Huss és Puff avagy a nagy Seprűlovas találklozó

[● 2002. tavaszi szünet ●]

I'm fresh to death, I'm in the zone
I checked my head, but no one's home
The mood is right, the party's on

● 2002. tavaszi szünet ●

[2002 tavasziszünet● NIRA●⭃ Hát puffanok meg hussanok, tudod ⥷tükörképem]

2002 tavasziszünet
● NIRA●
⭃ Hát puffanok meg hussanok, tudod ⥷
tükörképem

A blokkot nem találom
Pedig visszaadnám a sajátom
Lecserélném működőképesre
Hogy eltűnjön a magányom
Látod, leszoktam már régen
Az álmokról
De így a szemem fáj
A valóságtól
Lelket vennék
De nincs már eladó

Csak vágj jópofát Fraser, és villants fogkrémes vigyort, jó?
Jaham. Oké, minden megy csak a vigyorgás nem. De így indított útnak engem a Montrose csapatkapitánya, és ki voltam én, hogy elenkezzem neki? Csoportosan ki kellett mennünk erre a találkozóra, mert hát mi voltunk ma badass Montrose Magpies és mi aztán ott avgyunk minden ilyen hülyeségen. És igazából egy részem baromira imádta ezt. A nyüzsgést, azt, hogy végre olyan közegben mozoghattam, amiben mindig is akartam. Hogy azt csinálhattam amire egész életemben vágytam.
De egy részemet nem is érdekelte. Rayla miatt szedtem össze magamat, Rayla miatt mentem el arra a válogatóra, és harcoltam be magam a csapatba. Mert nem akartam, hogy egy mihaszna senkit lásson bennem, aki csak a saját múltjának feket gödrében úszkált. Hosszú évek óta ő volt az első olyan lány, aki miatt tényleg akartam előrébb menni. De amióta szétmentünk... Volt-e ez egyáltalán tényleg bármi más is az ő részéről? Biztos volt. Csak én... nem is tudtam mit gondoljak. Rayla túl fiatal volt én meg... csak jól akartam lenni. Rohadtul belefáradtam abba, hogy csak futottam utána és nem értem el. Ugyan azt csináltam, mint Aidennél. Futottam utána, és kiszaladt már belőlem az erő. Elfáradtam. És én le akartam ülni, ki akartam szállni. Gyűlöltem ezt. Gyűlöltem, hogy ilyen gyenge és szánalmas lettem. De ez voltam én. A keménygyerek, aki olyan rohadtul nagypofájú volt és büszke... Egy nagy nulla lett.
A rohadt életbe Ben.
Megálltam és néztem, ahogy a csapatom helyet fogllat az asztalánál a hatalmas, zöldellő placcon. A tekintetemet körbejárattam a birtokon. ahol békés, kellemesen meleg tavaszi idő volt, amit lehűtött a hűvös szél. Az emberek még csak szállingóztak befelé, a háttérben már kattogtak az újságírók a gépeikel. Az egész rendezvény három napos volt, amit általában félévente megtartottak a keménymagos kviddicsrajongók. És persze a menő csapatok is eljöttek ide, hogy felvágjanak, és barátságos meccseket játszanak. A kezemet a zsemembe dugtam és megigazítottam a félig vállamra dobott hátizsákomat, amiben a kviddics cuccom volt. Annyira, anynira nem éreztem magam most idevalónak. Pedig szerettem... nem imádtam a kviddicset. És mégis itt álltam egyedül, tudván úgy, egyedül anyának számított, hogy itt voltam. Mert Aiden? ugyan már egy meccsemre sem jött el, és folyton csak csesztetett. Játszál csak Benny, egyszer úgyis felnőssz. Rayla meg... Inkább csak sóhajtottam egyet. Farncba, hogy minden kicsúszott a kezeim közzül. Pedig nem akartam. Azt akartam, hogy egy család legyünk újra... Mert nem hullhattunk szét... Apa is azt akarta volna... De nem volt itt apa, hogy összetartson minket. Nem volt itt, hogy a véget nem érő vitákat egy mondattal elcsitítsa. Nem... ő valahol máshol volt, Chrissie-vel együtt.
És kibaszottul fájt, hogy nem voltak itt. Hogy nem voltak Sehol.
És mégis minden lépésem mögött ott hallottam a lépteiket. És egy ostoba hülye részem még mindig reménykedett abban, hogy hazajönnek. Chrissie meg türelmetlenül, kétségbeesetten kezdte el rángatni megint a kezemet.
Ben, miért nem jöhetünk haza?
Ben? Ben, kérlek válaszolj? Rosszat csináltunk apával?
Nem, Chrissie. Egyszerűen csak...
Egyszerűen csak mi, Ben? Megijesztesz.
Meghaltatok. Aki meghal sosem jöhet vissza.
Sajnálom Ben. Nem akartam meghalni.
Én sem akartam, hogy meghalj, Chrissie.
A francba. Mikor nem fogom abbahagyni a bezsélgetést vele? Mikor nem fog válaszolni? És nem tudtam eldönteni, melyiket is akartam igazán. Azt hogy szűnjön meg a hangja a fejemben, vagy azt hogy örökké ott legyen. Úgy ahogy Aiden is ott lesz, bármerre is járt. A másik felem létezését úgysem törölhette ki semmilyen távolság. És bár nem tehettem már érte semmit, csak remélhettem hogy legközelebb nem átkozódik meg úgy, hogy fájjon neki. Mert éreztem minden egyes kis zsibbadását is.
Bárcsak apa is válaszolt volna. De hiába volt ott az ő hangja is a fejemben, csak ők kérdeztek. Az én kérdéseimre némák voltak. És sosem fognak válaszolni. Csak az emlékeim hangjai maradnak a fejemben.
Lassan odacammogtam a többiekhez, és lapos pillantásokkal követtem ahogy Williamson iszik a söréből. Az utóbbi időben kicsit többet ittam alkoholt, mint kellett volna... Nem volt túl jó emlék egyik sem. Főleg nem a kép, hogy belőlem is olyan részeges alak lesz, mint dédapám egyik lányából.
- Na jól van haver! - csapkodta meg a hátamat Phill, az egyik tereló. tagbaszakadt srác volt, és valamiért nagyon a szárnyai alá akart venni. - Menjél és nézzél körül, biztos találsz néhány kislányt, aki feldob.
- Nem tudom említettem-e már, de nem vagyok pedofil - sóhajtottam. Merlinre, mikor lettem én ilyen? De ő csak kitolt, bele a tömegbe, ahol kezdtek gyűlni a mindenféle rajongó emberek, és úgy integettek felém is mintha a szomszéd srác lennék, akit ezer éve ismertek. Még utánam tátogott egy olyat hogy vannak itt prostik, eresszem ki a gőzt. Csak megforgattam a szememet. Ennyire nem lehetett kétségbeesett fejem, nem? Minden esetre volt pár órám a meccsünkig. Szóval úgy indultam neki, hogy sehogy.
Felbámultam inkább az égen kúszó felhőkre, és úgy baktattam egy ideig. Aztán valakit sikeresen letaroltam. Remek Benjamin, okozz még tömegbalesetet is! Azért jó rexflexekkel megáldva még elkaptam a lányt, aki ismerős volt. Mert modnjuk ő is kviddicsezett, és nem egyszer szereztük meg egymástól a kvaffot.
- Hát bocsi... Nira - motyogtam, ahogy megtartottam, majd elengedve zavartam megborzoltam a hajamat. - Gonodlom te is a kviddics dolog miatt vagy itt.
Benjamin a kommunikációd ennél szánalmasabb nem is lehetett volna.

