+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Gabriel Milton (Moderátor: Gabriel F. Milton)
| | | | |-+  Menedék
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Menedék  (Megtekintve 8626 alkalommal)

Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 06. 10. - 19:27:20 »
+1

TO; Elliot


2002. június 12.
Micsoda cselszövés ez…?

Úgy érzem, ha most azonnal nem megy el innen, akkor nekem kell majd. Meg kellene értenie, hogy ha egy bizonyíték arra mutat, hogy a pasiját meg kell kérdeznem néhány dologról, akkor annak nincs köze ahhoz, hogy milyen személyes törekvéseim vannak. Össze fogunk veszni, ha így folytatódik, és talán véglegesen. Ezt pedig nem akarom. Meg fogom akadályozni valahogyan, ha látom, hogy tudok vele tárgyalni.
A fenébe is kurvára szar helyzet ez. Nem akarok közte és a munkám között választani, pedig nagyon abba az irányba terelődik ez a vita. Ha megígérem neki… ha eltépem azt a behívót, akkor lesz majd más, aki megteszi helyettem a kikérdezést. Persze, ezt kellett volna már eleve megtenni, másnak átadni az ügyet. Az első komolyabb ügyemet, mióta visszatértem. Vagyis néha már nem vagyok biztos benne, hogy jól tettem, hogy visszatértem. Mindenki eltemetett, meggyászolt, és ahelyett, hogy örülnének nekem csak a fájdalmat látom, mikor rám néznek. Metz, Elliot, mind a ketten olyan sérülést szereztek, amit soha nem tudok majd begyógyítani. Ehhez nem elég a visszatérésem.
- Ha még egyszer azt mondod nekem, hogy nem vagy fontos, beverem a képed.
Hirtelen kel életre a lakás, ahogy Elliot előveszi a pálcáját. Már Afrikában is megtapasztaltam, hogy mekkora ereje van, amit valószínűleg a sötétség vált ki belőle, de ott nyílt terepen voltunk, ez itt egy zárt lakás. Ha csak a tányérok törnek majd, az még nem is érdekel annyira.
- Én voltam az egyetlen, aki itt volt veled. Én voltam az, aki megölelt, aki csillapította az átokheged nyomását… ezt ki tette meg érted? Mert Metzger biztosan nem.
Itt azért megint elönt kicsit a méreg. Ha szerinte az elég volt nekem, hogy idejött, eltöltött velem fél órát, egy órát és ettől nekem boldognak kéne lennem, akkor valami álomvilágban él. És soha nem kértem, hogy az átokhegemhez nyúljon. Tény, hogy nem is taszítottam el magamtól olyankor a közelmúltig, de ettől még a lényegen nem változtat semmi. Másrészről, pontosan tudja, hogy nincs senki más rajta és Metzen kívül. A családom tagjaival nem tartom napi szinten a kapcsolatot, szóval mit vár? Mégis kinek kellett volna itt lennie?
- Tudod, arra lett volna szükségem, hogy a széthulló életemben ne csak egy átmeneti segély legyél, hanem egy biztos pont, amihez tudok igazodni. Erre most azt látom, hogy…
Már nem kiabálok, már nem vagyok ideges. Inkább beletörődtem ebbe az egészbe. Ha kell, akkor menjen, nem fogom vissza. Ha meg nem akar menni, akkor maradjon. De jobb lenne minél előbb megérteni, hogy engem nem érdekel jelenleg egyikük múltja sem.
- Talán egy részed tényleg meghalt… csak az a kár, hogy vele vitted azt az Elliotot is, aki melletted voltam. De ezek után legalább tudom, hogy felesleges törnöm magam. Úgy is csak azt veszed észre, ha a szádba mászom… a többi nem fontos…
Elfordul, de teljesen felesleges. Így is tudom, hogy mi játszódik le benne. Így is látom a könnyeit, még akkor is, ha nem szó szerint. Elfordulok én is, így látom, hogy a kutyák teljesen meg vannak őrülve. Talán el kéne húznom a függönyt, hogy ne lássanak semmit a továbbiakból, de az is igaz, hogy most már szinte mindegy.
- Nem akarnám, hogy olyan legyél, mint akkor… Én sem vagyok olyan, természetes, hogy te sem lehetsz. – Belefogok egyfajta magyarázatba vagy nem is tudom, csak meg akarom törni a csöndet kettőnk között. - De tudod, amíg te belőlem egy kabátot kaptál vissza, én azt látom, hogy a szemem láttára távolodsz el. Talán túlzás azt mondani, de ilyenkor mindig azt érzem, hogy meghalsz. Minél kevesebb időt töltesz velem, a közelemben, annál inkább érzem azt, hogy eljön majd a pillanat, amikor már nem lesz egyáltalán közünk egymáshoz, és akármit csinálok… – Itt igyekszem kihangsúlyozni az akármit, hogy ezzel is megcáfoljam benne azt, amiért idejött ma. Aztán az is lehet, hogy pont ezzel fogom megerősíteni. - csak még jobban távolodok el tőled.
Igen, egy ideig bármit megtettem volna, hogy visszakapjam. Talán, ha akkor Macmillan nem veszi el az engedélyem, tényleg bevittem volna a Fraser fiút csak azért, hogy egy kis időre elválasszam őket egymástól, de mostanra rájöttem, hogy ennek semmi értelme, mert azzal csak magam mellől is elüldözném. Afrikában történt bennem valami. Nem azt mondom, hogy teljesen feladtam, de ott megfordult. Most már annak is örülök, ha őt boldognak látom. Ha azt a Fraser fiú mellett éri el, akkor úgy is jó.
- Afrika óta már nem hajtok azért, hogy visszaszerezzelek. Nem tennék olyat, amivel bánthatlak. Ezért is esett rosszul, hogy apádnál az utolsó csepp voltam, és ezért sem akartam találkozni veled. Hogy ne legyek megint az, aki miatt rosszul leszel. Nekem itt van a munkám, ami mindig kettőnk közé fog állni, ezzel is tisztában vagyok. Elliot, miért akarnék keresztbe tenni neked?
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 06. 16. - 17:06:20 »
+1

what a plot twist you were
2002. június 12.

g a b r i e l
i don’t chase.
I conquer.
You will crumble like Rome for me.

