Dolce far niente

[Dolce far niente]

Dolce far niente



2002. 03. 02.

to; Serena

style

Izgatottan várta ezt a mai találkozást. Serenával a Palacsinta nap óta nem tudtak találkozni mert mindkettőjük élete erősen besűrűsödött, kinek ezért, kinek azért. Az utóbbi pár hétben Cherubnak egy perc szabadideje nem volt, mert Alexia Moszkvába utazott egy fellépés miatt, de a körülmények ott nem voltak gyerekbarátok, így Cherubon volt a sor, hogy 0-24 órában gondját viselje Willownak. Szerencsére a Mungóban elég megértőek voltak a kollégák, úgyhogy nem jelentett problémát, hogy sokszor magával vitte a kislányt az ispotályba. Willow természetesen kifejezetten élvezte ezeket a közös kiruccanásokat, jól kijött Cherub asszisztensével, Aurorával, és egészen lenyűgözőnek találta, hogy milyen furcsa plasztimedimágiai komplikációk léteznek, és hogy azokra szerencsére apja mind tudja a megoldást... Willow nemsokára tölti be a hetedik életévét, ami egyszerre töltötte el örömmel és szomorúsággal Cherubot. Kislánya minden betöltött életévével közelebb került ugyanis az elkerülhetetlen, hogy Willow a Roxfort növendéke legyen, és onnantól csak a karácsonyi és a nyári szünetben láthassa őt. Ez egész egyszerűen elviselhetetlennek tűnt Cherub számára, és fogalma sem volt, hogyan készüljön fel rá. Szerencsére nem volt sok ideje borús gondolataiba mélyedni, mert Serena ebben a pillanatban érkezett meg a kandallón át. Cherub ezt a közlekedési módot javasolta neki, mivel ez biztonságos és praktikus, és így nem kellett a hoppanálással bajlódnia. A hopp-por elszórása után elég volt annyit mondania: Epping Forest, és már itt is termett, tekintve, hogy a hopphálózatban nem szerepelt senki más otthona ezen a néven.
- Könnyen idetaláltál? - lépett közelebb hozzá, hogy aztán karjaiba vonja és egy hosszú, lágy csókkal üdvözölje. Majd ha ajkaik elváltak, kézen fogta és csillogó szemmel mosolygott rá.
- Mit szólnál egy gyors körbevezetéshez, aztán már hozzá is foghatunk a főzéshez! - érdeklődött lelkesen, s ha Serena beleegyezetett a programtervbe, már húzta is maga után a boszorkányt, az előszobából a nappali felé.
- Nos, ez itt a nappali, és mint láthatod, egyben a konyha is... - intett laza mozdulattal a konyha felé, ami - bár lassan esteledett - még mindig egész világos volt, köszönhetően a tágas,  nagy ablakoknak, amiken túl Cherub birtoka terült el. A varázsló - muglik számára láthatatlan - háza az Epping Forest erdő határában épült, Essex közelében.
Cherub kedvelte a nyugalmat és a csendet, és az ezzel járó magány sem zavarta, de persze majd' ki tudott ugrani a bőréből, ha Willow nála volt. Apropó Willow, a kislány most a nagyszüleinél volt, hogy Cherubnak és Serenának lehessen egy meghitt estéje, csak kettesben. Ennek a megoldásnak mindenki örült, főleg Cherub édesanyja, Esther, akinek igazán különleges kapcsolata volt a kisunokájával. Ez nem is csoda, hisz mind a ketten látók voltak, és mióta Willow látomásai egyre sűrűbbé váltak az utóbbi időben, a kislánynak egyre inkább szüksége volt nagyanyja megértő, bölcs tanácsaira.
Cherub boldog volt, hogy eljött végre ez a várva-várt randi, így miután hagyta, hogy Serena kissé akklimatizálódjon, mögé lépett és kedvesen átölelte.
- Na és hogy vagy? Mesélj! Olyan rég nem láttalak... Hiányoztál - mormolta a fülébe, miközben mélyen beszívta az illatát, majd egy finom puszit lehelt a fülcimpájára. Kíváncsian várta a boszorkány válaszát, mielőtt tovább vezette volna a lakásban.

[Dolce far niente]

Dolce far niente


outfit

2002. márcus 03.

To: Cherub

Végre eljött ez a nap is. Cherub már rettenetesen hiányzott Serenának, nagyon várta már a találkozójukat. Két hete csak leveleztek, és a lány minden nap alig várta, hogy megérkezzen Ristretto, a Cherub által írt levéllel, és legalább olyan lelkesen vetette bele magát a levélírásba is minden egyes este. Annyi minden mesélnivalója volt a férfinak. Örült, hogy van kivel megosztania akadémiai élményeit. Cherub is a városban tanult, habár ő a medimágus képzőt járta ki, mégis volt fogalma arról, milyen történések zajlanak egy varázsló-egyetem városában.
Mesélt neki a mindennapjairól, a tanulmányairól, és persze a bájitaljairól, amiket folyamatosan fejlesztgetett. Az utóbbi esetben kíváncsi volt Cherub szakmai véleményére is.
Most viszont nem ez volt a fő célja utazásának. A férfi először invitálta meg otthonába Serenát, aki alig várta már, hogy megláthassa, hol él újdonsült párja. Cherub azt tanácsolta neki, hogy Hopp-porral utazzon. Szerencsére a kollégium közösségi terében rendelkezésre állt egy kandalló ilyen célú utazásokra, úgyhogy nem kellett sokat mennie. Epping Forest volt az úticél, és meglepően egyszerű és könnyed volt az útja.
Cherub már a kandalló előtt várta, és segített neki kiszállni a tűzből. Még arra sem maradt ideje, hogy leporolja magát, Cherub már húzta is magához a nőt, és ajkait Serena ajkaira tapasztotta. A nő nem bírta ki, belemosolygott a csókba, és amikor a férfit ölelve hozzábújt, akkor válaszolt Cherubnak.
-Igen, minden rendben ment. - mosolygott rá, és amikor a férfi felajánlotta, hogy körbevezeti az első pillantásra is gyönyörű házban, felcsillant a szeme. - Igen, nagyon szeretnék körbenézni.
A lakás igazán ízlésesen és a kor szellemének megfelelően volt berendezve. A nappaliba és a konyhába óriási ablakokon szűrődött be a napfény. Minden természetesnek hatott, és világos volt és szép.
-Gyönyörű házad van. - suttogta Serena, és megszorította Cherub kezét. - Olyan nyugodt, csendes. Az egész ház árasztja magából a nyugalmat. Nálunk, otthon minden teljesen más... - A Skye-szigeti Obszervatóriumban, ahol Serena felnőtt mindig zajlott az élet. Nappal a legtöbben az ügyes-bajos ügyeiket intézték, éjszaka pedig a megfigyelésekkel bajlódtak. Mindig valaki talpon volt, az egész kastély nyüzsgött. Néha Serena arra vágyott, hogy legyen a saját kis családi zuguk, de őt inkább egy óriási fogadott családdal ajándékozta meg a élet.
-Jól vagyok. - válaszolta széles mosollyal a lány. - De te is hiányoztál. - bújt bele a férfiba, és mélyen beszívta az illatát. - Ha ez az utazás tényleg ennyire egyszerű, találkozhatnánk gyakrabban is.
Amíg tovább haladtak Serena mesélt néhány óráról, meg egyik-másik tanáráról, és végül a férfi felé fordult.
-Most te mesélj! Hogy telnek a napjaid nélkülem?
Aztán, amikor Cherub is elmondhatta a maga történeteit, Serena kíváncsian fordult a konyha felé.
-Mit fogunk ma főzni? Egész héten titkolóztál, nem tudtam kiszedni belőled. - simított végig kacéran a férfi mellkasán. Serena alig várta már, hogy belevessék magukat a vacsora elkészítésébe.