[Huss & Puff]

Huss & Puff

to; Benjamin

Árnyak sora ül a réten. Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sűrű raj a fákon. Békák dala kel az árkon.
Bim-bam! Torony üregében érc-hang pihen el az éjben.
Csillag süt a szeder-ágra. Lassan jön a pásztor álma.
Rezgő-fű a feje-alja. Nyár-éj ege betakarja.
Bim-bam! Torony üregében érc-hang pihen el az éjben.

outfit & mood

A fenébe is, hogy megint késésben voltam...Nira, Nira, miért nem vagy képes összeszedni magad az életben? Csak most az egyszer... Idegesen rángattam magamra a dzsekimet, hogy aztán gyors puszit nyomjak anyám arcára, és meginduljak a vonatállomás felé.
Ilyenkor tudtam volna azért örülni neki, ha varázslócsaládból származnék, és lenne egy családi kandallónk, amibe csak bele kell szórnom a hopp port, aztán hipp-hopp, ott is teremnék, ahol csak akarok. De nem ez volt a helyzet, és mivel pár hónap múlva töltöm még csak a 16-ot, egyelőre a hoppanálás is egy távoli álomkép volt számomra. Akárhogy is, iszonyatosan rohannom kellett, ha el akartam érni a vonatot, ami a Huss és Puff Seprűlovas találkozó helyszínére vitt. Iszonyatosan rohantam hát, hogy elérjem a herfordshire-i csatlakozást, a jegyet szerencsére már korábban megváltottam, úgyhogy azzal nem kellett bajlódnom. Szó szerint az utolsó pillanatban pattantam fel a mugli járműre, hogy aztán egy üres kupéban lehuppanjak az ezeréves bőrülésre. Megkönnyebbülten felsóhajtva bámultam ki a koszos ablakon, amire jól ráfért volna egy suvickust, de sosem voltam az a tipikus tisztaságmániás csajszi, na és muglik jelenlétében persze tilos volt varázsolni, úgyhogy unott fejjel húztam elő egy zsepit a zsebemből, hogy azzal töröljem le a vastag port az ablakról, legalább annyira, hogy valamennyire kilássak rajta. Az út nem volt hosszú, mindössze fél óra, de így is türelmetlenül toporzékoltam a lábammal, mintha bizony így meggyorsíthatnám az időt, és hamarabb odaérhetnék... Ja nem. Az nem fog menni, Nira, ezt is elcseszted, mint oly sok minden mást, lehet, hogy lemaradsz az első meccsről, pedig tök kíváncsi voltál rá. Akárhogy is, a lényeg, hogy legalább addigra odaérjek, mikorra játszani fogok. Szinte hihetetlen volt számomra még mindig, hogy a Hugrabug csapat hajtójaként immáron második évben szállhattam ringbe ezen a neves, barátságosnak hazudott eseményen, amit egyébként mindenki halálosan komolyan vett. Mosoly színezte arcom, ahogy végigsimítottam a táskámon, amiben csak a mezem kapott helyet, a seprűmet a csapatkapitányunk, Gabrielle vitte magával, annyira jófej volt, hogy gondolt rám, és megkérdezett, ne vigye-e haza a seprűm ő, hiszen tudta, hogy mugliként nekem kissé bajos lehet a közlekedés egy ilyen méretes tárggyal. Le sem tagadhattam volna a izgatottságomat és lelkesedésemet, amikor végre a megfelelő megállónál lepattantam a vonatról, és nagy sietve megérkeztem a Huss és Puff, avagy a nagy seprűlovas találkozó színhelyén, életemben másodszor. Tavaly is nagyon jól éreztem magam, de biztosra vettem, hogy az idei esemény még királyabb lesz. Bár nem telt még el két hét az utolsó roxfortos edzés óta, marhára hiányzott már a kviddics, és szerettem volna levezetni az anyám miatt érzett aggodalmam, ami azóta kergetett az őrületbe, hogy hazajöttem... Roxfortos diákként nekünk nem adatott meg a tavaszi szünet kiváltsága úgy, mint az egyetemista hallgatóknak, McGalagony viszont kivételesen engedélyezett nekem egy hét eltávot, anyám külön kérésére, aki majdnem egy év pszichiátriai kezelés után végre hazaért, és szerette volna, ha mindkét lányát magához ölelheti. A nagy visszatérés felemás érzéseket váltott ki belőlem, szerettem volna elhinni, hogy ezúttal tényleg minden más lesz, és anyám összeszedi magát végre, de valahol a bennem búgó kisördög azt súgta, ne éljem bele magam, mert nagyot fogok csalódni... Bármi is történjen a jövőben, most nem akartam ezzel foglalkozni, mindössze annyi volt a célom, hogy kiszellőztessem a fejem, és játsszak egy jót a csapatommal, amit most nagy erőkkel keresni kezdtem. Egyelőre se Sophie, se Merel, se Tommy, se a többi csapattag nem jött velem szembe, de nem csüggedtem, az órámra pillantva láttam, hogy még több, mint egy órám van a mi meccsünk kezdetéig, addig meg bizonyosan megtalálom őket. Keresgélés közben összekötöttem a kellemest a hasznossal, és megálltam egy kicsit bámészkodni az egyik kézműves ékszerbolt kitelepült bódéjánál. Megpillantottam egy gyönyörű kviddics témájú nyakláncot, és már nyúltam volna a táskámért, hogy kifizessem, amikor valaki váratlanul eltarolt. Nem sok hiányzott, hogy hátraessek, és alaposan beverjem a fejem a kemény földbe, de szerencsére "támadóm" egyben a megmentőmmé is vált, mert elkapott, még mielőtt az ütközés bekövetkezett volna.
- Hát bocsi... Nira - szólalt meg aztán a srác, miközben talpra állított. - Gonodlom te is a kviddics dolog miatt vagy itt - tette hozzá, mire leesett, hogy kivel is állok szemben. Nem más volt, mint Benjamin Fraser, akiről ódákat zengtek az elmúlt hónapokban a Roxfortban. Valóságos híresség lett belőle, amióta a Montroes Magpies csapatában játszott, még a Szombati boszorkány is cikkezett róla.
Kicsit elpirultam, ahogy szembesültem azzal, hogy nagy hirtelen számos féltékeny fiatal lány tekintete villan meg rajtam, majd igyekeztem összeszedni magam, és válaszolni valamit. Akármit. De az agyam mintha nem akart volna rendesen működni, így egy kicsit tovább bámultam őt a kelleténél, mire végre képes voltam kinyögni egy értelmes mondatot.
- Ó, szia Ben! - köszöntem vissza, jelentős fáziskéséssel. - Nincs semmi gond... köszi, hogy elkaptál! Igen, igen, amiatt... a hugrabug csapatával mi is játszani fogunk - mosolyodtam el őszintén. - Na és milyen az élet a Montroes Magpies üdvöskéjeként? - billentettem kissé oldalra a fejem, kíváncsian várva a válaszát. Másról sem álmodtam elsőéves korom óta, minthogy egyszer profi kviddicsező legyek, és most, hogy az általam ismert egykori roxfortos diákból kviddicssztárrá avanzsált sráccal szemben álltam, akaratlanul is elfogott a rajongói lelkesedés.