style: outfit zene: Sound of War

Mélyen a szívembe martak Gabriel szavai. A könnyen ott ültek a szememben, de csak akkor folytak ki, mikor elfordítottam az arcomat. Értettem, mit jelentek neki, hogy nem lehetek biztos pont, csak azért, mert nem élek vele és nem fekszem le vele. Mindennap itt voltam, csoda, hogy Aiden még nem kapott féltékenységi rohamot, de ő mégis ezt dörgölte az orrom alá. Tényleg nem az volt, aki kisétált az életemből. Valami megtört roncs volt, ami egymaga képtelen volt összekaparni a részeit… csak azt nem vette észre, hogy belőlem is ez vált. Már sosem leszek felhőtlenül boldog. Már mindig ott lesz a kérdés, hogy vajon, mikor megy el… mikor sétál ki utoljára az ajtón – legyen szó akárkiről.
Gabriel nem látta, hogy mit tettek velem a történtek. Vak volt rá, nem fogta fel, milyen mélyre mart. Mondhattam volna, ismételtethettem volna újra és újra, de nem volt hozzá erőm. Könnyebb volt távol maradni innen, megpróbálni új életet kezdeni. Csakhog visszajöttem, szinte várva, hogy megint gyötörni kezdjen. A bűntudat elkezdett felemészteni, mintha én tettem volna valamit kettőnk ellen. Én itt voltam, vártam, kértem, hogy maradjon… de most is csak ellent mond. Akármi mondom, hogy gondolja át.
– Nem akarnám, hogy olyan legyél, mint akkor… Én sem vagyok olyan, természetes, hogy te sem lehetsz. – Magyarázkodott, de minek. Már éppen elég mélyre hatolt a mondanivalója. Amíg nem vagyok az övé, nem teszek érte semmit. Talán tényleg jobb lett volna Metzgerre hagyni az egészet. Az ujjaim belemarkoltak a nadrágom anyagába. Nem is tudom, csak reméltem, hogy attól majd megnyugszom. De nem. Nem szóltam semmit, vártam és közben azon kattogtam, hogy: Menekülni akarok, menekülni akarok innen! – De tudod, amíg te belőlem egy kabátot kaptál vissza, én azt látom, hogy a szemem láttára távolodsz el. Talán túlzás azt mondani, de ilyenkor mindig azt érzem, hogy meghalsz. Minél kevesebb időt töltesz velem, a közelemben, annál inkább érzem azt, hogy eljön majd a pillanat, amikor már nem lesz egyáltalán közünk egymáshoz, és akármit csinálok… – Nyeltem egyet. Nagy nehezen visszanéztem rá. – csak még jobban távolodok el tőled.
Ha így folytatod, az a távolság csak nagyobb lesz. – Közöltem. A hangom hidegen csengett, de képtelen voltam a könnyeimet visszatartani. Egyszer voltam dühös és mérhetetlenül szomorú.
– Afrika óta már nem hajtok azért, hogy visszaszerezzelek. Nem tennék olyat, amivel bánthatlak. Ezért is esett rosszul, hogy apádnál az utolsó csepp voltam, és ezért sem akartam találkozni veled. Hogy ne legyek megint az, aki miatt rosszul leszel. Nekem itt van a munkám, ami mindig kettőnk közé fog állni, ezzel is tisztában vagyok. Elliot, miért akarnék keresztbe tenni neked?
Elléptem és megindultam a kandalló felé. Az előzőek után a szavai üres fecsegésnek tűntek. Én valamikor szerelmes voltam belé, a jövőm egyetlen reménységének láttam. Erre szószerint közölte velem, hogy nem fontos nekem. Nathaniel Forest is fontos, pedig tőle el is váltam… talán még egy szirkányi szerelmet is éreztem, ahogy az ott volt Gabe iránt is minden féltés és aggódás alatt. Az emberek nyomot hagynak egymáson.
Ha egyszer kisétálok az életedből és nem nézek feléd sem, akkor talán majd észre veszed, hogy fontos voltál. – Közöltem, nem is reagálva az előző megjegyzésére. Már késő volt bármivel is kimagyaráznia, de aztán végül megkönyörülve rajta folytattam: – És tudod mit? Inkább te legyél az utolsó csepp, mint egy idióta varázstárgy, amit csak eladnék. Érted meg is halnék. – Sóhajtottam egyet, nehogy újabb adag könny szakadjon ki belőlem. Nem volt szabad többet sírnom előtte.
Te nem nekem akarsz keresztbe tenni, hanem magadnak, zöldszem. Ez a legnagyobb baj. Higgadj el, nem kell versenyt futni az élettel mindig. Alig értél haza. – Néztem rá ismét, kicsit visszafordulva.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2021. 06. 19. - 21:35:11 »
+1

TO; Elliot


2002. június 12.
Micsoda cselszövés ez…?

Egy barom vagyok. Nem tudok erre mást mondani. Sikerült olyan módon átgázolnom Ellioton, ahogy soha nem kellett volna. Túl sértettnek éreztem magam ahhoz, hogy tisztán tudjak gondolkodni. Hirtelen elvesztettem a hidegvérem, amit a munkámban soha nem engedhetnék meg magamnak. Vele szemben, az egyik legfontosabb emberrel szemben mégis elvesztettem. A rohadt életbe.
- Ha így folytatod, az a távolság csak nagyobb lesz.
Igaza van. Még akkor is, ha nevetséges és rám nézve sértő az indok, amiért idejött, a viselkedésem nem az minősíti. Elfordulok felőle, próbálom lenyugtatni magam azzal, hogy a kutyákat kezdem el figyelni, akik a kertben legalább annyira kétségbe vannak esve, mint én attól, hogy a vallomásom után mi lesz Elliot reakciója.
Hallom, ahogy távolodik, és látom a kutyákon is, hogy követik őt, amíg el nem tűnik a szemük elől. Onnan, ahol ők állnak, nem látszik a kandalló. Ezt teljesen megértem. Én sem biztos, hogy fordított esetben maradni akarnék még. Most mégis úgy érzem, nem szabad így elválnunk.
- Ha egyszer kisétálok az életedből és nem nézek feléd sem, akkor talán majd észre veszed, hogy fontos voltál.
Nem kell ahhoz kisétálnia az életemből, elég ha most kisétál a kandallón keresztül. De tudom, hogy ma este már nem fogom tudni helyrehozni. Ahhoz túl sok minden történt, túl sok dolgot vágtam a fejéhez, amit talán nem kellett volna. Szóval meg is értem, ha soha többé nem akar majd látni.
- És tudod mit? Inkább te legyél az utolsó csepp, mint egy idióta varázstárgy, amit csak eladnék. Érted meg is halnék.
Eddig tartott az a tartásom, amit még azért öltöttem magamra, hogy akármi is történjen, józanul kibírjam a távozásáig. Ezek a szavai viszont annyira szíven ütnek, hogy érzem, összetörik bennem ez a tartás. Mégis valahogy úgy maradok, ahogy éppen állok. Keresem a tekintetét, és nem is akarom elengedni egyelőre.
- Elliot…
Tudom, hogy mondanom kéne még valamit, de valahogy nem jönnek már a szavak. Félek, ha most még valamit mondok, akkor csak rontok a helyzeten.
- Te nem nekem akarsz keresztbe tenni, hanem magadnak, zöldszem. Ez a legnagyobb baj. Higgadj el, nem kell versenyt futni az élettel mindig. Alig értél haza.
- Nem tudok megállni. Nem állhatok meg, Elliot.
Eleget pihentem. Mennem kell tovább. Meg kell tennem, különben megőrülök. Én nem is tudom, hogy mi lenne velem, ha egyszer valami olyan történne, ami miatt hosszabb időre ágynak esnék, és még az a kevés mozgásom se lenne meg, mint ami most volt.
Ne menj még el. Ne így váljunk el.
Igen, érzem a kényszert, de azt is tudom, hogy nem fogom megállítani. Azt hiszem, ha nem akarunk rontani a helyzetünkön, akkor el kell engednem, ha el akar menni.
- Látlak majd még?
Lépek felé egy lépést, mintha el akarnám kísérni haza, de csak valami olyanban reménykedem, hogy ha már egy szakadék lett közöttünk, fizikailag ne távolodjunk el most. Igazából akármit is válaszol, a varázsvilág nem egy olyan nagy hely, hogy örökre el tudjon menekülni, ami pedig az apját illeti és az egész kibaszott családját, biztos hallok majd még felőle, akármi is legyen a válasza.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2021. 06. 21. - 11:44:01 »
+2

what a plot twist you were
2002. június 12.

g a b r i e l
i don’t chase.
I conquer.
You will crumble like Rome for me.