[Dolce far niente]

Dolce far niente



2002. 03. 02.

to; Serena

style

Serena édes illata és íze egyszerűen ellenállhatatlan volt Cherub számára. Hálát adott, amiért egy ilyen tiszta és vidám lélekkel hozta össze a sors, akivel aztán egymásra is találtak. Egész türelmetlenül várta, hogy körbevezesse párját a házban, nagyon kíváncsi volt rá ugyanis, hogy tetszik majd neki az otthona. Cherub hosszú ideig gyűjtött erre a házra, bár jelentős vagyonnak örvendhetett a családjának köszönhetően, nem akarta elkótyavetyélni azt, így hat évig egy egyszerű lakásban élt Londonban, és szinte minden keresetét félretette annak érdekében, hogy egy napon megvehesse álmai házát. Így is bele kellett nyúlnia valamennyire az örökségébe, de a fele akkor is megmaradt, és ez nagyon fontos volt Cherub számára. Szeretett volna olyan anyagi biztonságot létrehozni, hogy Willownak soha, semmiben ne kelljen hiányt szenvednie. És most, hogy Serena is itt volt az életében, ennek a fajta előrelátásnak kétszeresen is örült a medimágus. Nem volt tisztában azzal, milyen anyagi körülmények között nőtt fel a másik, és nem is akarta erről faggatni, de boldog volt, hogyha bármikor bármire szüksége lenne a nőnek, akkor azonnal a segítségére tudna lenni. Büszke volt a házára, amit részben saját erejéből, részben családja segítségével valósított meg, s minden apró kis négyzetcentimétere az ő ízlését tükrözte. Nem kért fel a muglik körében oly divatos lakberendezőt a tervezéshez és a megvalósításhoz, hanem mindennek ő maga járt utána, és ebben az alkotási folyamatban nagy örömét lelte. A minimalista, mégis meleg hangulatot árasztó otthon hű tükre volt a férfi lelkivilágának. Itt azonnal el tudott lazulni egy-egy keményebb munkanap után, s azt szerette volna, ha lassan, de biztosan, egy napon Serena is otthon érezné magát nála. Nem voltak még együtt régóta, de az együtt töltött idő valahogy olyan mély és meghitt volt, hogy nagyon kötődött a boszorkányhoz, és a maga részéről komolyan épített erre a kapcsolatra. Örömtől csillogó szemmel viszonozta hát barátnője kézszorítását, amikor megdicsérte a házát.
- Gyönyörű házad van. Olyan nyugodt, csendes. Az egész ház árasztja magából a nyugalmat. Nálunk, otthon minden teljesen más... - jegyezte meg Serena.
- Köszönöm... Örülök, hogy tetszik... érezd otthon magad! - felelte hálásan, s közben nem kerülte el a figyelmét Serena megjegyzése a saját családja otthonával kapcsolatban.
- Tényleg? Mesélj, nálatok milyen otthon? - kérdezte kíváncsian, majd tovább húzta párját a hálószoba irányába, s közben elmosolyodott, amikor Serena felvetette, hogy találkozhatnának gyakrabban is.
- Benne vagyok! Kicsit hektikus az életem a Mungóban, de ha neked nem gond a rugalmasság, akkor mostantól küldök baglyot, ha van egy szabad délutánom, vagy estém, és ha neked is jó, akkor ugorj be! - kacsintott Serenára, majd bevezette a hálóba.
Remélte, hogy a boszorkánynak tetszik majd a háló hangulata, a maga részéről imádta, hogy ilyen közel van a természet, a tágas ablakoknak hála. Hagyta, hogy Serena magába szívja a látványt, aztán maga után húzta a fürdőbe is, ami a ház többi helyiségéhez hasonlóan világos és letisztult volt.
- Nagyon gyorsan peregtek a napok, ami azt illeti. Az utóbbi hetekben, mint írtam neked, Willow nálam lakott, úgyhogy ezért sem értem rá igazán találkozni, mert amikor végeztünk az ispotályban, igyekeztem apa-lánya programokkal feldobni a napot. Sok mindent csináltunk együtt Willow-val, ellátogattunk egy legendás lényparkba, voltunk együtt mágikus sütödében, na és még egy mugli moziba is elcsaltam. Az is nagyon tetszett neki - nevetett fel Cherub, aztán a konyha felé vette az irányt, még mindig kéz a kézben Serenával.
- Mit fogunk ma főzni? Egész héten titkolóztál, nem tudtam kiszedni belőled - simított végig a medimágus mellkasán a nő, amibe Cherub jól esően beleborzongott.
- Azt hiszem, elsőre ennyi elég a háznézésből, a felső szintet majd később mutatom, mert látom, hogy mennyire várod már a főzést! - húzta magához egy újabb csókra a boszorkányt, s miután ajkaik szétváltak, a konyhapulthoz lépett. Az ételhez szükséges friss alapanyagok már ki voltak készítve, így Cherub játékosan visszadobta a labdát Serenának, aki kíváncsian érdeklődött afelől, mit is fognak főzni.
- Nem akartam lelőni a meglepetést, de most, hogy itt vagy, szerintem magad is könnyen kitalálod! Tippelj! - mutatott látványosan az alapanyagokra, amik között csirkemell, lasagne-nek való előre elkészített házitészta, bazsalikom, fenyőmag, olivaolaj, parmezán és más olasz sajtok, illetve fokhagyma kapott helyet. Amíg a boszorkány a megfejtésen gondolkodott, Cherub dugóhúzó után kutatott az egyik fiókban, majd a konyha sarkában található bortartó szetthez lépett.
- Van kedved főzés közben borozni egyet? Vagy inkább mást innál? Van itthon sör és friss narancslé is - érdeklődött, mielőtt kinyitotta volna valamelyik üveget.

[Dolce far niente]

Dolce far niente


outfit

2002. márcus 03.

To: Cherub

Serenát teljesen lenyűgözte a ház. Minden egyes négyzetcentiméteréből áradt a nyugalom, a természetközeliség, és mindenhol erősen jelen volt Cherub kisugárzása. Serena örült, hogy itt lehet, hogy ez a férfi megosztja vele szerénynek nem nevezhető, de szinte tökéletes hajlékát. Boldog volt, hogy érdemesnek bizonyult arra, hogy Cherub a szívébe zárja.
És öröm volt látni számára, hogy a varázsló is hasonló módon érez. A szeme boldogságtól csillogott, az egés testtartásán látszott, mennyire büszke a házára, amit maga alakított ki, és maga hozott létre.
Amíg a házbejárás tartott, Serena is elmesélhette, náluk mi az otthon fogalma:
-Én már a Skye-szigeti Obszervatóriumban születtem. A szüleim szinte azonnal odaköltöztek, amikor végeztek az Akadémián. Szóval Skóciában nőttem fel, egy tudományos központban. Körbe voltam véve egy csomó fogadott nagynénivel és nagybácsival, viszont sosem voltak körülöttem gyerekek. Igaz, hogy a közelben, Portree-ben egy viszonylag nagy varázsló kolónia él - biztos hallottál már a kviddics csapatukról -, de ők is inkább idősebbek. Hozzám korban a legközelebb mindig a kviddics csapat tagjai álltak. Szóval én egy csomó felnőttel körülvéve nőttem fel. Mire az öcsém megszületett, én addigra meg mentem a Roxfortba. Az obszervatórium pedig egy nagy kastélyban lett berendezve. Kicsit olyan volt, mint a Roxfort, csak kisebb kivitelben. Nekünk, a családnak volt egy külön szárnya, a többi csillagász pedig a másik szárnyban lakott, de mindig együtt ettünk, meg hát éjjel-nappal együtt voltunk - szó szerint.
Serena egy pillanatra elhallgatott. Megint beleesett a szokásos hibájába - túl sokat beszélt. Magáról, a családjáról, az életéről. Mi van, ha ez Cherubot egyáltalán nem érdekli? Óvatosan pillantott fel a férfira, hogy mégis mit gondolhatott.
Közben odaértek a hálóba, és Serena az ajtóban, tátott szájjal, földbe gyökerezett lábbal állt meg.
-Ez...Ez lenyűgöző. - kapaszkodott a férfi karjába. - Remélem este kipróbálhatom, milyen itt feküdni. - csúszott ki a száján, pedig ő tényleg nem arra gondolt most, hogy ő meg Cherub... Aztán rögtön elpirult, amikor arra gondolt, hogy ő meg Cherub... De valójában arra volt kíváncsi, hogy itt, a természetben, a fényességtől mentes környezetben, a gyönyörű, óriási üvegablakokon, milyen lehet a csillagokat nézni.
Zavartan bújt bele Cherub karjába. Volt már ő együtt férfival, nem is egyszer, de sosem volt komoly kapcsolata senkivel. És nagyon nem mindegy, hogy csak szórakozásból, egy átbulizott éjszaka után köt ki valaki egy férfi ágyában, vagy azért, mert tényleg, komolyan vonzódnak egymáshoz. Szeretett volna együtt lenni a varázslóval, szeretett volna eltölteni vele egy éjszakát, de fogalma nem volt róla, hogy Cherub is készen áll-e már.
A fürdő megtekintése után elindultak vissza a nappali-konyha felé. Cherub közben a kislányáról mesélt, és Serena szívét melegség járta át, amikor hallotta, hogy a férfi mennyi szeretettel, és lelkesedéssel mesél Willowról. Rendkívül büszke volt a kislányára, és imádott vele lenni - ez egyértelmű volt a nő számára is.
Visszaérve a konyhába, Serena kapott még egy csókot Cherubtól, mielőtt nekiálltak a főzésnek. A nő a pulthoz lépett, ahol már előkészítve várták őket az alapanyagok. Cherub játékosan azt várta tőle, hogy kitalálja, mit fognak főzni.
-Hm, csirkemell, sajtok és... azta, ez házi lasagne tészta? Ezt te csináltad? - nézett rá meglepetten a férfira. Sok mindent kinézett Cherubból, de hogy ennyire otthon van a konyhában, azt nem. Tudta, hogy szeret főzni, de tészát gyúrni és készíteni még Serena maga sem szokott.
Közben a férfi egy üveg bort vett elő és azzal kínálta Serenát.
-Köszönöm, a bor tökéletes lesz. A főzéshez az a legjobb. - kacsintott, és mosolyogva elvette a borospoharat, majd egy koccintás után belekortyolt az italba. - Hm, tökéletes.
A borkóstoló után pedig várakozva nézett a férfira. Ő volt otthon, ő tudta, mi hol van, ma este Serena csak a kukta szerepét szerette volna betölteni. Közben pedig kérdezgette a férfit:
-Mióta laksz itt? Egyedül költöztél ide? Persze gondolom Willow azért sokat van itt, de nem rossz itt élni egyedül? - Serena el sem tudta képzelni, milyen lehet egyedül élni. Őt mindig körülvette valaki - vagy valakik. Nem is akart egyedül lenni, éppen ezért örült különösen a férfi társaságának.
Közben nekiláttak a főzésnek, Serena lelkesen csinálta, amit Cherub mondott neki. A kellemes illatok egyre jobban betöltötték a konyhát, és mire elkészült a vacsora, az első üveg bor is elfogyott.