[2002 tavasziszünet● NIRA●⭃ Hát puffanok meg hussanok, tudod ⥷tükörképem]

2002 tavasziszünet
● NIRA●
⭃ Hát puffanok meg hussanok, tudod ⥷
tükörképem

A blokkot nem találom
Pedig visszaadnám a sajátom
Lecserélném működőképesre
Hogy eltűnjön a magányom
Látod, leszoktam már régen
Az álmokról
De így a szemem fáj
A valóságtól
Lelket vennék
De nincs már eladó

A tömeg lassan gyűlik, mutogatnak a varázslók és a boszorkányok jobbra balra, ha esetleg szembe jön velük egy Viktor Krum, vagy egy másik híresség, mondjuk Weasley. Nyüzsgő élettel teli a levegő, én méhógis egy kicsit kívül állok. Pedig igyekszem jól lenni, igyekszem azon lenni, hogy a játékomban ne nagyon látszódjon meg a hangulatom, de legutóbb is megkaptam Philltől, hogy silány egy játszma volt ezu öcsém, gyere csak a kocsmába. És hát igen, mentem a kocsmába. Az ír kocmsák meg méghatásosabbak voltak néha mint az angol, szóval nem egyszer evett úgy haza a nyavaja, hogy keresztbe állt a szemem. Még jó, hogy anya aludt olyankor... Vagy csak elhitette velem, hogy aludt.
Néhány kviddics játékos már seprűkön repkedett, felvágva a saját csapatának a színével, és úgy pózolt a kamerának. Azt hiszem valamikor régen én is ugyan így élveztem volna ezt a fejta feltűnősködést. De néha bevillan az érzés, hogy jó lenne megint ennyire önfeledtnek és felvágósnak lenni. Csak már szinte elfelejtettem milyen is volt az az énem.
Azt hittem Rayla mellett sikerült összeszednem magamat, de úgy tűnt, hogy ez is csak egy illékony dolog volt. És bár fájt, mégsem kísértett úgy, ahogy Esther, még régebben. Esther ahhoz a múltamhoz tartozott, ami sosem térhetett volna vissza semmilyen formában. Ezért fájt, ezért nem tudtam elengedni.
Zsebre dugtam a kezemet, ahogy lazán kóvályogtam a kígyózó sorok között, egy egy félmosolyt villantva a tömegek felé, hogy ha felismertek, vagy felém sikongattak. Sóhajtottam egyet és beletűrtam a kissé hullámos tincseimbe. Szerettem a tavaszt, ezt a hűs, szeles időszakot, amikor nagyjából felébredt a természet. Vidámabb volt és hangulatosabb mint az év többi szakasza, ami egyfolytában az elmúlásra emlékeztetett. Aiden bezzeg az őszt szerette, de amilyen eszeveszettül komor volt mindig is rohadul illett hozzá. Chrissie meg nem is tudtam volna megmondani. Minden évszakot szeretett, és ha esett az eső, akkor teljesen odavolt. Még egy tócsa is olyan rettenetesen boldoggá tudta tenni. Elszorult a torkom, de sirkánkozásomból egy tarolás zökkentett ki. Mármint én taroltam - már megint - le valakit.
Ahogy megtartottam NIrát ő csodálkozva rám bámult, mire én is visszabámultam rá. Igazából nem sokat találkoztam vele a meccseken kívül, valahogy lefoglalt a... nos a két lány közötti őrlődés, és Aiden laposra verése, amiért csak úgy évekkel később felbukkant a kriptánkból, ahova én évekig be sem mertem tenni a lábamat. Hosszú csendes bámulás közben nem iagzán tudtam, hogy mit mondjak, pedig Benjamin Fraser aztán mindig pofázott, akkor is ha nem kellett volna. De leszek én valaha olyan?
- Ó, szia Ben! Nincs semmi gond... köszi, hogy elkaptál! Igen, igen, amiatt... a hugrabug csapatával mi is játszani fogunk. Na és milyen az élet a Montroes Magpies üdvöskéjeként?
- Ugyan nincs mit... Tudod, verhetetlenek a reflexeim - húztam félmosolyra a számat, majd sejtelemsen felvontam a szenöldökömet. - Tényleg? Ha lesz időm megnézem, hogy játszottok. Örülnék néhány ismerős arcnak a suliból - mondtam, aztán amikor leesett, hogy még mindig a kezét fogtan, torkköszürülve elengedtem. - Ne lepődj meg ha a Szombati Boszorkány a feleségemként tűntetne fel - jegyeztem meg sóhajtva.
Közben kissé arébb lépek, hogy megálljunk a kézműves bódé mellett, és ne sodorjon el minket hömpölygő, harsány B-közép, akik ordítoztak és tülköltek, mindenféle csapat színeiben.
- Hát egész jó. Tudod, csak hussanok és puffanok, a szokásos - mosolyodatm el megint. - És milyen a kviddics a Roxforban? A Mardekárosok még mindig olyan véresen komolyan veszik magukat mindent meccsen? - dőltem neki a fából tákolt boltnak.
Mielőtt azonban bármi komolyabb felé forulhatott volna a bezsélgetés az arcomba kattant egy kamera, és valami hiszérikus lánycsapat kezdett mindenfélét magyarázni, hogy azt sem értettem mit akartak. Túl hangosan sikolgattak, én pedig megragadtam Nirát, és arrébb hopponáltam.
Igazából nem akartam olyan messzire, de elfelejtettem, hogy a pácám már rohadtul nem úgy működött, ahogy kellett volna, szóval megint telibe rándult a kezem, és valami sötét raktárba kerültünk.
- Hmm. Hát hoppá - dünnyögtem, bele sötétbe. Kint még mindig harsogtak az emberek, szóval annyira nem kevertem el magunkat a térképről. De inkább nem próbálkoztam meg a lumosszal, még tényleg felrobbant volna a kezemben. - Egyben vagy? - érdeklődtem meg Nirától, és reménykedtem benne, hogy a fél darabját nem hagytam ott a mindennek a közepén.

