A Hilton Metropole luxuslakosztálya

A leghíresebb szállodalánc belvárosi tagja: a Hilton Metropole. Az épületben számos luxuslakosztály található, ám talán éppen ez a csodás kilátással rendelkező, amelyhez az épület lehatalmasabb ágya, az erkélyen jakuzzi és a fürdőben hatalmas kád is jár, a legtökéletesebb. Na meg persze a legkiválóbb minőségű pezsgőket és más alkoholokat rejti a minibár is.

pl ●t twist ~ after

előzmények

Alexej
2002. április 10.
Éjszaka

outfit

touch me,
and you'll burn

- Nem zárja ki egymást a kettő. Nincs szükség szerénykedésre.
Sóhajtottam egyet. Egy kicsit olyan érzés volt, mintha kezdetektől fogva arra vártunk volna, hogy ez a téma szépen kippukkadjon, mint egy lufi és végre nyíltan beszéljünk arról, amiről az elmúlt órák szóltak. Persze volt benne jeges tenger, meg minden egyéb is... mégis a lényeg a flört volt. Egy részem biztosan tudta, hogy Alexej is így érez.
- Van valami furcsán ijesztő abban, hogy máris rájöttél, hogy a csecsebecsék és a szex a gyengepontom. - Suttogtam és csendesen, kicsit közelebb hajolva, hogy a hangzavarban is értse, amit mondok. Igen, ráéreztél... és igen, nem fogsz könnyen megszerezni... - Elhatároztam magamban, mégis közelebb húzódtam hozzá. Engedtem, hogy a testéből áradó meleg és az illatok egészen magukkal ragadjanak. Furcsa módon, legalább erre az estére én is magamnak akartam Alexejt. Ezen nem volt mit tagadni. Csupán annyi különbség volt, hogy egyre jobban tudtam uralni a testemet, mint mondjuk amikor összefeküdtem Gabriellel. Most nem akartam engedni magam... most nem akartam sebet kapni. Nekem kellett hát valahogy mozgatni azokat a bizonyos fonalakat. Alexejnek komolyan el kellett csábítania, legalábbis a fejemben ez a gondolat lüktetett.
Ahogy a kezemért nyúlt, finoman összekulcsoltam az ujjainkat. Ma estére ennyit megengedhettem magamnak, még akkor is, ha esetleg minden másképpen alakul. Egyelőre az érdekelt merre lakik, talán, hogy hogyan él. Az otthon sok mindent elárul egy emberről. Rólam például azt árulná el, hogy még mindig az a tizenötéves nagyképű kölyök vagyok, aki elszökött otthonról azt bizonygatva: mindent megoldok egyedül.
- Még nem tudom...
A választra nevettem egyet, bár lehet ő ezt nem hallotta. A zene kellően hangos volt hozzá, ahogy elhaladtunk a táncoló tömeg mellett a kijárat felé. Bár április volt, itt Angliában egészen le tudott még hűlni az éjszaka s én élveztem ezt. Ha Alexej nem kezd el úgy köhögni, mint egy több hónapos tüdőbeteg, hát biztosan bele is feledkezem ebbe és hozzábújok, hogy melegítsen fel.
- Hé... - motyogtam aggódva, hiába próbálta összeszorított állkapoccsal elfedni a valóságot, pontosan tudtam, hogy mit hallok. Egy apotékában dolgoztam félig-meddig, találkoztam mindenféle emberrel és betegséggel. A legtöbbet persze elhajtottam, nem akartam elkapni a betegségeiket, de Alexej egészen más volt. Nem egy göthös öregember volt... hanem egy bajtárs, akivel együtt éltünk túl egy hajókatasztrófát. Meg valaki, akinek szét akarod tenni a lábaidat. - Gúnyolt a hang és sajnos igaza volt. Akartam. Nagyon is akartam, de közben tudtam, mennyire nem kéne.
- Lássuk csak, hol lakjak ma?
Egy részem irigyelte ezeket a szabad embereket. Csak úgy eldönhette hol akar éjszakázni, s talán nem is érezte igazán a kényszert, hogy letelepedjen. Én otthonra vágytam. Kicsit sok volt az egyedüllét, az erdők hidege. Otthon kellett, ahol várnak és szeretnek. Nem sok kilátás akadt erre ugyan az elmúlt hónapok után. Most azonba elnyomtam a saját keserű gondolataimat és átadtam magam Alexejnek. Irányítson csak, úgy ahogyan neki tetszik.
- Mutasd meg, hol tetszene... - Léptem közelebb hozzá. Egyenesen felé lehelve a szavakat, amik kellemes, meleg fuvallatként érkezhettek a bőrére. Hát így hoppanáltunk, kavargósan, hepehupásan, ám még is talpra érkezve meg egy hatalmas, kivilágított hely elé. Forgalmasabb része volt ez a városnak, olyan csillogós és ragyogó, amilyet megszoktam egy élettel korábban.
Felpillantottam az épületre, követve a kézmozdulatát. A tiszta ablakok, a Hilton felirat tökéletesen elárult, mennyire le akar venni a lábamról. Hát igen, a csillogás volt a gyengém és ő ezt tudhatta. Nem feltétlenül a közös kis kalanduk révén, ez a pletyka járta rólam - többek között - a Zsebpiszok közben is.
- Nem is rossz, mi? Mára megteszi… Üdv nálam. - Vigyorodott el, ahogy a tekintetünk megint összefonódott. Csak ezután jött megint a köhögés.
- Beteg kutyákkal nem fekszem le... - közöltem, csakhogy húzzam az agyát egy kicsit. Ennek ellenére követtem befelé, csendesen néztem körbe, míg ő luxuslakosztályt kért a maga oroszos akcentusával a pult mögött álló nőtől. Ez a hely egyesek számára maga lehetett a földi menyország.
- Vicces, de inkább egy közepesen drága környékben reménykedtem, egy legénylakásban és szétdobált alsógatyákban... - sóhajtottam, ahogy megkapta a kulcsot. Nem érdekelt, hogy hallja a recepciós, amit  magyarázok. Az sem érdekelt, hogy sejti, miért jöttünk ide, legfeljebb a mugli lapok is megtudják, hogy Nat Forest exe éppen végigkeféli Londont. Ez is csak egy pletyka lett volna a többi közül és igen... lényegében összevissza csináltm az elmúlt napokban, mindenféle emberrel. Ez van. Ez jár nekem.
-  Menjünk.
Csendben követtem a lift felé még mindig nézelődve és szívba magamba azt a luxust, ami uralta a helyet. Arany és vörösbársony. Tökéletesen giccses volt, már-már kicsit túl modern beütéssel. Ehhez persze már kellően hozzászoktam és meglepő módon biztonságos érzetet nyújtott. Ahogy besétáltunk a liftbe, a tükör felé fordulva kezdtem igazgatni magamat, csak egyszer-egyszer pillantottam Alexejre. Nem is tudom, kicsit azt vártam, hogy már ott nekem esik, de valójában arra voltam kíváncsi, miképpen akarja elérni, hogy az ágyába vessem magam.
- Talán sokkal kevesebbel is levettél volna a lábamról... - jegyeztem meg halkan, ahogy a lift szép lassan tört fölfelé, egyre közelebb járva a nekünk megfelelő szinthez. - Van valami terved, hogyan csábítasz ágyba? - vigyorogtam rá és ahogy egy csilingelő hanggal megállt a lift, kisétáltam, húzva őt is magam után. Vörös szőnyeg vezetett az ajtók között s úgy tűnt a mi lakosztályunk a folyosó végén van, kellően messze a zajos lifttől.
Megvártam, hogy kinyissa az ajtót, csak azután léptem be. Azonban nem néztem körbe. A tekintetem a hatalmas ablak és a Londonra nyíló kilátás ragadta meg. Ez még csak nem is elvarázsolt üveg volt, mint egy-két mágusoknak fenntartott étteremben. Így még lenyűgözőbb volt az egész.
- Menő az otthonod... - sétáltam előre, hogy a tenyerem egy pillanatra az üvegre fektessem. A szokásos érzés a gyomromban a tériszony miatt dolgozott, ám hülye lettem volna nem kiélvezni a látványt.