[Dolce far niente]

Dolce far niente



2002. 03. 02.

to; Serena

style

Cherub érdeklődve hallgatta Serenát, ahogy az otthonáról mesélt. Az elmondásból ítélve bizonyos értelemben Serena családjának temperamentuma még jobban hasonlított egy olasz családéra, mint Cherubé, pedig a varázsló valóban félig olasz volt, édesanyja révén. Úgy érezte, ezt az észrevételét érdemes lenne megosztania Serenával.
- Nahát, úgy hangzik, mintha egy nagy olasz család lennétek - nevette el magát, de közben az sem kerülte el a figyelmét, hogy Serenát szinte egyáltalán nem vették körül vele egykorúak, amíg roxfortos nem lett. Felmerült benne, hogy talán épp ezért lehet ennyire érett a gondolkodása, mert felnőttek mellett nőtt fel.
- Nem érezted úgy, hogy túl hamar kellett felnőnöd? - szaladt ki a száján a kérdés, majd kissé zavarba jött, remélte, hogy nem volt túl indiszkrét ezzel a felvetésével.
Hamarosan beléptek a hálószobába, ahol más, zavarbaejtő kijelentés hangzott el, ezúttal Serenától.
- Remélem este kipróbálhatom, milyen itt feküdni - jegyezte meg őszintén a boszorkány, mire Cherub kissé meglepődve, de láthatóan nagy örömmel mosolyodott el, boldog volt, hogy a nőnek ennyire tetszik a háló.
- Rajtam nem fog múlni... - mondta kissé rekedten, amit annak tudhatott be a másik, hogy Cherub egy pillanatra elképzelte, milyen érzés is lenne együtt aludni Serenával...
A maga részéről teljesen készen állt arra, hogy egymáséi legyenek, sőt, végtelenül izgatta a fantáziáját a dolog... bár voltak futó kapcsolatai korábban, egyik sem volt olyan komoly, mint Serenával... Jól esően simogatta a gondolat, hogy valószínűleg Serena is vágyik őrá... hisz mi másért mondta volna, amit mondott?
De aztán pár pillanattal később kissé elbizonytalanodott, hogy mi van, ha félreértette barátnője mondanivalóját, és valójában csak alvásra gondolt? Akárhogy is, tudta, hogy ezen kár túl sokat tépelődni, ha odaérnek, majd elválik a dolog... és addig nem akarta felesleges agyalással elrontani az estéjüket. Szerette volna felszabadultan élvezni Serena társaságát, így hamar továbblépett gondolatban, mikor visszatértek a konyhába. Jól esett éreznie Serena ajkának érintését, nyelvének ízét, bár nem sokat csókolóztak még, biztosan érezte, hogy sosem tudná ezt megunni. Alig tudott ezek után elválni tőle, de hát mégis csak fontos feladatuk volt, randijuk kitűzött célja az volt, hogy finom vacsorát főzzenek... az meg házimanó nélkül nem készül el magától, így Cherub kénytelen-kelletlen eleresztette párját. Serena izgatottan lépett a pulthoz, és ahogy Willbutch számított is rá, hamar felismerte az étel fő alkotóelemét.
- Hm, csirkemell, sajtok és... azta, ez házi lasagne tészta? Ezt te csináltad? - érdeklődött a boszorkány meglepetten, mire Cherub nevetve csóválta a fejét.
- Igen, ez lasagne tészta, de a kérdésedre válaszolva be kell, hogy valljam, hogy nem én csináltam... elég időigényes egy ilyen tésztát elkészíteni, és nem akartam, hogy csak ezzel menjen el az időnk... viszont igazi családi receptúra alapján készült, a nagymamám keze műve - felelte mosolyogva.
- A Gandalea család különleges receptjét fogjuk elkészíteni, ami nem más, mint zöld pestós lasagne - tette hozzá izgatottan, majd egy üveg fehér bort húzott elő a tárolóból, hogy aztán a konyhapulton pihenő pálcáját magához véve, egy intéssel kinyissa azt. Két borospoharat vett elő a szekrényből, megtöltötte őket a világos nedűvel, majd Serena felé nyújtotta  az egyik poharat.
- Remélem, szereted a fehéret... Mire koccintsunk? - nyújtotta koccintásra a nő felé saját poharát, majd ha amaz viszonozta a gesztust, belekortyolt a borba, és letette a poharat a pultra. Örült, hogy Serenának ízlett a bor, ezek szerint hasonló volt az ízlésük ezen a téren is.
- Mióta laksz itt? Egyedül költöztél ide? Persze gondolom Willow azért sokat van itt, de nem rossz itt élni egyedül? - érdeklődött aztán Serena, mire Cherub elgondolkodott egy pillanatra.
- Ha jól számolom, már hetedik éve, hogy itt lakom, és igen, egyedül költöztem, aztán nem sokkal később megszületett Willow. Eddig nagyon szerettem egyedül lakni, de azt hiszem, lassan jó lenne, ha változna a helyzet - utalt rá finoman, hogy előbb-utóbb szeretne majd összeköltözni Serenával. Már többször felvetődött benne az ötlet, de egyelőre nem akarta felhozni a témát a boszorkánynak, hisz egyrészt még nem voltak együtt régóta, így nem tudta, mennyire lenne erre nyitott a másik, másrészt meg az is benne volt a pakliban, hogy Serenának az akadémia hallgatójaként mégis csak praktikusabb az egyetem közelében laknia. - Na és te hogy érzed magad az állandó egyetemi nyüzsgésben? Nem lenne néha jó egy kis nyugalom? - kérdezett vissza kíváncsian, egyben finoman puhatolózva azzal kapcsolatban, mennyire szereti mostani lakhelyét a másik, majd a vacsorára terelte a szót, mert nem szerette volna, ha Serena sokáig éhes marad.
- Nem nagy ördöngösség különben elkészíteni a pestót, mindössze össze kell keverni az alapanyagokat egy tálban, aztán meg összedarálni - árulta el Serenának, s már lépett is a szekrényhez, hogy elővegye belőle a szükséges eszközöket. Mikor azok megvoltak, letette őket a pultra, és izgatottan kérdezte párját.
- Úgy gondoltam, hogy míg egyikünk elkészíti a pestót, addig a másik sajtot szeletelhetne az előételnek szánt sajttálhoz. Melyikhez lenne inkább kedved? - kérdezte lelkesen.

[Dolce far niente]

Dolce far niente


outfit

2002. márcus 03.

