még a munkámban sem vagyok képes normálisan koncentrálni, és időről időre a tárgyalótermek felé kószálok, csak hogy egy pillantást vessek azokra a hosszú lábakra és ellenállhatatlan ajkakra, pedig az égegyadta világon semmi, de semmi dolgom nincs arra az épületben...
Nos... itt tartok én, amikor úgy fohászkodom ennek a nőnek az ajkaiért, mint mugli hívők a megváltásért.
Egyáltalán nem volt benne a tervben, hogy már az este ezen pontján megcsókolom, de függő vagyok, nincs mentségem... meg kell kapnom az adagomat, amire több mint hat hosszú, elviselhetetlen hete várok...és amikor azt feleli, hogy igyunk a ma estére, azt annak a jelének veszem, hogy ő is ugyanúgy vágyik arra, hogy végre megtörténjen ez a bizonyos éjszaka, mint én.
Ahogy ajkaink összeérnek, szinte azonnal megnyugszom. Ez most egyenesen életmentő a számomra, még ha elégnek természetesen koránt sem elég. A csókot ő szakítja meg, és én nem szívesen, de hagyom ezt neki, majd hátradőlök a székemben, hogy ezúttal pusztán a szememmel igyam magamba már-már zavarba ejtően Melanie lényét. Legszívesebben itt helyben magamba szippantanám az egész nőt, felemészteném egy pillantásommal, és ezt bizonyára ő is érzékeli, mert kissé zavartan jegyzi meg.
- Ennünk kellene… vagy te nem vagy éhes? - szalad fel a szemöldöke kérdőn, majd hozzáteszi:
- Vagy már… khm.. egyből a desszertre ugranál? - keres édesen fedezéket az étlap mögött, mire elmosolyodom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ez a szándékom, de hát mégis csak Valentin nap van, meg minden, és ha már hat kicseszett hétig vártam rá, hát pár órát még kibírok. Ugye?!... Szóval mélyet sóhajtok, majd röviden felelek a kérdésére.
- De... igazad van... együnk... - nyúlok az étlapért, majd végigfutok rajta gyorsan, de az egész csak arra jó, hogy adjak egy kis szusszanásnyi pihenőt Melnek az előbbi jelenet után. Az alatt az idő alatt, amíg vártam rá, ugyanis tökéletesen volt időm kitalálni, hogy mit akarok enni. Így amikor kisvártatva visszatér hozzánk a pincér, és afelől érdeklődik, hogy mit is ennénk, határozotttan rávágom.
- A séf valentin napi ajánlatát kérem - nyúlok a poharamért, majd belekortyolok, s ha Mel is leadta a rendelést, igyekszem immáron az állatias ösztöneimet visszafogva, valamelyest civilizáltabban viselkedni.
- Na és hogy telt a napod eddig? - érdeklődök csevegő hangnemben.

 

henry
február 14.
+16
the hills
outfit

Talán a Valentin-nap az oka vagy mert olyan régóta vágytam erre… szívem szerint sutba vágnám az illedelmességet, a finom vacsorával együtt és rögtön elrángatnám magammal a férfit egy meghittebb és csendesebb helyre. De mégsem teszem, csak vadul kalapáló szívvel várom mennyire veszi zokon hogy nem rögtön a karjaiba omlok.
Valahol imponálnia kellene számomra a kezdeti féltékenysége, mert ez is tükröz egyfajta komolynak tekinthető érdeklődést irányomba. Legalábbis bízom benne hogy én nem leszek egy lapon említhető a többi ostoba libával, akiket elszédített már. Ám inkább ez az előzetes közjáték csak bosszant és tudat alatt ott motoszkál bennem. Igaz, én adtam valahol alá a thesztrált azzal, hogy karácsonykor leszerelési kísérletként pont Edwardot löktem a pálca lumos végű részére, szóval magam kreáltam a problémát… de bízom benne hogy azért ezen csak túljutunk valahogy.
S egy pár perc erejéig Henry is megnyugodni látszik, talán a szelíd kis csók hatására sőt még készségesen elfogadja a várakozást mint kegyetlen időhúzást és rendel magának. Én sem teszek másként, de könnyed ételre bökök, ami jószerével nem sajnálatos ha esetleg a tányéron marad mert más, egyéb, dolog elvonja a figyelem.
És már derűsem somolyogva épp alkalmas téma után töröm a fejem amikor jön a hidegzuhany egyetlen naiv kérdés formájában.
- Na és hogy telt a napod eddig?
Szívem szerint most menten elsüllyednék vagy legalább nagyon edzenem kellene hogy hihető hazugságot találjak ki, de persze egy se jut az eszembe. Inkább csak a poharam szélével játszom és megállom hogy ne a nyakláncom kezdjem el babrálni a nyakamba a zavarom totális visszaigazolása gyanánt.
- Öhm…
Kezdem mérlegelve mennyire jó ötlet hazudni vagy sem. Végül arra jutok hogy nem, mert Mirol épp ugyanannyira járatos a minisztérium minden szegmensébe mint én, így ha akarja kiderítheti a valóságot.
- A titkárság által kiszabott büntetési felvételeket néztem meg. Tudtad hogy öt teljes óra? Még a pálcámat is le kellett adnom. Borzalom.
Picsogok szelíden megjátszva magam hogy eltereljem a lényegről a figyelmet. Csak bízom benne hogy nem kezdi el a férfi firtatni a körülményeket. És hogy ennek elejét vegyem… bedobom a hízelgőt, ami már közel se oly hamis.
- Alig vártam hogy kiszabaduljak és végre veled lehessek…!