style: outfit zene: Sound of War

Túl sok volt ez. Gabrielnek fogalma sem volt, milyen mélyre hatoltak a szavai. Nem ő volt persze az egyetlen, aki azt vágta a fejemhez, hogy nem veszem figyelembe az érdekeit, miközben én magam egyenesen úgy éreztem mindent megadtam azért, hogy neki jobb legyen. Mindig itt voltam… még akkor is, amikor Aidennel kellett volna lennem. Ő persze nem tette szóvá, hogy ott voltam Gabrielnél, pedig megérdemeltem volna. Megérdemeltem volna, mert zöldszem az exem volt, aki ráadásul gondot is okozott kettőnknek, ha már csak az afrikai ügyet említjük meg.
– Nem tudok megállni. Nem állhatok meg, Elliot.
Elszakítottam róla a tekintetem. A kandallóra bámultam, annak kormos, élettelen valóját könnyebb volt nézni, mint azokat a zöldszemeket. Egyre nehezebben ment az elutasítása… egyre több sebet tépett fel és minden pillanatban úgy éreztem, beleőrülök, még ha neki nem is mutatom ki. Sosem tudtam megjátszani magam Gabriel előtt, de az utóbbi időben meg kellett. Muszáj volt, mert ő volt a gyenge… de már többé ez sem volt igaz. Olyan volt, mint egy bolond, aki kapkodott valami után, hátha lekötheti a gondolatait. Csakhogy ez nem volt megoldás. Ismertem már annyira, hogy tudjam, a munkamánia is csak egy maszk, amit viselt… az volt a védekezés, mikor meghalt a családja, s most is az volt, hogy nem kapott vissza… hogy elveszítette a gondolatait. Talán előrébb jártam, mint ő… valahogy mindig is. Sok sebem volt, de ismertem őket, szembe néztem velük. Ez alól csupán az ő elvesztése, az Aidennel való szakítás voltak kivételek. De már az sem fáj, mert tudom, hogy egyedül is elég erős vagyok.
Pedig jobbat tennél magadnak, ha megállnál egy pillanatra. – közöltem ráérősen, de valójában nem akartam ezt már tovább fűzni. Kinyújtottam a kezem és végig simítottam a kandallópárkányon, ahol ott várakozott a hopp-porral teli kis edény. Emlékeztem, hogy én tettem át jobb oldalra, mert így könnyebben kézre esett, mikor ki-bejárkáltam Menedékből.
Ez az egész hely fájdalmas emlékkép volt, amit minden beszélgetésünk újra és újra felszakított, hogy véres sebként fertőzzön meg. Nem tudom, Gabriel mit érzett… de a viselkedése alapján csak ellökni akart magától. Semmi szüksége nem volt rám. Így nem…
– Látlak majd még? – lépett közelebb. Erőltettem, hogy ne nézzek rá. Nem akartam látni a zöld szemeket és vissza kerülni oda, ahonnan indultunk.
Nem tudom van-e értelme… – markoltam bele a porból, majd beléptem a kandallóba. Megértettem, nincs rám szüksége. Ha lenne, eszébe sem jutna, hogy nem fontos nekem. Ideje lenne mindkettőnknek tovább lépnie ezen az egészen. Főleg neki, mert nem tudja kezelni, hogy nem az övé vagyok. – Én megpróbáltam, Gabe, tényleg megpróbáltam. De neked nem elég a kisujjam, az egész karom kell… sőt az egész testem. Többet nem tudok most adni magamból... érted? – Sóhajtottam egyet. – Vigyázz magadra… – súgtam még oda, aztán eltűntem a zöld lángcsóvák között.

Köszönöm a játékot!
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2021. 06. 25. - 17:56:34 »
+1

TO; Johann


2002. június 25.
Baráti traccsparti

A kertben vagyok, egy kis sütögetéshez készülök elő, de korábban már voltam azon a helyen, amihez majdnem egy hónapig kellett gyűjtenem a bátorságot. Igen, nekem, aki könnyen odaáll egy átok elé, ha arról van szó, és akkor nem merek szembenézni a múltam egy nagyon is jelentős darabkájával. Elmentem megnézni, hogy hol vesztettem el annak idején Alice-t, az egyetlen pici lánykámat, akihez foghatóval azóta sem találkoztam, és a szörnyű események után már nem is gondoltam a családalapításra addig, amíg össze nem futottam Elliottal. Nos, ami azt illeti, jelenleg Alice nem él, míg Elliot ugyan él, de már ő is a múltam része. Legalábbis párkapcsolat szempontjából.
Szóval, Metz üzent, hogy átjönne, mert valami nagyon fontosról szeretne beszélni, ezért arra gondoltam, hogy meglepem egy kis sütögetéssel. Csak nemrég szereztem be ezt a mugli ketyerét, amihez nem sok minden kell, csupán fa vagy szén és egy kis tűz. Grillezőnek hívják, és ebben az időben pont jó is lesz. A sörök behűtve, de most egy kis lángnyelvre vágyom. Túlságosan is kemény volt szembesülni délután a múltam annak a részével.
Mikor beszéltem Metzcel a Mungóban, akkor nagyon komolynak tűnt, biztos vagyok benne, hogy valami fontosról szeretne beszélni. Valami fontosabbról, mint amivel én mentem hozzá az egyik ügy aktájában talált furcsaság miatt. Amiről egyébként ki is derült, hogy semmi furcsa nincs benne.
Legördítem a következő pohár lángnyelvet, majd félre is teszem a poharat. Ennyi elég lesz, ha elfeledkezek arról, hogy már ittam, akkor a sörözés után már akár a kertben aludhatok is. De addig biztos nem fog ez megtörténni, amíg a legjobb barátom ide nem ér. A kandallónál hagytam neki egy üzenetet, hogy a kertbe jöjjön, de onnan akár már meg is érezheti a finom sült hús illatát. A salátát később csinálom meg, míg a krumpli és a hagymakarika sül.
Végül mikor Azazel és Amon megindul a házba, akkor tudom, hogy itt az ideje.
- Sör a jégtartóban – kiabálok neki. - Ha erősebbet szeretnél az itt van nálam.
Nem várok mást, szóval esélytelen, hogy bárki beessen váratlanul. Nem mintha olyan sokan jöhetnének. Látom, ahogy a kutyák közelednek, így biztos vagyok benne, hogy ő is ideért.
- Haver, remélem nem vagy kiöltözve, mert akkor hamarosan nagyon le fogsz izzadni.
Én is csak egy pólóban és térdig érő nadrágban, meg egy saru jellegű kis lábbeliben vagyok. Ezek pont alkalmasak ehhez a könnyed délutáni kikapcsolódáshoz. Persze, én könnyebb helyzetben vagyok, ha esetleg barátom szeretne valamilyen testedzést végezni a vacsora előtt, hogy megjöjjön az étvágya. És itt nem éppen a kar erősítésére gondolok, amit az üveg emelgetése okoz.
- Mesélj, mi volt ilyen fontos? Mostanában kicsit el vagy veszve, ahogy láttam.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2021. 07. 03. - 18:02:46 »
+1

TO; Johann


2002. június 25.
Baráti traccsparti

Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit akar mondani a barátom. Úgy érzem, ez nem csak egy olyan összetalálkozás lesz, mint amit néha meg szoktunk ejteni, átbeszéljük a melót meg ilyenek. Remélem sikerül majd mindent megbeszélni, de most nem rólam fog szólni a délután, hanem a barátomról. Mostanában túl sok minden szólt rólam, nem vagyok hozzászokva ehhez.
Hallom mikor megérkezik, és látom, hogy a kutyák is rohannak befelé. A hús még sül, ezért nem akarom otthagyni. Még nem grilleztem, és bár varázslattal könnyebb lenne valahogy annak más lenne az íze. Nem tudom miért. A varázsgastro tudósok biztos meg tudják mondani, akik jobban értenek a konyhai dolgokhoz. Egy vödörbe teszek vizet, amit aztán lejegelek, hogy a tömény is hideg legyen valamennyire, ne csak a sör.
Kitöltöm barátomnak a töményet, és teszek bele egy kevés jeget is. közben végignézek rajta, és látom, hogy igazán felesleges aggódni a ruhája miatt, nem éppen úgy öltözött, mint aki éppen valami szörnyű hírt akar közölni. Rég volt már az, hogy ennyire önfeledten tudjunk csevegni.
- Ugye nem tornáztatni akarsz?
- Hát, nézzük csak. A kertet kibővítettem egy kis erőnléti pályával, ha ki akarod próbálni, akkor érdemes kényelmesen öltözködni. De amúgy nem kényszerítelek rá, ha csak iszogatni akarsz, nekem az is jó.
A húsnak még kell egy kis idő, de nem annyi, hogy órákig beszélgessünk a semmiről. Nekem úgy tűnt, hogy fontos az, amit mondani akar, és az ilyen esetekben jobb néha hirtelen lerántani a sebtapaszt és nem kerülgetni a témát órákig. Szóval igen, egyből a közepébe, az lesz a legjobb mind a kettőnknek, de leginkább neki.
- Nem kérsz egy cigit?
Ez rossz jel, nem lesz mégse olyan könnyű ez a beszélgetés. Elfogadom a cigit, majd mielőtt még rágyújtanék, megforgatom a húst. Szépen sül, és most már tényleg nem kell neki sok, ha a megfelelő pillanatban akarom levenni a sütőről. Mikor mindennel kész vagyok, odaülök barátom mellé az asztalhoz és rágyújtok. Mélyen beszívom a füstöt, majd kiengedem. Most már készen állok a nagy vallomásra.
- Elválok Tamarától. Nem rég kiköltöztem…
Ez valahogy nem lep meg. Mikor ott voltam náluk, már látszott, hogy valami nincs rendben, de mikor rákérdeztem, akkor Metz hárított, én pedig nem akartam tovább faggatni, hogy talán ezzel közvetetten az okozója legyek a válásuknak.
- Hol laksz most? Miért nem szóltál, van itt elég hely. – Beleszívok a cigimbe. - Mikor ott voltam nálatok akkor jól láttam, hogy gond van, igaz?
És mégis velem foglalkoztak ahelyett, hogy a saját életüket tették volna rendbe. Sóhajtok egyet, mert úgy érzem, ha eddig kibírták valahogy egymás mellett, akkor kellett történnie valaminek ahhoz, hogy végül a válás mellett döntsenek. Nem sokára meg is kapom a választ.
- Megismerkedtem valakivel. - Valami nem stimmel, ő nem szokta így húzni az időt, ha mondani akar valamit. - Erica Fraserrel.
Megáll a kezem a mozdulat közben. Erre most nem tudom mit kéne mondanom. Legszívesebben lehülyézném, hogyan lehet egy ilyen nővel és úgy a családjával kezdeni, de azért mert nekem problémám van velük, még nem jelenti azt, hogy másnak is gondot okoznak. Sőt, még az is lehet, hogy igazából velem van a baj.
Végül folytatom a mozdulatot, de addig nem mondok semmit, amíg ki nem fújom a füstöt.
- Boldog vagy mellette?
Nem merek egyelőre többet kérdezni, félek, hogy ha kinyitom a számat, akkor nem csak Elliotot vesztem el, hanem Metzet is. De valahogy mégsem tudom szó nélkül hagyni.
- Azért én óvatos lennék a helyedben. Egyszer majd csak azt veszed észre, hogy ott hagynak, összetörik a szíved és te majd győzheted összeszedni magad.
Persze, tudom, hogy ez így nem teljesen igaz, és valószínűleg csak rémeket látok, de attól még féltem a barátomat.
- Nálam bármikor elalhatsz, van hely.
Visszafordulok a hús felé, és végül leveszem a tűzről, majd ráteszem a zöldségeket. Azért megjegyzem magamnak, ha bántani merik a legjobb barátom, akkor egy olyan ellenséget szereznek maguknak, akivel talán nem kéne újat húzniuk.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2021. 07. 15. - 21:07:44 »
+1