To: Cherub

- Nahát, úgy hangzik, mintha egy nagy olasz család lennétek. - nevetett Cherub, Serena pedig elgondolkodott rajta, hogy igaza lehet. Egy kupacon élt ott mindenki, idősek-fiatalok - habár inkább idősebbek -, és mind a csillagászatnak szentelték az életüket. Serena többször elgondolkodott azon, hogy vajon a szülei miért vállaltak gyermekeket. Az egyetlen értelmes válasz erre a kötelesség volt. Mert ezt várta tőlük a családjuk. Tovább kellett vinni a Fawley nevet, és ebben Serena nem volt a segítségükre. Aztán végül összejött Teddy, úgyhogy így már teljesen az asztronómiának szentelhették az idejüket. Addigra Serena felnőtt, Teddy meg elkezdhette a Roxfortot, így tényleg nem volt más feladatuk.
- Nem érezted úgy, hogy túl hamar kellett felnőnöd? - kérdezte Cherub, Serena pedig nem értette a kérdést.
- Arra gondolsz, hogy sok felnőtt vett körbe? Nem, igazából mindenki gyerekként kezelt. Talán túl sokáig is. Egyesek még mindig a cserfes kislányt látják bennem. Aztán meg... valamilyen szinten mindenki felnő, aki elkezdi a Roxfortot, nem? Ott mindenki magára van utalva. Magára és a barátaira. Valljuk be, nem sok segítséget kaptunk. Igazából kellemes gyerekkorom volt. Azt csinálhattam, amit akartam, amíg nem okoztam semmi bajt. Te hogy nőttél fel?
A hálószobai kis kitérő után visszatértek a konyhába. A lasagne alapja már előkészítve várta őket, úgyhogy már csak össze kellett rakni a tésztát és a belevalókat.
-Zöld pestos lasagne nagymamád tésztájával. Tökéletes randi vacsorának hangzik. Majd köszönd meg a nevemben is a nagymamádnak, hogy szánt ránk időt. Nagyon kedves tőle. - mosolygott kedvesen a férfira, és elképzelte Cherub nagymamáját. Egy szigorú, de kedves asszony képe jelent meg előtte, aki elvárja a tiszteletet, ugyanakkor imádja unokáját.
Serena a sajt szeletelést választotta, és ahelyett, hogy elővette volna a pálcáját, inkább egy kést vett magához. Szívesebben dolgozott a konyhában "mugli módra", a konyhai varázslatokban nem volt teljesen otthon, így félő volt, hogy valakinek bajt okoz a késsel. Így maradt a kézzel szeletelés, de Serena nem bánta. Miközben nekilátott a sajtnak, válaszolt Cherub kérdésére az egyetemmel kapcsolatban.
-A kollégium elég zajos, a szobatársam teljesen kiszámíthatatlan. Hol megjelenik, hol eltűnik, fogalmam sincs merre jár. De amíg hagy tanulni, alapvetően nem zavar. De furcsa hely az az Akadémia. Én elég speciális helyzetben vagyok, össze vannak válogatva a tárgyaim, így nincs egy konkrét évfolyamom. Így nehéz barátkozni. Pár emberrel jóban vagyok, meg elég sokat ismerek, de elég egyedül érzem magam. Ezért tudsz bármikor elcsábítani onnan. - mutatott késsel a férfi felé. - Na meg azzal az elbűvölő sármoddal, amiért annyira oda vagyok. - vigyorodott el végül.
-És te nem érzed itt egyedül magad? Óriási ez a ház, és persze akkor biztos szuper, ha Willow itt van, de ha csak te... El sem tudom képzelni milyen lehet csendben és nyugalomban, amikor nincs senki más körülötted. Még az elmúlt egy évben is úgy éltem, hogy mindig volt lakótársam. Mindig valamelyik ismerősünk lakásában szálltam meg, így sosem voltam egyedül.
Serena megint elgondolkozott egy kicsit. Vajon mikor volt úgy igazán egyedül? Vissza sem tudott emlékezni rá. Őt mindig emberek vették körül. Persze volt olyan, hogy a roxforti hálószobában egyedül volt, de akkor is tudta, hogy valaki nemsokára megjelenik, és szóval tartja. Furcsa volt belegondolni egy olyan estébe, amikor csak ül egy kandalló előtt, egy könyvet olvas, és senki nem zavarja meg. Aztán megborzongott. Nem, ez nem az ő pályája, neki szüksége van egy másik ember jelenlétére. Ő ezt szokta meg, ebben nőtt fel.
-Ez a recept Olaszországból származik? Élnek még ott családtagjaid vagy mindenki Angliába költözött? - kérdezte a varázslótól. Kíváncsi volt Cherub családjára.

[Dolce far niente]

Dolce far niente



2002. 03. 02.

to; Serena

style

Ahogy Serena válaszában megjegyezte, hogy sokan a családjából még mindig a cserfes kislányt látják benne, Cherub önkéntelenül is elmosolyodott. Abszolút meg tudta érteni, hogy miért van ez, hiszen Serenát tiszta, játékos, mérhetetlenül kedves embernek ismerte meg, aki ilyenformán a legjobb értelemben véve valóban hasonlított a gyerekekre.
Nem csoda, hogy rögtön megtalálta a hangot Willow-val is. Érdeklődve figyelte a boszorkányt, míg a gyerekkoráról beszélt, s az utolsó néhány mondata volt az, amire ő maga is gondolt korábban, mikor afelől érdeklődött, nem érezte-e úgy, hogy túl korán kellett felnőnie.
- Ó, pont erre céloztam a kérdéssel, amit mondasz. Hogy nem sok segítséget kaptál, és magadtól kellett boldogulnod, ahogy az öcsédnek is... Számomra ez jelenti azt, hogy talán túl korán kellett felelősséget vállalnod a dolgaidért olyan mértékben, míg egy átlagos gyerek csak jóval később tanulja meg ezt... - vetette fel, remélve, hogy ezúttal már érti a másik is, hogy mire gondolt.
- Na és nem okoztál semmi bajt? - kérdezett vissza a szemöldökét játékosan felhúzva, incselkedve Serenával. Persze alapvetően nem gondolta, hogy a másik bajkeverő típus lett volna gyerekként, de valamiért egy olyan eleven, cserfes, barna hajú kislány képe jelent meg előtte, aki alkalmanként azért nagyon is huncut tudott lenni.
Ezután elgondolkodott a saját gyerekkorával kapcsolatban, és egy hosszú sóhaj után meg is válaszolta a kérdést.
- A szüleim szeme fénye voltam, imádtak, és egészen az öcsém, Morpheus születéséig a világ legboldogabb kislánya voltam... - kicsit zavartan köhécselni kezdett, hisz bármennyire is régen volt már mindez, azért a mai napig felzaklatta kicsit, ha a régi neme szóba került, és nem is akart túl sokáig erről beszélni Serenának, félt, hogy akkor talán kevésbé látja majd őt férfiasnak. De a barátnője fontos dolgot kérdezett tőle, és nem akart hazudni, vagy felületesen válaszolni.... ennél sokkal jobban bízott benne.
- Valahogy Morpheus érkezésével ráébredtem arra, amit addig elfojtottam magamban.... hogy valami nagyon nincs rendben velem, és onnantól kezdve mérges voltam... azt hiszem az egész világra, de legfőképpen magamra... Szóval bármennyire is csodálatos családom volt, a lehető leggondoskodóbb szülőkkel és egy hihetetlen vidám, megértő testvérrel, egyáltalán nem voltam boldog... - a keserű szavakat egy korty, ízletes borral öblítette le, majd nekifogott a pestó elkészítésének, amit még a nagymamája tanított neki. Az alapanyagokat egy mozsárban dolgozta össze a hozzávaló mozsártörővel, s ahogy dolgozott, egyre finomabb illatok lengedeztek a konyhában.
Főzés közben élvezettel pillantott időnként Serenára, aki a sajt szeletelésével foglalatoskodott, és a kollégiumi életről mesélt. Mikor a boszorkány a késsel játékosan rámutatott, hangosan elnevette magát.
- Ezért tudsz bármikor elcsábítani onnan. Na meg azzal az elbűvölő sármoddal, amiért annyira oda vagyok - mondta Serena vigyorogva, mire Cherub csillogó szemmel nevetett tovább.
- Ne aggódj, ezek után szavadon foglak, és annyiszor csábítalak ide, ahányszor csak tudlak - nézett melegen a szikrázó kék íriszekbe, majd elgondolkodott Serena következő kérdésén.
- Tudod, én valahogy mindig kicsit magányos farkas voltam... a múltam miatt... szóval ha fizikálisan nem is voltam egyedül, lelkileg az átalakításig, és leginkább Willow születéséig mégis magányosnak éreztem magam... megszoktam az egyedüllétet, és egyáltalán nem bánom. A csendet és a nyugalmat pedig kifejezetten élvezem, a Mungó pörgése után - magyarázta, majd előhúzott egy tepsit az egyik fiókból.
- Ez a recept Olaszországból származik? Élnek még ott családtagjaid vagy mindenki Angliába költözött? - kérdezte Serena.
- Igen, ez Volterrából származik... édesanyám családja, a szülei és a húga még ma is ott élnek, és őszintén szólva kész csoda, hogy apám annak idején el tudta csábítani anyát Toszkánából a ködös Angliába - felelte mosolyogva. - A pestóval meg is vagyok, szóval nekiesek a csirkének jó? - érdeklődött Serenától, majd lezseren elcsent egy kis sajtot a boszorkány előtt szépen gyarapodó kupacból, és élvezettel majszolta el.

[Dolce far niente]

Dolce far niente


outfit

2002. márcus 03.

