Viva Las Vegas!

2002. Május 1. Hajnali 6 óra




*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Viva Las Vegas!

A pénz nem boldogít. De minden, ami igen, az pénzbe kerül. Könyököltem a vadászkastély nagy étkezőasztalánál, bámultam a szép, fehérre lakkozott, üres lapra, és Melanie-ra gondoltam, meg arra, hogy… Terülj, terülj, angyalkám... Jól mutatott az asztalon a múltkor, kár is tagadni.
Ám most az asztal üres volt. Ahogy lassan a zsebem is majdnem. Végigjártam már a közvetlen rokonságot, és bár megtehettem volna, hogy megfejek még egyszer mindenkit, félő volt, hogy lázadást szítok. Van az a pont, ahol már elgondolkodtak volna, megéri-e ez nekik. Persze megkereshettem volna más, távolabbi Nottokat is, mert elég nagy a klán, de egyrészt őket bizonyos dologokért felelősségre vonták már, másrészt messzebbikként eleve nem is lett volna közöm a pénzükhöz. Idővel lehet, hogy lesz… De nem most. Most valami szórakoztatóbbra gondoltam. És ha már adtam Miss Hopkirknek kulcsot, akár a tőke-teremtésbe is bevonhatom.
Egyszerű fekete öltönybe öltöztem, magamhoz vettem a befektetni kívánt vagyont egy diszkrét pénztárcába rejtve, és átvettem a zsupszkulcsot is, ami stílusosan egy szép zsebóra volt. Melanie valószínűleg várt már, de lehet, hogy esetleg még készül. Tegnap este későn szóltam neki egy SMS-ben, hogy reggel hatra öltözzön ki szépen, és készüljön, mert érte megyek a lakására, és meglepem egy izgalmas programmal. Na jó, tudom, hogy a hölgyek mennyit képesek tollászkodni, főleg ilyen korán, úgyhogy adtam neki még öt percet, mielőtt felbukkantam volna a lakása ajtaja előtt, és bekopogtam volna.
- Szép jó estét, kisasszony!
Rávigyorogtam, amikor ajtót nyitott, és óvatosan kartávolságon kívül álltam, mert bár emlékeztem rá, hogy ha együtt vagyunk, neki szokása hamarabb felkelni, az sosem ilyen hajnalok hajnalán történt. Sebaj, mert ez az időpont mindjárt az éjszaka legjobb részévé változik.
- Kész vagy egy kis kalandra?
Lelkesen cukkoltam, és nekidőltem az ajtófélfának, ha már biztonságosnak tűnt a terep.
- Csinos vagy, mint mindig. Mehetünk?
Kedvesen érdeklődtem, nem sürgetve, hátha még tollászkodni szeretne. Egyébként nem szorult rá, anélkül is ragyogott, mint mindig. De nem akartam siettetni.
- Tudom, hogy még nem mondtam, hová megyünk… Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy egy nagyon szórakoztató helyre? Fények, zene, jól öltözött emberek. És jó játékok. Még akár pénzt is kereshetnénk…
Csábítóan célozgattam, aztán felemeltem a zsebórát.
- Voltál már Vegasban? Állítólag jó bulik vannak ott - tettem hozzá jelentőségteljesen, kicsit elviccelve a dolgot. Választhattam volna közelebbi kaszinót vagy ilyesmit is arra, hogy szerencsejátékozzunk egy jót, de ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Nem akartam beérni a sarki nyerőgéppel...

 

edward
big spender
outfit

Hangos dörömbölés veri fel az édes csendet. Sóhajtva fordulok át a másik oldalamra, próbálva nem törődni a zajjal, ami komisz módon megpróbál kizökkenteni édes álmomból. Magamban azért megjegyzem hogy eltöröm a  szomszédom fiának, a komisz Denis-nek a szemüvegét ha meglátom véletlen balesetnek álcázva persze. Hogy lehet hogy hajnalba már a faautót verni a földhöz..?
Egy perc síri csend borul a lakásra és már végre azt hiszem elhallgatott a kis galád mikor újra kezdi.
- Arrrgghhhh
Nyögök fel dühösen és a hátamra vetődve nyitom ki a szemeim hogy ágyam baldachinos tetejét bámuljam a fehér plafonnal kísérve. A csillár ugyan nem remeg bele a ricsajba, de a fülemet szétfeszíti a zaj. Lucifer fújtatva ugrik ki az ágyból és egy perc után követem én is őt. Felkapom a pálcám és egy intéssel a macska elé varázsolom a tálat tele kajával miközben elhagyva a konyhát az előszobába megyek. Rájövök ugyanis hogy nem a szomszéd kölyke csintalankodik hanem valaki az én ajtómon próbál bebocsátást nyerni.
Csak résnyire nyitom haragvó pillantással s a fekete öltözetre rögtön azt hiszem valaki meghalt. Talán  a temetkezési vállalkozó rossz oldalra jött nem pedig a túlsó szomszédhoz, aztán persze az ismerős hang, mely megüti a fülem rákényszerít hogy feljebb emeljem a tekintetem… egyenesen Edward öntelten elégedett arcába.
- Szép jó estét, kisasszony!
- Reggel van Nott! Hajnal… - pontosítom ki saját magam durcásan álmosan. – Mi a francot akarsz itt?
Csak foghegyről vetem oda a szavakat mire ő jól mulatva az ajtónak dől.
- Kész vagy egy kis kalandra?
Sóhajtok. Mélyet. Lassan. Sok lemondással beleszőve.
- Azt hittem világos voltam a múltkor. Egyetlen alkalom volt, szép meg jó de ennyi. Se a munkahelyen se itt nem akarlak látni. Mi ebben amit nem tudsz felfogni?
Túrok bele bosszankodva a hajamba, és bár a kaland sejtem mivel kezdődik vagy hogy ér véget, nem szándékozom partner lenni benne, még ha amúgy lehet mégis igen.
- Csinos vagy, mint mindig. Mehetünk?
- Pizsamába vagyok…
Közlöm szárazon, noha ezt maga is láthatja ha nem vak.
- Kösz hogy jöttél, viszlát!
És ezzel becsapom az  orra előtt az ajtót hacsak meg nem állítja azt a kezével. Szívem szerint egy silenciót is ráküldenék de tompán elfojtottan megüti fülem az újabb ajánlata.
- Tudom, hogy még nem mondtam, hová megyünk… Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy egy nagyon szórakoztató helyre? Fények, zene, jól öltözött emberek. És jó játékok. Még akár pénzt is kereshetnénk…
Hihetetlen hogy nem bír lekopni… tűnődöm és újra felrántom az ajtót hogy jól beolvassak neki hova tegye a fényeit a zenéit meg a jól öltözött embereit akárcsak a pénzét…
De egy arany zsebóra lebeg arcom előtt, ami egyértelműen nem egy ócska közönséges tárgy, bár avatatlan mugli szemnek az.
- Voltál már Vegasban? Állítólag jó bulik vannak ott
- Nem voltam. Sajnos…
Nem szívesen ismerem be, de vágytam mindig is oda. Átnézve az óra felett bele a kék szemeibe tudom, hogy ennyi beismerésre volt szüksége tőlem hogy végképp eltántoríthatatlanná váljon a dolgokkal kapcsolatban… csakhogy…
- Dolgoznom kell. Tudod van aki túlórával keresi a pénzét.
Morcogok, mert semmi kedvem ma is irodázni de választásom nem sok van. És mivel a szomszéd már zörög az ajtónál csak intek a fejemmel hogy bent folytassuk a beszélgetést, mert nem akarom hogy mindenki a hétvégémet érintő utazási ajánlatokat hallgassa a Nott-turimus jóvoltából, amire… elő se fizettem.

2002. Május 1. Hajnali 6 óra




*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Viva Las Vegas!