▶

::: Fairy tales are fucking real :::

to: Mel

2002. február 14.

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz

outfit

Másra sem vágyom jobban e pillanatban, minthogy mohón magamba szívjam Melanie édes mindenét... Hihetetlen ez a nő, tényleg fogalmam sincs, hogy tudott ennyire megbabonázni, de hát ez a helyzet, nincs mit tennem. Addig biztosan nem szabadulok a bűvköréből, míg meg nem kapom, és még azután is kétséges, hogy megtörténhet-e valaha, bármikor is... De most egyelőre nem a szabadulás foglalkoztat, ó, dehogy, sokkal inkább az, hogy végre eljussunk a minket megillető helyig, azaz jelen esetben az Elvarázsolt kastély 26. számú szobájába...
Természetesen előre nem közöltem Mellel, hogy nem csak vacsorázni, hanem együtt éjszakázni is hívom, de van egy sejtésem, hogy gyanítja, mit tervezek... A testbeszédem és a felé lüktető türelmetlen vágy nagy eséllyel elárult, máskülönben miért is kérdezte volna meg az előbb, hogy egyből a desszertre ugranék-e.
Bár igen nehezemre esett, mégis erőltettem magamra némi civilizáltságot, vagy legalábbis annak látszatát, hisz ez azért elvárható lenne egy ilyen helyzetben, valljuk be. Lazán hátradőlök a jégszékben, már amennyire persze a kemény bútordarab ezt megengedi, majd a koktélomat kortyolgatva hallgatom a válaszát az egyszerűnek szánt kérdésemre.
- Öhm... A titkárság által kiszabott büntetési felvételeket néztem meg. Tudtad hogy öt teljes óra? Még a pálcámat is le kellett adnom. Borzalom - feleli, majd édesen rám pillantva hozzáteszi még: - Alig vártam hogy kiszabaduljak és végre veled lehessek…!
Hiúságom kétségtelenül legyezgetik szavai, már-már tényleg elhiszem, hogy ő is annyira várta ezt a mai estét, mint én. De ezúttal nem akarok az önhittség és a naivitás csapdájába esni, még nem élem bele magam teljesen a dologba, hisz Melanie Hopkirknál soha nem lehet tudni, mit és miért tesz... Lehetséges, hogy tényleg engem akar - legalább ma éjszakára - de simán előfordulhat az is, hogy csak féltékennyé akarja tenni velem Monstrót vagy Nottot... Akárhogy is, nem érdekelnek a szándékai, a lényeg, hogy itt van, és hogy legalább az esély megadatott, hogy forrón, odaadón a magamévá tegyem végre, mert ez a nem is olyan nagyon titkolt szándékom, s ezt igyekszem továbbra is izzó pillantásommal a tudtára adni, szüntelenül.
- Sajnálom, hogy ilyen baromsággal traktáltak éppen ma, nehéz lehetett öt órát kibírni... de annak örülök, hogy közben legalább volt mit várnod - reagálok mosolyogva.
Nem telik el sok idő, de mivel mindketten elég könnyed ételt kértünk, hamarosan visszatér a pincér a rendelésekkel, amit diszkréten elénk tesz, majd távozik. Biccentéssel köszönöm meg a gyorsaságot, és neki is látok a narancsos sült kacsának, ami remekül néz ki.
- Na és volt valami abszurd, vagy más szempontból említésre méltó a felvételek között? - kérdezem csevegve két falat között.