To: Cherub

Serena elgondolkodott azon, amit Cherub felvetett: vajon tényleg hamarabb kellett felelősséget vállalnia a dolgaiért? Végiggondolta a dolgot, illetve azon is végigfutott, hogy az öccse mennyire más körülmények között nőtt fel, mint ő. Na persze, ő volt a fiú, ő volt a "trónörökös" és volt egy imádnivaló nővére is, aki végigsegítette a gyerekkorán - még ha csak nyaranta is tudtak találkozni. Amikor erre gondolt, mindig meglepődött, milyen jó kapcsolat alakult ki köztün annak ellenére, vagy éppen annak hatására, hogy Serena pont akkor kezdte a Roxfortot, amikor Teddy született.
Amikor pedig Cherub felvetette, hogy okozott-e bajt, rögtön bevillantak kisgyerek kora csínytevései.
-Ó, dehogynem okoztam. Egyszer végigrepültem egy gyerek seprűvel az egész épületen. Minden nyitott ajtón berepültem. Anyáék alig bírtak elkapni. Akkor eléggé kikaptam. Egyszer meg addig könyörögtem, amíg engem is beengedtek egy éjszakai csillagnézésre. Nem lehettem több öt évesnél.
Aztán, amikor áttértek Cherub gyerekkorára, Serena rögtön érzte, hogy ingoványos talajra tévedtek. Annyira nem emlékeztet a varázsló a kisgyerekkori énjére, a kislányra, hogy Serena néha-néha - amikor teljesen belefeledkezett a férfi mondandójába - hajlamos volt elfelejteni, hogy Cherub lányként született. Serenát ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő nem a testbe - habár azt sem nézett ki rosszul -, hanem a férfi lelkébe szeretett bele. Abba a nyugodt, kiszámítható, kedves személyiségbe, amit már az első pillanatban is tapasztalt.
Viszont szerencsére Cherub nem akart magába zárkózni, beszélt gyerekkoráról, a nehézségekről. Serena egyelőre nem akart a részletekbe belemenni, de tudta, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor le kell ülniük, és komolyan átbeszélni ezt a témát.
A konyhába visszatérve viszont újra feloldódtak mindketten, és visszatértek a megszokott kis viccelődős beszélgetésükhöz.
-Bármikor csábíthatsz, én jönni fogok. Szerintem itt még tanulni is jobban tudnék. Látok pár helyet, ami pont megfelelő a kuckós tanulásnak. De persze elsősorban nem tanulni akarok idejönni. - vigyorodott el a nő, mindent sejtető mosollyal.
Habár a férfi egyértelművé tette, hogy ő haza a nyugalom miatt jött, Serena remélte, hogy az ő jelenléte kicsit felpezsdíti majd a férfi hangulatát. Talán két teljesen más személyiség dolgozott most a konyhában, de a boszorkánynak mindig is az volt az elve, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A sors pont azért hozta őket össze, mert Cherubnak szüksége volt a lány pörgésére, viszont fordítva is nagyon jó hatással lehet a varázsló Serena folyamatos nyüzsgésére. Ő képes lehetne lenyugtatni a lelkében dúló kavargást.
-Volterra... - ízlelgette a nő az olasz városka nevét. - Még soha nem hallottam róla. Amikor Olaszországban jártam, akkor én inkább a déli részen jártam. Még Rómába sem jutottam el. Toszkána pedig gyönyörű lehet.
Serena csak bólintott, amikor Cherub jelzezte, hogy ő folytatja a csirkével.
-Én elkészültem a sajttal. Kezdjem el rakni a tésztát a tepsibe? - kérdezte félénken, mert nem akart rosszat tenni. Így, amíg Cherub válaszolt, inkább kortyolt egyet a borból.
-Ez a környezettudatosság a mindennapjaidban is benne van? - kérdezte, miközben körbemutatott a házban. Egyértelmű volt, hogy Cherub szereti a természetet és nem csak a nyugalom és a csend miatt költözött az erdő szélére.
-Inkább a kirándulós típus vagy, mint városnéző? Vagy egy Mungós állás mellett igazából esélytelen az, hogy pihenj is? - érdeklődött mosolyogva Serena.

[Dolce far niente]

Dolce far niente



2002. 03. 02.

to; Serena

style

Cherub kíváncsian hallgatta válaszát, szeretett volna többet megtudni a kislány Serenáról.
- Ó, dehogynem okoztam. Egyszer végigrepültem egy gyerek seprűvel az egész épületen. Minden nyitott ajtón berepültem. Anyáék alig bírtak elkapni. Akkor eléggé kikaptam. Egyszer meg addig könyörögtem, amíg engem is beengedtek egy éjszakai csillagnézésre. Nem lehettem több öt évesnél - mesélte párja, mire Cherub nem tehetett róla, hangosan felkacagott.
- Ezek szerint elég csintalan gyerek voltál - jegyezte meg fél szemöldökét felvonva, majdhogynem megrovóan, csak az ajka szegletében meghúzódó mosoly árulkodott arról, hogy valójában csupán ugratja Serenát. Aztán nem kellett sok hozzá, hogy a boszorkány visszaugrassa őt... de ezt a lehető legédesebb módon tette természetesen.
- Bármikor csábíthatsz, én jönni fogok. Szerintem itt még tanulni is jobban tudnék. Látok pár helyet, ami pont megfelelő a kuckós tanulásnak. De persze elsősorban nem tanulni akarok idejönni - vallotta be olyan sejtelmes kifejezéssel az arcán, ami egészen ellenállhatatlan volt, Cherubnak muszáj volt közelebb lépnie hozzá, hogy `lecsókolja` arcáról ezt a pimaszul csábító mosolyt.
- Hanem miért? - kérdezte halkan, szinte suttogva, miközben mélyen a kék szemekbe pillantott. Hogyan lehetnek ennyire tiszták és sugárzóak? Képtelen volt megfejteni Serena titkát, de őszintén szólva jobb is volt így. Mindig olyan nőre vágyott, akiből árad az életszeretet, a játékosság, és a nőiesség finomsága mellett a nemre jellemző imádott rejtelmesség is. Serena éppen ilyen volt, kivételes nő, kivételes kincs, és Cherub nagyon hálás volt azért, hogy épp az ő útjába sodorta a sors szeszélye a nőt...vagyis egészen pontosan a mágikus szeszély volt a ludas, de bármilyen hatalommal is bírt a mágikus szeszély, azért azt nem gondolta róla, hogy feloldozást nyert volna a sors béklyói alól.  Szorosan átölelte Serenát, és finoman végigsimított sötét tincsein. Jó lett volna így maradni még jó sokáig, de akkor minden bizonnyal soha nem készült volna el a lasagne, ezért kelletlenül bár, de elengedte, pár lépést hátrált és hozzáfogott a csirke felkockázásához.
Közben mosolyogva mesélt Serenának anyja családjáról és Volterráról, ahol gyerekként szinte minden nyáron volt szerencséje eltöltenie egy pár hetet nagyszüleinél. Imádta a helyet, képtelen volt betelni a gyönyörű szőlőültetvények látványával, a csak a toszkán tájra jellemző ciprusfákkal, és a mennyei olasz konyhával. Bár anyja, Esther is jól főzött, de ha nagymamája főztjét ette, mindig pár kilóval nehezebben tért haza. Valahogy az olasz étel számára olyan megnyugtató, izgalmas, és mégis a legjobb értelemben véve egyszerű volt, hogy akármennyit megbírt belőle enni. Ahogy az ételre gondolt, hangosan megkordult a gyomra, mire zavartan elnevette magát.
- Elnézést, nem sokat ettem ma még - magyarázkodott, s miután Serena elmondta, hogy még sosem járt Toszkánában, izgatottan válaszolt:
- Na, akkor elmehetnénk együtt, ha van kedved... igazából szeptemberben a legszebb a táj... de az egyetem miatt mehetünk augusztus végén inkább, végül is már az is majdnem indián nyár - vetette fel az ötletet, majd némán bólintott a kérdésre, Serena rétegezheti-e a tésztát, és közben ő is végzett a csirke aprításával.
- Ez a környezettudatosság a mindennapjaidban is benne van? Inkább a kirándulós típus vagy, mint városnéző? Vagy egy Mungós állás mellett igazából esélytelen az, hogy pihenj is? - kérdezte aztán Serena, mire Cherub elgondolkodott.
- Hát, igyekszem elkerülni a pazarlás minden formáját, amennyire csak lehet, ez minden...és sok időt töltök a természetben, majdnem minden nap kint szoktam edzeni és futni az erdőben. Na meg persze Willow-val is gyakran szoktunk kirándulni, szerencsére ő is szereti a természetet. Azt hiszem, sosem voltam túlzottan oda a városokért, valahogy olyan zajosak, zsúfoltak nekem... de persze ha elutazom valamerre, akkor mindig megnézek minden fontos kulturális érdekességet, a múzeumokat meg a színházakat meg egyenesen imádom felfedezni - rántotta meg a vállát.
- Na és te hogy vagy ezzel? Hol tudnád magad jobban elképzelni a jövőben? Városban vagy vidéken? És amikor nyaralni mész, mi kapcsol ki jobban? A nyugalom vagy a pezsgés? - kérdezett vissza érdeklődve, miközben közelebb lépve Serenához, vele szinkronban elkezdte bőven megkenni a tésztát pesto szósszal, hogy aztán a csirkekockákat is ráhelyezve elkészüljön az alap. Most már nem volt más hátra, csak meg kellett sütni, s Cherub ezt egy nonverbális varázslattal készült megoldani.
- Lépj kicsit hátrébb - figyelmeztette Serenát, majd kezébe vette pálcáját, és a tepsi felé intett vele. Bár az előkészületek során szeretett mindent kézzel végezni, sütőt azért mégsem tartott otthon, ezt a részt pusztán praktikussági okokból inkább a pálcájára bízta, hisz jóval gyorsabb volt. Pár pillanat múlva meg is sült a tészta, és mennyei illatokat árasztott magából.
- Megszórnád parmezánsajttal, kérlek? Aztán már ehetünk is! - lépett a szekrényhez, hogy tányérokat és evőeszközt vegyen elő.