- Reggel van Nott! Hajnal…
- Csak a bolygónak ezen a felén.
Szemtelen vigyorral megrántom a vállamat, és legeltetem a szemem a lenge éjjeli öltözetén, amiben fogad. Átvillan az agyamon (vagy valahol másutt), hogy nem is kellene annyira messzire menni, maradhatnánk itt is, de sajnos abból nem lesz extra vagyon.
– Mi a francot akarsz itt?
Olyan tűzzel kérdezi, hogy jobb, ha kérdéssel válaszolok a kérdésre. Félreérti egy kicsit, de ez nem is baj, mert jó jel.
- Azt hittem világos voltam a múltkor. Egyetlen alkalom volt, szép meg jó de ennyi. Se a munkahelyen se itt nem akarlak látni. Mi ebben amit nem tudsz felfogni?
Elmosolyodom halványan, de jelentőségteljesen.
- Mondtam, hogy nekem nehezebb a felfogásom, mint a korábbi pasijaidnak...
Kicsit megnyomom az utolsó szót, csakhogy nehogy ne értse el, hogy ez egy célzás bizonyos konkrét személyekre. Legalábbis egyre biztosan. De téved, ha azt hiszi, hagyom megakadályozni, hogy lekőrözhessem amazt…
- És nem csak nem tudom. Nem is akarom… Szép, meg jó… És nem akarsz látni, mert nem tudsz ellenállni - teszem hozzá, picit közelebb óvakodva. A pihe-puha pizsamás, álmoskás megjelenés tudom, hogy becsapós, de vállalom a kockázatot.
- Pizsamába vagyok…
- Hát vedd le!
Rávágom, és teszek még egy óvatos fél lépést felé. Majdnem az orromra vágja így az ajtót.
- Kösz hogy jöttél, viszlát!
De csak majdnem landol a képemen a nyílászáró lapja. Mert nem hagyom ennyiben a dolgot. Kell egy kabala, és ki lehetne jobb nála? Ő az én szerencsém…
- Nem voltam. Sajnos…
- Ezt orvosolnunk kell…
- Dolgoznom kell. Tudod van aki túlórával keresi a pénzét.
- Én jobbat tudok. Gyorsabbat, könnyebbet és izgalmasabbat.
Csak kötöm az ebet a karóhoz, nem engedem egy pillanatra sem a szóbeli szorítást, míg végül fizikailag is sikerül átlépnem a küszöböt, mert beenged a lakásba. Meg se várom, hogy csukódjon mögöttem az ajtó, még aközben újabb rohamra indulok.
- Csak gyere el velem. Hozz nekem szerencsét, számodra semmi kötelezettséggel nem jár majd ez az egész, sem kockázattal. Szabadon játszhatsz az értékeimmel...
Továbbra is közelítek felé, ha hátrál, ha nem, míg csak meg nem állítja őt valami tereptárgy.
- Vegyük le azt a pizsamát gyorsan… Aztán hazárdírozzunk kicsit.
Végülis azt se bánom, ha nem jutunk el Vegasig, van itt közelebb is helyszín, ahol szívesen tartózkodnék vele. De valami azt súgja az előbbi kijelentéséből, hogy talán nem is olyan lehetetlen vállalkozás meggyőzni, hogy messzebbre menjünk.

 

edward
big spender
outfit

- Csak a bolygónak ezen a felén.
Elfog egyfajta baljós kétség mire is akar utalni. A gyanú árnyékával fűszerezve figyelem őt, ahogy végigmér tetőtől talpig. Máskor zavar ez, most valahogy annyira nem. Talán mert már tudom hogy tudja mi van a ruhám alatt. És mégis… bosszant hogy úgy vizslat, mint egy kirakati bábun a ruhát ami megvehető, megkapható, birtokolható.
- Mondtam, hogy nekem nehezebb a felfogásom, mint a korábbi pasijaidnak...
Bár nem veszem fel a titkárra való utalást, a kérdésemre adott válasz nincs túlzottan ínyemre. És tény, valóban kijelentette ezt, azért nem gondoltam hogy ennyire kiállhatatlan is lesz. Meg levakarhatatlan. Úgyhogy csúnyán nézek. Nagyon csúnyán.
- És nem csak nem tudom. Nem is akarom… Szép, meg jó… És nem akarsz látni, mert nem tudsz ellenállni
- Hahh! Tegyél csak próbára…
Bár tény, bizsereg az ujjbegyem hogy újra az izmos hasfalán simítson végig azért könnyen nem adom meg magam pláne ha nyílt csatára hívnak. Így a bókjára is nyers őszinteséggel válaszolok, amire rögtön kapom a szemtelen ámbár lelkes megjegyzést.
- Szóval vegyem le? Hát nem fogom…
Már csak azért sem, előtte legalábbis. Nem szeretem ha parancsolgatnak, pláne ha valaki úgy teszi hogy semmi joga nincs hozzá. Persze ha őszintén a szívemre teszem a kezem inkább érződik ez amolyan kérés szerűnek, de reggel van, ő keltett fel és még kávét sem ittam így… nem hat rám a sármja. Vagy nem olyan mértékben ahogy szeretné.
Pont ezért csapom az orrára az ajtót, érezze csak hogy hol a helye, majd nyitom is ki mert azért Amerika túlfelének emlegetésére én se maradok közömbös. Pedig illene. És ez hiba, mert Edward felhatalmazva érzi magát nemcsak hogy átlépje a küszöböm, de hogy folytassa a fűzögetésem, amire ostoba módon ráharaptam, mint a mandragóra az emberi ujjra.
- Csak gyere el velem. Hozz nekem szerencsét, számodra semmi kötelezettséggel nem jár majd ez az egész, sem kockázattal. Szabadon játszhatsz az értékeimmel...
Csak azért lépek hátrébb kettőt, talán hármat is hogy az ajtó vonalából kivonjam magunkat és ne hallják, pláne ne lássák, a szomszédaim, ahogy Nott tovább érvel. Lelkesen, jókedvűen, csábítón. Elkacérkodom a gondolattal hogy milyen formában tudok azokkal a hangszínében hidegen kirázós borzongós hangsúlyt kívánó értékekkel elszórakozni… semmi kötelezettség, semmi kockázat. De szép is lenne.
- Nem vagyok holmi kismalac, akinek a fenekét dörzsölgetve milliomos leszel. Vagy annak tűnök?
Mondjuk ezt Monstro biztos másképp látná, de egyelőre be kell érnie a nyolcvan éves feleségével meg a vele való malackodással.
- Vegyük le azt a pizsamát gyorsan… Aztán hazárdírozzunk kicsit.
- Bár csábító az ajánlat… - döntöm félre a fejem tűnődve. Állva az égkék szemek ragyogását. – … de továbbra sem veszem le. És kötelezettségem is van. Vár az iroda. De neked jó mulatást… én elmentem átöltözni!
Búgom módfelett mézesmázosan miközben megpaskolom az arcát. Nem foglalkozom a tenyerembe simuló arcának puhaságával vagy azzal hogy a pulzusom rögtön megugrik bőre érintésére. Könnyeden indulok el ha nincs akadályozó tényező a gardrób felé, ahol Lucifer is tanyázik. Nem baj, míg elkészülök összeakaszthatják a bajszukat az aurorral.
- Amúgy úgy nézel ki mint egy temetkezési vállalkozó. Mesélj csak, ki halt meg?
Kiálltok ki hangosan, miközben a ruhák között turkálok és csak a nagy csetepaté és macskafújtatásra rohanok vissza, kellően hiányos félkész öltözékben.

2002. Május 1. Hajnali 6 óra




*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Viva Las Vegas!