[Huss & Puff]

Huss & Puff

to; Benjamin

Árnyak sora ül a réten. Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sűrű raj a fákon. Békák dala kel az árkon.
Bim-bam! Torony üregében érc-hang pihen el az éjben.
Csillag süt a szeder-ágra. Lassan jön a pásztor álma.
Rezgő-fű a feje-alja. Nyár-éj ege betakarja.
Bim-bam! Torony üregében érc-hang pihen el az éjben.

outfit & mood

Amikor ma reggel elindultam otthonról, gondoltam, hogy összefutok majd kviddicses ismerősökkel, de azt nem hittem, hogy éppen Benjamin Fraserbe botlok majd...
- Ugyan nincs mit... Tudod, verhetetlenek a reflexeim - villantotta felém a Szombati boszorkányból már ismerős félmosolyt, amibe akaratlanul is belepirultam.
- Tényleg? Ha lesz időm megnézem, hogy játszottok. Örülnék néhány ismerős arcnak a suliból - felelte Ben, majd láthatóan zavartan észlelte, hogy még mindig a kezemet fogja, mert olyan hirtelen engedte el, akár egy égő kvaffot. Nem tudom, miért, de egyszerre a szégyen keserű ízét éreztem a számban.
- Hmm... szuper - nyögtem ki kissé erőltetett mosollyal az arcomon, de közben nem néztem Benre. Túl sok lett volna most a barna szemekbe nézni, azok után pláne, hogy a kezemen még mindig ott éreztem a bőréből áradó melegséget, hiába eresztett el.
- Ne lepődj meg ha a Szombati Boszorkány a feleségemként tűntetne fel - hangzott el a mondat, ami csak olaj volt a tűzre ebben a pillanatban. Merlin szerelmére, Nira, miért vagy ennyire tipikusan hülye liba? Miért kell bármit is beleképzelned ezekbe a szavakba? Hisz egyértelmű, hogy csak figyelmeztetni akar, hogyha együtt mutatkozol vele, rólad is cikkezni fognak a magazinok. Zavartan felnevettem, igyekeztem leplezni a lelki szemeim előtt átsuhanó esküvő képét, amit - minden átlagos korombeli lánnyal egyetemben, már évek óta dédelgettem magamban - talán csak annyi különbséggel, hogy én nem egy villában, vagy egy tengerparton, hanem egy kviddicspályán állva mondtam ki a boldogító igent, gyönyörű, hófehér ruhában.
Csak remélni mertem, hogy Ben nem profi legilimentor, és nem látja, miről fantáziálok épp.
- Semmi gáz, a családom mugli, úgyhogy nekik nem jár sem a Próféta, sem a Szombati boszorkány... én meg a helyén tudom kezelni az ilyen kamu híreket - legyintettem még mindig kicsit zavart tekintettel.
- Hát egész jó. Tudod, csak hussanok és puffanok, a szokásos. És milyen a kviddics a Roxforban? A Mardekárosok még mindig olyan véresen komolyan veszik magukat mindent meccsen? - érdeklődött, lazán nekidőlve a mellettünk lévő bódénak. A találó, eseményhez illő szóviccre felnevettem.
- Naná... Wilson a múltkor annyira bepöccent attól, hogy vesztettek, hogy összeverekedett Noah Mitchellel - idéztem fel a látványos jelenetet, ami sokáig a legérdekesebb sztori volt a Roxfortban.
A Griffendél és Mardekár között zajló harc legendás volt és örök, Ben griffendéles csapattagként bizonyára számtalan anekdotát tudott volna erről mesélni. Ám mielőtt erre sor kerülhetett volna, zavaró villanásra lettünk figyelmesek, és az azt kísérő kattanásra. Idegesen ráztam meg a fejem, hogy visszanyerjem a szemem világát, miután szabályosan kiégette a retinámat a vaku, és már kész voltam rá, hogy elküldjem melegebb éghajlatra a kamera gazdáját, egy középkorú varázslót, de Ben megelőzött... Megragadott, engem meg hirtelen elfogott az émelygés, ami valahányszor eluralkodott rajtam, ha hoppanáltak velem. Szerencsére a zavaró érzés hamar megszínt, csak egy kis szédülés maradt utána, ahogy igyekeztem visszanyerni az egyensúlyom.
- Hmm. Hát hoppá - jegyezte meg Ben, miközben én kíváncsian körbenézve próbáltam megállapítani, hol is vagyunk.
- Egyben vagy? - kérdezte előzékenyen.
- Öhm... Igen, köszi. Nem hagytam el egyik testrészemet sem, úgy látom... Különben direkt hoppanáltál ide? - tettem fel a kérdést kissé zavartan, hisz lehet, hogy hülye kérdés volt... Ki akarna épp egy kihalt raktárba hoppanálni? Alap esetben gondolom senki, de az már más kérdés volt, mi van, ha épp a papparazzik elől menekül az ember... Ebben nekem eddig egyáltalán nem volt tapasztalatom, így ironikus hangsúllyal jegyeztem meg:
- Látom, tényleg nem vicceltél, amikor figyelmeztettél az utánad szaglászó hiénákra... Gyakran üldöznek így? - utaltam a lesifotósra, aki megzavart bennünket az előbb. Közben a szemem szerencsére alkalmazkodott a sötéthez, és ismét tisztán láttam a velem szemben álló fiú vonásait, de valahogy nem akartam hinni a szememnek, olyan hihetetlennek tűnt ez a jelenet. Benjamin Fraser... minden második tinilány plátói szerelme itt állt velem szemben, a sötétben, egy raktárban, és nekem fogalmam sem volt, hogyan ne csináljak totál hülyét magamból ebben az abszurd helyzetben. Kezemet tördelve pillantottam meg egy masszívnak tűnő dobozt a földön, mire pótcselekvésként leültem rá, de ez hiba volt... naaagy hiba... mert alighogy ráengedtem a teljes testsúlyomat a dobozra - ami valószínűleg ezer éve itt aszalódhatott -, az megadta magát, és egyszeriben szétszakadt alattam, én meg fájdalmas nyögéssel huppantam a kemény földön.