[Dolce far niente]

Dolce far niente


outfit

2002. márcus 03.

To: Cherub

Serena teljesen egyértelművé tette hosszú csókjával, hogy miért is jönne szívesen, gyakrabban Cherub otthonába. Teljesen lenyűgözte az a mélyről jövő, őszinte szeretet, amit a férfi iránt érzett. Néhány hónappal korábban nem gondolta volna, hogy ilyen furcsa kaland felé vezeti az élet, valami teljesen új felé, amit még soha nem tapasztalt. De most már tudta, hogy szerelmes ebbe a férfiba, el tudja vele képzelni az életet. Lassan közeledtek egymáshoz, de pont erre volt szüksége mindkettőjüknek. Mindketten még csak tapogatóztak a szerelem útvesztőjében, és mindketten tudták, ingoványos talajon jártak. Mert amilyen jó és könnyű volt egy-egy napot eltölteni együtt, úgy egy közös élet rengeteg apró kis buktatót rejthet. De Serena készen állt arra, hogy ezt az élményt megossza a szeretett férfival.
Ezt mind próbálta belesűríteni a csókjába, hogy Cherub érezze, ő kitart mellette, szíve őt választotta, és vele akart maradni.
Végül a konyhában folytatták az esti programjukat, és főzés közben Toscánáról beszélgettek.
-Mindenképpen szeretnék veled elmenni Olaszországba. Valójában az egész világot bejárnám veled. Annyi mindent megnéznék még, ahol soha nem jártam.
Cherub érezhette az izgatottságot Seren hangjában, ahogy a hosszú távú tervekről beszélt. Mert ő már hosszú távban gondolkodott. Hogy mennyi minden élmény várhat még rájuk.
-Viszont első körben színházba kell mennünk. Jövő héten lesz az egyik előadás, amit Valentin-napra kaptam tőled.
Amikor pedig a hétköznapi életre, arra terelődött a szó, hogy hol érzi jól magát, a nő elgondolkodott. Miközben megterített, Cherub pedig egy pálcaintéssel megsütötte a lasange-t.
-Hmmm, ez érdekes kérdés. Régebben mindenképpen a nyugodt, csendes életet mondtam volna. De az Akadémián folyamatos a nyüzsgés, mostanában ehhez kezdek hozzászokni. És az elmúlt évemben sem volt túl sok pihenés, és nyugodtság. De talán pont ezért, mire végzek az Akadémiával, addigra már újra a nyugalomra és a csendre fogok vágyni. Mindenesetre a gyerekeimet mindig egy nyugodt, otthonos házban láttam magam előtt felnőni, nem olyan bolondok házában, mint ahol én éltem. - Persze, ezt akkor, kicsiként imádta, de utólag jobban örült volna, ha a szülei egy kicsit több időt és energiát fektetnek belé. Az öccse sokkal több figyelmet kapott, de talán addigra a szülők is rájöttek, hogy a gyerekekre jobban oda kell figyelni.
Közben elkészült a vacsora, Cherub kérésére a boszorkány megszórta parmezánnal a tésztát, és le is ülhettek az asztalhoz.
-Hm, ínycsinklandozó illata van. - mosolygott rá Serena a varázslóra, és közben felemelte a poharát. - Egészségünkre.
Miután koccintottak, nekiláttak a vacsorának, és közben mindenféléről beszélgettek. Serena mesélt az olasz élményeiről, kérdezte Cherubot Toscánáról, aztán a Akadémiára terelődött a szó. Végül pedig a színháznál kötöttek ki:
-Utánanéztem ennek a Shakespeare-nek, aki írta a darabot. Elég híres a muglik között, de úgy láttam, sokan ismerik a varázslók közül is. Kicsit műveletlennek éreztem magam, amikor bementem a mugli könyvtárba, és Shakespeare-től kértem egy könyvet. De ez a Szentivánéji álom nagyon tetszett. Elolvastam múlt héten, fel akartam készülni.
Serena Cherubra pillantott, hogy mit szólt a lelkesedéséhez. Kíváncsi volt a darabra, kíváncsi volt a megvalósításra, és arra is kíváncsi volt, hogy Cherub látta-e már az előadást.

[Dolce far niente]

Dolce far niente



2002. 03. 02.

to; Serena

style

Cherubnak nagyon jól esett, hogy Serena szívesen elkísérné őt Toszkánába, és nem csak azért, mert biztosra vette, hogy barátnője odalesz a mesés olasz tájért, hanem mert feltett szándéka volt bemutatni őt a nagymamájának és az ottani rokonoknak, barátoknak. Cherub nem járt Volterrában túl gyakran, hisz munkájából kifolyólag nem sok szabadsága volt, de ha nagy ritkán eljutott édesanyja szülőföldjére, mindig végtelenül felszabadult és boldog napokat élt át ottani szerettei körében.
- Ezt örömmel hallom! Ha majd ott járunk, feltétlenül szeretnélek bemutatni a nagymamámnak. Szerintem nagyon jól ki fogtok jönni - mosolygott Serenára, és közben arra gondolt, hogy valószínűleg nagyon banális dolgot mondott az előbb... lehetetlenségnek tartotta ugyanis, hogy valaki ne kedvelje a boszorkányt. Olyan melegszívű, kedves, okos és vidám természet volt, akit az emberek azon rögtön a szívükbe fogadnak, hogy megismerik. De azon kevesek, akiknek lehetőségük adódik őt mélyebben megismerni, még több pozitív tulajdonságáról győződhetnek meg, úgymint páratlan empátia és korához képest meglepően bölcs gondolkodása, a mámorosan vonzó nőről már nem is beszélve...
- Viszont első körben színházba kell mennünk. Jövő héten lesz az egyik előadás, amit Valentin-napra kaptam tőled - jelentette ki aztán Serena, mire Cherub hevesen bólogatott. Ezt már ő is nagyon várta, és jó előre szólt a kollégáinak, hogy az előadás napján semmiképpen nem tud ügyeletes lenni, mert még véletlenül sem akarta kockáztatni, hogy bármi meghiúsítsa a terveiket Serenával.
Ismeretségi körében nem sokan tudtak még arról, hogy barátnője van, de Aurorának, az asszisztensének már lelkesen mesélt róla többször is. Megbízott Aurorában, és jól esett megosztania vele örömét, na és nem kevésbé megmelengette a szívét, hogy az asszisztense mennyire örült a boldogságának. Talán mások naivnak hitték volna, hogy ennyire komoly tervei voltak Serenával, aki jóval fiatalabb volt nála, és egyetemre járt, de őt nem érdekelte senki más véleménye. Csak a saját ösztöneire hagyatkozott. Így hát, amikor Serena őszintén felelt a kérdésére, mire vágyik a jövőben, nyüzsgő vagy nyugodt környezetre, nagy megkönnyebbüléssel hallgatta, hogy párja inkább az utóbbi életformára szeretne berendezkedni, ha végez a tanulmányaival.
- Ennek nagyon örülök... - felelte csendesen, melegen sugárzó pillantást vetve kedvesére, akinek külső és belső szépségével egyszerűen képtelen volt betelni. Közben a tészta elkészült, Serenának hála sajt is került a tetejére, így hát miután Cherub megterített, asztalhoz ültek, és nekifogtak a vacsorának. - Egészségünkre! - koccintott mosolyogva párjával, majd nekilátott a pestós lasagnének, ami megkönnyebbülésére remekül sikerült. Remélte, hogy Serenának is ízlik majd, de nem akarta feltűnően figyelni a másikat, nehogy megzavarja az evésben, így csak futólag pillantott rá néha-néha, hogy megállapítsa, ízlik-e neki az étel.
- Utánanéztem ennek a Shakespeare-nek, aki írta a darabot. Elég híres a muglik között, de úgy láttam, sokan ismerik a varázslók közül is. Kicsit műveletlennek éreztem magam, amikor bementem a mugli könyvtárba, és Shakespeare-től kértem egy könyvet. De ez a Szentivánéji álom nagyon tetszett. Elolvastam múlt héten, fel akartam készülni - tért vissza vacsora közben a színházi témára Serena. Cherubot őszintén lenyűgözte, hogy Serena olyan komoly érdeklődést tanúsít a darab után, hogy még az alapjául szolgáló könyvet is elolvasta.
- Nahát... te tényleg mindig meg tudsz lepni! - nevetett fel lágyan. - Annyira szeretem benned, hogy ennyire érdeklődő és nyitott vagy... - jegyezte meg Serena kék íriszeibe pillantva melegen, s ha tekintettel ölelni lehetne, a boszorkány bizonyosan átérezte volna, hogy milyen szorosan öleli Cherub e pillanatban. Ha a varázsló pillantása nem lett volna elég egyértelmű, Serena abból is megbizonyosodhatott a férfi iránta való rajongásáról, hogy a medimágus lassan kinyújtotta felé jobbját, és lágyan megsimogatta a nő bársonyos kézfejét és kecses ujjait.
- Örülök, hogy tetszett! Nekem is nagy kedvencem! A mugli írók bizony tudnak komoly meglepetést okozni... - felelte továbbra is Serenát figyelve, majd egy korty borral öblítette le a finom falatokat.
- Neked van egyébként kedvenc íród, vagy kedvenc könyved? - kérdezte aztán érdeklődve, a témánál maradva.