 

henry
február 14.
+16
the hills
outfit

Olybá tűnik sikeres a manőver, és elaltatok minden gyanút mely felvetne ostoba és kellemetlen kérdéseket. Legalábbis lopva Henry mosolyából és derűssé váló arcvonásaiból erre következtetek. Olyan szörnyen jól áll ahogy somolyog hogy nehezen állom meg a bámulását. Azért terelem a figyelmem mégis az elém felszolgált ételre, a hús vágására meg persze a körete hogy ne érezze magát kellemetlenül és így még nagyobb élvezet újra izzó tekintetébe pillantani újra meg újra.
- Sajnálom, hogy ilyen baromsággal traktáltak éppen ma, nehéz lehetett öt órát kibírni... de annak örülök, hogy közben legalább volt mit várnod
A hízelgés igazán szükségtelen, bár ő ezt nem tudhatja. Somolyogva pillantok fel pár falatot követően majd kortyolok az italomba.
- Én legalább annyira örülök hogy elhívtál.
Igazából legvadabb álmaimba se hittem hogy pont valentin-napra kötök ki vele egy étteremben. Vagyis ez annyira nagy dolog hogy a fél minisztérium női szekciója átkozza a nevem. Ha már másért nem, hát ezért megérte eljönnöm ma este még késve is. És nem szándékszom feltétlen ennyivel beérni. Monstro még nős én pedig még szabad vagyok. De ki tudja meddig?
- Na és volt valami abszurd, vagy más szempontból említésre méltó a felvételek között?
Szelíden krákokgok, mert azt hittem ezzel lezártnak tekinthetem a témakört, de csak nem sikerül túllendülni ezen.
- Nos voltaképp meglepően száraz… és unalmas.
Nem igyekszem nem gondolni Nottra, meg a széksorok közötti balettpiruettjére ahogy beveri a fejét, vagy arra ahogy az ölembe fészkelve magát unta el az időt, se a whisky csípős ízére és Bagoly Berti féle drazsé undorító ízkombinációira.
- Csupa átlagos zaklatási ügy és szituációelemzés, hogyan is lehet kezelni az ilyet…
Inkább a támadást alkalmazom mint védekezést és most én szegezem neki a kérdést.
- És te? Hogy alakult a napod? És ami fontosabb… mik a terveid estére… velem?
A poharam úgy teszem le, hogy ujjaim az övét súrolják. Szelíden előrébb is csúszok a széken, ami olyan sikamlós hogy igazán nem okoz gondot s összeérő ujjaink egy kósza percének elmerengő bámulása után pillantok csak fel rá, kíváncsian, mohón vágyakozón.

▶

::: Fairy tales are fucking real :::

to: Mel

2002. február 14.

vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz

outfit

Mondani szokás, hogy evés közben jön meg az ember étvágya, s ez most rám is igaz. Ahogy megízlelem a tökéletesen sült narancsos kacsa és a mellé kért friss saláta alkotta harmóniát , egyre jóízűbben eszem. Most érzem csak meg, hogy mennyire éhes voltam, ami nem is csoda, azok után, hogy mennyire izgultam a mai este miatt, és így el is feledkeztem arról, hogy bármit is egyek. Figyelmemet természetesen meg tudom osztani a mennyei étel és a még mennyeibb nő között.
- Nos voltaképp meglepően száraz… és unalmas. Csupa átlagos zaklatási ügy és szituációelemzés, hogyan is lehet kezelni az ilyet… - feleli kérdésemre Mel, mire felsiklik a szemöldököm és érdeklődve kérdezek vissza.
- Na és volt benne bármi használható tanács? Tényleg... ugye téged nem ért zaklatás a minisztériumnál..? - teszem fel a kérdést, megjátszva, hogy nem hallottam arról, hogy állítólag Nott többek között Hopkirkot is zaklatta... Kíváncsi vagyok a reakciójára, több okból is... egyrészt azért, hogy ez valóban így volt-e, vagy csak újabb hiteltelen folyosói pletyka, másrészt szeretném letesztelni, hogy igazat mond-e nekem ez a nő, akin soha nem tudok kiigazodni. De sok időm nincs ezen merengeni, mert hamar eszemet veszi azzal, amit ezután kérdez tőlem:
- És te? Hogy alakult a napod? És ami fontosabb… mik a terveid estére… velem? - teszi fel a kérdést, na de a kérdésnél sokkal többet mond az, ahogyan a poharat letéve, ujjai hozzáérnek az enyéimhez, s ahogy vággyal teli pillantása olyan gondolatokat ébreszt bennem, hogy innentől kezdve minden egyes másodperc, amit az asztalnál ülve tétlenül kell kibírnom, felér egy durva cruciatus átok elszenvedésével...
- Öhm... - köszörülöm meg a torkom, miközben igyekszem legalább minimálisan lecsökkenteni az iránta érzett elviselhetetlen mértékű vágyat.
- Semmi különös... Befejeztem otthon néhány jelentést, és aztán készültem a mai estére... Többek között úgy, hogy... különleges kiegészítőket rendeltem a lakosztályunkba... - vallom be töredelmesen a tervem, amire talán titkon ő is számított, de most, hogy kimondtam, kezd egyre inkább valóságosabbnak tűnni az a régóta dédelgetett vágykép, ahogy Melanie Hopkirk a kéjtől aléltan nyög fel alattam...
- Szóóóval... mi legyen azzal a korábban emlegetett desszerttel? Együk meg itt, vagy kéressük a szobánkba? - nyúlok lassan a keze felé, hogy lágyan megsimogassam ujjait, élvezve a testéből áradó izzást, amire azonnal hatványozott, izgatott feszültséggel reagál minden tagom.