TO; Johann


2002. június 25.
Baráti traccsparti

Nem mintha bármi jogom is lenne ítélkezni a barátom felett, de ezzel a költözéssel azért meglepett. Legalábbis azzal a részével, hogy meg sem kérdezett jöhetne-e ide. Nem utasítottam volna el, ilyet biztos nem tettem volna vele.
- A Foltozott üstben. Ez most nem fontos. Megoldom az életemet, nagyfiú vagyok, Gabe.
- Hát, ha a válásod során lesz annyi pénzed, hogy a Foltozott üstben töltsd el az időd, akkor részemről megfelel, ha neked is. De ha esetleg meggondolnád magad, csak szólj.
Nem hiszem, hogy Tamara majd kiforgatja minden vagyonából, szerintem meg fognak tudni egyezni mindenben. Bár, ahogy barátomat ismerem, úgyis neki akar majd jót, szóval bármit is találjon ki, Metz bele fog menni. Talán csak a nagyon észszerűtlenekbe nem.
A sokkhatás, és a valódi válasz a miértekre hamar meg is érkezik. Nem gondoltam volna, hogy a végleges elválásnak köze van egy nőhöz. Bár, sejthettem volna, hogy valami olyan erőteljes, ami még azt a büszkeséget is felülírja barátomban, amivel végig kitartott a párja mellett, minden nehézségük ellenére. Azt azonban nem gondoltam, hogy ez a nő majd pont a Fraser fiú anyja lesz. Az a család tényleg mindent el akar venni tőlem?
De ez most nem is számít, hiszen a barátom boldogsága a tét, és örülök neki, hogy végre annak is látom, nem csak azt a műmosolyt villantja minden felé. Ez nekem mindennél többet megér, még akkor is, ha majd egy kicsit változni fog a barátságunk. Szerintem az a nőszemély nem fogja hagyni, hogy csak úgy találkozzon velem.
- Ha Erica el is hagyna, akkor is itt vagy nekem te, Gabe. Ahogy én is itt vagyok neked.
Egy kicsit felhorkantok, ahogy igyekszem elnyomni egy nevetést. Nem hiszem, hogy én most olyan jó társaság lennék még neki. Mellé egy nő kell, ő lesz az, aki el tudja kényeztetni és akit el tud kényeztetni.
- Nem hiszem, hogy a nyakadba kéne venned az én sorsomat is. Te csak találd meg a párodat, és ha esetleg mégsem jönnétek ki jól, akkor úgyis tovább kell lépned. De mindenképpen szólj, ha nyomokat kell eltüntetni. Arra még talán jó vagyok a Minisztérium szerint is.
Nem tudom, egyelőre nem igazán tudom elképzelni azt, hogy majd minden jóra fordul. Itt már kurvára nem fog semmi jóra fordulni. De azért bízom benne, mert soha nem szabad feladni. Ezt már megtanultam még az elveszett emlékeim nélkül is.
- Egyébként meg gondolj bele, így van egy belsős embered…
Ezúttal valahogy nem tetszik az a kacsintás. Értem én, hogy mire gondol, de azért ezt nem gondolhatja komolyan.
- Ezt a faszságot most felejtsd el. Te nem leszel az én belsős emberem! Végre talán megtaláltad a boldogságod, amit már azzal is kockára teszel, hogy ismersz. Maradjunk csak annyiban, hogy éled az életed, és ha segítség kell valamilyen formában, akkor szólsz.
Meg aztán, akarja a halál azt hallgatni, hogy éppen mit csináltak. Hogy még azon is rágódjak ki, miért és mennyire boldog, vagy éppen miért veszekedtek? Nem köszönöm, az életem így is egy szappanopera, nem kérek bele még több adalékot.
- Amúgy meg, komolyan meg akarod szégyeníteni magad annak a nőnek az oldalán? Be akarsz vágódni az aranyvérűek társaságában annak ellenére, hogy soha nem fognak elfogadni? Vagy csak a cicababája leszel annak a nőnek, akit mutogathat, de a kapcsolatotokat soha nem fogja elismerni?
Közben leveszem a zöldségeket a grillről, a hússal egyetemben. Lényegében kész a vacsora. Tányérokat és evőeszközöket reptetek az asztalhoz.
- Szedj csak bátran, van itt sok minden.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2021. 07. 24. - 17:21:38 »
+1