Április 10.


 



  feel no pain

- Van valami furcsán ijesztő abban, hogy máris rájöttél, hogy a csecsebecsék és a szex a gyengepontom.
Úgy vigyorodom el finoman félrehúzva szám sarkát, mint egy igazi ragadozó, mikor már célegyenesben van. Igen, ez a dolgom, ez a véremben is van, a fertőzött, elátkozott, elvadított farkas-véremben. A gyengepontok feltérképezése és ostromlása az egyik olyan dolog, ami sikerre visz. Néha életben tart. Máskor pedig épp csak megnyer valamit, vagy valakit.
De tudom, hogy Elliot nem gyáva, ha emberekről van szó. Tapasztaltam már a múltkor is, a jeges szibériai sztyeppén, és most is a hajón. Ő jobban tartott a hideg víztől, és ahogy rámtört a köhögés, halványan átfutott az agyamon a gondolat, hogy talán valahol neki van igaza.
- Hé…
A további köhögést méltóságteljes morgásnak álcáztam, és inkább tovább sodortam magunkat, keresztül a szórakozóhelyen, ki az utcára. Nincs sem időm, sem lehetőségem lebetegedni, sem most, sem később. És Elliot is biztosított róla, hogy nem engedhetem meg magamnak a gyengeséget.
- Beteg kutyákkal nem fekszem le…
- Nyugi, cica, nem vagyok beteg - morogtam rekedten. Talán nem akkora lendülettel, mint egyébként tiltakoztam volna bármi ellen, de azért próbáltam rácáfolni.
- Vicces, de inkább egy közepesen drága környékben reménykedtem, egy legénylakásban és szétdobált alsógatyákban…
- Az utóbbit megoldhatjuk - dörmögtem, már a lift irányában. Elégedetten figyeltem, ahogy aklimatizálódik a pazar környezethez. Hiába mondta a középszerű feltételezését a legénylakásról, azért látszott, hogy annyira mégsincs ellenére. Kicsit olyan volt tényleg, mint egy macska, mindenféle környezeti ingerre reagálhatott azzal, hogy kicsit elrendezgette magát, a haját, ruháját, bármijét. Egyfelől nagyon szórakoztatott, másfelől pedig úgy haraptam volna rá, mint egy felbosszantott kutya. Láthatta ezt a kettősséget a szememben, ahogy rám pilantott. De uralkodtam magamon, és hátamat a lift hideg tükrének döntöttem, hátha az lehűti a kellemetlen forróságot, ami szép lassan minden porcikámat fájdalmasan elöntötte. De ez a pozíció erre is enyhülést hozott, ráadásul utáltam, ha két oldalról méreget valaki, így a tükörből nem tudott titkon meglesni, csak így, egyenesen.
- Talán sokkal kevesebbel is levettél volna a lábamról…
- De én most pont ennyire vágytam. Egy kis fényűzés mindenkinek jár. És a Falka még erre is juttat pénzt néhanapján - tettem hozzá, megjátszva némi elégedettséget, bár bántani kezdte a lift világítása a szemem. Tekintetem az éles fényű emelet-gombokról inkább Elliot finoman szikrázó szemeire vonult vissza.
- Van valami terved, hogyan csábítasz ágyba?
Ez a szemtelen kérdés újabb kis bosszantás volt, egy cicapofon, én pedig reszelős szusszanással somolyogtam tovább.
- Kinek kell az ágy? - kérdeztem vissza kajánul.
- Idáig csábítottalak talán? - folytattam aztán picit visszafogottabban, de még mindig sandán .
- Lehet, hogy éppen te csábítasz. És nincs terv - rántottam meg a vállam, aztán ellöktem magam a tükörtől, és követtem a lakosztályhoz.
Ami impozáns volt, valóban. Nemcsak az óriási ágy, és a luxusberendezés, az erkélyen jakuzzi kilátással...
- Menő az otthonod...
Fájt valahol az a szó, hogy otthon? Magam sem tudom. Nem volt olyan szomorú és fájdalmas az otthontalanság, mint amennyire annak hangzott. Nem volt semmilyen sem, csak érzéketlen, sötét űr.
- Nem egy közepesen drága legénylakás, de szétdobálhatjuk a gatyákat, ha úgy jobban érzed magad - karoltam át hátulról, ahogy a kilátásban gyönyörködött.
- Megnézzük, milyen a kilátás a jacuzziból? És akkor az alsók is oda kerülnek, ahova szeretnéd  - javasoltam ravaszul. Egyébként is bíztam a meleg vízben, talán egy forró, és kényeztető fürdő helyre teszi a tenger cudar körülményeitől megviselt testemet. És mégsem egy unalmas ágy...
Sokféle módom nyílt volna most már arra, hogy kifaggassam Elliotot. Itt senki se látott minket, senki se hallott volna. Imperio, verita serum, vagy egyszerűen csak kivallathattam volna, de mit értem volna ezekkel? Nem egy egyszeri, durva információ szerzés volt itt a kulcs ahhoz, hogy elérjek Cartwright belső köreihez. Inkább egy kis barátkozás…