[Dolce far niente]

Dolce far niente


outfit

2002. márcus 03.

To: Cherub

Serena örömmel hallgatta, milyen nagy tervei vannak Cherubnak. Bemutatni őt a nagymamájának és a családnak? Melengette a szívét a tudat, hogy ennyire fontos a férfinak. Szó, mi szó, neki is eszébe jutott már, hogy bemutassa a férfit otthon, de egyenlőre nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni a varázslót. Boldogok voltak így, és habár Serena szülei tudták, hogy van egy udvarlója, a részletekbe nem merültek bele. Egyedül a keresztapjának mesélt részletesebben Cherubról, és ő lelkesen támogatta keresztlánya kapcsolatát. De mint jó keresztszülő, nem szólt egy szót sem a Fawley házaspárnak a részletekről.
Mindenesetre Serena remélte, hogy legkésőbb a vizsgák után alkalmuk lesz megejteni a toszkán utazást. Hiányzott neki az utazás, az új, az ismeretlen felfedezése, még akkor is, ha az egyetemen valamennyire történtek vele hasonlók. De a tudat, hogy mindezt egy olyan környezetben teheti meg, ahol még soha nem járt, mindig adott egy plusz löketet a kíváncsiságának.
És emellett nagyon kíváncsi volt már Cherub családjára. Sokat meséltek egymásnak a szüleikről, a gyerekkorukról, de személyesen megismerni valakit, teljesen más volt. Meg is jegyezte Cherubnak, hogy alig várja már, hogy találkozzon a családjával.
A vacsora közben átbeszélték a színházi programjuk részleteit. Cherubot őszintén lenyűgözte Serena lelkesedése, úgy tűnt, teljesen meglepte a nő azzal, hogy elolvasta a történetet.
-Végig azon tűnődtem, hogy vajon ez a Shakespeare nem tudott-e valahonnan a varázsvilágról. Netán ő is egy varázsló volt? Annyira pontosan leírja egyes bájitalok és varázslatok hatását. De engem igazán a nevek nyűgöztek le. Titánia, Oberon, Lysander és Hermia. Annyira hangzatos, erőteljes nevek. Érzi az ember, hogy nagy dolgok fognak velük történni.
Amikor Cherub a kedvenc írójáról kérdezte Serenát, a lány elgondolkodott.
-Őszintén szólva, eddig nem igazán mélyedtem bele a szépirodalomba. Inkább csak szakirodalmat olvastam, főleg a csillagászatról és a bájitalokról. Viszont van egy kedvencem ezek közül, amiben a gyógynövények és a bájitalok hatásáról van szó. Gyönyörű rajzok vannak benne, és ha rákoppintasz a varázspálcáddal a gyógynövényekre, majd az üstre, akkor látod, hogyan változtatja a bájital a színét és az állagát. Lehet, hogy te is ismered. Kiskoromban ez volt a kedvenc könyvem. Apa vagy anya odaadta a pálcáját és játszhattam bájitalkeverőset. De nagyon szeretem az ókori görög és római mondákat is. Végül is elég sok közük van a csillagászathoz. Neked van kedvenced?
Miután Cherub válaszolt, elkezdték leszedni az asztalt. A mosogatást egy pálcaintéssel rendezték el, aztán Serena a nappali óriás ablakai előtt álló kanapéra huppant le, kezében a borral. Amikor Cherub is odaült mellé, odahajolt a férfihoz és hosszan megcsókolta.
-Köszönöm a vacsorát. Nagyon finom volt. Alig várom a desszertet. - vigyorgott rá a varázslóra sokat sejtetően, de kicsit pirulva. Egyszerűen nem bírta elrejteni izgatottságát, hogy végre együtt tölthet egy egész éjszakát szerelmével. Eddig nagyon jól érezte magát, és remélte, az este további része is kellemesen fog telni. Sőt, nemcsak remélte, szinte teljesen biztos is volt benne.

[Dolce far niente]

Dolce far niente



2002. 03. 02.

to; Serena

style

Cherub kezdettől fogva észlelte Serenával kapcsolatban, hogy intellingens nő, de arra, hogy milyen kifinomult érzéke van az irodalomhoz és úgy általában a kultúrához, - szégyellte bevallani - de csak most jött rá igazán, ahogy Serena gondolatait hallgatta Shakespeare-ről, és a Szentivánéji álomról.
Serena az a fajta nő volt, akiben sokkal több rejlett, mint azt az ember első ránézésre feltételezte volna, igaz, ezt bárki másról is el lehetne mondani, hisz hosszú idő és számtalan új és új helyzet kell ahhoz, hogy igazán megismerjünk valakit. Cherub boldog volt, hogy itt ülhet ennek a kivételes boszorkánynak a társaságában, aki nyolc hónap alatt teljességgel megbabonázta őt. Az övé volt a lelke és a szíve, ez nem volt kérdés, és most, ahogy Cherubnak pár hét fájdalmas megvonás után ismét alkalma nyílt elmerülni a nő szépségében, a medimágus rájött, hogy mennyire nagyon vágyik rá... A gondolattól kicsit zavarba is jött, hisz milyen dolog az, hogy ő ilyen édes gondolatokat táplál, miközben Serena mélyelemzését hallgatja Shakespeare-ről, de hiába is próbálta volna tagadni, tagjaiban érezte a vágyat. Serenával nem beszéltek arról, hogyan tervezik az este folytatását a vacsora után, de Cherub már korábban is titkon azt remélte, hogy barátnője esetleg itt marad éjszakára...
Most pedig, ahogy a vágyakozás végigszáguldott idegvégződésein, kifejezetten kívánta ezt a forgatókönyvet.
- Őszintén szólva, eddig nem igazán mélyedtem bele a szépirodalomba. Inkább csak szakirodalmat olvastam, főleg a csillagászatról és a bájitalokról. Viszont van egy kedvencem ezek közül, amiben a gyógynövények és a bájitalok hatásáról van szó. Gyönyörű rajzok vannak benne, és ha rákoppintasz a varázspálcáddal a gyógynövényekre, majd az üstre, akkor látod, hogyan változtatja a bájital a színét és az állagát. Lehet, hogy te is ismered. Kiskoromban ez volt a kedvenc könyvem. Apa vagy anya odaadta a pálcáját és játszhattam bájitalkeverőset. De nagyon szeretem az ókori görög és római mondákat is. Végül is elég sok közük van a csillagászathoz. Neked van kedvenced? - hallgatta közben Serena okos szavait, és nagy nehezen aztán erőt vett gondolatain, hogy érdemben tudjon reagálni rájuk.
- Khm... - köszörülte meg a torkát, hogy ezzel is visszavegye az irányítást a gondolatai felett.
- Most, hogy mondod, könnyen lehetséges, hogy Shakespeare ereiben varázslóvér csörgedezett, csak az utókor ezzel nincs is tisztában. Elvégre valóban kivételes történeteket írt, nagyon különleges emberekről... Amúgy azt a bájitalos könyvet én is ismerem, tényleg nagyon remek könyv! Megvan még neked esetleg? Ha Willow kicsit idősebb lesz, megmutathatnánk neki... Az enyém talán ott van valahol a szüleim padlásán, de az is lehet, hogy elveszett idő közben - gondolkodott el, ahogy kedves gyerekkori emlékét felidézte, amint anyja ölében olvasgatta a könyvet,
- Én is nagyon szeretem a görög és római mondákat különben, nekem az Iliász a kedvencem, még akkor is, ha szomorú a vége... Neked melyik a kedvenced? - érdeklődött kíváncsian, miközben segített Serenának leszedni az asztalt. Míg az edények varázslat segítségével gyorsan megtisztultak, ők lehuppantak a kanapéra.
- Köszönöm a vacsorát. Nagyon finom volt. Alig várom a desszertet - szólalt meg Serena, mire Cherub mellkasában szétáradt egy meleg, bizsergető érzés. A remény, hogy a másik ugyanarra vágyik, mint ő. Szerelmesen viszonozta a csókot, és közelebb húzta magához a boszorkányt, majd lágyan végigsimított a hátán, egészen a derekáig.
- Én köszönöm, hogy itt vagy... - szakította meg a csókot azzal, hogy a szavakat lágyan a fülébe súgta, majd lejjebb húzódva, finoman megcsókolta kecses nyakát. - Na és milyen desszertre vágynál? - érdeklődött izgatottan suttogva.