TO; Johann


2002. június 25.
Baráti traccsparti

Jobb lesz, ha nem csak a saját magam, de mások szempontjából is visszafogom magam. Már, ami a Fraser családdal kapcsolatos véleményemet illeti. Szemmel láthatóan csak engem zavar az, hogy mindenkit elvesznek tőlem. Oké, ez így nagyon sarkalatos, de mivel lehetne mással magyarázni azt, hogy Elliot után is Metz a csapdájukba esik. És pont azzal a nővel, nem is értem. Biztos az én ízlésemmel van gond, annak ellenére, hogy a szerelem és bármi ami nem racionális, az nem nagyon tudott megfogni. Nem véletlen az sem, hogy Bets választott ki engem és nem fordítva történt ez.
Tamarát annyira nem ismerem, mint a barátomat, de kedves nőnek tűnt, szerintem ész érvekkel biztos meg fognak tudni egyezni majd a válás során. De ettől még igazán szólhatott volna, hogy legalább pár napig meg akarja húzni magát. Azt hittem, ennél szorosabb a barátságunk. Hogy ennél jobban ismer. Ő még nálam is jobban ismer, hiszen mindig átlát rajtam.
- Gondolom, az már komoly probléma volna, ha még a Foltozott Üstre sem futná, Gabe.
- Valóban nem egy nagy befektetés oda elmenni lakni. Roxfortos diákok is megcsinálják rendszeresen. De azért minden knút pénzkidobás, ha ingyen is lakhatnál. 
Inkább nem terelem tovább a témát abba az irányba, hogy talán velem van a baj, nem is a pénzzel. Ez legyen a legkevesebb. Viszont kell majd egy kis idő, amíg meg tudom emészteni a Fraser újabb megjelenését. Persze, örülök neki, hogy Elliot boldog, hogy barátom is az, de remélem ettől még egyik sem várja el, hogy majd jópofizok velük vagy ne adj merlin még szeretni is fogom őket.
Azért próbálom figyelmeztetni, hogy rosszul is elsülhet a dolog, és ki tudja, talán Erica nem lesz annyira türelmes és megértő, mint Tamara. Persze, ő is meg akar nyugtatni, hogy akkor nem lesz kétségbeesve, de nem is tudom. Azért az olyan más, mint egy nő oldalán lenni, és mostanában túl sok a gond velem. Ki tudja a Minisztérium is meddig tűri el. Ha majd beérnek a mostani újoncok vagy én érem el azt a kort, talán hamarabb nyugdíjaznak, mint gondolnám.
- A barátom vagy. Nem a nyakamba veszlek, hanem törődök veled. Leszarom, hogy eközben mennyi problémát löksz rám.
- Igazán hálás is vagyok miatta, de nem akarom a karriered kockáztatni a saját hülyeségem miatt.
Talán azt hiszi, hogy nem tudom mennyire megviselte őt is a halálom? Nem, szerintem tisztában van vele. A háború alatt ez mindennapos volt, ott bármikor megtörténhetett volna, most viszont béke van. Ilyenkor nem lehet felkészülni rá, hogy talán ma nem megyünk haza. Ettől még kialakulhatnak éles helyzetek.
Ami pedig az aranyvérűeket illeti, pontosan tudhatja, hogy mi a véleményem róluk. Abból ítélve, ahogy megismertem Ericát, nagyon is közéjük tartozik. Tényleg csak remélni tudom, hogy barátom megtalálja az oldalán a boldogságot.
- Ez most egy nagyon szerencsétlenül megfogalmazott vicc volt vagy komolyan gondoltad?
Úgy tűnik valami olyasmire tapintottam rá, amire nem kellett volna. Azt hiszem, jobb lesz, ha kicsit visszaveszek magamból. Talán tényleg kéne adnom egy esélyt annak a nőnek és a kapcsolatuknak. Túlságosan is elutasító vagyok, holott valljuk be, annak a nőnek én sem adtam meg az esélyt, hogy normális körülmények között… várjunk csak, de igen. A főparancsnokságon csak egy kellemes kis beszélgetést akartam vele, erre nekem esett.
- Hát, azt hiszem inkább a hímringyó szerepet vállalom be. És, ha már itt tartunk, te mi leszel Elliotnak? A rajongója vagy a pincsije?
Felszalad a szemöldököm, de hamar túllépek rajta, és egy kicsit el is nevetem magam.
- Azt hitted, hogy tényleg kinézem belőled, hogy eladod magad a semmiért? Vagyis valami ál dolog miatt? Hé, ennél jobban ismerlek. Tudom, hogy nem csinálnál ilyet ok nélkül.
Az meg megint más kérdés, hogy úgy általában véve nem jó a véleményem az aranyvérűekről és ez valószínűleg soha nem fog változni. De ettől még ismerem a barátomat, és tudom, hogy ő nem állna csak úgy le akárkivel. A kis flörtjei más kategóriába esnek, mint egy komoly kapcsolat.
- De ha már így rákérdeztél, akkor szerintem megmaradok a rajongójának. Mind a kettőnknek ez lesz a legjobb. Akárhogy is erőlködök, vagy hisztizek, ahogy ő fogalmazta meg legutóbb, elástam már magam nála, és ezen még egy merlini csoda sem segíthet. Jobb lesz, ha külön utakon megyünk majd tovább.
Persze, ha úgy alakul majd, nem akarom ezt ennyire előre eldönteni. Addig biztos van esélyem, amíg a gyűrű ott nem csillog az ujján. Utána meg ki tudja mi lesz még. Talán aztán se fogom abbahagyni az ostromlását.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2021. 08. 17. - 11:27:31 »
+1

TO; Johann


2002. június 25.
Baráti traccsparti

Visszavonulót kell fújnom. Azért, mert Elliottal gondjaim vannak, azt nem kéne levezetnem a legjobb barátomon. Annyi év után végre megérdemli, hogy boldog legyen, nem hiszem, hogy szándékosan egy olyan nővel kezd ki, akivel nekem nézeteltérésem van. Persze, azért nem térhetek el a ténytől sem, hogy a sors ennyire kibaszott velem.
- Talán olyannak ismersz, aki bármiért eladja magát?
Hallom a hangján az indulatot, és nem is kell mondani, vagy a gondolataiban olvasnom, hogy tudjam, ezúttal túl messzire mentem. Még akkor is, ha szavaimat nem úgy értette, ahogy gondoltam. Mert biztos vagyok benne, hogy bármit megtenne azért, hogy visszamehessen az időben, ha azzal megakadályozza az ál halálomat. Talán a lelkét nem adná el, de tudom, hogy sok mindent megtenne érte.
- Ne haragudj, tudom, hogy nem tennél olyat – mondom végül.
Szinte biztos, hogy Elliotot el fogom veszíteni, ha már nem történt meg most is vagy már nagyon régen, nem igazán akarom még őt is. Eléggé megnehezítené a dolgom sok téren, és nem kell most a nyakamba még egy probléma. Így is néha az az érzésem, hogy nyakig benne vagyok, és minél inkább akarnék kimászni belőle annál jobban süllyedek le.
Szedek én is magamnak, aztán az asztalhoz ülök. Kicsit részletezem az Elliottal való kapcsolatunk jelenlegi állását, aztán remélem, hogy ezzel le is van tudva a téma. Még magam se tudom, hogy mit akarok és ezért meg a féltékenység miatt talán túlságosan is elharapózott minden közöttünk. Tudom, hogy ott volt velem sokszor, de valahogy soha nem tudtam megértetni vele, hogy az nem elég, néha nagyon nem elég, hogy csak beugrik néhány órára.
- Hát, ha neki is ilyeneket mondasz, ne csodálkozz, hogy nem sikerül az ostrom.
- Nem az ostrommal van baj. Egyszerűen már teljesen más utakon járunk, és amíg én próbálom visszaszerezni, hogy újra együtt legyünk, addig ő… nem is tudom, mintha már nem értene meg. Nem látna a szavaim mögé.
Akárhogy is, a lényegen nem változtat, igazából már azóta tudom, hogy visszavittem a Fraser fiúval közös otthonába. Nekünk már nem lesz közös jövőnk, csak idő kérdése, hogy mikor válnak el az útjaink.
- Másrészről viszont nagyon nehéz úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mikor megölel az nekem nem természetes, nem tudok elvonatkoztatni, és talán saját magamat kergetem olyankor hamis reményekbe.
Végül úgy érzem, kimondtam azt, ami igazán zavar. Nekem nem megy az, hogy úgy teszek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy exekként, mikor éppen azon lennék, hogy elengedjem, akkor odajön és úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Ez nekem nem megy.
- Tudom, hogy a kedvesség nem az asztalod, de azért lehetnél egy kicsit körültekintőbb. Csak azért nem mentem még el, mert ennél jobban ismerlek. A sértegetéssel csal elmarod magadtól az embereket. Erre pedig most semmi szükséged, Gabe.
Elgondolkodok a szavain és igaza van. Lehet, hogy eddig egészen rossz irányból közelítettem meg az életem. Talán… talán a második esély, amit kaptam nem véletlen.
- Tudod, igazad van. Azt hiszem, felhagyok a múltam kergetésével és inkább új életet kezdek. Új esélyt kaptam, új nézőpontot a múltam egy része nélkül, talán ki kéne használnom. Metz, zseni vagy, mondtam már?
Elkezdek falatozni, közben azon gondolkodok, hogyan is kéne elkezdenem ezt az új életet. Mi az, amit ki kéne dobni először a régiből és mi az, amit az újba elsőként felvenni.