pl ●t twist ~ after

előzmények

Alexej
2002. április 10.
Éjszaka

outfit

16+

touch me,
and you'll burn

De igen, Lexi. Beteg vagy. – Ellenkeztem volna, de nem tettem.  Meg akartam hagyni a saját férfias kis valójában, amit láthatóan túlzottan is a magáénak érzett. Megértettem. Vérfarkas volt, ez pedig olyan mértékű keménységgel járt a legtöbbeknél, hogy nem tudta volna bevallani, ha kicsit is elgyengül. Ismertem más vérfarkast, talán vonzódtam is hozzá legalább annyira, mint Alexejhez.
Nem számított, inkább haladtam a liftekhez. Ez is olyan tükrös-aranyozott giccses fajta volt, amibe egy párszor Nattal kellett beszállni. Valójában tetszett, mert lássuk be két év alatt rám is ragadt némi igény a fényűzésre. Szerettem, ha valami kényelmes és rólam szól. Jól esett belenézni a tükörbe, megállapítani, hogy a tengerrel történű kis híján végzetes kis kalandunk ellenére is, egészen jól festek a fekete garbóban és a nadrágban. Talán csak a zoknim volt még egy egészen kicsit vizes az amúgy tisztán csillogó cipő védelmében.
– De én most pont ennyire vágytam. Egy kis fényűzés mindenkinek jár. És a Falka még erre is juttat pénzt néhanapján – ahogy beszélt, megint találkozott a tekintetünk. Szerettem a szemébe nézni, látva a mélységet bennük. Most azonban nem próbáltam kiolvasni belőle semmit. Nem voltam abban az állapotban, hogy fejtegessem az embereket, engem kellett megfejteni, engem kellett meghódítani… mert én féltem attól, hogy bármibe is belebonyolódjak.
– Valóban jár. Mindenkinek. Nekünk is.– Válaszoltam, bár sejtettem, hogy azt hiszi ezzel nyűgöz majd le. Nem így van. Szerettem ezt, tetszett is, de valójában az érdekelt, hogy miképpen akar megszerezni magának. A módszer, a szavak, amiket használ, az érintések. A tárgyi dolgok másodlagosak voltak, azok ugyanis használat nélkül lássuk be, unalmasak.
– Kinek kell az ágy? – kérdezett vissza. Tetszett a kérdés. Az én válaszom ugyanis az lett volna, hogy: Nekem nem. Vagy talán nem elsőre. – Idáig csábítottalak talán? Lehet, hogy éppen te csábítasz. És nincs terv.
– Nos, az is lehet, hogy én csábítalak… – Kacsintottam rá. – Ha nem ágyban akarsz dugni, akkor hol? – Kérdeztem, enyhe nyelvbotlásnak álcázva az elszólást, aztán elvigyorodva indultam meg a lifttől a lakosztály felé.
Impozáns, fényes, kissé sötét, mégis otthonos hely volt. A kilátásért pedig még én is egy vagyont tudtam volna fizetni. Nem néztem annyira körbe, de azért láttam, hogy az ágy hatalmas, akár két óriás is könnyen egymásra hangolódhatott volna.
Csendesen pillantottam le London városára. Sötét volt, éppen csak a fények törtek fel a sötétkék, szinte feketébe hajló ég alól idáig. Tetszett, hogy beleremeg a gyomrom, hogy kicsit zsibbadni kezd minden porcikám a tériszonytól. A félelmeim ellenére szerettem veszélyesen élni.
– Nem egy közepesen drága legénylakás, de szétdobálhatjuk a gatyákat, ha úgy jobban érzed magad.
Éreztem a testéből áradó meleg, ahogy hozzám simult hátulról és átkarolt. Az ablak visszatükröződésében figyeltem a tenyerét, ahogy a testemen addig vándorol, ami neki tetszik. A testem éppen csak annyira reagált, hogy csípőből hátra simultam, kicsit ingerelve őt is talán.
– Ha a helyzet úgy hozza, mindenképpen szétdobáljuk őket… – vigyorodtam el és hátra fordítottam a fejem annyira, hogy legalább a leheletét érezhessem az arcomon.
– Megnézzük, milyen a kilátás a jacuzziból? És akkor az alsók is oda kerülnek, ahova szeretnéd.
– Máris meztelenül akarsz látni? Hm… – Nem akartam egyelőre elhúzódni, így csak végig simítottam a karján, amivel átkarolt. – Na jó, nem bánom. – közöltem, majd azzal a lendülettel el is szakadtam tőle, még egy kicsit hozzásimulva a hátsómmal odalent. Ezután indultam csak meg az erkély ajtó felé.
Odakint volt minden, a jakuzziban kellemesen, kissé habosan bugyborékolt a víz, egy üveg pezsgő volt jégbe hűtve mellett, meg két pohár. A kinti mugli cucc – ami meleget áraszt – nem engedte, hogy idekint az ember fázzon, s láthatóan a székre készített törölközők és köntösök is kellően melegek voltak tőle. Ez tényleg luxus volt, akárcsak a kilátás.
– Levetkőztetsz? Vagy csináljam én, hogy jobban lásd?– Kérdeztem. Ha úgy döntött hozzám lép és a ruháimat finoman lehúzza róla, nem ellenkeztem. Ha pedig nem, hát ügyesen, fürge mozdulatokkal váltam meg a ruhadaraboktól. A garbó finoman összeborzolta a sötét tincseimet, láttatni engedtem a hasamon lévő vágást, a vállamon uralkodó fekete heget, ami apró csíkokban lenyúlt a mellkasomra és a karomra baloldalon. Sok sérülésem volt, de ez utóbbi alig két hónapja került rám és nem akart gyógyulni. Valami varázscsapda volt. Persze, ha Alexej meg akart kapni, ezekkel együtt kellett tudnia élni. Nem mondtam semmit, csak kiléptem a nadrág, alsó- és zokni alkotta ruhakupacból, ezúttal a jobb combomon éktelenkedő heg felvállalásával. Látod, Alexej, nem csak egy selyemfiú vagyok… Persze tudtam, hogy tudja, de most láthatott is mindent, ami erről árulkodik. Ez voltam én. Tele sebekkel, kilógó bordával, túlzottan is törékenyen.

Április 10.


 