[Dolce far niente]

Dolce far niente


outfit

2002. márcus 03.

To: Cherub

A bájitalos könyvre gondolva Serena boldogan emlékezett vissza azokra az estékre, amikor ő rakhatta össze a bájitalokat. Amikor nagyobb lett, és az öccse is elég nagy lett hozzá, Teddynek is megmutatta azt a könyvet, de neki valahogy nem tetszett annyira. Ő inkább a csillagképes könyvekért volt oda. Nem is meglepő, hogy az öccse is kiválóan teljesített a Roxfortban Asztronómia órán. A szüleik elég jól felkészítették a Fawley gyerekeket a csillagászat órákra. Ők már a Roxfortba érkezésük első napján meghaladták azt a szintet, amit az elsőévesektől elvártak. Minden másból viszont ugyanolyan kezdőként érkeztek, mint a többiek.
A nő elgondolkodott azon, hogy mennyire furcsa, hogy nála már kiskorában is jelentkezett az érdelődés, ami miatt néha kikacsintott az asztronómia témaköréből. Őt már kiskorában is érdekelték a bájitalok, és a mágia alapjai, míg az öccsét el sem lehetett vonszolni a távcső mellől. Ő egyértelműen a szülei útját fogva követni, de Serena még mindig nem volt biztos benne, hogy ő teljes mértékben a csillagászatnak kívánja szentelni magát.
Amióta Cherubbal együtt volt, és látta, mennyi mindenre képes egy-egy jól elkészített bájital, egyre többször gondolt arra, hogy szívesebben foglalkozna gyógyító bájitalok készítésével, vagy legalább is valami olyasmivel, ami összefügg a bájitalokkal is. Erről még senkivel nem beszélt, csupán érlelődött benne az elhatározás.
Aztán a gondolatai visszatértek a bájitalos könyvhöz, és Cherubra mosolygott.
-Mindenképpen meg kell mutatnunk Willow-nak. Elő fogom keresni, valahol a szobámban kell lennie. Úgyis készültem valamikor hazalátogatni.
Egy pillanatra megállt a beszédben, és eszébe jutott, mennyire jó lenne, ha Cherubbal együtt mennének haza. Most már a szüleinek is illett volna bemutatni udvarlóját, és szerette volna, ha választott párja is megismerkedik a szüleivel.
-Esetleg te is velem jöhetnél... - mondta halkan, és óvatosan. Nem tudta, hogy vélekedik erről a dologról a varázsló.
Akár válaszolt Cherub, akár nem, a vacsorával lassan végeztek. Eljött a desszert ideje, amit egyértelműen nem a kulináris élvezetekkel akarták kitölteni.
Serena a nappaliban lévő kanapén várta Cherubot, és amikor a férfi odaér, magához húzta és hosszan megcsókolta, ezzel jelezve, hogy milyen desszertre vágyik.
Több, mint fél éve együtt voltak már, de csóknál, és kis összebújásoknál tovább nem léptek. Serena érezte, hogy több van bennünk, hogy ennél jobban vonzódnak egymáshoz, de eddig kivárt. Cherub is óvatosan közeledett felé, semmit nem akartak elsietni. Ugyanakkor Serena tudta, hogy a férfiban megbízhat, éppen ezért vágyódott a közelségére, hogy többet is érezhessen a varázslóból.
Miután egy ideig csókolóztak, és bújtak a nappaliban, Serena csak utána válaszolt a férfinak.
-Megnézhetnénk a hálószobádban azt a remekbe szabott tetőt. A csillagoknak már látszódniuk kell. - puszilta meg a férfi arcát, és vigyorogva pattant fel, hogy húzza maga után a hálószoba felé, remélve, Cherubnak is hasonló gondolatok járnak a fejében, mint neki.

[Dolce far niente]

Dolce far niente



2002. 03. 02.

to; Serena

style

- Mindenképpen meg kell mutatnunk Willow-nak. Elő fogom keresni, valahol a szobámban kell lennie. Úgyis készültem valamikor hazalátogatni. Esetleg te is velem jöhetnél... - hangzottak el a szavak, amik kétszeresen is megdobogtatták Cherub lelkét. Egyrész nagyon jól esett neki, hogy Serena ilyen lelkesen megmutatná féltve őrzött, gyermekkori kedvnec könyvét Willownak. Ez... olyan megható volt... na nem mintha meglepte volna a gesztus a medimágust, csak... újra és újra rácsodálkozott, milyen gyöngyszemet is talált a sorsnak köszönhetően aznap, amikor színházba menet közben belefutott ebbe a csodálatos nőbe.
Már fél éve voltak együtt, mégis minden találkozás alkalmával azt érezte, soha nem fogja igazán elhinni, hogy Serena őt választotta... hogy vele akar lenni. Willbutch nem volt mindig ilyen kishiű és önbizalomhiányos, gyermekként tökéletes önbizalommal rendelkezett... de akkor még... Cherubynak hívták, és ő volt mindenki szeme fénye a családban. Merész volt, hihetetlenül életvidám és csibész teremtés... már akkor sokan mondogatták rá, hogy olyan, mintha hét fiúval felérne. Aztán megérkezett az öccse, Morpheus, akit ő is nagyon szeretett természetesen, de a testvérféltékenység nála is jelentkezett, mint a legtöbb első szülöttnél.
Talán három éves lehetett, mikor rájött, hogy az a mérhetetlen irigység, amit öccse irányában érez, nem annak szól, hogy osztoznia kell vele szülei figyelmén... hanem hogy... ő is fiúnak érzi magát, csak neki nem adatott meg, hogy az legyen. Ezután tizennégy keserves év következett, amikor hiába tettek meg mindent érte a szülei, egyszerűen nem tudta jól érezni magát... mérhetetlenül boldogtalan volt. Egészen addig a pillanatig, amíg fel nem csillant a remény, hogy Ziggens professzor módszerének köszönhetően átváltozhat. És most, újabb 17 év elteltével itt ült emellett a gyönyörű nő mellett, valódi férfiként, és... még mindig alig akarta elhinni, hogy ekkora szerencséje lehet.
- Nagyon szívesen elkísérlek! - felelte hálás mosollyal az arcán. Ahogy elmerült ragyogó íriszeiben, most már biztosan érezte, - amit eddig is gyanított persze - hogy mindenestül szereti ezt a nőt: egyaránt imádta az eszéért, kedvességéért, szépségéért... mindezt, amit érzett, igyekezett belesűríteni a csókba, hogy Serena is érezze, milyen vágyat, szerelmet vált ki a férfiból a puszta jelenléte.
- Megnézhetnénk a hálószobádban azt a remekbe szabott tetőt. A csillagoknak már látszódniuk kell - indítványozta Serena, miután Cherub afelől érdeklődött, milyen desszertre vágyik.
- Nos, ezt a kérést azt hiszem, könnyen teljesíthetjük - követte Cherub boldogan mosolyogva Serenát, engedve, hogy a nő maga után húzza a szobáig, de aztán... mivel férfi volt, átvette az irányítást, egy határozott mozdulattal felkapta Serenát, majd az ágyhoz sétált vele, és lágyan a puha matracra dobta a nőt, hogy ezután hosszasan elmerüljön a csillagok látványában... Hogy ezúttal nem az égen tündöklő csillagok érdekelték, hanem kizárólag kedvese szikrázó szemében kívánt elmerülni, az nem sokáig maradt titok Serena előtt sem...