[2002 tavasziszünet● NIRA●⭃ Hát puffanok meg hussanok, tudod ⥷tükörképem]

2002 tavasziszünet
● NIRA●
⭃ Hát puffanok meg hussanok, tudod ⥷
tükörképem

A blokkot nem találom
Pedig visszaadnám a sajátom
Lecserélném működőképesre
Hogy eltűnjön a magányom
Látod, leszoktam már régen
Az álmokról
De így a szemem fáj
A valóságtól
Lelket vennék
De nincs már eladó

Igazából a népszerűséget sosem esett olyan nagyon a nehezemre kezelni, mert már elég híres... Na jó inább hírhedt voltam a Roxfortban, mindig megmaradtam két lábbal a földön. Azt mondták rólam, hogy vezéregyéniség voltam, akit jó volt követni, ha a lányok rám is csüngtek tök jól elszórakoztam velük egy-két flörtölés közepette. Meg amúgy is a lényeg nekem nem abban volt, hogy menniyre voltam népszerű, csakl egyszerűen élveztem az életet.
kívácnsi voltam, hogy most tudnám-e. Képes lennék-e úgy élni csak feleannyira is, mint ahogy éltem. Néha elgondolkodtam mi lett volna akkor, ha apáék életben maradnak, hogy ha AIden nem akarja egyedül mevédeni a családunkta, ha el tudtam volna érni őt, ha nem szartam vonlna le, kiknek a társaságába keveredett bele... Baszki, Benjamin, előre kellene lépned, nem? Csak egy lépést kéne megtenni, nem hátra pillantanim folyton, hogy ott van-e még Chrissie, vagy apa... Csak előre menni. De rohadtul elgyengülten éreztem jelenleg magam, Rayla és Aiden nélkül, megint egyedül voltam.
- Akkor szerencsés vagy, nekem anya olvassa ezeket az újságokat... Bár ahogy meglátná a közös képünket, egész biztosan meghívna magunkhoz ebédre, amennyire fel tud lelkesedni - forgattam meg a szememet egy kis félmosollyal. Anyából azt is kinéztem, hogy az ajtó előtt képes volt hallgatózni, is amikor nálunk volt Rayla. Nem mintha csináltam volna vele bármit is... De anya hihatatlenül fel tudott spannolódni, hogy ha a fiai boldogságáról volt szó, és szinte családtagként kezelni bárkit, aki betette mellettünk a lábát a házunkba.
- Naná... Wilson a múltkor annyira bepöccent attól, hogy vesztettek, hogy összeverekedett Noah Mitchellel - mondta Nira, mire felrorkantam, ahogy rápillantottam. Egy pillanatra elidőztem a tekintetén, de aztán inkább tovább pillantottam. Valamiért megint úrrá lett rajtam valami megmagyarázhatatlan zavar, amit inkább el is hessegettem hirtelen.
- Wilson mindig is olyan volt, minta kire ráférne egy alapos ver... - keztdem volna a nosztalguázást inkább a zavart bámulás helyett, de aztán pofátlanul a pofánkba tolakodtak, én pedig elhopponáltam. Egy sötét szertárba, gratulálok, Benjamin. Komolyan te vagy az évtized legbénább varázslója, szép kis cím, legyél rá büszke.
A sötétben csak Nira keézét éreztem megint az ujjaim között, miközben a másikkal a megviselt fenyőpálcámat szorongattam. Közel volt hozzám, szinte éreztem a lány lehellete csiklandoz a nyakam körül, miközben nyugtáztam magamban, higy minden nőnek olyan kibazsottul fájdalmasan jó illata volt. Nők... Merlinre. Oké, Ben, csak légy lovagias, úgyis mindig azt hitted magadról, hogy az vagy meg menő. SZóval lassan elengedtem a lányt és zavartan megköszörültem a torkomat. Igazából a kviddicsezésen kívül nem sokat találkoztam vele, de bírtam ahogy játszott, mert nem volt az a furán lányos, hanem tényleg faszán tolta, még akkor is, hogy ha adtunk egymásnak néha egy-két zöld foltot.
-  Öhm... Igen, köszi. Nem hagytam el egyik testrészemet sem, úgy látom... Különben direkt hoppanáltál ide? - törte meg a gondolataimat Nira, miközben lassan kezdett hozzászokni a szemem a sötéthez, és a karom sem zsibbadt annyira. Egyszer tényleg fel fog robbanni a pálcámmal a kezemben. Hmm hát szép látvány lesz.
- Háát, direkt akartanm meglógni, téged meg minek hagytalak volna ott - kérdeztem miközben halványan elmosolyodtam. Nem szarettem a sötétet, Chrissie halála óta egyre csak az jutott az eszembe, hogy ő ,ár odabent fekszik, ahol örökké sötét volt és hideg, ő meg utálta a hideget utálta hogy sötét volt. Ha csak egyetlen egyszer is azt mondta volna, hogy most már jól vagyok, Ben, engedj el... Én tényleg megtettem volna. De ő nem tudott mondani semmit. Csak hang maradt a fejemben. Megráztam a fejem, majd Nirára pillantottam és kifújtam a levegőt. Gyerünk Benjamin, legyél Benesebb. - Itt legalább kiélhetjük magunkat... Nincs itt valahol szerinted egy gitár? - modnjuk voltak kételyeim a felől, hogy m,égis hogy a francba lett volna itt gitár, mert minden régi seprűkkel meg egyéb cuccokkal volt tele. Azért reméltem egy használaton kívüli gurkó nem talál meg minket.
- Látom, tényleg nem vicceltél, amikor figyelmeztettél az utánad szaglászó hiénákra... Gyakran üldöznek így?  - kérzdezte NIra, mire megvontam a vállamat.
- Elég gyakran, de már egészen profin elhopponálok előlük. Nem vagyok sose pózolós hangulatban, bár anya biztos örülne neki, ha az én fejem többször is rávigyorogna a lapokról... Nem akarok belegondolni, mit csinál azokkal az újságokkal - Bár hozzáteszem egészen jól néztem ki rajzuk. Azért a tioikus Fraseres hiúság egy cseppet sem kopott ki belőlem. Még hogy Aiden a helyesebbik iker, hah. - Modnjuk egyedül nem buli a meglógás, de legalább most már van egy tettestársam. A végén rádkapok és folyton veled szökök el - vigyorogtam Nirára és kacsintottam is.
A következő pillanatban reccsenés közepette Nira fenekét... Mármint Nirát elnyelte egy doboz, mire doaléptem hozzá, hoyg felsegítsem, de egy sötétben megbúvó seprűkupacnak köszönhetően természetesen ráestem. Mármint majdnem, igzaából éppen ki tudtam támasztani a kezemmel magamat így nem lett belőle palacsinta.
- Bocsi NIra segíteni akartam nem pedig megölni téged - dünnyögtem, miközben nagyon is közel volt egyméshoz az arcunk.