- Hahh! Tegyél csak próbára…
Szerintem már ismerte azt a mosolyom, ami azt üzente: kihívás elfogadva! Gondolkodtam, hogy ha ő nem dobja le a gönceit, majd én fogom, de arra valahogy változóan reagál, hát ahelyett inkább csak kergettem lassan, ráérősen. Ha én érzem az ő illatát, akkor ő is az enyémet. És micsoda koktél is ez… De egy kis alkohol, meg egy izgalmas helyszín még elférne mellé.
- Szóval vegyem le? Hát nem fogom…
- Egyszer muszáj lesz...
Pofátlanul kötöttem az ebet továbbra is ahhoz a bizonyos karóhoz, és az se tántorít el, ha a képemen csattan az ajtó, akkor a nyílászáró és a keret közti résen bazsalygok befelé, szinte csúfolódva.
De aztán kiterítem a lapjaimat. Ő nekem mindig szerencsét hoz, még akkor is, ha ő a közelben a legnagyobb femme fatale.
- Nem vagyok holmi kismalac, akinek a fenekét dörzsölgetve milliomos leszel. Vagy annak tűnök?
- Kismalacnak nem tűnsz, de a fenékdörzsölést mindenképp ki kell próbálnunk. Hátha valamelyikünké szerencsét hoz. És egyébként, már milliomos vagyok. De lehet ezt még fokozni...
Sejtelmesen teszem hozzá, de hagyom, hadd látszódjon ki a nem is annyira hátsó szándék. Ő se véletlen emlegeti a formás területet, de ha már így szóba hozta, akkor számoljon a következményekkel.
- Bár csábító az ajánlat… … de továbbra sem veszem le. És kötelezettségem is van. Vár az iroda. De neked jó mulatást… én elmentem átöltözni!
- És hogyan fogsz átöltözni, ha továbbra se veszed le, ami rajtad van?
Majdnem elveszek azokban az izzó szemekben, és a lendület is kis híján magával sodor, ahogy távozik a szobája felé. De azért nem múlasztom el még ezt a kekeckedést utána kiabálni, gúnyosan, piszkálódva, mert tudom, hogy nem hagyja annyiban. Engem nem hagy annyiban, én meg őt.
Amint eltűnik a gardróbban, én meg megbizonyosodom róla, hogy minden függöny el van húzva, előkapom a pálcám. Mármint a titkosabbikat.
- Expecto patronum!
Halk suttogásomra ezüstös kutyaalak ölt formát, akinek lediktálom mindjárt a fontos üzenetet.
- Amúgy úgy nézel ki mint egy temetkezési vállalkozó. Mesélj csak, ki halt meg?
Melanie közbe vág, én pedig csak vigyorgok a szavain. Tudom, hogy tetszik neki a fekete.
- Ne reménykedj, nem Monstro neje…
Majd miután neki emelt hangon válaszoltam, halkabban diktálni kezdek a patrónus kutyának.
- Üdv, Herb! Szólnál a Wizengamotnál, hogy máma terepre mentem, és Hopkirk is velem jön? Tudod, a múltkori Zambinis üggyel kapcsolatos. Kösz, haver…
Éppen befejeztem a mondókát, mikor a gyöngyházas szellemalaknak próbált meg nekirontani egy szürke árny fújva, vinnyogva. A kutya fel sem vette, mivel nem volt igazi, csak egy mágikus kivetülés, úgy ácsorgott a szoba padlóján, mintha mi se történt volna. Viszont én, aki az akadály nélkül továbbhengeredett macskát a combomba kaptam, annál inkább megéreztem a hegyes kis karmokat és a harapós fogakat.
- Hogy merlin vágjon ketté…
Megpróbáltam felrúgni a fenevadat, aki értetlenségében csak még inkább belemart a lábamba, hiába rugdostam, úgy rodeózott ott, mint egy profi cowboy. És ha ez még nem lenne elég, mikor Melanie befutott, a patrónus elismételte a szöveget.
- Indulj már…
Az útjára bocsátottam morogva, még mindig a macskával hadakozva.
- Tessék, túlóra megoldva, a terepért amúgy is többet kapsz, hálából leszedhetnéd ezt a pokolfajzatot…
Fájdalmas sziszegéssel próbáltam lefeszegetni a rám akaszkodott négylábót, de a körmei menthetetlenül beleakadtak a nadrágomba, meg a bőrömbe is egyúttal, ráadásull haladt felfelé, érzékenyebb területek felé...

 

edward
big spender
outfit

Ha milliomos lenne nem pont Vegasba csábítgatna pénzszerzésre, bár tény és való kell oda egy alaptőke, amit vagy meg triplázol vagy elvesztesz. Ezt azonban már nem tudja a szomszédságom, mert az ajtó csukódása urán csak Ő meg én maradunk. Meg a csend, amit szemtelen módon megtör egy kis szenvtelen visszakérdezéssel.
- És hogyan fogsz átöltözni, ha továbbra se veszed le, ami rajtad van?
. Hmmm… megoldom.
Vannak rá praktikák, gyors öltöztető bűbáj vagy csak simán erre veszem fel az aznapra kiszemelt ruhát, de igazából nem levenni nem akarom a hálóinget hanem csak az Ő jelenlétében nem akarok tőle megválni. És mivel akadályba nem ütközöm, el is vonulok.
Hagyok neki időt és teret hogy piszmogjon, amivel akar. Feltételezem hogy rosszba sántikál, vagy legalábbis olyasmibe, ami nem fog tetszeni ha rájövök, de korán van még Nott gyermeteg csínyei miatti aggodalmaskodásra. Vagyis ezt hiszem miközben kibújtatom karjaim majd lábaim az éjszakai viseletemből. Még Lucifer lábamhoz dörgölőző fejét is meglapogatom, mert én ugyan nem sietek sehova.
- Ne reménykedj, nem Monstro neje…
- Pedig minden vágyam hogy házas életet éljek már…
Piszkálódok vissza szemforgatva mert tudhatja jól mennyire nem. Ellenben elakadok a blúz felvételénél hallva a szitkozódást és fújtatást mely nem túl messziről szűrődik be.
- Baszki…
Kapok észbe és sietek ki, mert a macska míg én a fogason válogattam kereket oldott hogy kigrasszálva rátámadjon a… patrónus alakú kutya?
Hát igen, az eb kékesen ezüstös alakján a kandúr fújtatva tér át, bár csak az akciójelenet végét látom, sokkalta inkább hallom az üzenetet amit visszamond pálcát szorongató gazdájának. Összefonom mellkasom előtt a karjaim és sötétlőn figyelem mi is történik. Nem hat meg, inkább kissé szórakoztat ahogy Edward kínosan útjára engedi a kis küldöncét ráripakodva, majd az én házikedvencemre összpontosul a figyelme. Még az se tűnik fel neki hogy tulajdonképp mezítláb fehérneműben és begombolatlan textilben ácsorgok  tőle másfél méterre.
- Tessék, túlóra megoldva, a terepért amúgy is többet kapsz, hálából leszedhetnéd ezt a pokolfajzatot…
- Ühmmm, szóval mentsem meg a… koronaékszert, mi?
Tűnődöm el látványosan unatkozva miközben az ajtófélfának dőlök.
- Nem hiszem hogy olyan nagy szükségem lenne rá. Egyszer már kipróbáltam… És amúgy sem kérted túlzottan szépen.
Várakozok kihívó tekintettel mulatva a párharcukon pár pillanatig még, aztán persze megszánom és mire kinyögi a ,kérlek’ szót a macska meleg teste már a kezembe van. Ugyan még megpróbál Nott felé kapni éles karmaival de magamhoz húzom annyira hogy őt ne érje el és az én illatom megnyugtassa.
- Ne csodálkozz hogy a szíve csücske vagy, pláne ha folyamatosan pokolfajzattal és egyéb kedves jelzőkkel illeted.
Rázom meg a fejem nemtetszésem kinyilatkoztatása érdekében.
- Valld be...- hajolok vészesen közel a férfi felé bátran, mert a fenevad még mindig ott van ha esetleg vissza akarna élni a helyzettel. -... jobban élvezed ha ő karmolászik mint én....
Kivárok egy vészterhesen túlfűtött másodpercet majd kuncogva húzódom el hogy kirakjam a macskát a konyhába, kergessen ott magának szórakozást. Mikor már elhárul az aurort fenyegető veszély felé fordulok és mély sóhajjal törődöm bele, hogy ez a napom se úgy alakul ahogy gondoltam.
- Miért Vegas? Nekem nincs elherdálni való pénzem, előre szólok…
Zsörtölődöm, mert a nem várt szabad nap és Edward tekintete meg sármos somolygása megint rossz irányba térít el ha nem vigyázok. Ami nem lenne baj de ha sokat játszom a tűzzel, képes megégetni.
- Ahhh a picsába is, jó, nem bánom! Várj itt. Öt perc és kész vagyok…
Adom meg magam mielőtt nagyon lelkesen nekiállna fűzni talán fizikai kontaktus által, akár verbálisan és inkább elvonulok újra hogy most felgyorsítva a folyamatot a hárspálcámat bevetve tényleg hamar kész legyek. Olyannyira hogy még az ecsetek is életre kelnek egy kis sminkért és frizuraigazításért. Mikor kész vagyok a tükörbe bámulva egy éjszakába induló férfiakat elcsábítani vágyó nőt látok, nem pedig egy unalmas reggel irodába való kosztümös alakot, de az összhatással elégedetten indulok ki hogy aztán az előttem meglebegtetett zsebórával a világ másik hőn áhított féltekére jussak el. Mégpedig Edward társaságában.