 

henry
február 14.
+16
the hills
outfit

Teszik az aggódása,  valahol hízelgő is. Pláne ahogy átható pillantása kereszttüzébe kerülök, újra.
- Na és volt benne bármi használható tanács? Tényleg... ugye téged nem ért zaklatás a minisztériumnál..?
- Dehogy, csupa átlagos és megszokott formula. És semmi olyan, amit ne tudnék lekezelni. Ne aggódj, nagylány vagyok!
Somolygok negédesen egyet kacéran kacsintva hogy eloszlassam teljesen a kételye minden apró részletét, mert gondolom a szóbeszéd utolérte, de nem akarom hogy emiatt fájjon a feje. Épp elég ha kettőnk közül az enyém fő emiatt, néha -mint ma is- nem is épp kicsit.
- Semmi különös...
Hirtelen elfog a csalódás, ami még saját magam számára is váratlan meglepetésként köszönt be. De nem vetek közbe semmit és pókerarccal hallgatom végig a titkárt.
- Befejeztem otthon néhány jelentést, és aztán készültem a mai estére...
- Ühüm….
Bólintok és inkább a tányéromon lévő étel maradékára pillogok.
- Többek között úgy, hogy... különleges kiegészítőket rendeltem a lakosztályunkba...
Hirtelen kapom fel a fejem, arcomon a félszeg öröm suhan át, zöldesbarna tekintetem kíváncsian villan meg. Kiegészítők, ugyan mégis milyen kiegészítők lehetnek?
- Szóóóval... mi legyen azzal a korábban emlegetett desszerttel? Együk meg itt, vagy kéressük a szobánkba?
Összeránduló gyomorral hagyom, hogy ujjai rátaláljanak az enyémre, miközben ajkaim kiszáradnak a vágyakozástól. A várakozás már épp elég régóta tart hogy sutba vágjam a desszert iránti igényemet.
- Kéressük oda. Jégpalotába sose jártam még, és olyan ágyban sem voltam…
Búgom Henry felé, miközben szándékosan nem aludni szót használtam, mert ma vele azt biztosan nem fogok. S bár vannak aggályaim vajon mennyire lehet kényelmes egy tömör jégből készült bútordarab -már ha abból vagy egyáltalán-, nem hozakodom elő vele. Majd úgy intézem hogy ha szükséges ő legyen alul. A székből kiindulva pedig, ahonnan felállok kecses eleganciával miután leteszem kezem ügyéből az evőeszközt, lehet nem is lesz annyira rossz. Megkerülve az asztalt mellé lépek, és egy gyors, szenvedélyes de rövid csók után suttogva szólalok meg.
- Mutasd meg azokat a különleges kiegészítőket, mert megöl a kíváncsiság…
Vigyorgok és már nem is bánom hogy nincs rajtam a tőle kapott órám, mert ma este már az idő más ritmusba járva új élmények ígéretével kattog tovább a végtelenbe melybe régóta vágyott és sokszor elképzelt gyönyöré a főszerep.