  feel no pain

– Valóban jár. Mindenkinek. Nekünk is - mondja, de mintha nem magára a gazdagságra és csillogásra gondolna csupán. Én arra gondolok. Furcsa épp ebben a helyzetben be-bedobni időnként a főnökség említését, de talán épp az ilyen nagyon is közeli pillanatokban bújik el a lényeg. Mint egy közepesen unalmas mugli sorozatban, mindig pucéran hangzanak el a legfontosabb dolgok. Én csalogatom egy bizonyos irányba, valóban, bár talán más ez, mint aminek elsőre látszik, és ő sem rejtette véka alá, mit akar, azt azonban talán igen, hogy miért. De majd sor kerül mindenre.
– Nos, az is lehet, hogy én csábítalak…Ha nem ágyban akarsz dugni, akkor hol?
- Nem kertelsz, mi? - somolygok, és megköszörülöm a torkom. Így hangosan kimondva jó is ez, legalább az adrenalin elnyomja kicsit a testem furcsa lázadását.
Mire a szobába érünk, egészen összeszedem magam. Jól áll neki ez a szoba, és a kilátás is. És pont ezt remélem tőle, hogy azzal, hogy befűzöm, a város fölé emelkedhetek… emelkedhetünk, persze. Ha olyan körökben mozogsz, mint én, az egyéni sikerek szépen feloldódnak a közösségben és a munkatársak között. Hiába teríti le valaki egyedül a rénszarvast, utána jut mindenkinek. De mi tagadás, azért a legjobb részeket megtartom magamnak egyedül.
– Ha a helyzet úgy hozza, mindenképpen szétdobáljuk őket…
Végigcirógatnak a szavai, és megborzongok tőle, mert melegnek kellene lenniük, de inkább jegesnek érzem őket. De elfogadom, akkor ez most ilyen. Majd a fürdő helyre tesz. Minden téren.
– Máris meztelenül akarsz látni? Hm…  Na jó, nem bánom - kéreti magát rémesen átlátszóan, így én nem is méltatom szóbeli válaszra, inkább végigsimítok a mellkasán, azt álcázva, hogy keresgélek valamiféle gombot, csatot, ilyesmi. Aztán kipattintom, persze csak mintegy véletlennek álcázva. Aztán hagyom, hagy menjen előre, és úgy követem, egy kicsit lemaradva.
– Levetkőztetsz? Vagy csináljam én, hogy jobban lásd?
Félmegoldásként segítek is, rendkívül előzékenynek mutatva magam, de közben, úgy közelről szemlélődöm.
Különös dolog az ember csupaszsága. A ruha mégiscsak valamiféle védvonal is, anélkül a legtöbben azért sebezhetőbbnek érzik magukat. Pedig általában a ruha csak ruha. Ha az ember nem visel valamilyen mágikus védelemmel ellátott dolgot, akkor csak egyszerű szövet, hamis biztonságkép. De az volna? A fizikai támadások ellen talán. De az ember testére csak ráír bizonyos titkokat az élet. És Elliot akár egy könyv is lehetne.
Szemrehányóan ciccegtem, és vigigfuttattam az egyik hegen az ujjam. Döcögött az érintésem a bordái felett. A fejemet színpadiasan csóváltam meg, és közel hajoltam, a fülébe súgva:
- Ejnye, nem fizetnek neked elég veszélyességi pótlékot, azt hiszem...  Nem csoda, hogy csalásra adnád- teszem hozzá csábítóan, aztán sebesen én is lekapom a göncöt, ami félig amúgy sem az enyém.  Aztán egy elegáns mozdulattal a vízbe fordulok, elterülök, és meglapogatom magam mellett a gyöngyöző felszínt. Valóban segít a testem furcsa hőingadozásain, vagy legalábbis eltereli egy kicsit a figyelmem a zubogás, a kellemes meleg, és Elliot… Főleg ez utóbbi…

*

Fogalmam sincs mennyi idő tellhetett el. Mélán iszogattam a pezsgőt, ami kellemesen hideg volt. Körülöttem a víz forrón pezsgett, a vérem pedig szintén zsibongott még jólesően, valahol a kettő közé alkalmazkodva. Odakínáltam az üveg száját Elliotnak is, hátha kér. Legalább alkoholt. Mondjuk a jelenlegi kondíciójából arra következtetek, talán nem is él máson.
- Szóval, nem jól tartanak mostanság? Nem mintha nem kedvelném a csontokat... - teszem hozzá hízelgő pillantással.
- De mintha kissé le lennél fogyva Szibéria óta - célozgatok, és szemérmetlenül méregetem azt, amit belőle a gyöngyöző víz látszani enged. Akkor is volt alkalmam megtapasztalni a teste súlyát, és… ma is. Többször is...

pl ●t twist ~ after

előzmények

Alexej
2002. április 10.
Éjszaka

outfit

16+

touch me,
and you'll burn

Miért kerteljek, Lexi? Visszakérdeztem volna, de nem tettem. Sejthette, hogy nem vagyok éppen egy szűzies kislány, és ezen Gabriel halála vagy eltűnése sem segített. Azóta is mindenféle emberekkel megfordultam egy ágyba. Nem tudtam, hogy jól tettem-e, hogy nem csak tovább mélyítettem-e vele a sebeket. Valahol nem is érdekelt. Én döntöttem úgy, hogy ilyen módon lépek tovább, hogy könnyebb kefélni, mint elköteleződni, azt várva, hogy mikor raknak megint félre. Talán ezért is zártam el Alexej elől most a lelkesedésemet... talán ezért is nyomtam el magamban a gyerekes vidámságot annak nyomán, hogy megpillantottam. Könnyebb volt a játék, a fagyosnak álcázott szavak mögé bújva, annak reményében, hogy most nem én melegítem fel valakinek a szívét, hanem az enyémet fogják. Hiú ábránd volt ebben beleélni magamat, nem is tettem különösebben. Egyszerűen csak jobban hangzott, mint az, hogy meghalt a pasim és sírok.
Odabent a szobában, lepillantva London fényeire, átadtam magamat a helyzetnek. Ezen segített Alexej érintése is, ahogy végig simított a mellkasomon és óvatosan kipattintotta a zakóm gombját. Ez az  egy volt rajta, ráadásul annyira megviselt lett a hajós kalandunk után, hogy azzal a mozdulattal le is szakad a fekete kis műanyag. Nem bántam, utána sem néztem, ahogy a cipőm orrára pattantva egész egyszerűen tovagurult a szobába.
Már nem számítottak az apróságok. Legalábbis nem a gombok. Csak csendesen vetkőztem le, hagyva, hogy segítsen kibújni. Ígyhát úgy álltam előtte, mint egy kölyök, kócosan, véznán, tele sebekkel, amikre még én magam is azt mondtam, katonadolog. Csúnyák voltak, feltűnőek, de ezek formáltak Elliottá.
Alexej ujjai ciccegve simították a bőrömet. Beleborzongtam, ahogy az egyik heget érintették, majd elérte a bordáimat. Azok olyan könnyen kitapinthatóak voltak, mint kemény dombocskák. Ez a legtöbb ember elborzasztotta... de én nem éheztem. Én csak nem voltam éhes.
- Ejnye, nem fizetnek neked elég veszélyességi pótlékot, azt hiszem...  Nem csoda, hogy csalásra adnád- - Súgta a fülembe aztán. Nem foglalkoztam a szavai tartalmával. Fel sem fogtam őket, csak a forró leheletet a fülemen. Készen álltam átadni a forró haboknak magamat, na meg Alexejnek. Engedtem, hogy ha akar harapja a bőröm, az ajkaimat, csókoljon ott, ahol tetszik, érintsen, ahol szeretne. Kíváncsi voltam rá, kíváncsi votlam az ő ritmusára, mert az enyém vad volt és tűzes, de csak akkor mutattam meg neki magamat, mikor már olyan forrón, olyan mindent áthatóan kapaszkodott össze minden porcikán.
A gyönyör megnyugtatott. A gyönyör felszabadított, olyan volt, mint egy hatalmas, lüktető vonat, ami nem akart megállni, nekem mégis békét hozott. Talán ez kellett, hogy magam mögött hagyjam a nap feszültségét. A testem ernyedten süppedt egészen a vízbe, hagyva, hogy a nagyobb bugyborékok néhány csepp vizet fröcsköljenek az arcomba. Így pillantottam Alexejre és a már nyitott pezsgős üvegre.
- Szóval, nem jól tartanak mostanság? Nem mintha nem kedvelném a csontokat... - A megjegyzésre érkező pillantásra még kissé levegő után kapkodva, de felnevettem. Az én testem nem reagált olyan könnyedén a történtekre. Még percekkel később is éreztem a nyomot, amit rajtam hagyott.
- De mintha kissé le lennél fogyva Szibéria óta.
Természetesen a véznaságom volt a téma. Valamiért ez mindenkit érdekelt, ezért válasz helyett első körben átvettem az üvegemet és morogva a számhoz emeltem. Egy nagyobb kortyot vettem magamhoz, reméle, hogy attól majd jobb kedvem lesz. Nem szerettem a testemről beszélni... bár azt azért még én is tudtam, hogy egész kellemesen néz ki, ha valaki nem akad fenn a kiálló csontokon és a hegeken.
- Inkább igyál, Alexej... - Mondtam és egyenesen a szájához nyomtam az üveget. - Hidd el a diétám közel sem olyan izgalmas, mint ez a pezsgő. - Tettem hozzá. Nem akartam perzse morgással elrontani a hangulatot, így a víz alatt megérintettem a combját és finoman végig simítottam rajta, mielőtt a jakuzzi széléhez húzódva megtámaszkodtam volna és a karjaimra fektettem volna az államat, kitámasztva azt is, hogy teljes nyugalomba nézelődhessek az üvegezett erkélykorláton át a városra.
- A válás sok mindent kihozott belőlem. Sosem voltam egy nagyétkű, de egyedül nehezebben veszem rá magam...