2002. Május 1. Hajnali 6 óra




*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Kaszinózene

- Pedig minden vágyam hogy házas életet éljek már…
Erre már nem ugatok utána semmit. Lefoglal a ténykedés és… A gondolkodás. Képtelen vagyok őt elképzelni Monstro újdonsült nejeként, egy seregnyi trónörökössel körbevéve. Gondolom, az öreg nem fogná mondjuk vasalásra vagy takarításra, de azért mégis… Vétek volna úgy lekötni őt. Vagy nem is lehetne.
Aztán gondolataimból immár a macska foglal le, ahogy rongálja a patrónus helyett az én szép öltönynadrágom. És Melanie nyilván remekül szórakozik a helyzeten, hogy a macskája lassan nem fonalgombolyagot fog pofozni, de valami határozottan gombócszerűt.
- Ühmmm, szóval mentsem meg a… koronaékszert, mi?
- Azt…
Nincs már nagyon kedvem kedélyesen elviccelődni mindenféle találó megnevezéseken, bár a teremtés koronája című megnevezés nem volna ellenemre. Minő sokat elmondó dolog, hogy az emberek egy faszt neveznek annak.
- Nem hiszem hogy olyan nagy szükségem lenne rá. Egyszer már kipróbáltam… És amúgy sem kérted túlzottan szépen.
Próbálom én magam lefejteni az átkozott macskát, de mivel az csak annál vadabbul kapaszkodik, minél inkább rángatom, ráadásul már harap is, rákényszerülök könyörögni.
- Kérlek…
A fogaim között szűröm, félig fájdalmasan, félig meg röhögve az egészen. Bosszankodhatnék azon, hogy ezt is csak Hopkirk hozhatja ki belőlem, és a nyüves nyivákoló, akivel nyilván összejátszik, de inkább csak kárörvendek magamon. Vele együtt. Amint megszabadulok a húsz kínzó tüskekaromtól, rögtön jobban feltűnik Mel öltözéke, illetve annak hanyag hiányossága, de egyelőre csak egy lelkes somolygást engedek meg magamnak. Elvégre a fegyver még nála van.
- Ne csodálkozz hogy a szíve csücske vagy, pláne ha folyamatosan pokolfajzattal és egyéb kedves jelzőkkel illeted.
- Nem én neveztem el Lucifernek… De találó név.
Megkönnyebbülve távolodom el egy kissé a bestiá(k)tól, és kezembe véve a pálcámat, vigyázva eltüntetem a tűszúrásnyi körömnyomokat, amiket a macska a drága textilen okozott.
- Valld be… ... jobban élvezed ha ő karmolászik mint én....
Egyszerre vetném rá magam, és menekülnék el a közeléből.  Előbbi a csinos fehérneműnek, Utóbbi a macskának köszönhető, de szerencsére ez hamar eltűnik. Morgok még egy kicsit, aztán elégedetten figyelem, hogy kettőnk közül mégiscsak a szőrösebbik kerül ki innen. Sose gondoltam volna, hogy egy nálam tizedannyi súlyt nyomó valamire leszek féltékeny.
- Miért Vegas? Nekem nincs elherdálni való pénzem, előre szólok…
- Nekem kettőnk helyett is van. És ha már kaszinó, nem a pusztarettentői kiskocsma nyerőgépét fogom nyúzni. Vegas egy kicsit nívósabb.
Hozzáteszem, bár nem mintha magyaráznom kéne.És úgyse a szavakkal szoktuk megoldani a dolgokat. Főleg nem akkor, amikor egy szál begombolatlan inget és némi csipkét visel éppen. Somolygok rá sármosan, kirívón, azzal az arckifejezésemmel, amiről azt hiszem, már rég tudja, hogy kalandot ígér. Itt, vagy a bolygó túlfelén, az mindegy.
- Ahhh a picsába is, jó, nem bánom! Várj itt. Öt perc és kész vagyok…
Megkönnyebbült vigyorral figyelem, ahogy kereket old. Éppen követhetném is, segítenék én azzal az öltözködéssel (vagy nem), de akkor maradnánk itt, pedig a tervem egyszerű, mint egy csokoládés mindenízű drazsé. Felteszünk egy vagyont, és remélhetőleg kettő lesz belőle. Vagy semmi, és akkor kitalálok mást. Ilyen egyszerű. Kezembe is veszem az órát, lassan amúgy is idő van.
- Már most szerencsésnek érzem magam...
Amint meglátom Melanie-t, ezt be kell látnom. De azért hangosan is kimondom, hadd tudja csak, nem mintha nem tettem volna azért, hogy itt ülhessek a nappalijában.
- Úgy nézel ki, mint egy főnyeremény.
Odanyújtom neki is az órát, hogy megfoghassa, közben én azért át is karolom oldalról, csak hogy egymásnak dőlve prögethessük át a hajnalok hajnalát kellemes éjszakába. Az utazás hosszú egyébként is, így elég megviselten érkezünk meg egy néptelen sikátorba két kaszinó között. Azért erőt veszek magamon, és nemcsak megállok remegő lábamon, de még útitársamat is megtámasztom, ha esetleg szüksége lenne rá.
Nem vagyunk messze a forgalmas főutcától, látszanak a fények, az élet, a zsibongás. A közelben , talán egy sarokra van az egyik legnagyobb kaszinó, tele különböző nyerési lehetőségekkel. Belevágunk hát a forgalomba, elég céltudatosan igyekezve a legfényesebb, legszínesebb építmény felé.
- Melyik játékot szeretnéd legelsőnek kipróbálni? - kérdezem, mikor már a vörös bársony lécsőkön baktatunk felfelé. Odabenn van minden, kártya, rulett, nyerőgépek is. Amint megkapjuk a zsetonjainkat, belevágunk a túlórázásba...

 

edward
big spender
outfit

Kényszeredett, sovány kis kérlek ez, de mégis csak egy kérlek, hát odalépek és megmentem. Valószínű amúgy is megtenném, s talán még büntetést is szabnék a macskára de nem a jelen helyzetben. Jobban lefoglal a Nottal való szemtelenkedés, a határok feszegetése meg… türelmének próbatétele. Végre egyszer én érzem magam nyeregben és nem adom ki a kezeim közül a gyeplőt addig, míg nem feltétlenül muszáj.
- Nem én neveztem el Lucifernek… De találó név.
- Én is úgy gondolom…
Vakarom meg a szőrös sötét kandúr fejét, aki sárga szemeit még mindig a férfin tartva fujjog egyet felé, aztán már a konyhakő hűvösét élvezi jóvoltamból. Nem vitatkozom amerika legnépszerűbb szórakozóközpontja nívósságán, elég Edward átható tekintete. Ami végigvándorol rajtam elidőzve bizonyos pontokon, kellően zavarba hozva amit nem gondoltam volna hogy újra megeshet. Vagy hát meg is esik. Talán ezért is egyezek ki a kalandba, a spontaneitásba, melyet rám kényszerít, mert egyszerűen felfal a szemével én meg… nem tudnék neki ellenállni.
Hát szorgos léptekkel masírozok be, választok ruhát és alkalmazok öltöztető bűbájt hogy aztán kilépve már csak a füttyszóval fűszerezett bókáradat érjen utol.
- Már most szerencsésnek érzem magam...
- Hmm, ugyan mégis miért?
Őszinte kérdés ez, mert vagy túlzottan elbízza magát vagy túlzottan sokat képzel a pozícióját illetően. Az hogy vele megyek el a világ túlfelére egy dolog… még semmire nem ad garanciát. Akarom hogy tudja, nem minden az övé amit megszerez. Meg kell tudni tartani. És megbecsülni se árt.
- Mert felvettem egy csinos ruhát… miattad?
Simítok végig a vöröslő anyagon ami nem túl hosszú, mindössze csak térdig ér és elbillegek mellé a hozzá illó magassarkúban magabiztos léptekkel.
- Úgy nézel ki, mint egy főnyeremény.
- Hát… - ujjaim szelíden simulnak ökölbe s emelkednek meg kissé hogy aztán a mutató és középsőujjammal mellkasa közepétől felfelé lépkedjenek a sötétlő ingje anyagán..- .. valakinek biztos az leszek majd. Egyszer…
Zöldesbarna szemeim Nott sóvárgó arcát figyelik egészen addig a pontig míg talán már többre sarkallná, de megelőzöm a közelgő csókját azzal hogy az arany zsebórára pillantok, ami a keze ügyébe van. Hagyom hogy átkaroljon, majd belé kapaszkodva szippantson be a speciális tengerentúli zsupszkulcs ereje.
Sosem utaztam ekkora távolságot így, ilyen formában, nem csoda hogy szédülés fog el ahogy megérkezünk. Talán el is vágódnék mikor hirtelen újra szilárd talaj van a lábam alatt, de a férfi megtart addig míg szükséges, belőlem pedig egy fáradt mosolyra telik csak köszönetképp.
A hajnali napsütést, mely beragyogta lakásom átveszi az éjszaka sötétje, bár távolabb élénk villódzás és ricsaj szüremlik át. Abba az irányba indulunk el és szinte mellbe vág a szabad amerika életérzése.
Egyetlen pillanat elég hogy újra megforduljon velem a föld, és nem azért mert elesnék hanem mert a látvány beszippant és felőröl. Nemcsak a színek, a levegő sajátos illata vagy a fények játéka, ami elbódít, maga a tudat teszi hogy itt vagyok. Végre itt lehetek.
- Helló Vegassss!
Kiáltom el magam széttárva a karjaim a magasba ellépve a másiktól. Arcomon gyermeteg örömmel fordulok hátra a magasba lövellő szökőkutakról az aurorra tekintve, aki a legközelebbi hatalmas épület lépcsősorához vezet. Mélyvörös színe a szőnyegnek, mellyel le van terítve egyenesen passzol a ruhámhoz, mintha csak ide tervezték volna én pedig boldogan indulok neki vele az oldalán.
- Melyik játékot szeretnéd legelsőnek kipróbálni?
- Természetesen a pókert…
Pislogok rá nagy szemekkel, mintha ez olyan természetes lenne mint a levegő.
- Látni akarom hogy tudsz blöffölni
Vigyorgok rá szemérmetlenül, majd odabent rám ragad az eddigi izgalmon kívül egy másfajta érzés is. Fortuna édes reményekkel kecsegtető hamis ígérete, a szerencsejátékosok életérzése, főleg mikor a zsetonokkal teli oszlopsorokból egyet kiemelek és megforgatom kecses ujjaim között.
- Nos, Nott… játékra fel!
Kacsintok rá és ráhagyom a cipekedést, én elindulok az asztalok felé ahol már több öltönyös fickó és csinos ruhákba bújt hölgyike próbálja kiásni a maga szerencséjét a másik kárára természetesen.