[Huss & Puff]

Huss & Puff

to; Benjamin

Árnyak sora ül a réten. Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sűrű raj a fákon. Békák dala kel az árkon.
Bim-bam! Torony üregében érc-hang pihen el az éjben.
Csillag süt a szeder-ágra. Lassan jön a pásztor álma.
Rezgő-fű a feje-alja. Nyár-éj ege betakarja.
Bim-bam! Torony üregében érc-hang pihen el az éjben.

outfit & mood

Nem sokat tudtam Ben családjáról, csak azt hallottam róla még régebben, hogy van egy ikertestvére, aki nagyon más, mint ő. De hogy ezt hogy is kell érteni, azt már nem vágtam. - Akkor szerencsés vagy, nekem anya olvassa ezeket az újságokat... Bár ahogy meglátná a közös képünket, egész biztosan meghívna magunkhoz ebédre, amennyire fel tud lelkesedni - mesélte Ben, mire rögtön az futott át az agyamon, hogy neki tuti sokkal normálisabb családja lehet akkor, mint nekem... Vagy ha az egész családja nem is, de arra már biztos letenném a megszeghetetlen esküt, hogy az anyja legalábbis normálisabb az enyémnél.
Zavartan felnevettem, arra, amit mondott, el tudtam képzelni, milyen lehet az anyukája... egy tökéletes háziasszony képe lebegett előttem, aki mindig meleg, frissen sült pitével várja a fiú aktuális barátnői. Mert hát afelől kétségem sem volt, hogy Bennek már jónéhány barátnője volt... Legalább kettőről én is hallottam, az egyiket, Raylát még ismertem is látásból, hiszen ő is hugrás volt, mint én. Ebbe a témába szerencsére egyelőre nem mentünk bele, a mindkettőnk számára legbiztonságosabb terepen mozogtunk - vagyis repültünk - inkább, ami mi más lehetne, mint a kviddics?
- Wilson mindig is olyan volt, minta kire ráférne egy alapos ver... - hagyta félbe a mondatot Ben, és én nagyot nevettem volna... ha nem másztak volna be igen zavaróan az auránkba ebben a pillanatban egy jókora kamerával.
Ben hamar orvosolta a helyzetet egy hoppanálással, amire valljuk be, elég izgalmas helyszínt választott...Őszintén szólva, nem bántam a dolgot, de azért fura lett volna, ha nem kérdezek rá,  hogy direkt menekült-e ide, ezért így tettem.
- Háát, direkt akartanm meglógni, téged meg minek hagytalak volna ott - magyarázta kedvesen, hunyorogva, én meg hálásan visszamosolyogtam és hunyorogtam, remélve, hogy látja, egyáltalán nem tartom furának azért, hogy engem is magával hozott, sőt!
- Ez tök jófej dolog volt tőled! Köszi... - köszöntem meg kissé zavartan, mert hát alap esetben ki örülne neki, ha egy elhagyatott, vaksötét raktárba hoppanálnának vele... Na de régóta tudjuk, hogy ahogy egyes szavakat sem szabad kiragadni a kontextusból, ugyanez érvényes a döntésekre és a furcsa szituációkra is. Hogy őszinte legyek, nem irigyeltem ebben a pillanatban Bent, akinek ilyen degenerált alakok elől kellett menekülniük folyton folyvást. Bár a válaszából úgy tűnt, őt annyira nem zavarta a dolog, engem elgondolkodtatott ez az egész. Ha egyszer tényleg sikerülne az álmom nekem is, és profi kviddicsező válna belőlem, mint Benből, vajon bírnám az ezzel járó árnyoldalakat... mint amilyen a hírnév, és egyéb huncutságok? Kizártnak tartottam.... De egyelőre nagyon nem fenyegetett még ez a veszély, még alig két éve, hogy beválogattak a csapatba egyáltalán, amióta visszatértem a Beauxbatonsból, és épphogy kezdtem úgy igazán ráérezni a kvaffra meg a játék ízére, szóval az tuti, hogy még pár évig nem lesz belőlem profi kviddicsjátékos.
- Modnjuk egyedül nem buli a meglógás, de legalább most már van egy tettestársam. A végén rádkapok és folyton veled szökök el - zárta mondandóját Ben egy elég dögös kacsintással megspékelve, mire kissé elpirultam, de ezúttal nem szentségeltem magamban, hogy miért vagyok ilyen átlátszó... Az vesse rám az első követ, aki ebben a helyzetben nem ugyanezt tenné... kettesben a sötétben Benjamin Fraserrel, aki még ráadásul szexin rám is kacsint? Te jó ég! Mi lesz még itt?! Gyorsan csinálnom kellett valamit, hogy visszanyerjem a kontrollt a tini crushomon, de az erre tett próbálkozás sajnos csak még rosszabbul sült el, és én hamar a padlón landoltam, egy nagy puffanás kíséretében. Ben bizonyára jófej akart lépni, mert felém lépett, hogy felsegítsen, de ehelyett ennek az lett a vége, hogy valami láthatatlan akadálynak köszönhetően rám esett... Mondom rám esett... Épp csak azért nem landolt rajtam teljesen, mert ki tudta támasztani magát.
- Bocsi NIra segíteni akartam nem pedig megölni téged - magyarázkodott, de én nem a szavaira figyeltem, hanem a belőle áradó mennyei illatra, ami egyszerre volt sós és mentolos, az az igazi tökéletes aroma, ami a méregdrága férfi parfümök sajátja. Azért tudom, mert már többször válogattam parfümöt apának Beccával jobb híján, amikor nem tudtunk neki más karácsonyi ajándékot kitalálni.
Egyre mélyebben szippantottam be azt az ellenállhatatlan illatot, és közben csak reménykedni tudtam benne, hogy nem veszi észre, mennyire megigézett ez a pillanat. Most, hogy ilyen közel volt hozzám, nem tudtam eldönteni, hogy a nyakából, vagy a hajából árad erősebben az illat, legszívesebben közelebb hajoltam volna hozzá, és beletúrtam volna abba a dús, hullámos hajába, de tudtam, hogy ezzel nagyon, de nagyon nagy hibát követnék el... és valamiért, teljesen önkéntelenül mégis megindult a kezem a barna tincsek felé, szinte megállíthatatlanul...Egy pillanatra mintha kívülről láttam volna az egész jelenetet, lassítva, akár egy mugli filmben. Nem akartam elhinni, hogy tényleg megteszem, de amikor az ujjaim a puha, selymes tincsekhez értek, már tudtam, hogy én vagyok a legkattantabb lány az egész világon... Amikor eljutott az agyamig a valóság súlya, úgy kaptam vissza a kezem, mintha forró üsthöz értem volna, majd a mozdulatot tovább vezetve megtámaszkodtam a falban, és igyekeztem úgy tenni, mintha ez az egész meg sem történt volna. Mintha csak véletlenül értem volna a hajához, miközben meg akartam támaszkodni valamiben. Na nem mintha bármi esélyem lett volna arra, hogy ezt Ben beveszi.
- Hm? Bocsi? Hogy mit is mondtál? - kérdeztem, zavartan csóválva a fejem, miközben tűzvörösen lángolt az arcom, és erősen mantráztam magamban, hogy csak higgye azt, hogy véletlen volt... könyörgöm, csak higgye azt... esküszöm, soha többet nem kérek semmi mást!