Április 10.

 


  feel no pain

A víz gyöngyözve, zsibongva vesz körül, és hol leleshetek a csillogó buborékok közé egész mélyre, hol csak a felszínen tükröződő, hullámzó arcépem láthatom. Bár torz, zubogástól szét-szétfutó kép, meglepően pontosnak érzem. Ilyen volnék? Alkalmazkodó a hullámokhoz, és mégis állandó, ugyanaz az egykedvű kifejezés. Ugyanazok a sötét szemek figyelik ezt a klóros, csírátlan, előmelegített kristálytiszta vizet, amik a tenger zabolátlan, vad hulámait is tették. És benne Elliotot is.
Ő nem kifejezetten jéghegynek tűnt. Azalatt a pár óra alatt, mióta egymás társaságát élvezzük, volt már lelkes, letört, riadt… És most elégedett, talán. Én nem merültem úgy a vízbe, mint ő, de azért ellazultan dőltem a medence falának a hátammal. Pontosabban szólva, én nem a vízbe merültem, inkább az ő tekintetébe. Apezsgő ízével a számban méregettem, lomhán keresgéltem azokat a gondolatokat, amikre szükségem volt most, és amik szépen visszakanyarítanak a számomra fontos vizekre. Pezsgős, csillogó aranyszín, de maróan alkoholos vizekre.
- Inkább igyál, Alexej...
Szófogadást mímelve vettem számba az üveg nyílását, de a pillantásból, ami ezt kísérte, tudhatta, hogy ez nem titkoltan hamis engedelmesség. Amíg olyasmit kínál, amit szívesen a számba veszek, addig nem hiába teszi. Megragadtam az üveg nyakát, és elvettem, hogy kényelmeset húzhassak belőle.
- Hidd el a diétám közel sem olyan izgalmas, mint ez a pezsgő - mondja, és mint egy alattomos, vízszint alatti hullám, végigszánt a combomon.
- És van még itt a pezsgőnél izgalmasabb dolog is - fordultam én is utána, de én nem feltétlenül csak a kilátás miatt. Illetve nem a városra nyíló kilátás miatt. Szorosan mellé húzódtam, s belélegeztem az illatát, mielőtt óvatosan és alattomosan a nyakába fújtam.
- A válás sok mindent kihozott belőlem. Sosem voltam egy nagyétkű, de egyedül nehezebben veszem rá magam…
- Társaságban jön meg az étvágy… - dünnyögtem a fülébe, észrevettem már azt az árulkodó kis remegést, ami mindig rájön, ha a nyaka körül ügyködök.
- De ha ennél is valamit, ott a minibár - bökök fejemmel a megfelelő irányba, de a tekintetem nem veszem le róla. Tetszenek a fekete, vizesen csepegő fürtök a város pislákoló fényei előtt. Olyan mint egy sejtelmes, sötét felhő, ami sosem tudni, mit hoz. Esőt, villámot, szelet… Talán ezért vonzanak a heves emberek, mint ő is. Nem bánom, ha egy sötét felhő néha vihart kavar az örök kietenségben.
Itt a pálcám egy karnyújtásra, így amíg hallgatunk, egy nonverbális varázslattal feltárom a minibár tartalmát. Gyümölcsök… Annak, ami rajtam van, ami a torkomat és a tüdőmet égeti, és a csontjaimat lassan újra meg újra megpróbálja lángra gyújtani, biztos jót tesz némi vitamin. Elliot meg… Neki csak a szájába akarok dugni valamit. Elénk lebeg egy tál, teli szőlővel, ananásszal, mindenféle egzotikus, színes izével. Én valami egyszerűbbet kínálok, kiveszek egy félig megpucolt banánt és kaján félmosollyal Elliot felé kínálom, mint ő az előbb az üveg száját.
- Rád férne egy kis társaság, és nem csak az étvágy miatt… - jegyzem meg eltúlzott sajnálkozással. Aztán komolyabban folytatom.
- Felismerem a magányos farkast, ha látom, Elliot… Nem szép, hogy egyedül hagytak. És majdnem meg is ölettek... - csóválom meg a fejem újra.
- De most nem vagy egyedül... Tudod, csak egy címet kell mondanod, és én szívesen visszaadom a kölcsönt... - ajánlom mintegy mellesleg, könnyed piszkálódásba csomagolva egy igencsak fontos kérdést.