2002. Május 1., Las Vegas, Este 10 óra




*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Kaszinózene

Illik hozzá, hogy Lucifer is az ő házikedvence csupán. Ő a megtestesült (és bundásodott) ördögöt is könnyedén díszállattá alacsonyítja. Nem bánom, ha velem is ezt teszi egy kicsit, még furcsa mód örülök is neki. Eddig mindig, ha nem is egyedül, de magányosan kódorogtam az életben, de most, hiába is tiltakozik olyan elszántan végre van igazi társaságom. Nem kellett gondolkodjam, honnan szerezzek ehhez a kiránduláshoz egy partnert, vagy hogy kit vadásszak le majd ott, menet közben. Melanie volt az első és egyetlen szóba jöhető személy, és az, hogy meg kell küzdeni vele, meg az éles nyelvével, csak még izgalmasabbá tette.
- Hmm, ugyan mégis miért? Mert felvettem egy csinos ruhát… miattad?
- Ez bőven elég ok rá.
Vigyorogva feleselek, és követem a szememmel a mozdulatot, ahogy kecses kezeivel végigszánt a vörös anyagon. Olyan ez megint, mintha én lennék az a bizonyos bika, akinek lengetik a vörös posztót, és közel is vagyok hozzá, hogy éljek a késztetéssel. És egyre közelebb, ahogy érintése most a mellkasomon kúszik. Pedig tudom, hogy az ügyes torreádor a posztó mögött rejtegeti a dárdát is…
- Hát… .. valakinek biztos az leszek majd. Egyszer…
És kegyetlenül belém is döfi. Színpadiasan a szívemhez kapok szabad kezemmel, és csibészesen nagyon fájdalmas képet vágok hozzá.
- Úgyis megnyerlek…
Kötöm az ebet a karóhoz, de csókot lopni nincs idő, mert a zsebóra beránt minket a mágikus utazásba. Nem kellemes ez, ilyen hosszú ideig főleg, de jó társaságban, izgalmas úticélért elviselhető.
Mikor lábunk a vegasi flaszternek ütődik, könnyedén tartom meg a másikat, és kedvesen mosolygok vissza rá. Jól áll az arcának az itteni csillogás, és az istentelen mennyiségű pénz áramlásának közelsége. A fél világ pénze fordul itt meg minden pillanatban, ez benne van a levegőben is valahogy. Beszívjuk, és eltölt egyfajta furcsa, veszélyes lelkesedéssel. Nem csoda, hogy emberek mennek itt tönkre, vagy emelkednek fel egy apró ezüstgolyó gurulásával, vagy egy kártyalap lendülésével szinkronban.
- Helló Vegassss!
- Helló…
Én csak dörmögök ravaszkásan az orrom alatt, aztán rábízom magam a szerencsémre.
- Természetesen a pókert…
Bólintok, karon ragadom, hogy szót fogadjak neki.
- Látni akarom hogy tudsz blöffölni
- Borzalmasan.
Kuncogok hozzá, és követem, kifizetem és felnyalábolom a zsetonokat, aztán bemérem, hol is kéne játszanunk.
- Nos, Nott… játékra fel!
Tetszik a lelkesedése, és rám is átragad, bár kicsit ravaszkásabb formában. A pókerasztaloknál van egyfajta különleges hierarchia. Vannak a kicsi, oldalsók, átlagemberek, kezdők, hobbisták ülnek körülöttük, szitkozódás és nevetgélés lengi körül őket. Aztán odébb vannak a fegyelmezettebb, profibb asztalok. Villannak a szemek, kopognak a zsetonok, mindenki megpróbálja lenyomni a másikat. És végezetül, van az a bizonyos központi asztal. Drága ruhába öltözött, egészen karakteres társaság. Nagyjából mindenki háta mögött áll egy vagy két testőr, esetleg távolabbról figyelnek az őrző szemek. Visszafogott csevegés, könnyedség sugárzik a játékosokból. És halál. Eltéveszthetetlenül többszáz család éves bevételei forognak itt téten, ezen a kopott asztallapon, és minden bizonnyal nem egy emberélet is. Van szemem az ilyesmihez, ha egyszer a bűnüldözés szakmájában dolgozom. A helyi maffia erők csapnak itt össze, ha nem is késpárbajban, csak kártyalapokkal, de legalább olyan élesek és végzetesek azok is. Csak az őrültek ülnének le közéjük… És Melanie.
Olyan határozottan lép oda, hogy már nem tehetek mást, mint kínosan somolygok, és követem. Az a külön szépsége ennek, hogy még abban sem lehetünk biztosak, varázstalan-e mind, vagy van egy két kaukktojás rajtunk kívül. Elvégre otthon, az anyaországban is nem egy ügyes mágus épült be a felső tízezer alvilági részébe úgy, hogy szinte láthatatlanok. Tudunk róluk, de fülön csípni őket… Az olyan képtelenség, mint túlélni egy nyerést ennél az asztalnál.
Elegánsan állok hát oda a lelkes Melanie előtt, és halvány pókermosollyal odatolom neki a zsetont is. Szeretem én a balhét, és itt e szempontból eleve nyert ügyem van. Ha vesztünk, akkor jó sok pénz bukik el, hiszen már beszállni sem semmiség. Ha nyerünk… Akkor futhatunk. Az úgyis megy nekünk, próbáltuk már. Micsoda lehetőségek… Mind-mind miss Hopkirk kecses kis ujjai között...