[2002 tavasziszünet● NIRA●⭃ Hát puffanok meg hussanok, tudod ⥷tükörképem]

2002 tavasziszünet
● NIRA●
⭃ Hát puffanok meg hussanok, tudod ⥷
tükörképem

A blokkot nem találom
Pedig visszaadnám a sajátom
Lecserélném működőképesre
Hogy eltűnjön a magányom
Látod, leszoktam már régen
Az álmokról
De így a szemem fáj
A valóságtól
Lelket vennék
De nincs már eladó

Ahogy Nirát néztem furcsa zavart éreztem magamba, főleg ahogy el-elkaptam a pillantását. De Ben, elég ebből, nem? Úgy értem, nem kellett volna belebonyolódnom megint olyanba amiből nem tudok kimászni, nem? Esthert is alig hagytam magam mögött, Raylát is nehezen engedtem el, de kezdtem meggyőzni magam abban, hogy belefáradtam abba, hogy mindig én rohantam utána. Veszélyes volt a szerelem, és én folyton veszélyes lányokba zúgtam bele.
A raktár sötét csendjében még egy lumost sem mertem elsütni, nehogy lerobbanjon a kezem. Azzal aztán tényleg örökre traumatizáltam vona Nirát is, és azt hiszem magamat is, mert kibaszottul nem bírtam a fájdalmat. És éppen ezért mégis kviddicseztem. Ha valakinek prezentália kellett vona a logikátlanság fogalmát, akkor elég lett vonla rám mutatni.
Kintről beszűrődött a tömeg zaja, mindenféle zenebona, meg tapsikolás is visongatás. Egyelőre az sem izgatott, hogy teljesen felszívódtam a csapatomtól, még messze volt a kezdésünk, és amúgy sem voltam abban a hangulatban,. hogy velük pózolgassak és autogrammokat írkáljak. Persze a nagymenő énem biztosan élvezte volna,. de egyelőre nem voltam nagymenő se, csak egyszerűen Ben voltam, aki rohadtul szét volt csúszva megint, pedig nem kellett volna. Megköszörültem a torokomat, amikor kcist elváltam Nirától.
- Egyébként hogy megy a kviddics? Egész menő voltál azért, amikor egymás ellen játszottunk - törtem meg a csendet közöttünk. Iagzából minden játékomat élveztem egészen addig, míg el nem vesztem az ostrom után. És még jó is volt akkor Ginnyékkel egy csapatban lenni, még szerencsés voltam, hogy a Griffendél aranykorában is tudtam egy kicsit játszani.
Persze aztán valamiért előtört belőlem az a Benjaim Fraser aki már csak azért is szerette szédíteni a ányokat, mert tduta, hogy nagyon is jól nézett ki és mert megtehette. Iagzából nek is értettem elsőre, hogy honnan jött elő belőlem ez a lazaság, igazából betudtam annak, hogy Nira igen is jól nézett ki és még mindig az orromban éreztem a kellemes illatát, ami akkor kúszott felém, amikor még egsézen közel álltunk egymáshoz a hopponlás miatt. A csendet egy doboz reccsenése törte meg, én meg nagyjából Nirára estem. Remek Ben, lapítsd ki azt a lányt, akinek segíteni akarsz, ne zavarjon, hogy kétdimenziós lesz a súlyod alatt.
Úgy este felé, hogy szinte egymást súrolta az arcunk, a lehellete csiklandozott, és csak kikereketdett szemekkel bámultam rá, mert már megint annyira éreztem azt a kellemes citrusos virágos illatot, ami anynira kellemes volt is frissítő. Basszus, basszus, basszus. Valahogy anynira menőn nézett ki Nira, ahogy a félhomály és a raktár lemettetején beszűrődő fény megvilágította az arcát, hogy komolyan még zavarba is jöttem tőle. Még a szívem igózgatott dobogását is hallottam a fülemben, és tuti biztos voltam abban, hogy ő is hallotta. A kezeim nem messze voltak az arcától, és igazából erős késztetést éreztem a felé, hogy megérintsem a bőrét, de aztán megéreztem Nira ujjait a hajamban amitől szinte elakadt a lélegzetem. A pillanat nem tartott sokáig, de miután gyorsan visszahúzta a kezét, hogy feltámassza magát, még mindig éreztem a kellemes borzongást.
- Hm? Bocsi? Hogy mit is mondtál? - kérdezte Nira, miközben kissé feljebb támaszkodott.
- Hát fogalmam sincsen... - suttogtam, mert iagzából téyleg elfelejtettem már, hogy mit mondtam. Túlságosan a pillanat hatása alatt voltam, ami túlságosan igéző volt. Igéző anynira, hogy Raylát is elfelejtsem úgy, mintha nem is létezett volna. Gyerünk, Ben, törd meg a csendet, vagy csinálj valamit. Gőzöm sem volt mit kellene most tennem, annyira kavarogtak bennem az érzések, hogy abban is kételkedtem normálisan seprűre tudok-e egyáltalán ülni. Még mindig túl közel voltunk egymáshoz. Aztán csak összekapartam magam, halkan ki is fújva a levegőt, miközben félmosolyra húztam a számat, és szinte teljesen ösztönösem megszólaltam. - Talán azt, hogy kifejezetten szexyn áll neked a félhomály - mondtam halkan, de mire leesett vona, hogy mégis mi bukott ki belőlem a pár évvel ezelőtti Benjamin Frasernek köszönhetően, kinyílt a raktár ajtaja, és a léptek alapján kettő három ember jöhetett be rajta.