pl ●t twist ~ after

előzmények

Alexej
2002. április 10.
Éjszaka

outfit

16+

touch me,
and you'll burn

Éreztem, ahogy Alexej közelebb kerül hozzám és finoman levegőt fúj a nyakamra. A bőr kicsit megrándult, de nem is azért, mert a nyakam annyira érzékeny lenne, bár szerettem, ha harapták, csókolták, esetleg kiszívták. A fülem miatt. A levegő ugyanis lágyan érintette a fülcimpát, éreztem, hogy az az ő meleg lehelete. Ettől pedig egészen megborzongtam. A farkaskoma ugyanis már korábban rátalált a nyakamra, egész közel merészkedve a füleimhez… de ha ott kezdett volna el harapni és csókolgatni… hát akkor a mi kis játékunk jóval korábban a végére ért volna.
– Társaságban jön meg az étvágy… – magyarázott a fülembe, amitől végig futott rajtam a remegés. Túl olcsó lett volna ilyen könnyen elárulni a gyengepontjaimat, de valójában nagyon is szívesen hagytam volna neki magamat. Élveztem, hogy élvezhetek. Nem azért, mert nem volt rá lehetőségem régóta. Egyszerűen csak Alexej más volt, vele más volt ez is. Attól még gyenge vagy a szemében, túl könnyen irányítható… ez nem te vagy, O’Mara. A hang emlékeztetett a makacsságra, amit a vágyak elnyomtak bennem, na meg a kissé bódító meleg.
– Bizonyos étvágy mindenképpen – suttogtam magam elé. A tekintetem még mindig a város fényein tartottam. Kellett egy pillanat, míg ismét Alexejre pillantottam. A sötét szemek egészen képesek voltak hatást gyakorolni rám.
– De ha ennél is valamit, ott a minibár. – Magyarázta, a fejével a megfelelő irányba bökve. Ha valamit nem akartam, akkor azt, hogy evésbe forduljon ez az egész. Egyrészről úgy ettem, mint egy rossz disznó, ami aztán tényleg véget vetne a szexizésnek, másrészt nem akartam, hogy még valaki az evésemmel legyen elfoglalva. Foresttel is szétcseszte a kapcsolatunkat, Esmével is a barátságunkat… nem kéne megismételni semmilyen téren.
– Gyümölccsel akarsz etetni, mint egy görögistent? – Nevettem el magam, ahogy megláttam a gyümölcstálat. Végül is nem nézett ki rosszul a maga színességében, de ha valamit mindennél jobban utáltam, azok a gyümölcsök voltak. Túl édesek –, de egészen máshogy, mint egy finom csoki –, furcsa állagúak... furcsa szagúak. Beleborzongtam a gyümölcsökkel való élményeimmel. – A pirosokat tartsd távol tőlem. – Jegyeztem meg, de persze, hogy egy banánt fogott meg. Félig megpucolva tartott felém, de nem vettem el. Csak közelebb hajoltam, finoman bekaptam a végét, de közben Alexej arcát figyeltem, hogy tetszik-e neki a látvány, aztán egy kicsit robban ráhajoltam a banánra majd egy nagyobb darabot lehajoltam.
– Eft moft érdékeld– közöltem teli szájjal, majd amikor végre lenyeltem a túl nagy falat egy részét, még csámcsogva hozzá tettem: – Ezt csak a kedvedért vállaltam be.
Aztán visszadőltem a buborékos vízben, hogy kényelmesen élvezzem a meleget. Éppen csak végig túrtam a hajamon a nedves ujjaimmal, megpróbáltam visszaigazgatni a tincseket, hogy úgy kezdjenek majd el megszáradni, ahogyan kell. Jól akartam kinézni, bár Alexej már minden létező helyen széttúrt.
– Rád férne egy kis társaság, és nem csak az étvágy miatt…
Hümmögve néztem rá ismét. Valahogy éreztem, hogy ennek az egésznek valami komolyabb folytatása lesz. Igazából kíváncsi voltam hová tart ez az egész, hiszen sejtettem, hogy nem véletlenül ugyanazon a hajón „dolgoztunk.” De nem bántam, lényegében kihasználtam a lehetőséget. Hülyeség lett volna azon hisztizni, hogy csak azért feküdt le velem, mert akar valamit.
– Felismerem a magányos farkast, ha látom, Elliot… Nem szép, hogy egyedül hagytak. És majdnem meg is ölettek... – Csóválta meg fejét. Szinte vártam, mi lesz a folytatás. – De most nem vagy egyedül... Tudod, csak egy címet kell mondanod, és én szívesen visszaadom a kölcsönt...
Egészen felé fordultam és megérintettem a mellkasát. Ujjaim finoman végig simítottak a bőrén, le a hasán, eltévedve kicsit a víz alatt.
– Hát igen, az a sok csúnya ember egyedül hagyott – válaszoltam már-már gyerekes hangsúllyal. Nem értettem pontosan mit akar, de úgy éreztem valamit ténylegesen vár a szexért cserébe. – Bosszút állnál, mert rosszul bántak velem? – kérdeztem. – Megsúgom. Nem Chris kedvéért vállaltam el ezt a munkát és nem is miatta vagyok egyedül. Ő csak egy unalmas, főnökösködő seggfej… – Tettem hozzá. Mégis ki más érdekelte volna Alexejt? Persze megérzés volt, hiszen még mindig nem volt teljesen egyértelmű a szándéka. Túl sokat ittam, túlságosan ki volt használva a testem ahhoz, hogy el tudjak gondolkodni. Tovább simítottam a hasát, óvatos mozdulatokkal.

Április 10.

 


  feel no pain

– Bizonyos étvágy mindenképpen…
A bennem élő farkas jóllakottan merült vissza a fekete mocsárba, ahol rejtőzni szokott. Megynugodva, mert tudja, hogy sosem marad éhen. Jól együtt tudtunk működni mi ketten. Neki egyelőre ez a mai elég volt, hogy elhallgattassa.
– Gyümölccsel akarsz etetni, mint egy görögistent?
Magamban somolyogva kuncogtam a kérkedő kérdésen, de be kell vallani… Volt benne potenciál ez irányba. Nem volt formában ma, mégis láttam benne.
- Már az is baj, ha jót akarok? - kérdezem vissza ártatlanul.
- A pirosokat tartsd távol tőlem - jelenti ki aztán mire vállat rántok, és kiszemezgetem az epreket. A legkívánatosabb gyümölcsök pedig pirosak. Pontosabban vörösek, mint a vér. Az pedig a leginkább figyelemfelkeltő, valahogy vonzódtam hozzá.
- Akkor majd nem pirosat kapsz. Inkább hosszút és vastagot - teszem hozzá, megtalálva a talán számára is hívogatót.
– Eft moft érdékeld - csámcsogja. Kár, hogy megszólalt, kicsit rontja az összképet, de sebaj, somolygok az orrom alatt gunyorosan.
– Ezt csak a kedvedért vállaltam be.
- Le vagyok nyűgözve. Micsoda önfeláldozás. Kár, pedig lehetett volna neked is jó - rántom meg a vállam.
- Majd keresünk valami kedvedre valóbbat - teszem hozzá, aztán csak úgy szemezgetek a tálból tovább, nem véve tudomást róla, hogy marja a torkomat minden egyes falat. Közben pedig más, társaságibb vizekre evezünk, pontosabban víz alá, tekintve Elliot huncutul kalandozó kis ujjait, amik épp kellő mértékig nehezítették meg, hogy arra figyeljek, amit mond. De azért erőt vettem magamon.
– Hát igen, az a sok csúnya ember egyedül hagyott. Bosszút állnál, mert rosszul bántak velem?
- Boldogan - morogtam lelkességet mímelve, sandán méregetve őt, mintha csak a szép vonásait kutatnám, s nem az azokban megbűvó egyéb, ki nem mondott gondolatokat.
– Megsúgom. Nem Chris kedvéért vállaltam el ezt a munkát és nem is miatta vagyok egyedül. Ő csak egy unalmas, főnökösködő seggfej…
- Aki… Ahogy mondtad… Megpróbált megöletni…? - érdeklődöm, mintha csak bájcsevegnénk pancsikolás közben. Egy alattomos köhögés fojtogatja a torkom, de erősebb vagyok nála egyelőre. Dolgom van. Nem fogok kinyúvadni, mielőtt kézre nem kerítem azt, aki elvette tőlem őt... És főleg nem egy kis megfázásban. Soha nem is volt a halálom általam vélt okai között, hogy egyszerűen csak tüdőgyulladást kapjak. Nem mintha választhatna az ember… De én félig nem vagyok ember.
- Javíts ki, ha tévednék, de úgy sejtem, amíg csóró, de ügyes kis tolvaj voltál, kellettél neki, És amikor már nem a munka járt az eszedben… Khm… - álcáztam jelentőségteljesnek egy egyébként magától is érkező torokköszörülést. - … akkor elkapott hátulról - böktem ki aztán. A forrásaim persze nem megbízhatók, de rebesgetnek az utcán, és az utca alatt sok mindent.
- Tudod, nekem is van vele egy kis elintézetlen ügyem… Semmi komoly persze… De szívesen találkoznék vele… Ha tudnám, hol keressem... - célozgattam, közben közelebb csusszanva Elliothoz, aki láthatóan remekül érezte magát a meleg vízben és az alkoholtól, meg a hasfalam simogatásától.