Köszönöm a játékot!  Mosolyog
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2021. 12. 29. - 21:34:53 »
+1

TO; Elliot


2002. december 23.
Karácsonyozás


A karácsonyi műszakért cserébe megkaptam szabadnapnak a szilvesztert és az újév első napját. Plusz ráadásként az előtte való napom is szabad, így meg tudtuk beszélni Elliottal, hogy meglátogat. Még délelőtt megkerestem, a díszeket a pincében, ezek most egy dobozban várakoznak a kandalló mellett. Az állapotuk meglehetősen kétséges, mondhatni leginkább használhatatlanok, az egyetlen dolog, amit ki tudtam tenni, az egy kisfenyő a dohányzóasztalon.
Délelőtt még ugyan volt egy kis dolgom, de azóta itthon vagyok, már megvettem a kutyáknak is az ajándékát, no semmi különös csak néhány jutalomfalat. Ott van Ellioté is, bár közel sem vagyok biztos benne, hogy jó választás. Majd kiderül, ha kinyitotta. Éppen az utolsó süteményt teszem a pultra, mellé az ajándékot, mikor meghallom a kopogást. Egy bagoly reppen az ablakhoz, ami azért is meglepő, mert senkitől nem várok üzenetet.
Bár, néhány kollégám szokott köszönteni az ünnepek alkalmával, azért arra nem vetemednek, hogy ide küldjenek üzenetet. Valahogy nem lep meg, mikor kinyitva az üzenetet a Minisztérium levélpapírja és pecsétje tekint vissza rám. A fene essen beléjük, hogy ilyenkor sem tudnak megszabadulni tőlem. Gyorsan írok néhány sort a sütik mellé, hogy Elliot ne aggódjon az üres lakás láttán. Felveszem a kabátom és Azazellel az oldalamon hoppanálok a Főparancsnokságra.
Csak ráförmedek a portásokra, meg úgy kb. mindenkire, aki mellett elmegyek, a liftben sem szólok senkihez, majd egyenesen az asztalomhoz megyek. Azon már vár rám egy boríték és egy üzenet. Még ma este végeznem kell a jelentéssel, mert holnap szállítják a gyanúsítottat külföldre. Remek, ezt mondjuk előbb is mondhatták volna, akkor legalább nem hagyom meg ennek az aktának a jelentését a holnapi napra.
Szerencsére hamar végzek vele, de még így is beletelik vagy egy órába. Másrészt viszont ott egy másik gyanúsított, akit kihallgatás közben meg kéne figyelni. Szívesség, na persze. Megteszem, remélem, hogy legalább onnan is hamar szabadulok, de mire ez megtörténik kiürül a Minisztérium. Remélem, Elliot nem megy el majd mire hazaérek, annak nem igazán örülnék. Sőt, nagyon nem.
Hosszú évek után ez lenne az első kicsit normálisabb ünnep, nem akarom elcseszni. Persze, ha megtudja, hogy mit tettem, akkor ki lesz akadva, hogy megint a munkát választottam, de meg kell értenie. Muszáj megértenie, hogy vannak kötelességeim, ha nem tudják holnap elvinni innen ezt az embert, és történik valami még a végén elővesznek. Így az előléptetés küszöbén nem kéne ilyen hibát elkövetnem.
Gyorsan távozom a Minisztériumból, még mielőtt valakinek eszébe jutna valami. Otthon tudom mi vár, remélem tudom kicsit csillapítani.
- Sajnálom, sürgős elintézni valóm volt. Ugye nem vártál sokat?
Mondom, amint kilépek a kandallóból, akár látok valakit, akár nem látok senkit.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2022. 01. 02. - 13:25:41 »
+1

◂christmas in private▸
2002. december 23.

◃gabriel▹
touch me and you will burn

style: christmas outfit zene: Revolution


A mai napomat Gabe-nek ígértem. Miért is ne tettem volna? Talán nem házasodtunk össze és a kapcsolatunk sem tartott sokáig, mégis felelősnek éreztem magam a boldogságáért. Talán azért, mert sosem teljesedtünk be igazán. Az egész élet közénk állt, mintha annak az egésznek sosem lett volna szabad megtörténnie. Én mégsem akartam kitörölni ezt. Túl fontos volt nekem.
Nálunk már állt a karácsonyfa, a kanapé mögött, a lépcsőkorlátok előtt és tökéletesen uralta a teret. Ráadásul ez volt az egyetlen hely, ahol biztosan nem döntötte fel Cleo és Zeusz játék közben… na meg Lulut sem zavarta abban, hogy felosonjon a szobájába, mikor ráun a képemre.  Nem bántam, hogy hazajött az ünnepekre, mert így az apa-lánya dolgokra is bőven akard majd alkalmunk. Már neki is elpakoltam a ruháit és a szükséges holmikat a holnapi útjára, de akárhogy próbálkoztam, az én csomagjaim száma lett a legtöbb. Méghogy varázslóként könnyű pakolni… hát nem. Főleg, ha az ember nem akarja a cipőjét, a ruháit és a piperholmiját egyetlen bőröndbe bepréselni, mert fél, hogy minden rendetlen lesz - és persze nem ért a háztartási varázslatokhoz.
A holnapi nap legijesztőbb mumusa persze nem az utazás volt. Nem. Hogy is lehetett volna? Hiszen Nathoz megyünk… ráadásul Aidennel együtt. Nem volt sok kedvem ahhoz a feszültséghez. Nem akartam, hogy miattam harcoljanak teljesen feleslegesen, miközben ez az egész a gyerekeinkről kéne, hogy szóljon. A gyomorgörcsöt, amit a gondolat okozott csak az űzte el, hogy Aiden egyik alsógatyájának hajtogatása közben megpillantottam az órámat.
Azonnal kaptam a táskám és bújtam a cipőmbe is.
- Lulu, megyek Mr. Miltonhoz! - Szóltam fel az emeletre. - Ha Aiden megjönne, egyetek a báránypörköltből! - Aztán már léptem is a kandallóhoz, felkapva Gabriel ajándékát is, meg egy vászontáskát, hogy átsiessek a Menedékbe.
Alighogy megérkeztem, három kutya és meglepően néma csend fogadott. Végül Amon volt az, aki elém sietett és az orrával valami cetli felé bökött. Gabe hagyta, hogy mindjárt jön. Így volt időm kipakolni a vászon táskából. Egy üveg bort vettem elő, letettem a dohányzó asztalra, aztán benéztem a dobozba, ami éppen a kandalló mellett árválkodott. Poros, kissé törött díszek voltak benne.
Sóhajtottam egyet, majd elővettem a pálcámat és a kutyákra néztem.
- Lepjük meg apátokat… és ez kurvára fog fájni… - közöltem, majd a doboz felé pöccintettem. A néma Reparonak köszönhetően a sérült díszek összeforrtak és csillagva reppentek fel az újabb mozdulattal a kandallóra és a szoba különböző pontjaira. A dohányzóasztalon lévő fenyőt pedig felnagyítottam. Szép, méretesre, hogy az hangulatosan éppen a kandalló mellé kerüljön, az ajándékokkal együtt.
- Mindjárt otthonosabb. - Állapítottam meg és a kockás papírba csomagolt dobozkámat én is lepakoltam a fa alá. Közben a lejátszón jazzt indítottam el és lehuppantam a kanapéra, hogy aztán kiszolgáljam magam a borból, amit hoztam. Így vártam, hogy Gabriel végre előkerüljön.
Éppen a sálamat igazgattam, mikor egy pukkanással a kandallóból előkerült Gabriel. Elmosolyodtam, de nem pattantam fel azonnal. Még kicsit igazgattam magam és belekortyoltam a borba.
- Sajnálom, sürgős elintézni valóm volt. Ugye nem vártál sokat?
Felemeltem a másik poharat, amibe az ő adagját töltöttem és odasétáltam elé, hogy megöleljem, majd a kezébe nyomjam.
- Lefoglaltam magam. Nyugi. - Közöltem és felnéztem rá. - De ma már nem engedlek el. Kérem a karácsonyozásom!
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2022. 01. 09. - 18:41:35 »
+1