[Huss & Puff]

Huss & Puff

to; Benjamin

Árnyak sora ül a réten. Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sűrű raj a fákon. Békák dala kel az árkon.
Bim-bam! Torony üregében érc-hang pihen el az éjben.
Csillag süt a szeder-ágra. Lassan jön a pásztor álma.
Rezgő-fű a feje-alja. Nyár-éj ege betakarja.
Bim-bam! Torony üregében érc-hang pihen el az éjben.

outfit & mood

Ahogy szemtől szemben álltam Bennel a sötét, eldugott raktárban, akaratlanul is arra gondoltam, hány lány tépné ki a hajamat most, ha tudnák, mit művelek...
Általában véve mindig csak a bajt hoztam magamra, és sosem volt szerencsém semmiben... de most, nem is tudom, mintha megfordult volna Fortuna iránytűje. Vagy minek tudjam be akkor azt, hogy a kviddicsszezon egyik legszexibb sztárjával bújdostam mindenki elől, akinek illata ráadásul olyan erősen érződött, hogy kétség kívül teljesen megbódított... Egészen annyira, hogy egy pillanatig csak üres fejjel pislogtam rá, amikor feltette a kérdést:
- Egyébként hogy megy a kviddics? Egész menő voltál azért, amikor egymás ellen játszottunk.
Nira, basszus, ne csak bámulj rá, hanem nyögj ki valamit, Merlin szerelmére!
- Ja? Köszi. Egész jól megy, azt hiszem... legalábbis a pontátlagom jobb, mint tavaly volt, meg Gabrielle sem oltogat annyit - vigyorodtam el, ahogy a csapatkapitányunk szarkasztikus hangszíne felsejlett elmém mélyén. Hát igen, ha valakire Gabrielle Munson rászállt, az megkeserülte, de nagyon... Sajnos saját tapasztalatból tudtam ezt, mert volt idő, amikor engem pécézett ki magának, és addig nem nyughatott, amíg olyan szinten kihajtott, hogy majdnem leszédültem a seprűről. Persze ő mindezt úgy adta elő, hogy az egészet csakis az én érdekemben teszi, mert ha hagyja, hogy olyan puhány maradjak, amilyen voltam, akkor soha nem lesz belőlem profi játékos...
Hittem is, meg nem is a szavait, de az tény, hogy az embert próbáló edzések meghozták gyümölcsüket, és most már jóval keményebben tudtam játszani a pályán, mint tavaly.
Az igazat megvallva, akkor sem zavart, ha áldozatokat kellett hoznom azért, hogy jobb legyek... a hétvégi, éjszakai edzések bár fárasztóak voltak, az életet jelentették számomra... Csak így tudtam megfeledkezni anyámról, és csak a seprűn suhanva éreztem, erősnek, magabiztosnak és ügyesnek magam.
Apropó, ügyesség, hát ennek most épp a szöges ellentétéről tettem tanúbizonyságot, amikor botor módon ráültem a dobozra, de ahelyett végül a kemény földre huppantam.
Jellemző... Ben erre igyekezett segíteni, de a dolog nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte, szóóóval... gyakorlatilag rám esett... de mit szépítsem, én ezt cseppet sem bántam, sőőőt.
Ahogy friss, férfias illata az orrom csiklandozta, én még szinte levegőt is elfelejtettem venni... Vajon ez parfüm, vagy az ő illata? Áh, az lehetetlen. Senkinek nem lehet ilyen illata, ne légy hülye Nira...  Akármi is volt a titka, váratlan közelsége és a belőle áradó mennyei esszencia annyira megrészegített, hogy... olyasmire vetemedtem, amire normál körülmények között még gondolni sem mertem volna, nemhogy valóban megtenni.
De Niraniel Ays, mint mindig, most is bebizonyította, hogy sportot űz abból, hogy beégesse magát, így hát sikerült teljesen megsemmisülnöm, mikor rájöttem, hogy valóban... beletúrtam... a hajába...
Beégésemet aztán valami béna kérdéssel próbáltam elütni, de láthatóan nem igazán sikerült elterelnem Ben figyelmét a történtekről.
Azt hittem, hogy mérges lesz, kigúnyol majd, vagy legalábbis hülyének néz és ki fog nevetni... de nem ez történt.
- Talán azt, hogy kifejezetten szexyn áll neked a félhomály - jegyezte meg, mire olyan zavarba jöttem, hogy tiszta libabőr lett a karom, de ezt szerencsére nem láthatta, a bőrdzsekim takarásának köszönhetően. Ennek ellenére valószínűleg nyitott könyv lehettem a számára, hisz ha ránézett az arcomra, lehetetlen volt, hogy ne vegye észre, ahogy sötét rózsaszín pír jelent meg a járomcsontomnál, és ahogy hitetlenkedve mosolyogva, döbbenten meredek rá.
- Hogy... mi...? - suttogtam zavartan, de szerencsére nem kellett tovább tipródnom azzal, hogy egy normális mondatot összehozzak, mert ebben a pillanatban nyikorogva kinyílt a raktár ajtaja, melynek következtében erősebb fény hatolt be a helyiségbe. Akik megzavartak minket, először nem igazán törődtek velünk, de pár lépés után hallottam, ahogy megtorpannak. Valamiért úgy éreztem, minket bámulnak. És hogy nekem most... most... muszáj...
- Öhm.. bocsi, de mennem kell, mindjárt kezdődik a meccsünk - búcsúztam zavart fejcsóválással, még véletlenül sem pillantva Benre, nehogy meglássa a szememben megbújó izgatott örömöt, amit az előbbi pillanat váltott ki belőlem. - Majd még biztos összefutunk.... szia Ben - fordultam sarkon úgy, hogy szinte meg sem vártam a válaszát, majd gyakorlatilag kirohantam a raktárból. Csak futottam, és futottam, amíg elértem az öltözőig, ekkor álltam csak meg, hogy a térdemre támaszkodva kifújjam magam, s egy kósza pillanatra ismét átengedjem magamon azt a mérhetetlenül csiklandozó, boldog érzést, amit Ben szavai váltottak ki belőlem. Közben igyekeztem nagyon erősen elmém mélyébe vésni Ben illatát, hogy amikor legközelebb beszabadulok egy parfümériába, sikerüljön megtalálnom és megvennem az övéhez legjobban hasonlító illatot, és azután mindig legyen mivel felelevenítenem ezt a hihetetlen találkozást.

Köszönöm a játékot! ^^