pl ●t twist ~ after

előzmények

Alexej
2002. április 10.
Éjszaka

outfit

16+

touch me,
and you'll burn

Talán, ha nem a melegvízben ücsörögtem volna a buborékok között, kicsit bántotta volna az önérzetemet, hogy azért feküdt le velem, mert annyira érdekli Cartwright. Lehet, hogy igazából akkor sem… kezdek hozzászokni, hogy valami mindig van minden mögött. Önmagamért nem érdeklem az embereket. Az egyik le akar csukni, a másiknak inkább Christopherrel kéne itt ülnie, mint velem, hogy megoldja vele, amit akar. Már-már annyira természetesnek hatott, hogy az önérzetemet sem tudta bántani igazán.
– Aki… Ahogy mondtad… Megpróbált megöletni…? – Na igen, manipulálni próbált. Egész jól csinálta, bár hozzá tehette volna, hogy gyönyörű vagyok valami, csakhogy teljes legyen a kép. De nem bántam egyelőre, próbálkozzon csak, szeretem magam hülyének tettetni, addig sem kell különösebben gondolkodnom. Jelen pillanatban amúgy is lekötött, hogy a mellkasát cirógassam, semmint, hogy csalfasággal vádoljam. Végül is kit érdekel? Én szexelni akartam, ő meg információkat. Mindenki megkaphatja, amit akar… ha én azt akarom. Tetszett, hogy a helyzetben főszerepet kaptam, még egy gúnyos kis mosoly is kiült az arcomra.
– Javíts ki, ha tévednék, de úgy sejtem, amíg csóró, de ügyes kis tolvaj voltál, kellettél neki, És amikor már nem a munka járt az eszedben… Khm… – folytatta. – … akkor elkapott hátulról.
– Utána jártál kicsit a dolgaimnak? – kérdeztem és a mutatóujjam nedvesen írt le egy kört a mellkasán, óvatosan ingerelve az érzékenyebb területeket. A pillantásom nem vándorolt ezúttal az arcára. – Ez igazán megtisztelő, Alexej. Már szinte fontos embernek érzem magam. – Tettem hozzá és elmosolyodtam. Így emeltem a tekintetem a sötét szemekre. – Sok dolog van Cartwright számlájára, de az, hogy hátulról elkapott az én döntésem volt. Ő csak egy eszköz volt. Féltékennyé kellett tennem valakit.
Igen, Leix, fele annyira sem vagyok ártatlan bárány, mint hiszed… Talán sokan kihasználtak, mert hagytam. Csakhogy Christopher nem volt a szerencsések között. Ellene küzdöttem, minden erőmmel. Nem akartam az alattvalója lenni, sem a játékszere. Az, hogy megkaphatott csak az én nagylelkűségem eredménye volt.
– Tudod, nekem is van vele egy kis elintézetlen ügyem… Semmi komoly persze… De szívesen találkoznék vele… Ha tudnám, hol keressem... – Közben az ujjaim lejjebb vándoroltak a hasára. Finoman simítottam végig az izmain. Bár Alexej nem volt nagydarab, mégis sportos és izmos alkata volt. Ez pedig tetszett. Kicsit más volt, mint amihez szoktam. Egészen különleges.
– Az az érzésem, hogy vele kéne inkább most itt ücsörögnöd… könnyedén vízbe fojthatnád, ha elég alkoholt adtál neki. – Tettem hozzá nevetve. Nem lepett meg, hogy kihasznált, még csak nem is sértett. Ez pedig olyan furcsa, semleges érzést keltett bennem… sőt, igazából lenyűgözött. Főleg akkor, ha még a hajó elsüllyesztését is megtervezte előre. Egy pillanatra nem érintette, a pezsgőért nyúltam és szép nagyokat kortyoltam belőle, tudva, hogy ezt józanul aztán nem fogja kiszedni belőlem.
– Miféle ügyed van neked Chrisszel? Nem említette, hogy vérfarkas gondjai vannak. – Információért cserébe információt, nem igaz? A kérdés közben közelebb húzódtam és finoman megcsókoltam, hogy aztán az alsó ajkába harapva egy kicsit megbüntessem – nem, mintha haragudta volna rá bármiért is. Ügyesen fel is sértettem az területet és egy csepp vér buggyant ki onnan. – Még nem győztél meg eléggé, hogy segítsek, azt kell, hogy mondjam. – Érintettem meg az arcát, a hüvelyujjammal elkenve picit a vért.

Április 10.

 