TO; Elliot


2002. december 23.
Karácsonyozás
16+

Nem akartam a mai napomat morgással tölteni, de úgy gondolom, hogy minden jogom meg van hozzá, miután a karácsonyi műszakok bevállalása után még be is hívnak egy jelentés megírására és egy kihallgatás megfigyelésére. Ms. Blanchett nagyon ügyes volt, minden elismerésem, de sajnos nem volt időm el is mondani neki, mert sietek haza. Már így is több időt töltök a munkahelyemen, mint amennyit kellene.
Csak reménykedem benne, hogy Elliot nem lesz nagyon mérges, mikor meglátja, hogy üres a ház és csak egy cetlit hagytam magam után. Biztos azt fogja gondolni, hogy elhagyom, és a munkát választottam helyette, pedig nem így van. A rohadt életbe is, miért kell az embernek így keresztbe húzni a számításait?
A Minisztériumban belépek Azazellel a kandallóba, majd a saját lakásomban ki, de mikor kezd eloszlani a por, akkor majdnem megfordulok, mert nem ismerem fel a lakásomat.
- Mi a fasz történt itt?
Nézem a karácsonyi dekorációba öltözött lakást és az egész annyira ünnepi, és olyan hozzám nem való, hogy akár egy tornádó is szétrombolhatta volna, talán az is jobb lett volna. Viszont amint első döbbenetemen túljutok, és meglátom Elliotot a kanapén ülni, megnyugszok.
- Öhm.. Szia! - Igyekszem bocsánatot kérni a késés miatt, de úgy érzem, az ide most kevés lesz. - Köszi, hogy kidekoráltad a lakást, nagyon szép lett.
Mivel a díszek elég ismerősnek tűnnek, biztos vagyok benne, hogy a dobozból szedte ki őket, és talán még kicsit foltozta is őket. Nem volt szép tőlem, hogy így nekiestem a megérkezésemkor.
Örülök az ölelésnek, talán nem sértettem meg olyan nagyon a kifakadásommal. Átveszem tőle a poharat és visszaölelek. Belszagolok az italba és megállapítom, hogy ez nem lángnyelv vagy valami ehhez hasonlatos ital.
- Lefoglaltam magam. Nyugi.  De ma már nem engedlek el. Kérem a karácsonyozásom!
- Nem fogok sehova sem menni. Hidd el, már ezt sem akartam, de vagy én megyek, vagy ide jöttek volna.
Ami persze nem lehetett volna, és ezt Elliot is tudja. A ház túlságosan is le van védve ahhoz, hogy bárki ide tudjon jönni a beleegyezésem nélkül. Mondjuk a rengeteg bagoly és a patrónus, ami itt megjelenhetett volna, eléggé kiakaszthatott volna és nem csak engem. De ez az egész csak volna és nem történt meg, szerencsére.
- Mi ez a lányos ital? – emelem fel a poharamat.
Egyelőre nem iszok bele, ellenben elsétálok a konyha felé, hogy előkészüljek a sütivel és Elliot ajándékát a fa alá költöztessem. A legtöbb ott gyülekező holmi a kutyáké, van egy csomag Metznek és a rokonságnak, de az övét nem mertem elől hagyni, mert ha kiszimatolja hogy mi van benne, akkor oda a meglepetés.
- Nagy vacsorával nem készültem, inkább csak süteményekkel. De ha szeretnél, akkor összeüthetek valamit. Egy szendvicset…
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2022. 01. 12. - 20:20:17 »
+1

◂christmas in private▸
2002. december 23.

◃gabriel▹
touch me and you will burn

style: christmas outfit zene: Revolution


Menedék egészen pofás lett. Na nem olyan értelemben, ahogy az ember várná. Tökéletes karácsonyi hangulatot azokból a díszekből aligha lehetett volna összeszedni. De legalább volt egy értelmes fa, kikerült egy-két mécses és girland, amiket valaki az ősidőből hagyott itt. 
– Mi a fasz történt itt? – szakadt ki Gabrielből, ahogy kilépett a kandallóból. Nos, nagyjából ilyen reakciót vártam tőle. Attól még odaléptem hozzá, felemelve a neki kimért borral teli poharat.
Neked is üdv, Mr. Milton – közöltem. Nagyjából ekkor vehetett egyáltalán észre, mert a zöld pillantás rám vándorolt. Az a szempár már-már olyan rideg volt, mint régen… de ahogy rám nézett, láttam benne némi csillogást is. Szerettem ezt, mert annyira édes volt. Azt nem szerettem, mikor bolond volt vagy erőszakos, de ez az aprócska fény mindennél többet jelentett.
– Öhm.. Szia! – kapott hirtelen észbe. Én meg odaléptem hozzá egy ölelésre. Persze, mivel mindkét kezemben volt egy-egy borospohár, nem sikerült tökéletesre. – Köszi, hogy kidekoráltad a lakást, nagyon szép lett.
Aztán elhúzódtam és felemeltem a poharat, amit neki szántam. Amint elevette, belekortyoltam a sajátomba. Nekem kellett egy jó ital, hogy legalább egy cseppet összekapjam magamat. Nem volt annyira ünnepi hangulatom igazából. Talán lefoglalt nagyon a közelgő utazás, meg az izgalom, hogy Nat vajon a holnapi ebéden megpróbálja-e kinyírni Aident. Nem voltam benne biztos, hogy sikerül nyájasan viselkednie… nyájasan… nem kedvesen. Az nem is lenne igazán Nathaniel Forset.
– Nem fogok sehova sem menni. Hidd el, már ezt sem akartam, de vagy én megyek, vagy ide jöttek volna. – Jelentett ki.
Na persze, Gabriel Milton, nem vagyok ennyire naiv. Valahol tudtam, hogy munkamániás és akkor sem tudna nemet mondani egy behívásra, ha most egy család lennénk és a közös vacsoránkat főznénk az ünnepre. Nem. Ez volt a vesz Gabrielnek és nagyrészt ezért volt képtelen megtartani magát családban. Túl merev volt, túl szigorú, mintha sosem tudná igazán elengedni magát. Az ágyban persze más volt, ha éppen nem az erejét fitogtatta rajtam, egészen intim, érzelmes pillanataink is voltak.
Hát hogyne… – rántottam meg a vállamat. Végül is nekem mindegy volt, ha ő abba lelte örömét, hogy betegre dolgozta magát nem állhattam az útjába… ugyanakkor azt nem engedhettem meg neki még véletlenül sem, hogy megölje magát. Az már olyan beteges határa volt ennek, aminek muszáj volt az útjába állnom. Talán kicsit azért voltam most is ott vele, hogy megmentsem saját magától. De nem menthetsz meg mindenkit, O’Mara…– emlékeztetett elhalóan a hang. Erre kicsit megborzongtam. Meg akarom próbálni. – Suttogta a saját hangom a fülemben, mintha csak magamnak akarnék válaszolni.
– Mi ez a lányos ital? – kérdezte, ahogy megnézte a pohara tartalmát. Amint megindult a konyhába mentem utána én is. Látni akartam, hogy mi történik.
Az agyad lányos, te. – Válaszoltam gúnyosan és még sértetten ki is húztam magam. – Egy testes, száraz fehérbor, ami egyenesen Franciaországból jött idáig, hogy megidd. És! Drágább, mint az életem, úgyhogy le fogod dönteni Milton. – Tettem hozzá és tudtam, hogy megint méregtől tart… de mégis mi a tökömnek mérgezném meg? Előbb átkoznám le a fejét, ha megbolondul. A mérgezést csak egyszer próbáltam, közepes sikerrel és akkor sem kifejezetten rajta, hanem úgy a Rowle klán felén.
– Nagy vacsorával nem készültem, inkább csak süteményekkel. De ha szeretnél, akkor összeüthetek valamit. Egy szendvicset…
Megrökönyödve álltam. Nem azért, mert nekem nem csinált vacsorát, mint egykori férjjelölt nagyjából tisztában volt az egészségtelen étkezési szokásaimmal, amit nagyrészt a cukor és a csokoládé tett ki.
Te nem készítettél ünnepi vacsorát? Gabe! – döbbentem le, majd berobogtam a konyhába, hogy kitárjam a hűtő ajtót. Ha már ő nem főzött, hát én kötelességemnek éreztem, hogy gondoskodjak róla. – Vettél ételt egyáltalán? – kérdeztem és turkáltam a gusztustalan fehérje gazdag dolgok között, amiket biztosan az izmosodásához nyom túl.
Csinálni akarok neked egy rendes vacsit.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2022. 01. 14. - 20:36:13 »
+1

