Aiden J. Fraser
Eltávozott karakter
Pirkadatkor a hajnalba olvadok
Muci
Hozzászólások: 1 392
Jutalmak: +1655
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : barna
Szemszín: barna, a másik szürke
Kor: 21
Ház: Mardekár
Évfolyam: Nem fejezte be
Családi állapot: Házas
Kapcsolatban:: Nyuszi
Munkahely: Aranyfog Varázstárgy Szaküzlet; tulaj az alvilág uralkodója
Kedvenc tanár: Piton
Legjobb barát: Cleo, Szőke, Tappancs, jobb napokon Benjamin
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: nyárfa, a magja főnix toll, 13 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #2 Dátum: 2022. 09. 18. - 10:19:39 » |
+2
|
2002. május 15. outfit >><< River Flows In You
Lép az idő - válaszol
Elliot mellettem szuszogott a szobámban. Furcsa volt még most is itt lenne. Körbe ölelt amúltam, de nem itt, hanem az egész lakásban. persze nem kellene így viselkednem, én csak nem rég jöttem vissza. Nem én éltem itt szellemként harcolva a múlt soha vissza nem térő árnyaival. Benjamin és anya nem is tudtam, hogyan bírták ki itt annyi ideig. Persze inkább anya... Ő ült itt egyedül, míg Benjamin végül is a Roxfortban töltötte az idejét. Ettől persze még nyomorultabbul éreztem magamat. Nem tudtam aludni, odakint szemerkélt a tavaszi eső. Iagzából foghattam volna arra is, vagy hogy ELliot álmában véletlenül bordán rúgott. De igazából pontosan tudtam, hogy Chrissie miatt voltam ébren. És tudtam, hogy ő is ébren volt. Halkan szűrődött fel a gitár hangja, lágy akkordokat pengetett az öcsém kivételesen. Szinte láttam magam előtt, ahogy a nappaliban ült a szokásos helyén. Közös kis rituálénk volt az, hogy a vitáink után éjjel ott ültünk. Én és ő is egy-egy fotelben, vagy kanapén. Aztán csak dumáltunk Szarságokról. Az volt a mi bocsánatkérésünk. Olyan volt ez, mint régen azok a találkozások a Böffentőnél. Persze, hogy azt a nevet is az idióta öcsém találta ki. És ezt a szokását Chrissie és átvette, mindennek irracionális neveket adott, de néha olyanokat, amiknek nem is volt normális értelme. Sóhajtottam egyet, és a cigis dobozom meg az öreg öngyújtóm után nyúltam, majd halkan felkeltem, hogy kimásszak az ágyból és lemenjek hozzá. Elhaladtam anyáék, a húgom és az apánk dolgozószobája előtt. Ott egy kicsit megtorpantam, és rágyújtottam a cigire. Sötét volt, a parázs a cigaretta végén úgy fénylett, mint egy szentjánosbogár. Kivételesen nem árult el az a bizonyos, folyton megreccsenő lépcsőfok, és nekitámaszkodtam a falnak. Csendesen figyeltem, ahogy játszik, és körbeölelte őt a gitár szólama, a nappali kellemes illata, ami magában őrizte még mindig apa pipa illatát. Nem volt rossz. Utáltam pedig a gitárját, zajos volt és reggel folyton felkeltett. Mégis, ahogy játszott azt szerettem. Olyan volt a zenéje, mint az öcsém. Energikus, és szabad. Olyan, ami én sohasem tudtam lenni. Tudtam, hogy tudja, itt álltam. Nem szólaltunk meg, én pedig rápillantottam a zongorára. A húgunk szülinapja volt, és hiába nem akartam, elképzeltem, milyen lehetne most. Hogyan sziporkázna, és biztos voltam benne, hogy a Roxfortban ő lett volna a legszebb a szőke, göndör fürtjeivel, a csillogó kék tekintetével. Chrissie olyan jó volt, maga a fény, ami melegséget adott nekem, és én elpusztítottam. Kissé fájdalmasan fújtam ki az ajkaim közül a cigaretta füstöt. Néztem a zongorát. Szinte hívott. Szinte láttam ahogy a húgunk ránk bámul, és várja, hogy ketten játszunk valamit. Benjamin is ezt szerette volna. Nem kellett rám néznie, vagy bármit is szólnia. Tudtam, hogy ezt akarja. Beletúrtam a hajamba, és halkan mozdultam meg, majd megálltam a zongorám előtt. Nem volt poros, hogy is lett volna? Úgy fogadott, ahogy annak idején itthagytam. Lehunytam a szememet, és megérintettem a hófehér billentyűt. A dallam tisztán csendült fel, olyan tisztán, amilyen én soha sem lehettem. Fel volt hangolva. A tekintetem ráemeltem apa fényképére, amin a tengerparton volt és olyan béna vállig érő göndör haja volt, amit az arcába csapkodott a szél folyamatosan. Sóhajtottam, majd egy mozdulattal leültem a zongorához. Játszanom kellett. Minden szülinapján zongoráztam neki. Csak nem voltam hajlandó együtt az öcsémmel játszani. Most megérdemli. A húgom is, hogy hallja, apa is, és Benjamin is. A büszkeségem olyan sok mindent tönkretett. Hát most jóvá fogom tenni. Legalább ezt. Hagytam, hogy Benjamin zenéje elérjen hozzám, én meg csak követtem őt, és játszottam vele. Hogy is mondtad, apa? Ha elég hangosan játszottok, akkor meg fogom hallani.
|