 

edward
big spender
outfit

Nem kellenek mindig szavak, elég egyetlen jelentőségteljes pillantás. Egy aprócska szájrándulás és tudom mit is gondol, mit is akar. Pedig nem ismerem annyira régóta, hogy ennyire magabiztosan tudjam az észjárását, ám valahogy mégis… könnyedén ráhangolódom. Talán a kaszinó füstös tere teszi, vagy a vakszerencse ki tudja, nem érdekel. Egyszerűen csak elegánsan és persze bosszantóan szemtelenül hátradobom a hajam ezzel is szabaddá téve vállaim és belevágok a tömegbe keresve a megfelelő asztalt.
Vannak hangoskodók, élesen kurjongat egy kövér fickó. Valószínű bejött az a kevéske blöffje vagy csak örül  a másik kárára, de nem tulajdonítok nekik nagyobb jelentőséget. Az egyik pincér elsiet mellettünk, tálcáján pezsgőspoharak, martinik és koktélok pihennek. Nem sok híja van hogy egyet ujjaim közé kapjak, de türelemre intem magam. Érzem Edward jelenlétét mögöttem, ahogy felém tornyosul bosszantóan levakarhatatlanul de azért valamennyi távolságot tartva. Megmosolygom a dolgot mert most mutatkozunk így ketten először nyílt terepen, ahol akár fel is ismerhetnének… na nem engem, őt inkább.
Egyetlen pillanatra jut csak eszembe vajon elintézte-e az amerikába való belépési papírokat és pálcaengedélyeket vagy a MACUSA embereit is figyelnünk kellene, mikor elvonja a tekintetem az egyik bársonyzölddel borított asztal és rajta a nem kis tétes zsetonmennyiség. Öltönyös férfiak ülnek, mögöttük egy vagy több személyi testőr kíséretében. Arcuk feszült, a lapok a kezükben már leosztva.
A felém villanó szemek sok mindent sugallnak, legfőképp ellenszenvet. Van aki vagyontárgyként mér fel, van aki degradálóan, talán csak egy akad aki valamiféle elismerést próbál leplezni főleg akkor mikor az asztal mellé lépek és az egyik még üresen álló székre van bátorságom letenni a fenekem.
- Nők nyet…
Közli a kettővel arrébb ülő férfi tört angolsággal, kemény keleti orosz vagy ukrán akcentussal.
- Sajnálatos, mia bella…
Pillant rám az asztal túlfelén ülő férfi, átható barna kiskutyaszemével. Elővesz egy cigarettát míg a többiek a zsetonokat dobálják vagy feszülten mérlegelik a helyzetük súlyosságát.
- De a szabály az szabály….
Dühösen fújom ki a bent rekedt levegőt és igyekszem nem túl sértődötten felpattani hogy átadjam a helyem annak, akinek farka van a lába között mert úgy tűnik itt csak az ér valamit. Nott már eddigre betolta a zsetont az asztal erre kirendelt részére, így visszakozni nem tud.
- Akkor, ha ennyire félnek tőlem, majd a.. partnerem teszi a dolgát.
Pillantok fel az aurorra, és míg helyet foglal elcsenek egy fehér zsetont az egyik oszlop tetejéről hogy látványosan és főleg a kopasz orosz fickót bosszantva egy rúzslenyomatos csókot küldjek rá, majd Edward kezébe nyomjam.
- Hátha szerencsét hoz… elmegyek addig italokért…
Búgom a fülébe, jól mulatva hogy itt nem tud csak úgy azt tenni, amit akar mert aki nem a kártyalapját vagy az osztót az minket figyel, majd határozottan elvonulok a bárpult irányába. Nem sietek vissza a hímsoviniszta seggfejek közé, hagyok a másiknak pár kört hogy gyengítsen vagy épp erősítsen helyzetén és vagyonán, ahogy épp a sors hozza, addig is távolról mérem fel a játékosok erőviszonyait, hogy majd ha szünetet iktatnak be mondjam neki, melyik féreg csal vagy blöfföl a legátlátszóbb módon.

2002. Május 1., Las Vegas, Este 10 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Kaszinózene

- Nők nyet…
A dallamos háttérzene és a zsetoncsörgés bizarr aláfestést ad ennek a mondatnak. Az is megfordul a fejemben, hogy kezdhetnénk ásni a tagnak a helyét odakinn a sivatagban, de talán mert Melanie nem ébredt még fel, talán mert a nyálas másik ipse rákontrázik, mégsem kell.
- Sajnálatos, mia bella…
- Dehogy sajnálod - dörmögöm az orrom alatt, míg a nyikhaj Hopkirket fixírozza, aki talán még mindig nem döntötte el, rendez-e jelenetet. Ha tudnák, mit úsznak meg ezek itt az asztalnál…
- De a szabály az szabály….
- Nem hallottam ilyen szabályról - kerekednék Melanie pártjára, ha már egyszer belevágtunk ebbe az őrültségbe, csináljuk rendesen. De Hopkirk meglepően könnyedén átadja a helyet.
- Akkor, ha ennyire félnek tőlem, majd a.. partnerem teszi a dolgát.
Az engemet illető kifejezésre kirívóan húzom ki magam, és melanie arcába somolygva kapom el a pillantását: tényleg?
- Jól is teszik, ha félnek. Sajnálatos, hogy nincs olyasmid, amit beugróként fel kell mutatni, de én majd kölcsönadom az enyém.
Finom kacsintással kísérem az ajánlatot, majd ledobom magam a megüresedett székre a zsetonjaim mellé. Lelkesen kapom ujjaim közé a vörös rúzsos zsetont, amit a nő felém nyújt.
- Hátha szerencsét hoz… elmegyek addig italokért…
-  Szerencsét? Hátha… Uraim, akkor kezdhetjük? Kicsapjam az asztalra is méregetni a belépőmet, vagy így már mehet a játék?
Bosszantom őket kicsit, mi tagadás. Olyan adrenalin löket ez, mint bottal piszkálni egy halkan duruzsoló darázsfészket, de legalább nem fogok unatkozni, míg Melanie az italokért van.
És valóban izgalmasan telik az a pár perc. Nem tudom, mi tart neki ennyi ideig, de tény, hogy a játék beszippant, kicsit megszűnik a külvilág. Minden vágyam, hogy lenyomjam a nyálas digót, a bunkó Ivánkát (bár nem tudom, ez-e a valódi neve, de magamban így neveztem el), meg az összes többit. Megszoktam már a bűnözők pénzét forgatni a kezeim között, így aztán nem is lenne morális aggályom azért, ha éppen elnyerném tőlük.
Csak hogy nem ez történik. A zsetonoszlopok a jobbomon szép lassan megfogyatkoznak, és bár a pókerarcom megtartom, azon kívül már csak az állítólagosan szerencsét hozó rúzsfoltos műanyagtallér marad nekem. És az italokkal visszaérkező Hopkirk.
- Add fel.
Ivánka kárörvendően, karcos hangon utasít, én pedig magabiztos mosollyal nézek vele farkasszemet. Belekortyolok abba, amit Melanie hozott, és rákacsintok, mielőtt visszafordulnék az asztalhoz.
- Még nem.
Nem szokásom meghátrálni, tudja Melanie is.
- Az nem lesz elég, hogy tartsd a tétet, amico. Már így is elvesztettél egy angliai nyaralót.
A csávó egyértelműen és tenyérbemászó vigyorral gúnyolódott, de tudtam, hogy ezen a mostani körön még sok múlik.
- Visszanyerem. És a többit is. Egy kis kölcsönnel…
Melaniera sandítottam, mert mint már oly sokszor, most is a csinosra lakkozott körmei között tartotta az én… értékeimet.
- C-c-c…
A digó napbarnította, utálatosan sármos pillantása kapzsibb fény kapott, de ezúttal nem a zsetonhalmokat méregette így, hanem a mellettem ácsorgó Melanie-t.
- Tarthatod kölcsönből a tétet… Ha őt is felteszed…
A pókermosolyomnak annyi volt, legszívesebben levertem volna a fickót, de a megannyi testőr és a többi asztaltárs visszatartott egy kissé. Futva Melanie-ra pillantottam, vajon ő mit szól…
- Add fel inkább.
Egy idősebb, keresztapa-szerű vén  pöcs az asztal túlfeléről próbált jobb belátásra téríteni, de majdnem keresztül döftem a tekintetemmel. Az agyam lázasan kattogott, aztán megint Melanie-hoz fordultam. A kártyámat eldugtam előle, de a magabiztos játszani akarást leolvashatta az arcomról. Talán az ellenfelek csaltak, de ezúttal nekem is volt egy kis csel a tarsolyomban.