TO; Elliot


2002. december 23.
Karácsonyozás
16+

Mióta megbeszéltük az időpontot, azóta készülök a mai napra, de valahogy nem jutottam előrébb, mint akkor. Nem tudom, mit készíthetnék neki az estére a süteményen kívül, és bár tele a hűtő, bármit kérhet, nem is igazán érzem azt, hogy valamit kéne csinálnom. Mármint, nem is leszek itthon az ünnepek alatt, akkor miért is kéne nagyon készülődnöm. Pont ezért ér meglepetésként az, hogy mikor kilépek a kandallóból az egész lakás fel van díszítve. Titkon reménykedtem benne, hogy majd mikor Elliot meglátja a díszek állapotát, akkor nem lesz majd kedve meglepni a felhelyezésükkel. Tévedtem, de még egyszer nem követem el ezt a hibát.
Bár, nem értek egyet azzal, amit tett, tényleg szép lett. Meg is köszönöm neki, amíg elveszem a poharat tőle. Közben szabadkozom egy sort, amiért nem talált itthon, de valószínűleg úgyis átlát rajtam. Még akkor is, ha tényleg igaz, az ő érdekében is történt az, hogy bemegyek a munkahelyemre. Ez a karácsony abban mindenképpen más, hogy ezúttal tényleg nem akartam bemenni a munkahelyemre aznap, amikor találkozóm van.
- Az agyad lányos, te. Egy testes, száraz fehérbor, ami egyenesen Franciaországból jött idáig, hogy megidd. És! Drágább, mint az életem, úgyhogy le fogod dönteni Milton.
- Drágább, mint az életed? Akkor ez a bor megfizethetetlen?
Ezt soha nem értettem. Egy tárgy nem lehet élesebb a saját életünknél. Nincs semmi ilyen, és aki ezt mégis állítja, ott valószínűleg elmentek otthonról. De ettől függetlenül belekortyolok és ha kell megiszom, nem akarom, hogy ezen múljon ténylegesen az élete. De ha nem lesz jó, akkor megtiltom neki, hogy még egyszer bármit is idehozzon.
- Rendben, ha szerinted jó, akkor megkóstolom.
Újra belekortyolok a borba, és meg kell állapítanom, hogy tényleg nem jó. Kellően testes, megfelelően száraz, jók a mellékízei az italnak. Nem tudom mennyibe került az üveg, de minden pénzt megért. Magamhoz veszem az üveget, hogy megnézzem a címkéjét.
Közben persze elárulom, hogy nem készültem vacsorával, és nem is gondoltam, hogy mit fog kiváltani majd belőle. Csodálkozva nézek rá, ahogy áll velem szemben és igazából hirtelen nem tudom eldönteni, hogy orvoshoz kéne vinnem vagy csak öntsem le a kezemben lévő borral, hogy magához térjen.
- Te nem készítettél ünnepi vacsorát? Gabe!
Bassza meg, erre nem gondoltam. Csak figyelem, ahogy elrobog a konyha felé, én meg lassan megyek utána, közben leveszem a kabátom és ledobom a kanapé szélére. Most már azért kezd melegem lenni benne.
- Vettél ételt egyáltalán? Csinálni akarok neked egy rendes vacsit.
Bassza meg, akkor jobb lesz, ha inkább beszállok, mert a végén még vissza kell tennem az egyik ujját. Nem tudom mennyit változott a képessége a konyhában, de jobb lesz, ha felügyelem. Főleg, miután elég mennyiségű ételt talál a hűtőben, amiből akár egy három fogásos vacsorát is össze tud ütni.
- Elliot, igazán nem szükséges. Komolyan. Úgysem töltöm itthon az ünnepeket csak pocsékba megy majd.
Vagy a legrosszabb esetben odaadom valamilyen rászorulónak, egy árvaháznak, mert az még mindig jobb, mintha itt rohadna meg tényleg.
- De ha ragaszkodsz a vacsihoz, akkor inkább összedobok valamit, csak engedj oda a konyhába.
Lerakom a konyhapultra a borosüveget meg a poharamat és odamegyek mellé a hűtőhöz. Kiveszek egy kis darab húst, meg egy adag burgonyát. Keresek valamit mártásnak is, majd ránézek Elliotra.
- Neked összeüssünk valamit vagy jó lesz a krumpli és a mártás?
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2022. 01. 15. - 17:33:06 »
+1

◂christmas in private▸
2002. december 23.

◃gabriel▹
touch me and you will burn

style: christmas outfit zene: Revolution


- Drágább, mint az életed? Akkor ez a bor megfizethetetlen? - kérdezte Gabe már-már olyan természetesen, mintha az életem többet érne egy lyukas knutnál. Valójában ő is tudta, hogy sosem voltam különösebben jó vagy hasznos tagja a társadalomnak, mintha mindig is arra születtem volna, hogy kilógjak a sorból.
- Aha. Azért van itt előtted, mert nem tudtam kifizetni - forgattam meg a szemeimet. Nem számított, hogyha azt hiszi, hogy elloptam ezt a palackot, rám bizonyítani úgysem tudta volna… és talán karácsony napján - legalábbis a jelképes napján - nem próbál meg letartóztatni. Mikor még együtt voltunk, megfenyegetett vele párszor, hogy szeressen akármennyire is, ha rajtakap valami olyanon, az Azkabanba dug. Az a Gabriel Milton ijesztőbb volt, mint ez a mostani. Az emlékezetvesztéséért pedig egyenesen hálás voltam, hiszen akkoriban a testi erejét is többször használta ellenem. Azzal pedig nem tudtam egész egyszerűen megküzdeni.
- Rendben, ha szerinted jó, akkor megkóstolom.
Mielőtt még az ajkaihoz tudta volna emelni a poharát, felemeltem az enyémet egy ünnepi koccintásra. Ha másra nem is jó a karácsony, arra mindenképp, hogy az ember leigya magát. Bár kicsit reménykedtem, hogy olyan kellemes, olyan boldog lesz ez is, mint amilyen a tavalyi ünnep volt. Akkor először éreztem magam őszintén jól Aidennel. Aztán persze minden tönkre ment, de az a pár nap olyan volt, mint egy valóra vált álom.
Ahogy lehúztam az italt, persze láttam, hogy Gabe már a címkét olvasgatja. Na ugye… Milton, egyszer bíznál bennem. -  A gondolatot nem formáltam szavakká, hogy az orra alá dörgöljem, jobban is figyelembe vehetné mindazt, amit megosztok vele. Sokszor akartam vele játékos lenni vagy szórakozni, de ő kellemetlenül elutasította a hülye fásultságával… erre tökéletes példa volt, hogy még ünnepi vacsorát sem főzött és fél perccel később már a hűtőjében turkáltam.
- Elliot, igazán nem szükséges. Komolyan. Úgysem töltöm itthon az ünnepeket csak pocsékba megy majd.
Sóhajtottam egyet, majd rápillantottam.
- Most komolyan… nem lehetne egy egészen kicsit, hogy csak elengedd magad? Nem fog pocsékba menni. Lehet kisebb adagot is főzni ám, nem csak hatalmas, undorítóan zsíros cafatokat. - Úgy hangzott a számból, mintha nagy konyhaművész lennék. Nem voltam az, de Aidennel nagyrészt kettesben voltunk otthon és soha nem dobtunk ki romlott ételt. Pontosan tudtuk mennyit kell főzni úgy, hogy mind a ketten jól lakjunk… igen, néha még én is, hiszen Aiden tudta a módját, hogyan vegyen rá az evésre. Csak ő tudta.
- De ha ragaszkodsz a vacsihoz, akkor inkább összedobok valamit, csak engedj oda a konyhába. - Tolakodott már is oda a hűtőhöz, mintha nem is most ajánlottam volna fel, hogy majd én elkészítem. Fafejű… mint mindig… - mordultam egyet, de a kezébe nyomtam a krumplit. - Neked összeüssünk valamit vagy jó lesz a krumpli és a mártás?
Vállat vontam. Nem az étel érdekelt, amit én megeszek, hanem amit ő. Gabriel sosem értette igazán meg, hogy fontos nekem, hogy amiket tesz, azzal sokszor falat húz közénk… én csak gondoskodni akartam róla. A történtek előtt… nos, mielőtt meghalt, egyszer-egyszer megleptem egy reggelivel és már nem úgy érezte magát, mintha folyamatosan meg akarnám mérgezni.
- Gabe, ha egyszer nem vennél ki a kezemből mindent, akkor talán a közöttünk lévő gátlások is lazulnának… - forgattam meg a szemeimet és dacosan elvettem egy krumplit, hogy legalább megpróbáljam megpucolni. A fiókból apró kés vettem elő, hogy azzal ügyetlenül, túl nagy darabokban próbáljam lenyesni a héjat. - Néha fogadd el az emberek gesztusát… - Tettem hozzá és tovább faragtam, míg a krumpli egészen olyan alakú nem lett, mint egy szív… de tökéletesen héjmentes.
- Nézd! Csináltam neked szerelemkrumplit.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 18. - 20:47:48
Az oldal 0.153 másodperc alatt készült el 54 lekéréssel.