  feel no pain

– Utána jártál kicsit a dolgaimnak?
- Így jár, aki ilyen érdekes…
Minek is tagadjam? Inkább bevallom úgy, hogy megpróbáljam vele elbűvölni. Látszik persze, hogy mostanában kisiklott egy kissé, de talán ő maga sem felejtette el még, hogy bizonyos dolgokhoz kivételes tehetsége van. Az ágyon ( vagy esetünkben vízen) kívül is. Bár ahogy kalandozgat rajtam, el kell ismernem, egy tehetségét a mai napig csillogtatja.
– Ez igazán megtisztelő, Alexej. Már szinte fontos embernek érzem magam.
- Miért ne éreznéd?
Piszkálom egy kicsit a kérdéssel, és ahogy rám néz, és sötéten somolyog, lesz egy halvány érzésem azzal kapcsolatban, hogy magától is kételkedik. Ott van az a kis szikra. Csak még nem lobbant be eléggé.
– Sok dolog van Cartwright számlájára, de az, hogy hátulról elkapott az én döntésem volt. Ő csak egy eszköz volt. Féltékennyé kellett tennem valakit.
- Gyakran megesik ez veled? Hogy muszáj…?
Tovább kérdezgetem, szeretek a kekeckedő kisördög lenni bárkinek a vállán, de most különösen az ő formás fülébe van kedvem belesutyorogni. 
- Komisz kis játékaid vannak… És pont ezért szívesen részt veszek bennük. Lenne egy remek eszközöd.
Az újbóli ajánlattal kicsit győzködöm is, kicsit csábítom is rá, hogy azt tegye, ami igazából mindkettőnknek jó lenne. Tekintve, hogy merre barangol megint, nyilvánvalóvá is válik, hogy kedveli a jóféle eszközöket. És tudja is, mire használja őket.
– Az az érzésem, hogy vele kéne inkább most itt ücsörögnöd… könnyedén vízbe fojthatnád, ha elég alkoholt adtál neki.
Halkan fújok megint. A gondolat, amire rátapint, és az is, amit fizikailag szó szerint tapogat, így egyszerre kellemes és élvezetes is. Egy pillanatra elúszik előlem a jelen, és elképzelem, hogy végre bosszút állok. Megfizetek Annáért, ráadásul levágom a helyi alvilág képzeletbeli hidrájának fő fejét. De ez még csak egy vágy sajnos. És ahogy Elliot elenged, rájövök, hogy még nagyon is tennem kell azért, hogy beteljesüljön.
– Miféle ügyed van neked Chrisszel? Nem említette, hogy vérfarkas gondjai vannak.
- Nem tudja, hogy gondjai vannak velük…
Halvány, finom vicsorral morgok, de ahogy elképzelném, ahogy átharapom a szóban forgó fickó torkát, hirtelen Elliot foglalja le a számat, és ő harap meg engem. A vér íze a számban így viszont még egy kicsit közelebb hozza pedig az előbbi gyilkos képzelgést, nem is tiltakozom, sőt. Mondhatni pont illik most ide. Újabbat sóhajtok, reszelősen, míg ő a sebet simítja végig.
– Még nem győztél meg eléggé, hogy segítsek, azt kell, hogy mondjam.
A vicsorból somolygás lesz, lenyalom a vért, aztán játékosan az ujja felé kapok. Nem hharapom meg persze, de amíg azzal van elfoglalva, ami fent történik, elkapom a derekát, és egészen közel húzom magamhoz.
- Én ráérek. Most is, máskor is. És türelmes vagyok, nagyon. Szívesen győzködlek még...
Kaján lelkesedéssel teszem hozzá, és a nyakába hajolok, hogy az érzékeny bőrön végigharapdálva megint eljussak a füléig. Ha ma csak ennyit tudok tenni az ügy érdekében, hát akkor ennyit teszek. Elliot társasága egyébként is mindig izgalmas, még néhány kaland belefér, elvégre nem sietek. Egyszer elérek annak a nyakához is, akit nem csak kényeztetőn fogok cirógatni. Nem, egyszer igazi farkasmódra fogom feltépni a torkát, és élvezettel fogom végignézni hosszú küszködését. De addig is… Csak egy kicsit erősebben harapok bele Elliotba újból, azon az érzékeny helyen. Egyszer úgyis kiszedem belőle, vagy valaki másból, amit tudni akarok...

pl ●t twist ~ after

előzmények

Alexej
2002. április 10.
Éjszaka

outfit

16+

touch me,
and you'll burn

Alexej olyan volt, mint egy kellemetlen kis hang, ami szinte duruzsolta a fülembe, szinte sugallva, milyen rosszaságot kéne csinálnom. Csakhogy a szexet nem tudtam annak értékelni, akkor sem, ha egy egész kicsit kihasznált. Én is kihasználtam őt, azt akartam, hogy döntsön meg és hát ha nem is vízszintesben csináltuk feltétlenül, sikerült elérnem, amit akartam. Ez kölcsönös volt, habár egyelőre információval nem szolgáltam neki.
– Gyakran megesik ez veled? Hogy muszáj…? – kérdezte, én meg csak felvont szemöldökkel néztem rá. Nem akartam egyenes választ adni, találja csak ki. Igen, sokszor éltem a féltékennyé tevés művészetével. Natnál kifejezetten erőteljesen működött… még Christophernél is, pedig hozzá aztán annyi közöm van, hogy párszor aláfeküdtem, ha azt igényelte. Semmi érzelem.
– Komisz kis játékaid vannak… És pont ezért szívesen részt veszek bennük. Lenne egy remek eszközöd.
Ujjaim finoman simították egyszer-kétszer még őt odalent a habok alatt. Nos, ez valóban kiváló eszköz… – sóhajtottam is egyet. Ugyanakkor készen álltam arra, hogy most még egy kicsit húzzam az agyát. Miért érné meg nekem máris elmondani, amit akar? Komisz kis játékaim vannak… komiszak és kiszámíthatatlanok. Ezért hát még Alexejnek is várnia kellett, mielőtt megnyílok.
– Akkor sejtheted, hogy ezt a játékot, még meg kell tanulnod. Ha velem szexelsz, akkor én érdekeljelek… Blöki– tettem hozzá, hogy kicsit súgjak neki. Aztán persze, mint egy terelésképpen szépen át is tértem a Cartwright témára. Mégis mit akart tőle? Ráadásul éppen rajtam keresztül… talán fontos vagyok neki, de már jó ideje nem én kaptam a legjobb állásokat itt és ez nem volt véletlen. Mostanra inkább csak egy dísztárgy voltam. Aligha mondott el bármit is a terveiről. Ha egyáltalán ez érdekelte Alexejt. De amíg szexelünk, addig persze tudom magamat fontosnak tettetni. Ezért megéri.
– Nem tudja, hogy gondjai vannak velük… – jött a válasz a kérdésemre. Meglepett volna, ha nem sejti. Ennek fényében a furcsa pasas a hajón talán nem is miattam, hanem Alexej miatt érkezett. Mindegy… nem érdekelt. Nem ezért voltam itt, inkább egy bosszúharapással összekötött csókkal próbáltam meg magamra terelni a blöki figyelmét. Tanulja meg, hogy a figyelme középpontjában nekem kellett lennem vagy nem győz meg. Végül is Lexi egészen idomíthatónak látszott.
Ahogy az ujjam után kapott és lenyalta a vért, finoman nyögtem egyet magunk közé. Könnyen húzhatott magához, átkarolva a derekamat. Elég alélt voltam ahhoz, hogy ne legyen ellenállás részemről.
– Én ráérek. Most is, máskor is. És türelmes vagyok, nagyon. Szívesen győzködlek még...
– Helyes… mert amíg nem hódítasz meg… nem tudok segíteni… – Nyöszörögtem, ahogy finom harapásokkal a nyakamon át eljutott a fülemhez. Az egész testem megremegett. Tudhatta, hogy ez a pont a lehető legérzékenyebb. Nem gondolkodtam tovább. Lehetetlen lett volna. Az elmém elhomályosult és nem maradt más, mint egy újabb adag forróság egy vérfarkas karjai között…

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.