 

edward
big spender
outfit

Ha Nott nem is, én pókerarccal párolgok el az asztal mellől ahol ő már verbális kóstolgatásba kezd a többiek nemtetszése közepedte. A bárpult belátható távolságra van, de kell pár perc hogy oda billegjek és még több mire a kért italok elkészülnek. Addig unottan támasztom meg magam a bordós árnyalatú kemény tölgyfa pulton, melyben ha akarnám a saját tükörképem is bámulhatnám úgy fel van vixolva. Ehelyett inkább csak visszatekintek és néha az tömeg sodrásában feltűnik a nagykutyák pókerasztala, az auror alakja is elvétve mikor nem takarja ki egy könyök vagy széles váll. Arca feszült, gyermeteg izgalmat sugároz, de ugyanakkor veszélyt is sugall. Bennem van a késztetés hogy mint első alkalommal leüljek és kipróbáljam magam, de csak meghagyom a pincérnek hogy vigye a wishky-t ha kiürül a pohár az elsővel pedig visszalibegek Notthoz.
Kurta kis semmitmondó közjáték, amit elkövetek azzal ahogy hangosan koppanva az asztal szélére ejtem a poharat, akárcsak ahogy felé hajolok és beleduruzsolom a fülébe hogy az olasznál ász pár van. Nem Edwardot akarom kizökkenteni, a többit bosszantani, így fél pillanattal és egy könnyedebb dekoltázsba beengedő pillantással maradok csak tovább aztán hagyom a játék menetét alakulni. Kénytelen vagyok más szórakozás után nézni, hát nyakamba veszem a kaszinót és hamar a játékgépek bűvkörébe lelem magam. A csattogó gépkarok között elveszve kipróbálok pár ócska zsetonvesztő masinát abból, amit Edward csinos kis kupacából lenyúltam s mikor már csak az első marad a kezembe úgy döntök hagyom az egészet a francba, megnézem sikerült-e már all in-nal kisebb vagyont kaszálnia.
Csalódottan tapasztalom hogy a tétek egyre magasabbra rúgnak, oly annyira hogy egy fehérlő papírfecni is a kupac közepén pihen rajta a Suttogó nevével, míg Edward zsetonoszlopai vészesen megcsappantak. Szívem a ház papírja láttám félrever egy pillanatra, ami nekem is meglepő újdonság. Bár szeretem a házat a padlásszellemet mondjuk nem siratnám meg… mégis furcsa hogy ennyire kötődni tudok valamihez, ami…. még csak nem is az enyém.
- Visszanyerem. És a többit is. Egy kis kölcsönnel…
A kéklő, átható szemek rám vetülnek sugallva valamit amit a többiek nem teljesen érthetnek inkább sejthetnek. Nem vagyok maradéktalanul biztos benne, hogy jó ötlet ez… Ha így folytatjuk…
- Tarthatod kölcsönből a tétet… Ha őt is felteszed…
Gyilkos pillantással fordulok a bájgúnár olasz felé, akinek kiskutyaszemei újra meg újra végigfutnak rajtam.
- Sem a tulajdona sem pedig trófea nem vagyok.
Közlöm nyersen és tárgyilagosan, amire az orosz mordul egyet. Gondolom nem szereti a tajgán ha egy nőnek véleménye van, pláne ha azt ki is jelenti.
- De ez talán megteszi. Tiffany…
Emelem meg a kezem és nyúlok a fülembe csüngő nagy fülbevalóért. Egy könnyed mozdulattal veszem le egyiket a másik után és lököm be középre, a birtok papírja mellé, hogy a ráeső mesterséges fénybe sziporkázva bontsa szivárvány színeire azt. Az olasz még mindig méreget a többiek zúgolónak bár főleg magukban, de úgy tűnik egyik se kérdőjelezi meg az ékszer eredetiségét és elfogadják a tét tartását.
Nottra pillantok kihívóan, mert rajta a sor. Vagy mindent elveszít vagy mindent elnyer. Ez már a végjáték kezdete…

2002. Május 1., Las Vegas, Este 10 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Kaszinózene

- Sem a tulajdona sem pedig trófea nem vagyok.
Valahol végtelen elégedettséggel tölt el ez a mondat, még akkor is, ha az asztaltársak gúnyosan sandítanak rám. Azt hiszik, szerencsétlen vagyok, pedig épp ellenkezőleg. Mert mindezeknek ellenére, azért mégiscsak itt van, mellettem, csak az én fülembe sutyorog csábosnak tettetett kibickedést, és bár látványosan kiül arcára a véleménye, mégiscsak odacsapja a zsetonhalomra a szikrázó kis ékszerpárt.
- De ez talán megteszi. Tiffany…
Az orosz bunkó felveszi, fitymálva méregeti, végül nagy kelletlenül bólint, és gúnyos, már-már vérszomjas mosolyra húzódik a szája.
- Ha ennyire akarod, tedd csak fel.
- Akkor uraim, a jelek szerint, all in.
Hátradőlök, kezemben a lapokkal, amiket nem nézek meg már én sem, nem mutatom senkinek, lazán a mellkasom bal oldalára szorítom őket.
- Tengo!
Az olasznak lenne éppen zsetonja is még, de azok helyett pökhendi csuklómozdulattal odavágja Melanie fülbevalói mellé az armani óráját, mintha az semmi se lenne, és ezzel tartaná a tétet. Van, aki kiszáll, mások odatolnak még egy csinos oszlopot a többi zsetonkupachoz, majd sorra koppannak az asztalon a kártyalapok.
Jó lapok vannak, nagyon is. Akad egy flush is az asztal túlfelén, a gazdája eddig meg sem szólalt, de most elégedetten parázslik a szeme, akárcsak a szivarja vége. Már csak én nem mutattam meg a kártyáim, de nem kapkodom el a dolgot. Már talán felesleges a pókerarc, de elég méltóságteljes, így magamon hagyom. Aztán mikor már felbosszantom az időhúzással az összeset, akkor terítem szépen, komótosan az asztalra a pikk tízest, majd sorban a többit az ászig.
A sakkban az igazán nagy mérkőzéseken nem illik már kimondani, hogy sakk matt. És valahogy úgy érzem helyénvalónak, hogy most én sem mondom be a royalt. Csak ülök, újra kényelmesen hátradőlve a székemen, s egyúttal sandán már rálátva Melanie arcára. Miatta csináltam, tulajdonképp, és ráadásul még neki is köszönhetem, hogy végül így alakult. Akkora nagy az a halom az asztal közepén, hogy lassan lehet csak felfogni, immár mind a miénk. Ivánkának azért hamarabb le is esik a vesztesége, mint nekem az örömteli tény.
A marcona alak úgy pattan fel a székéről és tenyerel a kártyák fölé, hogy a széke felborul, és kis híján az asztal is. Ugrálnak a zsetonok, borulnak a tornyok. Jól megnéz mindent, de hiába méregeti szúrósan, nem varázsló, hogy megváltoztassa a lapokat. Vagy észrevegye, ha valaki előzőleg megváltoztatta őket.
Elereszt egy ropogós, orosz mondatot, amit nem értek, de nem is kell, érzem, hogy káromkodás. De amíg nem adava, nem zavartatom magam.
- Csaltatok!
Újra nagyot dörren az asztallap, ahogy ráver. Egy-két zseton legurul, de eszem ágában sincs utána hajolni. Ártatlanul széttárom a kezem.
- Ugyan, hogyan is tettük volna…
Én is felállok, bár sokkal könnyedebben és ráérősebben, mint a másik.
- Nos, nekünk ennyi mára elég is volt. Köszönjük a játékot… uraim...
Velem szinkronban másik is felemelkednek a helyükről. Az osztó elsápad, az eddig diszkréten körülöttünk lebzselő testőrök közelebb húzódnak, és ugrásra készen posztolnak gazdáik mögött. Én teljes lelki nyugalommal, sőt, egyfajta bosszantó “csak azért is” elégedettséggel szedegetni kezdem a zsetonokat a nálam lévő, erre a célra való tálcára. Egyedül az enyém nem is lesz elég ennyinek, Melanie-nak be kell segítenie, hogy az összeset fel tudjuk markolni, és aztán eltűnni vele. Az olasz pasi az egyetlen, aki tovább ücsörög, immár egyedül az asztal mellett, fanyar, kínos vigyorral az arcán. Színpadiasan sóhajt, és Hopkirk felé fordul azokkal a sanda, fekete szemeivel, megpróbálva őt maradásra csábítani.
- Ugyan-ugyan… Nem illik ilyen csúfosan elverve itt hagyni a társaságot. Mia bella, mit szólna, ha kivételt tennénk most az egyszer? Játsszon velünk egy kört , hátha szépíthetünk...

 

edward
big spender
outfit

Villanó tekintetek, feszült hangulat… talán ha nem lenne a kaszinóba lévő több tucat ember, és zene mely a falra szerelt mugli hangszórókból szól meglehet síri csend telepedne az asztalra. Esetleg csak az egyik másik gengszter hümmögése és nem tetszésének nyilvánítása törné azt meg. Az orosznak van képe tüzetesen megszemlélni tulajdonom s nem tehetek róla, karom megfeszül mely az asztal lapjába támaszkodik. De nyugalomra intem magam, mert a józan ész ezt diktálja melynek be is érik picit megkésve a gyümölcse; elfogadják a téttartásunkat.
Egy-két ember bedobja a törölközőt a hulladék lapjaikkal, de a két nagy falat lelkesen mérlegelve végül játékban marad és már csak a lapok terítésén van a sor. Igyekszem megállni hogy ne bámuljak Nottra, karakteres arcába, izzó kék szemeibe, melyek olyan beszédesek mint egy könyv fehér lapján a sötétlő betűk tömege.
Van itt minden, dáma párok, sor és… végül Edward kártyái, utolsóként érnek az asztalra kecsesen felfordulva.
El se hiszem elsőre hogy megcsinálta, ráadásul a hőbörgés az, ami megtöri a hangulatot. Csattan a férfiököl az asztalon és az orosz kikelve magából számot vet hogy mégis hogy történt egy kisebb szálloda értékének elvesztése részéről… Van egy sanda ám megalapozatlan gyanúm ahogy kimondja a csalás szót, de ezt nem itt nem előttük vitatom meg az aurorral.
Felvont szemöldökkel pislogok a férfi felé, akinek paprikavörösre vált kopasz feje és már a nyelve hegyén van gondolom hogy számolta a lapokat, de csak nem meri hangosan kimondani itt az osztó előtt, mert akkor egy életre kizárják ebből a kaszinóból legalábbis biztosan de meglehet egész Las Vegas területéről.
- Ugyan, hogyan is tettük volna…
Nott ártatlan ma született bárány képére képtelen vagyok nem mosolyogni és figyelem ahogy felállva megtöri a társaság egységét hogy pakolni kezdjen. A zsetonok hamarjába sorba rendeződnek a kezében majd a tálcára felsorakoznak én pedig csettintek az egyik oldalt bámészkodó egyenruhásnak hogy iparkodjon helyettem is segédkezni a nyeremény összekaparásában. Én csak az ékszereket csípem meg és komótos jókedvvel illesztem vissza helyükre őket, meg persze a Suttogó papírját hajtom össze és fogom a kezembe. Az órát meghagyom Nottnak hogy kezdjen vele, amit akar és már követném, mikor az olasz kiskutya szemek meg a hozzá társuló szavak megállásra kényszerítenek.
Csábító ajánlat szó se róla, hogy esetleg beszálljak, talán ha ezt másfél vagy közel két órával ezelőtt ajánlja fel készséggel elfogadom. De  mostanra van annyira sértve az egóm hogy már csak azért se.
- Vagy még többet vesztene. Nem, inkább kiélvezem a nyereményem és iszok a maga szerencsétlen lapjárására…
Kuncogok, majd könnyeden Nottba karolok hagy higgye csak hogy ő a legnagyobb bika itt mind között. Engedem hogy vezessen, amerre csak akar. Félúton a kaszinó kijárata felé sandítok csak fel rá eltűnődve. Majd elé lépve, elállva az útját  megállítom, és kecses mozdulattal az öltönye belső zsebébe teszem a ház tulajdonjogi okiratát.
- Miért érzem azt hogy van valami igazság az orosz szavaiban?
Talán hiba itt nekiszegeznem a kérdést, mert nem adhat őszinte választ, de azért a pillantása sok mindent elárulhat még ha bújtatottan is kell kiolvasnom.
- Elég volt mára ennyi? Vagy a rulettasztalt is magadévá teszed?
Pimaszkodom somolyogva, szándékosan ebben a kontextusban kérdezve és közben nem mulasztom el egyetlen rezdülésén sem jól szórakozni.  

2002. Május 1., Las Vegas, Este 10 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Kaszinózene

- Vagy még többet vesztene. Nem, inkább kiélvezem a nyereményem és iszok a maga szerencsétlen lapjárására…
Nem tudom, hogy csak merő kárörvendésből húzza-e az időt, vagy tényleg elgondolkodik, de nekem addig a pár pillanatig szerintem a szívem sem dobog. Nem vagyok kifejezetten az az “Üss és fuss!” típus, de ezúttal pontosan azt kellene tennünk. Különösen, hogy Melanie képletesen szólva öntött egy kis csípős a már így is parázsló indulatokra.
Ahogy Melanie belém karol, kifújom a levegőt észrevétlenül, s pókermosolyom igazibbá válik, nem maguk a vonások, de az álarc alatt a valódi én is somolyog már. Kivágjuk magunkat, nem vitás. Las Vegas úgyis olyan felkapott hely, hemzsegnek itt a népek, és a sok tanúskodó szempár megvéd.
- De ezt megtarthatod…
Ha már lúd, legyen kövér, búcsúzóul visszadobom az órát az asztalra, lefitymáló arccal, mint mikor a horgász a túl kicsi halat hajítja vissza. Mellékelek hozzá egy gúnyos vigyort, mire a digó is elveszti a pókerálarcát, és ő is felpattan az asztaltól, bár nyilván itt nem tehet semmit, legfeljebb dühönghet az anyanyelvén, és nézheti, ahogy tovalejtünk. De hiába, olaszul még a kurva is szépen hangzik.
Már félúton járunk kifelé, mikor Hopkirk felnéz rám, én pedig rákacsintok kedélyesen, nem törődve a minket fürkésző szempárakkal. Mert hát elég nagy halom zsetonnal igyekszünk lelécelni, és bizony akad itt néhány keselyű, aki odakint egy félreesőbb sikátorban talán nem pókerezni akarna velünk a pénzünkért, hanem céllövöldéset játszani.
De most csak Melanie célozza a szívemet, kecses érintésével, majd’ észre se veszem, hoyg visszacsúsztatja a Suttogó papírját a zsebembe. A finom ujjak érintése jobban eltereli a figyelmem.
- Miért érzem azt hogy van valami igazság az orosz szavaiban?
Ezt hallván elkapom a kezét, és magamhoz szorítom, mintha a képzeletbeli kést nem engedném kihúzni a mellkasomból. De a csibészes vigyor elárulja, nem hat meg igazából a gyanúsítgatás.
- Hogy is gondolhatod? Ahhoz nagyon ügyes ujjaim kellene hogy legyenek.
Halkan búgom a fülébe, de tudja, amit én is. Egyrészt azt, hogy az asztaltársaság minden tagja maga is simlis, aljas csaló volt, másrészt hogy varázslat nélkül is simán ki tudtam őket cselezni. Hiszen ő terelte el a figyelmüket… Én pedig hozzáadtam az ügyes ujjaim…
- Elég volt mára ennyi? Vagy a rulettasztalt is magadévá teszed?
- Csábító ajánlat… De ez… - emelem fel a nyereményt. - ...egy időre elég lesz. Vehetek belőle öt Suttogót. És a másik feléből te is - biccentek a gyerek felé, aki a nyeremény további részét hozza utánunk. Odakormányzom magunkat a pulthoz, hogy pénzzé tegyük a vidáman színes műanyag korongocskákat.
- Na ide a jussommal - kedélyeskedek, aztán odaadom a bankkártyám a titkárnős kinézetű hölgyikének, aki rögtön intézkedik, és kezdi pötyögni a számítógépbe az utaláshoz szükséges adatokat.
- Te milyen bankszámlára kéred? Itt nem adják galleonban, de később azt is megoldhatjuk - kacsintok Melanie-ra huncutul. Még mindig alig fogtam csak fel, mennyit is sikerült itt hirtelen összeszednünk. Ha élve le is tudunk lépni vele, az lesz csak az igazi nagy öröm. A tarkómon érzek néhány kutató szempárt, és nálam ez lehetne épp szakmai ártalom, de most jó esély van rá, hogy nem az. Inkább egy helyes megérzés… Gyorsan kéne dönteni és menni, hogy ne lássák, merre indulunk...